Legutóbbi hozzászólások: Sienna Scrimgeour

Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2 3 ... 13

1	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: Második Próba	Dátum: 2026. 04. 23. - 09:00:29
Második próba Felemelem a bal kezem, és a csuklómmal megdörzsölöm a szemem, mintha megszabadulhatnék a színvakságtól, sérült jobbommal pedig közelebb ölelem Skylart- ahogy Connor olyan választ ad, amiből egyértelmű, hogy nem fog udni közölni velem semmit, nem fogunk tudni gyakorlatilag beszélni, hirtelen úgy érzem, hogy zuhanok, mintha egy gurkó letaszított volna a seprűmről, és nem lenne tervem rá, hogy hogyan kerülöm el a földet. De nem hagyom, hogy a félelem az uralmába kerítsen. Megoldom valahogy. Megoldom valahogy. Azt szerencsére látom, hogy Connor csak a szavait veszítette el, az eszét nem, és ahogy elkezdi elsöpörni a kígyókat, Skylart magamhoz ölelve igyekszem követni a megtisztított ösvényen. Csak egy gyors körbepillantást engedek meg magamnak: Barbont és Anne-Roset nem látom sehol, a másik amerikai bajnok még itt van, és ahogy Lolita felé nézek, látom, hogy eltűnik, egy hang kíséretében... legalább ő kijutott... és talán segített nekem is! Zsupszkulcs! Egy pillanatra megállok, mert mindenki a Roxfortban tudja, hogy mi történt az előző Trimágus Tusán, amikor a bajnokok megérintettek egy Zsupszkulcsot. Néhány másodpercre felsejlik előttem a lehetősége, hogy ott térdelek majd, halálfalók vesznek körbe, ott lesz velem Skylar... a lehetőség ledermeszt, csak az térít magamhoz, amikor egy kígyó szinte megugrik, és bordáim alatt az oldalamba mar. Felüvöltök, de hálás vagyok a pillanatnyi fájdalomért, ami szétfoszlatja a rémképet. A lehetőség valós, mert a halálfalók itt vannak, és valószínűleg belenyúlnak a versenybe... de Harry Potter kellett nekik, én pedig egy senki vagyok. Miért tenne bárki ilyen erőfeszítést, hogy megszerezzen engem? Annyiszor elrabolhattak volna, főleg augusztusban, amikor gyakorlatilag hajléktalanként jártam London utcáit. Nem fogok ma találkozni velük, leszámítva a zsűribe, és a bajnokok közé ültetett ügynökeiket. Most azzal tehetem a legtöbbet a halálfalók ellen, ha győzök. És ha segítek a másik roxfortos bajnoknak is kijutni. Nem jön hang a számból, hogy figyelmeztessem Connort, nem elég gyorsan, és bármennyire szeretnék segíteni, úgy érzem, hogy nem fogjuk tudni elkerülni a harapásokat. Csak kevesebbet kell kapnunk... csak túl kell élnünk a fájdalmat, mielőtt elfogy az összes időnk, mielőtt vége lesz a versenynek. Különben az egész hiába volt. Valahogy a szavak ellenére megértem, hogy Connor figyelmeztet... ahogy a szürke férgek halmára nézek, észreveszem azt az egyet, amelyik furcsábban mozog, mint a többi, és ha tönkre is mentek a szemeim, az egyértelmű, hogy más, mint a többi- nem emelkedik harapásra. Tudom persze, hogy eltűnhet bármelyik másodpercben a kavalkádban, és nem tudom, hogy Connor szemei működnek-e még, mikor tépi ki belőlük is egy kígyó mérge a színeket, mikor fogyasztja el az idejét, ami amúgy is annyival kevesebb volt... nem akarom, hogy kiessen. Nélküle nem hiszem, hogy ide jutottam volna, és nem fogom hátrahagyni. Célzok, és a szürkeségben arra az egyre figyelek. - Stupor!- a látásom jelentős része és a jobb kezem nélkül is pontos a kábító átok, amely eltalálja a kígyót, ami sziszeg egyet, és mozdulatlanná válik. Megengedek magamnak egy mosolyt, ahogy óvatosan közelebb lépek Connorhoz, vigyázva Skylarra. - Invito... Zsupszkulcs...- átkozom magam az ostobaságomért, amiért majdnem „Kígyó” lett a varázslatom tárgya, és amely talán az összes közeli állatot közel reptette volna hozzám. Meg tudom mondani, hogy ez a jó kígyó, de a mozdulatlan, elkábított állat nem mozog. Egy pillanatra eszembe jut az első próba, ahol még egyértelműen nem védték a céltárgyainkat mágiával... persze, ostoba vagyok, hogy egyáltalán számítok rá, hogy egyszerűen idézhető lesz. A szervezők azt akarták, hogy minél több kígyó marjon meg minket. Ha jól számoltam, négy kígyó mart meg, és az alapján, hogy most tizenöt percet mutat a számláló a karomon, egy, maximum két harapást engedhetek meg magamnak, mielőtt kiesek. - Idehozom...- a bal lábam is ég, de szerencsére nem annyira, mint a kezem, úgyhogy oda tudok sántikálni, és egy pajzsbűbájjal el tudom hárítani a felém kapó kígyó harapását. Nehéznek érzem a lépteimet, a fájdalom sem segít, de végül megállok a kígyó felett- egy pillanatra elkap a kísértés, hogy megragadjam, most, hogy vége legyen, de ellenállok neki. Lehajolok, a pálcámat a hüllő oldalának érintem, és egyszerűen odalököm, közel Connorhoz. Érzem, hogy elönt a remény, hogy mindjárt vége. Talán ezért, talán a rengeteg méreg miatt teszek egy ügyetlen lépést, és botlok a kígyók közelébe. Az első harapást egy gyors pajzsbűbájjal kivédem, a második viszont a combomba mar, és azonnal elnehezedek, mint az első után. Elesem, és az éles fájdalom a hasamon pár másodperc múlva tudatja velem, hogy egy újabb kígyó belém mart... kettő... nem lehet itt vége. Elfog a pánik, szinte várom már a következő harapást, miközben odakúszok, megfogom Skylar kezét, és az előttünk fekvő kába kígyóra pillantok. - Három... kettő... egy...- a pálcám Skylar kezében van, ahogy fogom a kezét, ahogy nem engedem el, hogy biztosan magammal vigyem, akkor is, ha egy utolsó harapás most befejezi számomra ezt a próbát. Égő jobb kezem remeg, de amint kimondom a gyors visszaszámlálás után az egyet, azonnal megragadom a kígyót. Nem tudok mást tenni, csak reménykedek, hogy Connor is megfogta, és próbálom visszafogni a könnyeimet. Akció 1: Kábítóbűbáj a Zsupszkulcs kígyóra - siker Akció 2: Invito a Zsupszkulcs kígyóra - sikertelen Akció 3: Kígyó közelebb lökése Connorhoz a pálcával fizikailag - siker Akcíió 4: Pajzsbűbájjal kivédeni az újabb harapásokat - részsiker, a háromból egyet sikerült csak Kígyóharapások: 1. Bal térd 2. Bal comb 3. Jobb csukló 4. Jobb lábszár 5. Bal comb 6. Has

