 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Karakterek / Lucinda Yaxley / Re: Sic parvis magna
|
Dátum: 2026. 04. 26. - 00:15:23
|
Lucinda
☆ ★ ✮ ★ ☆
Not sure why her path crossed mine
Accident or grand design
Ah maybe God just kinda likes
Cowboys and angels
Tikkadt nyári este volt. Apámmal a tornácon ültünk és bámultunk bele a sötétbe borult pusztaságba. A szent János bogarak zöldes pislákolása, egy az asztalon lévő lámpás és a tejúttal együtt ragyogó csillagok adták a világítást kis szeánszunkhoz. Mélyen magamba szívtam az esti levegő illatát. Ezernyi ilyen estét töltöttünk már el kettesben, éjszakákba, sőt olykor hajnalokba nyúló beszélgetésekkel. Mégis éreztem, hogy ez most egy különleges alkalom volt. Az asztalon lévő bourbonös üveg csak megerősítette gyanakvásomat.
- 1988 – olvastam fel az évjáratot – haldokolnék vagy újjászületni készülök?
- Kicsit mindkettő – felelte – vágd meg a szivarod végét, fiam.
Megszeppenve fogtam kezembe a jól megdagadt dohányrudat. Édeskés illata volt, csokoládé, kávé és bőrszerű. Kézzel sodort, kubai. Ünnepeltünk. Pálcám intésével megvágtam és meggyújtottam és első szívásomra szétáradt számban a sűrű, öblös füst. Diós volt a lecsengése.
- Pukwudgie tekerés? – apám csak némán bólintott, szemei még mindig a semmit pásztázták. Csöndet teremtett, nem szólalt meg egy darabig. Mindig is hallgatag férfi volt, a tettek embere.
- Holnap Bostonba utazunk. Yaxley meghívott minket.
Karcolta a füst a torkomat és majdnem letűdőztem, nagyot kortyoltam a nedűből, hogy arrébb mossa. Tehát eljött a nap, amit már régóta sejtettem. Reméltem?
- Mennyit kért? – még mindig nem nézett rám, az arca kemény volt, mint a Big Bend sziklafala.
- Azzal te ne foglalkozz. – kisfiúnak éreztem magamat a választól – Szereted?
Meglepődtem a kérdésen és zavaromba már én is inkább a tájat fürkésztem. Mintha a köreinkbe ennek a kérdésnek lenne bármilyen relevanciája. Még is tudom az ő házasságukból, hogy igenis számít ez a gondolat és bevallom már én is elmerengtem a kérdésen. Kislánykora óta ismerem Lucindát, együtt nőtünk fel. Sokáig inkább tekintettem a kuzinomnak, mint bármi másnak. Bár amit az elmúlt egy évben műveltünk egymással azt maximum Alabamában és Kansas-ben csinálják a kuzinok. Az inkább Bate reszortja lehet.
- Nem tudom. – feleltem őszintén.
- És tudnád? – már felvettük a szemkontaktust. Itt és most, ezen a kérdésen múlt a sorsom és a családomé. Felemelkedés vagy bukás. Elfogadni a kegyet és megkötni az üzletet egy elrendezett sorsra vagy visszadobni amerika leghatalmasabb és legbosszúállóbb emberének az ajánlatát. Nem mertem megszólalni. Nagyot kortyoltam a bourbonből és akkorát szívtam a szivarból amekkorát csak tudtam. Ahogyan lassan, egyenletesen kifújtam a füstöt elém tárultak a jégkék szemek, a finom idomok és a búja mosoly. A szorítás és az engedés. A rózsa és a tövis.
- Igen. Tudnám.
Másnap reggel a fürdőm után már kipakolt ruhák fogadtak szobámban. A legjobb veretésű sárkánybőr csizmám, fehér ing, aranyszín bagolyfejes övcsat és egy zakó. A gondos elrendezésből és lepedőmön éktelenkedő nedves könnynyomokból tudtam, hogy nem a házimanók készítették ki. Édesanyám türelmesen várt az ajtóban, míg felöltöztem és nem hiába nem találtam bóló nyakkendőmet az ágyon, arra várt, hogy ő adhassa fel a fiának az eljegyzése napján.
- Jól átgondoltad? – nem nézett a szemembe, csak nyakam köré tekerte a zsinórt.
- Igen. Ezt kell tennem. – válaszoltam.
- Semmit sem kell. Az a lány... félelmetes. És okosabb nálad. – máskor anyámtól mindig dicséretet és magasztalást kaptam, de ha a Yaxley családról volt szó egyértelművé tette a poziciónkat. Talán a Lund család tapasztalatai beszéltek belőle. – Fogod tudni kezelni?
- Ő az okosabb és ez tény. – sosem volt kérdés – de minden asszonynak kell a férfierő.
- Azt megkapja Noxtól. – nem az első alkalom volt, hogy felhozta legjobb barátom és Lucinda kapcsolatát.
- Nox mindkettőnkhöz hűséges. Tudja, hogy az élete múlik rajta, ha közénk áll. Döntöttem, anyám. – magam hajtottam le a galléromat, jelezve, hogy ezt a témát lezártam. Rám adta a széles karimájú kalapot és hátralépett, hogy jól megnézzen. Édesanyám szépsége felfoghatatlan volt és habár apámat látta modoromban mindig mondta, hogy rá ütöttem kiállásban. Szemei sarkában megcsillantak a könnyek és olyat tett, amit nagyon régen. Megölelt és szájon csókolt.
- Vigyázz magadra kisfiam. A kígyók vermébe menetelsz.
Mielőtt elengedett volna nadrágom zsebébe tett egy dobozt és nem kellettek szavak, hogy tudjam ezzel áldását adja ránk mégha kérkedve is.
- Ezüst, fekete gyémánttal. Kobold munka. A nagyanyámé volt.
A doboz csak pár uncia lehetett, de tonnásnak éreztem a súlyát.
☆ ★ ✮ ★ ☆
Sosem szerettem igazán a Yaxley birtokot. Pöffeszkedő, kihasználatlan és az ember szájba rágja a gazdagságot. De nekem itt sosem volt helyem hangosan véleményt formálni. Itt szembesültem először azzal, hogy vannak olyanok, akikhez mérve a Morris név is lekicsinylendő. Minden alkalommal, amikor apám fejet hajtott Cassius Yaxley-nek úgy éreztem, hogy csapdába ejtettek bennünket egy csörgőkígyó, és nem volt kiút. Eddig a napig. Amikor egyenrangúvá emelkedhettünk.
Cassius hatalmas fotelje trónusa volt a szalonnak és minden más berendezés eltörpült mellette. Egy uralkodóhoz jöttünk és ő a kegyébe készült fogadni bennünket.
- Jól megy az iskola Orville? – kérdezte felszínesen, ahogy mindig.
- Feketemágia talentumon van, kiválóval zárta az előrehozott vizsgáit. – felelt apám helyettem, ahogy mindig.
Ez volt az utolsó pillanat, hogy Cassius rám nézett aznap és valahol mélyen egy kisgyerek ujjongott bennem a rajongásért, de felül már egy felnőtt formált véleményt leendő apósáról.
Arról kezdett beszélni apámnak, hogy egy erős férjnek tudnia kell kontrollálni a nejét és a feketemágia sokszor a leghatásosabb eszköz az asszonyi hisztéria megfékezésére. Szerinte Lucindának egy ilyen erős férfira van szüksége és nem sokan lennének képesek a feladatra. Dicséret volt mégis tőrdöfésnek éltem meg. Dehát nem ugyanerre utaltam anyámnak reggel? Miért hangzik mégis ennyire sértőnek ez Cassius Yaxley szájából? Haragot éreztem és mégis ittam a szavait.
Amikor Luci belépett a terembe felakartam állni, ahogy egy déli úriemberhez illik, de apám éles tekintetére megálltam félúton és csak a kalapomat vettem le. Amikor a lány leült mellém tölteni akartam a borból, de apám tekintete megint utolért. Azt várták el, hogy megmutassam, hogy én nem vagyok hajlandó szolgálni egy nőt. Sejtelmük sem volt a nyakörvről.
Hagytam, hogy Lucinda magának töltsön és kettesben, némaságban hallgattuk végig a beszélgetést. Három sárkánytojás, egy acélhasú és két menydörgő plusz kettő millió dragot. Ennyit fizetett a Morris család a kegyért. Ez a hozományom. Általában éppen, hogy a lány családja hozná stafírungot, de nem akkor, amikor az ember egy Yaxley-val üzletel. Az én döntésem volt, még is eladva éreztem magamat. Visszásan hatott a férfi erőről szóló prédikálás után.
Amikor magunkra hagytak bennünket nagyot sóhajtottam és persze Luci magát meg nem hazudtolva át is vette a kezdeményezést. Fintorogtam ugyan a manhattani lakás hallatán, tudta, hogy nem szívlelem a nagyvárosokat, de az ő sorsa a MACUS-ában van és elismertem, hogy ez így volt a leglogikusabb.
- Igenis Úrnőm értettem – feleltem pajkosan utalva hálószobatitkainkra.
Üres folyosókon haladtunk át némán, tudva, hogy a falnak is füle volt a villában. Ahogy követtem a törékeny, mégis hatalmas lányt, ahogy éreztem a tekintetét és közös titkaink szótlan suttogását, a tonnányi dobozka zsebembe könnyebbülni látszott.
Csak némán bólintottam az igényre, hogy az istállókhoz menjünk, nem volt még okos megszólalnom, ahogyan a lovakat előkészítő házimanók előtt sem. Kisfiúként megtanultam már, hogy a Yaxley házban a diszkréció szubjektív fogalom és hogy a szolgálók családhoz való hűsége, kifejezetten csak a családfőre vonatkozik. Bár ebből a szempontból érdekelt volna a család pontos mágikus szerződése a manókkal, most, hogy Corban, Casiuss bátyja is a birtokon tartózkodott. Vajon a születési jog vagy a valódi hatalom az, ami meghatározza a hűségüket? Ez sok további kérdést vetett fel bennem a jövőnkkel és Lucinda személyével kapcsolatban. A manók lennének a saját hatalmi harcaik legpontosabb jelzői?
