 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2021. 04. 30. - 22:19:06
|
Ó, IRGALOM ATYJA
ne hagyj el
Mr. Fawcett
20020316 Azért az megnyugtat, hogy Fawcett prof nem akarja rám erőltetni, hogy kiugorjak egy seprűvel az ablakon. A gondolattól is megborzongok, mindig az az este jut eszembe a repülésről, amikor megszöktünk otthonról. Vagy inkább onnan. Nem feltétlenül mondanám azt a putrit otthonnak. De ha nem az ablakon keresztül akarunk távozni, akkor az a terv, hogy felrobbantunk valamit? Végül is, a prof csak tudja, mit csinál. Remélem. Nagyon remélem, ahogy beállok a sarokba, ahogy kérte. És látom, ahogy nagyon koncentrál, és nagyon igyekszik egy pontra fókuszálni, és már látom ahogy emeli a pálcáját. Aztán azt is látom, ezt persze a prof nem láthatta, ahogy elapad a vécéből ömlő víz, és Myrtle kuncogva előbukkan. Már épp nyitnám a számat, mire Fawcett prof meglepetten kinyitja az ajtót. Mérgesen nézek Myrtle-re, ahogy a prof mellé állok.
Persze, szórakoztassátok magatokat a szenvedésemmel, ahányan csak vagytok, köcsög szellemek. A múltkor Hóbor, most ez a fruska, hát az édes mamájukkal szórakozzanak.
-Kérem, azonnal menjen a klubhelyiségébe és melegedjen meg, mielőtt még megfázna. - na ezt nem kell kétszer kérni, el is indulok, de folytatja a mondandóját.
-Ami pedig a dohányzását illeti. Legközelebb, ha el akar rejtőzni, akkor ne ebben mosdóban tegye. - én is látom az úszkáló dobozt, meg a prof is, és nagyon nagyon nagyon remélem, hogy nem kapok büntetőmunkát, és nyúlja be a tekerős cuccomat. Igazság is lehet a világon ugye. Leveszem a professzor immár megszáradt talárját, még mielőtt akaratlanul ellopom, és visszaadom Facibának.
- Köszönöm a talárt... és a megmentést. - zavartan álldogálok ott, és szuggerálom a professzort, hogy hagyja a cuccomat. De persze elteszi. Érzem a bennem élő szerb prolit felsikítani, hogy ne, inkább fizetek, csak adja vissza a cigimet. De mindegy, már így jártam, nem fogom a seggemet verni a földhöz, ha már ennyi szerencsém van a mai napon.
- Visszakaphatja, de csak egy házidolgozat beadása után, amiben levonja a mai események következményét. - hát. Legalább vizes nem vagyok.
- Rendben. - kicsit kínosan szöszölök még egy kicsit a talárommal, hátha megsajnál és visszaadja a dobozt, de aztán elengedem a dolgot. Még mindig jobb, mint a Fúriafűz mellett gazolni. - Még egyszer köszönöm a segítséget. És a talárt. - motyogom, aztán elindulok a klubhelyiségbe, hogy huszonöt takaróba tekerve létezzek a nap hátralévő részében.
Köszönöm a játékot!  A helyszín szabad. |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2021. 04. 07. - 16:16:25
|
Ó, IRGALOM ATYJA
ne hagyj el
Mr. Fawcett
20020316 -Nincs – nyöszörgöm ki magamból a választ arra a kérdésre, hogy van e nálam pálca. Szerencsétlen.
És most kérem szépen az jön, hogy kiugrom az ablakon. Kész vége, elegem van, itt állok a lassan combközépig érő vízben, ez a nyomorult visít, az ajtó nem nyílik. Hát a tököm ki van. A pálcám nemtom hol van már megint, és Fawcett prof is nagyjából ugyanolyan összezavarodott, mint én. Legszívesebben én is elkezdenék toporzékolni, mint a szellem, ami csapdába ejtett minket.
Jólvan Maeve csihadj el.
Faci bá kinyitja az ablakokat. Legalább az ablakok nyílnak, ki tudok ugrani, ezaz.
- Így legalább nem fogunk megfulladni.
Legalább nem fogunk megfulladni, ezaz. Nagynehezen odamegyek az ablakhoz, és kinézek, hogy milyen magasan vagyunk. Ha egy sima lakás harmadik emeletén lennénk, túlélhető lenne a 3. emeletről kiugrás, de ez a Roxfort, minimum kitörne a nyakunk.
- Ha nagyon nincs más lehetőség, akkor berobbantom a területet, ehhez azonban fedezékbe kell vonulnunk. – meglepetten pislogok a porfesszorra, kicsit dramatikus lenne ez megoldásnak. Meg hová vonulnánk fedezékbe? A deszkaboxok biztos nagy védelmet nyújtanak bombariadó idején. Szinte érzem a következő kérdés jövetelét.
