 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Múlt / London mugli része / Re: Piccadilly Circus
|
Dátum: 2022. 08. 18. - 16:23:36
|
03/07/13 - ÚTVESZTŐK - Jayce Hogy a francban van az, hogy ezek az elmeroggyantak mindig betalálnak? Talán a homlokomra van írva, hogy AGYBAJOSOK CÉLPONTJA? Egyáltalán mi a szart kezd azokkal a tincsekkel? Lefűzi egy mappába vagy szagolgatni fogja őket? Ha a Zsebpiszok közben történne mindez, akkor még érteném is a dolgot, de ezt a hajnyíróval powerkodó muglit nem igazán tudom hová tenni... hol élünk, de komolyan!?
Nem tudtam eldönteni, hogy mi zavar jobban valójában: az, hogy úgy szúr az oldalam, mintha a pasas még meg is késelt volna, vagy az, hogy letúrt egy sávot a hajamból. Idiótának éreztem magam, nem csak a frizurámat, de az önuralmamat is szerettem volna visszanyerni, de a cirka kétszázas pulzusom mellett nem tűnt egy könnyen megugorható feladatnak. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy halvány lila gőzöm nem volt, hogy milyen bűbájjal tudnám visszanöveszteni a hajszálaimat annak kockázata nélkül, hogy a maradékot esetleg leégetem. Jobbnak láttam Jayce segítségét kérni, mert úgy tűnt, hogy sikerült kimaxolnom a napi bevállalósági limitemet. Ciki vagy nem, inkább rábíztam a dolgot, ettől kínosabb aligha lehet már a szituáció.
- Hát, legalább kvittek vagyunk.
Hirtelen abbahagytam a fejem tapogatását, és Jaycere pillantottam. Irigyeltem a hidegvérét, ahogy csak állt a kirakat előtt, és felmérte magán a károkat. Lehet, hogy olyannyira eltudott képzelni bármit a muglikról, hogy meg sem lepődött azon, ami velünk történt, mindenesetre olyan higgadtnak tűnt, mintha teljesen normális és mindennapos lenne a hajszál híján skalpolásba fulladó tincslopás. Egy laza mozdulattal hajat fakasztott mindkettőnknek, én pedig elégedetten nyugtáztam, hogy a tükörképem újra normálisan fest.
- Kösz Jayce, máris jobban érzem magam.
A komfortérzetem valóban egy optimális állapotba ugrott, és a dühöm is kezdett elpárologni. Lefogadtam volna, hogy néhány óra múlva már jókat fogok tudni nevetni az egészen, de szükségem volt még egy kis időre, hogy teljesen kisimuljanak az idegeim. Nehéz lett volna megmondanom, hogy hová keveredtünk pontosan, ezért megindultam az utca felé, hogy belőjem a tartózkodási helyünket.
- Sose hittem vona, hogy így fogok örülni a mugliknak.
- Lehet érdemes lenne a következő Mugliismeretet ezen a környéken tartani... - feleltem ironizálva. - Amúgy már közel járunk a Mágus térhez, ha itt átvágunk, akkor pár perc múlva ott is leszünk - mutattam a szökőkút irányába, ami az aprócska teret kettéosztotta.
Az út hátralévő részében még folytattuk a beszélgetést, amit a hajvágó őrült félbeszakított. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kellemes elfoglaltság lesz Jaycet idegenvezetni, mindenesetre nagyon örültem, hogy így alakult. Tényleg nagyon szeretek pozitívan csalódni, és rádöbbeni, hogy nem minden mardekáros ugyanolyan.
- Hát, itt is volnánk - mondtam, miután a Mágus tér bejáratához értünk. Nem akartam sok lenni, és azért az kiderült, hogy Jayce nem az a fajta, akit hosszútávon felügyelni kellene. - Köszi még egyszer... - mutogattam a fejem tetejére. - Ja, és remélem tudod, hogy nem minden mugli ilyen seggfej. Akadnak köztük azért kevésbé para, sőt egészen normális arcok is - mondtam egy mosoly kíséretében.
Egy pillanatra hezitáltam az elköszönést illetően, mivel nem nagyon szerettem kezet rázni, inkább az ölelkezős típus voltam mindig is, de nem akartam Jaycet ezzel zavarba hozni. Intettem, majd előhalásztam a táskámból a discmanemet, és megindultam a foci bolt irányába, miközben felcsendült a I Want To Be The Boy To Warm Your Mother's Heart. Micsoda nap, és még hol a vége!?
Köszönöm a játékot! ♥ |
|
|
|
|
2
|
Általános / Játékkuckó / Re: paparazzi
|
Dátum: 2022. 08. 10. - 16:10:51
|
Ezt a szájtartást még Angelica is megirigyelné a Fecsegő tipegőkból... Vigyori Vadalma: Lucas Lynggaard Tønnesen |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Mágus tér / Re: Kék bársony
|
Dátum: 2022. 08. 10. - 13:30:38
|
03/07/13 - BLUE ORCHID VELVET - Elliot Nem voltam soha az a sértegetős típus, sőt... csak szerettem a nevükön nevezni a dolgokat. Ez a csiki-csukizás a hímkurva dologgal összezavart, mert nem tudtam eldönteni, hogy nekem, magának, mindkettőnek vagy egyikünknek sem hazudik valójában. Olyan alaknak tűnt, akin nehéz kiigazodni, és aki tisztában is van ezzel, ezért még rá is tesz egy bazi nagy lapáttal.
– Nem akarod befejezni ezt a gondolatot.
Végül nem is tettem. Sem az egójába, sem a lelkivilágába nem akartam belerongyolni, bár nem feltételeztem róla, hogy könnyű lenne megbántani. Inkább csak néztem, ahogy nosztalgikus arckifejezéssel körbetekint a szobában. Ha nem is dolgozni, szórakozni már biztos megfordult a házban, az aranyruhás nővel való susmus és a helyismerete legalábbis erre engedett következtetni.
– Hirtelen már nem is olyan gáz velem randizni igaz? Kettesben vagyunk meg minden…
– Semmi sem gáz, csak elég váratlanul alakult így, nem sejtettem, hogy egy vakrandiba csöppenek majd - feleltem egy mosoly kíséretében. Valóban nem fordult meg a fejemben, amikor a tonhalkrémes pirítósom felett merengtem, hogy még ebéd előtt randizni fogok egy sráccal egy bordélyban. Elég abszurd elképzelésnek tűnt, de mi sem bizonyítja jobban, hogy semmi sem lehetetlen. – De van egy olyan érzésem, hogy te sem éppen így tervezted a napodat... jól sejtem? Hacsak nem vagy olyan bajkeverő, mint amilyennek a szemeid mutatnak - tettem hozzá magamban. Hódítani lehetett azzal a szempárral, miközben az is látszott rajta, hogy jobb vigyázni, mert a tulajdonos nem kimondottan az az óvatos típus.
Miért tetszik nekem ennek a fiúnak a szeme? Miért flörtölök vele? Amennyire zavart és ingerült voltam az elején, mostanra már csak mosolygok mint a vadalma. De közben meg Valerie jár a fejemben, vele nem így éreztem magam. Nem akartam megbántani, de muszáj volt jeleznem, hogy egyrészt tisztában vagyok az érzéseivel, másrészt én nem ugyanúgy érzek. Szeretettel lenni és szeretni valakit nem ugyanaz. Miért ilyen rohadt bonyolult minden?
– Na, mi van? Nem iszol?
Csak álltam mellette és fogtam az üres poharamat. Bármennyire is flancosnak tűnt az a pezsgő, nem hozott lázba, és nem szerettem volna, hogy hirtelen a fejembe szálljon az ital. Ezt igyekeztem a srác tudtára is adni.
– Mit innál?
