Hát ez megártott.
☰ profil menü
Üzenetek megtekintése
Dátum: 2023. 07. 11. - 17:34:37
Kéne egy szmoking vagy ilyesmi
2004.07. 21.
to: Narek
18+
ocsmány beszéd
2004.07. 21.
to: Narek
18+
ocsmány beszéd
Nora Narek. Mint egy baszott púp a hátam közepén, de komolyan. Úgy toltam el, mintha lepra kerülgetné, valójában egészen másról volt szó. Hülyeséget csináltam azon a bálon. Nem kellett volna hozzáérnem, mert így most azt visszaélhet vele. Még Vitrolnak is eladhatta volna a nagy sztorit, ha nem viszonzom az állítólagos szerelmét. Talán azt is tudta, hogy jártam már ebben az üzletben, azért kért itt munkát. Sok őrült rajongom volt, de Narek mindegyiken túltett.
Nem szerettem az illatát. Kibaszott édes volt, mintha folyamatosan kötelező lenne megfürdenie egy zsák vattacukorban. Kicsit el is húztam a számat, ahogy eltoltam magamtól, megszakítva a sziesztát. Biztosan nem tanították be rendesen, ha nem értette meg, hogy ilyen közel jönni a vevőhöz bunkóság.
- Óh, akkor biztosan jól szórakoztál este... Láttalak aznap, szép fogás volt.
Megköszörültem a torkomat. Nem érdekelt a bókja, az én fogásom mindig jó, mert Lennox Kibaszott Campbell vagyok, a világ legjobb játékosa. Jó, talán nem a legjobb, de határozottan azok sorát erősítem, akik kiemelkedően teljesítenek a kviddicsben. Nem véletlenül nyertem a Montrose-nak annyi meccset.
- Azt nem lesz nehéz kitalálni - Végre elment a dolgára, de azért volt képe vég visszanézni rám. Nem, nem a fenekét bámultam! Már a feltételezést is kikértem volna magamnak, de túlságosan fájt a fejem, hogy elkezdjek vele vitatkozni.
- A neked való szmokingok kicsit odébb vannak, de van mellettük is próbafülke.
- Máskor inkább hozd ide, ha jót akarsz. - morogtam rá. Aztán nagy nehezen felkeltem és elkezdtem követni az üzlet hátrébb található részei felé. Persze ott is voltak bársonyosan puha fotelek és kanapék, na meg pezsgő. Szóval itt rejtegették... pedig a jeges Evian jobban esett a kiszáradt torkomnak.
- Na gyerünk. Szolgálj ki. - Parancsoltam rá és ahogy lendítettem a kezem, véletlenül a fenekéhez értem. Remek. Most majd azt hiszi, akarok tőle valamit. Csakhogy én senkitől sem akarok semmit.
Nem szerettem az illatát. Kibaszott édes volt, mintha folyamatosan kötelező lenne megfürdenie egy zsák vattacukorban. Kicsit el is húztam a számat, ahogy eltoltam magamtól, megszakítva a sziesztát. Biztosan nem tanították be rendesen, ha nem értette meg, hogy ilyen közel jönni a vevőhöz bunkóság.
- Óh, akkor biztosan jól szórakoztál este... Láttalak aznap, szép fogás volt.
Megköszörültem a torkomat. Nem érdekelt a bókja, az én fogásom mindig jó, mert Lennox Kibaszott Campbell vagyok, a világ legjobb játékosa. Jó, talán nem a legjobb, de határozottan azok sorát erősítem, akik kiemelkedően teljesítenek a kviddicsben. Nem véletlenül nyertem a Montrose-nak annyi meccset.
- Azt nem lesz nehéz kitalálni - Végre elment a dolgára, de azért volt képe vég visszanézni rám. Nem, nem a fenekét bámultam! Már a feltételezést is kikértem volna magamnak, de túlságosan fájt a fejem, hogy elkezdjek vele vitatkozni.
- A neked való szmokingok kicsit odébb vannak, de van mellettük is próbafülke.
- Máskor inkább hozd ide, ha jót akarsz. - morogtam rá. Aztán nagy nehezen felkeltem és elkezdtem követni az üzlet hátrébb található részei felé. Persze ott is voltak bársonyosan puha fotelek és kanapék, na meg pezsgő. Szóval itt rejtegették... pedig a jeges Evian jobban esett a kiszáradt torkomnak.
- Na gyerünk. Szolgálj ki. - Parancsoltam rá és ahogy lendítettem a kezem, véletlenül a fenekéhez értem. Remek. Most majd azt hiszi, akarok tőle valamit. Csakhogy én senkitől sem akarok semmit.
Dátum: 2023. 07. 05. - 10:12:40
Kéne egy szmoking vagy ilyesmi
2004.07. 21.
to: Narek
18+
ocsmány beszéd
2004.07. 21.
to: Narek
18+
ocsmány beszéd
Kivételes örömmel fogadtam, hogy hűtött Evian és nem pezsgő került a pihenőbe. Ahogy leültem a kanapéra már nyúltam is a talpaspohárért, hogy megtöltsem. Jól esett a folyadék, nem csak azért, mert meleg volt, hanem mert még mindig lüktetett a halántékom a tegnapi bulitól. Micsoda győzelmi ünnep volt... de most szalonképesnek kellett lennem, hogy a mai gálán legalább a fotósok tökéletesnek lássanak. A maszkom volt ez. Szükségem volt rá.
Nem fordultam meg, mikor női cipők sarkának kopogását hallottam. Nem érdekelt ki jön, csak az volt a dolga, hogy kiszolgáljon. Azonban az erős parfümfelhő túl közel került hozzám, szinte éreztem, ahogy valaki fölém emelkedik, mégsem nyitottam ki a szememet egyelőre. Pihentettem, mert pihentetnem kellett.
- Micsoda meglepetés, Mr. Canmpbell, minek köszönhetjük a látogatást? - szólalt meg aztán. Túl közel volt, összerezzentem a hangjára. Aztán kinyitottam a szememet és egy túl ismerős arcot láttam magam előtt. Még csak nem is finomkodtam, eltoltam magamtól.
- Te mindenhol ott vagy, Narek? - kérdeztem fennhangon. - Baszki, az ember nyugodtan nem is pihenhet. - Dünnyögtem magam elé. Persze megdugtam, mert hülye voltam. Hagytam neki, hogy kierőszakolja belőlem. De többet nem történhet meg ugye? Ugye?!
- Menj már haza vagy valami. Ez egy férfi ruhaüzlet. - Ráztam meg a fejemet, de akkor megláttam a névtábláját. Remek. Itt dolgozik. Szóval még el is kellett viselnem, hogy körülöttem legyeskedik. Ha ért a szmokingokhoz, akkor nem érdekel.
- Kell egy szmoking minden kiegészítővel együtt ma estére. A másikat lehánytam.- Tettem hozzá és belekortyoltam a vízbe. Erre a kijelentésre talán nem akar majd nyilvánoshelyen csókolózni. Merlinre! Hogy lehettem ennyire hülye?! Narek olyan, mint egy rossz kisgyerek, mindig az kell neki, amit nem kaphat meg, én meg a kezébe adtam a farkamat.
- A cipőméretem 43-as. A többiet találd ki.
Nem fordultam meg, mikor női cipők sarkának kopogását hallottam. Nem érdekelt ki jön, csak az volt a dolga, hogy kiszolgáljon. Azonban az erős parfümfelhő túl közel került hozzám, szinte éreztem, ahogy valaki fölém emelkedik, mégsem nyitottam ki a szememet egyelőre. Pihentettem, mert pihentetnem kellett.
- Micsoda meglepetés, Mr. Canmpbell, minek köszönhetjük a látogatást? - szólalt meg aztán. Túl közel volt, összerezzentem a hangjára. Aztán kinyitottam a szememet és egy túl ismerős arcot láttam magam előtt. Még csak nem is finomkodtam, eltoltam magamtól.
- Te mindenhol ott vagy, Narek? - kérdeztem fennhangon. - Baszki, az ember nyugodtan nem is pihenhet. - Dünnyögtem magam elé. Persze megdugtam, mert hülye voltam. Hagytam neki, hogy kierőszakolja belőlem. De többet nem történhet meg ugye? Ugye?!
- Menj már haza vagy valami. Ez egy férfi ruhaüzlet. - Ráztam meg a fejemet, de akkor megláttam a névtábláját. Remek. Itt dolgozik. Szóval még el is kellett viselnem, hogy körülöttem legyeskedik. Ha ért a szmokingokhoz, akkor nem érdekel.
- Kell egy szmoking minden kiegészítővel együtt ma estére. A másikat lehánytam.- Tettem hozzá és belekortyoltam a vízbe. Erre a kijelentésre talán nem akar majd nyilvánoshelyen csókolózni. Merlinre! Hogy lehettem ennyire hülye?! Narek olyan, mint egy rossz kisgyerek, mindig az kell neki, amit nem kaphat meg, én meg a kezébe adtam a farkamat.
