Elena


Talán senki nem nevezné a legkedvesebb esti foglalkozásának, hogy egy ájult hölgyre vigyázzon egy nappal is eléggé kihalt folyosórészen. Ha mindehhez hozzávesszük, azt hogy az illető hölgy Mardekáros, aki meg vigyáz rá az a zöldek szemében teljesen szánalmas Hugrabug ház nemes tagja, s a helyszín közel van a kígyók hálókörletéhez, nos egy esetleges másik őrjárattal való találkozás nagyon lincshangulatot idézne elő. Az pedig akár az iskolából való eltanácsolásomhoz is vezetne, ha nem valami sokkal rosszabbhoz. Mégis kénytelen vagyok maradni, hiszen nem lenne tisztességes embertársammal szemben, ha csak úgy itthagynám a hidegen feküdni. Ha pedig emlékszik kivel találkozott, mielőtt kiütötték, akkor is eljutnának hozzám, és nem lenne sokkal rózsásabb a helyzetem. Prefektusi mivoltom ide vagy oda. Így tehát kénytelen vagyok itt maradni, s megvárni, míg varázslatom hatására, vagy anélkül magához tér, és fel tudom kísérni a gyengélkedőre, ha esetleg komolyabb baja lenne.
Pedig nem így terveztem az estémet. Az őrjárat végeztével szépen visszatértem volna a klubhelyiségbe, s egy kiadós alvás után készülhettem volna a kviddicscsapat edzésére. Manapság minden lehetséges időpontban edzést tart az új csapatkapitányunk, a következő meccsen ki akarja köszörülni a Hollóhát ellen elszenvedett vereséget, és végülis igaza van, ugyanis ha nyernénk, akkor még lenne esélyünk a kupa behúzására. A kényelmes, puha ágyikó helyett azonban most itt ülök, s a lassan ébredező lányt figyelem. Kezd magához térni,azonban látszik rajta, hogy nagy fájdalmai lehetnek. Még magam is meglepődöm, mikor már szinte szeretettel simítok végig az arcán. Egy másik szituációban sosem csinálnék ilyet egy Mardekárossal, azonban jelen helyzetben nem más, csak egy lány, akinek az én hibámból vannak fájdalmai. Bár ebben a helyzetben nem igazán nevezhetném magam hibásnak, hiszen egy láthatatlan ellenféllel párbajoztam, s csak teljesen véletlenül találta el a rászórt átkom. Apró mozdulatok, nyöszörgés, és egy csak félig hallható kérdés.
- Biztonságban – ez az első szó, ami kicsúszik a számon nem teljesen megfelelő. Megpróbálna felülni,azonban szelíden visszanyomom  - Várj még egy kicsit. Eltalált egy kábító átok, és még nem tenne jót, ha nagyon mozogni próbálnál. Pihenj még, s a szédülés is el fog múlni. Bizz bennem. – Egyelőre a vállainál tartom a kezem, hogy ha kérésem ellenére mégis megpróbálna felülni akkor visszanyomhassam. – Ha egy kicsit jobban leszel, akkor felkísérlek a gyengélkedőre, az a legbiztosabb az egészben. Nem venném a szívemre, ha valami komolyabb bajod származna. -  Egyik kezem a feje alá csúsztatom és gyengéden megemelem, miközben a másikkal a pálcám a szájához tartom.  – Innod kell egy kicsit, és mivel nincsen nálam semmiféle pohár, ezért kénytelen vagyok ilyen módszerhez folyamodni. – Ha hallgat rám, és kinyitja a száját, akkor egy „Aquamentivel” egy kis vizet varázsolok elő. Lassan kezdek megnyugodni, egy kis remegés fog el, ahogy a szervezetem abbahagyja az adrenalin termelését. Innen már az én szerepem a gyengélkedőig fog tartani, s szerencsémre senki nem járt még erre.

Lyra E. Freester


- Gyerünk Phil állítsd vissza a bútorokat szépen ahogy voltak. Nem, nem használhatsz varázslatot. Dolgozz meg érte, ha már sikeresen felborítottad. Aki éjszaka legény, az nappal is legyen.. És most tekintsünk el attól, hogy ismét éjszaka van, hiszen az egész napot végigaludtad. Te is Patricia sepregess csak, mintha élnél..
A történelem során talán a legjobb bulikat mindig is a Hugrabug klubhelyiségében szervezték. Előfordult már, hogy, egy – két más házba való kétes egyén is meghívást kapott egy-egy ilyen rendezvényre. Ilyen volt a tegnap esti rendezvény is, hiszen a Mardekár házában történt apróbb incidens miatt a holnapi naptól nem várt látogatókat fogadhatnak a maradék három ház lakói, ami egyet jelent a bulik elnapolásával.
 Agatha töröld le az asztalokat, hiszen ragadnak mint légy a légyfogóba – A bulik talán legrosszabb mellékhatása a másnaposság mellett a rendrakás hosszú és nehézkes folyamata. A tegnapi buliban ugyan részt vettem, azonban volt annyi lélekjelenlétem, hogy idejekorán lelépjek, azonban még így is nehéz, s fáradtságos munkának érzem, hogy ezt a lusta bandát rendesen megdolgoztassam. Pedig az ember azt hinné, hogy csak állni és dirigálni olyan könnyű munka. Pediglen nem is. Főleg, hogy ha az ember fiának utána egészen hajnalig tartó járőrszolgálatra kell mennie. Én pedig sajnos pont egy ilyen feladattal vagyok megbízva, mert sok olyan hülye ember van, aki éjfél után a birtokon mászkáljon, s még nemet sem mondhatok, mert egyből rám száll a prefektusok zöldszívű felügyelője. Így hát szinte megkönnyebbülve veszem tudomásul, mikor megérkezik a felmentősereg, egy másik prefektus, aki innentől a munka nagyját folytatja.  – Köszönöm Ivy, a nagy részével végeztünk, a maradékra már szerintem rá fogod tudni bírni a lusták bandáját, s nemsokára ismét minden a régi lesz, s készülhetünk nagytiszteletű vendégeink fogadására. -  S azzal mint aki jól végezte dolgát kapom magamra fekete szövetkabátom, felé pedig a ház sárga feketéjével ellátott sálat. Szívesen felvenném a kedven ’Spuros kis szurkolói sálamat, de sajnos a tanári kar nagy része nem örülne ha egy ilyen mugli ereklyével jelennék meg, s egyelőre még nem szívesen válnék meg a fejemtől, szeretném kiélvezni a prefektusi élet savát-borsát is.
Csend honol a birtok éjjeli sötétségében, csak néhány éjszakai ragadozó halk neszezése töri meg időnként. Lassan végéhez közeledik éjszaki műszakom, s visszatérhetek végre a jó meleg klubhelyiség adta kényelembe. Ám a kastély felé menet, az üvegházaknál egy aprócska fényforrás ragadja meg figyelmem. Elvileg semminek nem lenne szabad arrafele világítania. Persze mivel Foley professzor növényeiről van szó, esetlegesen egy olyan új növény, melyről még nem beszélt az óráján. Mindenesetre kíváncsiságomnak hála kénytelen vagyok a dolgok nyitjára járni. Azonban hiába járom végig az üvegházakat, nem akadok az aprócska jel nyomára, míg egy véletlen folytán be nem esek Tisha udvarának kapuján, s amit látok abból kiderül, hogy igazam volt. Egy pálca aprócska mesterséges fényénél, nekem háttal egy lány üldögél, s magába mélyedve rajzolgat. Természetesen azonnal felismerem, hiszen ezerszer láttam már az órákon, és a kh-ban ezeket a vörös fürtöket.
- Lyra Elizabeth Freester! Mit keresel ezen a késői órán a hálókörleteden kívül?  Öt pont a Hugrabugtól… pontosabban öt pont lenne a Hugrabugtól, ha szerencsétlenségedre, helyettem valaki más találna rád… - Huppanok le mellé, egy hatalmas cuppanós puszit nyomva az orcájára.  Mindig jól megvoltunk egymás mellett, s bár eleddig nem váltunk vértestvérekké, mégis meg tudtuk osztani egymással apró kis titkainkat. – De mond csak tényleg mit keresel erre? Rajzolni jöttél?  - pillantok bele az ölében heverő vázlatfüzetbe. – Akkor nem csodálom, hogy ezidőtájt bukkantam itt rád, sokkal kellemesebb ez a hely, mikor nem járnak erre emberek.