2	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: Második Próba	Dátum: 2026. 04. 21. - 18:15:26
Második próba - Hogy mi?- Connor szavai annyira váratlanok, hogy nem is igazán jut energiám rá, hogy rendesen megsértődjek, zavarba jöjjek, vagy bármilyen hasonló reakciót adjak. Persze nem tart sokáig rájönnöm, hogy ez is a méreg mellékhatása. Amellett, hogy rendkívül megalázó, tudom, hogy ez a méreg, a nevető méreggel együtt lényegesen korlátozza a mágikus képességeket. Sok varázslatot nem használnék szívesen nonverbálisan. Felkészülök rá, hogy megküzdjek a megmaradt pókokkal, miközben óvatosan megérintem a mellettem lebegő Skylart. Nem hiszem, hogy sok maradt... azonban amikor látom, hogy Connor nem tudja kinyitni, hirtelen szorítást érzek a mellkasomban. Ha nem ez a kijárat... van valahol egy közös kijárat, és a közös kijáraton Barbonnal kell osztozkodni. És nem akarok ismét úgy harcolni vele, hogy magatehetetlen embereket kell megvédenem. Az biztos, hogy őt a saját túsza nem érdekli, úgyhogy előnyben lenne. A gondolataimból egy csípés zökkent ki, melyet a meztelenné vált lábamon, a térdem magasságában érzek meg. Hiába próbálok arrébb lépni, hirtelen úgy érzem, hogy nehéz lett minden.... a zöld kígyó, amely arrébb kúszik, rögtön ráébreszt, hogy figyelmetlen voltam. Nem jövök rá rögtön, hogy mi a hatása, csak hogy sokkal nehezebb lett mozogni, de először abban sem vagyok biztos, hogy kapok levegőt. Ahogy felgyorsul a légzésem, néhány másodpercre elfog a pánik. A tehetetlen félelmen keresztül eszembe jut Revan, aki biztosan tudná, hogy mit kellene csinálnom. Mindig tökéletesen értett az állatokhoz és a varázslényekhez is... Azt mindenesetre magamtól is összerakom, hogy meg kell nyugodnom, úgyhogy veszek néhány szándékosan lassú, mély levegőt, miközben a szigetünkre gondolok, a Fekete tavon, a Roxfort árnyékában. Most nem gondolok rá, hogy nemsokára a múlt lesz minden, hogy talán nem jutok ki innen... most csak erre gondolok, és hogy ki kell juttatnom Skylart. Most csak a szigetre gondolok, és az elmúlt évekre, amikor még minden nyugodt volt... amikor még nem lebegett a horizonton a háború és a halál, a bukás, a magány, amikor még biztos voltam annyi dologban, amely elárult... de nem lehet ez a folytatás. Megígérem magamnak, hogy legyőzöm ezt az egészet... hogy újra boldog leszek. Nem csak azokért az emberekért, akik fontosak nekem, magamért is. A szabad kezem felemelem, és megszorítom a torkomat. Nehéznek érzek mindent, de ahogy a pánik kissé visszavonul, rájövök, hogy tudok lélegezni. Abban nem vagyok biztos, hogy tudok-e majd futni, még úgy sem, hogy olyan rengeteget edzettem Orinnal, és azt megelőzően egyedül is. Eszembe jut egy bűbáj, amit gyorsan használok is magamon nonverbálisan, de persze, nem emberre találták ki, hanem arra, hogy ládákat tegyen könnyebbé. Minimálisan azért ellensúlyozza a kígyó mérgét, ha nem is tesz sem olyan könnyűvé, mint egy tollat, és nem segít visszanyerni az eredeti mozgékonyságomat. A szemem sarkából észreveszem Lolitát- ebben a pillanatban biztos, hogy inkább magammal kellene foglalkoznom, Lolita sokkal jobb nálam, én és Connor pedig megsérültünk. Mégsem gondolkodom egy pillanatig sem, hogy figyelmeztessem-e. Tudom, hogy ő is ezt tenné, ha ő ér ide előbb, és ő látja először a veszélyt. - Vigyázz! A kígyóknak mágikus mérgük van!- nem értem a francia kifejezést, amit a lány válaszol. Néhány másodpercig nézem őt, miközben elfog a felismerés, hogy a kígyók között van, és valószínűleg őt is megharapták. Dobban egyet a szívem, el akarok indulni segíteni neki, a szemem sarkából azonban elkapom a vörös kígyót, mely felém csap. Felemelem a pálcám, de a karom túl lassú, a pajzs már csak a második harapást tudja megelőzni, az első után két kis vörös folt marad a combomon. A sebre szorítom a kezem, ahonnan égő fájdalom árad szét- rosszabb, mint amilyen egy igazi égés. Talán rosszabb, mint bármi. Érzem, hogy begörcsölnek az izmok a lábamban, ahogy gyorsan kapkodom a tekintetem, összeszorítom a szám, és felkészülök az újabb kígyók támadására. Valahol alattuk rejtőzhet valamilyen csapóajtó? Vagy valami más hiányzik? Talán mégis a saját ajtónkon kellene kimennünk, de párszaszájú parancsot kellene adnunk. Felnyögök, ahogy hátrálok egy lépést Connor felé. Nem enyhül a fájdalom, össze is fut néhány könny a szememben. - HOL VAN A KIJÁRAT?- tudom, hogy a hangos kiabálás alig ér valamit. Nem hiszem, hogy Connor még tud válaszolni, és Lolita sem, a másik kettőben pedig nem bízom meg amúgy sem, és kétlem, hogy segíteni akarnának. Az idő pedig fogy, és ahogy teszek néhány lépést, hogy megnézzek egy helyet, ahol látni vélek valami csapóajtó szerűt, két újabb kígyó támad rám. Időben felemelem a pálcámat, hogy eltaszítsam a kéket, de a vörös már ott lóg a csuklómon, a pálcás kezemen, és csak akkor enged el, amikor megrázom a kezem. Azonnal szétterjed az égő fájdalom karomban, hasonló ahhoz, amit a lábamban érzek, de a rémület, ahogy a pálca kifordul az érzéketlenné váló ujjaim közül, elterel az érzéstől. Nem is nézem, hogy hová esik, hány kígyó vesz körül, azonnal lehajolok érte, hogy felvegyem a másik kezemmel, éppen időben hozzá, hogy megakadályozzam a Skylart a levegőben tartó varázslat megszakadását. Mire felállok, újabb harapást érzek, ezúttal a másik lábamon- a fájdalom ezúttal nem olyan intenzív, nem is érzek semmit szétáradni a pillanatnyi szúráson kívül. A szemem azonban elhomályosodik, eltűnnek a színek. Nem marad más a kígyókból, csak szürke, kavargó férgek halmaza, melyről egy horrorfilmben látott belek jutnak eszembe. Érzem, hogy remeg mindenem, ahogy fájó karommal magamhoz ölelem Skylart, ugyanazzal a varázslattal könnyebbé teszem, amit magamon is használtam, de persze nem szilárd a fogásom. Könyéktől lefelé alig érzek mást a jobb karomban fájdalmon kívül, és ahogy felemelem a bal kezemet, és észreveszem a számlálót, megfagy mindenem egy pillanatra... 22... hogy lehet csak huszonkét percem? Az előbb még több, mint fél órám volt... Nem hagyom eluralkodni a pánikot. Találok valamilyen megoldást. Megölelem Skyt. Nem fogom hagyni, hogy megharapják őt is, és nem fogom hagyni, hogy arra keljen fel, hogy cserben hagytam őt. Egyszer már cserben hagytam, annyi évvel ezelőtt... most nem tehetem meg ezt vele... érzem szétáradni a fájdalmat az ujjaimban, ahogy szorosabban ölelem, de nem fogom eldobni. Nem fogom itt hagyni. És nem fogunk hátramaradni. Előbb Connorra, majd Lolitára nézek... látom, hogy a lány a kígyók közé vág, hogy valamilyen varázslatot használ, mintha egyet követne... ahogy a körülöttem lévő kígyók tengerébe tekintek, a szürke tömegben nem tudom megmondani, hogy miért, mi alapján választott, de elkap a felismerés, hogy el kell kapnom egyet... vagy talán rá kell vennem egyet, hogy megharapjon, talán az ő mérge a megoldás. De nem tudom, mi lehet az... és nem tudom, hogy így, ebben az állapotban sikerülni fog-e. Nem üldözhetek véletlenszerű kígyókat. Teszek hátra egy sánta lépést Connor felé. Érzem, hogy a fájdalmon keresztül nehezen jönnek a tiszta szavak, talán nem is kellene hangosan varázsolnom, mert nem tudom, hogy én tudok-e még beszélni, de nem bízom eléggé abban, hogy pontos-e a bal kezemmel a mozdulat. Szinte soha nem varázsoltam bal kézzel, és érzem, a mozdulataim ügyetlenek, sokkal ügyetlenebbek. - Immobilus! Connor... látsz... látsz bármi különlegeset bármelyikben... nem látok... nem látok jól... látsz különlegeset a kígyók között?- örülök, hogy tudok beszélni, talán az egyetlen jó dolog, ami történt. A másik, hogy Barbon eltűnt, csak a társa maradt hátra... remélem, most méreggel töltött erekkel fekszik valahol a kígyók alatt, és mindenki látja a kudarcát... de most nincs időm rá koncentrálni. Ki kell jutnunk innen. Akció 1: Pehelykönnyű bűbáj saját magára - részsiker, nem tudja tökéletesen ellensúlyozni a zöld kígyó mérgét Akció 2: Pajzsbűbáj a kígyók ellen - sikertelen, túlzottan lelassult, egy újabb kígyó megharapja Akció 3: Pehelykönnyű bűbáj használata Skylaron - siker, valamennyire elbírja már varázslat nélkül is Akcíió 4: Immobilus - siker, a Sienna és Connor körüli kígyók egyelőre megbénultak Megmaradt idő: 22 perc Kígyóharapások: 1. Bal térd 2. Bal comb 3. Jobb csukló 4. Jobb lábszár

