Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2 3 ... 16
1  Múlt / A Királyság egyéb részei / Berwick-upon-Tweed Dátum: 2023. 07. 03. - 20:35:07
TO; August


2004. június 1.
Újrakezdés


Azt hiszem, ez a mai nap sok szempontból lesz fordulópont az életemben, és talán joggal gondolom azt, hogy egy újrakezdés is. Nem csak Augustnak, hanem nekem is. Mikor a munkám végeztével ide jöttem, akkor még nem gondoltam, hogy pillanatok alatt milyen mélyen fogunk érinteni bizonyos témákat. Még akkor sem gondoltam erre, mikor egyébként teljesen egyértelmű volt. Egy meleg fészket, egy otthont jöttünk kipakolni, nyilván nem azért, mert olyan jó emlékek fűzik ehhez a helyhez.
- Sosem gondoltam rá úgy, mint egy vágyra. Mindig volt más, ami lefoglaljon.
Ezt valahogy meg tudom érteni. Volt egy feleségem és egy lányom, akik lényegében nem miattam voltak. És mégis a lányom olyan érzéseket, cselekedeteket váltott ki belőlem, amiről addig azt hittem, hogy nem is léteznek. Pont ez volt az, ami akkor megváltoztatott annyira, hogy ne feltétlenül a munkám legyen az első, de mégsem sikerült túl jól az, hogy vigyázzak rájuk. Ha nincs Elliot azt hiszem, a mai napig nem jutna még egyszer az eszembe, hogy családot alapítsak.
Valahogy pont ez volt az, ami azt mondatta velem, nem szabad visszamennem oda, ahol azok a szörnyűségek történtek. Ha megtenném talán sokkal határozottabban tudnám elhessegetni a gondolatot, hogy ha úgy alakul akkor Elliotnak is megadtam volna, és most ha úgy alakul, akkor akár Augustnak is megadnám azt a csodát, amit egy gyermek adhat.
- Tudod… – kezdek bele egy pici hallgatás után. - Annak idején én is ezt gondoltam. A munkám és az életem más részei sokkal fontosabbak voltak. Ha rajtam múlik, akkor soha nem lett volna családom. De nem rajtam múlt…
A többi meg már történelem. Vagy azért mégsem. Ha történelem lenne, akkor nem borulnék ki egy olyan egyszerű kérdéstől, mint amit feltesz nekem. Rágom is egy kicsit a választ, hogy biztos legyek benne mit is akarok mondani. Aztán engem is meglep, hogy mennyi minden kicsúszik a számon, lényegében megállíthatatlanul. Most viszont muszáj rágyújtanom, szóval ki is megyek a ház elé. Nem akarom telebagózni a házat.
- Gabriel… Előlem nem kellett elrejtened az érzéseidet. Én sem teszem előtted. – Felé fordulok, hogy kényelmesen tudjon venni a cigiből, majd hagyom, hogy a kezünk összekulcsolódjon.
- Nem arról van szó, hogy elrejtem. Mármint tudatosan csinálom, mert nem engedhetem meg magamnak a munkában, és ez már valahogy hozzám nőtt, mintha nem tudnék kilépni belőle. De az, ami odabent történt… az még engem is meglepett. Nem rejtegetem előled, nincs is értelme, és igazából nincs is mit, de úgy tűnik, még magamat is meg tudom lepni, nem is kicsit.
Megcirógatom a hüvelykujjammal a kézfejét, már amennyire sikerül. Talán azért, hogy őt próbáljam megnyugtatni, talán azért, hogy magamat és talán mind a kettő egy kicsit.
- Az apámat ebben a házban bántották. Sokszor. Nem tudtam megvédeni. Az én életem is tele tűzdelték a tragédiák, megértelek.
- Tudom, hidd el. Csak… – Egy hangos sóhaj hagyja el a bensőmet. - Nem tudom, milyen meglepetéseket tartogatok még saját magam számára.
Elnyomom a cigit, és el is égetem a csikket, hogy még nyoma se maradjon a környéken sem. Ha August befejezte a sajátját, akkor másik kezemet az arcához emelem. Csak egy pillanatra el akarok veszni abban a zöld szempárban.
- Akármi is történt a múltban, túl fogjuk élni, meg fogunk birkózni vele. Te és én. August, hogy te az utamba kerültél, nem lehet véletlen. Azt hiszem, lassan formálsz olyanra, amilyennek most kell lennem.
Elengedem őt, és kicsit végignézek a házon. Lenyűgöző látvány, fenséges és árad belőle az itt átélt borzalmak energiája.
- Azt hiszem, ez nem csak a te újrakezdésed lesz.
2  Múlt / A Királyság egyéb részei / Berwick-upon-Tweed Dátum: 2023. 06. 21. - 21:43:03
TO; August


2004. június 1.
Újrakezdés


Akárhogy nézem is, ez a hely tele van szomorúsággal és örömmel. A mágia szétveti a ház falait, amit valahol megértek egy olyan tehetséges varázslóval kapcsolatban, mint August. Biztos az apja is ugyanilyen tehetséges volt, ahogy… mire azonban folytathatnám a gondolatot, addigra kiderül, hogy az anyja mugli volt. Ez nem gond, biztos ez adja azt a különleges kisugárzását az épületnek, amit nem igazán tudok megmagyarázni.
- Ahol van egy kis hely… mondjuk oda!
Abba az irányba fordulok, amerre mutat, majd leteszem a tálat. Azt hiszem, ez így hosszú pakolás lesz, ha nem használunk mágiát, de persze annak is meg van a maga varázsa. Meg nyilván úgy az érzelmi értékek is máshogy jönnek elő.
- Csak szeretnék emlékezni… mágiával minden olyan személytelen.
- Ebben egyetértünk. A mágia egyszerűsíti az életünk, de személytelenné is teszi. Rendben, akkor csináljuk a saját kezünkkel.
Odamegyek hozzá és adok egy csókot neki. Azt akarom, hogy érezze, végig mellette állok. Mielőtt azonban jobban belevágnék a dolgokba, a kabátom levetése mellett döntök. Lassan muszáj lesz egy cigit is elszívnom, és majd egy kicsivel később egy kávé sem ártana. Visszaballagok szerelmemhez, hogy egy újabb adag edényt, ruhát, valamit megfogjak és odébb tegyem.
- Ez a családom birtoka. Nem adom el, talán kicsit átalakítom a saját ízlésemre és néha visszatérek ide pihenni. De ez egy családnak való, nem nekem.
A család említésére eszembe jut a mi kis kuckónk. A ház, ahol azelőtt laktam, Alice… Egy ideje nem gondoltam már rá, hogy valaha családom lesz megint. Persze, Elliotnak meg akartam adni a lehetőséget, annyira nagyon vágyott rá, de nem tudom August is így áll-e ehhez a kérdéshez.
- Nem vágysz családra? Rengeteg lehetőség van rá.
Megállok és nekitámaszkodom az egyik szekrénynek úgy, hogy lássam őt. Az arcát, ahogy elgondolkodik. Az sokkal több mindent mond el, mint a gondolatai vagy a szavai. Nem hiszem, hogy hazudna nekem, de mindig az első reakció az, ami sokat elárul egy ember érzéseiről.
Hópehelyre viszont oda kell figyelni, mert így útban lesz. A végén még megtapossuk majd párszor. Van nálam mindig a kutyáknak való elsősegély is, ha szükséges, de tanulja meg, hogy ne legyen útban. Még akkor is, ha nagyon vágyik egy kis simogatásra.
Aztán persze, akasztják a hóhért. Olyan kérdés jön, amire hirtelen nem tudom mit is kéne válaszolnom.
- Neked nincs olyan hely, amihez ragaszkodsz az emlékek miatt? – sóhajtok egyet.
- Ez nem egyszerű kérdés. Az emlékeim egy része még mindig nem tért vissza. Aztán ott van Oroszország, ahol… – ellököm magam a szekrénytől. Nem tudom mennyit hallott róla, de annak idején tele volt vele az újság. - Ahol igazából magamhoz tértem a majdnem halálom után. Igaz, nem hozzám tartozik, de ott gondomat viselték annak ellenére, hogy nem ismertek.
Aztán kiderült, hogy az a hely, az az idő nem volt éppen megfelelő sok szempontból, így hamar elpusztították. Mára már nem sok minden maradt belőle, talán a négy fal és a tető egy része.
- A másik, ahol a családommal éltem. De a háború során elpusztult. A birtok a nevemen van, de soha nem mentem azóta vissza. Én mindent ott hagytam, nem tudtam hozzáérni semmihez.
Ez már két hely azon kívül, ahol éppen lakom. Az egyik ténylegesen hozzám tartozik, a másik csak fontos számomra. Szóval, tényleg megértem, hogy nem tud csak olyan könnyen megválni ettől a helytől és a benne lévő holmitól.
- Most rá kell gyújtanom, mindjárt jövök.
Nem akarom telefüstölni a házat, szóval az ajtó felé haladva kiveszem a cigit a kabátomból, és megállok az ajtótól nem messze. Augusttal minden olyan könnyű, nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz, pedig a lányomról még nem is beszéltem neki, csak felszínesen érintettük korábban is.
3  Múlt / A Királyság egyéb részei / Re: Berwick-upon-Tweed Dátum: 2023. 06. 09. - 23:10:05
TO; August