– Egy almabor vagy vajsör jobban esne... - nem akartam túlságosan szűziesnek tűnni, de fejre állni sem akartam a piától, amire jó esélyem lett volna, ha a korgó gyomromba küldök valamit, ami ezektől ütősebb. Meg sem lepődtem, hogy innen egyből a kor-kérdésnél lyukadtunk ki, bár az italválasztásom és a kölyökképem együtt gyanússá tehetett. Szépszemű életkora is kérdéses volt számomra, és volt egy olyan érzésem, hogy nagyobb meglepetést okozna nekem, mint neki az enyém.
– És honnan veszed, hogy én nagykorú vagyok?
– Na jóóó, azért ezt nem veszem be, ennyire naiv még én sem vagyok - kontráztam rá. Jól tartod magad a korodhoz képest... - tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, hogy kellőképpen szemtelennek tűnjek, majd folytattam: – Ha kiskorú lennél, nem foglalkoztathatnának itt - dobtam fel az újabb labdát. Nem hittem, hogy hagyná magát arcul csapni vele, inkább felkészültem, hogy visszacsűri nekem. Ha ő is szívja a véremet, én miért ne szívnám az övét?
– Mellesleg, így a viselkedésedből, egy nagyon későn érő, legfeljebb tizennyolc évesnek látszol.
– Tizenhét, majdnem! Én maximum harmincnak mondanálak... a szarkalábak ellenére is... - kajánkodtam, de éreztem, hogy hamarosan végem lesz. - Tessék, mit szűrtél még le így elsőre?
– Még sosem voltál sráccal és megkockáztatom, lánnyal sem. Ráadásul megrémít, hogy egy fiúval kerültél egy helyiségbe… egy ilyen helyiségbe. Az arcodra van írva minden. De ne aggódj, most megajándékozlak azzal, hogy hozzá szokhatsz ehhez a dologhoz.
És tusééé! Van egy elképzelés arról, hogy meddig jár a vízhordó a kútra. Na, valahogy úgy is éreztem magam. A kezembe nyomta a poharat, és közben egymáshoz értek az ujjaink. Hirtelen kiszáradt a szám, melegem lett, és éreztem, ahogy vörösödni kezdek. Felhajtottam az italomat, és közben átkoztam magam, amiért nem valami töményebbet kértem. |
|
|
|
|
6
|
Múlt / London mugli része / Re: Piccadilly Circus
|
Dátum: 2022. 07. 31. - 14:58:39
|
03/07/13 - ÚTVESZTŐK - Jayce - Ez csodás élmény volt, azt hiszem.
Minden bizonnyal Jayce is olyan kitűnően hazudhat mint én. A világért sem akartam kínos helyzetbe hozni, bár szórakoztató volt nézni, ahogy a fülessel bajlódik. Nem tudtam milyen zenét hallgat, de valószínűleg Jack és Meg White nem győzték meg arról, hogy jó zenét csinálnak. Kikapcsoltam, majd a táskámba tettem a lejátszót. Közben mindenféle cseppet sem érdekfeszítő kérdéssel bombáztam Jaycet, aki a maga módján, de látszólag mégsem kényszerből válaszolt. Szimpatikus, de zárkózott srác benyomását keltette, arra gondoltam, hogy sok mindenben hasonlítunk egymásra, és nem csak a fotózás iránti szenvedélyünk miatt. Nem hittem volna, hogy pont végzősökként lesz alkalmunk néhány szót váltanunk egymással.
A fényképészet témakörben kissé el is vesztünk, és fel sem tűnt, hogy jó ideje már csak a lábam vezet előre. Amíg Jayce nem hívta fel rá a figyelmemet, nem is foglalkoztam a környezetünkkel, ami a Piccadilly Circus szöges ellentétje volt. Itt csak néhány ember lézengett, a cseppet sem bizalomgerjesztő fajtából, akiknek ráadásul határozottan jól állt a távolság. Hogy a hajnyírós ürge honnan került elő, fogalmam sem volt, de sokkal közelebb került hozzánk, mint szerettem volna. Túlságosan gyorsan történt minden ahhoz, hogy ne kapjak szívbajt, így amikor a fickó ócskaságaira zuhantam, valahol mélyen már tudtam, hogy ebből még nagy baj lesz.
- Az áááruuuuum!
Több se kellett az ipsének, dühtől eltorzult arccal támadásba lendült. Dulakodni kezdtünk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy jól irányzott ütéssel sikerült helyre tennem. Gusztustalan és förtelmes büdös volt, ahogy fölém hajolva igyekezte elérni a fejemet a hajnyíróval. Kétségbeesetten szorítottam a csuklóját és próbáltam magamtól eltartani, de a földön fetrengve akkora port verhettünk, hogy tüsszentenie kellett. Mondanom sem kell, hogy az egész dzsuvát az arcomba kaptam volna, ha nem fordítom el a fejem. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy nem tudtam tovább tartani, és a fejemhez kapott azzal a nyamvadt géppel. Hallani lehetett, ahogy a beakadó pengék utat vágnak maguknak, de a sok hajamnak hála koponyalékelésig legalább nem jutottunk. Aztán az elmeroggyant a zsákmányától megrészegülve lefordult rólam, hogy összeseperje a hajcsomókat. Jayce felcibált a földről, és maga után húzva rohanni kezdtünk. Utáltam futni, de nem kellett kétszer mondani, hogy szedjem a lábamat.
Úgy két percnyi sprint után lefékeztünk egy szintén kihalt, de lényegesen rendezettebb környéken. Veszettül szúrt az oldalam, alig kaptam levegőt, próbáltam nem elájulni.
- Ööö. Fura a fejed.
- Ne, ne, neee... UGYE NEM!? A legrosszabbra számítva kaptam a fejemhez, ahogy megláttam, amint Jayce is a sajátját tapogatja. Azt hittem frászt kapok, amikor megérintettem a szinte kopasz fejtetőmet. Egy közeli kirakathoz sétáltam, hogy csekkoljam magam. A hajam kellős közepe hiányzott, úgy festettem mint egy egy fordított világból érkezett punk, vagy egy elcseszett bohóc a cirkusziskolában. - Nem ér nevetni! - fordultam nagy komolyan Jayce felé.
- Hogy bírtok ilyen veszélyes világban élni? Azzal ölni is lehetne.
- Maradjunk annyiban, hogy azért ez egy elég extrém helyzet volt, de valószínűleg sikerült megtalálunk London leghígagyúbb mugliját. Legszívesebben visszamennék, hogy kiátkozzam a gatyájából - puffogtam. Persze egy épkézláb átok sem jutott eszembe, nemhogy a tettek emberévé váljak. - Apropó... mondd, hogy tudsz ezzel kezdeni valamit - kérdeztem Jaycet, miközben a fejem tetején lévő pazar kis ösvényre mutogattam. |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Mágus tér / Re: Kék bársony
|
Dátum: 2022. 07. 27. - 19:38:03
|
03/07/13 - BLUE ORCHID VELVET - Elliot – Tudom, hogy miattam vagy itt. Bár talán ez meglepő lesz, de nem vagyok hímkurva.
Ami azt illeti, nagyon is meglepett ezzel a kijelentésével, egyrészt a nyersesség miatt, másrészt azért, mert simán el tudtam volna képzelni, hogy a testéből él. Úgy tűnt, bár nem láthattam mindent, hogy az adottságai megvannak hozzá, ahogy az aranyruhás hölgynek is, aki mosolyogva figyelte a földön fekvő kettősünket. Nem kevés egzotikum volt benne, az illata meg olyan, mintha magára öntött volna egy üstnyi Amortentiát. Sütött róla, hogy tisztában van az értékeivel, és duplán állhatott sorba, amikor a rámenősséget osztogatták.