3	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: Második Próba	Dátum: 2026. 04. 11. - 02:50:48
Második próba Talán a kígyóknál is jobban idegesít Barbon jelenléte. Talán ez a legnehezebb része a próbának, ha csak normális emberek vennének részt a Tusán, csak a kihívások okozta életveszélyre kellene figyelnem. Sajnos a halálfalók okozta veszélytől itt sem szabadulhatok meg, és el is kell játszanunk, hogy toleráljuk őket. Tudni szeretném, hogy mit mondott a kígyóknak, hogy rá hallgatnak… nehéz nem arra gondolnom, hogy nem csalnak valahogy a Próbán az amerikaiak. Minden ország a saját bajnokait akarja előre tolni, de persze van egy, ahol a morált és a becsületet a jelenlegi vezetés gyengeségnek tekinti. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a kígyók talán tömegesen megindulnak felénk, de az talán túl látványos csalás lenne most. Óvatosan követem a Connor által megtisztított utat. Gyorsan ver a szívem, de nem teszek hirtelen mozdulatokat, a kígyók pedig nem akadályoznak az ágyakig. Egy pillanatra megérintem azt, amelyik magába nyelte Amyt, azután óvatosan megérintem Sky kezét- elértem idáig. Azt még nem tudom, hogy hogyan jutunk ki, mert az egészen biztos, hogy varázslattal kell vinnem. Bármennyit edzettem Orinnal, nem hiszem, hogy sokáig tudnám cipelni. Simán lebegtetni viszont nem akarom. Főleg akkor nem, ha azokon az átkozott pókokon keresztül kell visszamennünk- még néhány maradt egészen biztosan. - Mi….- pislogok néhányat, mielőtt rájövök, hogy mi történt. Teszek egy gyors próbát a varázslat megszüntetésére, de nem lep meg, hogy eredménytelen maradok. Biztos, hogy a kígyók mágikusak, egy méregről sem hallottam, ami ezt a hatást válthatja ki, főleg nem ilyen gyorsan, de maga a méreg ettől még méreg, nem varázslat. Az egyetlen dolog, ami biztosan segítene, egy bezoár, de mögöttem nem áll kormányzat, ami ellát drága alapanyagokkal és bájitalokkal, és nem is érzem úgy, hogy szívesen elfogadnám a segítségüket. Bizonyos értelemben már segítettek. - Várj! Egy pillanat…- felidézem, amit Sir Daniel írt a levelében a defenzív és offenzív mágia kapcsolatáról. Tudom, hogy sok múlik a pálcamozdulaton, a gondolaton, a kiejtésen, de most arra koncentrálok, amire a lovag javasolta: a védelemre. Nem akarom, hogy Connort vagy Gemmát megmarják. Nem akarom, hogy Skylarnak baja essen, és el kell vinnem innen. Minél gyorsabban. A kígyókra szegezem a pálcámat. - Immobilus!- használtam már a varázslatot zuhanó kvaffon, egyszer ősszel Elowent is elkaptam vele, használtam párbajban is, de úgy érzem, hogy a mostani alkalmazása a legerősebb, ahogy a kígyók körülöttem nagy körben megállnak a mozgásban. Egy pillanatra én is meglepődöm rajta, hogy milyen jól működött Sir Daniel módszere- tapasztaltam az előnyös hatásait, de ez az első alkalom, hogy tényleg meg akarok védeni valamit. Vigyázva megemelem Skylart mágikusan, közel magamhoz, hogy szükség esetén el tudjam kapni. Rövid ideig menni fog, F hasonló alkatú, és őt meglepően jól elbírtam, amikor ezzel szórakoztunk. Persze, ha az erőmre kell hagyatkoznom, nem fogom tudni tartani a lépést Connorral. - Hogyan tovább?- annak ellenére, hogy az amerikaiak csalásai a miénknél biztosan veszélytelenebb állapotban hagyták a folyosót, logikusnak tűnik, hogy az eredeti útvonalat használjuk. Persze lehet, hogy van valami ideálisabb útvonal. Akció 1: Nonverbális Finite Incantatem Conorra - sikertelen, a kígyóméreg nem hatástalanítható így Akció 2: Immobilus a kígyókra (Sir Daniel korábbi instrukcióival) - siker, a kígyók jelentős része a közelben megbénul Akció 3: Skylar óvatos felemelése mágiával - siker

4	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: Második Próba	Dátum: 2026. 04. 07. - 19:38:02
Második próba Nincs időm igazán körülnézni, amikor nyílik az ajtó, azonnal beugrok, felemelt pálcával, de amikor nem látok semmit magammal szemben, azonnal sarkon fordulok. Érzem, hogy a levegő kifut a tüdőmből, ahogy Connor nekem repül, de valahogy sikerül megállítanom és elkapnom elesés nélkül, a pálcás kezemmel pedig egy intéssel bezárom magunk után az ajtót, mielőtt a maradék pók követne minket. Remélem, hogy nem arra kell kimennünk... Nyelek egyet, ahogy körülnézek, felmérem a terepet, azután megnézem az időt a karomon. Negyvenhét perc. De itt vannak... csak ezeken a kígyókon kell átjutnunk. - Várj...- annak ellenére megáll a szívem egy pillanatra, amikor Amyt elnyeli az ágya, hogy tudom, nem lehet baja... nemsokára felébred valahol... de akkor Lolita is bajban van, ha a társa kiesett. Sajnos Anne-Rose még itt van. Végigfut a remegés a karomon, mely csak most veszem észre, hogy mennyire zsibbad. - Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni?- remélem, hogy Connor időközben megszabadult a hálótól. Azt hiszem, az én időmet nem percekben, hanem deciliterekben mérik; elég sportsérülést láttam és elégről olvastam hozzá, hogy tudjam, nemsokára szédülni kezdek, és ennyi kígyó között a legkisebb problémám az lenne, hogy kiesek a próbáról, ha közéjük esek. - Szerintem mágikusak, talán hasonlóan működnek, mint a hálók.- normális esetben ez egy rendkívül egyszerű feladat lenne, a kígyók nem bírják a túlzott hideget és a túlzott meleget sem, és igyekeznének elbújni előlünk, mert nyilvánvalóan nem elég nagyok hozzá, hogy lenyelhessenek minket, de kétlem, hogy ezek az állatok így fognak viselkedni. Simán lehet, hogy felrobbannak, vagy megnőnek, vagy megátkoznak minket valahogy, ha varázslatot használunk ellenük. Persze, nincs időnk tanulmányozni őket, vagy rájönni, hogy mit jelentenek a színek. Különösen, hogy nyílik az egyik ajtó, és még ha nem is látom jól őket, ketten jönnek át rajta, úgyhogy tudom, hogy az a rohadt halálfaló itt van. Lolita még nincs, és nem tudom, hogy egyedül átjut-e egy ilyen nehézségű feladaton, mint a mi folyosónk... persze, ő sokkal erősebb nálam. Átjut. Magunkért kell aggódnom. Felemelem a tolmácskövet. *- Nem akarunk bántani titeket. Kérlek, álljatok félre az utunkból!- talán az a baj, hogy a kő nem az enyém, talán a kígyók nem hisznek nekem, mindenesetre nem látok semmilyen változást. Visszaadom a követ Connornak, és miután ellátom a kezem az instrukciói szerint, és legalább megállítom a vérveszteséget, veszek egy mély levegőt. - Kipróbálok valamit... Incendio!*- távolabbra, a földre célzok, úgy, hogy ne találjam el közvetlenül a kígyókat, de a varázslat felforrósítsa a földet közel Anne-Rose ágyához. Hideg van itt, melyet hiányos öltözetemben még jobban érzek, úgyhogy a hidegvérűek bizonyára vágynak a melegre, ahogy a nyáron a betonon pihenő siklók. Néhány kígyó valóban odacsúszik a felforrósodott kőre, közelebb a halálfaló céljához. Akció 1: Párszaszóul elmondott kérés a kígyók felé, hogy álljanak félre - sikertelen, a kígyók nem reagálnak Sienna kérésére Akció 2: Sérülés ellátása a Connor által átadott bájitallal - siker, a vérzés abbamarad Akció 3: A föld felmelegítése Anne-Rose ágya körül Incendioval - siker, több kígyó közelebb kúszik, hogy élvezze a föld melegét