2004. június 1.
Újrakezdés


August régi lakása tele van furcsa energiákkal. Úgy érzem, hogy megtalálható itt megannyi öröm és vidámság, míg másrészről szomorúság és bánat is. A falak ontják magukból ezeket az érzéseket. Mindezek mellett takaros kis házról van szó, de azért közel sem annyira, mint amiben most él. Talán csak egy női kéz kéne neki, aki kellően rendbe teszi és felújítja.
- Hol hagytad a gazdádat? – kérdezi Hópehelytől, én pedig igyekszem minél előbb megjelenni a konyha ajtajában, mert mintha onnan érkezett volna a hangja.
Nem is kell neki sokat várni, hogy a karjaimban tarthassam, és egy csókkal üdvözölhessem. Hosszú volt az éjszaka, de nem annyira, hogy most alvással akarjam tölteni a délelőttöt. Az már más kérdés, hogy az este mire fog elmenni, de most egyelőre nem foglalkozok ilyen aprócseprő kérdésekkel.
-Én is vártam, hogy itt legyél… vagyis legyetek.
Úgy gondolom a szimpátia nem csak Hópehely részéről van meg, August is szemmel láthatóan befogadta az összes kutyát. Kicsit féltem tőle, hogy mi lesz, ha nem jönnek ki egymással, de aztán ez a félelmem már az első találkozásuk alkalmával el is illant.
Nézem, ahogy ténykedik, egyesével pakolgatja az edényeket. Szépen sorban be vannak pakolva különböző dobozokba, amik nem, azok az asztalon vagy a konyhapulton kaptak helyet.
- Le tudnád venni azt a nagy sütőedényt onnan? Anyám tette fel az utolsó karácsonyi vacsora után. Már vagy… húsz éve… sőt! Ő mugli.
Felnézek arra a polcra, ahova mutat. Elég magasan van, de nem túl magasan. Könnyen el fogom érni majd. Bólintok is, hogy leveszem, majd felfelé nyúlok és egy pillanat múlva már tartom is a kezemben.
- Mit szeretnél, hova tegyem?
Lerakom a kívánt helyre, majd mivel még mindig a kabátomban vagyok, gyorsan leveszem azt és félredobom egy üres helyre. Így már kényelmesebben leszek.
- Nem lenne egyszerűbb mégis mágiával pakolni? Így sokáig fog tartani. Imádnám, mert minden percét veled tölthetem, de csinálhatnánk mást is délután.
Megértem, hogy ragaszkodik a hagyományos pakoláshoz, de egy ház rámolása nem olyan könnyű. Ha most azonnal nem is jön erre rá, majd egy-két óra múlva.
- Mihez akarsz kezdeni a házzal így üresen? Keresel rá vevőt?
Csöndes kis környék, muglik és varázslók egyaránt lakják. Több előnye és hátránya is van, de azt hiszem azért elhivatottság kell, hogy valaki ide költözzön.
Keresek már megtöltött dobozokat és elkezdem leragasztani őket, majd a bejárati ajtó mellé hordom őket.
4  Múlt / Mágiaügyi Minisztérium / Re: Aurorparancsnokság Dátum: 2023. 06. 09. - 21:28:33
TO; Enola


2004. május 24.
Kirándulás
16+

Azt hiszem, a legjobb lesz, ha gyorsan végzek a feladataimmal, mert később még szükségem van egy kis időre. Nem akarok hulla fáradtan hazaérni. Viszont közbejön egy apróbb ugyanakkor talán fontosabb feladat. Nem igazán szeretném, ha a parancsnokságon lenne rosszul egy diák. Örülhetnék éppen, hogy a Mungóból idejön valaki, de az nem August lenne, az alapszintű orvosi ellátásra pedig én is képes vagyok.
Az irodámban gyorsan megkínálom egy kevés sütivel és teával. Ez talán segít neki a felépülésben. Szeretném, ha úgy hagyná majd el az irodát, hogy minden rendben van már vele.
- Igazság szerint… nem feltétlenül a hely teszi. Inszomniás vagyok, így bár jó sokáig vagyok el alvás nélkül, vannak ennek hátulütői is, mint az látszik.
- Értem.
Soha nem volt az elalvással ilyen jellegű problémám. A PTSD másként hatott rám, bár akkor is voltak álmatlan éjszakáim. Ettől függetlenül egy rakás auror között lenni, mindenkiből mást hoz ki. Ha egy kis pihenés, kilépés a szűk és gyors program keretei közül segít, akkor természetesen muszáj megtenni.
- Eszembe se jutott aggódni, ez isteni finom.
- Ennek örülök. Mostanában kísérletezni szoktam az ízekkel és már megszoktam, hogy ez nem mindenkinek tetszik.
Persze volt már olyan, ami még nálam is kiverte végül a biztosítékot, pedig annyira érdekesnek tűnt eleinte. Meg mikor kigondoltam akkor is. Csak aztán nem igazán az lett a végeredmény, mint amire számítottam. Sokáig viszont nincs lehetőségünk erről beszélni, mert amíg az akták között pakolgatok, addig az asztalon lévő egyik boríték megemelkedik és felrobban mindenféle gázzal teleszórva az irodám levegőjét.
Ms. Hemmings kapja a legtöbbet belőle, mert ő van a legközelebb hozzá, lévén az asztalomnál étkezett éppen. A por azonban hamar elér engem is, és bár próbálom megakadályozni az elterjedését, a pálca hirtelen kirepül a kezemből. Ez így nem lesz jó. A legilimenciával nem tudok legyőzni senkit, a puszta erőhöz pedig kéne egy kicsivel tisztább fej, mint amivel most rendelkezem. Megpróbálok segíteni a kisasszonynak, hogy legalább kettőnk közül ő legyen egy picit magánál, és ha már azért jött ide, mert rosszul van, akkor ne legyen még szarabb állapotban.
- Nekem…az..még…nemmegy.
- Bassza meg!
Erre azért nem számítok. Ketten vagyunk egy ellen, nem kéne gondot okoznia ennek a szarházinak, és mégis kitalálta, hogy miként tud sarokba szorítani. Most ráadásul fölényben érzi magát, látom a gondolataiban. Játszadozik velünk, és élvezi is. Talán ez lesz a szerencsénk, mert ebben az állapotban alábecsül majd minket.
Az íróasztal felé fordulok, el kell érnem a pálcát.
- Stupor! Dormito! Valamelyik…
Valamelyik biztos menni fog a kisasszonynak, ha már ott van a kezében a pálca. Csak ne engem célozzon vele, hanem Billt.
Hallom, ahogy Agiel és Azazel az ajtón kívül ugatnak, és nyüszögnek. Most azért örülök neki, hogy nem voltak az irodában, mert nem tudom hogyan hatna rájuk ez a szer. Végül sikerül elkapnom a pálcát az asztalról, és azonnal alkalmazom is a buborékfej bűbájt a Ms. Hemmingsen, majd magamon is. Mélyeket lélegzek, de csak óvatosan. Biztos vagyok benne, hogy csak pár percig tart majd a hatás. Sietnünk kell.
- Jobban van, Ms. Hemmings?
5  Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Varázslati Traumák - Negyedik Emelet Dátum: 2023. 06. 01. - 20:55:04
TO; Elliot


