 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 9
|
|
1
|
Múlt / Főépület / Re: A feje tetejére állt terem
|
Dátum: 2023. 07. 06. - 00:15:22
|
Pitefutam 2004.04.24 Hungry Dominic "A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "Lassan tudatosul bennem, hogy a sütimnek vége és be kellett érnem azzal a pár falattal, amit a leveg-őben el tudtam kapdosni. Miután lenyugodtan, vettem egy mély levegőt és unottan Monstróra sandítot-tam. Értetlenkedve nézett rám, szinte láttam a tekintetében, hogy ő még most is engem hibáztat és biztos meg van győződve arról, ahogy szavai is azt dugallták, hogy bizony ez az ő édessége volt, így én egy hatalmas sóhajjal vettem tudomásul, hogy a további vita felesleges. Amilyen zabagép hírében áll, bármit is mondhatok, nem fog egyetérteni azzal, hogy ez az enyém volt, főleg, mert én ké-szítettem, az meg hogy ad nekem egy másikat, hiú ábránd lesz csupán, mert az csak akkor lenne lehetséges, ha kettőt hozna, vagy ha ott lennék, amikor szert tesz rá. Megenné egymaga az egészet és csak az üres plöttyedt tálcát nyújtaná nekem a bamba vigyorával és közölné, finom volt.
- Van valami kajád? – kérdezte végül, teljesen kiverve a fejemből a gondolatmenetet, amin épp rágódtam, majd lebiggyesztett szájjal néztem rá. – Elég gyorsan túltetted magad a sütim elvesztésén. – fontam keresztbe a kezeimet a mellkasomon, majd az ajtó felé emeltem tekintetem, miközben kikerültem egy arra lebegő széket.
- Menjünk le szerintem a konyhára és nézzünk valamit. Hátha maradt még ilyen citromos, limonádés pite. – rántottam meg végül megadóan a vállaimat, majd elkezdtem én is lefelé úszni, mintha csak a tengerparton lennénk az átkozott terem helyett és épp a vízben evickélnénk. Eszembe is juttatta, hogy lesz majd most idén egy nyaralásom is a kedves családommal. Rémes szokott lenni általában és a húgommal együtt legszívesebben kihagynánk az egészet, de a szüleim valamiért azt hiszik, mi ezt olyan nagyon várjuk. – Egy mézsör is jól esne most. – teszem hozzá, ahogy az ajtó felé közeledünk, majd megvártam, hogy kimenjen először és csak azután követtem. Ha lebukna, ne vigyen magával engem is, talán nem köpne be engem is. – Halkan, nehogy lebukjunk. – javasoltam azért biztosra menve, majd ha sikerrel jártunk, valószínűleg a konyha irányába indulunk, reménykedve abban, találunk valami elemózsiát.
Köszönöm a játékot! A helyszín szabad! |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Főépület / Re: Nagyterem
|
Dátum: 2023. 07. 05. - 00:58:19
|
Morgolódva üldögéltem a helyemen a hollóhátasok között, ugyanis nagyon lemaradtunk idén az első helyezettől és ez többek között nekem is volt köszönhető, amiért Hemmingsel levontak tőlünk nem kevés pontot, amiatt, mert Reed professzor rajtakapott minket a toronyban. Mindegy, jövőre még jobban odateszem magam, bár szerencsére apámat nem érdekelte a házkupa, neki az eredmények voltak fontosak, így annyira nem éreztem magam rosszul, a kviddics utolsó helyünk már annál inkább. Nagyon gyenge ez a csapat, hiába vagyok az egyik legjobb terelő a suliban, ha mindenki más rém gyenge. Nem hiába, a Hollóhát soha nem volt erős a sportjátékokban, ezt el kell fogadnom.
A bálos csókos jelenet óta kerültem Hemmingset, csak egy kósza ötlet volt, igazából beindultam a kinézetére, meg magával ragadott az este hangulata, de nem akartam, hogy emiatt belém habarodjon vagy rosszul érezze magát. Nem akartam bántani, amúgyis piszkálják őt elegen, nem akartam, hogy még emiatt is céltábla legyen, így megmaradunk háztársaknak. Most iy ugyanolyan bágyadtan üldögél, mint ahogy szokott, én azonban ennél egy kicsit jobban érzem magam. Ez az év igazán jó volt számomra, sok barátot szereztem és érdekes kalandokban vettem részt, nem beszélve a Rend elleni ütközetről.
A beszéd után savanyú képpel figyeltem a győztes Nareket, nem igen értem, hogy győzhetett le engem, a Hollóhát első számú diákját. Példátlan. Jobban oda kell tennem magam jövőre, ez nem kérdéses, de az is lehet, hogy csak azért nyert ő, mert a Mardekár vitte el a házkupát.
A beszédet és a kaját követően én is megpróbáltam kicsit elvegyülni, Noráék asztalához mentem, hogy gratuláljak az elsőbbségért és hogy elköszönjek a távozóktól.
- Gratulálok Narek, a házad megnyerte neked a díjat, de jövőre már nem leszel ilyen szerencsés. – kacsintottam rá, majd hátba vertem Domot, ahogy azt ős is szokta csinálni. – Ne hidd, hogy azért, mert végeztél a suliban meglóghatsz a felelősség alól. Lógsz még nekem egy tortával. – Böktem oldalba, majd a következő sorokat az összes távozónak szántam. – Sok sikert gyerekek, jót ne halljunk. – mo-solyogtam, majd ott is hagytam őket, nem igen van keresnivalóm a Mardekár asztalánál, de azt se akartam, hogy szó nélkül hagyjam elmenni őket. Domnak például tényleg sokkal tartozom. Remélem még látjuk egymást. A hiszti helyett azonban inkább a Hugrabug asztalához ballagtam és lecsapva a nagyszerű alkalomra, miszerint Ellsworth elvonult Tyra és Wheeland közül, közéjük huppantam és át-karoltam a vállukat.