- A cipőméretem 43-as. A többiet találd ki.
Dátum: 2023. 06. 30. - 10:50:39
Kéne egy szmoking vagy ilyesmi
2004.07. 21.
to: Narek
2004.07. 21.
to: Narek
London zajos volt. Kicsit talán túlzottan is, de én imádtam annak ellenére is, hogy még mindig lüktetett a halántékom a másnaposságtól. Túl sokat ittam a győzelmi bulimon ahhoz, hogy most sápadtság és rosszullét nélkül lépjek az utcára. De ruhát kellett vennem, mert Benjaminnal felváltva hánytuk le este a szmokingomat, ma meg csapatostul kellett megjelennünk egy jótékonysági gálán. Mennyivel inkább az én világom volt ez, mint a roxforti oktatás. Buli, pia, nők.
Cigivel a számban, napszemüvegben sétáltam az utcán. A hátam mögött a testőröm is ott volt. Tisztes távolságban elmaradt, hogy ne tegye még feltűnőbbé a helyzetet. Ez volt a szerencsém, mert még nem volt olyan nagy tömeg korán reggel, hogy kiszúrjanak a kamaszlányok. Ők ilyenkor még aludtak iskolaidőn kívül, ráadásul ez a város mugli része volt, ami további biztonságot jelentett.
Hátrapillantottam. A fejemmel intettem az egyik drágább üzlet mellett, hogy ide bemegyek. Tom a távolban intett egyet, én pedig már fordultam is be az ajtón. A szokásos, erőteljes, parfümös illat fogadott. Sokat jártam ide tavaly nyáron is. Elég drága volt, hogy kevesen forduljanak meg benne és gyorsan rám igazították a szmokingot, amit akkor vettem és most a hányás áldozata lett.
- Mr. Campbell! Jó újra látni! - Köszöntött az ajtóban az egyik eladó. - Szmokingot keres a ma esti gálára? - kérdezte. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy gondolatolvasókkal vagyok körbevéve, de Vitrol már bizonyára megírta az egyik szennylapban.
- Így van. Egy villámgyors igazításra is szükségem lesz, talán kicsit fogytam az elmúlt napokban. - Bólintottam.
- Fáradjon hátra a próbafülkéhez. Már is küldök egy ügyes, fiatal kollégát segíteni - mutatott hátra felé.
Csak bólintottam és hátra is sétáltam. Ledobtam magam a kanapéra és kiszolgáltam magam a hideg vízből, amit odakészítettek. Jól esett ebben a nyári melegben, habár innen délebbre jóval nagyobb volt a forróság. Nem egy meccsemen megtapasztalhattam, de legalább úszhattunk a tengerben. A srácokkal minden jó buli volt a szezon. Meccsek, bulik, szórakozás ismeretlen városokban.
Hátra dőltem a kanapén. Most még az sem zavart, hogy várnom kell. Eléggé letompított még a másnaposság. Csak túl akartam ezen esni, hátha addigra helyre jön az étvágyam is és tudok enni valahol egy kellemes, meleg ebédet. Ha Tom jó kutyamódjára viselkedik, még meg is hívom, hogy ne legyek szánalmasan magányos.
Cigivel a számban, napszemüvegben sétáltam az utcán. A hátam mögött a testőröm is ott volt. Tisztes távolságban elmaradt, hogy ne tegye még feltűnőbbé a helyzetet. Ez volt a szerencsém, mert még nem volt olyan nagy tömeg korán reggel, hogy kiszúrjanak a kamaszlányok. Ők ilyenkor még aludtak iskolaidőn kívül, ráadásul ez a város mugli része volt, ami további biztonságot jelentett.
Hátrapillantottam. A fejemmel intettem az egyik drágább üzlet mellett, hogy ide bemegyek. Tom a távolban intett egyet, én pedig már fordultam is be az ajtón. A szokásos, erőteljes, parfümös illat fogadott. Sokat jártam ide tavaly nyáron is. Elég drága volt, hogy kevesen forduljanak meg benne és gyorsan rám igazították a szmokingot, amit akkor vettem és most a hányás áldozata lett.
- Mr. Campbell! Jó újra látni! - Köszöntött az ajtóban az egyik eladó. - Szmokingot keres a ma esti gálára? - kérdezte. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy gondolatolvasókkal vagyok körbevéve, de Vitrol már bizonyára megírta az egyik szennylapban.
- Így van. Egy villámgyors igazításra is szükségem lesz, talán kicsit fogytam az elmúlt napokban. - Bólintottam.
- Fáradjon hátra a próbafülkéhez. Már is küldök egy ügyes, fiatal kollégát segíteni - mutatott hátra felé.
Csak bólintottam és hátra is sétáltam. Ledobtam magam a kanapéra és kiszolgáltam magam a hideg vízből, amit odakészítettek. Jól esett ebben a nyári melegben, habár innen délebbre jóval nagyobb volt a forróság. Nem egy meccsemen megtapasztalhattam, de legalább úszhattunk a tengerben. A srácokkal minden jó buli volt a szezon. Meccsek, bulik, szórakozás ismeretlen városokban.
Hátra dőltem a kanapén. Most még az sem zavart, hogy várnom kell. Eléggé letompított még a másnaposság. Csak túl akartam ezen esni, hátha addigra helyre jön az étvágyam is és tudok enni valahol egy kellemes, meleg ebédet. Ha Tom jó kutyamódjára viselkedik, még meg is hívom, hogy ne legyek szánalmasan magányos.
Dátum: 2023. 06. 20. - 09:00:23
Utolsó tánc
2004.06. 11.
to: Narek
16+
2004.06. 11.
to: Narek
16+
Az erdő fái között sötét volt, nehezen vehettük ki egymás sziluettjét, de Narek pontosan tudta, hogyan érintsem meg, simítson végig rajtam. Nem ellenkeztem, a testem jólesően remegett bele az ujjai játékba. Ellenkeznem kellett volna, meg kellett volna állítanom, ahogyan az egy professzorhoz, egy neves kviddicsjátékoshoz illik.
Odasimultam hozzá és megcsókoltam újra, de túl durva lett volna egy fatörzséhez simulni. Felsérthette volna bőrét, így előbújt belőlem a kedvesség, hátrébb léptem és levettem a zakómat, hogy a földre terítsem. Ezután húztam vissza magamhoz egy hosszabb csókra.
- Mindjárt érezhetsz jobban... - feleltem csendesen és ledöntöttem a zakómra, hogy aztán hozzásimuljak. Felhúztam a combján a ruháját, gyors mozdulatokkal gomboltam ki magamon a nadrágot, hogy átadjam magam, ezúttal gondolkodás nélkül a szenvedélynek. A sötétben senki sem láthatott meg minket. Igazából én sem láttam semmit, csak éreztem és hallottam, egészen addig, míg egy utolsó remegéssel, csendes nyögéssel nem jött a gyönyör.
Odasimultam hozzá és megcsókoltam újra, de túl durva lett volna egy fatörzséhez simulni. Felsérthette volna bőrét, így előbújt belőlem a kedvesség, hátrébb léptem és levettem a zakómat, hogy a földre terítsem. Ezután húztam vissza magamhoz egy hosszabb csókra.
- Mindjárt érezhetsz jobban... - feleltem csendesen és ledöntöttem a zakómra, hogy aztán hozzásimuljak. Felhúztam a combján a ruháját, gyors mozdulatokkal gomboltam ki magamon a nadrágot, hogy átadjam magam, ezúttal gondolkodás nélkül a szenvedélynek. A sötétben senki sem láthatott meg minket. Igazából én sem láttam semmit, csak éreztem és hallottam, egészen addig, míg egy utolsó remegéssel, csendes nyögéssel nem jött a gyönyör.
Dátum: 2023. 06. 14. - 14:22:31
Utolsó tánc
2004.06. 11.
to: Narek
2004.06. 11.
to: Narek
Ez az érzés már régóta ott volt. Csak az tartotta közöttünk a határokat, hogy sosem léptem közel Narekhez, mindig eltoltam, vagy leszóltam, hogy ne akarjon a közelembe férkőzni. Szinte érezhető volt, ahogy leomlik ez az egész. Az ajkaink egymáshoz simultak. A tenyerem az oldalán, a derekán simított fölfelé, hogy még jobban a fához szorítsam. Narek igazi boszorkány volt, nem az az átlagosféle, akit itt nevelnek ki, hanem az, amelyik a mugli mesékben a férfiakat elcsábítja.
- Bajt hozol ránk... - leheltem csenden az ajkaira. Aztán persze nem tudtam elhúzódni... már régen nem az ünnepségen akartam lenni, hanem odafent a szobámban vele. De nem volt szabad ebbe belerángatnom. Kicsit esetlenül léptem hátra, mintha részeg lennék.
