 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 16
|
|
6
|
Karakterek / Leah Barlow / Re: Lecsapó gonosz
|
Dátum: 2022. 05. 10. - 12:19:28
|
Fynn 2003. Május 06. - Akkor jó, mert te is nekem.-
Egy gyors mosoly suhan át az arcomon, mielőtt Fynn birtokba veszi az ajkaimat. Azt hiszem, megvannak a napjaim kedvenc része. Belesimulok azt ölelésébe, és élvezem a kiváltságos helyzetem, hogy majd összeroppant, de olyan jó. Azt hiszem ugyan arra jutottunk, ha időnk engedné, talán tényleg el kellene rabolnom, csak egy kicsit, hogy kettesben legyünk.. De nem tehetem, neki dolgoznia kell, nekem meg… Nekem meg ki kellene bírnom és végre túl kellene lépnem a dolgokon, már csak Fynn miatt is. Így kisé szomorúan, de kibújok az öleléséből-ami már is hiányzik; hogy elhopponálhassunk a megbeszélt helyre.
- Ha csak férfiak kezében működik, hogy került hozzád? De akkor bármikor használhatod, ha engem akarsz megtalálni.-
-Héééé!-Felkuncogok, mert nem elég, hogy oldalba bök, még a csikis pontomat is eltalálta.-Nem tudom, említettem-e, de a szüleim aurorok voltak. Sok dolog van, ami megmaradt utánuk, ez is egy közülük. Amúgy az apámé volt. Szerintem direkt bűvölte meg úgy, hogy csak férfiak kezében működjön helyesen. Aurorok és a furcsa szokásaik. Vagy leszek bénán, csöpögősen romantikus és azt mondom, rajtad kívül nem vágyom semmire, ezért mutat mindig feléd.- Igen, ez határozottan a túl giccses kategóriába esik, de valahol igaz és remélem ezt Fynn is tudja, vagy legalább érzi.- Viszont, mindig tudom mikor nem ajánlatos a különböző, sötétebb helyeken üzletelnem.- ezúton is imádlak a sugallatokért Noah bácsi. Most, hogy így belegondolok, szerintem ennyire mélyen nem mentünk még bele a másik munkájába. Vagyis, talán én nem mondtam el neki, hogy nem csak ő szokott üzletelni a bájitalokkal. Azt tudom, hogy tudja, a Mungóban dolgozom- tisztán; de a kis mellékesemről szerintem nem beszéltem neki. Azt hiszem, talán ideje lenne?- Amúgy nem rossz gondolat, hogy bárhol megtaláljalak, de furcsán fog hangzani ez az én számból: Remélem, sose kell használnom az iránytűt a keresésedre. Mert ha kellene, az azt jelentené, hogy valami nagyon félre csúszhatott köztünk és azt nem szeretném, nagyon nem...- Erre a gondolatra furcsán összefacsarodott a szívem és ösztönösen összefűzöm az ujjainkat. Van ennél rosszabb eshetőség is, de azokra még csak gondolni sem akarok. Meg aztán, most itt van velem, szóval semmi gond nem lehet.
- Kábé perc séta, és ott vagyunk. Na és hogy aludtál? Láttáad már közelről a kis Swooping Evil lepkéket?
A sétára csak bólintottam, mert még mindig kavarogtak a gondolatok a fejemben, de a következő kérdés kizökkentett. Aludni? Rémálomittasan. Megint a csata, a vérfarkasok, majd hirtelen az évnyitó, amikor kiderül, hogy a legjobb barátnőm meghalt, ismét a farkasok, majd a szüleim halála. Azt hiszem a nem a legjobban, nem tudja kifejezni.