2004. február 27.
Lélekvesztő után


Fáj itt látnom őt, és rossz érzés az, hogy a Rendről beszélünk, mert tudom, hogy talán soha nem értünk majd egyet ezzel kapcsolatban. Egyben sikerül dűlőre jutnunk. Az pedig az, hogy mind a kettőnknek erősen ajánlott az, hogy vigyázzunk magunkra.
- Ilyen egyszerű, Gabe, csak te akarsz ebbe többet látni.
- Talán igazad van.
Annyira nincs információnk a Rendről, és tudom, hogy sokan nem heverték ki még Tudjukki rémuralmát. Hogyan lehetett volna kiheverni, ha lényegében azonnal érkezett is a következő ellenség? A terror, amit alkalmaznak a lehető legjobb szó erre. Aki szerintük megfelel, retteg, hogy mikor kapják el. Aki még nem esett nekik áldozatul, retteg, hogy mikor fog. Senki sincs biztonságban, szóval szeretnék többet belelátni mindenbe ezzel az üggyel kapcsolatban, mert akkor talán fel tudok készülni. Mert megelőzni nem tudom.
Próbálom megértetni vele, hogy ebben az ügyben ne csak a jelennek éljen, hanem tervezzen kicsit. Ha sokat nem is, pár napra, talán pár hétre. Biztosítsa be magát, a családját. Úgy érzem, ez egy olyan remény marad, ami soha nem fogja elérni a célját. Ez az egész értelmetlennek tűnik a számára, látom rajta. És bevallom, kicsit bele is fáradtam, hogy győzködjem. Úgyis azt csinál, amit akar.
- Ne kezdjük ezt újra… csak menj most el, jó? Nyugodtan akarom megvárni a férjemet. Ennek a beszélgetésnek semmi értelme, Gabe.
Felállok az ágy széléről. Látom rajta, hogy bármiféle szó felesleges lenne. Elfáradt, pihennie kell. Túl sokáig maradtam.
- Rendben. Most elmegyek, de majd kereslek. Tudni akarom, hogy vagy.
Mert akármi is van köztünk, Elliot nem közömbös számomra. Nem tudok úgy tenni, mintha nem lenne az életem része. Mintha nem lett volna soha fontos nekem, hiszen még most is fontos. És pont ezért van valami, amiről nagyon szeretnék vele beszélni.
- Ha jobban leszel, mindenképpen beszéljünk. Nem erről, nem a Rendről, de valami fontosról.
Azt akarom, hogy tudja, már nem vagyok egyedül. August fontos nekem, a legfontosabb jelenleg. Elindulok kifelé a szobából, de az ágy végében még megállok, szólok Agielnek, hogy ideje indulni.


Köszönöm a játékot.  smiley
6  Múlt / A Királyság egyéb részei / Re: Berwick-upon-Tweed Dátum: 2023. 05. 31. - 20:46:29
TO; August


2004. június 1.
Újrakezdés


Már alig vártam, hogy vége legyen a munkaidőmnek. Ez az éjszakás műszak megölt szellemileg. Szerencsére sok érdemleges dolog nem történt, csak néhány kisebb rendbontás, amit az újoncok is meg tudtak oldani felügyelet mellett. Pont ezért sikerült kicsit pihennem. Kivételesen, megengedtem magamnak ezt, mert tudtam, hogy műszak után fontos dolgom van még.
August megkért, hogy segítsek neki kipakolni a régi családi házat Berwick-upon-Tweedben. Biztos nehéz lesz majd neki oda visszatérni. Mesélt már néhány szóval róla, de soha nem egyszerű visszatérni valahova, amihez fájdalmas emlékek kötnek. Remélem, ez a pakolás majd segíteni fog neki a múlt lezárásában és elüldözi azokat a szellemeket, amik néha kísértik.
Amint kilépek a liftből a fogadó szinten azonnal hazaindulok. Még indulás előtt el akarom rendezni a kutyákat, hogy elrendezzem őket. Valószínűleg még ma hazaérek hozzájuk, de ha mégsem, akkor se legyenek étlen-szomjan. Hópelyhet mondjuk magammal viszem, az ő része nem lesz gond. Otthonról egyenesen Berwickbe hoppanálok. A csendes kis falu egy félreeső utcájában találom magam. Kiveszem a kabátomból a címet, amit felírt nekem. Alaposan át akarom előtte azért kutatni a helyet. Nem szeretnék váratlan meglepetésbe botlani.
Emiatt a sok intézni való miatt nem mondtam, hogy mikor érkezem. Tudhatja már úgyis, hogy ha az utolsó pillanatban befut egy ügy, akkor a műszak sokkal hosszabban is kinyúlhat. Igaz, akkor írtam volna már üzenetet neki. Ahogy sétálgatok az utcácskákon valahogy olyan érzésem van, hogy kár lenne elhagyni ezt a kis nyugodt szigetet. Ide is könnyen vissza lehetne vonulni, ha el akarunk menekülni a munkánk vagy a nyüzsgés elől.
A ház elé érve megállok. Nem akarom csak úgy rátörni az ajtót, bár biztos vagyok benne, hogy már tudja, itt vagyok. Ha másért nem, Hópehely beront a házba. Az összes kutya szereti Augustot, de ő valamiért különösen odavan érte. Ahogy Asmodai is. Ők ketten azonnal befogadták és a család részének tekintették. A többieknek azért kellett még néhány találkozás, együtt töltött idő, hogy megbarátkozzanak vele. Nem mindenki viseli jól az új jövevényeket.
- August! – Indulok a házban a keresésére.
Látom, már jócskán előre haladt a csomagolással, nekem alig marad majd dolgom. Talán csak a cipekedés. Mikor megtalálom, magamhoz húzom és megcsókolom.
- Nagyon hiányoztál. Alig vártam már, hogy itt legyek.
Legfőképp azért, mert biztos szükség lesz egy lelki támaszra ahhoz, hogy ide vissza tudjon térni. Nem engedtem volna neki soha, hogy ezt egyedül csinálja végig.
- Mit segítsek?
7  Karakterek / Augustus Dion Pye / Re: 12-es lakás Dátum: 2023. 05. 28. - 18:43:19
TO; Augustus