A nagy igyekezetemben, amit persze próbáltam nem kimutatni, még köszönni is elfelejtettem az előttem álló úriembernek, amit persze „végig is vágott a hátamon”. Gúnyos hangja, s maga a köszönés is arra irányoz, hogy visszavágjak neki. Sosem bírtam az ilyet elviselni, még olyanoktól sem akik idősebbek s a ranglétrán is felettem állnak.
- Nem kell csókolomoznia Uram! Legjobb tudomásom szerint ezt inkább fordítva kéne, bár ezesetben magától a kézcsóktól eltekintenék ha lehetséges. – Az én hangom is gúnyos azonban belül a „lelkemben” érzem, hogy vissza kell fognom magam mielőtt még túl messzire mennék, s büntetőmunkát, vagy valami annál is rosszabbat kapnék. Bár még nem hallottam Vulkanovról, hogy nagy nagy büntetőmunkamániás lenne, de ezeknél sosem lehet tudni. – Igaza van talán tényleg köszönnöm kellett volna  a kéznyújtás helyett, s ezért elnézését kérem. Nem tudom, hogy az önök országában hogy szokás, de itt a ködös Albionban gyakran megesik, hogy egy tisztességes kézfogás többet mond minden szónál. És természetesen ne aggódjon számomra sem okoz nagyobb nehézséget, mint az ön számára. De ez csak természetes, remélem ön is tudja. – Természetesen minden szavam igaz, ha ő ennyire félti az ütőkön edződött megkeményedett kezeit, akkor én sem fogom csak úgy „neki adni”. Ami ezután jön arra szinte számítani mertem volna. Ha valaki másnak a segítségét próbáltam volna igénybe venni akkor tuti hülyének nézett volna és jött volna az elhajtás valami hasonló szöveg kíséretében „- Maga megörült Mr. Ashmore. Jobb lenne ha nem próbálkozna a kviddiccsel, nem a maga sportja.” Ezért is fordultam hozzá, de azért még Vulkanov prof sem lehet akkora marha, hogy ne érdeklődjön utána annak akit tanítania kellene. Mi van ha az illető valami nagyon ügyetlen béna aki még repülni sem tud? Akkor hogy mondja meg neki? Bár az eddigi stílusából is látszik, hogy azzal nem lenne probléma.
- Nos Uram. Amennyiben ahogy ön is volt szíves kiemelni netalántán sikerülne bejutnom a házam csapatába, akkor legszívesebben a terelői poszton játszanék. Ami annak idején az ön posztja volt. Ezért is kértem magát fel. Láttam anno a Világkupán játszani klasszik teljesítmény volt, még ha ki is kaptak. – Most pedig azt fogja gondolni, hogy az egészet azért  mondom, hogy a kedvében járjak, pedig tényleg jó teljesítmény volt azt el kell ismerni. – Természetesen nem akarom, hogy bejuttasson a csapatba, mert nem lenne tisztességes, és még fontosabb, hogy semmit sem ér, ha nem a magam erejéből érem el a célom. Szimplán csak annyit szeretnék, hogy mutasson pár fogást amit a profiligában használnak. Amitől jobb lehetek, amitől fejleszthetem a tudásom. – Pálcája egyetlen intésével előhívja a szertárból a dobozt, melyben a nélkülözhetetlen meccskellékek vannak, miközben utasításokat osztogat. Én pedig ennek megfelelően két lábam közé kapom a seprűt, s körülbelül fél méterre elszakadva a földtől várom a további utasításokat.