- Ahaaa... - nyögtem alatta, mire lekászálódott rólam. Nem igazán értettem, hogy miért épp ezzel jött, aztán megütötte valami a fülemet; és hirtelen összeállt a kép. Teljesen zavarba jöttem a helyzettől, aztán a sráctól, majd az aranyruhástól, aki sejtelmesen duruzsolni kezdett hozzánk, és végül megint a sráctól, aki fülig érő szájjal vigyorgott rajtam. Kínos magyarázkodásba kezdtem, amitől csak még inkább zavarba jöttem, és amikor éreztem, hogy már kezdek elvörösödni is, az ajtó felé vettem az irányt. Feltéptem az ajtót, de az odakint vicsorgó kutyák maradásra késztettek. Gyorsan kellett választanom a kutyák és a "nemhímkurvasrác" között, és talán nem meglepő módon, de az utóbbi nyert egy gyors mérlegelést követően, még ha ez azzal is járt, hogy a véremet fogja szívni. Inkább, minthogy bazi nagy kutyák elől kelljen menekülnöm. Ahogy visszafordultam, épp láttam, hogy Mr. Liliom Le Tipro távozni készül, ezért utána léptem, hogy maradásra bírjam, de mire kettőt pislanthattam volna, már a liftben voltam vele.
– Ne ellenkezz már, egyáltalán nem vagyok rossz parti és egy magadfajta gyerek amúgy sem mondhatja el magáról, hogy hozzám hasonlóval töltött egy napot a Kék Bársonyban.
- Hozzád hasonlóval? Várj, akkor te mégiscsak... - kezdtem bele a kérdésbe, amit végülis megválaszoltam magamban, még mielőtt ő tehette volna. Hát persze, olyan naiv tudok lenni néha, hogy hihetetlen! Valószínűleg ehhez hasonló kis akciókkal csábíthatják be a kuncsaftokat, és az ajtó előtt várakozva úgy tűnhettem, mint aki azért jött ide. Gondoltam újra tisztázom, hátha megérti, hogy félreértés történt. Próbáltam elengedni a kezét, de nem sikerült, amitől egyre fülledtebbé kezdett válni a szituáció.
– Eddig sem volt kérdés, hogy megiszunk valamit, nagyfiú.
Magam sem tudtam, hogy miért, de hagytam, hogy a szobába vigyen. Egyrészt rettenetesen izgultam, hogy mi fog majd történni, másrészt biztos voltam benne, hogy semmi olyan, ami miatt aggódnom kellene. Tizenhét voltam, kevésbé prűd, mint amilyennek látszottam, viszont annál zavartabb. Egy ideje már figyeltem magam, legalábbis a testi reakcióimat, ugyanis volt egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel velem. Mármint odalent minden rendben volt, csak kezdte magát befészkelni a gondolat, hogy... meleg vagyok. Nem mintha bűnnek tartottam volna vagy ilyesmi, a legkevésbé sem voltam vallásos, egész egyszerűen csak máshogy képzeltem el magam korábban. Persze ez nem azt jelenti, hogy bajszos apaként, gyerekekkel a hátamon fantáziáltam magamról, de úgy gondoltam, hogy egyszer majd feleségem lesz. Szóval totál összezavarodtam az utóbbi időben, hogy miért bénázom el a lehetőségeket a lányoknál újra és újra. Valerie fontos nekem, de be kell lássam mint barát, nem több. Sajnálom, hogy feláldoztuk a barátságunkat valamiért, amit úgy tűnik, hogy nem érhettünk el közösen. Erre itt ez az egész. Vajon véletlen? Mással is megesnek ilyenek, vagy ez egy jel akar lenni?
- Egy szavad sem lehet, ilyen első randit más nem szervezne neked.
- Hm? Ja, aha... - motyogtam, de igazából nem tudtam, hogy mire válaszolok. Reméltem nem valami kikötözős dologba egyeztem épp bele. Picit elmerültem a saját gondolataimban, és kissé elkomorodhattam, mert a Valerievel történtek végére még nem tettünk pontot.
Kéz a kézben az asztalhoz léptünk a sráccal, ahol egy üveg pezsgő várt bennünket. Intett, hogy töltsek, de csak az egyik pohárba töltöttem, amit oda is adtam neki.
- Nem szeretem a pezsgőt. Megfájdul tőle a fejem. Esetleg kérhetünk mást is? - tettem fel a költői kérdést, inkább a szobának, mintsem alkalmi partneremnek. Fogalmam sem volt, hogy működik itt az ilyesmi, de volt egy gyanúm, hogy nem telefonon kell hívni a szobaszervizt. Bíztam benne, hogy akad valami, amit szívesebben innék, mint a flancos pezsgő. Ha nem, akkor kelletlenül töltöttem egy fél pohárral, és hagytam hogy magával húzzon az ágyra.
– Hány éves vagy?
- Mennyinek tippelsz? - dobtam vissza a kérdést egyből. - Annyit azért megsúgok, hogy szerencsédre már nagykorú vagyok, szóval nem kell aggódnod... - tettem hozzá vigyorogva. Végtére is mégiscsak vicces volt ez az egész, akár megrendezett színjáték, akár nem, ráadásul százszor jobb volt ezen derülni, mint a sebeimet nyalogatni. |
|
|
|
|
8
|
Múlt / London mugli része / Re: Piccadilly Circus
|
Dátum: 2022. 07. 15. - 13:30:42
|
03/07/13 - ÚTVESZTŐK - Jayce Igyekeztem nem túldimenzionálni a dolgokat, de az ennyire lehetetlen helyzeteknél, mint például a Jaycel való találkozás, mindig felmerül bennem, hogy ez nem a véletlen műve. Kell legyen valami oka annak, hogy összesodort bennünket egy felsőbb erő. Jó, a felsőbb erő már túlságosan is misztifikálja az egészet, mindenesetre statisztikailag nagyon kicsi lehet az esélye, hogy pont abban a pillanatban legyünk ugyanazon a helyen, és emiatt van szükségem valamilyen racionális magyarázatra. Jó érzéssel töltött el, ha segíthettem másoknak, ezért szívesen vállaltam magamra a kísérő szerepét, és ha mindeközben lehetőségünk nyílik egy kicsit megismernünk egymást, akkor duplán megéri.
- Furcsán tompán szól, és csak zümmög...
Jayce le sem tagadhatta volna, hogy varázslócsaládban született. Mindig jót nevettem, amikor bemutattam néhány teljesen hétköznapi mugli tárgyat a barátaimnak, annyira szürreális volt a kép, ahogy használni próbálták őket. Valószínűleg én is egy nettó analfabétának tűnhettem, amikor rácsodálkoztam mágikus tárgyakra, mégis nagyon mókás volt, ahogy London kellős közepén Jayce a fülesemet próbálja használni. Persze nem akartam kinevetni, a hirtelen jött ismeretségünket és bizalmat nem akartam máris próbára tenni.
- Ööö... lehet könnyebb, ha bedugod a füledbe - mutogattam a zsinór végén lógó kis szerkezetre, ami néhány centire lógott Jayce fülétől a levegőben. - Hasonló a telefülhöz, ha azt ismered.
Nem akartam túlságosan nagy kihívások elé állítani Jaycet, ráadásul a zenei ízlésével sem voltam képben, úgyhogy inkább elraktam a lejátszót a táskámba. Örültem, hogy tett egy kísérletet vele, ebből is látszott, hogy legalább nem teljesen bizalmatlan velem szemben. Kényelmesebb választásnak tűnt a kisutcákon haladni, mert egyrészt nem kellett a tömegben szlalomoznunk, másrészt eggyel nyugodtabb körülmények között tudtunk beszélgetni.
- Sose hittem volna, hogy egyszer végzősök leszünk. Én a Godrikra megyek aurornak. Na és te?
Jayce nem kifejezetten tűnt annak a csacsogós típusnak, elég szűkszavúan, de annál lényegre törőbben fogalmazott. Az látszott, hogy számára is hihetetlennek tűnik, hogy hamarosan véget ér egy korszak az életünkben. A Godrikkal és az aurori pályával nagyon meglepett, egyáltalán nem gondoltam volna. Ebből is látszik, hogy nem minden mardekáros egy baromarcú. Pozitívan csalódni emberekben mindig egy jó dolog.