2003. december 23.
Karácsony előtt


A teste közelsége olyan furán hat az én testemre. A melege engem is felmelegít. Nem érzem azt, hogy menekülnöm kéne, inkább azt érzem, hogy egy soha véget nem érő pillanatban szeretnék összeforrni vele. Vele, aki megadja nekem itt és most, amit más nem tud. A józanság talaján próbálok maradni, de úgy érzem, azzal harcolnék ellene. A melegsége és a vágyai ellen.
Aztán a pillanat elmúlik, el kell válnom tőle, hogy levegőt vehessek és kicsit összegezzem a gondolataim, érzéseim. Azt azonnal tudom, hogy az új év túl messze van ahhoz, hogy megvárjam a következő találkozást. Nem is akarok innen elmenni, nem akarom azt, hogy ez a zöld szempár ne rám tekintsen, hanem valami vagy valaki másra.
Nagyot dobban a szívem, amikor kijelenti, hogy nem akar ő sem várni a következő találkozásra. Ha tehetném, azonnal hazavinném magamhoz, de most még nem lehet. Ma még dolgom van, de holnap talán vagy karácsonykor. Végre lenne értelme a karácsonynak még akkor is, ha már elígérkeztem, hogy a parancsnokságon töltöm majd. A parancsnokság…
Érzem, ahogy egy félelem úrrá lesz rajtam. Érzem, hogy talán mégsem kéne ebbe belemenni. Auror vagyok, állandó veszéllyel a hátam mögött. Akarva akaratlanul belekeveredhetek bármibe, nem akarom, hogy úgy aggódjon, ahogy Elliot is tette. Emlékszem rá, ő hogyan nézett rám Metzgeréknél mikor visszatértem. Soha többé nem akarom látni azt a tekintetet.
- Sh… nem érdekel, mi lenne ha. Nyugodj meg, ne rohanj, csak élvezzük most ezt az egészet a maga módján… Ha baj lesz, megbeszéljük.
Jól esik az érintése, a csókja az arcomon. Megnyugtat. Az én életem egy állandó rohanás, nem tudok lassítani… eddig nem tudtam lassítani, mert valami mindig közbeszólt. Az élet pörög, és ha nem tudom tartani a lépés a jelennel, akkor lemaradok, és könnyen én lehetek az, akinek legközelebb pálcát szorítanak a fejéhez.
- Szerinted engem nem ér veszély? A Mungóba is bármilyen őrült besétálhat. Voltak már igen komoly attrocitások. De nem ezért kedvel valaki valakit. Ez csak a mellékes, amit elfogadunk a másikkal.
- Megbánja, ha bárki egy ujjal is hozzád ér – beletúrok a hajába, közelebb húzom magamhoz. Élvezem, hogy a keze a mellkasomon pihen, de… elkapom onnan a kezét.
- Ne, nem akarom, hogy megsérülj. Az átokpecsét… még azon keresztül is könnyen kárt tud tenni az emberben.
Túl aggódom. Talán August nem is olyan érzékeny rá, mint Elliot. De akárhogy is, az emlékek nem törlődnek csak úgy ki, nem tudom azt mondani, hogy nem lesz baj, amíg ki nem derül, hogy tényleg nem lesz baj.
Közel hajolok hozzá, arcát két kezem közé fogom, és megcsókolom. Most kell az ő nyugodtsága. Azt hiszem, sokat fogok tőle tanulni. Muszáj lesz.
- Most el kell mennem, de holnap találkozunk, rendben? Ha van bármi baj, szólj, és azonnal jövök.
Lehelek puha ajkaira még egy csókot, kényszerítem magam, hogy ne nézzek vissza, ahogy kilépek a lakásból, és elindulok vissza a Minisztériumba.

Köszönöm a játékot.  love
8  Múlt / Mágiaügyi Minisztérium / Re: Aurorparancsnokság Dátum: 2023. 05. 28. - 17:53:07
TO; Enola


2004. május 24.
Kirándulás
16+

Nem értem, mi ez a nagy felbolydulás a parancsnokságon. A kihallgatóban vagyok, most hoztam be valakit, és kéne mellém még egy személy. Nekem egy újonc is megfelelne, nem különösebben érdekel. Legalább tanulna valamit ezen a napon. A legilimencia segítségével úgyis kiszedem belőle, amit akarok.
Macmillan irodájában azonban nincs senki, így a keresésére indulok. Nem tudok róla, hogy bármilyen fontos megbeszélés vagy sajtó esemény lenne, azonban mikor meglátom a rengeteg diákot, már tudom, hogy mi ennek az egész szokatlan helyzetnek az oka. Komolyan, a főparancsnokság az elmúlt néhány évben nem csillogott így, és nem volt ilyen rendezett, mint most. Persze, tudom, hogy szükségünk van utánpótlásra, de azért ezt már túlzásnak tartom.
A csoport élén meg is látom azt a személyt, akit keresek. Sóhajtok egyet, mert nem hiszem el, hogy nem lett volna erre sokkal alkalmasabb személy, aki persze nem én vagyok. Ismerem a képességeimet, simán elüldözném a jelentkezőket. Intek egyet a fejemmel, hogy kéne pár szót váltanunk, de aztán meglátom a kislányt, és jobbnak látom, ha most nem zavarom meg ezt a bemutatót, sőt őt is inkább magammal kellene vinnem mielőtt rosszul lesz és medimágust kell hozzá hívnunk.
- Köszönöm szépen és sajnálom – mondja, miközben haladunk az irodám felé.
Azt hiszem, jobb lesz neki ott, amíg kicsit összeszedi magát és újra tud csatlakozni a társaihoz. Addig én is előkészítem a kihallgatást. Majd rábökök valakire, aki éppen kávézik, aztán elintézzük az ügyet.
- Mégis mit sajnál? Azt, hogy rosszul lett? Gondolom nincs befolyással rá. Ez a hely sok emberből sokféle reakciót ki tud váltani.
Nem értem, hogy miért kell valamiért bocsánatot kérni. Az eset megtörtént, valószínűleg nem is lehet rajta változtatni vagy előre felkészülni. Azt meg remélem nem gondolja, hogy engem feltart. Persze, jó lenne levezényelni a kihallgatást, de semmi sem fontosabb annál, hogy egy látogatóért lehetőleg ne a mentő jöjjön.
Az irodámban leültetem a székemre, majd a kisasztalról előveszek egy kevés kókuszos és csokis sütit, amit még tegnap csináltam, majd töltök egy kis citromos teát neki. Jeges tea, hogy valóban frissítő legyen.
- Egyen egy kicsit és igyon mellé. Segít abban, hogy jobban legyen. Minden saját készítésű, és nem akarom megmérgezni, ne aggódjon.
Azt hiszem, ez utóbbit nem kellett volna hozzátenni. Nem mindenki fél ettől, sőt, talán az emberek többsége egyáltalán nem fél ettől. Amíg falatozik, addig elkezdem rendbe tenni a korábban félbemaradt akták rendezgetését, aztán át kell majd néznem a postát is. Ha jól láttam, akkor be akarnak majd hívni megint meghallgatásra egy-két Wizengamot előtt lévő ügy kapcsán.
- Mr….mr…mr. Milton…
Nem lep meg, hogy a nevemet hallom. Az ajtónál ki van írva, és korábban Harold is említette neki. Nem hiszem, hogy ez a pár perc elég ahhoz, hogy jobb állapotba kerüljön, ezért odafordulok felé.
- Igen, Ms. Hemmings?
Igazából nem is kell válaszolnia a kérdésre, látom, hogy felemelkedik az egyik levél az asztalról, majd felrobban. Azonnal valamilyen por vagy mi keveredik a levegőbe. Kicsit fújt, de a lassan rám telepedő hatásából biztos vagyok benne, hogy nem fog megölni. A tiszta gondolkodásomat azonban hamar egyre vastagabb köd borítja be. Hallom, ahogy kattan a zár. Csapdába estünk a saját irodámban. Remek.
- Ki..kellene mennünk.
Ahogy eljutnak hozzám a kisasszony szavai rájövök, hogy akármit is kezdek a zárral, először muszáj megoldanom, hogy ne ezt a levegőt lélegezzük be tovább. Mielőtt még bármit tenni tudnék egy alak jelenik meg a tőlem távolabb lévő sarokban. Azonnal felismerem, bár egyre nehezebben megy a gondolkodás. Hogy a fenébe jutott be ebbe a szobába, keresztül a parancsnokságon? Hacsak nem használta ki a látogatást…
Előveszem a pálcám, hogy légbuborékot varázsoljak Enola és körém. Ahogy látom Taknyos Bill mindenre felkészült, csak arra nem, hogy ketten leszünk. Ha sikerülne kicsit kitisztítani a kisasszony gondolatait, és rávenni, hogy ne álljon az utamba, akkor nem lesz gond.
A pálca azonban kirepül a kezemből, és egyenesen az íróasztalon landol. A picsába, sokkal felkészültebbnek kéne lennem. Most viszont nincs nálam megfelelő bájital sem, a levegőt pedig egyenesen lehetetlen lesz így megtisztítani.
- Bubo… Buborékfej bűbáj!
Próbálkozom segíteni Enolának, hogy mit kéne tennie. Ami még lehetséges, hogy vagy visszadobja nekem a pálcámat, vagy egyszerre odaugrok érte, és reménykedem, hogy Bill nem előz meg engem.
9  Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Varázslati Traumák - Negyedik Emelet Dátum: 2023. 05. 20. - 20:42:32
TO; Elliot


