Legutóbbi hozzászólások: John F. Rappaport

Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2

1	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: laissez-faire, laissez passer	Dátum: 2026. 04. 08. - 18:22:45
To survive a storm „Irony is wasted on the stupid.” - Oscar Wilde 18+ - utalások incesztusra, rasszizmus, homofóbia Van valami idegen a levegőben, még azután is, hogy az ősz télbe, a tél pedig tavaszba fordult. A hely nem vált az otthonunkká, a mágia továbbra sem szikrázik ismerősen; Skóciában minden a múlt, minden régebben épült, mint Amerika, a föld utoljára római szandálok alatt érződhetett olyan vadnak, mint a végtelen határvidékek és az ismeretlen földje, mely azután is vad viharokkal bünteti a gőgünket, hogy az emberiség legnagyobb birodalma épült a hátára. Amikor nyugaton tombol a vihar, szinte látni vélem az otthonunkat a horizonton túl; elszorul a torkom, ahogy újra és újra eszembe jut, hogy talán nem látom többet, csupán kísértet lesz egy óceán feletti vihar esőfátyla mögött. A mellkasomban érzett honvágy, fájdalom haragba fordul. Sokszor hangzott el Grimwater asztalánál a vicc, hogy amikor a MACUSA kék rongyokba öltözik, elköltözünk, ki keletre, ki nyugatra, de soha nem gondolta senki komolyan. Kit űzött el egy kis liberalizmus az otthonából? Ki volt az, akit néhány gyenge bürokrata, nyúlvérű fajvédő, magnixvérjogi aktivista űzött egy óceánnal arrébb? A demokraták gyengesége és naivitása mindig ismerős ostobaság volt, egy kicsit túl szélesre nyitott marok, egy kicsit túl sok kompenzáció egy versenyben. Ismerős vad, mely megdézsmálja a vetést, szűkebb napokat hoz, mielőtt jobb idők jönnek, a szűk napok pedig, bármennyire gyűlöljük őket, a körforgás részei. Elizabeth tökéletes arcát látva tudom ugyanakkor, hogy most tényleg itt kell lennünk, távol az otthonunktól, mert ez az ostobaság nem a körforgás része. Angol csizmákkal taposta a partjainkat, mint Cornwallis kísértete tért be az ajtónkon, latin nevet aggatott magára, mintha nem fél évtizeddel ezelőtt pattant volna ki bukott fasiszták és középszerű családok sarjainak fejéből, megfertőzte a Világkiállítást, megfertőzte ezt a versenyt, megfertőzte még a korrupciót is. A középszerűség istenei felemelkednek Amerikában, ostobaságuk felemészt mindent, ami érték, mielőtt magukat is porrá égetik az ostobaság oltárán, mint fagyoskodó száműzött, aki eltüzeli menedéke ajtaját. Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése. Egy bukott rendőrminiszter testvére hogyan is remélhetne jobb legitimitást, mint egy Rappaport kézfogása, csendes mosolya a kabinetről készült fényképeken, a második sor szélén? Hogyan remélhetné egy gyíkkufár, hogy egy birodalom örököse lehet, amikor az Óceán túlpartján a nevük semmit nem jelent, ha nem lép szövetségre valakivel, akinek a története mindenki számára azonnal ismerős? És mégis hogyan próbálkoznának, ha nem ostoba és középszerű sarjaikon keresztül? Néha megkérdezném: biztos, hogy aranyvérűek vagytok? Örülök, hogy nem történt meg. Az esti whiskey óhazában épült udvarházunk nyugati erkélyén minden napnyugtakor kissé kevésbé keserű, ahogy nézzük, miként tűnik el Helios valahol messze, hogy vessen egy utolsó, álmos pillantást az őrület által megbilincselt földre. A gondolat, hogy meg fogják környékezni Elizabethet, elég hozzá, hogy összeroppantsam a kockamintás poharat izomláztüzelte ujjaim között. Most persze üres a kezem, csak a skót levegő menekül a markomból. - Bizonyára túlzottan lefoglalják őket a magnixok ivadékai ellen tervezett csínytevések.- érzem az olajat a torkomban, ahogy a lányomra mosolygok, és ismét elképzelem, hogy agg tinédzserek arcai veszik körbe, hogy maguk közé rántsák. A gyűlölet olyan, mint az olaj: ha megfelelően kordában tartják, táplál valami hatalmasat, ha nem, feléget mindent. Mindig büszke voltam rá, hogy kordában tartom az érzéseimet, hogy nincs gazdám, mert a haragom akkor támad fel, amikor feltámadni engedem, de most túlcsordul, mint egy halálos átok, melyet egy nyomorult senki provokál ki azzal, hogy újra és újra megtagadja, hogy megismerje a helyét, hogy megértse: senki nem állhat egy Rappaport akaratának útjába. Skócia levegője olyan, mint egy seb. Ezek az öreg, megkínzott felföldek ismerik az ostobaság illatát, mely tíz éve végigsöpört rajta, gyereket és felnőtteket, méltókat és méltatlanokat temetett ősi földek alá, de minden igyekezete ellenére sem tudta elég mélyre ásni halottjait, kiknek leghitványabbjai most visszatértek, hogy lakmározzanak mindenből, amit építettünk. Meg tudnék ölni valakit... de nem hagyom, hogy ez a harag nagyobb teret kapjon. Bölcs dolog talán haragudni egy sáskára, amely felfalja a termést, egy farkasra, mely megeszi a marhát, egy wendigora, mely felfalja az eltévedt gyermekeket? Mind féreg, kártevő csupán, melynek természete nem teszi lehetővé, hogy több legyen, nem képes többre. A férgek nem érdemelnek gyűlöletet, forróságot, hidegen érdemlik a halált. Felemelem a szabad kezem, és a lányoméra teszem. Érezni akarom a melegét, a szenvedélyt, a puhaságot, érezni akarom, hogy ha Atlantiszként elsüllyed Amerika, akkor sem szűnhet meg, mert Amerika itt van mellettem, vörösben, fehérben, kékben, tornádók által érintett fekete felhők úsznak utána, benne dobog, benne rohan az aranykor megtestesülése, vadul gyönyörű, mint egy emberfeletti terület, melyet soha nem érintett építész. Beszívom a levegőt, nyelek is egyet. Túl messze van a következő éjszaka. - Grimwater ellenállna a MACUSA-nak. Mr. Thompson ötven pálcát tudna biztosítani, ha arra kerülne a sor... de ez nem megoldás.- büszkeséggel töltene el, ha holnap én húzhatnék kék árkokat a vérvörös földre, fehér csillagokkal tarkítva őket, zászlóként emelhetném a csatát a zsarnokság ellen. Az én lázadásom is lehetne a szenvedély, a gyűlölet és a harag, harcolhatnék Texas egéért, harcolhatnék a végtelen földjeinkért, a viharainkért és a teleinkért angol behatolók ellen, de bármennyire fáj megfutamodni egy harc elől texasiként, varázslóként és férfiként, az ostobaságot nem lehet karddal legyőzni. Az ostobaság egy tűz, mely ellenáll a pengének, a fegyver csak az égő, szenes testet érintheti, melyet a lángok megcsókoltak, a lángok pedig megérintik a kardot, a kart, a lelket. Az ostobaság csak akkor alszik ki, ha nem talál több dolgot, mely gyúlékony lenne. - Talán nincs olyan vihar, melyet a legerősebb thesztrál nem hívhatna ki... biztosan sok fiú ülne nyeregbe szívesen, hogy megküzdjön a leghatalmasabb forgószéllel.- nem vagyunk fiúk, és az a kettő, akikért felelünk, sem elég érett rá, hogy döntést hozzon. Talán ahhoz sem elég érettek, hogy lássák, nem csupán múló zápor szitál az arcukba, a távolban a villámok már megvilágítják a tölcsért- ez a tölcsér nem bírja a valódiak szépségét és fenségességét, de hasonlóan halálos. Elizabethnek pedig nem kell elmondanom, ahogy a ránézek, mit jelentenek a szavaim: ő emlékszik a viharra. Biztos vagyok benne, hogy helyesen látom a helyzetet, de tudni akarom a véleményét. A legnagyobb embereknek is szükségük van tanácsra, és ki vethetne a gondolataimra világot fényesebben, mint Amerika fekete viharhajával és a kezében lángoló fáklyával? Tudom, hogy jól látom a helyzetet, mert fájdalmat okoz, hogy Grimwater egy emlék lesz, egy lezárt birtok, melyet bejárnak a pókok, és talán éveket kell várnunk, mire ez a vihar lehetővé teszi, hogy hazatérjünk. Talán nem amerikaihoz méltó feladni a földet, a szólás után második jogunk volt a halál annak védelmében, ez nemzetünk egyik alapja, de Amerikának mentesnek kell lennie a rigid ostobaságtól, mely annyi európai császárságnak vetett véget. Nehéz a szívem, de az én Amerikám itt van, és nincs olyan fájdalom, melyet ne csillapítana a csókja. - Bármit teszünk, a vihar itt van.