- Az komoly, nem gondoltam volna, hogy az aurori pálya érdekel- feleltem őszintén. Ennek ellenére el tudtam képzelni, végülis nem ejtették a feje tetejére, és az ambíciója is megvan ahhoz a szakmához. - Én a lénygondozói szakot próbálom meg a Mandragórán, de majd meglátjuk. Egyelőre épphogy megvannak a felvételhez szükséges eredményeim - sóhajtottam. Nagyon szerettem volna, ha sikerül, mást nem is nagyon tudtam elképzelni magamnak, de voltak félelmeim azért. Bíztam benne, hogy a félsz majd összekap azért a végére, és minden rendben lesz.
Kissé elmerültem a gondolataimban, néhány percig csak némán baktattunk egymás mellett. Az elágazások végül egy szűk utcában értek össze, ahonnan már csak egy irányba vezetett az út. Egyenesen haladtunk előre, felerősödött újra a forgalom zaja, és egy árus kínálta a portékáit valahol nem messze. Oda sem figyeltem rá, csak vitt a lábam előre, Jayce megjegyzésére ocsúdtam fel újra.
- Ez olyan, mint egy Zsebpiszok-köz utánzat.
Körbenéztem. Egy rögtönzött piacnak tűnt a kisebbecske tér, ahová érkeztünk. Olyannak, ahol illegális vagy veszélyes cuccokat árulnak. Nehéz és bűzös volt a levegő, rosszarcú emberek és mocsok mindenhol. Nem lepődtem volna meg, ha már attól vérhast kap az ember, hogy átsprintel a téren.
- Micsoda szép hajkoronák! 20 fontot adok értük!
A semmiből termett előttünk egy alkoholtól bűzlő, fogatlan, gusztustalan alak, aki egy működő hajnyíróval a kezében jelezte, hogy már készen is áll a kopasztásra. Annyira váratlanul bukkant fel, ráadásul a géppel való hadonászása is megijesztett, ezért hátrálni kezdtem, de nem vettem észre a földre helyezett ócskaságokat. Megtántorodtam, és hogy ne vágódjak hanyatt, megpróbáltam Jaycben megkapaszkodni. Természetesen nem sikerült: csörömpölés, a fogatlan óbégatása és a szitkozódásom hallatszott. |
|
|
|
|
9
|
Múlt / Mágus tér / Re: Kék bársony
|
Dátum: 2022. 07. 13. - 20:02:00
|
03/07/13 - BLUE ORCHID VELVET - Elliot Vannak azok a napok, amiket nagy gonddal megtervez az ember, hogy mindenre jusson elég ideje, ne kelljen kapkodnia, és a nap végén azzal a megelégedéssel kerüljön ágyba, hogy a lehetőségekhez képest sikerült kimaxolnia. És vannak azok a napok, amikor kár ragaszkodnia bármilyen tervhez is, mert a sors egy olyan kockával dobálózik éppen, aminek bármelyik oldala is kerül felfelé, próbára fogja tenni a rugalmasságát és a tűrőképességét. Amikor hátast dobva landolsz egy bordély padlóján, magadon egy szépszemű rosszfiúval, akit megtermett vérebek üldöznek ki tudja miért, akkor biztos lehetsz abban, hogy az a nap bizony nem az a nap lesz, amikor érdemes bármihez is ragaszkodni, mert valójában mindez még csak a jéghegy csúcsa.
- Attól, hogy pironkodva tagadod csak cikibb.
- Nem pironkodok, hagyjál már! Miattad vagyok itt... - kezdek bele, de a továbbra is kajánul vigyorgó képe láttán gyorsan javítom is magamat - ...mármint, ha nem vetődsz be velem az ajtón, akkor itt se lennék.
A kutyák csaholásából ítélve úgy tűnt, hogy egy ideig még kénytelen leszek maradni. Egyre hangosabb és szaporább nyögések szűrődtek be az előtérbe. Komolyan nem értem, hogy miért kell ilyen hangosan csinálni. Vagy legalább megoldhatnák varázslattal, hogy kevésbé tűnjön úgy, mintha én is a szobában lennék velük. De nyilván ez is hozzátartozik a hely... bájához. Miközben ezen töprengtem, a berendezési tárgyakat fixíroztam. Ahogy jobban szemügyre vettem a helyiséget, teljesen egyértelmű volt, hogy milyen intézményben is járok. A képek és a már-már giccsbe forduló szobrok elég konkrétnak bizonyultak. Ekkor vettem észre, hogy a recepciós hölgy átad egy érmeszerűséget az alkalmi partneremnek, aki épp távozni készül a lift irányába. Nem akartam sem a hölggyel kettesben maradni, sem a kutyák eszeveszett ugatását vagy a cseppet sem szégyenlős párt hallgatni, ezért a rosszfiú után kiáltottam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ki akartam kapni a kezéből az érmét, hogy rám figyeljen, de mintha megérezte volna, azzal a lendülettel elkapta a kezemet, majd egy könnyed mozdulattal elhallgatatott.
- Hát a szobánkba, nagyfiú.
- Hogy hová? Kösz, de én most nem érek rá ilyesmire... - hadakoztam, de már húzott is magával a liftbe.
- Most szépen megvárjuk, hogy a kutyabalhé elüljön és addig bepezsgőzök.
- Megvárjuk? Kettesben!? Ahhoz előbb el kell rabolnod! - vetettem neki oda, a kelleténél kicsit drámaibban, amitől majdnem elnevettem magam. Hihetetlenül abszurd volt az egész, valószínűleg fetrengtem volna, ha nem ott, akkor és velem történik mindez. Ezt leszámítva egy oltári sztorinak tűnt, amivel jót lehet majd haknizni a barátoknak.
Hogy a teátrális pillanatok fokozásáért, vagy csak azért, hogy megmutassa nem tekinti magát az elrablómnak, az idegen ellökte magától a kezemet. Pontosabban csak szerette volna, ugyanis nem sikerült.
- Ez most komoly? Hozzám ragasztottad magad?
- Hogy én!? Ez most valami trükk, igaz? - kérdeztem, miközben vadul rázni kezdtem a kezünket, hátha szétesik, de nem. Ellenben olyanok lehettünk, mint egy amatőr electro boogie páros életük első versenyén. - Vicces vagy, de engedj el most már, semmi szükség erre. Megihatunk valamit, ha szeretnéd, na!
Valószínűleg nem a kérésem miatt és nem a liftben váltak szét a kezeink, de mintegy végszóra csilingelés hallatszott, és kinyílt az ajtó. Megérkeztünk egy pazar lakosztályba, ahol azonnal két megállapítást tettem: egy, itt tényleg hangulatos lehet csinálni; kettő, vagy ügyeltek arra, hogy a szobába viszont ne szűrődjön be más zaj, vagy végeztek a szomszédban. |
|
|
|
|
10
|
Múlt / London mugli része / Re: Piccadilly Circus
|
Dátum: 2022. 07. 09. - 14:49:18
|
03/07/13 - ÚTVESZTŐK - Jayce Valószínűleg a korral alakulhatott ki a nosztalgia iránti szeretetem, de az is lehet, hogy csak simán szentimentálissá váltam az évek alatt. Mindenesetre jó érzés volt elvegyülni a tömegben, és kicsit kívülről megfigyelni a várost. Volt az egészben valami felszabadító gondtalanság, nagyjából az a feeling, mint amikor nyaral az ember. Picit mindenek fölé kerül olyankor, könnyűvé és lassúvá válik a környezetéhez képest, így lehetősége nyílhat arra, hogy szemügyre vegye a legapróbb részleteket is. London rohamtempóban változik évről évre, így bőven akadt látnivaló, amin elidőzhetett a tekintetem.