Lágyan érintettem meg Hüpátiát, amikor előhozták és ő hangosan prüszkölt arcomba, csak úgy, mint csikó korában. Összeérintettük homlokunkat szövetségesemmel, akivel már egy éve megegyeztünk, hogy biztosítjuk a Yaxley család legszebb lányának jólétét. Bár nem volt mágikus és nem voltak feltételek, ez volt a mi szerződésünk. Magától érthetődő volt, hogy átengedtem a kancát Úrnőmnek én pedig nyeregbe szálltam Homéroszon, ahogyan azt mindig is tettük amikor szabadabban akartunk beszélni. Néma ügetéssel kezdtük meg utunkat. Ez volt a mi átjárónk egy olyan világba, ahol kentaurok módjára négylábon szelve át a birtokon vetettük le álarcainkat, melyeket ezúttal narancsra színezett a lenyugvó nap sugara.
- Másodszorra hozod fel az éjszakát – jegyeztem meg – ha szeretnéd, hogy maradjak mondd ki és én itt leszek neked. – Lucinda az utalások játékosa volt, én a konkrétumoké. Tudtam, hogy számítana rám, bár sosem mondta, éreztem, hogyha itt vagyok, talán nagyobb biztonságban érzi magát.
- Az őszinteség alapfeltétel, ha kérdezel válaszolok becsületesen, ahogy eddig is tettem. – tömör vagyok, de mosoly csúszik az arcomra – viszont, amíg te nem mondasz el mindent kérdés nélkül addig én sem fogok. Mindketten játékosok és vezetők vagyunk. Közel tartjuk magunkhoz a lapokat, ha kéred megmutatom, ha nem kérded, akkor is biztosítalak hogy a játszmát kettőnk nevében játszom. – őszinte ember vagyok, elleneimnek is szemébe mondom a gondolataimat, de nem hiszem, hogy feltétlen tudnunk kell egymás lépéseiről. Reméltem, hogy ez az alku neki is elfogadható. Tudtam, hogy ő is élvezi a játékot, nem akartam megfosztani az élménytől.
Lopva tekintettem irányába és olykor a szemkontaktust is felvettem a jégkék szemekkel, de nem akartam, hogy rabul ejtsenek. Most fektettük le a jövőnk alapjait és közös határokat készültem húzni.
- Sok a kérdés és nem tudom van-e mindre válaszom. – mindig is jóval előrébb gondolkodott nálam és ezt tiszteltem benne, de én nem láttam át még ekkor a teljes képet – Nem akarom megkerülni a baziliszkuszt a veremben. Az irántad való érzéseim mellett is, ez egy üzlet s partnerségre adjuk a fejünket – bár talán nekem több választásom volt, mint neki – Hiszek az eszméinkben, hiszem, hogy mindketten uralkodásra teremtettünk és ketten együtt legyőzhetetlenek leszünk. A párnák között a tied vagyok, minden porcikám. De ahogy átlépjük a küszöböt egyenrangúnak látnak minket. Nox, Levau, Mordrake, Robinson és a többiek. A házasság után fel sem merülhet bennük a pártválasztás. – próbáltam kimért maradni és üzletként tálalni feltételeimet. Egymástól függtünk, ha ő visszafújót hív a családom rangot veszít, ha én, ő egy vénemberhez megy hozzá, legjobb esetben is a saját nagybátyjához – és még valami... - Anyám szavai baljósan suttogtak a fülembe.
- Csak én lehetek az oltalmad.
|
|
|
|
|
2
|
2005/2006-os tanév / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2026. 04. 26. - 00:00:42
|
Solace
☆ ★ ✮ ★ ☆
He said, "I'll be back when you least expect it
And hell's coming with me"
TW: nyelvezet, testi fenyítés, erőszak
Nem tagadom pajtás, megrezdül az arcom a mocskos és gusztustalan szavak hallatán. Hátamon átfut a bizsergető érzés, ami ösztönös haragra és megfontolatlan cselekedetekre késztetne, mint a tornádó a sík texasi tájon. De nem engedek neki, legyőzőm az ösztönt, elvégre ez az ami megkülönböztet bennünket az állatoktól. Ez az amiért magamra vettem a vezetés súlyát, hiszen tudom, hogy kevesen vagyunk képesek arra, hogy megálljt parancsoljunk az évezredes törzsi kultúrának és a civilizáció fényei legyünk az emberi gyarlóság mocsarában. Ez a becsület. Szimpatikus mosolyra húzom ajkaim és megpaskolom kotyvasztó barátom arcát. Hatalmas tenyerem lágyan simul arcéléhez és rajta is marad, mint a gondos kéz, ami eddig etetni próbálta, hiába is harapta meg a porban mászó jelentéktelenség.
- Van vér a pucádban jóember, ezt tisztelem – mondom megtartva az eddigi nyugodt hangnememet – nem véletlenül vagyunk a Wampus ház harcosai mindketten. De a provokáció most nem fog kisegíteni és elrejteni a jellemtelenséged.
Felállok és tekintetemet is hagyom elkalandozni Barbonról, szemeim lágyan pásztázzák a csónakházat. Kezeimet zsebembe teszem, persze pálcáskezemből nem engedem ki a tölgyet. A sárkányszívizomhúr lüktetése arra késztet, hogy ismét megszólaljak és megosszam gondolataimat a kotyvasztóval.
- Ismered az anolisz és a sárkányok történetét? – teszem fel a kérdést, nem tudom, hogy egy ennyire déli anekdota mennyire is jut el az északi államokba. Talán egyidős családom történetével a texasi vidéken, elvégre mi vittük oda a sárkányokat, de kevés gyerek van a környező államokban, aki nem ismerné és sokan kapcsolják a Morris névhez.
- A zöld anolisz egy tehetséges gyík, képes megváltoztatni a színét is. – magyarázom majd belekezdek a történetbe - Volt köztük egy, aki messzire kóborolt a fák és a bokrok rejtekéből, ki a préri napsütötte pusztaságába – szavalom szinte, mintha csak édesanyám esti meséjét ismételném meg – bár szerette a napot, az éles sugaraktól már forrongott és apró élete szalmaszálakon lógott. De az egeket áthasító sárkányok meglátták és megsajnálták. Leszálltak mellé, hogy oltalmazó árnyékot adjanak neki, hogy új erőre kaphasson. Az anolisz hálás volt és ismét virgonc, színének változtatásával szórakoztatta az egek királyait. A sárkányokat lenyűgözte a gyík tehetsége, dicsérték és megengedték neki hogy felszálljon velük a magasba. De az anolisz nem volt képes megbékélni a nála hatalmasabb lények létezésével és hamar hencegni kezdett, hogy bizonyítás saját értékeit. És, hogy túlbecsülje azokat. –
Megállok egy pillanatra és jelentőségteljesen nézek Barbon szemébe.
- Próbálta bizonygatni hogy egyenrangú a sárkányokkal és ő maga is legendás hüllő. Önhittség lett úrrá rajta, már azt találta mondani hogy nem csak a színét, de bizony az alakját is képes változtatni, mint egy metamorfmágus. A sárkányok szelíden hallgatták fantáziadús történeteit de az egyik szóvá tette, hogy nem hisz neki. Ekkora viszont az anolisz már elhitte a saját elképzeléseit és hogy bebizonyítsa hogy képes szárnyakat növeszteni levetette magát a mélybe. Jelentéktelen, alig halható puffanással ért véget az élete. A sárkányok pedig csak tovább szálltak... – úgy hangsúlyozom az utolsó mondatot, ahogy felénk szokás. Ez a modat mára már szállóigévé vált.
Egy darabig nem szólalok meg, hagyom hogy a csend üsse le a történet tanulságát. Nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, miért is jutott eszembe ez a mese éppen itt és most.
- Azt mondod sajnálod, hogy az őseid nem voltak alaposabbak az enyémekkel – nem hajolok le mellé, csak állok előtte. Pálácás kezem már kint van a zsebemből és benne a fekete tölgypálca, gyűrűmhöz illő aranyozott markolatával.
- Tudod, a büszke dél emlékszik még arra, hogy mi milyen alaposak voltunk a tieiddel. – pálcámmal suhintok hogy ártásom mozudlatára leszakadhassanak a körmök jobb kezéről. Ez a sárkány most nem száll tovább, Solace Barbon...
|
|
|
|
|
3
|
2005/2006-os tanév / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2026. 02. 12. - 17:53:43
|
Solace
☆ ★ ✮ ★ ☆
He said, "I'll be back when you least expect it
And hell's coming with me"
TW: nyelvezet, testi fenyítés, nők tárgyiasítása, meg minden egyéb baj a karakterrel
Tudod Pajtás nem szeretem, amikor megpróbálnak megvezetni. Átverni. Elárulni.
Türelmes és nagyvonalú embernek tartom magamat, aki mindig betartja a szavát. Úgy gondolom reálisan látom önmagamat. Erényeimet és kevésbé tökéletes valómat egyaránt. Bizonyára vannak mások számára nem imponáló tulajdonságiam, úgy, mint a makacsságom, az erélyességem vagy éppen a politikai nézeteim... de a becsületemet nehezen vitathatná el tőlem bárki emberfia. Ha egy Morris megköt egy egyességet, ahhoz tartja magát. Jöhet orkán, homokvihar vagy tomboló táltostűz, az adott ígéretünkért bármit megteszünk. Hogyha pedig szövetséget kötünk, abba mindent bele adunk. Nem úgy, mint kotyvasztó barátom, Solace Barbon.
- „Nem kell a ti jóváhagyásotok, a ti pecséteitek, a ti kapuitok.” – olvasom fel hangosan a passzust a sárgáslapú újságból. Nyelvemmel ciccentgetek és csóválom a fejemet. Egy általam ide idézett, díszes széken ülök. Egyszerű koromfekete taláröltönyt viselek, ujjmon csillan magolyfejes gyűrűm. Lábaim keresztbe vetve, csatos cipőm orrától nem messze pedig Solace arca néz vissza rám.
- Nem túl előnyös cikk ez, igaz-e jóember? – kérdezem a kalodaártásba és lábzárba fogott évfolyamtársamat. Hárman vagyunk csak a csónakházban. Ő, én, és Robertson az ajtón állva, ügyelve, hogy senki se zavarjon meg minket. Nem kell a nyilvánosság, ma nem. Egyszer már felolvastam neki a cikk rá vonatkozó részét, de ehhez a mondathoz kénytelen voltam visszatérni. Briliáns írónő ez a Rita Vitrol.
