 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 4
|
|
1
|
Karakterek / Enola Hemmings / Re: 03/04 végzős bál
|
Dátum: 2023. 06. 24. - 18:24:26
|
V é g z ő s b á l
to; Leonard J. Flint
2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."
outfited: bálos
Még csak nem is bosszankodom amiért megint kiütközik a szerencsétlenségem. Azon egy picit meglepődök ugyan, hogy a másik Hollóhátas olyan természetesen kap utánam, mintha mindig is ezt csinálta volna. Beharapom az ajkam, nem mondok semmit, nem firtatom, épp csak bedobom, lehetne akár zsonglőr is.
– A családom is rajongana az ötletért. – jön az ésszerű reakció, mire csak egy apró fintort ejtek meg. Mindig is mondtam, minden sokkal könnyebb lenne egy elcseszett család nélkül...legalább is nálam biztos.
- Lehet...hogy még jegyet is vennének az előadásra - próbálkozok azért, épp csak félig-meddig játszva el a gondolattal. Nem akarom, hogy a partnerem olyasmire gondoljon, amitől eltűnik az a mosoly az arcáról. Azt hinném ezt meg lehet szokni, de nem... teljesen más az arca, és mintha eltűnne róla az árnyék is, ami rendszerint rávetül.
Furcsálltam, hogy egyre több árnyék tűnik fel itt az erdőben, elsőre nem is értem igazán, miért jó ez, miért jönnek ide, de ez egészen addig tartott, míg nyögések nem törték meg a csendet. A létező összes kérdőjel kiül az arcomra, ahogy Leora pillantok. Oké, vannak hiányosságaim, de teljesen tudatlan nem vagyok. Attól, hogy én még nem csináltam, tudom, mi okozhatja azokat a hangokat.
- Ez természetes... a te társaságodban egy akasztás is kellemes lenne - forgatom meg a szemem, reagálva a tényre. Mert hogy az. Mindketten tudjuk, hogy az utóbbi időben nem feltétlenül véletlenül történtek azok az egymásba botlások, egyszerűen szükségem volt az ő társaságára. Elönt a jó érzés, mikor közli, és se érzi magát rosszul, de nem reagálok rá, csak csendben fürdök a boldogságban, és nézek a lábam elé közben, nem szeretnék ugyanis még egyszer megbotlani.
Egy fához érve szembe fordulok vele, mikor megfogja a karom. Megint úgy érzem, mintha szikrák pattognának, és mégsem akarok elfutni. Vajon ez is olyan ösztönös, mint akkor este? Tovább azonban nem vagyok képes gondolkodni, a közelsége megint leterít, és hálát adok a fénak, mert neki tudom vetni a hátam. Messze van a kellemes érzéstől, de legalább megtart.
- Ezért pedig jutalom jár. – látom, hogy mozog a szája, hogyne látnám, hisz milliméterekre van az enyémtől. Valószínűleg még az ajkaim is elnyílnak a döbbenettől, mert bár már nem egyszer játszottam el a gondolattal, vagy épp fogott el a kísértés, mégse tettem....tettünk semmit. Most csak annyira van időm, hogy behunyjam a szemeim, máris megérzem az ajkait az enyémeken. Kezeim elindulnak, hogy átkarolják a nyakát, miközben félszegen viszonzom azt a csókot, a magam tapasztalatlanságával, de annál lelkesebben. Mellkasom Leoéhoz feszül, és bár messziről, de hallom, hogy egy apró nyögés is köszökik. Közben persze az agyam tiszta, tudom én, hogy ha nem én lennék most itt, valószínűleg ugyanezt egy másik lánnyal tenné. Tudom azt is, hogy el kellene löknöm, és nemes egyszerűen közölni vele, ne szórakozzon velem. Azonban azt is tudom, hogy minderre nem vagyok képes. Gyenge vagyok. |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 19. - 10:01:02
|
V é g z ő s b á l
to; Leonard J. Flint
2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."
outfited: bálos
Az első alkalom talán, hogy Flint társaságában vagyok, és nem jár mellé a kellemetlen szájíz. Jó, leszámítva azt a pár pillanat hezitálást. Ezen a ponton viszont tényleg csodásan érzem magam. Most hogy tudom, magasról tesznek rám, vagy épp ránk, képes vagyok felengedni, és csak élvezni, hogy táncolhatok valakivel egy Roxfortos bálon. És még én is érzem a mozdulatok gördülékenységét, hogy mennyire együtt tudok mozogni Leoval, hogy milyen simán veszem az akadályokat, még csak le se kell néznem a lábaimra. Talán most először érzem azt, hogy nem vagyok egy rakás szerencsétlenség, és nem tudom azt állítani, pocsék érzés lenne.
– Ma nem Hemmings. A ma este csak érezd jól magad. – újabb szokatlan reakció, egyszerűen nem tudom mire vélni, így képzeletben vállat vonok, és szót fogadok neki. Valahogy én se akarom elrontani az estét, bármennyire is furdalja az oldalam a kíváncsiság, mi járhat Leo fejében. Egyszerűen képtelenség rajta kiigazodni. Persze a mosolya megint olyan dolgokat vált ki, amikre nem számítok, még örülök is neki, hogy ez egy maradandó állapot. A kérdése váratlanul ér, és nem is tudom hirtelen hová tenni, így a lehető legtömörebb választ préselem ki az ajkaim közül. Szégyen nem szégyen, ez van. Még év elején is szent meggyőződésem volt, maradandó állapot lesz ez, mármint... a gondolattól, hogy együtt éljek pár macskával, nem hogy kiver a víz, egyszerűen szeretném.
