A legkevésbé sem számított rá, hogy bárki is odalép hozzá, s pont azt a képet fogja alaposabban megvizsgálni, amelyet ő. Sőt, arra még inkább nem fogadott volna, hogy még meg is állnak mellette, s veszik a bátorságot, hogy megszólítják! Nem kapja oda a fejét, ahogy más tenné ebben az esetben, a másik felmérésének céljából, nem. Elég meghallani az ismerős hangszint, s a még ismerősebb kérdést, mely nem most először hangzott el az irányába. Óh, de senki ne gondoljon arra, hogy a nő az elmúlt napokban álmatlanul forgolódott volna, s mindig az ismeretlen ifjúra gondolt volna, szinte ácsingózva, holmi álomképekbe kapaszkodva, dehogy! Talán némileg felkeltette az érdeklődését, még ha ezt puszta büszkeségből, s igen csak sziklaszilárd elvek egyikéből kifolyólag ki se mondta volna, de ez nem egyenlő azzal, hogy a pimasz s még mindig ismeretlen fiú iránt bármiféle érzelmeket, vagy érzelemcsökevényeket táplálna. Szó sincs erről. Épp elég idős ahhoz, hogy egy helyes arc ne szédítse el, s ne indítson el benne semmit.. s ez most is így történt.

Talán nyomozhatott volna a másik után, hiszen a kapcsolatai révén öt percbe sem került volna megtudni, ki is az ifjú, akinek olvasmányt ajánlott Márqueztől. Még sem tette meg, pedig lehet érdekelte volna egy röpke pillanatig ez az információ, de ahogy minden más is, ez a találkozás, s az ott elhangzott szavak emlékét hamar elmosta a hétköznapok szürke tengere. Azt azért valljuk be, hogy a meglepődés egy apró érzelemhulláma végigfut a gerincén. Nagyjából 0% esélyét látta annak, hogy valaha még összefut vele, na de az, hogy pont itt, ezen az estén.. nem is lenne rá számadat, de nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy érzelmei kiüljenek az arcára.

Ezért csak továbbra is a képet vizslatja macska szemeivel, s kissé mintha félrebillentené a fejét, s a művészi módon megalkotott nagyhullámú fürtök megrezzennek.
- A lány tekintetének nyíltsága. ? Feleli könnyedén, s igen. A képen szereplő lányra, nem tudná azt mondani, hogy nő. Túl fiatal, túl kisimult vonások, a törés ellenére is van némi gyermeki a tekintetében. ? Hogy olyan, mint egy nyitott könyv. Látszik a csalódottság, és a szomorúság, a folyamat, ahogyan összeáll egy könnycsepp. Elbűvöl, s egyben megragad az, hogy ez a lány érez. -
Megadta a választ, s most nem kerülte meg a kérdést, hanem tényleg őszinte volt. Az már megint más kérdés, hogy kissé nyakatekertnek, vagy épp értelmetlennek hathat a mondandója. Még is mi a meglepő azon, ha valaki érez? Nos.. neki igen is az. Már jó ideje bezárta azokat a bizonyos kapukat, s majdhogy nem érzelemmentesen éli mindennapjait, akár egy robot. Mintha a szíve csak azért verne, hogy azt a nyamvadt vért pumpálja, s ezzel elősegítve a testének mozgását, a lélegzést, a látást, s ezt az egészet! Megrándul a dús ajkak széle, mintha csak saját magát akarná megmosolyogni gúnyos éllel, de ez hamar el is hal. ? Gondolom, Önnek ehhez is van valami hozzáfűznivalója. ?
Már csak a ?hallgatom? hiányozna. Nem, inkább ironizál, mint sem konkrétan megkérdezze a másikat, mi a véleménye. Mintha csak nem érdekelné, mit gondol, vagy épp mit indított el benne a kép látványa.

Talán jól is érezhetné magát, s az a halovány mosoly, mely egyébként is igen csak ritka kincs tőle, nem lenne égbekiáltóan erőltetett.. talán! Ám még sincs így, hiszen egy újabb olyan rendezvényen kellett megjelennie, amelyhez egyáltalán semmi kedve nem volt. Szinte mindig ugyan azok az arcok, s ugyan azok az állszent emberek, kik talán a baráti körét testesítették volna meg. Akiknek élete olyan sivár, és semmit mondó volt, hogy egy főbenjáró átok egyenesen ajándék lett volna! Utálta ezt a társaságot, bármennyire is a tagja volt, s szinte beleivódott. Milyen ellentmondásos? akárcsak az egész élete. Megvetette a többieket, amire ennyire képmutatóak, s egytől egyig mind köpönyegforgató féreg! Mintha Ő nem lenne pont ilyen.. de igen is hitte azt, hogy Ő egészen más. Nem hasonlít hozzájuk, hiszen nem arany cumival a szájában született. Görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy nem a tűzre vetendő bűnös. Megáll a idősödő művésznő mellett, természetesen egy pár kép erejéig, s olyan mosolyt varázsol arcára, melytől még a legkeményebb férfi emberek térde is megremeg egy pillanatra! S mind ez csak addig tart, amíg valóban elkészülnek a képek, szerencsére nem vesz sok időt igénybe, s könnyedén léphet tovább. Az apró, vérvörös retikült a hóna alá kapva emelte le az egyik csinos kis martinis poharat, melyben nem volt más, mint színtiszta ásványvíz, citromkarikával.

Ő ugyan nem menekül, még is könnyedén kerüli ki a riportereket, kik most elvannak foglalva, hogy másokat faggassanak ki. Szemeit körbehordozva a termen szúrja ki a két beosztottját, kik szorgalmasan jegyzetelnek, s szerzik be a kellő információkat. Legalább ilyen csip-csup dolgokkal nem kell foglalkoznia. Csak dísznek kell itt lennie, s ne gondolja senki, hogy egyáltalán nem érdeklődik a művészetek iránt, sőt! Ám ahogy az már nem okoz meglepetést, jobban szeretné a kiállítást egyedül élvezni, minden felhajtás és egyéb zajhatások nélkül. A sötét hajfürtöket egy könnyed mozdulattal dobja hátra, ahogy szlalomozik az emberek között, s még milyen ügyesen! Hiszen ha a ruhájára nézünk, legkevésbé sem gondolná senki sem, hogy abban könnyű mozogni, hiszen ez a csinos darab szűkebbnek tűnik, mint bármelyik gyilkos fűző! Egyáltalán lehet benne levegőt venni? A hihetetlenül magas, s igen csak merész választású cipőről nem is beszélve. Gólyalábakon járna? Korántsem. Teljesen biztos léptekről van szó, ahogy azt már megszokhattuk. Üres poharát szemlélve, szúrja ki a lebegő tálcát, melyről épp az imént vett le valaki egy pohár italt, aki neki háttal van. Nem törődik vele, hiszen miért érdekelni minden boldog-boldogtalan kiléte ezen a rendezvényen? Elhaladva a tálca mellett, helyezi rá az üres poharat, ám másikat nem vesz el. A terem másik vége felé halad, lassú, ráérős léptekkel, s a hozzátartozó ringó csípőkkel. A hátul lévő képek egyikénél áll meg, s fonja össze vékony karjait. Nem véletlenül állapodott meg ott, hiszen sokkal kevesebb ember lézeng, mint az előtérben.

