Malik mágikus barlangja

Három mágus közös munkája volt a meglepetés, amibe energia, idő és tervezés ment, ez nyilvánvaló volt. A szekrény mögött valóban húzódott egy titkos folyosó, ezt használta fel Malik is, hogy egy elvarázsolt dzsungel illúzióját keltse, ahol a növények nem voltak élesek, az állatoknak csak hangját lehetett hallani és a talajon is lehetett magassarkúban mozogni, nem valódi ösvény volt, ahogy a vízesés sem tette nedvessé a szőkeséget, legfeljebb felszabadultabbnak érezhette magát tőle. Bár mintha ez a magára vett ajándékokból is áradt volna, mert amellett, hogy mágikus tökéletességgel simultak testére, vagy a cipellő épp nem terhelte a lábát semmilyen módon, azok egy kis melegséget árasztottak szét testében s egy gátlástalanul sötéten pajzán kisördögöt ültettek a vállára, alig érzékelhetően...
Aztán vakon átlépte a harmadik kulcs birtokában a vízesést, hogy a mágikus hármas szám rejtelmeire bízza magát. Sziklán koppantak a tűsarkak, mígnem elértek egy meghatározott pontot s ekkor Elfelda rántást érezhetett csuklóin: valamilyen erő mindkét kezét feje felé rántotta s ott meg is tartotta, a kulcs pedig csörömpölve bucskázott el a kövön.
Nem láthatta, csak érezhette a mágikus béklyókat, ahogy a közeledő puha, mégis súlyos lépteket is csak hallhatta, majd megérezhette a pár széles, erős férfitenyeret, ahogy azok simítva fedezték fel kiszolgáltatottságában közszemlére tett idomait.
-Nocsak ki sétált itt csapdába! - a hang egyértelműen Maliké volt - Elfelda, az erdei szerelem papnő!-*hangzott még el a játékos megjegyzés, mintegy jelezve, hogy ez csak újabb része a kalandnak. A tenyérpár tovább vándorolt fel s alá testén, majd a láncok alatt feszülő telt, rugalmas keblekre simultak.
- Kelendő áru és szép is, de lássuk, mennyire képezték ki jól a templomban! - a kezek keblei alá siklottak, majd a férfi ajkai mellbimbóira kerültek, egyiket a másik után csókolva, meg-megszívva és nyelve hegyével ingerelve, hogy aztán a forró kényeztetés után meredező rózsaszín csúcsokra végül egy-egy erre tervezett csipeszecske szoruljon!

Ms. Williams

2002. 03.

