-Remélem, tudtam vele segíteni- zárom szerényen. Innen többre kevés módom is lenne pillanatnyilag, hacsaknem pont itt a Roxfortban, esetleg a kinti faluban kell kiállni valaki védelmében. De az a képzeletbeli kamera kap egy jelentőségteljes pillantást, a szöktetős ajánlatom az áll - minden, amivel csak félig viccelek, azt félig komolyan is mondom. -Mostmár muszáj leszek felérni ehhez a meglátásához- bájvigyorgok egyet a vezéregyéniségem "vádjára". Az ikonikus és jellegzetes karaktert nem tagadhatom, a vezetést azt meg úgyis meglátjuk a közeljövőből. Bár pont úgyis mint példakép fogok a legtöbbekhez elérni, így távolról - vagy mint ellenpélda, de ez a kettő úgyis kéz a kézben fog járni, amég az emberiségnek van egynél több véleménye bármiről. -Én köszönöm a lehetőséget, és az idejét. Máris kíváncsian várom a cikkét. Én is felnyalábolom a szék háttámlájáról a magam talárját, és a klasszikus lezser-szalutálós mozdulatommal búcsút intek még a riporternőnek. Végül magam is elindulok - előszöris valami koccintásra érdemes italt találni, ha leledzik még, aztán pedig mostmár tényleg rátalálni az én spicy szirénjeimre, és kifaggatni őket rendesen, mi is volt ez a botrány aminek nyomait innen-onnan hallottam róluk egész este. Ilyen előkelő esemény illeme elvárná, hogy Heliodorának is bemutassam a barátaimat legalább egy köszönés erejéig, de ez utóbbit még mg kell beszélnem az életösztönömmel.
Furcsán megnyugtató valahol a bal karomba mart méreg - vagy nem ez a legjobb kifejezés rá, de bele fér - mert azt jelenti, hogy a mérgek ilyen kreatív bűvös nehézségek, be lehet vállalni belőlük egy-kettőt. Vagy ezzel áltatom magam mielőtt a gyógyítókra bízna valaki, aki összekapart a földről. Mert a lehetőségeimet tekintve kénytelen leszek ilyen szabályokkal játszani mostmár. Egy lábbal a félkómás borz mellett állok, a másikkal az ágy peremére fellépve, hogy még pár pillanat biztonságom legyen megfigyelni, hogy juthatok ki, mert a hüllők lassan megfigyelték, hogy a méhészborz már nem csapkod és harap olyan hevesen, közelebb merészkedhetnek. Rózsaszín kígyók... Egy pillanatra láttam egyet a közelben, de eliramodott a többi között valamerre, és szerintem azt szemelte ki azóta valamelyik kollegínánk, azt ilyen állapotban már hiába kergetném. Inkább nem is próbálom megtalálni, nem lesz úgyse időm rá - még ha nem is kéne versenyezni érte. Laposakat pislogva fordulok vissza amerről jöttem. Egy előnye, hogy a "rajtnál" annyi hüllőt elaltattam, hogy abban az irányban ritkább - valamivel - a többi, még a padlót is látom közöttük. Ha el nem alszok közben. A legtöbb inkább csoportosul ide felénk, akadályozni a kijutásban, közelebb vannak többen, úgyhogy távolabbra valamivel kevesebb marad. A pálcámat markoló kezemmel a térdembe boxolok, és fel is morgok fájdalmasan, mert túl jól pont a marás helyét találtam el, de legalább felébredek tőle. Aztán célra emelem a pálcám, és várok a felbukkanó prédára. Erőt merítek a vállamon átvetett jégkirálynőből - kell is, hogy el ne ejtsem - és a bál előtti tanaiból. Próbálta azt éreztetni, hogy nagyon kelletlenül, és muszájból segít csak, hogy az ő elvárásai szerint is vállalható legyek a társaságába, ha már igent mondott és kénytelenek leszünk együtt jelenni meg nyilvánosan, de valamiért foglalkozott ennek részeként azzal is, hogy varázslatok terén kikupáljon kicsit, nem csak a tánctérre. Nagy erőfeszítés valakitől, aki állítólag nem akar a szükségesnél többet foglalkozni velem. Számított volna előre a mai helyzetre? Lényeg a lényeg, ennek a boot camp-jének a része volt - általa párbajcselként tálalva - egy errefelé ismert csínyvarázslat, ami a célpontot fellógatja a levegőbe. Az lehet a megoldásom most! Amint meglátok egy rózsaszín villanást a kígyók között, célzok és le is csapok. -Levicorpus! Egy zöld emelkedik a levegőbe, és a rózsaszín gyorsan irányt is vált, észrevéve hogy támadás alatt áll. Nem hagyhatok időt neki elillanni! -Levicorpus! Levicorpus! Már nyitnám a szám a következő varázsigére is, mire tudatosul bennem, hogy sikerült elkapnom a rózsaszínt. Is. Két társával együtt, ami vicces lesz majd ha odaértem, de először még oda kell érni. És minnél gyorsabban, mert a lábam körül már egyre bátrabbak a hüllők - a borz elgyötörten szuszog már, gyanítom kiheverni a maga marásait. Egyre több kígyó figyelmen kívül is hagyja már, és felém közelít megint. Indulnom kell, és megint viszonylag távolra. És most nincs szabad kezem az altató parfümhöz, sem időm megint előásni. Marad megint a vakmerő roham, de ennyi, éber kígyó között nem érek odáig mielőtt szétmarják a maradék lábaimat is - utat kell nyitnom. Nem lesz tökéletes, arra nem számítok, de legalább talpalattnyi hely legyen végig, és talán csak egy-két marás ér fel odáig, hogy a húsomba tudjon mélyedni. -Aura!- Maradjunk annál, ami működik. Próbálom minnél több indulatomat és adrenalinomat a varázslatba tömöríteni, hogy minnél jobban el tudjam fújni az utamból a hüllőket. Nem olyan könnyűek, mint a szurkos toll, de csak egy pillanatra kell annyi hely, hogy ne rajtuk lépjek, és ne érjenek a lábszáramnál feljebb. Bármelyikhez csak egy-egy lépésig vagyok elég közel, és a végén csak meg kell fognom a megfelelő kígyót, onnan sínen vagyunk már. A terv legalábbis ez, de amint nekilódulok, nincs visszaút, és nincs nagyon idő vagy alkalom korrigálni se túl sokat. Remélem kijutunk. Amint egy talpalattnyi hely felszabadul előttem, elrugaszkodok. A szemeim megint kezdenek nehezedni, a fájdalmon át is, mindkét lábam tiltakozva ég és csak az előrevivő momentumom miatt nem összecsuklok, amég le tudom tenni a lábam a következő lépésre is. És kígyó jobb felől, és kígyó bal felől, és kígyó szól elöl, marása pásztáz... Az adrenalin, a mindkét lábamra teljesen kiterjedt égő fáldalom, és a fogcsikorgó csatavonyításom között nem érzem, hol és mikor mart meg valami, de félútnál a hangok olyan tompák már, mint ha víz alól hallanám, és a szinek is kifakulnak a szememből - az egyik felemelt kígyó zöld volt, de a másik kettő ezen a ponton nem elég különböző, hogy biztos legyek, melyik kell nekem. Ha ébren elérek még odáig. Fog és méreg között, szállnak a vakmerők, nyargal a hatszáz. Mindegy! Csak odaérnem kell. A térdeim meginognak már az utolsó yardokon, szinte inkább zuhanok mint futok előre, de már nem is tervezek megállni a célvonalnál. Odaérve csak a szabad karommal bekaszálom mindhárom kígyót a levegőből, magamhoz szorítva őket. A pördülő rántást még érzem, ahogy öten együtt átcsavarodunk a téridőn, valami szúrás még belémnyilall - valamelyik tévesen eltalált kígyó talán - de azon a ponton megadtam már magam. Kijutottunk. Őfelsége vagy a tulajdon fenekére, vagy énrám esik, nem lehet panasza az összes, teljesen jogosan kiérdemelten felül.
