Majdnem időben nézek föl észrevenni a zuhanó testet. Még a varázslat is eszembe jut rá, Arresto Momentum, Heliodora könyörtelenül begyakoroltatott néhány valószínű eshetőséget velem az előző próba óta - ami nem ér sokat, ha mire tennék is bármit ezügyben, aranyapám már ideért.
Épp megtaláltam a stabil pontokat egy emelés után, és körülnéztem tájékozódni, mennyit is haladtam - meglepően jó állás az örökkévalósághoz képest, aminek érződött - és a továbbutat keresve néztem föl épp csak időben, hogy tudjam, mi fog történni.
Ahhoz nem, hogy tenni is tehessek bármit ellene tho.
Ha nem akarom elejteni a pálcám, gyakorlatilag három ponton kapaszkodok, kis kőperemekbe és kiszögellésekbe - alkalmi sziklamászásokkal együtt vagyok elég jó kondiban ahhoz, hogy ez nekem teljesen megfeleljen, de ahhoz kevés, hogy elkapjak simán olyan százhatvan fontot is szabadesésből. Illetve, megtartsam, amikor az kap el engem.
Az a lábfejem egyből csúszik az egy inch peremről, ami tartotta, és egy meglepett felkiáltással később követi a kezem és a másik lábfejem is - és nem akartam belegondolni, hogy talán csak a megerősítő varázslattól nem szakadok ki a nadrágból, mert persze, hogy aranyapám csak azt fogta meg. Ha ez ilyen brit lovagiasság, most nyugodtan megkockáztathatta volna inkább annak vádját, hogy letaperolni próbálna.
-A lábamat!.. 'szom!..
Megpróbálom a térdhajlatomat átakasztani a kezén, hogy legalább valami olyat fogjon, ami képes lehet megtartani a súlyomat, és körülnézek az új perspektívámból. Egy francia kolléga, akit majdnem szintén lesodortunk - ő kap egy bocsánatkérő grimaszt. Van egy kötele, ezt jó tudni későbbre. Nem elég messzire egy ismerős alakú levélcsoport, még monokróm vörösben is felismerem - mandragóra, jobb lenne elkerülni. És egy ismerős mélyedés! Első jó hír így fejjel lefele.
Aranyapám közben elkezd lengetni - babám, megint jó ötleteid vannak? - próbálok nem nekiütközni a francia kollégánknak, meg a mandragórát sem kimozdítani a falból, de végül sikerül megkapaszkodnom a mélyedésben, ami a legutóbb is egy jó fogózkodó volt - na meg emlékeztető, hogy most akkor másodjára járok itt. De akkor meg kell legyen néhány másik pont is, amit felismerek, és elérek a szabad lábammal például. Mondjuk mielőtt O'Hara elengedi a térdemet, és gyorsan kell stabilizálnom magam.
-Fuck...- sóhajtok. De legalább élünk, az is valami. Például szomorú, hogy csupán ez a tény már teljesítménynek számít errefelé.
Legalább a Leviosa-ötletről maradandóan letehetek. Ha meg tudunk osztozni a kötélen, talán van is eggyel jobb ötletem. A kötél is erősnek tűnik, a hármas katasztrófánkat elbírta.
Próbálok minden mást kizárni - mint hogy mi volt az a robbanás, és mi a rák hullik a nyakamba - és koncentrálni.
Anyagot önmagává a legegyszerűbb. Nem kell semmi extra, a kőoszlop elég erős, csak kicsit formázni kell rajta és jók vagyunk.
Megpróbálok egy rendes lépcsőfoknyi peremet növeszteni a szkila oldalából. Ha sikerül arra állok át, végre visszaigazodva rendesen függőlegesbe, és ha találok egy elég stabil fogózkodót a kezemnek is, a másikat Saint-Vinantnak nyújtva, hogy őt is felsegítsem rá, ha jönne. Ennyivel minimum tartozunk neki.
Ameddig mindkét kezem foglalt, a pálcámat kénytelen vagyok a fogaim közt tartani - kelleni fog egy stabil hely, amikor vrázsolni akarok. Vagy beszélni. De szétnézni a kötél mentén így is tudok.
-Oké, ha meg tudunk osztozni a kötélen, be tudok szállni pihenő-peremekkel néhány yardonként- ajánlom föl, amint van hozzá szabad kezem. Igazából így is az a tervem, hogy ezt a kötelet használom, és lehetőlet az említett lábtartókat, szóval mindenkinek egyszerűbb az élete, ha nem versengünk érte.
-Szóval mit szóltok? Szövetség?
Akár elfogadják, akár nem, megpróbálok további peremeket varázsolni a kőoszlopra, és úgy kezdeni a mászást - ha minden terv szerint halad, és tudunk a kötél mentén mászni és egy-egy szussznásra olyan peremekre lépni, ahol az egész lábunk elfér egy vízszintes felületen, a maradék távot egész élhetően meg tudjuk oldani.
Ha minden a terv szerint megy. Fortuna, babám, ugye korábban is az tetszett legjobban, amikor átváltoztatással voltam kreatív?

- A térdhajlata Connor kezébe akasztása, hogy jobban meg tudja tartani
- Forma-alakítással egy lépcsőfoknyi platform növesztése a kőoszlop falából, és megosztása Inès-el, ha tart rá igényt
- Mindhármójuk kötélmászásának segítése hasonló platformokkal néhány méterenként - stabil lábtartó mászáshoz, és a kötéllel együtt meg lehet rajta állni szükség esetén (pl. pillanatnyi pihenőre, vagy további varázslatokhoz stabil pontként)

-Bate ezredes,- tisztelgek a rangnak, még ha a szokásosan lazára vett stílusomban is. Nem számítottam a megjelenésére, Madrigal prof tájékoztatásával együtt se - több nap eltávot kérni, hogy egy másik kontinensre, és egy másik, névleg a mágikus világba látogasson, a lánya kedvéért akivel világ életükben pontosan a mágia volt a legnagyobb konfliktusuk?
-Miss Bate,..- Fair, jogos, én kezdtem a távolságtartó megszólítással - de nem szalasztja el kihangsúlyozni, hogy annak tükrében viszonozza. Az attitűd is a vérünkben lehet.
Nem díszegyenruhában jött - biztos vagyok, megtenné, ha jóváhagyják - de az öltönye is az lehetne. A katonából nem mosod ki a katonát. Ösztönösen cikázik végig a szeme minden új érkezőn, felmérni fenyegetésként - már mostanra megtanulta kiszúrni a varázspálcákat bárkin, mint otthon egy concealed carry jeleit.
De végül ő lép közelebb először.
-...Vale. Ezt hagyd meg holnapra.- Kiengedek egy lélegzetet, amit ezek szerint bent tartottam. Helyes. Van itt egy szükséges beszélgetés, és elismeri a létét. De talán igaza van, hogy nem most van az ideje.
A csajok felbukkanásán kevésbé lepődök meg - talán annyin, hogy engedték őket, hangsúlyozták most a családtagokat, de végülis,..
-Apa, Vianne és Varvara. Ők a ...tündér keresztanyáim.- Az család, nem? -Csajok, Charles Bate.- Van egy feszültség a légkörben, bár gyanítom ez nem ma fog még megváltozni.
Vi megtartja az elmaradhatatlan pep talk-ját, hogy csak legyek önmagam, mintha ez nem elkerülhetetlen lenne - az eredetileg egyentalárom az előző próba óta tovább alakult egy lovagi vállvért ezüsthímzett mintázatával, és egy tényleges fém másolat könyökvédővel a bal karomon (a kockák kedvéért spaulders és couter, egy fancy gótikus vért mintájára a folyosókról), mert ezen a ponton identitás és branding ez a "witchpunk".
Eggyel meglepőbb Barbon húga, hogy odajön sok sikert kívánni - főleg fényében az előző próbának, miután volt alkalmam visszanézni utólag a részleteket.
Apám erős, hátveregetős ölelése az, amire nem számítottam.
-Na menj, fiam, és picsázz el, akit el kell.
Nem vádolom meg, hogy érzelgős lenne.