Megvolt a magam világa, amit egyedi tapasztalatok formáltak. Egy küzdelmes élet, aminek egy részében a keresztények szempontjából ószövettséginek nevezhetően lelki értelemben állatias felfogást sajátíthattam el. Végső soron az én vallásom is tartalmazta ezt és elismerte prófétáit ennek a kultúrkörnek. A haragvó, a bosszúálló, a harcos világa volt ez. Viszont volt egy fogadott testvérem, aki sokat formált rajtam a civilizáció irányába, aki türelmesebbé tett, akinek a bölcsességéből rám is ragadt és a bennem munkáló harcias racionalitást másfajta intelligenciává is tudta formálni.
Ennek köszönhetően pedig ha lehetőségem nyílt, akkor művelődtem, kulturálódtam, tanultam. S ez egész sokat tudott adni, most is egy színházlátogatás apropója volt, hogy nekiálltam egy új ismeretséget kötni. Egy olyat, ami hasznos lehet a felső körök irányába, de alapvetően nem csak a hideg racionalitás vezetett ebben. Nem, Madeline tényleg érdekelt. Meg tudta ragadni a figyelmem.
- Ó, tehát tanít is! Elnézve az alakítását, abszolút nem érdemtelenül! - mondom egy könnyed mosollyal, ahogy újabb információt tudok meg róla. - A felelősség egy édes teher tud lenni, elismerem. Viszont azt a feszültséget is kell enyhíteni, ami ennek következtében fellép. És jobb tudatosan utakat nyitni a felelőtlen szabadság feé, mint egy napon belerokkanni. - adom hozzá a magam érvét, mert minden ellenére is az a benyomásom volt, hogy Madeline-ben lakozott valamiféle elfojtás, valami, amitől kicsit szomorkásan is csengett a hangja olykor. Hogy valamiért önként ül be egy kalitkába ez a szép énekesmadárka.
- Látom megmosolyogtatja a bizalom, de komolyan gondoltam, viszont ez arra vonatkozott, hogy abban bízom becsületesen játszik. - jegyzem meg arckifejezésére, amit mondókám alatt öltött magára. Így pontosabb a dolog s az, hogy a családomról nem beszélek, jól mutatja is ezt. Bizalom és bizalom között is van különbség. Lehet más annyira nem tenné szóvá ezt a dolgot, de én inkább az az alkat vagyok, aki kimondja azt, amit lát, amit észlel, aki nem fél nyílt lenni és ezzel hatni-formálni a környezetét. Vezetni szoktam és nem követni.
- És ha az urak szeretnék, hogy megbabonázzák őket? - kérdek vissza játékosan, ahogy lábam is finoman picit Madeline karcsú lábacskájának nyomom mintegy a játék részeként. Közben pedig hallgatom Madeline szavait tovább. Van egy öccse is, már ezt is tudom. Uralkodom arcvonnásaimon, ami a boldog családi élet felvillanása következtében sötétebbre válthatna. Ez egy olyan dolog volt, amit a sors elvett tőlem: egy meggyilkolt apa, anyával és a lánytestvéremmel pedig a mai napig nem tudom, hogy mi történt. És lehet jobb is ez így, mert egy részem még mindig remélheti, hogy végül nem lett rossz életük. Vagy, hogy egy jobb helyen vannak akár. Félek, ha tudnám, hogy mi történt velük, nem lenne erő, ami visszatartana a bennem rejlő sötétségtől. De uralkodom az arcvonásaimon. Megtanultam már ezt is az évek alatt, hiszen gyerekkorom óta rejtőzködnöm kell. A törökök úgy hívják, hogy müdara: a színlelés művészete amit megtanultam.
- Amasya valóban szép, bár bevallom azt gondoltam valamiért, hogy egy sokkal inkább tengerparti helyet jobban élvezne kegyed. - jegyzem meg mosolyogva. - De kétségtelen, hogy egy gazdag múltú hely és van annyira mozgalmas, hogy ne legyen túl zűrös Anatólia belső részeihez képest. Jómagam a Van-tó környékén rendeztem be a székhelyemet. Szép, vadregényes környezet. - azt már persze nem teszem hozzá, hogy lényegében egy félkatonai forradalmár szervezet telepéről van szó, akiket a saját hazája egyébként terroristának gondol és esélyesen fekete mágusnak hazudva köröznek minket a mieink, pedig nem vagyunk azok alapvetően, a varázsvilág nagy fekete mágusaihoz nem is lehet egyikünket se hasonlítani.
- Ha gondolja, gyakorolhatjuk majd picit a török nyelvet is akár. - jegyzem még meg könnyedén, hogy aztán a soron következő kérdéskörre térhessek rá. De előtte még iszom a kávémból.
- Jó pár hetet itt fogok tölteni most, s az is igaz, hogy vissza szoktam térni. De a világ több mágusok lakta nagyvárosában megfordulok évente párszor, ha üzlet van kinézőben. Hiszen lehet Londonban nem megy el jó áron egy komponens, de Párizsban megadják a dupláját mert hiány lép fel. Hiába, ilyen a kereskedő élete... maga a komponensek megszerzése azért izgalmasabb tud lenni! - nevetem el magam, hogy aztán lassacskán befejezzem a megrendelt kávémat. Azért nem lenne érdemes hagyni teljesen kihűlni.
- Viszont mit szólna, hozzá, ha kicsit kimozdulnánk még ma este? Meglátogathatnánk valami mozgalmasabb helyet is, például ahol lehetne egyet táncolni! - kis kacsintással mondom ki a szavaimat, ahogy közben azért intek a pincérsrácnak, hogy rendezném a kettőnk számláját, mert esélyesen most erre szükség lesz.
- Persze nem muszáj elfogadnia a meghívást, nem akarok tolakodó sem lenni. - teszem még hozzá egy megértő mosollyal. De talán a mozgós életformám miatt is megérthető, hogy miért "nem érem be" egy kávé mellett ücsörgés puszta tényével és feszítem a húrt Madeline-nél picit, az illem határán minduntalan egyensúlyozva.