- Tudod Solace én úgy gondolom, hogy jó barát és jó szövetséges vagyok – állok fel, székemen hagyva a ’Prófétát – nyáron a sivatagban megegyeztünk, hogy segítjük egymást. Nem így volt? – lépkedek körülötte, de nem nézek rá. Szemügyre veszem a kis kőkunyhót. Egészen hangulatos a csónakokkal és a középen ringatózó vízzel. A prérik szülötte vagyok, de az efféle tavakban van valami ősi emberi ösztön, ami megigéz mindannyiunkat. Vajon kisbarátom is így véli? Hogy bírná a vizet? Elvégre a nagytavak közeléből származik.
- Én úgy gondolom, hogy teljesítettem a saját részemet. – jelentem ki – elértem, hogy jobb felszerelést kapj, mint Vale. Az egyetlen másik férfi bajnok hírnevét bajba kevertem és álltam az ütéseit. Te érted. Édesanyád is visszakapta a munkáját, nem igaz? – persze a kérdés költői. Már ő is tudja, hogy a magunk féle, bérből élő kisemberek létbiztonsága mennyire is más, mint a mienk.
– Tudtad, hogy kivel szövetkezel és kinek a kegyét fogadod el. – Hét éve ismerjük egymást, nem hiszem, hogy bármikor is titkoltam volna előtte a nézeteimet és a kapcsolataimat. Tudja, hogy a családom a MACUSA melyik felén foglal helyet.
Legugolok elé, hogy a szemébe tudjak nézni. Kezemmel álla alá nyúlok, hogy kicsit megemeljem a fejét. A kaloda ártás miatt kezei fejével egyvonalban mozognak.
- Te mit tettél értem? Értünk? Mit tettél a szövetségünkért Solace? – nyugodtan kérdezem, érdeklődve – az első próbán nem szerepeltél éppen jól, még az a francia szörnyszülött is lepipált. A bálon botrányosan viselkedsz. Rossz hírbe hozod a pártfogóidat... – nem tudom abbahagyni csalódott fejcsóválásomat - Abban nem vagyok biztos, hogy Maddock-kal mit műveltek egymással, de látszatra azt a kis sárvérű picsát passzolgatjátok egymásnak, mint egy zsebpuncit. – szemeim majdnem szomorúak az árulása miatt. De nem tudom palástolni az izgalmat sem, amiért hamarosan megbüntetem. Mire végzünk, Solace Barbon igazi jó kisfiú lesz.
- Most beszélhetsz.
|
|
|
|
|
4
|
2005/2006-os tanév / Déli szárny / Re: Folyosók
|
Dátum: 2025. 12. 07. - 15:09:54
|
Connor O'Hara
☆ ★ ✮ ★ ☆And the fire burns ever bright,
Where blood and pride do reunite —
No mercy found, no peace in sight,
In the heart of the Southern night.2005.11.02.
Csak a lovagi páncél csörömpölését hallom és ahogy az ablak betörik mellettünk átkom nyomán. Nem érdekel, nem izgat már, hogy átkokat szórjak. Átjár egy ősi, emberi érzés. Annak az öröme, hogy szétroncsolhatom egy másik ember képét. Erre születtünk mi férfiak, erről szól a történelmünk, hogy erőnkkel egymás fölé kerekedjünk és eltiporjuk a másikat. Nem, nem lesz szükségem a pálcámra, a puszta kezemmel akarom folytatni ezt a harcot. Azt akarom, hogy a bőrünk repedjen fel, liluljon-zöldüljön be és mocskoljuk össze egymást a másik vérével. Arrébb dobom hát gyorsan a pálcámat, hogy ne sérüljön még a zsebembe sem és O’Hara jön is vissza, miután megóvta magát az eséstől. Lendületből bal könyökével próbál eltalálni, de hárítok az utolsó pillanatban. Tompán puffan kar a karon, izom az izmon, csont a csonton. Megborzongok az érzéstől.
Egy pillanatra megállunk mindketten, lélegzetvételnyi szünet csupán az újabb felvonás elött. Ő is vérzik és én is, egy-egy a találatok aránya, de azokban minden benne volt. Kezdem tisztelni a kutyát, az a visszatérés szép volt még ha blokkoltam is. Ökleimet arcom elé emelem, ahogy apám tanította, az orromból folyó vérrel nem foglalkozok. Voltam már rosszabb szituációban.
Képek villannak be a nyaramról ahogy O’Hara dühös, véres arcát figyelem. Blakcwar hátán a felhúrkásodott, roncsolt, vörös bőr, ostorcsapásaim nyomán. Brown lábán az ezernyi mély karmolás nyoma. Az érzés, ahogy a ’süvöltő belém mélyeszti a fogait. Fájdalmak, amiket okoztam, láttam és átéltem. Ezek a horgonyok, amik itt tartanak, amik segítenek, hogy lássam a célt. És a lista csak bővülni látszik.
A kutya megint támadni készül, torkom felé kap, igyekszem hárítani, de csak éppenhogy tompítani tudom az erejét. Elszorul a levegőm, szemeim kikerekednek és gyűlik bennük a könny. Köhögnöm kell és köpnöm ahogy megindul a nyál a számban, de nem hátrálok. Nem hátrálhatok. Nem rogyok meg. Sárkányháton és seprűn edzett törzsizmaim megtartják a súlyomat és a pár másodperces krízis után segítenek lendületbe kerülni. Használom a dühöt és a fájdalmat, mintha csak fekete mágia lenne. Engedem, hogy az ösztön és az érzelmek irányítsanak. Fájdalmat karok okozni a neki és saját magamnak is. Azt akarom, hogy emlékezzünk erre a napra mindketten.
Megfeszül a combom mintha csak Octaviát tartanám kordában. Súlypontom csak egy pillanatra változik meg, ahogy lendül lábam, legbiztosabb fegyverem. Törzsből és farból indul az erő és végig fut bal lábamon, ahogy megemelem térdemet és utána érkezem lábszárammal. Nem vagyok hajlékony alkat, az én erőm a stabilitásból jön. Rúgásom nem magas, de erős és ha becsapódik O’Hara gyomrába azt nem teszi félre. Ha kivédené, a gyűrűm jobb kezemen szinte, könyörög, hogy egy újabb csapást vigyen be a vérárulónak, amíg lábammal foglalkozik.
A folyosó hangjaira oldalra pillantok, jönnek valakik. Lehet, hogy Graves szólt nekik? És akkor meglátom az egyetlen dolgot, ami még inkább felbőszít. Ne. Még ne, még ütni akarom. Próbálok hát támadni és védekezni egyszerre és annyi ütést bevinni amennyit csak tudok. Védek, ütök, hárít, megint ő jön. Nincs egy percünk sem. Sajognak ökleim.
A lebegő szappanbuborék pedig közelít.
|
|
|
|
|
5
|
2005/2006-os tanév / Déli szárny / Re: Folyosók
|
Dátum: 2025. 11. 24. - 20:27:55
|
Connor O'Hara
☆ ★ ✮ ★ ☆And the fire burns ever bright,
Where blood and pride do reunite —
No mercy found, no peace in sight,
In the heart of the Southern night.2005.11.02.
Vigyorom pengeként vág a sötéten bugyogó sötétségbe, ahogy a srác szinte suttogva von kérdőre, hogy mégis kinek hiszem magamat.
- Orville Morrisnak, talán a füleden ülsz, jóember? – kissé oldalra döntöm fejemet, hogy még jobban rájátszak értetlenkedésemre. Tudod pajtás, egy vezetőnek meg kell tanulnia, hogyan kezelje az embereket, és hogy hogyan hozza ki belőlük a legjobbat – vagy jelen esetben a legrosszabbat. Mire végzünk itt az ír sráccal, reményeim szerint a fél iskola egy dühöngő és kordában tarthatatlan kutyának fogja látni. Látván, hogy pár erősebb szó egy vadidegentől mennyire kihozta a sodrából, nem hiszem, hogy nehéz dolgom lesz.
Érzem, hogy vonásaim akaratom ellenére is keményebbre húzódnak, ahogy O’Hara ismét megszólal. Micsoda alantas acsarkodás, mennyi elcsépelt, doxifingtól bűzlő semmitmondás. Hogyha azt hiszi, hogy azzal, hogy senkinek tart belém marhat, nagyot téved – pusztán a saját ignoranciáját és nyárspolgáriságát bizonyítja, hogyha a Morris név nem mond neki semmit. Aztán egy pillanatra meghökkenek, amikor a pálcámat emlegeti, még habozok is egy másodperc töredékéig, hogy nyúljak-e a tölgyvesszőért vagy puszta kézzel verjem be a képét, ha már ennyire óhajtozik rá. De nem vagyok a magam ellensége, ha itt egy hatékonyabb eszköz a kezembe, balgaság lenne nem használnom. Követem tekintetét, amivel a gyűrűmet és pálcáskezemet figyeli. Ki is a gyáva valójában? Persze, hogy a kutya fél a bottól, amivel elverhetik.
Bár nem hatnak meg egy ilyen jelentéktelen véráruló-származék csaholó sértései, tudom, hogy felesleges tovább húznom a szócsatát. A végén még kialszik a szikra, amit ilyen ügyesen csiholtam. Nekem kell megtenni az első lépést és megkezdeni a táncot. Gravesre pillantok, és egy gyors fejmozdulattal jelzem neki, hogy inkább húzódjon arrébb.
Aztán pálcát rántok.
Már reflexből csapnék le ostorozó ártásommal, de O’Hara megragadja a kezemet, oda a célzás. Gyors újrakalkulálás.
- Proicere! – kiáltom, amilyen gyorsan csak tudom, és ha sikerül a gumitöltény ártásom, a fénygolyó egy kis folyosón való pattogás után betalál. De az eredményt már nem látom. Szinte ahogy kimondom az igét, ellenfelem arcon fejjel. Valami roppan, de nincs se időm, se lehetőségem gondolkodni; szabad jobb kezembe minden erőmet beadom. Hogyha a horgas sikerül, a mardekáros állkapcsa bánhatja, és talán sikerül beküldenem az ablakfülkébe is — remélem Graves már eltakarodott. Hogyha nem, akkor lábamon a sor, pontosabban térdemen, és állásától függően az ő ágyékán vagy gyomorszáján.