Azt meg, hogy maradt-e még időm, mire odakint földet értem, majd megtudom amint fölébresztettek...
Egy egyre gyűlő alvó hüllőhalom tetején elégedetten látom, hogy az Eau de Élőhalál úgy működik, mint akartam. Ez mind szép és jó, de jobb lenne ha haladni is tudnék, mintha a fél terem kígyóállományát behúztam volna, bárhogy is vették a szavaimat. Remélem a többiek megköszönik majd, hogy alóluk kiritkítottam annyival többet - bár úgyse hiszem, hogy fogják. Ideje a drasztikus lépéseknek. Újra az ilyen erősségeimhez kell forduljak, mint az átváltoztatás, David Attenborough hangja, meg az a trademark vakmerőségem, amiről túl jól tudnom kéne amúgy, mennyire veszélyes. De fiatal vagyok és kell a ...nos, pillanatnyilag idő, megmenteni a jégkirálynőt és kijutni, amit nem még mindig a kígyók halmán van esélyem elérni. Ezek már ugranak is? Ahogy fogást cserélek a parfümös üvegen, hogy a pálcám szabad legyen a jobb kezemben, egy narancssárga kihasználja a szünetet és kirugózva magát a bal könyökömbe mar. Próbálom visszaküzdeni a hirtelen pánikot az élénk színű kígyók ismeretéből adódva - narancs és fekete korallkígyó, bárki? - és belecélozva a Heliodora ágya körüli kígyókba, koncentrálni. Ti ott változzatok méhészborzzá, mindahányan vagytok, ha lehet! Oké, egy is megteszi. Remélem! Nagyon remélem, mert nincs időm megnézni, ezeknek a kígyóknak is ellen tud-e állni úgy, mint a természetben, és azok veszik tőle a lapot, hogy nem akarnak a közelében maradni vacsorára. Ugyanis a következő lépés, hogy nekivágjak a kígyószőnyegnek, bízva a parfümömben és csizmámban, hogy megvédjenek, ahogy elrohanok a partneremet őrző ágyig. Pofon egyszerű - lenne, elméletben. A bal karom kezd duzzadni, ami nem a legjobb a mozgékonyságának, és egyre jobban szorítja a ruhaujj is. És... emelkedik? Így nem a legkönnyebb permetezni vele az utat magam előtt, előaltatva a kígyókat, amik közé lépnék következőnek. A sabaton gyönyörűen működik, több kígyót is érzek lekoppanni a páncélról - de nem meglepő módon, amelyik nem alszik, mind fenyegetésnem veszi, hogy közvetlen elcsörtetek mellette, és a páncélcsizmám még mindig csak csizma hosszú. Fájdalmasan felkiáltok, ahogy érzek egyet pont fölötte a térdhajlatomba marni, de az egyből terjedő égő érzés miatt sem állhatok meg. Nem amég át nem értem. Hát nem állok meg. Próbálom elkerülni a marásokat ahogy tudom, de leginkább az altatóra hagyatkozhatok, és egyre nehezebb célozni vele. A fiola szűk fele meglenne még pedig, de lehet, hogy eddig tudtam használni, vagy kéne egy harmadik kar hozzá. Nope, azt meg se próbálom. Egyelőre marad a sprint. A pálcás kezemmel megpróbálok kivédeni valami sötét színű kígyót, amit látok magasra marni, és sikerül a térdemtől távol tartani a pálca szárával, de a kezembe még bele tud kapni, ahogy lecsúszik. Erősen ráfogok a pálcára, hogy el ne hagyjam, és remélem, hogy a méreg nem hatolt elég mélyre - ez legalábbis nem kezdett egyből izzani, mit a korábbi. Az utolsó pár yardra már szinte bezuhanok. A borz még hadakozik, de nyüszít és elég lomha már - sajnálom szegényt, az ő életét se egyszerűbbé tettem. De valóban nyitott egy kis üres teret az ágy mellett, ahova pont be tudok esni - csak félig értve ezt képletesen. Őt se hagyják még annyiban a hüllők, de megtanultak akkora távolságot tartani tőle, hogy ne érje el őket, és nekem pont ennyire volt szükségem. Nos, tőlem még nem. Az ágy tövében ülve kiérek a "tisztás" széléig, és arról a már ismerős, izzó érzésről veszem észre a hibát, ahogy egy újabb kígyó mar a combomba. Babáim, egyet akartam szusszanni, mielőtt folytatjuk! Fogcsikorgatás között kiszűrődő fájdalommorgással ülök fel az ágy szélére. Mindkét oldalról kaptam valamit, minden lépés pokol lesz így. Kedvem lenne csak ledőlni itt Heliodora mellett az ágy szélére, és pihenni egyet, kivárni a próba végét. Ami azt illeti, egyre csábítóbb a gondolat - kedvenc tsundere-keresztanyánk nem fogja díjazni, ha felébredt de hé, egyszer valahogy úgyis meg kell majd halni. Csak egy hunyás? Csak negyven kacsintásnyit? Fuck... Ügyetlenkedve kotrom elő az ellenmérgemet a parfümös üveg helyére, és húzóra megiszom. Nem számítok rá, hogy bárelyik marást elmúlasztaná, de ha enyhíti őket, merő makacsságból kihúzom már valahogy a próba végéig. Remélem... Az üvegcse utolsó cseppjeit meghagyom végül borzos barátomnak, hátha neki is segít - kiérdemelte a szolgálatával. Nem hiszem, hogy sokáig maradhatok, de volt pár pillanatom lepihenni és körülnézni. Körülnézve látni, ahogy Barbon egy jumbó méretű, rózsaszín kígyót megfogva eltűnik. Remélem nem hallucinálni kezdtem el - másik akkora kígyót nem látok, de legalább tudom, mit kell keresni. Remélem igaziak, és gyanítom ugyanakkorák mint a többi. Ég mindkét lábam, a bal karom bele van dagadva a talár ujjába, és lassan próbál is felemelni, nem lesz így könnyű. Gyanítom oda is kell vinnem Heliodorát a kijutós kígyóhoz - amint találtam egyet - amit szintén nem lesz egyszerű megoldani. Hacsak... -Na gyere, hercegnő!- Amint megnézi a visszajátszást, ki fog nyírni. De felnyalábolom, fájdalmasan morgok minden mozdulatra, és tűzoltó-hordásban átvetem a bal vállamon, hogy a lebegni akaró karom segítsen megtartani a súlyát. Az összeszorított fogaimon átüvöltve egyenesedek föl, ahogy mindkét lábam ellenkezve izzik. Szerencsére a jó térdem van a súly alatt, mert így is nehéz lábon maradni - az égető térdem biztos megadná magát a terhelés alatt. Legalább ébren tart még a fájdalom és adrenalin egy darabig.