2	2005/2006-os tanév / New York / Re: The Gilded Hall	Dátum: 2025. 10. 06. - 02:31:09
Fire walk with me Elizabeth - 2005.08.24. tw: Utalás incesztusra Érzem, hogy talán pillanatnyi nyugalmam sem lesz a magnix acéltestben, és hiába próbálom félretolni a félelmet, csak a látszat működik. Ez volt a terve? Kétségtelenül mesteri, ha igen. De erősnek kell lennem Elizabethért. - Ne aggódj, nem foglak kidobni. Legfeljebb a szerződés aláírása után.- tudom, hogy nem állok olyan ember hírében, aki tényleg hajlandó lenne ilyet tenni, még ha a megfelelő okokkal nem is áll távol tőlem ez, ahogyan azt néhány rokonom hamarosan realizálja. A férfi viccnek látja csak ezt, és talán tényleg nem szolgál más célt, mint hogy oldjam a feszültségünket. A mosolyom, amellyel a lányomra, az én Elizabethemre nézek, is oldani hivatott a feszültséget, melyet azért érzek, mert magnix tudósok a fizikáról, a természet törvényeiről alkotott hiányos tudásukkal megalkották ezt a szörnyet. Nem kell más neki, csak egy csipetnyi mágia, hogy lezuhanjon… Ahogy a tákolmány remegve felszáll, magamhoz szorítom a lányt, és minden erőmre szükségem van, hogy megőrizzem a tartásomat. Milyen ironikus lenne… túléltük a merényletet, az indiánokat, azt a hatalmas vihart… de nem, bármi lesz, túléljük. Akkor is, ha ez a szerkezet apró darabokra hullik az éjjeli óceán felett. - Le akarsz itatni minket egy kis rázkódás miatt? Bár, attól függ, mi a legdrágább.- őszintén értékelem a férfi törekvését, hogy javítani próbál a bizalmon, de száműzöm a gondolatot egyelőre. Nem akarok szimpátiát érezni egy üzlettárs felé. Az üzlet, a tárgyalás, a hideg tények, számok és érdekek elvonják a figyelmemet. A motor zúgása alig lesz másabb, mint egy vihar zúgása, mely tudom, hogy nem érinthet meg a birtokomon. Azért újra és újra lehetőséget találok rá, hogy a lányra nézzek, és átadjam magam annak a rengeteg érzelemnek: büszkeség, vágy, szeretet, irigység, félelem- minden érintés, minden egyszerű kézmozdulat, akár az is, amikor lesimítja az ingemet, kisimítja a gyűrődéseket, mosolyt csal az arcomra. Túl tökéletes, hogy igaz legyen… ez a gondolat megszabadít a tudattól, hogy valahol egy ember órákhoz hasonló szerkezeteket néz, a pontosságukon, az eszén és a tudásán múlik az életünk. Boldoggá tesz az elméje érintése, el sem tudom már képzelni igazán enélkül a napjaimat. Hogyan is adhatná meg neki bárki a rajongást, amit érzek felé? Már eszembe is jut, hogy a klub után… hagyom, hogy lássa. - Most, hogy megkötöttük ezt az üzletet, biztosan meghívnak még minket.- mosolyt csal az arcomra, hogy Elizabeth legyőzte a félelmét, még ha az utolsó dolgok egyike is lehet a vágyaim közül, hogy ismét a gépre szálljak. Azért ahogy közeleg a leszállópálya, eldöntöm, hogy legyőzöm ezt a félelmet. Ha Elizabethet tényleg boldoggá teszi… és nem fogok együtt élni egy ekkora hibával. De nem ma lesz az a nap- amikor a lámpák végre jelzik, hogy a monstrum ezúttal nem csapódott a földbe, hanem leszállt, egy pillanatra remeg a lábam, ahogy felállok a székből. Irigység, vágy és büszkeség, mind ott vannak, ezúttal azért, mert Elizabeth legyőzte a félelmét. Lenyűgöző lány- túlzottan az hozzá, hogy Grant vagy hasonló legyen. - Megtisztelsz minket, hogy velünk utazol a Gilded Hallba? A kocsim már itt van.- ha megtalálták ezt a helyet, ha tudják, nem hajó vagy Zsupszkulcs hozott. Hiába adtam le az üzenetet a kocsisnak, vannak kétségeim- kétségek, melyek elszállnak, ahogy Elizabethtel a karomon lesétálunk a lépcsőn, és meglátom a magas férfit, a mágiával rejtett thesztrál hintó körvonalait. Régen éreztem ilyen boldogságot, hogy nemsokára békében utazhatunk, és amerikai földön állunk. Miközben beszállunk, hogy tovább induljunk, mentális képeket küldök a lánynak- büszkeséget, amiért ilyen jól helytállt, ragaszkodást, vágyat. Örökre tudnék az oldalán járni, a MACUSA elnöki székéig, vagy ha kell, magnix gépen a csillagok között.

3	2005/2006-os tanév / A Világkiállítás / Re: A közép és dél-amerikai országok pavilonjai	Dátum: 2025. 10. 05. - 04:36:05
Wide Sargasso Sea Elizabeth - Kuba pavilonja Tw: rasszizmus, enyhe utalás incesztusra. A karakter gondolatai nem tükrözik a user gondolatait Sokan a köreimben, a klubházban, de még a birtokomon dolgozók közül is azt gondolják, hogy az, hogy Amerika a valaha volt legjobb ország, legerősebb nemzet. azt jelenti, hogy a többi ország nem érdemel figyelmet. Ez az arrogancia sok birodalom vesztét okozta, és ha egyszer ez is lesz a mi sorsunk, semmi esetre nem osztoznék benne. Nyitott elmével, érdeklődve vágtam neki a kiállításnak- a legtöbb kultúra régebb a modern amerikainál, és a legtöbb pavilon kiállítója ezt örömmel bemutatta. Sajnálatos, hogy aki a miénket csinálta, a varázslóink ereje helyett a gyengeségünkre helyezte a hangsúlyt. Tartok a közelgő Tusától, ezt az aggodalmat még a kávé aromája és Elizabeth szépsége sem veri ki a fejemből. Az első versenyünk, és az Ilvermorny beszorult Yaxley fasizmusa és Madrigál liberalizmusa közé… az egyetlen metszéspont a két ideológia között a pragmatizmus hiánya, a mérhetetlen ostobaság. - Abszolút, drágám. Hallottam, hogy a Durmstrang nem vette jó néven, ami az igazgatójukkal történt, de nem feltételeztem ilyen diplomáciai teljesítményt a jelenlegi adminisztrációtól.- nem mondok persze teljesen igazat, ahogyan ritkán szoktam még a hétköznapi dolgokban is. Ahogy beleiszom a kávémba, eszembe jut az első alkalom, amikor hónapokkal ezelőtt hallottam a tervekről. Mindenképpen lenyűgöző teljesítmény, különösen annak fényében, hogy a britek azzal vádolnak minket (valószínűleg jogosan), hogy körözött háborús bűnösöket rejtegetünk az aurorjaik elől. Ez remek lehetőség lenne a kapcsolatok normalizálására. Tudom persze, hogy csúf kudarc várható. Nehéz elhinni, hogy valaki nem talál lehetőséget rá, hogy rontsa a megítélésünket. Csak ne John legyen az… - A mostani légkörben nehezebb előre látni… meg tudod jósolni valaki legjobb lépését, ha ismered az érdekeit. Kivéve, ha ostoba.- enyhén elmosolyodom, ahogyan beleiszom a kávémba. Nincs szükség rá, hogy kifejtsem, kire gondoltam, Elizabeth úgyis ismeri nem csak a vörössel festő ecsethez tartozó kezet, de ismeri az éjjeli madarakat is. A kontrollálatlan hatalom mindig veszélyes, azok a lángok mindig hatalmas fénnyel égnek, amelyek felemésztik az őket megszülő pálca magját. Persze, az egész származhatna az érdekek félreértéséből. Ahogy újra és újra az ujjakra nézek, melyek vékonyak, fehérek és kecsesek, eszembe jut, hogy talán engem is úgy látnának, mint embert, aki nem érti a saját érdekeit. Megfogni azt a kezet nem szolgálja a bosszúmat, hatalmas rés a pajzson, szinte könyörög egy tőrért. Az emberek nem egyetlen cél felé játszanak. - Egy érme, két oldal. Nem győzhet egyik sem. De ha elégszer dobod fel, egyre magasabbra, egy idő után összekarcolja a legszebb mahagónit is.- nem várom az ostobaság diadalát, mely olyan világot teremt, ahol a felhalmozott tudásom semmit nem ér. Vannak szabályok, régi, régi szabályok, melyeket mindig univerzálisan betartott mindenki. Miben különbözünk, mivel vagyunk jobbak azoknál, akik bunkósbotokkal és falra karcolt kezdetleges átkokkal oldották meg a nézeteltéréseiket? A szabályok, a kultúra, a ruhák és az italok, a táncok és a nyelv, a törvények és hagyományok teremtették a társadalmat, az illem az embert. Az anarchisták és a Sullák éppen úgy harcolnak ez ellen, mert soha nem nyerhetnének. Talán brilliáns, de brilliáns leseperni a sakktáblát? - Téged meglepett? Biztosan sejted már, kik lehetnek a bajnokaink- és kiket látna ott nemes igazgatónk szívesen.- biztosan nem Johnt. Ő persze úgysem nyerhet, mert álomvilágbab él, a varázslat pedig az álmok megvalósítása. Madrigal biztosan valami diverzben reménykedik: egy fekete, egy indián, egy latin talán, remélhetőleg minél szegényebb, mintha ezek erények lennének. Yaxley pártja ennek ellenkezőjét várhatja. Nekem főleg az erő számít. Amerika az erő, a fő exportjaink a demokrácia és a halál. Kár lenne elvesztegetni ezt a lehetőséget buta salemi meséken nőtt gyermekekre.

