Chris elszégyelli magát hirtelen. Hiszen ki tudja megmondani mi oka lehetett a barátnőjének beállni a halálfalók közé? Sabrinán kívül talán senki; és a lánynak biztosan lesz egy épeszű magyarázata az egészre. Csak mondaná már...! Nem, Christian nem magyarázkodásra vár, csupán az okát szeretné tudni a történteknek, mert enélkül aligha lenne képes megemészteni, hogy a szerelme egyszercsak a sötét oldalhoz pártol, a gyilkosok, emberkínzók, hazugok közé. Az a leányzó, aki pár hónapja még egy vérfarkast, vagyis egy annak hitt háztársát is képes volt utálni mindössze azért, mert az a szerencsétlen az volt, ami. Mi késztette hát ekkora változásra? Nem mer Sabrina szemébe nézni azok után, amiket az imént a fejéhez csapdosott. Ennél talán az is kíméletesebb lett volna, ha itt helyben halálra átkozza. A földnek mondja, leszegett fejjel, mégis tisztán és érthetően: - Nem, ne haragudj! Nem hiszem, hogy olyan hatalmas buli lenne az egész, azaz tudom, hogy egyáltalán nem az. Csak éppen nem értem, mi történt veled és hogyan jutottunk ide. A legnehezebb kérdést még így sem meri feltennie: hogyan tovább? Pedig ott motoszkál a fejében, kínozza a gondolat, legalább annyira, mint amennyire furdalja az oldalát a kíváncsiság, hogy mi van a lány és Gray között, hogyan keveredtek egymás mellé. Bonyolult az élet - most kezdi igazán megérteni azt, amit egynémely (önmagát érett, komoly felnőttnek tartó) cimborája olykor emleget. Bár ők is mindig zűrös csajügyleteknél jönnek ezzel a szlogennel, de aligha tud most bármelyikük segíteni, mivel kicsi az esély rá, hogy hasonló eset megtörtént volna velük. Külső segítség híján pedig muszáj lesz a saját megérzéseire támaszkodni, használni a fejét és higgadt maradni. Nem szabad többé elveszítenie a hidegvérét, mert talán annyira megsértené Sabot, hogy soha többé nem láthatná utána. Márpedig ezt nem akarja, ehhez túl szerelmes. Még vagy már, totálisan mindegy, a lényeg egyetlen dolog: menteni ezt a szerelmet, amíg még van esély a túlélésre. - Én is szeretlek - sóhajt egy hatalmasat. És nem meri megkérdezni, mi volt az ára az éji láthatásnak. Magához húzza Sabrinát, odasimul hozzá, beszuszogja azt a kellemes illatot, amivel képtelenség eltelni. Majd elmondja a lány, ha akarja. Egyelőre jó itt lenni vele, megfeledkezni az utcáról, a házsor végén várakozó halálfalóról, a zűrös világról. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat!
Orrába hatol a megszokott, kellemes, nőies illat, ahogy a lány hozzábújik. De jó! Merlinre, úgy hiányzott már neki a lány, hogy szinte szégyellte. Oké, Rico tesó már tényleg szégyellte, hogy ilyen érzelmes bárgyú bájgúnár lett a bratyójából. Az öcskös azon a véleményen volt, hogy lányok jönnek-mennek, csak az élvezet legyen állandó; neki mindegyik kellett. Chris vele ellentétben sokkal inkább egylányos típus, megállapodott, nyugodt - a kísértés(ek) dacára. Nem mintha mostanában annyira nyugodt lett volna, de ugyan ki viselné könnyedén szívszerelme eltűnését? Sabrina pedig most itt sír a vállán, több hónap után végre újra itt van. Valahogy különösnek tűnik Christian számára ez az egész, nem a megszokott fel-felcsuklós, levegő után kapkodós sírás, olyan furcsa... Mintha el lenne keseredve, inkább olyan "az egész világból kiábrándultam" sírásnak látszik. Már pedig az óriási baj, hiszen eddig bármi zűr volt még sohasem látta-érezte ilyennek a lányt. Mi változtatta meg ennyire? Sab hátrébb lép, de csupán egy cipőtalpnyit, nem távolodik hát el túlságosan. A fiú kezei immár szerelme vállába-karjába kapaszkodnak, nehogy a leányzó elfuthasson a válasszal előle. Tekintete találkozik a másik szinte kétségbeesettnek tűnő pillantásával. Érzi már, hogy baj van, ez nem egy szokásos tinirománc lesz, apró-cseprő problémákkal, féltékenységi hisztikkel, önállósági törekvésekkel, befolyásolási kísérletekkel, játszmákkal. Mégis mi a búbánatos manókórba csöppenhetett a nő? - Gray-nél laksz? - hörgi félrenyelve Christian, majd veszett hadarásba kezd. - Hát ez óriási, egészen szuperszónikus, de komolyan... Tudná még folytatni, ám szemmel láthatóan Sabrinának akad még némi közlendője. Pontosabban inkább megmutatnivalója. Chris úgy érzi, mintha minden ereje hirtelen a földbe szállna, mintha az a piszok szemét kő ott a talpa alatt kiszívná belőle az életet. Falfehérre sápadva tántorodik neki a sikátor falának, lábai nem bírják el teste súlyát, előbb egyik, majd a másik térde csuklik be. Hátával a falnak támaszkodva csúszik le, tekintete elüvegesedik, már nem a valóságot látja maga előtt. Emlékek loholnak tova azon a belső vetítővásznon, emlékek tucatja, százai, ezrei. Sabrinával, ezzel a lánnyal, aki itt áll előtte, karján a Sötét Jeggyel. Ordítani kéne, hogy ne fájjon. Vagy elaludni és aludni mindaddig, amíg ki nem alussza magából a lányt, a ravaszul csillogó, örökvidám barna szempárral, a selymes hajával. És Momot, a törpegolymókot, akit ő ajándékozott neki. És Austint, a fürge macsekot - micsoda harcokat vívtak a golymók életéért! A pisze orrát, a mulatságos grimaszait, meg még annyi minden mást. Sajnos ez egy esélytelen vállalkozás, a nő feledhetetlen, csupán egyetlen módon lehetne mégis minden emléktől megszabadulni: ha Chris örökre elaludna. Hirtelen végtelennek érzett energiával telítődve felpattan földről és akarata ellenére a kelleténél hangosabban, szinte ordítva szólal meg: - Ez aztán gyönyörű! Príma kis randi, dacára annak, hogy az elmúlt jónéhány hónapban olykor az is felmerült bennem, már régen elfeledtél. Erre kiderül, hogy fenét, csupán felcsaptál halálfalónak! Engem nem akartál hívni? Pedig mostanság ez olyan divatos szakma és sokat tanulni sem kell hozzá, szóval tuti hamar elsajátítottam volna. Vagy éppen most szerveznél be? Neeeem, azt te is tudod, hogy nem jó, ha egy cégnél dolgoznak a párok... Sebzett oroszlán, dühödten csapja a falhoz az öklét. Érzi saját hangja élét, tudja mennyire nem fair Sabrinán kiadni minden eddig felgyűlt dühét, feszültségét, aggódását, mégis... Már oly mindegy, hiszen kirobbant belőle, a vártnál és a kelleténél milliószor bántóbban. Kifulladva hallgat el, sejti mekkora fájdalmat okozhatott az iménti kitörése Sabrinának, az ő lelke azonban mégis könnyebb lett tőle, hogy végre nem magában kell dédelgetnie ezt a tüskét. Becsukja szemét, újra elhagyja minden ereje. Sokk? Nem tudni. Újra visszadől a falnak és magába roskadva lecsúszik. Arcát a tenyere mögé temeti, kézfején lassan, vékony patakokban csurog lefelé a vér. Kérdések villognak neonszín betűkkel csukott szeme mögött. Mibe keveredett Sabrina? Hogyan másznak ki belőle? Másznak, mászunk... Lesz-e egyáltalán folytatás, vagy ő már nem is kell a lány életébe? Hogyan tovább?