A reklámfelületek egy pillanatra sem hagyták, hogy lankadjon a figyelmem, de a hangyaboly módjára menetelő tömeg is látványosság számba ment. A metró feltartóztathatatlanul okádta ki magából az újabb és újabb csoportokat, nehogy akár egy pillanatra is kiürüljön a tér. Turisták, óvodáscsoportok, munkába tartó vagy már éppen dolgozó emberek hada, és még ki tudja miféle céloktól vezérelt alakok szelték át ezt a csomópontot, ügyet sem vetve a tér közepén álló íjász szobrára, aki egymaga tartotta szemmel az utca népét.
Nem csoda hát, hogy Jayce nem tudta tartani velük a lépést, azért jóval nagyobb volt itt a forgalom, mint mondjuk az Abszol úton, sőt valószínűleg még a Mágus téri forgatag sem közelítette meg. Furdalt a kíváncsiság, hogy mi dolga lehetett éppen arra, de meg sem lepődtem azon, hogy nem érkezett egyenes válasz.
- Nem láttam kiírva sehol, hogy varázslóknak tilos a belépés.
Nem akartam tovább erőszakoskodni, lehet jobb is, hogy nem tudok róla. Persze ez most olyan, mintha valami rosszat feltételeznék, pedig lehet csak szimplán eltévedt. Ha így van sem valószínű, hogy kérne a segítségemből. Nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek ezzel az egész helyzettel, ezért kínos zagyválásba kezdtem, ami látszólag nem érte el a hatását.
- Igazad van, teljesen békés, nem is értem mi bajom lehet.
Némi irónia érződött abból, ahogy ezt mondta, de mivel nem voltam benne száz százalékig biztos, ezért nem tudtam mit mondani. Egyre inkább kezdett erősödni az a megérzésem, hogy Jayce véletlenül tévedt erre, és segítenem kell neki visszajutni egy ismerősebb közegbe.
- Inkább menjünk innen, mondjuk... erre.
Úgy tűnt, hogy a gyanúm beigazolódni látszik. Leszámítva azt a tényt, hogy biztosan eltudott volna képzelni jobb társaságot is magának hasonló szituációban, ha egyedül akart volna maradni, akkor tuti nem hív magával. Valójában így megkérnie sem kellett semmire, még csak az önérzetén sem eshetett akkora csorba. Szelíd erőszakkal a helyes irányba terelhetem, addig meg talán hátha megtudunk egymásról ezt-azt. Ezzel a tervvel vetettem magam utána.
- Akár erre is mehetünk - mondtam, amikor megpillantottam a sikátor túlsó végéből nyíló kis utcát. Sosem jártam még arra, de gyorsan felvázoltam egy útvonalat fejben, amivel nagyjából fél óra alatt a Mágus térhez érhettünk. Nem tűnt kerülőnek, de nem tudtam, hogy pontosan hová lyukadunk majd ki.
- Az a valami... fura. Magától szól.
- Ja, hogy ez!? Ez egy discman, a muglik ilyeneken hallgatnak zenét, ha úton vannak. - kezdtem bele a mugliismereti kiselőadásba. - Nem teljesen szól magától, ha az elem lemerül benne, akkor nem működik. Kipróbálod? - nyújtottam Jayce felé a lejátszót. Ha úgy tűnt, hogy inkább kihagyná, akkor kikapcsoltam és a táskámba tettem.
- Az utolsó évünk következik, el sem hiszem! Neked mik a terveid az iskola után? - indítottam egy igazán mélyre szántó kérdéssel a beszélgetésünket. Ugyanakkor tényleg érdekelt, hogy egy olyan kaliberű srác mint Jayce, mihez akar majd kezdeni az életével. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Mágus tér / Re: Kék bársony
|
Dátum: 2022. 07. 06. - 09:30:33
|
BLUE ORCHID VELVET 03/07/13 Elliot ♪ ♫ A Jaycel való találkozás némiképp keresztülhúzta a számításaimat, legalábbis azt az elképzelésemet, hogy még néhány napot eltöltök a varázsvilág nélkül. A Mágus téren aligha lehetett egy ilyen elképzelésnek eleget tenni, de összességében mégsem bántam, hogy így alakult. Magam is meglepődtem a rugalmasságomon, általában ragaszkodni szoktam az elképzeléseimhez, de pillanatnyilag okosabb ötletnek tűnt, ha nem úszok szemben az árral, és hagyom úgy alakulni a dolgokat, ahogy azok alakulni szeretnének. Tét és konkrét célok nélkül indultam hát meg a téren, lesz, ami lesz alapon.
A boltok többsége nem az én pénztárcámhoz volt mérve, de a bámészkodás és az egyedüllét többet jelentett most egy luxus dísztalárnál vagy egy csicsás tükörnél, amit az egyik üzlet is kínált. Soha nem voltam az a könyvmoly típus, de a Merlinbe mindenképpen be akartam nézni, ha már itt kötöttem ki, mert csodálatos bestiáriumok vannak a gyűjteményükben, és Salamander professzor említett is egy könyvet, ami szerinte érdekelhet engem. Mivel egy-két órás programnak ígérkezett, ezért későbbre halasztottam. Kezdtem megéhezni, ezért elindultam, hogy keressek egy helyet, ahol még jól is lakhattam a pénzemért.
Szokatlanul meleg és fülledt lett a levegő ebédidőre, ami nem csoda, furamód hétágról sütött a nap. Hogy a Szeszély vagy más miatt, lövésem sem volt, nem sűrűn néztem vagy olvastam időjárásjelentést. Már csak azért sem, mert az anyám kérés nélkül is állandóan tájékoztatott, amikor otthon voltam, de reggeli közben nem lehettem még magamnál annyira, hogy felfogjam mit mond. Igyekeztem megszabadulni a fölösleges ruhadaraboktól, de még a hőség ellenére sem szaladgáltam volna félmeztelenül, úgyhogy nem sokat segített a helyzetemen. Persze jó ideig csak föl-alá kóvályogtam, mert vagy méregdrága éttermeket találtam, vagy olyan kajáik voltak, amiket éppen nem kívántam. Bár a korgó gyomrom kezdett meggyőzni, hogy jó lesz az a húsos pite is.
Tőlem nem messze megpillantottam egy csinos kis házat, aminek az ajtaja fölé egy kék selyemből vagy valamilyen drágább anyagból készült ponyva volt kifeszítve. Csábító volt az a talpalatnyi árnyék, amit a küszöbre vetett, ezért megcéloztam, hogy a hűvösben átszámoljam pontosan mennyi pénz is van nálam. Fonttal készültem, de talán csak maradt nálam valamennyi sarló és knút még. Ahogy az árnyékba léptem, azonnal duplájára ugrott a komfortérzetem. Az ajtónak vetve a hátamat, csukott szemmel hagytam, hogy a bágyadt szellő hűsítse a bőrömet.
Annyira átadtam magam a pillanatnak, hogy nem is realizáltam a távolban felhangzó, de egyre hangosabb ugatást, ami egyértelmű jele volt annak, hogy valami felém tart. Egy újabbat kordult a gyomrom, majd kinyitottam a szemem, hogy szerezzek végre egy pitét magamnak, de ekkor olyan erővel ütközött nekem valaki, hogy beestünk az ajtón, ami aztán döngve be is csapódott mögöttünk. Mi van, ma mindenkinek az útjában állok!?
Ez volt az első gondolatom, majd belenéztem a mandulavágású szemekbe, amik vészesen közel voltak az enyéimhez. Néhány másodpercig egymást fürkésztük az idegennel, majd lekászálódott rólam és közben segített talpra állnom.
- Bocs, megszédültem a melegben.
- Vettem észre - feleltem, miközben a jobb könyököm épségét ellenőriztem. Nem voltam dühös, csak azon hitetlenkedtem, hogy ennek is pont velem kellett megtörténnie. Próbáltam megsaccolni a varázsló életkorát, de az arca valahogy kortalannak tűnt. Elhittem volna, hogy csak néhány év van köztünk, de azt is, hogy majdnem tíz. Ahogy fixíroztam, egyszer csak vigyorogni kezdett.
