- Nagymamámtól kaptam – kacsint egyet a pávatoll-penna szeme jó szokásához híven és bár röstellem bevallani ilyenkor még mindig megtud ijeszteni. Tulajdonképpen nem is igazán értem, hogy miért használom, akárhányszor előveszem szóbahozzák és kacsingat. Tudja hogyha róla van szó. Furcsa bűbájt szórt rá a nagyi. Bár belegondolva nagy minden bűbája elég furcsa a maga módján. Például ott van a teáskanala, ami folyamatosan kerget, hogyha nem veszem be a csukamájolajt. Pedig nem is vagyok beteg és egyébként is szörnyű íze van még akkor is ha drága nagymamám sütőtök virágport tesz bele. Borzasztó miket nem képesek a nagyszülők megetetni az unokáikkal, mondván hogy attól jobban lesznek. Még is hogy lehetnék jobban valamitől, aminek az ízétől elhányom magamat? Paradoxon.
Alexis nedves meglátásának kapcsán fejemet a kínos jelenet extrázásaként még jobban elönti a pír. Mint amikor bátyám ex-barátnőinek képe kerül a kezembe. Volt például az a protector csaj, aki – hát igazából nem is tudom pontosan hogy mit csinál a testével azon a képen, amit bátyus kollégiumi szobájában találtam. Szerintem akkor láttam először meztelen nőt és valahogyan még mindig nem tudom kiverni a fejemből, ami már csak azért is kellemetlen, mert tudom, hogy Daniel szerelmes volt abba a lányba. Nem tudom. Nekem a feje egy kicsit agresszívnak tűnik. Olyan, mint, aki képes lenne szülni három sárkányt, hogy leigázhasson egy teljes kontinenst. Na nem azt mondom, hogy a következő Voldemort, de elég félelmetes azt meg kell hagyni. Persze nem az idomai. Bár nem túl sok nőét láttam, de azt hiszem az övé… rendben van vagy mi.
Griffendéles tanítványom elég rendhagyó módot választ a nedvek kicsalogatására és ez az előző gondolataim alá csak teszi a tüzet. Véres pokol, még is kinek jut eszébe a hajával simogatni a növényeket?! Agyam egy sötét zugából ismét Bimba professzor asszony tűnik elő, ahogy kéjesen hempereg a mógáncsok között és beletöröli kutyahaját a virágokba. Ennyi, kész vége. Minden mocskos gondolat eltűnt a fejemből, mintha csak doxyciddel locsolták volna végig agyamat. Szegény nyugdíjazott tanárom, ha tudná, hogy arra használom lényének gondolatát, hogy megakadályozzam a pubertás okozta eszmefuttatásaimat…
- Hát, hogyha használ mindenféle képpen jó lesz – mosolygok bíztatóan és a gnómfaló viselkedéséből ítélve tényleg hasznos volt a penna hajjal való felcserélése, legalább is mintha jobban élvezné a növény. Talán nem is olyan nagy baj, hogy egy nő jobban ért ehhez, mint én. Vajon Monának is ilyen jól megy ez a dolog? Gondolataimtól ismét elpirulok, ami most már aztán tényleg nem helyén való, de szerencsére tanulótársam el van foglalva munkájával és talán így nem is veszi észre. Remélhetőleg.
A piros levelű, csápos növény ismét elkezd csapkodni Alexis keze alatt és megremegni, éreztetve, hogy gondozója közel jár és hamarosan megtöltődik az a fiola. Egyik tüskés karja pont arcon vág, a kis tű szerű szuronyok pedig belefúródnak arcomba. Mintha a másodpercek felgyorsulnának! Ahogyan arcomhoz kapok a fájdalomtól már kezdem érezni a barackos illatot és hogy beteríti fejem búbját valami kellemetlenül meleg lé. Mire felnézek azt látom, hogy az egész üvegház úszik a cián lében Alexis-szel egyetemben. – Véres Pokol! Ezt aztán régen fejték meg – a gnómfalóra sandítva látom, hogy mint aki egy száz éves háborún van túl, leveleit és virágjait leeresztve „szunyókál”. Mr. Reednek többet kellene kényeztetnie a növényeit.
Bad boys, bad boys whatcha gonna do? Whatcha gonna do when they come for you?
Nem értem. Ugyan kicsit szédülök, de úgy érzékelem, hogy egyelőre teljesen kontrollom alatt tartom testem minden mozzanatát –, így hangszálaim rezdülését, és hidegvérrel gondolkodom megszokott logikám szerint. Jeremiah mégis arra utal, mintha már ez nem így lenne kérdésemre és mint orrontó furkász nagymamám gyűrűire, úgy csap le ő is a karamell színű italra. Bár biztosan büszke lenne bevallani, látom rajta az alkohol hatását, bőven és szelíden elhatározom, hogy biztosan csak kortyolni fogom a whiskeyt. Mármint mi értelme van azért gyorsnak lenni, hogy rosszul legyek, biztos vagyok benne, hogy a többiek nem így csinálják. Karácsonykor bátyus kezében mindig ott van a kis pohárka, de maximum egyszer tölt újra. Nem fogom egyben meginni, punktum. Még akkor sem, hogyha Jeremiah megint kifejti, hogy egy annyira gyenge ember vagyok, hogy a puszta létezésem is teher a világnak. Mintha ezt nem tudnám magamtól is…
Furcsán meleg, kellemes érzés tölt el az ital első pár kortyától, bár kívülről pusztán annyi látszódhat, hogy hunyorítva megrázom fejemet. Ahogy a meleg finoman végigszalad testemen, mintha a másodpercek töredékére jobban érezném a külvilágot, mint előtte. Mintha az októberi szél bekóválygott hidege jobban hűtené ujjaimat, és kötött, kékszín pulóverem gyapjúja jobban melegítené felsőtestemet. Mintha a kóceráj egy pillanatra porosabbnak tűnne, az ablakok jobban nyikorognának és a kocsmáros barátságtalanabb lenne. Valami ilyesmi érzésnek képzelem el azt a pillanatot, amikor a szemüvegesek felveszik órák múltán okuláréjukat és élesebben látják a világot. Ilyen az a pillanat is, amikor fürdés után a víz kijön a füledből, vagy amikor ébredés után ismét tudatában vagy annak, hogy hol is vagy és ki is vagy. Most már kicsit bátrabban egy nagyobbat kortyolok.
- Biztos, hogy lesznek itt! – mondom teljes meggyőződéssel, és komolyan is gondolom. Hogyha a hely marketingjének nem tett volna eleget a DS legendája, még is csak itt menekítettek ki bennünket tavaly a kastélyból, szóval jóformán mindenki, aki nem maradt harcolni, itt jött át. Kell ennél nagyobb reklám? Szinte az első éveseken kívül alig van diák a Roxfortban, aki azt állíthatná, hogy nem járt még a Szárnyas Vadkanban. Ez azért elég menő érzés lehet a kocsmárosnak, nem? Merlinre, miért bámul ez folyton minket? Inkább hozza már csak azt a kört, amit Miah kért!
- Te ismersz régi DS tagokat? – csillan meg szemem, és mosolyra húzom számat. Mindig szeretek beszélni a „helyi legendákról”. Kicsit bánom, hogy nem voltam idősebb és bátrabb, hogy egy lehessek közülük. – Én csak Mona bátyját vágom… uh, meg szerintem Bishop is tag volt! Bár Ő önmagában is legenda már a kastélyban – nos, igen, vannak emberek, akiknek nem csupán a titkos társaság adott nevet, hanem mondjuk az a tény, hogy agresszív terelőként tartanak rendet a klubhelyiségükben. Hogy őszinte legyek, sosem értettem, hogy az ilyen agresszív embereknek hogy lehetnek barátaik, pedig ha jól tudom, sokan bírják Bishopot. Talán ez is egy pont, ami olyan misztikussá teszi róla a szájbeszédet?
Igazából örülök, hogy Izabel már nincsen a Griffendél csapatában. Így is gombóc van a hasamban, hogyha csak a decemberi meccsre gondolok az oroszlánok ellen, nem kell még a személyes félelmeimet is belevinni. Furcsán nézne ki, hogyha a pályán is inkább mindig lesütném a szememet, és próbálnám elhitetni a világgal, hogy valójában demiguise vagyok, és bármikor eltűnhetek a szemük elől. Bishopos rémgondolataim lezárásaként kénytelen vagyok benyakalni poharam maradék tartalmát.