4	2005/2006-os tanév / New York / Re: The Gilded Hall	Dátum: 2025. 09. 08. - 02:33:16
Fire walk with me Elizabeth - 2005.08.24. tw: Utalás incesztusra Soha nem értettem, hogyan repülnek a magnixok. Természetesen értem a fizika alapjait, amellyel a levegőben tartják a repülőgépeiket, és értem azt is, hogy hogyan használják ezt a tudást a háborúkhoz- vagy inkább, hogy miért választaná egy magnix katona ezt a sár és az ágyúk helyett. Amit nem értek, hogy miért ülne bárki önszántából egy ilyen gépre: teljesen tehetetlenek benne, nem irányítják, és semmit nem tudnak tenni, ha a szerkezet meghibásodik, és zuhanni kezd, csak imádkozni egy istenhez, amely minden bizonnyal nem fogja megmenteni őket. Gyűlölöm elveszíteni a kontrollt. Gyűlölöm, hogy nem irányítok. Talán ezért idegenkedem a repülőgéptől- mert talán megnyugtathatnám magam azzal, hogy bármikor megragadhatnám Elizabethet, és kihoppanálhatnék vele a testből, mielőtt az lángolva becsapódik a földbe, de ez természetesen nem igaz. Ki tudja, hogy hol történik majd a baj, milyen magasan járunk majd- ki tudja, milyen messze a kívánt céltól. Semmi nem garantálja, hogy bármit tehetnék, vagy hogy a pálcámmal elég gyorsan le tudnám-e lassítani magunkat. Elizabeth nélkül elutasítanám ezt az ajánlatot, bármilyen rossz fényt vetne rám, hogy udvariatlan vagyok az üzlettársammal. Talán így is el kellene, de fejben már régen hozzákötöttem a lányhoz a kontroll tudatát- tudom, hogy én irányítok, ha vele vagyok, nem a gyengeségem, amely minden nap igyekszik elpusztítani, kevesebbé tenni engem. Ez a gyengeség megakadályozná, hogy repüljek, ha nem lenne itt. De itt van. - Én sem... közelről egészen másnak tűnik.- a mosolyom elrejti a félelmemet. Talán nem elég jól, talán Elizabeth már elég jól olvas belőlem, hogy tudja, hogy hazugság a magabiztosságom, hogy nem csak megvetem a magnixokat, rettegek a repüléstől. Még előtte, előtte sem akarom megmutatni, hogy mennyire gyenge vagyok, mennyire nehezen megy felkészülni az útra, amely talán nem veszélyesebb a mi módszereinknél, mégis ijesztő. És nem is azért, mert tériszonyom van. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak, amikor végignézek a gépen, felkészülök egy itallal a kezemben szembenézni az úttal- azt tudom, hogy nem fogjuk érezni a kinti ritka levegőt, a hideget, talán a zúgást sem fogjuk hallani, ahogyan azt sem fogjuk érezni, hogy remeg a repülőgép- kivéve talán viharban. Az azonban eszembe jut, hogy ez lenne a tökéletes merénylet- és miért is ne akarnának félreállítani, ha tudják, hogy még veszélyes vagyok? És ha én meghalok, Elizabeth is... - Nem lesz semmi baj… ezek a szerkezetek nagyon biztonságosak. És ha bármi történik, megvédelek.- mélyen beszívom a levegőt, ahogy Elizabeth hozzám ér. Átkarolom, közel vonom magamhoz- a félelmem háttérbe szorul, mert érzem, hogy szüksége van rám. Vigyáznom kell rá. Természetesen így is elfogadom az italt- az első kortyot nehéz lekényszerítenem összeszűkült torkomon, de tudom, hogy gyorsan jobban leszek tőle. - Ez a szerkezet… nem szoktunk hozzá, de lenyűgöző. Biztos vagyok benne, hogy nagy divatja lesz a köreinkben.- megérintem egy pillanatra Elizabeth kezét, jelezve neki, hogy az égen sem kell félnie. Itt vagyok, mindig itt leszek. Közben a férfire mosolygok, mintegy jelezve, hogy a köreinkbe ő is beletartozik. Talán nem is akkora hazugság ez, talán nem rosszabb, mint Granték, és tényleg ezerszer jobb azoknál a bolondoknál, akik három évszázad után keletre tekintenek, hogy egy új György diktáljon nekik. De nem ér fel hozzánk. Tudom, hogy Elizabeth átlát az üzlettársamon. Pontosan tudja, hogy mikor merre manőverezek, mikor lazítok, mikor szorítok- akarom is, hogy velünk üljön. Örülök, hogy tanulhat tőlem. Látom, hogy hogyan néz a lányomra. A lányra. Tudom, az, hogy neki is meg akar felelni, elvesz a könyörtelenségéből üzleti téren- akkor is, ha biztos, hogy mindenért harcolt, amije van, mert nem örökölt dinasztiát. De soha nem adnám oda Elizabethet neki. Az is dühít, hogy kedves vele, még ha talán nem is más ez, csak könnyed udvariasság. Elizabeth az enyém- a vihar óta már azt sem tudom elképzelni, hogy egy napon férjhez megy. Az a gondolat talán több félelemmel ölel körbe, mint a repülés. - Mit gondolsz, Elizabeth? Lenyűgöző ez a gép, ugye? Talán nekünk is követnünk kellene ezt a példát.- tudom, hogy üzlettársamból mosolyt és támogatást csal ki, amit a lányomnak mondtam, még ha nem is igaz. Látom a számhoz emelt whiskey felszínét remegni, miközben az asztalon álló poharak felszíne nyugodt. Nem is nézek az ablak felé. Erősnek kell lennem Elizabethért.

