 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 4
|
|
1
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 23. - 16:15:15
|
Run with Anne-Rose Figyelem a reakcióit. Talán kicsit a sajátomat is, de azon túl, hogy nyugalom árad végig bennem és úgy ver a szívem, mint a legkellemesebb keleti, gyógyító hangtál más érzelmet most nem is tudnék megragadni. A tekintete sok dologról árulkodik és bár jó vagyok az emberi reakciók megítélésében, a lányok természetesen kivételt képeznek ez alól, olyan szinten képesek változtatni a hangulatukat, mint ahogy a gurkó változtat irányt a levegőben vagy a cikesz repked a fogó elől. Igen, Anne-t egy cikesznek tudnám hasonlítani. Arany színű, szárnyakkal, amik jelzik a szabadságát és egyszerűen meg akarod őt érinteni, magadénak akarod tudni és ezáltal győztesnek fogod érezni magad. Micsoda hasonlat.
Ebben a pillanatban a kezének szorítása ébreszt fel egy képzeletbeli kviddicsmérkőzésből, ahol őt kergetem, mint egy cikeszlabdát. Gyűlölöm a cikeszt, ezt mindenki tudja, de talán az ő esetében valahogy legyűrném ezt a nevetséges képzetet és talán még Zafirát is legyőzném, hogy elkaphassam azt. Persze, lehet, hogy túlzok, mert repkednek azok a nyavalyás lepkék a gyomromban, amik szépek, szépek, de ha nem figyelsz, akkor könnyen berejtőznek a szekrényedbe és megeszik a kedvenc talárodat. – Jajajj. – nevetem el magam, mikor belekezd a beszédébe.
- Ez most az a beszélgetés lesz, hogy nem velem van probléma, vagy, ha a helyzet más lehetne, akkor lehetne jövőnk? – mosolygok kedvesen, de kikerekedett szemekkel hallgatom végig a folytatást és elfordítom a fejem, akár egy kíváncsi kölyökkutya. – Hát, mit is mondhatnék erre? – tűnődőm el egy pillanatra, de nem olyan szinten, hogy erre milyen vicces dolgot tudnék mondani, hozva a laza Robertet, inkább tényleg önmagamba néztem és onnan vártam útmutatást.
- Nem vagy kivétel. Neked is kijár a szórakozás. – rántottam meg végül a vállam, majd azért még egy mosoly kíséretében hozzátettem. – Vagy akár több is. – teszem hozzá, hiszen ki tudja, mit fog hozni ezután a kettőnk kapcsolata, hiszen a randimeghívásomra igennel felelt, de az még nem jelenti azt, hogy össze is jövünk, az, hogy fogadta a csókomat és Sunshine-nak nevez még nem garancia semmire, főleg, ha megismeri a titkomat, nem, magammal viszem a sírba, mindenkinek ez lenne a legjobb. Azt hiszem.
Már épp azon gondolkoztam, hogy részletezzük a randi helyszínét és időpontját, mikor hangok csapták meg a fülemet odakintről. Visszanézek, ahogy egyszer egy muglifilmben láttam, azt hiszem, Zorro volt a címe. Fellopakodott a szíve választottjához a balkonon és amikor rá akarták törni az ajtót a pribékek, visszanézett a hölgyre és csak ennyit mondott. – Visszatérek holtomból is hozzád, mégha a gróf fejemet is veszi. – jól hangzott, de csak a fejemben. – Öhm…hagyjuk, ez szar duma volt. Egy mugli filmből idéztem. – tettem hozzá, majd egy gyors puszit nyomtam az ajkaira még mielőtt felocsúdhatott volna vagy egyáltalán elgondolkodhatott volna azon, miről is hadováltam.
- Elviszem a rajongókat, hogy tudj tovább olvasni. – mosolyogtam, majd elléptem tőle és elindultam a kijárat felé. Csodás csibefutam volt ez, mindig lehetne hasonló végkimenetele egy ilyen csínynek, de függően attól, hogy alakul a dolgom Anne-vel, lehet ez volt az utolsó.
Köszönöm a játékot! |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 22. - 13:12:29
|
Run with Anne-Rose Úgy bámulom Anne szemtükreit, mintha kiszeretnék olvasni belőlük bármit, ami elősegítheti a jelenlegi zavart, ám mégis kedves, túlfűtött pillanatot. Ilyenkor bánom, hogy nem vettem fel a jóslástant, bár ember legyen a talpán, aki kiismeri magát ezen a lányon, igaz, a griffendél a háza, de ez az oroszlán mindegyik házat megjárhatná, olyannyira huncut és sokrétű.
Kérdésére csak megrántom a vállam, nem amolyan flegma válaszadásként, inkább csak felveszem a stílusát, a nemtörődöm pajkosságát, az egyszer élünk életérzését, hatalmas mosoly húzódik az arcomra, de nem távolodok, nem adom meg neki az örömöt, hogy fellélegezzen a zavartság és a vágy túlfűtöttségének kovácsvasa mellett.
- Ki kérdez olyat, hogy megcsókolhatlak-e? – villantom meg a fogaim a vigyorom mögül, mint egy lecsapni készülő vad, majd azért folytatom, hogy ne legyek álszentó, ugyanis a második csókra bizony én is rákérdeztem. – A második más. Ott már ismered a minőséget. – suttogtam, majd óvatos, apró puszit lehelltem az ajkaira amolyan búcsúzóul. Éreztem, hogy nem fog letámadni, nem fog közelíteni, talán már azt is megbánta, hogy ilyen bátran, vakmerően flörtölt velem, esetleg csak kíváncsi volt meddig mehet el velem szemben következmények nélkül. Lassan elengedem az arcát és a kezeit veszem célba, azokat közrefogva okozok meglepetést ezzel is. Néha magamat is meglepem, az, hogy nem kell odafigyelnem a kényszerbetegségemre, új kapuk nyílnak meg számomra és ha a kviddics mérkőzéseket nem vesszük figyelembe, ez lehet az első olyan pillanat, amikor magamat adhatom. – Lehull a lepel. – suttogom magam elé elégedetten, majd felnézek a lányra, akinek szemeiben a vágy és szenvedély mellett még mindig ott csillog a huncutság. – Nem mondhatsz. Mert te már meghívtál korábban. – érintettem meg óvatosan az orra hegyét mosolyogva, hogy emlékeztessem arra a meghívásra, amit még nem randinak hívtunk. – Így kénytelen vagy elfogadni, hogy én fizetek. – játszottam Anne hajának egyik tincsével játékosan, győztes mosolyt villantva közben rá. Biztos, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni, de pont ezt szeretem benne, mindig van valami a tarsolyában és bár biztos vagyok benne, hogy a szenvedély szépen lassan elszáll, meghagyva a botanika szobát egy ki nem elégített vágyakkal teli színpad helyszínéül.