- Tud repülni? Úgy értem, ha magunkhoz hívunk pár seprűt, akkor le tud szállni a földre biztonságosan? – azonnal érzem, ahogy kiszárad a szám, és remegni kezdek, talán még le is sápadok. Pánikolhatnékom van már csak attól, hogy a repülésre gondolok. Ezaz, gyerekkori trauma. De, ah nem akarok idefagyni, akkor le kell küzdjem a reszketést és a hányingert, és seprűre kell ülnöm.
-Hát… ha nagyon muszáj. Akkor talán… - érzem, ahogy egyre vékonyabb a hangom, és csak a gondolattól összeakarok csuklani, kitartóan kapaszkodok az ablakpárkányba. Igyekszem lenyugtatni magam, nagyon igyekszem, de nem tudom mennyire nézhetek ki idegroncsnak kívülről. Igyekszem mély levegőket venni, hogy ne legyen rohamom, nem tudom mennyire vagyok sikeres. Nagy szemekkel nézek a profra, ahogy felkapaszkodok az ablakpárkányra, és még mindig fejhangon kinyögök egy kérdést.
-Szóval akkor repülünk?
|
|
|
|
|
3
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2021. 03. 26. - 17:01:20
|
Ó, IRGALOM ATYJA
ne hagyj el
Mr. Fawcett
20020316 Hiányzott Myrtle hisztije, mint üveges tótnak a hanyattesés. Hiába voltam bakancsban, a zoknim egész hamar tocsogni kezdett, és kétségbeesetten néztem, a szépen lassan elúszkáló, csomag dohányomat. Nekem ehhez a naphoz semmi kedvem nincs. Elegem van, itt állok a lassan bokáig érő vízben csöpögve, és akkor beront valaki, mire ugrok egyet, Myrtle pedig egyenesen megbolondul. Fejhangon vísítozás kíséretében tűnik el, mire végre megnézem ki jött be, aki ezt a reakciót váltotta ki a szellemből.
- Mi történt, Ms. Walden? Megtámadták? – mire válaszolhatnék Fawcett profnak, ismét eltalál egy adag víz, azt’ a papíromat is kiejtem a kezemből. A franc essen bele. Miért nincsenek a Roxfortban elfolyók? Se kuka, se elfolyó, értem én, hogy ez egy kastély, de baszki. Jó lenne, ha nem az ablakon kellene kiugrani, hogy ne fulladjunk meg. Mire észbe kapok, az ajtó is bezáródik.
Miért utálnak engem a szellemek ennyire? Odalépek én is az ajtóhoz, amig a prof próbálkozik, és elkezdek kutatni. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs van e nálam pálca. Én csak cigizni akartam.
- Kurwa. – csúszik ki a számon, miközben könyékig vagyok a taláromban. – Hupsz. – igyekszem ártatlanul nézni Faci’ bára, nincs szükségem még tanári agymosásra is. Kezd nagyon hideg lenni, nincs nálam megint pálca, és lassan már a fogaim is vacognak. Aztán kapok egy plusz talárt a vállamra.
- Ez egy kicsit melegen tartja, amíg sikerül kijutnunk. – csak jussunk ki. Az biztos, hogy többet ennek a mosdónak sem jövök a közelébe.
- Köszönöm – motyogom, ahogy körbenézek. Mégis mi baja van ennek a csajnak? Sóhajtok, közben meg azon gondolkodom, hogy megpróbáljam-e kirúgni az ajtót. A tanárúrra pillantok, nem is tudom mire várva, aztán valahogy csak odakerülök az ajtóhoz. Lehetőleg minél közelebb a zár alá, visszhangzik a fejemben a bátyám hangja. Igaz inkább betörni helyekre használtunk ilyesfajta technikákat, de a szükség nagyúr. Szóval csak rúgok egyet, kínosan közel a zárhoz, már-már mintha mellérúgnék, és szinte lepattanok a zárt ajtóról, neki a profnak. Még az arcom sem dolgozta fel teljesen a Hóborccal való találkozásom, erre most Myrtlenek hála eltöröm a bokám?
- Öööö – kezdek el motyogni, ahogy összeszedem magam – elnézést. – Ennyire bamba is csak én lehetek. Megigazítom magamon a talárokat, mielőtt ismét Fawcett profra nézek.
- És most?
|
|
|
|
|
5
|
Múlt / Északi szárny / Re: Belső udvar a kerengővel
|
Dátum: 2021. 03. 19. - 23:52:05
|
csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...
Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit- Én csak békésen akartam cigarettázni, a saját bús magányomban. Ez olyan nagy kérés?
Hát nagyon úgy fest, hogy igen, mert éppen itt állok, egy nyitott ablak előtt, a lakáskulcsommal a kezemben és egy pici elemlámpát próbálok róla leszedni, miközben a bentlakásos iskolánkban lakó kopogószellem serpenyőkkel dobál minket, és nincs egyikünknél se pálca. Borzasztó abszurd ezt így végiggondolni. Éppen a monológom közepén arról, hogy a kis lézerizém Hóborcé lehet, landol mellettem egy könyv, ami fájdalmasan sikítani kezd. Szinte azonnal belerúgok, hogy becsukódjon, habár az auroroknak nem tűnik fel, hogy éppen zaklat minket ez a mocsok. Vagy ha mégis, nem túlzottan törik magukat, hogy segítsenek.