5	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: dö Második Próba	Dátum: 2026. 04. 01. - 18:00:31
Második próba Csak miután Connorhoz szólok, veszem észre a hálót a száján. Egy pillanatra megrezdül a kezem, de szerencsére nem próbálom meg eltüntetni, időben észbe kapok: egyrészt, ez ugyanaz a háló lehet, ami elnyeli és ellenünk fordítja a varázslatainkat, másrészt jó eséllyel megtörném a pajzs koncentrációját. Ettől függetlenül azonnal megértem, hogy mire gondol, és minden bizonnyal igaza van; kétlem, hogy le tudunk győzni ennyit, ha neki csak nonverbális varázslatokra van lehetősége, én pedig ki tudja, mennyi vért fogok veszíteni. És ki tudja, hogy hány jön még? Kicsit magamat is meglepem azzal, hogy milyen könnyen elkapom a fiolát a sérült kezemmel; egy pillanatra eszembe jut, amikor legutóbb a Cikeszt kaptam el így, a Hugrabug ellen. Pocsék fogó voltam, de most legalább valami másra is jó voltam, mint arra, hogy újra és újra cserben hagyjam Lutece professzort. Ugyanakkor nem tudom, hogy mit kellene csinálnom vele, mi ez egyáltalán, úgyhogy nem merem meginni vagy a sebre önteni, csak az ujjaim között fogom. Figyelem a kezét... 3... 2... 1... feloldom a pajzsbűbájt, és az ajtóhoz ugrok. miközben megpróbálom egy nonverbális száműző bűbájjal eltaszítani a pókokat, de a bűbájnak semmi hatása nincs, a pókok maximum néhány hüvelyknyit csúszhattak vissza. Connor varázslata szerencsére jóval hatékonyabb, hatékonyabb annál is, amivel én pusztítottam el az elsőt, de rögtön látom, hogy ennyi ellen nem lesz elég. Azután a szemem a buborékra téved, azután Connorra. Nem is kell mondanunk semmit- ebben a pillanatban úgy érzem, hogy tudom, mik a tervei. Csak bólintok egyet, mielőtt a buborékra emelt hálóra célzom a pálcámat. - Bombarda!- az átok használata ekkora területen kifejezetten veszélyes lenne, úgyhogy egy pillanatra megáll a szívem, de szerencsére beigazolódik, amit reméltem: a háló elnyeli a varázslatot. Azt nem tudom, hogy mennyi idő múlva engedi ki, és nem is akarok elég közel lenni hozzá – soha nem mertem volna máskor megpróbálni ezt, de most úgy érzem, hogy Connor tudja, mit csinál. Amint eldobja a hálót, pajzsot húzok magunk és a várható robbanás közé. A zsebembe süllyesztem a fiolát, vérnyomokat hagyok a nadrágon, ahogy beletúrok... és a semmit tapintom... hol... a kő! Egy hosszú pillanatig kapkodva a bal kezembe veszem a pálcámat, vérnyomokat hagyok a markolatán, miközben áttúrom a jobb zsebemet is, hisztérikusan kifordítom, miközben azon gondolkodom, hogy hová tettem. A taláromban volt, amit elégettem? Vagy... nem... elejtettem! Egy pillanatra homályos látok, hányingerem lesz, és hallom, hogy közel vagyok a pánikhoz, amikor a fiúra kiáltok. - Connor! A kő! Elvesztettem a kövemet! Szükségem van a tiédre!- kinyújtom felé a kezemet, amely a félhomályban is láthatóan remeg, miközben a szemem sarkából már a pókokat keresem, amelyek bármikor ránk vethetik magukat. Amint a kezembe adja, a számhoz emelem azt, és belekiáltok egy egyszerű kifejezést: nyílj ki! Akció 1: Nonverbális száműző bűbáj / Depulso - sikertelen, a pókok nem csúsznak szinte semmit hátra Akció 2: Robbanóátok (Bombarda) használata a Connor által korábban hozott hálón+pajzsbűbáj használata maguk elé - sikeres, a háló elnyelte az átkot, bármelyik másodpercben robbanhat Akció 3: Parancs Connor tolmácsköve segítségével az ajtó kinyitására - siker?

6	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: A Második Próba	Dátum: 2026. 03. 29. - 01:15:45
Második próba Válaszra nyitom a szám, de végül csak egy kissé talán zavart mosollyal válaszolok Connornak. A ruhák transzfigurációja egészen jól megy, de a semmiből bűvölni valamit jóval nehezebb - és az ócska bakancs és kabát a jelenlegi tudásom maximuma. Remélem, hogy ez tartósabb lesz a fürdőruhánál, amivel Barcelonában próbálkoztam. Annak ellenére, hogy Connor varázslata láthatóan nem járt eredménnyel, könnyen lehet, hogy közel járunk. Nem hiszem, hogy a Titkok Kamrája ne ellenállna ilyen felderítő bűbájoknak, ha ezer éven át rejtve tudott maradni, olyan varázslók jelenlétében is, mint Merlin, Dumbledore vagy McGalagony. Csak most gondolok bele, hogy Skylaron kívül Amy is itt lesz, bár őt nem az én kötelességem kimenteni, bármilyen nehéz is lesz ezt elfogadni- ő biztosan nem hagyna hátra egy versenyért. Persze, Lolita is ott van Inès-zel, valószínűleg már rég kifelé tartanak majd Amyvel, mire odaérünk- talán már most is. Ami pedig Anne-Roset illeti… nehéz nem arra gondolni, hogy pontosan miért, ki miatt van itt ma, azok után is, hogy elmondtam neki, hogy milyen ember valójában. Nem tehetek persze semmit érte, Barbon szava fontosabb, mint az enyém. Csak tudnám, hogy miért- amellett, hogy aljas és gerinctelen, pocsékul is néz ki. - Szerintem emögött lesznek.- előhalászom a tolmácskövet, de nincs időm használni. Ahogy meglátom a pókot, gondolkodás nélkül rászegezem a pálcámat, és rálövöm az átkot, amire már azóta felkészültem, hogy először láttam pókhálót. - Arania Exumai!- a varázslatom a levegőben találja el a macskaméretű ízeltlábút- de semmi hatása nincs rá a hangnak. Ez valamilyen gép- talán kobold gyártmány. Felnyögök, ahogy az egyik fémláb a kezembe szúr, elejtem a tolmácskövet is, mielőtt félretaszítom. - Reducto!- a pók apró darabokra robban, de mielőtt megnézhetném a sérülést vagy visszaszerezhetném a követ, észreveszem a többit, ahogy ereszkednek. Sokan. Túl sokan. - Protego Maxima!- egy kupolát vonok magunk köré, amit szinte azonnal beterítenek a pókok. Egyelőre nem törnek át, de ha sikerül körbeszőniük azzal a hálóval… - Van… valami terved?- megnézem a bal kezemet, amin ég a szúrás, és jó adag vér teríti be, bár az ujjaimat legalább tudom mozgatni, úgyhogy nem tört el. Be kellene kötnöm, de nem merem kockáztatni a koncentrációm megtörését. A fájdalom és a félelem így sem teszik könnyűvé. Akció 1: Pókriasztó bűbáj - sikertelen, a célpont nem élőlény Akció 2: Reduktor átok - siker, a célpont megsemmisült Akció 3: Pajzskupola létrehozása Connot és Sienna körül - siker, a pókok egyelőre nem törtek át (bár elkezdték körbeszőni)