Ms. Williams

2002. 03.

Volt a hölgyeményben valami félelem, valami feszültség, ami, ha nem is zavart, de talán picit feszélyező volt. Elsősorban a számára igazából. Ahogy ült, ahogy rám pillogott, amilyen a hanghordozása volt, mind-mind árulkodott erről. Jó színésznő volt és a színpadon olyan energiák dolgoztak benne, amik felkeltették a figyelmem, de most az a benyomásom támadt, hogy valami rág rajta-dolgozik benne, ami miatt nem tud teljesen önmaga lenni. Ezért is kezdtem kicsit nyugtatni s a tenyerem alatt éreztem is, hogy kacsója picit elernyed, már nem feszül annyira. Így elvettem a kezemet, mert már ez is bőven tolakodás volt.
- Nem éreztem panaszkodásnak, csak egyszerűen volt benne egy adag olyan szomorúság is burkoltan, amin talán kegyed sem gondolkozott még el. Olykor van, hogy egy felfedezéshez az kell, kimondjunk dolgokat. - mondom, hogy aztán figyelmesen hallgassam szavait s közben bólogassak is, mert alapvetően több dologban egyetértés van közöttünk s ezt amíg figyelek, nonverbálisan jelzem.
- Egy-egy kis élet pár órára a színpadon, amíg nem a maga, hanem mások életét éli, az ő bőrükben van. Fel kell adnia magát, cserébe kap mást és mindez minduntalan a pillanatba zárva működik, egyedien és megismételhetetlenül. Ez valóban egy szép és nehéz hivatás. - ismét biccentéssel kísérve teszem ezt a megjegyzést, majd picit megkavarom a kávémat, ami azért elég forró és nem akarom magam megégetni.
- De... minden tiszteletem mellett én annak vagyok a híve, hogy nem csak képzelgek, hanem teszek is azért, hogy megvalósítsam azt, amit akarok a valóságban. Ha kell utat találva ahhoz, hogy ne szóljanak meg. És ha így látatlanban is, de azt tudom tanácsolni kegyednek, hogy ne hagyja a felhőket elfedni csillagja ragyogását. Fényeskedjen a maga kedvére egész éjszaka, ne csak pár órára! - mondom egy finom mosoly keretében, majd belekóstolok az italomba. Valahogy most ez a beszélgetés megközelítés esett jól a nagyon tradicionális helyett, olyan fölöslegesnek érződött sok egyéb kör. Úgy, hogy itt érződött valami lényeges pont, erre fókuszáltam. De persze azért játékos könnyedségnek is engedtem teret s az alap dolgoktól sem zárkóztam el azért.
- Mondtam, hogy megbízom kegyedben! Lehet különös, de... szép szemeibe nézve úgy érzem, hogy ezt joggal szavazom meg kegyednek. - mosolyogva mondom, ahogy bólintok. - Annak pedig örülök, hogy egy kis plusz boldogságot okozhattam a nyerés mámorával. És a kérését azért szerintem tartalékolja egy picit, nem kell ám azonnal ellőni! - kacsintok rá.
- Mesélek én anélkül is. Bár a családfámról talán azért nem, mert annál azért vannak jobb témák. De jól sejti, hogy nem pont ott van minden gyökerünk. - ennél többet erről azonban biztos nem mondok, mert szinte senkinek nem beszélek erről, pláne nem ilyen körülmények között. - Igazán? Nocsak! Mondjuk könnyen el tudom képzelni, ahogy az egyik kellemes tengerparton sütkérezik, illetve akad látnivaló is, bár egyedül egy nőnek kicsit jobban kell figyelnie. Jómagam a munkám miatt sokat mozgok, akár ott az országon belül, akár más országokba egy-egy üzlet érdekében. Török területen belül sokszor elhagyott, nehezen megközelíthető és zord helyeket kell bejárnom, egy-egy rejtett kis völgyben nyíló ritka mágikus növényért, vagy netán egy legendás lény után, aminek a mérgéből kéne szerezni... kalandos, olykor nehéz és veszélyes ez a dolog, éppen ezért kedvelem ezeket a nyugati útjaimat, és hogy a kellemes, szép dolgokat ilyenkor jobban élvezhetem. De a kegyed listája nem bugyuta! - jegyzem meg, majd ismét kortyolok párat a kávémból, picit hátra dőlve a székemben, míg továbbra is Madeline-t figyelem, tekinteté nem eresztve sötét szempárommal.
- És az én titkom pedig az, hogy nagyon kedvelem az akvamarinként csillogó szemű, sötét hajú, megkapó vonásokkal rendelkező csinos hölgyeket, akik ha akarnak, úgy tudnak nézni az emberre, hogy az tudja: jó értelemben a végzettel találkozhat bizonyos tekintetben. - kacsintok Madeline-re egy picit könnyedén, amíg az asztal alatt finoman lábacskája mellé helyezem az enyémet s finoman az övének is döntöm egy picit.
- De meséljen kegyed is, mit szeret Törökországban, hova szeret visszatérni! Illetve mivel esik jól ott az időt eltölteni!

