Miért is érdekelné, hogy milyen arckifejezéssel hallgatja végig a fiú? Ha már egyszer egyikünek sincs különösebb dolga, s ilyen jól ráérnek beszélgetni, akkor miért fáj neki, hogy a lány mondott két mondatot? Jó, lehet, hogy nem kérdezték, de ez legalább megmagyarázza, hogy miért nem apuci kedvence. Való igaz, kezdi kicsit idegesíteni ez a stílus, de amíg egyértelműen ő a gyengébb és ő van a rosszabb helyzetben, nem fogja provokálni. Kezdi elfelejteni, hogy miért is állt meg, s nem ment tovább már az elején. Azt sem érti, hogy miért beszélgetnek. Talán csak pazarolja az idejét. Természetesen az alvós kérdésre nem válaszol, gondoljon a fiú amit akar. Viszont ha már egyszer kinyögte, hogy Ebony, akkor igazán jó lenne, ha tudná a vele szemben álló nevét. De az csak nem mondja meg...
Imperius-átok? Egy Walcott ne hallott volna róla? Nyehh, ezek szerint a srác nem ismeri a családot. Végülis..
- Miért, alkalmazni szeretnéd? - Szökkenik a magasba a szemöldöke, aztán kezeit felemelve szépen lassan megpördül a tengelye körül. Az Iperiozásból talán nem származna semmiféle baja, de azért nem árt vigyázni. Bár pont Ebony az az ember, akit nem kell rávenni arra, hogy megcsináljon valamit, készséggel elfogadná, ha például a Sötét Nagyúr bízna rá egy feladatot. De ahhoz neki is kezdeményeznie kéne egy-két dolgot. Addig, míg nem látja a fiú pálcáját, nincs nagy baj, aztán meg... Áh, úgysem fogja bántani, annyira nem néz ki hibbantnak a pasas. Ha meg mégis, hát, így jártak, az biztos, hogy nem marad annyiban az ügy.
De mintha különös fény csillanna a srác szemében, talán készül valamire? Ebony igazán meglesné, hogy található-e valami a bal karján, lehet, hogy csak fel akar vágni előtte? Áh, már maga sem tudja, hogy mit gondoljon, hiszen az előbb említette, hogy Halálfaló, most meg úgy viselkedik, úgy beszél hozzá, mint a csínyre készülő kisgyerek.
- Te még mindig nem mondtad meg a neved. - Szólal meg egy rövidebb farkasszemeskedés után, igazán kíváncsi a vezetéknevére, hátha ismeri..

Úgy dönt, hogy felhagy a visszadumálással, nem akarja a végsőkig húzni azt a bizonyos gyufát, bár ki tudja, hogy mi lehet a dologból. Nem arról van szó, hogy a lány semmibe veszi az alakot, sokkal inkább koncentrál a saját maga körüli területre. Nehogy már lenézzék, mert szőke a haja, mert lány, mert még csak tizenhat éves. Vagy az a baj, hogy kicsit nagy a szája és úgy tűnik, hogy a semmire veri magát? Pedig nem áll szándékában ilyenekre vetemedni, ha már egyszer beszél, akkor okkal, s az előző, korra utaló kérdést sem véletlenül tette fel.
? Mitől ilyen nagy a szája? Mire ilyen büszke? Nem válaszol, csupán állja a tekintetet, gondolatai pedig lenyugodnak, nincs ott semmi érdekes. Pár pillanatig. Aztán ismét beindul a szerkezet, hiába, nem tud ellene tenni, nekiáll zakatolni az agya.
- Büszke? Ehhe.. Büszke vagyok arra, hogy ily hősiesen állhatok itt veled szemben és... arra, hogy még életben vagyok. - Vigyor, most valahogy az sem érdekelné, ha kitörnék a nyakát. Néha tényleg önpusztító kicsit. - Másra nem.
A tejeskávés kérdésre igazán nem akar válaszolni, csupán felváltja a sejtelmes mosoly a vigyorgást, no meg felvonja a bal szemöldökét. Ha már büszkeségről van szó, igenis büszke lehetne a nevére, a nagyszüleire, a családra.. Ő valahogy mégsem az. Ebony maga sem érti, hogy hogyan fordulhat elő, de a családból maximum kettő embert ha szeret, a többieket legszívesebben kiirtaná. Aztán a név valahogy mégis tetszik neki. Akárhol, akárki előtt megemlíti, mindenkinek különös fény csillan a szemében. Valakinek a lehetőségek miatt, valakinek a kíváncsiság miatt és van, aki fél.
Félnek, mert tudják, hogy kik is ennek a lánynak a felmenői, hogy hány évre vezethető vissza a család története, de ezek a formai dolgok Ebonyt nem érdeklik. Nem mindig. Elég neki a Walcott név. Mert az szép... csilingelő... ősi... tökéletes.
- Apu kedvence lehetnék, ha nem ülne az Azkabanban. És ágyba hozhatnák nekem a tejeskávét, ha anyám nem lenne halott. A nagyszüleim pedig le sem szarnak, szóval nem tudom, hogy hol itt a nemeskisasszony.. Nemesnek nemes, de kisasszony.. - Az utolsó mondatot már elhaló hangon mondja, nincs benne semmi lényeges. Nem nagyon kíváncsi a fiú magánéletére, de valahogy érzi, hogy erre a dologra fog választ kapni, méghozzá azokkal a szavakkal, hogy ?höh, ki vagy te..? esetleg ?jaj, mi ez az én családomhoz képest?. Kit érdekel. Kis szünet után aztán sóhajt.
- Ebony Walcott.

