gambling man ||csokinyakiban

Camden Eye épülete ezernyi, színesen izzó ablakszemével huncutul nézett farkasszemet velünk, de én derűsen álltam a pillantását, miközben ráérősen ballagtunk felé. Elvégre Melanie-hoz szoktam, akinek a szemében sokkal több és csábítóbb veszély fénye ragyogott, mint egy egész szerencsebarlang komplexumban.
Rá nem is merek ránézni. Tudom, hogy észveszejtően csinos, mint mindig, viszont mérges is… mint mindig. Hát tehetek én róla, hogy ez a munkám? Igen, mikor feltűnt neki, hogy csokornyakkendőben indulok dolgozni, este nyolckor, voltak kérdései. Nem avathattam be abba, hogy a farkasok ügyeskedését vagyok hivatott megfigyelni ma este Cartwright barátunknál, de nem is ígérkezik különösebben izgalmasnak ez a mai, fedett megfigyelés, így hirtelen ötlettől vezérelve elhívtam magammal. Kaszinózni. A legutóbbi sem sült el rosszul…
Mondjuk nem segíti az ügyemet, hogy a kaszinóval egy emeleten van a sztriptízbár, így tekintetemet - és csak azt - mereven a célpontra szegezem, vagyis a játéktér felé. Nem igazán segítség az sem, hogy máma az emelet két biznisze a szokottnál jobban összevegyült, és formás, félpucér hölgyek hostesskednek a nyerőgépek és rulettkerekek, játékasztalok között. Azt inkább nem is nézem meg tüzetesebben, melyik felük is pucér… Sebaj, én tudok így is játszani… akarom mondani dolgozni. De itt úgyis csak egy valaki esélyes figyelmem szabotálásra.
- Szerinted ma is szerencsét hozol, Mrs. Nott? - kérdezem, inkább végül mégis rápillantva a nejemre. A fejemben máris egy sokkal jobb sztriptíz veszi kezdetét, mint amit itt kínálni tudnak. De bármi ruha is legyen rajta, ez a mostani nyakék olyan jól áll neki, hogy azt nem vetkőztetem le a szememmel róla. Azt hiszem, meg se hallom az elhangzott név, meg az egész szituáció miatti szidalmakat.
- Biztos valami pucér péntek van, vagy ilyesmi… Ezt nem tudtam - jelentem ki ártatlanul, de most tényleg. Kérdés, hisz-e nekem… De már itt vagyunk, és megpillantok egy határozottan félpucér srácot is, szóval gyorsan elterelem mindkettőnk figyelmét vissza a játékhoz.
- Viszont, ha játszani akarsz ma, azt óvatosan - duruzsolom a füléhez hajolva, bóknak álcázva az intelmet, de kivételesen mellékelek hozzá egy komolykodó pillantást. Csak derűsen, persze. Cartwright kedvéért ma nem az a terv, hogy leamortizáljuk a helyszínt. Körbenézek, hátha látom valahol, nem mintha előre vinné az ügyemet, ha nagyon feltűnően jelezném az egybegyűlteknek, hogy ismerem őt.
Leülünk egy asztalhoz, ahhoz, amelyikhez a fülesem alapján le kell ülnünk. A tizenhármashoz. Az embereim mindig itt játszanak, állítólag. El is hiszem, hogy őket keresem. Hárman vannak, s az egyik egy igencsak tiszteletet parancsoló, sötétbőrű, félszemű fickó. Nem tetszik, ahogy Melt méregeti, de odatornyosulok habtestemmel közel mellé, tenyérbemászó mosollyal átkarolom őt, úgy méregetem a pasit. A másik kettő csóka mellette tök egyforma, mintha ikrek volnának, és csak arra vannak itt szerintem, hogy feltornázzák a tétet, aztán bedobogassák a lapjaikat. Ők az én embereim, különösen a főnök, bár nincs kifejezetten akcentusuk, de tudom a korábbi jelentésekből, kikkel játszunk. Még az is lehet, hogy éppen a falka alfájával. Van pofája idejárni, méghozzá tözshelyszerűen minden második este… De így legalább alaposan szemügyre vehetem őket.