Köd.
Egyből, ahogy belépek. Annyit már megtanultam ezeken a próbákon, a köd nem az akadály lesz: a köd elrejteni hivatott azt, amit az akadálynak szántak. Mielőtt egyáltalán átlépném a határát, első dolgom megerősíteni a ruáimat duroval, ahol csak tudom anélkül, hogy korlátozza a mozgásomat. Ez a lovagi páncél esztétika már úgyis rajtam marad.
Már hallom a hajló fa jellegzetes recsegését - szél nem lehet, az elfújta volna már a ködöt, úgyhogy magától kell mozogjon. A fúriafüzet költöztették volna be a birtokról? Pár pillanatig csak figyelek, megpróbálom kitapasztalni a suhogó ágak hangját, de aztán nincs más hátra, mint előre.
Próbálok akkor elindulni, amint egy ág épp elsuhant előttem, és kihasználni a momentumát, mielőtt irányt válthatna visszacsapni. Aztán minnél gyorsabban be a megfeltételezett törzse felé, hátha túl közelre annyival nehezebben üt, és onnan kifele, a törzstől elrugaszkodva minnél gyorsabban és alacsonyabban - végül gurulva akár - annak reményében, hogy nem talajszintre céloz egyből, és elsuhan fölötem a támadás.
Legrosszabb esetben kifele már egy találat is csak rásegítene kijutnom, azt meg illene tompítania az iménti varázslatomnak is.
Végül köhögve gurulok ki a köd túloldalán, és remélhetőleg nem a fájdalomtól látok mindent vörösben - ami azt is jelenti viszont, hogy a fűből szedtem össze valamit. Mostmár fújok egyet itt a földön fekve,  legalább jó rálátásom nyílik a pályára: az úgyis felfelé visz. A legváltozatosabb növények mindenhol.
Abból legalább egész jónak vélem magam.
Tény, hasznos lenne rendes színekben látni a legváltozatosabb növényeket, ha be akarom azonosítani őket, de itt megint kisegít, hogy ismerem már a Tusa szokásait. Ha annyit felismerek, hogy mágikus növény - ami a legtöbb az, és van belőle orrvérzésig - akkor már sínen vagyok, mert nem a barátom, és a legjobb ötlet elkerülni. Főleg úgy harminc láb fölött, aminél pedig sokkal többet kell másznom. Szokásos terv, "sufniboszorkány okosban megoldja"?
Szorosabbra húzom az övem, és előre grimaszolok, ez kényelmes nem lesz.
-Wingardium leviosa- célzom meg a nadrágomat, és a falhoz lépek fogózkodókat keresve. Ha fel-fel tudom emelni magam szakaszonként, át néhány akadály fölött, sokat gyorsíthat a dolgon. Közben figyelek: növényekben nem bízunk akkor se ha erősnek tűnik, és a szabad kezemmel és lábaimmal mindig tartom magam kapaszkodókon is, ha a varázslat cserben hagyna. Remélhetőleg ki nem szakadok a nadrágomból, kiesni meg úgyis csak akkor tudnék, ha átfordultam benne, azon a ponton meg már eleve késő.

- Ruhák megerősítése Duro-val védelem gyanánt, ahol a mozgását nem akadályozza vele
- A fúriafűz kicselezése, minnél gyorsabb áthaladás és a holttereinek remélhető kihasználásával
- Wingardium leviosa-val segített mászás - A megerősített nadrágjánál fogva emeli magát a varázslattal, közben a szabad végtagjaival kapaszkodik ugyanúgy, mint ha szabadon mászna - ha tudja, próbálja átemelni magát nehezebb szakaszok fölött, ezzel is gyorsítani a mászást

-Ha kutyává menne a világ, legfeljebb kiköltözünk a Marsra. Még az ottani varázslóiskolába is átiratkozhatunk- próbálom terelni a hangulatot Varv morózus meglátásáról, valószínűleg mert valahol az elviccelődése alatt egyet találok érteni vele. Valami fakéria biztos lesz, vagy próbál lenni. Elsőszavazói lelkesedésből, fiatalos tettvágyból reménykedek én, hogy jobb vége lesz, mint rosszabb, de mondjuk úgy, hogy meglepődni nem készülök.
-Sarkítasz, babám, de legrosszabb esetben a szöktetős ajánlatom mindig áll.- Kihez jutott el az interjú eddig, kihez nem, a csajoknak elmeséltem minimum - és tartom azóta is, amivel félig viccelek, azt a másik félig komolyan is gondolom. Valahova mindig lehet menni, legfeljebb világá. Jó kis trópusi sziget valahol?
-Köszi, de úgy öt éve leszoktam.- Én inkább az élet terén vagyok művészlélek. Heliodorának lehetne vinni esetleg békepipaként? Ő az ilyen alkotós típus ahogy hallottam, bár nem a zsírkréta tűnik a műfajának.
Meg talán a katonásabbik oldala a neveltetésemnek, de ez most komoly téma, komoly hozzáállást igényel - még ha ezt rejteni is próbálom az egész odaúton.
Az ellenőrzőbiztoshoz lépve össze is szedem a fegyelmezettebb arculatom már - az ilyen vaskalaposabb típus szivesebben szokott hozzá hasonlóval foglalkozni, és mindenkinek könnyebb az élete, ha nem borzolom a kedélyeit amikor nem kell.
-Vale Bate; fenyő, wampus szőr, tizenhárom és fél- darálom jól érthetően az adatokat, ahogy átadom a pálcám. Biztos meg tudják állapítani ők is, de egyben ez gesztus is: közreműködök, és nem próbálok trükközni - ahogy a hatóságoknak a fegyverviselést is lejelented, hogy senkinek ne rossz ötletei legyenek.
Átveszem cserébe a szavazólapot és kitűzőt, a műsorozást meghagyom a csajoknak közben, megy az nekik így is.

-Remélem, tudtam vele segíteni- zárom szerényen. Innen többre kevés módom is lenne pillanatnyilag, hacsaknem pont itt a Roxfortban, esetleg a kinti faluban kell kiállni valaki védelmében. De az a képzeletbeli kamera kap egy jelentőségteljes pillantást, a szöktetős ajánlatom az áll - minden, amivel csak félig viccelek, azt félig komolyan is mondom.
-Mostmár muszáj leszek felérni ehhez a meglátásához- bájvigyorgok egyet a vezéregyéniségem "vádjára". Az ikonikus és jellegzetes karaktert nem tagadhatom, a vezetést azt meg úgyis meglátjuk a közeljövőből. Bár pont úgyis mint példakép fogok a legtöbbekhez elérni, így távolról - vagy mint ellenpélda, de ez a kettő úgyis kéz a kézben fog járni, amég az emberiségnek van egynél több véleménye bármiről.
-Én köszönöm a lehetőséget, és az idejét. Máris kíváncsian várom a cikkét.
Én is felnyalábolom a szék háttámlájáról a magam talárját, és a klasszikus lezser-szalutálós mozdulatommal búcsút intek még a riporternőnek.
Végül magam is elindulok - előszöris valami koccintásra érdemes italt találni, ha leledzik még, aztán pedig mostmár tényleg rátalálni az én spicy szirénjeimre, és kifaggatni őket rendesen, mi is volt ez a botrány aminek nyomait innen-onnan hallottam róluk egész este. Ilyen előkelő esemény illeme elvárná, hogy Heliodorának is bemutassam a barátaimat legalább egy köszönés erejéig, de ez utóbbit még mg kell beszélnem az életösztönömmel.

