 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2025. 03. 10. - 10:18:16
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Hogy mit jelenthetett Minni számára az azelőtt pontosan... azt nagyon szerettem volna kideríteni, de éreztem, erre még egy kicsit várnom kell.
Ám cseppet sem éreztem magam türelmetlennek, többek között ezt szerettem legjobban a barátságunkban... hogy most már bizonyíthatóan kiállta az idő próbáját, hisz épp onnan tudtunk folytatni mindent, ahol abbahagytuk. És ez olyan megnyugtató és felemelő volt, hogy nagy hálámban majd' elpityeredtem. Ha kettesben maradtunk volna még egy kicsit, valószínűleg ez meg is történt volna, csakhogy drágalátos bátyám jelenléte ezt az érzelemkitörést most elodázta valamelyest.
- Pont a pokolba? Sosem hittem benne... Nem mehetnénk valahova máshova? Mondjuk ha nyaralni vágyunk, akár oda is elnézhetünk, ott biztos meleg van - eresztettem meg a kissé gyenge poént mosolyogva. Hiába, ennyi ribizlirum után már csak megengedtethető nekem, hogy romoljon a humorom színvonala. Szerencsére a bátyám helyt állt helyettem is. Igaz, most poénkodós helyett inkább bókolós kedvében volt.
- Ne aggódj, Hölgyem, bármiféle elvárás nélkül jöttem, úgyhogy ha egyetlen vicces mondatot sem mondasz ma, én akkor is boldog leszek, szimplán attól, hogy élvezhetem a társaságod. Erről a lenyűgöző illatról nem is beszélve - hajolt finoman közelebb Minniehez Giacomo, és cukiskodva beleszimatolt a levegőbe, mintha csak egy pohár bort elemezne éppen.
- Gyümölcsös, de száraz. Enyhe étcsoki illattal vegyített, sőt, még egy kis füstös aromát is érzékelek benne, ha nem csal a szimatom - kacagott fel jóízűen, mire nem tehettem róla, belőlem is kiszakadt egy kis önfeledt röhögés. Hiába, Giacomo mellett soha nem unatkoztam, és bár szívesen lettem volna még kettesben barátnőmmel, nem zavart az este ilyetén alakulása. Éreztem, hogy hármunk dinamikája kiválóan fog működni, így hát helyeslően bólogattam a felvetésre, hogy együtt távozzunk.
- Igen, induljunk is hamar! Gia, talán te tudod, hol van annak a bizonyos feneketlen pokolnak a feneke... Ha valakiből, belőled kinézem, hogy járt már ott - ugrattam kaján vigyorral a tesómat, majd felhajtottam azt a bizonyos kilépőt. Aztán felpattantam a helyemről, és életem két kedvenc emberébe karolva megindultam a kijárat felé, hogy belevessem magam az ismeretlenbe. Az egyetlenbe, ami még előttem állt és őszintén vonzott.
Én is nagyon köszönöm! Élmény volt!  |
|
|
|
|
2
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 12. 25. - 12:29:07
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
A kosztümös románc ötletére elnevettem magam, mert őszintén szólva én szerettem az ilyeneket. Volt valami különös, meghitt hangulata az ilyen filmeknek és könyveknek, nem egyszer olvastam újra például a Bűbáj és becsületet, ami egy 18. századi szerelmi történet. Ebben például szívesen szerepeltem volna, ha megfilmesítette volna valaki.
Annyira imádtam ezt az estét, amikor semmi mást nem tettünk, csak megfürdőztünk egymás aurájában, mint régen. Nem bírtam ki és hangosan felnyerítettem a Nottos poénra, közben magasról téve rá, hogy a direktorom zavartan lesüti a szemét a hangra. Igen. Ez voltam én. Nem voltam tökéletes, mindig kifonomult és megközelíthetetlen. Ez a nyerítés annyira jól esett most, olyan felszabadító volt, hogy önmagamat adhattam, abban a színészi közegben, ahol egyébként senkit nem érdekelt a saját személyiségem. Mindig azokat a színművész mágusokat ismerték el leginkább, akik egy pillanat alatt át tudtak szellemülni egyik szerepből a másikba... és közben már el is felejtették, hogy kik ők valójában. Akik nem akadékoskodtak, nem kérdeztek, nem tiltakoztak... csak csinálták a dolgukat, mint a gép. És az, hogy én nem akartam ilyen lenni, csak most, Minnie mellett tudatosult bennem.
Ez az érzés erősen motoszkált bennem, miközben a szerelemre terelődött a szó. Hát igen... az igazi szerelemnek is pont az a lényege, hogy önmagáért szereti egymást a pár.
- Megértelek... Tényleg olyan a szerelem, mint valami vallás. Hit kell hozzá, másképp nem működik. Én hiszek benne. És talán pont ez a vesztem - vallottam be finoman megrántva a vállamat. Lawrence-szel minden olyan volt köztünk, mint a nagykönyvben. Én azért szerettem meg, mert ilyen vad, megtörhetetlen jellem volt... és aztán amikor utolérte a végzete, elátkoztam a természetét. Tipikus. Minden éremnek két oldala van, és az ember az egyikkel nem akar szembesülni addig, amíg az élet keményen arcul nem csapja vele. Annak az éremnek a nyoma még mindig ott virított képzeletben az arcomon, így esélytelen volt, hogy újra nyissak... úgy igazán. Nem akartam megint megégetni magam. Legalábbis a közeljövőben biztosan nem. Nott és családi belügyei elég bonyolultnak tűntek ahhoz, hogy érezzem, Minnienek is nagyon kell vigyáznia ezzel a famíliával.