Érzem meleg véremet az arcomon, és elönt az adrenalin. Hallottam a Kígyóktól, hogy a helyi aranyvérűek nem igazán díjazzák az ökölharcot, mondván, hogy az alattomos, magnix eszköz. Mi viszont Délen tudjuk, hogy a valódi erő magában az emberben lakozik; a mágia csak kiváltság. Aki magától, a saját erejéből képtelen nagy dolgokat elérni, annak a varázslatra is kár hagyatkoznia. Kutyákat meg már több millió éve teszünk helyre nyers erővel.
|
|
|
|
|
6
|
2005/2006-os tanév / Déli szárny / Re: Folyosók
|
Dátum: 2025. 11. 15. - 19:45:46
|
Connor O'Hara
☆ ★ ✮ ★ ☆And there's people all across the land
From West Virginia to The Rio Grande
Whole lot like I am all the time
In an outlaw state of mind2005.11.02.
Micsoda kellemetlenség. Ne érts félre pajtás, becsületemre legyen mondva, én aztán kiállok minden szóért, ami elhagyja ajkamat. Nem kenyerem a magyarázkodás vagy a ferdítés. De tény és való, hogy lehettem volna óvatosabb és akkor most nem állnék a közelgő táltostűz elött randalór-szarvval a kezemben. Felfele sikló szemöldökeim elárulják meglepettségemet, ellenben nem is riaszt meg a srác. A nem kívánt vulgarítását pedig egészen nevetségesnek tartom, mégha az ír akcentus ad is neki egy élt. Oldalra sandítok Graves-re, láthatóan kényelmetlen a szituációban. Szóval ez a Connor gyerek a nagyobb kutya a viszonyukban. Talán nem is akkora probléma, hogy idefújta szél.
- Nem kenyerem az önismétlés, jóember – veszem elő legmagabiztosabb mosolyaim egyikét – felteszem, hogy tisztán hallottál, máskülönben nem ügettél volna ide, mint egy feltüzelt kanca – igyekszem tisztán beszélni, tudom, hogy a briteknek néha gondjuk van a kelet-texasi akcentusommal. Végig mérem a srácot, látszik, hogy ő is sportol és talán pár centivel magasabb nálam, de soványabb is.
És akkor pajtás belém ötlik a felismerés. Talán, ha változtatunk a paradigmán nem is annyira kellemetlen ez a szituáció, sokkal inkább egy lehetőség. Jobb hüvelykujjammal diszkréten megérintem gyűrűsujjamon a bagolyfejes gyűrűt. Videre in Tenebris, látni a sötétben.
Hogyha de-eszkaláció helyett egy kicsit tovább provokálom O’Harát majd helyreteszem, azzal elnyerem Graves tiszteletét és bizalmát. Az éppen szemét lesütő fiú hasznos informátornak bizonyul. Talán utat nyit a kastély többi aranyvérűjéhez is. Hogyha pedig elég nagy csetepatét dobunk itt össze, annak híre megy és a zsűri szemében O’Hara már is egy forrófejű bajkeverő lesz, ezzel pedig Barbon és vele Amerika esélyeit növelem.
- De lásd kivel van dolgod, Orville Morris – bökök hüvelykújammal mellkasomra, nem nyújtok kezet – éppen arra céloztam, hogy mennyire kárba veszett az őseitek emléke. Ők azért küzdöttek, dolgoztak és bujkáltak a magnixek elől, hogy az apáddal ott lehessetek a ranglétrán.. erre ti... összesározzátok magatokat. – csóválom a fejemet, mint aki csalódott amiért a kutyája csak azért is megette az ürüléket.
Hagyom, hogy a szavaim célba érjenek és mentálisan felkészülök a küzdelemre. Bal kezem már nyúl nadrágom külön pálcának kialakított zsebe felé. Ha az emberfia bestiákkal készül viaskodni, jobb ha előkészíti a terepet. Jelenleg nincsen senki a folyosón rajtunk kívül, ideálisnak tűnik párbajra. Tudtommal nem vagyunk messze a Mardekár klubhelyiségétől, ami azt is jelenti, hogy közönséget is kapatunk bármikor. Legalább látnak egy igazi varázslópárbajt, nem olyan táncolóártásokkal való bűvésztrükköket, ami szokás errefelé. Persze tudom, hogy ebben az iskolában nem annyira megengedőek a feketemágiával, mint otthon, hiszen a főbenjáró átkokra is zéró tolerancia van az országban. A Kígyók szerint ez is az egyik oka annak, hogy elvesztették a polgárháborút. Itt, ha valaki nem áll aurornak vagy átoktörőnek, sosem tanulja meg megvédeni magát rendesen. Nekem pedig elég csak a nyaramra és a Fészekre gondolni és már elönt a túlélési ösztön.
- Na mi lesz – ugatok a kutya felé – megvéded a becsületed?
|
|
|
|
|
7
|
2005/2006-os tanév / Déli szárny / Re: Folyosók
|
Dátum: 2025. 11. 01. - 10:53:20
|
Connor O'Hara
☆ ★ ✮ ★ ☆And there's people all across the land
From West Virginia to The Rio Grande
Whole lot like I am all the time
In an outlaw state of mind2005.11.02.
Tudod pajtás, van, amikor az emberfiának igen is le kell nyelnie azt az undok varangyot és méltósággal tűrnie a vereséget. Az elmúlt napok alakulása jeges vízként zuhant kis társaságunk nyakába, hiszen a serleg egyikünk nevét sem volt hajlandó kiköpni. Yaxley-vel órákat töltöttünk a helyzet mérlegelésével és a gordiuszi csomó kibogozásával. A Tűz Serlegének logikáját és mágiáját nehéz feltörni, ősi varázslat az egy másik korból, számunkra ismeretlenül elmélkedő mágusok alkotása. Az ítéletei és feltételei homályosak. Kétségtelen, hogy személyem több szempontnak is megfelelt elvégre az Ilvermornytól mindkét bajnok a Wampus házból került ki, a Roxfort esetében pedig a sportolók arattak győzelmet. A franciák esete pedig.. nyugtalanító a számunkra legalább is. Ami az első cetlivel történt elgondolkodtatott bennünket – lehetséges lenne, hogy a Serleg mérlegelte a Fészekben történteket?
Zavaros és hézagos az eset, mint egy lousinai mocsár, amit nem szeretek. A tiszta prérik szülötte vagyok. Éppen ezért adtuk a fejünket arra, hogy információkat gyűjtsünk. Iskolánk bajnokait természetesen ismerjük és meg kell mondjam, hogy Barbon még mindig egy megnyugtatóbb döntés, mint mondjuk Fuentes. Kotyvasztó szobatársam még hasznunkra válhat. Bate kijelölése, hagy kérdéseket.. azonban származása ellenére is látható benne egy olyan kitartás, amit nem vitathatok el. Több információra van szükségünk. Yaxley a Beauxbatons delegáltjaival kezdett el beszélgetni, hogy többet megtudjon a bajnokokról én pedig a roxfortosokkal.
- Az aztán igen pajtás! – hüledezek nem annyira palástolt cinizmussal, ahogy Graves-szel beszélek a folyosókon. Roxfortos létére egészen jó gyerek bár a neve is már szép indikátor. Ha van valami köze az amerikai Graves-ekhez, érthetőbb, hogy miért is pendülünk hasonló húrokon. Éppen felfesti nekem a helyi kviddics látképet, ha már pont a legutóbbi meccs két kapitányának a nevét dobta ki a Serleg. Ha jól értem a tavalyi év döntőjéig, évekig a Mardekár dominálta itt a sport szcénát.
- Szóval O’Hara tavaly kikapott ettől a Tavishtől? – füttyentek elismerően – nem semmi, pláne ha figyelembe vesszük a körülményeket. – egyértelműen a lány magnix származására gondolok, de ha még biztos is vagyok Graves nézeteiben nem akarok túl nagy figyelmet vonni magunkra.
- Az hagyján, de a pletykák szerint még van is valami kettejük között – közli a mendemondát újdonsült barátom. Többnyire alantasnak érzem a pletykálkodást, de anyámtól megtanultam, hogy kihagyhatatlan része a társasági életnek és sok esetben az üzletnek is. Elvégre hogyan is tudtuk volna felvásárolni a Rosebelt farmot, ha a Silace Rosebelt felesége nem kotyogja el a boszorkány klubban, hogy pénzügyi nehézségeik vannak?
- Oh, nem mondod. Azt hittem O’Hara.. tudod.. közelebb áll Mardekár eszményéhez – próbálom magamat kontrollban tartani, de ámítanálak téged pajtás, ha azt mondanám nem érdekel a téma. Egészen eddig abban a hitben voltam, hogy a kapitány úrral hasonszőrűek volnánk. Talán ezért is merültek fel bennem kérdések, hogy miért pont ő, ha én nem.
- Áh dehogy – jah az apja híres, régi kviddics dinasztia sztárja... de az anyja... – a háborúban halt meg. – körbe tekint feszülten mielőtt mondaná. Szóval O’Hara tankövnyi félvér. Ajkam undorra húzódik a gondolattól, hogy az apja hogyan mocskolhatta így be saját magát és családját. Félre ne érts pajti én nem vagyok ellene a magnix születésűeknek, hiszem hogy őket is kijelölte a természet és az evolúció hogy idővel felérjenek hozzánk.. de mindenkinek meg van a maga helye a világban. Ha valami elszomorít, az a tiszta vér felhígítása és annak a rangnak és kiválóságnak a szembeköpése, amit az illető ősei generációkon át építettek. Szégyenteljes tett.
- Szóval az apja nyomdokaiba lép és ő is egy sárvérű után lohol. Mekkora szégyen... – sóhajtom gondolataim összegzéseként, fel sem tűnve, hogy kiejtettem a szót, amitől Graves szeme kikerekedik.
Gyorsan emelném a tekintetemet, hogy körbenézzek ki hallhatta meg, mire...
|
|
|
|
|
8
|
2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagy-síkság, Középnyugat
|
Dátum: 2025. 10. 30. - 23:01:03
|
Solace
☆ ★ ✮ ★ ☆
I’m gonna take that mountain
Bólogatok, ahogy Solace vélekedik a sárkányokról. Jól látja a helyzetet, hogyha az ember kontrollálni akarja, nem pedig elintézni a bestiákat bizony egy csapatnyi mágusra is szükséges lehet. De mit ne mondjak pajti, meglep, hogy leragad a túltárgyalt sárkányok témájánál és bele se megy a témába, hogy milyen más bestiákra lehetne számítani. A vén Európában akadnak bőven rémségek. Nem nyugtat meg a tudat, hogy a sárkányok témáját már ellőtte a Roxfort éppen az előző Tusán. Mintha egy tehenész legénynek mondanák, hogy vigyázzon ugyan mindenre, csak marhákra ne.