Chris és a folyosókarbantartók

Teljességgel lehetetlen dolog ahogy a két lány ellenáll a sármos Ashmore ikrek, azaz az általunk nyújtott nyugtatgatásnak. Persze előfordulhat ilyesmi, de NEM kellene hogy előforduljon!! Még hogy egy lány ne hallgasson rám… ez olyan mintha egy zöldfülű amatőr próbálná meg Piton prof fejét samponnal bekenni… lehetetlen dolog. Sabrina más tészta, hiszen Chris nyugodtsága egyszerűen jelen esetben nem volt átragasztható rá, így a lány úgy vágtat el mint hülye billy ha ellopják a pénztárcáját. Arcomon tetetett dühhel fordulok bátyám felé.
- Hallod ez azért mégsem mehet így.. Milyen dolog az már, hogy a lányok csak így elrohannak, velünk nem is törődve.  Komolyan mondom az ilyenért ki kellene éheztetni őket a méz után. – Nyelek egyet, mielőtt még belefulladhatnék az előtörő szavaim tengerének áradatába, s csak utána folytatom mondókám. – De tudodmit…  - hatásszünet- én nem fogom csak így ennyiben hagyni a dolgot. Megyek és jól megmondom én a magamét és lerendezem őket rendesen – Úrsiten.. hallanom kellene magamat, úgy beszélek mint akit érdekelne valamelyik lány. És mivel Sabrina a tiniboszorkány már foglalt, így Cary az.. Pedig akik ismernek azok tudják, hogy csak pár randira vagyok kapható egy személlyel, és egyáltalán nem tudnak érdekelni az ilyen kis apró cseprő ügyecskéik. – Vedd úgy, hogy nem is szóltam semmit. Szimplán csak izgulok a suliban bekövetkező változások miatt, és kijött belőlem a dolog. – Utalok az előbb elhangzott szavakra, melyek akár még el is ronthatnák a rólam kialakult képet. Mondjuk a tesóm nem éppen úgy ismerem mint aki nagyon árulkodna, vagy éppen érdekelné. Szerintem örül, hogy végre összejött neki egy lány, és próbálja megtartani minden erővel, emellett arra, hogy ne szédüljön el, mikor én a levegőben repkedek, ő pedig kénytelen végignézni. Hátradőlök az ülésemen, s megpróbálok néhány percig, pillanatig csak így ülni, és gondolkozni azonban nem igazán áll össze a dolog. Valami belső erő állandóan mozgásra késztet, nem hagyja, hogy legalább egy kicsit aludjak. Nem sokat, csak egy kicsit. Vagy csak üljek ott csukott szemmel kizárva magamból a külvilág minden gondját- baját.
- Ez így nem mehet tovább… - dörmögöm félhangosan, s viszonylag mérges hangnemben.
- Mindjárt jövök – vetem oda Chris felé, na nem mintha mindenképpen tájékoztatnom kellene a lépéseimről, de nem akarom, hogy aggódjon miattam. Bár ha minden igaz nem leszek messze.  Félrehúzom a kupé ajtaját, s ahogy kilépek be is csukom magam után. A folyosó szinte teljesen üres, csak a két korábbi kupétársunk lakja egymástól nem túl messze, de tüntetően nem egymás felé fordulva. Sabról nem veszek tudomást, helyette a kis vöröshöz lépek., ujjaimmal kecses kics kacsóját keresem, majd mikor tenyeremben tudhatom, néhány pillanatig a szemébe nézek – nagy levegő – forró ajkaira tapasztom saját kissé száraz ajkaim.
Basszus még sohasem izgultam ennyire egy csók alatt….

Mr. Vulkanov

Ahogy lábam közé kapom a seprűt, s felszállok a fellegekbe, úgy érzem, mintha egy teljesen új világba csöppennék bele, egy teljesen másik énemmel, melyet nem érdekelnek a csajok, s a reggelig tartó vad orgiák, csak a szél susogása ahogy elsuhan a fülem mellett miközben 70 km/h-s sebességgel repülök. Valahogy megnyugvást kelt az emberben, mint másoknak egy tájkép vagy festmény bámulása, amiért akár hülyének is nézhetik őket mondván, hogy – egy festményt bámulnak órákig. Tisztára bolondok… - ilyenkor érzem magam szánalmasnak, s irigylem azokat akik arany vagy olyan félvérek, hogy varázsközegben éltek kiskoruk óta, s megtapasztalhatták a repülés csodálatos varázsát. Mert ez tényleg olyan, hogy ha valaki belekóstol, és van tehetsége hozzá, akkor imádni fogja amíg csak él.
Egyenesen száguldok végig a karikák között, majd a fal előtt hirtelen felrántom, s a magasba emelkedve kilövök mint egy rakéta. Visszahullok ,s házam lelátójának tetejére szállva emelem a kezem a magasba, s lebegek ott mint Rocky Balboa. Persze Rocky Balboa is csak egy kitalált sztár, olyan mint a varázslóknál a jóslástan, de azért hasonlíthatom magam hozzá, s küzdhetek úgy a céljaimért, mint ahogy ő küzdött a szorítóban, mielőtt káóval a padlóra küldték volna. Azért remélem, hogy engem nem fognak, sőt ha bekerülök a csapatba, akkor majd én küldök másokat a gyengélkedőre, hiszen elvégre én vagyok a terelőjelölt, s nekem kell a bazinagy bazikemény golyókat, egy fa ütővel a célba juttatni. Tisztára mint a muglik baseballja, csak itt home runok helyett home outok vannak.
Csinálok még pár kört, majd „erősebb” mutatványokba kezdek, szaltózok, szlalmozok a karikák között, sprinteket gyakorlok, kerülgetem a lelátókat, zuhanórepülést imitálok, majd kijövök belőle minden próbálkozásnál közelebb kerülve a földhöz.
Egy kívülállónak úgy tűnhetne, hogy megbolondultam, vagy szimplán csak tettetem magam, azonban ez nem teljesen igaz. Inkább csak a reakcióidőm próbálom fokozni, hiszen nekem is ki kellesz majd térnem a gurkók elől, s az irányváltoztatásaikra is figyelnem kell, hogy mindig legyen egy kéznél, ha veszély fokozódna. Na meg persze a sebesség, és a tökéletes látás sem árt. Viszont sikerül annyira belefeledkeznem a gyakorlásba, hogy észre sem veszem az alakot(bár ebbe talán a lenyugvó nap is közrejátszhat) aki a pálya szélén áll karbafont kézzel, s mellette egy seprű hever. Ebből tudom, hogy tanítóm érkezett meg nem is olyan vészes késéssel. Megfordulok irányába s ahogy közeledem a földhöz lassabbra veszem a lendületet, hogy a végén egy nem túl csicsás landolás után odaléphessek hozzá és a kezem nyújtsam.
- Hát eljött… - szólalok meg, s „fekete” színtelen hangomból nem tud kiérezni semmit, ami egy menő kviddicsjátékosnak kijárna..