Ms. Williams

2002. 03.

Hosszú évek óta arra nevelt az élet, hogy ragadozó legyek. Gyerekként menekülés egy olyan helyzetből, ami az életembe kerülhetett volna, űzött vaddá tett. Csakhogy én nem egyszerűen valami menekülő növényevő voltam: egy vadászott oroszlánná váltam és vissza is támadtam. Megtanultam és megszoktam ezt a szerepet, hozzám nőtt s alapvetően meghatározta ez a viselkedésem is.
Ragadozóként gondolkodtam, zsákmányt láttam, ellenfeleket, küzdelmet és azt, hogy a préda miként reagál. Még olyankor is ez a gondolkodásmód jellemzett, amikor békés dolgokról volt szó. Óhatatlanul ezt láttam az emberekben, mert azt tapasztaltam, hogy ember embernek fenevada gyakran. Hogy az irányításhoz kell ez a fajta hozzáállás. A bennem élő ragadozó segített, hogy a kellő pillanatban szóljak határozottan a másikhoz, hogy pontos és jó arányban mutassam ki a dominanciám.
Mondanom sem kell, hogy a nőkre is ösztönös predátor szemeivel tudtam nézni és ez most sem igazán volt másként, ahogy Madeline kékségeivel összekapcsolódtak sötét szemeim. Az orrcimpái picit tágulnak, a levegőt mélyebben veszi leheletnyivel, a szinaptikus idegrendszere mozgásba lendül s némi izgalomra enged következtetni, hogy ennek hatására picit tágul a pupillája. Érintése picit melegebb, de mégis gyengéd volt, majd jön a vérerek tágulása az arcon: pirulás. Ezek mind végigfutnak a tudatomon kimondatlan összességet képezve, öntudatlanul olvasva és rendszerezve az apró jeleket. Mindez csak annyiban csapódik le bennem, hogy jó úton járok, a kézcsók kissé illetlen arányait is helyesen lőttem be. Elégedettség húzódhat meg szám szegletében a kis mosollyal.
A másik "vad" felkapta a fejét, érzi, hogy a levegőben új, idegen illatot sodor felé a szél, de azt én még nem tudom, hogy milyen vad is Ő... maga is ragadozó? Vagy szelídebb netán? Ideje kideríteni!
- És ha titok, akkor nem érdekelné ugyan úgy? Netán éppen még jobban! - könnyed hergelő játszma ez, amit bedobok, kicsavarva az udvariassági formulát a magam játékszabályai szerint. Élvezem a kerülgetést, a felmérő köröket, viszont nem önmagam lennék, ha egyúttal nem is vágnám át a csomókat, ha nem lenne a viselkedésemben valami szokatlanul nyílt őszinteség. Annak a sugallata, hogy a másik pontosan azt kaphatja amit lát, aki vagyok. S ez szokott ijesztő, vagy vonzó lenni egy-egy eltérő esetben.
- De egyébként ritka varázskomponensekkel kereskedem, csupa olyan ritkaság, ami kellhet bájitalokba vagy más mágikus tevékenységekhez, de keletről-, vagy délről és nehezen beszerezhető. - adom meg a fedőtörténetem válaszként, mert lássuk be, mégis hülyén hangzana, hogy egy forradalmat tervező harcos vagyok, akit egykori hazája terroristaként köröz éppen ezért a tevékenységéért. És igen amatőr is lenne ez részemről. Így bár hazudni nem szeretek, a valóságot mégsem mondhatom el. Bár Madeline nagyon szépen pillog rám s van valami a kékségekben, ami miatt olyannak tűnik, mint akinek szívesen mesélnék, de... nem most. Már, ha egyáltalán rá fog erre szolgálni. Nem könnyű, de nem is kizárt.