7	2005/2006-os tanév / Kviddicspálya és környéke / Re: A Hollóhát öltözője	Dátum: 2026. 03. 28. - 07:34:31
Zafira 2006.02.04. Nem hagyom eltűnni a mosolyt az arcomról, annak ellenére sem, hogy nem kell túl jó megfigyelőnek lennem hozzá, hogy lássam, valami nincs rendben. Betudhatnám persze a vereségnek, hogy itt van, hogy ők két meccs után az utolsók győzelem nélkül, de valahogy az az érzésem, hogy többről van szó. Csak fél szemmel volt lehetőségem figyelni az eseményeket. Megviselt a közeledő próba miatti stressz, a tudat, hogy tehetetlen vagyok a köztünk járó halálfalókkal szemben, a problémák anyám körül fokozták ezt, ahogy egy tönkrement barátság naponta többször szembejövő emléke. Ettől függetlenül valószínű mindenki tudja, hogy Connor és Zafira között volt valami, ami a hírek szerint véget ért (bármi is volt az), és persze, bármilyen lazán kezeli mindenki, mindenki tudja, hogy kik támadták meg. Gyanakodhatnék az orvvadászokra, akik Revant támadták meg tavaly, de inkább Barbon és a csatlósai akarhattak ártani Connornak (ami alapján úgy tűnik, hogy a pontok ellenére őt tekintik a legnagyobb kihívásnak - valahogy nem lep meg, hogy szexisták is). - Talán öt múlhatott.- nehezen palástolom az aggodalmam. Soha nem láttam ilyet, biztosan nem normális egy vereség miatt akkor sem, ha jó eséllyel befolyásolja a karrierjét, hogy idén nem ismétlik meg a tavalyi bravúrt. Nem hiszem, hogy valaha tapasztaltam hasonlót bárkitől. - Áh, még nagyon messze van… csak kedvem lett repülni.- az egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt. Kényelmesebb lenne elköszönni, menni, elfogadni, hogy ez nem az én problémám. Nem vagyunk nagyon közeli barátok, nem tudom, miért pont az én társaságomra vágyna, vagy mit tudnék segíteni. Nem vagyok abban sem biztos, hogy nem csak kihasználás lenne ez információkért, amit esetleg továbbíthatok Sir Danielnek. Nem tudom, hogy jót tenne-e Zafirának, ha beszéltetném a támadásról. Persze, nem hagytam annyiban Skylart sem, és ahogy ismerem magam, tudom, hogy soha nem hagynék csak így itt valakit. Akkor sem, ha fogalmam sincs, hogy min megy keresztül éppen, és tudom, hogy nem is olyan sokára lesz egy nap, amikor mindent meg fogok tenni érte, hogy győzelem nélkül zárják az idei versenyt. De nem most lesz az a nap, és nem akarok rosszat neki. - Szeretnél repülni, mielőtt visszamegyünk?- úgy érzem, hogy nem fogja elfogadni az ajánlatot, de egyrészt azt szeretném éreztetni vele, hogy nem fogom lerohanni kérdésekkel, másrészt viszont szeretnék vele lenni, segíteni neki. Sokan ignorálják, hogy mi történt vele, úgy csinálnak, mintha azok a visszataszító férgek, akik bántották, nem tettek semmi komolyat, de én nem fogom egyedül hagyni. Biztos vagyok benne, hogy én sem akarnám. Ahogy nézem, ahogy eszembe jut, hogy az előző évezred utolsó vonata hozott ide minket, itt voltunk, a miénk volt az iskola egy évvel sok diák halála után, csak hogy ezek a nyomorult giliszták tönkretegyenek mindent mindannyiunknak… sokszor vagyok dühös, de most jut először eszembe, hogy azt kívánom, hogy oda kerüljenek a példaképeik mellé, cellákba és elfelejtett temetőkbe. Zafira megérdemelné, hogy a toronyból és levegőből látható változó erdő, az éj sötétjét átvágó fények a Kastélyból, a közelgő hétvége legyen az emléke, ne az, hogy néhány visszataszító lény megtehet vele, amit akar. Megérdemli az igazságot, ahogy apám is, és mindenki, akitől ez az ideológia ellopta az életét, a szeretteit vagy a boldogságát. - De biztos éhes vagy. Van egy csokibéka a szekrényemben.- majdnem hozzáteszem, hogy tavalyi, nem az q cringe verzió, amelyik potenciálisan elrontja az ember étvágyát Barbon pofájával, vagy az önbecsülését Lolitáéval (bizarr, hogy az angol firkászok nem rá fókuszálnak, nehéz elképzelni, hogy az amcsi csajra kíváncsibbak). Az kifejezetten lehangoló, ha a saját arcom látom, még ha F mást is mondott. Persze F kedves, és kellőképpen motivált hozzá, hogy hízelegjen.

8	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: A Második Próba	Dátum: 2026. 03. 24. - 06:41:24
Második próba Bármilyen más helyzetben szórakoztatna Connor rozsdás kardja, vagy hogy próbál kimenteni a hálóból, de túlzottan lefoglal a helyzet komolysága. A wampus alatt is éreztem, hogy veszélyben vagyok, de most… most érzem, hogy félek. Fogalmam sincs, hogy mi vár még ránk. Ahogy a szél elfújja az égő háló és talár maradványait, a hideg a félelemmel együtt még mélyebbre szivárog. Ha nem lenne itt Connor, a pánik jó eséllyel a vesztemet jelentené, de ahogy zavarba jön a köszönetemtől, elfelejtem rövid időre, hogy a Titkok Kamrájában vagyunk, és az egész világ néz most minket. Magával a pókkal szívesebben harcolnék, mert ez a háló megállít… megpróbálok nekireptetni egy nagyobb követ, nagy sebességgel az utolsó makacs rétegnek, de az fennakad, és lengeni kezd, mint csapdába esett kövér légy. - Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.- a praktikus gondolkodás mellett persze meg is akarom őt kímélni attól, hogy fázzon. A sérülése és a kevés ideje mellett ez különösen nagy érvágást jelentene számára, úgyhogy bármennyire nem vagyok boldog tőle, a combomra szegezem a pálcát, és egy nonverbális diffindoval levágom a nadrág szárát a térdem fölött, hogy az így nyert anyagot is felgyújthassam és a hálóra irányítsam. - Ez az utolsó… de hozhatnánk valamennyi hálót, jól jöhet a csapdák ellen, vagy ha valamelyik bajnok…- nem kell befejeznem a mondatot, biztosan tudja, kire gondoltam. A legtöbben biztosan tudják, hogy mennyire megvetem őt. Ha harcra kerül a sor, a pókháló hasznos eszköz lehetne a kezünkben. Megdörzsölöm a vállaimat, de nem tudom elűzni a hidegérzetet. Nem merek csak a komfortért varázsolni, a hálók maradványai még mindig árthatnak nekünk, ha reagálnak valamire. Csak azután fogok gondoskodni erről, hogy hátrahagytuk a veszélyes területet. Ha pedig erre nincs lehetőség… Skylarért kibírom. Tudom, hogy valószínűleg nem lesz baja, de nem akarom, hogy egyedül keljen fel valahol mélyen. Nem fogom cserben hagyni. Bármennyire azt hittem, hogy nincs tovább, ma már tudom, hogy ő az egyik abból a kevés emberből, akire számíthatok. - Hogy… vagy? Nagyon fáj?- teszek egy pár körzést a karommal, próbálok hozzászokni a hideghez, és a félelemhez. A wampust is legyőztem… most is győzni fogok. Amint kicsit távolabb kerülök a hálótól, varázsolok magamnak néhány plusz ruhát: egy fekete bakancsot a meztelen lábamra, és egy fekete dzsekit. Az előbbi kicsit túl nagy, az utóbbinak rögtön szét is jön a cipzárja, mindkettő elég ronda, de rögtön javul valamennyit a közérzetem. - Nem akarom elkiabálni, de szerintem nincs pók. Nem hiszem, hogy egy akromantula hálója így működne… ezt a szervezők bűvölhették. Valószínű inkább azt akarják tesztelni, hogy mit teszünk, ha a mágiánk nem használható a hagyományos módon.- egy pillanatra eszembe jut a Halloween, a hamis gyengélkedő, és a remény, hogy Barbon fennakad. Ez a próba megölte volna, az agresszív mágiát visszafordította volna rá. Persze nem biztos, hogy ilyen összetett dolgot kapott, a lények sorsolásánál és a pontozásnál is érezhető volt, hogy a halálfalók belenyúlnak a versenybe. Akció 1: Kő reptetése a hálónak - sikertelen, a háló még elég erős Akció 2: Nadrágszár levágása, meggyújtása és hálónak reptetése - siker, még egy réteg átégett Akció 3: Cipő és dzseki bűvölése az elveszett ruhadarabok helyett - siker (bár messze nem tökéletesek)

9	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: A Második Próba	Dátum: 2026. 03. 23. - 04:37:00
Második próba Néhány másodpercig küzdelmet vívok magammal, hogy megjegyzést tegyek. Nem tetszett Connor vicce, olyan érzés, mintha ellenünk is szólna, amiért vesztettünk a Hugrabug ellen. Persze, tudom, hogy csak oldani akarja a hangulatot. Amikor felkiált, hogy figyelmeztessen, felemelem a pálcámat- azt nem tudom meg, hogy időben-e. Egy pillanatig csak döbbenten nézem őt- nem vártam, hogy feláldozná magát értem, és a meglepetésen kívül érzek valami mást is- talán meghatottságot? - Én… megnézem, jó?- egy pillanatra a pókháló felé nézek, és arra jutok, hogy igaza lehet, tényleg a saját varázslatom lehetett az. - Gyorsan megnézem, aztán kitalálunk valami okosabbat, mint az inc… várj, nincs időnk!- talán túl gyorsan indulok el, amikor a háló elkezd beszorítani minket; valószínűleg ezért nem figyelek a lépéseimre. Ezúttal egy káromkodás önkéntelenül elhagyja a számat, ahogy próbálom kiszabadítani a lábam, de végül csak a cipőm nélkül sikerül. A szívem olyan gyorsan ver, mintha ismét a wampusszal küzdenék. Rohamosan fogy az időnk, és bármilyen direkt varázslat a háló ellen életveszélyes. Ezen viszont nem hiszem, hogy átvágnánk egy bozótvágóval időben- főleg, hogy az elsőhöz hozzáragadna. Viszont… - Van egy ötletem… készülj egy pajzzsal!- kibújok a taláromból, csomóba gyűröm, és ledobom a földre, mielőtt egy gyors intéssel felgyújtom, és az előttünk álló hálónak lebegtetem az égő anyagot. Ez a tűz már nem mágikus, a fizika szabályai szerint ég, úgyhogy remélem, hogy kilyukasztja a hálót. - Ventus!- igyekszem felerősíteni a tüzet, elfújni az utunkból a leszakadó hálófoszlányokat, és persze megakadályozni, hogy belélegezzük a füstöt. Ha kis szerencsénk van, az akromantula elmenekül a füst elől. Ha sok szerencsénk van, felzabálja Barbont - nem gondolom ugyanakkor, hogy kiérdemeltünk volna ekkora szerencsét. Még a zoknim sem maradt meg a bal lábamon, a kő pedig undorítóan nyirkos. Így, és a vékony fekete pólóban, amit a talár alá vettem, érzem, hogy fázom. - Köszönöm, hogy megvédtél!- csak a szemem sarkából nézek a fiúra. Nem is gondolkodott rajta… furcsa ráébredni újra és újra, hogy mennyivel másabb, mint hittem. Boldoggá tesz, hogy nem minden ember rosszabb, mint gondoltam. Akció 1: Cipő kiszabadítása - sikertelen, a cipő és a zokni beragadt Akció 2: A talár levétele, felgyújtása és hálónak reptetése - siker Akció 3: A tűz felszítása, a sérült háló letépése és a fűst elfújása egy mágikus szélrohammal - siker