- Óó, igen! Az a köpeny csak úgy ácsingózik arra, hogy végre megfogja valaki! - szólal fel Soph a szuggerálásom hatására, amiért roppant hálás vagyok, mert Hóborc egy kis kergőzés, meg gondolkodás után csak kiröppen az ablakon, hogy megcibálja az aurorokat. Végre.
Én meg át a csetresz-tengeren, kocogva még visszalépek az ablakhoz, mielőtt továbbállunk, és lerakom a kulcstartómat. Elvégre a deal az deal. Visszakocogok Sophie mellé, vetek egy futó pilantást a szellemmel boxoló aurorra, mielőtt Soph elkezd húzni.
Utálok futni. Kibírom, nem fogok két emelet lépcsőzés után haldokolni, elvégre a Roxfortba járok, és itt nincs lift. Ha a lépcsők ilyen veszélyesek, milyen lenne egy lift, te jesszumpeppi. De a futás valahogy nem a szívem csücske. Mi jutunk róla eszembe Mikeal, egy pár évvel ezelőttről. Nem kellemes.
- Hát azt hiszem leráztuk. Remélem holnap nem jut eszébe megint ránkszállni - mondja Soph, miután megállunk valahol pár kanyarral később.
- Nem hinném. De azért elteszem a pálcám. - húzom el a szám.
- Ez csak egy átlagos késő este volt a Roxfortban, mi?
- Valami olyasmi. Vany egy olyan érzésem, hogy könnyen megúsztuk. - mosolyodom el, Soph pedig elkezdi mondani, hogy ideje elszivárogni aludni. Szerintem is. Ennyi izgalom bőven sok volt mára. - Szerintem is. - mondom, ahogy belekarolok Sophieba, hogy elinduljunk vissza a hálókörletekhez.
-o-A HELYSZÍN SZABAD-o- |
|
|
|
|
6
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2021. 03. 19. - 23:23:25
|
Ó, IRGALOM ATYJA
ne hagyj el
Mr. Fawcett
20020316 Szar napom van. Nem is kérdés, frusztrált vagyok, és mindenkinek a mézesmázas nyenyergését kell nézni. Elegem van. Meg abból a libából is elegem van. Mindegyikből elegem van. ÉS még a nap is süt.
Semmi kedvem ehhez. Nem akarok kimenni, rohadjon ki az összes virág, hurrdurr.
Vágtatok a folyosón, már azt se látom, hogy merre megyek, meg minek. Miért van mindenhol ennyi ember?
Berontok az első kezem ügyébe akadó mosdóba, mindenféle különösebb gondolkodás nélkül bezárkózom egy fülkébe. Milyen abszurd, hogy most azon hisztizek, hogy mindenkire jobban figyelnek a fiúk, mint rám. Mégis kinek kellenek fiúk? Teljesen feleslegesek. Meg mi ez a randizás mániája mindenkinek?
Kitartóan túrok a talárom irreálisan mély zsebében, amíg meg nem találom a dohányos zacskómat. Mióta mondogatom magamnak, hogy leszokok, erre csak a tekerésre váltottam. Mocskos kelet európai szokás. Nekitámasztom a hátamat az ajtónak, ahogy az ajkaim közé teszek egy filtert, és túrok, hogy megtaláljam a papíromat.
Erre sugárban arconfröcsköl a wc, egy jól irányzott sugárral. Akarva akaratlanul felsikítok, mert rohadt hideg a víz, és még mindig folyik, és érzem, hogy az alsóajkamra tapadt a filter, és biztos elázott a papírom, és még mindig fröcsköl a víz, mire végre kijutok a kurwa wc fülkéből. Ahogy kutatni kezdek a pálcám után, kicsúszik a kezemből a zacskó dohány, természetesen teljesen szétszóródik a földön, meg elhordja az alakuló pocsolya, én meg ott állok ennek a kuplerájnak a közepén, teljesen lesokkoltan, csurom vizesen, egy filterrel az alsó ajkamon.
- Bazdmeg. – suttogom magamnak. |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Északi szárny / Re: Belső udvar a kerengővel
|
Dátum: 2021. 03. 02. - 13:49:22
|
csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...
Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit- Egyszer talán kinövöm a depresszíven magam elé bámulást. Lehet ez is olyan rossz, kelet-európai szokás, mint a dohányzás? Vagy valami ilyesmi gondolat rohan át az agyamon, amíg esek, s megérkezek a hóba. Hideg és nedves, érzem, hogy beletapad a hajamba, és vizes lesz a lábam. Hóborc, hogy egy dementor tekerje ki a nyakadat. Sophie pislog be a látókörömbe, még mielőtt felverekedem magam a földről, hóval az arcomon. Szépen nézhetünk ki. Bár mondhatnám, hogy urai vagyunk a helyzetnek, de éppen most vert arcon egy ablak, Hóborc meg nagyjából azzal dobál minket, amivel ér.