- Nyugalom Madeline. - jegyzem meg egyszerűen, ahogy pontosan látom rajta, hogy valamiféle bizonytalanságban vergődik. Hirtelen nem tudta hová nézzen, ujjaival is feszülten babrált, mint egy ember, aki önmagát kárhoztatja valamiért. Ott volt benne valami feszültség s ez ösztönösen hozta ki belőlem a kis megjegyzést, ami halkan, kissé dörmögősen dorombolva hangzott el s egyúttal kacsójára ismét rátettem kicsit a kezem egy futó érintésre, de már ismét hátra is dőltem a kávéházi székben. Esélyes, hogy nem annyira segített neki ez a kis közjáték, de ki tudja?
- Ugye tudja, hogy ez a kis magyarázat egészen úgy hangzott, mintha pályafutása végén lévő idősebb színész lenne? Mindenkinek az életében pontosan annyi izgalom van, amennyit keres, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik. Azt elhiszem, hogy fárasztó a mestersége, láttam az imént kegyedet a színpadon élni és kétségtelenül nagy hatást gyakorolt rám a játékával. De... hiba egy csillag fényét megpróbálni elfedni, amikor az nem csak az éjszaka egy pillanatában tudna fényleni. - mondom finom mosollyal szám sarkában, míg lassan meg is érkezik az arabosan lefőzött kávém. Sejtem, hogy nem pont erre számított tőlem még az első pillanatban, de mostanra már kezdheti megtanulni, hogy a társaságom tényleg nem annyira szokványos.
- Egyébként ha szeretné, cseveghetünk sablonosan is, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. De a magam részéről azért jobban szeretem az olyan beszélgetéseket, amikor van is magja a szavaknak, amiket elhintek. Például az időjárásról is beszélgethetünk, azt maguk angolok nagyon szeretik! - kuncogok. - Vagy vállalja, hogy picit kevésbé lesz komfortos a dolog, de cserébe talán adunk is valamit egymásnak vele. Azonban a játék ötlete tetszik, de... tetézzük kicsit! - kacsintok rá játékosan, míg meg-megkavarom a kávém. - Feltételezem, hogy őszintén és becsületesen játszana velem. Tehát ha egyezik a gondolata azzal, amit válaszolni fogok, kegyed nyert és kérhet tőlem valamit! Ha nem találta el, akkor viszont én fogok kérni. Áll az alku? - nézek rá továbbra is kék szemeit fixírozva. Szép volt ez a nő kétségtelenül, éppen ezért is dolgoztam rajta komolyan, hogy leginkább a tekinteténél maradjak, azt viszont a lehető legjobban rabul ejtsem meleg szemeim mélységet sugalló sugaraival.
- Törökországból jöttem - osztom meg vele végül a választ, ami majdnem teljesen igaz is, mert életem legnagyobb részét ott éltem le, a kávékultúrám ott alakult ki. Ha nem is ot születtem. Azt az országot ismét kockázati tényező lett volna megemlíteni.

