Smith professzor továbbra is Smith professzor maradt, akár öltönyben, akár fürdőköntösben, a kisugárzását nem tudta magából kivetkőzni. Florian mellett persze egyszerre érezte magát nagyon öregnek, de fiatalnak is. Kissé megzavarta ez, de inkább továbbra is szigorú tekintettel fürkészte a fiút meg a borostás arcát. Tetszett neki így, bár nem kifejezetten mondta neki. Persze nem látszott rajta de nagyon örült annak, hogy itt lehettek. És nem kellett senki ismerőssel találkozniuk. Meglehetősen izgult így is, de Florian sokszor elterelte a figyelmét, leginkább azzal, hogy rendetlenkedett. - Ezt mindig a gazdagok mondják - válaszolta a nagyon bölcs megjegyzésére, mire Smith sóhajtott. Kétkedett benne, hogy a szülei állítanának ilyet, számukra a pénz státusz szimbólum volt, csak úgy mint az aranyvér továbbadása. Smith máshogy látta ezt és Aurora is, csak éppen gyenge elme volt és nem bírt egyedül szembemenni a széllel. - A bölcs emberek mondják - húzta ki magát nagy büszkén, mintha csak egy sokat látott varázsló lenne. MÉg kicsit kótyagos volt, de útközben ivott egy kis kávét, feketén. Jól esett délelőtt aludnia, végre nem kellett korán kelnie, járőröznie, egyeztetnie az igazgatónővel. Habár szeretett tevékeny életet élni, élvezte ezt a kis kényelmes luxust. De annyira nem volt álmos, hogy ne vágjon vissza egy koboldlelkű embernek, aki csak úgy sértegetni kezdte Floriant. Biztos volt benne, hogy rosszul esett neki, habár igyekezett nem gondolni a közöttük lévő korkülönbségre, az lehangolta, rendkívül lehangolta. Örült is a kedves pusziknak és hogy közelebb csusszant hozzá Florian. - Látja, milyen jó vagyok? Még meg is vigasztalom, mikor hergelik - mondta mire csak megborzongva sóhajtott egyet, a fülpuszira meg meg is borzongott. - Senki se beszélhet így magáról a jelenlétemben és a nélkül sem - dörmögte erős hangján válaszul. Nem szerette amikor az emberek ítélkeztek valami miatt, bár tény és való, hogy ő maga is sokszor ebbe a hibába esett bele. Szinte szégyellte is, hogy sokszor csak a borító alapján gondolt valamit egy diákról, ahelyett, hogy a tudása vagy a jelleme győzte volna meg először. Hiába, egyre zsémbesebbnek érezte magát, pedig ő mindig is félt attól, hogy zsörtölődő és keserű öregember lesz belőle. - Bejön velem a vízbe? - kérdezte, mire választ se tudott mondani, Florian hatalmasat csobbant bele a vízbe, és a cunami nem csak a professzort terítette be, de mindenki mást is. - Na de la Fay! - pattant fel, és ledobta magáról a vizes köntöst, meg beletúrt a vizes hajába is. - Moderálja kicsit magát - tette hozzá, bár bájosnak találta a vidám Floriant a vízben. Ő maga aztán nem fog így beleugrani, inkább a biztonságosabb módon mászott bele a medencébe, ahol a víz nem is volt olyan mély. - Most boldog? - kérdezte, ahogy odaúszott hozzá a vízben és összeért az orruk.