Újra felfedezem a sütiket, és szó nélkül navigálom feléjük a háztársam, de szép is lenne, ha még ez is zökkenőmentes lenne. Komolyan várom a gúnyos megjegyzést, vagy a szemforgatást, vagy bármit ami megnyugtatna, Leo még nem tűnt el teljesen, ott van valahol az álarc mögött, de.... nem jön. Azonban az illata az orromba szökik, ahogy kapaszkodok belé, és még csak nehéz dolga sincs, fél kézzel képes felsegíteni, és ezen is csak mosolyog. Vajon ivott valamit?
– Még, jó hogy ilyen könnyű vagy. – jegyzi meg, amivel egyszerűen nem tudok vitába szállni, épp csak összeszedem magam, hogy meg bírjak állni két lábon mellette.
- Ha nem jönne be a kviddics, lehetnél zsonglőr is - osztom meg vele könnyedén, ami épp az eszembe jut, és a sétára is biccentek, majd elindulok mellette.
- Egyébként tényleg nem rossz ez a bál. Öt éve itt vagyok, mégis ez az első, amin részt vettem - míg távolodunk azért körbejáratom a tekintetem a díszleten. Valami eszméletlen, és még csak nem is érzem, ne lennék idevaló. |
|
|
|
|
4
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 15. - 08:39:23
|
V é g z ő s b á l
to; Leonard J. Flint
2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."
outfited: bálos
Fokozatosan nyugszom meg, és tűnnek el a bajlóslatú gondolatok. Senki nem foglalkozik velem.... velünk. Mindenki társaságban tömörül, vagy épp sütit cserkész be, vagy a táncparkettet hódítja meg, és ahogy ezt végignézem, kiül a mosoly az arcomra. Sose voltam még bent ténylegesen, elmondhatom, hogy az első bálom ez, és nem tudom azt állítani, rossz vagy feszélyező.
Úgy táncolok Leoval, mintha az teljesen normális lenne, de közben nem állom meg, megnézem én is őt. Sokkal másabb, mint ahogy eddig láttam, semmi nincs az arcán, ami árulkodna, ez nyűg neki. Valahogy úgy tűnik, tényleg élvezi mindezt, én pedig próbálom leküzdeni a maradék feszélyezettségem is. Attól az egytől nem tartok, hogy a lábára lépnék. Tényleg tudok táncolni, és nyugodt szívvel pördülök, hagyom hogy vezessen.
- Gyerünk, mondd csak - forgatom meg a szemem, mikor látom az arcára varázsolódni a gúnyos mosolyt. Ugyanakkor ez is új, nem kellett még sose arra ösztökélnem, mondja ki azt, amit gondol. Legtöbbször gondolkodás nélkül vágta hozzám, azzal sem törődve, hogy sértő.
Aztán meg még a zavar is eluralkodik rajtam, mert a légkör is megváltozik. Tényleg szeretnék sokszor Leondard Flint fejébe látni. Eddig kellemes volt minden, és egyszerűen nem tudom, mi történt, szóval csak sodródom az árral, és megosztom az éjszaka első felfedezését.
Halkan nevetem el magam, számomra teljesen szürreális, hogy ilyen reakciót produkáljon egy süti miatt.
- Nem nézni kellett volna, szólj, ha megint látod. – biccentek vigyorogva, hisz értem én. A süti fontos. A következő kérdése jobban megdöbbent.
- Szingli vagyok - tudom le ennyivel, mert ma igazán nincs kedvem a szokásos hangulatingadozásokhoz, sőt ahogy meglátom újra az asztalt, megfogom a Hollóhátas kezét, hogy odavezessem hozzá.
Ahogy tipegek, hirtelen kerül a preifériámba egy csapat szaladó gyerek így esélyem sincs kellően felkészülni, hátra is sodródok, és hogy el ne essek, belekapaszkodok az első dologba, amit meg tudok fogni, az csak ront a helyzeten, hogy az Leo.
- Szeretem a bálokat - forgatom meg a szemem kicsit bosszúsan, még mindig a másikon csüngve. |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 04. - 22:16:53
|
V é g z ő s b á l
to; Leonard J. Flint
2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."
outfited: bálos
Néha nagyon tudom irigyelni a Hollóhátast. Annyira lazán kezel mindent, nem foglalkozik a "mi lesz ha" kérdéssel, csak fejest ugrik. Alapjáraton én erre nem vagyok képes, mindent túlgondolok, mindent kétszer fontolok meg, és ha lehet azt választom, visszabújok a csigaházba. Persze vannak alkalmak, amik ezt az aranyszabályt felrúgják, mint például, ha közös nevezőre jutok valakivel, vagy felbosszantanak, vagy épp az épségem forog kockán, akkor képes vagyok a kezembe venni a dolgokat, és nem hagyni, hogy bekuckózzak. Megtetettem már, volt rá példa, volt, hogy saját magamat is megleptem egy-egy cselekedetemmel. Ahogy most is. Tudom, hogy nem kellene. Ki kellene szakítanom a kezem, és szaladni. Az nem fájna senkinek... nekem se. Mégse vagyok rá képes, csak mert a fél aki a kezem fogja, fontos nekem. Ó, igen azon, hogy tetszik már túlvagyunk. Tetszett akkor, mikor csak messziről néztem, és egy szót nem szóltunk egymáshoz, viszont a dolgok azóta... változtak. Sok minden változott, csak épp én nem.