Persze azt tudja, hogy talán esélye sem lenne a Halálfaló ellen, s akár a perc töredéke alatt összeeshetne itt a sikátor peremén, fennakadó szemekkel, de... Talán nem. Nem, elvégre azért annyira ő sem balfácán, hogy rögtön egy pálcaintésre csak úgy meghaljon, végül is volt már része párbajban. Az már más kérdés, hogy ki ellen, az az egyén is Halálfaló volt, csak.. csak más. Aztán mi lett a vége? Hát meghalt. Heh.
Természetesen ezzel a féllel szemben ez nem biztos, hogy menne, sőt, leginkább az ellenkezője történhetne csak meg: őt nyírják ki. Már csupán a Főbenjáró átkok hiányoznak neki, akkor talán lenne esélye.. talán. De aztán amilyen szerencsés, még varázsolnia sem szabad az iskolán kívül... Ez is csak vele eshet meg egy ilyen helyzetben. Igazság szerint nem nagyon zavarná a dolog, de a múltkor is majdnem megjárta, ám ott volt Carreen, aki kimentette a bajból. Carreen, már megint ő jár a fejében egész éjszaka, hogy miért... Rejtély.
Éppen emelné a szájához a cigit két mondat között, mikor egy kéz nyúl felé, s próbálja elvenni tőle a szálat, de nem nagyon megy.. Áh, a Walcott lány rühelli, ha a cigijéhez nyúlnak, neem, azt már nem.
- Hé... - Kisebb nagyobb sikerrel megpróbálja megakadályozni a dolgot, végül mégis a földön köt ki a dohány, de Ebony idejében felkapja, nem lenne jó ugyanis, ha valaki teljesen véletlenül rátaposna. - Ezt ne.. ezt ne csináld.
Nem az arrogancia, sokkal inkább a komolyság szól belőle, s mit lehet tenni, ha az Isten ily nagy nyugalommal áldotta meg? Ez igazán nem az ő hibája, maximum akkor, ha másoknak gondot okoz. Lehet, hogy egyszer éppen ez lesz a veszte. De hogy a cigijét, a cigijét megpróbálják elvenni, ráadásul megsemmisíteni, hát.. Így is úgy is elszívja, nem fogja ebben ez az alak akadályozni, neem.
A férfi hangján viszont érződik, hogy nem nagyon szívleli a lányt, de nem is az a lényeg, sokkal inkább a kijelentés, ami az imént elhangzott a szájából. Szemtelenség? Elmebaj? Ki ez?
- Hűűű, na nehogy már én legyek a szemtelen, hány évvel vagy idősebb nálam, kettővel, hárommal? Csak azért, mert – ahogy állítod – Halálfaló vagy, már rögtön tisztelnem is kéne téged? - Hova fajul ez a világ...? Nem biztos, hogy túl kellene feszítenie a húrt, de kezdi élvezni a helyzetet, pedig lehet, hogy most kellene elkezdeni rohanni. A baj csak az, hogy Ebonyt nem ilyen fából faragták, nem az a félős típus, inkább kiáll magáért, hát.. Ez van.
Eszébe jut a pasasról Burton... és az az éjszaka, amikor elvágta a.. Amikor először használta azt a bicskát, amit még mindig szorongat. Régebben folyton azon gondolkodott, hogy milyen lehet ölni. Aztán amikor megtette... felszabadító élmény volt. Vajon ennyi öldöklés után már nem hatja meg az embert ez a dolog?