- Helló hölgyeim. Nem is gondoltam, hogy ilyen jól illik a kék a sárgához. – mosolyogtam az amcsira meg a fura szöszire, majd elcseverésztem velük is az idei év tapasztalatairól, már ha nem untattak túlságosan. Sokat változtam, de azért még van hova fejlődnöm.
|
|
|
|
|
3
|
Múlt / Főépület / Re: A feje tetejére állt terem
|
Dátum: 2023. 06. 24. - 12:51:26
|
Pitefutam2004.04.24 Hungry Dominic "A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "Tisztára, mint egy mugli vígjátékban, repkedünk itt a semmiben, kergetve egy süteményt, közben meg ha lementünk volna a konyhára, biztos kaptunk volna másik édességet.
- Áhá. Én is pont sajnálom a kaját attól, akit kedvelek. – értetlenül rántom meg a vállam, mert igazából, attól, hogy kedvelek valakit, még nem feltétlenül szeretnék adni neki a tulajdonomból, mert mondjuk magamat jobban kedvelem. Ha adnék neki a sütimből, kevesebb maradna nekem, így eltenném magamnak későbbre, attól mondjuk még kedvelem az illetőt, de magammal sem akarom kiszúrni. Jó, múltkor Hemmingsnek adtam a sütimből, de olyan kis vézna, rosszul éreztem volna magam, ha megeszem előtte mind a három szeletet.
Miután nem sikerült a tervem és nem tudtam a srácok lendületet venni, a levegőbe léptem, így kicsit vissza is süllyedtem, amivel előnyhöz jutattam Monstrot. Türelmetlenül nyúlt érte, mire én a fejemhez kaptam és úgy kiáltottam. – Óvatosan! – Persze, hogy szét esett. Apró morzsákra tört szét és a krém is majdnem külön vált, én pedig könnyeimet próbálván visszanyelni araszóltam a sütim földi maradványai felé. – Én mit ttettem? Na meg aztán, mi az, hogy a te sütid? – korholtam le, mikor pár darab morzsát a számba emeltem.
- Tartozol nekem egy citromos sütivel! – ráztam meg felé az öklömet, majd két kezem közé kaptam ismét a fejem és úgy dühöngtem. Mérgemben még egy cserepet is arrébb rúgtam. – A héten már másodjára csináltam meg. – dühöngtem, mire a szám elé kaptam a kezem. – Csináltattam…csináltattam természetesen. - válaszoltam ijedten, még csak az kéne, hogy valaki rájöjjön, hogy ilyeneket készítgetem magamnak, meg is büntetnének, meg szárnyra kellnének ezek a rosszindulatú pletykák.
|
|
|
|
|
5
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 20. - 22:41:02
|
Kényszerű tóparti
2004.06.11 "Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen kis party egész kellemes is lehet számomra. Régebben vagy nem jöttem el, vagy csak felszedtem egy csajt és elvonultunk az erdőbe kamatyolni. Valahogy nem érdekeltek az ilyen felhajtások, de lehet csak azért, mert Eleonore kiölte belőlem a bulik iránti örömöt. Hemmings is most kellemes társaságot nyújtott, csinosan volt felöltözve, könnyedén viselkedett és plusz pont, hogy kiderült, tud táncolni.
Miután sikeresen megmentettem Hemmingset az eséstől és a sütiket a leeséstől egy eredményes estének könyveltem el a mait és mivel a lány elfogadta a jobbomat, bevezettem az erdők irányába egy nyugisabb tisztásra, ahol senki nem volt rajtunk kívül. Persze az erdőben mozogtak az árnyak, de hát ki nem hagyhattak volna remekebb alkalmat arra, hogy kamatyoljanak anélkül, hogy bárki figyelné őket, ezzel pedig együtt tudtam érezni.
- Ha nem jönne be a kviddics, lehetnél zsonglőr is. – mondta könnyed témát indítva, miközben nyugodtan hallgattam a tücskök és a természet harmónikus muzsikájátt. – A családom is rajongana az ötletért. – bólintottam mosolyogva, miután megettem a sütit, majd egy a zsebemből előhalászott zsebkendővel megtörölgettem a számat.
- Egyébként tényleg nem rossz ez a bál. Öt éve itt vagyok, mégis ez az első, amin részt vettem. – magyarázta, mialatt a díszletet csodálta, persze ez idő alatt volt alkalmam alaposabban szemügyre venni olyan helyeken, ahol alap esetben nem illene. Egyébként nem vagyok ilyen kisstílű, de adta a helyzet. – Persze, mert velem töltöd az estét. – mosolyogtam rá, miközben egy fához érve, gyengéden megfogtam a karját. – Én is jól érzem magam. – válaszoltam megkomolyodva, teljesen lejjebb véve a hangom, majd közel hajoltam hozzá. A pillanat tört része alatt jött rám az érzés, teljesen magával ragadott, lehet a süti, lehet az este, hogy jól éreztem magam, de lehet, hogy a lány mély dekoltázsa vagy csak egyszerűen a közelsége.
