És megyünk is tovább, mint a Vörös Hadsereg a szügyig hóban. Tannernél a kvaff, amit hátra is kívánna adni, de Tetsuya már meg is indul, hogy úgy vesse rá magát, mint egy bizonyos szőke teremtésre…jó, mint gyöngytyúk a takonyra. De most a takonnyal mi baj? Cenzúrázva lettem, szóval nincs gyöngytyúk, de a Tapló Télapó nincs egyedül a gondolatával, mert Dawlish-sal egyszerre érkezik. Félő, hogy ezek összeütköznek, mint a halálos ítélet meg a kegyelmi kérvény, de NEM!
Tetsuya kirántja, mint egyszeri paraszt a szomszédasszonyból…a szálkát, ezt akartam ám mondani, nem mást!
Scrimgeour azért kicsit fogja a fejét a malőrön, de nem olyan fából faragták, hogy kétségbeejtse egy ilyen semmiség.
Ezt a kis szünetet használja ki huhukoló Echohawk, aki zavaró jellegű gurkót küld tengermély szeretettel az ellenfél hajtói közé, így Baird  ölébe hullik a kvaff, amin kicsit maga is meglepődik, de nem sokat gondolkodik.  Nekiindul, céloz, rálő! Benn van!

Hölgyeim és uraim, a levegő hideg, mint a boszorkány csöcse, de ez nem zavar meg senkit! Ilyet se lehet mondani? Komolyan? Szóval arra akartam kitérni, hogy nem túl meglepő módon decemberben tél van.
De ugye nincs idő megfagyni, mert indul a játék!
A kvaff Daviesnél, aki valami irdatlan kukorékolás közepette passzol Bairdnek ,mire Tetsuya máris tapad, mint az erőszakos légypapír,Scrimgeour tesz egy kézmozdulatot jelezve, hogy még nem kell teljesen megőrülni.
Echohawk elenged egy gurkót, ami ugyan nagy sebességgel süvít, de Tuffin könnyed csuklómozdulattal elüti, mintha csak útban lenne. Szép mozdulat!
A kvaff végül Tannerhöz kerül, aki egy ígéretesnek tűnő mozdulattal kapura fordul, Thorne stabilan a karikák előtt repkedve várja. Lesz gól, nem lesz gól? Mi van  Tannerrel, lefagyott a rendszer?

A cikesz nem vár, a sorompó áll, Tavish szinte a lelátókat felé repülve vág neki a hajszának, Langley pedig szorosan a nyomába, láthatóan sokkal jobban áll neki az idei pozíciója. Echohawk hirtelen ellhallgat és már mozdul is, egy gurkót küld Tavish felé. A labda eltalálja a fogó seprűjének nyelét, az csúnyán megbillen, de Tavish szerencsére még időben kiegyenesedik, mielőtt bárminek nekicsapódna, balanszírozás közben azonban Langley megelőzi.

Azt se tudom hova nézzek! Davies elkapja Baird pontos passzát, és a lendületet kihasználva átcsúszik Suduri mellett. Egy gyors dobás, Whitcombe vetődik, de a kvaff már a karikán túl, gól Hugrabugnak!!
Ez már az utolsó hajrá, a lelátó is feszülten figyel, én is mindjárt rosszul leszek. Vajon a gyakorlott, sasmadár ügyességével repülő Tavish vagy a tévesen ügyetlennek titulált underdog, Langley zárhatja a markába az aranycikeszt?

Tavish és Langley árnyékként követik egymást a magasban, Echohawk  minden szemével igyekszik figyelni a társaira, lassan jobban járna, ha kaméleon lenne, de ez a kaméleon most láthatóan nem boldog. Vezetnek a kékek, de Davies elkapja Baird gyors passzát, majd egy hirtelen hátraadással megnyitja az utat Tanner előtt. A Hollóhát védelem késve reagál, Whitcombe hiába repül a bal karika felé, azon már átsüvít a kvaff , ez egy gól!  A Hugrabug egyenlít.