Ms. Williams

2002. 03.

Ha az ember egy fejlődő ország mágustársadalmában kezd felcseperedni, majd onnan menekülni kényszerül és lényegében rejtőzködni, akkor a fejlett magas kultúráról igen szegényes képe alakul ki. Ennek okán,- szégyen avagy sem-, felnőtt koromban kezdtem mindazt pótolni ami kimaradt, már amennyire lehetett. S ez is volt az oka, hogy egy múzeumlátogatás, vagy egy kulturális program jobban elvarázsolt. Mindent színesebbnek, élénkebbnek, élvezetesebbnek találtam, mint aki ebben nőtt fel.
A mesés délkelet is tudott szép lenni, tartalmazott felfedezni valókat, viszont számomra mást jelentett és én pontosan láttam, hogy az a szépség nagyfokú elementáris, rituális kegyetlenséget is hordoz magában. Hogy egy észak-afrikai vendégsében természetes, ha a vendéglátó megmutatja a még élő legszebb kecskéjét a vendégeinek, majd a szemük láttára vágja el az állat torkát, vérezteti ki s eztán a jószágot már csak sülve, darabokban látják viszont a vacsoraasztalon. Ez volt a hely, amit egykor az otthonomnak hívtam s ami után végső soron sosem szűntem meg vágyódni, mert az enyém volt. Mindennek ellenére s mindennel együtt.
De az is igaz volt, hogy élveztem a szabadságot, azt, ahogy a nők festettek itt északnyugaton, ahogy a művészeteket élvezhettem, ahogy kevés hagyomány szorította az embert gúzsba. Olyan dolgokat ismerhettem meg és fedezhettem fel, amiket odahaza olykor bajosabban s én éltem is a lehetőséggel, olykor igen különleges dolgokat is kipróbálva.
Ma estére mondjuk egy színházlátogatás volt "csak" a program, ha jól emlékszem valami modernebb amerikai darab, legalábbis ha Shakespeare-hez képest nézzük, egy 1966-os dráma mindenképpen az. Legalábbis a színlapon ez állt. Az Oroszlán télen, ez volt a címe. És olykor már-már kényelmetlenül emlékeztetett az életemre a politikai intrikák miatt, amit a darab felvonultatott, de még így is bőven élveztem. Vagy éppen ezért. Mert a darab érvényessége még jobban meg tudott érinteni. Akkor is, ha a család vonatkozásában kicsit sebeket szakított fel.
Az előadás után pedig jöhet a kötelező kör: ismeretségeket kell szereznem. Viszont az, hogy nagyjából magányosan látom az este egyik csillagát, az Aquitaniai Eleonóra szerepét eljátszó színésznőt, gyorsan belő egy prioritást. Így őt közelítem meg s szólok is hozzá, míg finoman, de azért nagyon is megnézem magamnak forró sötét tkintetemmel. A szerephez természetesen a színpadon öregítettek rajta, de még úgy is igazán figyelmet megragadó volt, bár nem csoda, hiszen a drámában a maga korának legszebb nőjét kellett, hogy eljátssza. S most így közelről, szemtől-szemben csak még inkább azt gondolom, hogy jó választás volt ilyen szerepre.
- Pedig én nem túlzásnak mondtam, sőt, szerintem igaz, főleg azután, aminek ma is tanúi lehettünk a közönség soraiban. - jegyzem meg arcomon továbbra is a könnyed, de mégis haloványan játékos mosollyal. Észrevettem, hogy egy picit belefeledkezve sikerült a választ szolgáltatnia s a bennem lakozó ösztönös ragadozó kapcsol is az ilyesmire. Finoman, de határozottan nyúlok kacsója után, míg derékból egy picit meg is hajlok s a kézfejére nyomok egy futó csókocskát, végig kék szemeibe sandítva fel. Az ujjaira illett volna, de ennyi pimaszság bőven belefér, egyébként sem vagyok az az alkat, aki ne csinálná azt, amit szeretne, ne igyekezne elvenni azt, amit akar.
- Az én nevem Malik. Igazán örvendek Madeline. - mutatkozom be én is a kézcsók mellé, majd lassan elengedem a kezét, igaz ezt az érintést is elhúztam picit az illemhez képest. Pofátlanság? Esélyesen, de annak áll a világ, aki mer is, nekem pedig az idő többségében a saját életemen túl sosem volt veszteni valóm, az pedig végső soron nem is mindig volt olyan értékes dolog. Követem persze az asztalhoz a művésznőt s előzékenyen ki is húzom számár a széket, majd ha helyet foglalt, akkor ülök le én is. Alaposan megírtam a leckét a nyugati illemből, még ha kissé idejétmúlt könyveket is használtam hozzá amúgy. De az a világ is egyfajta ceremoniálisan kötött hely volt, ahonnan származtam, ebben pedig szintén több szabadságot leltem.
- Én kegyedet már több előadásban is az elmúlt napokban s lehet, hogy itt is összeakadt már a tekintetünk. Egy ilyen kék szempárt nem könnyű elfelejteni, ami azt illeti. - jegyzem meg könnyedén, majd következő kérdéseire biccentek.
- Nagyon tetszett, minden elismerésem az egész társulaté! És alapvetően ha tehetem akkor gyakran, bár ez nem olyan egyszerű, mert sokszor vagyok úton a világban, vagy épp olyan helyen, ahol erre kevéssé nyílik lehetőség. Így most kiélvezem, amíg lehet. - adom meg a magam válaszát, majd ha jön a pincér, hagyom hogy Madeline rendeljen s én is kérek a magam számára egy kávét, de szerencsétlen pincér kénytelen rá pontos utasításokat is felvenni tőlem, hogyan főzzék meg. Látom, annyira nem boldog tőle, de kénytelen lesz ezt a békát lenyelni.
- Bocsánat, csak... a hazámban kicsit másak a kávézási szokások és ahhoz vagyok szokva. Remélem ezzel nem hoztam kellemetlen helyzetbe! Ahogy azzal sem, hogy értékes szabad idejét olyasvalakivel kell töltenie, aki elragadtatással figyeli az alakításait.