Miért? Miért kell éppen Gray-hez mennie? Mi köze a pasasnak Sabrinához? Christian kétségek között vergődött, már több mint egy teljes napja. Azt tudta, hogy a barátnője bujkál, de arról legfeljebb halovány sejtelmei lehettek, hogy miért. Ezekben a zűrös időkben mindenkinek van valami oka rejtőzésre. De miért Gray-nél rejtőzne Sabrina? Mi köze hozzá?! Mégsem merült fel benne egyetlen pillanatra sem, hogy nem megy el. Ott kell lennie, látnia kell a lányt, hiszen oly régen találkozhattak utoljára... Már meg sem tudná számolni hány napja. Prefektusként kijöhet éjjel a folyosóra, bármily zűrös idők járnak. Magányos visszhangot vernek léptei a folyosón, senki más nem kószál ilyenkor. Elszántan talpal végig a kastélyon egy bizonyos ajtóig. Brandon Gray - hirdeti azon az ajtón a táblácska. Chris végignéz magán a félhomályban, idegesen megcibálja pulóvere alját, leltárba veszi a fülében függő bizgentyűket (bagoly, vágtázó ló, macskakölyök fonalgombolyaggal, balta, apró kulcs, sámli). Azután kopogna, ám az ajtó magától feltárul. Pont tizenegykor. Chris értetlenül megy a látszólag határozott céllal közlekedő pasas után. Azt mondta neki Gray, hogy láthatja Sabrinát, de arról nem volt szó, hogy hol. Hát ennyire nagy zűrbe keveredett a egykori hugrabugos, hogy már nem is jöhet a kastélyba? A fiú alvajáróként caplat utána, nem fog fel semmit a körülöttük zajló eseményekből. A tanár szavai mégis áttörik azt a burkot, ami bevonja Chris tudatát, ami kizárja a küvilágot a fejéből. Egy óra és tíz perc: a végtelen idő egy rövidke szelete, vajon mire lesz elég? Elég lesz-e arra, hogy elmondja a lánynak az érzékeiben dúló vihart, s azt, hogy szinte fájó a hiánya? Vagy hogy Sabrina elmesélje miért nem lehet mellette a Roxfortban? Rövid gyaloglás után befordulnak egy sikátorba, ahol már vár rájuk egy árny. - Egy óra - hidegnek hallatszik a hang. A tanára hangja. Egy halálfalóé. Ezzel a mondattal számára megszűnik létezni az alak, aki idehozta. A sikátor homályában csupán két alak áll immár; Chris nem vesz többé tudomást a falat támasztó harmadikról. Az egyik tétován lép a másik felé, a mozdulatba belesajdul a másik gyomra. Mára szinte megszokott érzés lett ez a fura vasmarok ott a gyomrán, a lány hiányával együtt jár - amikor csak eszébe jut az a bizonyos lány. Márpedig ez sűrűn megtörténik. Most valahogy mégis más. Nem tudná megmondani miben, de Sabrina... megváltozott. - Szia - nyögi végri ki rekedten. Lassan lépked, sinte hitetlenül. Mintha attól tartana, hogy a szerelme egyik pillanatról a másikra eltűnik, akár a délibáb. Hatalmasakat nyeldekel, pislogni azonban nem mer, szinte még a szemével is fogni próbálja a lányt, nehogy újra elveszítse. Torkában gombóc, s teljes egészében csupa libabőr lesz, ahogy végre magához ölelheti a lányt, akibe talptól fejbúbig szerelmes. Gyomrában mégsem enged a szorítás, mintha tartania kéne valami titkos veszélytől. Aztán rázza a hideg, immár titkolatlanul. Görcsösen kapaszkodik Sab vállába, karjaiba, torkából különös hangok törnek fel. Nevetés, csuklás, sírás, sóhaj torlódik össze, egymással keverednek, s a szavak kimondására már nincs lehetőség. Végigsimít a leányzó haján, a mozdulat kissé durvára sikeredik, hiszen keze remeg az idegességtől. Lassan tudatosul benne az is, mennyire hideg van. Ő nem a kinti időjáráshoz öltözött, vékony pulóvere nem védi meg, nem melegíti kellőképpen. - Ne-nem akarom, hogy megint elmenj - dadogja vacogva. - Szere-retlek! Nehezen jönnek a szavak, annyi mindent szeretne mondani. Mégis az egy óra annyira rövid idő, a lényegre kell szorítkoznia. A lényeg pedig az, hogy ahogyan idehozta neki Sabrinát Gray, úgy akár az iskolába is be, pontosabban visszaviheti. Hogy többé ne kelljen elveszíteniük egymást. És van még egy-két fontos kérdés, amit muszáj kiböknie, különben megfullad tőlük: - Hol voltál? Mi közöd Gray-hez?
Név: Christian Ashmore Évfolyam: VI. Ház: Hugrabug
1. Ön általában a társaság motorja 2. Ha Ön tanár volna milyen tárgyakat tanítana szívesebben? gyakorlati jellegű tárgyakat 3. Melyik megtisztelőbb az Ön számára ha következetesen gondolkodó, logikus embernek ismerik azért ez, mert sosem ismertek ilyennek 4. Amikor Ön elmegy valahová, napi ügyeit intézni, csak úgy elindul 5. Kapcsolatai kialakításában széleskörű kapcsolatokra törekszik sok különböző emberrel 6. Ha egy kötött programhoz kell igazodnia gátlónak találja 7. Ön rendszerint kivel érzi jobban magát? álmodozó típusú emberekkel 8. Melyik nehezebb az Ön számára? alkalmazkodni a folyamatosan változó feladatokhoz 9. Az Önhöz közelálló emberek tudják hogyan érez Ön? igen, a dolgaim többségével kapcsolatban tudják 10. Ön jobban ügyel az emberek érzéseire 11. Amikor Ön társaságban van jobban szeret bekapcsolódni a csoportos beszélgetésbe 12. Ön jobban kedveli azokat az embereket akik túlságosan eredetiek, és az egyéniségüktől függ, hogy feltűnőek avagy nem 13. Ön gyakrabban hagyja, hogy a szíve vezesse az eszét 14. Ön jobban kedveli, az nyitott bármikor bármilyen szórakozásra, amikor csak alkalom adódik 15. Baráti körében mindig mindenkivel kapcsolatban jól értesült Aakár a legpletykásabb vénasszonyok egy társasházban. De sosem rajtam múlik 16. Az az ötlet, hogy listát készítsen a hétvégén elvégzendő teendőiről kifejezetten lehangolja 17. Milyen embert szeretne inkább barátként? valakit aki állandóan új ötletekkel áll elő 18. Ön inkább sikeres a váratlan események kezelésében, a megoldások gyors megtalálásában 19. Amikor Ön kényelmetlen érdeklődés középpontjába kerül megpróbálja tréfával elütni a dolgot 20. Egy nagy társaságban Ön gyakrabban mutat be embereket másoknak 21. Ön inkább ötletes, szellemes ember 22. Ön rendszerint többre értékeli az érzelmeket mint a logikát 23. Amikor előre meg van határozva, hogy Önnek egy bizonyos dolgot, egy bizonyos időben csinálnia kell, Ön ezt kellemetlennek találja, mert kötve érzi magát 24. Önnek sok a mondandója, de csak bizonyos embereknek, bizonyos körülmények között 25. Ha Öntől megkérdeznék egy szombat reggelen, hogy mivel fog telni a napja, Ön túl sok dolgot sorolna fel kétszer 26. Amikor szórakozásból olvasgat élvezi ,hogy különös vagy eredeti módon magyarázhatja az olvasottakat 27. Ön jobban szereti a dolgokat az utolsó pillanatra halasztani 28. Amikor Ön egy partin van, szereti elősegíteni az események folyását 29.létrehozni 30.előnyök 31.tervezetlen 32.feltalál 33.kritikus 34.beszédes 35.lenyűgöző 36.bizakodó 37.spontán 38.torony 39.kemény 40.