- Ezt nem lenne szabad... - folytattam levegő után kapva. De megfogtam a kezét és míg nem figyelt senki - remélhetőleg, mert túl kótyagos voltam körbenézni rendesen -, elkezdtem húzni a fák közé. Egyetlen törzs kevés elfedni mindezt, de ott a fák között éppen elég árnyékos és csendes volt, hogy legalább csókolózzunk. Ezt akarta, engem meg talán kirúgnak és akkor amúgy is mindegy lesz.
- Bajt hozol ránk... - leheltem csenden az ajkaira. Aztán persze nem tudtam elhúzódni... már régen nem az ünnepségen akartam lenni, hanem odafent a szobámban vele. De nem volt szabad ebbe belerángatnom. Kicsit esetlenül léptem hátra, mintha részeg lennék.
- Ezt nem lenne szabad... - folytattam levegő után kapva. De megfogtam a kezét és míg nem figyelt senki - remélhetőleg, mert túl kótyagos voltam körbenézni rendesen -, elkezdtem húzni a fák közé. Egyetlen törzs kevés elfedni mindezt, de ott a fák között éppen elég árnyékos és csendes volt, hogy legalább csókolózzunk. Ezt akarta, engem meg talán kirúgnak és akkor amúgy is mindegy lesz.
Dátum: 2023. 06. 08. - 10:06:45
Utolsó tánc
2004.06. 11.
to: Narek
2004.06. 11.
to: Narek
Összehúzott szemmel mértem végig Nareket. Annyira, de annyira szemtelen volt, hogy kedvem lett volna tényleg büntetőmunkára küldeni. Még meg is tehettem volna, senki sem kérdőjelezte volna meg az okát.
- Nem vagyok szabad. Felügyelő tanár vagyok. - Vágtam a szavába. De persze nem tudott ennyiben maradni a vita. Szokás szerint előadta, hogy szerelmes belém. Ez nem az volt, hanem egy ostoba, kislányos rajongás, amit egy kviddicssztár iránt érez. Nem ő az egyetlen és még csak bele sem gondolt.
- Ez már ko... - Kezdtem, de valami a hátamnak ütközött, én meg egyenesen Norának. Az egyik vaskos fának nyomódott a háta, én meg egyenesen hozzá. Az arcunk közel volt. Láttam a szemei csillogását, éreztem a parfümöt, amivel túllocsolta magát szokás szerint.
Sóhajtottam egyet. Szabadulni akartam, de képtelen voltam elhúzódni. Egyszerűbb lett volna ellépni, megbűntetni, amiért már megint ezt teszi velem. Hát nem érti, mit kockáztatnék egy ilyen húzással? Tanár voltam, de más veszíteni valóm is volt, a hírnevem, a sportban elért eredményeim, a pozícióm. Nem azért dolgoztam, hogy egy kamaszlány miatt elveszítsem ezt.
- Ez is a te műved. - Állapítottam meg, de a bizsergés, amit annyiszor éreztem már, most ott motoszkált megint. Nyeltem egyet, mégsem fordítottam el az arcomat, sőt ösztönösen még közelebb hajoltam. Az ajkaim az övére simultak. Ujjaim a tincsei közé fúrtam. Most engedtem először ennek az érzésnek, nem csak dacból.
- Nem vagyok szabad. Felügyelő tanár vagyok. - Vágtam a szavába. De persze nem tudott ennyiben maradni a vita. Szokás szerint előadta, hogy szerelmes belém. Ez nem az volt, hanem egy ostoba, kislányos rajongás, amit egy kviddicssztár iránt érez. Nem ő az egyetlen és még csak bele sem gondolt.
- Ez már ko... - Kezdtem, de valami a hátamnak ütközött, én meg egyenesen Norának. Az egyik vaskos fának nyomódott a háta, én meg egyenesen hozzá. Az arcunk közel volt. Láttam a szemei csillogását, éreztem a parfümöt, amivel túllocsolta magát szokás szerint.
Sóhajtottam egyet. Szabadulni akartam, de képtelen voltam elhúzódni. Egyszerűbb lett volna ellépni, megbűntetni, amiért már megint ezt teszi velem. Hát nem érti, mit kockáztatnék egy ilyen húzással? Tanár voltam, de más veszíteni valóm is volt, a hírnevem, a sportban elért eredményeim, a pozícióm. Nem azért dolgoztam, hogy egy kamaszlány miatt elveszítsem ezt.
- Ez is a te műved. - Állapítottam meg, de a bizsergés, amit annyiszor éreztem már, most ott motoszkált megint. Nyeltem egyet, mégsem fordítottam el az arcomat, sőt ösztönösen még közelebb hajoltam. Az ajkaim az övére simultak. Ujjaim a tincsei közé fúrtam. Most engedtem először ennek az érzésnek, nem csak dacból.
Dátum: 2023. 06. 01. - 18:18:14
Utolsó tánc
2004.06. 11.
to: Narek
2004.06. 11.
to: Narek
Nem is akartam elmenni erre a bálra, de végül is Smith rám parancsolt, hogyha másképp nem is, felügyelőként álljak ott a kölykök körül. Ehelyett persze az egyik fának dőltem, hogy rágyújtsak egy cigire és elbambuljak az ide-oda billegő Frics látványán. Még ő is jobban érezte magát, mint én, amint minden porcikámba a szokásos fájdalom hasított. Mélyet szippantottam a cigiből és úgy figyeltem az előttem vihogva-visongva elosonó lányokat. Ehhez már hozzá voltam szokva. Annyi volt a különbség a diáklányok és a lelkes rajongóim között, hogy ezek nem próbálták meg letépni rólam a ruhát... talán majd, ha felnőnek.
Azért még ezeket is felül tudta múlni Nora Narek a süteményes asztalnál. Azt a hangzavart csak azok nem hallották meg, akik esetleg megsüketültek... de valószínűleg azt észrevették volna, ahogy a lány orgánumába az egész világ beleremeg. El akartam szakítani tőle a pillantásom, de a tekintetem azonnal visszarándult rá. Jellemző, hogy olyan ruhát vesz fel, amiből minden kilátszik. Már-már kötelező volt így megjelennie, pedig nem tette felnőttesebbé.
Fogtam magam és odasétáltam hozzá.
- Narek, ha nem fejezed be a visítást te fogsz a gondokunkkal táncolni. - Jegyeztem meg és megfogva a karját odébb húztam a sütis asztaltól. - Ez valami újabb trükk, hogy hogyan csábíts el? - Kérdeztem és végig néztem rajta. Hogy miért voltam dühös? Talán azért, mert nekem is csak gyerekpezsgő jutott, meg azért, mert ezt csinálja év eleje óta. Egyszer csókolóztunk, rendben kétszer... de ez akkor sem jelent semmit. Akkora szakadék volt közöttünk, amit ő sosem tudott volna megugrani, én meg nem kaartam.
Azért még ezeket is felül tudta múlni Nora Narek a süteményes asztalnál. Azt a hangzavart csak azok nem hallották meg, akik esetleg megsüketültek... de valószínűleg azt észrevették volna, ahogy a lány orgánumába az egész világ beleremeg. El akartam szakítani tőle a pillantásom, de a tekintetem azonnal visszarándult rá. Jellemző, hogy olyan ruhát vesz fel, amiből minden kilátszik. Már-már kötelező volt így megjelennie, pedig nem tette felnőttesebbé.
Fogtam magam és odasétáltam hozzá.
- Narek, ha nem fejezed be a visítást te fogsz a gondokunkkal táncolni. - Jegyeztem meg és megfogva a karját odébb húztam a sütis asztaltól. - Ez valami újabb trükk, hogy hogyan csábíts el? - Kérdeztem és végig néztem rajta. Hogy miért voltam dühös? Talán azért, mert nekem is csak gyerekpezsgő jutott, meg azért, mert ezt csinálja év eleje óta. Egyszer csókolóztunk, rendben kétszer... de ez akkor sem jelent semmit. Akkora szakadék volt közöttünk, amit ő sosem tudott volna megugrani, én meg nem kaartam.
Dátum: 2023. 05. 27. - 09:54:00
Amikor Bennel mugli hülyeségeket próbálunk ki.
Dátum: 2023. 04. 11. - 11:32:24
KOMOLYAN VENNÉL VÉGRE?
2004.01.07.
to:BigBoy Brown
outfit
2004.01.07.
to:
outfit
Brown magába fordult, ebből kifolyólag éppen úgy viselkedett, mint bármelyik magába fordult ember. Elfogadta, hogy szar az élete és ennek a ténynek a komfortzónájából nem akart kimozdulni. Annak ellenére sem, hogy amúgy mindig próbált keménynek tűnni. Az is álarc volt, ahogy az enyém a nagyszájú, leghelyesebb srác álarca volt. Nem ítéltem el érte. Hasonlóan éreztem, mint ő. Az ajánlat pedig a közös buliról nem annak szólt igazán, hogy én ebből kirángassam, inkább csak ráfért volna egy kis szünet a nagy melankólia kellős közepén.