Elmélázva kezembe fogom az üvegcsét benne a maximával és lassan forgatom az ujjaim között. A legegyszerűbb átkokat is végzetessé teszi. Nocsak. Tudod pajti, több fajta mágus létezik, többféle tudással és ranggal. Van, aki megreked, mert fél. Van, aki kotyvaszt, mert nem elég erős. És van, aki csak egyszerűen tudja, mire képes. Én az utóbbi vagyok. De Barbon egy kotyvasztó és ezek végtermékeire támaszkodik, mert tudja jól, hogy a maga erejében gyenge és elveszett lenne. Megvetném őt ezért? Talán, egy picit, de mégis csak lenyűgöz a leleményessége. Ami engem illett, jobban szeretek az önön erőmre támaszkodni és a saját határaimat feszegetni, ahelyett, hogy ilyen-olyan szerekre támaszkodnék.
Ahogy játszadozom az üvegcsével és hallgatom a többi tartalmának felsorolását, elgondolkodom. Barbon úgy tűnik ennek a kutatásnak szenteli az életét és ez bizony becsülendő dolog. Elismerendő és bár nem az én stílusom, látom, hogy milyen veszélyessé teheti őt. Ha a helyes út érdekében használja ezt a tudást, egyszer még igencsak hasznos része lehet egy szebb világnak. Csak egy dolgot nem tűrnék, pajti: ha a Serleg vakon döntene. Mert a tűznek is van szeme – és tudja, kihez tartozik. Bár több sötét bagoly is repkedni fog a serleg körül, nem árthat, ha szóba állunk a varjakkal is.
- És mennyire szabályosak ezek, jóember? – teszem fel a kérdést, nyugodt beszélgetést kezdeményezve, de nem elrejtve halvány megrökönyödésemet – világért sem szeretnénk úgy járni, mint a Minnesota Mantikórok – a kviddics csapat felix felicis botránya úgy söpört végig Amerikán, mint viharmadár szárnycsapása a préri homokán. Szeretném mind a két előttem álló nagy próbatételt tisztességesen teljesíteni, bebizonyítva, hogy saját erőmből vagyok, aki vagyok.
- Olyan szerrel kufárkodsz-e, ami nem a tökéletlen kiélezésére szolgál? – nézek végig a készleten. Nem igazán erre számítottam, amikor tudásmegosztásra adtuk a fejünket. Kétes löttyök, amelyek abba a tudatba ringatják a használóját, hogy több annál, mint amire a sors szánta és egyenlőbb lehet a nálánál hatalmasabbakkal. Engem a valódi erő és hatalom érdekel, talán éppen ezért is választottam a sötét mágiát szakterületemnek. Vagyok annyira biztos magamban, hogy az engem körbevevő világot formáljam – ne engedjem, hogy az formáljon engem. De értékelem Solace igyekezetét és úgy vélem ez a sugárzó bizonytalanság, ami arra ösztönzi, hogy ilyen eszközökhöz nyúljon hasznos lehet a témához, amivel én készültem. Elvégre a hiedelmekkel ellentétben, a sötét mágia éppen, hogy az érzelmek és indulatok megéléséből, túlcsordulásából és kontrollálásából merít erőt. Mókás lesz nézni, hogy karót nyelt barátom végre kiadhat majd egy kis gőzt.
|
|
|
|
|
9
|
2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagy-síkság, Középnyugat
|
Dátum: 2025. 09. 05. - 09:33:10
|
Solace
☆ ★ ✮ ★ ☆
I’m gonna take that mountain Tudod pajti, Solace barátom tipikusan az az eset, akivel a véletlenek folytán hoz össze az élet. Lassan hét éve léptünk be együtt a gránit kastélyba és mindketten a Wampus ház lombkoronák közt megbúvó faluját választottuk otthonuknak. Ironikusan pár évre rá húgaink szintén együtt kezdték meg tanulmányaikat az Ilvermornyban. Ezek a párhuzamok megjelentek a gondolkodásunkban is. Persze nehogy azt hidd, hogy egymás haját befonva lelkiztük végig az éjszakákat, de ahogy lassan megismertük egymás kijöttek a hasonló elképzeléseink, a rendről, a fegyelemről vagy olyan komolyabb témákról, mint a varázslók helye a világban. Persze nem fűz hozzá olyan régi kötelék, mint Brown-hoz vagy Robertson-hoz, de érted, nem kell minden barátunkat a születésünktől kezdve ismernünk.
- Az aztán igen pajtás – füttyentek elismerően, miközben figyelem, ahogy pakolgatja a felszerelését – alaposan utánajártál a dolgoknak. Honnan tudsz ennyit a legutóbbi Tusáról? – persze a Társaságban már régen körbejártak a történetek, hála a Kígyóknak, de meg kell valljam, hogy meglep Barbon mennyit is tud különösebb társadalmi bekötöttség nélkül. Bár az alapos kutatómunka egyértelműen az ő asztala. Az a társadalmi forrás meg ha így folytatja jönni fog szépen lassan.
- Tudtommal a Roxfort csak a Brit-Szigetekről fogad diákokat – jómagam is elkezdem fejtegetni a fejthetetlent – a birtoka jóval kisebb lehet, mint az Ilvermornyé, nem tudom mennyire tudják átvariálni a dolgokat az előző Tusához képest. – persze, ha valamiben megállapodhatunk, az a varázsnépek kreativitása. Éppen ezért is forr a vérem, mint feltört sárkánytojás a texasi nyárban. Nem kötöm ugyan Solace orrára, de ez a mai találkozó nem csak a Tusára való felkészülésemet szolgálja. Tudod pajtás, ha valaki olyan elit körökben mozog mint én és a családom, bezony néha át kell esnie bizonyos próbákon, igazolva, hogy méltó a társaság kiváltságaira. Kétségem ugyan nincsen a saját képességeim felől, de gondolnom kell a társaimra, Brownra, Robertsonra és Blackwarra. A nap végén én vagyok a felelős értük és bármi is vár ránk a Fészekben, meg kell mutassam, hogy számíthatnak rám. Persze Yaxley más eset... ő meg tudja magát védeni.
- Csuda nagy szerencse lenne, ha idén is erre számíthatnánk – csapok a combjaimra – egy sárkánnyal hipphopp el lehet bánni, ha tudod a módját, jóember. A legkézenfekvőbb talán a szemét célozni egy konfúziós bűbájjal, de ha konyítasz kicsit hozzájuk, a fajtajelleggel többre mész. – közben felkapok egy üvegcsét az asztalról és nézegetni kezdem a tartalmát – például a walesi zöldeknek borzalmasan gyenge a pikkelyük a szárnyuk alatt, a ukrán acélhasúnak több gyengepont is van a hátán, egy magyar meg csak addig veszélyes, amig nem lősz ártást a segge lukába. – pörgetem le ezeket gyorsan. A forrásaim szerint a bestiákkal való viaskodás visszatérő elem nem csak a Tusán de hagyományosan minden varázslóknak állított próbatételen. Egyfajta megerősítése dominanciánknak a szörnyetegek felett és önön magunk elhelyezése a tápláléklánc tetején.
- No de ha neked kellene viaskodnod egy bestiával, kotyvasztó barátom – nézek ismét végig a kipakolt jóságokon – te mihez kezdenél?
|
|
|
|
|
10
|
Karakterek / Ilvermorny Delegáció / Orville Austin Morris
|
Dátum: 2025. 07. 29. - 00:29:38
|
Alapokjelszó ☆ a macska, az egyszarvú és a furkász
nem ☆ férf
születési hely, idő ☆Morris Ranch, Nyugat-Texas, Amerikai Egyesült Államok, 1988. június 20.
kor ☆ 17 éves
vér ☆ aranyvér, a legtisztább fajta
iskola ☆ Ilvermony Boszorkány- és Varázslóképző Akadémia
évfolyam ☆ VII.
A múlt
TW: +16, rasszimus, szexizmus, nyelvezet, bántalmazás
Pastores sumus
Tudod pajti, az emberek nem születnek egyenlőnek.
Mindenkinek meg van a maga szerepe a világban, ami a saját képességeihez mérve adódik valahol a származás, tehetség és neveltetés metszéspontján. Hogyha ezt az emberfia képes elfogadni, sokkal egyszerűbben boldogul az életben. Nézz csak rám, kiváló származás, magas alkat, lehengerlő állkapocs – tudom, hogy milyen benyomást keltek és tudom, hogy hogyan állom meg a helyemet párbajokban. Lehetnék költő? Biztosan nem, ezt te is tudod, ahogy az is bizonyos, hogy pocsék mérnök lennék. Nem, én ki lettem tenyésztve, hogy egy legyek az emberiség vezetésére legalkalmasabbak közül. Mint a legnagyobb és szebb sárkánybikák. Tudom, hogy hogyan kell belépni egy terembe, mikor kell beszélni és hallgatni, mikor kell áldozatot hozni a cél érdekében és mikor kell példát mutatni – vagy statuálni.
Engem terveztek. Egy olyan világhoz, ahol a legjobbaknak kell az élen járniuk. Nincs ebben semmi szégyenletes. A tökéletesség természetes vonzás – lásd csak, te is megérzed. Ahogy kitágult a pupillád, mikor megláttál. Ahogy utánozni próbálod a testbeszédemet. Ahogy iszod a szavaimat. Ez nem bűn. Ez ösztön.
De ne aggódj, neked is meglesz a szereped. Mindig szükség van hűséges emberekre.
Engedelmesség, tisztelet, áldozat – ezek legyenek a vezérfonalaid. Ezek visznek közelebb a világunkhoz, amit építünk. Egy új világ, ahol mindenki tudni fogja, hol a helye.