Talán a legtöbb ember pont azért kezd el dohányozni, hogy levezesse a feszültséget, hogy oldja a stresszt. Eredetileg a Walcott lány is ezért szokott rá, de a néhány év során ez már olyannyira beleivódott a mindennapjaiba, hogy képes a leghülyébb helyzetekben is a cigi után nyúlni. Na, hát most is éppen ez történt.
Valóban, a férfi tekintete egyre szúrósabbá válik, egyre elsötétül, ám ő mégis halál nyugodtan mered a – valószínűsíthetően – barna szemekbe. Még nem ért tökéletesen az okklumenciához, mondhatni semmiféle tapasztalata nincs a dologban, de azt azért nem nehéz észrevenni, hogy az idegen a gondolatai közt turkál. Jelen pillanatban nincs semmi olyan, amit titkolnia kellene, de az is lehet, hogyha akarná sem tudná megszakítani a szemkontaktust, bár nem gondolkodik ilyen dolgokon. Szemöldökét ugyan felhúzza, mikor a srác elkezd beszélni hozzá, annyira nem veszi zokon a szavakat, mégis ahogy...
Felemeli a pálcát...
És másodpercek alatt kinyírja az egyik dögöt. Hmm.. Most igazából meg kellene lepődnie a műveleten, ami valahol legbelül meg is történik, de igazából már az elején feltételezte róla, hogy nem az a szentlélek típus... de ez inkább csak tetszik neki... aztán ez be is bizonyosodik, amikor a második mondat elhangzik. Mi mást is foghatna fel egyedül belőle, ha nem azt a szót, hogy Halálfaló.

Természetes, hogy Ebony szemei felcsillannak, s azt az érdekes fényt talán még a vele szemben álló másik is észreveszi, hogyne venné észre, ha egy szemvillanás erejéig még el is mosolyodik a lány? Nem is kéne beszélnie, elegendő lenne csak a fiú szemeit vizsgálni és az már látná is a céljait...
A család, a bosszúvágy, vagy talán a sötétmágia iránti oly nagy érdeklődés teszi, mindig is úgy gondolta, hogy ott a helye, amint lehet, csatlakozik a Sötét Nagyúr táborához, amely egyre csak erősödik.
- Elhiheted nekem, hogy nem azért indultam el, hogy kilessem ténykedéseidet ezen a... felettébb kellemes helyen – a mondat végén arra a falra próbál fókuszálni, amelyről a pórul járt állat lecsúszott, aztán kis szünetet tart, hogy beleszívhasson a cigibe.
- Ráadásul mint látod, süket sem vagyok, s bár már elég késő van, talán gondolhattál volna arra is, hogy valaki meghallja, ahogy éppen egy szemetest vágsz falhoz. Bár igazad van, lehet, hogy okosabb döntés lett volna, ha tovább indulok és ügyet sem vetek a dologra, elvégre semmi közöm hozzá.. - .. ahogy neked sem ahhoz, hogy engem miért érdekelnek a macskák. Itt újfent a férfi szemeibe néz, hogy úgy folytathassa a gondolatmenetet, hogy esetleg bele is látnak a fejébe. Emellett vár, hogy meghallgathassa a választ, ami több, mint valószínű, hogy nem lesz éppen egy boldogságot kifejtő felelet. Lehet, hogy elküldik a búsba, hát legyen, végül is nem azért jött, hogy az éjszaka közepén diskuráljon egy vadidegen Halálfalóval...