- Nem is tudtam, hogy idejárnak a szűz kisfiúk felnőni...
- Mi van!? Most meg miről beszélsz? - egy pillanatra azt hittem, hogy beverte a fejét és félrebeszél. Attól, hogy körbenéztem a helyiségben, még nem lettem okosabb, de aztán a kutyaugatás mellett megcsapta valami más is a fülemet... - Ja, hogy én!? Nem... én másért jöttem ide... mármint nem is ide akartam jönni. Mindegy, megyek is... - hebegtem elvörösödve, majd elrobogtam az aranyruhás nő mellett, aki ekkor megszólította a leteperőmet. Kinyitottam az ajtót, és két dobermannal találtam szemben magam. A kutyák azonnal morogni kezdtek, én meg azzal a lendülettel rájuk vágtam az ajtót.
- Ezek téged keresnek? - kérdeztem, miközben azon tűnődtem, hogy vajon egy akciójelenet kellős közepébe csöppentem, vagy csak a srác képtelen megzabolázni a saját kutyáit. - Hééé, most meg hová mész!? - kiáltottam utána, mivel a nővel való diskurzus után megindult az ellenkező irányba. |
|
|
|
|
12
|
Múlt / London mugli része / Re: Piccadilly Circus
|
Dátum: 2022. 07. 05. - 09:45:37
|
ÚTVESZTŐK 03/07/13 Jayce ♪ ♫ Javában tartott a nyári szünet, én meg cirka három hét után már le is tudtam a kötelező köröket a nagyanyámnál, a szomszédoknál és annál a néhány mugli barátomnál, akikkel tartottam még a kapcsolatot. Ők úgy tudták, hogy egy flancos vendéglátóipari sulit csinálok Skóciában, amit az apám intézett el nekem, amiért nem volt mellettünk gyerekkoromban. Ezzel szemben Mama és a szomszédok is abban a hitben éltek, hogy a foci miatt élek egy szigettel arrébb, mert az írek akkora reménységnek tartanak, hogy már most az utánpótlás csapatukba nevelnek. Azért van szükség a kétféle sztorira, mert a baráti szálak többsége a focisuliból maradt meg, és kínos lenne, ha nem látnák rajtam a fejlődést, amikor játsszunk egy meccset, a nagyanyám meg biztos nem kajálná meg, hogy az apám fizeti a tandíjamat. Szóval maradtunk a különböző szerepek minél unalmasabb történeteinek kreálásánál, amibe ennyi idő alatt már bőven bele tudok fáradni. Gondoltam megengedek magamnak egy hazugságmentes napot, és elugrok Londonba, hogy beszerezzek néhány chelseas relikviát, ami legalább még kapóra is jöhet.
A vonatút kevesebb mint egy óra, kényelmes is, úgyhogy a pályaudvar felé vettem az irányt. Felüdülés volt ennyire hétköznapian viselkedni a rengeteg ferdítés után. Nem hittem volna, hogy egy vonatjegy megvásárlása, vagy egy üveg kóla ennyi örömet tud okozni, de istenien éreztem magam tőlük. A vonaton elolvastam néhány cikket egy ülésen maradt magazinból, közben meghallgattam az új The White Stripes albumot, és már be is gurultunk a londoni pályaudvarra. Megfordult a fejemben, hogy elugrok az Abszol útra is, de olyan nosztalgikus hangulatba kerültem, hogy elengedtem a varázsvilágot inkább még egy napra.
Úgy kóvályogtam jobbra-balra, mint egy kisgyerek a játékboltban. Mindegy volt, hogy lemezeket, könyveket, ruhákat, önvédelmi eszközöket vagy design kelléket árusított egy bolt, minden kirakatot látni akartam. A nyüzsgés, amit a forgalom zaja és a hömpölygő tömeg keltett, szinte zene volt a füleimnek, és jól is esett Bedford csendessége után. Annyira elragadhatott ez a felhőtlen szabadságérzet, hogy egy idő után csak hagytam, hogy a tömeg magával sodorjon.
Túlzás lett volna azt állítani, hogy fejből ismerem London térképét, de éppen elégszer jártam már ott ahhoz, hogy magabiztosan eljussak a szurkolói boltig. Tanulmányutak és osztálykirándulások miatt, vagy pusztán a közelségéből is adódóan többször jártam már a városban, így egy percig sem aggódtam azon, hogy eltévedhetek.
Ahogy zombi módjára követtem az áramlatot, mint derült égből a villámcsapás, úgy csapódott nekem valaki a semmiből. Mintha egy bodychecket kaptam volna a pályán, kezdtem elveszíteni az egyensúlyomat, és oldalra dőlni. Hogy ne legyen hatalmas zakó, reflexből elkaptam a támadóm karját, így sikerült őt is magával rántanom egy random félreeső sikátorba.
- Jaj. Bocs.
Még fel sem ocsúdtam a váratlan ütközésből, a kissé zavarodottnak tűnt srác felém fordult, és döbbenten konstatáltam, hogy Jayce Hansel az, akivel együtt járok Bűbájtanra. Elég mufurc az órákon, de valójában csak annyit tudok csak róla, hogy aranyvérű, és emiatt eléggé fennhordja az orrát. Teljesen abszurd volt a szituáció, ahogy ott állt velem szemben London mugli negyedében. Egy biztos volt: ezennel lőttek a varázsvilágmentes délutánomnak.
- Te meg mit keresel itt? - bukott ki belőlem a nem túl kedves, de annál őszintébb kérdés, miközben levettem a fülesemet. A zene közben tovább duruzsolt, mert még leállítani is megfeledkeztem, annyira nem tudtam hová tenni ezt az egészet. Vagy nyomós ok miatt, vagy tévedésből kerülhetett erre, mindenesetre nem szerepelt volna a toplistámon, akikkel el tudtam képzelni itt egy hasonló találkozót.
- Amúgy helló, és bocs a bunkó letámadásért, csak nem számítottam rá, hogy itt fogunk egyszer összefutni. - szabadkoztam, amiért olyan hülyén bukott ki belőlem a kérdés.
- Rémes ez a hely.
- Nem annyira vészes, mint amilyennek tűnik. Meg lehet szokni, de persze messze nem ugyanaz, mint az Abszol út vagy a Mágus tér - fejtegettem, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget, amit úgy éreztem ott lebeg közöttünk.
|
|
|
|
|
13
|
Általános / Játékkuckó / Re: paparazzi
|
Dátum: 2022. 07. 03. - 18:53:49
|
♪ Ez lesz a Vízöntő
Az új korszak hajnala
A béke győztes angyala
A vízöntő, a vízöntő ♫ Hajas baba: Lucas Lynggaard Tønnessen |
|
|
|
|
14
|
Karakterek / Futottak még / Zander Harrison
|
Dátum: 2022. 07. 02. - 08:30:32
|
ZANDER HARRISON
Something is better than nothing, it's giving up Alapokjelszó || "a lélekállatod Smith professzor"
nem || férfi
születési hely, idő || Bedford; 1986. március 26.
kor || 17
vér || mugli származású
évfolyam || hatodik
A múlt
- Vajon tényleg olyan tökéletes itt mindenki, mint amilyennek mutatja magát? – tettem fel magamnak a költői kérdést ebédszünetben, amíg a Nagyteremben várakoztam a délutáni Gyógynövénytan előtt, majd egy nagyot kortyoltam a töklevemből. Túlságosan is nagyot, sikeresen félre is nyeltem, így egyszerre prüszkölve és fuldokolva prezentáltam, hogy márpedig én a legkevésbé sem vagyok hibátlan, sőt még csak a látszatát sem próbálom meg kelteni. A kínos közjátékra a szomszédos asztalnál is felfigyelt a nagymenő kviddicsdrukker brancs, akiket biztos, ami ziher, igyekeztem mindig nagy ívben elkerülni, mert szerették azt hinni, hogy nekik aztán mindent is lehet.