Talán pont azt az árulkodó reakciót akarta kicsikarni a másikból, mikor jobban szemügyre vette. Hiába emelkedik meg a fiú szemöldöke, s kérdezi tőle némán, hogy végzett e már, nem válaszol semmit. Annak sem adja semmiféle jelét, hogy esetleg elégedett e a látvánnyal. Mintha csak a tekintetével vetkőztette volna le, s igen, az is volt a cél, hogy a már-már kellemetlenül vagy legalábbis kényelmetlenül érezze magát az adott szituációban. Természetesen eszébe sem ötlik az, hogy a másik venné a bátorságot egy hasonló megnyilvánulásra. Mintha csak tisztában lenne azzal, hogy ő hol helyezkedik el a ranglétrán, s hol a fiú, s hogy a közöttük lévő lépcsőfokok száma nem is mondható csekélynek. Ezáltal pedig adott, hogy a másik mit engedhet magának s mit nem; vele szemben. Emiatt persze nevezhetjük önteltnek is, nem valószínű, hogy túlzottan a szívére venné.
Örömmel, s valóban? tényleg örömmel nyugtázza azt, hogy a másik értelmezte a megjegyzését. Tehát még is csak volt némi értelme szóba elegyendi a másikkal. Természetesen nincs semmiféle lelkiismeret furdalása amiatt, amiért lenézően vélekedett az ismeretlenről, hiszen ez az álláspont attól függetlenül, hogy a kedvenc könyvét ajánlja fel elolvasásra, mit sem változott. Ezek után sem tudja, ki ez az ifjú, aki arra vetemedett, hogy társalgást kezdeményezzen vele, de azt elismeri, hogy nem a sültbolondok vagy éppen a teljesen sötét tuskók táborából való. Ez akár jelenthet egy plusz pontot is. Ám a megjegyzésre, miszerint Márquez hozzáállása eléggé cinikus, nem reagál, mintha csak elengedné a füle mellett, mely jelentheti azt, hogy egyetért, vagy épp ellenkezőleg, ám nem hajlandó vitába szállni a másikkal.

- A rövid összefoglalót, mely talán meghozhatja a kedvét az olvasáshoz a könyv legutolsó lapján elolvashatja. ? Bár a két kérdés egymás után érkezett, s lehet, hogy az egyik felülírná a másikat, Georginát ez hidegen hagyja, s sorrendben válaszol a kérdésekre. A következő kérdés viszont már annál inkább érdekessé teszi a társalgást. Újra csak meglepődik. Arról nem is beszélve, hogy minden gond nélkül veszi fel vele a szemkontaktust. Ez már igen csak elnyeri a tetszését, ahogy a figyelem is mely kiül arca vonásaira. Talán még sem olyan megvetendő alak állna előtte? - Ez egy igazán remek kérdés. - 
Apró dicséret, mely tényleg oly szemérnyi, hogy alig észrevehető vagy érzékelhető. Talán más kívülálló nem is venné észre, s még abban sem biztos, hogy a fiú elkönyveli. Lepillant a könyvre, melyet a másik a kezében tart, s aztán visszasiklik a tekintete a sötét szempárra.
- Talán varázslószemmel nem tűnhet érdekesnek azok az események, melyek a könyvben szereplő család életében előfordulnak, még is, ha sikerül az embernek elvonatkoztatnia, akkor élvezheti is a történetet. Bár számunka irreális az is, hogy a gyerekek malacfarokkal születnek, s ott ez még is teljesen természetes, nem veszik holmi rendellenességnek. S ez csak egy példa, de említhettem volna mást is. Viszonylag kevés esemény van a könyvben, ennek ellenére soha egy percig sem találtam unalmasnak. Hiszen minden betű egy olyan világról szól, ami hihetetlen messze fekszik Európától. Megragadott az, hogy ennek a családnak, kikről a történet szól, nincs olyan tagja, aki az életet valamilyen módon ne magányosan élné le. A család férfitagjainak két közös vonásuk van csupán, az egyik a nevük, a másik pedig a magány, amelynek oka abban keresendő, hogy nem tudnak szeretni. Egyikül sem szerelemből született és egyikük sem tanult meg szeretni. S arról nem is beszélve, hogy eddig többszöri elolvasás után is utolérhetetlen irodalmi élményben volt részem, hiszen Márquez egy új stílust teremtett, amelyben még nem nagyon akadt méltó utódja. ? Talán kissé elszaladt vele a ló, de ezt ő maga is észreveszi, s egy igen csak halvány mosollyal nyugtázza. Olyannyira halvány, hogy talán ott sincs, mintha csak a képzelet szüleménye lett volna, hogy a dús ajkak egyik sarka megemelkedett. Nem teszi szóvá azt sem, sőt, lehet észre sem vette igazán, hogy a figyeli tekintet nem mindig a szemeire irányult, hanem egy alkalommal még lejjebb is kúszott. Még mindig ott áll közvetlen az ifjú előtt, s a tűsarkak ellenére is, de enyhén meg kell emelnie az állát, hogy a másik szemeibe nézhessen egyenesen, s ezt minden gondolkodás nélkül meg is teszi.