Smith professzor igazán fellélegezhetett volna, hogy ilyen messze kerültek a brit varázslóvilágtól. Ugyanis vajmi kevés esélyük volt arra, hogy egy diák vagy bárki más meglássa őket erre. Ezért is választotta ezt a helyet, ilyen neves drága hotelben bizony biztonságban lehettek. Tényleg igazán rá fért a lazítás az évközbeni stressz alatt, főleg január óta. Aztán még apává is vált, de Aurora együttműködő nő volt vele, így nem tukmálta rá a fiát, akivel alkalmanként találkozott is a közös nyaralásuk előtt. Persze sok esetben nem sok fogalma volt arról, hogy milyen dolgokról beszélt neki Florian, de olyan lelkes volt, hogy kénytelen volt a furcsa követeléseit teljesíteni. A gumimatrac meg bizarr volt számára, egy fekvőalkalmatosság, ami lebegett a vízen és neki kellett felfújnia. Ekkor is határozottan megkönnyebbül, hogy nem látja senki, ahogy gumimatracot fújkál, oda lenne a rettengett tekintélye. Bár itt is kissé félve pillogtak fel rá az emberek, ha meglátták az ábrázatát. - De jó ez a nyár! - hangoskodott újfent, SMith professzor meg csak morgósan sóhajtott egyet, a köntösébe burkolódzva. Csak megcsóválta a fejét, mert Florian az elmúlt időszakban olyan heves és hangos volt, hogy mindenki hallott már róla. Bizonyosan ő volt túl öreg és nyugodt mellé, pedig ő azt képzelte el csendesen olvasgat, szivarozgat és koktélozgat Florian társaságában. Ám ahogy lenni szokott az életben, sose történik semmi úgy, ahogyan az ember elképzelte. - Prof, maga gazdag? - kérdezte tőle ahogy ledobta magát a napágyra, Smith professzor meg mellé tette gondosan Florian fürdőköpönyegét. Mégis csak fedetlen volt a felső teste a folyosón, majdnem hogy pucér volt. A kérdésre összerezzent, persze. Szint úgy érezte minden szem őt bámulja. - Miért olyan fontos ez, la Fay? - kérdezett vissza, és megcsóválta a fejét. - A gazdagság csak egy fogalom, és nem a gallenokon múlik - folytatta a bölcs fennkölt beszédét. Egsézen szónoki volt, egészen... majdnem, de az ember nem tudott teljesen kivetkőzni magából, még akkor sem, ha fürdőgatya és köntös volt rajta. - Egyszer lemehetnénk a vízhez. Mármint az igazihoz. Ez a medence túl kicsi meg minden - magyarázuta tovább, ő meg csak bólogatott. Talán akkor jobban elterjed Florian csicsergése a strandon és nem ül meg mindenki feje felett a mesterséges medencénél. - Ha rendesen viselkedik, akkor majd oda is elmegyünk - hangzott a válasz. Közben a bekiabáló felé fordult, szinte villámokat szóró tekintettel, még fel is emelkedett ültéből. A harsány alak lehet most gondolkodott el az életén. - Maga csak ne sértegesse őt, aki nem a fiam, hanem az én életemben az egyetlen férfi, aki kedves! - mondta fennkölten. - Inkább áztassa tovább magát a klóros vízben, hátha kimassa magából ezt a rosszindulatú mocskot - tette még hozzá majd bólintott egyet és visszült Floiran mellé.