2004. február 27.
Lélekvesztő után


Figyelem őt, ahogy itt fekszik az ágyon. Korábban én támaszkodhattam rá, most neki kéne rám, de ez már nem valósulhat meg. Csak annyit tudok tenni, hogy támogatom, ameddig lehet. Amíg kettesben tudunk lenni, és azután is. megfogadtam, hogy többet nem választom a munkámat, és tartani is fogom magam hozzá.
Tudom, hogy nem szeret itt lenni, de mégis idekerült. Muszáj volt, mert akármennyire is szeretné, ezt otthon nem tudta volna elintézni, helyrehozni magát. Mégis így nagyon esetlennek tűnik. És kicsit mókásnak is, mennyire ellenkezik a helyzettel, amibe került. Persze, valahol megértem, de ez a helyzet megváltoztathatatlan. Most már legalábbis.
Látom rajta, hogy valami nyugtalanítja. Akármennyire is próbálom megnyugtatni, ez a valami nem hagyja neki.
- Ne akarj ennek a közepébe kerülni…
Mit mondhatnék erre? Az ami megnyugtatná, nem feltétlenül van összhangban azzal, ami az igazság. De az igazság az, hogy…
- Nem akarok a közepébe kerülni. Rád és a hozzám közelállókra akarok vigyázni.
Augustra, Metzre és mindenkire, akik nekik fontosak. Én akarok lenni az a pajzs, ami megvédi őket a Rendtől. Ahhoz pedig, hogy ez bekövetkezzen, a közepében kell lennem, mert csak így lehetek egy lépéssel előrébb, mint ők. Így pedig csak annyit tudok ígérni, hogy szánt szándékkal nem keresem őket, nem jelentkezem olyan feladatokra, ami veszélybe sodorhat. De információt szerezhetek.
Megfogom a kezét, igyekszem megnyugtatni, ahogy ő is teszi ezt. Tényleg érzem, ahogy megnyugszom. Azt hiszem, beletörődött abba, hogy itt kell lennie egy kicsit. Még nem jött el az ideje annak, hogy beavassam valami nagyon fontosba. Majd, ha felgyógyul akkor.
- Kár ebbe belemenni egyelőre… A vér csak egy része ennek.
- Ebben igazad lehet.
De akkor ez még több kérdést vethet fel, amire meg kell találnom a választ. Vagyis találnunk, akár kettőnknek, akár a Macmillannek, ha előrébb akar jutni ebben az ügyben.
Hagyom, hogy elvegye a kezét, bár nem vagyok biztos benne, hogy kellőképpen sikerült megnyugtatnom… megnyugtatnunk egymást.
- Csak ne hajtsd őket. Ne robbants ki háborút, mert ez még nem az.
- Nem, ez még nem háború, de ha rövid időn belül nem történik valami, akkor az lesz belőle. Egyelőre sikerül kordában tartani, és a Rend is csak alkalmanként csinál felfordulást, ami csak fenyegető, de ha megkapnak minden információt, akkor be fognak indulni, ez nem kérdés.
A kérdés inkább az, hogy akkor mi hol fogunk tartani? Nagyon lemaradva, vagy sikerül valamennyire felkészülni? Elég lesz az egyén védelme vagy társadalmi szinten kell lépni?
- Ez nem a te dolgod, nem is az enyém… mi kis halak vagyunk a vízben, ha kell nekik a vérem, ha nem.
- Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lenne.
Még egyszer nem választom a munkámat vele ellenben, és senki mással ellenben sem. De egy éles helyzetben tényleg meg tudom tenni? Mi van, ha adott pillanatban muszáj lesz döntenem, és az sok mindenre lesz kihatással?
- Te se vagy képes nyugton a fenekeden ülni, ha a szeretted bajban van. Szerinted bármelyik szeretted nyugton lesz, ha te bajban vagy?
Itt nem csak saját magamra gondolok, inkább mindenkire. Egy valamiben a társadalom hasonlóképpen reagál, az pedig egy szerettünk veszélyhelyzettől való megóvása.
- Akármilyen kis halak is vagyunk, sajnos nem csak szemlélői az eseményeknek. Megváltani talán nem váltjuk meg a világot, de ahhoz hozzájárulhatunk, hogy jobb hely legyen. Ehhez pedig elég az, ha normálisan élünk meg minden napot, ami adatott nekünk.
10  Karakterek / Augustus Dion Pye / 12-es lakás Dátum: 2023. 05. 07. - 23:04:55
TO; Augustus


2003. december 23.
Karácsony előtt


Jó érzés August társaságában lenni. Megnyugtat és nem érzem azt, hogy a hátam mögé kéne figyelni valamilyen támadástól tartva. Itt mintha nem lennék annyira harckészültségben. De az itt az most vajon a lakást vagy az ő személyét jelenti? Ezt még nem tudtam eldönteni, de ha belegondolok abba, hogy a saját lakásomnál sem érzem ezt, holott tudom, hogy nem tudná csak úgy megtalálni bárki is, akit nem akarok… akkor ezen a gondolatmenten végighaladva a különösen nyugodt érzés inkább Augustnak köszönhető.
Ezt meg is erősíti bennem az a tény, hogy elfogadja a meghívásomat. Azt hiszem, leginkább azért hívom meg magamhoz, hogy még több időt tudjak tölteni a társaságában.
- Esetleg egyik nap bejöhetnél a Mungóba és egyeztetjük a beosztásunkat. Mostanában éjszakás vagyok, a szombatok és péntekek szabadok.
- Rendben. Ha nem gond, a karácsony elég kaotikus szokott lenni, inkább már az új évben lenne ez a délutáni összejövetel.
Igazából nem is tudom miért mondom ezt. Egy szabad délutánnak muszáj még a kaotikus karácsonyi időszakban is lennie. Mondjuk, ha a Rend még közbeszól, akkor örülök, ha aludni haza tudok majd menni. Ha meg mégis úgy alakul, hogy nyugodt lenne a karácsony, akkor talán korábban… azt hiszem túlbonyolítom a dolgot. Csak nem tudom miért.
Inkább a kávémra figyelek, amit gyorsan felhörpintek, és hogy ne gondoljak azokra a hosszú másodpercekre, amíg a kezünk összeért, feltakarítok a kutya után. Azt hiszem, most már biztos vagyok benne. Nekem kell ez a nyugalom, csak nem tudom mégis hogyan? És ha csak tesztelt? Ha az, hogy hozzám ért, neki nem is jelentett semmit? Könnyen megnézhetném a gondolatai között, de az illetlenség lenne, és nem is így kéne kezdeni a kapcsolatunkat legyen akár baráti akár… valami több.
Nem tudom milyen egy kis iskolás lány, de makogni kezdek a kávéról, és a biztonságról, és éppen csak annyit nem mondok neki, hogy de most már megnyugodhat. Ha kell akkor itt hagyom a kutyát is. Akkor legalább lenne lehetőségem ismét látni őt. Sóhajtok egyet, mert tudom, hogy a magam köré épített falon nem tud majd áttörni, de ha egyáltalán megpróbálja, akkor is problémája lehet belőle. Megsérülhet, megsérthetem.
- Én… ööö… Örülök… neki…
Eddig olyan összeszedettnek tűnt, most pont ezért meglep mennyire széthullottnak tűnik. Vajon mi lelte? Talán köze van ahhoz az emberhez, aki miatt olyan gyorsan el kellett hagynunk az Abszol utat?
Aztán váratlanul megcsókol. A testem megmerevedik, erre nem igazán voltam vagy talán vagyok felkészülve. A következő pillanatban azonban elernyedek, a karjaim is lendülnek és körbeölelem a testét, kicsit közelebb is vonom magamhoz. Nem tudom mi ütött belém, csak annyit tudok, hogy hagyom magam az árral sodródni. Nem tudom mennyi idő telik el, nem tudom, akarom-e egyáltalán tudni. Azt tudom, hogy mikor végül szétválunk, akkor máris újra akarom őt csókolni.
- Mit szólnál, ha mégsem várnánk azzal a meghívással az új évig?
Az egyik felem mohón akarja őt, de a másik felem nagyon is kongatja azt a bizonyos harangot, ami arra figyelmeztet, hogy nem lesz ennek jó vége. El kéne löknöm magamtól, mielőtt még ő is megsérül. Talán már most el kéne ezt mondanom neki, de valahogy nem tudom rávenni magam. Meg kéne adnom neki a választási lehetőséget.
- August, biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet lenne? Ketten… mi… Te egy auror oldalán, akkor mikor állandó az életveszély.
Remélem, nem veszi úgy, hogy el akarnám utasítani. Talán csak esetlenül próbálom ráébreszteni valamire, ami nekem teljesen egyértelmű, és mégsem. Vele akarok lenni, ugyanakkor meg akarom védeni, saját magamtól.
11  Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Varázslati Traumák - Negyedik Emelet Dátum: 2023. 04. 26. - 20:12:31
TO; Elliot