|
|
|
|
|
3
|
Karakterek / Sziesztalak / Re: The friendship of the raven and the badger
|
Dátum: 2025. 04. 16. - 15:30:37
|
After the storm with Zafira //Önmarcangolás, depresszív viselkedés, csúnya nyelvezet.// Itt ülök Zafirával az oldalamon és azon görcsölök, hogy a remegés és a tikkelés abbamaradjon végre. Szinte távolinak tűnik az idő, mikor még a kvaffal a hónom alatt repültem a póznák felé, haraggal és izgalommal az arcomon. Nem tűnt fel, hogy tikkelt a szemem, nem érdekelt a mentális problémám, talán nem is figyeltem fel rá, talán nem is jött elő, magam sem tudom.
Csak félig figyeltem fel Zafirára, mikor az valami csalásról beszélt, nyilván nem mi terveltük ki ezt, de van, ami nem változik. Eddig is mi voltunk a csaló csapat, hiába próbálnánk megvédeni magunkat nem sok értelme lenne, de talán nem is foglalkozik vele az iskola, főleg így, hogy a Mardekár ripityára vert minket. Csak figyeltem a tenyereimet, amik nyirkosak voltak az erőlködéstől és akaratlanul is berémlett apám alakja, ahogy oldalra nézve próbáltam eltakarni könnyes szemeimet Zafira elől. Nagyszerű, képzelgek is. Ritka mellékhatása a problémámnak, de sajna előfordul, hogy olyan dolgokat képzelem magam elé ilyenkor, amik valójában nincsenek is ott. Most éppen apám állt mellettem könnyes szemekkel és lesajnáló tekintettel, mint azon az éjszakán, amikor az átok eltalálta a szemeimet. Nem láttam őt, mert be volt pójázva a fejem, de tudtam, hogy ott van. Sosem felejtem el, amit mondott akkor. Akárhányszor előjön ez a problémám a fejemben cseng a mondandója. ”Robert. Egy szebb jövőért, egy nagyobb jóért, talán a varázsvilág jövőjéért feláldoztad az egészséged.” Faszság. Olyan titkot őrzött apám, amivel a világon semmit sem lehetett kezdeni, de ő azzal kábított, hogy megmentettem a varázsvilágot, csak hogy büszkének érezzem magam. Egész életemben egy szerepet kellett játszanom, ami nem is vagyok valójában. Lazának és jópofának kell mutatnom magam, olyannyira, hogy elhiggyem, hogy az vagyok, mert ha egyszer is elhagyom magam és elszomorodok vagy felmérgelem magam, erősebb lesz a betegségem. Folyamatosan kontroll alatt élek apám, azért a “világmegváltó titokért”, amivel menekültünk. Csak meredten figyeltem apám halványodó alakját a bal oldalamon, amikor Zafira hangja megtörte fájdalommal egybekötött utálkozó hangulatom a képzeletbeli alak felé.
- Nem, nem vagyok jó ember. Vagyis nem tudom, lehet az lennék. – magyaráztam magam elé meredve. Miért ne mondanám el? Megszűnne a nyomás, ha piszkálnak érte, hát aztán? Ha nem kviddicsezhetek, amúgysincs értelme az életemnek, mit érdekel néhány idegbeteg, lelkinyomorult mardekáros, ha mindent elveszítek?
- Ez, nem a kviddicsmeccs következménye. – néztem fel rá mosolyogva. Nem, nem olyan mosollyal, mint, ahogy általában rámosolygok az emberekre. Nem olyan önfeledt, na mizu mosoly ez, amit talán Tavish megszokott.
- Gyerekkoromban…eltalált egy halálfaló átkának egy szikrája. – megremegtem és akaratlanul becsuktam a szemem, ahogy a történet kimondásakor felrémlett a zöld fény, amint közeledik felém. Ijesztő volt, mint egy villámcsapás és a robaj, akár egy robbanás, aminek nyomán egy ház összedől. – Azóta, ha valami stressz ér, harag vagy feldúltság, amit nem tudok kezelni, előjön ez a remegés, ez a görcs, tikkel a szemem és hallucinálni kezdet. – magyaráztam, mintha csak egy film cselekményeit mesélném el valakinek, miután láttam azt és próbálnám elhitetni az illetővel, hogy azt nem szabad megnéznie.
- A tökéletes oldalam. Csak egy szerep. – néztem le a kezeimre, miután konstatáltam, hogy csökkent a remegés. Óvatosan oldalra tekintettem és láttam, hogy apámnak már csak hült helye volt. Nem tudom, el veszi-e a kezét, miután hallottam, hogy az ő kedvelt barátja nem is az, akinek mondja magát. Ez az egész laza, jó fej srác szerep csak egy álca, mert ha véletlen elengedem magam és átadom magam egy kósza depresszíónak vagy egy hosszabb aggodalom lánculatnak, előjön ez a szar.
|
|
|
|
|
4
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 10. - 13:07:22
|
Run with Anne-Rose //Minimális romantikát és túlfűtöttséget tartalmaz.// Ha tudom, hogy egy trágyagránátos csínyt követően menekülni fogok a Hollóhátasok elől és Anne karjaiban kötök ki, többször megtettem volna ezt. Bár nem tudom, elég bátorítást adott az, hogy kaptam tőle egy karkötőt és próbált zavarba hozni. Sikerült neki, jól gondolom, így, hogy fogadta a csókomat, talán vesztettem, esetleg mindketten nyertünk. Ha mást nem, egy kellemes kis flörtölést, ami csak a miénk, ha nem akarja, nem kell másnak tudnia, ha pedig szeretne ismétlést, szépen fogom elhívni randizni, ahogy azt nemrég tanította.
Liftezik a gyomrom, kicsit az idegességtől, vagy az érzelmektől, a vad, kiforratlan vágytól, hívjuk ezt bárminek, jó érzés. Ijesztő és csalóka, de kíváncsi természet vagyok, a jóért pedig bizony küzdeni kell.