☆ ★ ✮ ★ ☆
A hold fénye ezüstre festette Big Bend hatalmas sziklafalait a júniusi éjjelen. Imádom ezt a látványt, emlékeztet arra, hogy milyen csodálatos hely ez a bolygó és leginkább, milyen baromi jó hely Texas. Tudod pajtás, a családom ősgyökeres texasi, még akkoriban érkeztünk ide, amikor a hely önálló állam volt és megszabadult a spanyolul karattyolóktól. Tökéletes volt, hogy üknagyapám bizniszbe kezdjen a kietlen sivatagokban és kanyonokban. Persze meg kellett szabadulni pár őslakostól meg a viharmadaraktól, de így is tele van velük az egész Dél, nem ezen múlt a dolog. Nagy mindegy, szóval nekilátott a munkálatnak és megallapította a ranchot, amin mi Morrisok már generációk óta élünk és tenyésztjük a leghasznosabb sárkányokat. Mi látjuk el a világot sárkánybőrrel, -vérrel, -szívizomhúrral meg mindennel, amire szükség van. Persze a MACUSA zöldebb szárnya már vagy húsz éve csesztet minket, hogy nyilváníttassuk magunkat rezervátumnak. Na de pajtás, teljesen őszintén: mennyire lenne profitos az, ha hagynánk a sárkányokat öregedni meg elhullani, és úgy szednénk ki belőlük a pálcának valót? Egy döglött tűzköpőből? Aztán csodálkoznának, ha a pálcájuk szikrára sem kapna a gyenge minőség miatt. Én mondom neked, ezeknek fingjuk sincs az üzletről. Csak panaszkodni tudnak meg etikai kódexeket lobogtatni, miközben a fél világ az általunk szállított áruból dolgozik.
Na de elkalandoztam. Szóval ott tartottam, hogy baromi szép volt, ahogy a hold fénye végig folyt a sziklákon. Tudod, olyan mint amikor végigsimítod egy lány combját, miközben a nyakát csókolod. Áh bocsi, persze tudhatnám, hogy nem ismered az érzést, nem baj öcsi, majd találunk neked valakit.
A srácok be voltak zsongva azon az estén, frissen fejeztük be a hatodik évünket a suliban én meg betöltöttem a tizenhetet, ami azt jelentette, hogy ideje volt bulizni egyet. Vágod, az a fajta bulizás, amikor kiereszted a gőzt, ami felgyűlt a kviddics szezonban, a röpdogákon meg úgy általában.
A szüleim nagy arcok voltak, rendeztek a tiszteletemre egy fogadást a birtokon, kajás meg piás sátrak, táncoló vélák meg minden, ami egy jó kis bulihoz kell. Meg persze a fél társaság. Apám azt mondta, ideje bemutatkoznom, bár igazából a legtöbb család gyerekeivel pisis korunk óta ismerjük egymást, de a társasági életnek megvannak a szabályai, ha pedig kellően jó benyomást teszek, ki van egyengetve az utam.
Az öreg mindig is tudta mire van szükségem. Tudod, ő az a fajta apa, akire fellehet nézni. Lehettem úgy hat vagy hét éves, amikor hoztak a birtokra egy kínai gömbláng sárkányt. Baromi szép bestia, vörös az egész és sokkal hosszabb a teste, mint a többi fajtának. Szóval akkor jött meg én meg nagyon látni akartam és kimentem nézni, ahogy a munkások viszik. Na de a ferdeszeműek, akiktől vettük nem voltak valami jó idomárok. A bika totálisan be volt vadulva, nagyon kemény volt. Simán arrébb söpörte a munkásokat aztán kiszúrt magának engem is. Gondolta a fél fogára elég leszek vagy mit tudom én. Azt hiszem akkor voltam legjobban betojva az életemben. Megindult felém, lihegve, mászva a rövid lábain, húzta a hasát a földön, mint egy baziliszkusz én meg már láttam a szikrákat a szájában... azt hittem, hogy ennyi volt és sült taknyos leszek.
De aztán megjelent apám! Fúú pajti, ha láttad volna! A semmiből hoppanált elém és öregem, basszus olyan ostorbűbájt még nem láttál. Csak úgy táncolt a pálca kezében, a megnyúlt vége meg csattant a gyík szemei között. A sárkány azt sem tudta hol van, aztán mire megint kinyitotta a száját az ostor már a nyelvén csattant majd a tűzmirigyein. Ne félj, nem is merte kinyitni a száját két napig, úgy kellett pépesre bűvölni a kajáját, hogy behörpintse. Apám ilyen ember, egy igazi hős, aki tökéletesen tudja, hogy mit csinál, mi a kötelessége és a kezét is tűzbe tenné a gyerekeiért. Látod, mondom milyen partit szervezett nekem. Aztán olyan éjfél körül mondták, hogy köszönik szépen, nekik elég volt ennyi, lefekszenek meg vitték a vendégsereget is, az after meg rám és a srácokra maradt.
- Hallod Morris, anyád sokkal szebb, mint a TV-ben! – böfögte Blackwar, be volt csípve, szóval annyira nem ütött szíven, csak vigyorogva válaszoltam neki
- A te anyádnál bárki szebb – aztán a srácok velünk röhögtek miközben körbe járt a vihogólés laposka meg már bennünk volt ki tudja mennyi whisky.
- Azt hallottam Blackwar anyja akkora, hogy mind a négy házba egyszerre járt – röhögött Robertson, poén volt pont tőle ilyen viccet hallani, biztos láttad már a suliban, a srác akkora, mint egy hegy.
- Én úgy tudom, hogy külön buszt küldtek neki minden szeptemberben – kontrázott rá Brown és Blackwar beintett neki, mire a már részeges Brown rá akarta vetni magát. Közéjük kellett csapjak, hogy csihassanak már, vágod az a kettő mindig öli egymást. A kis csihipuhi neszére bejárta egy mély morgás a levegőt, ahogy sétáltunk.
- Biztos, hogy ez jó ötlet Morris? – jött a kérdés Yaxleytől, az egyetlen csajtól, aki maradt afterezni. Ahogy a többieket, őt is gyerekkorom óta ismerem és néha tökre elfelejtem, hogy lány, bár.. mostanság egyre többször jut eszembe. Ma is úgy kicsípte magát, hogy először simán elsétáltam mellette. A kis fekete koktél ruha, az aranyszín szemfesték, a gyöngysor.. mintha nem is az a Lucinda lenne, akivel először loptunk együtt töksört a bátyja szobájából. Tudod pajtás, fura amikor valakit régóta ismersz aztán valahogy még se.
- Mi van, félsz Yaxley? – húztam az agyát, mire úgy nézett rám, mint aki mindjárt arcon lendít egy terelőütővel.
- Jah, attól, hogy túl részegek vagytok és a végén nem kell megint helyrehoznom mindent – forgatta a szemeit.
- Jók leszünk anyu!
- Ígérjük!
- Anyu had menjünk játszani, kérleeeek!
Persze igazából anyámnak el sem mertem volna mondani, hogy mire készülünk. Mármint, hogy ittasan és ennyien. Tudod pajti, anyám egy csupaszív asszony, tényleg, mindig mindenkire gondol. Karácsonykor tök nagy hó volt, ami ritka itt Nyugat-Texasban, nyilván Alpine-ben – vágod a közeli magnix városban – a varázstalanok a kartonházaikban tökre nem voltak felkészülve erre. Az ő népük mindig azt hiszi, hogy legyőzte a természetet, aztán láss csodát az lépten-nyomon pofán törli őket. De anyám jó lélek, szánja az ostobákat és szeret jótékonykodni. Valami ötszáz takarót varázsolt a semmiből egy hét alatt aztán a házimanókkal becsempésztette a fagyoskodó varázstalanok otthonaiba az éjszaka leple alatt. Mindig azt tanította nekem amikor kicsi voltam, hogy gondoskodnunk kell a gyengékről, hiszen ezért lettünk többnek teremtve, hogy az ő súlyukból is át tudjunk venni. Bölcs asszony pajti, tőle bármikor kérdezhetek, meghallgat, tanácsot ad és közben elkészítetti a manókkal a kedvenc dupla csokis browniemat.
Jó szíve mellett már csak a szépsége és tehetsége a lenyűgözőbb. Ne játszd meg magad pajtás, látom az arcodon, hogy már te is beleszerettél egyszer kétszer. Nem csoda, hogy az első boszorkányok között volt, aki képernyőre került az Channel-Amorthentia indulásakor. A sajtósok mindig kérdezgetik, hogy van-e benne véla vér, de ő mindig a legnagyobb büszkeséggel feleli, hogy húsz generációnyi, tiszta mágusvér van benne, amit ősei még Svédországból hoztak az új világba.
- Nah megjöttünk – mondtam a skacoknak, látnod kellett volna a fejüket pajti. Teljes fehérség, nagy kerek szemek meg minden, ami kell, amikor az ember megpillant közelről egy hebridai feketét, Octavia pedig igazán szép példány is. Az én kis éjkirálynőm. Persze nem a tulajdonom, minden sárkány apámhoz tartozik, de Octavia mindig is közel állt hozzám, hiszen láttam tojásból kikelni. Láttál már sárkánytojást pajti? Akkora, mint a fejed.
- Ez biztonságos? – Brown mintha kijózanodott volna a látványtól.
- Kit érdekel? Ha Morris anyja csókolgatja utána a sebeimet, megéri – jött Blackwartól. Lucinda elkapta a pillantásomat. Én csak hunyorítottam egyet aztán intettem, hogy segítek neki felszállni.
- Biztos nem vadul meg? – Robertson még mindig vagy két méterre állt Octavia pofájától.
- Hagyjad már, kezes bárány ez a jószág! – nyugtattam – nesztek, ezeket fűzzétek a tüskékre fúrt lyukakba és kössétek a derekatokra – dobtam fel a már Octavia hátán ülőknek a biztonsági felszerelést. Pajtikám, le a kalappal azelőtt, aki pikkelyén akar megülni egy sárkányt. Öngyilkos akció és ha túl is éli, akkor is nulla irányítása lesz a bestia felett.
- Ha kinyírsz minket, apám és a haverjai lemészárolják a családodat. – közölte Yaxley fapofával.
- De kedves, köszi, hogy nem teszel rám nyomást. – válaszoltam.