- Elég hektikusan. Mint mindig, amikor nem vagy mellettem. Túlságosan is elkényeztettél a jelenléteddel. Így viszont nagyon üres az ágy, ha nem vagy ott. Nincs kihez hozzábújni, bár NeMo igyekszik pótolni téged. De ha benne lennél a klónozásban, az is megoldaná a problémát. Lenne egy saját Fynnem, aki mindig az ágyban vár rám.- Mosolyogtam rá. NeMo is aranyos, mindig telepakolja az ágyat különböző ékszerekkel, hogy jobban érezzem magam. Bár valóban pihentetőbben alszom, ha Fynn ott van mellettem, és olyankor a rémálmok sem jönnek elő. Meg aztán, ha valami miatt még is felkelnél, van valami, amivel elég jól el tudja terelni a gondolataimat és utána még édesebben alszom. Erre a gondolatra elpirultam és a következő kérdése csak még inkább pirossá változtatta az arcszínem. Zavaromban pedig másfelé néztem, hátha leplezni tudom. - Gyengém a kék szín…- Mondjuk, ezzel nem hiszem, hogy újat mondok neki. - Majdnem minden fellelhető varázslényt megsimogattam már, aminek kék a színe…- Igen, nos…Azt hiszem, ez felér egy igen erős vallomással.-Egyébként a mérge is gyönyörű, de azt nem szívesen tapasztalnám meg a saját bőrömön.- Erre megint végigfutott rajtam az aggodalom és egyfajta menekülési kényszer is rám tört. Kezdek paranoiás lenni. Lehet, ha hazaérünk, felkeresek egy pszichomedimágust. - Haza is szeretnél vinni belőlük, vagy csak a méregre van szükséged?- Jobban belegondolva, nem rossz ötlet. Sőt határozottan tetszik. Lehet, ha befejezem az iskolát elvégzem a lénygondozói szakot is. Hosszútávon kifizetődő lenne, ha a kutatások mellett szeretnék teljesen a bájitalokkal foglalkozni, jobb, ha magam tudom beszerezni az alapanyagokat és egy-egy méreg esetén csak jól jönne, ha lenne otthon egy-két kedves kisállat. No meg, így tudom, hogy tökéletes alapanyagot szerzek be. Igen, ez azt hiszem járható út lenne.
-Gondolom neked sem ismeretlenek a kis szépségek. Egyébként nem gondoltál még rá, hogy üzletet nyiss? El tudnám nézni, ahogy egész nap bájitalokat és mérgeket főzöl…- Már amikor kibírnám, hogy ne vonjam el a figyelmed, de ezt azért hangosan még sem mondhatom ki. Pedig mennyire jól esne.
- Neeem, Alizon nem félt. Nagyjából tudja, mikor merre vagyok, mert kiírom a hűtőre, de tudja, hogy nagyfiú vagyok, valószínű épségben hazajövök. Egy két karcolás meg nem árt. Kezdek eltunyulni. De azért téged meg tudlak védeni, ha baj lenne. De persze nem lesz.
Ez több módon is érthető, de egyszerűen már nem bírok magammal. Felvont szemöldökkel végigmérem, mint aki először látja. Egy pillanatra megállok és megfogdosom a karját, a hasát, mellkasát és hátát, mint egy fizikális felmérés, na, nem mintha nem tudnám, mivel van dolgom.
-A nagyfiúval egyetértek, bár kétlem, hogy ugyan úgy értenénk… Ami a tunyaságot illeti, szerintem elég kemény vagy, és inkább jellemző rád az aktivitás, mint sem a lustálkodás…- Igen, erről az aktívságról se feltétlen az jutott eszembe, hogy megmászik egy hegyet. Viszont be kell vallanom, azt is megnézném, ahogy nekivág egy sziklás hegyoldalnak. Lehetőleg félmeztelenül… Ejnye, no Leah, hát mikre nem gondolsz te… Talán, de csak talán lehetséges, hogy a gondolataim egy ici-picit piszokosabbak lettek. Na, nem mintha bánnám, de néha visszafoghatnák magukat… Még sem lehet szegényem egész nap pucér… Bááááár….Bár erre a gondolatra szerintem már nem csak a fejem, de a nyakam és lassan az egész testem bíborban tündököl, de nem hagyhatom szó nélkül az utolsó gondolatát. Ha akarnám, se tudnám már, így csak kicsúsznak a számon a szavak.- A védekezéshez én is értek ám…- Igen, tudom, ő megint nem úgy gondolta, de lehet egy ilyen labdát kihagyni? Hálásan rámosolyogtam, majd átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Ennyi időnk még van az indulás előtt. Erre mindig van idő…-Tudom, hogy veled biztonságban vagyok. Ettől függetlenül egy kellemetlen érzés még mindig van bennem az utazással kapcsolatban, de majd elmúlik, ha hazaértünk.
