Serena mindig is olyan volt számomra, mint a meleg, fényt hozó napsugár egy hideg téli napon. Valahogy olyan reménytkeltő, derűs a jelenléte, ami senkit nem hagy hidegen. A jelenléte, hatása alól szerintem képtelenség lenne bárkinek is kivonnia magát. Az persze biztos, hogy én soha nem is akartam. Vidám, csicsergő hangja máris bearanyozta a napomat, ahogy az egyetemről mesélt éppen. Közben akaratlanul is eszembe jutott, hogy én is mennyire imádtam a Godrikot, és milyen jó korszak volt az az életemben. Jó érzés volt erre gondolni, még ha úgy éreztem, mintha egy egész élet is eltelt volna azóta.
- Jajj, hát sajnálom, hogy így érzel, de biztos lesznek még olyan tárgyaid, amíg végzel, mik izgalmasabbak lesznek. Na meg a végzettség sem árt azért, ha ezen a pályán szeretne érvényesülni az ember, úgyhogy megéri kitartani. Addig meg, ha izgalomra vágysz, akkor szólj, és megpróbálok kitalálni valami izgalmas kutatni valót - néztem rá meleg mosollyal. Szerettem volna megnyugtatni, hogy amit csinál, annak van értelme, még akkor is, ha néha fárasztó és unalmas. Az ezután felmerülő téma persze jóval izgalmasabb és szívderítő, mindkettőnk számára. Örültem, hogy Serenára Cherub után ismét rátalált a boldogság, Doriannal ugyan még nem találkoztam, de amiket eddig mesélt róla, azok biztatók voltak, és hát mint átváltoztatástan tanár, biztosan nem lehet unalmas társaság, sok izgalmas történetet tud mesélni a diákokról, így már alig vártam a találkozást.
- Örülök, hogy jól megvagytok... - kortyoltam bele a teámba, és hallgattam, hogy mit mesél még.
- Elmegy kutatni? Nem is tudtam, ezt szerintem még nem írtad, vagy lehet, hogy kiment a fejemből - legyintettem, hisz az én fejem is olyan tud néha, mint egy aranyhalé, egy pillanat alatt buborékként távoznak belőle az információk.
- Hová megy különben? Te nem tudsz vele menni? Akkor nem kéne hiányolnod... - vetettem fel a kérdést, amit bizonyára már meghánytak-vetettek már ők is, de hát nem tudtam kihagyni, annyira magától értetődő volt ez az opció.
-  Amúgy meg tudod jól, hogy nyugodtan "lóghatsz" a nyakamon, én mindig örülök, ha itt vagy - nyújtottam a válla felé a karom, és finoman megsimítottam. Nekem tényleg ő, illetve ő és Theodore-ék voltak a családom, és sosem volt elég belőlük.
Amikor Serena elmesélte az öccsét érő incidenst, a szám elé kaptam a kezem.
- Jóságos Merlinre! Nem hallottam róla... Szegény... Nagyon megviselte az eset? - döbbentem le. Hát ez aztán a nem mindennapi sztori... Az én életem ehhez képest elég eseménytelenül telt. Mondjuk talán nem is baj, nem szívesen szorultam volna bele semmibe.
- Hát, tudod, csak a szokásos... A vevők nem hagynak unatkozni, mindig akad egy-két különleges kérdés-kérés-óhaj-sóhaj... Például a múltkor egy boszorkány azt akarta kipuhatolni tőlem, hogy hogyan változtathatná Vénusz formájúra a... kebleit - nevettem fel hangosan.
- A mai napig nem értem, miért gondolta, hogy ez jó lenne - kacagtam tovább jóízűen.
- Még szerencse, hogy sikerült lebeszélnem róla... Ezt amúgy majd Doriannak is elmesélheted, kíváncsi lennék, van-e bűbáj ilyen elborult ötletekre...

Már nagyon hiányzott egy kis nyugisabb idő, amit csak Serenával tölthetek. No nem azért, mert én lette volna olyan nagyon elfoglalt inkább keresztlányom volt elhavazva, persze ez egyáltalán nem csoda, hisz egyetemre jár, ami minden idejét és energiáját leköti. Természetesen az sem kizárt, hogy más valami, avagy valaki is a figyelmét követeli, s ha így van, remélhetőleg a mostani találkozón majd abba is beavat keresztlányom. Serenával nagyon különleges kapocs alakult ki közöttünk már gyerekkorában, persze Theót is nagyon szeretem, de vele - már csak a jóval nagyobb korkülönbség miatt sem - olyan szoros baráti a viszonyom, mint Serenával. Keresztlányommal mindent meg tudunk beszélni, ami nem is csoda, hisz felnőtt nő, és az érdeklődésünk is merőben azonos.
Alig vártam, hogy megvalósuljon hát ez a mai találka, amikor lehetőségünk lesz megbeszélni a bolt dekorációja mellett saját ügyes-bajos életünk dolgait is. Mikor meghallottam a nyitódó és csukódó ajtót, rögtön mosoly terült szét az arcomon, nemkülönben azután, hogy meghallottam Serena csilingelő hangját.
- Szia Serena! - köszöntem előre, mielőtt még megláthatott volna, aztán a lépteim lassacskán utolérték a hangomat is, és végre megölelhettem.
- Jól vagyok, és a bolt is jól megy, ahogy mindig... - legyintettem,    aztán gyorsan igyekeztem rá terelni a szót.
- Naaa, mesélj Napsugár! Mi az a sok izgalmas dolog, amiről nem tudok? - villantottam kíváncsi mosolyt felé, aztán két kényelmes puff felé léptem, amik mellett a dohányzóasztalra már oda is készítettem egy tálca finom teát és süteményt.
- Gondoltam jól esne egy kis tea, amíg mindent elmesélsz - invitáltam meg egy laza kézmozdulattal, majd leültem az egyik puffra, és alig vártam, hogy belekezdjen.
- A munka megvár, de ha éhes vagy, akkor fel is mehetünk rögtön enni, carbonarát főztem, ugye jól emlékszem, hogy szereted? - kérdeztem, aztán egy nagyon érdekes könyvre terelődött a szó, amit Serena édesapja, legjobb barátom, Theodore küldött nekem.
- Ó, igen, az utóbbi időben mániám lett a 60-as évek tanulmányozása, rengeteg izgalmas dolog történt abban az évtizedben asztronómiai szempontból. Köszönöm, ha konkrét kérdésem lesz, mindenképp megkérlek, hogy nézz utána, egyelőre még csaj gyűjtöm az információkat - feleltem mosolyogva, majd öntöttem egy kis teát magamnak és Serenának is, hogy aztán belehörpinthessek és csak rá figyelhessek.