- Basszus... Ez durva... azért remélem nem keveredtél bele nagyon ebbe a káoszba - aggodalmaskodtam, miközben én is az utánpótlás után nyúltam. Ez volt az a pont, amikor már nem számoltam, hányadik pohárnál is tartunk.
- Igenis hogy jobb vagy. Te nem vagy nárcisztikus! Ezt akár írásba is adom, mint tiszteletbeli pszicho-medimágus - nevettem fel újra. A könnyed hangulat most egyre forróbbá csapott át, révén Gia Minnie irányába lövellt vágyakozó pillantásainak. Örültem, hogy barátnőm nem írja le rögtön a bátyámat a szexuális beállítottsága miatt. Jó lett volna, ha esélyt kapnak egy kis szórakozásra mindketten. Biztatón biccentettem hát Gia felé, majd amíg átverekedte magát a tömegen, gyorsan előadtam a percek óta bennem motoszkáló ötletet barátnőmnek.
- Merlinre... el sem tudom mondani, mennyire jó veled... Figyi, nem megyünk tovább valamerre? Akár Giával? Úgy érzem, egy kicsit több tér jól esne... valami más közeg... nem tudom. Itt olyan sűrű minden. És igen, egy kilépőt még simán megérdemlünk, drága Szemelém... - utaltam a Hold Istennőjére, aki - kisugárzása alapján - akár barátnőm is lehetett volna, a színpadon épp úgy, akár az égbolton. Gia közben mellénk ért, így kicsit átadtam neki a terepet.
- Helló hölgyek... Nahát, Minerva Balmoral... ezer éve... - könyökölt Gia mosolyogva Minnie mellé, majd rám pillantott. - Gondolom végtelen mennyiségű történethez kell felzárkóznotok, most, hogy újra együtt vagytok... és ennek a fele bizonyára nem való avatatlan füleknek - hangzott fel az a meleg nevetés, amit már évtizedek óta hallgattam.
- De azért egy ital erejéig remélem eltűritek a társaságom - nézett kérdőn Minnie-re bátyám, majd kikért nekünk még egy italt. Ahogy a pultos letette elénk az x-edik felest, a ribizlirum bordó fénye immár kezdett megrészegíteni... és átjárni, beburkolni, tompítani hétköznapi valómat. Hálám érte. |
|
|
|
|
3
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 11. 10. - 22:23:44
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Hogy Minnie csodálatot érez irántam... ez a vallomás igazán meglepett, és meghatott. És egyszerűen... boldoggá tett. Nagy szavak ezek, főként miután ugyanonnan indultunk, és mint egyivásúak, valahol most is úgy éreztem a társaságában, hogy nehéz megállapítani, hol kezdődöm én, és hol végződik ő. A régi barátságoknak megvolt ez a különös misztikuma, hogyha a felek együtt nőttek fel, és rengeteg közös emlék, kaland kötötte össze őket, akkor egymás társaságában képesek voltak feloldódni, és akár még jobban eggyé válni annál is, ahogy arra két szerelmes képes.
- Köszönöm... én is csodállak... - viszonoztam a bókot, ami igaz volt részemről is. Az, hogy Minnie eljutott odáig, és megvalósította, amit mindig is akart... hogy egy napon majd auror legyen, nos, már önmagában is kiváltotta belőlem a csodálatot. Az, hogy mindezt megfűszerezte egy olyan szintű jellemfejlődéssel, melynek részletei ugyan most még ködösek voltak előttem, de a nyomait egyértelműen láttam a szürkéskék íriszekben... nos... csak tovább érlelte a csodálatomat, és a kíváncsiságomat iránta. Kíváncsi voltam, ki ez a fiatal nő, aki oly sokat tapasztalt...és talán szenvedett... és mégis, képes legalább egy este erejéig visszatérnie ahhoz a lányhoz, akinek elég volt egy csibészes mosolyt villantani ahhoz, hogy a lába előtt heverjen az egész évfolyam... lányok és fiúk egyaránt. Mert ez a szuper képesség nem csupán a hagyományos értelemben vett vonzerő... ez olyan karizma, ami alapfeltétele annak, hogy valaki alfa lehessen. És az én szememben Minnie mindig is az volt.
- Na ne viccelj! Oscar-díjtól azért távol vagyok - nevettem nagyot.
- Mondjuk filmben szívesen szerepelnék - vallottam be vállat rántva, és újabb slukkot szívva a cigiből. Bizony, a varázstalan színészeket ezért az egyért eléggé irigyeltem, és eljátszottam már a gondolattal, hogyha adódna egy lehetőség, élnék vele, és kipróbálnám a filmezést. Persze ezt a társulatban már nem kötöttem senki orrára, még bolondnak néztek volna... Bár azok után, hogy Lawrence-ről hallottak, lehet, meg sem lepte volna őket az újabb 'mugli-őrületem'.