Hallottam én az ellenkezését. "Dehogy" vagy éppen: "Ugyanmár, erre tényleg semmi szükség." Az egyetlen gond csak az volt, hogy nem érdekelt. Meghívtam egy olyan buliba, ahol csajok, jóminőségű piák és pokolian híres sportemberek vannak. Talán egy-két terelővel meg is találta volna a közös hangot.
- Szebb díszvendéget is találhatsz itt magadnak, Thompson professzor vagy Digby szívesebben virítana veled egy ilyen eseményen, de még Fitzgerald professzor is jobban nézne ki az oldalalon, a másikon Boltonnal.
Csak megráztam a fejemet a válaszára. Újabb italt vettem magamhoz, újabb adagot szívtam a szivarból. Jól esett a füst és a bársonyos, erős alkohol égető érzése a nyelvemen.
- Nem lennék én jó társaságnak Campbell.
Ismét megráztam a fejemet.
- Azt, hogy milyen társaság vagy, nem te döntöd el. - Vontam vállat. - Csak add magad és imádni fog mindenki. - Ez persze nem volt teljesen igaz. A legtöbbször, mikor beszéltünk mogorva volt és dühös... és fél szavakkal kommunikált. De ettől még van, aki őt is a maga módján tudná kedvelni. Már én is elviseltem, pedig talán ez volt a második legértelmesebb beszélgetésünk, mióta itt volt. Ezen kívül csak fújt rám, mint valami mérges macska, pedig nem is ismert.
- Ha csinos társaságot vinnék, nem tudnék csajozni. Nyilván. - A szivarral a kezemben, a másikban pedig az italommal megindultam vissza a társaságba, hogy búcsút véve, korai edzésre hivatkozva visszavonuljak. Már éppen eléggé fájt minden porcikám. Forró fürdőre és alvásra vágytam.
- Gondold át, Brownie. Jót tenne neked. - Tettem hozzá, majd egy intéssel búcsúztam esti társaságomtól, hogy nyakamba vegyem a kastélyt. Talán a szobámig nem csapódok bele senkibe - mint legutóbb Nora Narekbe - és nem kell diákokat nevelnem sem. Csak a szobám csendjét akartam, átélni a fájdalmat, ami a főzetek delíriumos hatása sem tudott tompítani. Ma minden rossz volt.
Persze tudtam, hogy Brown most olyan dolgokat tudott meg rólam, melyek még a nagyközönség előtt titkoltak. Csak a családom ismerte a múltamat, hiszen ők ennek legalább annyira részesei voltak, mint én. Közösen viseltünk álarcot a világ előtt. Nem mutathattuk magunkat megtörtnek vagy szomorúnak.
Hallottam én az ellenkezését. "Dehogy" vagy éppen: "Ugyanmár, erre tényleg semmi szükség." Az egyetlen gond csak az volt, hogy nem érdekelt. Meghívtam egy olyan buliba, ahol csajok, jóminőségű piák és pokolian híres sportemberek vannak. Talán egy-két terelővel meg is találta volna a közös hangot.
- Szebb díszvendéget is találhatsz itt magadnak, Thompson professzor vagy Digby szívesebben virítana veled egy ilyen eseményen, de még Fitzgerald professzor is jobban nézne ki az oldalalon, a másikon Boltonnal.
Csak megráztam a fejemet a válaszára. Újabb italt vettem magamhoz, újabb adagot szívtam a szivarból. Jól esett a füst és a bársonyos, erős alkohol égető érzése a nyelvemen.
- Nem lennék én jó társaságnak Campbell.
Ismét megráztam a fejemet.
- Azt, hogy milyen társaság vagy, nem te döntöd el. - Vontam vállat. - Csak add magad és imádni fog mindenki. - Ez persze nem volt teljesen igaz. A legtöbbször, mikor beszéltünk mogorva volt és dühös... és fél szavakkal kommunikált. De ettől még van, aki őt is a maga módján tudná kedvelni. Már én is elviseltem, pedig talán ez volt a második legértelmesebb beszélgetésünk, mióta itt volt. Ezen kívül csak fújt rám, mint valami mérges macska, pedig nem is ismert.
- Ha csinos társaságot vinnék, nem tudnék csajozni. Nyilván. - A szivarral a kezemben, a másikban pedig az italommal megindultam vissza a társaságba, hogy búcsút véve, korai edzésre hivatkozva visszavonuljak. Már éppen eléggé fájt minden porcikám. Forró fürdőre és alvásra vágytam.
- Gondold át, Brownie. Jót tenne neked. - Tettem hozzá, majd egy intéssel búcsúztam esti társaságomtól, hogy nyakamba vegyem a kastélyt. Talán a szobámig nem csapódok bele senkibe - mint legutóbb Nora Narekbe - és nem kell diákokat nevelnem sem. Csak a szobám csendjét akartam, átélni a fájdalmat, ami a főzetek delíriumos hatása sem tudott tompítani. Ma minden rossz volt.
Persze tudtam, hogy Brown most olyan dolgokat tudott meg rólam, melyek még a nagyközönség előtt titkoltak. Csak a családom ismerte a múltamat, hiszen ők ennek legalább annyira részesei voltak, mint én. Közösen viseltünk álarcot a világ előtt. Nem mutathattuk magunkat megtörtnek vagy szomorúnak.
KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT.
A helyszín szabad.
A helyszín szabad.
Dátum: 2023. 03. 25. - 18:33:18
KOMOLYAN VENNÉL VÉGRE?
2004.01.07.
to:BigBoy Brown
outfit
2004.01.07.
to:
outfit
Az alkohol szinte bugyogott az ereimben. Az elmémet elhomályosította, így pedig a menőség álarca egészen lesiklott az arcomról. Éppen Brownie előtt fedtem fel valamit, ami sokkal mélyebben volt bennem… elrejtve, mint egy kincs. Valójában egy szégyellni való titok volt. Mégis milyen kviddicsjátékos vallaná be, hogy küzd a fájdalommal, hogy a meccsek nem csak borzasztó erőpróbák, de kínzó következményekkel járnak? Nem mindig, ám igencsak sűrűn ahhoz, hogy Lennox Campbell ne a környék legjobb játékosa legyen, hanem a legszomorúbb életű alakja legyen. Ez a szerep nem tetszett. Nem erre születtem.
– Hogy vagy képes erre ember. – Szólalt meg Brown a rövid vallomás után. Azt hittem, csak iszok a whiskyből, amit éppen az előbb töltöttem ki a poharába. De nem, ő inkább beszélt. Erre képtelen voltam már ránézni, csak a távolba bámult. A hegyekre, a zöldellő lankákra… nekem nem kellett a sajnálat vagy az együttérzés. Attól nem leszek előrébb. – ekkora fájdalmat viselsz el, mégis úgy próbálod élni az életed, mint akinek a világon semmi baja. Megtörték a szíved és a tested, te mégis olyan…Campbell vagy.
A nevetéstől kicsit jobban éreztem magam. Beleittam az üvegbe. Minek vesződtem volna pohárral, ha egyszer ennyire könnyen magamhoz vehettem az italt.
– Sajnálom, azt hiszem rosszul ítéltelek meg, bár gondolom nagyjából lesz*rod, eddig mit gondoltam és ezután sem fog ez változni.
Nem bírtam ki. Vállon veregettem. A legjobbakkal is előfordult. Az anyámnak meg már amúgy sem fáj, amit vele tettek. Többé nem… és ezért én sem gondolok rá. Minden erőmmel azon voltam, hogy ezeket az emlékeket elnyomjam. Nem akartam, hogy tudják rólam, miken mentem keresztül, habár mikor idejöttem dolgozni, éppen ezzel szembesültem. Az igazgatónő ismerte az anyámat, az én múltamat. Jóformán nem volt mit titkolnom előle.
– Semmi. Velünk ellentétben nekik a világon semmi bajuk. – Felelte Brown fanyar mosollyal, mikor a családjáról kérdeztem. Miközben beszélt kissé remegő kézzel, talán túlzottan is megtöltöttem a poharát. – Élnek, boldogan…nélkülem. – Tette hozzá és a szivarból vett magához egy adagot.
Én is hasonlóképpen tettem. Volt ebben valami dekadens és mégis megnyugtató. Eleve szerettem füstölögni, de a szivar más volt, mint egy egyszerű cigaretta. Nem illett hozzám. Valahogy az olyan nagydarab pasik stílusa volt ez, mint Brownie vagy Oliver. Mindketten jól mutattak vele, én viszont csak a szórakozás kedvéért vállaltam be.
– Ahogy te is mondtad.– Kortyolt a whiskybe egyetet. – Lord sz*rházi mindannyiunk életéből szakított egy darabot. Engem veszélyesnek ítélt meg, ezért a Minisztérium megvádolt, hogy segédkezem neki és bedugtak az Aszkabanba, miközben a feleségem terhes volt.