- Jól vagy? – csodásan. Kifejezetten csodás a helyzet, főleg, hogy mielőtt válaszolnék, fejen találja szerencsétlent egy serpenyő.
- Amennyire lehet. – válaszolok, ahogy felkepeszkedem a földről, és zsepivel törölgetem a véres havat az arcomról. Erre persze egy auror sem tudja megmozdítani a felsőbbrendűség komplexusos hátsóját, hogy ez a dilis kopogószellem éppen ámokfut. De mit csinálsz egy ámokfutó kopogószellemmel? Nekem ez magas. NA jó, az is magas, hogy miért lakik a Roxfortban egy ámokfutó kopogószellem, de amennyi szerencsétlenség tud itt néha történni, talán Hóborc annyira nem is rossz. Haha, persze. Még mindig keresem a pálcámat, a kabátomban nincs, a kabátom alatt nincs, a csizmám szárában nincs, eszeveszett módon taperolok minden lehetséges helyet végig, legalább huszonötször. Pálca nincs. Gyújtó van, kulccsomó van, taknyoszsepi van, olvadt hó van, pálca, na bazdmeg az nincs. Ezaz, hihetetlen sikeres vagy Maeve, ennyi eszed is csak neked lehet, hogy kijössz az éjszaka pálca nélkül héderelni, gratulálok. Sophiera pislogok ijedten, ahogy még a zsebeimben turkálok.
- Talán elcsalhatnánk valahogy. Bár kétlem, hogy hógolyókkal ki lehetne csalni. Találjunk ki neki valami érdekesebb csíntevést... Mondjuk idegesíthetné az aurorokat vagy ilyesmi... – ahogy hallgatom a választ, újra ráfogok a kulccsomómra. Hiszen van rajta egy pici lámpa. Oké, talán pálca nélkül is odébb tudjuk rángatni Hóborcot. Feltartom a kulcsaim, mintha valami győzelmi zászló lenne.
- Talán van valamim, amivel el tudjuk csalni. – villogtatom a laserpointeres kislámpám. Bevilágítok az ablakon, hogy Hóborc meglássa a piros kis pontot. Hiába húzogatom a pontot ide-oda, nem tűnik fel neki. Ehh, nekem ez sok. Elegem van. Miért nem tudja inkább az aurorokat terrorizálni? És akkor jött a megvilágosodás, nagy szemekkel néztem Sophiera.
- Lehet az aurorok nyakába tudjuk akasztani. Remélem. – azért egy mosolyt bíztatásképp megeresztek. Lehajolok, összeszedek valamit, ami szebb napjain egy lámpás lehetett.
- Hallod Hóborc! – bedobom a már törött csetreszt az ablakon – kell a pont? – világítok mellé a falra. Na ez most vagy egy nagyon hülye ötlet, vagy egy nagyon hülye ötlet. Kérdés, hogy Hóborc vagy az aurorok nőnek a fejünkre. Ismét Sophra sandítok, majd folytatom a mondandómat, miközben a kislámpámat tekerem lefelé a kulcstartó karikámról. – A tied lehet, játszhatsz vele, ha… - körbeforgok, a kerengő átellenes oldalán, a folyosón tengődő aurorra mutatok – ha… megpróbálod ellopni a… köpenyét? – kicsit remeg a hangom, szuggerálom Sophiet, hogy helyeseljen, hogy legalább addig megszabaduljunk a hólyagtól a nyakunkon, amíg keresünk egy másik helyet magunknak, közben nagynehezen levergődöm a lámpát a karikáról.
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Északi szárny / Re: Belső udvar a kerengővel
|
Dátum: 2020. 12. 25. - 23:32:19
|
csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...
Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit- Kattogok. Elindult az agyam, mint az óramű. Beszív, letüdőz, kifúj. Váltakoznak a képek. Apám, anyám, a bátyáim. Egy pofon. Egy kitört ablak. Anyám, apám, a bátyáim. Beszív. Egy éles csattanás. Letüdőz. Apám. A bátyáim. Anyám. Kifúj. Szúrják a könnyek a szemem, de nem akarom elsírni magam. Eleget bőgtem már. Nagynehezen lenyelem a könnyeim, amikor felfigyelek a szöszölésre. Hallom a puha lépéseket közeledni, és én nem nézek fel, mert minek, ha nem látom, ő sem lát engem. Ugye? Kéne nekem egy láthatatlanná tévő köpeny. A frász kerülget az auroroktól, akik ellepték az iskolát, de ha elég magabiztosan haladok, akkor többnyire békén hagynak. Vagy csak látják, hogy jelenleg nincs sokkal több örömöm az életben, mint a tüdőrákom nevelgetése. Amikor azonban a hozzám közeledő illető lelkesen megszólít, tudom, hogy nem problémás aurorokkal van dolgom. De még csak nem is morgós prefektussal. Vagyis. Prefektus, de nem morgós.