- Ahány olvasó, annyi vélemény, s ez csak az én álláspontom. Ha elolvassa, lehetséges, hogy magát egészen más pontok ragadják meg, már ha leköti ez a kötet. Hiszen nem mindenki fogékony Márquez írásai iránt, akár akarja az illető, akár nem. ? Bátorító szavak, melyek arra buzdítanak, hogy igen is olvassa el a könyvet, de még se érje csalódás, amiért esetleg nem hozza meg a várt eredményt? Egy újabb olyan megnyilvánulás, ami nem gúnyos, vagy lealacsonyító. ? Persze nem vagyok én semmi jó elrontója, úgy is belátása szerint tesz. -

Még mindig itt van? Valami hasonló gondolat futhatott át az éles agytekervényeken, amikor újra csak a fiú hangját hallotta. No nem mintha különösebben tett volna arról, hogy elüldözze innen, hiszen ő nem volt az a típus. Általában aki épeszű ember volt, nem kereste direkt a társaságát, sőt, ha lehetett még kerülte is, s csak annyit tartózkodott vele egy helységben, amíg muszáj volt. Ehhez hozzászokott már, hiszen mindenkivel megtartotta a két lépés távolságot, kivéve azzal nem, akivel céljai voltak, esetleg érdek szálak fűzték ahhoz, hogy igen is kedvesebb legyen vele. Azok az emberek egészen másképp tekintettek rá, már-már elfogultan, hiszen Georgina tudott igazán tüneményes s elbűvölő is lenni, ha úgy akarta. Volt olyan balga ember is, aki még a kezét is tűzbe tette volna érte? naiv lelkek, melyeken mindig is jót szórakozott, ha úgy tartotta a kedve. Tehát nagyon is meglepi újra, hogy az ifjú milyen? kitartó. Szeme se rebben, s még mindig pont ott áll, ahol eddig. Az eddig csak egy porszemnek titulált személy kezdeti semmibevevése mintha kissé halványult volna, s újra csak a másikra emelte a megvillanó macskaszemeket.

- Nap, mint nap emberek tömkelegével vagyok egy légtérben, miért pont a maga jelenléte zavarna? ? Kérdez vissza, s persze szeme se rebbent, mikor a fiú belelapozott a kezében tartott könyvbe. Még mindig nincs arról meggyőződve, hogy érdekelné egy hasonló remekmű, mint amit a kezében tart. Görcsös ellenkezés? Bizonyítani akarna, hogy Ő több, mint aminek látszik? No de miért pont a nőnek akar bizonyítani, akit alig párperce ismert meg, s lehetséges, hogy ma először s utoljára látták egymást..? ? Ám ahogy sejtem, már nem sokáig. -
Céloz itt arra, hogy még itt van, de ez hamar megváltozhat. No nem kell arra gondolni, hogy Georgina önző módon dobatná ki innen, hiszen ez annyira.. alpári megoldás lenne, s nem festene róla túlzottan jó képet. Lehet, hogy vannak bizonyos extra igényei, s szokásai, de a hisztis őméltóságát nem akarja megjátszani. A fiú hamarosan megkapja amiért jött, s már nem lesz oka miért maradnia, s ő tovább folytathatja majd a könyvek kutatását saját kis magányába süppedve.

- Ami pedig Márquezt illeti? - A gyorsan hozzátett megjegyzés miatt nem zavartatta magát, s mintha csak most ért volna ahhoz a ponthoz, hogy ideje ezt a megszólalását is a másiknak lereagálni pillant újra gondolkozva a másikra, ám most nem állapodik meg az arcánál. A mustra szó szerint azzá válik, hiszen egészen a sötét szemektől haladva le a vállakra, a mellkasra, a lábakra, sőt, még a lábfejre is odasiklik a pillantása. Rosszabb, mint egy divattervező veséig hatoló pillantása, ahogyan tetőtől talpig végigméri. A megjegyzésben felfedezett némi erőltetettséget, s túlzott akarást, de Ő ugyan semmi jónak nem elrontója. ? Az irodalom a legjobb játék, amit az emberek kicsúfolására valaha is feltaláltak. Az egyik kedvenc idézetem tőle. -
Elég lezártnak tűnik ez az egész, de nem is csoda, hisz ő nem is úgy gondolta, hogy ezzel le is van zárva a téma! Még annak ellenére sem, hogy megfordul, majd elkezd keresgélni a könyvek között, ám most egészen más céllal. Nem lustán, ráérősen, s jól láthatóan céltalanul, ellenkezőleg! Hamar meg is találja, amit keresett. Levesz egy másik, vastagabb kötetet, pontosan 475 oldalas műremekről van szó, s a fiú felé fordulva könnyed léptekkel lép oda hozzá, az esetlegesen beállt csendet megtörve a tűsarkak koppanásával. Megáll a másik előtt, majd elveszi a kezében tartott könyvet, s amit imént levett a polcról, azt nyújtsa a másik felé.
- Ha elfogad tőlem egy tanácsot, ne Söpredék című művel kezdje, inkább olvassa el ezt. ? Céloz itt a Száz év magány feliratú könyvre melyet most a fiú felé nyújt. ? Márquez leghíresebb regénye, 35 nyelvre fordították le, s több mint 30 millió példányban jelent meg. Igazán remek regény, s a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása. -
Tény, talán a modora kedvesebbnek hat, még ha nem is lehet abba a kategóriába sorolni, hiszen nem mosolyog még most sem, ám a hangja a legkevésbé sem kioktató inkább csak? információkat közlő. Nem beszél róla többet, hiszen ha nem kérdezik, feleslegesen nem tárgyalja a témát, csak várakozóan emeli szemeit a másikra.

Talán most meglepi a pimasz válasz, de ez ugyan nem látszik vonásain, csak mintha a szája sarka rándult volna meg az előbb? De lehet, csak egy kósza kis kép volt, mely a képzeletszüleménye csupán, nem más? Hebegést s habogást várt volna, esetleg zavart magyarázkodást, s erőlködő hazug szavakat, de ezt tényleg nem.
- Nem lep meg a válasza. ? Felelte nyugodt hangon, s nincs benne semmiféle kárörvendés, sőt még elégtétel sem, vagy az a tipikus önelégült ?én ezt már előre tudtam? hangszín sem. Olybá tűnik, nem az ilyesfajta kis győzelmek ? már ha lehet ezt annak nevezni ? okoznak apró örömöket élete szürke óráiban. Annál azért jóval több, s merészebb dolgok szükségesek.