élénk 41.tervezés 42.megbocsát 43.alkalmi 44.gyakorlat 45.együttérzés 46.beszéd 47.absztrakt 48.meleg-szívű 49.elhatározás 50.jelkép 51.békebíró 52.barátságos 53. Ha új emberekkel találkozik azok, rögtön tudják, hogy mi érdekli Önt 54.Ha olyasmit kell csinálnia, amit sok más ember is csinál, melyik mód a vonzóbb Önnek? felfedezni egy új, saját módszert 55. Melyik a súlyosabb hiba az Ön számára? ellenszenvesnek lenni 56. Ön szerint napi rutin szerint cselekedni kényelmes útja a dolgok elintézésének 57. Ha házibulin vesz részt minden esetben jól szórakozik 58. Amikor elkezd egy nagy projektet, amit a hét folyamán kell befejeznie fejest ugrik a dolgokba 59. Ön szerint, melyik képesség a fontosabb? észrevenni a kínálkozó lehetőséget egy helyzet során 60. Amikor sok apróságon gondolkodik, amit meg kell tennie, vagy meg kell vennie, mindig pontosan emlékezik mindenre, papír vagy egyéb emlékeztető nélkül is 61. Ön rendszerint szabadon kimutatja érzelmeit 62. Ön inkább kutatja, hogy mi az ami még nem tökéletes, és megoldatlan problémákat keres 63. Ön inkább dolgozik olyan ember irányítása alatt, aki mindig kedves mindig korrekt is-is 64. Amikor begyűrűdzik egy új divathullám Önt nem érdekli különösebben Ön az elsők között van aki kipróbálja az újdonságot hulláma válogatja... 65. Az, hogy időben befejez egy munkát, azon áll, hogy az utolsó pillanatokban sokkal gyorsabban képes dolgozni 66. Életstílusában Ön jobban kedveli az eredeti dolgokat 67. (itt több is megjelölhető) A napi munkája során utálja az olyan helyzetet ahol nyomás nehezedik Önre 68. Elmondható-e Önről, hogy jobban képes lelkesedni a dolgaiért mint az átlag 69. Ön szerint, melyik a dicséretesebb ha valakinek látomása, ötletei vannak na jó, a látomás talán nem annyira, de az ötletek kellenek 70. Ön szerint melyik a nagyobb hiba ha valakiben nincs elég melegség 71. Amikor különleges munkája akad, aközben találja ki, mi a szükséges, miközben csinálja 72. Ön könnyen értesül a dolgokról 73. Napjának a megszokott rutin szerint zajló részét Ön unalmasnak találja 74.változtat 75.érez 76.ráérős 77.elmélet 78.megvitat 79.házibuli 80.ismeretlen 81.megható 82.változó 83.képletesen 84.szelíd 85.szívélyes 86.ötletek 87.hűséges 88.kényelmes 89.képzelgő 90.szimpatizál 91.fogalom 92.igazság 93.gyors 94.ki
Már javában csevegünk a padtársammal, amikor befut a tanár - bár ez talán túl enyhe kifejezés a pasas érkezésére. A mellettem ülő csajt már első óta ismerem, így nem okoz gondot a vele való társalgás. - Mi az: egyik füleden be, a másikon ki, mégis a fejedben marad? - kérdezem előre vigyorogva a fárasztó vicc poénján. A vállvonogatást látva megválaszolom saját kérdésem: - Jégcsákány. - Hülyeeee - sikkant a csaj galádul összeborzolva a kivételesen formásra zselézett frizurámat. - Hé, ez csalás! - kapok a keze után, hogy félresöpörhessem, mielőtt végzetes kárt tesz a Sabrina kedvéért létrehozott hajpompában. Mert délután randink van és elhatároztam, ha már annyira tetszett neki múltkor a rendezett tollazat, akkor megint megmutatom, igenis tudok fésülködni. Ebbe az idillbe rondít bele az ajtóba robbanó termetes tappancs, néma döbbenetet eredményezve a diákság részéről. A fickóról első ránézésre süt, hogy nem most jött a házimanók közül, ráadásul az a hír járja, hogy egykoron durmstrangos volt; ami a korát tekintve nem is lehetett olyan rég. Az a tény, hogy repülést is oktat, még pluszban ellenszenvessé teszi számomra, de talán csak mert tériszonyos vagyok. Ilyen fiatal és máris ennyire utálnivaló... Gyalázat. Minden esetre azt hiszem, nem fogom igazán kedvelni idén a sötét varázslatok kivédése órát, ami immár szimplán sötét varázslatok néven fut. Sokatmondó pillantást váltunk padtársammal a tanár szövegelése hallatán. "...komoly sebzést okozó varázslatok..." - hallom elhangzani a gúnyos mosolyú katedrabitorló szájából. Arcom megfeszül, szám sarka dühödten megrándul, ahogy egyenként végigtekint a diákságon. Nem érdekel, ha látja is a rándulást, nem jópofizni vagyok itt, hanem mert tanulni akarok, mert nem akartam itthagyni a Roxfortot a halálfaló-uralom ellenére sem. Ha hagytam volna a sulit a bánatba, úgysem tanulnék tovább később. És persze itt van jócska vonzerőnek a szerelmem, Sabrina, aki nélkülem talán teljesen védtelen lenne. Na mindegy, most inkább a feladatra kéne koncentrálni. Lex Ignis, a sárkány vigye el! Eszem ágában sincs bántani ezt a kedves lányt itt mellettem, nem akarok tüzes szavakat égetni rá, még a ruhájára sem. Szám ismét megrándul, idegességemben megcsörrentem a fülemben lógó bizsukat. Hiába tiltakozik ellene minden porcikám, mégsem tehetek semmit, nem szólalhatok meg, hacsak nem akarok a Szent Mungóban kikötni kínzás miatti téboly okán. Belenézek a tanár kék szemeibe, ám csupán feneketlen mélységet látok bennük. Nem fogja meggondolni magát, nem is valami idétlen tréfa az egész. Ez komoly. Tényleg kínoztatni akarja a diákokat. Mert akármerről nézem, ez már a kínzás kategóriájába tartozik, nem kicsit. És törvénytelen. Etikátlan. C'est la vie, mondaná az kínai varázsló, ha tudna franciául. Holmi sportszerűségre hivatkozva megadom a lánynak azt az előnyt, hogy ha már kínozni kell, szenvedek én előbb. Kezdje csak ő, addig is húzhatom az időt, hátha kicsengetnek, összedől a suli, vagy elvigyorodik a prof és mégsem kell bántanom a mellettem ülő törékenyen vékony, kedves, mulatságos lényt. Az embertársamat. A barátomat. A lány felkészül, én pedig a várható kín mértékén rágódva megint a fülcsüggőkhöz nyúlok, körbeforgatom, megszámlálom őket. Tévedés lenne azt mondani, hogy félek (ilyet egy férfi soha nem vallana be), de azért bátornak sem nevezném magam jelen pillanatban. Összerándul a gyomrom, amikor bűntudatos, elgyötört arccal pálcát emel rám a csaj. Egy pillanattal később megcsikordulnak fogaim az égető fájdalom hatására, akárha tüzes vassal sütögetnék bőrömet. Billog, villan be a kép, közönséges megbillogozás. Nem baj, barátok vagyunk, ki kell bírni. Hatalmasat nyelek, amikor végre kimondja az ellenvarázst. Ám nem sokáig tarthat a megkönnyebbülés, rajtam a sor. - Kész vagy, mehet? - kérdezem gyengéden, bár lelkem mélyén tudom, erre nem lehet felkészülni. Ő becsukja szemét és elszántan bólint, amolyan "Ide lőjetek!" testtartásban vár sorsára. Első nekifutásra nem sikerül a varázslat. Nem csoda, hiszen mindössze az orrom alatt mormolom el kelletlenül az igét, annyira nem vágyom megtenni. Egyik szemét félig kinyitva, a másikat annál erősebben beszorítva les fel rám. Hiába, nem megy. Másodjára sem. Azt hiszem, az ő szempontjából sokkal rosszabb, sokkolóbb lehet a helyzet, bármilyen megadóan várja az átkot. Muszáj lesz tehát összekaparnom minden tudásom és tehetségem. Arra kéne talán gondolnom, hogy a rontások egészen jól szoktak menni. Fogd fel úgy a dolgot, mint egy szimpla rontást! - Lex Ignis! - mondom ezúttal erélyesebben. Aztán inkább nem ordítok fel, hogy sikeeeeer!, mert a kirajzolódó felirat tanúsága szerint a hölgyemény részt vesz valami összeesküvésben a földkerekség leggonoszoabb varázslója ellen. - Lex Culpa! - nyüsszenek gyorsan ijedten, hátha eltüntethetem a feliratot, mielőtt megláthatná a tanár. - Ne haragudj, nem akartalak bántani... Amint eltűnik a felirat, barátian átkarolom a lány vállát, amolyan fájdalomdíjként az imént okozott kín miatt. Néhány további vigasztaló szót mormolok neki a nem létező bajuszom alatt, ami esetleg eltüntetheti a könnycseppeket a szemeiből. Végülis a varázslat sikerült, ezen az órán már remélhetőleg nincs több dolgom. Jöhet a pihenés, az a bizonyos jól megérdemelt.