Fight Club

Vak vezet világtalant, avagy cseberből vödörbe kerültünk , hiszen Carithy továbbra sem hajlandó hinni nekünk, amit ugye nem is csodálok, de az, hogy hárman győzködjük rendületlenül úgy látszik ezekszerint  tök felesleges. Elég lenen ha felvennénk egy magnóra amiket mi mondunk, s egyre amit ő, majd a kazettát végtelen lejátszásra állítva megúszhatnánk a felesleges szájfájdalmakat.
Lassú komótos mozdulatokkal nyúlok kis hátizsákomból, hogy a szíjat elhúzva belenyúlhassak a feneketlen ürességbe, s előhúzzak egy üveg vizet. Semmi extra, csak csapvíz, de az is tökéletesen megteszi. Lecsavarom a kupakját, s egy jó nagy korty után elégedett sóhajtás kiséretében törlöm meg a szám, hogy a következő pillanatban a flakon ismét a tatyóban, a tatyó pedig a polcon landoljon.
Szívem szerint hátradőlnék az ülésen, s szemeim behunyva hallgatnám a madarak csicsergése helyett a vonat zaját egész úton, hogy végre egy kicsit megszabaduljak társaimtól, és a lehetetlen lebeszélésről ami a jóféle buli helyett alakult ki. Néha úgy érzem, nekem csak csajokkal kellene egy fülkében ülnöm, persze természetesen mind csak szőke vonzó, de buta cicababákkal akiket egy- két pohár bor után eldobhat az ember, és többet nem kell velük foglalkozzon. Ez az élet ember… Gyakran látom a mugli hírekben, hogy az ilyen meg olyan celebek, ilyen meg olyan menő kocsikat vesznek drága pénzen ezeknek a buta libáknak, hogy aztán a „buta liba” otthagyja őket egy másik pasiért. Ezért hálás dolog, hogy varázsló vagyok, ha az élet majd összehoz egy ilyen libával nem kell egy csomó pénzt kidobnom azért, hogy aztán elhagyjon – na nem mintha azoknak az emberekenek akik naponta megteszik olyan sokat jelentene az a „pár” pengő- szimplán csak mikor úgy érzem, hogy el akar hagyni sóbálvánnyá változtatom, a szobrot pedig eladom egy múzeumnak. Sima ügy.
Közven a kör folyik tovább, s Chris beszéde után Sabrinától is valami hasonlót várok, így beszéde teljesen meglep. Mindenesetre megteszi a hatását is, s a következő pillanatban „szegény” lánynak már több csomó haja hiányzik.
-Csajbunyóóóóóóóó – kiáltom el magam, s élvezettel figyelem az eseményeket, egészen addig míg pillantásom testvérem kérlelő arcára nem esik. Persze, gondolhattam volna, hogy Chrissike nem fog tudni megbírkózni a feladattal, így nekem kell közbelépnem.
A vonat zötykölődéseivel nem törődve állok fel, s Caryt derekánál megragadva egy határozott mozdulattal húzom el az áldozatról, azonban az egyik kis dübbenő pont a mozdulatom közepén kap el, így az ülésen landolok Cary pedig az ölemben.
- Nyugi kicsi, nincs semmi baj – csitítgatom, miközben egyik kezemmel szorosan tartom, hogy még véletlenül se tudjon elrohanni, a másikkal pedig lángoló arcát simogatom a vörös tincsek alatt. Válla felett pedig Chrisre nézek, a tekintetemből egyszerűen kivehető utasítással. Lássa el Sabrinát, s ha kell vigye előre a mozdonyvezetőhöz, hogy alaposabb ápolásban részesülhessrn.

Mr. Dimitrij Vulkanov                                                                   Dátum: 1997. 09. 12. 19:30
                                                                                                       Helyszín: Kviddicspálya
                                                                                                       Idő: Szeles, kicsit borús

Mindössze egy hete jártunk még csak iskolába, de a változások már most jóval észrevehetőbbek voltak mint az elmúlt években. Komorabb ábrázatú diákok, kevesebb nevetés, csak a fullasztó nyomott csend, na és persze a sárvérűek legkisebb hibáját is büntető halálfalók. A nem halálfaló tanárok is jóval keményebbek lettek a kelleténél. Az újak még csak elmentek valahogy, de a tananyag megtanulásából ők is sokat követeltek tőlünk. Az egyetlen üde színfolt az új repüléstan tanár Dimitrij Vulkanov a volt kviddicssztár volt. S bár repülésóra csak elsőben van, viszont a klubhelyiségben gyakran elcsíptem az újonc gólyák boldog megnyilvánulásait arról, hogy elhagyhatták a kastély komor falait, s még ah ügyetlenül is de a levegőbe emelkedhettek s egy-egy órácskára kiadhatták minden bajukat. Tehát nem is váratott sokáig magára az a pillanat, hogy levelet írjak a tanárnak, melyben felkérem, hogy ha ideje, s kedve engedi lásson el néhány jó tanáccsal, ami segíthet abban, hogy megfogjam a csapat terelői posztját. Ugyanis idén tényleg be akartam kerülni a csapatba, s éppen ezért jópár cuccot bevásároltam az abszol úton, illetve rendelés útján külföldről.
________________________
 
Bagoly érkezett..
Egy dátum, egy helyszín és egy aláírás. Mindössze ennyi szerepelt benne

________________________

7-et jelez az óra, mikor seprűmmel a vállamon elhagyom a kastélyt, hogy elinduljak az első kviddicspályán megtartandó gyakorlásom felé. Igen ez az a „nagy” nap ami a levélben állt „D.I.V.” aláírással. Lassú léptekkel bandukolok, hiszen még legalább fél órám van a megbeszélt találkozóig, s közben azon jár a fejem, hogy milyen lassan telt el ez a pár nap a levél megkapása óta. Izgalom járta át a testem, s nagyon nehezen tudtam csak figyelni az órákon, s még a csajok sem érdekeltek különösebben! De most itt vagyok, eljött az én időm, megmutathatom a világnak, hogy mit is tudok, hogy jogom van bekerülni. Na persze mikor elmondtam az ötletem sokan azt gondolták, hogy bolond vagyok, s csak a még nagyobb népszerűségért és még több lányért csinálom. Ezek azonban csak aljas rágalmazások… 
Már anno a muglivilágban is nagyon kedveltem a sportokat, s miután megtudtam, hogy varázsló vagyok, ez nem változott. S most itt a lehetőség, hogy bizonyítsak!
Úgy látszik tényleg korán érkeztem, mert még sehol senki. Így fogom magam, lábam közé kapom a seprűm, s felszállok a levegőbe, hogy repüljek pár bemelegítő kört.