Elnézésüket kérem hölgyeim és uraim! Leejtett pálcám miatt nem tudtam kommentálni az elmúlt pillanatokat! Már csak 10 pont választja el egymástól a két csapatot! Bravúros játék a Griffendéltől tekintve emberhátrányukat és kevés edzésüket a félévben! Micsoda csapat! Micsoda játék! MORGENSTERN a földön! Tele okádja a havat véres köpetével, míg a jelek szerint TAYILOR teljesen leblokkol. Merlin szakállára azok a szemek! POTTER rossz embernek okozott kárt! A HOLLÓHÁT FOGÓJA üvöltözik a javasasszonnyal és seprűre száll! SMETHWYCKNÉL a kvaff! ALLEN szorosan a nyomába, hogy elüsse a gurkókat! Passzol HARROW-nak ezzel kicselezve a készenlétben lévő BALMORAL-t és gól! De mi ez?! Egy eltévedt gurkó száguld TAYILOR felé, aki be is kapja azt. A vasgolyó lendülete tovább viszi a seprűről és nekicsapódik a mögötte elsuhanó POTTERNEK! A két játékos zuhan! MERLIN SZENT SZAKÁLLÁRA! Körülbelül 15 métert zuhanhatott a két kapitány. Bár a hóesésben nem kivehető, de mintha TAYILOR a földön fekve, kifordult karjával bemutatna POTTER-nek. Biztos a gyengélkedő! Micsoda meccs hölgyeim és uraim! Mennyi szenvedély, mennyi tűz!
Kifújom és beszívom a levegőt. Egymás után, ütemtelenül. Gyorsan. A gyöngyöző verejtéket kezdi felszívni arcom, a száraz, hideg levegő még is megfeszíti a bőrt, némi pírt kölcsönözve neki. Nem szeretek utasításokat adni, nem szeretem, hogy rajtam múlik az, hogy hét teljes elszigeteltségben élő emberből egy olyan csapatot kovácsoljak, ami képes lenne felülkerekedni Potteréken és Deanéken. Nem nekem való ez a feladat és ezt ők is tudják. Félve elkapom Jasper tekintetét, aki szemforgatásokkal koronázza meg szinte minden mondatom. Lenéz, látja azt, amit én is tudok. Alkalmatlan vagyok erre pozícióra. Nem hibáztathatom. Ki venne még is komolyan egy csapatkapitányt, aki képtelen pár utasítást is normálisan kiadni?
Mikor a terelők elindulnak passzolgatni, barátom közelemben marad pár pillanatig. A már eddig is felsejlő pír ellepi egész arcomat megjegyzésein. Tudja jól, hogy az Ő kritikája, most többet ér mindenkiénél. Támasz nekem, de még is mit gondoljak magamról, amikor még az egyik legjobb barátom is megkérdőjelez? Nem. Ez nem lehet. Ő itt és most nem a barátom. Ő a fogó, én a kapitány. Ez pedig az első edzés. Ez nem az a helyzet, amikor csak úgy kérdőre vonhat, még akkor sem, hogyha ezt finoman teszi. Daniel biztos nem hagyná. A bátyámba sokkal több szorult a bátorságból – nem véletlenül lett auror. Ő biztosan nem hagyná, hogy valaki a csapatából csak így megkérdőjelezze. De Ő nem én vagyok. Szememet inkább lesütöm, fel sem veszem a kontaktust Miahval, aki úgy tűnik, hogy egyébként nem is kíváncsi válaszomra, hiszen azonnal helyben hagy.
Végig követem, ahogyan csatlakozik a többiekhez. Bennem van a félsz, hogy lázadni fog. Mindig lázad, mindig ki akar tűnni. A gyomromban repkedő pillangók egyre hevesebben csapkodnak, amíg kivárok. Hogyha nem teljesíti a feladatot a többiek se fogják és elindít egy lavinát, aminek az alapja a megkérdőjelezésem. Véres pokol! Nem is merem nézni! A kapitány, aki ellen már az első edzésen fellázadt a csapata! Feltűnésmentesen próbálok benyúlni kesztyűm alá, hogy megvakarjam viszkető tenyeremet az óráknak tűnő másodpercekben. Mint egy rossz álom. De jó is lenne! Felébrednék a Roxfort Expresszen és kiderülne, hogy nem is történt meg ez az egész. A lepkék mintha kiszállnának számon sóhajommal, mikor látom, hogy az Allen – Williamson – Morgenstern trió, utasításom szerint csinálja a feladatot és mi is békében neki tudunk állni sajátunknak.
Neki futásból haladunk szépen tartva a tempót egymással. Én passzolok Emmnek, Ő pedig Jaspernek. A nyolcad éves arcára kiül a kaján vigyor mikor szemembe néz a passz elött és látom, ahogy izomfeszületeivel mindent belead dobásába. Két kézzel kell megállítsam a repülő bőrt gyomorszájam elött és az izgalmat valami furcsa dolog váltja fel. Mintha a füllemben kezdene el dobogni a szívem, elönt az adrenalin. Nem lehet igaz. Itt vagyok egy rakás szerencsétlen vezetőjeként. Kérdőre vonnak mi több fizikálisan belém kötnek. Mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy mit jelent a „kapitány” szó. Nem a haverjuk vagyok, nem spanolni és pláne nem kötekedni vagyunk itt. Bár tudom, hogy Emm-nek kellene passzoljak, egész testem megremeg a dühtől. Mintha a lufi, ami egész reggel óta fújódott volna fel elmémben kidurrant volna. Minden izmom és ínam adta erőt felhasználok mikor passzolok Harrow-nak. A kvaff egyenesen mellkason vágja és láthatólag nem örül neki. Nála is kezd felrobbanni a lufi. Száll is vissza bőr még nagyobb erővel és közben egyre jobban lassulunk le futásunk közben. Orrlyukaim mintha kitágulnának mikor egy hatalmas levegőt veszek és ismét elhajítom a bőrt. Jön vissza és egyenesen vállamba ütközik, ami el is kezd bizseregve fájni, jelezvén, hogy ez most már kezd nem erő fitokatatás lenni. Én jövök és a bőr egyenesen arcon vágja Jaspert.
Mintha egy pillanatra megfagyna a csípős levegő köröttünk, lelkem egy része, mint egy mugli rajzfilmfigura próbál kalimpálni, hogy térjek már észhez mit teszek, de nem érdekel és eltaposom. Arcomból eltűnik az izgulás és tekintetem megkeményül. Nem azért tűrtük a tavalyi évet, nem azért küzdöttünk, hogy ismét egymás ellen harcolhassunk. Nem ez így nincs rendjén, ez így nem lesz soha egy csapat. Harrow, amint észhez kap az ütés keltette sokk után kvaff nyomos arcán eltorzulnak a ráncok. Lendülnek pálcáink. - Flagellii - Protego – kiáltok védelmet majd az ezüsthárs szinte meg sem várja hogy teljesen kimondjam a „Levicorpus” igét, már lövi is. Jaspert mintha kötél rántaná fel a földről a magasba repül és kék talárja megnyaldossa hátát, ahogyan átfordul a levegőben. Lihegek. Kapkodom a levegőt és érzem hogy szívem egyre hevesebben pumpálja a vért. A többiek leállnak az edzéssel és mintha körénk gyűlnének. Nem bírom felvenni a szemkontaktust egyikőjükkel sem. Szemembe mintha könny csordulna, de talán felhevült testem hője miatt el is illan. Megdagadnak ereim és kifakadok.
- Reverse Pass, Csorszkov-féle csel, Sloth Grip Roll – sorolom a legalapvetőbb manővereket, amiket a roxforti meccsek kilencven százalékán nem lehet látni – be tudja őket mutatni bárki is közülünk?! Rohadtul nem. Együtt kell megtanulnunk őket, ha kell vért izzadva. – hangom egyre hangosabb és a megszokott kedves árnyalatoknak nyomukat sem találni benne – Azért vagyunk itt, hogy ütőképes csapat legyünk. Vagy komolyan veszitek ezt az egészet és engem vagy el is húzhattok – tekintetemet már Jasperre szegezem inkább. Pálcám mozdulatára lezuhan a földre és talán kiabálni akarna, de folytatom - Rohadtul meg van mindannyiunknak a maga baja. Igen bssza meg egy háború után vagyunk. De ezen a pályán ez nincs. Csak a kviddics, ami pedig nem abból áll, hogy ész nélkül baromkodunk a seprűkön. – nem ismerek magamra belülről – Vagy összeszeditek magatokat a decemberi Griffendél meccsig, vagy ki lehet szállni a csapatból.
Mintha egy pillanatra megfagyna a levegő és bár belülről, én az igazi Tristie kapálózik, hogy átvegyem az irányítást ismét a Kapitány szól ki belőle – Ha pedig befejeztétek a bámészkodást megfoghatjátok a seprűtöket. Huszonöt kör a pálya körül, ha végeztetek gyülekezés a kezdőkörnél. Fel! – kiáltok kitárt jobbommal Tűzvillámom felé. Meg sem várva az emberek reakcióit pedig felszállok. Egy pillanatra, mikor elhiszem, hogy már nem figyelnek, engedek a késztetésnek és a könnyeim patakokat rajzolnak arcomra.
