A komfortzónám fontos!
2004.04.02
"A tavasz hozza el a természet szépségét,
álruhába öltözött hamis vágyképet
az látja meg csupán ennek értékét
ki áltatja magát a boldogság reményével."
Úgy látom Wheeland teljesen földön kívülieknek látja a Hollóhátasokat, legalábbis nem érti, hogy le-hetünk ilyen okosak, pedig nem így születünk, bár persze a jellemünk alapján választ a sipka, de a tudást tanulás árán szerezzük, ami bizony mindenki számára elérhető. Akár neki is. Ő is tudást szerez az állatokról, tehát ugyanabban a malomban örlődik, mint mi, Hollóhátasok, csak más az érdeklődési kör. Érdekes egy téma, annyi bizonyos.
- Hogy lehet azt szeretni? Még csak nem is tudsz vele beszélgetni, meg ilyenek. Az embereket érdekesebbnek tartom. – magyaráz, mire felvontam a szemöldököm. Elég szélsőséges ilyen mederbe terelni a témát, magától adódik, hogy egy fogalommal nem tudsz elbeszélgetni.
- Nem, de a tudás által tudsz az emberekkel beszélgetni. Ugyanis a beszélgetés is egy tudás, nem jár alapból, kicsi gyerekkorodban megtanulod. – magyaráztam tudálékosan, majd még ütöttem a vasat, amíg meleg. – A varázslényekről is sokat tudsz, az pedig szintén egyfajta tudás, amit megszereztél. - mutattam rá az igazamra, ami általában magától értetődő és biztos voltam benne, hogy most is kikezdhetetlen a logikám.
- Fagyit mindenkitől elfogadok, mert az finom. Bár ha sok gömböset kérsz, lehet, leesik és az bizony szomorú dolog. – mondta, miután a kinézetemről a fagyizásra terelődött a szó, bár én csak megjegyeztem neki, hogy jó érzés, hogy tőlem elfogadná, nem gondoltam, hogy reagálni fog erre a mondatomra, de azért elmosolyodtam a gondolatmenetére. – Azonban nem tudod meg, hogy leesik-e, míg nem eszel belőle, úgy meg nem tudnád, hogy finom. – mondtam bólogatva, mert a citromos fagyiért én magam is éltem-haltam. – Bár az elég para, hogy mindenkitől elfogadnád. – néztem rá kicsit fintorogva, de túltettem magam gyorsan a dolgon, mert odaértünk a madárkához és felkészült Isa a felszállásra. Természetesen, mint minden ez sem sikerült jól neki, a maga módján elbohóckodta a dolgot, elwheeland-elte a repülést. Bár nem fogok ebből szóhasználatot létrehozni, nem kenyerem más nevén gúnyolódni, így ezt megtartom magamnak és a fantáziámnak. A hippogriffekről szőtt mondatán csak mosolyogtam, valóban elég törhetetlenek, de azért egy seprűt sem egyszerű összetörni, bár ugye ő most bemutatta, nincs lehetetlen.
Ahogy a kezemben landolt a lendülettől féltérdre ereszkedtem, de szerencsére nem esett túl magasról és pihekönnyű a lány az alacsony, karcsú alakjával, így nem esett nehezemre megtartanom, bár bevallom könnyelmű dolog volt, de lehet kevésbé sérültem volna így is, mintha a földdel találkozott volna.
- ÁÁÁ, ja, már nem esek höh . – ordítozott még mindig az ölemben és amíg abba nem hagyta becsukva a szemem elhúztam előle a fejemet, majd szétdurrantotta a dobhártyámat. – Nem…már nem esel. – mondtam végül, mire átkarolta a nyakamat és úgy fogódszkodott, mintha még mindig zuhanna. Nem lepődöm meg, nagyobb baj is történhetett volna.
- Oké, oké, azt hiszem egyben vagyok, csak a cuccod nem. – válaszolt a megállapításomra, ami a súlyát illeti, mire én csak megrántottam a vállam. – Nem fontos, van még ott, ahonnan ez jött. – válaszoltam, míg még mindig a karomban héderelve darálta tovább a megállapításait. - Még szerencse, ha dagi lennék leszakadna a karod, az meg nem lenne jó látvány, bár lehet te vagy erős – vigyorgott, majd végül kimászott a kezeim közül. – Te könnyű vagy én meg erős. – vigyorogtam szintén, de azért megráztam a kezeimet, miután letettem a földre.
- Lepergett előttem az életem, azt hiszem, csak nem láttam semmit, mert becsuktam a szememet - magyarázta sóhajtva, mire én csak bólintottam. Erre aztán nem igen tudtam érdemben reagálni, furcsa egy lány még mindig ezt vallom, de megvan a maga bája, furcsa, de jól éreztem magam a közelébe, független attól, hogy, ha a közelemben van, rengeteg szerencsétlenség történik velem.
- Ez egy rendkívül izgalmas nap volt! – tette hozzá, mire felkapartam a seprűm maradékait és elindultunk vissza a birtok irányába. – Igen, független attól, hogy nem szeretem az izgalmakat. Sóhajtottam drámaian, majd ha odaértünk a bódéjához a zsebembe nyúltam, pár gellaont felmutattam neki és beledobtam a cuki kis perselyébe. – Elég deficits nekem ez a kaland. – állapítom meg játszott sóhajjal, de végül rámosolyogtam a lányra. – Köszönöm az izgalmakat Wheeland. – intettem neki, majd elindultam a hálókörletem felé, hogy végre pihenjek egyet és rendbe rakjam a kinézetemet, mert bár Isa elfogadna tőlem egy fagyit, de az önbecsülésem egy fagyi értékénél azért nagyobb. Köszönöm a játékot! A helyszín szabad!