10	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: A Második Próba	Dátum: 2026. 03. 16. - 22:53:25
Második próba - Reméljük...- tudom, hogy Revan, anyám és azok a barátaim, akik nincsenek a Kamra mélyén, néznek engem most, és idiótának tartanak, amiért megidéztem azt a kakast. Persze, biztosan vár minket rosszabb is lent; egy pillanatra átsuhan a gondolataim között ezzel kapcsolatban valami, amit inkább igyekszem elásni mélyre, amennyire csak lehet. Amúgy sem hiszem, hogy egy mártír rosszul jönne a halálfalóknak. - Tessék... igen, persze. Bár nem hiszem, hogy teljes védelmet nyújt. Nem hiszem, hogy ezek hagyományos méretű kígyók, és ha azok is... persze a lábunk a legsérülékenyebb.- köszönhetően a rengeteg sport sérülésnek, amit összeszedtem az elmúlt években, tudom azt is, hogy a lábunk most fontosabb a pálcás kezünkkel is; a másikkal tudunk valahogy varázsolni, de ha az egyik lábunk megsérül, gyakorlatilag végünk van. Megtorpanok, ahogy meglátom a pókhálót - nem gondolom, hogy bonyolult lenne átvágni vagy átégetni, de egyértelmű, hogy nem az a Klubhelyiségben élő, Timothy névre keresztelt pók felelős érte, aki elsős korunkban az egyik sarokban élt, és majdnem Húsvétig elkerülte a házimanók figyelmét. Oldalra nézek Connorra, miközben egy mély levegővel igyekszem úrrá lenni a felgyorsuló szívverésemen. Legalább ezúttal nem vagyok egyedül. - Szerinted is az Akromantula csinálta ezt, amit nem húztunk ki a kilenc lény közül? Gondolom, ha idehozták egyszer, nem lenne hatékony nem használni...- habozok néhány másodpercig, de az időnk fogy, és tudom, hogy minden eldobott perc többszörösen árt Connornak, mint nekem. A vibráció biztos, hogy idecsalja a lényt, de ketten képesek kell, hogy legyünk visszaverni, és nem látok semmilyen megoldást arra, hogy megkerüljük. Oldalra nézek a fiúra, mintegy jelezve, hogy készüljön fel, azután egy intéssel egy tűzcsóvát lövök a hálóba. - Mi a...- a pislogás után biztos leszek benne, hogy amit láttam, nem illúzió: a háló nem csak kibírta, hanem elnyelte a varázslatomat. Ezután kevés értelmét látom megpróbálni eltüntetni vagy átvágni, még kevésbé megérinteni; gyorsan járnak a gondolataim, hogy hogyan tudnék tovább jutni. Végül egy, az öcsémmel játszott videojátékból merítek ötletet. - Állj egy kicsit hátrébb, kérlek! Reducto!- ezúttal nem a hálót, hanem a földet célzom magunk előtt. A varázslat durranása biztos, hogy felkelti a legtöbb dolgot, ami eddig nem tudott a jelenlétünkről, de elég kődarab kitörik a földből, hogy használhassam őket. Egy gyors varázslattal dobócsillagokat csinálok belőlük, olyanokat, amilyeneket egyszer Jonathan akart venni Hastingsben egy nindzsafilm után, és amelyekért egész hazaúton hisztizett. Nem próbálom őket dobni ugyanakkor, helyette mágiával emelem fel, pörgetem meg és röptetem az első hálónak, melyet majdnem teljesen levágnak az utunkból. *- Most kicsit bánom, hogy az öcsém nem néz minket. Imádja a shurrikeneket Véres Árnyék Bosszú 4* óta.**- azt azért remélem, hogy anyám betartotta a szavát, és tényleg elmondta végül neki és a nevelőapámnak, hogy boszorkányok vagyunk, mert akkor legalább elmesélhetem neki ezt egyszer. Ha innen élve kijutunk. Akció 1: Nonverbális Incendio a háló ellen - sikertelen, a háló elnyelte a varázslatot Akció 2: Padló feltörése Reductoval, és a kövek transzfigurációja dobócsillagokká - siker Akció 3: A háló levágása mágikusan eldobott dobócsillagokkal (nonverbális Vingardium Leviosa, Flipendo és Depulso, ebben a sorrendben) - siker

11	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: A Második Próba	Dátum: 2026. 03. 09. - 19:27:21
Második próba Ahogy a karomon lévő számlálóra nézek, eszembe jut, hogy mennyi minden változott az előző próba óta. Az elmúlt hónapok rengeteg dolgot megváltoztattak az életemben, egyre ritkábban kapom magamat mosolygáson, és egyre kevesebb időt töltök bárkivel a legközelebbi barátaimon kívül. Enyhén bűntudatom is van, amiért Skylar miattam került bele ebbe az egészbe, még akkor is, ha tudom, igazi veszély minden bizonnyal csak minket, bajnokokat fenyeget. Ha kevés biztos pontom is van a Trimágus Tusával kapcsolatban, azt tudom, hogy McGalagony professzor soha nem hagyná, hogy baja essen a diákjainak. Azoknak, akiket meg tud védeni persze, én és Connor a hatáskörén kívül esünk. Ahogy oldalra nézek a fiúra, és végigfuttatom a tekintetem az előttünk álló sötét folyosón, önkéntelenül is eszembe jut az építője: ez az alagútrendszer azért épült, hogy otthont adjon a halálnak, amelyet az iskola egyik alapítója szánt a saját diákjainak. Mindig ismertem a történetet, de soha nem gondoltam bele, hogy Amycus, Orin, Connor, a barátaim annak az embernek a címerét viselik, aki képes lett volna ezt tenni valakivel, mert muglik voltak a szülei. Szívesen megkérdezném Connortól, hogy milyen érzés itt állni most, érez-e bármennyi szégyent, de nem akarom tovább nyomasztani. A mardekárosok amúgy sem tehetnek az alapítójuk bűneiről. - Azt hiszem, hogy akkor van a legtöbb esélyünk, ha együtt dolgozunk.- nem mondom ki az egyértelműt, hogy hátrányban van, ha az én sebességemhez alkalmazkodik, mert sokkal kevesebb ideje van, mint nekem; nyolc perc tíz gól egy kviddics meccsen, ha mindkét csapat támadó játékot játszik. Ha tisztességtelen lennék, ki is használnám ezt a nyolc percet, hogy lehagyjak egy riválist, de azt akarom, hogy sikerrel járjon. Nem Connor az ellenségünk ezen a Trimágus Tusán, hanem azok az emberek, akiknek a szíve ebben a Kamrában született. - Nos... ezek a kígyók biztos nem baziliszkuszok, de soha nem lehet tudni...- egy gyors pálcaintéssel idézek egy kakast, ahogy legutóbb is, amikor Connorral a kövek rejtélyén dolgoztunk, most kifejezetten koncentrálva rá, hogy ne legyen agresszív, és ezúttal ne próbálja kitépni a szememet. Ez a része bejön, a fekete kakas azonban ismét elrohan az ellenkező irányba, mint szerettem volna. Csak sóhajtok egyet, miközben előhalászom a zsebemből a tolmácskövet, azután a pálcámat a torkomhoz érintve felerősítem a hangomat, mielőtt belebeszélek. *- Nem akarunk bántani titeket. Csak át kell haladnunk a területeteken.- a hang alapján, amelyet visszavernek a sötét folyosó falai, a kő tényleg lefordíthatta párszaszóra, amit mondtam; az másik kérdés persze, hogy a kígyók hisznek-e nekem. Ha nem kell, tényleg nem akarom bántani őket, és a lehető legfontosabb, hogy elkerüljük, hogy megharapjanak. - Ha arra kerül a sor, megpróbálok a védekezésre koncentrálni, de pedig próbálj támadni, jó?*- nem tudom persze, hogy hány szörny, és milyen szörnyek vannak itt lenn. Egy élőlény persze biztosan van itt, amit jobb lenne elkerülnünk. Akció 1: Summon kakas - fail (again), kakas ran the fuck away to Narnia (again) Akció 2: Hangerősítő bűbáj - siker Akció 3: Párszaszó kommunikáció az alagútban lévő kígyókkal a Tolmácskő segítségével - siker