TAYILOR csúnyán bekapja HALE gurkóját és repülés közben többször is combjához kap, de ez nem tarthatja fel az újdonsült csapatkapitányt. Amint a játékosok visszahelyezkednek kezdési pozícióba még mielőtt kvaffhoz érhetnének a Hollóhát csapatkapitánya furcsa kézjeleket mutat a kékeknek. A kvaff ismét játékban, JONES és BOURGH rászállnak mint doxy a függönyre, míg DULLAHAN a sasok karikájához süvít. Nem tart sokáig a labdaelőny, hála ALLEN ütésének a kvaff HARROW kezét ékesíti, aki... aki mit csinál? Felrepül? A hóban?!?! A Griffendél hajtói a nyomában, ám ekkor - igen hölgyeim és uraim ez egy gyönyörű Csorszkov-féle csel, a bőr már is SMEITHWYCK-nél, aki a Karvalyfej csúcsa lesz! A hármas arrébb söpri DULLAHAN-t, SMEITHWYCK Reverse Pass-t mutat be alig két méterrel a karikák előtt, TAYILOR pedig céloz, lő és ismét a Hollóhát vezet! Micsoda taktika, micsoda játék, micsoda cselek!
Felszállt a kvaff és a hajtók le is csaptak! JONES szerzi meg elsőként a bőrt és tör előre, de SMETHWYCK és TAYILOR közrezárják. A két ötödéves nem enged! JONES passzolni kényszerül és BOURGH kapna is a labdáért, de ekkor az agressziójáról híres HARROW letarolja és helyette szerzi meg a labdát. Az indiános lány egy kézzel kapaszkodik a seprűbe! Mindeközben a GRIFFENDÉL terelői bosszúra szomjaznak! COOPER céloz és lő, HARROW válla telibe kapja a gurkót! Brutális nyitás hölgyeim és uraim, brutális! Közben POTTER tekinget a pálya felett, de hol lehet MORGENSTERN?
Viszket a tenyerem a kesztyű alatt. Nagyokat nyelek és érzem, hogy kezd elfogyni a levegő. Jeremiah Merlin szanaszét hagyott szent szilvafa szemüvegkeretére, mi a jó sárkányszarvat csinálsz?! Mintha minden pillanat lelassulna. Persze nem arról van szó, hogy nem örülnék neki legalább egy picit. Feltűnt Jasper ellenszenve, de a lepke lábát neki Jeremiah, nem ez a megfelelő konfliktuskezelés. Ha ti ketten egymásnak estek már most mégis mit fogok csinálni? Igyekszek szúrós pillantást vetni barátomra, de jelen helyzetben annyira lehetek félelmetes kipirult arcommal, mint egy csenevész törpegolymók. Véres Pokol..
Futás közben hátra maradok, hogy figyeljem a többieket. Remélem ebből nem azt veszik le, hogy lassú vagyok, csak szeretném kielemezni őket. Emm elvileg nehezen tudja irányítani a seprűjét, amiből még bajunk lehet. A másodhajtónak muszáj mindig jó helyen lennie és ismernie a formációkat, ő lesz a közvetítő köztem és Jasper között. A nagydarab srác jó lehet gólszerzésben és tudja fedezni a kistestű lányt, már ha képes a csapatmunkára. Őket kettőjüket együtt kell edzessem, illetve nekem is be kell szállni, elvégre mi fogjuk végrehajtani a támadásokat. Jasper ahogy nézem fogja gondolataimat és végig Emm mellett próbál futni, pedig egyértelmű, hogy simán lehagyná ha akarná. Próbálja felvenni a lány tempóját, ami nem is baj. Ha kicsit megszorgalmazza magát nem lesz baj, csak Miah-val ne kerüljön összetűzésbe.
Nah igen, kedves barátom. Vele még bajok lesznek. Már most fogta magát és a sor legelején szalad, a többiek előtt vagy két méterrel. Nem tud csapatban dolgozni, sajnos ezt már sokszor bebizonyította bájitaltanon is. Izmos, gyors és van benne valami félelmetes, ami fogóként abszolút hasznos, de ha nem bízik a többiekben csúnya vége lehet. Vagyis hát akkor főleg, ha a többiek nem bíznak benne? Meg kell szeretetnem a terelőkkel, ha azt akarom, hogy fedezzék. Egy valamit megtanultam a tavalyi csapatból: ha nem vagy jóban az terelőkkel ne csodálkozz, ha leesel a seprűről. Lehet össze kellene barátkoztatnom Haringtonnal, a tavalyi fogóval. Sol viszonylag szociálisan érzékeny, nekem meg úgy sem fogja elhinni, hogy érdemes barátkozni.
Az terelők. Jared és Morgan. Két hatodéves és elég erősnek tűnnek. Az hogy hálótársak már hat éve pedig főleg előny, látszólag ismerik egymást. Valószínűleg őket lesz a legkönnyebb összekovácsolni. Ha csapatban tudnak dolgozni biztos a védelmünk a gurkoktól. Saját bevallásuk szerint mondjuk mindketten koncentrációs bajokkal küzdenek, de az javítható. Ha nem tudnak figyelni vagy túlspilázzák azt kell elérni, hogy mindent rutinból csináljanak. Kemény edzésük vár rájuk, ha hihetek az önkritikájuknak.
De a legtöbb dolgunk Fergus-szal lesz. Kicsi és fürge, ami jól jöhet a kapuknál, de lelki szemeim előtt látom, ahogyan a kvaffal együtt átrepül a karikán, pláne hogy lecsúszkál a seprűről. Mondjuk nem is csodálkozom, kicsik még az izmai, ahhoz hogy bírd a seprűn pedig eléggé meg kell feszíteni a testedet. Meglátjuk mennyire képes elkapni a kvaffot és ha ott megvannak az alapok fel kell pumpálnunk. Ha nem lesz kocka hasa az első meccsünkre, elvesztünk.
- Ahh, remek. Ügyesek vagytok. – mondom szűkszavúan az öt kör végén. Ahogy szemeim végigfutnak az arcokon még mindig matekozom. Kezd összeállni az edzésterv és ez már magabiztosabbá tesz. - Öhm – vagy mégsem - Allen, Williamson. Fogjátok az ütőiteket és azt az edzőgurkót – mutatok a láda mellé letett hömpölygő vasgolyóra. Nem agresszív és képtelen önállóan mozogni, pont arra jó, hogy edzésként ütögessék. - Álljatok egymással szemben a pálya két végére merőlegesen és 50-50 ütés!- adom ki az utasítást. - Te közöttük leszel. – mondom Miah-nak. - A dolgod egyszerű, kerüld el a gurkót, amit egymás között passzolgatnak. –. Ő lesz az első számú célpontja a terelőknek. Muszáj tudnia elkerülni a gurkókat. Remélem a srácok nem találják el komolyabban, de ez még úgy is csak bemelegítés. Kezembe kapom a kvaffot és pálcámmal húzok egy füstölgő kört kábé őrzőnk méretéhez igazítva a magasságát a talajtól. - Fergus, te őrizd a füst kaput. - adom ki az utasítást és intek a megmaradt két hajtónak. Amikor kábé harminc méter távolságra kerülünk, intek és futni kezdünk Fergie felé, a kvaffot pedig erőteljesen passzolom Emmeline-nak.
Elnézéseteket kérem a késésért! Sok dolog összejött.
Figyelem sasok! Elkezdődött a tanév első edzése eme topicban!
Az edzés négy körből fog állni, kötetlen sorrenddel melyet mindig a kapitány indít meg! A részvétel minimum 2 körben kötelező, aki nem teljesíti ezt kikerülhet a csapatból!
PM-ben most mindenkit értesítek, de senki után nem fogok innentől rohangálni!
Véres Pokol. Átjár a remegő érzés még a hálóban, mikor magamra öltöm, a kék pulóvert a bronzos sávval. A sárkánybőr vért minden húzásánál úgy érzem, hogy egyre kevesebb levegőt kapok. Ma nem öltöm fel a talárt, csak gátolna az edzéstervemben – erről előre szóltam a többieknek is, hogy a sweater bőven elég lesz mára. Igaz a konkrét terveimről nem beszéltem nekik. Ahogy lábszár védőmet kötöm egyre átjár guggolás közben a szédülés. Izzadt tenyeremre felhúzom a kesztyűt és egy utolsó sóhajtással kezembe veszem seprűmet. Egy kettesszériás tűzvillám. El sem hiszem igazából, hogy egy ilyen gyönyörűséget foghatok a kezemben. Éppen hogy csak megírtam Danielnek mi történt velem, a következő bagollyal elküldte egy seprűt. Igyekeztem visszafogni könnyeimet a nagyteremben. Egy brit úriember nem mutathatja ki nyilvánosan az érzelmeit. Éppen ezért miután felcsatolom kapitányi jelvényemet, el is dobom a seprűt és még a hálóhoz tartozó mosdóban hányom el magamat. Mióta megkaptam a rangot kerülget ez az érzés, de lám az első edzés előtt testet is öltött a démon.