Smith professzor a szokott eleganciájával és szigorúságával ücsörgött a kollégái között, az évzárón. Mellette szinte már megszokott háttérzaj volt Maris fecsegése, de ahogyan Sage-dzsel beszélgetett. Főleg ő beszélt, és természetesen nem is figyelt az igazgatónőre. Smith professzor csak sóhajtott egyet magában, és szívesen kortyolt volna az előtte lévő narancslébe, de udvariatlannak tartotta ezt, míg nem láttak neki a lakomának. Már érkezése előtt leszidott néhány rendetlen diákot, akik azóta is csak rémülten ücsörögtek egyenes háttal a helyükön, félve az igazgatóhelyettes árgus pillantásaitól. Ő is már szívesen hagyta volna a háta mögött ezt a tanévet, a sok nehézséggel... főleg Floriannal együtt megélt nehézségekkel. Jót fog tenni neki is a kis kikapcsolódás, mégha olyan felnőttes aggodalom is járta át a Kanári-szigetekre valüó utazását. De talán oda nem jön senki ismerős innen, és végre lehetnek együtt ketten az ismeretlen turisták között, la Fayjel. - Sokan úgy gondolják, sötét felhők gyülekeznek a varázsvilág felett, ám én éppen ezért vagyok még büszkébb mindannyiukra, hiszen kellő felkészüléssel nem csak magukat, hanem más ártatlanokat is megóvhatnak a veszélytől - szónokolt Minerva, és ő mélységesen egyet is értett vele, talán jövőre egyeztetni is fogja az SVK tanrendet Brown professzorral, hogy mindenki a lehető legjobban felkészüljön a veszélyekre. Főleg azok, akik nem voltak kifejezetten ügyesek a tárgyból. Sóhajtott, a pontokra, bár nem mutatta ki, kifejezetten lelkesen követte a házak versenyét, szerette, ha a diákok motiváltak voltak és elkötelezettek. Bár neki is köszöhető volt sok pont levonás, azt a jó ügy miatt tette, és remélte jövőre tényleg az ő háza nyer. Miss Narek elmeállapotáért aggódott egy kissé az elmúlt hetekben, remélhetőleg nem fig jövőre ilyen mértékben túlzásba esni a tanulással, mert nem volt rá semmi oka. Hitt a tanulás erejében, de voltak határok. Tekintetével persze a Griffendélesek asztalánál kutatta Florian alakját, és legszívesebben oda ment volna hozzá, ám nem zavarta volna meg a társalgását Hansellel. Újabb évfolyam távozott, újabb diákok kerültek ki a védőfalak mögül, melyek mindig egy kicsit meghatották. Hitt abban, hogy a frissen végzett gyerekek is majd megtalálják az utukat az életben, és képesek felvenni a harcot az akadályokkal szemben. Megkezdődött az étkezés, a diákok is nekiestek a tányéroknak, és egészen addig ott maradt ő is, míg Florian esetleg nem jelzett felé valahogyan, hogy találkozzanak a folyosókon. Addig szívélyes modorával beszélgetett azokkal, akik éppen mellette üldögéltek.
Smith professzor mindig is a józan ember hírében állt. Nehezen képzelte el róla bárki is, hogy képes ellágyulni, vagy esetleg, netalántán gyöngéd, szenvedélyes is tud lenni. Egyedül Samantha ismerte a kedves oldalát, de a macskák egyik nagyon előnyös tulajdonsága az is volt, hogy nem pletykáltak. Csak hálásan doromboltak, amikor élvezték a törődést. Viszont Smith önmagát se ismerte igazán, mintha maga köré is falakat húztak volna a szabályok, és a kötelességek. Florian mellett megtalálhatta a jót önmagában is, amiről már régen el is felejtkezett. És ez a jó volt az, ami miatt ilyen szenvedélyesen és forrón tudta szeretni őt. Szinte beleveszett a csókokba és a simogatásokba. Érezte Flroian remegését, és a kellemes illatát, ami határozottan, egészen elbódította, akármikor is volt a közelében. Sokkal természetesebb volt nála, és ez igen csak lenyűgözte őt. Ő folyton a szabályoknak élt. Persze meg is volt az előnye ennek, mégis úgy érezte hagyta kicsúszni a kezéből Florian életét. Pont az övét! Hát hogy vallhatott tanárként és férfiként is ilyen hatalmas kudarcot? Túl büszke volt, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyja. De elhatározta, hogy csak azért is kibírja még azt az egy évet vele, hogy utána végre rendesen együtt tudjanak élni. Utána mondhatott róluk bárki bármit, nem érdekelte. Csak addig még meg akarta óvni magukat a rosszindulattól, amíg ide járt Florian is. Forrón simult össze vele, élvezve Florian látványát és a sóhajait. Teljesen elvarázsolta ő, és egyre hevesebben mozgott, miközben hagyta, hogy a puha ajkak az ujjait csókolgassák. Szinte egészen beleremegett az érzésbe, ahogyan megérezte a bőrén Florian nyelvét és az ajkait. Smith professzor értette a jelzést, a nedves ujjai megmarkolták Florian érzékenyebb pontját, és simogatni kezdte őt miközben egyre remegősebben és mélyebben mozgott. Sóhajtva odahajolt hozzá egy hosszú, heves csókra, míg a csípője és a keze is hevesen mozgptt, majd néha finoman megcsókolta Florian nyakát és mellkasán is a bőrét. Ekkor érezte azt, hogy átjárta a kellemes remegés, és megadva magát teljesen, belesóhajtott Florian ajkai közzé. Egy ideig így maradt vele, míg össze nem szedte a mámor után magát annyira, hogy Florian mellé feküdjön. Most mindent olyan békésnek érzett és természetesen el volt telve a szeretettel is, amit iránta érzett. - Ma is nálam aludhat - jegyezte meg gálánsan, ahogy magához ölelte a kellemesen hűs, békés szoba csöndjében.