Még mindig a talárja két zsebében tartja jobb és bal kezét, emellett felkészülten figyeli az egyre közeledő alakot. Nem tudja, hogy mi az oka, de valahol mélyen csírázni kezdett a vágy: előkapja a bicskát, s azzal a lendülettel kinyitva hozzávágja a férfihoz, de nem... Igazából megtehetné, mert elég védtelennek tűnik most a feldúlt egyén, aztán ki tudja. Ahogy közeledik, egyre többet látni az arcából, ami aztán az előbbi fantáziálást rögvest elködösíti Ebony agyában. Nem is csak azért, mert nem lehet több húsz évesnél, a lány magában még meg is mosolyogja az erőszakos kérdést.
Aztán az is elképzelhető, hogy ez élete utolsó napja, de nem gondolkodik azon, hogy akár baja is eshet, nem érdekli, csupán megpróbálja szemeivel követni az illetőt. Cseppet sem zavarja, hogy az ingerült, persze egy lépést azért hátrál, mikor túl közel kerül hozzá. Mit nézel... Visszhangzik a fejében a rövid kérdés, miközben lassan előhúzza a cigisdobozt zsebéből, kikap egy szálat, s megpróbálja a szájába venni úgy, hogy a művelet közben ne nagyon érjenek hozzá. Ez az, amire allergiás, a cigi.. a cigi csak az övé.
- A macskákat. - Jön az egyszerű válasz, miközben halál komolyan a férfi szemeibe néz, és meggyújtja a dohányt, hosszan beleszívva az életét egyre rövidítő szálba. Megkínálhatná, de nem teszi, túl illusztris tekintete van ahhoz az idegennek, hogy pont ebből kérjen. Ráadásul Ebony örül, hogy legalább ezt a dobozt meg tudta venni, december 24-ig ugyanis még korlátozzák gringottsi tevékenységeit, nem vehet ki pénzt a saját örökségéből a nagyanyja engedélye nélkül. Carreen pedig nem az az ember, aki könnyen enged, főleg ha tudja, hogy mire kell az unokának a pénz.

De hát kinek is kell az? Így is úgy is megszerzi azt, amit akar, most is azért indult el. Az meg, hogy belebotlott egy fiatalemberbe az éjszaka közepén, igazán nem az ő gondja. Szemöldökét azért felvonja, mikor egy macska a lábának dörgölőzik, nem gondolta volna, hogy a dögök így mellé állnak, pedig nem pont őket figyelte, kibúvót keresett. De hogy miért? Válaszolhatta volna azt is, hogy Téged, de mégsem tette. Gunyoros mosoly találja meg arcát, persze még véletlenül sem úgy, hogy a vele szemben álló - elég veszélyesnek tűnő - alak magára vegye, pedig lehet, hogy neki címezték... A Walcott lánynak most nem lenne baja, ha új ismeretséget kötne, legszívesebben vissza sem menne a kastélyba, hanem rögtön beállna Voldemort mellé, dehát nem teheti.
Kifújja a füstöt, egyenesen maga elé, ha a férfi még mindig ott áll, akkor bizony megcsapja a cigaretta különleges aromája, még az illata is kellemes, szegfű.. Nem akar belekezdeni a bemutatkozásba, inkább megvárja a reakciót, aztán vagy kinyírják vagy nem.

Visszhangzik a magassarkú kopogása az utcán, először gyors, majd egyre lassuló léptek zaja szakítja meg a fülsüketítő csendet. Susogás; hófehér füstfelhő száll fel, a lány pördül egyet tengelye körül. Mikor elindult, talán még volt valami célja, de egyre inkább kihunyni kényszerül belőle a vágy, talán mégsem kéne éjnek évadján megzavarni az uraságot, pedig a Walcott lánynak csak egy könyvre lenne szüksége.. Rokonok. Megbeszélte a találkát, aztán mégsem ment el, most meg ráébredt, hogy neki igenis kell az az ereklye, meg kell szereznie... nem maradhat a nagybátyjánál.
Aztán hirtelen megtorpan, a csikket elpöcköli, és jobb kezével talárja zsebe felé nyúl, míg baljával birtokba veszi a bicskát. A kis mellékutca, mely felé közeledett, egy csapásra hangossá vált, akárcsak a bikaviadalon, harsog, ordít.. Ebony közelebb sétál, éppen csak addig, hogy belásson, hogy megfigyelhesse a felfordulás okozóját, aki a legnagyobb valószínűség szerint egy ember lehet.
Nem fél, csupán próbálja felmérni a helyzetet, s mikor megpillant egy alakot, aki éppen belerúg egy szomorúan heverő kvaffba, szánakozó tekintettel figyeli a következő jelenetet. Néhány nyávogó macska is előkerül, majd mintha mi sem történt volna, elindulnak az utcán.
Az idegen minden bizonnyal kiszúrja a lányt, hiszen pont egy megvilágított részen sikerült megállnia, mégsem törődik vele, valahogy nem érzi veszélyben magát. Vajon mi lelhette az embert, aki éppen romba dönti a szemetesek világát az éjszaka közepén, ráadásul puszta kézzel? Hát milyen világot élünk, ha már Roxmortsban is pálca nélkül öldökölnek az emberek? Természetesen nem áll szándékában megszólítani az ismeretlent, annyira azért ő sem balga, mégis késztetést érez arra, hogy ott maradjon, egy helyben, s megvárja, amíg a ? most már egyértelműen kivehető ? férfi elvégezze a dolgát. Talán gondjai vannak, rossz útra tévedt, elrontott valamit.. Az is lehet, hogy halálfaló. Akkor meg aztán még több oka van a lánynak a maradásra, családjában ugyanis hiába próbálkozik, valamiért még senki sem akarta megmutatni neki a bal alkarját. Pedig ő tudja, hogy mi található rajta, minden egyes felnőtt rokon kezén ott van... Mégis mindegyik azzal jön, hogy "nem vagy még nagykorú".. Márpedig Ebony kíváncsi, azért is ott marad, sőt, még fel is hívja magára a figyelmet egy apró köhintéssel. Kíváncsi, hogy mi fog kisülni a dologból.