Furcsán megnyugtató valahol a bal karomba mart méreg - vagy nem ez a legjobb kifejezés rá, de bele fér - mert azt jelenti, hogy a mérgek ilyen kreatív bűvös nehézségek, be lehet vállalni belőlük egy-kettőt. Vagy ezzel áltatom magam mielőtt a gyógyítókra bízna valaki, aki összekapart a földről. Mert a lehetőségeimet tekintve kénytelen leszek ilyen szabályokkal játszani mostmár.
Egy lábbal a félkómás borz mellett állok, a másikkal az ágy peremére fellépve, hogy még pár pillanat biztonságom legyen megfigyelni, hogy juthatok ki, mert a hüllők lassan megfigyelték, hogy a méhészborz már nem csapkod és harap olyan hevesen, közelebb merészkedhetnek.
Rózsaszín kígyók... Egy pillanatra láttam egyet a közelben, de eliramodott a többi között valamerre, és szerintem azt szemelte ki azóta valamelyik kollegínánk, azt ilyen állapotban már hiába kergetném. Inkább nem is próbálom megtalálni, nem lesz úgyse időm rá - még ha nem is kéne versenyezni érte.
Laposakat pislogva fordulok vissza amerről jöttem. Egy előnye, hogy a "rajtnál" annyi hüllőt elaltattam, hogy abban az irányban ritkább - valamivel - a többi, még a padlót is látom közöttük. Ha el nem alszok közben. A legtöbb inkább csoportosul ide felénk, akadályozni a kijutásban, közelebb vannak többen, úgyhogy távolabbra valamivel kevesebb marad.
A pálcámat markoló kezemmel a térdembe boxolok, és fel is morgok fájdalmasan, mert túl jól pont a marás helyét találtam el, de legalább felébredek tőle. Aztán célra emelem a pálcám, és várok a felbukkanó prédára.
Erőt merítek a vállamon átvetett jégkirálynőből - kell is, hogy el ne ejtsem - és a bál előtti tanaiból. Próbálta azt éreztetni, hogy nagyon kelletlenül, és muszájból segít csak, hogy az ő elvárásai szerint is vállalható legyek a társaságába, ha már igent mondott és kénytelenek leszünk együtt jelenni meg nyilvánosan, de valamiért foglalkozott ennek részeként azzal is, hogy varázslatok terén kikupáljon kicsit, nem csak a tánctérre. Nagy erőfeszítés valakitől, aki állítólag nem akar a szükségesnél többet foglalkozni velem. Számított volna előre a mai helyzetre? Lényeg a lényeg, ennek a boot camp-jének a része volt - általa párbajcselként tálalva - egy errefelé ismert csínyvarázslat, ami a célpontot fellógatja a levegőbe.
Az lehet a megoldásom most!
Amint meglátok egy rózsaszín villanást a kígyók között, célzok és le is csapok.
-Levicorpus!
Egy zöld emelkedik a levegőbe, és a rózsaszín gyorsan irányt is vált, észrevéve hogy támadás alatt áll. Nem hagyhatok időt neki elillanni!
-Levicorpus! Levicorpus!
Már nyitnám a szám a következő varázsigére is, mire tudatosul bennem, hogy sikerült elkapnom a rózsaszínt. Is. Két társával együtt, ami vicces lesz majd ha odaértem, de először még oda kell érni. És minnél gyorsabban, mert a lábam körül már egyre bátrabbak a hüllők - a borz elgyötörten szuszog már, gyanítom kiheverni a maga marásait. Egyre több kígyó figyelmen kívül is hagyja már, és felém közelít megint.
Indulnom kell, és megint viszonylag távolra. És most nincs szabad kezem az altató parfümhöz, sem időm megint előásni.
Marad megint a vakmerő roham, de ennyi, éber kígyó között nem érek odáig mielőtt szétmarják a maradék lábaimat is - utat kell nyitnom. Nem lesz tökéletes, arra nem számítok, de legalább talpalattnyi hely legyen végig, és talán csak egy-két marás ér fel odáig, hogy a húsomba tudjon mélyedni.
-Aura!- Maradjunk annál, ami működik.
Próbálom minnél több indulatomat és adrenalinomat a varázslatba tömöríteni, hogy minnél jobban el tudjam fújni az utamból a hüllőket. Nem olyan könnyűek, mint a szurkos toll, de csak egy pillanatra kell annyi hely, hogy ne rajtuk lépjek, és ne érjenek a lábszáramnál feljebb. Bármelyikhez csak egy-egy lépésig vagyok elég közel, és a végén csak meg kell fognom a megfelelő kígyót, onnan sínen vagyunk már.
A terv legalábbis ez, de amint nekilódulok, nincs visszaút, és nincs nagyon idő vagy alkalom korrigálni se túl sokat. Remélem kijutunk.
Amint egy talpalattnyi hely felszabadul előttem, elrugaszkodok.
A szemeim megint kezdenek nehezedni, a fájdalmon át is, mindkét lábam tiltakozva ég és csak az előrevivő momentumom miatt nem összecsuklok, amég le tudom tenni a lábam a következő lépésre is.
És kígyó jobb felől, és kígyó bal felől, és kígyó szól elöl, marása pásztáz...
Az adrenalin, a mindkét lábamra teljesen kiterjedt égő fáldalom, és a fogcsikorgó csatavonyításom között nem érzem, hol és mikor mart meg valami, de félútnál a hangok olyan tompák már, mint ha víz alól hallanám, és a szinek is kifakulnak a szememből - az egyik felemelt kígyó zöld volt, de a másik kettő ezen a ponton nem elég különböző, hogy biztos legyek, melyik kell nekem. Ha ébren elérek még odáig.
Fog és méreg között, szállnak a vakmerők, nyargal a hatszáz.
Mindegy! Csak odaérnem kell. A térdeim meginognak már az utolsó yardokon, szinte inkább zuhanok mint futok előre, de már nem is tervezek megállni a célvonalnál.
Odaérve csak a szabad karommal bekaszálom mindhárom kígyót a levegőből, magamhoz szorítva őket. A pördülő rántást még érzem, ahogy öten együtt átcsavarodunk a téridőn, valami szúrás még belémnyilall - valamelyik tévesen eltalált kígyó talán - de azon a ponton megadtam már magam. Kijutottunk. Őfelsége vagy a tulajdon fenekére, vagy énrám esik, nem lehet panasza az összes, teljesen jogosan kiérdemelten felül.

Azt meg, hogy maradt-e még időm, mire odakint földet értem, majd megtudom amint fölébresztettek...

- Rózsaszín kígyó kiemelése Levicorpus-al - Fail - zöldet talál el
- Ennek ismétlése, mielőtt a kígyó megszökne - Fail - lilát talál el
- Mégegyszer ugyanez gyors ütemben - Siker - de közel van a másik kettőhöz
- Szélvarázslattal megritkítani az útjából a kígyókat - Siker

Marások: narancs (bal kar), 2 vörös (jobb térd, bal comb), indigó, kék, +?
- A reag végén a zöld és lila kígyó közül vagy az egyik, vagy mindkettő megmarja - ennek eldöntését a Mesélésre bízom