-Áú!- méltatlankodok, ahogy a kirajzó szurokcsomók magukkal rántják az utolsó szálakat abból a tincs hajamból, amit sikerült a falba ragasztanom. Igazából, bár itt-ott kicsit szurkos vagyok, és a hajvonalamon csorba esett, néztem már ki rosszabbul. Az is egy vad buli volt. De a homlokomat dörzsölve elismerően kell bólogatnom Barbon manőverére. Én is gondoltam a csirkebagázs elcsűrésére a folyosó túlvégébe, de nem lett volna ötletem a tényleg alkalmas varázslatra hozzá. -Megleszek. Egyelőre visszatérek a "szemmel tartjuk Solace-t, ameddig helyettünk is dolgozik" taktikához, eddig úgyis az vált be a legjobban. Aztán hátha ezúttal tényleg is lesz egy lehetőségem előretörni mellőle nagyon lovagiasan. Kéne tanulnom a korábbi hibáimból? -Az is szép. Segítselek ki egy lefegyverzővel, vagy inkább megtartod?- intek az üres kezemmel a tenyeréhez ragadt pálcája felé, természetesen az elmaradhatatlan bájvigyorommal tálalva. Ahogy visszatérnek a fények, és végre lehet megint rendesen látni-hallani, eldobom a rákba ezeket az amúgyis ergya füldugókat, és inkább előhalászom a második fiola Élő Halálomat. Csavarva egyet az előző próbán bevált módszeren, a bájitalos fiolát ezúttal parfümös üveggé változtatom át. És nagyon remélem, hogy nem valami egy, nagy bestiával kell ezután szembenéznünk. Tesztként fújok vele egyet a mögöttünk húzódó folyosó irányába - hogy működjön rendesen, és hogy ne véletlen magunkat fújjam le, biztos ami biztos. A gongszóra én is felnézek. -Ó.- Nem tudom, ez jót vagy rosszat jelent-e, de nem is látom, mi többet fűzhetnék hozzá. Illetve, jót semmiképp nem jelent, a kérdés az hogy ránk jelent-e további rosszat. Egy pillanat csendet fordítok annak reményére, hogy a bajnoktársunk amennyire lehet, jól lesz azért. Barbon legalább megküzd addig is az ajtóval - aminek margójára elő is készítem a saját tolmácskövemet is, gyanúm szerint lesz még haszna mindjárt. Aztán gyorsan én is besurranok mögötte a következő terembe. Nem teljesen bízok azért benne, hogy tervezi-e az arcomba csukni az ajtót, úgyhogy inkább megelőzöm ezt, mielőtt kiderülne. Nos, ha nem tudnám a hely történetét, azt kéne gondoljam, valami megalomán seggfej villain-bunkerében vagyunk. Nem mondom, hogy nem töltene el aggodalommal a hely még a hemzsegő kígyók nélkül is, vagy hogy nem egy egészséges pánikot próbálok a pimasz arculatom mögé rejteni, ahogy a kígyók felé merészkedve a szám elé emelem a tolmácskövem. -Na babáim, taka van! Fortuna szivem, tenyleg? Pedig olyan jól kezdtük a múltkor... Oké, talán tényleg rám férne visszavenni a pofámból - ismerem majd el, amint nem kell bátor sikoltással meghátrálnom, és kapkodva cserélnem a zsebemben a tolmácskövet az Eau de Élőhalálra, miközben túl sok kígyó özönlik utánam. A lábamat kapkodva előlük, egyet érzek is koppanni a csizmavértemen, ami minden bizonnyal a sípcsontomba mart volna, talán még az eredeti csizmámon keresztül is. Amint a kezemben van a parfümös üveg, annyival vehemensebben is vágok vissza, próbálva egyszerre minnél több kígyót fújni arcon a bájitalpermettel.
Nem tudom, ez a villantgtás jelent-e különbséget végül, azon kívül hogy majd el lehet szórakozni a szó kiforgatásával. Látni elhanyagolhatóan látok vele, és ha nem még így is elég a tolleső fenntartásához, akkor Barbon fáklyája miatt el se állt, és az ér el idáig is, cserébe nem is látok. Hallani se igazán hallok, a füldugóm talán annyit segít, hogy a próba után a tinnitus-om nem maradandó lesz..? Haladni legalább haladok, és a falat simítva legalább észreveszem, mi jön. Ugye? Úgy egy lábbal korábban, ja. Ahogy a folyosó véget ér, nem fejelem le a falát ...nagyon. Mert sikerül pont előrevágni a bal kezemet, tompítani az ütközést - teljes erővel valami süppedős, de amögött szilárdba. A homlokom nem koppan, addigra lelassítok annyira, hogy csak a süppedéssig fejeljek a falba, de ahogy reflexíve elkapom a fejem onnan, pár szál hajam a fejbőrömnek mond búcsút könnyebben, mint a ragadós felületnek. Ezen a ponton csak megfáradtan sóhajtok egyet. Abba a kátrányba tenyereltem bele, amit én fújtam előre? Egy pillanatra inkább visszanézek, mennyi előnyt nyertem Solace-hoz képest. A fel-felpislákoló fáklyáját - gondolom a szurokbúrán keresztül - látom ugyanerre tartani, úgyhogy nem olyan sokat, mint vártam, de hátha ez azt is jelenti, hogy látott volna ő elágazást, tehát nem zsákutcában vagyunk. -Oh Sh...- Ahogy a kezemet kezdeném kihúzni a falból, valaminek elkezd egyre inkább benzinkút szaga lenni. A kezem még nem szabadult ki, közben Barbon tart erre egy fáklyával. Oh shit, oh shit oh shit. Próbálom leküzdeni a pánikot, mert az egyre erősebb szag alapján valami sokkal gyúlékonyabban állok azóta, mint vízben, és házhoz jön a nyílt láng. Barbont meg valami fényes izék is üldözik, és túl sok, túl nagy fénylobbanást látok ahhoz, hogy csak a fáklyafénye tükröződjön a - mik ezek egyáltalán, robotcsirkéken? Amik gyújtogatnak is? Mély levegő. Az arcomat megtöltő kerozin szagot ignorál. Egy sor köhögés után nem mély levegő, csak gondolatban. Sok szaladgáló izé, amik mind ne érjenek ide. Ezek tényleg csirkék? Cowboy csizmában jöttem a midwest farmvidékeiről, kaptok akkor egy kis drót csirkehálót. Megpróbálok megidézni annyit egybefüggően, hogy az egész bagázs beleszaladjon, és köréjük tekerve összehúzzam őket egy kupacba, és csak utána folytatni a pánikot. Ameddig az bírja, legalább közelebb szaladni nem tudtok, és az összes felebarátotok súlyát is magatokkal kell vontatni, addig van idő kitalálni valami hatékonyabbat rátok. Aztán mostmár bevárom, hogy Solace utólér, és legfeljebb előadom, hogy felderíteni szaladtam előre. Addig tovább húzom a kezem a szurokból. -A járat vége megvan, de azt is ki kell szabadítani- jelentem le, ahogy újra bebukok a pajzsa alá, és próbálok úgy tenni, mint ha nyugodt lennék. Főleg, miután meglátom a lángot a köpenye alján is. -Fu... Glacius!- Ez működik, ugye? Gyújtáshőmérséklet alatt nincs égés, ha a fizikának hihetünk. Remélem most hihetünk.