-Szia Sophie – üdvözlöm, ahogy levágódik mellém, és szinte azonnal elkezdi mondani, ami éppen eszébe jut. Mindig pörgött, mint akit felhúztak, és mindig tudott miről fecsegni. Ez most sem volt másképp. Na nem mintha bántam volna, Soph jókedve és energiája általában ragadós volt. A jókedvnek meg azért most hasznát venném.
-Képzeld, hallottam olyanról, hogy járt ide egy felsőbbéves lány, aki mindenféle ízesítéső cigarettát készített és elvileg volt mangós meg minden féle – ízesített cigaretta. Tüdőrák karácsonyi csomagolásban. Azért körbepillantok, mielőtt elkényelmesednénk, jobb félni mint megijedni alapon.
- A mugliknál úgy ízesítik a cigit, hogy ide – mutatom meg neki a füstszűrőt – tesznek egy pici kapszulát, és azt kell elpattintani. Mondjuk ez nem olyan menő, mint magadnak csinálni. – visszateszem a szálat az ajkaim közé, hogy elpöfékeljem a maradékot. Amúgy, nem prefektusi kötelessége lenne legalább visszazavarni a hálókörletembe? Na, nem mintha panaszkodnék.
- Egyébként… - próbálok minél óvatosabban fogalmazni, nehogy büntetőmunkát aggassak a nyakamba, habár erre kevés volt az esély – neked nem leszidnod kéne éppen a fejem, mert már ágyban kéne lennem? – sandítok a lányra, közben minél gyorsabban szívom a szálat, ha esetleg bezavarna. Persze, mert a rákom etetése fontosabb, mint betartani a takarodót. Valami egetrengető csörömpölés ütötte meg a fülemet a folyosóról. Elkerekedett szemekkel nézek a frissen mellém telepedett lányra.
-Maradj lent! – suttogom neki, ahogy feltérdelek és megfordulok, hogy benézzek az ablakon. Veszettül keresem a pálcámat a szabad kezemmel, ahogy lassan egyenesedek fel, hogy benézzek. Hallom az eszeveszett vihogást, és ahogy kinyílik az ablak, orrba ver.
- Hóborc a jóédes… - morgom, ahogy hanyatt vágódok a hóban a lendülettől. Könnyek szöknek a szemembe a fájdalomtól, és még a cigimet is elejtettem. Végigtapogatom az arcom, az orrom a helyén, az orrom mellett viszont érzem hogy van egy rohadt nagy seb. Fantasztikus. Nem élvezhetem azonban tovább a hó hidegét a lábamon, mert valami fém csetreszek landolnak mellettem. Jézusom. A bentlakó kopogószellemnek is most kell megbolondulnia. Csak ránk ne szabadítsa Fricset, vagy azokat a nyomi aurorokat. Az arcomba nyomok egy adag havat, hátha legalább arra jó lesz a hideg, hogy ne dagadjon fel a fejem a háromszorosára, és ahogy feltápászkodok, Sophra nézek.
-Már csak ez hiányzott. Mit csináljunk vele? |
|
|
|
|
10
|
Múlt / Északi szárny / Re: Belső udvar a kerengővel
|
Dátum: 2020. 12. 22. - 23:39:43
|
csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...
Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit- Szóval már megint a belső udvarra osonok éppen. Mondogatom már magamnak egy ideje, hogy leszokok. Sárga lesz a fogam, elsorvad a tüdőm, keserű, kelet-európai halált halok, és itt a vége. Vége lesz mindennek, földbe tesznek Michael meg… Na jó, elég legyen! prancsolok megálljt magamnak. Kislisszanok a folyosóról az udvarra, még mielőtt egy prefektus elkapna, mint eddig korábban már jó párszor. Ha nincs szerencsém, akkor egy tanárba botlok bele. Na jó, ha lazák, annyira nem szívás.