Egy egyre gyűlő alvó hüllőhalom tetején elégedetten látom, hogy az Eau de Élőhalál úgy működik, mint akartam. Ez mind szép és jó, de jobb lenne ha haladni is tudnék, mintha a fél terem kígyóállományát behúztam volna, bárhogy is vették a szavaimat. Remélem a többiek megköszönik majd, hogy alóluk kiritkítottam annyival többet - bár úgyse hiszem, hogy fogják.
Ideje a drasztikus lépéseknek.
Újra az ilyen erősségeimhez kell forduljak, mint az átváltoztatás, David Attenborough hangja, meg az a trademark vakmerőségem, amiről túl jól tudnom kéne amúgy, mennyire veszélyes. De fiatal vagyok és kell a ...nos, pillanatnyilag idő, megmenteni a jégkirálynőt és kijutni, amit nem még mindig a kígyók halmán van esélyem elérni.
Ezek már ugranak is? Ahogy fogást cserélek a parfümös üvegen, hogy a pálcám szabad legyen a jobb kezemben, egy narancssárga kihasználja a szünetet és kirugózva magát a bal könyökömbe mar.
Próbálom visszaküzdeni a hirtelen pánikot az élénk színű kígyók ismeretéből adódva - narancs és fekete korallkígyó, bárki? - és belecélozva a Heliodora ágya körüli kígyókba, koncentrálni. Ti ott változzatok méhészborzzá, mindahányan vagytok, ha lehet!
Oké, egy is megteszi. Remélem! Nagyon remélem, mert nincs időm megnézni, ezeknek a kígyóknak is ellen tud-e állni úgy, mint a természetben, és azok veszik tőle a lapot, hogy nem akarnak a közelében maradni vacsorára. Ugyanis a következő lépés, hogy nekivágjak a kígyószőnyegnek, bízva a parfümömben és csizmámban, hogy megvédjenek, ahogy elrohanok a partneremet őrző ágyig.
Pofon egyszerű - lenne, elméletben. A bal karom kezd duzzadni, ami nem a legjobb a mozgékonyságának, és egyre jobban szorítja a ruhaujj is. És... emelkedik? Így nem a legkönnyebb permetezni vele az utat magam előtt, előaltatva a kígyókat, amik közé lépnék következőnek. A  sabaton gyönyörűen működik, több kígyót is érzek lekoppanni a páncélról - de nem meglepő módon, amelyik nem alszik, mind fenyegetésnem veszi, hogy közvetlen elcsörtetek mellette, és a páncélcsizmám még mindig csak csizma hosszú.
Fájdalmasan felkiáltok, ahogy érzek egyet pont fölötte a térdhajlatomba marni, de az egyből terjedő égő érzés miatt sem állhatok meg. Nem amég át nem értem.
Hát nem állok meg. Próbálom elkerülni a marásokat ahogy tudom, de leginkább az altatóra hagyatkozhatok, és egyre nehezebb célozni vele. A fiola szűk fele meglenne még pedig, de lehet, hogy eddig tudtam használni, vagy kéne egy harmadik kar hozzá. Nope, azt meg se próbálom.
Egyelőre marad a sprint. A pálcás kezemmel megpróbálok kivédeni valami sötét színű kígyót, amit látok magasra marni, és sikerül a térdemtől távol tartani a pálca szárával, de a kezembe még bele tud kapni, ahogy lecsúszik. Erősen ráfogok a pálcára, hogy el ne hagyjam, és remélem, hogy a méreg nem hatolt elég mélyre - ez legalábbis nem kezdett egyből izzani, mit a korábbi.
Az utolsó pár yardra már szinte bezuhanok.
A borz még hadakozik, de nyüszít és elég lomha már - sajnálom szegényt, az ő életét se egyszerűbbé tettem. De valóban nyitott egy kis üres teret az ágy mellett, ahova pont be tudok esni - csak félig értve ezt képletesen. Őt se hagyják még annyiban a hüllők, de megtanultak akkora távolságot tartani tőle, hogy ne érje el őket, és nekem pont ennyire volt szükségem.
Nos, tőlem még nem. Az ágy tövében ülve kiérek a "tisztás" széléig, és arról a már ismerős, izzó érzésről veszem észre a hibát, ahogy egy újabb kígyó mar a combomba.
Babáim, egyet akartam szusszanni, mielőtt folytatjuk!
Fogcsikorgatás között kiszűrődő fájdalommorgással ülök fel az ágy szélére. Mindkét oldalról kaptam valamit, minden lépés pokol lesz így. Kedvem lenne csak ledőlni itt Heliodora mellett az ágy szélére, és pihenni egyet, kivárni a próba végét. Ami azt illeti, egyre csábítóbb a gondolat - kedvenc tsundere-keresztanyánk nem fogja díjazni, ha felébredt de hé, egyszer valahogy úgyis meg kell majd halni. Csak egy hunyás? Csak negyven kacsintásnyit?
Fuck...
Ügyetlenkedve kotrom elő az ellenmérgemet a parfümös üveg helyére, és húzóra megiszom. Nem számítok rá, hogy bárelyik marást elmúlasztaná, de ha enyhíti őket, merő makacsságból kihúzom már valahogy a próba végéig. Remélem... Az üvegcse utolsó cseppjeit meghagyom végül borzos barátomnak, hátha neki is segít - kiérdemelte a szolgálatával. Nem hiszem, hogy sokáig maradhatok, de volt pár pillanatom lepihenni és körülnézni.
Körülnézve látni, ahogy Barbon egy jumbó méretű, rózsaszín kígyót megfogva eltűnik. Remélem nem hallucinálni kezdtem el - másik akkora kígyót nem látok, de legalább tudom, mit kell keresni. Remélem igaziak, és gyanítom ugyanakkorák mint a többi.
Ég mindkét lábam, a bal karom bele van dagadva a talár ujjába, és lassan próbál is felemelni, nem lesz így könnyű. Gyanítom oda is kell vinnem Heliodorát a kijutós kígyóhoz - amint találtam egyet - amit szintén nem lesz egyszerű megoldani. Hacsak...
-Na gyere, hercegnő!- Amint megnézi a visszajátszást, ki fog nyírni.
De felnyalábolom, fájdalmasan morgok minden mozdulatra, és tűzoltó-hordásban átvetem a bal vállamon, hogy a lebegni akaró karom segítsen megtartani a súlyát.
Az összeszorított fogaimon átüvöltve egyenesedek föl, ahogy mindkét lábam ellenkezve izzik. Szerencsére a jó térdem van a súly alatt, mert így is nehéz lábon maradni - az égető térdem biztos megadná magát a terhelés alatt. Legalább ébren tart még a fájdalom és adrenalin egy darabig.

- Egy kígyó méhészborzzá változtatása, hogy helyet csináljon az ágy körül - Siker
- Sértetlenül átrohanás a kígyókon az ágyig - Fail - több marást is elszenved
- Általános ellenméreg bevétele - Félsiker? - kicsit enyhít a marások hatásán, de nem szünteti meg
- Heliodora a vállára emelése a lebegni akaró karjával rásegítve - Siker