- Jobb, mintha külön jönnénk be. Pletykáljanak, ha akarnak, nem érdekel, viszont egyedül könnyebb célpont vagy. – jön a válasz a kérdésre, amit az aggodalmam szült, mire csak mélyet sóhajtok.
- Meg tudom védeni magam, Leonard..... idáig is megtudtam - még nekem is furcsa a nevén szólítani, de fontos ezt leszögeznem, akkor ott... egymásra voltunk szorulva, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl szent küldetése kell hogy legyen az én fenekem védelme.
Azonban szót fogadok, és biccentve követem a tánctérre. Talán zavarba kellene jönnöm a derekamra kerülő kéztől, de az a helyzet... táncolni még én is szeretek, és a várttal ellentétben még a Hollós lábára se taposok rá.
- Szeretek táncolni. – közli velem, mire csak aprót biccentek.
- Én is. Apu hóbortja volt. Egy lány tudjon táncolni - próbálom elmélyíteni a hangom, de mosolygok, végig háztársam szemeibe nézve, mert így, hogy sikerül kizárni mindazt, ami körülöttem van, nem is olyan rossz. És tényleg nem foglalkozom mással, csak vele, mintha most sem lennének egy csomóan körülöttünk.
- Mikor bejöttünk, az egyik tálon láttam citromos sütit... szerintem a manók szerelmesek beléd - ne, ne firtassuk, honnan ez az összefüggés. A citromos süti már összenőtt Flinttel, ez van. |
|
|
|
|
8
|
Múlt / Mágiaügyi Minisztérium / Re: Aurorparancsnokság
|
Dátum: 2023. 06. 04. - 19:32:07
|
K i r á n d u l á s
to; Gabriel F. Milton
2004. május 24.
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.
zenéd: Who We Are - Imagine Dragons ● outfited: szokásos
Szinte borítékolható volt, hogy ezt a kirándulást sem úszom meg anélkül, hogy ne vetődne rám a figyelem. Pedig én esküszöm, más vágyam sem volt, mint megbújni, és végighallgatni Mr. Macmillant, esetleg megnézni, mit rejt magában az a halom papír. Hovatovább most már illene azon is elgondolkodnom, mihez kezdjek magammal, ha kikerülök a Roxfortból, mert az idő ketyeg, és nem fog csak azért megállni, hogy én eldöntsem, mire szeretném vinni az életben.
Többek között ezért is ragadom meg a lehetőségeket, és nézek meg magamnak helyeket, amik aztán felkerülhetnek a nem is annyira képzeletbeli listámra, ami szégyenszemre elég karcsúcska jelenleg.
És most már fel se róhatom senkinek, ha rám aggatják a figyelemhajhász jelzőt is a többi mellé. Rosszul érzem magam, és nem is csak fizikailag, mert még Mr. Milton is miattam kell, hogy mással foglalkozzon a saját dolga helyett.
- Igazság szerint.... nem feltétlenül a hely teszi. Inszomniás vagyok, így bár jó sokáig vagyok el alvás nélkül, vannak ennek hátulütői is, mint az látszik - motyogom, kivételesen nem hazudva, vagy hallgatva el információkat. Úgy érzem, itt mihelyst füllenteni kezdenék, megszólal valami riasztó, ami azon nyomban le is buktat. Azt pedig nem kockáztatnám meg a világért sem.
A szék viszont kényelmes, mégse merem teljességgel kihasználni, épp csak ráülök, csak annyira hogy ne zakózzak mellé, viszont a kekszet csak úgy falom, mert amint az első falat a számba kerül, már érzem is, hogy erre is szükségem van... mármint arra, hogy valami táplálék kerüljön a szervezetembe.
- Eszembe se jutott aggódni, ez isteni finom - és ha a szavaimnak még nem is hinne, a jó ízű nyammogásom kellő bizonyíték lehet, vagy az, hogy szinte azonnal nyúlok a következőért, amit aztán szépen le is öblítek. Egy idő után meg már a bátorságot is veszem, hogy körbenézzek a helyiségben, így tűnik fel a rendellenes levél is, amire próbálom is felhívni az auror figyelmét.
És bár a célom elérem, sokkal nyugodtabb nem leszek. Szinte azonnal robban a tárgy, és fura füst száll fel belőle, amit még csak beazonosítani se tudok, mi lehet, viszont ahogy rátelepszik az agyamra, úgy érzem magam egyre kellemesebben.
- Bubo… Buborékfej bűbáj! - a hang segít visszatérni a valóságba, amibe aztán próbálok is kapaszkodni, mert valahol felfogom, hogy ez most nem egy sulis tréfa, hisz Mr. Milton is idegesnek tűnik. Csak mikor követem a tekintetét, látom meg én magam is, hogy nem csak ketten vagyunk az irodában. Előveszem a pálcám, és próbálok gondolkodni, mi lehet az, nemrég tanultam, vagy olvastam róla? Teljesen mindegy, az agyam forogni kezd, köszönhetően a túlélési reflexnek, vagy épp az adrenalinnak, és mondom is a bűbájt, de teljesen hasztalan, nekem az még nem megy.