Lúzertesó^^, Kviddicslédi és Farkasgörl


Christian nagy meglepetésemre varázsolja elő a táskájából a szépen becsomagolt kis dobozkát, mely elmondása szerint egy vadonatúj kesztyűt tartalmaz, és éppen Sabrinának készül adni. Elég nagy meglepetés, ugyanis nem emlékszem, hogy a legutóbbi Abszol úton tett látogatásunkkor a kviddicsboltban járt volna. Persze rendelhette bagolypostával, vagy vehette pár évvel ezelőtt is, bár ez utóbbi megállapítás kétséges ugyanis Chris általában elkerüli az ilyen boltokat.
- Ne aggódj tesó, ha Sab és én bekerülünk a csapatba, akkor majd elintézzük, hogy kifeszítsenek egy hálót, hogy ha esetleg a nagy magasság miatt leszédülnél ne üsd be a popód. Az azonban milyen dolog, hogy engem nem halmozol el olyan dolgokkal, melyek elősegíthetnék a belépésem a kviddicscsapatba. Hát ezt érted a testvéri szeretet alatt? – Bár komoran nézek a bátyámra, hangomon hallani lehet, hogy nem gondolom komolyan az egészet, s így van. A következő pillanatban kitör belőlem a nevetés, s könnyeimmel küszködve nyúlok a pálcámért. – Terego – motyogom miközben pálcám Caryre és magamra szegezem, s a varázsszó hatására mindkettőnk arca megtisztul a csúnya koromtól. Carithy továbbra is zárkózott álláspontja végül arra kényszeríti két társam, hogy megpróbáljanak a lelkére beszélni szegény lánynak. Pontosabban Chris kezdi el, Sab csak folytatja a már megkezdett beszélgetést. Úgy is mondhatnám, hogy tovább tekeri a fonalat arról a bizonyos gombolyagról. Talán azt szeretnék, hogy én is folytassam az általuk feldobott témát, azonban egyelőre még nem szólalok meg. Nem vagyok benne biztos, egyáltalán nem, hogy kis társunk véleményének módosításához ez a legjobb megoldás. Talán tényleg csak hagyni kellene, hogy csendben ellegyen magával mi is tennénk a dolgunk, s ha úgy alakulna, hogy megváltozott a véleménye, akkor úgyis bekapcsolódna a társalgásba.
Természetesen valami hasonló reakciót várok a kis vöröstől. Egy vállvonás, egy mordulás, vagy szimplán semmi válasz. Úgyhogy már nyúlnék a táskám után, hogy bedobjak egy újabb twixet, mikor meghallom a kitörést. Szinte azonnal visszakapom a fejem, s néma megdöbbenéssel figyelem Carithyt, hiszen nem hittem volna, hogy ennyire hevesen is ki tud törni. Persze tény, hogy egy nyár alatt nagyon megváltozhat az ember. A szörnyű sebeket borzadva figyelem. Nem undorodok, nem húzódok, csak elborzaszt, hogy mit műveltek ezzel a gyönyörű teremtéssel….
Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, hogy a következő pillanatban, már érezzem, hogy valami elpattant bennem, s elönt a düh. A gunyoros a hang, a morcos ruhacibálás, vagy a mozdulat ahogy ’nekivágta magát’ az ülésnek. Nem tudom melyik okozta, de egyszer csak arra ébredtem, hogy vöröslő arccal fordulok felé, s ragadom meg kezénél fogva, direkt oda nyúlva ahol sebet sejtek. Hogy fájdalmat okozzak, szántszándékkal akarok most fájdalmat okozni.
- Na ide figyelj kislány – nem kiabálok ugyan, de hangomon hallatszik, hogy teli van indulattal -  kezd már elegem lenni abból az önsajnáltatásból amit lefolytatsz. Megértelek én, elhiszem, hogy fájdalmas dolog ami veled történt a nyáron. ÉS akár hiszed akár nem, mi tényleg melletted állunk…. Még ha sikerült a rossz végét megfognunk a lasszónak és rosszul próbáltuk meg kicsit jobb kedvet varázsolni a csinos pofidra. Persze ehhez az is kellett, hogy eddig nem nagyon találkoztunk ilyen esettel. Szóval nem kellene leharapni egyikünk fejét sem. Én sze… kedvellek – helyesbítem ki, majdnem kimondott mondatom gyorsan – és akkor is kedvelni foglak ha egész évben egy mogorva kis picsaként fogsz viselkedni egész évben, csak akkor szólj, hogy levegyem a kezem rólad. Azonban ha úgy döntenél, hogy mégiscsak kedved lesz mosolyogni, akkor ne aggódj mindig melletted leszek. – a végére már nem csak a szufla fogyott ki belőlem, de a hangom is picit meglágyult, mégis dacosan huppanok vissza az ülésemre, s bámulok ki az ablakon.
Elrontottam,,,
Lehet, hogy ezzel végképp elrontottam a kapcsolatom Carithyvel, azonban nem tudtam tovább magamban tartani a dolgot, s most jóleső érzés, hogy végre megszabadulhattam tőle, és talán ha szerencsém van akkor néhány gondolat talán gyökeret ver a lány fejében.