2004. február 27.
Lélekvesztő után


Emlékszem, mikor egy küldetés után pont fordítva voltunk a szobában. Akkor én voltam a beteg, és ő jött vigyázni rám. Most akármennyire is ellene van, fordított a helyzet és nem is fog addig megváltozni, amíg nem vigyáz magára. Valahogy meg kéne értetnem vele, hogy ne vegye félvállról a veszélyt. De mégis miként? Ha fenyegetem, akkor megsértődik, és a végén megint összeveszünk, ha viszont kérem, akkor meg nem vesz komolyan. Szóval csak sóhajtok, majd lesz, ahogy lesz.
Mondjuk nem gondolom, hogy ehhez a beépülés lenne a legjobb módszer, főleg akkor, ha az én vérem nem elég jó. Bár, ezt még ki tudja megmondani, valahogy nem sikerült megcsapolniuk, amit melegen ajánlok nekik. Vagyis, az egy teljesen más helyzetet eredményezne, nem tudom mi lenne a legjobb helyzet. De addig is, amíg kitalálom, hogy mi legyen, jobb ha nyugton maradok. Mindenkit ez nyugtatna meg. Augustot és Elliotot is. Engem viszont az nyugtatna meg, ha őket biztonságban tudnám, és ez nem lehet úgy, hogy céltábla van rajtuk.
Figyelem, ahogy a pálcájáért nyúlkál, és nem, egyáltalán nem áll szándékomban segíteni neki. Nem azért, mert félnék, hogy leátkozza a fejem, inkább azért, hogy továbbra is nyugton maradjon amennyire csak lehet.
- Milyen szarság?
Azt hiszem, a békesség érdekében erre a kérdésre nem válaszolok. Jobb lesz mind a kettőnknek. Persze, ha szeretné, akkor nagyon szívesen kifejtem, de most jobb lenne inkább a nyugodtabb vizekre evezni a témát. Pont ezért, megígérem neki, hogy nem fogok marhaságot csinálni a beépüléssel, és a saját szakállamra történt nyomozással.
- És mégis mit vársz tőlem? Én mit tegyek? Én csak kívülről tudom szemlélni ezt az egészet. Amint a gömb közelébe kerülök, a testem ezer darabra akar szakadni…
- Akkor ne menj a közelébe. Ne tegyél olyat, amivel felkelted magadra a figyelmet. Csak ennyit kérek.
Tudom, hogy ez sem könnyű, főleg, mert a legtöbb esetben a tanúvallomások alapján csak belecsöppennek az események közepébe. De ha ezt nem is tudja vagy tudom megakadályozni, akkor is, kövessen el mindent annak érdekében, hogy távol maradjon tőle. Azt hiszem, hogy ennyi még azért teljesíthető. Cserébe én se fogom szándékosan keresni a bajt.
- Nem foglak odaengedni.
- Nem is kell, nem megyek én sem. De te is beláthatod a saját tapasztalataid alapján, hogy sokszor nem kérnek engedélyt ehhez. Te is csak belecsöppensz az események sodrásába, és én is a másik oldalról. Aurorként nem nézhetem azt, hogy te szenvedsz, a kollégáim dolgoznak és megpróbálják megállítani őket.
Hagyom, hogy a kezét a combomra tegye. A kezem én is ráteszem az övére, egy kicsit meg is szorítom. Azt akarom, hogy tudja, mellette állok. Majd együtt kitaláljuk a következő lépést mind a kettőnk érdekében. De valóban csak kettőnk érdekében?
- Neked is meg kell értened valamit. Te egyedül sosem fogod megoldani ezt vagy tönkre tenni a rendet.
Kicsit megingatom a fejem. Elliot valamit elfelejt. Én soha nem vagyok egyedül és most nem a kutyákra gondolok.
- Én nem vagyok egyedül. Itt vagy te, a testület és van néhány szívesség, amit be tudnék hajtani a Zsebpiszok közből is.
Van, de nem szívesen használnám fel akkor, amikor még kérdéses a siker. Plusz a legtöbbjük nem tartoznak akkora szívességekkel, hogy életveszélybe sodorják magukat. Szóval esélyesen ott egy ilyen akció után én lennék az, aki adós maradna. Az pedig nem lenne jó felállás a részemre.
- Kell valamit találni, amivel a közelükbe mehetek. Amitől nem érzem ezt a szaggató érzést… és akkor… akkor megpróbálhatjuk őket együtt eltenni lábalól.
Sóhajtok egyet. Igaz, ez lenne a legelső lépés, de mégis mi lenne az a lépés.
- Ismerik a nevedet, ki tudja még mennyi információt tudnak rólad. Akár csapdába is csalhatnak, kihasználhatják a gyengeségeidet a céljuk elérése miatt. Az nem lenne elég, hogy lepecsételjük a véredet, hogy sehogy se férjenek hozzá, és ezzel érdektelenné válj, vagy ne találjanak meg.
Lesz min gondolkodnom, és talán kikérem majd August véleményét is. Talán neki eszébe jut valami. Nekem csak alap medimágusi ismereteim vannak, ami szükséges egy harctéren. Aztán eszembe jut valami.
- Mit tudsz a férjed véréről? Ha Benjamin vére megfelelő, akkor esélyesen a testvéréé is. De ha az övék jó, akkor Rosie is célpont lehet. Ahogy az öcséd is.
Sóhajtok egyet. Fel kéne térképezni, hogy mégis mi az a pont, ami megkülönbözteti Elliotot a többiektől. Főleg a Fawcett lánytól. Ha genetikus, akkor talán lehet valamit tenni az elkerülés és védelem érdekében.
12  Karakterek / Augustus Dion Pye / 12-es lakás Dátum: 2023. 04. 25. - 20:51:57
TO; Augustus