Kifújtam a füstöt magam elé. A kellemes, függönyszerű szürkeség kissé kitakarta a tájat, de nem bántam. Gyönyörű pillanat volt, ahogy ismét előbukkant álcájából.
– Míg benn élveztem a dementorok vendégszeretetét ghm… – Csak hallgattam, nem néztem rá. Kissé zavarba ejtő volt az elegendő alkohol ellenére is ez a téma… de meg akartam hallani a szavait. Brown nem olyannak tűnt, aki sok embernek elpanaszolta, mi bántja a szíve mélyén, én viszont töretlenül hallgattam őt. – a feleségem elhagyott egy másik fasziért és vitte a gyerekemet is, akiről kiderült, hogy nem is az enyém.
Újabb korty tűnt el bennem. Aztán nyeltem egyet és csak sóhajtottam válasz helyett. Meg akartam várni, míg elmond mindent, amit szeretne. Jó társaság voltam, ha éppen az akartam lenni.
– Ez…a legrosszabb…hahaha…ez a gyerek…haha…tartotta bennem a lelket odabenn…hehehe…érted, erre kiderül…nem is az enyém… – nevetett. Nekem inkább hisztérikusnak tűnt, mint őszinte kacajnak. – A házam, a vagyonom, a családom...az életem. Minden oda lett. Mentálisan tönkre mentem és ha meglátok egy dementort összeszarom magam.
A kezem ismét a vállára simult. Most kicsit megszorítottam.
– A háború így vagy úgy, de mindenkit utólért. – Állapítottam meg, nem mintha erre a következtetésre szüksége lett volna. – Te vagy a legerősebb ember, Brown, akit csak ismerek. Most lehet, hogy a padlón vagy, de lesz, ami talpra állít. Engem a kviddics mentett meg.
Nem akartam én tényleg lelkizni vele. Nem volt jogom amúgy sem azt hazudni, hogy majd jobb lesz. Gyakorlatilag semmi sem volt biztos. Hány év telt el a Roxfort Ostroma óta? Már vagy hat… és még mindig annyi összeroncsolt élet nyomait kellett eltakarítani. A házakat újra lehetett építeni, de az embereket nem. Ahhoz több idő kellett. Ezen az sem javított, hogy előkerült a rend.
– Tudom mi kell neked. – Állapítottam meg és csuklottam egyet. – Rendes szórakozás. Hamarosan lesz egy meccsem, te eljössz és elviszlek az afterpartyra. Te leszel Lennox Campbell díszvendége. Hidd el, ott el lehet lazulni!
– Hogy vagy képes erre ember. – Szólalt meg Brown a rövid vallomás után. Azt hittem, csak iszok a whiskyből, amit éppen az előbb töltöttem ki a poharába. De nem, ő inkább beszélt. Erre képtelen voltam már ránézni, csak a távolba bámult. A hegyekre, a zöldellő lankákra… nekem nem kellett a sajnálat vagy az együttérzés. Attól nem leszek előrébb. – ekkora fájdalmat viselsz el, mégis úgy próbálod élni az életed, mint akinek a világon semmi baja. Megtörték a szíved és a tested, te mégis olyan…Campbell vagy.
A nevetéstől kicsit jobban éreztem magam. Beleittam az üvegbe. Minek vesződtem volna pohárral, ha egyszer ennyire könnyen magamhoz vehettem az italt.
– Sajnálom, azt hiszem rosszul ítéltelek meg, bár gondolom nagyjából lesz*rod, eddig mit gondoltam és ezután sem fog ez változni.
Nem bírtam ki. Vállon veregettem. A legjobbakkal is előfordult. Az anyámnak meg már amúgy sem fáj, amit vele tettek. Többé nem… és ezért én sem gondolok rá. Minden erőmmel azon voltam, hogy ezeket az emlékeket elnyomjam. Nem akartam, hogy tudják rólam, miken mentem keresztül, habár mikor idejöttem dolgozni, éppen ezzel szembesültem. Az igazgatónő ismerte az anyámat, az én múltamat. Jóformán nem volt mit titkolnom előle.
– Semmi. Velünk ellentétben nekik a világon semmi bajuk. – Felelte Brown fanyar mosollyal, mikor a családjáról kérdeztem. Miközben beszélt kissé remegő kézzel, talán túlzottan is megtöltöttem a poharát. – Élnek, boldogan…nélkülem. – Tette hozzá és a szivarból vett magához egy adagot.
Én is hasonlóképpen tettem. Volt ebben valami dekadens és mégis megnyugtató. Eleve szerettem füstölögni, de a szivar más volt, mint egy egyszerű cigaretta. Nem illett hozzám. Valahogy az olyan nagydarab pasik stílusa volt ez, mint Brownie vagy Oliver. Mindketten jól mutattak vele, én viszont csak a szórakozás kedvéért vállaltam be.
– Ahogy te is mondtad.– Kortyolt a whiskybe egyetet. – Lord sz*rházi mindannyiunk életéből szakított egy darabot. Engem veszélyesnek ítélt meg, ezért a Minisztérium megvádolt, hogy segédkezem neki és bedugtak az Aszkabanba, miközben a feleségem terhes volt.
Kifújtam a füstöt magam elé. A kellemes, függönyszerű szürkeség kissé kitakarta a tájat, de nem bántam. Gyönyörű pillanat volt, ahogy ismét előbukkant álcájából.
– Míg benn élveztem a dementorok vendégszeretetét ghm… – Csak hallgattam, nem néztem rá. Kissé zavarba ejtő volt az elegendő alkohol ellenére is ez a téma… de meg akartam hallani a szavait. Brown nem olyannak tűnt, aki sok embernek elpanaszolta, mi bántja a szíve mélyén, én viszont töretlenül hallgattam őt. – a feleségem elhagyott egy másik fasziért és vitte a gyerekemet is, akiről kiderült, hogy nem is az enyém.
Újabb korty tűnt el bennem. Aztán nyeltem egyet és csak sóhajtottam válasz helyett. Meg akartam várni, míg elmond mindent, amit szeretne. Jó társaság voltam, ha éppen az akartam lenni.
– Ez…a legrosszabb…hahaha…ez a gyerek…haha…tartotta bennem a lelket odabenn…hehehe…érted, erre kiderül…nem is az enyém… – nevetett. Nekem inkább hisztérikusnak tűnt, mint őszinte kacajnak. – A házam, a vagyonom, a családom...az életem. Minden oda lett. Mentálisan tönkre mentem és ha meglátok egy dementort összeszarom magam.
A kezem ismét a vállára simult. Most kicsit megszorítottam.
– A háború így vagy úgy, de mindenkit utólért. – Állapítottam meg, nem mintha erre a következtetésre szüksége lett volna. – Te vagy a legerősebb ember, Brown, akit csak ismerek. Most lehet, hogy a padlón vagy, de lesz, ami talpra állít. Engem a kviddics mentett meg.
Nem akartam én tényleg lelkizni vele. Nem volt jogom amúgy sem azt hazudni, hogy majd jobb lesz. Gyakorlatilag semmi sem volt biztos. Hány év telt el a Roxfort Ostroma óta? Már vagy hat… és még mindig annyi összeroncsolt élet nyomait kellett eltakarítani. A házakat újra lehetett építeni, de az embereket nem. Ahhoz több idő kellett. Ezen az sem javított, hogy előkerült a rend.
– Tudom mi kell neked. – Állapítottam meg és csuklottam egyet. – Rendes szórakozás. Hamarosan lesz egy meccsem, te eljössz és elviszlek az afterpartyra. Te leszel Lennox Campbell díszvendége. Hidd el, ott el lehet lazulni!
Dátum: 2023. 03. 06. - 19:57:57
KOMOLYAN VENNÉL VÉGRE?
2004.01.07.
to:BigBoy Brown
outfit
2004.01.07.
to:
outfit
Az alkohol nem volt rám jó hatással. Most nem szórakoztató voltam, hanem megkeseredett, egyenesen túl érzelmes. Talán tényleg nem volt jó ötlet bájitalokra inni. Nem egy kviddicsjátékos így csinálta ki magát, most meg zombiként hevernek a Mungóban vagy a föld alatt. Egyik sem lett volna büszke kimenetele a karrieremnek, ahogy az sem, ha rájönnének, mennyire fájnak a csontjaim és az izmaim, ha éppen olyan az idő vagy csak szeszélyeskedik a testem.
– Sosem bántanálak Campbell, vagyis…nagyon jó ok kellene hozzá. Ez a néhány fricska pedig kevés ahhoz. Hikk… – Közölte Brown, én pedig egyetértően bólogattam. Hát persze. Sosem bántana, de valójában ott volt az a villanás a szemébe, amiből szinte éreztem, nem is lenne olyan nehéz nagyon jó indokot találni. Ő volt az egyetlen férfitanár, akit zavart a jelenlétem. A többiekkel el-elbeszélgettem, de valamiért Brownie képtelen volt ezzel megbarátkozni.