- Az első? – kérdeztem még mindig érezve a helyzet izgalmát, s bár ezzel egy kicsit megakasztott, de egyúttal bizonyítási vágyat is kaptam tőle. Meglepődtem, mert nagyon szép csaj és elég huncut, bevállalósnak gondoltam eddig. Őszinteségét egy mosollyal jutalmaztam és valamiért megint azt éreztem, hogy végig kell simítanom az arcát. – Köszönöm, hogy nekem adtad. – válaszoltam megkésve, majd hirtelen ötlettől vezérelve hozzátettem. – Szeretnéd tőlem kapni a másodikat is? – kérdeztem pajkosan az ajkaira suttogva, de most nem léptem a tettek mezejére. Ráhagytam, a döntést, hiszen nem akarom leteperni, nem akarom ráerőltetni magam, lehet ígyis csalódást okoztam neki ezzel, az, hogy egy csókot kapott egy baráttól, nem biztos, hogy olyan, mint amiről a lányok álmodoznak az ágyukon fekve, olyan furcsa nevezetű regényeket olvasva, mint amiről Anne regélt korábban.
Áldom az eszem, hogy nem használtam a nyelvem és nem voltam ennél is lehengerlőbb, néha jól működnek a megérzéseim és most azt súgta, hogy legyek gyengéd. Miközben vártam a válaszát vagy esetleges tetteit, mélyen belenéztem a szemtükrébe és próbáltam kiolvasni hogyan érez, mert engem teljesen megrészegített a helyzet és a pillanat.
Függetlenül attól, hogy less-e második felvonása a csóknak, megfogtam a kezét és úgy néztem a szemébe. – Anne, boldoggá tennél, ha eljönnél velem randizni. – suttogtam megtartva a megfelelő közelséget, mert talán szükséges ahhoz, magával ragadja a pillanat, amiről korábban regélt. Ha nem, az se baj, ez, ami itt történt a botanika szobába, felőlem itt is maradhat, hiszen ezt már nem veszi el tőlünk senki.
|
|
|
|
|
6
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Mardekár vs. Hollóhát - Lelátók
|
Dátum: 2025. 04. 08. - 15:43:12
|
Cheering for Zafira
Sas lecsap a kígyóra! Hey! Hey!
Kapd el a cikeszt Zafira! Hey! Hey!
Nem lesz itt most túlóra! Hey! Hey!
O’Haráék mehetnek a sunyiba! Hey! Hey!
Ugrált Robert önfeledten, egyik arcának oldala sárgára, másik kékre festve, kezében egy szurkolói sál, amire Hollóhát volt hímezve és Zafira repkedett a szélein széllel szemben. Úgy lóbálta, hogy még a rá mágikusan rávésett karakter is beleszédülhetett, mellette Miles hasonló elánnal énekelte az általuk kitalált gagyi, de annál szórakoztatóbb strófát. A gurkó a kígyóra visszaszáll! Hey! Hey!
Bukjon el a Mardekár! Hey! Hey!
Hajrá Zafira! Mutasd meg nekik! – kiáltotta önfeledten. |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 08. - 14:28:39
|
Run with Anne-Rose //Minimális romantikát és túlfűtöttséget tartalmaz.// Nem is tudom, lehet már csak játszom az értetlent, a főzetek hatása, hogy a fókusz és a koncentrációm is tompább, sajnos, főleg, amikor frissen kapom, az utána következő hetekben nagyon élesen érzem a hatását. Legutóbb a kviddics mérkőzés után kellett Madam Pompreynak adnia egy adagot és úgy tűnik még mindig hevesen tombol bennem, ami mellé hozzátársult az Anne felé érzett folyamatos zavarom.
- Értem. Azt hiszem. – bólintottam végül, mert már amolyan whatever érzés kerülgetett, ennek a témának már nem sok értelme volt, valószínűleg a lány is már csak azért erőltette, hogy zavarát és a helyzet komikumát valahogy lenyomja.
A tervem egyre jobban bevállt, vagyis így gondoltam, de közben én is küzdöttem a zavarral és a kétségbeeséssel. A csókos mondatom ismét megakasztotta, diadalittas mosoly szaladt végig az arcomon, ami kicsit feledtette a tudatot, hogy én is legszívesebben elszaladnék, de egy részem pedig izgalmasnak találja ezt a kis játékot és ki tudja mi lesz ennek a vége, nem biztos, hogy elrontana bármit is. Lehet, nincs is mit elrontani, hiszen tinédzserek vagyunk, most próbálgatjuk a világot, felfedezzük a testünket, magunkat és legtöbbünk már rég túl van azon a nevetséges, szentimentális gondolaton, hogy csak egy igaz szerelem létezik vagy egyáltalán nem is akarjuk megtalálni azt. Nem tudom, mi járhat Anne fejében, de szívesen a végére járnék annak az útnak, amire most a Botanika szoba most ráterelgetett.
- Igen…egyre jobban. – suttogtam zavartan és már nem tudtam eldönteni, hogy csak szerepet játszok és győztesként akarok kikerülni ebből a játékból, amit a lány kezdeményezett vagy tényleg a testem remegése és a szívem kalapálása igaz vágyat hordoz magában.
Anne válasza kicsit visszaterel a józan élők világába, felszaladnak a rózsaszín felhők és magam elé meredek egy pillanatra, gondolkodván egy olyan válaszon, ami talán megállja a helyét, önmagam maradok, de nem rontja el a játékot. Egyáltalán nem tudom, hogy játék-e ez még vagy már csak élő, megszemélyesedett vágy.
- Különleges vagy Anne. Ez eddig is tény volt. -mosolyogtam, majd folytattam. Nem akartam álszent lenni. - Az talán túlzás, hogy az egyetlen, hiszen ahhoz több randi kellene, hogy bármelyikünk is ezt mondhassa. – mutattam rá a kész tényekre és egy kacsintással jeleztem, hogy bent maradtam a játékban és a legmeglepőbb az egészben, hogy hosszú hónapokat után nem érzem a feszültséget, nem érzem a mentális problémám okozta mellékhatások kényszerét. Fel sem tűnt eddig. Egy ideje nem éreztem kényszert arra, hogy tikkeljen a szemem vagy megránduljon a nyakam, pedig majd kiszaladok a kviddicses zoknimból és a plafonig meg nem állnék, annyira zavarban vagyok. Talán a vágy okozza ezt, vagy az izgalmas kíváncsiság, aminek eredménye lehet ez a kis játék?
Bármi is legyen, jó érzés, jó érzés normálisnak lenni és teljesen megfeledkezek a játékról, teljesen megfeledkezek a hollóhátasokról, kit érdekel ki nyer, most teljesen más érzek. Nem is veszem el a kezem az arcáról, mondata mágnest képzett a tenyeremen, ami vonzotta az arcát, akaratlanul is az állára csúszott kezem és pont annyira húztam közelebb magamhoz, hogy befejezzem a szócséplést és a tettek mezejére lépjek.