Ti

                                                         http://www.youtube.com/watch?v=gAFkpFjIF24

Érdekes, s meglepő fordulat, hogy a fülkében még valaki tartózkodik, akit legalább érdekel annyira a kviddics, és van olyan bátor, hogy jelentkezni merjen a csapatban. Természetesen számítottam egy hasonló válaszra Christől, őt ismerve, még azt is utálja ha a csillagvizsgáló torony tetejéről kell lenézzen.  De Sabrina kijelentése, miszerint ő is csatlakozni szeretne, elismerő pillantást vált ki belőlem. Hiszen bár törékenynek látszik, de nem lesz könnyű dolgom ha ellene kell megküzdenem majd a posztokért folyó harcban.
Érdekfeszítő gondolatok, azonban nincs időm igazán elgondolkozni ezen, ugyanis Carithy reakciója meglep. Pontosabban nem lep meg, hiszen én is hallottam pletykákat arról, hogy mi történt vele a nyáron, azonban kérdéseimmel semmi bántót nem akartam üzenni. Szimplán minek a rosszat lássam valaki olyanban, akiben sokkal több jó lakozik? Ez nem éppen az én stílusomhoz tartozik. Meglepődötten, s megilletődötten ülök a helyemen, s gépiesen veszem el a nekem szánt lapokat. Nem szólok, csak csendben vagyok, ami egészen ritka dolog nálam. Általában ugyanis én szoktam vinni társalgás fonalát, ha más nem akkor a csajozós dumáimmal.  Most azonban ha hirtelen leállna a vonat, és elhallgatnának a többiek talán még a fogaskerek kattogását is hallani lehetne a fejemben.
Hülye voltam?
Elrontottam?
Túl sokat járattam a szám?
Lehet.. az pedig nem tenne túl jót a lánynak. Így is elég sok szörnyűség érte, és még fogja érni az iskolaév során. Nem, nem vagyok valami nagy jós, vagy ilyesmi, és nem is egy szörnyű támadástól tartok. Szimplán csak valamilyen szinten ismerem az átlagos embert, aki fél mindentől ami természetfeletti, és megfoghatatlan, még akkor is ha éppen az átlagos ember egy varázsló, aki jóval több dolog létezésében hihet mint egy mugli. Ez van, nem az én kunsztom megítélni az embereket. Azonban az, hogy hogyan dobjam fel a társaságot a fagyos hangulat alól (Hiszen az, hogy Cary csak ül, maga elé bámulva miközben mi remekül szórakozunk, az nem lehetséges.) Lassan, egy megfontolt mozdulattal a vállára helyezem a kezem, s bátorítóan rámosolygok, miközben lélektükreibe fúrom a sajátjaimat.
- Ugyan már gyerekek… nem mehet tovább ez a fagyos hangulat. Javaslom, hogy élvezzük ki ezt a kis időt míg együtt lehetünk békességben, mert úgy hallottam a Roxfortban jelentősen rosszabb évünk lesz, mint eddig, főleg nekünk – mutatok rá Chrisre, s ezalatt azt értem, hogy mivel mi mugli származásúak vagyunk, valószínűleg rendesen meg fognak dolgoztatni..- De hallottam egy nagyon jó viccet a nyáron, az egyik mugli ismerősömtől, s ezt most meg is osztanám veletek ha lehet 

„A Pentagon elhatározza, hogy három magas rangú és hőstettekben nem szűkölködő tábornokát kitünteti. Ezúttal nem egyszerűen egy újabb éremmel, hanem pénzzel kívánják elismerni érdemeiket.
Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot. Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot. Végül az 170 ezer dollárral elégedetten távozik.
A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 180 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet.
A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan.
Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját. Mikor nem találja azt a bizonyos testrészt meglepetten felkiált:
- De hát ez meg hol a fenébe van?
Mire a tábornok nyugodtan:
- Vietnamban.’

Szerintem egy elég jó vicc, én sokat nevettem rajta, mikor először hallottam, s most az előadása után is csillogó szemekkel nézek körbe, hogy kinek mennyire tetszett, de sajnos menet közben a kártyák teljesen kimentek a fejemből, így legnagyobb balszerencsémre pont azok robbannak fel, ami nálam vannak kormossá varázsolva a „partnerem „ arcát, és a sajátomat.

// Bocsi a késésért, és a minőségéért. Most nem ment valami túl jól -.-"

Sab, Carithy, Chris - kiscsapat


Örömmel tölt el, hogy a párocska nem igazán érdeklődik Evelyn iránt. Megnyugodva dőlök hátra az ülésen, és mivel nem kértek nyammogom el twixem maradékát.
- Igen Evelynnek hívják, és valahogy úgy történhetett. Egyszerűen hihetetlen, hogy még annyi év után is összekevernek minket, főleg az ilyen libák. Volt egy kis afférunk a nyáron, ő többet akart, de én nem bírtam annyira. Szép, szép, de belül buta mint a mardekárosok. Egyébként nem, mostanság nem helyettesítettem a bátyót. – Ez a mondatom már Sabrinának szól, miközben megfogom felém nyújtott kezét, s egy apró csókot lehellek rá. – De hallásból már ismerlek. Christian nagyon sokat mesélt rólad a nyáron. – mosolyodok el, s elégedetten hajolok előre, hogy jobban szemügyre vegyem az imént előkerült törpegolymókot. Szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ezzel sikerül zavarba hoznom drágalátos bátyámat.
- Nos lényegében semmi különös. Ha Chris már elmesélte, akkor nem sok mindent tudok hozzáfűzni néhány apró különbséggel . Megvolt a szokásos nyaralás, a külföldi csajok akiket soha többet nem látsz viszont, tekintve, hogy többségük mugli. A nagy bulik, aztán a hazatérés a sötét Angliába, szóval mindenféle jó dolog. – Fura a dolog, mert általában ritkán szoktam a dolgaimat ilyen nyíltan elmesélni másoknak, de most biztos az is közrejátszott, hogy Christian a testvérem, Sabrina meg eléggé belevaló csajnak tűnik ahhoz, hogy ne botránkozzon meg az ilyeneken. Ha nem éppen az ikremmel járna, még lehet, hogy lecsapnám a kezéről. Na és az sem mellékes, hogy mindketten Hugrabugosok, így jobban megbízok bennük mint másokban. Ráadásul meg kell hálálni, hogy nem üldöztek el a kupéból, így ha most nem teszik meg kénytelenek lesznek végighallgatni míg megérkezünk a suliba. – Na és neked hogy telt a nayarad? – kérdezek vissza, majd egy váratlan pillanatban előrenyúlva elkapom Sabrina válláról a törpegolymókot. – Ugye megengeded? – nézek rá. Na igen én is elég kedves vagyok, csak azután kérdezek miután elvettem, de ha megengedi akkor elkezdem dobálni a kocsi teteje felé dobálni, melyet láthatólag nagyon élvez az apró állat.
- Amúgy azon gondolkodtam, hogy idén talán meg kellene próbálni bekerülni a kviddicscsapatba. Tudom, tudom… elég fura, hogy ilyen jár az eszemben, miközben semmi tapasztalatom nincs a játék terén, de repülni egész jól tudok, és ahogy hallottam egészen foghíjas lett a ház csapata, ugyanis a legtöbb játékos tavaly fejezte be roxforti tanulmányait. Szóval itt a nagy lehetőség berobbanni a köztudatba, meg hát a sportolókra mindig jobban buknak a csajok. – elkapom Christian pillantását, mely körülbelül valami ilyesmi olvasható ki
~ Öcsi téged már így is körüludvarolnak a csajok, nincs szükséged még nagyobb hírnévre. Ráadásul simán lemosnának a pályáról, aztán szedhetném össze a maradékod, hogy a gyengélkedőn összerakhassanak~  persze lehet, hogy nem éppen erre gondol, de mielőtt kideríthetném kopogtatnak, majd kinyitják a fülke ajtaját. Már készülnék rá, hogy felpattanva kitessékeljem a betolakodót, mert biztos valami mardekáros lehet, aki az aranyvérére hivatkozva jött kötekedni azért, mert mi sárvérűek vagyunk. Mármint én meg a tesóm. Azonban beavatkozásra nincs szükség, ugyanis az érkező szintén háztárs, sőt mit több még évfolyamtárs is.
- Carithy kisbogaram úúúgy örülök, hogy látlak – pattanok fel, s ölelem magamhoz. Hiszen bár az utolsó egy-két évben nem beszélgettünk valami sokat(annak ellenére, hogy sok közös óránk volt) mégis valahogy mindig közel állt hozzám, talán mert a természetünkből fakadóan hasonlóak vagyunk. – Persze van hely, gyere ülj le- s bár a többieket nem kérdeztem meg, nem hinném, hogy sokat ellenkeznének, hiszen barátok vagyunk, meg amúgyis minél többen vagyunk, annál jobb hangulatot lehet csinálni, s őszintén szólva ránkfér a vidámság, mert az elkövetkezendő időben nem sok mulatságban lesz részünk. – Gyere hadd segítsek – lépek hátra az ajtóból, s ha hagyja bőröndjét felteszem a csomagtartóra, majd lehuppanok az ülésemre. – Mesélj galambom milyen nyarad volt, mi jó történt veled eme nyáron a ködös és esős Albionban – azonban mielőtt ő vagy bárki más válaszolhatna folytatom – Szerinted jó ötlet, hogy idén megpróbáljak bekerülni a kviddicscsapatba? – Tudom,hogy elég letámadó stílust használok, és elég udvariatlan, hogy a többieket például szóhoz sem hagyom jutni, de általában friss husi jelenlétében ilyen vagyok.

