3. kör
Valami más ezen az éjszakán.
Amikor befejezünk valamit, amit valaki elfelejtett - nem hanyagságból, nem azért, mert elfogytak kedvenc színei, mert elfogyott türelme. Mert nem tetszett neki, amit a lapon látott: bűnös dolog félbehagyni azt, ami hozzánk beszélne, rólunk beszélne.
És én semmit nem hagyom ezen az éjszakán befejezetlenül.
Az óra ketyegése mintha lelassult volna, ahogy Malachi elindult a padok mellett - ekkorra a holttest már nem volt több, mint hatalmas vörös folt a talán a világot jelentő deszkákon, onnan.. lefelé valahová. Az alak testtartásából nehéz lett volna bármire következtetni - sterilsége, üressége, színtelen-szagtalan jelenléte nem hordozott sajátos jegyeket. Bárki lehetett: bárki, aki a legkisebb bűntudat szavának sem válaszolt, mikor foglyaihoz beszélt.
- Miért segít rajtad, ha tudod rá a választ? A te dolgod, a ti dolgotok nem Tommy bűnei.. És ha rémálom volna, elárulnám? Mire volna az jó? - ha hangjából bármi kivehető maradt volna, talán úgy tűnt volna, szórakoztatja a kérdés: azt kilúgozta hangsúlytalansága. Tisztább, semlegesebb volt mint egy üres pergamen az első tintafoltok előtt. A foglyai csak akkor érzékelték változását, mikor Hera további kérdései is elhangzottak. Akkor mintha.. a mögöttük talán elhelyezkedő ajtó - amelyet Malachi már látott is, mikor szembefordult velük - vészjósló lassúsággal csukódni kezdett.
- Nem, Ms. Jenkins, ezt önnek kell kitalálnia, de.. Nem emlékszem, hogy engedélyt kaptál volna a többi kérdésedre, Fletcher. Nincs mit bizonyítanod: akkor is pont annyira viszed majd, mint a nagyon tehetséges szüleid. Vagy ezt.. nem említetted még? Kérdezek én is valamit, amíg Malachi összeszedi magát: ki gondolja úgy, hogy Ms. Fletcher egy kis csatornapatkány, és úgy is végzi majd? Tegye fel a kezét, nevetni nem ér. - a mágia erőszakkal húzta, rántotta, tépte felfelé mindannyiuk balját. Elkeseredett küzdelem kezdődött a nyilalló fájdalommal - az alak arca most sem tűnt elő, de testtartása elégedetnek, éhesnek tűnt, ahogy előrehajolt a pulpituson, hogy megszámolja a mágiával kényszerített áldozatok kezeit a magasban. Herának nem nyílt alkalma igazán hátrapillantani - de hallhatta maga mögött a hangokat.
- Az ott négy, és.. hmm.. teljes az egyetértés, igaz? Mi az, Mrs. Devereaux, magának is van hozzászólnivalója? Akkor sem engedem ki a mosdóba, ha itt most elfolyik a magzatvize, ennél sokkal előrelátóbbnak kellett volna lennie. Ki gondolja, hogy Mrs. Devereaux azt kapja csak, amit magára vont, amit minden fehérmájú kis Jezebel? Fel a kezeket, megszámolom ezt is! - ezúttal ujjaival számolt, újra meg újra számbavéve a mágiával, égő, tüzes fájdalommal felemel kezeket.. Csak eközben adott igazán helyet Malachi számára, akinek csak akkor eredet el az orra vére bővebben, mikor időt nyerni próbált szavaival.
Az óraketyegés gyorsulásának ütemében az átkok mintha eleven tűzként hasítottak volna a Gyengélkedő fehér vásznán - az erőszak fényesen világított, fényesebben, mint szavaik. Közöttük zuhan a földre nagy, tompa dobbanással Chikara Tetsuya is: talán épp azelőtt, hogy újra áldozattá lett volna - követi út a függöny, az utolsó ártatlan villanás a levegőben, mielőtt..
- Itt van Barebone, látod, megint ugyanazt csinálja.. szerinted ki a következő, miért nem félnek a véres talárjától? Ishida miért nem.. köti le újra? Vajon.. nagyon fáj, mikor rájössz, hogy mindig csak az voltál, aminek mondanak? - a nővérek nem mozdulnak el Solace átka elől, úgy zuhannak a földre, ahogy álltak ott: mintha csak festőállvány volna a szélben. Sem csontok, sem vér - hangjuk azonban a földről is zavartalanul suttog tovább.