2003. december 23.
Karácsony előtt


Nem tudom a karácsony teszi-e ezt, vagy a kellemes meleg, ami itt benn körbevesz, de az biztos, hogy megváltozott közöttünk a légkör. Eddig csak egyszer találkoztunk, akkor is elég hivatalos légkör volt körülöttünk. Ez most viszont más. Olyan jó érzés, és azt is érzem, hogy bár nehezen, de kezdem levetni magamról az álarcomat. Ezért is ajánlom fel neki, hogy tegeződjünk munkán kívül. Akár most is elkezdve.
Aztán olyan természetesen bukik ki belőlem, hogy akár át is jöhetne egyszer hozzám. Még magam is meglepődöm rajta. Ennyire természetesen talán csak Elliotnak és Metznek ajánlottam fel valaha ezt az egészet, és mind a ketten közel állnak hozzám. A legközelebben. Persze, a kutyák jó indok, de nem csak figyelemelterelés? És kit akarok megtéveszteni? Nem hiszem, hogy August ne látna át a szitán.
- Jó lenne. Mármint nagyon szívesen.
A szívem egyszerre mintha nagyot dobbanna. Talán nagyobbat, mint amekkora egy ilyen egyszerű meghívás után elvárható lenne. Mi történik velem? Miért történik ez velem? Teljesen össze vagyok zavarodva, de remélem ez nem látszik teljes egészében rajtam.
- Örülök, majd egyeztessünk egy időpontot. Egyikünk sem az irodai munkaidőben dolgozik, hogy a hétvégénk szabad legyen.
Hirtelen megint olyan természetes lesz megint. Ez csak egy vacsora lesz, igaz? De szeretném, ha több lenne. Végigfut rajtam egyfajta bizsergés, ahogy hozzám ér. Nem akarom elvenni a kezem, jól esik az érintése.
- Bocsánat, csak ha megittad, akkor, elmosogatok.
- Öhm… – Lenézek a bögrére, még van benne egy kevés kávé, de nem akarom egyelőre elengedni őt, még akkor sem, ha jelenleg ő fog engem.
Várok egy pár pillanatot, amíg elveszek zöld tekintetében, de aztán kihúzom a bögrét, és kiiszom a maradékot, majd visszanyújtom felé. Igen, így esélyt adok rá, hogy ismét összeérjen a kezünk.
- Köszönöm, nagyon finom volt a kávé.
Most nagyon hülyének érzem magam. Amolyan pótcselekvésként, hogy ne gondoljak az elmúlt pár pillanatra folyamatosan, felveszem a földről a letett vizes tálat. Azt hiszem, most már nem lesz rá szükség, és mellette tiszta víz lett a padló is. előveszem a pálcám és felszárítom azt a kis foltot.
Valamiért kongat bennem egy harang. Egyre hangosabban. Ha most belemennék ebbe az egészbe, akkor őt is meg fogom sérteni, mint Elliotot. De hozzá hasonlóan August sem érdemelné meg azt a bizonytalanságot, ami a munkámmal járna. Nekem inkább egyedül kéne maradnom.
- Én… Azt hiszem, ide nem követett senki… – térek vissza esetlenül a stabilitáshoz.
Ahhoz, amihez értek, és ahhoz, ahol biztonságban érzem magam. Visszaépítem a falat magam köré, még akkor is, ha jól esett kinézni a másik oldalon. Akkor lesz a legjobb, ha ott maradok és nem esik senkinek sem bántódása.
Kicsit toporgok, amit Asmodai is észrevesz. Azt hiszem, nem tudja eldönteni, hogy most megyünk, jön az új parancs vagy egyelőre még maradhat elterülve a földön.
- Én… köszönöm a kávét, nagyon finom volt.
13  Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Varázslati Traumák - Negyedik Emelet Dátum: 2023. 04. 18. - 19:11:10
TO; Elliot


2004. február 27.
Lélekvesztő után
16+

Vajon mikor jön majd rá, hogy nekem nem tud hazudni? Még akkor is, ha nem olvasok a gondolataiban, majdnem úgy olvasom őt is. Persze, ettől még könnyen tud előlem eltitkolni dolgokat, de nagyon kevés az ehhez hasonló esemény. Ha nem személyesen tudok meg tőle valamit, akkor van egy-két ember, aki a Zsebpiszok közből jelent. De ez most nem is annyira fontos.
- Ebben a pillanatban inkább hugyoználak arcon, minthogy segítséget kérjek…
- Ugyan már, annál te sokkal kultúráltabb vagy. Tudom, hogy attól csak rosszul éreznéd magad. Meg aztán a medimágusok sem örülnének neki, ha utána ágyneműt kell cserélniük. Nem szeretik a problémás pácienseket.
De azt hiszem, erről ő is tud. Ha máshonnan nem, az öccse révén mindenképpen. Ami viszont a többi dolgot illeti. A baj megtalálja, akár akarja, akár nem, és most már inkább igen, mint amennyire nem. A vére értékes, és nem csak az apjának, hanem a Rendnek is. Sóhajtok egyet, mert tudom, hogy amennyire felelőtlenül gondolkodik erről, annyival több munkát fog adni nekem és a pasijának is.
Csak nem értem, hogyha ennyi mindenen ment keresztül, akkor hogy veheti ennyire félvállról? Arról nem is beszélve, hogy családja van. Ha a Fraser fiú miatt nem is szedi össze magát, már van egy kislánya, akire szintén tekintettel kell lennie. De erről komolyan fel kéne világosítanom azok után, hogy Forestnél szintén vannak még gyerekei?
Szóval, ha ő nem teszi meg, akkor majd megvédem én a seggét. Komolyan mondom, hogy ha kell akkor ezért összefogok a pasijával is. Van olyan dolog, ami miatt nem tehetek úgy, mintha egy ember nem létezne. A legjobb módja mondjuk az lenne, ha sikerülne beépülnöm. Az jót tenne Macmillannek és Elliotnak is.
Látom, hogy ez nem tetszik neki. Ha nem lenne ennyire gyenge, akkor talán meg is kapnám a magamét, de ideje lenne felnőnie. Vannak olyan események, amiknél érdemes elé menni a történéseknek, és nem megvárni, amíg már visszafordíthatatlan lesz.
- Hogy lehetsz ilyen érzéketlen barom… Add ide a pálcámat, hogy leátkozzam az arcod…
Elkezd matatni az éjjeli szekrényen, de szerencsére elég messze van ahhoz a pálca, hogy ne érje el.
- Azért vagyok ilyen érzéketlen barom, mert kell valami, ami felnyitja a szemed. Így talán megérted azt, hogy mit érezhet a családod, mikor ennyire nemtörődöm módon figyelmen kívül hagyod a veszélyt csak azért, mert korábban már minden szarból kimásztál. Bassza meg, mi van, ha legközelebb nem lesz szerencséd, és itthagyod ezt a kibaszott világot? Mi lesz a lányoddal? A fiaddal? Azt hiszed, hogy nekik nem hiányoznál?
Sorolhatnám még tovább is a tényeket, ha másért nem azért mindenképpen, mert ő sem lesz már fiatalabb. A sok átok, amit elnyelt egy idő után ki fogja készíteni a testét. Vajon miért került most is ide? De legfőképp, ezt ő miért nem látja? Miért nem fogja fel, hogy nem játék, amit csinál?
- Miért nem érted meg, hogy az életed többet ér ezeknél?
- Megértettem. Ezért vagyok most itt, és nem harcolok ellenük a Mágus téren. De te miért nem érted meg, hogy az életed többet ér, mint az a sok szarság, amiben hiszel, hogy majd megvédenek?
Intek Agielnek, hogy maradjon nyugodtan. Ha eléri a pálcát, hogy megátkozzon, legalább befekszek ebbe a kórterembe mellé, mert nem fogok védekezni vagy bocsánatot kérni azért, amit mondtam. De remélem, azért a nagy kalapálás közben felfogta azt, amit mondtam. Az óhaja, hogy őt válasszam és ne a munkám… hát megtettem.
- Elliot, vedd észre te is, hogyha azt akarod, hogy minden úgy legyen, ahogy te akarod, akkor neked is idomulnod kell kicsit. Az eseményeket nem tudod befolyásolni, ha csak szemléled őket. Az utólagos tűzoltás csak átmeneti megoldás.
Ha meg akarjuk fékezni a Rendet, akkor ideje lesz egy kis előnyre is szert tenni.
- Megígérem, hogy nem fogok önként jelentkezni egy ilyen munkára, rendben? De nem fogom végignézni, ahogy tőled elvesznek mindent. Ezt gondolom megérted.
14  Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Varázslati Traumák - Negyedik Emelet Dátum: 2023. 04. 10. - 18:37:03
TO; Elliot