Chris pontosan érkezik az órára, mint mindig. Ez azon kevés számú előadások közé tartozok, mely még a tanár halálfaló léte ellenére is érdekli a fiút, így nem engedheti meg magának a késést. Az más téma, hogy a tanárnővel magával nem tud mit kezdeni, mert képtelen beszélni vele. Nőből van, na, ennyi az egyetlen probléma vele. Vagyis inkább Ashmore számára gond ez, emiatt hanyagolja órán a jelentkezést, mert úgysem tudna egyetlen egész, értelmes szót sem kinyögni, nemhogy többet. A padokon heverő papírlapok rosszat sejtetnek a terembe belépő fiúval. Nyert, dolgozatírás következik. Hát ezzel nem számolt. Soha nem szokta összeírni az aktuális dolgozatokat, ezért olykor bizony pofára esik. Nyugavér, csigalom - dörmögi hangtalanul magának, miközben igyekszik a megszokott lazasággal lépdelni tovább a nyílászárótól, nehogy elállja a többiek útját. Még a végén lemaradnának egy ilyen pompás doliírás lehetőségéről. A fene érti, miért nem ugrál örömében Chris... Ledobja magát az ajtóhoz legközelebbi székek egyikére, hogy garantálva legyen a menekülési útvonal óra végén, majd sóhajtva lát az előtte heverő pergamen tanulmányozásához. Szeme végigszalad a feladatokon, s hamar feltűnik neki, hogy mégsem a legjobb helyet választotta, mert a kulcsos tálka a terem közepén található, jócskán messze tőle. Mindegy, úgysem tudná megcsinálna azt a feladatot az első nélkül. Vagyis egyelőre nincs menekvés, neki kell látni a dolgozatnak. Chris szorgalmasan rágja cukorpennája végét, mert így azért mégis élvezetesebb akármelyik óra, akármilyen dolgozat. Ropogtatás közben olykor odakanyarít egy-egy szót a pergamenre, a vázlat azonban mellé kerül, a padra, hogy ne egy áthúzgált, kesze-kusza ocsmányságot adjon be. Épp elég, hogy olyan olvashatatlanul ír. Az első feladat csuklóból jön, csak filózni kell pöttyet a tanult vagy valahonnan hallott varázsigéken és máris megvan mindegyik. Bár az utolsó megoldásban kissé bizonytalan, mivel úgy rémlik neki, mintha egy hangyányit másképp tanulta volna, ám mivel az eltérés csupán egy "i" betű, ezért beírja. A második azonban sokkal zűrösebb, erre tényleg tanulni kellett volna. Tanulás híján azonban az óráról megmaradt emlékfoszlányok alapján próbál valami alkotni, ami így nem megy, azt hasból írja be. A harmadik feladat megoldása pedig egyértelműen következik az elsőből. A végeredmény nagyjából így fest: Príma, eddig minden gyönyörűen le van írva. Ám nem isszák olyan forrón a vajsört, most a gyakorlatban is ki kéne próbálni azt, amit az utolsó feladatnál a pergamenre vetett Chris. Végülis nincs semmi kockázat, max kilyukasztja a drágalátos fémdarab a kezét, nincs mitől félnie. A fiú sóhajtva bűvöl maga elé egyet a terem közepén lévő tálban tobzódó kulcsok közül. - Baziteo! - bök rá varázspálcájával a kulcsra. Vajon működni fog a varázs avagy kínpad vár a legényre?
Még pont időben startolok a klubhelyiségből bájitaltanra. Mondjuk azért így az ősz végén már tényleg nem árt némi pontosság, nem most kezdődött a tanév. Sőt, ha azt nézem, lassan itt a téli szünet és tűzhetek haza. Kéjmámor. Nem éppen kedvenc óra az ominózus, bár mióta nem Piton prof tartja, határozottan jobb lett, dacára a halcsifalcsi tanerőkészletnek. Némi elméletezéssel kezdi az órát Foley prof, ám előtte minden asztalra kiutal egy receptet az elkészítendő főzethez. Fél füllel figyelek a mondókájára, ám közben szemeim a receptet csillagásszák. Nézzük csak, mi kell a kotyvasztáshoz! Futóbab megvan, izzadófű szintén, ricinusmag is, sámánbogáncs – itt lapul a tatyómban… Sápugró veresgyökér, te meg miszösz vagy, öregem? Mindegy, max szerzek a tárolószekrényből. Sukolygyékény van, varangynedv gigantikus üveggel lapul a hozzávalókészletemben, vizet pedig bármikor tudok szerezni. Ezüstkés kéznél, varázspálca, fiolakészlet, rézmérleg úgyszintén. Zsír, csaknem minden itt van. A többiekhez hasonlóan begyűjtő bűbájjal invitálom magamhoz a fémkalitot és a permetszóró palackot, valamint ha már úgyis gyűjtögetek, akkor a tárolószekrényből szert teszek egy „sápugró veresgyökér” nevezetre hallgató izgága növényre. Ha ugyan növény egyáltalán ez az izgő-mozgó izé, ami itt pattok előttem az asztalon a rézmérleg közvetlen szomszédságában. Lefelé fordított szájjal parkolok fölé egy üres üvegcsét, hogy ne mászhasson el a dögnek való. Na jól van, most gyorsan át kéne futni a receptet, mert anélkül meglehetősen nehéz bármit is kezdeni. Gyorsan felaprítom a ricinusmagot, mert a recept szerint így lesz rá szükség és úgy nézem, később nem nagyon lesz időm felcafatozni. Egyéb híján a talárba törlöm kezeimet, mielőtt a továbbiaknak látnék. Röhejes lenne, ha olyan kis kötényekben pompázna mindenki órán, mint ami a sztárszakácsoknak van, de tény, hogy elkelne valami kéztörlő alkalmatosság olyan esetekre, amikor az ember mérgező dolgokkal vagy könnyen levet engedő összetevőkkel dolgozik. A leírásnak megfelelően háromnegyedes jelzésig megtöltöm vízzel a kondért, majd pálcámmal felsrófolom a lángokat alatta, hogy felforrhasson. Míg a víz melegszik, a futóbabok hámozásának látok. Nem könnyű feladat nyugalomra bírni a vesztüket érző, alapból is mozgékony természetű futóbabokat. Különös módon fel sem merül bennem, hogy varázslatot alkalmazzak a pattogás ellen, aminek biztosan mugli származásom az oka. Miután végre kitessékeltem bőrükből a bőszülten tiltakozó babokat, laza csuklóval belesöpröm a négyfőnyi legénységet a vágódeszkáról az üstbe, továbbiakként pedig a jó előre odakészített három szem sámánbogáncs csúszik a babok után az időközben fortyogóvá forrt vízbe. Csaknem követi az összetevőket az ezüstkésem, de mákomra sikerül az utolsó pillanatban elmarkolnom az üst fölül. Azután csak állok néhány másodpercig a kés pengéje mellől lecsorduló véremet bámulva. Jellemző, még ezt is el tudom bénázni: pont az ezüstpengénél sikerült elcsípni a kést, s az él végigszántotta az ujjaimat. Hát ez hörr és morr. Hangos csattanással landol a kés az asztalon a megmaradt összetevők mellett, amikor végre szétnyitom öklömet. Egyéb híján a talár alatt rejtőző pólóm aljáról tépek sebkötözőt a vérzés elállítására, hogy innentől kezdve fél kézzel bénázhassak tovább. Az a bizonyos borszín egyveleg még megvan, ám kevés esélyem van épkézláb főzet összeállítására ilyen kézzel. Most következne a mérőkanálnyi varangynedv. A táska aljáról korábban előpecázott üvegért nyúlok és hatalmas szisszenés kíséretében tekerem le a jól ráerősített tetőt. Jobb kezemben az üveg, balban a mérőkanál; enyhén remegő mancsokkal próbálom kitölteni a löttyöt. Naná hogy megcsúszik a véráztatta kötésen az üveg, így ugyan a mérőkanál tele lesz, de a taláromra is jut egy nagyobb adag undorító sárgászöld lütyő. A főzőcske miatt esélytelen a trutymó letakarítása, erről csakis utólag lehet szó. Most nézem csak, hogy a varangynedvből jutott az üstbe is valamennyi, amitől hirtelen kedvem lenne sűrűn káromkodni. Megoldásképpen a mérőkanálból visszatöltök valamennyit az időközben üressé lett üvegbe, a többit pedig az üstbe löttyintem a már ott fődögélők mellé, s jöhet a 7x7 irányú keverés. A főzet viszont bagózik sűrűsödni, hiába kevergetem bőszen. Biztos a túladagolt varangyszmötyi miatt van. Nem érdekel, sebtében belevágom az előaprított ricinusmagot. Egy pillantás a receptre és jöhet a sukolygyékény, azután izzadófű levét locsolok egy fiolából az üstbe. Pfuj, micsoda ocsmány kinézete lett! Nem egészen fekete a hígas lötty, úgyhogy jobbnak látom belezúdítani a maradék kevés izzadófű levet, ami a fiolában található. Erős a késztetés, hogy az üst fölé hajoljak megszagolni a főzetet, ám még az óra legelején észbe véstem, hogy veszélyes az ember orrát beleütni a készülő doxicidba és a készbe egyaránt a mérgező gázok miatt, ezért inkább csak keverek rajta néhányat. Hát akkor jöjjön az utolsó lépés, a sápugró veresgyökér. Lekapom az óra elején ráfordított befőttesüveget (a fene tudja mit keresett a bájitalos holmik között…) a veresgyökérről és mielőtt elszökdécselhetne a galád, tenyéréllel suhintok utána. Halk nyekkenéssel terül el az asztalon a dög – ha nem órán lennék, nagyon jól elszórakoztatnának a menekülési kísérletei, itt azonban nem lustálkodhatok. - Sajnálom, haver – mormogom, miközben a véráztatta kötéses kezembe markolom, majd az üstbe merítem a kapálózva tiltakozó gyökeret. Tudom, szentimentális ökör vagyok, de mégiscsak egy élet volt. A végeredményt tekintve azt hiszem, nem lett tökéletes a főzetem. A víznél hangyányit hígabb, de legalább a színe normális, azaz szurokfekete, akár a receptben, a szaga legalább olyan förtelmes, mint a többieké. Hogy ezt miért nem írják le a receptek, felfoghatatlan. Mindegy, egy fiola megy a tanárnak a főzetből, ám mielőtt kivinném az asztalhoz, az üvegcsére ragasztok egy cetlit névvel, évfolyammal, házzal ellátva. A szórófejes palackba is öntök egy adagnyit és egy újabb fiolába megy a tartalék arra az esetre, ha véletlenül elhánynám valamerre a fújókásat. Végezetül kiürítem az üstöt és a következő órára indulok.
