Bitter Orange, Mandarin, Red Grapes, Rose Magnolia, Violet, Cinnamon, Birch Wood.
Anathema Avery amellett, hogy fő tevékenységeként megjelölhette volna a Mr. Nott miatti aggodalmat, más ügyek miatt is szívesen sóhajtott volna, ha épp egyedül van. A nemrég lezajlott diplomaosztó és felavatás hálával töltötte el a szívét, ugyanakkor félelemmel is a jövő miatt - vajon elfogadják jelentkezését a továbbképzésre? És felveszik a Mungóban arra a gyakornoki helyre, melyre a felvételi elbeszélgetés alig egy hete zajlott le? Még most is látta maga előtt az egyszerűen berendezett termet, a bizottság tagjainak arcán a semleges nyugalmat - ha ez teljes kontrasztban is állt a pavilon nyüzsgésével, újra és újra visszakúszott a gondolatai közé, nem hagyta megnyugodni igazán. Talán butaság még ilyenkor is emiatt rágódni - hozhatna ő is még egy kehellyel és megfeledkezhetne csak egy kicsit a kötelességeiről. Annyi év küzdelme után mégis nehéz volt elvonatkoztatnia tőle, vagy akár attól, hogy mi történne, ha nem járt sikerrel - Arcturus és a saját áldozatai nem mehetnek kárba, nem múlhat ezen közös boldogulásuk. Mr. Nottnak nem is mert elmondani mindent félve a kudarctól, bár biztos volt benne, hogy régi kedves barátja akkor sem derülne a fájdalmán, ha aznap épp a csínytevő oldalával fordul felé.
- Rendben, de csak.. néhány kanállal! Ha tényleg megihleti ez a pavilon, biztos vagyok benne, hogy valami különleges jut majd eszébe, és akkor mindent meg kell kóstolnunk. - örömmel fogta apró kezébe a kanalat, amelyen most is egy nyúl arca volt a díszítés. Mr. Nottnak kiváló szeme volt a részletekre, bár Anathema már biztosan azt mondta volna, hogy ne fáradjon érte. Különös volt, de abba a korba értek, amikor hamarosan elválnak útjaik bizonyos értelemben - ez megint hidegebb felismerés volt a gelatonál is, így Anathema inkább vett még egy kanállal a biztonság kedvéért. - Akkor készítenünk kell egy tervet! Tudja, Mr. Nott, nem is gondoltam, hogy ennyi minden érdekli majd hirtelen. Van nálam egy napló, amiben feljegyzéseket tartok, és ohh.. ! - lelkesen tette az asztalra a kicsit kopott, de mindig szeretettel forgatott kis bőrkötésű naplót, de a lapok közül hirtelen kicsúszott az a bizonyos levél, amelyben értesítették, hogy majd értesítik a hónap eleje körül a felvételi eredményéről. A nagy, piros aláírás most úgy tűnt fel a napfényben, mintha bűnjel lenne: Anathemának még a szava is elakadt egy pillanatra, ahogy nézte a pergamenen.
Végül megpróbált mosolyogni, és visszahajtogatni a levelet a lapok közé - de azt nem tudta eltitkolni, mennyire fél a sorok tartalmától. Mr. Nottnak igaza van, addig kell élvezniük a kiállítás csodáit, amíg erre lehetőségük van - szörnyű lenne, ha nem tudna jelen lenni fejben egy ilyen pillanatban, és utólag emiatt is bánkódna. Talán érdemes volna elbeszélgetnie magával komolyan is, de épp a hetek forgataga miatt valahogy sosem maradt igazán egyedül: néhány óra, amelyet csak csendben a sütéssel vagy a növényei között töltene, bizonyára visszavezetné a helyes útra. - Rendben, építsünk homokvárat, de Mr. Nott.. miért érzem úgy, hogy önt az ennivaló foglalkoztatja inkább a parton? Milyen ételekről tud, amelyeket ott készítenek? - most végre valóban elnevette magát, annyira hihetetlen volt, hogy barátjának még most is csak ez jutott eszébe. A kisfiú az asztalukhoz ért, de mielőtt elbújhatott volna a terítő fodrai között, szülei utolérték, és nevetve felkapták. Anathema hirtelen nem is egészen értette, mitől fél úgy, ami a jövőt illeti..
Talán nem úgy alakult, ahogy szerette volna, vagy ahogy.. illendő: a kijelölt út homályba veszett, mikor a szüleik hátrahagyták őket, Averyék csillaga azóta magányosan pislogott az égen. Arcturus mindent megtett érte, és együtt átvészelték a viharokat, de most, hogy Anathema tudta, hiába Mr. Nott örömteli felbukkanása, bizonyos körülményeiket nem kerülhetik el. Életét a gyógyításnak szenteli, és úgy lesz a legjobb, ha figyelmét is csak erre fordítja hálával: mikor megkezdte tanulmányait, korántsem volt biztos, hogy a végére érhet anyagi gondjaik okán. Hiszen azzal foglalkozhat, amit igazán vágyott és tisztelt: és ha ezt nem is ott vagy akként teszi majd, ahogy a hagyomány megadja azt, ez még mindig épp az volt, amire felesküdött, ha már saját családról.. álmodnia sem volt érdemes. - Nézzük meg először azokat a pavilonokat, amelyeket ön szeretné! Tudja, Mr. Nott, nagyon köszönöm, hogy sokat kérdezett tőlem a vizsgáim előt, de nem szeretném minden idejét elrabolni ezzel, nem volna túl kedves tőlem. Kezdjük a spanyol pavilonnal, és utána vacsoráig bejárhatjuk az izlandit és norvégot! Mindkettőben szívesen bemutatom néhány rokonomnak, ha jól emlékszem, a szervezők között találjuk őket. - erre azonban heves büszkeséget érzett, még ha származásának másik fele olykor kissé feledésbe is merült. Máris vette a kalapját és táskáját, hogy indulhassanak is: talán ha elég sokat sétálnak, nem is számít majd az ötödik kehely gelato a vacsora előtt.
Bitter Orange, Mandarin, Red Grapes, Rose Magnolia, Violet, Cinnamon, Birch Wood.