- Ne aggódj, akkor ketten vagyunk bolondok... amúgy szerintem őrültnek lenni kifejezetten menő... nem egy zseni és művész köszönhette bizonyos fokig az őrületének azt, hogy fennmaradt a neve... - filozofáltam a füstöt eregetve, és egyre jobban elmerülve barátnőm társaságában, akinek szerelmi élete azért valóban megért volna egy nagyszabású filmet, ahogy elhallgattam legutóbb kalandjait.
- Még csak nem is volt jó? Hát akkor aztán végképp nem értem a dolgot. Sok hűhó semmiért... - kuncogtam a fejemet ingatva, mert tényleg nem értettem. Ilyen hír után valóban azt várta volna az ember lánya, hogy Mr. Csókkirály öltött testet előtte személyesen. - Mondjuk hallottam már olyanról, amikor a kémia utólag jött meg két ember között... és először csak az érzelmek sodorták el őket - tettem hozzá, mert ilyet már tényleg nem egyszer hallottam, igaz, velem még sosem történt hasonló. Lawrence-szel elemi volt közöttünk a vonzalom, egyszerűen mágnes-szerűen vonzottuk egymást már az első perctől.
- Hú ezt a sztorit azért bővebben ki kell fejtened! Miért idézték be a Minisztériumba? Miért hallgatták ki? Különben lehet, hogy vérciki, de nekem bejönnek a láncos zsebórák... nekem is van egy - kapott málnás színezetet karamellbarna arcbőröm egy másodperc alatt a vallomásra. Bár lehet ezzel meg sem leptem barátnőmet, miután több ízben észlelhette a vonzódásomat furcsa dolgok iránt.
- Huhh azt hiszem a csendesgyilkos nem az én típusom, attól kissé kiver a víz - ráztam meg magam, mintha hideg futkosna a hátamon. - De azért köszi! - mosolyogtam Minnie-re, aki aztán egy més váratlanabb, de annál izgalmasabb sztorit osztott meg velem.
- Wow... Na erre azért nem számítottam.... ez már elég ígéretesnek hangzik... még a sírás ellenére is! Ugye az a csók már egészen más volt? És... lesz folytatása is? - kérdeztem izgatottan az egykori griffendélest, bízva abban, hogy a válasz ezúttal igenlő lesz.
- Különben ne aggódj, tudok titkot tartani! Nem is mondom el senkinek! Az előző kérdésedre válaszolva, én az utóbbi években a randizástól és a sima vonzalomtól is olyan távol voltam, mint házimanó a ruhásszekrénytől. Na de... azt tudod, hogy miért sokkolt annyira a dolog, hogy elsírtad magad? Vagy ez még neked is rejtély?
Bíztam benne, hogy a tenyerébe bújt barátnőm még képes lesz válasozlni erre, mielőtt teljesen eltűnik zavarában, ami nagy hiba lett volna, főként, hogy ha nem is egy Nott, de egy másik bonyolult aranyvérű férfi, ezúttal a bátyám figyelmét vonta magára.
- Hát ami azt illeti Gia... nem tett semmi rosszat, csak... ő sem választ túl jól, és örülnék, ha ezúttal nem egy nárcisztikus idióta mellett kötne ki. Szörnyen kiborítottak az exei... ja és ha már itt tartunk, talán úgy fair, ha elmondom, hogy a bátyám...nos... biszex. Ha taszít az ilyesmi, akkor jobb, ha ezt már most tudod. Amúgy felőlem simán ihatunk vele egy italt, de annak is örülök, ha ma estére csak az enyém leszel. Csak rajtad áll a döntés, Mrs. Nott - ugrattam nevetve. Közben láttam, hogy Giacomo a rá jellemző magabiztos félmosollyal ugyancsak Minnie felé tartotta a poharát a levegőben , és aztán rám pillantott, várva, hogy megadjam azt a bizonyos engedélyt a vadászatra. Természetesen meg akartam várni barátnőm reakcióját a hallottakra, mielőtt bólintanék, vagy nemet intenék, elvégre egy ilyen információ még a legvonzóbb férfinál is no go lehet sokak számára.
|
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 10. 21. - 16:35:46
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Mikor meghallottam a régi becenevemet, kicsit elhomályosult a tekintetem. Őszintén szólva visszasírtam az időt, amikor még csak Evie voltam... és ezzel szerintem Minnie is így lehetett. Persze az önsajnálat nem jó tanácsadó, és elég szánalmas dolog is, de az vesse a másikra az első követ, akit nem húzott be újra és újra ez az érzés.
Ahogy Minnie és Evie szorosan ölelték egymást, úgy kerültem közelebb én is a régi énemhez. Ahhoz, aki még nem gyászolt, nem szakadt többezer darabra, hogy aztán azokból újra összefoltozza magát, napról napra. Minnie öleléséből éreztem, hogy a sírás határán volt ő is, úgy kapaszkodtunk egymásba, mint két gyermek, akik úgy tartják meg egymást, hogy önmagukat sem tudják. Hogy kik voltunk most mi? Koravén lenyomatai régi szórakoztató, önfeledténünknek... akik előtt ott állt az egész élet. Mélyen belekapaszkodtam hát barátnőmbe és magamba szívtam ellenállhatatlan illatát. Itt és most, valahogy olyan könnyű volt megadni magam a gyöngeségnek és a fájdalomnak. Hagytam hogy egy kövér könnycsepp lassan végiggördüljön sötét arcomon, hogy aztán a fekete felsőre hulljon alá, majd nyoma vesszen. Örökre. Két árva lélek, ha találkozik, ott bizony szem nem marad szárazon. De ez az egy könnycsepp most valahogy elég volt. Ebben sűrűsödött össze most elcseszett szerelmes történetem esszenciája.