Vadásszunk doxyra!
Bélelt pulcsit öltök magamra, ami kellőképpen vastag ahhoz, hogy ne fázzak, mégsem gátol a mozgásban. A farmer hidegségét már nem tudom mivel ellensúlyozni, de az a legfeljebb félórácska, amit kint szándékozok tölteni a zegernyében, nem lehet olyan vészes. Fagyhalál biztosan nem fenyeget. Előhúzom ágyam alól az előre odakészített ketrecet a doxiciddel és a lánckesztyűvel együtt. Magamhoz veszem a komódon pihenő varázspálcát és nesztelen léptekkel vadászatra indulok az üvegházak környékére, menet közben igyekezve nem felriasztani a szunnyadó háztársakat. Már a kastélyon kívül bújok bele az apró láncszemekből készült fémkesztyűbe, mert ez a művelet mindig halk csörgéssel jár és nem szeretném kockáztatni a lebukást, ha már a szabályok ellenére idekint császkálok. Csak ekkor jut eszembe, hogy elfelejtettem csalit hozni, ergo vígan lebukhatok, vajmi kevés az esély a sikerre. Más módon kell bejuttatnom a kártékony kis szőrcsomókat a ketrecbe. Ez esetben viszont csak a nyílt vagy a rejtett támadás maradt lehetőségként, amiből az utóbbi jobban vonzott, mert nagyobb az esélye, hogy nem kapok a nyakamba egy rakat doxyt, akik rám fenik a méregfogaikat. Keresek egy olyan bokrot, ami kellőképpen nagy a rejtőzéshez és elég közel van az üvegházhoz, hogy legalább arról védve legyek. Miután sikerül alkalmas búvóhelyet találni, ellenőrzöm, hogy doxymentes-e (mázlimra lakatlan), majd igyekszem a lehető legkisebb zajjal befurakodni a levelei közé, nehogy idejekorán elriasszam a forgalmat. Hátamat az üvegház kellemes hőmérsékletű falának simítva leselkedek ki az ágak közül, alkalmas prédára várva. Kevés híján elbóbiskolok a bokor ölelésében, mire végre arra vetődik egy kisebb csoport aprótermetű doxy. Nagyszerű! Nonverbálisan küldöm rájuk a bénító varázslatot, nehogy idő előtt megneszeljék honnan érkezett a támadás, majd hasonló módon lebegtetek magamhoz két döglöttnek tetsző, moccanatlan lényt. Elég óvatos vagyok ahhoz, hogy ne fogjam meg egyiket se, hiába van rajtam lánckesztyű. Inkább beröptetem a méregfogúakat a magammal cipelt ketrecbe és gyorsan rálakatolom az ajtót. A kalitka rácsain keresztül fújom le őket a délelőtt folyamán megfőzött bájitallal, de a biztonság kedvéért a bénító varázst sem oldom fel róluk, nehogy túlzottan bevaduljanak a ketrecben. Még bulit rendeznének az ágyam alatt, ahová reggelig elrejteni szándékozom a kalitot a kíváncsi tekintetek elől.
Másnap reggel a leadás előtt cetlit ragasztok a ketrecre, melynek felirata megegyezik a tegnap leadott bájitalon szereplőkkel és feloldom a bénító varázst. Mellékelem a szórófejes palackot is a doxiciddel, ám az utazóládámban lévő másik fioláról mélyen hallgatok Foley prof előtt. Jól jöhet az még valamire.
Úgy döntöttem, idén kivételt teszek és időben érek be a mágiatöri órára. Oké, nem túl gyakori szokásom a késés, de talán mégsem a tanév első óráin kéne kezdeni, nem igaz? A dupla bájitaltanos szerencsétlenkedésem után felszaladtam a Hugrabug fiúhálójóba öltözékváltási célzattal, mivel sikeresen leöntöttem magam varangynedvvel és még némi sámánbogáncs is tapadt a ruhámhoz. Ám még így is sikerült időben elrajtolnom. Farmerzsebbe süllyesztett kezekkel, lazán ténferegtem a tanterem felé abban reménykedve, hogy nem én leszek az első befutó, ha már ilyen hamar indultam. Elsőnek lenni rossz, mert az üres tanteremben nem lehet előre látni hová fognak ülni a legtöbben, hol lehet elbújni a tanár elől, hogy rejtegessen az állkapocsszaggató ásításokat és az unalom ellen a pergamenre firkált mindenféle ábrákat. Mázlimra már ketten is bent ülnek: Carithy és Shay, egymástól jó távol. - Halihó, hölgyeim! - intek feléjük mosolyogva, a mosoly azonban fanyarra sikeredik a várható altató hatású Raimburg-szónoklat előérzete miatt. Hiába jófej a fazon alapvetően, ha egyszer mágiatörténetet tanít. Szerencsétlent néha komolyan szánom. Tapadnak rá a csajok, választhatott volna valami sokkal sirályabb foglalkozást is, vagy ha már mindenáron tanár akart lenni, akkor egy izgalmasabb tantárgyat. Bármennyire tudom, hogy Carithy körül nagy űr szokott tátongani újabban, legalábbis a tanévkezdet óta a pletykáknak hála mindig ez a szitu, akkor is mellé ülök. Könnyednek szánt kérdést teszek fel neki, remélve, hogy a vonaton történteket már feledte és nem fog kettétépni heveny idegességében. - Mizujs, Car? Hogy tetszik a suli új változata? Hangomba nem kevés irónia vegyül, utalva a halálfalók jelenlétére és az általánosan sötét, mogorva hangulatra. Közben zsebemből pergament, tollat bányászok elő, a varázspálcát egyelőre hagyom nyugodni, ezen az órán úgyis csak körmölés van feszt, soha nem varázsolunk semmit. Max a tanár a vázlatot a táblára, ha nincs kedve írni és a diktálást éppen kevesli. Időközben lassan megtelik a tanterem diákokkal, s úgy fest, idén késő sem lesz, ugyanis Raimburg utódja, helyettese, akárkije késik, méghozzá nem is keveset. A huszadik perc táján már-már felpattanok, hogy kisétáljak a teremből és valami értelmesebbel töltsem az életem, végül mégis maradok. Nyílik az ajtó. Mezítlábas, kócos nő lép be rajta. Fiatal, vékony, nőies, szép. Csaknem csorogni kezd a nyála a tanteremben található ifjaknak, élükön velem, csakhogy legtöbbjükkel ellentétben, én azonnal zavarba jövök egy ismeretlen lány vagy nő társaságában. Mélyen elpirulok, majd egészen elfehéredek, mire megszólal és lassan süllyedni kezdek a pad alá. Ha ezt Sabrina meglátná, biztosan kitekeré a nyakam. Valószínűleg már annak sem fog örülni, ha a fülébe jut, hogy Car mellé ültem, de bánja fene. Miért ne lehetnének lánynemű barátaim, ha egyszer van barátnőm? Eközben a tanárnő bemutatkozik, szövegel egy sort, majd kérdezésre buzdítja hallgatóságát. Azt hiszem, egyetemista módon fogok viszonyulni: átképezem magam tanulóból hallgatóba. Mivel ilyenkor amúgyis képtelen vagyok normálisan, összefüggően beszélni, inkább a néma csend. Nagyot nyelve pislogok oldalra, Carithy reakcióját lesve. Nem tűnik túlsággal elbűvöltnek. Hirtelen ötlettel fogom a tollam, megmerítem a tintásüvegben, majd Car lapjának felém eső sarkába egy apró szmájlit rajzolok, hátha jobb kedvre derül a leányzó.