- Nem sokan, de úgy érzem, hogy ezért jutalmat érdemelsz. – válaszoltam mosolyogva, ahogy közelebb hajoltam hozzá. – Olyannyira barna, és olyan szép, mint a tiéd. Tetszik, hogy magamat látom benne. – suttogtam mostmár az ajkaira és ha nem húzódik el, befejezem a macska-egér játékot. Hosszan megcsókolom, arcát persze nem engedem el, nem szorítom, de nem is pihentetem, helyette végigsimítok a fürtjein. Megadom neki az egér utat, ha el akarna távolodni, nem erőszakoskodok, bár lassan már nem jut eszembe semmi, csak maga a csók élvezete. A hála, amiért eszembe juttatta, milyen, amikor normális vagyok, amikor nem küzdök a mentális nyavalyáimmal.
Ha nem akasztja meg a pillanatot, vagy nem reagál másképpen, lassan elhúzódok és kedvesen mosolyogva nézek rá. Utoljára végigsimítom az arcát és úgy szólalok meg, tartva a közelséget. – Nagyon különleges.
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 07. - 14:04:49
|
Run with Anne-Rose Összevont szemöldökkel figyeltem Anne mondandóját, miközben bólogattam és próbáltam értelmezni a beszéde mögötti érzéseket. Mert bizony, biztos voltam benne, hogy most zavarba hoztam, nem is igazából a válasza volt most lényeges, hanem a reakció, az arcán lévő bőrpír, a gesztikulálása, a testbeszéde. Egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy célt ért a mondandóm és sikerült visszavágnom, zavarba hoztam őt, de közben nem igen értettem, miért repkednem pillangók a gyomromban. Persze, nyilván én is kipirosodtam, kellemetlenül éreztem magam, sosem voltam valami nagy nőcsábász, mindig is csak egy hülyegyerek voltam, akit sosem vettek komolyan, a barátaim ilyennek fogadtak el, de sosem törekedtem arra, hogy meghódítsam valaki szívét. Ott van Poppy, sokáig tetszett, de gyenge voltam, nem volt bennem mersz, hogy elhívjam, ő pedig sosem adta jelét annak, hogy bejönnék neki, Zafira a barátom, olyan, mintha a húgom lenne, nem is tudnék arra gondolni, hogy ezt tönkre tegyem holmi randimeghívással, de még sorolhatnám a szebbnél szebb lányokat akikkel jóban vagyok, de a lényeg, hogy nem vagyok ebben jó. Most adott egy ilyen eset, hogy egy hozzám hasonló lány szóba hozta a randi szót és nem nekem kellett előhozakodnom vele, arról meg még sosem elmélkedtem, hogy most Anne mit jelent nekem, mert ő is hozzám hasonlóan vicces volt és semmit sem vett komolyan.
Hát miért ne randizhatnánk, gondoltam én, persze viccnek is jó volt, de sose gondoltam bele ebbe mélyebben, mint amennyire sültkrumpli szívem ezt meg tudná érteni, elfogadni és az, hogy most üzenetet küldött a gyomromnak, jelentheti azt, hogy gyerünk Robert, próbáld meg.
- De honnan tudod, hogy tetszik, ha nem hívod el randira? Most az, hogy nap, mint nap találkoztok és beszéltek a suliról vagy egyéb dolgokról, szerintem nem ugyanaz, minthogy célzottan szeretnéd megismerni a másikat. – vakarom meg a fejem és rá kell döbbennem, nem mondtam hülyeséget, függetlenül attól, hogy nem igen értek ezekhez és csak figyelemelterelésként hozakodtam elő ezzel a válasszal.
Az utána történtek pedig teljes káoszt okoztak számunkra, tényleg azt hittem, meg akar csókolni, de lehet ez is csak egy próba lett volna arra, hogy visszavágjon a randirahívásomra, olyan játékot kezdtünk el játszani, ami egyrészt roppant mód szórakoztartó volt, de veszélyes is. Ha nem jól sülnek el a dolgok, sérülhet bármelyik fél, arról nem is beszélve, hogy még mindig fennállhat a gyanúja annak, hogy nyakon csípnek minket. Azonban úgy tűnt mindketten élvezzük ezt a kis játékot és a másik fölé akarunk nőni, hogy azt mondja a másik, hogy - oké, elég volt, nyertél, ez már sok - de még bírjuk, úgy tűnik elég makacsok vagyunk, ahhoz, hogy kitegyük az érzelmeinket egy ilyen szintű “romantikus megpróbáltatásnak”.
- Azt hittem, hogy megakarsz csókolni. – fordítottam el egy pillanatra a fejemet, hogy ne lássa a zavaromat, de nem akartam feladni, élveztem ezt a kis játékot és ki tudja mi lesz a vége, de azt nem akartam, hogy kinevessen, mint ahogy most is tette. Nem is tudom, olyan, mintha nyert helyzetben érezné magát, ez ellen tenni kell. – Tőlem kérded? Te akartál rám mászni, miután azt mondtad, hogy nem akarsz velem randira jönni. – panaszkodtam neki, próbálván kicsalogatni az oroszlánt a barlang mélyéről, bár nehéz volt játszani a sértett, értetlen, laza srácot, miközben vörös a fejem és gőzölög a fülem. – Várj csak, azt hiszem a nevetéstől…a szemed sarkában. – mondtam zavartan, lassan kimondva a szavakat, majd óvatosan az arcához értem és a hüvelykujjammal letöröltem egy lecsorduló könnyet, kínzóan lassan. – Így már jobb. – mosolyogtam rá, de persze a zavartól még a sárga peremű talárom is griffendélesre váltott, azonban biztos vagyok benne, hogy ezzel nyert helyzetbe kerülök és vissza tudok vágni azért, amiért kinevetett.
|
|
|
|
|
9
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 04. - 10:42:15
|
Run with Anne-Rose Még mindig ragyogó szemekkel figyeltem, ahogy a kezembe nyom egy labdácskát, ami talán horgolással vagy valami hasonló mugil eljárással készült. Esetleg csinálnak ilyet a varázslóvilágban is? Fogalmam sincs, annyira nem vagyok képben az ilyesmivel, hogy az szörnyű. – Nagyon jól néz ki, bármi legyen is ez. – forgatom a kezemben, egyszer-kétszer megnyomkodom, feldobálom a levegőbe, majd visszanyújtom neki, még mielőtt eltalálja, hogy ezt is megtarthatom, hiszen így is kellemetlenül érzem magam a karkörő miatt. Nekem is adnom kell neki valami apróságot, majd kitalálok valamit, esetleg megkérdezem Opheliát, hiszen sokat lógnak együtt.