5	2005/2006-os tanév / Párizs / Re: Cimetière du Père-Lachaise	Dátum: 2025. 08. 03. - 06:14:31
the enemy of my enemy tw: utalások incesztusra Újra eszembe jut, hogy amit teszek, színtiszta ostobaság. Idegen utcákon követem a férfit, aki nem tudom, hogy hová megy, milyen céllal, kik várják, és milyen következményekkel jár, ha észrevesz. Az elmúlt évtizedben elkerültem a figyelmet, sokan nem gondolnak többnek pusztán helyi autoritásnál, aki Texasból vágott csak ki magának egy apró szeletet, földeken és ügyvédi irodákban akar csupán uralkodni. Azt hiszik, a szenátori ambícióim darabokra törtek azzal a merénylettel, és hagyom is, hogy gyengének lássanak. A JFR, akit hagyom, hogy ismerjenek, soha nem követné az ellenségeit, soha nem készülne arra, hogy bemocskolja a saját kezét, ha kell. A bosszúja úgy figyeli őket, mint a tenger fenekén heverő kígyó, mely betegnek tetteti magát, ellenségei pedig nyugodttá válnak körülötte, azt hiszik, hogy apró fogaik harapásai ellen védtelen, hogy tudja már a helyét. Azon múlik minden, hogy időben mozdul-e. Talán az én támadásom túl gyors most. Egy kicsiny sikátorba lépek, nem messze egy étterem szemetesétől, amikor látom, hogy a férfi megállt- még ha nem is számít a jelenlétemre pont Párizsban, mert nem tettem nyilvánossá, hogy itt leszek, tudom, hogy Jones azonnal felismerne. Az a három alkalom, amikor darabokra téptem a védelmét és az ügyfeleit, megtanította rá, hogy ismerje az arcomat és a hangomat; hogy jusson eszébe róluk a vereség, hogy túl kevés. Egyetlen pillantás, egyetlen szó, és tudni fogja, hogy itt vagyok, akkor pedig mit tudok tenni? Richard megtudja, hogy készülök valamire- az egyetlen másik megoldás, hogy megölöm. Richard mindig túl okosnak hitte magát, de elég buta hozzá, hogy ne lássa, hogy kinek a keze áll csatlósa halála mögött? Miközben a szemetes közelében állva figyelem a férfit, elgondolkozom rajta, hogy mit szólna Elizabeth, akinek most fogalma sincs róla, hogy nem csak egy-két újabb üzleti megbeszélést tudok le, mielőtt megajándékozom magamat valamilyen elegáns francia ruhadarabbal. A terv az volt, hogy visszamegyek a szállodába, elintézem a vacsorát, beszélek Johnnal, ha normálisan viselkedett, elengedem, ahová menni akar, azután eszünk a lánnyal. Azután visszavonulunk a szobába. A Malliard párnái fehérek. Tökéletes a kontraszt a lány hajával. Messze van már a legutóbbi elhatározásom, amikor arra jutottam, hogy ez az egész helytelen, hogy ő a lányom, hogy abba kell hagynunk ezt; messze van a reggel, amikor utoljára gondoltam ezt. A következő alkalom talán közel jár, talán közel van a gondolat, amikor eszembe jut, hogy ki ő, eszembe jutnak az erkölcsök és a következmények. Most csak kicsit érzem kellemetlennek ezt a gondolatot- nem nyomhatja el a vágyamat. Most a vágyam uralkodik: a vágy, hogy megragadjam a nyakát, átöleljem, hogy az enyém legyen. Ismét, úgy, ahogy eddig, minden más módon- semmi nem igazán elég belőle. Tudom, hogy haragudni fog, amiért végül nem hoppanálok, hanem kiábrándító bűbájt szórok magamra, és követem a férfit. Talán félretehetném a bosszúmat, talán visszavonulhatnék; senkit nem érdekelnek a jelenlegi törekvéseim, a földjeim, a karrierem, senkit nem érdekelnék, ha nem veszem újra magamhoz a fegyvereimet, nem szállok újra harcba a szenátori, az elnöki székért. A bosszúm és az ambícióim talán csak újabb veszteségekhez, újabb veszélyekhez vezetnek. Miért ne próbálnák meg elvenni tőlem a gyerekeimet mocskos magnixeken keresztül, ahogyan elvettek valamit, amiről azt hitték, hogy megsebez, de nem ártott- és elvettek valamit, amit nem akartak elvenni, de igazán megsebzett. Temető. Stílusos, még ha klisés is. Pontosan olyan ostoba, teátrális dolog, amelyre Richardtól és szövetségeseitől számítok. Mint az a pavilon. Hiába tartasz négy ászt a kezedben, ha mindenkinek megmutatod a lapjaidat- az új mozgalomnak akkor sem adnék sokkal több esélyt, ha nem tudnám, hogy bukott angol politikusok egójának hattyú dala, akik ugyanúgy második esélyt keresnek, ahogyan én, de ők nem méltók rá. Náluk volt a pozíció, náluk volt a Világ minden hatalma, és amikor olvastam róluk, komolyan tartottam tőle, hogy átkelnek a tengeren, és egy napon minden Varázsvilágban élő dolog az övék lesz. Nagy művelet talán, de amikor Albus Dumbledore, Numengard hőse meghalt, és Voldemort, aki mellett Grindelwald csak árny lehetett, egy egész országot hajtott uralma alá, biztos voltam benne, hogy a kontinens is gyorsan az övék lesz, azután háború lesz. És mindez a hatalom mire volt elég? Gyerekek győzték le őket- átlagos gyerekek, tehetség és különleges erő nélkül. Jó tanulság volt a bukásuk- az arrogancia ennyire gyengévé tesz bárkit. Nagyobb bukás, mint azé az óriásé, akit egy kobold győzött le abban a mesebeli kardpárbajban. Épp csak kicsit van lehetőségem közelebb lopózni, amikor a tekintetem összeakad egy férfiéval. Megáll minden egy pillanatra. Nyilvánvalóan nem koncentráltam eléggé, és lát engem a varázslaton túl. Láttam már ezt az arcot. Nem tudom, hogy ki ez, de minden bizonnyal az egyik őrszemük. Egy pillanatra átrohan az elmémen a harag, neheztelés magam felé, amiért ilyen helyzetbe kerültem, amiért egy francia temetőben kell hadakoznom törvényen kívüliekkel, amiért potenciálisan veszélybe sodortam mindent. Elizabeth hiába fog várni rám. Félrelököm ezeket a gondolatokat, nem szolgálnak ilyen helyzetekben. Felemelem a pálcámat, már nem is próbálom fenntartani a meggyengült kiábrándító bűbájt, amelyen nyilvánvalóan könnyen ellát. Átkot azonban nem mondok rá, helyette kinyúlok a férfi felé az elmémmel, hogy behatoljak az gondolataiba. Ahhoz nem vagyok elég erős, hogy elrejtsem a mentális támadást, és ha nem pánikol, kétlem, hogy közvetlenül bele tudok avatkozni mozgásába és a mágiájába, de ha bent vagyok a fejében, könnyebben és gyorsabban ártalmatlanítom. Senki nem győzhet le egy képzett varázslót vagy boszorkányt úgy, hogy tudják, mit fog tenni. És aztán? Megölöm? Egyelőre nincs időm gondolkodni ilyesmin, csak mélyre döföm az elmém a férfiéba, remélhetőleg elég erővel hozzá, hogy mindent lássak, amit látnom kell ahhoz, hogy győzzek. Mennyi az esélye, hogy olyan selejt, mint Richard Rappaport olyan követőket tudhat maga mögött, akik ellenállnak az elmémnek?

6	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 30. - 03:11:20
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, incesztus, mentális problémák. A karakter nem tükrözi a user álláspontján semmilyen kérdésben, amin gondolkodik. Beszívom a pusztulást, amely ott vibrál a levegőben, amely körbeölel minket. Tudom, hogy bármelyik pillanatban vége lehet, bármelyik pillanatban elpusztíthat minket a vihar, mintha nem is lettünk volna. Talán félnem kellene, ahogy az állatok is félnek, de úgy érzem, hogy a hatalmas, pusztító zúgás emlékeztet rá, hogy még élek. Hogy talán még mindig nem késő. Tudom, hogy Elizabeth még az emlékeim között sem láthat talán olyan mértékű igazságot, amelyet megérdemel. Az elmúlt időszakban folyamatosan harcoltam a sérülés ellen, amely elkerülte a testemet, de amely megmérgezte az elmémet. Most mégis bízom benne, hogy az elmémben megóvhatom, ahogy ölelem őt a szekrényben, miközben tombol felettünk a vihar, amelynek minden rezdülése ősi, elemi mágiától szikrázik. Érzem az elmémben a tudatát, a gondolatait. Nem akarom elengedni, nem akarom, hogy véget érjen- sem most, sem máskor. Ahogy most fogom, tudom, hogy ő a legfontosabb ember a világon, és nem akarom odaadni, nem akarom, hogy mások megérintsék, mások szeressék. Élvezem a tudatot, hogy rossz ember vagyok, önző, de úgy érzem, hogy engem illet. Ahogy megtanítottam az indiánoknak is, akik bemerészkedtek a földjeimre: ez a vidék a farkasoké. A farkasok elragadnak bármit, amit akarnak, amit tudnak. Bármilyen összefüggéstelenek most a gondolataim, bármennyire érzem most a tegnapi kimaradt gyógyital utáni űrt, melyet a viharból származó varázslat és nyomáskülönbség előhoz, tudom, hogy engem farkasok neveltek fel, és farkas vagyok én is. Egy farkas pedig nem moralizál, nem kér bocsánatot vagy engedélyt, egy farkast nem érdekel, hogy mit gondolnak róla mások. Egy farkas elveszi, amit el akar venni. A kezem szinte ösztönösen mozdul, hogy megragadja a vékony ujjakat, a fehér bőrt érintse. Tudom, hogy a vihar elvihetne mindent, mindenünk megsemmisülhetne most, ha a szél elkapna. Talán az emlékeink, a gondolataink eléggé összefonódtak hozzá, hogy azok örökre megmaradjanak a viharban, de tudom, hogy a pillanatban élünk. Tudom, hogy a csend nem jelenti az ostrom végét, tudom, hogy nemsokára újult erővel csap le ránk. Beszívom az illatát, ahogy a nevemen szólít. Soha nem hallottam ezeket a szavakat a szájából éberen, csak álmomban véltem őket visszaverődni a sötét emlékekről, a delíriumról és a koponyám falairól. Tudom, hogy nem lenne szabad hagynom ezt, még akkor sem, ha meghalunk. Tudom, hogy megvetnék bárki mást érte- és tudom, hogy továbbra is meg fogok vetni bárki mást érte. Magamat? Talán nem vehetek el mindent? Talán nem vagyok jobb másoknál? Viszonozom a csókot, miközben szorosan ölelem, hagyom, hogy belelásson az emlékeimbe. Hagyom, hogy lássa azokat az álmokat, delíriumos gondolatokat is, amelyekben ő szerepel, amelyekben nem a lányom volt, hanem valaki, aki időben született, hogy ő legyen Yvette helyett. Ő nem kötelességből ölelt át azokban az álmokban, ő beszélt hozzám, ő akarta az összes érintést. Csókolom tovább, és hagyom, hogy lássa azokat a gondolatokat, ölelem, miközben érzem, hogy a vihar újra feltámad. Érzem, hogy eggyé akarok válni vele, és tudom, hogy nem érdekel, hogy mit mondana bárki a társadalomban; John Fitzgerald Rappaport azt tesz, úgy és akkor, ahogyan akarja. Túl sokáig hittem el a hazugságot arról, hogy máshogyan van. - Elizabeth.- félig gondolom a nevet, félig úgy sóhajtom bele a csókba, mintha egy szerető lenne. Az egyetlen méltó. Miért is lehetne egy Grant vagy valami hasonló selejt jobb nálam, miért is hagynám, hogy valaki bemocskolja a középszerűségével? Elizabeth tökéletes, nem született olyan ember, aki annyira szereti, amennyire én. Olyan sem, aki annyira vágyik rá. - Akarlak... azt akarom, hogy maradj velem.- nyitva hagyom a mondatot, amely oly sokat jelenthetne, mégis tudom, hogy pontosan tudja, hogy mit jelent. Mindig ezt kellett volna tennem és gondolnom, mert így helyes. Hogy az enyém legyen- csak az enyém. Bármilyen lehetetlen, bármennyire szembemegy mindennel, amelyre a társadalmunk épült. Újra megcsókolom. A tető reccsen egyet, és a csend elhallgat. Szorosabban ölellek magamhoz. Újra megcsókollak- természetesn, bármilyen erkölcstelen, ahogy természetesek a kezeim is a testeden. Az én tökéletes lányom- tökéletes a csók, ahogyan az elme is, amely ott simul az enyém határán, talán már azon is túl. Szinte látom a gondolataidat. Hagyom, hogy lásd, hogy mennyire vágyom rád, hogy örökre maradj velem, hogy örökre harcoljunk együtt ez ellen a világ ellen- még akkor is, ha tudom, hogy a te helyed egy másik férfi oldalán lesz. Nem érdekel a hely, amit nem szabadna bitorolnom. Most nem zavar a tudat, a saját erkölcseim sem, nem sikolt fel a hang, hogy a lányom ajkait csókolom, az ő haja szorult az ujjaim közé, az ő derekát érzem a vékony ruhán keresztül. Szenvedélyesebben csókollak, mintha a csókokba, a testünkbe és az elménkbe el tudnánk bújni annyira, egy emberré válhatnánk hozzá eléggé, hogy ne érinthessen meg a vihar. Sem ez, sem egy másik. - Kislányom... azt akarom, hogy itt maradj... akarlak...- a megszólítás egy olyan gyermeket illet, akinek masnit kötöttem a hajába, nem egy nőt, aki felé közvetítem, hogy vágyom az érintéseire, akinek megmutatom fejben, hogy átölelem, hogy együtt vagyunk. Csak halványan, az elmém határán, a ködön túl zavar meg a tudat, hogy még ott van fejben, mint az én tökéletes lányom, gyermek, büszkeség. Mintha láttam volna egy fácskát magként- bármennyire tudom, hogy senki más nem szerethet annyira, hogy más nem tudna annyira rajongani érted, az árnyékban ott van az a halvány gondolat, hogy helytelen, amit teszek. De helytelen lenne elengednem is téged. Nem formálok igazi képeket vagy szavakat, csak hagyom, hogy a rajongásom, a szeretem érezd: minden aspektusodért rajongok, mindent akarom. A morális gondolatokat elfújja a kint tomboló vihar. - Sajnálom, hogy elutasítottalak... mindennél jobban vágyom rád. Mindennél többet jelentesz nekem.- hihetetlennek tűnik a félelem, amely ide zavart minket, a halál szájába. A tető recseg. Csak azért vagyunk itt most, azért így, mert elküldtelek téged, pedig velem kellett volna lenned. Nálad kellene legyen a napló most is.