//Bocsi, kicsit összevissza lett^^”//

Sab&Chrissy

Szeptember..
Jobb esetben a mókáról, kacagásról, a buliról, na meg a csajozásról szól a dolog. Dumbledore halála óta azonban sokminden megváltozott. A diákok halkabbak, az arcok kevésbé pirospozsgásabbak az örömtől, hogy visszautazhatunk szeretett iskolánkba, s egy hosszú nyár után ismét pálcát fogva a kezünkbe elláthatjuk ellenségeink baját egy jó kis varázsigével. Megváltoztak az idők, s talán velük változtam én is.
Talán…
De csak egy kicsikét..
Ki más bizonyíthatná ezt jobban mint az én szeretett bátyusom, akit már az indulás előtt is sikerült az őrületbe kergetnem a búcsúzkodásommal. Háth igen, hosszú lesz ez a félév, és rengeteg lány van aki jobban örülne ha vele tölteném, de sajnos nem tehetem, idén a Minisztérium kötelezővé tette a roxforti tanulást.
Az út a King’s Crossra akkor sem rövid, ha az ember Londonban lakik, és a mugli szülei miatt nem tud hopp-porral utazni.  Hát még akkor, ha a 40 perces dugó után meg kell állni, hogy gyönyörködhessek kicsit még  a White Hart Lanben, aminek apa ugyebár nem igazán örül, de hát mit tehetnék? Most jó sokáig nem fogom látni szeretett csapatom pályáját, hiszen idén a téli szünetben egyikőnk sem jöhet haza. Mindenesetre vicces látni Chris arcát aki pontosan a legnagyobb rivális klubnak drukkol, ahol korábban apa is játszott, mielőtt visszavonult volna. Egy „könnyes búcsú” s az út folytatódik, azonban mintha csak egy-két perc telt volna el, máris szálunk ki a kocsiból, s köszönünk el anyáéktól, akik csak eddig jöttek velünk. Felragadunk egy kulit, és már szaladunk is, ugyanis késésben vagyunk, legalábbis a bátyus szerint aki mindig mindenhonnan elkésik, azonban a végén kiderült, hogy ő ért oda a legkorábban. A csomagokkal megrakott kis kulit magunk előtt tolva futólépésben haladunk a fal felé, s most először elképzelem magamban, hogy mi van, ha nem enged át. Felkenődünk, s Ashmore palacsinta lesz belőlünk bagolyöntettel. Természetesen most sem következik be  s szépen átfutunk a másvilágba, ahol egy gőzölgő vonat vár minket.
- Látod öcsi, most sem késtünk el. Nem is értem, hogy miért panaszkodsz folyton. Most is lesz egy csomó időnk – mutatok a peron mellett álló órára – mindenesetre nekem dolgom van, úgyhogy itt hagylak. Majd a vacsoránál találkozunk. – Alig fejezem be a mondatot, poggyászomat magam előtt tolva már el is indulok egy közelben álló lánycsapat mellé, akik vadul integetnek felém. Mentet közben jobbra-balra tekintgetek, s szomorúan tapasztalom, hogy jópár kedves pofa hiányzik az összképből. Bizony sokan a haverok és „nagy szerelmek” közül már elballagtak, vagy csak szimplán nem jöttek vissza idén. Azonban nem érek rá elgondolkodni ezen, hanem egy hangos –sziasztok csajok – kiáltás közepette hagyom, hogy egyenként a nyakamba szökdössenek, ami ugyan nagy feltűnést kelt, de nem foglalkozok vele.
Már megszoktam..