Egy szál szövetkabátban, hálóingben és bakancsban keresek egy kevéssé látványos helyet, valamelyik ablak alatt. Le kéne szoknom. Hányszor megbeszéltem már magammal, hogy eldobom ezt a szart. Leülök a fűbe. Mit is mondott Michael? Mocskos kelet-európai szokás. Mondjuk ő is olyan, mint egy gyárkémény. Mocskos kelet-európai szokás. Mocskos, mint anyámék. Megrázom a fejem, előkotrom a cigimet és a gyújtómat, rágyújtok. Szerbiában mindenki dohányzott. Tényleg ez az egyetlen dolog amit nemzeti örökségként fel tudok hozni? Sóhajtok, valószínűleg kicsit hangosabban, mint kellene, mire összehúzom magam. Pislogok, alig látszódva a félhomályban. Amikor úgy érzem, hogy nincs veszély, kiegyenesítem a hátam. Beszív. Letüdőz. Kifúj. Anyuskára gondolok, ahogy kézzel sodorja magának a cigarettát. Beszív. Mindig csodáltam. Olyan szépek voltak. Persze, soha senki nem állt meg, hogy elmondja, mi a rákfene jár a dohányzással. Letüdőz. Nehéz tüdő, állandó krákogás, fekete trutyi az orrodban. A konstans emlékek az abúzív családodról, akik mind dohányoztak. Kifúj. Mindig ott bújkálnak valahol a gondolataim között, mikor dohányzok. Újabb slukk. Az emlékek miatt csinálom? Michael az emlékek miatt csinálja? Ő is akkor szokott rá, amikor idekerültünk. Újabb slukk. Le kell szoknom, nem stresszelhetek folyamatosan anyámékon. Elegem van. Újabb és újabb slukk. Beszív, letüdőz, kifúj. Könnyek égetik a szemem. Remek. Füstszűrő. Elnyomom a csikket a fűben, majd beteszem a kis alumínium dobozkámba, amit kifejezetten ezért hordok magammal. Hihetetlen milyen kevés szemetes van ebben a kastélyban. Újabb szálat húzok elő a dobozomból, azt gondolva, hogy ma estére megúsztam a csúnyán néző, morgó prefektusokat a nyakamba. De amikor hallom a szöszölést közeledni, tudom, hogy tévedtem.
|
|
|
|
|
13
|
Karakterek / Futottak még / Maeve Walden
|
Dátum: 2020. 12. 22. - 00:54:23
|
MAEVE WALDEN
 Lay your heart into my perfect machine
I will use it to protect you from me Alapokjelszó || "Érted? Róóóóózsaszíííín!"
így ejtsd a nevemet || [mév välden]
nem || nő
születési hely, idő ||Subotica; 1984, november, 1
horoszkóp || skorpió
kor || 17
vér || fél
évfolyam || 6
A múlt ”Drága testvérbátyám!
Köszönöm a varázslatot, legalább lesz mivel gyakoroljak, Anyuska már annyit sem tanít, mint eddig. Valami sötét jegyekről, meg Halálevőkről, vagy mikről vitatkoznak szinte folyamatosan. Édesapa menni akar, oda ahol ezek az evők vannak, Anyuska meg mindig kiabál, hogy gondoljon ránk. Rodavan mindig elzavar, hogy ne hallgatózzak, de igazából felesleges, mert az egész házban hallani a veszekedésüket. Bezzeg ő ott maradhat. Matija és Spirid üzentek, most éppen valahol Bulgáriában vannak, nem tudják mikor jönnek haza.
Te tudod mik ezek a halálevők? Anyuska nem mond semmit amikor kérdezek, és csak elzavar mindig. Az iskolában nektek biztos tanítottak valamit, nem?
Várlak haza,
Ölellek,
Milena”
Amikor ezt a levelet elküldtem, nem tudtam hogy felforgatom vele az én, és a bátyám életét. Egy héttel utána Miloje teljesen váratlanul mászott be az ablakomon, hogy pakoljak, elmegyünk. Akkor még nem értettem, hogy gondolja, hová gondolja. Mindenkink itt van. Anyuska szíve összetörne. Édesapa meg valószínűleg megfojtana, ha utolérne minket, és mi van a bátyáinkkal? Rettegtem a gondolattól, hogy mi van akkor, ha az apánk utolér minket. Nem volt az a kegyes fajta. Miloje seprűre akart ültetni. De én nem tudtam seprűvel repülni, apánk megtiltotta Anyuskának, hogy megtanítson. Valahogy csak ráimádkozott. Akkor még nem tudtam mennyi mindent is hagyok hátra ténylegesen. Amikor elértünk a szerb-magyar határra, először csak azoktól a nyamvadt seprűktől váltunk meg, busszal mentünk tovább Ausztria felé, hogy onnan Svájcon, majd Franciaországon keresztül menjünk ki Nagy-Britanniába. Közben Miloje beavatott az első varázslóháború részleteibe, hogy a szüleink halálfalók voltak, és hogy Tudjukkit szolgálták. Aztán mielőtt Franciaoszágba értünk volna, Milo megkért, hogy válasszak magamnak egy új nevet. Azt mondta, majd ha lecsillapodnak a kedélyek, járhatok iskolába, rendesen, tanárokkal, úgy ahogy ő is járt. Rengeteget beszélgettünk angolul. Hála a két öregebb bátyámnak, akik sokat tanítottak angolul és ukránul, viszonylag hamar rákaptam a nyelvre, de nem mondanám, hogy tökéletesen ment. Megkaptuk az új papírjainkat, megszűntünk Miloje és Milena lenni, Michael és Maeve lettünk. Tizenegy éves voltam akkor. Azóta nem hallottam semmit a szüleimről, sem a többi bátyámról, és nem is kereshettem őket. Végül 1995-ben jutottunk ki Britanniába, és a háború alatt még egy évig bújkáltunk muglik között. Megtalált ugyan a roxfortos levelem, de még nem volt sem elég pénzünk, hogy elkezdhessem, sem olyan hely nem volt, ahol sokáig maradtunk volna. Miközben jártuk Anglia keleti kisvárosait Micheal folyamatosan tanított, hogy a következő tanévben másodévesként kezdhessem a Roxfortot. Közben persze rettegtünk, hogy ránk találnak a halálfalók megkínoznak, vagy rosszabb, hazahurcolnak a szüleinkhez. Mire Londonba értünk, egészen hozzászoktam az érzéshez. Bárcsak azt mondhatnám, hogy úgy éreztem magam, mint egy üres vászon, de igazából megtörten és teljesen darabokra hullva érkeztem Londonba, majd kezdtem el a Roxfortot. Rettegtem az iskola gondolatától, rettegtem a szüleimtől, rettegtem az idegen helytől, rettegtem, hogy mi van, ha kinéznek, hiszen késve kezdtem, a bátyám meg rettegett attól, hogy egyedül legyek.