Anathema Avery sóhajtott egyet - nem túl nagyot, de azért jelentőségteljeset. Kalapját az egyik székre helyezte, és megpróbált megfeledkezni róla, hogy Mr. Nott pontosan hányadik gelatonál járhat. Talán most először kezdett már aggódni miatta, mert bár a gelato, el kellett ismernie, különösen finom volt ebben a melegben, de a negyedik kehelynél, melyet ugye, nem számolt, már nehezen tudta elképzelni, hogy nem Mr. Nott hasfájós kiadásával tölti majd a délután további pillanatait. Míg a férfi visszaérkezett a kóstolónak már nem is nehezhető édességgel, belelapozott a pavilonokat ismertető kis prospektusba. Ha Notték nem hívják el magukkal, itt sem lehetne - és feltett szándéka volt mindent alaposan megismerni, megfigyelni, az időt a lehető legjobban kihasználni. Anathema Avery azok közé a látogatók közé tartozott, akik annyi programot igyekeztek napjaikba sűríteni, hogy mellettük szinte lehetetlenné vált leülni, és csak élvezni kicsit a különböző kultúrák nyugodt árnyalatait. Ezt el is ismerte magában, ahogy azt is, hogy nem teszi kellemessé Mr. Nott számára, ha ragaszkodik eredeti elképzelésükhöz, melyben csak a mai nap bejárják az összes európai ország pavilonjait.
- Mr. Nott, kezdek aggódni önért. Nem rontja el a hasát a sok gelatoval? - bár innen nézve is nagyon finomnak tűnt a hűvös krém, elegánsnak a kis kanál, melyet a kehelyhez adtak. Az olasz pavilon legnagyobb tere most is forgalmas volt, mindenhonnan beszélgetés, zene, üvegek jókedvű koccanása szűrődött feléjük, még a szél is a citromlugasok és szőlő illatát hordozta. Anathema Avery már szinte nem is bánta, hogy nem siettek tovább a spanyol pavilonba.. pedig nem volt igazán messze. - Az édesanyja azt ígérte, ma ő készít vacsorát. Ön szerint mi lehet az? - eredetileg talán azt akarta kérdezni, valamiféle csínyt követ-e el éppen, talán a vacsora fogásai miatt? Anathema Avery tudta már egy ideje, hogy a Nottok olykor szerették megviccelni egymást: ahogy azt is, hogy Donna Cordelia mennyire utálja az angol mágikus gyorséttermeket. Alig akart hinni a szemének, mikor egyszer meglátta, hogy épp a hölgy macskái akarják maguk is megkóstolni az onnan becsempészett hamburgereket Mr. Nott társaságában..
Most sem volt jobb véleménnyel a macskaszabásúakról - de nagyon kedvelte a rókákat, amelyeket Notték különböző birtokain fedezett fel. Eleinte tartott kicsit a társaságuktól, annak közelségétől, de mostanra el sem tudta volna képzelni az épp szabad vasárnap délutánokat anélkül, hogy együtt etetik őket szőlővel és avokádóval, amelyet különös módon nagyon kedveltek. Az egyik mellettük elsétáló mágus ruhájának szövetéről eszébe jutott az a jellegzetes szürke, amelyet az egyik róka puha bundáján látott mindig - az állat rejtélyesebb volt a többinél, és olykor már Widow's Peakbe is megtalálta az utat. - Ezek után megnézhetnénk a spanyolok pavilonját, Mr. Nott? Még nem olvastam végig az ismertetőt, de már láttam, hogy van andalúz tűzmágia. Milyen izgalmas, ugye! Ön mit szeretne megtekinteni még most délután? - fel akarta lapozni az imént a táskájába süllyesztett ismertetőt, de megragadta a figyelmét egy mágus, aki az előle szaladó gyerekét kergette körbe a téren a látogatók kíváncsi tekintetének kereszttüzében. Az apró fiú egyszer megbotlott egy kavicsban, de végül az asztaluk felé sietett, talán azt remélve, hogy elbújhat a terítő és az árnyékok adta kis zugban a szülei elől.
Orange, Orange Blossom, Violet Strawberry, Wild Berries, Birch, Oak Wood.
Anathema Avery korán megtanulta, hogy vannak dolgok, melyeket nem illik észrevenni - ezeket pedig a legjobb, ha úgy nem veszi észre, mintha nem is lettek volna. Ha valaki neveket kever össze, illetlen kifejezésekkel illet valakit, vagy épp rendezetlen külsővel jelenik meg egy fontos eseményen: ezek mind szükségtelen udvariatlansággal járó események, melyeket nemcsak könnyebb, de illedelmesebb is meg nem történtként kezelni. Anathema Avery sokszor érezte azt, hogy nagy közös hallgatásuk, mely az illem alapzatán nyugodott, sokszor okoz számukra fájdalmat. Ez is hasonló pillanat volt: míg a csend egyikük vállától a másikukig ért, nehéz volt megszólalni is. A levegő otthonossága kimondatlan félelmeikkel sötétebb és sötétebb lett.. neki pedig egyértelműen csak rá kellett volna hagynia a beszélgetés érdekében a rég látott barát látogatását, szándékait. Mégsem tudta megtenni, ami miatt már a kezeire lepillantva is mély bűntudatot érzett. Mégis.. Mr. Nott távozása és hallgatása úgy sajgott most is, mintha csak tegnap történt volna.
- Talán mi is nagyon keveset tudunk róluk. Sosem volt még kobold az osztályunkon. - különösnek tűnt ezt elismerni éppen most: Anathema Avery Mr. Nottról is keveset tudott, kevesebbet, mint remélte. Sosem hitte volna, hogy hátrahagyja őket, vagy hogy nem felel szólításaikra, most pedig valószerűtlenné vált jelenléte. Olyan valószerűtlenné, amit nem kérdezünk többé, mert magától értetődő - és Mr. Nott is magától értetődőnek érezhette érkezését, egészen addig, amíg ő nem rontotta el azt számára. - Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, de ez.. már úgy érzem, elkerülhetetlen. Kérem, ne haragudjon érte, Mr. Nott. - a régi szokás a mentegetőzése nehezen múlt, lassan és kényelmetlenül, mint egy elhúzódó front a határ felett. Még arra is ügyelnie kellett, hogy ne pillantson épp a szemébe, míg szavaikat keresik, mert biztosan csak kínossá tette volna azt, amit említenie sem lett volna szabad.
