MIkhail Bertov & Eduard Sokolov
все кончено
Mikhaiul esésének hangja még ott csengett a fülében, és minden egyes alkalommal ahogyan hallani vélte, még inkább megborzongott. Sose esett el, ezt mindenki tudta. Sosem rontott el egy mozdulatot sem, ezt is mindenki tudta. A mozgása kecses volt, légies, egyenesen irigylésre méltó. Messziről úgy tűnt minden mozdulata olyan könnyű, hogy bárki képes lenne utánozni. De ez nem volt igaz. Minden egyes mozdulatban ott volt a hosszú évnyi keserves gyakorlás, a szenvedés és a szenvedély is. Sokolov felismerte, hogy ez egy jel volt, egy intő jel arra, hogy most közbe kell avatkoznia. Nem cholmi röhejes indokkal, hogy a színház jövője miatt. Sokkal inkább Mikhail és a közös jövőjük miatt.
Eduard Sokolov eldöntötte, hogy mindegy, mit vált ki, mindegy milyen fájdalmas is lesz Mikhail számára, akkor sem hagyja többé, hogy táncoljon. És ha valamire azt mondta, hogy nem, akkor az nem maradt az idők végzetéig. Ritkén fordult ez elő, de akkor nem lehetett semmivel se meggyőzni.
Látta, hogy nem ment a testének a következő mozdulat sem, és visszanyomta a helyére Mikahilt. Nem szeretett ilyen kemény és lelketlen lenni. Arra emlékeztette ez, amikor halálfaló volt és embereket kellett ölnie.
- Azzal kockáztatod az életemet, hogy elveszed, ami értelemet ad... karácsonykor csak pár évet kértem még. Megoldom. Keresek magamnak mást, felépítem... csak engedd meg, hogy úgy tegyem, ahogy nekem jó... kérlek... - érvelt tovább Mikahil. Nyilván most így látta, de ezt az esést hosszútávon kellett néznie. Utálta, amikor egy művésznek be kellett fejeznie az élete hivatását. De itt a gyertya gyorsan elégett, sok esetben sokkal gyorsabban, mint kellett volna.
Mikahil magához ölelte, de az ölelésben is érezte szinte, hogy sajgott a teste. Ahogy azt is, hogy most akarja a vajszívét meghatni ezzel, ami sokszor ment is, mindig elérte amit akart, de most nem. Csak sóhajtott egyet a rövid csók után.
- Ed, ne akard, hogy könyörögjek. - mondta halkan, mire megingatta a fejét.
- Ne akard, hogy ennél is keményebb legyek veled, Mikhail - sóhajtotta és szinte ő is szenvedett ettől belül, de most nem lehetett lágyszívű. Mikahil érdekében nem engedhette ezt meg. A következő pillanatban Mikahil elordította magát a medimágusra aki ijedten el is menekült.
- Megértem, hogy dühös vagy, hogy neked ez fáj. De ami ma a színpadon történt meg fog megint történni, ezt te is tudod. Meg kell értened, hogy ez volt a határ, amit elbírt a tested.
Üzenetek megtekintése