– Ja, snájding gyerek vagy. Még egy kis izom kellene rád és tényleg nem tudnánk levakarni rólad senkit.
Elnevettem magam.
Elképzeltem, ahogy az ő testalkatával ülnék a seprűn és próbálnám elkapni a cikeszt. Nos, van ahol a túlsok izom inkább hátrányt, semmint előnyt jelentett volna. A kviddics éppen ilyen volt. Még a terelőknek sem szokott akkor izomzatuk lenni, inkább szálkásak és a vállasak voltak.
– Hidd el, nekem nem állnának jól a lufik az ingem alatt! – Legyintettem, majd csuklottam egyet, ahogy a tekintetem a teraszajtóra vándorolt. Hirtelen ötlet volt odakimenni, de vágytam azt a csendet és persze a tájat. Na meg menet közben, csakhogy biztosítsam a saját hangulatom is, egy üveg lángnyelvet vettem magamhoz. Kellemesen tüzes volt ahhoz, hogy életben tartsa ezt a nem egyszerű társalgást.
Sosem voltam szentimentális, a Roxfortot kis iskolának tartottam az élet minden más részéhez képest, ám ez a táj és a lehetőségek, melyek ezen a helyen bontakoztak ki, még az én életemet is felülírták. Mellesleg, nem is olyan régen.
A táj békés volt, leírhatatlanul gyönyörű. Bár a levegő egészen hűvös volt, mégsem zavarta meg a hely békéjét. Meglepett, hogy még BigBoy is képes ezt az egészet békésnek titulálni. Olyannak tűnt, aki egész életében soha, sehol nem volt képes ilyesmit érezni. Nem voltam annyira jó emberismerő, de a legtöbbre rá volt írva, ha valami kínozza. Brownt pedig minden bizonnyal nem én akartam az őrületbe kergetni. Volt egy olyan érzésem, hogy célpont voltam. Én csak szórakoztam vele, ő meg komolyan vette. Ami másoknak olyan egyértelmű és mulatságos, meg üdítő volt, az neki bosszantó és szokatlan.
Felajánlottam neki, hogy kaphat egy cigit. Igen, márkás volt és a legjobb fajta, amit a piacon kapni lehet… de ő jobbat adott. Szivar. Nem sokszor szívtam, most viszont csábított a gondolat, hogy újra kipróbáljam. Utána nyúltam és elvettem.
– Na, de Brown, elkényeztetsz. – Fogadtam el a kedvességét, figyelve, ahogy a szivarvágóval dolgozik. Úgy tűnt ért ehhez, bizonyára többször élvezte az ilyen dohányt. Én Egyiptomban próbáltam ki, ahová nyáron úgy menekültem el, csak hogy egy kicsit ne halljak semmit. A luxus szálloda legeldugottabb szobáját vettem ki, majd éjszakánként, mikor elég hűvös volt és nem láthatott meg senki, végig repültem egy ócska seprűvel a sivatag felett. Minden pillanatát élveztem. Az volt maga a szabadság, nem a pénz vagy a csillogás.
– Tudod. Én is sokat kviddicseztem. Akkoriban a suli legjobb őrzője voltam és nem csak a termetem miatt.
Egy kicsit kuncogtam a visszaemlékezésre. Talán őrzőként még jól is funkcionálhatott… vajon mennyi labdatámadást foghatott fel?
– Olyan voltam, mint most te. Gondtalan, menő, a bulik királya. Ezt ígérte a családi életem és a munkám is. Tepertem, tele vágyakkal és célokkal. Azonban, nem minden buli ér véget happy enddel.
Semmit sem értett belőlem. Ez csak egy szerep volt, ahogy neki is csak egy szerep volt, adni a keményfiút, miközben sebek voltak mögött. Azt mondta a bátyám, hogy néha meg kell mutatni a hegeinket, hogy mások megértsenek… de én nem akartam megmutatni. Ha a lepel lehullik, minden lehullik.
– Sajnálom. – Feleltem őszintén és beleszippantottam a szivarba. A füstöt nehézkesen, hosszan fújtam ki. Valójában egész kellemes bukéja volt. Nem akartam rákérdezni, mi történt a családjával, válás, vagy rosszabb… féltem, hogy azzal a sebbel már én sem birkóznék meg. Talán az én vallomásom után.
– Mi a te sztorid? – kérdezte végül. Tudtam, hogy erre is sor kerül. Ő adott, most nekem is adnom kellett.
– Egy mugli születésű anya, néhány halálfaló, borzalmasan sok vér és sok törött csont. Valójában egészen átlagos, akármilyen borzalmasan is hangzik. Tudjukki uralma mindenki családját tönkre tette, mindenki életébe beférkőzött valahogy– suttogtam és újabb adag füstöt engedtem magam elé. A részegsége tompult. Olyan furcsa, elmélkedő állapotba vágott át. Nyeltem egyet, mert úgy éreztem még beszélnem kell. – Az összes csontomat eltörték. Egy gyógyító rakott össze, de az emléket sosem veszi el. Sem a fájdalmat, ami utána maradt.
Persze nem ez volt a legrosszabb. Anyám halála. Borzalmas, fájdalmas… egyenesen felfoghatatlan.
– Mi… történt a családoddal? – kérdeztem végül halkabban.
– Sosem bántanálak Campbell, vagyis…nagyon jó ok kellene hozzá. Ez a néhány fricska pedig kevés ahhoz. Hikk… – Közölte Brown, én pedig egyetértően bólogattam. Hát persze. Sosem bántana, de valójában ott volt az a villanás a szemébe, amiből szinte éreztem, nem is lenne olyan nehéz nagyon jó indokot találni. Ő volt az egyetlen férfitanár, akit zavart a jelenlétem. A többiekkel el-elbeszélgettem, de valamiért Brownie képtelen volt ezzel megbarátkozni.
– Ja, snájding gyerek vagy. Még egy kis izom kellene rád és tényleg nem tudnánk levakarni rólad senkit.
Elnevettem magam.
Elképzeltem, ahogy az ő testalkatával ülnék a seprűn és próbálnám elkapni a cikeszt. Nos, van ahol a túlsok izom inkább hátrányt, semmint előnyt jelentett volna. A kviddics éppen ilyen volt. Még a terelőknek sem szokott akkor izomzatuk lenni, inkább szálkásak és a vállasak voltak.
– Hidd el, nekem nem állnának jól a lufik az ingem alatt! – Legyintettem, majd csuklottam egyet, ahogy a tekintetem a teraszajtóra vándorolt. Hirtelen ötlet volt odakimenni, de vágytam azt a csendet és persze a tájat. Na meg menet közben, csakhogy biztosítsam a saját hangulatom is, egy üveg lángnyelvet vettem magamhoz. Kellemesen tüzes volt ahhoz, hogy életben tartsa ezt a nem egyszerű társalgást.
Sosem voltam szentimentális, a Roxfortot kis iskolának tartottam az élet minden más részéhez képest, ám ez a táj és a lehetőségek, melyek ezen a helyen bontakoztak ki, még az én életemet is felülírták. Mellesleg, nem is olyan régen.
A táj békés volt, leírhatatlanul gyönyörű. Bár a levegő egészen hűvös volt, mégsem zavarta meg a hely békéjét. Meglepett, hogy még BigBoy is képes ezt az egészet békésnek titulálni. Olyannak tűnt, aki egész életében soha, sehol nem volt képes ilyesmit érezni. Nem voltam annyira jó emberismerő, de a legtöbbre rá volt írva, ha valami kínozza. Brownt pedig minden bizonnyal nem én akartam az őrületbe kergetni. Volt egy olyan érzésem, hogy célpont voltam. Én csak szórakoztam vele, ő meg komolyan vette. Ami másoknak olyan egyértelmű és mulatságos, meg üdítő volt, az neki bosszantó és szokatlan.
Felajánlottam neki, hogy kaphat egy cigit. Igen, márkás volt és a legjobb fajta, amit a piacon kapni lehet… de ő jobbat adott. Szivar. Nem sokszor szívtam, most viszont csábított a gondolat, hogy újra kipróbáljam. Utána nyúltam és elvettem.
– Na, de Brown, elkényeztetsz. – Fogadtam el a kedvességét, figyelve, ahogy a szivarvágóval dolgozik. Úgy tűnt ért ehhez, bizonyára többször élvezte az ilyen dohányt. Én Egyiptomban próbáltam ki, ahová nyáron úgy menekültem el, csak hogy egy kicsit ne halljak semmit. A luxus szálloda legeldugottabb szobáját vettem ki, majd éjszakánként, mikor elég hűvös volt és nem láthatott meg senki, végig repültem egy ócska seprűvel a sivatag felett. Minden pillanatát élveztem. Az volt maga a szabadság, nem a pénz vagy a csillogás.