Sok dolog ellen egész jól kitalálták ezt a lovagi páncél témát, de sajnos a bokáig álló víz - ki is tehet róla? - pont nincs köztük. Nem mintha ezen a ponton az eredeti csizmám jobban bírná még mindig. De a hétköznapian praktikus bűbájok, ha van időm kitapasztalni őket, menni szoktak - amikor nem a pillanat hevében kell nyomás alatt jönni rá a megfelelő varázslatra. Egész biztos vagyok, hogy a próbák alatt lehetett számtalan alkalom, ahol másoknak kézenfekvő lett volna a helyzetre tökéletes varázsige, nem ilyen "sufniboszorkány okosban megoldja" módszerrel bénázná át magát az egészen, mint egyesek. Hány elágazást hagytam ki jobbra? Voltak elágazások? Tök jó lenne egy valami szonárbűbájjal tájékozódni, ha a fény riaszt be - van egyáltalán szonárbűbáj? De ilyen ez az underdog story, ha már ezt tettem a védjegyemmé. Mindenesetre a vízben gázolás ellen végre végigbűvölöm magam leperex-el az egyik alkalommal, amikor megállok körülvillantani. Furán pezseg a csukám - akkor már mondjam rendesen, minek hívják ezt, sabaton-om - ahogy folyamatosan lepergetné magáról a vizet, de benne is áll. De ha kiemelem, érzésre valóban száraz, és mintha belülről sem tocsogna a lábam benne. De mostmár ki kell tartanom a döntésem mellett, ha úgy döntöttem hogy kukázom a csapatmunka gondolatát, és leválok Barbontól. Nem tudom, mennyire szövetkezik ellenem Solace ténylegesen. Nem tudom, mennyire veszi zokon, hogy hátrahagytam a szurokbuborékban - nem ért még utól, úgyhogy jobban beleragadhatott, mint én. De zokon vette az egyáltalán tényét is, hogy bekerültem a Tusa bajnokai közé, hozzám se szólt egészen a báli beszélgetésünkig. Szóval ki tudja... Nos, pillanatnyilag nincs más hátra, mint előre. Bal kézzel simítom végig a falat amit követek, a jobbomban töretlenül tartom a pálcát. Néha megpróbálom még a legrövidebb pillanatra felvillantani a lumost, és látni is bármi érdemlegest a fényénél, és legnagyobbrészt érzésre, ha még itt is hullanak vagy újra elkezdik, szurkot és tollat folyamatosan változtatok vízzé, hogy inkább abban gázoljak előre. -Ezzel a módszerrel labirintusból is ki lehet jutni. Ha nem hagyod el az egyik falat az elejétől kezdve, valahol végig fog érni- osztom meg a közönséggel, legnagyobbrészt a monotónia ellen - bár azt nem emelem ki egyelőre, hogy csak a kijutást garantálja, minden elágazó zsákutcát végig kellhet követni vele oda-vissza. Ami pillanatnyilag nekem nem lenne előnyös. De - eddig legalábbis, amennyit rendesen láttam és találtam belőle - ez a járat nem tűnik kiemelten labirintusszerűnek. Végtelennek viszont igen. Tényleg csak alig negyed órája vagyunk idelent? Arányos ez a járatok hosszával? Vagy kapunk bónusz- és büntetőidőket a zsűritől, úgyhogy meg se lehet bízni a csuklónkon lévő kijelzőben, hogy azzal lenne összhangban, mennyi idő telt el indulás óta? Gondolom egy módon derül ki, amint kijutottunk, úgyhogy inkább török is előre ahogy tudok. Csak remélem nem szaladok bele valamibe.
-Büszke vagyok én rájuk, én magam növesztettem őket- vigyorgok a vállaimat illetőleg. Nem mondtam, hogy másképp gondolnám, csak hogy eddig nem fontolgattam komolyabban még pont ezt a karrierirányt. Annyi mindenképp igaz, hogy van egy jellegzetes stílusom, és talán az alkatom is ahhoz illik jobban - de ha valaki pont olyan stílushoz keres modellt, valóban lehetek pont én az optimális alany. Szerintem egyetért mindenki, aki közelebbről ismer, hogy egy sajátos niche vagyok. A bullying kérdését végül úgy érzem, csak ki kell még egészítenem a korábbi "végszavam" margójára. -El kell ismernem viszont: tudom, könnyen beszélek innen, az én magabiztos hátteremből.- ha kamera is lenne, most abba nézve folytatnám, a nézőkhöz szólva, ahogy köztük lehetnek azok, akiknek a legjobban számíthat ez most: -Igen, ha egy ilyen lekicsinylő, elnyomó közegben vagytok, sokkal nehezebb reménytelien kilátni belőle - ezt nem vitatom el. De akárhogy akarják elhitetni veletek az ellenkezőjét: Nem vagytok egyedül, és nem vagytok kevesebbek. És igen, ijesztőek lehetnek az első lépések, de keressétek egymást, és együtt könnyebb lesz kijutni. Hogy mondjak valami konstruktívabbat is. Egy-két téren én magam is tudom: az általános pozitív szavak nem hangzanak olyan meggyőzően, ha nem érzem úgy, hogy aki mondja, az érti is az általam megélt nehézséget. Remélem most nekem sikerült nem pont így hangzanom szintén. Végül könnyedebb hangnemmel somolyogva, hozzáteszem még a végére, -És ha bárkinek szüksége lenne egy szöktetésre,.. Kamerába bele is kacsintanék itt, de így szóbeli interjúban nem jönne ki ugyanúgy, csak fejben tudom hozzáképzelni. Túl hozzászoktam vajon Vi társaságához, hogy ezt ilyen rutinszerűen teszem? Apropó Vianne és tíz lábon belüli környezete, talán jobban is jártunk össznépileg hogy valahogy nemigen futottunk össze velük a bálon - van egy megérzésem, hogy ha helyesek a benyomásaim Heliodoráról, veszélyesen drámai lenne összeereszteni kettőjüket. -Nem érzem úgy, hogy én titkolnék bármit- tárom szét a karjaimat mutatólag - most is ing és nyakkendő, a szék háttámlájára hajtott zakótalárral; flörtölök a látógömbökkel, és csókot dobok a kommentátornak,.. aki őszintén figyel, annak csak nem lehetek akkora rejtély. -Vonzódok ahhoz, aki vonzó, de szerintem észre lehet venni azt úgyis. Én rejteni soha nem próbáltam. A feltett kérdésre őszinte volt a válaszom az előbb is. -Nos, az előbbi válaszomat továbbra is tartom, de hogy is mondják? "Akinek van füle a hallásra, hallja".- Remélem ezen a ponton somolygok elég egyértelműen, hogy Miss Jadislandnak is lejöjjön, lehet a korábbi szavaimban találni még választ, direkt mondtam pont úgy és pont azt, amit. Nem az ő kérdése alól próbálok kibújni, csak ez pont olyan volt, ahol egy másik félre is tekintettel kell legyek. Hallottam hírét, milyen Heliodora rossz oldalán lenni, és ...nem mondom, hogy nem játszok a tűzzel, de ha igen, azt legalább ésszel szoktam.