- Meg is érkeztünk a kulcshoz.
Az órámra néztem és még mindig volt pár percünk. És ha már van pár percünk, akkor azt teljesen ki is használom, így nem engedtem el, hanem közelebb bújtam hozzá és megsimogattam az arcát.
-Minden rendben? Olyan…- Olyan furcsa vagy? Nem, nem furcsa, csak mintha nem lenne itt teljesen egészében.-Olyan, mintha aggasztana valami. Alizon-nal minden rendben? Bár buta kérdés, ha nem lenne, akkor nem lennénk itt. Esetleg Evelyn-nel van valami? Mondjuk, szerintem akkor sem itt lennél, hanem vele…Csak nem bekavartak a munkádba? Esetleg valami családi dolog? Tudok valamiben segíteni? Vagy én csináltam valamit?-Bevallom, Evelyn-re nem akartam rákérdezni, de fontos Fynn-nek, így ez a minimum. Meg aztán felvezetésnek sem utolsó, ugyebár... Igazándiból mielőtt válaszolhatott volna ránéztem az órára és lenyúltam a táskáért, mert sajnos idő volt.
Egy újabb örvényspirált követően nem is messze megékeztünk a barlang bejáratához. Lehet megtaláltam a szédülés ellenszerét. Most, hogy Fynn-be kapaszkodtam, kevésbé volt zavaró a szédülés. Meg kell hagyni a kis lepke tudja, hol kell élni.
 |
|
|
|
|
14
|
Karakterek / Leah Barlow / Lecsapó gonosz
|
Dátum: 2022. 04. 26. - 22:09:49
|
Fynn 2003. Május 06. Miért van az, hogy ha minden jól megy, én azt is képes vagyok túl agyalni, olyannyira, hogy a lehető legjobb dolgot mérgezi meg a bekúszó kis gonosz Én? Nyilván velem van a gond, sőt biztosra veszem, mert ha így haladok tényleg tönkreteszek mindent. A sulival nincs baj, a bájitalaim remekelnek, a munkában sincs hiba. Még a kis titkos ügyleteim is flottul mennek, annak ellenére, hogy kihagytam két hónapot az évben. Erre mit kell elrontani? Hát persze, hogy minden jót, ami ér. Bár most, hogy jobban belegondolok ez sem teljesen igaz, mert nem teszem - elméletileg annyira tönkre, csak van az a bizonyos kis érzés, ami nem hagy nyugodni. Erre is van megoldás, beszéljem meg Fynn-nel a dolgot. De még is, hogy vezessem fel, anélkül, hogy teljesen félre értené? Én igyekszem, tényleg. Minden létező módon, ami csak az eszembe jut, de egyszerűen azon az aprócska tényen nem tudok tovább jutni, hogy nagyon is bírja azt a szőkét. És furcsa mód, egyáltalán nem az zavar, hogy csókolóztak- pedig ez lenne a logikus, hanem az, hogy kedveli és elismerte, hogy bejön neki, arról nem is szólva, hogy a szőkesége miatt Fynn tipikus esete. Babaarc, szép mosoly, igéző szempár és a haja, ugyebár. Ha nem láttam volna a saját a szememmel, hogy néznek egymásra, talán nem rettegnék ennyire. Noha a pillanat egy tört részéig néztem őket, és teljesen másképp mérte végig őt, mint engem szokott, még is fájt látni. Mintha ő minden titkát tudhatná, holott elméletileg az elsőbbség nekem járna. Félek, hogy csak pillanatok műve, de Fynn közli, hogy elege van belőlem, és amúgy is szerelmes a csajba, szóval ajtót mutat, és inkább vele van, mint velem. Amit teljesen megértenék, csak... Már csak a gondolat is, hogy elveszíthetem. Bár sosem mondtam ki, de tudom, hogy érzi valami nincs rendben ezzel kapcsolatban és emiatt az egész kapcsolatunk elég kaotikussá tud válni. A féltékeny barátnő tankönyvi képénél is szerepelhetne az arcom lassan. Pedig nem csak az van emögött. A hazajövetel óta átrágtuk már magunkat pár komolyabb beszélgetésen, de ahogy szóba jött az újdonsült "kapcsolata", nem tudtam már helyesen kezelni a dolgot. Biztosított, hogy azon a csókon kívül nem történt semmi komolyabb, és ezt elhiszem neki, mert nem is érdekel, ha másképp lenne, de érzem, hogy igaz. Ismerem annyira, hogy sosem bántana meg, vagy csalna meg vele, de egyszerűen nem tudom simán elhinni, hogy nem érez iránta mást, csak szimpla barátságot. Egy barátságban, ha az egyik fél dögösnek tartja a másikat, az már nem nevezhető barátságnak, vagy nekem magyarázták rosszul a fogalmat. Talán tényleg az lett volna neki a legjobb, ha nem jön utánam Kairo-ba, vagy nem jövök haza. Megmaradt volna a vége egy kellemes emléknek. Azt hiszem, egy életre megutáltam a szingli szőkéket. Nem ők tehetnek róla, csak ösztönös védőmechanizmus. Amúgy meg, nem feltétlen csak én vagyok, aki miatt, nem mindig minden felhőtlen jó, mint Kairo-ban. Van valami, amitől ő is tart, még ha nem mondja, és bár mondaná. Akkor már túl lennénk ezen és tényleg minden rossz a múlté lehetne. Ha elmondaná, mit csináljak, megtenném. Még ha ehhez az is kell, hogy örökre elengedjem. Jobban szeretem, mint ő azt elhiszi nekem és bármit megtennék, hogy boldognak lássam, ne csak ideig-óráig, hanem mindig. Nem is tudom, meddig fogjuk tudni ezt az egészet így fenntartani. Imádom, amikor együtt vagyunk, és semmiért nem cserélném el, de ha nem boldog mellettem, akkor el kell engednem, igaz? A gond ott kezdődik, hogy ez sem teljesen igaz így. Érzem, ahogy rám néz, vagy hozzám ér, hogy szeret, mintha pont ugyan úgy érezné magát, akárcsak én. Mint aki megkapta, amire vágyik, még sem eleget, mintha sose kapnánk a másikból eleget, és egyre csak többet akarunk. Legalábbis én a magam nevében ezt érzem. Azt hiszem, ha hazajöttünk ránk fog férni egy alapos beszélgetés. Bár magamat ismerve, lehet, kibukik belőlem a dolog, és akkor ott helyben kiderül minden. Nem szeretem ezt az oldalamat. Mellesleg nem is tudtam a létezéséről, egész Januárig, de most már szeretnék megszabadulni tőle. És ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül.
Nagy sóhajjal felkeltem a kanapéról és elkészültem, elvégre megígértem, hogy elkísérem, meg aztán engem is érdekel egy-két fiola abból a méregből. Mondjuk, az is benne van a pakliban, hogy nem tudnék itthon nyugodtan üldögélni, amíg ő beszerző körúton van. Nem értem Alizon hogy bírja. Jó, hülye kérdés, nyilván nem mindenbe van beavatva, de az ilyesmiket elmondja neki, nem? Okvetlen rá kell kérdeznem, és ha még is elmondja neki, akkor meg kell kérdeznem Alizon-t, hogy tud nyugton ülni és várni, hogy hazajöjjön. Nekem elég volt elképzelni mi történhetne vele, és már is felrobbantottam a bájitalt, amin dolgoztam. Ezt mondjuk nem kötöttem az orrára, csak kijelentettem, hogy vele megyek. Nem olyan könnyű átejteni, de ha rá is jött, kedvesen úgy tett, mint aki elhiszi, hogy olyan nagyon érdekelnek a nyirkos, sötét helyek, amik tele lehetnek pókokkal; ahol akár ott is hagyhatjuk a fogunkat. A pókokra levert a víz, mert mintha Akromantulákat is emlegetett volna. Nyilván elmegyek, de nem garantálom, hogy nem fogok elájulni, az első porszemnél is nagyobb pók láttán. Nyilván nem leszek nagy hasznára, de akkor is. Az órára pillantva eszmélek csak fel, hogy már megint késésben vagyok, és ha nem sietek, nem csak elkésem, de számíthatok egy alapos dorgálásra is.