– Tudod. Én is sokat kviddicseztem. Akkoriban a suli legjobb őrzője voltam és nem csak a termetem miatt.
Egy kicsit kuncogtam a visszaemlékezésre. Talán őrzőként még jól is funkcionálhatott… vajon mennyi labdatámadást foghatott fel?
– Olyan voltam, mint most te. Gondtalan, menő, a bulik királya. Ezt ígérte a családi életem és a munkám is. Tepertem, tele vágyakkal és célokkal. Azonban, nem minden buli ér véget happy enddel.
Semmit sem értett belőlem. Ez csak egy szerep volt, ahogy neki is csak egy szerep volt, adni a keményfiút, miközben sebek voltak mögött. Azt mondta a bátyám, hogy néha meg kell mutatni a hegeinket, hogy mások megértsenek… de én nem akartam megmutatni. Ha a lepel lehullik, minden lehullik.
– Sajnálom. – Feleltem őszintén és beleszippantottam a szivarba. A füstöt nehézkesen, hosszan fújtam ki. Valójában egész kellemes bukéja volt. Nem akartam rákérdezni, mi történt a családjával, válás, vagy rosszabb… féltem, hogy azzal a sebbel már én sem birkóznék meg. Talán az én vallomásom után.
– Mi a te sztorid? – kérdezte végül. Tudtam, hogy erre is sor kerül. Ő adott, most nekem is adnom kellett.
– Egy mugli születésű anya, néhány halálfaló, borzalmasan sok vér és sok törött csont. Valójában egészen átlagos, akármilyen borzalmasan is hangzik. Tudjukki uralma mindenki családját tönkre tette, mindenki életébe beférkőzött valahogy– suttogtam és újabb adag füstöt engedtem magam elé. A részegsége tompult. Olyan furcsa, elmélkedő állapotba vágott át. Nyeltem egyet, mert úgy éreztem még beszélnem kell. – Az összes csontomat eltörték. Egy gyógyító rakott össze, de az emléket sosem veszi el. Sem a fájdalmat, ami utána maradt.
Persze nem ez volt a legrosszabb. Anyám halála. Borzalmas, fájdalmas… egyenesen felfoghatatlan.
– Mi… történt a családoddal? – kérdeztem végül halkabban.
Dátum: 2023. 02. 12. - 12:33:26
KOMOLYAN VENNÉL VÉGRE?
2004.01.07.
to:BigBoy Brown
outfit
2004.01.07.
to:
outfit
Határozottan túl sokat ittam. Éreztem minden porcikámban az alkohol mámorító erejét. Még a lépteim is könnyebbek voltak, amikkel közelebb léptem Brown-hoz. Nem lett volna muszáj, sőt, ami azt illeti, mindenkinek jobb lett volna, ha egész egyszerűen békén hagyom őt. Nem kellett ez a felesleges melodráma, hogy tovább rontsa a mindennapjaink hangulatát. Éppen eléggé utált, lényegében ok nélkül, egy előítélet alapján.
A testem még mindig fájt. A háború alatt az otthonunkat ért támadásban ezer meg a csontjaimat törték szarrá. A kviddicsben nem akadályoz, de a fájdalom elviselhetetlen, ha változik az időjárás vagy éppen túlhajtom magamat. Azt mondják a medimágusok, hogy az átok az oka, amit rajtam használtak. Megmérgezett belülről. Ezért kaptam erős bájitalokat, de persze erről senki sem tudhatott, főleg nem a Brown-félék.
- Na de hé…én válogatom össze. A te stílusod nekem túl fennnnkölt. - Nevetett fel BigBoy, ahogy a ruhatárváltást javasoltam. Csuklottam egyet és bólogattam válaszként. Az én stílusom tényleg béna lenne rajta, mint egy nagyra nőtt selyemfiú, úgy festene. Ami rajta elegáns, rajta bohócos lenne.
Átkarolta a vállamat.
- Na végre, valamiben egyet értünk Mr. Kviddicssztár professzor.
Erre már nem bírtam, felnevettem. Még mindig egy nézőpontból látott, de kellőmennyiségű bájitallal és alkohollal a szervezetemben szánalmasan viccesnek találtam. Még a hasam is megfájdult tőle. De nem számít, a súlyától amúgy is borzalmasan fájtak a vállaim. Nem nehezedett rám, de ez még mindig a korábbi kínjaim hatása volt. A bájital sem volt teljesen hatásos.
- Igyunk… - mondta végül, ahogy a tósztra került a sor. - arra, hogy még nem nyírtuk ki egymást?
Megemeltem a poharam.
- Vagy, hogy te nem öltél meg engem! - Javasoltam, de hiába. BigBoy folytatta. Mikor lett ilyen beszédes? Nyilván az alkohol tette. Korábban vagy morgott a közelemben vagy elmondott mindennek, most viszont egész arzenált sorolt fel arra, miképpen is koccinthatnánk.
- Hogy a tanulóink a legelitebbek és a hálával tartozunk, amiért ilyen jól és szépen fejlődnek szárnyaink alatt. - Aztán elnevette magát. Én csak sóhajtottam. Ha valamire, hát a munkára biztosan nem akartam inni egy kortyot sem. - Nem…nem…most komolyan…Igyunk a… - komorodott el. - nincs mire koccintanom…a fenébe is utálok mindent az életemmel kapcsolatban, mondj te valamit inkább.
Vállat vontam.
- Igyunk arra, hogy jóképű vagyok. Azzal nem lőhetünk mellé. - Koccintottam a poharához az enyémet, majd nagy korttyal lehúztam a pohár tartalmát. Kellemesen, szédelgősen talált fejbe, de legalább volt erőm megint Brown-ra vigyorogni. Hirtelen ötlettől vezérelve, megragadtam a karját és elkezdtem húzni magammal. Menet közben letettem a poharamat és felkaptam egy üveg lángnyelvet. Még bontatlan volt.
- Bízz bennem! - Mondtam és kivezettem a tanáriból nyíló kicsi teraszra. Régebben itt dohányoztam Boltonnal és Smith-szel, egészen be lehetett látni a hegyvidékes erdős részt. Milyen jókat is lehetne erre repkedni! Még sóhajtottam is egyet a gondolatra, ahogy a csillagos égbolt alatt, egészen távolra lehetett látni. Persze most hűvös volt, de az alkohol melegített annyira, hogy ne tűnjön fel.
- Nézd meg ezt a helyet... milyen békés. Arra teremtették, hogy az ember jól körbe repülje egy rozoga, iskolai seprűn. - Mondtam. Már majdnem telihold volt, így jól megvilágította az arcomat és sajnos, ha BigBoy nem volt túl ittas, láthatta, hogy kissé magam alatt vagyok. Máskor vigyorgok és mindenki elhiszi, hogy az a maszk a valóság. Most viszont alig tudtam nem lebiggyesztett ajkakkal sajnálni magam.
Inkább előhúztam egy szál cigit és bepréseltem az ajkaim közé.
- Kérsz? - Nyújtottam felé a cigis dobozt.
A testem még mindig fájt. A háború alatt az otthonunkat ért támadásban ezer meg a csontjaimat törték szarrá. A kviddicsben nem akadályoz, de a fájdalom elviselhetetlen, ha változik az időjárás vagy éppen túlhajtom magamat. Azt mondják a medimágusok, hogy az átok az oka, amit rajtam használtak. Megmérgezett belülről. Ezért kaptam erős bájitalokat, de persze erről senki sem tudhatott, főleg nem a Brown-félék.
- Na de hé…én válogatom össze. A te stílusod nekem túl fennnnkölt. - Nevetett fel BigBoy, ahogy a ruhatárváltást javasoltam. Csuklottam egyet és bólogattam válaszként. Az én stílusom tényleg béna lenne rajta, mint egy nagyra nőtt selyemfiú, úgy festene. Ami rajta elegáns, rajta bohócos lenne.
Átkarolta a vállamat.
- Na végre, valamiben egyet értünk Mr. Kviddicssztár professzor.
Erre már nem bírtam, felnevettem. Még mindig egy nézőpontból látott, de kellőmennyiségű bájitallal és alkohollal a szervezetemben szánalmasan viccesnek találtam. Még a hasam is megfájdult tőle. De nem számít, a súlyától amúgy is borzalmasan fájtak a vállaim. Nem nehezedett rám, de ez még mindig a korábbi kínjaim hatása volt. A bájital sem volt teljesen hatásos.
- Igyunk… - mondta végül, ahogy a tósztra került a sor. - arra, hogy még nem nyírtuk ki egymást?
Megemeltem a poharam.