- Kik tették önt tönkre, Mr. Nott? A halálfalók? Vagy.. valaki a családjából rosszat mondott önre? - nem akarta elvitatni a fiú.. most már férfi érzéseit, de nem tudta elképzelni, ki léphetett fel vele szemben támadóan azok után, amin átment a háború utolsó évében. Néha ugyan meglátogatta Nottékat, azokon az alkalmakon tapintható volt kisebb fiuk hiánya, így ők biztosan nem élhettek kritikával felé azért, amiről nem tehetett. Talán Bruno Sforza tért vissza többedmagával, és Anathema nem tud róla? - Mr. Nott.. - a tárgyalások után alig-alig bírt még elegendő információval a mentális és mágikus sérülések tekintetében. Mára értette, érteni vélte, mi történhetett akkor Mr. Nottal: de a klasszikus tüneteket nem észlelte, bárhogy is próbált csak arra ügyelni, amit mondott neki. Óhatatlanu keresni kezdte a nyomokat, az emléktörlések sérüléseit, az átokból származó bizonytalanságot és félelmet a férfi tekintetében, de bárhogy igyekezett, nem látta. Ettől rögtön bűntudatot érzett, hiszen a másik épp kiöntötte neki a lelkét, Anathema pedig ilyen hálátlanul nem is vette észre, amit gyakorlata megkövetelt tőle. Hacsak nem másra gondolt Mr. Nott?
- Mr. Nott, mi történt önnel? Ez.. talán nem tartozik rám, ne haragudjon, amiért megkérdezem, de azt hittem, a tárgyaláson.. mindent elmondott. Kiderült valami az egészségéről? Vagy lelkében érzi magát így? - csak rosszabbá tette, hogy betegnek látta, ha nem is volt az. Ez csak Mr. Nottra és a gyógyítóira tartozott, Anathema Averynek most még inkább hallgatnia kellene, mint eleinte. Szomorú mosolya, piros kis orra azonban elárulták rokonszenvét és kíváncsiságát is: remélte, hogy mindkettő erősebb annál a kis hangnál, mely gyanakvóan suttogott a bizalom elvesztéséről. A gyakorlat hónapjai megnyitották a szívét a nehéz helyzetben lévők előtt még inkább - de már azt is tudta, néhány esetben ezen keresztül érkezett a csalódás is. Hinni akart Mr. Nottnak, ahogy akkor hitt, mikor először azt füllentette neki, hogy nem tudja, hová lett az utolsó szelet pizza, amit készített. - Miért nem írt nekünk? Mr. Nott.. az a balszerencse minket is ért. Nekünk nincs és nem is volt soha okunk vagy akár lehetőségünk lenézni bárkire.. Azok után, ami történt a nagybátyánkkal, szüleinkkel. Azt hitte, hogy nem fordulhatunk ön felé többé irgalommal, mert egy szörnyeteg elvette az akaratát? - ez akár bántó is lehetett volna, de Anathema tudta, nem róla szól, nem őt illeti. Mr. Nott fájdalma számára csak távoli emlék volt, melyet most, a békés helyiség puha illatai között felelevenítenek. De talán.. jobb volt emlékezni, mint arra a sajgó kis pontra figyelni a szívében.
Anathema Avery akkor sem merte volna megemlíteni a sál rejtélyét, ha ketten maradnak a hangokkal, színekkel, alapanyagokkal teli konyhában pár pillanatra. Ez a veszély nem fenyegetett, a teáskanna sípolt, a sütő melege mintha csak közelebb vonta volna magához a beszélgetőket, és persze, Victoire semmiképp nem mondott le a mézeskalács elkészítésének lehetőségéről. Talán jobb is, ha nem kerül szóba, Arcturus útjai kifürkészhetetlenek voltak még számára is, és bár szerette volna azt hinni bátyjáról, hogy csak úgy cselekszik távollétében, ahogy iskolai éveiben állította, ez talán hiú ábránd volt. Arra Anathema sem gondolt szívesen, hogy talán mindkettőjük számára elmúltak már azok a lehetőségek, melyeket veszélyeztethette volna néhány híresztelés: az ajtók, melyeken átlépni vágytak, becsukódtak előttük, hálásnak kellett lenniük minden kinyújtott kézért. Arcturus, a mindig népszerű talán még jobban megsínylette a közösségük egy fontos részének pálfordulását, Anathema pedig.. nem hibáztatta volna, ha ez a kétségbeesés több kockázatra inspirálta volna az előtte mindig erősnek és vidámnak mutatkozó bátyját.
- Nem, persze, nagyon örülnék neki, ha mindketten maradnátok még egy kicsit, és igaz, hogy azt ígértem Victoirenak, hogy elkészítjük a mézeskalácsot. Hárman még gyorsabban elkészülünk majd vele. - visszafordul a könyv kézzel írt lapjaihoz, melyeket csak itt-ott pettyeznek a tinta apró pöttyei, ujjaival követi a pontos mennyiségeket. Mégis, nehéz nem gondolnia arra, milyen nehéz lehet Ms. Weasleynek most a rá irányuló figyelem terhe alatt, amikor mindenki többet remél tudni legfelsőbb érzéseiről. Anathema Averyt senki nem akarta felkérni egy interjúra, véleménye nem számított, de ismerte a közvélemény szigorú megjegyzéseit, azok élét, melyek megsebzik a lelket, talán akkor a leginkább, mikor nem igazak. Szerette volna eloszlatni ezeket a sötét felhőket, de ennek nem most volt itt a lehetősége, és biztosan nem Victoire sütis délutánján. - És miért volt nálad a sálja? Kölcsönadta neked, hogy ne fázz meg? Vagy rá buksz? - a kislány nem is sejtette igazán, hogy a kérdés vajon milyen hatást kelthet, vidáman lóbálta tovább a lábait, és megpróbálta az utolsó utáni cseppeket is kikortyolni a bögréjéből. A forrócsoki kis bajuszt hagyott a szája felett, amelyet egyelőre nem vett észre, ahogy a 'buksz' kifejezés játékosságát sem - bizonyára az épp divatos slágerben hallotta, és észrevette, hogy ez egy épp olyan szó, amelyet nem lenne illendő kimondani, de nagyon vicces, ahogy a felnőttek reagálnak rá.
Anathema nem volt benne biztos, hogy ő meg tudja állni a somolygást, ezért elmélyülten lapozott egyet, mint akinek hirtelen sürgősen meg kell ismerkednie a házi pizzatészta receptjével is, csak a biztonság kedvéért. A helyzet természetesen nem volt vicces, de az az egyszótagos váratlan közlés.. Erre igazán nem számított, még ha nem is akarta elárulni Victoirenak, milyen szórakoztató volt pont tőle hallani azt. Abban biztos volt, hogy Ms. Weasley helyzete nem tartozik rá sem úgy, ahogy a közvéleményre, még ha az újságok egyik kedvelt témakörévé is nőtte ki magát a béke éveiben. Ms. Weasley híres volt saját jogán is, biztosan sok rajongója remélte, hogy megismerheti, követheti, alkalmat kereshet rá, hogy ne csak játszani lássa, hanem kedvelt helyeit, szokásait, gesztusait is, ebben a nagy igyekezetben pedig elfeledkeztek róla, hogy milyen tolakodó is mindez. Anathema Avery bizonyára elsüllyedt volna, ha bárki csak töredékét kérdezi tőle annak, amiről a lapok érdeklődtek Ms. Weasleytől minden adandó alkalommal.