-Maeve… minden rendben lesz, remélem tudod? Imádni fognak. – nagyon igyekezett, hogy tartsa bennem a lelket az indulásom előtt, de rajta is látszott, hogy nem sokon múlik, hogy sírjon. Lenyeltem a könnyeimet, és csak úgy válaszoltam.
- Remélem neked lesz igazad, borzalmas az akcentusom. – borzasztó idiótán éreztem magam ott a peronon, az új baglyommal, talárommal és könyveimmel. Sosem jártam még korábban iskolában, apánk nem engedte, hogy a Durmstrangba járjak, mert nekem arra semmi szükségem.
-Emlékszel arra a karácsonyra, amikor megkaptad a faragott lovamat? - kérdezte egyszercsak Michael. - Olyan boldog voltál, hogy volt saját ajándékod, ami nem ruha volt, hanem játék. - utáltam, hogy mindig közös ajándékot kaptunk. Borzalmas volt. Édesapa mindig azt modta, hogy úgy sem érek semmit, minek nekem bármi is.
- Hogyne emlékeznék, még most is megvan a ló. Tudom, hogy azt mondtad, hogy ne tartsak meg semmit, de ez az egyetlen olyan emlékem amikor úgy viselkedtünk, mint egy normális család. Legalább egy napig nem azt hallgattam, hogy mennyivel kevesebb vagyok, mint ti. Egészen addig amíg el nem ejtettem a leveses tálat. - elhallgattam, nem akartam kimondani, hogy mi történt utána. Csendesen próbáltam elmorzsolni egy könnycseppet, de nem tudtam megállítani kitört belőlem a zokogás.
- Shhh, minden jó. Már nem otthon vagyunk, nem bánthat. Soha többé nem tud bántani. - ölelt meg a bátyám szorosan, és csitítgatólag simogatta a hajamat. Igaza volt. Már nem tud bántani. Nagy nehezen abbahagytam a sírást, és még egyszer felnéztem rá.
- Egy bagoylnyira vagyok, bármikor. - engedett el, és igazította meg a hajam. Megtöröltem az orromat, és azért még egyszer a nyakábaugrottam, hogy érezze a törődést. Egy sor szipogós ölelkezés után felvergődtem magamat a vonatra, és végül egy szintén roppant vidámnak tűnő lánnyal sikerült egy kabinba ülnöm. Nyeltem egy darabig a könnyeim, mire feltűnt, hogy bámul a kiscsaj.
-Szeretnél valamit? – kérdeztem, valószínűleg kicsit több indulattal, mint kellett volna.
- Ööö, nem, csak eddig nem láttalak még a Roxfortban. - megszeppenve válaszolt
- Ja, új vagyok. Maeve. Walden. – mutatkoztam be nyögvenyelősen.
- Tania. Niel. – kicsit összehúzott szemmel nézett rám, majd megvonta a vállát, valami kütyüt bedugott a fülébe és az ablakon bámult kifelé. Kicsit olyan volt, mint valami néma szövetséges, csendben, de jött velem mindenhová, egészen addig amíg a hálókörletekben el nem váltak útjaink. Nem volt annyira borzalmas, mint amire számítottam, habár az udvaron dohányzásért gyakran kerültem bajba. De imádtam, hiszen végre tanulhattam, úgy igazából, tanároktól, emberek között. Néhányan szóvátették az akcentusomat ugyan, de viszonylag hamar sikerült barátságos arcokkal körülvennem magam. Habár első ránézésre mindenki temetett magában valamit. Értettem őket. Az ostrom, amit én már csak hírből ismertem, mindenkit megtört. Egy ideig folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon hány ember haláláért lehettek felelősek a szüleim. Vajon hány embernek néztem a szemébe, akiknek tudat alatt a szerelme, testvére, barátja gyilkosát juttattam eszébe?
Sosem fogom megtudni. És nagy nehezen elfogadtam, hogy nem is kell megtudnom. Én nem a szüleim vagyok. Még csak nem is az a fruska, aki elmenekült Szerbiából. Megszenvedtem magamért, de sikerült újraalkotnom önmagam. Lepillantok a kezemben szorongatott levelélre. Emiatt hagyhattam hátra a rettegő, magábafordult Milenat, és lehettem az, aki most vagyok. Maeve Walden. Nagynehezen bedobom a kandallóba, majd visszamegyek a hálókörletembe, még mielőtt valamelyik prefektus elkezd basztatni.