7	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 14. - 21:30:46
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Már nem jut időm a válaszra, de tudom, hogy örökre álmodni fogok erről a pillanatról: egy másik világban nem jött a vihar, nem üvöltött végig a tornádó a mezőn, semmi nem szakította meg azt, ami történni készült. És mi készült történni? Talán olyasmit tettem volna, ami örökre megváltoztat, tönkretesz mindent. Hogyan folytatódott volna a világ, ha elszakad, elporlad minden? Örülök a közelgő viharnak, akkor is, ha talán elpusztít minket. Egyszerűvé tesz mindent, hogy csak menekülnünk kell, hogy az egyetlen kérdés, hogy elérjük-e a vendégházat valaha. Együtt vagyunk, ahogy lennie kell; ez a világ gonosz és kegyetlen úgy is, ahogy mi élünk, az pedig örökre megsemmisíteni mindent, ha szétszakadna a kapocs. Ha nem érezném többé az elméjét, ha nem látnám többet, ha nem tudnám, hogy fontos vagyok neki. Most nem számít semmi más, csak ő, én és a vihar. Halványan, gondolatok nélkül belekapaszkodom az elméjébe. Nem is nézek, a lényeg, hogy a thesztrál lásson- még tizenéves voltam, amikor egyszer két üveg whiskeyvel az ereimben haladtam át a birtokon, és bár nem voltam magamnál, nem zuhantam le. Nem zuhanok le; tudom, hogy nem fogok. Fontosabb nekem, hogy a lány elméjébe kapaszkodjak, ahogy a viharos szél bele-beletép a ruhámba, a lelkembe. Most nem érzem azt, aminek oly sokszor éreztem magam. Egy nagy remény hamvai, egy árnyék, amely talán már csak arra jó, hogy megmutassa másoknak, hogy merre tovább, hogy még elérhetnek valamit. Most nem érzem úgy, hogy mögöttem vannak azok a napok, amelyek igazán számítottak, és visszatekintés maradt, amelyet az arcomra hulló esőcsepp, az ismerős felhő kelt a horizonton, amelyet akkor is látni véltem, amikor még tele voltam reménnyel. A kontinens talán legerősebb mágiája az ellenfelem, Elizabethtel. Több vagyok hamvaknál és árnyaknál. Szinte vágyom rá, hogy a fehér és zöld tölcsér magába fogadjon, ahogy egy másodpercre rajta felejtem a szemem. Talán egy pillanatra mutatna, felfedne valamit a titkaiból- most nem tűnik fontosnak semmi, amit építeni akarunk, szamarat és elefántot éppen úgy darabokra tépne az ölelésében, a legnagyobb ellenség is apró mellette. De persze, ez nem ok rá, hogy megadjam magam neki. Szorosan fogom a gyeplőt, ahogy megragadom a kilincset, és feltépem az ajtót- meglepődöm, hogy nincs zárva, bár miközben a szél szélesen kivágja azt, egy pillanatra ráébredek, hogy talán a közelgő vihar tönkretehette a mágiáját. Vajon ki fog tartani a többi, az épületet védő varázslat? - Gyorsan!- egyszerre szólalok meg a gondolattal, mikor rögtön utána és az állatok után becsukom az ajtót. Nem jártam még itt, úgyhogy nem marad más, mint rejtőzés régi kabátok alatt; talán van valahol mélyebben egy pince, de most nincs lehetőségünk lemenni. Most nem marad más, csak hogy átöleljem a lányt. Bólintok- talán egy mugli is érezné a mágikus nyomást, amely vibrál a levegőben. Kár lenne bármilyen pajzzsal, bármilyen szofisztikált varázslattal próbálkozni, őrültség lenne megpróbálni hoppanálni- a vihar szétszórna minket, mint egy óriásfenyő száraz leveleit, talán az emlékeinkkel együtt, talán mások is elfelejtenének minket. Nem tudok mást tenni, csak átölelem a lányt, és magunk köré vonok egy vastag kabátot. A hideg talán a viharé, talán a mágiáé, talán a félelemé. Nem remélek sokat a kabáttól racionálisan. Talán egy vékony ruharéteg védene meg, ha a ház varázslatai, melyek túlélik a szelet és a vizet, megérint minket? Talán az én testem elég lenne? Talán elég erős bennem a mágia, talán az elég lenne, hogy körbeölelje és megvédje Elizabethet? Egy pillanatra eszembe jut John és Robert- és az a rengeteg dolog, amit még mondani akarnék nekik. Az a rengeteg gondolat, amit együtt akarnék gondolni a lánnyal. - Minden rendben lesz... nem hagyom, hogy bajod essen...- a thesztrálok idegesen verdesnek a szárnyaikkal, miközben letérdelnek, mintha ösztönösen éreznék, hogy minél alacsonyabban vannak, annál jobb esélyeik vannak. Egyelőre nem tudok mást tenni én sem, csak várni. Gyűlölök várni. - Nem hagyom, hogy bajod essen.- beengedem az emlékeimbe, mintha úgy, hogy az elménk összekapcsolódik, valóban semmi nem ártana nekünk. Most megígérek mindent. Most komolyan is gondolom. És úgy érzem, hogy örökre komolyan gondolom. Mert semmi nem számított igazán a vihar előtt. Most sem számít semmi, ami korábban volt.