Tavish és Langley mintha mindketten lefelé pillantanának, mert Echohawk kántálni a kezd valami idegen nyelven, talán a figyelmet igyekszik így elterelni.
 Vajon mi ez? Ördögöt próbàl űzni?
A pillanatnyi megdöbbenést kihasználva Whitmore az őszinte szeretet gurkóját küldi Tavish felé, mikor is megjelenik Ashford…na ha most nem mozdul ki, ez biztosan fültövön vágja, mint rotációs kapa a bolygóvakondot! Hogy mi az a rotációs kapa? Azt majd a meccs után elmesélem.

Annyi év után, végre megláthatjuk, hogy bosszúálló népség-e az indián! Echohawk lendületből küldi meg a gurkót, ami másodpercekkel később Ashford oldalának csapódik. Ez bizony ki volt számolva! A szerencsétlenül járt terelő kis híján leesik a Tűzvillámról, de éppen sikerül visszanyernie az egyensúlyát, miközben McLagen azonnal közbelép, és elüt egy másik, veszélyesen közel szálló gurkót.

A kvaff most Baird-nél, aki egy hirtelen irányváltással kicselezi Fairchild-ot, és megindul a karikák felé. Whitcombe a helyén, de Tanner egy vészesen hosszú passzt indít jobbra, amit Davies sikeresen el is kap Whitmore gurkójának hála, ami  egy másodpercre feltartóztatja a korábbi gurkótalálatot egészen jól viselő Sudurit. Gól a sárgáknak! Ki gondlta volna, hogy ez a meccs ilyen szoros lesz? 

Eközben Tavish a magasban élesen fordulatot vesz vissza, a pálya felé, míg Langley szorosan mögé igyekszik zárkózni.

Fairchildnál a kvaff, de a Hugrabug hajtói szorosan igyekszik zárni az utat. Valamelyik komolyan kotkodált? Suduri próbál kitörni egy ügyes mozdulattal de Baird nem dől be és már nála is a labda. Echohawk  gurkót küld Lowe megzavarására, figyelve arra, hogy az elmozdulásra késztesse, de ne érintse a lányt.

Baird egy gyors passzal Tanner-hez juttatja a kvaffot, aki egy éles kanyarral Whitcombe előtt suhan el.  Azt hinnénk bevágja, de jön egy trükkös hátrapassz, és Davies már a  karika elé is ér és balra lő. Ez bizony gól!

A Hugrabug lelátó ujjong, legyenek bármilyen jók is a kékek, talán ezúttal nem lesz  olyan könnyű dolguk. Echohawk újabb ritmikus kiabálásba kezd, és a csapat egyetlen mozdulattal fordul vissza védekezésbe.

Lowe egy ügyes csellel balra fordul, majd hirtelen húzással  mégis jobbra tör ki egy jókora fordulattal és vészesen közeledik a karikák felé, Thompson azonban készen áll.  A Hugrabug őrzője reflexből veti magát  a megfelelő irányba, a kvaff az utolsó pillanatban pattan le róla!

A labda újra szabad, Davies már meg is kaparintja.  Ekkor valami furcsa történik, mivel Echohawk ritmikusan orbákolni kezd, mire, a sárgák összehangoltan mozdulnak. Én ilyet még nem láttam, de talán a Hollóhát sem, már gondolva itt az ordibálásra, meg a tényre, hogy Echohawk kivételesen nem Langleyt bámulja hatalmas áhítattal.
McLagen viszont nem hagyja annyiban a dolgot, gurkója süvítve hasít el Baird válla mellett, alig centikkel, éppen mikor hozzá kerül a labda. Szerencsére ez nem töri meg a lendületét, szépen halad előre Sudurit megkerülve. Közben Ashford, mintha magára találna, de a későn elengedett gurkója már nem igazán ér célt.
Whitcombe nyújtja a karját, de késő, a labda épp a karika peremét súrolva suhan át rajta! Gól a Hugrabugnak! Még a végén bejön ez  az eszeveszett kajabálás?

Jól indul, maradjon is így!