JellemAzóta, hogy eljött otthonról, és már nem retteg folyamatosan a szüleitől, megtanult kiállni magáért, nem hagyja, hogy bárki is lekezelően bánjon vele. Mindig igyekszik a védtelenek segítségére sietni, rettentő erős az igazságérzete. Hajlamos teljesen elveszni a saját gondolataiban, ami miatt páran ignoránsnak tartják, de bármi van, mindig ott áll az első sorban. Mindig felvállalja, ha valami bajt csinált, nem vádaskodik és keni másra. Hajlamos túlzásokba esni, rendkívül obszesszív tud lenni, ha valami felkelti a figyelmét.
Magánakvaló, kifejezetten zárkózott személyiség, kevés embert enged közel magához, és tart a barátjának. Nehezen nyílik meg, viszont ha nem is enged közel a tűzhöz, akkor is mindig támogatja, és óvja az embereket akikkel körülveszi magát. Apróságok
mindig || Zene, tánc, mindenízű drazsé, macskák, a fekete szín, Michael, Roxfort
soha || Seprűk, repülés, patkányok, tea tejjel, harsány színek
hobbik || autodidakta módon gitározni tanul, olvas, rajzol, a bátyjával szeret túrázni
merengő || Legjobb: Amikor Michael megengedte neki, hogy befogadja a kóbor macskát, miközben London külvárosában bújkáltak.
Legrosszabb: Amikor megtudta, hogy a szülei halálafók, és Michael rávette, hogy meneküljenek el otthonról.
mumus || Édesapa
Edevis tükre || Önmagát látja, édesanyjával és a bátyjaival
százfűlé-főzet || Sűrű, azonban teljesen színtelen és átlátszó, rendkívül tömény édes íze van
Amortentia || Dohány
titkok || Megpróbált a Roxfortból információt felkutatni a szüleiről, de amikor megtudta, hogy az apját a Winzengamot elé állították, felhagyott a kutakodással.
azt beszélik, hogy... ||
Igazábó egy orosz csempész lánya, ezért van akcentusa.
A család
apa || Vladislav Kovacevic; 52; félvér; nem tarja vele a kapcsolatot, de mindig is rettegett tőle
anya || Anja Kovacevic; 50; sár; nem tartja vele a kapcsolatot, mielőtt eljött, szerette az anyját, de hiába igyekezett, mindig volt közöttük egy szakadék
testvérek || Michael Walden (Miloje Kovacevic); 20; rendkívül közeli, bizalmas kapcsolat van kettejük között, mindig is hozzá állt a legközelebb a 4 bátyja közül
Rodavan Kovacevic; 23; nem tartják a kapcsolatot
Matija Kovacevic; 26; nem tartják a kapcsolatot
Spiridion Kovacevic; 30; nem tartják a kapcsolatot
állatok || Theodora, a macska és Dante, a fülesbagoly
Családtörténet ||
Vladislav két tisztességes szerb varázsló legkisebb gyermeke volt, a szülei kitagadták, miután nem azt a nőt vette feleségül, akit ők jelöltek ki számára. Anja egy sárvérű anya egyetlen gyermeke volt, édesapját nem ismeri. Spiridion születése előtt ment hozzá Vladislavhoz, aki később rákényszerítette, hogy álljon be vele a halálfalók közé. Vlad aktívan tevékenykedett, mint halálfaló, az első, és második varázslóháborúban is, Anja mindkét alkalommal amennyire lehetett kivonta magát az eseményekből, a gyerekeire hivatkozva. Vladislav jelenleg az Azkabanban tölti büntetését, Anja tartózkodási helye ismeretlen.
Külsőségek
magasság || 163 cm
testalkat || vékony
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna
kinézet ||
Kifejezetten aprónak, és törékenynek tűnik, amíg nem nyitja ki a száját, könnyen beolvad a háttérbe, hiszen nincsen semmi túl különleges ismertetőjegye. Kifejezetten szép arca van, de amíg nem akarja, hogy észrevegyék, tökéletes biodíszlet. A tudás
varázslói ismeretek ||
Nem éltanuló, viszont mindenből nagyon igyekszik. A bájitaltan nem kifejezetten megy neki, és gyógynövénytanból sem a legjobb, de bűbájtanból jeleskedik, a sötét varázslatok kivédése tantárgy az egyik kedvence, és a rúnaismeretet is élvezi.
pálca típusa || 12 hüvelyk, közepesen szilárd, kocsányos tölgy, sárkányszívizomhúr maggal
RBF ||
Átváltoztatástan - E
Bájitaltan - V
Bűbájtan - K
Sötét varázslatok kivédése - K
Gyógynövénytan – V
Rúnaismeret - V
Egyéb
avialany ||Ann Kuleshova
|
|
|
|
|