- Ezért pedig jutalom jár. – lehelltem az ajkára, majd, ha nem ellenkezett, óvatos, de annál forróbb csókkal jutalmaztam meg. Természetesen, ha ledob magáról vagy esetleg nyakon is vág, nem esek kétségbe, megköszörülöm a torkom és megköszönöm neki az estét egy csibészes mosoly kíséretében. Amennyiben magával ragadja őt is az őrület, olyan csókot adok neki, amilyet egy jó darabig biztos nem felejt el. Talán percek is eltelnek, miután elhagyom a száját és egy mosollyal válaszolok a felmerülő kérdésére, a miértekre, a hogyan merészeltedre vagy a lehet-e még egyszer kérdésre.
|
|
|
|
|
6
|
Múlt / Birtok / Re: Kastélypark
|
Dátum: 2023. 06. 18. - 22:52:11
|
A komfortzónám fontos! 2004.04.02
"A tavasz hozza el a természet szépségét,
álruhába öltözött hamis vágyképet
az látja meg csupán ennek értékét
ki áltatja magát a boldogság reményével."
Úgy látom Wheeland teljesen földön kívülieknek látja a Hollóhátasokat, legalábbis nem érti, hogy le-hetünk ilyen okosak, pedig nem így születünk, bár persze a jellemünk alapján választ a sipka, de a tudást tanulás árán szerezzük, ami bizony mindenki számára elérhető. Akár neki is. Ő is tudást szerez az állatokról, tehát ugyanabban a malomban örlődik, mint mi, Hollóhátasok, csak más az érdeklődési kör. Érdekes egy téma, annyi bizonyos.
- Hogy lehet azt szeretni? Még csak nem is tudsz vele beszélgetni, meg ilyenek. Az embereket érdekesebbnek tartom. – magyaráz, mire felvontam a szemöldököm. Elég szélsőséges ilyen mederbe terelni a témát, magától adódik, hogy egy fogalommal nem tudsz elbeszélgetni.
- Nem, de a tudás által tudsz az emberekkel beszélgetni. Ugyanis a beszélgetés is egy tudás, nem jár alapból, kicsi gyerekkorodban megtanulod. – magyaráztam tudálékosan, majd még ütöttem a vasat, amíg meleg. – A varázslényekről is sokat tudsz, az pedig szintén egyfajta tudás, amit megszereztél. - mutattam rá az igazamra, ami általában magától értetődő és biztos voltam benne, hogy most is kikezdhetetlen a logikám.
- Fagyit mindenkitől elfogadok, mert az finom. Bár ha sok gömböset kérsz, lehet, leesik és az bizony szomorú dolog. – mondta, miután a kinézetemről a fagyizásra terelődött a szó, bár én csak megjegyeztem neki, hogy jó érzés, hogy tőlem elfogadná, nem gondoltam, hogy reagálni fog erre a mondatomra, de azért elmosolyodtam a gondolatmenetére. – Azonban nem tudod meg, hogy leesik-e, míg nem eszel belőle, úgy meg nem tudnád, hogy finom. – mondtam bólogatva, mert a citromos fagyiért én magam is éltem-haltam. – Bár az elég para, hogy mindenkitől elfogadnád. – néztem rá kicsit fintorogva, de túltettem magam gyorsan a dolgon, mert odaértünk a madárkához és felkészült Isa a felszállásra. Természetesen, mint minden ez sem sikerült jól neki, a maga módján elbohóckodta a dolgot, elwheeland-elte a repülést. Bár nem fogok ebből szóhasználatot létrehozni, nem kenyerem más nevén gúnyolódni, így ezt megtartom magamnak és a fantáziámnak. A hippogriffekről szőtt mondatán csak mosolyogtam, valóban elég törhetetlenek, de azért egy seprűt sem egyszerű összetörni, bár ugye ő most bemutatta, nincs lehetetlen.
Ahogy a kezemben landolt a lendülettől féltérdre ereszkedtem, de szerencsére nem esett túl magasról és pihekönnyű a lány az alacsony, karcsú alakjával, így nem esett nehezemre megtartanom, bár bevallom könnyelmű dolog volt, de lehet kevésbé sérültem volna így is, mintha a földdel találkozott volna.
- ÁÁÁ, ja, már nem esek höh . – ordítozott még mindig az ölemben és amíg abba nem hagyta becsukva a szemem elhúztam előle a fejemet, majd szétdurrantotta a dobhártyámat. – Nem…már nem esel. – mondtam végül, mire átkarolta a nyakamat és úgy fogódszkodott, mintha még mindig zuhanna. Nem lepődöm meg, nagyobb baj is történhetett volna.
- Oké, oké, azt hiszem egyben vagyok, csak a cuccod nem. – válaszolt a megállapításomra, ami a súlyát illeti, mire én csak megrántottam a vállam. – Nem fontos, van még ott, ahonnan ez jött. – válaszoltam, míg még mindig a karomban héderelve darálta tovább a megállapításait. - Még szerencse, ha dagi lennék leszakadna a karod, az meg nem lenne jó látvány, bár lehet te vagy erős – vigyorgott, majd végül kimászott a kezeim közül. – Te könnyű vagy én meg erős. – vigyorogtam szintén, de azért megráztam a kezeimet, miután letettem a földre.