Jobb lett volna, ha nem kérdezem Melt a szerencséről. Jól jártak velünk az asztaltársaink, nincs kifejezett nyerő szériánk, olyannyira, hogy hamarosan minden nálam lévő fityinget elnyernek tőlünk. Csalnak talán? Nem tudom. Jó lenne valamennyit szépíteni, s a zsetontornyokra, bár nem tudom rádobni, és nem is akarom a Melanie nyakában függő medált, de rámutatok.
- Tartom, és ráteszem azt.
- Azt? Hm… Megteszi…
A főfarok kivicsorítja fehér fogait, és nagy kegyesen bólint egyet. Még mindig nem tetszik a képe, ahogy a nőmet mustrálja, de jó lapjaim vannak, bízom bennük. Amíg ki nem derül, hogy a másiknak még jobbak.
- Picsába - sóhajtok fel. - Mel, sajnálom, kérlek, vedd le a medált.
- Micsoda sóher… A láncot azért megtartod? - röhög fel a félszemű, én meg értetlenül nézek.
- Mi az, hogy… a láncot?
Akkor kezd derengeni, mi a helyzet, amikor a fickó hosszú, sárgás körmeivel hívogatón integet Mel felé.

meztelenkedő

Köszi a játékot!

A helyszín szabad.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Hát lehet erre nemet mondani?
Fülig ér a szám, mert ha nem mondaná ki a boldogító igent, hanem ahelyett ez volna a válasza, az nekem már több, mint elég volna. De annak szellemiségében, hogy ez most egy konzervatívabb, unalmasan hagyományosnak ígérkező projekt lesz a részünkről, végül csak kimondja az igent, méghozzá népmesébe illően, háromszor. Bűvös szám, mintha ez bizony valami bájitalkészítés vagy varázslat volna.
- Bár mi mindent fordítva csinálunk, de mit számít!
- Remélem is.
Kuncogok vele én is, összebújva a padon, és azon gondolkodom, hogy jutottam ide. Ha egy csaj szédítése folytán akartam volna esküvősdit játszani, valószínűleg végigmentünk volna a már-már klísés soron, eljegyzési buli, meghívókkal való rokonjárás, hagyományos esküvő templomban, meg minden. Aztán kerestem volna a következő kalandot. De Melanie-val… Sokkal izgalmasabb volt. Vele ez volt a kaland. Onnan kezdve, hogy a templom ki van zárva, mert szerintem a fél rokonságunk felgyulladna abban a pillanatban, hogy átlépné Isten házának küszöbét. Kérdés, kinek van még hasonlóan nívós ingatlanja, mert alább nem adunk a búőven aranyozottnál, és hideg kőfalaknál, hogy a boltívekről ne is beszéljünk, mert az a legstabilabb fajta építmény, ha esetleg a jókora hazugságok alatt megpróbálna beszakadni a plafon. Persze itt nem a Melanie és köztem kötendő esküre gondolok, de a hamis jókívánságok és egyebek kitellnek a pereputtytól. Talán jobb helye lenne annak a lagzinak a szabad ég alatt - tán az nem szakad a fejünkre.
- De várj!…nem is lehetek Mrs. Nott!... Mert már az vagyok… !!! Ejjj… most így mi lesz? Csak el kellene válnunk… mégis?
Színpadiasan kapok a szívemhez, bár még az ő keze is az enyémben van, úgyhogy érezheti a tenyere alatt, amit a mellkasomra szorítok, hogy nem fogok igazából szívrohamot kapni. De ezzel is közelebb húzom magamhoz, úgyhogy mindenképpen játszom a rémültet.