- Fulladj meg Harrison! - érkezett a kéretlen jótanács, miközben egy szalvétával igyekeztem megtisztítani az asztalt. Szerencsére nem ült már más a közelemben, de nem nagyon néztem körbe ki láthatott még a srácokon kívül, akik kárörvendően nevettek rajtam, és valami kajamaradékot is felém dobtak, de szerencsére nem talált. Nem néztem rájuk, úgy tettem, mint aki nem is hallja őket. Ettől durvább csesztetést nem mertek megengedni maguknak, legalábbis amíg a tanári asztalnál ültek. Így csak hagytam, hogy visszasüppedjek a fásult gondolataimhoz.
Szóval pontosan ez az, igazából sohasem hibázhatsz, mert valaki mindig ott terem, hogy az orrod alá dörgölje, hogy valamit szarul csinálsz. Lefogadom, ha megfulladok attól a kurva töklétől, és arccal a tányéromban landolok, akkor biztosan megkérdezné valaki, hogy miért előre és nem hátra estem. Erre a képébe üvölteném, hogy A GRAVITÁCIÓT KÉRDEZD, majd újra arccal előre buknék, hogy csak azért is csattogjon az a kés és villa. Nagyon utálom, amikor ennyire beüt a szar, és inkább szkippelném az egész napot, de sajnos pálcával a kezemben sem jöttem még rá arra, hogy hogyan lehetne ezt megugrani. Persze kevésbé érezném magam ennyire cefetül, ha nem most robbantottam volna fel a tetves üstömet és vele együtt a fél pincét Bájitaltanon. Még Tachibana is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy olyan alapvető hibát követtem el, amit egy várakozáson felüli RBF után már illene elkerülni. Tudom, hogy igaza van, de akkor is! Hibáztam és kész, fordult már elő ilyen mással is. Lehet, hogy jobb lett volna, ha leadom azt a tárgyat a francba, úgyse fog számítani! Annyira elegem van, néha úgy érzem, hogy mégsem tartozom ide, és lehet soha nem is fogok igazán.
Mugli származású vagyok, így a sorstársakhoz hasonlóan tizenegy éves koromig se a cikeszről, se a mindenízű drazséról, de még a Roxfortról sem hallottam. Az anyám egyedül nevelt fel a bátyámmal együtt, miután elváltak apámmal. Nem sok emlékem van róla, kezdetben próbálkozott a hétvégi apuka szereppel, de idővel feladta, és hosszú évek óta már nem is tudunk egymásról. Ennek ellenére teljesen átlagosnak volt mondható a gyerekkorom, az anyám varázsereje abban állt, hogy egy keresetből tartotta fenn a háztartást. Biztos, hogy nem volt könnyű dolga, de ennek ellenére nem szenvedtünk hiányt semmiben, megvolt mindenünk, amire abban az időszakban szükségünk volt, vagy vágytunk rá. Legfeljebb valamivel később, mint másoknak. A bátyámmal jól elvoltunk mindig, közös focisuli, barátok és iskola, egészen a Roxfortig. A kastély, de inkább a varázsvilág egy kis éket vert a kapcsolatunkba, ahogy anyámmal is, ami persze lehet, hogy normális is, mivel ők nem tartoznak ide, én meg már oda. Idővel leszoktak arról, hogy az iskolai dolgokról kérdezzenek, mert vagy nem értették, amiről beszéltem, vagy hülyeségeket kérdeztek, amitől meg befeszültem, és csak ingerülten sikerült válaszolnom. Ettől függetlenül jó a kapcsolatom mindkettőjükkel, szeretjük egymást, csak lett egy témánk, amiről diszkréten nem beszélünk.
Az első roxforti évem után azt gondoltam, hogy innentől már csak jobb lehet minden. Nem volt lehetőségem arra, hogy őszintén rácsodálkozzak a varázsvilágra, mert már az első perctől fogva célkeresztben voltam a származásom miatt. Kicsit olyan volt, mint amikor még nem ismered pontosan egy társasjáték szabályait, és éppen ezért azonnal megpróbálnak kiejteni. Ha nem valamelyik órán ültem, akkor általában a Szükség Szobájában bújtattak a hozzám hasonlókkal, mert biztonságosabb helynek bizonyult, mint a legtöbb esetben a saját hálókörletünk. A tanév vége felé volt majdnem egy teljes hónap, amikor egyáltalán nem engedtek ki bennünket, még az órákra sem. A nagyobbak mindent megtettek annak érdekében, hogy eltereljék a kisebbek figyelmét a pattanásig feszült légkörről, illetve tanítottak is bennünket. Ez valószínűleg nekik is segített, hogy kiszakadhassanak egy kicsit a valóságból.
Másodikban érkeztem meg igazán a Roxfortba. Elmúlt a szorongás, nyitottabbá váltam, így végre elkezdhettek barátságok is kialakulni. Kezdtem egyre kevésbé kívülállónak érezni magam, de azért még gyakran előfordult, hogy elámultam dolgoktól, ami másoknak teljesen egyértelmű volt. Igazából ez még néha most is megesik. Ráébredtem, hogy nem minden tantárgy érdekel egyformán. Ami kevésbé, mint például a Mágiatörténet, szép lassan egyre zavarosabbá vált, és ezeken egyre sűrűbben kaptam magam azon, hogy már jó ideje csak a pergamen sarkát firkálom. Ja, és az is világossá vált, hogy a repülés nem az én sportom, és ennek nagy valószínűséggel nem a Szeszély volt az oka.
Harmadikra az LLG és a Mugliismeret hozott némi újdonságot a tanulás terén. A Mugliismeretet csak azért vettem fel, hogy eggyel kevesebb tárgy legyen, amiről azt gondolom, hogy nem vagyok jó benne. Furcsamód ezeket az órákat valamiért sosem unom, pedig a leghétköznapibb használati tárgyakról és szokásokról tanulunk. Valószínűleg az tartja fent az érdeklődésemet, hogy tényleg érdekel egy discman működése, de szívesen mutattam be az angol labdarúgás történetét is egy rendhagyó óra alkalmával. Az LLG pedig végre egy olyan tárgy volt, amihez úgy éreztem tényleg van affinitásom. Ha nem kellett a következő órára rohannom, akkor általában maradtam, hogy segítsek a professzornak a tennivalókban. Minden harmadéves többnek, jobbnak, nagyobbnak érzi magát attól, ha lemehet a Három Seprűbe meginni egy vajsört, szóval a hétvégék nálam is így alakultak akkoriban.
Nem különösebben hiszek az ilyesmiben, de van abban valami, hogy "a Millennium a Szeszély hátán lovagolt be a varázsvilágba". Az i-re a pontot a halloweeni-vacsora tette fel, a kastélyban kezdett eluralkodni az ostrom évében tapasztalt pánikhangulat. Szigorúbb szabályok, esetenként még korlátozások is életbe léptek, így nem tudtam annyi időt a lények körül tölteni, mint amennyit szerettem volna. Az Imbolc bált követően pedig Roxmortsba is borzasztóan körülményessé vált a lejutás, úgyhogy inkább maradtam a kastélyban. Mondanám, hogy minden időmet a tanulásra fordítottam, de hazudnék.
Szeszély ide vagy oda, tavaly egyikünk sem hivatkozhatott arra, hogy az anomáliák miatt nem tudott rendesen felkészülni a vizsgáira. Tanulás szempontjából a legkeményebb évnek bizonyult, bár megkönnyíthettem volna a saját dolgomat azzal, ha nem az utolsó pillanatban próbálok meg az agyamba tuszkolni mindent. Persze nem is működött. Csodával határos módon még a Mágiatörténet is meglett, viszont Átváltoztatástanból rosszabbul, Gyógynövénytanból és Bájitaltanból jobban teljesítettem, mint gondoltam volna. A pályaválasztási tanácsadás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis nem lettem sokkal okosabb, hogy mihez kezdjek majd a Roxfort után. A lénygondozói szak tűnt az egyetlen épkézláb opciónak. Túlestem életem első szerelmi csalódásán is, szóval minden volt, ami a csövön kifért.