-Ezért kell a kommandósoknak lenni inkább. Bekiabáljuk hogy kik vagyunk, és mire a túloldalán felfognák, berobbantjuk az ajtót- vigyorgok a betörős meglátásra kontrázva, legnagyobbrészt a műsor kedvéért. Félig akciódráma vagyunk, félig sitcom, de teljesen Hollywood. Pluszminusz egy kis habkönnyű önkritika a hazai kultúránkról. Nem szoktam ennyire ragaszkodni a tollak borzolásához - höh - de adásban annyival emlékezetesebb. És a legnagyobb erősségem, amivel ebben a műsorban elő tudok rukkolni, valljuk be, az emlékezetes karakterizáció lesz. Inkább, mint a néhány okosban megoldós vrázslatom, ami pont sikerül is... Elsőre nem vagyok biztos, csak a tollvihar-csatornától van csőlátásom, vagy valami tényleg kezd beterpeszkedni a periférikus látásomba sötéten, ahogy a szélvarázslatom tartására koncentrálok. Barbon botlására figyelek fel először, és pont még időben hogy ne szaladjak ki a pajzsából hirtelen - szerencsére nem haladtunk a leggyorsabban. -A tollakon volt rajta?- áll össze a kép, mint ahogy a szurkos tollak kezdenek egyre jobban összeállni egy trutymóbúrává a pajzsunk körül - valószínűleg így jobban is összetartva magát, mint ha csak a fekete massza lenne magában. Egy feltartott hüvelykujjal nyugtázom a figyelmeztetést, és leguggololk én is, ahogy a gömb is velünk ereszkedik - ezzel össze is zárva a kupolarészeket körülöttünk. -Az amerikai bajnokok jó estét, jó szurkolást kívánnak, kedves nézőink- vigyorgok bele a palantíromba, és láthatóan nem sajnálom. -Addig nyitok ajtót. A vége már Solace-nak szól, ahogy ő elkezdi a fáklyával kimelengetni az éghető szurok közül az éghető farudat, valahol egy poroltó most forog a sírjában. Na de, Átváltoztatástan 101, hasonló a hasonlóvá a legegyszerűbb: homogén egyszerű anyagok, képlékeny és folyadék sem állnak a legmesszebb. A tollakat is belevenni lesz a legösszetettebb rész, de ez az egy mágiaág, amit igazán neveznék erősségemnek, azt már megoldom - a páncélcsizmám bonyolultabb volt. Így is össze kell szednem a koncentrációmat, ahogy a szurokbúra egy részét, és minden előttem lévő tollas szurkot egyszerű vízzé változtatok. Aztán el is rajtolok, csókot dobva hátra Solace-nak, miközben ő még a pálcáját szabadítja. Nem tudom még biztosra, mennyire igaz Vi figyelmeztetése, mennyire konspirál ellenem, de igen, kihasználom az alkalmat előretörni az alagútban, az egyik kezemet a falon vezetve ahogy a fénytől messzebb kerülök. De ez is a dráma része, eseménydúsabb a történetszál, én erre tudok leginkább építeni a Tusán. -Sajnálom, de a verseny az verseny- jegyzem meg az engem követő látógömbnek, ahogy távolabb értem már - remélhetőleg a túlvégén többet látni a bocsánatkérő bájvigyoromból, mint az alagút sötétjében. Remélhetőleg a rikácsolás is inkább Barbon fáklyájára összpontosul, úgyhogy hallatszik is valami a szavaimból. Egy pillanatnyi lumos-nox párossal villantok csak annyi fényt, hogy a folyosó körvonalait kivegyem egy darabon, de a tollvihart még ne idézzem meg, és töretlenül török minnél előbbre. Ha szemmel nem tudom tartani Barbont, a következő biztosabb lehetőségem minnél jobban lehagyni.
Fura prioritások, valahogy pillanatnyilag egy elégedetlen Heliodorától tartok legjobban. Például amikor varázslatokkal bénázok ennyit, mint az előbbi nyomkövető bűbáj - jelen sincs, és ha jól értem, pillanatnyilag ébren se egyáltalán, mégis valahol van egy késztetésem összébb húzni magam a megfeltételezett szigorú, rosszalló pillantása előtt. Ahhoz képest, hogy milyen vonakodva fogadta el a felkérésemet, ellentmondást és hibákat nem tűrően tartott táncórákat nekem az egész bál előtti héten, és többször elrugdosott a könyvtárba is, hogy készüljek a Tusa próbáira. Lehet csak rajta keresztül személyesítem meg a szélesebb közönséget, személyemmel kapcsolatos elvárásokat és kétségeket, de nem tudom lerázni a bizonyítási kényszert a varázstudásomat illetően. -Azok ellen is érhet valamit. Meg Brighthorn, Arizona felől hallottam valakitől olyat, hogy a jackalope-ok ellen hasznos kályhacsövet húzni a csizmaszáradra, mert amikor ...szerelmetes szezonjuk van, nagyon hajlamosak öklelni. Nem is tudom, mi pontosan a szándékom a bájcsevellyel - talán csak az időt elütni? Felmérni, mennyire feszült közöttünk a hangnem? Arra mindenképp figyelek, hogy ne legyen megint a látóteremen kívül, és ha lehet, egy-két lépéssel is nyugodtan járhat előrébb. -Miaf...- a hirtelenjött hangzavar legalább a közönség elől is elnyomja a szavaim hangját, úgyhogy a cenzúrán nem kell legalább aggódni. Miután a fülemre szorított kezem nem bizonyul elégnek, hogy a saját gondolataimat is rendesen halljam, összekapkodok néhány marék tollat a levegőből. Legalább mire egy pár füldugót változtatok belőlük, a kukorékolás elmúlik - bár kizárt, hogy nem is fog visszatérni. A vaksötét az nem segít, de formára stimmelni érződnek. -Legalább nem baziliszkuszt!- válaszolok talán túl hangosan Solace-nak, de ha neki is ennyire cseng a füle, talán kell is ennyi. -Remélem nem nagyobbat a graphornnál.- Meglapogatom a taláromban a két megmaradt fiola élőhalálomat - akkora lényig bezárólag bizonyítottan működik a módszer. Számítva a visszatérő rikácsolásra, bedugom a fülemet az újdonsült céleszközzel. Ha legalább az érne valamit... -Aura!- Solace lumos-fényénél még látom pár pillanatra, hogy legalább ez a tervem beválik - koncentrálva a lehető legerősebb, hosszan tartó hatásra, szélcsóvát küldök a tollesőbe menetirányban. Bár a zárt tér miatt a széle erősen örvénylik, a szélcsatorna közepéhez közeledve egyre inkább előrefele zúdulnak a tollak, hagyva annyi üres, meg kiljebb ritkábban tollas teret, amiben előre tudunk látni és haladni, ameddig valami fényünk van. Remélem, Solace ötlete ezt meg tudja oldani majd. Pluszminusz ha a zaj tényleg felriasztott valamit a járat túlvégén, mint Barbon véli, az az összes tollat az arcába kapja, mire odaérünk. Talán nem lesz a legvidámabb, de egy dunyhával a szájában harapni se tud olyan jól majd. Mert a füldugóm az nem ért többet, mint a fülemre szorított kezem, ahogy a rikácsolás is visszatér. -Hajrá!- bólintok rá a szavaira, én pedig egy lépéssel hátrébbról - nem tévesztve Solace-t szem elől, amennyire a fényviszonyok engedik, - felkészülök ismét szélcsatornát nyitni a tollhullásba.