- Az is egy jó szakma, én értékelném. – mosolyogtam a horrorfilmes elszólásra, mert bár szeretek borzongani, nem akarom kedvét venni azzal, hogy bíztatom, hogy jó less az és próbálkozzon keményebben. Szerintem az lehangoló lenne és nem is az én asztalom, így mint mindent, ezt is egy poénnal oldom meg.
A randira hívással bejöttek a számításaim, ő is kiesett a szerepéből és belepirult a zoknijába, jobban kiélvezném a helyzetet, ha nem égne az én arcom is a zavartól, így csak elfordítom az arcom és megvárom, hogy valamit lépjen, biztos vagyok benne, hogy ha magához tér, lépni fog és biztos nem fog tetszeni a válasz.
Ehhez képest a vállamra mér egy jókora ütést a kamu könyvvel, amit azért szorongat magánál már a találkozásunk óta, hogy mindenki elhiggye, hogy ő bizony csak olvasni jött ide. Az ütés miatt a szitok szóra annyira nem is figyeltem fel, mostmár tényleg kiélvezem a helyzetet, tudhatta volna, hogyha házhoz megy pofonokat osztani, akkor lehet, hogy ő is kap egyet-kettőt.
- Megharagszanak? – néztem rá zavarodottan. – Dehát, akkor hogy lesz bárkinek is barátnője, ha megharagszanak egy randira hívástól. – értetlenkedve pislogok rá, mert én aztán tényleg hülye vagyok az ilyesmihez, valószínűleg fel sem fogtam a súlyát a szavaimnak. – Nem tudom, mi az a romantasy vagy dark izé, de most összezavartál, eddig rosszul tudtam a dolgokat? Akkor nem hívhatok randira senkit, akár tetszik, akár nem? – hüledeztem teljesen, majd magam elé nézve latolgattam az esélyeimet, legalább annyira jó volt ez a kis beszélgetés, hogy a zavarom elillanjon egy szempillantás alatt.
– Roxfort viccmestere? – nézek vissza rá felhúzott szemöldökkel, majd elengedek felé egy elnéző mosolyt. – Ugyan, kérlek…ha… - kezdtem volna a válaszba, mikor mosolyogva kezdett közeledni felém, kínzóan lassan, olyannyira, hogy ismét felszaladt a fejembe a vér. Most…meg akar csókolni? Egy ilyen szónoklat után? Nem hívhatom randira a lányokat, de az oké, hogy ennyire nyomul? Mit csináljak? Ha nem viszonzom, akkor puhánynak fog tartani és erről beszél majd az egész suli, ha meg megcsókolom, lehet, megint jön egy hülyeséggel, hogy a lányokat nem csak randira sem lehet hívni, de nem is illik megcsókolni. Nem. Robert nem gyáva. Ha már erről kell beszélgetnie a sulinak, arról fognak szólni a hírek, hogy milyen lazán lecummogtam a griffendéles Anne-t. Becsuktam a szemem és csücsörítve vártam a közeledését, majd mikor már éreztem őt az aurámban adtam neki egy puszit. A fülére? Igen, miközben belesuttogott a fülemben, belecuppantottam egyet az ő fülébe, picsába. Nem is figyeltem, miről beszélt, olyan kínos volt a helyzet, ki kell mentenem magam.
- Csak, hogy tisztábban halld…a mondandómat… - magyarázkodtam akadozott hanglejtéssel, de a fejem olyan vörös volt, mint egy érett paradicsom.
|
|
|
|
|
10
|
Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Látogatók Teázója, Kórházi Üzlet - Ötödik Emelet
|
Dátum: 2025. 04. 04. - 09:42:50
|
Way to health with Clarice Olyan gyorsan váltottunk a képregények világából a kviddicsre, hogy nem is volt időm megemészteni a saját gondolataimat és Clarice véleményét, bár közös pont lesz azt hiszem Batman utálata, legalábbis az álszent személyiségkialakítása. Ha nem lenne, lehet kevesebb lenne a bűnözés is, hiszen a rossz jót szül és így fordítva. Mennyi ártatlan múlt a homályba, csak azért, hogy elkaphassák a képregény oldalain Gotham negatív hősét. Ezzel szemben mondjuk Deadpool és Megftorló sem túl közkedvelt, de ők nem szöszölnek, nem kérik hogy a rendőrség felküldje a jelképüket az égre, nem vacakolnak börtönökkel és mondvacsinált igaszságszolgáltatással, csupán hidegre teszik a bűnözöket. Majd, ha még összefutunk egy következő alkalommal, megemlítem neki, mit gondolna arról, ha ezeket a hősöket összehasonlítanánk.
A kviddics a másik téma, amiről rengeteget tudnék beszélni és hát persze, valószínű, arról is lesz szó, miután kiderült, ki ez a leányzó velem szemben. A Holyheadi Hárpiák fogója, bakker, ha ezt elmesélem a suliban, nem fognak hinni nekem. Na, persze biztos más megvilágításba kell helyeznek a történetet, nem a Mungóban futottunk össze, hanem mondjuk a könyvtárban vagy egy üzletben. Izgatottan tördelem a kezeimet, ugyanis kell egy mellékcselekvés, hogy a tikkelésemet, valamivel elfojtsam, de sajnos olyannyira bepörögtem a felismeréstől, hogy a nyakam is rándult egyet és vitte magával a tök fejemet.
- Én is jobban érezném most magam egy seprűn. – válaszoltam keserédes mosollyal a válaszára, hiszen biztos vagyok benne, hogy mamuszban és köntösben is gyorsabban lezárná a Mardekár elleni mérkőzésünket, mint Blackwar.
Még mindig fülig érő szájjal nézem, ahogy visszatolja elém a cukros sacskót és hevesen bólogatva fogadom el a döntését. Nincs több cukor. – Hogyne, legalább valamiben lenne esélyem ellened. A képregényvilágban és a kviddicsben úgyis jobb vagy. – helyeseltem a kártyára való felhívására, amúgyis tuti szórakoztatóbb lenne, mint csípős és füstös cukorkákat cuppogtatni. Amúgyis csak a saját szórakoztatásromra vettem, hogy eltereljem a figyelmet a problémámról és a nyomoromról.
Azonban villűámcsapásként ért Clarice következő kérdésre és olyan sebességgel húztam fel a szemöldököm, mint, ahogy beszélgető társam hajthat végre zuhanórepülést egy cikeszért. Honnan tudja, hogy mérkőzésünk lesz? Gondolom valami rokona lehet a Roxfortban vagy nem tudom, hogy egy kviddics sztár mi másért lenne ennyire naprakész a suli mérkőzéseit illetően.
