 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 21
|
|
2
|
Általános / Játékkuckó / Re: GIFelde
|
Dátum: 2023. 03. 14. - 19:02:43
|
Mi? Dehát csak megpusziltam a tükörképem! Olyan magányosnak tűnt abban a tócsában.
 |
|
|
|
|
9
|
Karakterek / Sebastian Bates / Re: üres szavak
|
Dátum: 2022. 03. 11. - 16:06:55
|
Hugi,
Itt beköszöntött a tavasz. Bár a napok nagyon hidegek még, de tovább van világos és a napsütés is olyan kellemes. Szóval megvagyok és sokszor gondolok rád, mert otthon csak te értesz meg egyedül. Remélem jól vagy és anyáék is. Nekik nem merek írni nyár óta.
Ha kimész sétálni a ház elé, szórj egy kis morzsát a madaraknak. Majd meglátod mennyire megszeretnek!
Szeretlek.
Seb |
|
|
|
|
14
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Folyosók
|
Dátum: 2022. 03. 08. - 19:42:25
|
To: Jack
2002. november 20.
i know
you’re my
best friend.
Nem lett volna szabad megcsókolnom. Szinte azonnal éreztem, ahogy a testemben száguldozni kezdenek a vágyak, őrült lüktetéssel simítva végig minden porcikámon… főleg ott, ahol a leginkább hozzásimultam, miközben közelebb húzódtam hozzá, szinte belesüllyedve az ölébe. Jack szavai arról, hogy nem utál szinte belesodródtak ebbe az érzésbe, majd elmerültek benne.
Az ujjaim már nem csak játszottak az egyenruhájával. Finoman kipattintottak rajta egy-két gombot, mert nem bírt a farkas bennem ezzel a helyzettel. A farkas akart, mindennél jobban akart… azt akarta, hogy Jack leteperjen és azt tegyen velem, amit csak szeretne… ha szeretne egyáltalán bármit – bár ez abban a pillanatban meg sem fordult a fejbem.
– Helyes – vigyorodott el, de az ajkai megint közeledtek. Melegek voltak és puhábbak, mint az előbb. A korábbi, hosszú csók egészen felduzzasztotta őket. Sóhajtottam egyet az ajkai közé, ahogy elhúzódott. Nem, nagyon nem akartam, hogy vége legyen. Mégsem voltam olyan akaratos, mint a farkas, aki ott tombolt mélyen.
– Mi lenne? Nem áll szándékomban eljátszani, hogy nem történt semmi.
A szavaira megilletődtem, sőt egyenesen megszólalni sem tudtam. Csak nagyokat pislogtam, mert ez nem az a Jack volt, aki furcsán viselkedett azok után, ami közöttünk történt azon a romantikus bigyón. Már nem is emlékeztem mi volt ott pontosan, azon a bizsergető italon kívül, ami bajba sodort.
– Mit szeretnél, mi legyen? – kérdezte, én viszont még mindig nem mozdultam. Elhúzódni sem volt erőm, mert még mindig éreznem kellett őt, hogy elhiggyem, nem most fog ellökni magától. A tenyerem megpihent a mellkasán. Éreztem, hogy izmos, izmosabb, mint a korosztályunkban bárki. Minden lány odavan érte… és éppen nekem mondta azt, hogy nem akarja eljátszani, hogy nem történt közöttünk semmi. Nekem. Seb Bates-nek, a vérfarkasnak, akit mindenki kerül.
– Játszhatunk a te szabályaid szerint, ha ezt szeretnéd.
Sóhajtottam egyet. A tekintetemet elszakítottam a rajongásig imádott barna szempártól. Tudtam, hogy nem fog leteperni, mert ez most nem arról szólt, hiába dolgozott bennem az a hév. Ez a pillanat most a megbeszélés helye volt.
– Szeretnék a párod lenni… – suttogtam. – De attól félek, ha bármi történne, többé nem akarnál a barátom lenni. – Folytattam. Most nem remegett a hangom, de mérhetetlenül halkan beszéltem. Nem is tudom, féltem meghallani a saját szavaimmal megformált gondolatokat. Féltem és szerettem egyszerre.
– Én téged… nagyon… sze… – dünnyögtem, de végül elharaptam a szót, hogy megmutassam. Odahajoltam. Lehunytam a szemem és megint csókoltam. Nem úgy, ahogy korábban. Nem vággyal, hanem érzelmesen, lassan, gyengéden. – Csak ennyi.