12	2005/2006-os tanév / Kviddicspálya és környéke / Re: A Hollóhát öltözője	Dátum: 2026. 02. 15. - 20:45:31
Zafira 2006.02.04. Felnézek a lelátókra, ahogy végigsétálok a pályán; a Nap még mindig korán nyugszik, és ha túlélem a Trimágus Tusa következő kihívását, lesz még egy utolsó meccsem itt; utána talán soha vissza sem jövök erre a helyre. Kevés időm maradt itt; már csak százhúsz napig leszek roxfortos diák, a Griffendél csapatának tagja, és ahogy néha félek tőle, boldog. Az ősi kastély még ezekben az igazán borzalmas napokban is eltölt valamivel, ami hasonlít a boldogságra, még ha nem is olyan felhőtlenül boldog már, mint régen. Persze, a nosztalgia nem segít semmin. Mindig volt valami probléma, talán harmadikig kellene visszarepülnöm az időben, hogy megszabaduljak tőlük. Ahogy felülök a seprűre, ahogy felszállok a földről, egy pillanatra eszembe jut a boldogság, amit akkor éreztem, amikor először beválogattak a csapatba, vagy az, amikor először győztem, és kissé elpirultam a mosolyom mögött, amikor hallottam a nevemet, ahogy a cikesszel az ujjaim között repültem egy kört a társaim körében, akik mind nagyon boldogok voltak a sikerem miatt. Ma kétlem, hogy ugyanennyire örülnék a győzelmemnek akár az egész Kviddics Kupán, akár a Trimágus Tusán, akkor sem, ha emberek ezrei ünnepelnének velem. Most az arcomba vágó levegő is csak olyan az idegességemre a holnapi találkozó, a bizonytalan jövő és a fájdalmas közelmúlt ellen, mint a hideg víz, melyet lassan az égésnyomra engedünk. Enyhít, de nem szünteti meg a fájdalmat. Mi történt velem? Miért nem tesznek boldoggá olyan dolgok, amelyek ennyire mindent jelentettek régen? Mi tenne igazán azzá? Egyelőre fogalmam sincs semmiről; csak egy halványan pislákoló láng, enyhe remény ég bennem egy alagút végén, amely talán nyártól vár. Talán nem boldogságot jelez, hanem más típusú tűz, de úgy érzem, hogy az egyetlen reményem, hogy egyszer vége lesz ennek az egésznek, ennek a rengeteg nyomásnak, rengeteg sötétségnek, és újra boldoggá tesz néhány perc a levegőben. Addig pedig ki kell bírnom valahogy. Nem tudom, hogy meddig repülök, meddig gyakorlom a manővereket, melyek segítenek majd az utolsó meccsen. Rengeteg kanyarra lesz szükség, hogy valahogy elkerüljem a Hollóhát hajtóit, az ő seprűik sokkal gyorsabbak az enyémeknél, vagy bárkiénél a Griffendél csapatában. Annak ellenére, hogy ők vannak leghátul a versenyben a mai vereség után, úgy készültem rá, hogy ők lesznek a legerősebb ellenfeleink- és egy elfogadható vereség lett volna, ha a Hugrabug ellen győzünk. Persze, ez egy másik Hugrabug, Holden szervezőereje és Ophelia Langley feneketlen pénztárcája abszolút a bajnoki cím esélyesévé tette őket a tavalyi egyértelmű utolsó hely után. Ettől függetlenül, ha győzünk valahogy, valószínűleg a miénk a cím. Annyira nem érdekel persze. Kétlem, hogy hosszú karrierem lehetne profi kviddicsezőként. Túl nehéz vagyok fogónak vagy a védelmen átsuhanó hajtónak, kontakt hajtóként viszont egy nagyobb férfi játékos simán arrébb tudna lökni. Persze, talán ez marad csak nekem. Amikor leszállok, hogy levegyem a még a Kastélyban, ebéd után a szobámban felvett kviddics szettemet, veszem csak észre, hogy van valaki a pálya közelében- fényt látok kiszűrődni a Hollóhát öltözőjéből. Kétlem, hogy úgy hagyták volna a fényeket, viszont meglep, hogy bárki is az, ennyi idő után nem jött ki a pályára, vagy nem ment vissza a Roxfortba. Először azt gondolom, hogy ettől függetlenül nem megyek oda, de a kíváncsiságom győz végül: a saját öltözőnk helyett a Hollóhát ajtaján kopogok be. - Sziasztok! Van itt valaki? Ha... ha repülnétek, végeztem.- amilyen szerencsém van, majdnem biztos vagyok benne, ahogy benyitok, hogy minimum három meztelen ember fogad majd, úgyhogy meglepődöm, amikor csak egy embert találok bent, nem egy társaság döntött úgy, hogy jó ötlet az öltözőben közelebb kerülni a csapattagokhoz (nem az). Zafira jelenléte így is meglep; csak egy pillanatra nézek az arcára, azután azért végigfuttatom mégis a tekintetem a helyiségen. - Bocsi, nem akartam betörni... nem tudtál sokáig távol maradni a pályától. Nagyon szépen repültél ma.- az persze nem lepett meg, hogy még egyenlő seprűvel is ő kapta el Gemma Jenkins elől a cikeszt, egyértelműen a legjobb fogó az egész mezőnyben, és több tapasztalata van fogóként, mint a másik háromnak együttvéve. Kicsit olyan érzésem volt mindig, hogy a levegőbe született, és talán az ég színére utalhat a neve is. Egy mosollyal az arcára nézek, csak most nézem meg jobban.