- Tuffin volt az? Nem, ő alkalmatlan rá.. ezért hagyta ott az anyja is, ugye? Ishida is mindjárt itt fogja.. mindig rossz látni, mikor nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. - nevetésük visszhangzik minden betegük koponyájában..
Ekkor talál Sienna átka - pár másodpercre elvakít mindenkit a zöldes-szürkés robbanás, de a csend.. utána a csend a fenyegetőbb. Rokuro fájdalmai csak fokozódnak, szavait még ugyan hallják a kialakuló harcmezőn - Anne-Rose az egyetlen, aki arrébb tudja kísérni, mielőtt a fiú orrából egyre hevesebben ömlő vér beborít mindent. A katanát is, a szétszóródott üvegeket.. a nővérek még mindig nevető testeit. A Gyengélkedő eddig hevesen kattogó órája elhallgat.. a fájdalom iszonyatos leple terül mindannyiukra.
Aztán Inés eddig az ágyban fekvő teste, rémületes, öreg arcával felül - nem pillant rájuk, szeme szorosan zárva, mintha csak aludna.. majd törékeny, megvénült, síron túli krepitációból elevenedő teste egy rémületes, túlvilági hanggal felrobban.
Mindannyiukat beborítja.
...csöpp, csöpp, csöpp, a plafon egész vásznán vörös tempera gyűlik, csepeg a három büntetésben lévő testére, hajára, arcára. Nedves, meleg - szaga fémes, elkeveredve hányingerkeltő elegyet alkot a szénnel és agyaggal. Mint órákig rágott, nyáltól felpuhult köröm bőre, langyos, delejes álomba ringatja őket, amely pont annyira éber marad, hogy ne tudjanak megszabadulni tőle, belőle.
Daphné számára a vázlatok mintha egyre újabbakat fialnának: már az egész falat, a padlót elborítják, ezekre folyik a különös szagú tempera, összegyűlik lassan a bokáik körül. Az alak hangja majdnem megbocsátónak tűnik, mikor ismét megszólal a háta mögött.
- Milyen kár, igen, milyen kár.. Hogy nem volt ott, hogy nem mentette meg? De maga.. maga egy jobb életet él, ki hibáztatná, hogy nem néz hátra, nem néz oda, ahol már csak kötelességek várják, ugye? Biztosan elnézhetjük magának, Ms. Fuentes, biztosan.. Csak az a gyávaság.. ha az nem volna, megmenthette volna. De már halott, nem kell törődnie vele többet, így lesz a legjobb mindenkinek, ha már.. a gyávasága döntött maga helyett. De tudja, mire gondolt, mielőtt meghalt? Hogy a maga hibája volt az egész. - a rózsák szaga egyre erősebb - valahol nem messze egy ajtó nyikordul, öregen, fáradtan, de biztosan. A tempera azonban.. mintha csak gyűlne és gyűlne, hullámokat vet a vádlijuk körül.
- Skylar H. Devereaux.. is mondhatna nekünk néhány dolgot, ha már a gyávaságról van szó. Vagy a macskákról, igaz? Talán rendezhetnénk valaki másnak is egy szép temetést, a rózsák alatt? Ha hazajönnél, és újra velünk lennél.. lehetne pont olyan, mint vele volt. Olyan szomorúnak tűntél, pedig olyan boldog gyerek voltál.. Ha visszajönnél, elmondhatnám neked, hogy nem különbözünk olyan nagyon. Megengedném, hogy most.. te helyezd a sírba a kedves gyermekkori barátod. Utána pedig.. te is látnád, hogy mit kívántam neked annyi éven át. - az óra kattogása csak a vallomás után tűnt el pár pillanatra: a teremben csak szenvedésük és az egyre csak ömlő folyadék zaja verődött vissza a semmiről.
- Amycus Carrow Jó.. jó.. ismerd el! A többit is, ismerd el! Mindent! Mindent hallani akarunk, mindent látni akarunk, mindent, ami befejezetlen, kimondatlan.. most befejezésre kerül! - az ajtó nyikorgása elhalt.
Valahol odakint az Óratorony, a Roxfort óratornya négyet kongatott.. mind érezték a csontjaikban.