Kell egy kicsit ügyködnöm a lábvérttel, hogy megfelelően üljön a lábszáram sziluettjén, meg jól mozogjanak az illesztései, de mindent egybevéve büszke vagyok az eredményre. Nem szorul össze sehogy, mozog annyira mint a saját lábam, és bár tény, hogy van hangja a fém-a-fémen mozgásnak, úgy azért nem csörömpöl, mint ha lábasokat ráznék össze egymással. Legrosszabb esetben meg nyomok majd rá egy némító bűbájt. Nem tudom Barbon eközben mit ügyködött, egészen addig a pontig, hogy majdnem átesik rajtam, pont ahogy kezdenék felállni a földről. Szerencsére sikerül se arcra nem esnem, se a kezemben tartott pálcára nem tenyerelni úgy rá, hogy még eltörjön a súlyom alatt. Utánakapok a tolmácskövemnek is, mielőtt messze repülne - igazából még sikerül is elérnem, bár ez sokat nem segít, ha csak az üres levegőre tudok rámarkolni, mert az ujjaim félúton csak továbblökik, és egy hangos a padlón koppanással továbbrepül egy sötétebb sarok felé. -Fuck...- értek egyet Solace-al. Egy nagy sóhajjal feltápászkodok másodjára is. -Gondolom? De ez legyen a legcsúnyább dolog idelent, és jók vagyunk.- Ahogy az első próba néhányunknak alakult, úgyse lehet PG besorolású a közvetítés. -Köszi. Legalább a kövemet visszahozta, amit ezúttal jó gondosan el is rakok, ne akarjon megint szárnyra kelni. Barbont figyelem kicsit a szemem sarkából azért, mesterkedik-e valamiben, de egyelőre biztos nem vagyok, és túlgondolni sem akarom Vi figyelmeztetését, és paranoiából látni bele minden mozdulatába valami hátsó szándékot. De az hasznos lehet valóban, ha szem elől nem tévesztem megint - akár készül valamire, akár csak két bal lábbal kelt ma. -Kirándultál már olyan helyen, ahol élnek kígyók? Jobb biztosra menni. Általában nem bántani akarnak amúgy, ha messzebbről észrevesznek, inkább odébbállnak - rájuk ijeszteni a veszélyes. Ez persze mind feltételezve, hogy amik idelent sziszegnek mindenhonnan, hagyományos normális kígyók - ellenkező esetben úgyis megy ki az ablakon minden, amit tudok. Nem tudom, Solace mit szándékozott a falnak nekiküldött fáklyával, gondolom nem magát megpörkölni - kicsinyes elégtétel, hogy így már az ő divattalárja sem olyan makulátlan - de a legjobb tippem, hogy navigálni akarhatott vele. Valahogy..? -Talán ezzel,..- gondolkodok hangosan, Solace és a közönség javára, ahogy én is kipróbálok valamit. -Appare vestigium.- Heliodorára fókuszálok, és remélem, hogy ez a varázslat kirajzolja láthatóan is a hozzájuk vezető utat, bár egyelőre nem látom eredményét. Tény, ha nem a mi útvonalunkon hozták le őket, eleve hamvába halt ötlet lehet, mert itt nincs mit kirajzolnia a varázslatnak, de egy próbát megért. Meg ezt a bűbájt is akkor találtam, amikor a felkérése óta egyszer-kétszer elrugdosott a könyvtárba. Van egyféle tartozásérzetem, hogy illene őfelé is bizonyítanom így, hogy csak ragadt rám némi boszorkányság az ő közbenjárásával is. Hát, remélem ezt a részt nem nézi majd vissza utólag...
-Belegondolva mondjuk, amilyen szeszélyesek a lovak is tudnak lenni, ha a földön nem tetszik nekik valami, a gurkóktól valószínűleg gyakran kiakadnának, és mégtöbbet potyognánk a játékosok harminc láb vagy magasabbról- gondolok bele szegény jószágok oldaláról. Aztán hozzáteszem egy bájvigyorral: -Inkább quodgriff, ott csak egy labda ijegeti őket egyszerre, és csak amikor felrobban. Arra még a biztosítók se mondanának élből nemet. Bűbetlen szemszögből így is csoda, hogy a lgtöbb seprűsportot engedik létezni, de gondolom kevésbé ijedős a nép amikor egy hét bájitalkúrával össze lehet rakni egy összetett törést, nem csak több hónap műtét, mozgásterápia, és titániumlemez útján? -Talán kicsit vállas vagyok hozzá, de nem csak öntől kaptam már ezt a karriertippet- vallom be. Nem gondolkoztam még ezen az irányon, de ha véletlen úgy alakuna, végülis... -Igazából,.. stílustól is függhet, zakókhoz talán még jól is jön, mond valamit. Ha őszinte leszek, egy kevésbé haute couture irányból még vehetjük is modellkedésnek, amit a Tusával kapcsolatos lázadó-stílusommal művelek. Áh igen, a bullying örökzöld témája itt is felüti a fejét. Mondjuk hogy ne ütné, egyes körülmények tekintetében... -A gyerekek mindenhol gyerekből vannak. Valamennyi elkerülhetetlen, a többit meg megtanultam nem magamra venni. De igen, ebben sokat köszönhetek annak, hogy otthon is támogató hátteret mondhattam magaménak ilyen téren, és az Ilvermorny-ban is hamar megtaláltam a legjobb baráti körömet - velük a Tusára is együtt jöttünk.