- Köszönöm, Minnie... - annyi melegséget igyekeztem sűríteni ebbe a mondatba, amennyi csak telt tőlem. Minnie most anyám helyett anyám, nővérem helyett nővérem, barátom helyett legbizalmasabb barátom volt, és... ezért hálás voltam. Jól esett sebezhetőnek, gyengének mutatkozni előtte. Nem akartam megjátszani magam. Arra ott volt nekem a színpad, minden egyes nap. De... a saját szerepemet ilyen mélységben már rég mertem magamra ölteni, és ez a felismerés ledöbbentett.
- Egyértelmű igen a válasz. Még jó pár körre szükségünk lesz... - kacsintottam még fátyolos szemmel Minervára, aki aztán távoli kalandjának emlékfoszlányaiba avatott be engem. Hirtelen elfogott a vágy, hogy elmenjek, eltűnkjek, másvalaki legyek, valahol teljesen máshol.
- Ahh... Milyen jó is lehetett ott lenni... a szélsőségeket én is imádom... Kicsit irigyellek... - vallottam be őszintén barátnőmnek, persze mindezt úgy, hogy nyilván a teljes történetet nem láttam. De az ember hajlamos csak azt meghallani és meglátni valaki más valóságából, amire ő vágyik... a teljes képet kevésbé szeretjük magunkévá tenni. Mert az már nem olyan illuzórikus.
A kentaursággal kapcsolatban viszont más volt a helyzet. Ott a teljes képet magamévá tettem, és odáig voltam érte.
- Nagyon jó dolog ennyire másnak lenni... igen, azt hiszem, teljesen más az identitásom is ilyenkor. Nyilván ez most hülyén fog hangzani... de ha Hylonome vagyok, akkor tényleg ölnék és halnék a szerelemért, érted? Eve-ként azért a racionális énem felülírja az ösztönlényem - hangzott egy újabb vallomás. Úgy látszik, ez a vallomások éjszakája lesz. Amikor este tizenegy után már minden bűn, vágyálom és szenvedés könnyen pereg le a boszorkány ajkakról. Egy kis könnyedség azért ebbe az éjszakába is belefért, nagyon nevettem, amikor Minnie megosztotta velem a képet, hogy őz szolgálja fel a kávét a minisztériumban.
- Hú, az azért laza lenne... én nagyon adnám ezt a jelenetet. Egyszer bemehetek meglátogatni munka közben? Csak egy kávéra, vagy ilyesmi? Tök jó lenne látni téged ebben a közegben... - Bizony most, hogy újra visszakaptam a barátnőmet, egyre többet akartam belőle. Szerettem volna mindent megtudni róla, a mostani lényéről, olyan kíváncsi voltam rá, mint régóta senkire.
Reméltem, hogy nyitott lesz erre, persze érthető volt az is, ha meg akarta őrizni a kollégái előtt a komoly, felnőtt identitását, amibe nem tartozott bele a régi roxfortos barátnője.
Na de ha a szakmai jelenében nem is, a magánéletében azért elmélyedhetek - hála Minnie őszinte természetének, ami most is olyan izgatott örömöt okoz, mint egy perc alatt az arcomba nyomni egy maroknyi Bagoly Berti féle mindenízű drazsét. Imádtam a kifejezéseit, a látásmódját, a sztorijait... és olyan jó, hogy ez öt év alatt sem változott semmit sem. Mostmár holtbiztosan nem.
- Aztarohadt Minerva Elizabeth Balmoral! Azért nem semmi, hogy neked a vérízű nyalóka a kedvenced... nem semmi vagy... - kuncogtam a fejemet ingatva, a harmadik poharamba kapaszkodva igen erősen. Valamire szükségem volt, hogy megtartson és ne forduljak le a székről, ahogy Minnie sztoriját hallgattam.
- Huhhh elég jó lehetett az a csók, ha annyira megrémisztett, hogy magad mögött hagytál mindent és egy kontinenssel arrébb kötöttél ki - emeltem most ajkamhoz a poharat, hogy újra megízleljem a savanyks, édeskés, kesernyés ízt, ami egyszerre melegített fel és hűtött le. Mondjuk történetesen nekem is volt már olyan csókom, ami után kirohantam volna a világból. De annak más volt az oka. Az egy másik történet. Azt hiszem, nem is lenne kedvem most elmesélni.
- Na és azóta mi van köztetek, hogy visszajöttél? Változott valamit a helyzet? Vagy még mindig vérízű a srác? - nyilván nem bírtam ki, hogy ne kérdezősködjek tovább. Az inferusos poénon megint nevettem egy jóízűt, és elnyomtam az első cigit, hogy aztán meggyújtsam a második szálat.
- Hát, hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy a zsánerem lenne a királynő személyes aurorja, de egy laza este igazából már régóta rám férne... szinte bárkivel... - vallottam be az őszinte igazságot. Lawrence óta nem volt senki az életemben... és ha rajtam múlt, ez nem is nagyon látszott változni a közeljövőben. Még akkor sem, ha 22 évesen nem kellett volna eltemetnem a magánéletem ilyen szinten.