- Itt van néhány kötény, amit használhatunk, hogy ne legyünk lisztesek. Victoire igazán profi, az ő segédletével mérjük ki a pontos mennyiséget, itt vannak a formák. Mihez volna kedvetek? - először nem volt benne biztos, hogy a tegeződés a megfelelő megszólítás-e, de Victoire széles mosolya mellett nehéz volt elképzelni bármi mást. Fleur mintha említette volna, hogy eleinte nagyon előkelőnek találta volna, ha magázódnak egymás között, de ez gyorsabban hiúsult meg Weasleyék meleg családi szeretetének fényében, mint egy frissen sült tepsi eltétele türelemmel az ünnepi asztalig.. Talán maga Fleur sem bánta, és Victorie akkor is csinosan és magabiztosan mozgott társaságban, mikor épp két kezével a lisztbe nyúlt. - Itt egy nyuszis, kell egy nyuszis.. és egy macis, a sütemények miatt! Tante Ginny, találtam egy madárkát is, látod? És szivecskék, meg ez a hold! Legyen egy Fetti Winkses is, meg egy vélás anyunak! Neked melyik tetszik? És neked, Anathema? Készítesz sütit Mr. Averynek is, Tante Ginny? - a másodszor megszólított épp bűbájjal biztosította a széket, hogy Victoire tökéletes biztonsággal felállhasson megszelélni a formákat, átadta a kötényeket is. Rövid tétovázás után helyeslően bólintott a választott lehetőségekre, talán számára a legkedvesebb a nyuszis és a rókás minták voltak: talán ismer is valakit, akit meglephet vele később.
A kislány végül majdnem az összes mellett döntött, ezeket felsorakoztatta a balján, míg a hozzávalók a megtisztított asztalra kerültek. Anathema nem számított még egy vendégre, de egyáltalán nem bánta, csak azt, hogy a kötény, amellyel szolgálni tudott, kicsit nagy volt mindannyiukra, talán mindhárman elfértek volna benne. Eleinte szégyellte helyzetüket Weasleyék előtt úgy, ahogy mindenki más előtt is, de soha egyetlen pillantással sem jelezték, hogy kellemetlen volna számukra, amiért roppant hálás volt. - Először összekeverjük a száraz összetevőket, és utána? - kérdezte vidáman, amikor a nagy tálak már a deszkára kerültek, várva a további lépéseket. Sokszor készítette már a süteményt ezzel a recepttel, de el kellett ismernie, hogy társaságban még jobban esett. - Utána külön a vizesek! Látod, Tante Ginny, már nagyon jól megy! Tessék, itt a kanál, most te! Jó, most megint én! - a lelkesedése nem ismert határokat, és még arra is ügyelt, hogy biztosan másoknak is engedje a szerinte páratlanul izgalmas keverés pillanatait. A tészta gyorsabban készült, mint arra bárki is számíthatott volna, hamarosan valóban eljön a kiszúrók és minták sora, ami talán majd némi tanakodással fog járni, ha valóban minden ötletet meg akarnak valósítani a felsoroltakból.
Orange, Orange Blossom, Violet Strawberry, Wild Berries, Birch, Oak Wood.
Már megbánta, hogy szóvá tette az érzéseit, árnyékukat az imént: Mr. Nott kedvét biztosan elrontotta velük, és talán magára is vette őket. Anathema Avery nem volt biztos benne, helyes volt-e azokat a szavakat használnia, talán jobb lett volna, ha egyszerűen hallgat, és csak köszönti régi barátját. De mintha csak tegnap járt volna náluk, piknikeztek a kertben mindhárman, és mikor Arcturus beszaladt, hogy legújabb jegyzeteit megmutathassa nekik, Mr. Nott azt javasolta, mindig mondja ki, mit gondol, még akkor is, talán különösen akkor, ha ennek bátyja nem örülne. Az világos volt, hogy a Nottok számára az őszinteség felértékelődött az utóbbi években, Mr. Sforza jelenléte mindig valami ügyetlen kimondatlansággal felhőzte a beszélgetéseket a közelében. Egyikük sem sejtette akkor még, hogy a gyümölcs, amely messze esett a fájától, belül férges..
- Igen, nagyon szeretem! Várandós hölgyekkel és kisgyerekekkel foglalkozom, bár általában a triage és leginkább az ügyelet az enyém. Eleinte tartottam tőle, hogy talán túl fiatalnak találnak egy ilyen felelősségteljes feladatra, de mindenki nagyon támogató volt. - óvatosan felemelte a poharat a kis kezeivel - amelyek a pohár magassága mellett talán Mr. Nott kezeit is apróvá tették volna ebben a fényben, és belekortyolt a kávéba. Szívesen beszélt a gyakorlatról, de biztos volt benne, hogy ez is inkább az udvariasságnak tett szép gesztus, amelyet nem utasíthatott el.. Nem mintha Mr. Nott valaha ellenérzését fejezte volna ki a leendő munkája iránt, sokszor maga említette, támogatni fogja Anathemát céljai elérésében, de aztán a távozása mintha semmissé tette volna kedves szavait. - A következő évben mesterképzésre megyek, remélem, amellett is végezhetem ezt a munkát. Tudja, Mr. Nott, hálás vagyok Arcturusnak, mert ha ő nem segítene.. nem hiszem, hogy lenne lehetőségem tanulni még a történtek után. - a kávé finoman keserű volt, mint egy falat mandulás csokoládé, Anathema Avery pedig bánta is, nem is, hogy végül mégis elébe ment a kétségeinek. Pár évvel ezelőtt még képes lett volna megállni, hogy megemlítse őket, de most, a ropogó tűz fényénél ismét ketten ez lehetetlen volt. Ha ismét barátok akarnak lenni, a közös sebeiket ki kell tisztítania, bármennyire fájni fog is.