- Körülpillantok, hátha észreveszem a csajokat valamerre, bár amiről korábban hallottam itt, máshol feszegethetik épp a kedélyeket. -Amikor meg az ember tizennégy fölött viselkedik ilyen módon másokkal, azokat már csak sajnálni tudom. És mindenkinek, akinek ilyen gyökerekkel kell megküzdenie: sajnos a világban akadnak bőven gyökerek. Kitartás. Néha sajnos vissza kellhet ütni - próbáljatok visszaütni azzal, amivel a legnagyobbat csattan: találjátok meg azt a közeget, ahol boldogan tudtok élni, az ő ellenükre. Remélem, érti, kikre gondolok "tizennégy fölött" - bár gyanítom azért kérdezte eleve is, - és remélem, majdan ők is, valahol talán mélyen tudat alatt, értik miért egyszerűen emberiségszinten szomorú, hogy nem nőtték ki ezt a fajta viselkedést még kamaszkorukban. Arra nem számítok, hogy a tudatukig eljut, annyira nem vagyok optimista az emberiség iránt. Annyira nem vagyunk jók. De annyira, hogy próbálkozni tudjunk, igen - és sokat elmond, hogy az embernek derogál-e legalább megpróbálni. Talán végszónak ez jobb is a témában, úgyhogy örömmel fogadom a következő kérdést inkább. Elég csúnya időket élünk, hogy ránk férjenek a könnyedebb témák. -Áááh, persze, hogy is maradhatott volna el ez a kérdés- vigyorgok cinkos-cinikusan. Remélem nem veszi zokon, hogy értem, hogyan működik a műfaj - én sem teszem. -Erről annyit mondhatok, hogy báli partner meghívás volt. Fenomenálisan táncol, kihívás volt tartani a lépést vele - bár van egy olyan érzésem, mint ha egyazon műfajnak tartaná a párbajozással. Azért somolygok sejtelmesen annyira, hogy gyanakodhasson több sztorira az elmondottak mögött. Van egy benyomásom Heliodoráról - gyanúm szerint Aoife-nak is, aki pont ezen okból adta a kihívást a felkérésére - miszerint kedvenc jégkirálynőnknek vagy fel kéne még fedeznie bizonyos dolgokat önmagával kapcsolatban, vagy valahol félig-meddig tudat alatt észlelte már, és azt kéne meglépnie, hogy önmaga felé nem tagadja - hogy aztán a külvilággal megosztaná-e, azt csak neki tiszte eldönteni, de ez a belső béke felismerhetően ráférne. Azt összeszedtem, hogy ez egy kényes téma neki, és illene aszerint tizteletben tartanom. A temperamentumát ismerve - eddig szerencsére hírből csak - valószínűleg egészségesebb is lenne így tennem. De végül azt a "jutalomfalat dobás" dolgot csak nem tudom megállni, amit Miss Jadisland is mondott, és hozzáteszem még egy somollyal: -Sajnos a továbbiakról nem nyilatkozhatok Miss Haseltine nevében mert, a szavaival, "felettébb bájos ez a pimasz szemöldököm így, hogy még a megfelelő helyen van."
Be kell valljam, az első próba óta csak egyre jobban megszerettem a bajnoki talárom, az olcsó formájával együtt is. Meg talán kicsit személyre is szabtam - kicsit igazítottam a szabásán, hogy jobban álljon neki a "nyitott hosszúkabát" mód, stílusosan koptattam egy kicsit a nadrágja térdein, ilyen apróságok hogy jobban illeszkedjen a lázadó összképhez. A vállát még nem dekoráltam ki rockerszegecsekkel, de eszembejutott már a gondolata ennek is. Talán legközelebb. De én megmondtam: stíluskijelentést csinálok belőle, és büszkén visszaszerzem, ha a megszégyenítésemre törnének vele. Witchpunk it is. Ahogy megkaptam a számlálót a karomra, azt felmutatva megejtem a pimasz bájom elmaradhatatlan tiszteletkörét a "kamerák" felé is. Szól ez mindenkinek: a támogatóimnak őszinte bájvigyor, az ellenzőimnek meg - biztos vagyok benne, hogy legalább néhol - provokáció. Végül megszólal a gong: hetvenhárom perc, mielőtt nem kell többet aggódnom semmin, mert Heliodora személyesen belez ki a kígyókkal, amiktől nem mentettem meg. -Igen, igazán tapintatos helyszínválasztás a hely múltját tekintve. Biztos vannak egyesek, akik rajonganak érte- sandítok bele a látókövembe. Solace tudja, mire értem. Azt fontolgatom inkább, az otthon ülő nézőink kedvéért kifejtsem-e a részleteket a néhai, az iskola alatt lakó szörnyről, ami ártatlan gyerekek származás szerinti tisztogatására került oda. Még meglátjuk... -Az egy jó ötlet. Meg ugyanoda tartunk úgyis, nem látom miért ne mehetnénk együtt. Több szem többet lát.- Meg mert Vi is figyelmeztetett, hogy valami a szokásoson felül is fura Solace-al, jobb ha szemmel tartom. Amit könnyebb, ha nem külön megyünk. -Nehéz nem észrevenni.- Léptem már ijesztően közel csörgőkígyóhoz kiránduláskor, hogy tudatos maradjak ezzel az állatfajjal. Nem véletlen népszerű otthon egy jó, szívósabb csizma. A legutóbbról megmaradt két élőhalál mellé készültem egy általános ellenméreggel is, ami remélem elég erős bármi ellen, amivel itt össze mernek ereszteni minket, a tolmácskő alapján elég kézenfekvő volt már a kígyós tematika. Apropó tolmácskő. Válaszként megemelem Solace felé is, aztán körülhallgatózok a kővel. Remélem mindkét irányba működik, és talán még abban is, hogy a sziszegéshangok be vannak avatva a próbába, és még súghatnak is valami hasznosat. Legfeljebb anyit, hogy a kígyók mennyire agitáltak - embert általában önvédelemből marnak meg, észben kell tartani, mit tekinthetnek fenyegetőnek. Apropó kettő, ha már témánál vagyunk: a csizmámat pedig átváltoztatom egy lovagi páncél vonatkozó darabjaivá - milyen jó hogy lassan fél éve tudok minden második sarkon találni referenciát. Jó dolog egy jó bőr, de egy harminckettedes acéllemezt nem harap át olyan kígyó, ami nem röhelyesen nagyobb, mint illene lennie. Ami esetben meg rég nem a csizmán múlik bármi.