- Lepergett előttem az életem, azt hiszem, csak nem láttam semmit, mert becsuktam a szememet - magyarázta sóhajtva, mire én csak bólintottam. Erre aztán nem igen tudtam érdemben reagálni, furcsa egy lány még mindig ezt vallom, de megvan a maga bája, furcsa, de jól éreztem magam a közelébe, független attól, hogy, ha a közelemben van, rengeteg szerencsétlenség történik velem.
- Ez egy rendkívül izgalmas nap volt! – tette hozzá, mire felkapartam a seprűm maradékait és elindultunk vissza a birtok irányába. – Igen, független attól, hogy nem szeretem az izgalmakat. Sóhajtottam drámaian, majd ha odaértünk a bódéjához a zsebembe nyúltam, pár gellaont felmutattam neki és beledobtam a cuki kis perselyébe. – Elég deficits nekem ez a kaland. – állapítom meg játszott sóhajjal, de végül rámosolyogtam a lányra. – Köszönöm az izgalmakat Wheeland. – intettem neki, majd elindultam a hálókörletem felé, hogy végre pihenjek egyet és rendbe rakjam a kinézetemet, mert bár Isa elfogadna tőlem egy fagyit, de az önbecsülésem egy fagyi értékénél azért nagyobb. Köszönöm a játékot! A helyszín szabad! |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 15. - 18:47:25
|
Kényszerű tóparti
2004.06.11 "Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."Már tökéletesen át tudom adni magam a nyugalomnak és a csendnek, legalábbis ami a külső tényezőket illeti, mindet kibírom zárni, hiszen Hemmingsen kívül senki más nem zavarja fel az álló vizet. Neki pedig most elnézem. Csinos, látszólag jól érzi magát, ő is megérdemel egy kevéske nyugalmat, hiszen elég sok mindent kapott az utóbbi időben. A táncunk pedig egyszerűen tökéletes, nem csak, mert én vagyok a vezető fél és tökéletesen tudok öt-hat féle tánctípust, hanem mert Hem-mings is tanulta édesapjának köszönhetően. Elégedetten bólintok, ahogy akadálymentesen vesz néhány általam mutatott format, majd mikor elmosolygom magam a kijelentésére, miszerint meg tudja védeni magát, csak rázom a fejem. – Ma nem Hemmings. A ma este csak érezd jól magad. – válaszolok neki, majd hogy érezze komolyan gondolom az elmondottakat rá is mosolygok. Nem hagyom azonban, hogy sokáig élvezze a látványt, megpörgetem és tekintetemmel tovább keresgélem az általa emlegetett süteményeket.
- Szingli vagyok. – volt egy sejtésem egyébként, már ahogy lekezelte Monstro mellfogdosásos esetét, rögtön éreztem, hogy nem igen veteti körbe magát pasikkal. Mondjuk ez nem feltétlen indok, Narek is elég tempteramentumos tud lenni, ha úgy közelítenek felé. Már éppen rá akartam kérdezni az okára, mikor hirtelen magával kezdett húzni egy asztal irányába, ahol a sütiket vélte korábban felfedezni, majd én odaálltam, hogy magamhoz vegyek egy tányért és rápakoltam vagy öt szeletet. Persze nem láttam, hogy eközben egy gyereksereg majdnem magával rántotta a leányzót, aki miután én boldog arccal megfordultam, belémkapaszkodva próbált talpon maradni. Az öltönyöm elejét ragadta meg, én pedig kérdőn néztem rá, miközben a tányért úgy szorítottam, belesajdult a kezem.
- Szeretem a bálokat. – forgatta a szemeit, mire én csak msoolyogva megráztam a fejem és felseg-ítettem a másik, szabadon lévő kezemmel. – Még, jó hogy ilyen könnyű vagy. – mutattam a sütiket, amiket szereztem, célozva ezzel arra, hogy így anélkül meg bírtam tartani, hogy a süti odaveszett volna. – Gyere, sétáljunk, így nyugodtan megehetjük a sütiket. – mutattam az erdő irányába, bár nem akartam őt bevezetni oda, csak egy kis nyugit akartam, a tánctértől és a gyerekektől távol. |
|
|
|
|
8
|
Múlt / Északi szárny / Re: Gyakorlópálya
|
Dátum: 2023. 06. 15. - 15:37:53
|
Szeszélyes gurkó 2004.05.04
"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."
Elképzelni sem tudtam most jobb helyet ennél a csendes, nyugis kis parknál. Néha Tyra hangja zavarta meg a tökéletességet, de persze én is szóval tartom őt, tehát így fer, hogy elviselem a válaszát. Nem vészes a társasága, ahhoz képest, hogy amerikai és hogy mennyit gúnyolják, igazából csak lusták me-gismerni. Na jó, ha bajba kerülök, valószínű nem őt fogom hívni segítségül, mert nagyon bénán viselkedik stresszhelyzetben, de cserébe jó bőr, ami ellensúlyozza.
Ahogy mellém telepszik, felkiáltva fájdamában, mert ráült a pálcájára és a tollára még inkább az jut eszembe és legalább szép.