Marások: narancs (bal kar), 2 vörös (jobb térd, bal comb), indigó

-Áú!- méltatlankodok, ahogy a kirajzó szurokcsomók magukkal rántják az utolsó szálakat abból a tincs hajamból, amit sikerült a falba ragasztanom. Igazából, bár itt-ott kicsit szurkos vagyok, és a hajvonalamon csorba esett, néztem már ki rosszabbul. Az is egy vad buli volt.
De a homlokomat dörzsölve elismerően kell bólogatnom Barbon manőverére. Én is gondoltam a csirkebagázs elcsűrésére a folyosó túlvégébe, de nem lett volna ötletem a tényleg alkalmas varázslatra hozzá.
-Megleszek.
Egyelőre visszatérek a "szemmel tartjuk Solace-t, ameddig helyettünk is dolgozik" taktikához, eddig úgyis az vált be a legjobban. Aztán hátha ezúttal tényleg is lesz egy lehetőségem előretörni mellőle nagyon lovagiasan. Kéne tanulnom a korábbi hibáimból?
-Az is szép. Segítselek ki egy lefegyverzővel, vagy inkább megtartod?- intek az üres kezemmel a tenyeréhez ragadt pálcája felé, természetesen az elmaradhatatlan bájvigyorommal tálalva.
Ahogy visszatérnek a fények, és végre lehet megint rendesen látni-hallani, eldobom a rákba ezeket az amúgyis ergya füldugókat, és inkább előhalászom a második fiola Élő Halálomat. Csavarva egyet az előző próbán bevált módszeren, a bájitalos fiolát ezúttal parfümös üveggé változtatom át. És nagyon remélem, hogy nem valami egy, nagy bestiával kell ezután szembenéznünk. Tesztként fújok vele egyet a mögöttünk húzódó folyosó irányába - hogy működjön rendesen, és hogy ne véletlen magunkat fújjam le, biztos ami biztos.
A gongszóra én is felnézek.
-Ó.- Nem tudom, ez jót vagy rosszat jelent-e, de nem is látom, mi többet fűzhetnék hozzá. Illetve, jót semmiképp nem jelent, a kérdés az hogy ránk jelent-e további rosszat. Egy pillanat csendet fordítok annak reményére, hogy a bajnoktársunk amennyire lehet, jól lesz azért.
Barbon legalább megküzd addig is az ajtóval - aminek margójára elő is készítem a saját tolmácskövemet is, gyanúm szerint lesz még haszna mindjárt. Aztán gyorsan én is besurranok mögötte a következő terembe. Nem teljesen bízok azért benne, hogy tervezi-e az arcomba csukni az ajtót, úgyhogy inkább megelőzöm ezt, mielőtt kiderülne.
Nos, ha nem tudnám a hely történetét, azt kéne gondoljam, valami megalomán seggfej villain-bunkerében vagyunk. Nem mondom, hogy nem töltene el aggodalommal a hely még a hemzsegő kígyók nélkül is, vagy hogy nem egy egészséges pánikot próbálok a pimasz arculatom mögé rejteni, ahogy a kígyók felé merészkedve a szám elé emelem a tolmácskövem.
-Na babáim, taka van!
Fortuna szivem, tenyleg? Pedig olyan jól kezdtük a múltkor...
Oké, talán tényleg rám férne visszavenni a pofámból - ismerem majd el, amint nem kell bátor sikoltással meghátrálnom, és kapkodva cserélnem a zsebemben a tolmácskövet az Eau de Élőhalálra, miközben túl sok kígyó özönlik utánam. A lábamat kapkodva előlük, egyet érzek is koppanni a csizmavértemen, ami minden bizonnyal a sípcsontomba mart volna, talán még az eredeti csizmámon keresztül is. Amint a kezemben van a parfümös üveg, annyival vehemensebben is vágok vissza, próbálva egyszerre minnél több kígyót fújni arcon a bájitalpermettel.

- Élő Halál Esszenciás fiola átváltoztatása porlasztós parfümös üveggé - Siker
- Kígyók elzavarása tolmácskővel - Fail, a szabotázzsal együtt csak mégjobban magára vonja a kígyókat
- Kígyók elaltatása maga körül Élő Halál bájitalpermettel - Siker

Nem tudom, ez a villantgtás jelent-e különbséget végül, azon kívül hogy majd el lehet szórakozni a szó kiforgatásával. Látni elhanyagolhatóan látok vele, és ha nem még így is elég a tolleső fenntartásához, akkor Barbon fáklyája miatt el se állt, és az ér el idáig is, cserébe nem is látok. Hallani se igazán hallok, a füldugóm talán annyit segít, hogy a próba után a tinnitus-om nem maradandó lesz..? Haladni legalább haladok, és a falat simítva legalább észreveszem, mi jön.
Ugye?
Úgy egy lábbal korábban, ja. Ahogy a folyosó véget ér, nem fejelem le a falát ...nagyon. Mert sikerül pont előrevágni a bal kezemet, tompítani az ütközést - teljes erővel valami süppedős, de amögött szilárdba. A homlokom nem koppan, addigra lelassítok annyira, hogy csak a süppedéssig fejeljek a falba, de ahogy reflexíve elkapom a fejem onnan, pár szál hajam a fejbőrömnek mond búcsút könnyebben, mint a ragadós felületnek.
Ezen a ponton csak megfáradtan sóhajtok egyet. Abba a kátrányba tenyereltem bele, amit én fújtam előre?
Egy pillanatra inkább visszanézek, mennyi előnyt nyertem Solace-hoz képest. A fel-felpislákoló fáklyáját - gondolom a szurokbúrán keresztül - látom ugyanerre tartani, úgyhogy nem olyan sokat, mint vártam, de hátha ez azt is jelenti, hogy látott volna ő elágazást, tehát nem zsákutcában vagyunk.
-Oh Sh...- Ahogy a kezemet kezdeném kihúzni a falból, valaminek elkezd egyre inkább benzinkút szaga lenni. A kezem még nem szabadult ki, közben Barbon tart erre egy fáklyával. Oh shit, oh shit oh shit. Próbálom leküzdeni a pánikot, mert az egyre erősebb szag alapján valami sokkal gyúlékonyabban állok azóta, mint vízben, és házhoz jön a nyílt láng. Barbont meg valami fényes izék is üldözik, és túl sok, túl nagy fénylobbanást látok ahhoz, hogy csak a fáklyafénye tükröződjön a - mik ezek egyáltalán, robotcsirkéken? Amik gyújtogatnak is?
Mély levegő. Az arcomat megtöltő kerozin szagot ignorál. Egy sor köhögés után nem mély levegő, csak gondolatban. Sok szaladgáló izé, amik mind ne érjenek ide. Ezek tényleg csirkék?
Cowboy csizmában jöttem a midwest farmvidékeiről, kaptok akkor egy kis drót csirkehálót. Megpróbálok megidézni annyit egybefüggően, hogy az egész bagázs beleszaladjon, és köréjük tekerve összehúzzam őket egy kupacba, és csak utána folytatni a pánikot. Ameddig az bírja, legalább közelebb szaladni nem tudtok, és az összes felebarátotok súlyát is magatokkal kell vontatni, addig van idő kitalálni valami hatékonyabbat rátok.
Aztán mostmár bevárom, hogy Solace utólér, és legfeljebb előadom, hogy felderíteni szaladtam előre. Addig tovább húzom a kezem a szurokból.
-A járat vége megvan, de azt is ki kell szabadítani- jelentem le, ahogy újra bebukok a pajzsa alá, és próbálok úgy tenni, mint ha nyugodt lennék. Főleg, miután meglátom a lángot a köpenye alján is.
-Fu... Glacius!- Ez működik, ugye? Gyújtáshőmérséklet alatt nincs égés, ha a fizikának hihetünk. Remélem most hihetünk.

- Falsimítós tájékozódás - Fail, a keze beleragad az ajtó szurokrétegébe
- Csirkeháló idézése, a rézkakasok egy kupacba húzására - Siker
- Solace köpenyének eloltása glacius-al - Siker