Készakarva húztam-halasztottam a jelentkezést, holott már az első másodperctől tudtam, hogy be kell dobnom a nevem. A családomért, a népemért, apámért. Minden, amit kívánok, hogy bárcsak megérhette volna, az sem számítana, ha a Serleg számításba se venne, csupán a tudat, hogy megtenném, hogy képes akarok lenni rá.
De hogy miért épp most?
Látni szerettem volna a jelentkezőket, a vetélytársakat épp úgy, mint a lehetséges ellenfeleket. Szeretem tudni, hogy mivel állok szemben, hiszen nyilvánvalóan vannak olyanok, akikkel nem kifejezetten szeretnék megméretni, bár úgy gondolom, hogy van rá lehetőség. Ezen a ponton mindenre van, holott nagyapám álmot látott, hogy nem én leszek, mitöbb én arról láttam álmot, hogy Ophelia lesz, akit hosszasan győzködtem, hogy ne is jelentkezzen. Ezután annyira nem szavazok sok bizalmat a mindenféle álmoknak és erősen tudatmódosított nagyapámnak.
Már ebben a helyzetben, egyébként nyilvánvalóan bármilyen ostobaságot elhiszek neki puszta szeretetből, azt is, hogyha lovat kellene szőrén megülni, biztosan magasan verném a mezőnyt.
Megérkezvén néhány másodpercig még kissé idegesen szorongatom Oph kezét, aztán igyekszem egy megnyugtató mosolyt villantani rá és homlokon csókolom. Később biztosan átbeszéljük majd, hogy pontosan mi az, amit nem talál etikusnak a szponzorokkal kapcsolatban, de ezekben a percek ennek nem igazán jut hely a fejemben.
Kétszer megnézem, hogy sikerült-e leírnom a nevem, hiszen egyszer angolul és cherokee nyelven is szerepel azon a kis fecnin.
Visszanézek Opheliára, a barátomra, a mindenkori támogatómra, a szívem tulajdonosára, majd lehajtom a fejem a Serleg előtt és halkan énekelni kezdem a dalt , amit még a dédapám tanított a nagyapámnak. Olyan dal ez, amit számomra felfoghatatlan régről hozunk és csak bennünk zeng. Ott van minden szavamban, a rezes bőröm alatt fut az ereimben és most megosztom Ophéliával is ezt a pillanatot.
Nem szerettem volna, hogy a háztársaim, évfolyamtársaim vagy idegenek is jelen legyenek, vagy azt gondolják, hogy kész indián klisé vagyok, éppen ezért kellett hajnalok hajnalán idejönnie velem. Erre szükségem van, ahogyan a jelentkezésre is, mégha nem is tudtam elmondani Ophéliának soha, hogy miért ilyen fontos valójában.
Bedobom a papírfecnit és miközben nézem, hogy ég, arra gondolok, hogy már nem akarom olyan kétségbeesetten, hogy ez oldjon meg mindent, mint ahogy egy hónapja hittem. A dolgaimat nem valami rajtam kívüálló eseménynek vagy hatalomnak kell igazgatnia,hanem nekem. Erre is ugyanúgy képesnek kell lennem, mint a Tusán való részvételre.

-Ne nézz már így -mosolyodom el, mikor visszalépek mellé és felé nyújtom a kezem- nagyapa szerint nem én leszek. Fura lenne, ha egy cherokee reprezentálná a briteket, nem?
Vagy ez is csak része a sztereotípiának? Nem tudom, talán senki sincs ellene, hogy a Roxfortot ne egy fehér képviselje, talán vannak, akiket zavarna. Egy azonban biztos, én megtettem az ügy érdekében mindent, amit megtudtam.

Éppen annyira vagyok ideges, hogy kicsit kótyagosnak érezzem magam tőle, de azért ne érezzem magam kifejezetten rosszul.
Nem is tudom, hogy mi miatt akarok ennyire jó lenni Alkímiából, főleg úgy, hogy még nem is nagyon volt lehetőségem elmélyedni a témában. Mivel eddig egyáltalán nem volt ilyen óránk. Egyrészt ott van a tény, hogy még mindig nem tudom mit csináljak magammal jövőre és nem jönne rosszul valami támpont, hogy ne menjek el Amerikába marhapásztornak jobb híján.
Mellesleg meg itt van Hagen, mint tanár, ami nem egy mindennapi jelenség, miután anno egy illegális meló alkalmával pont ő foltozott össze, neki hála már nyoma sincs a sérülésnek a nyakamon, ami miatt könnyen lehet, hogy sokat kellett volna magyarázkodnom, ha csupán egy botcsinálta amatőr áll nekeki, mint egy használt zokninak. Ahelyett, hogy felelőtlen, ostoba kölyöknek gondolt volna, inkább lehetőséget adott, segíthettem neki az egyik projektjében és vele mehettem Indiába. Éppen ezek miatt furcsa egy kicsit itt, ebben a szerepben is találkozni vele, de őszintén szólva cseppet sem bánom.