Döbbenten fgyelem az események alakulását, a két lány dühödt kirohanását? Mi a fene esett ezekbe, tán mérgezett töklevet ittak, bolondgombát ettek reggelire? - Hát ezek... nem normálisak - hápogom elkerekedett szemmel Rico felé a kupéájtó felé bökve hüvelykujjammal, persze már csak akkor, mikor hallótávolon kívül vannak a csajok. Tudom-tudom, most jön a lelki fröccs, hogy ilyet nem illik két hölgyre mondani, még akkor sem, ha ilyetén ocsmány módon viselkednek egymással és másokkal. Mert a nőket tisztelni, szeretni kell, blablabla... Baromság. Hirtelen semmi vonzót nem tudok fellelni Sabrinában, ami azért elég ciki, lévén szó a barátnőmről. De ha azt nézzük, Carithy viselkedése sem kevéssé iszonytató, őt sem találom egyáltalán szeretetre méltónak. A drágaságok, mi? Mivé lesz az ember pici lánya? Bármilyen nevetségesen hangzik, ebben a szent pillanatban fogadom meg magamnak, hogy nekem aztán soha nem lesz gyerekem. De ha mégis, akkor biztosan nem lány! Ha pedig valamilyen különös módon mégis lányom születne, akkor holtbiztosan falnak megyek. - Megyünk utánuk? - kérdem némileg elkésve, Rico hátától és a csukódó fülkeajtótól. Remek. Tehát utánuk megyünk. Szemforgatva lépek én is az ajtóhoz, onnan pedig a Roxfort Expressz vagonjának keskeny folyosójára. Gyors pillantás jobbra, majd balra, helyzetfelmérési céllal. Az egyik oldalon az öcsém látható, amint éppen lesmárolja Carithyt, a másik oldalon Sabrina duzzog, vagy sír, a háta alapján képtelenség megállapítani. A barátnőm mögé lépek, hátulról karolom át a derekát, majd a haját félrehúzva megpuszilom a nyakát és a fülébe súgom: - Sebaj, drága, menjünk vissza a fülkébe, gyere. Mostmár nem lehet semmi gond, vigyázok rád. Gyere - megfogom a kezét és elkezdem magammal húzni az emlékezetes nyolcas számú fülke felé, hátha hajlandónak mutatkozik bejönni. Ismerkedés letudva, mint olyan, remélem mostmár semmi galibát nem csinálnak a roxmortsi vasútállomásig a csajok. És remélem előbb-utóbb Ricoék is kismárolják, kiveszekszik - vagy akármi - magukat, aztán visszajönnek végre, újra leülünk és folytatjuk a robbantós sznapszlizást. Biztosan jobb mulatság lenne, mintha egymást gyilkolnánk a suliig.
Most kedvem lenne kitenni egy táblát a bejárati ajtóra Bolondok háza! Te szegény normális, ki itt belépsz, elvesztél! felirattal ellátva, ám Sabrina szülei nyilvánvalóan zokon vennék a tettet, ezért mégsem mozdulok. Ezer méter mélyen hallgatok gondolatomról a csajok előtt, mivel valószínűleg ők sem vennék jó néven kisded ötletemet. A humán tényezők lába körül sündörgő Austinra ügyet sem vetek, sokkal inkább foglalkoztat hirtelen az a kétely, hogy hogyan sündöröghet egyáltalán egy ilyen négylábú, amikor köztudott, hogy nem sün, hanem macska. Akkor miért nem macsdörög vagy cicdörög például? Egyáltalán ki volt az az idétlen, aki kitalálta a sündörgés szót? Pontosan érzékelem mennyire szőrszálhasogatóan abnormális dolog amit csinálok, hogy ilyesmiken filózok két bombanő között a nyár közepén. Na jó, akkor nézzünk valami kevésbé szürreális téma után! Jue felkiáltása térít vissza a vérengzős témakörhöz. Úgy meredek rá, akárha a következőnek ledobandó atombomba célpontjáként határozta volna meg éppen Angliát. Látom, amint megszédül a hirtelen felpattanás hatására, mégsincs erőm utána nyúlni, kibiztosítani, mielőtt dőlni kezdhetne. Szerencsére Jules önerőből talpon marad, így kevésbé égő a lustaságom. A cica birtoklási vágya viszont annál feltűnőbb, hiszen máris odaheveredett a lányka helyére, amint az megürült. Cinkosan összekacsintok a szőrgombóccal, a lányok megtréfálására készülődvén, azonban Jules megelőz. Arra kapom fel fejemet, hogy a másik vendég a fűbe paszírozza cinkostársamat. Úgy nézem, elszórakoztatják magukat a csajok, itt nem lesz szükség az én bolondozásomra. Azért nem bírom ki, muszáj hozzáfűznöm barátnőm szövegéhez: - Jah, de az az egy óra lesz életed leghosszabb szakasza. Addig joggal tarthatsz a cinyóterrortól - vigyorgok szívélyesen a hölgyeményre. Amikor a hős indián bebiceg a házba, felmerül bennem néhány pillanatra, hogy most aztán mindent elmondok Sabrinának. Néhány ezredmásodpercig gyűjtöm magamban a bátorságot az események bevallására, ám végül mégis hallgatok. Szerelmes sóhajjal hajolok a lány fölé, néhány másodpercig gyönyörködök eleven tekintetében, szája vonalában, azután ráérős alapossággal megcsókolom. Próbálok belefeledkezni, ám folyton Jules arca úszik be elém, ahogy fél órával ezelőtt ott feküdtünk és én magamhoz öleltem őt. Nem! Ebből itt és most elég volt! Odébb gördülök a puha füvön, bosszúsan megnyalom ajkaimat, aztán háton fekve bámulok fel az égre. Sabrina ízű a szám, mégis Jules képe van előttem, s ettől megint bűntudatom támad. Olyan kíváncsi vagyok, akár egy kémműhold. Vajon milyen lehet Jue csókja? Pontosan tudom, ez nem az a hely, ahol ki kéne derítenem, mégsem tágít a fejemből a hülye gondolat. Nagyot nyelek dühömben. - Mindjárt jövök - szólok rekedten Sabrinának, azzal felpattanok és a ház felé veszem az irányt. Beszélnem kell Julesszel, muszáj, mert másképp ez nem fog megoldódni. Hosszúra nyújtott, sietős léptekkel iparkodok befelé kíváncsiságom tárgyához.