Jobb ötlet híján, az íróasztalba kapaszkodva húzom fel magam, természetesen hatalmas erőlködések árán, csak hogy meg tudjam fogni az auror pálcáját, és visszajuttatni neki.
- Nekem...az..még...nemmegy - próbálom a lehetőségeimhez mérten, tudtára adni, hogy akkora képzettségem még nincs, hogy azt a bűbájt produkálni tudjam... sajnos. |
|
|
|
|
10
|
Múlt / Roxmorts / Re: Szellemszállás
|
Dátum: 2023. 06. 04. - 01:37:36
|
T ú l a k a s t é l y o n
to; Leonard J. Flint
2004. május 22.
" Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír,az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán ,
S irígykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük ha más szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok.
De nem vesszük,dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk.
Hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"
zenéd:
Somewhere I Belong – Linkin Park ● outfited: szokásos
Hihetetlen, mi minden kerekedhet abból, ha valaki csak szimplán jó fej akar lenni. Hallgatnom kellett volna magamra, és ott maradni a fogadóban, a könyvemmel meg a bögre irtó finom forrócsokival. Akkor mindezt elkerültem volna, és nem remegne minden porcikám a tehetetlen dühtől.
A sértegetések nem érdekelnek, nem tudnak nekem olyat mondani, amivel fájdalmat tudnának okozni, abban az apám a specialista, de az, amit Frank állít kiborít. Röhejes, semmi alapja, és Eloise az élő példa arra, mi történik, ha egy olyan pletyka elindul. Pedig... szegény tényleg nem olyan lánynak tűnik.
Az is tény, hogy nem vagyok túl átgondolt, mikor szobatársam apró fejrázása ellenére is pálcát ragadok. Nem értem, azért van, és azt senki ne várja tőlem, hogy a jelenetet végig nézem, miközben miattam kerekedett. Semmi gond nem lett volna, ha maradok a saját térfelemen, és a legszomorúbb, már Marien is látom, megbánta, hogy megkért.
Valahol a düh és az elkeseredettség között, azért felsejlik az elégedettség is, mert már nagyon rég nem használtam átkot, és mégis sikerült, nem hiába lettem Hollóhátas, na. Az már tényleg nem hat meg, hogy azok ott nyögnek, mint az óvodások, odaszaladok Leohoz, hogy megnézzem, hogy van. Talán még ki is ül az arcomra az aggódás, még az ajkam is beharapom.
- Tedd el a pálcádat. – az arcom egy pillanatra megváltozik, és már mondanám neki a magamét, mert igenis megérdemelték, és amúgy is kaphat más is, fel vagyok spanolva, a sikerélmény meg még rá is tett egy lapáttal, de aztán nagyot sóhajtva, jobbnak látom a biccentést. Elrakom. De ettől még nyugodtabb nem lettem, csak legyek kettesben a Hugrással, majd elmagyarázom neki, miért nem szabad velem szórakozni.
- Ez a lány a védelmem alatt áll. Aki bántja őt, annak velem gyűlik meg a baja, remélem értve vagyok! – Mariere nézek, a döbbenet ugyanúgy kiül az arcomra, és az sem segít, hogy túl közel kerültem Leohoz, túl jó az illata. A kezét fogom továbbra is, de talán jó is ez így, mert egyébként a lábam is remeg, mert egyszerűen nem tudom hová tenni ezt az egészet. Ő vágja a fát maga alatt, ráadásul még a húga is megjött. Az a baj, noha még egyszer nem beszéltem vele, felismerem. Túlságosan hasonlítanak.
- Csak a szobatársam táskáját hoztam el, már itt se lennék, ha nem tartottak volna fel - higgadtan közlöm a lánnyal a tényeket, rászorítva Leo kezére, aki valami okból kifolyólag... nem olyan bátor, amilyen szokott lenni. Megtehetném, hogy fogom magam és elsétálok, de nem tudom itt hagyni a másik hollóhátast. Nem megy.
- A bátyád meg egy alkalmat se hagyna ki, hogy ne hősködjön - teszem hozzá végig a fiatal lány szemébe nézve, nem félek tőle, egyszerűen nem érzem, hogy tartanom kellene. Talán az adrenalin miatt, talán mert valahol úgy gondolom, Eleonore-al lehet értelmesen beszélni.
- A háztársa vagyok, nincs itt szó semmiféle csodálatról - ezekben a pillanatokban, pedig imádkozom azért, hogy ez tényleg annyira hihető legyen. Nagyon próbálok ráparancsolni a hangomra, hogy maradjon meg a határozottság, és ne halkuljon el a végére. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Főépület / Re: Gólem
|
Dátum: 2023. 06. 04. - 01:10:28
|
1 0 0 1 k í v á n s á g
to; Nora Narek
2004.május 2.
Ha a csend beszélni tudna,
Hol nevetne, hol meg sírna,
Fekete is fehér volna talán.