-Már az is valami- jegyzem meg a helyi sajtó állított minőségéről. Akkor potenciálisan még jobb is lehet, mint máshol - nem akarok ujjal mutogatni, egyes otthoni lapok, de igen, épp rátok mutogatok ujjal. -Ó, abban jó vagyok eleve- vigyorodok el az interjúzás titkára, amit megoszt velem. Talán a - nagyrészt - támogató mind otthoni, mind baráti környezetemnek hála, de mindig elég vastag volt a bőr a képemen csak nevetni, és továbbgöngyölíteni a pletykákat. Úgyis elkerülhetetlen, úgyis lesz benne valótlan, ezzel mit kezdeni nem lehet. Akkor már miért ne szórakozzak rajta én is? Pluszminusz van ráhatásom, merre alakulnak a túlzások, esetleg a végeredmény lesz annyira elrugaszkodott, hogy bárki értelmesebb felismeri, az igazság mögötte valamivel hétköznapibb lesz. Az ellenkezés-tagadás ilyenekben úgyse szokott működni, minek azzal fáradjak. Követem a kiszemelt asztalhoz - a késői időzítés javára felírható legalább, hogy mostanra több a szabad hely. Talán a fentebbi mód flegma vagyok a hozzáállásommal, de azért még mindig egyszerűbb életünk lesz, hogy nem kell interjú közben azt is kerülgetni, melyik irányból milyen szomszéd tolakodna, hallgatna, vagy akár csak tántorogna bele. -Gondolom az elejét legalább mindenki tudja már: Aubry, Kansas államban születtem, magnix családba. Ami egy teljesen hétköznapi dolog, minden családfa indult egyszer valahonnan, és néha csodálkoznom kell, hogy ezt a tényt nem mindenki találja még unalmasan kézenfekvőnek. De hogy a kérdésre válaszoljak: hasonlóan, mint sokan, gyerekkori véletlenmágia útján. Talán az egyik legemlékezetesebbként, egyszer fára mászva leestem egy magasabb ágról, aminek valószínűleg egy törött kar vagy láb lett volna a vége, de helyette az utolsó pillanatban visszakerültem egy olyanra ahonnan le tudtam mászni végül. Az apámmal való különböző véleményeinkre csodák kapcsán, és hogy azok kinek a fennhatósága illene legyenek, egyelőre nem térek ki inkább. Ha felmerül, majd felmerül úgyis, addig nem az elején bonyolítok bele a történetbe inkább. -Mint az első Próbán is láthatták, legrutinosabb átváltoztatásból vagyok; és megbízható bájitalokkal, bár a "virtuóz" szóval nem dobálóznék. Bestiaháton jobban repülök mint seprűn, amikhez volt szerencsém Bestiatanon, szárnyas lovon talán eggyel jobban kiigazodok mint hipogriffen. Szivesen kipróbálnám a quodpotot vagy kviddicset is lényhátról, de az Ilvermornyban eddig nem kínáltak ilyen lehetőséget. Valahol érthető, seprűről is elég intenzív tud lenni egy meccs. Emellett a tálentumomon belül az őshonos amerikai mágiákat szeretném megismerni, amennyi mindent köszönhetünk nekik és róhatnak fel nekünk történelmileg, tartozunk minimum annyival - többel is - hogy az ő szemszögükből és az ő kereteiket betartva meg akarjuk ismerni és érteni a történet rájuk eső részét. A jövőt illetően elgondolkodok, amit nem gyakran szokásom egyébként, pillanatnyilag. Elég zsúfolt a jelenem is. -Kérdések kérdése. Egyelőre megküzdenék a további Próbákkal, aztán onnan meglátjuk. Talán pont ott találok inspirációt a továbbiakra.- Talán nem a legrészletesebb válaszom, de cserébe előveszem a legmegnyerőbb bájmosolyomat. -De biztos vagyok benne, hogy ön, valamint a mindenkori közönség is kíváncsi erre-arra, ha tud véletlen közvetíteni egy-két gyöngyszemet tőlük is. Szivesen válaszolok mindenre.
-Nos, azon gondolkodtam, hogy ha már valahogy szó esik rólam a lapokban, csak jobban áll, ha van igazságalapja is. És megbízok Solace megítélésében annyira, nem tanácsolta volna, hogy önt keressem egy interjúért, ha nem hinne benne. Eddig a legtöbb, amit tenni tudtam a megítélésemért, az első próbán tett megjelenésem volt, de kiegészítő kommentár nélkül azt is lehet akárhány módon értelmezni - és egész biztos vagyok benne, hogy volt bőven firkász és közvetítő akik így is tettek, fittyet hányva azon malőrre, hogy engem persze nem kérdeztek, az én álláspontom mi volt a látottak mögött. Ez is otthonra igaz inkább, a helyi lapokban eddig kábé nyugtázták a tényt, hogy én is valóban az egyik bajnok vagyok. De van rólam gyűjthető kártya! -...Persze csak ha alkalmas, tudom elég későn kerestem meg. Még ránkzárnák a termet- teszem hozzá egy bájvigyorral. Én el tudok kérem dorbézolni takarodó után is, de ha én kérek szivességet épp, úgy helyes hogy az ő idejét is tiszteletben tartsam. -Az itteni sajtót ismeri, mire érdemes számítani tőlük?- érdeklődöm meg csak kíváncsiságból is, meg talán mint felvezető bájcsevej egyben, de szakmabeliként lehet róla tapasztalata már. Be kell valljam, én eddig annyira követtem, amennyire a Tusával kapcsolatban cikkeztek rólunk - az meg eddig, engem érintő tekintetben például, nem a legtöbb. Volt rólam egy rövid összefoglaló az elején a többi bajnokkal egyetemben, ami nem mondott sokkal többet az átlag ballagós évkönyv bejegyzésnél, meg azok a békás kártyák, amik nem tudom mennyit jelentenek igzán. Egyfelől ilyen híres nevekkel egy pakliban vagyok, mint Merlin vagy Paracelsus, de egyben olyanokkal is mint valami muksó aki arról ismert, hogy a kvibli gyerekeit sünné változtatta, meg amelyik arról, hogy fogadásból megevett egy tentaculát, és lila lett tőle. De azt meg kell adjam nekik, itt eddig nem használnak mágusfasiszták népijegető mumusnak.
A svédasztal peremét támasztva nézem végig a fényjátékot, fél szemmel közben is pásztázva a vendégséget - ízlés szerint beilleszthető a David Attenborough hangú narráció a prédára leső wampusról. Bár ilyen perspektívából a rejtőzködésem hagyna kívánnivalót, teljesen megtalálható helyen vagyok, ha keresne bárki. De pillanatnyilag inkább én keresek. Nem szó szerint olyan formában is - jól is néznénk ki, ha négykézláb ügetek át a termen, bár a lapok biztos jóízűen megemlékeznének róla legalább - de macskaszerű gyorsasággal veszek irányt a célpontom felé, amint megpillantom. -Miss Jadisland? Solace Barbon ajánlotta hogy keressem meg, meglátása szerint mi könnyen meg tudnánk találni a közös hangot. Bár ő is velünk lakik az iskolabuszban, valahogy eddig elkerülték egymást az útjaink Miss Jadislanddal. Valószínűleg leginkább nekem róható fel - amennyit olvastam az otthoni lapokból, nem égetett a vágy, hogy keressem a lehetőségét hogy vitába szálljak velük. A Yaxlista kiadványok például így is elég komfortosnak érzik magukat azon megközelítéssel, hogy ha le akarnak rólam hozni valami nekik tetszőt, azt kitalálják maguk, nekem meg van annyi bőr a képemen, meg cinizmusom irántuk, hogy elvonatkoztatva csak jót szórakozzak néhány ex hasibusz ábrázolásomon. Akitől meg várhatnék levelet, úgyis eljött erre a kiruccanásra, tehát minden postám külsős - ha egy specialis revelio szerint nem abszolút bűbetlen, nem is fáradok kinyitni. Hallottam eleget levélbe zárt rontásokról, átkokról, hogy ne adjak esélyt ilyeneknek. Úgyhogy abban maradtam eddig, ha érdekli a médiát a valódi személyem is, meg tudnak keresni, nem bújtam én sehova. De igaza van Barbonnak abban, foglalkozhatnék aktívabban is a pozitív ellensúly megalapozásával. Nem csak a vakszerencsére kéne bíznom, hogyan lát a világ. -Vale Bate.- Bár kézenfekvően tudja, ki vagyok, a formalitás és kölcsönös tisztelet nevében bemutatkozok, kezet nyújtok. Végülis, első hivatalos találkozásunk, csak kezdjük a pozitívabb benyomásokkal. Tiszti család gyermeke vagyok, vagymi.
Üzenetek megtekintése