- A koboldok lenézik önt? Minden mágussal így tesznek? - hirtelen megfeledkezett a neheztelésről, és az arca a megszokott döbbenetet sugározta, amelyről csak remélhette, másokban nem idéz fel egy bizonyos állatot. Mióta hallott a ménkűpockokról, és Arcturus hozzájuk hasonlította, Anathema Avery nem szűnt meg félni tőle, hogy talán valaki egy nap majd észreveszi ezt a sötét titkot, és szóvá is teszi. Gyakran hitték fiatalabbnak, ami a medimágusi pályán nem segítette, ha még azt is megneszelnék, hogy talán olyan, mint egy ménkűpocok - gondolni rá is borzasztó! - akkor soha nem veszik majd komolyan. - Hallottam már ezt korábban, azt hiszem, de nem hittem benne. Tényleg igaz? Egy hölgy azt mesélte a múltkor, mikor vizsgálatra érkezett, hogy az egyik kobold ügyintéző megkérdezte tőle, hogy lehet várandós, mikor a mágusok, nos.. hamar öregszenek, és hogyan lehetnek termékenyek harminc éves koruk felett? - akkor is csodálkozva hallgatta, de abban valóban nem mert hinni, hogy igaz lehet. Anathema Avery nem kérdőjelezte meg az osztályára érkezőket, de úgy érezte, a hölgy talán félreérthetett valamit, bár nehezére esett volna megmagyarázni, hogyan lehet így félreérteni valamit. Úgy tűnik, mégis igaznak bizonyulhat, hogy a koboldok annyi évtized közös munka után sem ismerték ki a mágusokat - és talán fordítva.
- Mr. Nott, én.. nem szeretném megbántani önt. - csak ezt tűnt biztonságosnak kimondani is - csak tekintettel jelezte a férfi számára, hogy még mindig áll, mikor le is ülhetne. Ha nehéz is volt belekezdeniük, meg kell lennie, enélkül nem mozdulhatnak tovább semerre. Mr. Nott szavai üresen csengtek, mint bögrék a mosogatóban, amelyeket valaki elfelejtett elmosni, Anathema Avery pedig nem volt biztos benne, segít-e, ront-e inkább, ha megemlíti ezt. Mindennek magától értetődőnek kellene lennie, könnyednek, egyszerűnek, ahogy régi napjaikon, melyeket megtöltött a napsütés, az otthon melege.. Sóhajtott egyet, az állát a tenyereibe temette, és úgy nézett fel a régi barátra. - Mr. Nott, miért.. miért ment el akkor? Miért.. nem keresett bennünket? Arcturus most is.. megbántva érzi magát, és én.. azt hiszem, én is. Még mindig szomorú vagyok amiatt, hogy így lemondott rólunk, és szeretném, ha meg tudnánk beszélni ezt egymással, mielőtt.. másról is beszélhetünk. - minden szóval jobban kaparta a torkát a sírás, érezte, ahogy az orra elpirul a félelemtől. Mégis.. meg kellett tennie, ha minden tagja reszketett is, ha jobb volna csak megkóstolni a finom tésztát, megfeledkezni az egészről. Meg kell lennie, mert enélkül.. talán nincs legközelebb.
Orange, Orange Blossom, Violet Strawberry, Wild Berries, Birch, Oak Wood.
Anathema Avery sokáig gondolt úgy Mr. Nottra, mintha lenne még egy bátyja: ott ültek mindketten vele a roxforti tó partján, egész délutánokon át figyelte, amint kacsáznak a vízen, nevetésük szirupos volt, rá is könnyen átragadt még akkor is, ha sok tanulnivalója között foglalt helyet. Talán túl boldog volt hozzá, hogy belegondoljon, egyszer majd nélkülük jár a birtokon, mert a fiúk.. akkor már férfiak felnőttek, ő pedig egy egészen más életet él majd. Kötelességeik különböztek, ahogy jövőjük is, és Anathema Avery most is ezzel a szép, szomorú nosztalgiával nézett a vendégre. Mert már.. inkább vendég, mint testvér. Szerette volna, ha ez a kimondatlan félelem elül közöttük, és újra csak Mr. Nottot, régi kedves barátját láthatja, de a történtek.. itt maradtak velük. Ha abban bízott, a fiú velük marad azok után, és minden folytatódhat.. megrázta a fejét, mielőtt kezébe vette volna a poharakat. Értelmetlen reménykedni valamiben, ami elmúlt: Mr. Nott nem véletlenül távozott szó nélkül az országból, amikor megtehette, kár is ezen merengenie.
- Hozzám? Miért? - megfeledkezett a modorról, melyet ebben a házban még ilyen körülmények között sem fogadtak volna el a szülei, és tétován megállt a tálcával a pult mellett. Zavarában végül megkerülte Fetti Winks ugráló alakját, és a szalon felé sietett, arcát a haja mögé rejtve. Tudta, hogy Mr. Nott mindig kimondta azokat a dolgokat, amelyeket mások nem tartottak volna illendőnek, ez tette még különlegesebbé, de.. Anathema Avery nem tudta igazán mire vélni, hogy hozzá érkezett. Azok után, milyen kurtán-furcsán válaszolt csak a leveleire, és olyan sokáig nem találkoztak.. Ez jelentett valamit, amit nem értett még, de aminek megértése talán újabb fájdalommal jár majd. - Elnézést, Mr. Nott, ez nem volt kedves tőlem, ne haragudjon. Oh, ezek.. egy pillanat! - úgy számolta még lehet pár perce addig, hogy ismét a sütőre kellene figyelnie, ezért némi bűntudattal összekapkodta előbb az itt felejtett könyveket. Arcturus sem számított vendégre, vagy ha mégis, neki nem szólt róla, és bár Mr. Nott már pontosan megvizsgálhatta a konyha rendezettségét, a szalonnal nem akarta még inkább elborzasztani. Talán a kötényt is levehetné, mégsem ülhet így az alacsony asztalhoz, ami mellett mostanában leginkább tanulni szokott, épp a kandalló mellett, melyet közlekedésre ugyan nem, de melegedésre mindig szívesen használtak.