Kalauzok járják végig a peron környékét, s hangos kiáltozás közepette siettetik felszállásra a még mindig lent tartózkodó diákokat. Köszönés nélkül fordulok el, s szemeimmel egy friss az út során meghódítandó húst fixírozva szállok fel a vonatra. A prefektusi kocsitól kezdve haladok végig egyenesen a fülkéken ülőhelyeket keresve. Azonban legnagyobb sajnálatomra a husi olyan lányok körében üldögél akik közül jó párral jártam, illetve dobtam így annak az esélye, hogy a vonaton is tudjak hódítani elég kevés. A kocsik vége felé haladva már az üres fülke reménye is kezd elszállni előlem, s végső megoldásként már azon gondolkozok, hogy a vonat legvégében lecsüccsenek a ládámra, és ott alszom, mikor lépések zaja üti meg fülem, s felpillantva olyasvalakit látok, akivel nem igazán szeretnék most találkozni. Azonban nem nagyon van hova menekülnöm, s a szőke hajkorona gyorsan közeledik felém. Azonban ha szerencsém van még nem vett észre.
Hero vagyok, hős vagyok, hero vagyok, hős vagyok. Próbálom győzködni magam azonban a következő pillanatban kihúzom a fülke ajtaját, s a bent terpeszkedő párra ügyet sem vetve huppanok le az ajtótol legtávolabbi ülésre. Szerencsés vagyok, pont időben, ugyanis a következő pillanatban a szőkeség elhalad fülkénk előtt,s arcáról leolvasható, hogy eléggé feszült.
- Bocsi, hogy csak így betörtem, de… - fordulok a pár felé, azonban a mondat közepénél belém fagy a szó, ugyanis a másik ülésről a sajt ikertestvérem Chris és a barátnője néznek rám meglepődve. Hát mit ne mondjak, elég fura érzés a bátyót egy lánnyal látni, hiszen az ember azt hinné előbb lesz Draco Malfoy Griffendéles, mint, hogy neki barátnője legyen, de időnként még engem is érhetnek meglepetések. Ha így folytatja még prefektus is lehet belőle..
- Ti is láttátok milyen arcot vágott Evelyn nem? Szinte gyilkolni tudott volna a tekintetével. Mindenesetre örülök, hogy sikerült elmenekülnöm előle. S ti hogy vagytok, mint vagytok? – terelem el a kérdést az előbbi kis incidensről, mert már így is túl sokat árultam el nekik. Kényelmesen hátradőlök, lábam a földön maradt bőröndömre rakom, s letépem a zsebemből elővett Twixről a csomagolást. Mugli édesség, de én imádom. Ráadásul kell valami amíg feltűnik a büfés boszi.
- Kértek? – nyújtom társaim felé, hogy törjenek maguknak ha éhesek.

A Buli



James, Gwennie, Alma, Kevin, Virtus, Oliver, Hannah, Nicole Darren, Chris, Abigail, Nadine



A készülődés

- Chriiiiis merre vaaaaaaaaagy?
Száll végig egy kiáltás a Hugrabug félig üres klubhelyiségén keresztül. Azonban hiába vár Rico, mert természetesen ő a feladó. A megszólított pedig a testvére, akivel elvileg egy bulit szerveztek ma estére, Bátyja azonban egy laza mozdulattal tűnt el balfenéken, s senki sem tudja, hogy merre.
~ Biztos megint a könyvtárban lógatja a lábait, egy csajt bámulva, s olyan nyuszi, hogy nem meri elhívniˇ
Na persze az is megtörténhet, hogy éppen szervezi a részleteket, ha már a kedves kisöcsi volt olyan kedves, hogy egész délelőtt lányokat hajkurászott ahelyett, hogy esetleg besegített volna valamiben. Na persze ez azért nem teljesen igaz, ugyanis az elmúlt este vacsora alatt lelopózott a Konyhába, megbeszélni hogy a manók lennének e olyan kedvesek, hogy kiszolgálják őket egy kis inni és ennivalóval. Igazság szerint nem volt olyan nehéz dolga, mint ahogy elsőre gondolnánk, a kis bólogató fülesmackók egyből belementek a dologba.
Sikeresen megbeszélték, hogy másnap megkap mindent amit kért, s valóban ma szándékozott lemenni érte, tanítás után, azonban egy két feltűnően csinos csinibaba sikeresen elfordította figyelmét a feladatról.
Ha már a tesóról lecsúszott, gondolta, hogy kicsit szétnéz a buli helyszínén, ám amikor odaért, első pillantásra láthatóvá vált, hogy már mindent elrendeztek. A sarokban magnó pihent, az asztalok megrakva üditővel, és süteménnyel. Azért, hogy a meghívók kiosztásán kívül ő is tegyen még valamit felszerelt még néhány fotelt, s az egyik sarokba beállított egy kanapét is, hogy nyugodtan félre lehessen vonulni a táncoló tömegtől, ha valaki nagyon szeretne,

A buli előtt nemsokkal

A készülődése rövidebb ideig tartott, mint gondolta volna. Egy gyors zuhany, s egy kis kenceficézés után, már fel is kapta magára a fekete farmerból, fehér hosszúujjú pólóból, és zakóból álló ruháját. A tesó még időközben sem került elő, s így becsüccsent a klubhelyiségbe, hogy megvárja, őt és a másik Hugrabugos meghívottat, Almát. Természetesen ismerte a lányt, hiszen egy házba voltak beosztva, ráadásul egy évfolyamba jártak, közös óráik voltak. Az idő azonban gyorsan elröppent, s fél kilenckor még egyikük sem jelent meg, így fogta magát, s a már korábban hallott kiáltás után elindult. Tudta, hogy ha nem kapkodja a lábait, akkor egy bő fél óra is el fog tartani mire odaér. Természetesen nem is sietett.  Már majdnem kilencet ütött az óra, mikor benyitott az ajtón, s azon nyomban le is fagyott, mint az ember, mikor egy szál semmiben kidobják az északi sarkra. A helyiségben ugyanis Chris üldögélt, bár még egyedül.
- Tesó? Hát te mit keresel itt? Egész nap téged kerestelek. Na jó nem egész nap, de még itt is jártam korábban, azonban te nem voltál sehol. Talán nem valami jó nőre bukkantál, akit a tudtom nélkül próbáltál meg felszedni?
Utolsó mondatával nem gúnyolódni akart, hanem egy picit oldania feszültséget, ha esetleg Chris haragudna rá, azért amiért nem segített a pakolásnál.
Lassúnak nem nevezhető léptekkel kerül beljebb, s rögtön le is dobja magát egy kényelmesnek tűnő puffba.
- Egyébként te a meghívottak közül mindenkit ismersz? Mert én nem. Gwennie, Alma és Kevin akiket közelebbről is ismerek. Na persze a többiekkel is biztosan találkoztam már, ha máshol nem hát a nagyteremben vagy az udvaron. Talán csak túlságosan lefoglalnak a nők, és az ismerősök. Nem tudom. Mindenesetre remélem, hogy hamarosan megjönnek. Amúgy.. igaz a hír, hogy Gwennie egy mardekárossal akar jönni?
Miközben a kérdések tömkelegével bombázott idősebb testvérre figyel, a varázspálcájával játszik. Lustán forgatja ujjai között az eszközt, s váltogat a rádión megtalálható adók között, míg végül rá nem bukkan egy adóra, ahol jóféle rockmuzsika szól. Elégedetten süllyeszti vissza zsebébe a fapálcát, s tekintetét a plafonra függeszti.
~lehet, hogy kellene valami hangulatvilágítás. Na majd menet közben..~