- Hogy tehetnénk olyat? Ezt már nem úszod meg, Mrs. Nott… Örökreeee…
Kísérteties felhanggal búgom a fülébe, mint egy rossz horrorban a rémisztő suttogás. Aztán folytatom a kedélyes kuncogást, és közben szorosan magamhoz húzom, gyakran ellenőrizve, ott van-e még, hiszen légies alkatával szinte elveszik lakli kezeim között. Mintha az egész nagy, fényűző esküvő egy nagy poén volna, egy Melanie-val közös, csibész vicc, amit csak mi értünk. Ez úgy érzem, jobban összeköt, mint akármilyen eskü. Így már van is kedvem az egyébként túl konvencionális, és bosszantóan elvárt tervezéshez. Melanie-val így ez is jó szórakozásnak tűnik, és kellemesen merülünk a tervezgetésbe, ott a padon összebújva.
- Szóval… Milyen virágok legyenek?

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Lehetnék akár egy olyan mugli quizkérdéses vetélkedőben is. Ha mindig jól válaszolok, sokat nyerek, és ahogy Melanie megcsókol, a fejemben közben a győzelemhez járó csengő dallam szólal fel. Belefelejtkezem a csókba, a mámorba, meg abba az izgalmas mellékízbe, amit a veszély okoz, hogy nem azért emelkedett fel, hogy mondjuk képen töröljön. Hát ezért. Ezért megéri, meg a kuncogásért, ahogy együtt tervezgetni kezdjük az esküvőnket, melynek eddigi egyetlen és legfőbb ismert részlete, hogy a családjaink kicsinálják egymást. Mi más is lehetne az ember legboldogabb, nagy napja?
Persze aztán elterelődik a dolog a házakra, és sajnos nem arra, mennyi mindent és mit csináltunk mi ott… Hát igen, volt az a különös Szilveszter… De az egy agglegény lak volt.
- Azt hittem szeretsz ott lakni mégis csak a családodtól van és gondolom ott jobban elférnénk ha majd..
- De ott én laktam. Most meg kell egy hely, ahol MI lakunk. Azt gondoltam, a Suttogó talán megfelelőbb lenne, hiszen azt együtt újítottuk fel. De mi… Mi az, hogy ha majd?
Hirtelen az jut eszembe, hogy amit Melanie a tükörben látott, talán nem egy “mi lett volna ha” volt, hanem egy “mi lenne ha…” De eszembe jutott a tavaly karácsonyi kis purdé, akit egy pár órára felügyeltünk. Jaj, az a sírás… Ide nekem inkább száz Rend tagot! VAy a családomat. Vagy Melét.
Aztán akárhogy is válaszol erre a kérdésre, közben csak visszakanyarodik az eszem az előző dologra, mert olyan vagyok, mint a véreb, ha valamire rákapok, nem eresztem. És ahogy befejezi a válaszát, hirtelen fél térdre ereszkedem. Nem is számít, bármit is mond, akkor is elszántam magam, és mindenhogy jó lesz.
- Mrs. Melanie Hopkirk Nott! Van kedved egy igazi esküvő keretében összeereszteni a rokonságunkat, és figyelni, ahogy megtépik egymást?
És megnyerően mosolygok, kézbevéve a jobbját. Fél kezemmel előkapok egy gyűrűsdobozt a kabátom alól, és ügyesen felpattintom a fedelét.
- Igen, ez végig nálam volt, igazából… Már nagyon régen. De csak mert tudom, hogy csakis az állatok és mágikus lények harcra kényszerítését bünteti a törvény, de arról semmit se mond, mi van, ha az ember a családját tereli össze egy szűk helyre és hergeli verekedésre…

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Nézek rá ahogy lerohan az esküvő miatt, és a vállamat rángatom. Pedig mintha akart volna esküvőt. Valami normálisabbat. Jó, annyira nem normálisat, hogy összehozzuk az én meg az ő anyját… Hajaj! De a ruha, meg a haj, meg a cipő… Biztosan volt egy terve úgy kábé öt éves korától, vagy mikortól foglalkoznak ezzel a kis boszorkányok.
- Miért zavar ez ennyire téged, hm? Hisz tudod jól, én elfogadtam, hogy így van és lesz…
- Nem tudom jól, pont ez zavar.