Épp leveszi a következő kötetet a polcról, amikor meghallja az újabb kérdést, vagy inkább kérdéseket. Nem siet a válaszadással, s mivel nem szokása háttal lenni azoknak az embereknek, akikhez beszél, megfordul, s úgy pillant a másikra, mintha egy pillanatnál tovább időzne el a vonásokon. Lehet, épp mérlegeli, érdemes e egyáltalán beszélgetésbe bonyolódnia az előtte állóval. Ha nem épp szépen akarnám magam kifejezni, mondhatnám azt is, hogy lehet nincs ínyére leereszkedni mások szintjére. Ám úgy tűnik még is csak szólásra nyílnak a telt ajkak, hogy megválaszolja a kapott kérdéseket, hiszen ez így illő.
- Remélem, nem veszi zokon, de kétlem, hogy García Márquez regényei illetve novellái, melyek iránt jómagam is érdeklődöm, Önt érdekelné, vagy esetlegesen lekötné öt percnél is tovább a figyelmét. ? Nem akar Ő most kivételesen senkit sem kioktatni, vagy lenézően vélekedni bárkiről is, egyszerűen csak tényeket közöl. Vagy legalábbis olyan tényeket, amiket Ő annak hisz, lehet akár megállapításnak is nevezni, a lényegen nem változtat. Nincs most igénye az ilyesfajta csevejre, melyben a partner érdektelen.

- Mint a Bolt Tulajdonosának régi ismerőse, s egyik főbb támogatója, az üzlet a nap majd? minden órájában rendelkezésemre áll. ? Feleli ezt minden dicsekvés vagy hencegés nélkül, bár ez annyira nem is meglepő. Hiszen mintha az egész társalgás alatt alig nyilvánulnának meg az érzelmei. Vannak egyáltalán? Biztosan, csak elég ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy a tüzet felélesszék az izzó parázsból. ? Ám ez magáról a legkevésbé sem mondható el, vagy tévednék? Én személy szerint jobban kedvelem, amikor az üzlet üres, s nyugodtan kisajátíthatom az egész helységet, a könyvekről nem is beszélve. -
Vagyis, először neki kellene elszámolnia kettejük közül ki, mit keres itt, de azért elárulja az egyébként sem nagy titkot, miért pont ilyenkor támadt az a gondolata, hogy betéved ide.

Amikor arra gondolt, hogy kellemes s természetesen csendes perceket fog eltölteni a korosodó könyvek erdejében, egyáltalán nem vette számításba azt, hogy esetleg valaki más is arra vetemedik, hogy zárás után ide pofátlankodjon. Ez teljeséggel az Ő reszortja, s úgy tűnik túlontúl is hozzászokott ehhez a kényelemhez s kiváltsághoz. Bár nem pillant fel az aktuálisan érdekesnek tűnő könyvből, arcán átfut valami kelletlen grimasz. Hangokat hall, ami eleinte halk beszédnek tűnik csupán, de mintha ez egyre inkább erősödne. Nem érti, miről folyik a szó, hiszen a hallása kellően szelektív. Egyáltalán nem akar arról tudni, hogy valami idetévedt senkinek éppen mi a problémája, már ha probléma az, s nem csak szimplán hallási gondokkal küzd. Őt csak az foglalkoztatja, hogy mihamarabb távozzon az illető, s zavartalan csendben tudja folytatni könnyválasztási ?rituáléját?.

S valóban, elérkezik a várva várt csend, de valami az érezteti vele, hogy ez koránt sem fog így maradni, s amint ez a gondolat átfut agytekervényein, már hallja is a léptek halk surranását, melyek egyre csak közelebb és közelebb érnek. Nem pillant föl, még ha tisztában is van vele, hogy van ott valaki. Elvégre a személyes aurájába nem hatolt bele, miért is érdekelné, kicsoda ólálkodik errefelé? Üldözési mániában pedig szerencsére nem szenved. Ám az ismeretlen valamiért úgy érzi, muszáj üdvözölnie őt, pedig erre tényleg nem lenne semmi szükség. Konkrétan a háta közepére kívánja a másikat, akárki is az. Elszakadva a kézzel írott sorokról, pillantott fel, egyenesen a fiú szemeibe fúrva pillantását.
- Üdvözlöm. ? Persze legszívesebben azt felelte volna, eddig jó volt, de nem lett volna túl udvarias, s még sem illenék neki faragatlan tuskóként viselkednie. Még ha jól láthatóan fiatalabb sráccal áll szemben. A hallott hangot hamar összepárosítja az előtte állóval. Valószínűleg nem feltételezi róla, hogy holmi eladó lenne, akkor még is mi vezérelte arra, hogy mindenképp ide fáradjon? Azután jön a megjegyzés, ami annyira sablonos, hogy már fáj. Hamar fény derül, mit is keres itt.

Georgina arca rezzenéstelen marad, s olybá tűnik, esze ágában sincs a mosolyt viszonozni, esetleg remegő térdekkel, szempilla-rebegtetéssel válaszolni. Olyan az arca, mint nap mint nap, amikor megjelenik olykor a Minisztériumban, vagy egyéb más hivatalokban. Csak az egyik tökéletesen ívelt szemöldök kúszik feljebb, mintha furcsállná ezt a viselkedést, nem hogy az érdeklődést, mely csak légből kapott. Hát ennek most meg lesz a böjtje?
- Valóban, én is igazán érdekes s ritkának tartom. Önnek mit gondol róla? ? Szegezte neki a kérdést, majd pár másodperc után gyors hozzátette. ? Már mint Márquez munkáiról. -
Bizony ritkaságnak számit a kötetek felkutatása, pedig az Úr kétségkívül a varázsvilághoz is tartozik, annyi a különbség, hogy Ő a mugli világban került jobban a rivaldafénybe, s az ottani kiváló egyetemeken szerepel a kötelező olvasmányok listáján. Már csak ezért is kétli a nő, hogy bármit is tudna róla a másik. Persze egy pillanatra sem kapja el a tekintetét, s anélkül,, hogy letekintene a kezében tartott darabra csukja be azt, az ujjaival hirtelen összecsapva, ezáltal egy csattanó hangot hallatva, majd helyezte vissza a többi közé.

Koppannak a sarkak a parketta kopott felületén, ahogy a könyvespolc ellenkező irányába tesz pár lépést, ergo közelebb ér ezáltal a másikhoz, ami már bizony a már emlegetett személyes aura lenne, s csak most válik érezhetővé, ahogyan a poros, tipikusan könyv szag keveredik a francia parfüm könnyed még is karakteres illata. S bár újra csak a könyvek gerinceit olvassa, végighúzva ujjait, melyeken a franciamanikűr most is pont olyan tökéletes mint máskor, érinti is meg azokat, nem jelenti azt, hogy nem figyel az esetlegesen elhangzó válaszra.