Végül csak elkezdte összeszedni a cuccait és én jobban is szemügyre vehettem őt, persze a táskáját, miután belepakolt visszaveszem magamhoz és a fejem alá teszem támasznak. Csak azért adtam vissza neki, hogy nyugodtan elpakolhassa a dolgait. – Azt a levelet úgyis újra kell írnod. – rántom meg a vállam, ha elkezdene hepciáskodni, majd egy sóhajjal teszem hozzá a legnagyobb nyugalommal. – Rémes volt. Ha a barátod lennék és rég óta nem hallottam volna rólad, csalódnék, ha egy ilyet küldenél nekem. – magyaráztam, majd unottan hallgatom végig az Amerikából jöttem mugli film Roxforti változatát. Megkérdeztem volna, hogy a nagymamája hogy érzi magát, de megválaszolja a kérdést, anélkül, hogy nekem nem is kell megszólalnom, így bólintva veszem tudomásul, hogy az Amcsi nagyi remekül érzi magát. Az, hogy itt Európában több a lehetőség egy fintorgással jutalmazom, nem hiszem, hogy ez volt az ő álma, legalábbis szerintem csak ezzel vígasztalja magát, miközben minden napot átkoz, amit itt tölthet.
- Nem szoktam pletykákkal foglalkozni, nem érdekelnek még akkor sem, ha igazak. – válaszoltam arra a kérdésre, eljutott-e már hozzám a róla szóló pletyka. – Azért kérdeztem meg tőled, mert tőled akartam hallani. – néztem magam elé még mindig ridegen. – persze lehet, hogy kamuzol és tényleg kibuktál, de az is a te dolgod. Nem ismerlek. – rántom meg a vállam egyszerűen, majd az Angliát sértő mondatára csak vigyorgok egyet. – Furcsa, de akárhányszor látlak, csak azt látom, hogy fánkokkal tömöd magad. – nézek fel rá. – Erősíted az amerikaiakról beszélt sztereotípiát. – kuncogtam kicsit gonoszul, majd felültem a fűből, hogy jobban lássam, mivel csak álldogál mellettem mióta visszaért.
- Anglia, Amerika, Afrika, teljesen mindegy melyik földrész vagy melyik ország, az embert a tettei határozzák meg, nem az, ahonnan jön. – mondom neki magam elé bambulva. – Biztos nem itt fogod megtalálni azt, amire vágysz, de ha már kényszerből idekerültél, hozd ki a legjobbat a helyzetből. – tettem hozzá, majd nyöszörögve felkeltem a helyemről és felé nyújtottam a szétlapított táskáját, majd felvettem a tollát és a pálcáját is, amit szintén odanyújtottam neki.
- Megéheztem. Megyek ebédelni, gyere ha gondolod. Biztos maradt fánk még. – néztem rá a lányra, majd közelebb léptem hozzá.
- Megmentettem az életed. Ezért díjazás jár. – közöltem vele, majd egy apró puszit leheltem a szájára. Nem túl romantikusat, nem is hosszút, inkább játékosat. Nem vártam meg a reakcióját, előre siettem, úgy fordultam vissza felé. – Az arcodra adtam volna, de tiszta kosz a csokitól. – nevettem rá, majd még hozzátettem. – A kabátod ne hagyd itt Álmodozó Amcsi lány! – Igazából annyiról volt szó, hogy még nem csókoltam amcsi lányt, így ezt kipipálhatom és el kell mondjam, nem volt rossz, habár nyilván nem hosszú, komoly, nyelves csókról volt szó. Ha utánam jön és arcon csap, hát hagyom neki és közben jót kacagok rajta. Jó kedvem lett és ezt neki köszönhettem.
|
|
|
|
|
10
|
Múlt / Főépület / Re: A feje tetejére állt terem
|
Dátum: 2023. 06. 13. - 21:18:49
|
Pitefutam2004.04.24 Hungry Dominic "A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "Nem igazán tetszett hogy ismét meg kellett osztanom az édességemet valakivel és nem azért nem utáltam az illetőt vagy mert önző voltam, csupán meg volt a szokásos rituálém erre a sütikészítős témára és abba más diák vagy egyáltalán más élőlény nem fért bele. Mindig elkészült a pitém, levon-ultam vele valamhova, vagy bementem a szobámba és csipegettem belőle. Elraktam másnapra, s mi-kor már jobban összeértek az ízek, megint csipegettem belőle és ez így ment pár napig, amíg végül be nem faltam az egészet, ha most ezt megosztom Monstróval, az egészet felfalja, nekem meg me-ghagyja max a sarkát.
- Mert fejlődő szervezet vagyok! – kiabált a szőke mardis, mielőtt telibetrafálta egy pad. Lehet, így előnyre teszek szert, de azért arra még hagyok időt, hogy felvonjam a szemöldököm a kijelentésére. - Te azért nem vagy éhes ennyit, mert örökre ekkora maradsz. – Oké, magas vagyok a koromhoz képest, de ez családi örökség, annyira nem is magas, igazából inkább középkategória alkat.
- Végzős vagy! Nem fejlődsz te már sehova. – korholtam le, majd úsztam tovább a levegőben, a fela-jánlásomra pedig érkezett egy másfajta üzleti lehetőség, ami számomra nem volt túl kecsegtető.
- Rendben! – feleltem kurtán, majd gyorsabban kezdtem szedni a karjaimat és a lábaimat, hátha az előnyömet meg tudom tartan. Monstro is majdnem akkora volt mint én, bár abban igazat adok, hogy már nem valószínű hogy sokat fogok nőni, általában a Flintek 16-17 éves korukig elérik a teljes ma-gasságukat.
Valamit morgott az orra alatt, ahogy már szinte mellém ért, de azt nem értettem annyira, a piszkálására felvontam az álltam, püffögve vettem tudomásul, hogy nem hogy a sütimet akarja elvenni tőlem, de a vérem is szívni kezdték. Nemes egyszerűséggel megpróbáltam rálépni a vállára hogy róla vegyek lendületet, amivel talán el is fogom érni az édességet. Ha sikerül, még válaszul hozzáteszem.