Mosolyogva biccentek neki, ahogy belépek a terembe. Hangosan csak azért nem köszönök,mert még mindig viaskodik bennem az udvariasság a jó ismeretséggel, pedig már megbeszéltük, hogy lehet tegezni, de így az Alkímia tanteremben valahogy mégsem igazán jön a számra.
 Érdeklődve hallgatom a szavait és megnyugvással tölt el, hogy az első kérdésére tudom a választ, így fel is teszem a kezem.
-A hold -válaszolom röviden, eddig jó, eddig nem érzem magam borzalmasan tudatlannak.
Mikor az egyébként kifejezetten szépen kialakított  kígyós karkötő hozzám kerül, apró, de észrevehető fizikai sérülést igyekszem okozni benne a pálcám segítségével, majd megfigyelem, ahogyan eredeti állapotába alakul vissza úgy, hogy akár a körülöttem lévők is láthassák, aztán visszatérek a megfigyeléshez, ahogyan a fegyverekről beszél. Örömömre nyílhegyet említ, hiszen én is épp erre gondoltam.

Amikor a tárgyakról van szó csendben maradok, hagyom érvényesülni például Almát és arra is  kíváncsi vagyok, hogy  a roxfortos társaim, vagy a külföldiek, akiknek talán több köze van az alkímiához, mire gondolhatnak. Úgy egyébként meg csak a pentagram jut eszembe, ami nem is biztos, hogy ide illik. Jellemző rám, hogy ilyen helyzetben nem vállalom, hogy hülyeséget mondjak, főleg nem egy ilyen népes társaság előtt, végül is...lehet, hogy valamelyik ilvermornysnak van valami állatfarmja, ahol esetleg majd dolgozgathatok, ha tényleg semmiben nem bizonyulok különösebben tehetségesnek. Már a ténytől totálisan kétségbe tudnék esni, hogy egyáltalán ilyenekre gondolok. Azért még nem történt semmi, még nem mondtam csütörtököt, egyelőre csak csütörtök van.

Ugyan olyan az idő, hogy egy teljes törzset könnyedén mélydepresszióba tudna küldeni, az én hangulatom mégis oldott, hiszen ma majdnem mindegy mi lesz. Végül is ez itt csak a lelátó, ma maximun azért kell aggódnom, hogy vajon ki jut tovább a lokális selejtezőből.
-Na... -vonom fel a szemöldököm elismerően, mikor meglátom a Griffendél csapatát, Sienna nagyon akarja ezt a győzelmet.
-Szerintem taktika-válaszolom Opheliának-, mellesleg pazar, már ha ők maguk nem zavarodnak bele a nagy egyformaságba.
Egy meccsen nem mindig lehet kivenni az arcokat, ha úgy alakul a csapattársad csak egy színazonos valami, ami kegyetlen gyorsasággal húz el melletted, bátor döntés ez a pirosaktól, de azért kicsit inspirál is. Lehet, hogy idén nekem is többel kellene készülnöm a cherokee praktikáimnál, nehogy olyan rondán járjak, mint az előző évben. Azóta is egy mopnak érzem magam csapatkapitányi viszonylatban. Az egész pályát felmosták velem mentálisan.
-Azért a nagy nézelődés közben vigyázz az arcodra, pontosabban örülnék, ha mindenki vigyázna-simítom meg a vállát alig észrevehetően, de ha bármi történne és megint felénk röpülne valami, a pálcám a kezem ügyében van. Vagyis a hajamba tűzve, mondhatni készültem.