- Az iskolában? Nem, azt hiszem, semmi olyasmi, amivel nem untatnám. A héten már csak gyakorlaton voltam a vizsgáim mellett, és.. rendben, jöhet közben, Mr. Nott, elkészültem! - vajon elég biztonságos erről beszélgetniük? Attól nem kellett félnie, hogy olyasmit árul el egy betegről, ami túl személyes volna, de most már amiatt aggódott, hogy.. magáról kotyog el valamit. A narancshéjak a kandalló párkányán, a félig már befejezett kötött pulóver fonala, még a kopott fotel mellé ledobott táskája is hangosan panaszkodott az ügyetlenségéről, mind követelte a vendég megbocsájtását a hanyagságért. Ha azt a hatást kelti Mr. Nottban, hogy ennyire sem ura a helyzetnek, talán úgy hiszi majd, szánalmára vágyik.. Megrázta a fejét. Miért tart ennyire régi barátjuktól? Miért szégyelli azt, amit már úgyis tud róluk? - Még nem is kérdeztem, hogy érzi magát a Gringottsban? Az édesanyja mesélte, hogy szeptemberben már ott kezdett, alig látja önt. Tényleg olyan, mint mondják? Nehéz a koboldokkal szót értenie? - egyáltalán nem volt benne biztos, hogy Martin Nott bárkivel is nehezen találná a közös hangot, legyenek azok bármilyen varázslények is. Az egész szörnyűség előtt úgy tűnt, az iskolában mindenki a barátja, mindenki elismerően beszélt róla, gyakran látta nagy társaságban, nevetve. Anathema Avery sosem irigyelte ezt a melegséget Mr. Nottól, maga is remélte, hogy közelebb kerülhet hozzá, elmeséli majd neki azokat a vicces történeteket a messzi Szicília keserű narancsfáiról, Osberdről és a közös ugratásaikról, talán az utazásokról, amelyeket elképzelt. Milyen más lett minden, akkori önmaga nem ismerne rá erre a két emberre a szalonban.
- Mr. Nott, én.. örülök neki, hogy látom, de biztos vagyok benne, hogy van valami oka a látogatásának, és ha nem Arcturus az, akkor elárulná kérem? Nem szeretném az idejét rabolni olyasmivel, amit nem szeretne hallani, és a levelei.. Hangosabban beszéltek szándékairól, minthogy eltévesszem. Tudok segíteni önnek valamiben, vagy.. - a kanapé legszélére ült, arra is csak félig, csálén, mint szamárfüles lapok gyermekkori könyveinkben. Az óra halkan kattogott, csak a sütő egyre-másra roppanó nevetését hordta a délután közéjük. Anathema Avery nem szerette ezeket a perceket, sokkal inkább Mr. Nott ölelésére vágyott, megnyugtató szavakra arról, hogy nem változott semmi, vagy ha mégis, az most helyére áll. Ők ketten helyükre állnak ismét. De mélyen belül, a liszt és kinyúlt pulóver alatt érezte, hogy ezt az az Anathema Avery reméli, aki nem látta, mit tehetnek szörnyű emberek olyan gyermekekkel, mint amilyenek ők is voltak. Beszélniük kell, ha az keserűbb is lesz a kávénál, nehezebb az éhgyomorra hirtelen behabzsolt süteményeknél. Míg ujjait tördelte, felnézett, el is mosolyodott.
Orange, Orange Blossom, Violet Strawberry, Wild Berries, Birch, Oak Wood.
Anathema Avery épp az imént égette meg az ujját figyelmetlenségében, mikor a tepsi kerek füléhez ért - halkan felsóhajtott, tett néhány lépést hátra, és csak azért mosolyodott el, hogy a sütő mellett alvó, de most fejét felkapó Fetti Winkset megnyugtassa a veszélyek tekintetében. A kutya nyüsszögött egyet, mint aki nagyon is sejti, hogy a karácsonyi készülődés jóval több balesetet rejt magában - főleg, ha valaki egymaga indul neki minden frontjának, de mert udvarias volt, nem tette szóvá, talán Anathema Avery kérhetne segítséget is. Arcturus ismét dolgozott, bár ígéretet tett rá - a reggeli szendvicsével félig a szájában, összekócolódott hajjal a késői ébredés következtében, kávéját részben a pultra hagyományozván, melyekért nem nyerte el a húga osztatlan örömét - hogy ezúttal korán hazaér, és együtt díszítik majd fel a fát. Widow's Peak délutánja lassan hullámzott, peremére kiültek a régmúlt emlékei - a bronz french press egy kis kuncogással adta tudtára minden jelenlévőnek, hogy eljött a délutáni kávé ideje, feledvén az iménti balesetet. Anathema Avery kicsit még megilletődvén - magának bizonygatva, hogy csak még befejezi ezt az adag julebrødot, hiszen a cukrozott citrom és narancs héja sejtelmes kacsintásokat vetett illatával a szikrázó levegőbe - de megkereste a kedvenc bögréjét. Talán ezért nem vette észre a váratlan vendéget, talán azért, amiért az rókákra és cicákra is jellemző ügyességgel tudott settenkedni.
- Mr. Nott?! - ijedtében ugrott egyet hátrafelé, míg a bögrét magához szorította - Fetti Winks is mordult egyet, mielőtt rá nem jött, ismeri az érkezőt, akkor pedig vidám csaholással indult meg felé, elfeledvén, hogy már nem kölyök, és komoly benyomást tudott tenni mindazokra, akiktől némi simogatást várt. Anathema Avery, hogy hevesen dobogó szívét csillapítsa, felkapta az első, keze ügyébe kerülő tiszta poharat - egy piros paradicsomokkal díszített darabot, melyet talán épp Nottéktól kaphattak szülei egyszer - és abba is kávét töltött, mielőtt Mr. Nott megemlíti, hogy nincs oka így elszégyellni magát. - Jaj ne, Mr. Nott, annyira.. megijesztett! Miért nem a kandallót használta? Miért nem írt, hogy.. eljön hozzánk ma? - kellemetlenül érezte magát lisztes köténye, ujjainál foszló pulóvere miatt, mely sosem volt a mérete, és a konyha általános helyzete miatt is: a szalad ige talán nem is fejezte volna ki azt az állapotot, amelyben épp érték. A sütés és főzés kellékei, a tiszta edények, néhány becsomagolt ajándék még a baglyokat várván.. az egész tájkép szinte zsizsegett és élt, hangosan kiabálta, Averyék mennyire rendetlenek, a hozzájuk betérőt így fogadják..
- Julebrødot készítek, még nem.. készült el, de a.. sandbakelse elkészült, azt.. kér egy kávét, Mr. Nott? Várjon, ételt hozott? Ön készítette? - a válla mellett a pultra pislogott, az ételt tároló dobozra, és csak azután mert felnézni a férfi szemébe. Sutának érezte magát, alkalmatlannak arra, hogy úgy fogadja Mr. Nottot, ahogy illett volna, de az valóban meglepte, amit hallott: Mr. Nott inkább lelkes fogyasztója, mint gyakori készítője volt az ételeknek, melyet Donna Cordelia mindig mély sóhajokkal kísérve emelt ki. Anathema Avery letette a poharakat a kávéfőző mellé, és ha óvatosan is, de viszonozta az ölelést: régen, egyszer még a Roxfortban mindent megadott volna ezekért a pillanatokért, azok szinte annyira édesnek tűntek most, mintha forrón kerültek volna elő a sütőből, és talán.. nem is volnának egészen szilárdak. Az alig viszonzott levelek, Mr. Nott gyors távozása az országból, Arcturus haragja.. mind arra késztették, hogy maradjon udvarias, mielőtt ismét csalódik a viszontlátás örömében.