Akár az időt.
Amikor befejezünk valamit, amit valaki elfelejtett - nem hanyagságból, nem azért, mert elfogytak kedvenc színei, mert elfogyott türelme. Mert nem tetszett neki, amit a lapon látott: bűnös dolog félbehagyni azt, ami hozzánk beszélne, rólunk beszélne.
És én semmit nem hagyom ezen az éjszakán befejezetlenül.
Az óra ketyegése mintha lelassult volna, ahogy Malachi elindult a padok mellett - ekkorra a holttest már nem volt több, mint hatalmas vörös folt a talán a világot jelentő deszkákon, onnan.. lefelé valahová. Az alak testtartásából nehéz lett volna bármire következtetni - sterilsége, üressége, színtelen-szagtalan jelenléte nem hordozott sajátos jegyeket. Bárki lehetett: bárki, aki a legkisebb bűntudat szavának sem válaszolt, mikor foglyaihoz beszélt.
- Miért segít rajtad, ha tudod rá a választ? A te dolgod, a ti dolgotok nem Tommy bűnei.. És ha rémálom volna, elárulnám? Mire volna az jó? - ha hangjából bármi kivehető maradt volna, talán úgy tűnt volna, szórakoztatja a kérdés: azt kilúgozta hangsúlytalansága. Tisztább, semlegesebb volt mint egy üres pergamen az első tintafoltok előtt. A foglyai csak akkor érzékelték változását, mikor Hera további kérdései is elhangzottak. Akkor mintha.. a mögöttük talán elhelyezkedő ajtó - amelyet Malachi már látott is, mikor szembefordult velük - vészjósló lassúsággal csukódni kezdett.
- Nem, Ms. Jenkins, ezt önnek kell kitalálnia, de.. Nem emlékszem, hogy engedélyt kaptál volna a többi kérdésedre, Fletcher. Nincs mit bizonyítanod: akkor is pont annyira viszed majd, mint a nagyon tehetséges szüleid. Vagy ezt.. nem említetted még? Kérdezek én is valamit, amíg Malachi összeszedi magát: ki gondolja úgy, hogy Ms. Fletcher egy kis csatornapatkány, és úgy is végzi majd? Tegye fel a kezét, nevetni nem ér. - a mágia erőszakkal húzta, rántotta, tépte felfelé mindannyiuk balját. Elkeseredett küzdelem kezdődött a nyilalló fájdalommal - az alak arca most sem tűnt elő, de testtartása elégedetnek, éhesnek tűnt, ahogy előrehajolt a pulpituson, hogy megszámolja a mágiával kényszerített áldozatok kezeit a magasban. Herának nem nyílt alkalma igazán hátrapillantani - de hallhatta maga mögött a hangokat.
- Az ott négy, és.. hmm.. teljes az egyetértés, igaz? Mi az, Mrs. Devereaux, magának is van hozzászólnivalója? Akkor sem engedem ki a mosdóba, ha itt most elfolyik a magzatvize, ennél sokkal előrelátóbbnak kellett volna lennie. Ki gondolja, hogy Mrs. Devereaux azt kapja csak, amit magára vont, amit minden fehérmájú kis Jezebel? Fel a kezeket, megszámolom ezt is! - ezúttal ujjaival számolt, újra meg újra számbavéve a mágiával, égő, tüzes fájdalommal felemel kezeket.. Csak eközben adott igazán helyet Malachi számára, akinek csak akkor eredet el az orra vére bővebben, mikor időt nyerni próbált szavaival.
Az óraketyegés gyorsulásának ütemében az átkok mintha eleven tűzként hasítottak volna a Gyengélkedő fehér vásznán - az erőszak fényesen világított, fényesebben, mint szavaik. Közöttük zuhan a földre nagy, tompa dobbanással Chikara Tetsuya is: talán épp azelőtt, hogy újra áldozattá lett volna - követi út a függöny, az utolsó ártatlan villanás a levegőben, mielőtt..
- Itt van Barebone, látod, megint ugyanazt csinálja.. szerinted ki a következő, miért nem félnek a véres talárjától? Ishida miért nem.. köti le újra? Vajon.. nagyon fáj, mikor rájössz, hogy mindig csak az voltál, aminek mondanak? - a nővérek nem mozdulnak el Solace átka elől, úgy zuhannak a földre, ahogy álltak ott: mintha csak festőállvány volna a szélben. Sem csontok, sem vér - hangjuk azonban a földről is zavartalanul suttog tovább.