Smith professzor nehezen élte meg ezt a sok mindent, ami történt kettejük között. Az a békés, csendes magányos élet, eg kényszerházasságban kényelmesebb jövőt ígért neki, és ő mégis nemet mondott minderre, csak hogy azzal legyen aki mindennél fontosabbá vált a számára. Így is meglehetősen intenzív hatással volt rá Florian jelenléte, és férfiemberként nehezen türtőztette magát, az iskola falain kívül. De nagyon nem akarta, hogy mind a ketten bajba keveredjenek. Inkább engedett a csábításnak, még ha FLorian nem is erről volt híres, jól esett neki a fiú közeledése aFrics megrázó jelenete után is. Nem is nagyon akart ellenkezni sem. Talán még meg is győzhető arról, hogy ne adjon neki T-t, esetleg talán mással kéne motiválnia rossz jegyek osztogatása helyett. A csók után csendesen követte Floriant az irodája felé, ami nem volt messze a szertártól és a teremtől sem. Errefelé nem volt túl forgalmas a folyosó, legfeljebb mardekárosok csatangolhattak erre, de most kellemes volt ez a csendesség. A tekintete Florian alakján pihent, el-elkapta néha a pillantását, és jól esett neki ez a kellemes kis szemezgetés. - Végre kettesben - mondta Florian, ahogy mind a ketten a szobába értek. Smith professzor szerette a szobáját, hangulatos volt, ódon ugyan, és talán túl öreges is egy fiatal kamasz számára, de a megszokott dolgai pihentek a megszokott helyükön a megszokott illatok között. Még Samanta a cicája is a megzsokott ágyában szunyókált, álmában néha kinyújtóztatva a vörös kis tappancsait. Smith professzor most nem igen nézelődött körbe a helyiségben elégedetten, ahogy szokott, egyenesen Florian ajkát csklta meg, hevesen és szenvedélyesen, mintha évekkel később találkoztak volna. A vágyai miatt érezhetően megkeményedett a nadrágja alatt. Smith professzor erélyesen támogatta magukat6 az ágya felé, miközben Florian már elkezdte vetkőztetni ő pedig élvezte az ujjainak a simítását a bőrén. Ő is így tett vele, finoman és mégis heves mozdulatokkal hámozta le róla a pulóvert és az alatta lévő inget, hogy megcsókolja a meztelen vállit és a nyakát. Ha az ágyhoz értek, finoman dőlt el vele a puha takaró és párnák közzé, hogy a kezével Floriant simítsa meg a csók közben a nadrágja alatt. Nem is hagyta abba a forró és heves csókokat, Florian is érezhette mennyire vágyott rá. - Végre kettesben - helyeselt sóhajtva az ajkára lehelve a szavakat Floriannak. Smith professzor aztán finoman csókolni kezdte Florian meztelen felső testét, ahogy lassan lehúzta róla a nadrágot is róla is meg magáról is. Kezével erősebben rámarkolt Florianra odalent, hogy kényeztetően megmasszírozza és hosszasan megcsókolta. Szerette érezni őt a bőrén, meg a kettejük között lévő kellemes, szenvedélyes forróság is egészen bizsergetően hatott rá. Ha pedig Florian teljesen készen állt rá, akkor föléfordulva összesimult vele.