- Mr. Nott, a bátyám még nem érkezett haza, ha őt kereste, és.. - nem merte kimondani, hogy tudom, hozzá jött, nem hozzám. Rosszul esett a gondolat még így, ismerősen is - hányszor átélte már az elutasítást, egy újabb igazán nem árthat már, és mégis jobban tartott tőle, mintha ismét meg kellene érintenie a tepsi fülét. - De addig kérem, üljön le a szalonban, és hozom a süteményt és a kávét.. és megvárhatjuk együtt? Készítsek elő tányérokat is? Ha az édesanyja azt mondta, hogy finom lett, akkor biztosan úgy van. Az ő egyik családi receptjét készítette el? - megpróbálta a hirtelen jött félelmet elűzni némi szorgalommal, és már tálcát keresett, szalvétákat, a szebb, ünnepi tányérokat. Notték családi ételei mindig különösen izgalmasak voltak, és szerette volna, ha több időt tölthet Donna Cordelia társaságában, de.. ezek az alkalmak is megkoptak az évek, kötelességek, és talán Mr. Nott ridegsége alatt. Talán mégis visszanyerhető valami: hiszen Mr. Nott és a bátyja együtt ebédelnek majd a szalonban, ahogy régen.
Anathema Avery épp annyira értette bátyja barátainak közelségét - és az ehhez tartozó társasági vendégfogadás körülményeit, melyek Widow's Peak határain kívül helyezkedtek el - amennyire iskolai éveiben az lehetővé vált számára. Arról korának megfelelően mindig tájékoztatták, mi az elvárható, hogyan érdemes viselnie magát, még ha ezeket a háború alatt és épp Mr. Nott átka miatt meg is szegte, a jövő, melyet eredetileg kijelölt számára évszázadok szokása, ködbe burkolózott úgy, mint gyermeksége alatt. Arcturus Avery mindig népszerű volt, barátainak számát nehéz lett volna pontosan felmérnie, köztük pedig hölgyek is képviseltették magukat - akikről Arcturus Avery mindig sietett megjegyezni, kiváló társaság, tudományos érdeklődésű, szorgalmas társaság, egyszer csatlakozhatna a húga is, csak ez valahogy végül mindig meghiúsult.. Így mikor Ms. Weasley felbukkant egy nagyon ismerős sállal a kezében, Anathema Avery egyáltalán nem gondolt arra, amire nem is lett volna szabad, sőt, a lehetőség sem érintette a konyha egyetlen sarkát sem. Talán nem is jutott volna hely számára, mert a kellemes melegben a vaniliás sütemény illata mindent betölteni látszott a délutánban.
- Büntetésben? Nem, azt hiszem, felnőttként még nem. De egyszer, mikor gyerekként egy macska.. Oh, nézd! - egy pillanatra megijed talán Ms. Weasley felbukkanó arcától az ablakban, de Victoire épp háttal ül, és ha fel is merülne, bizonyára tiltakozna az ellen, hogy bármitől is meg tud ijedni, hiszen az kisgyerekek számára van megengedve. Sokkal kíváncsibb volt a ház még most is lerombolt részeire, a történetre, amelyet természetesen egyelőre nem oszthattak meg vele - Fleur szerint a legjobb talán az volna, ha ez a pillanat sosem következne be, remélvén, ezzel a Weasley-hősök kalendáriuma is zárva maradhat, a férje vonatkozó sikerein kívül természetesen - és gyakran kérdezett a szerinte ott fellelhető varázslényekről. Tante Ginny érkezése csak örömet jelentett számára, és annak lehetőségét, hogy talán tényleg tovább is maradhatnak még. - Tante Ginny, Tante Ginny! Miért dobtad el azt a sálat? És miért van nálad még egy? - a kislány hajába gondosan font masni ezt a pillanatot választotta, hogy végképp megadja magát a helyzetnek, és halk koppanással földet is ért, mikor tulajdonosa kíváncsian fordult a sál felé. Tudta már jól, hogy Tante Ginnynek izgalmas történetei, sőt, titkai is vannak, és azok közé a felnőttek közé tartozik, akiktől érdemes is megkérdezni azokat.
Pár pillanatig csend volt - ami Victoire széles mosolyával éles ellentétben állt, utána már azzal kiegészülvén, mikor hatalmasat szürcsölt a kakaójából - aztán Anathema megpróbálta elterelni a figyelmet az iménti kérdésről. Udvariasan nem mert a sál anyagára pillantani az attól való félelmében, hogy maga sem tudna kíváncsiság nélkül válaszolni igazán.. Talán Ms. Weasley és a bátyja valamikor a közelmúltban időt töltöttek egymással a Minisztériumban? Hiszen ő csak ott látta mostanában Arcturust, aki szinte csak aludni járt haza, hálásan elfogyasztotta a reggelit, ebédet, olykor vacsorát, bár néha már az is könnyebbség volt számára, ha csak egy kis dobozban leadta azt a Minisztérium portáján, nehogy zavarja az épp készülő nagy projektben.. Zavartan elmosolyodott, önkéntelenül a füle mögé simította amúgy is rendezett fürjeit, és maga is a receptek felé fordult, miután felvette a kislány masniját, és az egyik jól látható székre helyezte azt.
- Tulajdonképpen egyáltalán nem, mézeskalácsot készítünk, és Victoire.. - nem tudta befejezni a mondatot a kislány lelkesedése folytán, de talán épp ezért.. mégis a sál felé kalandozott, a monogramra, az ügyetlen, de ismerős öltésekre, melyeket negyedévesként ejtett még számtalan álmosító délutánon a Hollóhát klubhelyiségében. Nem volna illendő, és mégis.. biztosan van valamilyen tökéletesen érthető magyarázat, hiszen Ms. Weasley számtalan rokona dolgozik a Minisztériumban, Arcturus pedig udvarias fiú. - Ugye maradhatunk még egy kicsiiit? Kérlek, Tante Ginny, készíthetnénk hárman együtt mézeskalácsot! Nézd, milyen cukik lettek a kekszek és a csoki! Légyszi, Maman biztosan megérti majd! Utána megsimogathatjuk Fetti Winkst is, Papa mindig vele játszik! Most még alszik bent, de te is szeretnéd megsimogatni, ugye? Nagyon bundás! - az elsőre bizonyítékul rögtön felmutatta az egyik, maci alakúra formázott süteményt, és mosolya elárulta, hogy ezt több, mint perdöntőnek szánta a maradás kérdésében. Anathema közben megkereste a sok kézzel írt recept között azt, amelyet a lehető leggyorsabban elkészíthetnek, és előkészített egy tiszta, legkevésbé sem csorba pöttyös bögrét Ms. Weasley számára is. A sál rejtélye váratott magára a cukor, só, és minden jó után..