2004. február 27.
Lélekvesztő után


Nézem és figyelek. Nézem, ahogy az ágyon fekszik, egyelőre nincs magánál. Majd felébred, hadakozik az orvossal és tudom, hogy nem akar itt lenni, mégis muszáj neki. Nem szólok, mert amíg a vizsgálat folyik, addig nekem itt nincs szavam, és valószínűleg utána is csak azért, hogy itt tartsam. Bármi áron. De én nem az vagyok, akinek ez lenne a feladata.
Mégsem hagyhatom csak úgy itt szenvedni. Legalábbis a földön nem, ezért odamegyek és visszafektetem az ágyba. Akármennyire nem tetszik neki, nem érdekel. Néha nem árt, ha alaposan kipiheni magát az ember egy nagyobb trauma után.
- Túl reagálod… jól vagyok…
- Ha jól lennél, akkor nem a földön fetrengve próbáltál volna kijutni innen. Vagy nem is tudom, mi volt a célod vele.
Közben Agiel felugrik az ágy végébe kicsit nyomatékosítva, hogy Elliot addig biztos nem fog felállni innen és meglépni, amíg mi itt vagyunk. Hogy a távozásom után mi lesz vele, azt nem tudom. De ha holnap visszajövök és nem lesz itt, akkor az már a saját döntése lesz.
- Ez ciki lesz, ha pisilnem kell.
- Tudod, van egy szád és szerintem ki tudod nyitni a megfelelő időben, ha pisilned kell. De hozok ágytálat is, ha kérsz, és akkor jelen állapotodban nem kell a segítségemet kérni, amíg kimegyünk a mosdóba.
Ismerve őt, szerintem előbb teszi tönkre a veséit, minthogy ágytálat kérjen. Ismerem már annyira, hogy tudjam, azért vigyáz magára és túl büszke lenne hozzá. De nem is ez a lényeg, most inkább azzal törődjünk, hogy mégis mi a francért kerülgeti megint a baj. Miért nem tud csak egyszer kimaradni belőle.
- Nem kell testőr… Ne aggódj ennyire miattam. Semmi értelme.
- Ha nem lenne értelme az aggódásnak, akkor nem is tenném. De tudod, amíg megtalál a baj, addig biztos nem fogok leállni vele. Tudod, az nem járja, hogy csak te aggódsz értem, de én ugyanezt nem tehetem. Mert ha legalább a Fraser fiú ott lett volna, akkor még megérteném ezt a kérésed, de így…
Mostanra valahogy megbarátkoztam a tudattal, hogy ő ott van neki, de ebben nagyon sokat segített az, hogy mellette tényleg biztonságban tudhatom Elliotot. És azt hiszem, ez az elfogadás sok mindenben segített. De ettől még nem fogom teljesen elengedni vagy magára hagyni.
- Csak nem akarom megijeszteni Aident…
- Hát, azzal már elkéstél. Szerinted, mikor a Rend a nyomodban van, akkor majd nem fog aggódni miattad? És még véletlenül se mondd azt, hogy nem fogod beavatni ebbe az egészbe, ami a Mágus téren történt, mert akkor személyesen fogom őt felkeresni és megteszem én.
Mélyen a szemébe nézek. Ez most már nem vicc. Az a csuklyás alak megmondta, ha önként nem adják a vérüket, akkor el fogják venni. Ez pedig annyit jelent, hogy állandó veszélyben lesz, mert bármikor lecsaphatnak rá.
- De ha nem fogadsz szót, akkor majd valahogy bejutok közéjük, és elintézem, hogy rád ne vadásszanak. Valószínűleg egyébként is jól jönne egy belsős ember Macmillannek.
15  Karakterek / Augustus Dion Pye / Re: 12-es lakás Dátum: 2023. 04. 10. - 17:17:34
TO; Augustus


2003. december 23.
Karácsony előtt


Óvatosan lépkedek Mr. Pye nyomában a konyha felé. Nem akarok illetlen lenni, így nem nagyon nézelődök, de azért gyorsan felmérem a terepet. Legalább egy kicsit, pont csak annyira, ha kérdezi a véleményem, akkor el is tudjam mondani.
A konyhában hálásan nézek rá, amikor leteszi a tál vizet. A kutyáim a társaim, nem csak munkaeszközök, segítségek a feladataim elvégzésében, de az életem részei. Nem tudom, mihez kezdenék nélkülük. Persze, biztos találnék a helyükre másokat, de ők már nem lennének ugyanazok.
- Igazán hálás vagyok. Nem mindenki ennyire figyelmes velük kapcsolatban. A legtöbbször csak akkor veszik tudomásul a létezésüket, amikor a vicsorgó fogaikkal találják szembe magukat.
Aztán a szemére terelődik a szó. Bevallom, már az első alkalommal feltűnt, amikor a közösen dolgoztunk. Nem mertem rákérdezni, úgy gondoltam, nem az én dolgom. Akkor még nem akart beszélni róla, teljesen jogosan, most viszont magától elmeséli. Történik itt valami talán? Azt hiszem, ezt nevezhetjük lassan a bizalom kialakulásának.
- Nem, ez nem étel volt. Egy erősen mérgező növény nedve ment a szemembe, mikor közelebbről megnéztem magamnak. De tény, hogy olyan helyen volt, ahol nem számítottam ilyesmire.
Bevallom, először meglep a történet, de aztán magyarázatot kapok. Végül is, azért mert valaki tapasztalt a saját szakmájában, még érhetik meglepetések. Ettől függetlenül remélem, hogy engem nem ér majd itt meglepetés. Az mondjuk nagyon letaglózna, mert a medimágust nem úgy ismertem meg, mintha képes lenne orvul hátba támadni.
- Jártam kezelésre. Rengeteg ideig, de aztán így maradt a dolog. De igyunk arra, hogy milyen kellemesen elbeszélgettünk ma!
Megfogom az elém letett csészét. Jó érzés ez a meleg, ami a kinti hideg után átjárja a testem. Azt hiszem, hogy jól fog esni ez a kis meleg.
- Rendben, igyunk erre, és ha már itt tartunk, akkor szerintem a munkán kívül akár tegeződhetnénk is.
A kezelések nálam is sokáig tartottak, ha valamilyen komolyabb átok talált el. Arról nem is beszélve, hogy a lelki sérülések gyógyulása sokkal tovább tart. Talán némelyik még mindig nem múlt el teljesen, és néhány talán csak azért nem fáj most már, mert nem emlékszem rájuk.
- És maga, Mr. Milton, szintén agglegénylakásban lakik?
- Nos, ami azt illeti igen. Van egy házam Chiltern Hillsnél. Teljesen rejtett, talán még ennél is jobban le van védve, és mivel a semmi közepén van, gyalogosan sem megközelíthető.
Azt hiszem, ennél többre nem is vágyhatok. A munkahelyem nyüzsgése után jól esik a nyugalom, és ott kényelmesen tudom a kutyákat is kiképezni. Nem kell attól tartani, hogy bármilyen zavaró tényező közbe avatkozna.
- Egyszer igazán eljöhetne. Mondjuk egy vacsorára. Megismerkedne a testvéreivel is – mutatok a kutyára, aki eddigre befejezte a lefetyelést és kényelmesen elnyúlt a padlón.
Oldalak: [1] 2 3 ... 16

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.09 másodperc alatt készült el 28 lekéréssel.