Smith professzor szíve erősen zakatolt még a jelenet hatása után is. Kissé el is pirult, úgy érezte most vége mindennek. Meglehetősen nehéz volt így is tanárosnak és méltóságteljesnek lennie, miközben Floriannal fél másodpercig összesimultak lassúzni. Helyre kellett billentenie magát, azok után, hogy a javasasszonyt a mai fiatalok szavával élve lerázta magukról. Nagyon szükségük volt már egy hosszú időre elnyúlt kettesben levéshez. Meg volt ijedve, nem akarta, hogy FLoriant eltanácsolják, na meg ő sem akarta elveszíteni a munkáját. Bár nem hihető el róla, szeretett tanítani. FLoriant meg féltette a nyilvánosság indulatai elől. - Semmi baj, la Fay, nyugodjon meg - mondta, mintha ő lenne a vígasztalás nagy mestere. De persze ahhoz nem sokat értett, esetlen volt benne. A letört fiú után nyúlt, nem akarta, hogy süti miatt éppen itt maradjon egyedül, inkább kicsit még távolabb húzódott vele a tömegtől. Errefelé már nem csatangolt senki. Gyengéden magához ölelte, még ha szemével mindenfelé is nézett, hogy nem jön-e valaki, és megcsókolta Floran feje búbját, és megpróbálta felvenni a lassúzás ritmusát. Más megnyugtató nem jutott az eszébe. - Ne figyeljen senkire, csak rám - dörmögte, ahogyan a természetellenes mugli zenére ismét táncba hívta a fiút. Jól esett neki ez a közelség. - Majd kaphat desszertet is - mondta azért vigasztalásul, persze itt nem saját magukra gondolt éppen. Egy romantikus gondolatnak köszönhetően finoman meg is döntötte Floriant, hogy a szemébe tudjon nézni.
Smith professzor igen csak vágyott már a békés nyáriszünetre. Minden porcikája a nyugalomért visított, pedig ez nem fordult elő vele gyakran. Igazából, mondhatni Florian miatt volt kissé megviselt. A teste meglehetősen nehezen viselte, hogy titkolni kellett a kapcsolatukat, na és a lelkéről ne is beszéljünk. Néha úgy gondolta túl öreg ő már az ilyen drámához és stresszhez. Olyannyival egyszerűbb lehetne az életük, de persze megpróbálta ezt az élet nagy próbatételeként felfogni. Aminek a végén ott volt a kincs, a jutalom. Naiv és gyerekes gondolat volt ez a részéről, de még voltak a lelkében olyan darabok, amik elbújva de egyértelművé tették, miért is került a Hugrabugba annakidején. Persze a teste még bizsergett az előbbi összesimulástól, és örült neki, hogí Mr. Frics nem volt ebben olyan éles szemű, főleg ha éppen dühös volt minden diákra aki csak levegőt vett körülötte. Nem is értette, hogyan lehetett az ő tökéletes, hercegnőjének, Samanthanak a barátja Mrs. Norris. Még éppen hogy magához tért abból a forróságból, ami beborította a testét, és már megint csak azzal kellett foglalkoznia, hogy leszidja Floriant. - Mi lenne, ha ezt most elfelejtenénk és visszavonulnánk? - kérdezte Florian. Ahogyan próbálta elterelni Smith professzor gondolatait egészen bájos volt, de persze kis puszik még nem törték meg a professzor kissé ideges páncélját, hiába érezte úgy ő maga is, hogy a teste bizony nagyon is vágyott Florian társaságára. - Miért olyan nagy baj amúgy is...? Így sem kaptam T-nél jobb jegyet - kérdezte Florian és egészen közel simult hozzá. Smith professzor úgy érezte igen csak meg kell magyaráznia, miért nem mindegy milyen jegyet kap. Szinte már voltak olyan ösztönös, tanári dolgai, amit muszáj volt megjegyeznie. - A közös jövőnk érdekében nem mindegy, Florian la Fay - mormogta, és mélyen felsóhajtott, de nem húzódott el tőle, nem annak köszönhetően, ahogyan Florian próbálta elcsábítani, hanem mert még az előző, félbehagyott simítások még a bőrén égtek. - Induljon az irodámba, ott megkapja a büntetőfeladatot - mondja szigorú hangsúllyal, de Florian úgyis érthette, hogy mire gondolt. Odahajolt egy csókra is, mielőtt ellépett volna tőle, túl kockázatos lett volna itt összesimulni.