- Az úszás nem az erősségem. – mosolyogtam gúnyosan. Még ilyet, egy Hollóhátas próbál meg kiszúr-ni egy mardekárossal. – ne szívd mellre, tökre kedvellek. – tettem hozzá. Persze, ha nem sikerült a tervem és fölém kerekedik, akkor szomorúan lebegve veszem tudomásul, hogy beszóltak és még a sütimnek a nagyobbik felét is elveszítem. |
|
|
|
|
12
|
Múlt / Északi szárny / Re: Gyakorlópálya
|
Dátum: 2023. 06. 09. - 06:17:06
|
Szeszélyes gurkó 2004.05.04
"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."
Nem is volt olyan rossz érzés itt fetrengeni gondtalanul és mostmár teljesen lelazulva a fűben, bár Tyra táskáját mostmár lerántom az arcomról, aminek köszönhetően még néhány papír az arcomba ömlik. Korábban itt örjöngött az örömtől, meg faggatott megint a hogylétem felöl, én csak egy lusta felfelé álló hüvelykujjat tudtam felé mutatni, de egyszerűen túl fáradt és túlságosan lusta voltam egyéb másra, így be kellett érnie ennyivel. Hatalmasat korogva a hasam is felélénkült és úgy döntött, egy ilyen kaland után a megfelelő elfoglaltság az evés lenne, persze csak egy jó fürdőt követően, bár olyan jó volt itt henyélni, eszemben sem volt még csak felülni sem.
Már tudtam volna segíteni a lánynak is, de kicsit dolgozzon ő is, a mellkasom érintésre még mindig fájt, de valószínűleg nem kell vele elmennem a javasasszonyhoz, majd másnap kiderül nagy-e a baj, de szerintem csak egy kis zúzódás, így a végkimerülés mellett más bajom nem nagyon volt.
Jó volt figyelni, ahogy az amcsi lány szorgoskodik, még büszkébbé tett, hogy az én utasításaimat követi, nem csoda, jó vezető lennék, minden szavam aranyat ér.
Egy pillanatig elgondolkozom, hogy akár itt is hagyhatna, de mivel már a táskáját használom párnának, hátra kellene hagynia mindent, ahhoz, hogy eliszkoljon, gondolom, fontosak neki ezek az irományok, amik között volt, amit valami Ambernek címzett, legalábbis az egyik fejemre esett papír tetején ez állt. Biztos valami levél egy barátnak vagy rokonnak, így nem olvastam tovább, összeszedegettem a mellettem lévőket, majd csokorba gyűjtve belecsúsztattam a táskájába azokat, legalább ezek ne vesszenek el.
Merész a lány, hogy egy nála nagyobb ládát invitóval hív magához, de hát az amerikaiak biztos kemények, megbírkózik velük, szerencséjére a tárolásra alkalmatos eszköz a földön csúszva közeledett felé, így gond nélkül bele bírta operálni a labdát és még le is tudta azt zárni.
Én már felülve vártam vissza a lány, ki ekkorra már eltette a pálcáját és az a furcsa elégedettség ült ki az arcára, amit nem igen értettem, ez egy szörnyű nap eddig, minek örül.
- Ki az az Amber? – szúrom oda a kérdést, ahogy odaért hozzám, egyrészről, mert tudtam, hogy megint a hogylétem felöl fog érdeklődni, az pedig már nagyon idegesített, így szerettem volna másfelé terelni a szót, másrészről pedig jól eső érzés volt még ücsörögni a selymes, hüvös fűben. – A papírjaid az arcomba ömlöttek, akkor láttam. – tettem hozzá, még mielőtt azzal vádolna, hogy elolvasgattam az irományait. Becsültem a személyes teret és nem tettem volna semmi illetlen dolgot, bár jogosabb volt az az indok, miszerint inkább nem is érdekelt.
Ha elkezdi összeszedegetni a papírjait, lustán végignézem, nem nagyon akarok a személyes cuccaihoz nyúlni, plusz dolgozzon ő is egy kicsit, a móka java részét én végeztem, megérdemlem a pihenést. Meg aztán nem nézett ki egyébként rosszul, legalább most van lehetőségem kicsit bámulni.
- Miért jöttél el Amerikából? – kérdeztem visszafeküdve a fűbe és a karjaimat a fejem alá támasztva figyeltem. Kicsit talán magam is megleptem a viselkedésemmel, nem szoktam faggatózni, de gondoltam, míg kipihenem a fáradalmaimat az amcsi lányka szóval tarthat és elhívom ebédelni, már, ha van kedve hozzá, de majd csak azután teszem fel neki az ajánlatot, hogyha végzett a pakolással. |
|
|
|
|
13
|
Múlt / Birtok / Re: Kastélypark
|
Dátum: 2023. 06. 08. - 10:32:42
|
A komfortzónám fontos! 2004.04.02
"A tavasz hozza el a természet szépségét,
álruhába öltözött hamis vágyképet
az látja meg csupán ennek értékét
ki áltatja magát a boldogság reményével."
Hollóhátas izé. Már teljesen elvesztem a lány magyarázatában, el se tudtam képzelni mire gondolhat, vagy hogy mire akart kilyukadni. Mi mindent megfejtünk és az agyunk más dimenzióban van, szemöldököm összevonva bámultam rá, majd elmosolyodtam és megfogtam a vállát. – Nyugi, csak szeretjük a tudást. Ennyi, nem több. – válaszoltam, majd remélve, hogy megelégszik ezzel a válasszal, talán rátérhetünk a madár megmentésének befejező fázisára, habár még útba jött a kinézetem megtárgyalása is, amin ismét felnevettem.