Víziók és vallomások,
Érzések és hazugságok,
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek.
zenéd: Cold - Jorge Mendez ● outfited: szokásos
Nem tudom, hogy mennyire szeretem a sötétet, vagy a kihaltságot, ami ilyenkor a kastélyon uralkodik. Valahol irigykedek, hisz mindenki álomra hajtja a fejét, mert a többieknek ez olyan könnyen megy. Azonban most nem tudom megbánni, hogy így alakultak a történések, kellemeset csalódtam Narekben. Az éjszaka közepén, mikor nem feltétlenül kell az álarc, ő sem olyan kiállhatatlan, sőt... Látok benne emberit, amit nappal ő is szépen elrejt. Nem tudom elítélni érte, biztos nehéz neki. Teljesen más világ, teljesen más kultúra, amiben érvényesülnie kell, és hát... ő tud is. Nekem a sajátom, mégis inkább a csigaházat választom, mert az a kényelmesebb.
A szőnyeg teljesen megbabonáz, és nem is értem, miért rejtegeti, szóval csak megkérdezem tőle.
- Illegális...oh... - biccentek, hogy értem, a javítás meg amolyan reflexszerű, bár én kisegítésnek nevezném inkább. Nem tartom magam tudálékosnak, és kényszert sem érzek arra, hogy lépten-nyomon azt bizonygassam, mennyire vagyok okos, vagy mekkora a tudásom. Amúgy sem annyira fontos az még, legalább is nem a falak közt, és nem a többi diák szemében. Épp csak annyira érdekli őket, hogy elkönyveljék strébernek az olyan embereket, mint én. Viszont én amúgy is a jövőre koncentrálok, noha még fogalmam sincs, mivel szeretnék foglalkozni, de akarom, hogy legyen választási lehetőségem.
- Biztos nagyon szép helyen lakhatsz. Van róla képed? - sóhajtok fel ábrándosan, mert India is a szívem csücske, csak az is olyan hely, ahová az életbe nem jutok el. Nem arról van szó, szeretem én Angliát is, de olyan jó lenne felvenni a nyúlcipőt, és csak járni a világot.
- Inkább fárasztó, és utána csomó ideig izomlázad van, de... jó buli - legalább is, mikor még nagy családostul csináltuk az volt. Aztán a dolgok megtörténtek, és mára minden annyira távoli már, mintha nem is velem történt volna. Most viszont túl jól érzem magam, hogy ezek a gondolatok elvegyék a kedvem, bámulom tovább a szőnyeget.
- És a mintákat is kézzel varrták bele? - legalább is mintha úgy olvastam volna, de ugye élőben még sose láttam, így elkerekedik a szemem is, mert mennyire aprólékos munka lehetett már. Remélem Nora nem akad ki, hogy ennyire érdekel a szőnyege, ez van, ha olyat látok, ami nem jön velem szembe minden nap.
Nem tehetek róla, de elnevetem magam, mikor látom, ő tényleg azt hiszi a tévébe be vannak zárva.
- Neeem, nem lesznek. A TV-ben sincsenek az olyan....mintha egy műanyag dobozon keresztül néznéd a festményeket. Mozognak, beszélnek, de valójában senki sincs ott bent - próbálom neki elmagyarázni, de ezen a ponton rá is jövök, hogy iszonyú nehéz. Nekem se magyarázták el sose, egyszerűen csak tudtam, hogy ez így van, és sehol nincs benne egy kis ember.
- Hát te se láttál még rendes ruhákat - fájnia kellene a szavainak, talán meg is kellene sértődnöm, vagy minimum rosszul érezni magam, mégis csak mosolyogva megvonom a vállam.
- Két bátyám volt, és az anyukám is csak egy háztartásbeli... nem igazán volt kitől tanulnom öltözködni, mármint a tesóim amúgy is mindenért cikiztek - mégis boldogan mosolygok, és csak magamban teszem hozzá, bárcsak cikiznének még mindig. Pedig nem tegnap történt, azonban nem gondolnám, hogy ezen bármikor is túl tudja tenni magát az ember.
- Ha nem lenne ez a pletyka, senki nem jönne még a közelébe sem, mert ronda... így legalább nem magányos - megvonom a vállam, szerintem tényleg aranyos, bár sejtem, ő teljesen máshogy látja. De ez ettől szép, viszont ahelyett, hogy elkezdeném a két kultúra közötti különbséget keresni, repülni akarok azon a szőnyegen. Próbálom leplezni, de azért valahol megdöbbent, hogy ilyen könnyedén felenged rá Nora, tényleg nem olyan ő, mint amilyennek elsőre tűnik. Próbálok úgy helyezkedni a szőnyegen, hogy ne sértsem meg, de le se essek két méter után, aztán még a szemem is behonyom, ahogy élvezem a repkedést.
- Már csak ez a macska kellett - kipattannak a szemeim, és a jóleső nyugalom is pillanatok alatt szerte foszlik.
- Mi? Hol? - nézek le, keresve a négy lábút, és néma fohászba kezdek, de amint meglátom, tudom, hogy már felesleges.
- Basszus, Mrs. Norris.... ez akkor azt jelenti... - nem fejezem be, csak kapaszkodok, hisz tudom, Friccs sincs messze. A mardekáros is gyorsan kapcsol, és mikor mondja, nyissak ajtót, már biccentve veszem is elő a pálcám. Sose megyek nélküle, így amikor az ajtó közelébe érünk, kihajolok Nora mögött, és rászegezem az ajtóra.