- Igen, helyesek az információid. Én hajtó vagyok a csapatban. – válaszoltam egykedvűen, folyamatosan gyanakodva figyelve a reakcióit. – Jelentkeztem csapatkapitánynak is, mert bár megvertük az első mérkőzésen a Hollóhátat, de már ott is nekem kellett felkészítenem a többieket. A jelenlegi csk eléggé el van foglalva a tanulmányaival. – meséltem neki úgy, mintha, csak egy iskolatársammal cseverésznék a mindennapi dolgainkról. De lehet kicsit be is akartam vágódni ezzel a csapatkapitányi dumával, hiszen azért nem mindennap ül veled szemben egy sztárjátékos. – De a Mardekár jobb idén, eléggé le vagyunk sajnálva, nem sok esélyünk van. – folytattam kicsit komolyabban véve a témát. – De mindent meg fogunk tenni a sikerért, szeretem ezt a sportot és a Hugrabug nem mostanában örülhetet serlegnek. – szorítottam ökölbe a kezem, ahogy a tekintetem már elszánt vonásokat mutatott Clarice irányába. Olyan gyorsan váltott át a szándék, arról, hogy elismerést nyerjek ki a velem szemben ülővel, hogy nem is vettem észre, hogy ismét tikkelni kezdett a szemem. – Óh. – takartam le egyből a lány által említett szervemet, majd sóhajtottam egy nagyot. – Igen. Ezért vagyok itt. – válaszoltam elkámpicsorodva. – Egy halálfaló átkának egy darabja elkapta a szemeimet kicsi gyerekkoromban. Azóta járok ide, hogy féken tudják tartani főzetekkel és kísérletezésekkel. – tettem hozzá. – Ha nem járnék ezekre a kúrákra, úgy remegnék, mint Joker áldozatai miután beszívták a nevető gázt. – nevettem el végül magam egy képregényes utalással példázva a problémám hatását. Meg is feledkeztem arról, hogy talán elmesélheti ezt az ismerősének vagy rokonának a Roxfortból, de Merlinre, jól esett kicsit kipanaszkodni valakinek magam, jól esik valakivel beszélgetnem erről, aki nem a családomhoz tartozik. – Te pedig gondolom a hajlékonyságod miatt vagy itt. Azt hittem egyedi képesség, veled született vagy ilyesmi. – dobtam vissza a labdát a lánynak, hiszen, ha már én őszinte voltam, ő is mesélje el mi a problémája, na meg aztán illendő is visszakérdezni a hogylétére.
|
|
|
|
|
11
|
Múlt / Északi szárny / Re: Gyakorlópálya
|
Dátum: 2025. 04. 02. - 15:14:21
|
Ismét furákat pislogok Holdenre, hiszen bölcsessége megint egyszerre okozott zavart és jó kedvet, ami nem meglepő, hiába töltünk rengeteg időt együtt a kviddics miatt legfőképpen, egyszerűen nem lehet alapvetőnek venni ezeket a szövegeket. Biztos vagyok benne, hogy azért lógnak rajta a csajok is, mert szexinek tartják a beszédstílusát, meg hát biztosan szerepel a repertoárjában néhány felszedős indián szöveg is. Lehet, majd kérek tőle tanácsot is, jó rég óta nem volt barátnőm és már kezd az a hír terjedni, hogy Miles-al alkotunk egy part, bár biztos vagyok benne, hogy ez részben O’Haráéknak köszönhető.
- Lovat? Nem cimbora, köszönöm, maradok a seprűnél. Az legalább nem kér kockacukrot. – paskoltam meg mosolyogva a seprűm szárát, mintha csak egy állat lett volna, amiről szó volt korábban. Bár lehet sokan kinevetnek érte, de hiszem, hogy a kviddics játékosok úgy bánnak a seprűikkel, mint a társaikkal vagy barátaikkal, a lelkünk egy része. – Meglehet, bár sosem volt hosszú hajam, nekem nem állna jól szerintem! – kiáltottam oda Holdennek, miközben csináltam pár trükköt a seprűn, figyelnem is kellett, hiszen már lendítette is a jobbját, a gurkó pedig úgy közelített felém, mintha bűbájjal húztam volna magamhoz.
Egy dugóhúzóval kitérek előle az utolsó pillanatban,. ahogy azt terveztem, majd megvárom, hogy újra el kezdjen üldözni és Holdent veszem célba, hogy megint tudjon tüzelni egyet. – Itt jövök! – kiáltom ismét, s bár másodjára játszuk a figurát, majd tervezem ezt bevetni a Mardekár elleni meccsen. Motyogtam róla pár mondatban Munsonnak, aki nem igen foglalkozott vele, inkább a beadandójával volt elfoglalva, meg morgott valamit arról, hogy délután ki kell mennie Roxmortsba. Az az érzésem, hogy teljesen elhanyagolja a kviddicset és ezzel a többiek is egyetértenek, vagyis részben, Holden véleményéről nem tudok sokat, de nem is terhelném most őt ezzel.
Talán mégis meg kellene említenem neki, nem lenne fer, ha kimaradna ebből, hiszen azt érezhetné, hogy kirekesztettük, talán információja is van arról, hogy Munson hogy érzi magát ezzel kapcsolatban.
- Figyu. – álltam meg melette, sziunte úgy, mintha nem is éppen edzésen lennénk vagy éppen nem kellene félnünk attól, hogy közelünkbe kerül egy gurkó. – Munson mostanában eléggé el van havazva, nincs sok ideje az edzésekre. – vakartam meg a tarkóm, ahogy ültem a seprűn.
- Gondolkodtam és… lehet megkérdezem, nem-e adná le a kapitányi szalagot. Esetleg gond lenne, ha átvenném? Vagy igényt tartanál rá? – kérdeztem olyannyira zavarban, mintha csak egy lány hívnék randizni.
|
|
|
|
|
12
|
Karakterek / Sziesztalak / Re: The friendship of the raven and the badger
|
Dátum: 2025. 04. 02. - 10:46:02
|
After the storm with Zafira Az ajtó nyikorgása még hagyján, reméltem, hogy a csapattársak közül jön be valaki, akiknek méltán nem örültem volna, de egy olyan személy látogatott meg, akinek egyszerre örültem is, meg nem is. Nem akartam, hogy Zafira így lásson, de ha már valakinek meg kell látnia a jelenlegi állapotomat, hát az a második legjobb barátom Miles után.