Mostanra vagy én, vagy a környezetem változott óriásit. Kezdünk immunissá válni a Szeszély körüli fura esetekre, sőt már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy tragikusabb eseménynél. Ez biztosan valamiféle védelmi mechanizmus, csak közben képmutatóvá és arrogánssá válnak az emberek, ami hol dühít, hol meg elkeserít. Szűkül azoknak a csoportja, akiknek a társaságában jól érzem magam. Mondjuk ezzel kapcsolatban nincs bennem akkora hiányérzet, a barátaimmal továbbra is szívesen töltök időt, hogy elmerengjünk az élet nagy kérdésein, vagy kockáztassunk egy büntetőmunka szagú szabályszegést. Jó érzés tudni, hogy számíthatok rájuk, még akkor is, amikor már nyakig ér a…
A délutáni órák kezdetét jelző csengő rántott vissza a jelenbe. Szinte teljesen kiürült a Nagyterem, a baromarcú drukkerek is eltűntek időközben, sőt már az ebéd maradékai is. Felkaptam a táskámat, majd rohanni kezdtem az üvegházak felé. Csak az koronázhatta volna meg a napomat, ha a késésemet pontlevonással díjazzák.
- Üdvözlöm Mr. Harrison, segíthetek valamiben? – kérdezte homlokráncolva Lancaster professzor.
- Elnézést kérek a késésért professzor, ígérem nem fordul elő még egyszer! – hadartam, miközben a táskámban kutattam a könyvem után.
- Nincs miért elnézést kérnie tőlem… ugyanis nem az én órámról késett el – felelte váratlanul, amire azonnal felkaptam a fejem. Kajánul vigyorgó negyedévesek néztek vissza rám. – Ha nem tévedek, akkor Digby professzor óráján kellene most lennie, ahogy minden kedd délután…
Ja, hát tényleg nem is én lennék, de komolyan!
JellemZander egy kedves, nyugodt és megbízható srác, aki alapvetően ritkán válik borúlátóvá, olyankor viszont hajlamos túlságosan is az lenni. Türelmes és elfogadó másokkal szemben, éppen ezért nehezen tolerálja, ha a környezetétől nem kapja vissza ugyanezt. A barátaival mély kapcsolatot ápol, képes figyelemmel meghallgatni őket, megőrizni titkaikat. Az empátiájának köszönhetően könnyen egy hullámhosszra tud kerülni idegenekkel is, akár már az első találkozás alkalmával. Ennek ellenére nem kezdeményező típus, mindig megvárja, hogy a másik tegye meg az első lépést.
Intuitív, bízik a megérzéseiben, amik általában nem is tévednek. Hajlamos túlgondolni bizonyos dolgokat, de tízből egyszer még a legnyakatekertebb gondolatmenete is beigazolódik. Szeret felkészülni minden eshetőségre, mert nem mindig találja fel magát a váratlan helyzetekben. Megválogatja a szavait, ahogyan azt is, hogy kivel és miről beszél, pusztán tapintatosságból, ettől viszont könnyen tűnhet távolságtartónak vagy kimértnek.
Szeret viccelődni, a humoros és bolondos oldalát azonban csak a barátai ismerik igazán. Pontosan érzi, hogy hol húzódik az a bizonyos kényes határ a humor és a gúny között, és mivel másokkal és nem másokon szeret nevetni, képes megállni, hogy túllőjön a célon.
Bármennyire is törekszik rá a pontosság nem az erőssége, örök csatát vív az idővel. A határidőket a végső pillanatig kihasználja, szinte mindennel az utolsó pillanatban készül el. Órákról ritkán, találkozókról gyakrabban késik el. Mentségként újabban csak annyit szokott felhozni bujkáló mosollyal, hogy "a jó dolgokra várni kell". Apróságok
mindig || barátok, nevetés, hipogriffek, LLG, Chelsea (FC), kviddics (csak nézni), zápor, erdő, ősz, kövek, polaroid fotók, koncert, rock zene, utazás (mugli eszközökkel)
soha || igazságtalanság, felszínesség, pánik, feszültség, pletyka, határidők, sötét varázslatok, mantikór, vihar
hobbik || társasjáték, kirándulás, fotózás, köpkő
merengő || legjobb: amikor először nyílt meg előtte a téglafal, ami az Abszol útra vezet; legrosszabb: az utolsó napok, amit a Szükség Szobájában töltött gólyaként
mumus || annak a mantikór ábrázolásnak a hús-vér változata, ami a Szörnyek szörnyű könyvének függelékében szerepel
Edevis tükre || önmagát látja, ahogyan hősként védelmezi a barátait
Százfűlé-főzet || sárgás színű, áttetsző, de mégis sűrű az állaga, ízre pedig olyan, mint a gyömbéres tonic egy cseppnyi gyomorkeserűvel
Amortentia || szegfűszeg és citromos kuglóf keveredik az eső utáni nedves föld illatával
titkok || retteg attól, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a varázserejét
Azt beszélik, hogy... || nem véletlen, hogy nem boldogul a lányokkal
A család
apa || Jason Harrison (39), mugli - nincs kapcsolatuk
anya || Ruby Valerie Maiden (41), mugli - jó kapcsolat
testvérek || Jason Peter Harrison (21), mugli - jó kapcsolat
Családtörténet || Zander csak anyai ágon ismeri a családjának tagjait, illetve múltjukat. A családfa kissé zilált, a válások és halálozások erősen megritkították, kevés vérszerinti élő rokona maradt. A nagyanyjával ritkán, a nagynénjével és az unokatestvéreivel még ritkábban szokott találkozni, általában Karácsony vagy egy-egy kerek születésnap alkalmával.
Apai ágon gyakorlatilag soha senkivel nem tartotta a kapcsolatot, ezért semmit sem tud a család múltjáról, így az sem kizárt, hogy érnék meglepetések, ha egyszer úgy döntene, hogy utána jár a történetüknek. Külsőségek
magasság || 182 cm
testalkat || átlagos
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet || Jó kiállású, magas fiú, a szőke herceg ismertetőjegyeivel, de a legkevésbé sem olyan arcberendezéssel, a szeplőkről már nem is beszélve. Már messziről fel lehet ismerni, hogy közeledik, mert sietős, gyors lépésekkel halad, mivel jó eséllyel épp késésben van valahonnan. Az öltözködése nagyban tükrözi az aktuális hangulatát, így van amikor sötétebb színekben, máskor talpig színesben van. Nincs kifejezett stílusa, olyan ruhákat vesz fel, amiről azt gondolja, hogy jól állnak neki, ezért akadnak egészen merész és bohókás darabok is a ruhatárában. A tudás
varázslói ismeretek || Zander az évek alatt belátta, hogy "nem ő a legélesebb kés a fiókban". A legtöbb tárgyban változó a teljesítménye. Ez nagyban attól függ, hogy éppen miről tanulnak. Az LLG, Mugliismeret és Bűbájtan, amiből kiegyensúlyozottan és magabiztosan teljesít, minden másból hol így, hol úgy, de általában a gyakorlati feladatokkal jobban boldogul. Nem kifejezetten az a párbajhős típus. pálca típusa || 11 hüvelyk, nyír, egyszarvúszőr
RBF || Asztronómia - V, Átváltoztatástán - E, Bájitaltan - V, Bűbájtan - V, Gyógynövénytan - V, Legendás lények gondozása - K, Mágiatörténet - E, Mugliismeret - K, Sötét varázslatok kivédese - E
Egyéb
avialany || Lucas Lynggaard Tønnessen |
|
|
|
|