- Tuffin volt az? Nem, ő alkalmatlan rá.. ezért hagyta ott az anyja is, ugye? Ishida is mindjárt itt fogja.. mindig rossz látni, mikor nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. - nevetésük visszhangzik minden betegük koponyájában..
Ekkor talál Sienna átka - pár másodpercre elvakít mindenkit a zöldes-szürkés robbanás, de a csend.. utána a csend a fenyegetőbb. Rokuro fájdalmai csak fokozódnak, szavait még ugyan hallják a kialakuló harcmezőn - Anne-Rose az egyetlen, aki arrébb tudja kísérni, mielőtt a fiú orrából egyre hevesebben ömlő vér beborít mindent. A katanát is, a szétszóródott üvegeket.. a nővérek még mindig nevető testeit. A Gyengélkedő eddig hevesen kattogó órája elhallgat.. a fájdalom iszonyatos leple terül mindannyiukra.
Aztán Inés eddig az ágyban fekvő teste, rémületes, öreg arcával felül - nem pillant rájuk, szeme szorosan zárva, mintha csak aludna.. majd törékeny, megvénült, síron túli krepitációból elevenedő teste egy rémületes, túlvilági hanggal felrobban.
Mindannyiukat beborítja.
...csöpp, csöpp, csöpp, a plafon egész vásznán vörös tempera gyűlik, csepeg a három büntetésben lévő testére, hajára, arcára. Nedves, meleg - szaga fémes, elkeveredve hányingerkeltő elegyet alkot a szénnel és agyaggal. Mint órákig rágott, nyáltól felpuhult köröm bőre, langyos, delejes álomba ringatja őket, amely pont annyira éber marad, hogy ne tudjanak megszabadulni tőle, belőle.
Daphné számára a vázlatok mintha egyre újabbakat fialnának: már az egész falat, a padlót elborítják, ezekre folyik a különös szagú tempera, összegyűlik lassan a bokáik körül. Az alak hangja majdnem megbocsátónak tűnik, mikor ismét megszólal a háta mögött.
- Milyen kár, igen, milyen kár.. Hogy nem volt ott, hogy nem mentette meg? De maga.. maga egy jobb életet él, ki hibáztatná, hogy nem néz hátra, nem néz oda, ahol már csak kötelességek várják, ugye? Biztosan elnézhetjük magának, Ms. Fuentes, biztosan.. Csak az a gyávaság.. ha az nem volna, megmenthette volna. De már halott, nem kell törődnie vele többet, így lesz a legjobb mindenkinek, ha már.. a gyávasága döntött maga helyett. De tudja, mire gondolt, mielőtt meghalt? Hogy a maga hibája volt az egész. - a rózsák szaga egyre erősebb - valahol nem messze egy ajtó nyikordul, öregen, fáradtan, de biztosan. A tempera azonban.. mintha csak gyűlne és gyűlne, hullámokat vet a vádlijuk körül.
- Skylar H. Devereaux.. is mondhatna nekünk néhány dolgot, ha már a gyávaságról van szó. Vagy a macskákról, igaz? Talán rendezhetnénk valaki másnak is egy szép temetést, a rózsák alatt? Ha hazajönnél, és újra velünk lennél.. lehetne pont olyan, mint vele volt. Olyan szomorúnak tűntél, pedig olyan boldog gyerek voltál.. Ha visszajönnél, elmondhatnám neked, hogy nem különbözünk olyan nagyon. Megengedném, hogy most.. te helyezd a sírba a kedves gyermekkori barátod. Utána pedig.. te is látnád, hogy mit kívántam neked annyi éven át. - az óra kattogása csak a vallomás után tűnt el pár pillanatra: a teremben csak szenvedésük és az egyre csak ömlő folyadék zaja verődött vissza a semmiről.
- Amycus Carrow Jó.. jó.. ismerd el! A többit is, ismerd el! Mindent! Mindent hallani akarunk, mindent látni akarunk, mindent, ami befejezetlen, kimondatlan.. most befejezésre kerül! - az ajtó nyikorgása elhalt.
Valahol odakint az Óratorony, a Roxfort óratornya négyet kongatott.. mind érezték a csontjaikban.
Akár az időt.