Furcsán ismerős pillangók keltek fel a hasamban, amikor megláttam Fynn sziluettjét és ilyenkor minden bajunkat eltudtam felejteni és a kis hang is békén hagyott a gonoszságával, mert tini lányokat megszégyenítő módon ujjong belül. Egyszerűen a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Kívülálló szemmel, úgy tűnhettem, mint aki nem tegnap találkozott vele, hanem minimum egy éve. Kár lenne tagadni, és nem is tudom, mennyire szeretem és hogy mennyire hiányzott már nekem. Attól fühhetlenül, hogy mennyire nem vagyok az a nyilvánosan nyakba ugrálós, úgy érzem erre most nagy szükségem volt.
-Hiányzol…- Suttogtam az ajkaiba és hozzá bújtam. Olyan rossz előérzet lett úrrá rajtam. Vajon ha haza hopponálnék és nem a kulcshoz, mennyire haragudna meg? Lenne pár ötletem, mivel enyhítsem a haragját, bár tudom, hogy azzal is csak ideig-óráig tudnám elvonni a figyelmét a munkájáról. Talán most az egyszer azt kívánom, bár ne lenne ő is olyan lelkiismeretes. - Mehetünk?-Amint igent mond, összekulcsolom az ujjainkat és már hopponálok is, hogy pont időben érkezzünk a kulcshoz és újabb örvénnyel a megfelelő helyre jussunk. Egy hétre elegendő forgásban volt most részem és még a visszaút hátra van.
-Mondanám, hogy majd én vezetek, de mindkettőnk épsége érdekében, inkább követlek. Viszont…-Nyúltam bele a zsebembe és elővettem egy iránytűt.-Ha arra koncentrálsz, amire vágysz vagy arra, amit szeretsz; szeretnél, megmutatja a helyes irányt. Nálam nem működne, mert folyton feléd mutatna, és csak körbe-körbe mennénk, úgy hogy jobb helye lesz nálad. Szerintem csak férfiak kezében működik helyesen. Mondjuk tudjuk merre kell menni, de ártani nem fog egy kis plusz a barlangban.- Mosolyogtam rá. Valahogy nálam nem úgy működött, ahogy elméletileg kellett volna. Szerintem apám direkt varázsolta el úgy anno, hogy csak férfiak kezében működhessen rendesen. Aurorok és a furcsa szokásaik, sose fogom megérteni és már elmagyarázni sem tudja.
- Amúgy Alizon tud róla, hogy merre szoktál beszerző körutat tartani és milyen kalandokba szoktál kerülni? És ha tudja, hogy bírja ki otthon épp ésszel?- Csodálom Alizon-t. Én már rég a Mungó elmeosztályán lennék, amennyit képes vagyok aggódni a szeretteim miatt. |
|
|
|
|
15
|
Karakterek / Leah Barlow / Lecsapó gonosz
|
Dátum: 2022. 04. 26. - 22:06:33
|
Swooping Evil
Ártalmatlannak tűnő, zöld gumóként pihenő, zöldes-kék színű lepkére hasonlító, farkasfejű varázslények otthonául szolgáló barlang. A Halálszárny fő tápláléka az emberi agyvelő. Mérge halálos, ám megfelelően hígítva eltörli a rossz emlékeket. Képes visszaverni egy bizonyos számú varázslatot, így bőre is igen értékes alapanyag lehet. |
|
|
|
|