Sok dolog ellen egész jól kitalálták ezt a lovagi páncél témát, de sajnos a bokáig álló víz - ki is tehet róla? - pont nincs köztük. Nem mintha ezen a ponton az eredeti csizmám jobban bírná még mindig. De a hétköznapian praktikus bűbájok, ha van időm kitapasztalni őket, menni szoktak - amikor nem a pillanat hevében kell nyomás alatt jönni rá a megfelelő varázslatra. Egész biztos vagyok, hogy a próbák alatt lehetett számtalan alkalom, ahol másoknak kézenfekvő lett volna a helyzetre tökéletes varázsige, nem ilyen "sufniboszorkány okosban megoldja" módszerrel bénázná át magát az egészen, mint egyesek. Hány elágazást hagytam ki jobbra? Voltak elágazások? Tök jó lenne egy valami szonárbűbájjal tájékozódni, ha a fény riaszt be - van egyáltalán szonárbűbáj?
De ilyen ez az underdog story, ha már ezt tettem a védjegyemmé.
Mindenesetre a vízben gázolás ellen végre végigbűvölöm magam leperex-el az egyik alkalommal, amikor megállok körülvillantani. Furán pezseg a csukám - akkor már mondjam rendesen, minek hívják ezt, sabaton-om - ahogy folyamatosan lepergetné magáról a vizet, de benne is áll. De ha kiemelem, érzésre valóban száraz, és mintha belülről sem tocsogna a lábam benne.
De mostmár ki kell tartanom a döntésem mellett, ha úgy döntöttem hogy kukázom a csapatmunka gondolatát, és leválok Barbontól. Nem tudom, mennyire szövetkezik ellenem Solace ténylegesen.
Nem tudom, mennyire veszi zokon, hogy hátrahagytam a szurokbuborékban - nem ért még utól, úgyhogy jobban beleragadhatott, mint én. De zokon vette az egyáltalán tényét is, hogy bekerültem a Tusa bajnokai közé, hozzám se szólt egészen a báli beszélgetésünkig. Szóval ki tudja...
Nos, pillanatnyilag nincs más hátra, mint előre. Bal kézzel simítom végig a falat amit követek, a jobbomban töretlenül tartom a pálcát. Néha megpróbálom még a legrövidebb pillanatra felvillantani a lumost, és látni is bármi érdemlegest a fényénél, és legnagyobbrészt érzésre, ha még itt is hullanak vagy újra elkezdik, szurkot és tollat folyamatosan változtatok vízzé, hogy inkább abban gázoljak előre.
-Ezzel a módszerrel labirintusból is ki lehet jutni. Ha nem hagyod el az egyik falat az elejétől kezdve, valahol végig fog érni- osztom meg a közönséggel, legnagyobbrészt a monotónia ellen - bár azt nem emelem ki egyelőre, hogy csak a kijutást garantálja, minden elágazó zsákutcát végig kellhet követni vele oda-vissza. Ami pillanatnyilag nekem nem lenne előnyös. De - eddig legalábbis, amennyit rendesen láttam és találtam belőle - ez a járat nem tűnik kiemelten labirintusszerűnek.
Végtelennek viszont igen. Tényleg csak alig negyed órája vagyunk idelent? Arányos ez a járatok hosszával? Vagy kapunk bónusz- és büntetőidőket a zsűritől, úgyhogy meg se lehet bízni a csuklónkon lévő kijelzőben, hogy azzal lenne összhangban, mennyi idő telt el indulás óta?
Gondolom egy módon derül ki, amint kijutottunk, úgyhogy inkább török is előre ahogy tudok. Csak remélem nem szaladok bele valamibe.

- Vízhatlanná teszi magát leperex-el - Siker
- Folytatja a módszert a pillanatnyi villantással és akadályok vízzé változtatásával - Siker
- Hatékony tájékozódás - Fail - Minimálisan lát, a bal kezét tartva az egyik falon, úgyhogy bármi elágazást csak azon az oldalon venne észre, és ha bármi következő nehézségbe beleszalad, csak az utolsó pillanatban venné észre

-Büszke vagyok én rájuk, én magam növesztettem őket- vigyorgok a vállaimat illetőleg. Nem mondtam, hogy másképp gondolnám, csak hogy eddig nem fontolgattam komolyabban még pont ezt a karrierirányt. Annyi mindenképp igaz, hogy van egy jellegzetes stílusom, és talán az alkatom is ahhoz illik jobban - de ha valaki pont olyan stílushoz keres modellt, valóban lehetek pont én az optimális alany. Szerintem egyetért mindenki, aki közelebbről ismer, hogy egy sajátos niche vagyok.
A bullying kérdését végül úgy érzem, csak ki kell még egészítenem a korábbi "végszavam" margójára.
-El kell ismernem viszont: tudom, könnyen beszélek innen, az én magabiztos hátteremből.- ha kamera is lenne, most abba nézve folytatnám, a nézőkhöz szólva, ahogy köztük lehetnek azok, akiknek a legjobban számíthat ez most: -Igen, ha egy ilyen lekicsinylő, elnyomó közegben vagytok, sokkal nehezebb reménytelien kilátni belőle - ezt nem vitatom el. De akárhogy akarják elhitetni veletek az ellenkezőjét: Nem vagytok egyedül, és nem vagytok kevesebbek. És igen, ijesztőek lehetnek az első lépések, de keressétek egymást, és együtt könnyebb lesz kijutni.
Hogy mondjak valami konstruktívabbat is. Egy-két téren én magam is tudom: az általános pozitív szavak nem hangzanak olyan meggyőzően, ha nem érzem úgy, hogy aki mondja, az érti is az általam megélt nehézséget. Remélem most nekem sikerült nem pont így hangzanom szintén. Végül könnyedebb hangnemmel somolyogva, hozzáteszem még a végére, -És ha bárkinek szüksége lenne egy szöktetésre,..
Kamerába bele is kacsintanék itt, de így szóbeli interjúban nem jönne ki ugyanúgy, csak fejben tudom hozzáképzelni. Túl hozzászoktam vajon Vi társaságához, hogy ezt ilyen rutinszerűen teszem?
Apropó Vianne és tíz lábon belüli környezete, talán jobban is jártunk össznépileg hogy valahogy nemigen futottunk össze velük a bálon - van egy megérzésem, hogy ha helyesek a benyomásaim Heliodoráról, veszélyesen drámai lenne összeereszteni kettőjüket.
-Nem érzem úgy, hogy én titkolnék bármit- tárom szét a karjaimat mutatólag - most is ing és nyakkendő, a szék háttámlájára hajtott zakótalárral; flörtölök a látógömbökkel, és csókot dobok a kommentátornak,.. aki őszintén figyel, annak csak nem lehetek akkora rejtély. -Vonzódok ahhoz, aki vonzó, de szerintem észre lehet venni azt úgyis. Én rejteni soha nem próbáltam.
A feltett kérdésre őszinte volt a válaszom az előbb is.
-Nos, az előbbi válaszomat továbbra is tartom, de hogy is mondják? "Akinek van füle a hallásra, hallja".- Remélem ezen a ponton somolygok elég egyértelműen, hogy Miss Jadislandnak is lejöjjön, lehet a korábbi szavaimban találni még választ, direkt mondtam pont úgy és pont azt, amit. Nem az ő kérdése alól próbálok kibújni, csak ez pont olyan volt, ahol egy másik félre is tekintettel kell legyek.
Hallottam hírét, milyen Heliodora rossz oldalán lenni, és ...nem mondom, hogy nem játszok a tűzzel, de ha igen, azt legalább ésszel szoktam.