Smith professzor komorabb nem is lehetett volna, ahogyan méregette a két ijedt diákot. Mérges volt, ez látszott rajta, leginkább a felelőtlenség dühítette, és az, hogy mi történhetett volna velük. Ha nem kapja meg időben az üzenetet, lehet, hogy mind a ketten már az óriási kelpie gyomrában lennének. Ez a gondolat egyenesen elborzasztotta őt. Felnőtthöz híven gondolatai vígan lovagolták meg a "mi lett volna ha" kérdéseket, amik igazán sajátjai voltak. Ahogy elnézte a testvérpárt, nem volt szíve túl nagy büntetést szabni rájuk, bár azért igen csak rájuk ijesztett - talán szándékosan is. Nem szerette, ha nem vették komolyan, még akkor sem, ha éppen kettejük előtt kellett példásan viselkednie. Sejtette, hogy talán nem titok a kapcsolata Floriannal Henriette előtt, de emiatt is inkább még tanárosabban viselkedett. Szinte ösztönös volt ez, hozzászokott ahhoz, hogy a tekintélyét mindig is meg kell mutatnia, talán azok előtt még jobban, akik fontosak voltak neki. De hát ezt látta otthon példának, és ilyen korban az ember már nehezen változott. Pedig Smith professzor igazán hajlott a változás felé. Ahogy hallgatta a testvérek magyarázását nagyon kezdett fáradt lenni, és még egy kupac dolgozat is várta a rosszabbnál rosszabb jegyeket. Florian le Fayjel az élen. - Merlinre, nyugodjanak meg, nem az Azkabanba fogom magukat küldeni - sóhajtotta Smith professzor, Henriette magyarázata után, és aztán kiszabta rájuk a büntetést is, ami még önmagához képest is meglehetősen enyhe volt, de a dolgokat néha el kellett engedni. Talán néha megengedheti magának, hogy nem olyan szigorú. Ellágyultam, gondolta, mikor még eszébe jutott, hogy pontot sem vont le tőlük. De ugyan mire fel tette volna. Minden esetre majd pontos leírást kér tőlük később, hogy aztán persze az aurorok felé vigye az ügyet, HArold ugyanis panaszkodott rá, hogy nincs mivel lekötni a Rend ellenére az unatkozó zöldfülűeket. - Hát őőő, köszönjük prof. Az annyira hasznos lesz, mint a leckeírás, ami helyett odamegyünk. - szemtelenkedett Florian, mire csak sóhajtott egyet. - Természetesen számon is fogja kérni, nehogy valamit elfelejtsenek - vetette oda, ha már kiprovokálta belőle a szigorú professzort a fiú. - Hogyne la Fay, legfőképpen a tanulásra allergiás, de arra nagyon. Azt mondják annak van nagy szőrös teste, és hegyes fogai, amivel megharapja a diákokat, akik nem értékelik a tanulás tudományát - morgolódott Smith professzor, és csak megcsóválta a fejét. Kissé zavarban volt, hogy ezt hallja a húga is, de valószínűleg tudott róluk. - Pihenjék ki magukat, hosszú napjuk volt - sóhajtotta aztán, és egy kicsit lehunyta a szemét. - Akkor távozhat, amikor akarnak, van sütemény is, - lebegtette hozzájuk azt is, Flitwick professzortól kapta, hogy legyen tőle néha egy kicsit jobb kedve.
Üzenetek megtekintése