- Alohomora - sokat gondolkodnom nem kellett, bár... lehet aztán, ha felrobbantom, az menőbb. |
|
|
|
|
12
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 03. - 23:57:02
|
V é g z ő s b á l
to; Leonard J. Flint
2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."
outfited: bálos
Hallom a zenét, meg hogy páran már marha jól érzik magukat. Tudom őket irigyelni, az én utolsó bulim is olyan volt, hogy azt jobb inkább elfelejteni, és az elmúlt napok tettek is arról, hogy ki tudjam verni a fejemből. De megérte, mert bár én teljesen elégedett nem vagyok - de az valószínűleg sose leszek - , jól sikerült az RBF. Anyu írta, hogy ha hazamegyek, meg is csinálja a kedvenc tortám, és ennek különösen örültem. Valahol még mindig bízom abban, hogy a helyzet otthon javul, és az apámat is visszakapom. Tudom, ha még a régi önmaga lenne, most az ő mellkasa is dagadna a büszkeségtől. Legalább is nagyon szeretem ezt feltételezni.
Már nyúl a kezem, csak egy szálat lopok, és akkor eredményesen zárul számomra az este anélkül, hogy be kellene oda mennem. Tuti Frank idióta pletykája is elterjedt már, vagy az, amit Leo csinált, teljesen mindegy melyik, én ezt nem akartam, nem így. És bár tök jól esett, mégis ő vágta maga alatt fát. A mozzanatban pedig megakadályoz a léptek hangja, így elhúzom a szám. Kiegyenesedek, de nem nézek a mellém érkezőre.
- Olyan szép ez a virág, szerinted kicsapnának, ha lopnék egy szálat? - kérdezem tőle halkan, mert reálisan belegondolva, talán még csak fel se tűnne senkinek, de nem jó érzés arra gondolni, hogy valamit elveszek kérés nélkül.
Szinte a semmiből kap a kezemért, fogja meg, és kezd befelé húzni. A döbbenet eluralkodik rajtam, így nincs is nehéz dolga, szinte csak visznek a lábaim, míg próbálom felfogni, mi történik.
- Ritkán öltözöl ilyen csinosan. Kár lenne veszni hagyni. – közli velem afféle magyarázatként, mire én csak vállat vonok. Tényleg ritka alkalom, nem is hiszem, hogy ebből rendszert tudnék csinálni.
- Szerinted ez jó ötlet? - kérdezem, de most nagy szemekkel nézek az övéibe. Ő is ott volt akkor, és valószínűleg, ő is érezte annak a bulinak az utóhatásait. Akármennyire is szomorú, semmi nem változott, nem lettem aranyvérű, és nem is loptam magam fél kastély szívébe. A másik hollóhátasnak ugyanolyan ciki velem mutatkozni. Bárcsak el tudnám engedni a kezét, de még az se megy.... |
|
|
|
|
13
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 03. - 23:02:41
|
V é g z ő s b á l
to; Leonard J. Flint
2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."
outfited: bálos
Meg se lehet ezt szokni. Ez a szőke.... De Marie ötlete volt, és a bájitalnak köszönhetően a bőröm is makulátlan, a karcok, mintha ott se lennének. Kár hogy mindez csak illúzió, és nem is túl tartós, de a szobatársam szerint, nem húzhatom ki magam minden ál alól. Pedig aztán, tökéletesen megvoltam én eddig is nélkülük.
Lassan sétálok, esélyt adva magamnak arra, hogy bármikor hátraarcot vágjak, és visszamenjek a szobámba, mert a szívem a torkomban dobog. Nem érzem jól magam, nem érzem komfortosan, és valahol még bosszant is, mert ennek kellene a normálisnak lenni, mert most bármilyen tükröződő felületre nézek, végre nem egy madárijesztőt látok, van valami emberi formám.
Ahogy közeledek a tóhoz, úgy kúszik az orromba a virágok illata, és valamelyest elpárolog belőlem a feszültség. Mi történhetne? Csak bemegyek, megkeresem a lányokat, iszok egy pohár valamit, és megyek szépen vissza. Tudom, hogy többen is őrjöngést terveznek, most hogy az RBF-et letudtuk, én annyira nem érzem, hogy ezt megillene ünnepelnem, nem sikerült úgy, ahogy akartam volna.
Megállok a bejárat előtt, csak hogy megnézzem azt a nagy cserepes, tölcséres szépséget. Nagyon szeretem a virágokat, közelebb is hajolok hozzá, hogy megbizonyosodjak arról, neki az illatát éreztem. Jó, igazából erőt gyűjtök a belépéshez, de valahogy nem akar az jönni. |
|
|
|
|
14
|
Múlt / Roxmorts / Re: Szellemszállás
|
Dátum: 2023. 05. 26. - 20:33:50
|
T ú l a k a s t é l y o n
to; Leonard J. Flint
2004. május 22.
" Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír,az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán ,
S irígykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük ha más szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok.
De nem vesszük,dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk.
Hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"
zenéd:
Somewhere I Belong – Linkin Park ● outfited: szokásos
A franc akart amúgy idejönni, vagy épp ennyi időt itt tartózkodni, most mégis teljesen leforrázva állok, és próbálom hová tenni az előbb lezajlott jelenetet. Az arcomra kiül az értetlenség, mert Frank annyi mindent mondhatott volna. Hogy azt se tudja, ki vagyok, hogy könyörögtem neki, juttasson be valahogy, vagy hogy nemes egyszerűséggel nem tud levakarni magáról, annyira odavagyok érte. És mindezt még be is nyeltem volna, sőt segítettem volna, hogy elhiggyék, elvégre tudom én, mennyire menő is egy aranyvérűnek egy magamfajtával lógni, sose csináltam belőle problémát, vagy éreztem magam rosszul miatta, mert felesleges. Nincs ráhatásom, és nincs az a dzsinn se, aki a kívánságomra aranyvérűvé tudna változtatni, szóval ezt csak elengedni lehet.
Azt viszont nem tudom elengedni, és benyelni sem, ami elhagyta a száját, és ahogy. Ráadásul még csak nem is értem, mert az akkora dicsősség? Nem is érdekel a többi, nem érdekel, mit hord össze az a csaj, aki épp előttem üvölt, a fülemben a hugrás terelő szavai zengenek csupán, meg a kérdés, hogy miért.
Azért valahol jól esik, hogy Marie bevéd, de tudom az csak olaj a tűzre, és amúgy bevédeni sem kellene, ha nem lenne az alapelvem, hogy elkerülök minden balhét. Nem voltam soha balhézós lány, de mindig kiálltam magamért, nem hagytam magam eltiporni. Itt viszont tudom, hogy belekezdeni is felesleges lenne, sokan vannak, és valószínűleg mind ugyanazon a véleményen, így a tehetetlenség szülte dühtől fakadóan, ökölbe szorítom a kezem, és tűrök. Csendben.
– Jobb lesz, ha elmész. Téged itt nem látnak… - eszmélek fel, és Flinttel találom szembe magam. Nem, ettől a ténytől nem lettem boldogabb, várom is, hogy bepótolja azokat a megjegyzéseket, amiket múltkor el kellett mulasztania, hisz mi lehetne ennél jobb alkalom.
- ... szívesen? Tényleg? Fel sem tűnt... - nézek körbe tettetett érdeklődéssel, de csak az nem veszi észre a szarkazmust, aki vak.
- Döbbenet - folytatom, de belém akad a szó, és elkerekedik a szemem. Mi a franc van itt? Tudtommal Leo húga szervezte a partit, és erre behúznak a testvérének? A tömeg meg csak gyűlik, és egymás szavába vágva üvöltenek, ki azt, hogy fejezzék be, ki azt, hogy üssék.
Mariere nézek, aki egyből rázni kezdi a fejét, de én bocsánatkérőn megvonom a vállam, és a pálcám már a kezembe is kerül.
- Liathegens - mint mondtam, én balhé kerülő lány vagyok, ugyanakkor volt időszak, mikor rendesen éltem a párbajszakköröket, így még csak meg se csuklik a hangom, és tűpontosan a négy alak felé célzok. Öt kő jön ki, el is találja őket egy-egy, viszont nem tudok mosolyogni a sikeremen, pedig nagyon rég lőtt ki átok a pálcámból.
Odaszaladok Leohoz, és mellé guggolva próbálom megállapítani, mekkora a baj, mert őt hiába kérdezném, tudom, hogy már csak dacból se vallaná be, ha lenne valami.
- Szánalmasak vagytok - nézek közben fel a négy alakra, és lesajnálóan járatom rajtuk végig a tekintetem.
- Négyen mentek rá egyre? Csak így birtok el vele? - ez pedig hat, mert a síri csendet felváltja az egyre hangosodó nevetés, de még ez se érdekel, Franket nézem, aki az arcát fogja, mert pont ott találta el a kő. Esküszöm, megsajnálom mindjárt. Ja. Nem. |
|
|
|
|
15
|
Múlt / Roxmorts / Re: Szellemszállás
|
Dátum: 2023. 05. 24. - 15:03:44
|
T ú l a k a s t é l y o n
to; Leonard J. Flint
2004. május 22.
" Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír,az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán ,
S irígykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük ha más szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok.
De nem vesszük,dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk.
Hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"
zenéd:
Somewhere I Belong – Linkin Park ● outfited: szokásos
Nem akarom, de újra arra a nyamvadt táskára villan a tekintetem. Marie után egyszer vittem a cuccát egy buliba, még másodikban. Ott megfogadtam, soha többet. Kellemetlen volt, és tudom, még ha az idő változik is, ők ott a Szellemszálláson nem.
Megrázom a fejem, és megragadom a táskát, mert megígértem. Lassan megyek el a helyig, hagyok időt arra, hogy felkészüljek, mi vár rám, vagy bárkire, aki hozzám hasonló, és közéjük merészkedik. Persze tarthatnék kiselőadást arról, mennyire is van jelentősége manapság a származásnak, vagy hogy a nagy többség akkor is mi vagyunk, de teljesen felesleges.... nekik... Tudom, hogy ki fogják használni az alkalmat, hogy belerúgjanak valakibe, edzem a lelkem a megaláztatásra, amiben már volt részem, mantrázom magamban, hogy nem tudnak ők bántani, hisz semmi szégyelni való nincs rajtam.