-Ezért kell a kommandósoknak lenni inkább. Bekiabáljuk hogy kik vagyunk, és mire a túloldalán felfognák, berobbantjuk az ajtót- vigyorgok a betörős meglátásra kontrázva, legnagyobbrészt a műsor kedvéért. Félig akciódráma vagyunk, félig sitcom, de teljesen Hollywood. Pluszminusz egy kis habkönnyű önkritika a hazai kultúránkról. Nem szoktam ennyire ragaszkodni a tollak borzolásához - höh - de adásban annyival emlékezetesebb. És a legnagyobb erősségem, amivel ebben a műsorban elő tudok rukkolni, valljuk be, az emlékezetes karakterizáció lesz.
Inkább, mint a néhány okosban megoldós vrázslatom, ami pont sikerül is...
Elsőre nem vagyok biztos, csak a tollvihar-csatornától van csőlátásom, vagy valami tényleg kezd beterpeszkedni a periférikus látásomba sötéten, ahogy a szélvarázslatom tartására koncentrálok. Barbon botlására figyelek fel először, és pont még időben hogy ne szaladjak ki a pajzsából hirtelen - szerencsére nem haladtunk a leggyorsabban.
-A tollakon volt rajta?- áll össze a kép, mint ahogy a szurkos tollak kezdenek egyre jobban összeállni egy trutymóbúrává a pajzsunk körül - valószínűleg így jobban is összetartva magát, mint ha csak a fekete massza lenne magában.
Egy feltartott hüvelykujjal nyugtázom a figyelmeztetést, és leguggololk én is, ahogy a gömb is velünk ereszkedik - ezzel össze is zárva a kupolarészeket körülöttünk.
-Az amerikai bajnokok jó estét, jó szurkolást kívánnak, kedves nézőink- vigyorgok bele a palantíromba, és láthatóan nem sajnálom. -Addig nyitok ajtót.
A vége már Solace-nak szól, ahogy ő elkezdi a fáklyával kimelengetni az éghető szurok közül az éghető farudat, valahol egy poroltó most forog a sírjában.
Na de, Átváltoztatástan 101, hasonló a hasonlóvá a legegyszerűbb: homogén egyszerű anyagok, képlékeny és folyadék sem állnak a legmesszebb. A tollakat is belevenni lesz a legösszetettebb rész, de ez az egy mágiaág, amit igazán neveznék erősségemnek, azt már megoldom - a páncélcsizmám bonyolultabb volt.
Így is össze kell szednem a koncentrációmat, ahogy a szurokbúra egy részét, és minden előttem lévő tollas szurkot egyszerű vízzé változtatok. Aztán el is rajtolok, csókot dobva hátra Solace-nak, miközben ő még a pálcáját szabadítja.
Nem tudom még biztosra, mennyire igaz Vi figyelmeztetése, mennyire konspirál ellenem, de igen, kihasználom az alkalmat előretörni az alagútban, az egyik kezemet a falon vezetve ahogy a fénytől messzebb kerülök. De ez is a dráma része, eseménydúsabb a történetszál, én erre tudok leginkább építeni a Tusán.
-Sajnálom, de a verseny az verseny- jegyzem meg az engem követő látógömbnek, ahogy távolabb értem már - remélhetőleg a túlvégén többet látni a bocsánatkérő bájvigyoromból, mint az alagút sötétjében. Remélhetőleg a rikácsolás is inkább Barbon fáklyájára összpontosul, úgyhogy hallatszik is valami a szavaimból.
Egy pillanatnyi lumos-nox párossal villantok csak annyi fényt, hogy a folyosó körvonalait kivegyem egy darabon, de a tollvihart még ne idézzem meg, és töretlenül török minnél előbbre. Ha szemmel nem tudom tartani Barbont, a következő biztosabb lehetőségem minnél jobban lehagyni.

- Az előtte lévő tollas szuroktenger vízzé változtatása - Siker
- Pillanatnyi fény villantása, amit kiolt mielőtt a tollvihar elkezdődne miatt - Siker?
- Lots of sass damage

Fura prioritások, valahogy pillanatnyilag egy elégedetlen Heliodorától tartok legjobban. Például amikor varázslatokkal bénázok ennyit, mint az előbbi nyomkövető bűbáj - jelen sincs, és ha jól értem, pillanatnyilag ébren se egyáltalán, mégis valahol van egy késztetésem összébb húzni magam a megfeltételezett szigorú, rosszalló pillantása előtt. Ahhoz képest, hogy milyen vonakodva fogadta el a felkérésemet, ellentmondást és hibákat nem tűrően tartott táncórákat nekem az egész bál előtti héten, és többször elrugdosott a könyvtárba is, hogy készüljek a Tusa próbáira. Lehet csak rajta keresztül személyesítem meg a szélesebb közönséget, személyemmel kapcsolatos elvárásokat és kétségeket, de nem tudom lerázni a bizonyítási kényszert a varázstudásomat illetően.
-Azok ellen is érhet valamit. Meg Brighthorn, Arizona felől hallottam valakitől olyat, hogy a jackalope-ok ellen hasznos kályhacsövet húzni a csizmaszáradra, mert amikor ...szerelmetes szezonjuk van, nagyon hajlamosak öklelni.
Nem is tudom, mi pontosan a szándékom a bájcsevellyel - talán csak az időt elütni? Felmérni, mennyire feszült közöttünk a hangnem? Arra mindenképp figyelek, hogy ne legyen megint a látóteremen kívül, és ha lehet, egy-két lépéssel is nyugodtan járhat előrébb.
-Miaf...- a hirtelenjött hangzavar legalább a közönség elől is elnyomja a szavaim hangját, úgyhogy a cenzúrán nem kell legalább aggódni. Miután a fülemre szorított kezem nem bizonyul elégnek, hogy a saját gondolataimat is rendesen halljam, összekapkodok néhány marék tollat a levegőből. Legalább mire egy pár füldugót változtatok belőlük, a kukorékolás elmúlik - bár kizárt, hogy nem is fog visszatérni. A vaksötét az nem segít, de formára stimmelni érződnek.
-Legalább nem baziliszkuszt!- válaszolok talán túl hangosan Solace-nak, de ha neki is ennyire cseng a füle, talán kell is ennyi.
-Remélem nem nagyobbat a graphornnál.- Meglapogatom a taláromban a két megmaradt fiola élőhalálomat - akkora lényig bezárólag bizonyítottan működik a módszer. Számítva a visszatérő rikácsolásra, bedugom a fülemet az újdonsült céleszközzel.
Ha legalább az érne valamit...
-Aura!- Solace lumos-fényénél még látom pár pillanatra, hogy legalább ez a tervem beválik - koncentrálva a lehető legerősebb, hosszan tartó hatásra, szélcsóvát küldök a tollesőbe menetirányban. Bár a zárt tér miatt a széle erősen örvénylik, a szélcsatorna közepéhez közeledve egyre inkább előrefele zúdulnak a tollak, hagyva annyi üres, meg kiljebb ritkábban tollas teret, amiben előre tudunk látni és haladni, ameddig valami fényünk van.
Remélem, Solace ötlete ezt meg tudja oldani majd. Pluszminusz ha a zaj tényleg felriasztott valamit a járat túlvégén, mint Barbon véli, az az összes tollat az arcába kapja, mire odaérünk. Talán nem lesz a legvidámabb, de egy dunyhával a szájában harapni se tud olyan jól majd.
Mert a füldugóm az nem ért többet, mint a fülemre szorított kezem, ahogy a rikácsolás is visszatér.
-Hajrá!- bólintok rá a szavaira, én pedig egy lépéssel hátrébbról - nem tévesztve Solace-t szem elől, amennyire a fényviszonyok engedik, - felkészülök ismét szélcsatornát nyitni a tollhullásba.

- Füldugót varázsol egy nagy marék tollból - Fail, nem jelent nagy különbséget
- Szélvarázslattal szabad csatornát nyit a tolleső közepében - Siker

