Folyosói interjú
2004. június 17.
to; Miss Weatherly
Harold olyan volt, mint egy öreg kandúrmacska. Elkényeztetett és kényelmes, ebből kifolyólag nehezen viselt mindennemű változást, ami körülötte történt. Így hát Miriam távozása is egészen felzaklatta, mégha ezt nem is akarta kimutatni. Egy kicsit talán elveszett volt, amit Miss Weatherly is tökéletesen láthatott, ám ezen kívül próbálta fenntartani a szokásos, Macmillanes álcáját, amit talán sikerült is. Talán csak annyi volt látható, hogy amikor a nő átvette tőle a kávékészítését, némileg megkönnyebbült.
- Az egyetlen férfi az életemben...
Macmillan megnézte magának a morcosképű kneazle-t a kulcstartón. Egészen tetszetősnek találta, hiszen Mr. Gombóc vagy éppen Freddie sem volt ártatlanképű jószág. Mindketten mogorvák voltak a maguk elkényeztetett módján, de Harold éppen ezt szerette. Volt személyiségük.
- Pompás példány - bólintott Macmillan. Majdnem egy mosolyt is megengedett magának, de egyelőre visszatartotta. A legtöbben olyankor is ijesztőnek titulálták ezt az arckifejezését tőle, pedig benne aztán végképp nem volt semmi ilyen szándák. Egyszerűen szigorú képpel született. Csecsemőnek sem volt nagyon más.
Biccentéssel vette át a felkínált kávét, majd leült a konyhaasztal mellé. A kiskonyha meglehetősen apró volt, az asztalka mellett csupán két szék kapott helyet. Éppen megfelelő mennyiség volt ez nekik. Ide meg senki sem jött be a napnak ebben a szakaszában. A legtöbb auror terepen volt, az irodásoknak meg meg volt a maga kiskonyhája a folyosó másik végén.
- Nem mondhatnám, inkább megszokás, vagy rutin. Mikor idejöttem... nem igazán voltak segítőkészek, a segítség náluk kimerült abban, hogy oldjam meg. Én pedig megoldottam, meg egyébként a lehetőségeimhez mérten mindent. Túl makacs vagyok ahhoz, hogy annyiban hagyjak bármit is - magyarázta a nő. Láthatóan zavarban volt, azért piszkálta a fehér blúz ujját olyan elszántan. Macmillan nem bánta, volt benne valami kislányos és a fiatalságra nagyon is szükség volt a főparancsnok irodájában. Reménykedett benne, hogy az egy leheletnyit ellazítaná a hozzá érkező vendégeket is.
- Nem igazán tudok miről. A Griffendél Godrick akadémián tanulok, Amnéziátor szakra mentem, mert a roxfortos tanárom szerint lehet ott jövőm. Különösen jól megy a legilimencia, roxfortban külön is foglalkoztak velem miatta. Második éves vagyok, pár vizsgán már túl, de még a nagyja hátra van, mert az összes kurzust felvettem. Igen, életem az nem nagyon van, de nekem tökéletes ez a mókuskerék, és itt is sok mindent tanultam, és tanulhatok még.
Belekortyolt a kávéba. Kellemes, ismerős íz volt az. Ezt szerette a kávézásban. Nem is igazán a koffein miatt itta, inkább megnyugtatta.
- Lehet már úgyis hallotta, de jórészt apámnak köszönhetem, hogy itt dolgozhatok. Nyugalmazott auror és most a Wizengamotban tevékenykedik. Ééééés nem igazán vagyunk jóban. Ő gyógyítónak szánt, én meg nem tudtam magam ott elképzelni, és még férjhez se mentem, hanem az egyik barátnőmmel bérelünk közösen egy lakást. Nem sokat kommunikál velem.
Ó igen. Harold hallott az apáról, de nem nagyon érdekelte. Utálta, ha valaki egy név vagy egy szülő miatt karolnak fel, hiszen ő is néha átokként viselte a Macmillan nevet. Azonban a lány szorgalma és elköteleződése az amneziátor szak iránt egészen megfogta. Ez kellett neki. Elkötelezettség, frisség, határozottság. Ebbe bele tudott volna kapaszkodni és elég lett volna, hogy asszisztensként maga mellett tartsa.
- Nos. Hallottam az édesapjáról, de nem a neve miatt hívtam ide. Nem a felmenőiről ismerszik meg az ember. A legszebb almafán is nőhet rossz termés. Az oka az volt, amit hallottam. Szorgalmas és elkötelezett, ezeket magának érte el, kisasszony, így kérem ne is emlegessük a családt. - Felelte Macmillan. Hátradőlve a székben kortyolt még egyet a kávéból.
- A szorgalma lenyűgöző, de nem vagyok benne biztos, hogy az itteni munkája mellett ilyen sok tárggyal elboldogulna. Miriam szerint olyan vagyok, mintha egy második gyereke lett volna. Gondolom ezért is menekült el. - Sóhajtott fel a főparancsnok és most kicsit ő nézett félre a csinos női arcról. - Sok időt töltök bent, ami magának is túlórákkal járhat. Ha szomjas vagyok italt kell hoznia, ha kávéra vágyom kávét kell főznie, ha pedig éhes vagyok, elmegy az ebédemért. De talán nem is ez a munka neheze, hanem, hogy észben tudjam tartani a teendőket. Sok találkozóm van és nem mozgok jól kötött környezetben. Terephez szoktam, ott vagyok elememben, most viszont állandóan újságírokkal, miniszterekkel és más nevesebb emberekkel van találkozóm. - Tette le a kiürült bögrét. Gyorsan nyelte a kávét, mert szüksége volt rá igenis.
Aztán megköszörülte a torkát: - Úgy gondolja, ilyesmit tudna koordinálni? Természetesen ne higgye, hogy magára hagyom és csak azt várom, dolgozzon, mint egy robot. Ha kérdése van, én ott fogom várni, hogy feltegye őket.