          alapok

jelszó || ,,Szomorú időket élünk!”
teljes név || Ebony Demelza Walcott
becenév || Nem szereti, ha becézgetik, legrosszabb esetben Abby/Ab.
nem || nő
születési hely, idő || Colchester, Anglia; 1980. december 24.
kor || 17
faj || ember
vér || arany
évfolyam || hatodik


          a múlt

» 1988. december 22.

Fázom.
A mai napig tisztán él bennem az emlék... Hideg volt, sötét, esett a hó. Csak ültem odafent az emeleten, az egyik sarokban kuporogva, s hallgattam, ahogy rólam vitáznak a nappaliban. Ez már-már mindennapossá vált, én pedig csak attól rettegtem, hogy mikor jön fel az apám, kezében a pálcával... anyám meg csak bámul... meg sem próbál segíteni. De nem is tehetett volna semmit.
- Ha hallgatsz rám és nem szülöd meg, most nem lennénk ekkora bajban! - Csattanás, néma csönd.

Én vagyok a hibás – mondogattam magamban, pedig nem is tehettem semmiről. Ők akarták... de persze ez egy nyolc éves gyereknek meg sem fordul a fejében. Ha a szülők azt mondják, akkor az van. Nem is tudtam, hogy mi a baj.
- A Nagyúr végez velem, végez mindannyiunkkal... A Nagyúr – hajtogatta apám még mindig a földszinten. Érdekelte is őt, hogy mi zajlik le bennem... Nem volt elég, hogy minden nap végignéztem, ahogy az anyámat veri, átkozza, az meg sír, rám is ez várt, csak én meg sem mertem mukkanni.

Mire jó az aranyvér, ha nem a megfelelő módon élnek vele? A Walcott család évszázadokra visszamenően őrizte a titkot, könyvet vezettek tetteikről, a családfáról, mindenről, ami számított.
És apám? Ő meg feleségül vett egy olyan nőt, aki megtagadta származását, megalázta a tisztavért. Mindennek én ittam meg a levét.

- Te kis szerencsétlen... - Rontott be üvöltve az emeleti szobámba a szóban forgó családfő. A holdfény áztatta, csendes kis helyiség egy csapásra idegenné vált. Tudtam, mi fog következni, s azt is, hogy semmi esélyem ellene, mégis most valahogy olyan más volt. És nem csak a helyzet, apám is... Részeg, bűzlött a borszagtól... és én féltem tőle.
Elkapta a gyönyörű, copfba fogott hajam, s kirángatott a folyosóra.

Néhány pofon után pálcát rántott – akkor már az ajtóban álltam. Anyám eszméletlen volt, de nem törődtem vele, a legfontosabbnak abban a pillanatban azt tartottam, hogy életben maradjak, minél előbb és minél messzebbre menjek onnan.

Hideg... sötét... csak nyolc éves voltam. Ott már elkapott a sírógörcs, s csak rohantam, amennyire a térdig érő hóban lehetett. Fáztam. Nagyon fáztam...


» 1995. december 24.