8	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 12. - 00:50:35
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Én vagyok a vihar. Nem tudom, hogy valaha éreztem-e ilyen hosszan elnyújtott, kínzó haragot, megbocsájtás nélkül- vagy anélkül, hogy azután a haragom valóban lesújtott volna teljes erejével, akár zöld villanásként, akár valamilyen más támadásként. Máskor a haragom tárgyai olyan emberek voltak, akik méltatlanok voltak a tiszteletemre, és a haragomat az váltotta ki, hogy valahogyan mégis az utamba álltak, ártottak nekem. Elizabeth más. Nem méltatlan a tiszteletemre. Nem méltatlan a szeretetemre. Továbbra is azt érzem, hogy szeretem, ahogyan a tűz szereti a fát, a házat. Tudom, hogy megérdemel minden megbecsülést, ahogyan rápillantok, ahogy látom, hogy most, két vihar közé szorulva is tökéletesen viselkedik. Mégis olthatatlan a haragom, amit felé érzek, mert nem tudom elfelejteni neki, megbocsájtani neki, hogy megtagadja magát tőlem. - Azt hiszed, hogy nem fogok semmit tenni?- a mosolyom kegyetlen, most nincs benne az a szeretet, amit a gyermekemnek kellene tartogatnom. A lány nem gyermek, fájdalmat okoz, és érzem, hogy vissza akarom adni, amíg meg nem törik a maszk. Alatta akarok lenni, látni akarom az őszinteségét, akkor is, ha... Pislogok egyet, beszívom a levegőt. Mintha beszívhatnám a szavak jelentését. Boldognak lenni nélküled... Nem tudom elképzelni, hogy valaha érezhetek boldogságot az én Elizabethem nélkül, pedig tudom, hogy ez az egész közöttünk nem létezhet örökké. Lesz egy nap, amikor oda kell adnom valakinek- és úgy érzem, hogy erre utalt. Úgy érzem, hogy ő arra utalt, hogy ne adjam oda senkinek. Azt akarja, hogy tartsam meg. Magamnak. Ahogy a lány kibomló haját fújja a szél, szinte el is felejtem, hogy mekkora veszélyben vagyunk. Elizabeth nem kislány, fekete haja olyan, mintha haragos viharfelhőkből állna, és egy pillanatra nem nehéz elfelejtenem, hogy a lányomat nézem, nem valakit, akit álmaimban láttam. Azokban az álmokban, azokban a fantáziákban is ki van bontva a haja. Persze ostobaság. Csak arra gondolt, hogy nem fogadja el, hogy kizárjam, eltávolodjak tőle, elveszítsem és eltépjem azt, ami közöttünk van. Ostobaság azt hinni, hogy arra gondolt, csak én látok bele olyan dolgokba jeleket, amelyek teljesen normálisak egy apa és a lánya között, ha olyan közel vannak egymáshoz, mint mi. Romlott vagyok. Nem kell szóban beszélnünk, nem kell szóban visszaigazolnom semmit, csak magamhoz veszem egy gyors mozdulattal a térképet a nyeregtáskából, mely a védő varázslatok ellenére is haragosan igyekszik megadni magát a szélnek. A tornádó tényleg mágikus lehet, ahogyan az egész vihar is az. Talán nem bölcs most a pálcámat használni iránytűnek, ahogyan nem bölcs megérinteni Elizabeth elméjét sem, de vele akarok lenni. Valahogy azt érzem, hogy ha a vihar el is pusztít minket, ha az elménk összekapcsolódik, túlélünk a tornádóban, és örökre együtt fogunk harcolni, viharként, ki nem mondott szavak és megbánt érzelmek szeleként. - Van egy vendégház fél mérföldre észak-keletre. A védővarázslatai kibírják a vihart.- azon kívül, hogy az elmémmel átadom az üzenetet, nem is engedem el. Mintha az üzenném, hogy soha nem fogom, örökre tartani fogom, örökre vigyázni fogok rá. Akkor is, ha a haragunk talán még hatalmasabb vihar. Nem kell lemaradnom. Elizabeth kiváló lovas. Tudom, hogy a haragos, hideg esőcseppek, a haját érő szél nem fogja megállítani. Nem tudok én magam sem hátranézni, nem kell tudnunk, mennyire van közel. A thesztrálok gyorsabbak, de ha azt érzik, hogy nem irányítjuk őket, gyorsíthatnak még jobban- vagy megpróbálhatnak a levegőbe emelkedni, akkor pedig biztosan meghalunk. Nem nézek hátra, csak az esőfüggönyön túl keresem a kis házat. Elég, ha az elméjét érzem. Nem engedem el egy pillanatra sem.

9	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 12. - 00:34:49
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Ahogy egyedül maradunk, eszembe jut egy ijesztő felismerés: talán végig félreértettem valamit. Talán ezt a közeledést félreértettem Elizabethtől, mely nem lenne olyan meglepő; nem érintettem nőt Yvette halála óta, leszámítva a kurvát, aki alig számított, alig volt több személytelen érintéseknél, nem számított nőnek, nem is számított igazán embernek. Könnyen lehet, hogy elfelejtettem mindent, amit még az Ilvermorny falai között tanultam fiúként a női nemről, és az apró jeleket rosszul értelmezem. Másfelől tudom, hogy Elizabeth nem ártatlan gyermek, mint Robert. Talán az ártatlanság tökéletesség mások szemében, de tudom, hogy a lányom remek lovas, és pontosan megtanulta a nevelőnőtől, a nővéreimtől, hogy hogyan forduljon a nyeregben, amikor áruló meredélyek ígérik neki, hogy a mélybe rántják. Nem hibázik, nem néz el semmit, nem tesz félreérthető gesztusokat- nem azok számára, akik tudják olvasni. Sokan lehetnek vakok a távolságtartó mosolyokra, a hideg szavakra, de én nem vagyok közöttük. Tudja, hogy mit csinál. Felbosszant. Érzem, hogy rettegek a vihartól, amely feltámad bennem, mert hosszú ideje először ismét úgy érzem, hogy nem tudom kontrollálni magamat. Nincs a kezemben a gyeplő, ahogy akkor sem volt, amikor azon a napon, a nyitott tetejű kocsiban a vér vörösre festette az ülést, a bőrünket, az ambícióimat, a sebezhetetlenség illúzióját. A lány az én biztos pontom az életben, és az, hogy ki akarja tépni magát belőle, tornádókat gerjeszt a lelkemben, készen rá, hogy ledöntsön mindent- a házat is, amit a szívemben emeltem neki. Ahogy az eső elkezdi verni kalapom karimáját, ökölbe szorul a szabad kezem, pálcámból pedig szikra reccsen elő, ahogy eltorzul a haragtól az arcom. Olyan hirtelen történt. Ezt érdemlem? Felneveltelek, neked adtam a tudásomat, neked adtam a bizalmamat, és most ellöksz magadtól? Látom a haragodat, de látom azt a rengeteg közönynek tűnő leplet, mellyel leöntötted, hogy elrejtsd előlem. Megragadom a thesztrálom gyeplőjét, ahogy az prüszköl, határozott kézzel, jelezve neki, hogy nem mehet sehová. - Nem tűröm ezt el... a lányom vagy. Az enyém. Nem tűröm ezt el.- elrepül a kalapom a hirtelen szélroham hatására, de nem mozdulok, nem is hunyorgok, ahogy a hideg víz az arcomba, a szemembe csap. Az ég haragos zöldekből, villanó kékekből, lilákból és narancsokból áll, a világ összes színe összegyűlik, hogy harcoljon a fekete és a lila zsarnoksága ellen felettünk. Tudom, mi ez. Egy örök pillanat. Egy pillanat, amely örökre itt lesz. Talán ez az a nap, amikor a haragom kirobban, a szándék és az ösztön átokká válik, talán ez az a nap, amit örökre bánok majd. Ami örökre megszakít mindent, amikor elveszítem a lányomat. Ahogy nézem a tökéletes arcot, amely annyi fájdalmat okoz fenséges sztoicizmusával, eszembe jut, hogy látni akarom a könnyeket, ahogy elvörösödik, eltorzul a fájdalomtól. Érzem, hogy bántani akarom, hogy érezze, amit én érzek, meg akarom büntetni, ami jogom, és amely nekem is borzasztó szenvedést okozna, és amely szenvedés talán elmosná ezt az egészet. Egy pillanatra elképzelem azt is, hogyan torzulna el ez az arc egy másik érzelemtől. Haragosan beszívom a levegőt- tudom, hogy el akar csábítani. Érzem, hogy másodpercekre lehetek attól, hogy felemeljem a pálcás kezem. - Az apád vagyok, és nem fogom hagyni, hogy...- nem tudom, hogy a vihar haragját, mely bennem tombol, rád eresztettem volna. Talán átokba öntöttem volna a haragom, néztem volna, hogy vonaglasz, hogyan törik meg az érzelemmentesség maszkja, hogyan kényszerítelek rá, hogy haragudj rám, hogy gyűlölj, ha nem szeretsz már, mert az is jobb a semlegességnél. Talán legyőztem volna a vihart, és hagytam volna, hogy lassan kihűljön minden. De a villám fénye megvilágította a tomboló fekete tölcsért mögötted, a horizonton, távol, de közel, mely eddig rejtve volt, de zúgva közelített. Érzem, hogy ez nem hagyományos vihar. - ÜLJ FEL!- tudom, hogy zavar az érintésem most, ahogy elteszem a pálcám, és melléd sietek, hogy felsegítselek a thesztrálodra. Talán nem is fogsz követni, amikor a nyeregbe ugrom, és elindulok előre, hogy megpróbáljam távol tartani a vihart. Ha most a tölcsér felé lovagolsz, az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy követlek téged. Nem tiszta a fejem, és tudom, hogy követnélek.