- Biztos gázul hangzik, de az ismerkedéstől engem kiver a víz. Inkább szopogatnám egyedül a vérnyalókámat otthon, minthogy valami halálosan kínos szituban vergődjek, csakhogy társaságom legyen... Te hogy vagy ezzel? Szoktál randizni? - toldottam meg képzeletbeli időzőjelekkel a hangsúlyomban a kérdést, mivel az eddigiekből ítélve Minnieből sem néztem ki a klasszikus randizást, mint szombat esti programot. Pláne hogy régen sem vetette oda magát minden jött-ment karjába, amit jól is tett. Mindig is bírtam benne, hogy nem adja könnyen magát. Hogy azóta változott-e ezen a fronton, arra majd még lehet, hogy lesz alkalom rákérdezni, de beszéd közben egyszer csak elcsíptem Giacomo kíváncsi pillantását az egyik sarokból, ahogy diszkréten végigmérte Minniet. Ajjaj... lehet, hogy ez az este még tartogat kínos szitukat.
- Apropó... Úgy látom, a bátyám téged stíröl... - nevettem zavartan, majd mély slukkot szívtam a cigimből. - Ha bejön, akkor szívesen összehozlak vele amúgy. Jófej, csak kicsit bonyolult. Mint minden színész...
|
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 10. 08. - 10:57:23
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Lágyan felnevettem Minnie poénjára, hát igen, a Roxfortra sok minden érvényes, de a nyugalom, vagy az unalom a legkevésbé sem... A szilaj gyönyör viszont hát... egyszerre emel fel és taszít a mélybe, és ezt sajnos én a saját bőrömön tapasztaltam meg. Megköszörültem a torkomat, mielőtt alámerültem volna eddigi 22 évem legnagyobb tragédiájába...
- Köszönöm... - hunytam le a szemem, mielőtt megrohantak volna az emlékek, amik immár két éve kitörölhetetlenül villantak fel a legkiszámíthatatlanabb pillanatokban.
- Sajnos valóban belehalt... Nem önszántából... tragédia volt... - kerestem a szavakat, mélyet szívtam a dohányba, mintha ebből az édeskéskesernyés aromából akarnék erőt meríteni ahhoz, hogy szembenézzek a fájdalmammal. Ahogy kifújtam a füstöt, úgy csapott meg az éles fájdalom szele.
- Lawrence-nek hívták. Már befutott színész volt, nem csak színházban, hanem filmekben is szerepelt. Egy új szerepre készült... Mindig mindent beleadott, hogy a lehető legjobban magára illessze a szerepét... és... nos... ez a szerep Ikarosz volt - itt mélyet nyeltem, sejtettem, hogy Minnie már gyanítja, mi történt.
- Minden reggel kijárt egy hegyhez, hogy a repülést gyakorolja egy szerkezettel, de ez nagyon veszélyes volt... mivel ő nem volt mágus... varázstalan volt... - vallottam be a nagy igazságot, majd egy kis időre behunytam a szemem. Igyekeztem összeszedni magam, nem akartam most elsírni magam. Nem akartam, hogy ez az este is csak erről szóljon.
- Szóval... egy alkalommal letört a szerkezet egyik szárnya, és... ő... lezuhant.
Nagyon nem akartam most tovább beszélni erről, mert akkor oda a felszabadult, nyugis estének, amire már annyira nagy szükségem volt. Egyszerűen csak... odabújtam egy kicsit a barátnőmhöz és a vállába fújtam a fejem. Nem volt szükség szavakra, a közelségére volt szükségem, az illatára, a szuszogásának hangjára és melegére. Valahogy attól, hogy ő itt létezett mellettem, én is jobban éreztem, élek. Hogy nem egy megkövült szellem vagyok, aki teszi a dolgát nap mint nap, de valahogy mégis a múltban ragadt. Én egyáltalán nem akartam ott ragadni. De egy részem azóta sem volt képes túltenni magát a történteken. Mégis hogy is lehetett volna? Hogy lehet azt feldolgozni, ha ilyen fiatalon veszítünk el valakit, aki az egész világot jelentette a számunkra?
Szerencsére ezután nem sokkal később Minnie-é lett a szó, és ez most megváltás volt a számomra.
- Naaa ez nagyon izgalmas, de tényleg... és merre jártál abban a két évben? Kalandosabb volt, mint itthon? Mindent tudnom kell... - kérdeztem tőle izgatottan. Hát igen, egyikünk sem választott túl könnyed hivatást magának, ami azt illeti. Mindketten a vásárra visszük a bőrünket, nap, mint nap, hogy azt csinálhassuk, amiben hiszünk. Mikor Minnie a kentaurságról kérdezett, azonnal elmosolyodtam. Ha valamit, na ezt tényleg imádtam.
- Elég hasonló lehet, bár én nem vagyok animágus, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom. De itt csak félig változom lóvá, szóval a tudatom azért megmarad. Ezzel együtt, mégis mássá válok, érzem, ahogy az ösztönök felerősödnek. Merlinre, olyan jó érzés az a megzabolázatlan erő, amit ilyenkor magamban érzek... Olyan... nyers és ősi. Bárcsak mindig ezt érezhetném... Azt hiszem, más így kapcsolódni egy szerephez, sokkal közelebb érzem magamhoz Hylonome-ot, mint bárkit, akit eddig alakítottam. - Bár az is igaz, hogy ez a kapcsolat a sorsközösségünkből is eredhetett.