* * *
Harmatos reggel még a fű. Elsőként érkezem a pályára, még Jeremiah-t is hátra hagyom és pár falat buggyantott tojásomat is egyedül lapátoltam be az étkezőben – lehet egyedülinek nevezni az étkezést, hogyha tízen is voltunk az étkezőben, de én senkivel sem beszélgettem? A pályánk. Furcsa az érzés még mindig. Ha nem ettem volna, biztosan újra rókáznék egyet. Igyekszem előkészülni az edzésre és kirángatom a vaskos ládát labdáinkkal az öltözőből, jóllehet az edzésterv szerint most még nem nagyon lesz rá szükség. Újonnan kapott seprűmet gondosan lefektetem a földre, hogy a kellő alkalomnál, kéznél legyen és fel tudjam hívni, persze mindezt még a pálya öltözőnkhöz közelebb eső szélén.
Jasper jelenik meg elsőként és bevallom, mintha az egyik legnagyobb félelmem elevenedik meg jelenlétével. Sosem beszéltem vele, mindig csak távolról figyeltem őt és bevallom félek tőle. Sosem volt a legjobb tanuló, igazából nem is értem mit keres a Hollóhátban, tavaly pedig mielőtt eltűnt a kastélyból nagyon agresszív lett. Emlékszem valakinek még a fejét is bele verte a falba, mert kötekedtek vele a sárvérűsége miatt. Igazából lelkiekben egyet értek vele, de félelemmel tölt el, hogy egy ilyen agresszív. Hajtóként még csak ki sem tudom használni ezt, sőt több az esély arra, hogy szabálytalankodni fog.
Ahogy a többi játékos is szivárog be, elfog ismét a rosszullét. Persze mindenki el-elkapja a pillantásomat, hiszen tudják jól, hogy én fogom nyitni az edzést. Az első edzést. Merlin szenvedélyes szemérmetlen szeretőire! Erősnek kell tűnjek. Én vagyok most a vezető. Mind a hat szempár rám fog szegeződni. Érzem, ahogyan a vér elillan arcomból és valószínűsíthetően kifehéredem. - Jó reggelt! –szólalok meg nagyanyámat megszégyenítő krákogó hangon - köszönöm, hogy eljöttetek – miért köszönöm? Edzés van és csapattagok. Kötelező itt lenniük. - Akik még nem ismernének, Tristitan Tayilor vagyok, ötödév, Hollóhát. Mármint izé, mind hollóhátasak vagyunk... – sápadt arcomat most elönti a pír.
Nem szabad a szemükbe néznem. Attól csak jobban izgulok. Hogy ne legyen feltűnő, próbálok mindig két ember válla között elnézni, így talán nem veszik észre mennyire is kerülöm a szemkontaktust. - Ahogy írtam nektek előre, körülbelül kettő és fél órás lesz az edzés. Szeretném felmérni az erőnléteteket, hogyha ez nem jelent problémát – miért jelentene? A kapitányuk vagyok. De remélem nem zavarja őket azért. Ugye nem?
- A seprűket nyugodtan fektessétek az enyém mellé, egy darabig nem lesz rá szükség. – intek egyet és közben kinyitom a ládát és kiveszem belőle a kvaffot. Próbálok most már az emberek szemébe nézni egy-egy pillanatokra de még mindig megrezzenek és elkapom a tekintetemet ha visszanéznek. Megkérem őket, hogy alkossunk egy kört és egy kínosan hosszú pillanatig némán állok a bőrrel a kezemben és kapkodom a levegőt, bámulva az üres mindenséget. - Szóval, hogy kicsit megismerkedhessünk gondoltam mindenki bemutatkozhatna egy kicsit. Akihez kerül a kvaff, az következik a bemutatkozásban… - remélem nem érzik túlságosan is dedósnak a dolgot. - Szóval én Tristian vagyok, már tavaly is a csapatban voltam, mint tartalék játékos. Félvér vagyok, Liverpoolban élünk a családommal, muglik között. Őöőö – lehet, hogy ez rossz ötlet volt. Egyébként sem szeretek túlzottan magamról beszélni. - tudok hegedülni és azt hiszem egy kicsit rendmániás vagyok és őőőő szeretem a csokibékát…
A labdát máris tovább dobom Miahnak, az egyetlen embernek, akit igazából ismerek. Mármint Emm is az évfolyamtársam, valahogy még sem sikerült eddig túl bizalmas kapcsolatot kialakítanunk. Élesen figyelek a többiek dolgaira és igyekszem megjegyezni őket, hiszen innentől olyanok leszünk mint egy család. Legalább is szeretném, hogyha ilyenek lennénk. Úgy lehet erős egy csapat, ha tagjai harmóniában vannak egymással, akárcsak a hangjegyek. Össze kell fésülni őket egy kottába és dallammá alakítani, hogy dinamikus legyen a stratégia és célratörő. Amint végzünk az alapbemutatással, csavarok kicsit a játékon és visszakérem a labdát. - Most azt szeretném, ha mindenki elmondaná a gyengeségeit és az erősségeit a repüléssel illetve a játékkal kapcsolatban! Jaj és válasszatok magatoknak számot, amit a talárra bűvöltök! – persze ezek a dolgok majd úgyis kifognak derülni és lehet pont olyan hibák lesznek, amiket nem látnak, de jobb tudni, hogy hogyan is látják magukat. - Szóval én őöőö elég jó elkapó és passzoló vagyok. Ezért is lettem hajtó. De sajnos nem vagyok elég stabil a seprűn, ezért most sokat foglalkozom az erőnlétemmel. – Jeremiah a megmondhatója mennyit felülésezem és fekvőzöm mostanában a hálóban. Próbálom őt is rávenni a dologra, mert mint fogónak, ciki lenne, ha leesne a száguldó seprűről, de azt mondta nem kell aggódnom az edzettsége miatt. De én aggódom. Nagyon aggódom. Nem csak miatta, a többiek miatt is. Sokan félvállról veszik a kviddicset, pedig rengeteg izmot kell megmozgatni azért, hogy jó játékos legyen az ember. – Jaj! És a nyolcas számot választom – jelentem ki kétségbe esetten, mintha attól félnék, hogy valaki ellopja tőlem a kedvenc számomat.
- Köszönöm szépen – kezdek bele bátrabban, mikor végeztünk az újabb körrel. Így, hogy most már tudom másoknak is van gyengesége kezdem jobban érezni magamat. Ez szörnyű nem igaz? Mások gyengeségét kell felismernem, hogy magamat erősnek lássam. - Most tegyük le a labdát, ha gondoljátok a vértet is levehetitek… - mondom, mikor pálcám koppintásával én is lerepítem magamról a sárkánybőrt. - Öt kör a pálya körül.
A következő kapitányi reag IRL 2016. 04. 19-re várható!
Bad boys, bad boys whatcha gonna do? Whatcha gonna do when they come for you?
Eljött hát az idő! Végre bebizonyíthatom, hogy igenis remek csapatkapitány vagyok! Hogy van helyem Potter, Dean és Everfen mellett! Így, hogy én vagyok a legfiatalabb négyünk közül, igen nagynak érzem a bizonyítási vágyat. Minden reggel átjár a furcsa, félelmetes érzés, amikor felteszem taláromra a jelvényemet. Az emberek most már ismernek, tudják, hogy egy vagyok abból a négy emberből, akiken állhat vagy bukhat a dolog. Egy lettem hát Vulkanov pártfogoltjai közül, és mint ilyenre, felfigyeltek rám. Potternek így is nagy hírneve van – ami jó rész überelhetetlen. Dean nevét is mindenki ismeri, Everfent pedig mindenki szereti is. Rólam pedig eddig jóformán semmit sem tudtak. A legtöbb embert azt sem tudta, hogy már tavaly is csapattag voltam kispadon. De itt az idő! Bizonyíthatok! Egy lehetek a többi nagymenő közül! Csak ne hánynék még mindig az edzések előtt…
Igazából nem nagyon kellett győzködnöm Jeremiaht, hogy ideje bizonyítanunk. Így, hogy Ő és Mona prefektusok lettek, rájuk is több szem szegeződik, pláne, hogy Miah lett a fogóm. Őt is figyelik. Mindegyikünket figyelnek! Túl sok szempár szegeződik ránk, ami félelemmel tölt el. Ítélkeznek rólunk, vége a szürkeegér éveknek. Múltkor is, a harmadévesek összesúgtak, amikor elmentünk mellettük az északi-udvaron. Tudom, hogy örülnöm kéne ennek, hiszen megtiszteltetés, de sokkal inkább félek a dologtól. Olyan, mint amikor hirtelen valamiért V-t írsz Qcrossnál, és a következő pár órán nem szólít fel, mert biztos benne, hogy nem tudod a tananyagot.