Ms. Williams

2002. 03.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánatra adna okot, amikor el tudok szabadulni aktuális törökországi búvóhelyünkről. Az utóbbi években ha óvatosan is, de kialakítottam magamnak egy olyan üzletember profilt-fedőszerepet, amivel kicsit biztonságosabban tudok mozogni, bár még így is lépten-nyomon a vállam mögé kell nézni, mert a biztonsági szolgálatok éberségét sem szabad könnyelműen venni.
De amikor lehetőségem volt a világban csavarogni és a magam ügyében járni-szervezkedni, azt mindig igyekeztem kihasználni. Most leginkább anyagi támogatást kellett volna szereznem az idénre tervezett megmozdulásainkhoz s ehhez angol kapcsolatokat kellett volna megmozdítani. Valamikor angol gyarmat volt a hazám, ez a kapcsolódási pont adott volt s a korábbi ambíciókra lehetett játszani, más lehetőségünk pedig nem nagyon adódott. Szóval ezzel kellett foglalkoznom első sorban, de ez nem jelentette azt, hogy valamiféle kellemetességgel ezt ne lehetne összekötni. Szükségem volt kapcsolatokra, szálakra a megfelelő emberekhez és ez a társasági- kulturális életen keresztül vezethetett, így az elmúlt pár hétben arra is használtam az időmet, hogy ilyesmire tegyek szert. S ha már lehetőségem van rá, akkor jól szórakozzam is.
Éppen ezért kezdtem el színházi előadásokat látogatni, mert a "happy few" tagjai is előszeretettel mutogatták magukat ilyen helyeken, másrészt mert ki is voltam éhezve a kultúrára. A keleti világ után a felszabadultabb, könnyedebb és sokszínű, művészettel telített nyugati légkör kellemes szabadságérzetet keltett bennem és szívesen merültem el benne, ismertem meg. Nyilván török területen sem lett volna annyira rossz a helyzet, csupán nekünk rejtőzködve kellett működni. Akárhogy is, most nyugodtan, büszkén játszhattam el a mágikus hozávalókkal kereskedő kissé egzotikus úriember szerepét, ehhez mérten öltönynadrágot, fekete inget és egy keleties megjelenésű zakót öltöttem harcok és edzések útján keményített fizikumomra.
Ma este is egy színi előadást tekintettem meg, majd az utolsó felvonás zárultával odahagytam a nézőteret, hogy a közeli kávézóba menjek át én is a többi vendéggel, további hasznos ismeretségek után kutatva. Sajnos az aurorokkal való kapcsolataimat nem használhattam mindig, mert gyanús lett volna, így kerülőutat kellett keresnem. A kávézóba belépve láttam, hogy már kellemesen pezseg a hangulat, de valami olyat is, ami picit újdonság volt: az egyik színésznő a süteményes pultnál egymagában állt és válogatott. Korábban mindig társaságban láttam itt s be kell valljam, hogy meg-megakadt már rajta a szemem, volt, hogy összekapcsolódott a tekintetünk. A döntés gyorsan születik meg: határozottan indulok felé s jelenek meg mellette a pultnál.
- Szép estét Művésznő és fogadja elismerésem a ma estéért! Esetleg meghívhatom valamire alakításáért nyújtott nagyrabecsülésem jeléül? - szólítom meg finoman, de határozottan. Baritonom mélyen, kissé karcosan cseng s bár angolom nem hagy kívánni valót maga után, az idegen akcentus azért a kiejtésben meg-megcsendül. Sötét szemeim pedig igyekeznek szép kék szemeivel kontaktust létesíteni, míg arcomon egy finom mosoly is meghúzódik szám sarkában.