10	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 12. - 00:08:04
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Érzem, hogy elönt a harag, amikor nem érzek reakciót a lány elméje felől, a harag pedig hasonlít az élénk színű villámhoz, mely kettévágja az eget. Talán nem lenne jogom dühöt érezni, de érzem mégis, hogy ott ég belül, és nehezen tudom visszafogni. Soha nem éreztem ilyet a lány felé, de az elutasítása, hogy figyelmen kívül hagy, hogy elfelejti, hogy az apja vagyok, megfeszíti az izmokat a kezeimben, melyekkel a thesztrál kantárját fogom. Mindig kitüntetett figyelemmel néztem a lányra, és az, hogy most a középszerű fiúval flörtöl, hogy elutasítja az elmémet azután, hogy korábban én tanítottam meg erre a mágiára, keserű és égő ízt hagy a számban, és talán csak azért nem rohanom most le keresetlen és haragvó szavakkal, mert nem akarom, hogy a Grantek lássák ezt. Semmi közük a családunk belső ügyeihez, még kevésbé ahhoz a hídhoz, melyet felépítettünk Elizabethtel, még akkor sem, ha most lángokban áll, és talán nemsokára csak hamu lesz a szélben, és talán el is felejtjük, hogy miért volt ez ilyen különleges. Ahogy a szél behasít felém, és a csődör, melyen ülök, idegesen meglebbenti szárnyait, megérintem a nyakát szabad kezemmel, mellyel nem a kalapomat akarom a helyén tartani. A vihar olyan, mint a közöny, mely kiűzi azokat az érzelmeket, de az én közönyöm még nem érkezett meg. Haragszom a lányra minden másodpercért, minden távolságtartó gesztusért; kiabálni akarok vele, meg akarom büntetni, elmondani neki, hogy milyen hálátlan, még ha talán nem is igaz. Tudom, hogy jelentős részben az én hibám, de tornádóként zúg bennem a sértett büszkeségem, a sértett biztonság, melyet eddig megkaptam, és most hirtelen megszűnik. Ez nekem jár. Csak oldalra nézek a nőre, amikor megszólít- nem akarom, hogy megismételje, amit mondott, szavait elvitte a szél. Nem számít, hogy mit akart mondani, nem érdekel, és tudom, hogy most, hogy én is telve vagyok viharral, a haragom rá is lesújthat. Érzem, hogy összegyűlt minden bennem, mely egy férfit arra késztet, hogy fegyvert ragadjon, mellyel lesújt az ellenségeire, amikor veszélybe kerül, ami az övé. Elizabeth az enyém. Nem adtam oda senkinek, és bármennyire úgy tesz, mintha joga lenne hozzá, hogy ellökjön, továbbra is az apja vagyok. Továbbra is az enyém. Robertnél mindig elég volt egy szigorú tekintet, Junior pedig kevéssé érződik már kezelhetőnek, olyannak, akiben reménykednem kellene még. Elizabeth viszont méltó a haragomra. Felnézek a mágikus vihar közelgő sötétje felé, mely egyre fenyegetőbben néz ki. Pontosan illik a hangulatomhoz, és még ha tudom is, hogy mennünk kellene, vágyat érzek vele, hogy megküzdjek vele. Éppen így kell megküzdenem majd a lány viharos haragjával, megütköztetnem a sajátommal, ahogyan az elménkkel tettük. Soha nem féltem háborúba menni, és nem ma fogom elkezdeni a megadást, akármibe kerül. Ahogy egy villám fényénél ránézek a lányra, ahogy hideg közönnyel ül thesztrálja hátán, érzem, hogy körbe tudnám venni a haragommal, rá tudnék zúdítani mindent, amit az elutasítás miatt érzek. Gyönyörűnek látom még most is, és ahogy bent feltámad a tűz, elképzelem az érzést, ahogy ujjaim keményen megragadják a nyakát, a felkarját, ahogy ráüvöltöm az összes sötétséget, mellyel számon kérem azokért az érzésekért és gondolatokért, vágyakért, melyeket nem szabadna táplálnia, melyeket én is táplálok. A viharban persze kevéssé számít az erkölcs. Hirtelen ötlettől vezérelve érintem meg a pálcámat, és mielőtt átgondolhatnám ezt, már ki is oldom a lány nyergének szíjait. Csak annyira, hogy ne essen le, de eléggé, hogy egy jó lovas azonnal észrevegye. Sikerül egy villám zúgásával egybe időzítenem, Phoebe nem jön rá, nem látja, a fiú pedig nem lát semmit. Elizabeth persze tudhatja. Felzárkózom mellé. - Menjenek előre, Mr. Grant! Rövidesen felzárkózunk Önökhöz.- tudom, hogy racionális is lehetne, hogy ő ne maradjon hátra. Bármennyire látom, hogy tanult lovagolni, hatalmas hátrány, hogy Roger nem látja az állatot, melyet megül, a thesztrál pedig érzi a gyenge, vak lovasokat. Persze, nem racionális érvekkel készülök: fenyegetően nézek rá, hogy ne vitatkozzon, úgy, amikor télen mondtam meg a törzsfőnek: ha nem távozik a földemről, meghalnak, az utolsó emberig. A halál most is ott van a pillantásomban, ahogy elzavarom a fiút a lányomtól. Aki az enyém, akár akarja, akár nem.

11	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 11. - 23:44:16
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Talán a viharral érkező frontot érzem. Talán a vihart, amely a lány, sötét felhőkkel, melyeket nem tud megkötni a legszebb díszes csat sem. Megtanultam mosolyogni a halvány arcú világra, az üres emberekre, akiket felcserélhetnék egymással: Phoebe Grant szépségével, vágyával, süteményével lehetne bármelyik amerikai jó család nem sokra vágyó tagja. Egy kis ambíció, de nem sok, és ha gyerekei születnének, az elhalna nyomtalanul, ahogy a feleségemé. Roger Grant pedig bármelyik jól nevelt fiú lehetne, aki okot ad talán a büszkeségre, de hiába ihatott fiatal korától bort a vacsorához, olyan távol van a férfi kortól. Érzem, hogy hazugság, amikor arra gondolok, hogy talán Elizabeth nagyobb biztonságban lenne mellette. Elizabethre nehezebb mosolyogni. Szinte lehetetlen. Az ő tekintete nem halvány, nem kicserélhető, nem születne belőle másik, ha a kegyetlen napfény az ő viharát is szerteoszlatná. Ő tökéletes és megismételhetetlen, ő gyönyörű és elegáns marad, akkor is az volna, ha meztelenül kellene a kanapén ülnie, de látom a valóságot. Tudom, hogy mit érez, tudom, hogy hozzám beszél igazából, miközben azokhoz a halvány arcú, kicserélhető emberekhez beszél. Ő olyan vihar, amely elegáns, de haragos. Elutasítottam. A citromos sütemény olyan a számban, mint a föld, a gyönyörű bútorok, mint bármelyik másik, Phoebe Grant pedig nem több egy titkárnőnél, aki udvariasan mosolyog, miközben átadja a papírokat, mielőtt lesétál a színről, és senki nem emlékszik rá többé. A közelgő mágikus vihar lehetne kiemelkedő, amely vonzott volna fiúként, amikor még halhatatlan és legyőzhetetlen voltam, amikor egy történet voltam, amely még megírásra vár. Most csak újra és újra a lányra nézek, miközben a gondolatim villámokként cikáznak. Vágyom a combjaira. Vágyom a bűnre. Vágyom arra a rajongó tekintetre, mely kiemel, talán az érdemeimen felül. Tudom, hogy Elizabeth most is kitüntet, az érdemeimen felül. Még ha büntetni is kíván, talán kiutat is adhat ebből: csak oda kellene adnom őt, egy jó család jó fiának, aki megbecsülné és vigyázna rá, megvédené tőlem. Távol vinné őt, olyan helyre, ahol a hurrikánom ciklonná szelídülhet, ahol nem foszthatom meg életszakasza következő lépésétől. Ezt kellene tennem, mert a vágyaim elemésztenének minden jövőjét. A thesztrálomon érzem a nyers hús illatát, ahogy felülök rá. A fiú tartásából meg tudom mondani, hogy nem látja őket, kizárólag a nyereg teszi lehetővé számára, hogy felüljön a hátára. Ciklon sem maradna ilyen gyenge és száraz éghajlaton. Alig-alig beszélek Phoebe Granthoz, végig Elizabethet nézem, akinek tökéletes haját éppen hogy megérinti a vihar előtti szellő. Ő a vihar, és megrémít a gondolat, hogy ez a vihar azután eltűnik, nem marad más belőle, csak néhány halvány esőcsepp, nyári zápor, mely nem is emlékeztet arra a fiatal hurrikánra, mely látott a legmélyebb állapotomban, mikor haragom elemésztette a magnixet. Csak bűnök közül választhatok. Megérintem a lány elméjét. Nem is igazán tudom, mivel szeretném- küldhetnék kedves képet arról, amikor thesztrál csikók születtek, tizenkettő volt, és már akkor is alabástrom tökéletességén átszűrődött az őszinte boldogság, ahogyan a csikó rácsipogott. Küldhetnék képet egy kedves, kettesben küldött délutánról, amikor hosszasan beszélgettünk, mielőtt újra megküzdött az elménk, amikor Elizabeth olyan lenyűgözővé vált, mint amilyen most. A gondolatfoszlány azonban nem racionális. Az első bűnt mutatom neki, amikor ott álltam két holttest felett: az anyjáé felett, a boncnoké felett. Az érzést, ahogyan rájöttem, látta, miként öltem meg a férfit, hogy anyja maradványait a családunkhoz méltó tisztelettel temessük el. Már akkor tanúja lett a bűneimnek, melyeket azóta sem rejtek el. Milyen bűnei vannak egy Roger Grantnak? A thesztrál prüszköl, amikor egy villám hangosabban hasít át a horizonton, mint a többi, mint a távoli morajlás.