Sosem kedvelte túlzottan a varázsnép által hordott ruhák zömét, kezdve a talárral, melyben úgy érezte, hogy egy nagy bő zsák, amibe elrejtőzik az ember. Talán ezért is szúrhatja ki bárki már az első pillanatban a nőt, ahogy művészi tehetséggel veszi az akadályokat tűsarkú cipőjében, fittyet hányva a macskaköves útra, s a megszokott talár helyett, divatos, szűkített vonalvezetésű, nem sokkal a térde felett végződő sötétlila kabátban rója az utcákat. Talán ez nem is a legjobb kifejezés, hiszen most céltudatosan közeledik a könyvesbolt felé, miközben egyik karján egy nagyobb táskát egyensúlyoz, a másikban pedig a Reggeli Próféta számát, ami jelen esetben a holnapi kiadás lesz, s olyan frissen lettek rányomva a betűk, hogy még talán meleg is. Ám mindezek ellenére, megszokott látvány már a karcsú női alak, furcsa, muglinak tűnő ruhában pompázó szlalomozó mutatványokkal haladó látványa, ahogy egyik helyről siet a másikra. S talán nem is botránkoznak meg mi több, elvárják az ilyesfajta, tökéletesnek mondható megjelenést, elvégre egy üzletasszonyról van szó, nem de? S ki merné őt megszólni? Valószínűleg senki, hiába a megtévesztő törékeny alkat.

A csengőszó jelzi, hogy megérkezett, s így zárás előtt nem sokkal már minden eladó pontosan tudja ki érkezett meg. Ms Cyrille megengedi magának azt az arcátlanságot, hogy munka után akkor térjen be ide, amikor már nincs az a nagy tömeg, s zsivaj, mely egyébként is nap mint nap körbeveszi. Egy halovány mosolyt ereszt meg a bent tartózkodó felé, aki most rendezgeti a nem rég érkezett könyveket, s amaz egy meghajlással üdvözli a másikat. Megengedi magának igen? mert megteheti, s mert a bolt tulajdonosa kikötötte, hogy, bármikor a nap bármelyik szakában rendelkezésére kell állnia mindennek, elvégre nem kevés adománnyal segíti ki kedvenc könyvesboltját, s kapcsolatai révén olyan ritkaságokat is meg tud szerezni, amit más esetben talán nem is sikerülne, arról nem is beszélve, hogy a média a kezében van, s ha úgy tartja kedve, tönkre is tehetné az üzletet. Talán kissé nagyképűen hangzik mindez, de mégis igaz. S Georgina élvezi a kitüntetett figyelmet s tiszteletet.

Minden szó nélkül halad a magas könyvek sorai között, egyre csak beljebb hatolva az üzlet berkeibe, ahol a drágább kötetek találhatók, szinte már falakként zárják közre a polcok ezt a kis részt, s található középen egy apró asztal, s két fotel. Az egyik ülőalkalmatossághoz lépve dobta le kissé hanyagul cókmókjait, s gombolta ki a kabátját, hogy azt is a halomra helyezve simítson végig a szatén blúz kékeszöld árnyalatú anyagján, mely pofátlan módon passzolt lélektükreihez. S miután keze tovább vándorolt a fekete szoknya anyagára mely a térdénél ért véget, hogy nem létező gyűrődéseket tüntessen el lépett el a könyvek felé. Természetesen a ruha makulátlan volt azelőtt is, hogy ezeket a semmisnek tűnő megrögzült mozdulatokat megtette volna. Ujjait végighúzva a könyvek domborműhez hasonlatos gerincén párpillanatnyi válogatás után húzott ki egy könyvet, majd lapozta fel az elsárgult papírokat.

          alapok

jelszó || A karakteralkotáshoz szükséges jelszót az oldal Törvényei között találod meg.
teljes név || Georgina Cyrille    Születési név: Georgina Léa Viex
becenév || ? Gina
nem || NŐ
születési hely, idő || Franciaország; Cros; 1963 március 22.
kor || 34
faj || ember
vér || arany
évfolyam || mind kijárta.


          a múlt

Mindent eltüntettem. Minden egyes nyomot, ami esetleg tökéletesnek tűnő múltamat bemocskolhatná. Egy aprócska hiba, egyetlen egy kellemetlen információ, s a kártyavár összedőlne, én pedig ezt nem engedhetem meg magamnak. Nem vagyok én rossz ember, csak féltem azt, amim van. Keservesen megküzdöttem minden lépcsőfoknál, melyet megtettem a ranglétrán, s most, hogy a legfelső szintek egyikén állok, túlontúl is kényelmesnek érzem ezt a helyzetet, mint sem hagyjam, hogy egy szemvillanásnyi idő alatt kicsússzon a kezemből. A nevem Georgina Cyrille, ez pedig az én történetem.

Egy igen csak aprónak nevezhető faluban születtem, valahol Franciaország közepén, egy hatgyermekes család legkisebb tagjaként. Oly névtelen kis porfészek volt ez, a 150 fős lakosságával, hogy talán a térképek nagy részére fel sem került. Édesapám eme aprócska helyiség hivatalnokaként dolgozott, édesanyám pedig nevelt engem és a testvéreimet, kiket oly könnyelműen a világra hozott, vagy inkább pottyantott? Lényegtelen kis információ, mindenesetre a szerény körülményekhez képest nem szenvedtem hiányt. Hogy a származásom?? Mindannyian muglik voltak, akik a mágiát még csak hírből sem ismerték. Én voltam az egyetlen, aki a felmenőinktől örökölt valamit, amit a többi testvér, de még a szülők, s nagyszülők sem. Az, hogy tárgyakat robbantottam volna föl, nem mondhatni, hogy mindennapos volt, de ha még is megtörtént, olyankor mindig azt állították, lelöktem az adott vázát, vagy tányért, illetve poharat, s megkaptam érte a büntetésem. Ám ahogy nőttem, ezek a furcsaságok egyre inkább megszaporodtak, s vadabbnál vadabb dolgok történtek, mint a levágott haj másnapra való visszanövesztése, vagy amikor a kertben álló kútba hajolva, teljesen véletlenül zuhantam bele a mélybe, s mind ezt, egy karcolás nélkül megúsztam. Erre az esetre rá jött a Beauxbattons iskolából a levél. Nem volt kétséges, járhatok e oda vagy nem. A szüleim s a testvéreim féltek tőlem, s az évek során rájöttek, ezt nem lehet belőlem veréssel kinevelni. Ráadásul mi lett volna, ha erre fény is derül, a mi családunk lett volna a falu szégyene! Tehát annak ellenére, hogy mindenki azt gondolta, Párizs egyik legelőkelőbb iskolájába nyertem ösztöndíjat, kerültem a Beauxbattons falai közé, s a szüleim megtiltották, hogy valamikor is hazamerészeljek jönni. S ha még is megtenném, csak az iskola befejezése után lehet szó róla. Fájt? kisgyermekként hogyne fájt volna? Talán még az apám által adott pofonoknál is jobban. Elszakadtam a megszokott környezettől, a családomtól, barátoktól, s maradtak a szülinapra és a karácsonyra küldött levelek, csomagok, s fekete-fehér fényképek. Talán ez volt a legelső lecke?