- Prosit! – emelem meg korsómat, mikor Miah jelzi, hogy ideje inni. Olyan furcsa név a Jeremiah. Mintha azt mondanánk, hogy „gyere mája”. De mégis kinek a mája? Sosem mertem elmondani neki, hogy nem értem a nevét. Valójában hiába az egyik legjobb barátom, félek tőle néha. Tegnap is csak megkérdeztem, hogy miről szokott álmodni, erre kifejtette, hogy az ilyen érzelmes és gyenge emberek, mint én, nem valóak a világra, és arról álmodik, hogy nem létezem. De csak viccelt. Ugye viccelt? Néha bánom, hogy nem lánynak születtem, vagy Mona nem fiúnak. Vele mindig megbeszéljük az álmainkat. Nem jóslástani értelemben, egyszerűen csak az érzéseket, hogy mit élünk át, amikor alszunk. Elvégre álmunkban is érzünk, nem igaz? Vajon ha a mágiát az érzelmek irányítják, létezik az alvavarázslás? Sajnos ezt a hálótársaimtól sosem fogom tudni megkérdezni. Ozzal valahogy sosem beszélek, pedig Mona ikertestvére. De szerintem nem szeret. De mindig bámul. Miért követik az emberek a tekintetükkel mindig azt, akit nem kedvelnek?
Közben elindult hatalmas kalandunk. Igazából úgy gondoltam, hogy csak egyet kortyolok a korsóból, de látva, hogy Miah még mindig iszik, nem merem letenni. A langyos mézeskalács ízű ital folyamatosan csorog végig a torkomon, mintha slaggal öntenék a számba. A tetején lévő hab pedig elkezd rászáradni számra, de cimborám még mindig iszik, így én sem merem letenni. Nem akarok beégni előtte. Nem akarom, hogy gyengének lásson. Ahogy végre letesszük a kiürült korsókat, megcsap az alkohol. Mintha a világ egy pillanatra belassulna, és melegség járja át a testemet. Nem tudom, mitől, de prüszkölnöm kell. Mintha ajkaim rebegtetése kiűzné a furcsa érzést.
- Öhöm, igen… - vágom rá, de igazság szerint kicsit megszédülök. Talán a következő jobb lesz! Daniel sok whiskeyt iszik. Legalábbis mindig azt vesz neki anyu születésnapjára. Biztos kellemes ital lehet, hiszen a bátyus úriember. Beleszagolok a pohárba, de nagyon megfacsarja az orromat. Ahogy Miahra nézek, nem palástolom a félelmet a szememből. - hááát öhm… ezt ihatjuk lassabban? – teszem fel a kérdést ártatlanul. Igazából kicsit még mindig szédülők az egy húzásra lement vajsörtől, de nincs az a pénz, hogy ezt elmondjam partneremnek. - Mármint még korán van, nézd meg, olyan üres a hely… hátha később felbukkan pár ismerős. Úgy tudom, ez a legmenőbb kocsma! – Régen sokat halottam a Szárnyas Vadkanról. Hogy mit, arra már nem emlékszem, de sokat. Biztos tök népszerű hely!
Bevallom kicsit összezavarodom, amikor Alexis is elkezd kutatni a vitrinben, de mikor látom, hogy nem vesz elő semmit nyugtázom annyival, hogy csak zavarban van. Igazából túl sok dolog nem kell, elegendő a már rajtunk lévő kesztyű és szemüveg szett meg pár fiola. Jó esetben kellene itt lennie tollnak is, de egy pár penna is meg fogja tenni a hatását. El is kezdek kotorászni táskámban, mire előveszem a lassan már védjegyemmé vált pávatoll pennámat, a szem persze rögtön ránk kacsint. - Haha, azért ennél finomabb módszerek is vannak! – nevetek fel, ahogyan kis nebulóm vázolja mivel próbálkozna. Most olyan nagynak érzem magamat, ami furcsa annak a fényében, hogy általában az edzések előtt és után hányni szoktam, mert félek a többiektől. Igazság szerint már az edzés gondolatától is hányingerem van. Olyan, mintha mama fügepudingját próbálnám leerőszakolni a torkomon, de az folyamatosan visszajön. Nem szeretem a fügét, igazából szerintem az egyik legindokolatlanabb gyümölcs. Régen a kókuszt is indokolatlannak tartottam, elvégre, nagy, kemény és szőrös. Sokkal inkább illik Hagridra a jellemzés, mintsem egy növényi származékra. Mármint normál növény, nem olyan, amikkel a suliban foglalkozunk.
– Hogyha megvágsz egy gnómfalót, nem kapsz nedvet, mert azonnal beforr a „seb” – lehet sebnek nevezni valamit, amit egy növényen ejtek? Lényegében ugyanúgy élőlény és megsebzem, de valahogy olyan visszásan cseng. Pedig például a mandragórákon ugyanolyan heg szokott lenni, mint az embereken, tehát lényegében sebesek. Egyáltalán ki az, aki megsebesít egy mandragórát? Mármint úgy néznek ki mintha csúnyább emberi babák lennének… még is ki darabolja fel ezeket a lényeket hidegvérrel? Mármint Lancaster professzorból nagyjából ki is nézem, de átjár a rettenet, ahogyan felmerül bennem a nyugdíjazott Bimba, amint az unokái arcát vagdossa. – Szóval a lényeg, hogy a nedvet ki kell csalogatni! – tisztázom elhűlten előző gondolataim hatása alatt maradva.
Egy üvegcsét odatartok az egyik sziromhoz majd pennám tollas végével elkezdem cirógatni. A növény megremeg és furcsán morgó hangot ad ki, mintha aludna. Nem tudom eldönteni, hogy egy macskára hasonlít inkább, vagy Jeremiah-ra, amikor próbálom reggel felkelteni. Egyik tüskés oldalcsápja ostorszerűen csap egyet, mintha fenyegetni akarna, üvegcsés kezem meg is remeg kicsit. Igen, ez Jeremiah lesz. Mintha egy átlagos hétköznap reggel lenne, amikor igyekszem finoman szólni neki, hogy órára kellene mennünk Ő pedig azzal fenyeget, hogy kiírtja a családomat és hozzám vág egy párnát. Anyunak még nem mertem elmondani, hogy milyen barátaim vannak. Egyszer megpróbáltam neki Monáról mesélni, de amikor odajutottam volna, hogy mezítláb mászkál a kastélyban, a bátyja felgyújtott egy öltözőt, az ikertestvére meg véletlenül belerúgott egyszer a macska alakban közlekedő McGalagonyba – inkább elhallgattam.
Igyekszem orromon kifújni a hirtelen félelemtől jött levegőtöbbletet, hogy a griffendéles lánynak lehetőleg ne tűnjön fel mennyire megijedtem egy kisebb csáptól. Bár félek arcom pírja így is árulkodó lehet. Merlinre, miért nem csinál ez már semmit?! A gnómfaló folyamatosan remeg, morog és csapkod, de sehol egy csepp nedv. Arcom már valószínűleg olyan piros lehet, mint a szirom, amit cirógatok nagylelkesen a pennával. - Szeszélyes a legtöbbjük – jegyzem meg, hogy kevésbé legyen cikis a pillanat. Már vagy öt hosszú perce kényeztetek egy random növényt. Lassan Alexis azt hiheti, hogy ez a perverzióm. Bár belegondolva ez most életem egyik legintimebb pillanata. Pedig azt hittem, ha csapatkapitány leszek végre lesz barátnőm, de nekem maradnak a növények… olyan lennék, mint Longbottom? Ahogy félelmem csak fokozódik, hirtelen megtörténik a dolog és mindent eláraszt az erős barackos illat. A ciános kék lé pedig elkezd csorogni a szirom végéből bele a fiolába, a csápok ellazulnak és a növény nem is mocorog már nagyon. - Őszinte leszek. Eddig nem tűnt fel, hogy olyan, mintha ejakulálna. – már értem Bimba professzorasszony miért volt annyit a növényekkel.
Egészen biztos, hogy előbb-utóbb ez vagy az lesz, így vagy úgy.