- Na és te át szoktál változni? Aurorként biztos nagy hasznát veszed majd ennek a tudásnak! - kérdeztem elismeréssel a hangomban, majd újra drámaibb fordulatot vett a beszélgetés.
- Te jó ég! Ez nagyon durva... Persze, mindenre emlékszem még, ami Palmerrel történt. Annak idején minden ettől volt hangos! Amúgy én el tudlak képzelni titeket együtt Romannel... elég jól kiegészítenétek egymást szerintem - mosolyogtam barátnőmre, aztán nyilván nem bírtam ki, és rákérdeztem:
- Miért, hogyan váltatok el? Mi történt? Apropó, hogy hol lehet normális férfiakat találni, arról sajnos nem a megfelelő embert kérdezed... én egy megszállott varázstalanba szerettem bele menthetetlenül, szóval azt hiszem, nem vagyok a legjobb tanácsadó - nevettem el magam, és ezzel a nevetéssel leszakadt rólam egy réteg feszültség is, azt hiszem.
- Wow, Minnie, te aztán nem unatkozol... már inferusokkal is ismerkedsz? Ez elég vad... - nevettem fel újra.
- Különben a viccet félretéve, még nem hallottam a királynő aurorjáról, de ez elég menő munka...Nem semmi, hogy ilyen körökben forogsz! Esetleg bemutathatna téged valamelyik hercegnek, és akkor az ismerkedés kérdése is megoldódik - ugrattam barátnőmet, majd én is az újabb pohár rum után nyúltam. Azt hiszem, ezek után ránk fért, még egy kör... Vagy öt. Minimum. |
|
|
|
|
6
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 10. 01. - 10:01:25
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Minnie szavaira megkönnyebbülten nevettem fel. Olyan volt, mintha egy makacs varangy végre leszakadt volna a mellkasomról. Annyira szerettem ennek a lánynak a humorát, és most olyan nagy szükségem volt erre a könnyű vigaszra, amit egy igaz barát közelsége nyújt... Nincs is annál szebb, mint amikor csak úgy vagytok... ültök egymás mellett, mint két érett sütőtök, és élvezitek a pillanatot, fájdalom és tétmentesen. Persze ezt a hangulatot otthon is el-elkaptam, a testvéreim és a szüleim társaságában, de az azért egy kicsit mégis más volt, és mostanában alig volt időm hazajárni. PEdig a nyárnak elvileg lazábbnak kellett volna lennie, de egy színművészmágus, aki szeptemberben premierre készül, bizony augusztusban aligha napozik és szürcsölgeti a koktélt a medence szélén. Az én nyaram legalábbis egyáltalán nem így telt. Megfeszítetten dolgoztam...leástam Hylonome lényének legmélyére és azon voltam, hogy saját magamban is megleljem valahol ezt a felfoghatatlan, őrült szerelmet, ami képes arra sarkallni valakit, hogyy eldobja az életét a szeretett személy miatt. Nem volt könnyű. Egyáltalán nem. De ahogy Minnie szemébe pillantottam, úgy éreztem, neki sem volt túl egyszerű, könnyed nyara. Persze ez csupán megérzés volt, mint mondtam, semmit nem tudtam arról, hogyan is van valójában. De azon voltam, hogy most kiderítem, amennyire engedi.
- Ne viccelj, veled még egy mezei mugli sör is könnyen csúszna... Mindegy, mit iszunk, a társaság a lényeg - vontam vállat mosolyogva, majd amikor Minnie elfogadta a cigit, meggyújtottam neki. Ahogy meghitten dohányoztunk, végig pörgött előttem gyorsan az elmúlr öt évem. Hát egészen más volt, mint az azt megelőző öt, az biztos... Egy kérdésre voltam attól, hogy kibukjanak belőlem az ezzel kapcsolatos érzések... És Minnie most meg is adta a végső lökést azzal a bizonyos kérdéssel.
- Hát az úgy volt, hogy először csak énekesnek jelentkeztem az MMM-en, igen, de éreztem, hogy valami hiányzik... aztán Giacomo révén valahogy beszippantott ez a közeg, és a második félévben a színész tárgyakat is felvettem. Jó döntés volt, nagyon jó...túlzás nélkül mondhatom, hogy ez az életem - itt újabb elnyújtott slukk következett...
- De a csillogás és a magasságok mellé - ahogy ez szokott lenni - elképesztő mélységek társulnak. Folyamatosan intrikákkal és rosszindulatú emberekkel kell küzdenem. Ami iszonyatosan fárasztó - panaszoltam el ex-griffendéles barátnőmnek, remélve, hogy nem tart majd túlságosan Miss Picsának amiatt, hogy a premierem estélyén itt sírok neki a csodálatos életemről. Ahogy Minnie a ruháján gombolt ki egy-két gombot, azzal párhuzamosan én lelkileg gombolkoztam ki.
- Egészségünkre! - koccintottam vissza, majd miután végigfutott a savanykás, erős ital a torkomon, kibukott belőlem a vallomás, amit még sosem mondtam el senkinek.