Kerek hét esztendő. Ezek az évek meghatározók voltak életem rögös útján megtett lépéseiben. Ahogy cseperedtem föl, nyílt meg előttem a világ, s ismertem meg a körülöttem lévő embereket. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a vagy megszoksz vagy megszöksz álláspontomon változtatnom kell. Hiszen nem elég beleivódni a környezetbe, de elkapva a kisebb falatokat, kell egyre nagyobbá s nagyobbá lenned. Egy iskolai közösség tagjává válva nincs is jobb színhely arra, hogy megtanuld, mennyire könnyű manipulálni az embereket. Természetesen és szorgalmas diák voltam, s mindig többet és többet akartam tudni. Befejeztem az iskolát, többnyire kiváló eredményekkel, s hát hova vitt volna az utam tovább? Bárhova felvettek volna ilyen minősítésekkel, mellé bezsebelve pár tanári dicséretet is, ám egyelőre nem volt anyagi keret mindez megvalósításához. Így végre ismét hazafelé vehettem az utam, a régen látott családomhoz; kikhez már? nem kötött semmi.

Látni lehetett a rettegést a lélektükrökben, ahogy rám meredtek, s nem hitték el, hogy én vagyok az, kész nővé cseperedve. Nem küldtek el, hogy tehették volna? Hiszen a lányuk voltam, másrészt nem is merték volna. Élveztem volna a kialakult helyzetet? Nem, bár gyűlöletet sem éreztem irántuk, amiért kitaszítottak, s szinte kitagadtak. El kellett ismernem, nem csak én, maga a hely is megváltozott, több fő mozgolódott a kiépített utcákon, s rengeteg új arc nézett vissza rám. Az egyik alkalommal, mikor a Postára tartottam, találkoztam vele? Lucal. Luc Peltor egy hihetetlenül vonzó személyiség volt sűrű fekete hajával, markáns arcával, s vakítóan kék szemeivel. A szülei a város határán vásároltak egy teleket, s nyitottak egy lovardát, s tenyésztettek díjnyertes lovakat, még évekkel ezelőtt. Tisztában voltam az adottságaimmal, mint fiatal s hajadon leányzó, aki most tért vissza szülőhelyére. Hosszú, akkor még aranyszőke tincsek, s őszintének tűnő kékeszöld szemek, a vékony alkatról nem is beszélve, mely ott domborodott, ahol kellett. Nem volt nehéz elhúzni előtte a mézesmadzagot, s az volt az egészben a legszebb, hogy élveztem! Tetszett a fiú, kellett nekem akartam. Őt is, és a mögötte álló vagyont, ami nem volt kimagasló, de már ellehetett rajta indulni. Félévnyi udvarlás, s majd egy évnyi járás után kérte meg a kezem, s házasodtunk össze. S miután már én is jól beférkőztem a családba, s hozzáfértem a pénzhez is, majdnem 21 évesen beadhattam a jelentkezésem a Soyez Héro?ques Auror képzőbe. Már akkor sem hittem abban, hogy harcolni kell egy jobb és tisztább világért, egyszerűen csak érdekelt, miképp dolgozhatnak Ők, s hogyan lehet beszivárogni a legtisztábbnak és legbiztosabbnak hitt szervezetbe. Megtudni mik az elveik, kiismerni a módszereiket, s vajon ellenük e lehet fordítani mind ezt? S e mellett kezdtem el tanulni angolul is. Hogy a férjem és a családja tudott e valamit az egész Varázsvilágról? Együgyű muglik? azt hitték holmi művészeti egyetemre járok, s majd egyszer műelemző lesz belőlem. Kicsit bántott a dolog, hiszen? bár fontos volt a pénz és a biztos anyagi háttér is, szerettem Lucot. Ezért is próbáltam minél többet otthon lenni vele, s talán soha nem hoppanáltam annyit, mint akkoriban. Természetesen mindig egy megadott időpontban jelentem meg, mikorra a vonat beérkezése volt esedékes, de az egyik hétvégén úgy gondoltam, meglepem kedves kis férjemet, s két órával hamarabb jelentem meg a pályaudvaron, majd siettem onnan haza. Az emlékek itt összemosódnak, annyira emlékszek, hogy belépek a közös hálónkba, s ott találom az egyik cseléddel? Még soha, de soha nem aláztak meg így, ez volt az első? és egyben az utolsó is. Nem emlékszem pontosan hogyan másztak ki az ágyból, s Luc mikor kísért az ágyhoz, hogy az összegyűrt lepedőhalmazok mellé leüljek. Állítólag úgy néztem ki, mint aki menten összeesik? Megbocsátottam, természetesen, de azt nem tudta, hogy már abban a pillanatban, amint észhez kaptam, kezdtek el pörögni az agytekervények. Eldöntöttem, kárpótlásul az egész vagyona az enyém lesz. A még mindig vígan élő szülőket sajnálatos autóbaleset érte. Egy könnyű Imperio átokkal kényszerítettem arra apósom, hogy hajtson bele az egyik út menti tóba. Mivel férjemnek nem volt testvére, az egész vagyon rászállt. Ugyan azzal az átokkal kényszerítettem rá, hogy minden ingóságot az én nevemre írasson, majd a szülei halálát követő második hétre főbe lőtte magát. Szegény nem bírta ezt a csapást elviselni, s inkább véget vetett szánalmas életének. Hogy az én kezem benne lett volna? Hát? Szerelemben és háborúban mindent lehet. Mindent eladtam, a szüleim, s a közelebbi ismerősök emlékét módosítottam, átnevezve magam, szinte már kitörölve, majd egy kisebb vagyonnal léptem le. Volt lelkiismeret furdalásom, a szülők miatt, meg az én agymosott szüleimért is talán elejtettem volna pár könnycseppet, mind azok után is, ahogy bántak velem de? nem tehettem mást. Ha nem én vadászok, engem fognak levadászni, s nekem kell az erősebbnek lennem, a legerősebbnek. Nem fogok itt ragadni még egyszer egy putriban.