Alapok
jelszó || "Csokifiúk és Meggyleányok" így ejtsd a nevemet || Trisztyön Noá Téjlor nem || férfi születési hely, idő || Liverpool, 1982. augusztus 08. horoszkóp || Oroszlán kor || 16 vér || félvér évfolyam || ötödév
A múlt
Nincs illat már, nincs szín a fák ágain Egy megsárgult fényképről nézek Rád
Apu kiabál, anyu egyre hangosabban zokog. Még csak hat vagyok, Daniel tizenöt, az egyik tankönyve rátámadt apára. Ő egyre dühösebb, anyu már nem tud megszólalni. A szemei vörösek már hónapok óta. A bátyám szerint már négy éve elkezdődött ez az egész, amikor Őt felvették a Roxfortba. Akkor derült ki a titok. Eredetileg apa el sem akarta Őt engedni az iskolába, csak anyu könyörgésének engedett. Azt mondja hibbantak vagyunk, félelmetesek és nem természetes a dolog, ami körbe vesz minket. A mágia.
Apa nagyon mérges, azt mondja anyu hazudott és torzszülötteket szült neki. Daniel elkezd sírni és azt mondja nekem, hogy mindez az Ő hibája és hogy Ő nem is akart varázsló lenni. Vajon az Ő rémálmaiban az szerepel, amikor a bagoly bekopogott az ablakon, azzal a levéllel? Én még kicsi vagyok, túl sok mindent nem fogok fel, de félek aputól. Anya nagyon sír, de nem akar engedni apa dühének. Kitart amellett, hogy nekünk az lesz a legjobb, hogyha a Roxfortba megyünk. Apa felcsattan, nagyot ordít és felpofozza anyát. Elkezd csomagolni. Anyának már nincs ereje. Túl régóta veszekednek. Könnyes szemmel ül a konyhában, amíg apa összecsomagolja a holmiját. Aztán valami furcsa dolog történik, miután apa elmegy. Zöld tűz lesz a kandallóban és ki lép egy férfi és egy ő, furcsa öltözetben. Beszélgetnek anyuval, aki elmondja nekik, hogy apa hogy néz ki és hova mehetett. A bátyám szerint amneziátorok. Az a dolguk, hogy elfeledtessék a varázstalan emberekkel, hogy mi létezünk. Ekkor még fel sem fogtam, hogy ez mit jelent és mi történik körülöttem. Daniel szerint apa túl sokat tud és ezzel valamilyen törvényt veszélyeztet.
Legközelebb két nap múlva látom újra ezeket az alakokat. Elmesélik anyának, hogyan találták meg apát. Új életet adtak neki, új emlékeket és most Ő úgy tudja, hogy csak nyaralni volt Liverpoolban, de haza kell mennie, Kanadába. Megkérdezik anyát, hogy boldogulni fog-e egyedül Ő pedig azt mondja, hogy mama már úton van. Sosem láttam a nagymamámat, apu mindig azt mondta rá, hogy hibbant és csak rosszra tanítana minket.
Folyt lüktetve, medrében a patak Szél karcolt meg és fésült minden ág
- Mindig is mondtam, hogy hagyjad azt a féleszűt, egyébként is már vagy két éve elhagyott Emma! – mondja nagymamám tudálékosan, miközben megigazgatja pávatollakból kirakott fejfedőjét. Az a kalap mindig is megfogott. Mintha ezer színes szem bámulna rám. Emlékszem egyszer közelebbről meg akartam nézni, mire a nagyi megbűvölte és rám kacsintott az egyik. Azóta utálom, amikor ezt hordja. Bár nem mondanám, hogy a többi kalapját kifejezetten szeretném. Ott van például az a furcsa, aminek az elején egy kitömött mókus makkot eszik, vagy amelyiken indokolatlanul egy rókafejre kacsacsőr van bűvölve. Miért akarna egy róka hápogni? Furcsa. Persze neki sosem mondtam, hogy mennyire rémisztő ruhákban mászkál, nem akartam megbántani. Na meg mostanában anyu is félelmetes ruhadarabokat csinál, bár ez annak köszönhető, hogy nagyi az üzletbe szoktatta a barátnőit, akik bármit megadnak egy pulykatollakkal szegélyezet dísztalárért. Ms. Fe’Rteleim múltkori megrendelése például egy kabátka volt macskaszőrből, amiek a gallérja tigris farok volt. Anyu hetekig üzletelt egy indiai varázslóval, hogy elcserélje a tigrisfarkat tíz pár mocsárivarangy-kesztyűre.
- Ne úgy Tristie! A másik végénél varrd össze az oposszumfarkakat! – szól rám anyu legkedvesebb hangján, de a könnycsepp végiggördül az arcán. Mindig könnyezik, ha apu szóba kerül, bár az esetek többségében Ő hozza fel. Szerintem sosem tudta elengedni, de nagyon erős. Furcsa a tudat számomra is, hogy az apám nem tud a létezésemről, de Ő, akinek az egyetlen szerelme volt ezt hogyan élheti meg? Mindig azt mondja, hogy Daniel apára emlékezteti, ahogy felnő. Talán jobb is, hogy már a Roxfort óta csak ritkán van itthon.
Nagyi persze meg csak okoskodik, most éppen azt mondogatja, anyunak, hogy felesleges engem megtanítania mugli módszerrel varrni, amikor hamarosan már lesz saját pálcám is. Azért a hamarosan elég nagy túlzás, nyolc évesen nem nagyon reménykedhettem még saját pálcában. Valahogy furcsa is a gondolat, hogy majd később pálcával kell varrnom. Azt a munkát is ennyire a sajátoménak fogom vajon érezni?
Felesleges is ábrándozzak ilyesmiről. Így is csak frissen kaptam meg a hegedűmet, azt is ki kellett sírjam anyutól. Az összes barátom a mugli iskolában hangszeren tanul, nem maradhattam ki belőle. A tanárom szerint formálja a jellemet. Bár nagyi balgaságnak tartotta, hogy egyáltalán mugliiskolába járjak, amikor Ő is otthon oktatta anyut, de anyu mindig azt mondta, hogy látnunk kell a muglik világát is – pláne, hogy Liverpoolban nem volt túl sok mágus, és akiknek volt is korombeli gyereke általában kiállhatatlanok voltak. Szeretek hegedülni, olyan, mint a varrás – koncentrálni kell. Amikor összpontosítok, minden rendben van és rendszer szerint működik. Ha a rendszer jó, nem lehet hiba. Csak a páva szemek ne néznének folyton…
Nézd, hogy issza a gyökér be az esőt Mint ottfelejtett ócska fürdőkád
Anyunak rengeteget kellett dolgoznia, hogy eltarthasson kettőnket. A bátyám tanulmányai az Akadémián drágább kiadásnak bizonyult, mint a Roxfort, nagyi pedig csak bizonyos esetekben támogatott minket – akkor, maikor olyan célra ment a pénz, amivel Ő is egyet értett. Így például az én iskolakezdésem. Hármasban mentünk el bátyámmal és nagymamámmal az Abszol Útra, anyunak a változatosság kedvéért dolgoznia kellett. - Milyen háziállatot szeretnél Tristie? – kérdezi Daniel nagy vigyorral a képén. Megszeppenésre számítana, de én csak összehúzom a szemöldökömet. Nekem nem igazán kell háziállat. Tudom ez otromba és gonosz dolognak tűnhet első hallásra, de tényleg nem tudom mit kezdhetnék egy élőlénnyel. Oda kellene figyeljek arra, hogy etessem, hogy törődjek vele, amikor én magam is teljesen új leszek abban a világban.
- Nem szeretnék egyet sem. Majd anyu egyik baglyát használom – mondom és érzem bátyám tekintetén, hogy megbántom. Biztosan meg akart ajándékozni eggyel, én pedig otromba módon visszautasítottam. Bátyus az utóbbi időben próbál nagyon sok időt velem tölteni, a nagyi szerint azért, mert Ő annak idején ekkor „vesztette el apánk bizalmát” és szeretné, hogy azt érezzem, hogy velem ez nem fog megtörténni. Kedves ez a gondoskodás a bátyámtól. Igazából mindig megölelném ilyenkor, ha a brit neveltetés nem tartana vissza. De ahogy egymás szemébe nézünk úgy is tudja mire gondolunk - Gyertek már, rengeteg dolgunk van még! – szól hátra nagymamánk, aki időközben már megtöltötte vékonyka pipáját – nyámnyila kölykei…
*
Furcsa érzés volt elszakadni a családomtól és egy idegen közegbe csöppeni. Danielnek úgy kellett levakarni anyuról a King’s Crosson és igazából Ő tett fel a vonatra. Ha nem tesz be egy konkrét kupéba, biztosan ott maradok velük Londonban. Csoda, hogy egyáltalán oda el tudtak rángatni. Őszintén megvallva, sosem akartam igazán eljönni a Roxfortba. Maga a tény, hogy egy bentlakásos iskolában kell éljek a kis liverpooli lakásunk helyett, szörnyen irtóztató volt. A tankönyvek felét meg már elolvastam a vonatút előtt és bár próbáltam bizonygatni anyunak, hogy Én otthon is tudok tanulni, nem igazán engedett nekem. Utólag persze hálás vagyok a családomnak, amiért nem engedtek a hisztimnek, de hogy megvalljam szörnyen haragudtam rájuk akkor. - Sol engedd már, hogy levegyem a cipőmet! – sikongatott az egyik, miközben rángatta bátyja talárját. Valahol alsó Skóciában járhattunk már, a lány lába idáig mezítelen volt, de a bátyja ráparancsolt, hogy a talárhoz igen is kell a cipő. - Mona. Ha beosztottak és vége a vacsorának nyugodtan leveheted, ígérem. - Sol szorít a nyakkendőm! – kiáltott oda a másik testvér, roppant nyafogó hangon. Látszólagosan Solnak már igen fogyott a türelme, néhányszor el is káromkodta magát – legalább is úgy sejtem azok az ír szavak káromkodások lehettek. Elég furcsának hatott a három tejfel szőke figura, ami azt illeti nagyon megilletődtem tőlük. Hogyha nem Daniel személyesen tuszkol engem a 175-ös kupéba valószínűleg az első öt percben elmenekültem volna. Így kénytelen voltam az egész napos úton figyelni a Harington testvérek felettébb félelmetes műsorát.