12	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 11. - 22:57:35
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Csak bólintok, mintha valóban elfogadnám a választ. Mintha valóban elhinném, hogy a lány nem emlékszik, hogy nem érdekli többé az érzések vihara, mely ott nyugszik a napló kemény fedeleinek védelmében. Tudom, hogy nem igaz, különben nem lenne ennyire távol, de nincs más, amit tehetek, csak kitartok. Sok erős, mágikus földben gyökerező fa kibírja a legvadabb tornádókat is. Hallani a sírását, elveszít az ágaiból, a leveleiből, nem hajlik úgy, mint a fű, hogy kiegyenesedjen a vihart követően. Nem képes rá. De elég erős, hogy állva maradjon, hogy ne törjön meg a széltől. Elizabeth neheztelése, közönye most a vihar, a próbatétel, az újabb próbatétel, amit ki kell bírnom- bármennyire szeretnék csak engedni, könyörögni, bocsánatot kérni, gyengének lenni. Előtted nem kellett soha eljátszanom az erőt, hogy nem pusztít el a vihar, te adtál erőt, mágiát hozzá, hogy kitartsak. Most viszont... most ellened kell kitartanom, egyedül. A boldogságod, mint villámcsapás. Tudom, hogy valószínűleg nem igazi, de gondolkodom rajta, hogy vajon olyan tökéletes-e az én udvarias, magabiztos mosolyom, az erő, amit sugározni akarok a vendéglátónk felé. Tudom, hogy a legtöbb ember képtelen lenne rá, hogy átlásson rajtam, de vajon ott van valami, amit te látsz rajtam? Én nem látom rajtad a hibát, mintha tényleg tökéletesen boldog lennél. Oly gépiesen tökéletesen viszem a beszélgetést- most is mindent a kezemben tartok, most is arra halad minden, ahogyan terveztem. Milyen sokáig vágytam erre a kontrollra, erre a tökéletességre, melyet csak gyenge látszatként birtokolhattam, és milyen keveset jelent most. Alig számít, most csak át akarlak karolni, mint régen- és úgy is, ahogyan korábban még nem. Felismerem az elméd alakját, szeretném újra érinteni, közben pedig elképzelem a kezemet, ahogy hozzád ér- helytelen erre gondolni. Mégis, még mások társaságában is eszembe jut a fekete haj, ahogy szétterül a hófehér lepedőn. Csak egy másodperc habozással árulom el, mit érzek, mielőtt kinyúlok, és szó nélkül elveszem a naplót, mintha az visszavett bizalom volna. Nem tudom elképzelni a távolságtartó leveleket, melyek helyette maradnak, de nem árulom el, hogy mit érzek. Nem hagyhatom, hogy legyőzzenek- még te sem. Nem hagyhatom, hogy tönkremenjen minden; akkor sem, ha tönkre kell mennie mindennek érte. Lehetetlennek érzem, hogy még mindig mosolyogva ülök le a kávéval, hogy a szemem képes elszakadni rólad, a tökéletességedről. Szükségem van rád. Akarlak. Tisztességes emberek között vagyok a díszvendég, a mosolyom olyan, mintha nem lenne a gondolataim között, hogy megragadom a lányomat, és engedek magunknak. Akarom őt- akkor is, ha tilos. Tudom, hogy elég erős vagyok, miközben a kávéba kortyolok, és Phoebe Grantra mosolygok, amikor valamilyen humorosnak szánt történetet próbál előadni.

13	Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem	Dátum: 2025. 07. 11. - 22:39:30
National Anthem „Some hearts are made of lightning, some souls are born from storms.” 18+- utalások incesztusra, mentális problémákra. Hosszú másodpercekre a kalapon felejtem a tekintetemet, melyre díszes ezüsttel került fel a thesztrál képe. Mindig tudtam, hogy mit akarok, mi a célom. Az a pillanat nem változtatott semmin, és még ha idegen is számomra a lány haragja, tudom, hogy ezt az árat meg kell fizetnem. Mindkettőnk érdekében. Ijesztő a gondolat, hogy örökre így marad minden. Hogy nem lesz kiút, hogy most nézett rám utoljára közeli, bizalommal töltött szerelemmel... szeretettel. Elizabeth volt, aki felhúzott abból a végtelen kútból, ahová az ellenségeim löktek be, amit a sírommá akartak tenni, és a közöny annyira idegen tőle, hogy bizonytalanabb vagyok, mint valaha. - Rendben.- nem hagyom, hogy lássa, hogy mennyire zavar a tegnap éjjel emléke, hogy választanom kellett a társasága hiánya és a bűn között. Az a becsapott ajtó, az a csattanás talán most is ott visszhangzik, és talán örökre ott fog, akár évtizedek vacsorái és közös mosolyai között is, örökre elzárva az elméinket, melyet annyiszor megnyitottunk egymásnak, amikor az elmék olvasását gyakoroltuk. A legrosszabb talán, hogy nem is taszít az emlék a hóviharból, az emlék olyan sok hónappal ezelőttről. Nem taszít a gondolat, nem érzem, hogy viszolyognom kellene a világ leggyönyörűbbjének társaságától. Talán az elmém, melyet megsebzett az az átkozott merénylet, még ha véren kívül semmi nem is ért hozzám, nem képes a szeretetet a szeretettől megkülönböztetni. Olyan közel állok hozzá, mint senki máshoz, olyan közel van hozzám, mint más nem, logikus hát, hogy többnek látom támogatandó gyermeknél. Nincs mit mondanom arra a hibára. Tényleg elkövettem, ez nem kérdés. Szinte nem is nézek rá a kocsiban, csak az ezerszer látott texasi ég nyugalmába menekülök, melyet nemsokára hátrahagyunk. Bosszant az egész, de még nem tudom, hogy hogyan álljak hozzá; nem buta kislány ő, aki elcsábul bármilyen férfi figyelmétől, nem hiszem, hogy lenne értelme erről beszélni. Még ha nem is olvassa az elmémet, átlátna a hazugságon, amely arról szólna, hogy félreértett valamit; a táskámban lévő napló, melynek ezer oldalát teleírtuk fél év alatt, nyilvánvalóan nem ignorálták a hóvihart, még ha nem is emlékeztünk meg róla- miért is emlékezne meg bárki a mi földünkön a Napról? Zavar az érintés hiánya, hogy ketten utazunk, de nem együtt, idegen földre. Soha nem voltunk ennyire távol, ennyire dühös soha nem volt, és ahogy felteszem a kalapot Oklahomába érve, nem jut eszembe, hogy mivel tovább. Nem felszínes, nincs tárgy, gesztus, ajándék, ami tényleg megnyugtatná, az őszinteségem a félelemről talán jobban felbosszantaná, ami pedig segítene... megnézem a tökéletes nyak ívét, de gyorsan visszarántom magam a veszélyes terepről, miközben úti célunk felé közeledünk. - Helytelen volt rád csapnom az ajtót. Meg kellett volna beszélnünk.- nem nézek rád, és egyelőre nem is akarok többet mondani. Tudom, hogy ehhez idő kell, apró gesztusokkal, óvatosan lehet csak közeledni a haraghoz. Tudom, hogy idővel ő is megérti, hogy az apja vagyok.

14	Ősi tekercsek / Kötelezően ajánlott! / Re: Munkaügyi Központ	Dátum: 2025. 07. 10. - 14:13:30
NÉV: John Fitgerald Rappaport VÉR: Aranyvérű SZAKMA: Ügyvéd MUNKAHELY: Rappaport&Rappaport ügyvédi iroda POZÍCIÓ: Névadó Partner, Alapító. MUNKAHELYEN ELTÖLTÖTT ÉVEK SZÁMA: 18 év FIZETÉS: Kiemelkedő (bár így is a fele annak, amit JFR földtulajdonosként a földjéből szerez). AZÉRT SZERETI EZT A MUNKAHELYET, MERT: Kötetlen, és lehetőséget biztosít rá, hogy jogi csatákba kezdjen, elsöpörje az útjába állókat. AMENNYIBEN NEM DOLGOZIK, JÖVEDELME INNEN SZÁRMAZIK: Amennyiben nem dolgozna, hatalmas földjei vannak, melyeken thesztrálokat tart, akiknek eladja a lehulló szőrét, emellett nagy mennyiségben termesztenek mágikus növényeket.

15	Ősi tekercsek / Kötelezően ajánlott! / Re: Aranyvérű nyilvántartási lista - Bejelentés	Dátum: 2025. 07. 10. - 14:04:22
Apai ág Családnév: Rappaport Család származása (ország): Amerikai Egyesült Államok Lehetséges oldalágak: Egyeztetés szerint Ha igen, ki által: JFR-nek több testvére, unokatestvére van. Megalkotás előtt egyeztetés szükséges velem vagy Elizabethtel. (További családtagok: JFR lánya, Elizabeth). Anyai ág Családnév: Kennedy Család származása (ország): Amerikai Egyesült Államok Lehetséges oldalágak: Egyeztetés szerint Ha igen, ki által: Néhány rokon található anyai ágon. Megalkotás előtt egyeztetés szükséges.

Oldalak: [1] 2

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.167 másodperc alatt készült el 25 lekéréssel.