Jó, a ruhám, de hát nekem csak ilyen ruhám van, de legalább abból sok. Viszont még a hajam is szépen göndörödő fürtökbe rendeztem, és még egy leheletnyi sminket is feldobtam, hogy ne legyen beesett az arcom, és ne lehessen már a holdról is látni a szemem alatt lévő karikákat. És hogy miért? Hogy a szobatársamnak ne kelljen jobban szégyenkeznie miattam.
Már messziről hallani a jellegzetes hangokat, amik arról árulkodnak, a Szellemszálláson haláli a buli, de én csak csalódottan sóhajtok, mert túl gyorsan ideértem. Pedig csak a kedvenc kávémat ittam a kávézóban, nekem más vágyam nem is volt mára, de Marie szétszórt, és annyira késésben volt, hogy a táskát meg ott hagyta.
"Ugye a nyugtatókat…" Még mindig azon kattogok, amit Pomfrey Leonak mondott. Jobban mondva inkább azon, hogy a Hollóhátasnak mi szüksége lehet nyugtatókra? Teljesen elmerülök a gondolataimban, fel sem fogva, egyre csak közelítek a nem kívánt hely felé, csak akkor rázom meg a fejem, mikor a fülembe szökő üvöltések hangja visszaráz a valóságba.
- Semmi közöd hozzá. Felejtsd már el... - sziszegem magamnak idegesen, aztán gyorsan körbenézek, van-e szemtanú, még csak az hiányzik, hogy a bolond jelzőt is rám aggassák.
- Frank - csillan fel a szemem a Hugrás fiút látva. Sokat segítek neki, persze a legnagyobb titokban, mert hogy nézne már ki, hogy a Hugrás terelőt korrepetálni kell. Most azonban nem törődök az inkognitóval, utána kiáltok, és sietek is felé.
- Bocsi, nem akarlak nagyon zavarni, de bevinnéd ezt Marienek? - nyújtom felé a táskát, könyörgő tekintettel, had ne kelljen már bemennem. Engem ott kicsinálnak.
- Persze - és már nyúl is érte, de a mozdulat megakad, mikor egy kisebb csoport figyelmét felkeltjük, és vad hujjogásba kezdenek.
- Mit keres ez itt? - lép mellénk egy srác, akit csak párszor láttam a folyosón, de olyan undorral mér végig, hogy attól igazán megnyílhatna a föld alattam, de ez semmi ezt leküzdöm. Azt viszont egy fokkal nehezebb leküzdeni, hogy Frank arca hirtelen megváltozik, és lök rajtam egyet. Mi a franc?
- Hányszor mondjam már? Nem akarok tőled semmit, egyszer volt... részeg voltam... - köpni- nyelni nem tudok. És ezen a röhögések se segítenek. Ne már... a szemöldökeim is magasba ívelnek, de Frank csak a többiek felé fordul, és széttárja a karját.
- Sose húzz meg egy hollóhátast, mert egyből azt hiszi, el is veszed - teljesen lefagyva nézem végig, ahogy szó nélkül besétál a többiekkel, még csak hátra se néz.
Utána megyek, elkapom a karját, majd szépen a bal kezem ökölbe szorítva, húzok be neki egyet. Igen, ez a fejemben olyan jól mutat, de valójában, csak idegesen törlöm le az előbuggyanó könnyeim.
- Ugye, nem kaptál el tőle semmit? - még ezt a mondatot is hallom, meg az undort a csaj hangjában. De...egyszerűen nem értem. Soha, jelét nem adtam annak, hogy érdekelne, mert nem is érdekel, csak nem akartam, hogy év végén megbukjon. Hát mire volt ez jó.
- Ahhh, köszi. Ma nem megyek haza... hahó.... minden oké? - Marie van hirtelen, meg egy másik lány, megrázom a fejem, és egyenesen a szobatársam szemébe nézek.
-Frank ... az előbb azt mondta, hogy.... - időm sincs befejezni, mert szinte a semmiből terem elő egy harmadik lány, és mire kettőt pislogok, már a fehér pulcsimat beteríti valami vörös. Több sem kell, hirtelen lesznek körülöttünk nagyon sokan.
- Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te? Azt hiszed majd összeáll egy ilyennel? - annyira lekezelően fogja meg a hajtincsem, és olyan fintorogva is engedi el, mintha legalább valami trutyiba nyúlt volna.
- Akadj le róla, hallottad, részeg volt. Egyébként meg se fordult volna a fejében lefeküdni veled, azért van ízlése - fröcsög, én meg már mondanám, hogy de hát nem történt semmi, de egyszerűen nem jön ki hang a számon, csak a földet bámulom.
- Amúgy is Marie, hogy kerül ez egyáltalán ide? - kéri ki magának, de ezt még meg is értem, én se akarok itt lenni.
- Nyugodj már meg, csak a táskámat hozta, de már megy is - azért hálás vagyok Marienek, meg annak, hogy sikerül neki becsalnia a többieket. Gyorsan előkapom a pálcám, és szemforgatva tisztítom meg a felsőm, ebben kezd egyre nagyobb gyakorlatom lenni. Hogy lehet valaki ekkora egy szemét? |
|
|
|
|