- Nézzétek meg Tristian milyen szépen, csendben ül! – példálózott velem a legidősebbik, miközben próbálta Monát lecibálni a csomagtartó korlátokról. Valamiért a velem egyidős ikerpárnak az elmúlt két óra után – azaz a bemutatkozás pillanatától hátralevő rész – csak most tűnt fel, hogy valóban, én is a kupéban vagyok. Igazából nem is volt más választásom, párszor próbáltam megszólalni, de mintha levegő lennék, az illem pedig ekkortájt már nem engedte, hogy kupét váltsak. Anyukám mindig azt mondta, hogy egy igazi brit úriember nem adja mások tudtára, hogy milyen idegesítőek. Lehet hogy csak fekete, kefe hajam miatt nem tűntem fel nekik? Ha csak szőkék között nevelkedem én is csak a szőkéket veszem észre? Talán nagymamám egzotikus színű frizurái miatt ismerem fel a másik hajszín-faj képviselőit. - Te melyik házba akarsz kerülni Tristian? – kérdezte tőlem Mona, miközben a kupé egyik oldaláról átcsimpaszkodott a másikba. A kérdésnek és a megszólításnak köszönhetően mind a három szempár rám szegeződött, ami roppant kellemetlen pillanatot szült. - Hát… nem is tudom… a bátyám hollóhátas volt, anyukám pedig – nagyot nyelek – hugrabugos. - És apukád? – jött a kérdés Oztól, akinek valószínűleg az anyukája nem tanította meg, hogyha valaki feltűnően nem beszél egy személyről arra nem illik rákérdezni. - Ő nem járt a Roxfortba… mugli - De király! Akkor nektek is van képes varázsvevőtök? Meg olyan hogy is hívják… személygépjárművetek? – érdeklődött Sol, furcsa izgalommal a szemében. - Őööö igen. Azaz televíziónk van, de kocsink nincs. Bár anyunak és bátyusnak is van jogosítványa, igazából gőzöm sincs miért – válaszoltam meglepődve. Sosem gondoltam volna, hogy valakit ilyesmi fog érdekelni a mágusok között. Anyu azt mondta afféle fekete báránynak számítunk, mert Tudjukki óta nagyon kevés varázsló és boszorkány mer vegyülni a muglikkal. Azt mondja az emberek félnek és nem is attól, hogy milyenek a muglik, inkább attól, hogy a többi mágus megbünteti őket.
Anyu és apu véletlenül találkoztak Londonban, amikor anyu még gyakornok volt az Aranytalár szabászatnál, apu pedig valami üzleti ügyben volt a fővárosban. Véletlenül egymásnak futottak az utcán és anyu összes jegyzete szanaszét szállt. Apa igazi úriember volt és miután segített anyunak, meghívta kávézni. Anya azt szokta mondani az volt az első randevújuk. Azt hiszem sok mindent megmagyarázhat a későbbiekben a tudat, hogy a szüleim véletlenül egymásnak futottak az utcán. Bár nagyi azt mondja, hogy jobban tette volna, ha anyunak még kiskorában lábzár ártást ad egy életre.
Csend nőtte be azóta a mohát, Nincs napfényből függőágy
Véres pokol! A szívem még nem vert ennyire hevesen! Jobban izgulok, mint másodikban, amikor válaszolnom kellett volna már régen anyu levelére, de a baglyom még mindig talpas pohár volt! Merlinre, mennyire féltem, hogy akkor kapni fogok egy rivallót. Anyu sosem szerette, ha megvárattam, ami igazából érthető is volt, bár a rivalló küldés sosem vallt rá. Még akkor sem küldött Danielnek, amikor jelentették az iskolából, hogy egy gurkót szánt szándékkal ráuszított egy csapattársára. Anyu és nagyi csak annyival nyugtázták az esetet, hogy valószínűleg megérdemelte az a fiú, hiszen a szüleik is nagyon pökhendiek. Turner fekte tincsei belelógnak a szemébe, ahogy közelít a nagyteremben. Széles vigyorral kiáltott rám alig pár pillanattal ezelőtt, mégis óráknak tűnik, amíg ideér. Kezem annyira remeg, hogy képtelenség megennem a pundingot. Még egy kísérletettel próbálkozom, de ahogy a csapatkapitány becsapódik velem szembe a puding tízből tízes akrobatikával esik vissza kanalamról a tálkába. Pedig szeretem a pudingot. Falfehér tekintetemet a lányra fordítom a pudingról.
- Na figyu vakarcs – kezd bele mondandójába. Valamiért minden felsőbb éves vakarcsnak hív a Roxfortban, már elsős korom óta. Állítólag a bátyám annyit beszélt rólam, hogy mindenkinek a fejében megmaradt egy kép rólam, aki ismerte Danielt. Persze ezek az emberek most felsősök, akkoriban pedig szinte frissen kezdték meg a tanulmányaikat, de bátyám prefektus révén sokat találkozott velük. Furcsa érzés, amikor legendák fogadnak téged valamelyik hozzátartozódról. – Szóval elég szépen játszol, de még hiányzik a gyakorlatod – folytatja Audrey, igazából nem tudom, hogy mondott-e valamit az eltelt pár pillanatban, mert kicsit elbambultam és csak próbálkoztam az értelmes tekintettel. Amikor izgulok gyakran kikapcsol az agyam. – Lényeg a lényeg, tartalékos leszel. Nem valószínű, hogy meccsen játszani fogsz, de jövőre legalább tuti csapattag lehetsz!
Ahogy agyam feldolgozza az információt arcomra kiül az öröm. Csapat-tag lettem! Na nem teljes jogú játékos, de benne vagyok a csapatban! Edzhetek velük! Negyedévesként! Ez hihetetlen! Persze például a Griffendélbe már harmadévtől is felvesznek játékosokat, vagy ott volt például Potter, aki elsősként kezdett, de ez a Hollóhátnál sosem volt szokás. Általában ötödiktől felfelé lehetett valaki csapattag, de ha negyedévesen már tartalékos voltál előbb utóbb úgy is bekerültél. El sem hiszem! Ennyire közel még nem voltam a bátyám hírnevéhez. Valamiért mindig is úgy éreztem, hogy az árnyékában járok a Roxfortban, hiába a nagy korkülönbség. A Hollóhát legjobb terelője, briliáns átváltoztató mester, a mágiatörténet tudósa, a legviccesebb részeg és persze a lányok kedvence. Daniel Taylor neve hiába végzett jóval előttem még mindig fent maradt az iskolában és akinek összeállt a kép, az azonnal elvárásokat állított elém. Nem szeretem az elvárásokat, bizarr dolog. Miért vársz el egy embertől dolgokat, pláne ha nem is ismered? Ha pedig ismered tudod mire képes és az onnantól nem is igazán elvárás, nem igaz?
De Merlin szent szegekkel szegélyezett szamarára! Nem hiszem el, ez az egész lehetetlen. Bent vagyok! Végre menő lettem! Jaj Mona hogy fog ennek örülni, délután el is mondom neki, amikor megyünk egyszarvú lesre! - Tristie… hahó! Hallasz engem? – de én csak bamba tekintettel nézek magam elé és elképzelem a szép új jövőt, ahol házkupát nyerek a Hollóhátnak és a bátyám elismerően megveregeti a vállamat.