- Csak megállapítottam a tényeket. – és valóban, ez egy reális kijelentés volt. Tudod öregem, ha van család, akivel tényleg nem szeretnél baszakodni, akkor azok ők. Halottam, hogy a társaságban valakik összezördültek velük a Csőrben, nem sokkal a Kígyók érkezése után. A család először a társadalmi rangját vesztette el: minden nevesebb üzletből, klubból meg étteremből kitiltották őket, aztán megjelentek Yaxley emberei és zaklatni kezdték őket. Először csak bagolyban, aztán személyesen is, mintha adósságot keresnének rajta, mire a családfő feljelentést tett volna, a MACUSA-nak már papírja volt arról, hogy igazából ők tartoznak Yaxleyéknak milliárdos tételekkel. A csávókám meg a családja mindenét elvesztette, elvileg előszőr Alaszkába költöztek, de megtalálták őket.. azóta senki sem tudja mi lett velük. Szóval jah, pajtás, hogyha a folyosókon Lucinda egyáltalán észrevesz téged, jobb ha lesütöd a szemedet. Te nem vagy abban a rangban, hogy hozzászólj, így hát jobb is, ha inkább messziről elkerülöd, a saját érdekedben.
Csendes volt az éjszaka és ragyogtak a csillagok az égen. A levegő hűs volt és tiszta a felhők között, teljesen más, mint lent, a felforrósodott talajon. Élvezted volna pajti, könnyezett volna a kis gülü szemed. Kis unszolás után Robertsont is sikerült feltuszkoljuk Octavia hátára aztán nagy lendülettel neki indultunk. Kettőnk közt mondom neked, egy pillanatra elfelejtettem, hogy ültek mögöttem. Élveztem a nyár első repülését. Pajtás, elhiszem, hogy szeretsz seprűn száguldozni, ki ne tenné, nekem is a vérem pezseg a kviddicstől és a quadpodtól, na de egy bestiát megülni teljesen más. Ahogy mozdul alattad, figyeli a sarkantyúdat, hogy már meg sem kell rántanod a kantárt, csak egy rezdülésedből tudja, hogy merre akarsz menni. Ahogy összeforr a gondolatotok, együtt látjátok és érzitek az eget.. öregem, erre nincsenek szavak.
- Ez még mindig a ti birtokotok Orville? – kérdezte Lucinda, vizsgálva a terepet alattunk. Azt hittem jobban meglepi a repülés ténye, de mintha vagyonellenőröset játszana ma éjjel.
- Igen, a folyótól egészen a hármas szikálig – mutatom kezemmel, míg másikkal fogom a kantárt. Meglazított arany-nyakkendőm az arcomba csap, mire elneveti magát.
- Az ott a vágóhíd? – kérdezi Brown bekapcsolódva a beszélgetésbe és közben passzolja tovább a piát Robertsonnak meg Blackwarnak. Az ő családja kereskedelemből szedte meg magát, nagy tőzsdések, apáink jó haverok, sokat segítenek nekünk elpasszolni az árut.
- Jaja! Látod ott a párosistállókat? Ott vannak a vágásra megérett példányok. Két hetes ciklusban dolgoznak a munkások. Még a legpontosabb metszőbűbájokkal is eltart egy hétig egy teljesen fejlett példány feldolgozása.
- Minden példányt levágtok? – hüledezett Robertson – még mindig ráz a hideg hogyha az üzletetekre gondolok - nagy állatbarát és nyíltan vállalja, hogy nem szívleli a működésünket, amit tisztelek benne, de a világ kevésbé rózsaszín, mint ahogy képzeli. Persze az ő családjának tökmindegy, üstök, ékszerek meg hasonlók kovácsolásával foglalkoznak, új gazdagok. Az árujuk a kobold holmikkal sosem veheti fel a versenyt, de akinek nem telik a goromba lények cuccaira, azoknak a Robertson féle tömeggyártott dolgok is tökéletesek.
- Nem, mindig tartunk fajtánként pár tojót és bikát, Octavia egy sztártojó, már vagy két tucat tojást rakott! Ugye kislány? – cirógatom meg taraja tövét, mire kedvesen mordul.
- Na és anyádnak hány tojással volt már dolga? – jött a kérdés leghátulról. Blackwar úgy vigyorgott, mint aki élete viccét mondta. Fuh pajti, megállt bennem az ütő meg úgy szerintem mindenkiben. Robertson kapkodta a fejét köztem és Blackwar között, Brown szigorúan nézett a szemembe és Lucinda átölelte a derekamat. Nem az első vicc volt és eddig betudtam a részegégnek, de ez szándékos és undorító volt. A többiek néztek, figyeltek és Lucinda szorításából, pontosan tudtam, hogy mit várnak el tőlem. Kettőt rúgtam Octavia oldalába sarkantyúmmal és ereszkedni kezdtünk. Pajti, jó fej vagyok és kedves, egy darabig. De nekem is megvannak a határaim.
Egy kopár, lapos tetejű sziklán landoltunk. Szürkés, vöröses pora csillogott az éjjelben. Egy-két kaktusz itt, pár agave bokor amott, de ennyi. Alattunk a folyó, a birtok határán voltunk. Tudod pajti, Robertson és Brown régóta a barátaim, alig voltunk pár évesek amikor a szüleink már összejárattak minket, ahogy Lucindával is hasonlóan nőtünk fel. Blackwar.. na ő más tészta.. az ő családjának megvan az.. amerikai múltja. Régiek, akárcsak a Yaxley-k vagy mi, de nem mindig álltak a saját fajtájuk oldalán. Voltak idők, a salemi idők, amikor pár varázsló és boszorkány azon nyerészkedett, hogy vadásznak állt és a saját népét árulta el... nagy vagyonra tettek ugyan szert, de nem túl sokan szeretik őket. Sok, az öreg kontinensről érkező család sorsát pecsételték meg.
Én nem hiszek abban, hogy bárkinek is örökké viselnie kellene az ősei keresztjét. Persze, fontos a származás, de a nap végére mind mágusok vagyunk és a törzsi háborúk és viaskodások vetik vissza a fejlődésünket. Én úgy gondolom, hogy Blackwarék is megérdemlik a figyelmet és az esélyt a régi csorbák kijavítására, hiszen még is csak egy ősi család, akárhogyan is nézzük. De mindenkinek követnie kell a rendet és csak azokból lehetnek jó vezetők, akik meghozzák a kellő áldozatot és vállalják a felelősséget.
Brown és Robbinson leráncigálták Blackwart Octavia hátáról és elém térdeltették. Lucinda összekulcsolta a karját és egy kicsit arrébb állt, de le nem vette rólam a szemét. Úgy érzem, hogy tesztelt. Tudod, az emberifa megérzi az ilyet. Amikor egy nő felméri, hogy méltó-e hozzá. Lucinda hercegnőhöz, Yaxley-ék legszebb lányához. Ne félj hercegnő, én hős lovag vagyok, aki rendet tart a seregeiben.
Blackwar fölé magasodtam, ő csak térdelt, szemében könnyek gyűltek.
- Orville, kérlek, csak vicceltem – rimánkodott – részeg vagyok, ne haragudj, kérlek!
- Megsértetted a családomat Oliver – mondtam keményen – hányszor is? Tobi?
- Idefele háromszor – mondta Brown – ha a fogadást is vesszük tízszer – ő a szemem és fülem, amikor nem vagyok ott.
- Tizennégyszer – javította ki Lucinda – ne feledd a négyet, amit Orville húgára mondott
- Oh igaz! Tizennégyszer főnök! – javított Brown.
- Tizennégyszer? A saját otthonunkban? – kérdeztem lassan, tudod pajti ezen a ponton nem volt már érdemes kapkodni. Blackwar csak rimánkodott, de tudta, hogy nincs kiút és elcseszte. Már nincs rajtam a nyomjel. Már nem csak az iskolában kell vigyáznia a szájára. Előbb utóbb megtanulja, hogy hogyan viselkedjen.
- Vedd le az ingedet – utasítottam és a könnyező Oliver Blackwar egyesével kigombolta fekete ingjét, gombóccá gyúrta és betömte a szájába, a maga boldogulására. Végig simítottam meztelen hátát, még látszódtak rajta a májusi hegek. Legutóbb akkor kellett megbüntetnem, amikor felcsinálta a szerencsétlen Spellman lányt. Kétszer megkocogtattam a vállát és engedelmesen átölelte az előtte lévő sziklát.
Pálcámat ostorrá változtattam a flagenli ártással és elkezdtem rámérni a csapásokat. Tizennégyet.
Tudod pajtás, az emberek nem születnek egyenlőnek. Mindenkinek megvan a maga szerepe a világban, de néha egyeseket emlékeztetni kell erre a szerepre és az erényekre, melyek egy jobb, stabilabb és igazságosabb jövőt hoznak el.
Kötelesség, Áldozat és Tisztelet.
Ex Tenebris, Ordo Idővonal ☆
1988. június 20. – Megszülettem
Morris Ranch, Nyugat-Texas. Aranyvér, húsz generációval visszamenőleg. Minden porcikám sorsra meg volt írva.
1991–1999 – Neveltek, mint egy örököst
Etika, történelem, latin. Közben már tojásokat figyeltem a keltetőben.
1994 – A sárkánytámadás
Majdnem megpörkölt. Apám mentett meg. Akkor láttam először, milyen az igazi erő.
21996 – Octavia kikel
Hebridai fekete. Láttam kibújni a tojásból. Azóta is ő az én kis éjkirálynőm.
1999 – Ilvermornyba kerültem
Mind a négy ház hívott. Tudták, amit én is: vezetni születtem.
2000 – Első párbajgyőzelem
Egy felsőbbéveset küldtem padlóra. Onnantól volt tekintélyem.
2001 – Első fegyelmi
Brownnal és Robertsonnal kicsit megleckéztettük a rivális ház kviddics-csapatát.
2003 – Első hajtó lettem
Nem kértem – választottak. Nyertünk. Mert vezetni tudok, nem csak beszélni róla. A kapitány azóta félti a helyét.
2004 – Felkészülés
Apám nyíltabban elkezdett beavatni a Noctua Tenebrosa ügyeibe, felkészíteni a beumtatkozásomra.
2005 június – 17 éves lettem
Fogadás, véla, tűzwhisky. Mindenki tudta: mostantól trónörökös lettem.
Jellem
Tudod, én mindig azt mondom: az első benyomás számít. Ha belépek valahová, előbb köszönök, mint megítélek. Kezet nyújtok, szemébe nézek az embernek, és meghallgatom. Igyekszem udvarias lenni, segítőkész, tisztelettel szólni – mert így illik. A szavaknak súlya van, de nem kell mindet fegyverként használni. Délen így tanultuk: előbb kínálsz egy széket, aztán kérdezel. És mindig van egy jó szó, egy vállveregetés, egy mosoly.