- Hogy őszinte legyek, csak egyetlen egy valaki volt ez alatt az öt év alatt. De ő teljesen kicsinált. És már jóideje nincs a képben... - sóhajtottam, és közben erőt gyűjtöttem, hogy kimondjam a kimondatlant.
- Belehalt egy szerepbe - közöltem a tényt suttogva, majd gyorsan lehúztam még egy korty rumot.
- Kérlek, mostmár te is mesélj... kezd szörnyen drámai irányt venni ez a beszélgetés - próbáltam meg poénkodni az előbbiek után, de ez elég gyenge próbálkozás volt.
- Téged merre sodort a szél a Roxfort után? Emlékszem, aurornak készültél... Valóra vált az álom? - tettem fel a magától értetődő kérdést, majd élvezettel mélyedtem el barátnőm látványában és társaságában, miközben a köröttünk szálló füst egyre közelebb font bennünket- |
|
|
|
|
7
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 09. 26. - 09:16:59
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Amikor megpillantottam Minniet, rögtön átfutott rajtam a megkönnyebbülés. Jó, persze a levelekben ultra lelkes volt, de hogy valójában tényleg érdekli-e ez az egész, meg hogy mi van velem, az csak most vált világossá, ahogyan a szürkés zöld szemekbe pillantottam. A tekintete kissé ködös volt, szomorú, és távoli... láttam már őt hasonlónak a hosszú évek alatt, de pont ilyennek soha. Most kissé... megtörtnek éreztem. Ennek ellenére a gyönyörű arcból rám szegeződő, különleges árnyalatú íriszekből azonnal bevillant, mit szerettem annyira mindig ebben a griffendéles lányban... Bár más házba osztott minket a süveg, élénk, cserfes természetünk a kezdetektől összehozott minket, nem kevésbé aztán a közös tapasztalat, milyen is, ha varázstalan testvére van az ember lányának, Minnie esetében háromból, az enyémben hatból egy. Igaz, más volt a hátterünk, hisz az ő apja úgyszintén varázstalan volt, aranyvérű anyja révén még a származásunk is hasonló volt. Ahogyan az is, míg az ő anyjáról erősen gyanítható volt, hogy a halálfalók közé tartozott, úgy az én apámat is összefüggésbe hozták Voldemort híveivel a roxfortos időkben. Később mindezt a családomnak sikerült kimagyaráznia, mondván apámat megtévesztették, megzsarolták - ami igaz is volt - de mégis... ez az időszak örök nyomott hagyott a Santeria család becsületén. Minniet nézve megrohantak hát a keserédes emlékek, amiket együtt éltünk át, és ahogy helyet foglalok Minnie mellett a bárzsékre, megfogom és megszorítom mindkét kezét. Tudom, kissé érzelgősnek tűnhettem most, de nem érdekelt. Olyan jó volt együtt lenni most valakivel, aki ismert engem azelőtt... Azelőtt, hogy színésznőnek tanultam volna, hogy lépten-nyomon ki voltam téve a rosszindulatú pletykáknak és tűéles kritikáknak.
- Igazán? - kérdeztem vissza meghatódottan. - Annyira köszönöm. Tudom, hogy te mindig őszinte vagy velem, úgyhogy ha neked tetszett, akkor tényleg nem lehetett olyan szörnyű - osztottam meg aggodalmam hálás mosollyal ajkaim szegletében. A meghívásra aztán ez a mosoly csak még szélesebbre húzódott. Az biztos, hogy most rámfért egy ital, igazából teljesen mindegy, hogy milyen, csak erős legyen.
- Hú, édes vagy! Azt hiszem egy ribizlirum most jól esne... Basszus.... El sem hiszed, milyen jó látni téged!
Hát ez nem kifejezés. Ölni tudtam volna egy ilyen barátért az elmúlt években. Gondolataimat talán jól tükrözte, amikor a fekete szütyűmbe nyúlva két szál cigarettát meg egy gyújtót halásztam elő. Az egyik szálat Minnie felé nyújtottam, s ha kérte, úgy meg is gyújtottam neki. Ha nem, hát visszatettem a szütyűmbe, de az enyémet mindenképpen meggyújtottam és jó erőset szívtam belőle.
- Azt hiszem, egy kis időbe fog telni, felzárkóznunk egymásból... Hány éve is már, hogy nem beszéltünk? Öt? Jóságos Merlin... - engedtem szabadjára lassan a füstöt.
Végtelenül kíváncsi voltam, mi történt ezzel a lánnyal mellettem, akivel mindig megnevettettük egymást, még akkor is, amikor a legszarabb időszakunkat éltük. Elég volt késő este kiszökni a gyógynövényházba, stikában rágyújtani egy cigire, és kiönteni egymásnak a lelkünket, hogy másnak reggel legyen erőnk felkelni, és folytatni mindent. A szürkés zöld tekintetet elnézve, talán Minnienek is olyan nagyon szüksége volt most ugyanerre, ahogyan nekem.
|
|
|
|
|
8
|
Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Hylonome
|
Dátum: 2024. 09. 23. - 21:51:11
|
.. és ők ott folytatták, ahol abbahagyták ..