Befejeztem az Aurorképzőt, s onnan egyenes út volt Anglia, azon belül is London. Huszonnégy éves voltam, s az angoltudásom, még ha nem is tökéletes, de elegendő volt ahhoz, hogy átkelve a határon új életet kezdjek, egy más névvel. Igen, az eredeti, s a férjem által kapott neveket leadva vettem fel egy egész újat. A világos tincseket sötétebbre festve, a parasztlány öltözéket a legdivatosabb ruhákra cserélve új emberként néztem szembe kecsegtetőnek ígérő jövőmmel. Tudtam, hogy Franciaországban nincs több maradásom, s valahol máshol kell keresgéljek. Nem feltétlen férjet kerestem, csak egy férfit magam mellé, kinek megvannak a kellő kapcsolatai, s még több vagyona, mellyel egész életre bebiztosíthatom magam. Ilyen alakokat nem olyan könnyű ám elcsábítani, s úgy megragadni a torkuknál fogva, hogy moccanni se merjenek. Tisztában voltam vele, hogy változásom előnyömre válik, hiszen kinek kellene egy tanulatlannak tűnő vidéki fruska? Ehelyett előadva a tanult Párizsi dámát, kinek szülei Repülőgép szerencsétlenségben hunytak el, s aki az szörnyű emlékek elől menekülve érkezett ide vadásztam a jelöltekre.

Munkát vállaltam a Minisztériumban, milyen remek fogás volt! Ennél közelebb nem is kerülhettem volna a tűzhöz, vagy mondhatnám azt is, hogy az édességtálhoz! Magányos Miniszterek, kövér hátsóval, s remegő tokával. Mindegyikük maga volt a megtestesült undor, s volt olyan is akinek hiába volt mérhetetlen sok pénze, még ha fizetett volna sem állt senki sem szóba vele. Nekem az egyik munkatársam Scrimgeur öccse szúrt szemet. A nagyreményű és dicső auror árnyékban megbúvó ügyvéd, akinek már fiatalon is tetemes összeg volt a birtokában, s elveszítve feleségét ki szintén jómódú családból származott, csak még inkább gyarapodott. Sajnos nem tudta megemészteni ezt a tragédiát, arról nem is beszélve, hogy a bátyja ocsmány módon a háttérbe szorította. Ekkor jöttem én. Én, aki nem csak a nagy Scrimgeur után csorgattam a nyálam, hanem az érdekelt Ő kicsoda. Eleinte csak köszönés, apró mosolyok, kedvesség, majd bemutatkozás. Akkor ott van az akták tipikus elejtése, s a herceg pedig segít felvenni. Eljátszva a gyönge harmatot férkőztem hozzá egyre közelebb s közelebb, s pontban a huszonötödik születésnapomon egybekeltünk. Szerelmes lettem volna? Soha! Tanultam az előző hibámból, s ilyen érzésekre nem ragadtattam el magam. Vonzódás az volt? talán, egy minimális, de rájátszottam, hogy azért még is a hevesség meglegyen. Szerencsére nem jött rám a hányinger, ahányszor hozzám ért, vagy épp megcsókolt, de tény, sokszor kijátszottam, hogy ne kelljen házastársi kötelességeim teljesíteni. S mivel Scrimgeur családba kerültem, felvéve a nevet, sokkal több ajtó nyílt meg előttem, mint azt valaha is gondoltam. Már korántsem voltam a Minisztérium dolgozója, hanem az elit feleségek szűkös társaságába kerültem. A naphosszat tartó vásárlások, s teázgatások egy idő után unalmassá váltak, nem beszélve az üres és képmutató fecsegésekről. Egyetlen szórakozásom a többi üresfejű, egyre korosabbá váló nők elemezgetése volt. Roland kalitkába zárt, mint egy énekesmadarat, s ez egyre inkább nem tetszett, de nem cselekedhettem azt, amit akartam. Hiszen pont egy auror öccse? körültekintőnek kellett lennem. Hagytam, hogy pár év elszálljon felettünk, s míg férjem azt gondolta otthon hímezgetek, szórakoztam kedvemre más férfiakkal, akik képesek voltak belőlem a maximálisat kihozni. Akár idősebb volt az illető, akár fiatalabb, óh igen. Ám nem voltam tétlen, lassanként csöppentettem a mérget Roland szívébe, s erősítettem a bátyja iránt érzett gyűlöletet. Elhitettem vele, hogy ha esetleg meghal valami balesetben, akkor én egyedül maradok, és kifoszt mindenemből, s hogy ha addigra lesz gyermekünk, akkor is az utcára tesz minket könyörtelenül. Eszem ágában sem volt gyereket szülni, s amikor Ő azt hitte, hogy útban van, mindig történt valami baleset, s elvetéltem. Aham? elvesztettem a nem létező gyereket. Nem kellett sok, mindenét rám íratta, s amit nem? arra rásegítettem, hogy megtegye. Észre sem vette, a naiv lelkem. Végezni akartam vele is, hiszen az évek alatt egyre inkább terhessé vált a jelenléte a számomra, s bár megteremtettem magamnak a kellő szabadságot s szórakozást? elegem volt a feleség létből, viszont egy véletlen baleset túl feltűnő lett volna, ráadásul rajtam kívül volt más auror is a családban. De nem kellett, csak pár hónap hogy megszülessen a tökéletes terv, mely hosszútávon válik kifizetődővé.