- Mit keresel itt?! - Ordítottam, csak úgy, bele a csendes éjszakába. Tél volt, hideg, ráadásul Szenteste. Nem értettem, hogy miért bukkant fel már megint Burton. Vagyis sejtettem, mert ez volt az a hely, ahol megismerkedtünk és többször találkoztunk. Szerettem, sokáig szerettem, de hatalmasat csalódtam. Undorító...
- Hagyj már békén! Nem fogod fel, hogy rohadtul elegem van belőled? - Nem szólt, csak nézett rám, érdekesen csillogó szemekkel, én mégis üvöltöttem vele. Megérdemelte. Az apám rokona volt, ugyanolyan fából faragott Walcott, csak fiatalabb.
Nem akartam hazamenni. Otthon... Már rég nem azt a helyet tekintettem otthonomnak, ahol életem első nyolc évét töltöttem, nem. A nagyszüleim Fulham keleti részén éltek, egy mugliktól mentes, nehezen megközelíthető utcában, a vasút mellett. Anyám meghalt – amin, mikor megtudtam a hírét igazából nem is nagyon csodálkoztam, főleg, hogy apám végzett vele. És ő... nem nagyon érdekelt.
Ennek ellenére sikerült kifognom magamnak egy ízig-vérig ugyanolyan embert. Megráztam a fejem, aztán elindultam a síneken.
Burton elkapta a karom és visszarántott, én pedig azzal a lendülettel lekevertem neki egy pofont. Ennél a jelenetnél már természetes volt, hogy reagált; pár pillanattal később már a hóban feküdve meredtem felé.
- Rohadék..
- Nem beszélhetsz így velem!
- Ó dehogynem! U-tál-lak... - Folytattam suttogva, tagoltan, miközben feltápászkodtam és ő pálcát rántott. Hát így állunk...? Villámként csapott belém a felismerés: meg akar ölni.
- Az egyetlen ember volt a családban, akit szerettem, aki valamire való lett volna! És te elvetted tőlem! Ezek után ne beszélnék így veled?! Hát kösz, nem kell több belőled.
S volt is okom utálni az embert, aki megölte a húgomat. Alig volt három éves, ártatlan kislány és ő véget vetett az életének. Meg kell bosszulnom.
És hihetetlenül felgyorsultak az események, ő kimondta az első átkot, mire én folytattam.. És a földre került, pálca nélkül..
- Milyen szép halálod lehetne, ha használhatnám hozzá a pálcámat, nem? Ó, dehogyisnem... Kés.. ahogy te csináltad. Élvezted? - Halkan beszéltem és leguggoltam a megviselt teste fölé. Már nem érdekelt semmi, csupán egy dolog éltetett. Ott volt a talárom zsebében a kés, nem véletlenül vittem magammal minden ilyen sétára... és elő is került.
- Ennyi. És tudod mit? Megérdemled. Már csak azért is, mert Walcott vagy.. Burton Walcott.. Szépen fog mutatni a sírodon, feltéve ha megtalálnak. - Előtört belőlem az az én, amely már jó pár éve egyre jobban elhatalmasodni kényszerült. Ha akkor kérdeznek, nem tudom elmondani, hogy milyen érzés volt ez, de teljesen elidegenültem magamtól, mintha más testben lettem volna.. Ez mégis tetszett. Kinyitottam a bicskát és a torkának szegeztem, már emelte volna a kezét.
- Nem, kedves Burton. Vége. Kurvára vége van. - És elrántottam jobbra a kezem. A meleg vére az arcomba spriccelt. Nem zavart, egyáltalán nem. Lassan felálltam, még egy pillantást vetettem a bordóra festett hóban fekvő holtra, majd elindultam visszafelé..


Kutatni kezdtem a hótól átázott, szakadt talárom bal zsebében, s a sok apró kacat között végre megtaláltam a gyűrött cigit, amit még a nagyapámtól loptam; csak egyet sikerült, még észrevette volna az öreg. A pálcám is előkerült, újra, egy másodperccel később pedig már szívtam is a bagót, azt, amiről tudtam, hogy nem tesz jót, mégis... Kellett. Nagyon.

Talán máshogy alakul az életem, ha nem ide jövök rögtön, az apám szüleihez, de akkor még egyedül őket ismertem. És igazából nem is bántam meg annyira: sikerült önállóságot tanulnom. Hamarosan végeztem a dohánnyal, félredobtam a magas hóba a csikket, s elkanyarodtam balra.