◊◊◊
Minnie
2004. szeptember
Rengeteg munka, stressz és erőfeszítés volt most ebben a pillanatban, ahogy az éljenző közönség előtt álltam, és hálás mosollyal az arcomon meghajoltam előttük. Szerettem őket... persze tudom, hogy fellengzősnek és hamisnak tűnhet ez úgy, hogy nem ismertem őket egytől egyig, de mégis így éreztem. Értük érdemes nap mint nap küzdeni magammal, olyan mélységekig leásni legbelül, ami gyakran olyan fájdalmat okoz, mintha savba mártanám a kezemet. Hylonome megformálása az eddigi legnehezebb feladat volt a számomra, az elmúlt három hónap alatt mind fizikailag, mind mentálisan, teljesítőképességem határáig sodortam magam. De most, ahogy az őszinte ámulat és csodálat nézett vissza rám a közönség szeméből, úgy éreztem, megérte. Még az a közel egy hét is, amikor törött csípővel és térddel feküdtem a Mungóban. Hát igen, egy női kentaur bőrébe bújni bizony nem mindig könnyű. Sőt... Ahogy végignéztem a közönségen, természetesen a családom felé pislogtam a leggyakrabban. Pontosan tudtam, hol ülnek, hiszen én adtam nekik a tiszteletjegyeket, amik a második sorba szóltak. Megható volt látni a büszkeség csillanását a szüleim és a testvéreim szemében, persze nyilván fel voltam készülve, hogy Giacomo majd néhány 'építő' kiritkával is ellát majd, amikor alkalmunk lesz beszélni, elvégre ő régebb óta űzte ezt a hivatást, mint én. Az első előadás... a premier... mindig a legizgalmasabb az összes közül, igaz, ekkor a darab valahol még mindig nyers, tartogat magában esetlenségeket a számtalan tökéletes próba ellenére. Ám itt a lényeg. Azok mégis csak próbák... ez pedig... a valódi megszületése a darabnak. Hiába játszottam el rengetegszer Hylonome fájdalmas halálát, ahogyan önmagát döfte fel férje, Kyllaros dárdájára, mégis... valahogy több száz ember előtt egészen más esszenciája lett ugyanennek a jelenetnek. Valódi tétje lett... és én valóban meghaltam... hiszen annyi tanúja volt, annyian átérezték, amit én... hogy... valósággá vált. Ezen gondolatok kavarogtak bennem, miközben szinte a testemen kívül belebegtem az öltözőmbe. Gyorsan lehámoztam magamról a jelmezem, és megittam a bájitalt, aminek köszönhetően egy perc alatt visszaváltozott a testem alsó fele is emberivé. Átöltöztem egy kényelmes farmerba és fekete felsőbe, majd a térdemet átkarolva beültem a karosszékbe a sarokban, behunytam a szemem és csak úgy voltam. Itt most csönd volt és nyugalom, senki sem zavart. Ez a kitüntetett pillanat annyira jól esett. A családommal majd mindenféleképpen összefutunk egy gyors ölelésre, de a valódi örömünnep a holnapi családi ebédnél lesz, otthon. Tudták, hogy ilyenkor szükségem van egy kis nyugalomra, lazításra... előre szóltam nekik, hogy a premier után iszogatunk egy kicsit régi barátnőmmel, Minnievel, akit évek óta nem láttam. Nemrégiben küldött nekem egy baglyot, aztán levél levelet követett, és én meghívtam őt erre a premierre, meg az ez utáni iszogatásra itt a színház bárjában, hogy fel tudjuk venni a fonalat egymással kapcsolatban. Kíváncsi voltam rá, és most épp arra volt szükségem, hogy egy régi jó baráttal lazítsak ez után a tényleg iszonyatosan kimerítő próbafolyamat után. Egy pár percig még hagytam magamnak, hogy a lelkem utolérje a velem történt eseményeket, majd belebújtam a fekete topánkába, felkaptam a hozzá illő fekete szütyőt, és a bár felé vettem az irányt, ahol a stábtagok és színészek, közeli családtagjaikkal és barátaikkal ünnepelték a ma estét. Először apám magas alakját pillantottam meg, de a többiek sem voltak messze. Mindenkitől kaptam egy jó szoros, meleg ölelést és elismerő szót, még Giától is.
- Nagy voltál, Hugi... Mondjuk az az ugrás - pörgő rúgás kombó nekem egy kicsit vad volt tőled, még emésztem... de az egyszer biztos, hogy ez az eddigi legkomolyabb szereped - emelte meg teátrálisan a kalapját felém, mire hangosan elnevettem magam. A többiek hamarosan elbúcsúztak, de Giacomo még maradt, amin nem lepődtem meg, hisz számos barátja volt jelen a társulatból. Ahogy anyáék elmentek, tekintetemmel Minnie után kutattam, bízva abban, hogy megkapta a jegyet, és tényleg sikerült eljönnie, nem jött közbe semmi. |
|
|
|
|
15
|
Ősi tekercsek / Archivum 2001-2004 / Re: Egyetemi jelentkezés
|
Dátum: 2021. 04. 03. - 14:47:56
|
|
NÉV: Eve V. Santeria
EGYETEM: Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
SZAK: Jada Nedjeljko Curran Előadómágusi Kar - Színművészmágus szak
ÉVFOLYAM: I.
RAVASZ EREDMÉNYEK:
Mugliismeret K
Mágiatörténet V
Bűbájtan V
Gyógynövénytan K
Bájitaltan V
|
|
|
|
|