♥szeszélyes napok ♥
(sad birds still sing)
pretty : nyár van ♥ vibe: style
pretty : nyár van ♥ vibe: style
2004. 07. 12.
p.s. Tyra
p.s. Tyra
Néha most is azon kaptam magam, hogy vártam a levelet Jamsintól. Vele tartottam a kapcsolatot, nem úgy mint Ayshával. Nála szörnyen sikerült az elválás, amikor megtudta, hogy eljövök Angliába, már engem is gyűlölt. Tudtam, hogy utálni fog, hiszen mindenre mérges volt, az egész életére. De azt hiszem most már meg se fog nekem bocsájtani, hiszen nem megyek haza. Jasmin kedvéért sem, ami pokoli rosszul esett, de képtelen voltam rávenni magam, hogy jófejet vágva hazamenjek. És eljátsszam, hogy minden rendben volt. Nem, semmi sem volt rendben, azok után főleg nem, hogy Jasmin elment. Az ember pedig nem tehetett semmit, mert már mindent előre eldöntöttek, és beleszólásunk sem volt az életünkbe. Nem akartam ilyen életet, nem akartam ilyen életet a gyerekeimnek sem.
Inkább vásárolni akartam, vagy teletömni magam egy csomó édességgel. Monstro nélkül már a konyhában való lógás sem lesz az igazi, annak ellenére sem, hogy mindig a melleimet bámulta, meg megette az édességemet, vagy robbanócukort tett a palacsinta tésztámba. Persze teljesen mindegy, hiszen ha elvégzem a Roxfortot soha nem jöhetek vissza, előbb utóbb mindenkitől el kell búcsúzni, nem igaz? Utáltam ilyeneken gondolkodni, pedig meg kellett volna tartanom a lelki egyensúlyomat is, a táncdöntőmre. Csak akkor éreztem magam igazán egyedül ebben az országban is, ha nem volt mellettem senki. És nem is tudom, néha olyan érzésem volt, hogy nem is fogok tudni igazán beilleszkedni ide. Nem tartoztam ide, de nem tartoztam otthon se sehová. Legalább most nem volt velem senki, hogy eljátsszam jól vagyok.
Persze valami furi helyen kötöttem ki, és még meg is ijesztettek, úgy kaptam elő a pálcámat, mintha azon múlt volna az életem.
- Hé, Nora! Ne már, én vagyok, hahó! – hallottam meg az ismerős hangot. Az a hugrás csaj volt, aki azt hiszem az én évfolyamomba járt. Jó, mindegy nála is idősebb voltam végül is. Mintha ő is külföldről jött volna nem? Monsto mindig azon a gagyi becenevén hívta, örültem hogy nekem nem adott olyat.
- Ó. Nem ijedtem meg, természetesen - húztam ki magam és úgy tettem, mintha mi se történt volna, majd eleresztettem egy bájmosolyt is. - Csak teszteltem hogy milyenek a reflexeid - tettem hozzá, és megigazgattam a rövidre vágott hajamat is. Kényelmesebb volt, bár Lola még mindig ki volt rá akadva. Aztán már húzott is ki a sikátorokból, nem mintha ellenkeztem volna.
Az utcán már barátságosabb volt a környezet így méregettem a velem szemben ácsorgó Tyrát. Nem sokat tudtam róla, én inkább Lolával vagy Aleccel lógtam, vagy a többi háztársammal.
- Mit csinálsz erre? Te is hallottad hogy ma jön ki Miss Disenchantment nyári parfümkollekciója? - kérdeztem inkább, elterelve a gondolataimat az életemről. - Őszintén szólva még az őszi illatok voltak a legjobbak - csevegtem tovább. Fogalmam sem volt hogy érdekli e egyáltalán ez, de a divat minden lánynak fontos kéne hogy legyen. A szépséggel lehet megfogni a férfiakat... Aztán tök mindegy mert lekoppintanak, de végül is megfogni könnyű, megtartani már annál nehezebb.
Meg is indultam vele az úton, kicsit odébb volt a parfümös üzlet, a kimondhatatlan angol nevével.
Inkább vásárolni akartam, vagy teletömni magam egy csomó édességgel. Monstro nélkül már a konyhában való lógás sem lesz az igazi, annak ellenére sem, hogy mindig a melleimet bámulta, meg megette az édességemet, vagy robbanócukort tett a palacsinta tésztámba. Persze teljesen mindegy, hiszen ha elvégzem a Roxfortot soha nem jöhetek vissza, előbb utóbb mindenkitől el kell búcsúzni, nem igaz? Utáltam ilyeneken gondolkodni, pedig meg kellett volna tartanom a lelki egyensúlyomat is, a táncdöntőmre. Csak akkor éreztem magam igazán egyedül ebben az országban is, ha nem volt mellettem senki. És nem is tudom, néha olyan érzésem volt, hogy nem is fogok tudni igazán beilleszkedni ide. Nem tartoztam ide, de nem tartoztam otthon se sehová. Legalább most nem volt velem senki, hogy eljátsszam jól vagyok.
Persze valami furi helyen kötöttem ki, és még meg is ijesztettek, úgy kaptam elő a pálcámat, mintha azon múlt volna az életem.
- Hé, Nora! Ne már, én vagyok, hahó! – hallottam meg az ismerős hangot. Az a hugrás csaj volt, aki azt hiszem az én évfolyamomba járt. Jó, mindegy nála is idősebb voltam végül is. Mintha ő is külföldről jött volna nem? Monsto mindig azon a gagyi becenevén hívta, örültem hogy nekem nem adott olyat.
- Ó. Nem ijedtem meg, természetesen - húztam ki magam és úgy tettem, mintha mi se történt volna, majd eleresztettem egy bájmosolyt is. - Csak teszteltem hogy milyenek a reflexeid - tettem hozzá, és megigazgattam a rövidre vágott hajamat is. Kényelmesebb volt, bár Lola még mindig ki volt rá akadva. Aztán már húzott is ki a sikátorokból, nem mintha ellenkeztem volna.
Az utcán már barátságosabb volt a környezet így méregettem a velem szemben ácsorgó Tyrát. Nem sokat tudtam róla, én inkább Lolával vagy Aleccel lógtam, vagy a többi háztársammal.
- Mit csinálsz erre? Te is hallottad hogy ma jön ki Miss Disenchantment nyári parfümkollekciója? - kérdeztem inkább, elterelve a gondolataimat az életemről. - Őszintén szólva még az őszi illatok voltak a legjobbak - csevegtem tovább. Fogalmam sem volt hogy érdekli e egyáltalán ez, de a divat minden lánynak fontos kéne hogy legyen. A szépséggel lehet megfogni a férfiakat... Aztán tök mindegy mert lekoppintanak, de végül is megfogni könnyű, megtartani már annál nehezebb.
Meg is indultam vele az úton, kicsit odébb volt a parfümös üzlet, a kimondhatatlan angol nevével.