Utam a Zsebpiszok közbe vezetett, ahol nem kellett sokáig kóborolnom, hogy a megfelelő méregre rátaláljak. Természetesen miután megtörtént a vásárlás, módosítottam a kereskedő emlékezetét, hiszen pont vele tettem volna kivételt? Ismét csak biztosra mentem. Lassanként adagoltam a mérget, hozzáadva az ebédhez, vagy éppen a vacsorához, akár az édességhez. Lényegtelen volt, hogyan kapja meg a napi adagját. Lassan épült le, s már amikor a víz sem maradt meg benne, tudtam, hogy elértem a célom. Bekerült a kórházba, de saaajnos túlkésőn. Meghalt. Scrimgeur pedig még csak gyanút sem fogott, vagy ha még is, nem merte megemlíteni, hiszen látványosan törtem össze. Tökéletes alakítás volt, még Franciaországba is elutaztam, mondván kell egy kis egyedüllét, közben pedig a tengerparton süttetem a hasam. Egy hosszúra nyúlt hónap után tértem vissza, majd adtam el azt az ízléstelen házat, s kezdtem új életet, az egyik leggazdagabb özvegyasszonyként. Azóta részesedésem van több újságnál is, van ahol többségi. A média a kezemben van, s ennél befolyásosabb nem is lehetnék. Elértem amit akartam.



          jellem

Úgy gondolod, hogy Ő az a típus, aki a gyenge nőt képviseli, akit óvni, s védeni kell minden apró széllökéstől, s nem képes férfi nélkül élni? Na de kérlek? Nagyon hamar kénytelen volt megtanulni, mi is az az önállóság. Amikor csak magára számíthat, egy teljesen ismeretlen környezetben, s egy egészen más világban, ami még nem is hasonlít arra, ahonnan jött. A gyermeki lélekbe lassan ivódott be az irigység, önzőség, kapzsiság. Céltudatos, s amit akar, azt eléri, lásd, falusi parasztlányból befolyásos üzletasszony lett, aki hatalmas vagyonnal rendelkezik. Hogy közben pár ember életét vesztette? Mellékes, hiszen áldozatok mindig voltak, vannak s lesznek is. Ők voltak a mártírok, s haltak meg egy csodálatos cél érdekében. A lelkiismeretének apró csökevénye mai napig háborog, de nem törődik vele. Ahogy azzal sem, hogy nem egy határtalanul boldog nőszemély, sőt. Talán sosem volt boldog igazán, ha az első szerelem becsapós érzetét nem számítjuk. Öntudatos, és karakán, aki megköveteli a tiszteletet, s nehezen tűri azt el, ha nemet mondanak neki. Sőt, talán lehetetlen ellenkezni vele. Meglepően határozott a fellépése. Modora sokszor kimért, de nem nevezhető arrogánsnak. Megadja mindenkinek a tiszteletet, s a beosztottjaival sem bánik máskánt. Inkább megtartja a két lépés távolságot.

          apróságok

mindig || pénz, még több pénz, az elit, befolyásosság, ismertség, a tisztelet kivívása, hatalom, emberek megfélemlítése, ha szükséges, különleges s ritka könyvek.
soha || Voldemort csatlósai közé állni, buta és értelmetlen emberek, szegénység, egy újabb házasság.
dementorok || Amikor Luc főbe lőtte magát, s bár erre ő kényszerítette, rá, direkt nézte végig, s még a másik vére is ráfröccsent. Azért tette ezt, hogy letudja magában végleg zárni, de az emlék mai napig kísérti ebben a formában.
mumus || A volt férjei, akiket megölt, azok mindig változó alakja jelenik meg előtte.
titkok ||
- Hogy valójában nem egy francia aranyvérű dáma, hanem csak egy koszos kis faluból származó sárvérű.
- A férjeit Ő ölte meg.
- Szeretői névsora.
rossz szokás ||
- Olykor képes elragadtatni magát, s olyankor erőteljesebbé válik a francia akcentus, bár ez elég ritka.
- Az aranygyűrűit az ujjain mindig körbe-körbe forgatja, vagy a nyakláncát, esetleg a fülbevalóját piszkálja.


          a család

apa || -
anya || -
testvérek ||  -
családi állapot || özvegy
állatok || -


          külsőségek

magasság || 176 cm
tömeg || 58 kg
rassz || európai
szemszín || kék és a zöld sötét árnyalatai egymásba keveredve
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Amikor először meglátod, egy hihetetlenül csinos nőt pillantasz meg, kiről sejtheted, hogy nem egy fiatal fruska, még is a szépsége mintha öröknek tűnne. Pillantása a macskaszemek ellenére is elég szigorú tud lenni, ahogy az egész megjelenése tiszteletet parancsoló. Nagyon elegáns és sikkes, kihívó, de még sem közönséges, s a tűsarkakban szinte légies léptekkel halad, bármilyen gyilkosnak is néz ki az a lábbeli. Sosem ékszerezi túl magát, bár a szolid jelző annyira nem áll hozzá közel. Ő az ízlésesen elit csoportjába tartozik, akin egyébként is látszik, hogy van pénze, s ízlése is. Hullámos haja körbekeretezi arcát, mely nem mindennapos, s azonnal megjegyzi, ha elmegy mellette az ember. Szolid sminket visel, s nem túl hosszú körmei is mindig a legszebb állapotban vannak. Hosszú combokkal, vékony s csodálatos bokával, kerekded keblekkel, s darázsderékkal rendelkezik. Ha ránézel, valami azt súgja, hogy vele nem érdemes újat húzni.
egészségi állapot || vérszegénység

          a tudás

varázslói ismeretek || A Beauxbattonsban végzett kiváló eredményekkel, elvégezte az Aurorképzőt. Az animágiát nem tudta elsajátítani, de jártas a mérgekben, különböző bájitalokban persze nem magas szinten. Átkok, rontások, bűbájok, középszinten. A fekete mágia után is érdeklődik, illete a három főbenjáró átok sem okoz száméra nehézséget.
mugli képzettségek || francia mint anyanyelv, s szintén tökéletesen beszéli az angolt
pálca típusa || 11,5 hüvelyk, Galagonya fa Főnix tollal.
különlegesség || okklumencia és legilimencia amit tanulmányai során sajátított el, s most igen csak nagy hasznát veszi.


          egy darabka belőled

Yolanda Delacour

          egyéb

Voldemort elbukása után 1-2 évre rá költözött Londonba. A neve elég ismert, már csak azért is, mert a Reggeli Prófétánál amolyan főnök féle, s emiatt sokszor megfordul a Minisztériumban is.