Persze, attól, hogy kedves vagyok, még nem vagyok vak. Látom, ki mire termett, és tudom, hogy nem mindenki egyforma – de nem kell ezt az orrukra kötni. Akit lehet, emelek. Akit nem lehet, azt inkább terelgetem, de szelíden, ahogy egy felnőtt intézi egy gyerekkel. Mert hiszek abban, hogy rend kell a világnak, és aki erősebb, annak kötelessége a gyengébbet segíteni – vagy legalább kordában tartani. Nem uralkodni akarok rajtuk, pajti. Vezetni. Ez a különbség. És én mindig vezetni fogok. Lovagként. Úgy, ahogy azt tanították.
Merengő ☆
A legjobb emlékem?
Az a nap, amikor először repültem Octaviával. Nem seprűn – igaziból. Éreztem, ahogy a pikkelye mozdul alattam, ahogy a gondolatomat követi, mintha egyek lennénk. Texas alattam, csillagok felettem, és a világ végre a helyén. Akkor értettem meg, mit jelent szabadon vezetni valamit, ami erősebb nálad – nem korlátozva, hanem együtt mozdulva vele.
A legrosszabb?
Amikor először jártam Yaxleyék birtokán, még kölyökként. Azt hittem, a mi családunknál nincs feljebb – aranyvér, sárkánybirtok, Morris név, minden. Aztán ott álltam apám mellett, és láttam, hogyan hajol meg kissé, mikor Lucinda apja belépett a terembe. Nem térdhajlás volt – de mégis meghajlás. Akkor jöttem rá, hogy vannak nálunk is nagyobb kutyák. És az a felismerés, pajti… hát az mélyebben vágott, mint bármelyik ostorcsapás.
Edevis tükre ☆ Egy hosszú tölgyfaasztalnál ülök, a Morris birtok főépületében, az új szalonban. Kint már sötétedik, de bent minden fényes. Jobbomon Lucinda ül, balomon a fiam – tizenéves, egyenes tartással, pont úgy néz, mint én régen. A személyzet lesi minden szavunk, a vendégek hallgatnak, amikor beszélek.
És tudom: ez az enyém. Én építettem. Én tartom össze.Mumus ☆ Egy sápadt, csontos árnyék állna előttem – én lennék, csak megtörve. Beesett arc, remegő kéz, gyenge test, sem pálca, sem tartás. Senki nem figyel rá. Senkit nem érdekel. Egy Morris név, amit már senki nem mond ki tisztelettel. Na ettől brosódzik a hátam, pajti. Ez lennék, ha elbuknék.Apróságok
mindig ☆
– Reggeli előtt fekete kávé, három csepp fahéjsziruppal
– Texas tájai
– Egy jó adag sárkányburger, anyám brownie-val
– Tisztelet, amit nem kérni kell, hanem megadnak
– Repülni Octaviával
– Lucinda hajának illata, mikor azt hiszi, hogy nem figyelek
soha ☆
– Nyilvános veszekedés vagy hangoskodás
– Ha valaki a családom nevét ócsárolja
– Szétszórtság, rendetlenség – a világban vagy fejben
– A MACUSA zöld szárnyának „etikai” okoskodása
– Ha úgy beszélnek hozzám, mintha ostoba lennék, amiért nem egyeznek a nézeteink
Malíciamutató ☆ Homályos foltok még csak ugyan, de sokan vannak. Rengetegen.
Százfűlé-főzet ☆ Sötétvörös, mint a borostyánfényben villanó sárkányvér, illata édeskésen füstös. Íze mint a perzselt fahéj, pici vasízzel a végén.
Amortentia ☆ Frissen vágott sárkánybőr, tömjén, meleg kávé és egy nő parfümje: gyömbér, méz és valami, amit nem tudnék megnevezni – csak érezni.
azt beszélik, hogy... ☆ …ha rád mosolyog, az még nem jelent jót – csak azt, hogy eldöntöttem, mit kezdek veled.
A család
apa ☆ Orlan Morris; 39 éves; aranyvérű
Példakép. Úgy nőttem fel, hogy tőle tanultam, mit jelent vezetni. Ha ő szól, figyelek. Ha ő harcol, tanulok. Kemény, de igazságos.
anya ☆ Vivienne Morris (szül. Lund); 35 éves; aranyvérű
A szívem közepén van. Mindig tudja, mikor kell szelíd szavakat mondani, és mikor kell csendben csak mellém ülni. Okos, gyönyörű, kifinomult. Nem csoda, hogy fél Texas szerelmes belé.
testvérek ☆ Amelia Morris; 14 éves; aranyvérű
Néha bosszant, néha lenyűgöz. Okosabb, mint elvárnám, és mindig tudja, hogyan szedje szét a logikámat. Vigyázok rá, de meg tudja védeni magát.
állatok ☆ Octavia – Hebridai fekete sárkány
Ttechnikai értelemben apám tulajdona, de gyakorlatban az enyém. Emellett a birtokon él egy öreg bagoly, Hector, aki csak nekem engedi, hogy megetessem.
Családtörténet ☆
A Morris család ősei az 1700-as évek második felében érkeztek Amerikába Angliából, pontosabban Cornwall vidékéről, ahol már akkor is híresek voltak a mágikus állatokkal való bánásmódról – főként hippogriffek, walesi zöldek és akromantullák idomításával foglalkoztak. A család akkor döntött az új világ mellett, amikor a brit Mágiaügyi Minisztérium korlátozni kezdte a veszélyes bestiák tenyésztését és eladását. Nem akartak bujkálni. Helyette új földet akartak, ahol a Morris név nem szabályszegéssel, hanem a renddel lehet azonos.
Először a keleti partvidéken, majd a Mississippi mentén telepedtek le, de hamar felismerték, hogy az igazi lehetőségek nyugaton vannak – ahol ritkás a mágikus felügyelet, de annál több a nyers erő. Amikor Texas még független állam volt – rövid időre ugyan, de hangosan –, a Morrisok már ott voltak, földet vásároltak és felállították a keltetőket.
A Polgárháború idején a Morris család hivatalosan semleges maradt – de valójában a Konföderáció mágusait látták el különleges sárkánybőrrel és vérrel, amiket gyógyító főzetekhez, védelmi rúnákhoz és pálcákhoz használtak. Átjátszották a blokádokat, lefizettek pár uniós hadnagyot, és kereskedtek mindenkivel, aki fizetni tudott – de közben mindig a rendpárti, vérvonalalapú máguselit túlélését tartották szem előtt. A háború után újraépítették a kapcsolataikat, ekkor vált a család tényleges gazdasági hatalommá a Dél-Nyugaton.
Az 1900-as évekre a Morrisok már aranyvérűként szerepeltek minden fontosabb regiszterben, a Rappaport törvény nagy támogatói voltak. Kiépítették a saját belső kapcsolati rendszerüket – pálcakészítők, bájitalmesterek, szállítmányozók, mágikus vadászok dolgoztak nekik. A család mindig is kerülte a reflektorfényt: a Morrisok nem politikusok, hanem befolyásos háttéremberek voltak. Halkan beszéltek, de ha szóltak, figyeltek rájuk.
A modern korban is megőrizték ezt a visszafogott erőt. A birtok ma is aktív, és a Morrisok szinte minden országba exportálnak sárkányalapú termékeket – külön engedélyekkel, néha kevésbé hivatalos úton is. A MACUSA zöld szárnya több mint húsz éve próbálja őket rezervátummá nyilváníttatni, de a család ügyvédei, pénze és szövetségesei eddig mindig visszaverték a támadásokat.
A Morris név Texasban ma is rendet jelent. Nem harsányan, nem fenyegetően – csak úgy, hogy mindenki tudja, hol áll a rangsorban, ha megérkeznek. Külsőségek
magasság ☆ 185 cm
testalkat ☆ sportos, széles vállú, látszik rajta a fegyelem és a gyakorlás
szemszín ☆ világoskék, de ha ránézel, valahogy mindig mélyebbnek tűnik
hajszín ☆ sötétszőke, a napfényben aranyfényű csíkokat kap
kinézet ☆
Először csak azt veszed észre, hogy megérkezett valaki, aki tudja, hová lépett be. Nem harsány, nem tolakszik, de egy pillanat alatt odavonz minden tekintetet. Széles váll, egyenes tartás, olyan nyakkendőkötés, amit nem lehet tanítani. A szeme világos, tiszta, de nem naiv – inkább figyel, mér. És mosolyog, pajti. Úgy, hogy te is akarod viszonozni, mert nincs benne semmi kényszer. De ahogy néz, az olyan, mintha azt mondaná: „Jól vagy, ugye? Mert figyellek.” avialany ☆ Nick TopelA tudás
varázslói ismeretek ☆
Nem mondom, hogy mindent tudok – de amit kell, azt biztos kézzel. A bűbájokat úgy rázom elő, mint más a zsebéből a zsebkendőt. A transzfiguráció különösen fekszik, ott mindig érzem, mikor mozdul az anyag. A defenzív mágiát meg otthon is tanultam, már gyerekként kábitóártásokat meg ostorzóbűbájokat nézegettem a teraszról. Kedvenc tárgyam? Transzfiguráció vagy Bestiatan – sárkányok mellett nőttem fel, pajti, azokból felelek álmomban is.
Tálentum ☆Fekete mágia – Tudni akarom, mivel küzdök, ha egyszer valaki túl messzire megy. Nem használom könnyen, de ha kell, akkor könyörület nélkül.
pálca típusa ☆ 12 és fél hüvelyk, texasi tölgyfa, sárkány szívizomhúr mag, enyhén rugalmas.
RBF ☆
– Transzfiguráció: Kiváló
– Defenzív mágia: Kiváló
– Bűbájtan: Várakozáson felüli
– Főzettan: Elfogadható (nem az én terepem, de megvan)
– Herbológia: VÁrakozáson felüli
– Mágiatörténet: Várakozáson felüli
– Számmisztika: Jó
– Bestiatan (fakultáció): Kiváló
– Pálcaszakértelem (fakultáció): Várakozáson felüli
Egyéb
Egyéb ☆
- A szöveg egy meggyőződéses fasiszta karakter szemszögéből íródott, nem tükrözi az író nézeteit.
- Bűntársak érkeznek, érdeklődni lehet már privátban  
|
|
|
|
|