Kell egy kicsit ügyködnöm a lábvérttel, hogy megfelelően üljön a lábszáram sziluettjén, meg jól mozogjanak az illesztései, de mindent egybevéve büszke vagyok az eredményre. Nem szorul össze sehogy, mozog annyira mint a saját lábam, és bár tény, hogy van hangja a fém-a-fémen mozgásnak, úgy azért nem csörömpöl, mint ha lábasokat ráznék össze egymással. Legrosszabb esetben meg nyomok majd rá egy némító bűbájt.
Nem tudom Barbon eközben mit ügyködött, egészen addig a pontig, hogy majdnem átesik rajtam, pont ahogy kezdenék felállni a földről. Szerencsére sikerül se arcra nem esnem, se a kezemben tartott pálcára nem tenyerelni úgy rá, hogy még eltörjön a súlyom alatt. Utánakapok a tolmácskövemnek is, mielőtt messze repülne - igazából még sikerül is elérnem, bár ez sokat nem segít, ha csak az üres levegőre tudok rámarkolni, mert az ujjaim félúton csak továbblökik, és egy hangos a padlón koppanással továbbrepül egy sötétebb sarok felé.
-Fuck...- értek egyet Solace-al.
Egy nagy sóhajjal feltápászkodok másodjára is.
-Gondolom? De ez legyen a legcsúnyább dolog idelent, és jók vagyunk.- Ahogy az első próba néhányunknak alakult, úgyse lehet PG besorolású a közvetítés. -Köszi.
Legalább a kövemet visszahozta, amit ezúttal jó gondosan el is rakok, ne akarjon megint szárnyra kelni. Barbont figyelem kicsit a szemem sarkából azért, mesterkedik-e valamiben, de egyelőre biztos nem vagyok, és túlgondolni sem akarom Vi figyelmeztetését, és paranoiából látni bele minden mozdulatába valami hátsó szándékot. De az hasznos lehet valóban, ha szem elől nem tévesztem megint - akár készül valamire, akár csak két bal lábbal kelt ma.
-Kirándultál már olyan helyen, ahol élnek kígyók? Jobb biztosra menni. Általában nem bántani akarnak amúgy, ha messzebbről észrevesznek, inkább odébbállnak - rájuk ijeszteni a veszélyes.
Ez persze mind feltételezve, hogy amik idelent sziszegnek mindenhonnan, hagyományos normális kígyók - ellenkező esetben úgyis megy ki az ablakon minden, amit tudok.
Nem tudom, Solace mit szándékozott a falnak nekiküldött fáklyával, gondolom nem magát megpörkölni - kicsinyes elégtétel, hogy így már az ő divattalárja sem olyan makulátlan - de a legjobb tippem, hogy navigálni akarhatott vele. Valahogy..?
-Talán ezzel,..- gondolkodok hangosan, Solace és a közönség javára, ahogy én is kipróbálok valamit.
-Appare vestigium.- Heliodorára fókuszálok, és remélem, hogy ez a varázslat kirajzolja láthatóan is a hozzájuk vezető utat, bár egyelőre nem látom eredményét. Tény, ha nem a mi útvonalunkon hozták le őket, eleve hamvába halt ötlet lehet, mert itt nincs mit kirajzolnia a varázslatnak, de egy próbát megért.
Meg ezt a bűbájt is akkor találtam, amikor a felkérése óta egyszer-kétszer elrugdosott a könyvtárba. Van egyféle tartozásérzetem, hogy illene őfelé is bizonyítanom így, hogy csak ragadt rám némi boszorkányság az ő közbenjárásával is. Hát, remélem ezt a részt nem nézi majd vissza utólag...

- Megpróbálja elkapni a még saját tolmácskövét - Fail
- Megpróbálja appare vestigiummal láthatóvá tenni a foglyokhoz vezető utat - Fail, nem elég gyakorlott sikeresen használni a bűbájt

-Belegondolva mondjuk, amilyen szeszélyesek a lovak is tudnak lenni, ha a földön nem tetszik nekik valami, a gurkóktól valószínűleg gyakran kiakadnának, és mégtöbbet potyognánk a játékosok harminc láb vagy magasabbról- gondolok bele szegény jószágok oldaláról. Aztán hozzáteszem egy bájvigyorral: -Inkább quodgriff, ott csak egy labda ijegeti őket egyszerre, és csak amikor felrobban. Arra még a biztosítók se mondanának élből nemet.
Bűbetlen szemszögből így is csoda, hogy a lgtöbb seprűsportot engedik létezni, de gondolom kevésbé ijedős a nép amikor egy hét bájitalkúrával össze lehet rakni egy összetett törést, nem csak több hónap műtét, mozgásterápia, és titániumlemez útján?
-Talán kicsit vállas vagyok hozzá, de nem csak öntől kaptam már ezt a karriertippet- vallom be. Nem gondolkoztam még ezen az irányon, de ha véletlen úgy alakuna, végülis... -Igazából,.. stílustól is függhet, zakókhoz talán még jól is jön, mond valamit.
Ha őszinte leszek, egy kevésbé haute couture irányból még vehetjük is modellkedésnek, amit a Tusával kapcsolatos lázadó-stílusommal művelek.
Áh igen, a bullying örökzöld témája itt is felüti a fejét. Mondjuk hogy ne ütné, egyes körülmények tekintetében...
-A gyerekek mindenhol gyerekből vannak. Valamennyi elkerülhetetlen, a többit meg megtanultam nem magamra venni. De igen, ebben sokat köszönhetek annak, hogy otthon is támogató hátteret mondhattam magaménak ilyen téren, és az Ilvermorny-ban is hamar megtaláltam a legjobb baráti körömet - velük a Tusára is együtt jöttünk.- Körülpillantok, hátha észreveszem a csajokat valamerre, bár amiről korábban hallottam itt, máshol feszegethetik épp a kedélyeket. -Amikor meg az ember tizennégy fölött viselkedik ilyen módon másokkal, azokat már csak sajnálni tudom. És mindenkinek, akinek ilyen gyökerekkel kell megküzdenie: sajnos a világban akadnak bőven gyökerek. Kitartás. Néha sajnos vissza kellhet ütni - próbáljatok visszaütni azzal, amivel a legnagyobbat csattan: találjátok meg azt a közeget, ahol boldogan tudtok élni, az ő ellenükre.
Remélem, érti, kikre gondolok "tizennégy fölött" - bár gyanítom azért kérdezte eleve is, - és remélem, majdan ők is, valahol talán mélyen tudat alatt, értik miért egyszerűen emberiségszinten szomorú, hogy nem nőtték ki ezt a fajta viselkedést még kamaszkorukban. Arra nem számítok, hogy a tudatukig eljut, annyira nem vagyok optimista az emberiség iránt. Annyira nem vagyunk jók. De annyira, hogy próbálkozni tudjunk, igen - és sokat elmond, hogy az embernek derogál-e legalább megpróbálni.
Talán végszónak ez jobb is a témában, úgyhogy örömmel fogadom a következő kérdést inkább. Elég csúnya időket élünk, hogy ránk férjenek a könnyedebb témák.
-Áááh, persze, hogy is maradhatott volna el ez a kérdés- vigyorgok cinkos-cinikusan. Remélem nem veszi zokon, hogy értem, hogyan működik a műfaj - én sem teszem. -Erről annyit mondhatok, hogy báli partner meghívás volt. Fenomenálisan táncol, kihívás volt tartani a lépést vele - bár van egy olyan érzésem, mint ha egyazon műfajnak tartaná a párbajozással.
Azért somolygok sejtelmesen annyira, hogy gyanakodhasson több sztorira az elmondottak mögött. Van egy benyomásom Heliodoráról - gyanúm szerint Aoife-nak is, aki pont ezen okból adta a kihívást a felkérésére - miszerint kedvenc jégkirálynőnknek vagy fel kéne még fedeznie bizonyos dolgokat önmagával kapcsolatban, vagy valahol félig-meddig tudat alatt észlelte már, és azt kéne meglépnie, hogy önmaga felé nem tagadja - hogy aztán a külvilággal megosztaná-e, azt csak neki tiszte eldönteni, de ez a belső béke felismerhetően ráférne.
Azt összeszedtem, hogy ez egy kényes téma neki, és illene aszerint tizteletben tartanom. A temperamentumát ismerve - eddig szerencsére hírből csak - valószínűleg egészségesebb is lenne így tennem.
De végül azt a "jutalomfalat dobás" dolgot csak nem tudom megállni, amit Miss Jadisland is mondott, és hozzáteszem még egy somollyal:
-Sajnos a továbbiakról nem nyilatkozhatok Miss Haseltine nevében mert, a szavaival, "felettébb bájos ez a pimasz szemöldököm így, hogy még a megfelelő helyen van."