Üzenetek megtekintése
A m a c s k á k s z é p e i
2004 • február • 14.
s k i n • d e l i a h
to: Macmillan
2004 • február • 14.
s k i n • d e l i a h
to: Macmillan
Meglepően üdítő volt Macmillan társasága, főleg, hogy még csak nem is volt olyan rettentően bosszantó és unalmas, aranyvérű létére. Az ilyen bizony ritka, és ezért is volt nekem rendkívül izgalmas. Mégis kellemes társaság volt, főleg nekem. A bunkó, trampli emberekhez voltam hozzászokva, és ha sebtapaszt nem is kapok a lelkemre, élveztem mellette lenni. És biztosan jól esik neki is a bók. Olyan ember nem létezik, akinek ne esne jól. Legalább is szeretném ezt hinni, nem tudok annyira olvasni az emberekben, mint a látomásaimban. Amik szerebcsére békén hagytak most. Béna lett volna, ha éppen így rohannak le.
- Kegyed is rendkívül izgalmas, Miss - viszonozta a bókot, mire szélesen elmosolydodtam, Csak zavarban lehetett, ha inkább a pontozásban merült el. Még, hogy nincsenek neki érzelmei. Hát aki az állatokat szerette rossz és buburnyák ember nem lehetett, ugyebár.
- Maga milyen kedves - mondtam jókedvűen. És jól is esett nekem is ez. Még ha semmi komoly nem is alakulhat köztünk, azért csak nem éreztem így magam olyan... elfuseráltan nyominak. Jól éreztem magam, ami ritka volt nálam, vagy ideges voltam vagy szomorú, de most jól esett ez. Talán a macskák, vagy Macmillan nyugodt jelenléte volt rám ilyen hatással. Igaz is, Hakonra mindig mérges voltam, akkor is, amikor bolondultam érte. Lelkiismeretesen pontoztuk a cicákat, még én is komolyan vettem, hogy neki lehessen még egy macskája otthon. Csupa báj vagyok és kellem ma, komolyan mondom.
- Nem annyira, mint maga.- viszonozta ismét a bókomat, én meg majdhogy nem elpirultam. Jó, talán egy kicsit, tényleg nem voltam ehhez hozzászokva. Maximum olyan bekiabálásokat kaptam, hogy jó a segged, vagy szia begyes. De ezeket megszoktam már, részeg embernek a szavaira amúgy sem adtam túl sokat.
- Óh - csúszott ki a számon, és megköszörültem a torkomat, majd én is beleittam a kávémba. Szerencsére mellénk pattant a lelkes csaj, és elkérte a pontjainkat.
- Na, milyen szorgalmas vendégek - kacsintgatott ránk lelkesen. Óh, a fiatalság, hol vagyok én már ehhez. Reggel még a hátam is fájni szokott, öregszem. - Nem sokára elszámolunk a pontokkal, és kihírdetjük a győztest, és az ajándék cirmost - mondta és ugrándozva odébb állt.
- Vajon hány kávét ihatott - tanakodtam, aztán én is odanyúltam, hogy megsimogassam a cicát. Nem nagyon babusgattam még macskákat, így nagyon jó érzés volt a pihe-puha bundás jószágot simogatni. A vörös macska meg mindjárt el is olvadt a kezeink alatt.
- Hölgyeim és Uraim! Kedves párjaink, elérkezett az idő, hogy kihírdessük a győzteseket! - bukkant fel egy macskamintás ruhában egy nő, gondolom a tulajdonos lehetett. - A szavazatok alapján a legszebb macska, Viktória lett - kiáltotta, és a cica mintha cska tudta volna, kihúzta magát, hercegnősen felemelt orrocskájával nézett körbe. - A leglelkesebb szavazóink pedig a négyes asztalnál ülő bájos pár! Kérem válasszanak egy cicát! - mondta lelkesen, tapsikolások között.
- Mr. Gombócot kérjük! - szólaltam meg, és a cica Macmillan kezei között boldogan dorombolni kezdett.
- Kegyed is rendkívül izgalmas, Miss - viszonozta a bókot, mire szélesen elmosolydodtam, Csak zavarban lehetett, ha inkább a pontozásban merült el. Még, hogy nincsenek neki érzelmei. Hát aki az állatokat szerette rossz és buburnyák ember nem lehetett, ugyebár.
- Maga milyen kedves - mondtam jókedvűen. És jól is esett nekem is ez. Még ha semmi komoly nem is alakulhat köztünk, azért csak nem éreztem így magam olyan... elfuseráltan nyominak. Jól éreztem magam, ami ritka volt nálam, vagy ideges voltam vagy szomorú, de most jól esett ez. Talán a macskák, vagy Macmillan nyugodt jelenléte volt rám ilyen hatással. Igaz is, Hakonra mindig mérges voltam, akkor is, amikor bolondultam érte. Lelkiismeretesen pontoztuk a cicákat, még én is komolyan vettem, hogy neki lehessen még egy macskája otthon. Csupa báj vagyok és kellem ma, komolyan mondom.
- Nem annyira, mint maga.- viszonozta ismét a bókomat, én meg majdhogy nem elpirultam. Jó, talán egy kicsit, tényleg nem voltam ehhez hozzászokva. Maximum olyan bekiabálásokat kaptam, hogy jó a segged, vagy szia begyes. De ezeket megszoktam már, részeg embernek a szavaira amúgy sem adtam túl sokat.
- Óh - csúszott ki a számon, és megköszörültem a torkomat, majd én is beleittam a kávémba. Szerencsére mellénk pattant a lelkes csaj, és elkérte a pontjainkat.
- Na, milyen szorgalmas vendégek - kacsintgatott ránk lelkesen. Óh, a fiatalság, hol vagyok én már ehhez. Reggel még a hátam is fájni szokott, öregszem. - Nem sokára elszámolunk a pontokkal, és kihírdetjük a győztest, és az ajándék cirmost - mondta és ugrándozva odébb állt.
- Vajon hány kávét ihatott - tanakodtam, aztán én is odanyúltam, hogy megsimogassam a cicát. Nem nagyon babusgattam még macskákat, így nagyon jó érzés volt a pihe-puha bundás jószágot simogatni. A vörös macska meg mindjárt el is olvadt a kezeink alatt.
- Hölgyeim és Uraim! Kedves párjaink, elérkezett az idő, hogy kihírdessük a győzteseket! - bukkant fel egy macskamintás ruhában egy nő, gondolom a tulajdonos lehetett. - A szavazatok alapján a legszebb macska, Viktória lett - kiáltotta, és a cica mintha cska tudta volna, kihúzta magát, hercegnősen felemelt orrocskájával nézett körbe. - A leglelkesebb szavazóink pedig a négyes asztalnál ülő bájos pár! Kérem válasszanak egy cicát! - mondta lelkesen, tapsikolások között.
- Mr. Gombócot kérjük! - szólaltam meg, és a cica Macmillan kezei között boldogan dorombolni kezdett.