13	Karakterek / Anne-Rose Tuffin / Re: Bittersweet: Cherry Pie	Dátum: 2026. 02. 10. - 04:43:43
Annie Annie - december 3. 18+ Összeszorítom a számat, hogy megállítsam magam, a felcsattanást, a dühös számonkérést, hogy akkor miért nem állított meg? Hihetetlenül feldühít ezzel, nem is hallom szinte az első pár mondatát, ami ezeket követi; talán a felfokozott érzelmi állapotom tehet róla, talán ő fogalmazott szerencsétlenül, de úgy érzem, hogy azonnal fel akarok állni, el akarok menni. Ha már közben sem akarta, miért nem ütött meg, vagy lökött fel, vagy kiabált rám? Tényleg azt gondolta, hogy ha nemet mond nekem, vagy legalább arra megkér, hogy ne az öltöző kurva zuhanyzójában basszunk először, soha többet nem beszélek hozzá? Ezt gondolta valójában? Nem húzom el a kezem, bár az ujjaim kissé megrezzennek, amikor megérint. Csendet erőltetek magamra, és megpróbálok a lehető legjobban, legobjektívebben figyelni a szavaira, kizárni azt a stresszvihart, ami miatt meg akarom inni a mai győzelmünk utáni ünneplésre félretett alkoholt, egyben, egyedül, aztán… nem tudom, széttörni valamit? De bármennyire igazságos próbálok maradni, nem lehetek biztos benne, hogy mi igaz a szavaiból: ha hajlandó volt lefeküdni velem, elnyomni a vágyat, hogy megállítson, elviselni, hogy megérintem, megcsókolom… Azt biztosan tudom, hogy nem hazudik nekem. Akkor egyszerűbb lenne, csak tudnom kellene az okát, de egyre jobban érzem, hogy magának hazudik. Abban, hogy akart-e tőlem valamit igazán, abban, hogy mit érez felém. Még arról is meggyőzte magát, hogy élvez valamit, amitől meg akart szabadulni. Érzem, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon, ahogy átölel. Szeretném visszaölelni, de csak megemelem a karjaimat. - Nem tudjuk eldönteni, hogy hogyan érezzük magunkat.- tudom, talán kétségbeesésből mondta, hogy nem akarja, hogy rosszul érezzem magam, de üresnek érzem a szavakat. Nem hiszem, hogy bármelyikünk ide akart jutni. - Ha nem tudod rávenni anyámat, hogy ne féljen többé a halálfalóktól, akik megölték az apámat, körözési listára tették őt a származása miatt, és most újra itt vannak közöttünk, nem tudsz segíteni semmit az otthoni dolgaimmal… ne vedd magadra! Senki nem tud.- elfordulok, ahogy elenged, csak amíg letörlöm azt a könnycseppet. Nem akarom, hogy így lásson most. Talán késő ehhez. A szemébe nézek, fáradtan. - Nem akarok egyedül megbirkózni mindennel. Csak a legtöbb dologgal nem lehet máshogy.- érzem, elfog valamiféle öröm, hogy erősnek lát, amit igyekszem magamban azonnal kioltani. Biztosan így lát engem, de alig egy hónapja azt látta, hogy vonzódik hozzám, lefeküdt velem az akarata ellenére, most pedig itt vagyok. Ha erős lennék, figyelném a harmadéveseket köpkövezés közben, és elképzelném, hogy újra egy vagyok közülük? Megírnék minden nap félig egy levelet anyámnak, amiben bocsánatot kérek olyan dolgokért, amikben igazam van? Gondolkodnék még mindig rajta, hogy Malfoy vagy Midas nevével alkossak-e soha nem használt gúnynevet valakiről, aki véleményem szerint igazságtalanul vett el valamit tőlem? Nem a győzelmet, a ma esti önfeledt boldogság látszatát- az utolsó alkalommal, amikor legyőztük a Hugrabugot, aznap éjjel kibékültünk Skylarral. Mennyire gyenge dolog remélni, hogy a mai győzelmünk után én és Annie újra olyanok leszünk, mint régen? És mennyire gyenge dolog azt gondolni, hogy ha apám lát, büszke-e rám, és remélhetem, hogy ha beszélhetek vele… nekem kellene elmondanom, hogy én vagyok büszke rá. - A legtöbb dologhoz, amit nekem tulajdonítasz, nem sok közöm volt. Magadtól lettél kviddicsező, én csak szerencsétlenkedtem veled a kanapé támláján. Nem vagyok az, akinek látsz; akkor éjjel is azért voltam ébren, mert túl sok stressz ért ahhoz, hogy aludni tudjak. Biztosan benne van abban is, ami egy hónapja történt… túl sokat gondolsz más emberekről, és túl keveset magadról.- nem teszem hozzá, hogy talán ez a tény a legmélyebb árok közöttünk. Ha nem jön rá magától, a lehetőségét sem adom meg annak, hogy máshogy legyen. - Ami Bar… Solacet illeti, biztosan lett volna olyan scenario, amikor jóban vagyunk… az biztosan sokat segítene, ha nem támogatná azokat az embereket, akik megölték az apámat, és kérdés nélkül megölnék anyámat. Vagy téged.- nem akarom jobban kifejteni, mert kétlem, hogy újat mondtam, jobb lett a mágiatöri RBF-je, mint az enyém. Azt meg gondolom, ő is látja, hogy kik Barbon barátai- fogalmam sincs, hogy miért beszél mégis vele. Még csak nem is néz ki jól. Az a kurva gargoyle lőhetett volna kicsit feljebb… - Szeretném elhinni, hogy megváltozott. De láttam még a próba után is Morris körül.

14	Karakterek / Sienna Scrimgeour / Pensieve	Dátum: 2026. 02. 09. - 22:18:25

15	2005/2006-os tanév / Déli szárny / Re: Társalgó	Dátum: 2026. 02. 09. - 21:33:30
Silent Night Connor - 2005. december 23. - Oh…- egy kissé zavartan elmosolyodom; annyira nem számítottam viccre a fiútól, olyanra biztosan nem, ami nem offenzív, bántó valamilyen módon. Persze, ez az én szegénységi bizonyítványom, nem ítélhetem meg olyan dolgokért, amelyeket akkor csinált, amikor gyakorlatilag gyerekek voltunk. Talán nem voltunk túlzottan különbözőek külsőre a mostani énünktől, de a Tusa miatt felnőttünk. Tavaly aligha voltak nagyobb kihívásaink, mint egy vizsga vagy kviddics meccs. Az biztos, hogy át kell programoznom az elmémet vele kapcsolatban. Talán közelebb is kell engednem, és rá kell jönnöm, hogy mikor viccel, mert nevetséges, hogy nem értem a vicceit. Tudat alatt talán valamilyen beszólásra számítok; igaz, egyre kevésbé hiszem, hogy végül megérkezik. - Chai az amerikai zsűri tagja, és a halálfalók talpnyalója, ha nem ő az maga is. Ilyen két-három pontokat adott Lolitának meg az amerikai mugliszületésű lánynak, Barbonnak meg tizet a balfaszkod… azért, ahogy a gargoylelal volt. Pedig ők sértetlenül megszerezték a gömböt, Barbonnak meg gyakorlatilag letépte a lábát a lény. Nyilván tök egyértelmű, hogy mi alapján választott, annak a nyomorék Yaxleynak a kutyája, nyilván csak az felel meg neki, aki nem rendelkezik elbaszott vérségű rokonokkal, vagy eléggé lesz… mindegy. Bocsánat… elragadtattam magam…- szégyellem, hogy Connor előtt ennyire nyíltan beszéltem ezekről a dolgokról, ennyire egyértelműen megmutattam valamit, amiről tavaly azt sem tudtam, hogy létezik. Lesütöm a szemem. Mindig megvetettem a halálfalókat, a vérelmélethívőket, de soha nem éreztem ezt a nyár előtt. Voldemort gondolata, a tudat, hogy megölte az apámat, haraggal és félelemmel töltött el, de ezek az érzések mindig olyanok voltak, mint egy nagy tűz füstje: Voldemort és a szolgái, reméltem, a múltban léteznek. Akik a jelenben léteztek, mint Yuria Travers, alig tűntek többnek szánalmas férgeknél, amikor pedig hangoztatták az elveiket, annak olyan társadalmi hatása volt, mintha meztelenre vetkőztek volna a Nagyteremben. De nyárig soha nem éreztem, hogy gyűlölöm őket- és most itt vagyok, szánalmas és apró emberek ideküldik még szánalmasabb és apróbb szolgáikat, és senki nem tesz semmit: árthatnak nekünk, a barátainknak, és nemsokára az lesz meztelen, aki annak látja őket, aminek én: aprónak, gonosznak, szánalmasnak. A pillanatnyi sikerem a bűbájjal, és az azt követő kudarc, amikor kiderül, hogy nincs kontrollom az idézett kakas felett, rövid időre elfeledteti velem az őrületet, amit a halálfalók jelentenek. Remélem, hogy legalább egy időre félre tudom rakni őket, mert bármilyen frusztráló, egyelőre nem tudok semmit tenni ellenük; nem látja senki annak őket, amik valójában, és egyelőre kénytelen vagyok várni rá, hogy egyértelműen elárulják magukat. Ez viszont szinte biztosan valakinek a fájdalmával, veszteségével jár. - A tükör tényleg jó ötlet, de próbáltam már... hacsak nem valamilyen speciális tükör kell, nem működik. Arról nem találtam semmit, hogy a tükör egyáltalán működik-e az igazi baziliszkusz ellen. A vizet még nem... szerencsére mindkettőnknek van bejárása a prefektusi fürdőbe, azzal gyorsan tehetünk egy próbát...- a gondolatmenetemet megszakítja, ahogy meglátok valamit a szemem sarkából. Csak arra van időm, hogy oldalra fordítsam a fejem, mielőtt a fekete kakas teljesen eltakarja a látóteremet, és a szárnyaival csapkodva megérkezik az arcomba, és dühösen kotkodácsolva csapkodni és csipkedni kezd. Nem is igazán fogom fel, hogy mit mondok, mit káromkodok vagy sikítozok, miközben felugrom, és mindkét kezemmel megragadom- nem sikerül ugyanakkor teljesen ledobni, túlzottan belegabalyodott hozzá a hajamba, és érzem, hogy vagy a csőre, vagy a marmai durván belevágnak az arcomba, nem sokkal a szemem alatt. Miközben lehajtom a fejem, és kettőt rávágok nyitott tenyérrel, megfogadom magamnak, hogy soha többé nem idézek semmit, amit nem tudok vagy biztosan irányítani, vagy fél kézzel eldobni, ha ilyesmi történne. Alig jut el a fejemig a gondolat, hogy legalább nem látják sokan- ha Connor nem terjeszti ezt el, senkinek nem is kell tudnia róla. Talán nem fogja- most majdnem olyan, mintha barátok lennénk.

Oldalak: [1] 2 3 ... 13

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.291 másodperc alatt készült el 25 lekéréssel.