Hát elszöktem az aszfalt romok alól, Mert hallottam az erdő zúgását
Arcom elsötétül, ahogyan lehajtom a fejemet. Nem akarom látni. Nem akarom látni, ahogyan barátom izmai összerándulnak. Nem akarom látni, ahogyan a kín eluralja az arcát majd kiteljesedik egész testében. Nem akarom hallani a fájdalmát. Nem akarom. - Csináld már! – parancsol rám a halálfaló és összerezzenek a hangjától. Ő a legrosszabb és mostanában sokat helyettesít Sötét Varázslatokon. Pálcás kezem remeg a félelemtől, ahogy ki van nyújtva Mona felé. Meg kell büntetnünk a Harington ikreket, amiért a bátyjuk szökevény lett. Nem akarom. Mona a barátom, nem akarom bántani. – Csináld Te kis rühes félvér, vagy a muglikkal baszó anyád lesz a következő… - suttogja a fülembe a férfi. Ahogy kimondja a szavakat elképzelem, ahogy anyut bántják ezek a szörnyetegek. Hogy úgy megkínozzák, mint Lonbottomékat, és nem fog rám emlékezni. Már egy szülőm se lenne, akinek jelentenék valamit. A könny végig gurul az arcomon. Sajnálom Mona. - Crucio! – mondom ki erőtlenül az igét és látom, ahogyan a kék szempárak becsukódnak, hogy a test felkészüljön a kínra. Megremeg a teste, ahogy átéli a lehető legnagyobb fizikai fájdalmakat.
Nem bírom nézni. Lehetetlen. Miféle szörnyeteg kényszeríti erre a másikat. Miféle érzéketlen barom az, aki képes ezt követelni tizenévesektől! Embertelen szörnyek. Elég. Mona teste összegörnyedve rázkódik a kőpadlón, látom ahogy sós könnyei feldagasztják kipirosodott arcát. Elég. Képtelen vagyok abbahagyni a sírást. Nem, ezt nem tehettem én vele. Nem lehetek ugyanolyan szörny, mint ezek. Rohadjon meg az összes! - Elég! – kiáltom és leveszem az ártást barátomról pálcámat pedig a tanárnak szegezem. Még mielőtt bármit is tehetnék, valaki a többi diák közül telibe küld egy kínzóártással. Mintha megannyi éles kés szúródna belső szerveimbe, összeesem a fájdalomtól. Öklendezni kezdek, de egyszerűen nem jön semmi. önkénytelenül rángatózok és remegek, ahogy a kín egyesével pedzegeti meg minden egyes ideget testemben.
Még valamennyit képes vagyok felfogni a körülöttem lévő világból. Fejemet Mona felé fordítom. Látom, ahogyan a megtört, üveges kék szemek vergődő testemre szegeződnek. Ő tudja. Mona tudja, hogy nem akartam bántani.
Hogy pontosan mi is történt a háború utáni hónapokban, ebben a játékban olvasható
Jellem
Nem tudom, hogyan is jellemezhetném magamat a legtalálóbban. Anyukám azt mondta, hogy mindig törekedjek arra, hogy becsületes legyek és tiszteljek mindent és mindenkit, ahogyan az egy brit úriemberhez illik. Tehát igyekeztem is eszerint eltölteni elmúlt éveimet, amikor már tiszta fejjel tudtam saját döntéseket hozni. Igyekszem megérteni mindennek és mindenkinek a logikáját, akkor is, hogyha ez egészen sajátos és talán néhány ponton követhetetlen. Úgy gondolom talán az formálja legjobban a jellemet, hogy mennyit is törődünk másokkal. Vajon az törődésnek számít, hogy esténként átgondolom ki mit és hogyan vajon miért is cselekszik? Talán ha rájövök, mit miért tesznek az emberek, segíthetek nekik. Szeretnék segíteni, szeretnék kedves lenni. Szeretném, ha az emberek szeretnének.
mindig || kviddics; csokibéka; a pávatoll penna, amit nagyanyja a kalapjából csinált neki (mindig kacsint ha valaki sokáig nézi), családja, barátai, hegedű soha || hazugság; buta emberek; megmagyarázhatatlan/logikátlan emberi viselkedés; a bagolyberti féle drazsé (mindig kifogja a legrosszabb ízeket; patkányok (AZOK NEM TISZTÁK!) hobbik || hegedű; kviddics; ha valami tanulással való kérdés szöget üt a fejébe addig-addig megy utána, amíg ki nem deríti a tényeket merengő || Ez egy kettős emlék. Amikor bátyja háziállatot akart venni neki a saját spórolt pénzén. Jó érzéssel tölti el bátyja gondoskodása, de bűntudata van az eset miatt. mumus || Üres tekintetű apjaként jelenik meg, aki nem ismeri fel. Edevis tükre || Bátyja vállon veregeti, bizonyítva, hogy elért legalább annyit a Roxfortban, mint Ő. százfűlé-főzet || Hupikék massza, bodza és áfonya ízzel Amortentia || a kviddics pálya eső utáni, ázott gyepjének az illata, a hegedű viaszával keveredve titkok || Titkon reméli, hogy egyszer lesz bátorsága megmondani nagymamájának, milyen förtelmes ruhákban is jár. azt beszélik, hogy... || nem teljesen normális, a túlzott kedvessége és a rendmániája néha megrémiszti az embereket
A család
apa || Eliott Andrew Tayilor, 48 éves, mugli, már nem ismerik egymást anya || Emma Elisabeth Birdy, 45 éves, félvér, jó testvérek || Daniel Andrew Tayilor, 25 éves, félvér, bizalmas állatok || Anyja Csimpedli nevű baglyát használja a leginkább
Családtörténet ||
A Tayilor család gyökerei nem különlegesek és lényegében sosem voltak annak mondhatóak. Bár nagyszüleim egész életüket a mágusvilágban élték le, két dédnagyszülőm is mugliszármazású volt – persze ez anyai ágra vonatkozik, hiszen az apai ágon az elmúlt legalább száz évben nem fordult elő varázsló vagy boszorkány. Egyszerű félvér családból származom tehát, akik sosem vetették meg a varázstalan emberek közelségét.
Édesanyám mindig is szabász-mester akart lenni, a Roxfort után rögtön inasnak ment kitanulni a szakma csínját-bínját, míg édesapám ezzel egy időben egy nagyobb multinak volt a PR felelőse. Találkozásuk egyszerű volt és bájos igazság szerint, egy egyszerű páros, egyszerűen összefutott és megkezdték kis kalandjukat.
Apu nem tudta feldolgozni a mágia létezését, pedig tényleg próbálkozott vele évekig. Elhagyott minket, az amneziátorok pedig megtették a leghelyesebb lépéseket. Anyunak hatalmas döntés lehetett ez, de valahol Ő is tudta, hogy apámnak a boldog tudatlanság a legjobb. Ekkor egy kicsit új életet kezdtünk. Beköltözött a mágia az életünkbe, bár maradtunk kis liverpooli lakásunkban és tovább éltünk a muglik között, valahogy minden más lett. Anyu talárszabászatot nyitott, ahol sokat segítettünk bátyámmal, főleg nyaranta, amit anyu mindig nagyra értékelt.
Nem vagyunk aranyvérűek, nem élünk elszigetelve a mugliktól és nem lehet sokat regélni családom híres tagjairól. Kicsi és törékeny család vagyunk, de én így szeretem!
Külsőségek
magasság || 174 cm testalkat || átlagosnak mondanám, bár a kviddics edzések elkezdtek meglátszódni rajta szemszín || álmatag égkék hajszín || koromfekete kinézet || Nem vagyok langaléta, bár mindig is az akartam lenni. Valamiért úgy képzelem, ha magas lennék, boldog lennék. Pedig valószínűleg megzavarna a tény, hogy látom mindenkinek a feje tetejét. Izmosnak sem mondanám magamat, de tény, hogy Turner edzései tavaly meghozták a gyümölcsét, talán fittebb vagyok, mint egy átlagos ötödéves, de sosem éreztem említésre méltó tulajdonságnak. Néha megjegyzik az emberek, hogy szép a szemem, de egy időben olyan sokan említették meg, hogy elkezdtem arra gyanakodni, hogy csak azért mondják, mert látják szembogaramban magukat.
A tudás
varázslói ismeretek || Kifejezetten kedvenc tantárgyam nincsen. Igyekszem mindenből a tőlem telhető legjobban teljesíteni – ez néha könnyebb néha pedig nehezebb feladat. Ha mindenképpen ki kellene emeljek egy tárgyat az az átváltoztatástan lenne. Szeretem a tárgy bonyolultságát, még s univerzális hasznát. felvett tantárgyak || repüléstan, számmisztika, jóslástan, LLG pálca típusa || 11 és fél hüvelyk, ezüsthárs, egyszarvúszőrrel RBF || - font]
Üzenetek megtekintése