Anathema Avery óvatosan helyezte a nemrég elkészült, kedves, maci alakú csokoládét a csészékbe, és csak ezt követően vette szemügyre a Victoire által már kikészített hozzávalókat. A kislány hajában épp a masni is csálén állt, ahogy nagy igyekezetében még gyorsan egy pohár mandulát is a különböző kakaóporok, kancsó tej, és más elemek mellé helyezett a pultra, és aztán büszkén kijelentette, hogy enélkül nem is lehetne, meg különben is. A konyhát ekkor már lágyan színezte a vanília illata: nemcsak a készülő sütemények egy részét, de valahogy az egész hangulatot belepte, ahogy odakint a lassan szálló, nagy szemekben a föld felé igyekvő hópelyhek. Victoire végül kiegyezett a holland kakaóporral és a vaníliás, szintén medvét formázó sütemények egyik első hírnökével a maga forrócsokiját illetően - bár összevonta volna két szőke szemöldökét, ha hallja, hogy bárki is medvének nevezi a művét a maci helyett - és még arra is vállalkozott, hogy ő fújja meg mindkettőjük adagját. A lábait lóbálva figyelte, ahogy Anathema megkeresi a délután főszereplőjének meghívóját, a mézeskalács családi receptjét, és mikor abban bízott, hogy a figyelem elterelődött róla és a csálé masniról, gyorsan még egy kis tejszínhabot kanalazott az italába.
- Jaj Victoire, láttam a kis vezércseled! Nem azt mondtad, hogy... - nem is annyira a várható válasz, mint egy különös hang miatt szakadt meg a mondat, Anathema pedig kipillantott az ablakon. A fehér tájban egyelőre nem látszott új alak, akiknek a jöttét a csilingelés volt hivatott jelezni, de talán a főkapun keresztül érkezett, vagy megint a kandalló rendetlenkedik. Igaz, hogy kicsit elhúzódott az idő, de Victoire ragaszkodott hozzá, hogy ezúttal több mindent is készítsenek, és el kellett mesélnie, hogy milyen elképzelései vannak a karácsonyi ajándékokat illetően, amelyeket biztosan nem figyelt meg a testvéreivel az egyik gardrób mélyén. - ...ezért nem tetszik, hogy nem mindenki így hívja. Mert királynőnek kellene lennie mindenhol! Mi az a vezér? Maman szerint valami török dolog, de akkor miért hívjuk így? - szerencsére a kislányt a legkevésbé sem feszélyezte azt imént hallott hang, és ha nem került volna épp a figyelem fókuszába, biztosan megszórta volna ismét a csokiját is. Nagyjából egy éve lehetett, hogy először átlépte Widow's Peak küszöbét, akkor még az angol táj iránt azóta sem különösebben elandalodó édesanyja kezét fogva, és gyorsan megszerette ezeket a foglalkozásokat. Ms. Avery, ahogy eleinte szólította, mindig izgalmas történeteket mesélt neki, sosem mondta, hogy túl sokat kérdez lényegtelen dolgokról, és azt is megengedte neki, hogy ő válassza ki a készítendő dolgok alakját. Ha az épület eleinte nem is keltett mély bizalmat a Weasley-családfa ezen leágazásában - Billt kivéve, aki maga is a rusztikus színekhez, anyagokhoz volt szokva, és szívesen játszott Fetti Winkssel, Widow's Peak őrkutyájával, amíg a lánya foglalkozásának végét várta - az itt töltött időt Fleur is több, mint megfelelőnek találta elsőszülöttje számára.
Talán eleinte vonakodott elismerni annak lehetőségét, hogy a gyermekei mégiscsak az Egyesült Királyságban nőnek majd fel, várja őket a Roxfort, amelyet szintén némi ellenérzéssel vett tudomásul, mostanra azonban ezek a kedves hagyományok, illetve az angolság ilyenkor tapasztalható közelsége még őt magát is megnyugtatták. Emellett nem elhanyagolható előnnyel járt, hogy leánya hetente két délutánon pár órát egy kézműves foglalkozáson megismert, az anyósára olyannyira nem emlékeztető leendő medimágus társaságában tölt, aki ismerte a francia gasztronómia árnyalatait is. Fleur Weasley sok más üggyel ellentétben azt könnyen és hangosan elismerte, hogy még a Királynőre is szívesebben bízta a leányát, mint az anyósára, akinek első dolga volt mindig sopánkodni, hogy szegény Victoire otthon biztosan nem eszik olyan jókat, mint nála..
- Ne haragudj, elkalandoztam egy kicsit. Ma is édesapád jön érted? - kérdezte gondterhelten Anathema, mert az ismeretlen érkező egyelőre nem bukkant fel a konyhában, és bárhogy próbált lábujjhegyre állva kivenni valakit a hóesésben, nem járt sikerrel. Lehetséges, hogy a mézeskalácsok végül a következő alkalomra maradnak, talán az utolsóra az ünnepek előtt, ami miatt azonban aggódott, hogy talán elmulasztotta azt az információt, hogy ma más érkezik a kislányért. Talán ennyire elbeszélgették az időt, talán annyira felelőtlen, hogy elfelejtette, hogy neki kellett volna hazavinnie Kagylólakba? -Je ne sais pas! Nem tudom. Vitatkoztak reggel valamiért, és hallottam Tante Ginny nevét is közben. Molly szerint Tante Ginny - ő nem szereti, ha így szólítom, tudtad? Maman szerint így kell, de Papa szerint az olyan furin hangzik - szóval Tante Ginny biztos büntetésben van, mert nem volt ott Papa szülinapján sem! Nem is tudtam, hogy a felnőttek is lehetnek büntetésben. Te voltál már büntetésben, mióta felnőtt vagy? - Victoire közben hangosan szürcsölve befejezte a forrócsokiját, és a pulton felejtett recepteket kezdte nézegetni. Anathemával ellentétben tökéletesen nyugodt volt a délután további részével kapcsolatban, bár arra szívesen választ kapott volna, vajon miért kerülhetett a nagynénikéje büntetésbe.
Üzenetek megtekintése