Meglep Sabrina heves reakciója. Igazság szerint azt hittem nem ilyen "puhány" a leányzó és megérti Carithy helyzetét. Azt hittem tovább fogja bírni kirobbanás nélkül. Nem mintha az én dumám sokkal finomabb lett volna, éppen csak a tartalomban és annak jelentésében, értelmezésében volt némi különbség. Én a békét, nyugalmat próbáltam meg elérni. Sabrina talán nem fogta fel szavaimat, talán más miatt döntött a kirohanás mellett, de az sejthető volt, hogy ezt a gonoszságot nem fogja büntetlenül megúszni. Egy női pofonra számítok, hiszen ennyi mindenképpen kijár a szövegéért, ha Car szemszögéből nézem a dolgokat. A lányok amúgy sem szoktak egymás torkának esni, legfeljebb bizonyos korhatáros filmekben mímelnek iszapbirkózásszerű küzdelmet, de az sem komoly, csak a pacákok kósza figyelmének magára vonása a céljuk vele. Döbbenten bámulom a barátnőmnek ugró hatodéves lányt, ám az idegeimre hurkolódó fájdalomsikoly hatására sem vagyok képes semmit tenni a folyamatban lévők ellen. Nőt nem és nem vagyok hajlandó megütni, ki van csukva! Másként viszont ötletem sincs miként fékezhetném meg az elszabaduló bolhacirkuszt. Megpróbálkozok valami bágyadt lebeszélő szöveggel, ám a hangerő emelésére sem reagálnak, holott kristály tisztán hallaniuk kéne, hiszen már a fülük mellett üvöltök. Egyéb lehetőség híján ikertestvéremre nézek. - Rico, csinálj valamit, tesó! - kérem tőle, habár erősen kétlem, hogy meghallaná a szöveget a kialakult csatazajban. Valószínűleg inkább a tekintetem kérlelésének engedve avatkozik közbe a dolgok menetébe. A vonat zöttyenésének hála sikerül eltávolítani Carithyt Sabrináról, előbbi Rico ölében köt ki a szembeni üléseken, utóbbit pedig én ragadom magamhoz könnyedén, akár valami pillét. Nem eresztem, nehogy véletlenül nekiugorjon Carnek, hogy revansot vegyen a hajtépésért, miegyébért. Olyan a két lány, mint két dühödt kismacska, ahogy ádáz tekintettel fújtatnak. Játéknak indult az egész, de egyikük erősebbet harapott a kelleténél, nem tudta kontrollálni magát, mire a másik indulata is elszabadult. Úgy fordítom a barátnőm fejét, hogy csakis engem lásson, kikerüljön látószögéből a fülkében lévő két másik, s miközben nyugtató szavakat mormolok neki, végigsimítok sérülésein, mintha az érintéssel begyógyíthatnám azokat. Csillapítónak szánt puszit adok homlokára, közben jelentőségteljesen pislogok az öcskösre, hátha ő képes lenne lenyugtatni a másik fúria-növendéket. Pontosan tudom mennyire ocsmány dolog így gondolni a saját barátnőmre, de az önmagukból, női mivoltukból kivetkőző csajokra nem jut eszembe semmi más, kevésbé sértő hasonlat.
Az öcskös dumájára fanyar fintorral válaszolok. Háló ide, háló oda, akkor is képes volnék halálra félteni őket, ha bekerülnének a csapatba. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem támogatom a testvérem és a szerelmem, hiszen szabad lények mindketten (ellentétben a bizonyos Hermione Granger nevű lány által védeni próbált házimanókkal), akaratuk szerint cselekedhetnek. Nem fogom visszatartani őket a repüléstől. Az más téma, hogy titokban valószínűleg véresre harapdálom majd a számat, öklöm görcsöt kap a meccs végére és cakkosra rágom a körmeimet, amíg ők a levegőben tartózkodnak. Remélhetőleg ájulástól nem kell tartani, mármint az én ájulásomtól, mert hát a tériszony ilyen piszok dolgokat képes művelni az emberrel. Féltésem sejthetően csupán addig marad titokban, amíg zajlik a meccs, mivel az esti győzelmi - vagy felvidító, azaz vereségi - buliknál tutkóra kiszúrják majd az önmarcangolás nyomait rajtam. Úgy fest nem sűrűn sikerült oldanom a hangulatot, hiába igyekszem elszántan kiállni Carithy mellett, a leányzó szemmel láthatóan nem értékeli. Ellenben szívem hölgye vette a lapot, akárcsak Rico és mindketten próbálták valahogy visszatéríteni a való világba az enyhéden holdkóros, erősen pletykatéma bigét. Nem nyert. Röviden és velősen körülbelül ezzel lehetne jellemezni sajátos próbálkozásainkat. Látom Sabrina mennyire belelovalta magát a problémába, ezért nyugtatólag magamhoz húzom a felőlem lévő kezét, ujjaimat átfűzöm az ő ujjai között. Valahol a tenyerében vagy az ujjaiban finoman pulzál egy ér. Egy percre becsukom a szemem, lemegyek alfába, hogy azután semmi ne hozhasson ki sodromból, amikor visszatérek a gyötrelmes létezésbe. Amely mindössze Carithy kibontakozófélben lévő hisztijétől gyötrelmes, legalábbis jelenleg. Később még akármi következhet, mivel ki tudja mi vár ránk a suliban. Higgadtan kelek hölgyem védelmére. - Carithy, tudom, mi nem érezhetjük át a szívfájdalmadat, nem voltunk ott veled a nyáron. Mégis megpróbálunk felvidítani, megpróbálunk együttérezni veled és megpróbáljuk éreztetni azt is, hogy itt vagyunk veled, neked. Talán sekélyesnek tartod a lelkivilágom, de attól még megpróbálhatok barátkozni veled. Ha viszont ennyire ellenedre van ez a kísérlet, akkor még most szóljál légy szíves. Előre szólok, nem tűröm túl jól a női hisztit, az idegeken való csellózást, tehát ha mindössze a dühöd rajtunk való kiélése a célod, akkor szólj és már itt sem vagyok. Gondolom elég érett vagy már ahhoz, hogy felnőtt módon beszéld meg a problémákat és ne csitrilányos hisztériázással akarj elintézni mindent. Komoly képpel nézek Carithyre, ugyanakkor igyekszek laza és higgadt maradni, de a közönyösség határán kívül, nehogy még jobban megsértsem a lányt. Fogalmam sincs hogyan fog reagálni az iménti kis szónoklatomra, mindenesetre remélem nem harapja le a fejem és nem is viharzik ki a kupéból bőgni.
Az eseménydús vonatút után Chris szinte félve lépett be a Nagyterembe. Nem sejtette mi vár rájuk egész tanévben, legfeljebb homályos elképzelése lehetett volna róla a mágusok újságai alapján, melyek mindenféle hazugságokat írtak össze a nyár során, azonban a fiú hamar beelegelt ezekből. Következetesen bojkottálta a lapokat, ezért tudott olyan könnyed és felhőtlen lenni ezidáig. Csakhogy a Nagyterem légköre ledermesztette, szótlanná tette őt is, akárcsak többi diáktársát. Az előző évekhez képest alig néhány diák lézengett, Chris rengeteg ismerőst és barátot hiányolt a befelé özönlők közül. Érdekes módon a Mardekárosok alig egy-két fővel fogytak. Némán vonult a Hugrabug asztalához, immáron hatodévesként. Sabrina mellé akart ülni, de nem lehetett, így egyéb híján évfolyamtársai között foglalt helyet. A tanári asztalnál gubbasztó, terpeszkedő alakokat szemlélte szótlanul. Csupa idegen arc, csupa ismeretlen és legtöbbjük a legkevésbé sem szimpatikus. McGalagony felé halovány mosolyt küldött, habár nem valószínű, hogy ezt érzékelte volna egyik kedvenc tanára. A fiú inkább csak önmaga megnyugtatására mosolygott a tanárnő felé, hiszen ha Dumbledore meg is halt néhány hónapja, itt van McGalagony, ő pedig csak nem hagyja, hogy bármi szörnyűség történjen velük, diákokkal. A tanárnőbe kapaszkodott tekintetével, nem merte tovább nézni a tanári székeken helyet foglalókat. Nem tudta mitől tart, mégis eluralkodott rajta a félsz. Megtörténik az elsősök beosztása, néhány kerülnek csupán hozzájuk a Hugrabugba. A legtöbben a zöldek asztalánál gyűlnek. Chris egyre kényelmetlenebbül érzi magát, inggallérja túlzottan szűknek tűnik, fojtogatja, muszáj kigombolnia a legfelső gombot, mielőtt tényleg megfulladna. Olyan furcsa minden, túl nagy a csend. Azután McGalagony beszélni kezdett és a fiú végre érteni kezdte a különös hangulatot. A Minisztérium átvette volna az irányítást az iskola fölött? Hiszen a kiemelt nevek érdekes módon szinte mind minisztériumi emberek első ránézésre. Tristram DeCrasso említésére Chrisnek elakadt a lélegzete. Vele már találkozott, nem kívánta másnak azt a találkozást. Szegény Gwennie! Sejthető, hogy sokat fognak szenvedni a keze alatt a diákok. Chris titokban hálát mond Merlinnek, hogy nem a rúnaismeretet vette fel és hogy nem hollóhátas. Új javasasszony? Christian értetlenül néz a nő irányába. Iskolapszichológus? Inspektor? Etikett és protokoll? Mi a fene történt itt a nyáron? Mi ez az egész? A fiú fejében McGalagony beszédének a töredékei maradnak meg, ott kavarognak, miközben Chris étvágytalanul karcolgatja nemrég vágott körmeivel az asztallapot. Három külön csoport… származás szerinti felosztás... a leveleket ellenőrzés alá vonják... nem hagyhatják el az iskola területét... Chris nagyot nyel dühében. Ha származás szerint osztják őket három csoportba, akkor lehet, hogy nem is találkozhat Sabrinával egész tanévben? Hiszen a lány félvér, ő viszont mugli születésű. Továbbá vége a jó kis buliknak, melyeket Ricoval szerveztek eddig. Dumbledore halálával meghalt volna az iskola eredeti szelleme? Pokoli lesz ez a két év, ami még hátravan a RAVASZ-ig, ha nem változik semmi. De legalább Lumpsluckot kapták házvezetőnek, nem valami ádáz halálfaló-növendéket. Habár ki tudja mostanság ki hová tartozik, talán már az öreg sem a régi, talán átpártolt amazokhoz? Nem, a legfontosabb most a bizalom, nem szabad elveszíteni a hitet, bízni kell, optimistán kell szemlélni a világot, különben elvesznek. De hol vannak a többiek? Tényleg ilyen sokan nem jöttek vissza a Roxfortba? Miért?