Aztán persze jött némi keserűség is. Nem Jack miatt, hiszen addig nem taszított el magától és tudtam, hogy nem is lenne velem szívtelen. De nem szerettem volna, hogyha úgy alakulnak közöttünk a dolgok, arról más tudjon. Meg akartam tartani magamnak, hogy anélkül élvezhessem, hogy mások kitárgyalják vagy figyeljenek minket. Az éppen elég rossz volt Nightingale-lel, hogy tudták: lefekszik velem is, mások mellett.
– Ha beleegyezel… akkor nem akarom, hogy mások tudják. – Böktem ki még mindig halkan, de határozottabban beszélve. Nem néztem a szemébe, csak a gallérját piszkáltam gyerekesen. – Jó lenne, ha ez csak a miénk lenne.
|
|
|
|
|
15
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Folyosók
|
Dátum: 2022. 02. 16. - 19:18:29
|
To: Jack
2002. november 20.
i know
you’re my
best friend.
Képtelennek éreztem magam, normálisan beszélni Jack közelében. Amint megéreztem az illatát, vagy elvesztem a szemei szépséges barnaságában, képtelen voltam nem dadogni… mert a szívem olyan hevesen vert, hogy minden, minden csak remegett bennem. Nem tudom, hogy ebben a végtelen gyengeségben mégis mi vett rá, hogy csókoljam őt. Az ajkaim szinte ösztönösen simultak az övére. Még le is hunytam a szemem, hogy ne lássam, milyen képet vág, amikor eléri a tudatát a döbbenet és eltol.
Nem ez történt.
Szinte végig futott rajtam a pánik, ahogy megéreztem magamon az érintését. Nem eltolt, hanem húzott magához, érintse a hajamat, a hátamat a derekamat. Erősen tartott és közben a puha nyelve olyan lágyan simultam az enyémre, mintha mindig is ott lett volna a helye. Óvatosan mélyült a csók, de nem volt semmiféle ellenkezés… bennem pedig azok a vágyak tüzes örvényként loholtak végig. A bennem élő farkas őrült táncot járt, mintha ki akarna szakadni és mind többet elvenni Jackből, hogy önzőmódon csak is az enyém legyen.
A testem reagált rá. Ahogy hozzásimultam még talán érezhette is, de már nem jöttem tőle zavarba. Csak a tenyerem cirógatott végig a mellkasán, a nyakán, hogy az ujjaimat a sűrű, hullámos tincsei közé fúrjam. Tökéletes volt az érintése.
– Mondtam már, hogy ne kérj bocsánatot – húzódott kicsit el. Sóhajtva kaptam közben levegőért, aztán ahogy kinyitottam a szememet, láttam azt a mosolyt az ajkain. Határozottan nem úgy reagált, ahogyan korábban tette. Látszólag nem akart ellökni, nem undorodott tőlem és… viszonozta a csókot. Ez még mindig olyan hihetetlen volt, hogy a sokktól mereven bámultam rá, mint egy őz, mikor sötétben rohan ki az autók elé. Csak bámultam rá, nagy, barna szemekkel és alig pisloktam. – Hozzá tudnék szokni ehhez. – A mosoly vigyorrá változott vált eddigre… és én még mindig próbáltam felfogni mi történik. A testem üvöltött, hogy csókoljam, élvezzem a közelségét, az agyam viszont annyira leblokkolt, hogy mozdulni sem tudtam.
– Miért nem vagy mérges… – dünnyögtem, alig hallhatóan. A szerencse csupán az volt, hogy elég közel voltunk egymáshoz és ezért még az ajkaimról is le tudta volna olvasni. – Nem utálsz… – Folytattam és közelebb hajoltam, hogy az ajkaira leheljek ezúttal egy rövid puszit. Csak az ujjaim játszottak az egyenruhájával. Az ing egyik gombját kipattintottam a nyakánál, inkább szórakozásból, semmint, hogy komoly jelentősége legyen.
– Én is… én is… hozzá tudnék ehhez szokni…. – dadogtam még kicsit bénán. Nem azért, mert nem örültem a szavainak és a szemében csillogó őszinteségnek, hanem mert féltem, hogy csak álmodom az egészet és amint felkelek, az ölébe hajtott fejjel a padlón, rájövök, hogy nem is kedvel engem úgy, ahogyan én kedvelem őt.
– De ha kimegyünk ebből a teremből… akkor mi lesz? – suttogtam kicsit kevésbé bénázva. Jack volt az egyetlen, akitől sosem féltem és én tényleg úgy akartam ránézni most is… de az a legutóbbi olyan kellemetlenül állt közénk. Majdnem félév telt el azóta, hogy őszintén a szemébe tudtam volna nézni, hogy nem csak remegni volt kedvem a közelében. |
|
|
|
|