- Szia. – köszöntem szűkszavúan, miközben még mindig küzdöttem a testem remegésével. A felső testemen sebek és kötések éktelenkedtek, Madame Pompreynak köszönhetően reggelre a csontjaim helyre állnak, de addig biztosítani kell a rögzítését, míg ez nem történik meg. – Nem…mondanám. – remegett bele a fejem a beszédbe, így a szavam egy pillanatra elakadt, mintha csak dadogtam volna és erőltettem volna a beszédet. Kezeimet ökölbe szorítottam, mintha csak próbáltam volna visszafolytani a tikkelést és a rázkódást, sosem működött, de mindig megpróbáltam, amolyan mellékcselekvéssé vált már ez nálam. - Azt...álmodtam...hogy kerget... - folyamatos rángás. - kerget...kerget egy cikesz. - nyögtem ki végül mérgesen, de azért elengedtem egy félmosolyt is.
Szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam a barátom társaságában, pedig tudom, hogy bármit megoszthatnék vele, de féltem, hogy az évek alatt felépített kép, ami rólam kialakult, egy őszinte vallomás miatt egy pillanat alatt leomlana. Hogy nem azért vagyok ilyen laza és álmoskás mindig, mert ilyen a természetem, hanem mert főzetekkel tömnek, aminek ez a mellékhatása, hogy mentális gondokkal küzdök egy rosszul sikerült mentőakció miatt. Az egész suli rajtam nevetne. Így is O'Hara és Travers célpontja vagyok folyamatosan Miles-al karöltve, mindig szívják a vérünket és nem tartanak érdemesre még az életre sem. Mi lenne, ha még ez is kiderülne, akkora fegyvertényt kapnának, hogy az utolsó évem gyötrelemmé válna.
Arról nem is beszélve, hogy meg vagyok most ijedve. Eddig kviddicsezés közben sosem jelentkeztek a tünetek. Ez egy olyan helyszín volt, ahol nyugodtan tölthettem az időmet, anélkül, hogy aggódnom kellett volna a problémám miatt, de így, hogy Traversék boksz zsákot csináltak belőlem, valószínűleg elindított bennem valamit, ami előhozta ezt a rettenetet. Lehet abba kell hagyjam a Kviddicset?
Erre a gondolatra könnyek szöktek a szemembe és oldalra fordultam, hogy Zafira ne lássa. - Khm…köszönöm. – válaszoltam neki, miközben megrándult a vállam. Persze, aranyos dolog volt tőle, hogy hozott nekem ennivalót, édességet és miegymást, de pont most nem szívesen mutatkoztam volna társaságban, étvágyam meg pláne nem volt.
- Jól… azt hiszem. – válaszoltam anélkül, hogy ránéztem volna. Nem akartam rákérdezni az eredményre, arra, mi történt azután, hogy lezuhantam, arra, hogy milyen a közhangulat odakint, vagy hogy aggódnak-e értünk. Érdekes gondolat. Ki aggódna ugyan.
- A főzet…hatása. – próbálkoztam, ahogy egy görcs elkapta az öklömet és ismét oldalra billentettem a fejemet egy rohamtól. A szemeim égtek, nem győztem becsukni őket, de próbáltam tartani magam, holott Merlin tudja, hányszor tikkeltem, miközben a padlót néztem. – Jó kis meccs volt. – tettem hozzá, próbáltam laza maradni a körülmények ellenére, nem akartam, hogy Zafira aggódjon, de elég nehéz tartani magam, miközben úgy rángatózok, mint akibe villám csapott. – Sajnálom. – böktem ki végül, miközben megint elcsuklott a hangom. – Odafent... - tikkelés... - elveszítettem a kontrollt…- rángás. – Nem szabadott volna lesüllyednem a szint…szint….szintjükre. – dadogtam, majd mérgemben megragadtam a fejemet mindkét kezemmel és erőből szorítottam, mintha csak fenyegetni akartam volna ezzel a szervezetemet, hogy hagyja abba a rángást. Gyönyörű látványt nyújthatok. – Sajnálom…grrrr…hogy így kell látnod… - morogtam még mindig a könnyeimmel küzdve.
|
|
|
|
|
13
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 04. 01. - 11:20:32
|
Run with Anne-Rose Lehet túlzás az aggodalmam, egyébként érthető is a lány reakciója, de most valamiért óvatosabb lettem az utóbbi hetekben. Annyira, hogy a mardisokat nem is szivatom és bár Miles folyamatosan bíztat rá és javasolja a jobbnál jobb őrült poénokat, valahogy mindig letereltem valami ürüggyel, aminek semmi alapja nem volt. Lehet, hogy a vereséggel egybekötött mérkőzés az oka vagy az, hogy ilyen csúnyán elbántak velem, nem tudom.
Nem. Az ijesztett meg inkább, hogy a mérkőzés után előtört belőlem a betegségem. Zafira szeme láttára omlottam össze és remegtem, mint egy nyárfa level é sez korábban még sosem történt meg velem, pedig volt pár húzósabb mérkőzés a hátam mögött. Remélem ez nem fog traumát okozni nekem a továbbiakban, hamár profi kviddicsezőként képzelem el a jövőmet.
- Oooké. – válaszolom neki mosolyogva, ahogy elengedem a száját, persze chill, bár biztos vagyok benne, hogy nem tanulni jött ide, annyira azért már átlátok rajta, hogy tudjam, hozzánk hasonlóan ő is mindig keresi a bajt. – Horgolsz? Az tök menő. – bólintottam már, miután a kezemen pihent az ajándéka. Nem győztem betelni a látványával, úgy emeltem a fény felé, mintha lányként kaptam volna valami drága ékszert, legszívesebben rohantam volna, hogy megmutassam Miles-nak. – Hogyne tetszene, nagyon király. Nem is értem, miért készítettél csak nekem ilyesmit. – mondtam neki mosolyogva, majd egy pillanatra elvörösödtem. Kimondva ez a mondat elég félreérthető lehetett és magam se gondoltam bele, erre milyen választ adhat, főleg, hogy utána még el is kezdett dícsérni, a kacsintással egybekötött oldalba könyöklésről nem is beszélve. – Jajj, menj már. – töröm meg a pillanatnyi zavaromat, remélve, hogy nem tűnt fel neki, bár a mondatának utolsó része ismét zavarba ejtő volt, el is fordultam, hogy kamuból ellenőrizzem, nem-e jöttek utánam a hollóhátasok. Bírja a fejem, persze sokan mondták ezt már, de az ajándék és a közvetlenség egyben tényleg kellemetlen helyzetet produkál, nem győzöm félreérteni a helyzetet.