- Nem vagyok Rusnya? Sok szép dolgot mondtak már nekem a lányok, de a te bókod a legkreatívabb. – mosolyogtam végül, majd feladva a harcot, hogy ma itt normális beszélgetések fognak zajlani megráztam a fejem és végighallgattam a szórakozott szöszi előadását Jackkel és a furcsa zöld keléses fickóról. – megnyugtató, hogy tőlem elfogadnád a fagyit. – bólintottam végül, miután befejezte ezt a lehengerlő történetet, majd rátértünk a madárka megmentésére. Persze azért előtte megint az életemre tört, ma már nem tudom hanyadjára, kész életveszély ez a lány és nem tudtam eldönteni, hogy valami átok sújtja, vagy alapból ilyen.
- Jaj bocsi. – vigyorgott, miután kiütötte az orromat a helyéről, én pedig könnyes szemmel masszírozgattam vissza azt a helyére. Persze, nyilván véletlen volt, remélem, szeretném azt hinni, így nem morgok, amúgyis jó a kedvem most ahhoz. Nincs is idő most itt negatív ellenérzésekre, ugyanis, magamhoz hívtam a seprűmet, hogy a fához emelkedve a helyére tegyük a kis bicebócát. Úgy gondoltam, a kis életmentő arassa le a babérokat és neki kellene a helyére tennie, nyilván job a kisugárzása, benne jobban megbízik, meg aztán nekem nem is volt hozzá sok kedvem.
- Ehhmm... Szóval, esetleg, hogy én? De ez a te seprűd, ha eltöröm, nem tudok neked venni egy újat. Nincs hippogriffed véletlenül? – kérdezte, mire mosolyogva felvontam a szemöldököm és legyintettem fel. – mert, ha lenne hippogriffem és azt törnéd el, akkor azt tudnál venni másikat? – kérdeztem össze-fonva magamelőtt a karjaimat amolyan védekezésképpen, de látszott a lányon, hogy a nap során talán először zavarban volt.
- Kilövésre felkészülni! – pattant fel a seprűmre, mint aki leginkább rodeóra készülne, az elején aggódalmat véltem felfedezni a mozdulataiban, de végül sikerült eljutnia a fészekhez és pár szó erejéig a ott is maradt a madárkável. Nagyon nem hallottam, miről csacsoghattak, bár Wheeland-et ismerve biztos nem elmés és tudományos előadást tart arról, hogy kell életben maradni, így türelmesen vártam, míg leer, addig is megint az orromat tanulmányoztam, nem lett-e valami baja.
A feltámadó szél vetett végett diagnózisom felállításában, éreztem, hogy valami nincs rendben, az a fajta érzés volt ez, ami végigfut az ember gerincén egyenesen az agyába, ahol szöget üt a felismerés és az aggodalmat kiváltó tényező irányába kapjuk a fejünket, ahogy végül tekintetünkkel meglátjuk az érzés okozóját, hogy a pánik helyet cserélhessen vele.
Wheeland egyensúlya megingott és lefelé kezdett zuhanni a seprűn, szerencsére nem teljes erőből, így amikor közelebb ért, megpróbáltam odafutni hozzá és az utolsó pillanatban ölbe kapni, hogy a seprű végül tehetetlenül a fának caspódjon és kettétörjön.
- Jól vagy? – kérdeztem a lánytól, mikor együtt néztük a seprű fűbe pottyanó maradványait. Ha még mindig az ölemben volt, addig nem engedtem le, míg nem adott jóllétéről hangot vagy tanubi-zonyosságot, ha nem sikerült elkapnom, akkor próbálok neki legjobb tudásom szerint elsősegélyt adni. Nem igen leszek zavarban attól, hogy az ölemben pihent, amúgy sem érzem, ha zavarba jövök, de már nem egy-két lányt vittem kézben, tehát nem gondolok semmi rosszra, örülök, ha Isának nem lett nagyobb baja. – Jó könnyű vagy. – teszem hozzá amolyan megállapításként. A seprűm állapota annyira nem zavar, bármikor vehetek másikat, de az emberélet az pótolhatatlan. |
|
|
|
|
14
|
Múlt / Roxmorts / Re: Szellemszállás
|
Dátum: 2023. 06. 05. - 22:44:48
|
Nem várt események
2004.05.24 
- Csak a szobatársam táskáját hoztam el, már itt se lennék, ha nem tartottak volna fel. – közölte tőle szokatlanul higgadt stílusban Hemmings, mire megforgattam a szemeimet és csak reménykedtem benne, hogy Eleonore-t jó kedvében találjuk, ha bár biztos szórakoztatja majd az, ahogyan elbánt a túlságosan rátapadó Jimmyvel és a haverjaival. Remélem.
- A bátyád meg egy alkalmat se hagyna ki, hogy ne hősködjön. – erre a kijelentésre rám emelte a tekintetét és fintorogva megrázta a fejét.
- Ez a nem normális megfolytogatott és azt mondta szálljak le rólad. Dehát..alakult valami nem? – lépett közelebb Jimmy szinte mellém érve kezdett el rám mutogatni. – errefel a félvér csaja ránk küldött egy átkot is. Biztos lehetsz benne kisanyám, hogy jelenteni fogom! – kiáltott most Hemmings felé, mire ökölbe szorult a szabad kezem és megindultam felé.