Gondolkodnom kellett pár percet az ajtóban, aztán végül mégis arra jutottam, hogy bemegyek. A küszöböt átlépve rögtön meg is csapott a karácsony illata, ám külsőségekben semmi sem emlékeztetett rá. Így éltünk már hét éve.
- Hol voltál? - Szegezte is nekem a kérdést Carreen, a nagyanyám. Egyedül ült a kandallóval szemben egy magányos fotelban, szerencsémre háttal nekem, így nem látta az elvétett mozdulatot, amit felé irányoztam, no meg a leamortizált külsőmet.
- Sehol – ez a legmegfelelőbb szó ilyen helyzetben, ő mégsem adta fel.
- Tessék? - Erre már nem válaszoltam, csak leraktam a bicskát a konyhapultra és felsétáltam a nyikorgó lépcsőn a szobámba.

Megkönnyebbültem. Levettem a piszkos talárt, az ágy alá gyűrtem, aztán a falnak támaszkodva kinéztem a sötét éjszakába az ablakon... A Hold szomorúan pislákolt... és lehunytam a szemem.
Remekül éreztem magam.

          jellem

Legfőbb jellemzői röviden: elutasító, állhatatos, gyanakvó, kitartó, becsvágyó, maliciózus, tartósan gyűlöl, realista.

Roppant érdekes jelleme elég későn alakult ki teljesen, s talán még most is van mit alakítgatnia rajta. Önállósága elég korán megmutatkozni kényszerült és ezzel együtt a makacsság is beleivódott. Ha valamit elhatároz, addig erőlködik, amíg nem sikerül, terveiben sem segítséget, sem tanácsokat nem fogad el, ráadásul nagyon kitartó. Erős jellem, nem tűri, ha parancsolgatnak neki, ezzel szemben ő szeret az emberek felett állni.
Nagyszülei mellett meg kellett tanulnia, hogy az élet valóban nem habostorta, kiáll a saját igazért, de nem nagyon lehet rá számítani, mindig is azt vallotta, hogy egyetlen hatalom áll csak felette, azt kell szolgálnia... Sok helyzetben gőgös, de igazi énjét nem lehet megismerni, legalábbis nagyon nehéz és hosszadalmas feladat. Talán nem is fog teljesen megnyílni senki előtt, az édes kislány szelleme pedig már jó régen kihunyt belőle. Arrogáns és agresszív, vigyázni kell vele, mert nem ismer félelmet, ha pálcáját kell használnia, amolyan „Nekem már úgyis mindegy” alapon. A szabályok pedig köztudottan azért vannak, hogy megszegjük őket...


          apróságok

mindig ||
» kés
» aranyvér, Halálfalók
» cigi
» bájitaltan
» látni, hogy valaki retteg tőle
» alkohol..

soha ||
» tél, hó
» epilepszia
» az apja és a Walcott család többi férfitagja
» pezsgő, sárgadinnye, sütőtök
» ha beszólnak vagy visszabeszélnek neki
» nehéz felfogású/idegesítő emberek, kisgyerekek
» ki nem állhatja, ha a múltjáról kérdezik

dementorok || Az apja kirángatja a szobájából, aztán csend... és rettentően fázik.
mumus || Szintén apja: pálcával jön felé, részegen.
titkok ||
» Epilepsziás. Nehezen, de eddig remekül titkolta, s retteg attól, hogy valaki meglátja, amikor rohama van.
» Nagyszüleihez csak a pénz miatt jár vissza.
» Mióta a húgát megölték, folyton késztetést érez arra, hogy gyilkoljon. Még nem telt be a bosszúval, pedig Burton Walcott is halott.

rossz szokás ||
» ha ideges, bárhol és bármikor képes rágyújtani, alkoholizál
» ha türelmetlen, jobb fülén birizgálja a tágított részt
» mondataiban rengetegszer feltűnnek a „húúú”, „ohhóó” és efféle szavak, ez sokszor idegesítő lehet


          a család

apa || Nelson Crawford Walcott II – 43 - aranyvér
anya || Sigourney (O'Hegarty) Walcott – elhunyt – aranyvér (42)
testvérek ||  Sibell Walcott – elhunyt - aranyvér
apai nagyanya || Carreen Walcott - 61 - aranyvér
apai nagyapa || Nelson Crawford Walcott - 66 - aranyvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || egyelőre nincs