Sabrinának tényleg jó a humora, rögtön veszi a lapot. A kérdésre viszont hirtelenjében nem tudom mit feleljek, habozni kezdek. - Ööö... gyűrű helyett fogadd tőlem szeretettel ööö... - hirtelen a táskámhoz kapok és előrántok belőle egy pár kviddicsezőknek való kesztyűt, melyet egyébként is neki szántam ismervén kviddics-szeretetét, csak nem éppen ilyen körülmények között szerettem volna átadni. Pirulva nyújtom neki a finom papírral bevont dobozba rejtett, valódi sárkánybőr kesztyűket - fogadd tőlem szeretettel ezeket a kesztyűket. Ezzel azt hiszem megadtam a választ a másik kérdésedre is, rajtam nem múlik játszol-e a csapatban. De ugye nem baj, ha néha-néha esetleg elheverek a lelátón? Tudod milyen tériszonyos vagyok, elég a magasság emlegetése vagy a létrára néznem és máris reszketni kezdek, bármilyen égő, ez a szitu. Remélem elfogadja az ajándékot, el kell, hogy fogadja, hiszen ez a-ján-dék! És mert szeretem, százszor is szeretem. Tétován elmosolyodok, hátha ez a kisfiús vigyor meggyőzi a lányt. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nem tudok olyan lehengerlően nagyvonalú lenni, mint Rico. Neki könnyen megy minden ilyesmi, lazán veszi a csajokat. Aztán a csigaházába visszahúzódó Carithy-re nézek, s éppen sikerül elcsípnem a pillantását. Az övéből lehetetlenség olvasni, olyannyira bezárkózott. Az én tekintetemben pedig értetlenség honol. Oké, rendben, vacak nyara volt, habár ez talán nem a legmegfelelőbb kifejezés. Felfordult az egész addigi élete, ha igazak a pletykák a vérfarkasról és a többiről. De akkor is, nem élhet mindig a saját kis bezárt világában! Talán csak időt kéne hagyni neki? Talán túláradó a jókedvünk számára? Nem tudom. Szívem szerint félrevonnám, keresnék egy néptelen, csendes, békés zugot a vonaton és átbeszélném vele a dolgokat. Meglehet nem válna be a lelkizés, mégis tudom, ezt kéne tennem, hogy kissé feloldódhassan végre közöttünk. Rico viccén felnevetek, igazán szellemesnek találom. Érdekes, ezt még nem hallottam tőle, pedig a legtöbbet általában ismerni szoktam. Valahogy mégis megpróbálom oldani a helyzetet. Mivel sosem a tapintatosságomról voltam elhíresült, ezért így kezdem: - Carithy, kérlek, ne nézz ilyen fagyasztott hal ábrázattal - könyörgök a leányzónak. - Hé, a fenébe is, szeretünk, elfogadunk, minket nem érdekelnek a hülye pletykák, érted? Azt hiszem mindhármunk nevében mondhatom, hogy a barátunk vagy és az is maradsz és nem érdekel ki mint vélekedik erről. Kellesz nekünk és kész! Elszánt tekintettel nézek szét, mintha lenne bárki olyan a fülkében, aki megcáfolhatná a véleményem. Ehelyett azonban mindössze az öcskös kártyái robbannak fel, hiszen ettől robbantós snapszli a játék neve. - Pont így kell játszani - vigyorgok Sabrinára a szembeni kormos páros láttán.
Aranyos szabadkozós szövege van Gwennek, hiába, a mai napig csodálkozom azon, hogy egykor régen olyan gyáva voltam. Egy ilyen klassz lányt képtelen voltam meghódítani... Nem mintha Sabrinával bármi baj lenne, nagyon szeretem, eszményi hölgyemény, de ezek az idétlen kis gondolatok és a szebbnél szebb emlékek mindig ott maradnak az ember lelkében. Néha bizony nagyon tudnak szúrni. Mindegy, az a hajó már elment. Különben pedig éppen elég hülyeséget csináltam már a nyáron, nem hiányzik mellé egy újabb balhé. Nem akarok összeveszni Sabrinával, annál sokkal jobban szeretem őt. "Velünk ez bármikor előfordulhat" - na igen, ha jobban belegondolok. Többnyire az én bénaságom okozta a mindenféle baleseteinket, hülyeség terén igen változatos egyéniség vagyok, azt hiszem. Meglepődök, hogy mennyire elfehéredik Gwennie a kés említésére. Remélem azért nem fog elájulni, ennyire nem lehet ijesztő vagy fenyegető a kinézetem. Hiszen nem is annak szántam a dolgot, csupán tréfának. Hopsz, megvan a kibúvó az ördögi hurokból: - Tu-tulajdonképpen akár egy kanál is megteszi - dadogok esetlenül -, de ha van nálad valami hideg fémtálca, hát az is jó volna rá. Csak általában a kést szokták először megemlíteni, mint a legelérhetőbb, univerzális konyhai eszközt, talán ezért ez jutott eszembe elsőként. Azért meg ne fázz, ebben a nagy borzongásban, Gwen. A végére sikerül összekaparnom némi lelkierőt és bátorítón rámosolygok a lányra. Igazság szerint tényleg nem gondoltam, hogy ennyire elterjed a híre Sabrina és az én kapcsolatomnak. Oké, nem ringattam magam olyatén hiú ábrándokba, hogy titokban marad az egész, soha nem is jutott eszembe, hogy titkoljam a szerelmem. De eddig nem vettem részt túlzottan jelentős mértékben a Roxfort pletykahálózatában, legalábbis nem sűrűn kaptam magam pletykáláson. Áh, biztosan Sab regélte el irigykedő barátnőinek, hogy elcsípte a nagy nőcsábász tökéletes mását, az ikertestvérét. Aki mindössze egyetlen apróságban különbözik nőfaló tesójától: félénk. Ha már ennyire kíváncsi Gwen, akkor azt hiszem ideje megszólalnom végre a passzív merengés helyett. Nagy levegőt veszek, azután belekezdek a már-már hollywoodian idilli és romantikus sztoriba. - Szóval még a suliban jöttünk össze, habár gondolom ezt sejtetted te is. Órára loholtam éppen, amikor véletlenül összebotlottunk. Nem nevezhető hagyományosnak az első találkozás, ugyanis mindjárt lefeküdtünk - itt néhány másodperc hatásszünetet tartok, kaján vigyort csillantok a lányra, azután folytatom. - Egy pocsolyába. Véletlenül nekimentem és a békalencsés kispatakban kötöttünk ki, mert egyikünk sem vette észre a másikat. Aztán én persze alig mertem megszólalni, hiszen ismersz, tudod milyen ööö... félszeg tudok lenni néha a csajokkal. Na jó, mindig. Fogalmam sincs honnan vettem elegendő bátorságot, hogy végül randira hívjam, de mielőtt elváltunk, megkértem találkozzunk még. Kábé ő vezetett rá a témára és arra is, hogy tulajdonképpen nem haragszik rám. Úgy tűnt, még örül is a találkozásnak. Fogalmam sincs hogyan tudtunk addig csak úgy elsétálni egymás mellett, hiszen Sab is hugrabugos, ezerszer találkozhattunk már. Olyan gyönyörű és kedves, aranyos, nem az a tipikus hiú lány, akinek csak valami harmadosztályú szívtiprú jön be a bugyivadász dumájával. Értelmes, okos, belevaló, klassz nő. Szeretem. Kamaszos félmosolyt csillantok, mintegy bocsánatkérésképpen az iménti áradatért. Tudom, a legtöbb lány képtelen elviselni, ha más nőnemű lényt dicsérnek előtte, ezért igyekszem valahogyan tompítani az elhangzottakat, hogy Gwennie se érezze magát rosszul. - Mondtam már, hogy nagyon szép vagy? - mosolygok rá fülig vörösen, művi ártatlansággal az arcomon.
Üzenetek megtekintése