- Vagy, hogy te nem öltél meg engem! - Javasoltam, de hiába. BigBoy folytatta. Mikor lett ilyen beszédes? Nyilván az alkohol tette. Korábban vagy morgott a közelemben vagy elmondott mindennek, most viszont egész arzenált sorolt fel arra, miképpen is koccinthatnánk.
- Hogy a tanulóink a legelitebbek és a hálával tartozunk, amiért ilyen jól és szépen fejlődnek szárnyaink alatt. - Aztán elnevette magát. Én csak sóhajtottam. Ha valamire, hát a munkára biztosan nem akartam inni egy kortyot sem. - Nem…nem…most komolyan…Igyunk a… - komorodott el. - nincs mire koccintanom…a fenébe is utálok mindent az életemmel kapcsolatban, mondj te valamit inkább.
Vállat vontam.
- Igyunk arra, hogy jóképű vagyok. Azzal nem lőhetünk mellé. - Koccintottam a poharához az enyémet, majd nagy korttyal lehúztam a pohár tartalmát. Kellemesen, szédelgősen talált fejbe, de legalább volt erőm megint Brown-ra vigyorogni. Hirtelen ötlettől vezérelve, megragadtam a karját és elkezdtem húzni magammal. Menet közben letettem a poharamat és felkaptam egy üveg lángnyelvet. Még bontatlan volt.
- Bízz bennem! - Mondtam és kivezettem a tanáriból nyíló kicsi teraszra. Régebben itt dohányoztam Boltonnal és Smith-szel, egészen be lehetett látni a hegyvidékes erdős részt. Milyen jókat is lehetne erre repkedni! Még sóhajtottam is egyet a gondolatra, ahogy a csillagos égbolt alatt, egészen távolra lehetett látni. Persze most hűvös volt, de az alkohol melegített annyira, hogy ne tűnjön fel.
- Nézd meg ezt a helyet... milyen békés. Arra teremtették, hogy az ember jól körbe repülje egy rozoga, iskolai seprűn. - Mondtam. Már majdnem telihold volt, így jól megvilágította az arcomat és sajnos, ha BigBoy nem volt túl ittas, láthatta, hogy kissé magam alatt vagyok. Máskor vigyorgok és mindenki elhiszi, hogy az a maszk a valóság. Most viszont alig tudtam nem lebiggyesztett ajkakkal sajnálni magam.
Inkább előhúztam egy szál cigit és bepréseltem az ajkaim közé.
- Kérsz? - Nyújtottam felé a cigis dobozt.
Dátum: 2023. 01. 27. - 09:56:18
KOMOLYAN VENNÉL VÉGRE?
2004.01.07.
to:BigBoy Brown
outfit
2004.01.07.
to:
outfit
Hogy a fenében lehet valaki ilyen mocskosul széles? Sportember voltam. Láttam megtermett hajtókat és terelőket, akik mindenkin átküzdötték magukat, csakhogy megszerezzék az áhított előnyt a csapatuknak. Én ebben kívülálló voltam persze, de Brown még a megszokottaknál is sokkal, de sokkal nagyobb volt. Mondjuk mint egy kétajtós szekrény… vagy inkább kettő kétajtós szekrény. Mégis mivel pumpálja ez magát?
Nem volt időm a testfelépítésén agyalni, ahogy véletlenül a mellkasába locsoltam a lángnyelvet. Kicsit sajnáltam a tüzes kis italt, mert inkább ittam volna meg… na meg Brown is megpróbálta kicsípni magát és a barna mellénye éppen elég ragacsos lett most ettől… mintha mellkason pisálta volna egy tündérmanó. Ezen magamban jót is vihogtam.
– Te neked kellene velem innod velem! – válaszolta BigBoy. Persze időközben egy szalvétát nyomtam a foltra, hogy elrejtsem. Így kicsit jobban nézett ki, mint mondjuk egy félperccel korábban. Olyan volt, mintha egy hatalmas valamivel lezabálta volna magát. Bár Brown mellkasán a normálméretű szalvéta is egészen kicsinek tűnt.
– Hogy lenne már méreg drága, te barom. Mindent…mi…mindent használtam veszek…hahaha – nevette el magát. Hát ez furcsa volt, de valamiért csak még jobban kellett röhögnöm. Biztosan nem a bájitalaimra kellett volna rápiálnom. Ez az este bizonyára nekem lesz a legvidámabb. Á! Talán Brownnak is az kéne, hogy ellazuljon. Vajon élvezné a fájdalomcsillapító kotyvalékokat.
– Majd te…te veszel nekem helyette egy drágát. Tenneked úgyis jól megy.
Bólintottam egyet.
– Elviszlek a Mágus térre vásárolni, te melák… – vihogtam fel, még a szám elé is kellett kapnom a kezemet. A szexi nőstények előtt nem akartam azért kisfiúsra járatni magamat. Fiatal vagyok, de közel sem gyerek… egy-két gyenge pillanatomat leszámítva. Azt persze Brown sosem láthatja meg. Így is úgy kezelt, mint egy rakat szart, csak azért, mert többet értem el nála.
– Rád fog férni egy rendes ruhatár… hikk! –Csuklottam egyet. Azzal a lendülettel fordultam is az italos asztal felé. Mutattam neki, hogy menjünk oda, még hátba is veregettem, hogy kövessen. Aztán szépen elindultam, kissé dülöngélve arra. – Na gyere, akkor iszok én te veled. – Folytattam és ahogy odaértem, megfogtam két poharat. Az egyiket felé tartottam, a másikat megtartottam.
Vajon mire ihatnánk? Arra, hogy ma még nem is szólt be annyira durván? Vagy éppen arra, hogy fájnak a karjaim, a lábaim, az oldalam, a nyakam és a fejem? Vagy hogy… hogy… még nem estem le a seprűről ezek ellenére sem? Hirtelen keserű lett a szájízem és lebiggyesztettem az ajkaimat. Fasza. Így kell elcseszni az ember jókedvét egy pillanat alatt. Hirtelen semmire sem vágytam jobban, mint egy vicces cigire. Az legalább fel tudott vidítani.
– Mi is igyunk… – dünnyögtem.
Nem volt időm a testfelépítésén agyalni, ahogy véletlenül a mellkasába locsoltam a lángnyelvet. Kicsit sajnáltam a tüzes kis italt, mert inkább ittam volna meg… na meg Brown is megpróbálta kicsípni magát és a barna mellénye éppen elég ragacsos lett most ettől… mintha mellkason pisálta volna egy tündérmanó. Ezen magamban jót is vihogtam.
– Te neked kellene velem innod velem! – válaszolta BigBoy. Persze időközben egy szalvétát nyomtam a foltra, hogy elrejtsem. Így kicsit jobban nézett ki, mint mondjuk egy félperccel korábban. Olyan volt, mintha egy hatalmas valamivel lezabálta volna magát. Bár Brown mellkasán a normálméretű szalvéta is egészen kicsinek tűnt.
– Hogy lenne már méreg drága, te barom. Mindent…mi…mindent használtam veszek…hahaha – nevette el magát. Hát ez furcsa volt, de valamiért csak még jobban kellett röhögnöm. Biztosan nem a bájitalaimra kellett volna rápiálnom. Ez az este bizonyára nekem lesz a legvidámabb. Á! Talán Brownnak is az kéne, hogy ellazuljon. Vajon élvezné a fájdalomcsillapító kotyvalékokat.
– Majd te…te veszel nekem helyette egy drágát. Tenneked úgyis jól megy.
Bólintottam egyet.
– Elviszlek a Mágus térre vásárolni, te melák… – vihogtam fel, még a szám elé is kellett kapnom a kezemet. A szexi nőstények előtt nem akartam azért kisfiúsra járatni magamat. Fiatal vagyok, de közel sem gyerek… egy-két gyenge pillanatomat leszámítva. Azt persze Brown sosem láthatja meg. Így is úgy kezelt, mint egy rakat szart, csak azért, mert többet értem el nála.
– Rád fog férni egy rendes ruhatár… hikk! –Csuklottam egyet. Azzal a lendülettel fordultam is az italos asztal felé. Mutattam neki, hogy menjünk oda, még hátba is veregettem, hogy kövessen. Aztán szépen elindultam, kissé dülöngélve arra. – Na gyere, akkor iszok én te veled. – Folytattam és ahogy odaértem, megfogtam két poharat. Az egyiket felé tartottam, a másikat megtartottam.
Vajon mire ihatnánk? Arra, hogy ma még nem is szólt be annyira durván? Vagy éppen arra, hogy fájnak a karjaim, a lábaim, az oldalam, a nyakam és a fejem? Vagy hogy… hogy… még nem estem le a seprűről ezek ellenére sem? Hirtelen keserű lett a szájízem és lebiggyesztettem az ajkaimat. Fasza. Így kell elcseszni az ember jókedvét egy pillanat alatt. Hirtelen semmire sem vágytam jobban, mint egy vicces cigire. Az legalább fel tudott vidítani.
– Mi is igyunk… – dünnyögtem.