Aztán ráadásul azt se engedi, hogy én fizessek a Roxmortsban, hát milyen dolog már, hogy ő hívjon meg engem, főleg egy ilyen ajándék után. Gyorsan, mostmár kontráznom kell, nincs mese, túl vörös vagyok ahhoz, hogy ennyiben hagyjam a dolgot. A mindig laza és közvetlen Robertet sarokba szorítja egy lány, ki olyan közvetlen, hogy az már félreérthető.
- Szeretnéd? Persze, miért ne. Legyen randi. – vágom rá bele se gondolva a szavak súlyába, a fejem persze már a paradicsom színét öltötte magárta, de biztos vagyok benne, hogy ezzel megtöröm a közvetlenségét és belátja, túlzásba viszi a viccelődést, már ha viccelődik. Már magam sem tudom. Idegesen szorongatom mindkét kezemmel a taláromat, és persze a legjobbkor engedek meg felé két kacsintást, ami igazából tikkelés volt, de muszáj elrejtenem a problémát és bár már ígyis elég félreérthető a helyzet, nincs mit tenni, inkább higgyék azt, hogy flörtölök, mintsem hogy nem vagyok százas.
Mondjuk, az őszintét megmondva Anne szép lány, sosem gondoltam még rá, hogy randira hívjam. Nem vagyok ez a bájgúnár alkat, akikkel együtt voltam itt töltött időm alatt, általában felszedtek vagy ők kezdeményeztek, végül mindig ugyanaz lett a nóta vége, túlságosan gyerekes vagyok. Végül csak elnevette magát és kiderült, hogy poénnak szánta a dolgot, nyilván, mióta itt ülünk, csak a bolondját járatja velem és bár az én tervem volt a helyzet megtörése, még mélyebbre süllyedtem a zavartság süllyesztőjébe.
- Közösségi munka mi? – váltottunk témát szerencsére, bár biztos vagyok benne, hogy erre még visszatérünk. – Valld be, hogy a helyünkre pályázol. Te akarsz lenni a suli viccmestere. – lököm most meg én a vállát kicsit és végül el is nevetem magam. Végre kezdem összeszedni a leesett államat és el is kellene végre hesegetni ezt a ködfátyolt, amibe Anne félreérthető cselekményei sodortak.
|
|
|
|
|
14
|
Múlt / Déli szárny / Re: Botanikus szoba
|
Dátum: 2025. 03. 31. - 10:21:58
|
Run with Anne-Rose A nevetéssel egybekötött mentegetőzésére már nem volt időm reagálni, próbáltam olyan gyorsan felhúzni a nyúlcipőt, amilyen gyorsan csak lehet, így bár húztam magammal a lányt, később lesz idő beszélgetni, ha már biztonságban érezhetjük magunkat. Még mindig kipirosodva hallgatom a megjegyzését a trágyagránátok elavultságára, mire én legyintek csak mosolyogva, hát hogy a fenébe lenne már elavult, ezt csak az mondhatja, aki még nem kapott az arcába egyszer sem. Megvetem a hátam a virágágyásnál, majd egy utolsó, nagyobb sóhajjal tudatosítom, hogy leráztuk a kelletlenkedő hollóhátasokat.
- Nem ez a fura. – pihegtem még mindig Anne felé. – Hanem hogy a hollóhátasoknak hogy van ennyi erőnléte? – Utoljára kikukucskáltam, majd Anne felkiáltására majd beugrottam a mögöttünk lévő bokor mögé. – Cssss! – tettem a szájára a kezemet gyorsan, majd ismét az ajtó felé kukucskáltam, nem-e meghallotta valaki. A gratulációról szóló szövegét a kezem takarásába tudta csak kinyögni, ha addig el nem vette a kezem a szájáról, majd mikor már biztosra vettem, hogy senki nem hallotta meg a lány kiáltását, magamtól elengedtem. – Köszi, de szóra sem érdemes. Kedves tőled. – suttogtam, ahogy ismét ellazulva üldögéltem a lány mellett, majd figyeltem, ahogy a táskájában túrkál valami után. Talán adni akar nekem valamit, vagy meg akar viccelni, mondjuk elég huncutul viselkedik, Miles-al sem tudjuk soha kitalálni épp mi jár a fejében, nem régiben úgy döngöttünk, hogy odafigyelünk rá, nehogy akasszák a hóhért és ő vicceljen meg minket.
- Hű de menő! – kiáltottam fel, ahogy kinyitottam a kis dobozkát és a fény felé tartottam a karkötőt. Szinte percekig csodáltam, mielőtt megszólalhattam volna, meg is feledkeztem annak a lehetőségéről, hogy valami viccnek lehetnék áldozata, hiszen ilyen kedvességet maximum Zafira vagy Miles szoktak nyújtani felém, megszoktam már hogy a suli több, mint fele utálja a képemet.
- Ez nagyon kedves gesztus volt tőled Anne. – mondtam végül, ahogy feltettem a kezemre.
- Roxmortsba? – kérdezem vissza még mindig az ajándékot csodálva, immáron úgy, hogy a kezemen lóg, akár egy győzelmi zászló. Tényleg úgy érzem magam, mintha át lenne itatva szerencse főzettel, nagy becsben fogom tartani az egyszer biztos. – Majd felmutatom a következő mérkőzésemen. – mosolyogtam rá. – Bár, pont a Griffendél ellen fogunk játszani. – tettem hozzá kicsit fintorogva, ez azért egy kicsit elrontja a hangulatot, hiszen Anne Griffendéles diák, nyilván nem fog saját csapata ellen szurkolni.
- De Roxmortsban én fogok fizetni, a férfiaknak illik vagy mi? – mondom neki megrántva a vállam, hiszen nem vagyok valami jó az ilyesmiben.
- Na és te? Miújság veled? Te is valami rosszban sántikáltál? – kérdeztem végül, mikor az ajándék okozta flow alábbhagyott, persze azért mindig mondandója között újra meg újra rálestem a kis ékszerre.
|
|
|
|
|
15
|
Múlt / Fogadótér / Re: Tavaszi Avivarázs
|
Dátum: 2025. 03. 25. - 15:24:44
|
|
Virágot igaz nem hoztam,
de a zöld már türelmetlen volt.
Hisz kalapjakènt virágba borult rètet hord
Virágot igaz nem hoztam,
vidámságot ès kellemet többet visel.
Madarak dalát,
napnak sugarát,
Szívünkben megújulást kèpvisel.
|
|
|
|
|