- Elég… - megfájdul tőletek a fejem. – fogta meg hercegnősen drámain a fejét Eleonore, majd Jimmyre emelte a tekintetét. – Nem…nem jelentesz semmit és ez a mondat kétértelmű. Semmit nem jelentesz nekem, de a sulinak sem szólsz az attrocitásról. – nézett rá fenyegetően, majd körbenézett a társaságon. – nem szeretné senki gondolom, hogy a kiruccanásaink a tanárok fülébe jusson gondolom. – mondta a tömeghez intézve szavait. Jimmy persze nagyot nyelt, mire én is visszaléptem Hemmings mellé és vártam, mikor kér meg a húgom, hogy dobjam ki őt a fenébe. Láttam a fiú szemében a fájdalmat és a tehetetlenséget, de a tömeg egyetértő moraja ellen nem tehetett semmit.
- Ami pedig a rendbontót illeti. – fordította a tekintetét Hemmingsre. – ha valóban a bátyámmal van, szívesen látott vendég a bulin és senkitől ne halljak rá panaszt. – válaszolta a szemembe nézve, s bár pozitív lett a balhé eredménye, láttam a szemeiből áradó utálatot, biztos vagyok benne, hogy ennek később megiszom a levét. – Jó szórakozást Leonard háztársa. – fordította végül Hemmingsre a tekintetét és, ha a lány nem méltatta különösebb válaszra, egy gúnyos, megjátszott mosoly kíséretében elvonult és a társaság is szépen lassan kezdett feloszlani körülöttünk, persze sutyorogva és összebeszélve egymással. Jimmyt és a haverjait nem láttam, mere indultak, de szerintem hátraarcot vágtak, főleg azután, hogy Elenore mindenki előtt pattintotta le. Persze ezért is kapni fogok, mert az én dolgom lett volna elijeszteni őt, a húgom utálja a hasonló drámákat, de nincs mit tenni, biztos ki fog nekem találni valami megalázó dolgot.
- Jól vagy? – fordulok Hemmings felé végül, miután sóhajtottam egy nagyot észre sem véve, hogy még mindig szorongatom a kezét, talán remegett is. |
|
|
|
|
15
|
Múlt / Birtok / Re: Fekete-tó
|
Dátum: 2023. 06. 04. - 22:50:56
|
Kényszerű tóparti
2004.06.11 "Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."Szeretem, mikor megnyugodnak a dolgok és élvezheti az ember ezt a fajta csendet és egyedüllétet. Na jó, éppen most Hemmings tipegett mellettem és agonizált teljesen felesleges dolgokon, mint hogy nem lenne jó, ha együtt látnának meg minket. Mi történne? Rengeteg itt a tanár, úgysem hagynák, hogy jelenet kerekedjen ki itt pár rendetlenkedő diák között.
- Meg tudom védeni magam, Leonard..... idáig is megtudtam. – felvontam a szemöldököm és úgy néz-tem rá, majd egy gúnyos mosoly kíséretében hümmögtem egyet a kijelentésére. Igazából a hollóhátas társaimat mindig megvédtem, ha lehetőségem volt rá és kiérdemelték a védelmemet, de leginkább azt utáltam, ha valakit kigúnyoltak. A Flemming gyerek is szekálta sokáig Hardingot, de aztán társra talált Monstro személyében, így tudom, hogy mellette biztonságban van. Ügyes párbajos és helyén van a szíve is, azt hiszem sokkal tartozom neki, azon kívül, hogy múltkor megosztottam vele a sütimet.
- Én is. Apu hóbortja volt. Egy lány tudjon táncolni – válaszolt mosolyogva, mire én bólintottam a vála-szára és elnéztem felette, mert zavart a tekintete. – Igaza volt. – morogtam oda neki azért, majd kiléptem hátra, hogy legyen egy kis szusszanásnyi terünk, vissza közel léptem és araszolgatva körbe-jártam őt, miközben felemeltem a kezét. Ezt mind a zene ütemére próbáltam, közben mivel már háttal volt nekem a lány, szétnéztem. Azonban igazam volt, teljesen felesleges aggódni, itt ma este nem tör-ténhet semmi attrocitás, ez a buli tényleg azért van, hogy jól érezzük magunkat.
- Mikor bejöttünk, az egyik tálon láttam citromos sütit... szerintem a manók szerelmesek beléd. – a kijelentésre azonnal magam felé fordítottam és visszatettem a derekára a kezem, majd tovább jártunk a ritmusra, de arcszerkezetem teljesen élt váltott, a rideg, magabiztos arc gyerekes izgatottsággá változott és a tálakat fürkésztem az andalgó párok között.
- Nem nézni kellett volna, szólj, ha megint látod. – közöltem vele teljesen felpörögve, majd pörgettem rajta még egyet, hogy a hátam mögött is szét tudjak nézni, majd vissza és a karomba fogtam, ahogy azt a zene koreográfiája megkövetelte. Lenéztem rá, majd vissza feltoltam és ismét kezdtem előlről a vezetést.
- Amúgy szingli vagy? Nincs kedvem senkit leütni ma este, mert féltékenységi jelenetet rendez nekem. – morgok neki, miközben folyamatosan a sütit lesem, persze odafigyelve a mozdulataimra, mert nem szeretném behajítani Hemmingset a tömegbe, vagy rálépni a lábára. |
|
|
|
|