          külsőségek

magasság || 174 cm
tömeg || 62 kg
rassz || európai
szemszín || mélyzöld
hajszín || eredetileg mogyoróbarna, de öt éve folyamatosan szőkére festi
különleges ismertetőjel || mellkasán és vádliján a két szembetűnő tetoválás, valamint a nyaka bal oldalán található hatalmas karomnyom (ez még az apjától származik)
kinézet ||
Különc... és furcsa. Feltűnő. Imádja a tetoválásokat, mellkasán a kép a lelki világát jelzi, míg a vádliját tarkító alak valójában az anyját ábrázolja. Erről kizárólag Burton tudott.
Jobb fülében fültágító, szögegyenes haját pedig állandó jelleggel szőkére festi. Alapszíne a fekete, nem is nagyon látni más színű ruhákban, maximum ha kötelező. Mugli ruhát életében fel nem venne, csakis talárban tűnik fel. Lábbeliként általában a magas talpú, sarkú darabokat kedveli, nem egy alacsony teremtés, mégis mindig ráad minimum öt centit erre. Sokszor látni cigit a kezében, pálcáját pedig soha nem rakja zsebre.

egészségi állapot || epilepsziás, a sárgadinnyét és a sütőtökből készült nyalánkságokat mindig kihányja.


          a tudás

varázslói ismeretek || Imád bájitalokkal foglalkozni, mérgeket kavarni, s ezekhez a dolgokhoz kiváltképp ért is. Nem megy neki nehezen a tanulás, egyedül Mágiatörténetből teljesített 'elfogadható' szinten, de azt is csak azért, mert egyáltalán nem érdekli. A sötétmágia ismerője, nem fél használni az aljasabbnál aljasabb átkokat sem, ráadásul gyakorlott párbajozó.
mugli képzettségek || még véletlenül sem
pálca típusa || 12 és fél hüvelyk, ébenfa, sárkányszívizomhúr
különlegesség || több jel utal arra, hogy párszaszájú, de ezzel különösebben nem foglalkozik, nem volt közelebbi kapcsolata kígyóval.. még


          egy darabka belőled

Az üres folyosón hangos léptek zaja zavarja meg a kellemes, nyugodt csendet. A kastély most egészen kihalt, csak néhányan maradtak itt..
Csapódik az ajtó, egy alak elbotlik, majd megjelenik a Walcott lány is, arcán kegyetlen mosollyal. Egyelőre nyugodt. S hogy miért mosolyog? Nem, nem azért, mert jókedve van, vagyis.. Talán mégis. Itt a Roxfortban senki és semmi nem akadályozza abban, hogy használja a varázserejét, a pálcáját. És most senki sem látja, csak az előtte hasaló lány. Ebony pálcás keze őt veszi célba, ám az említett nem hogy sikítani, szólni sem mer. Pedig most kéne, most van itt az alkalom.
- Nos, ha szeretnél még valamit mondani, most megteheted – kicsit elhúzza a száját, próbál együtt érző tekintettel nézni a lányra, de a válasz hallatán ismét csak a röhögés tör rá.
- Csak... csak ne ölj meg, kérlek! Könyörgöm!
- Óhohó, már miért ölnélek meg? Huh? Egy sárvérűűt – gunyoros mosoly. – Neem... Nem kockáztatok semmit, de ha még egyszer... ha még egyszer akár csak rám mersz nézni, úgy végzed, mint ő. - Állja a lány tekintetét, még csak nem is pislog, de pálcás jobbjával a falon lógó képre mutat, amely elég bizarr módon egy holtat ábrázol. Azt nem tudni, hogy került oda.
Walcott pedig teljesen komoly.
- Megértetted?
- Igen...
- Nem hallom!
- IGEN! - Egy hümmögés a másik fél részéről és közben diadalittasan bólint, most már boldog.
- Takarodj! - A következő utasítás, mire a lány rögtön el is húzza a csíkot, Ebony pedig becsapja utána az ajtót.
Sok van már a rovásán, nem kevés embert fenyegetett meg ezért, nem bírja, ha beárulják, azt már nem..


          egyéb

- Burton Walcott holttestét megtalálták, de nem derült fény arra, hogy ki volt a tettes. A fulhami régi mugli temető legöregebb sírjai között nyugszik, csak egy kopott fejfa jelzi, hogy egyáltalán létezett.^^
- Sigourney Walcott valójában nem halott, de erről egyelőre senki, még az állítólagos gyilkos sem tud. Egyébként Nelson az Azkabanban csücsül.^^