Vár, és én is várok, és a vonásait kutatom, mintha egy olyan könyvet próbálnék olvasni, ami csak félig van az általam ismert nyelven. Félig meg a sorok között. És elveszek benne, a most már ismerős, szép ívekbe, az apró rezzenésekben, a szeme tükrében,
- Szóval amíg nem győztél meg… Nem leszek egy álmod sírásója!
Nagyot sóhajtok, és kicsit kezdem irigyelni a tükröt, annak már nincs gondja semmire. Aztán a japán úton látott vázára gondolok, arra, amelyiket egyszer összetörték, aztán arannyal forrasztották újra. Azelőtt csak egy sima, fekete váza volt, de a törés után valami sokkal több lett. Vajon milyen lenne ez a tükör, ha meglepetésből így megfoltoztatnám? Tán még működne is valamit. Majd meglepem vele Melt.
- Ugyanakkor mondd, hogy nem szórakoznál jól az, ahogy a násznép összeverekedik. Lenne ott mit helyszínelni!
Kuncogok az orrom alatt, bár szerintem ő jobba van az anyjával, mint én az enyémmel. Végülis én nem is vagyok Nott, legalábbis a család szerint. Úgyhogy részemről a násznép nem lenne túl népes. De násznép nem is kell. Ő meg már itt van. Majd letámadom ezzel még párszor, hátha.
- A Suttogóért azonban még számolunk. Nem volt szép a beígért ajándékom pénzzé tenni. A kopogószellemet már egész megkedveltem és amúgy is szép emlékek fűztek a hát bizonyos részeihez…
- Miről beszélsz? Hát ezt hol hallottad? Mármint… Én nem is adtam el a Suttogót. A kastélyra lenne vevő, de még nem mondtam neki semmit, veled akartam előbb beszélni. De ez mindegy is. A második részt jobban nem értem, azt MINDENKÉPPEN fejtsd ki RÉSZLETESEN.
Kajánul vigyorgok, kíváncsian várva a szép emlékeket, bár valószínűleg fedik az enyémeket ugyanazokról a helyekről. Azon, hogy mi pletykával gyanúsít a nejem, épp csak meglepődöm kissé.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Nem vicces, Nott. De ezek szerint téged szórakoztató élet reménye vár.
- Remény az mindig van, az hal meg utoljára. Hacsak meg nem gyilkolják. Mezteenséggel nem viccelünk - kacsintok még rá, a fújása meglibbenti a képembe lógó rakonátlan tincseim egyikét, és kellemese végigborzongok tőle.
Aztán már nem kellemesen borzongok, ahogy a kis galád a másik tükörhöz lép. Szemet szemért, mi? Hát, pedig ez itt pont, hogy szemtelenkedés akart lenni. De ő mindig tudja, hogy szorongassa meg a tökeimet. Képletesen. Is.
- Na, na, na…
Mélyen dörmögök, mint valami bamba medve, és odakullogok hozzá, kezemben a darabbal, bár nem tudom, azt látja-e benne, amit én. De akkor már bevallom.
- Az esküvőnket láttam. Szép menyasszony voltál - sóhajtok szabadjára engedett szentimentalizmussal, és megpróbálom átölelni, meg elvenni azt a tükröt. De csk nem ejti el, mert velem ellentétben ő pontosan tudja, hogy az egy fontos darab, mi több, lehet, hogy tárgyi bizonyíték is.
- Szórakoztató élet, az egyszer biztos. Nézz bele, hátha Te is látod, miről maradtunk le - mondom, és felé nyújtom. De ha belenéz, ő talán egy másik esküvőt lát majd… Egy olyat, amelyikben nem vagyunk matt részegek, ahol hosszú hónapokig válogattuk a ruhát, meg a virágokat, meg a többi csajos izét.
Én meg hosszú évekig válogattam a megfelelő nejt. Csak nem tudtam róla, mit is csinálok. Végülis összeszedem minden bátorságom, és merek felelni még pontosabban a ki nem mondott kérdésére.
- Szóval, ha volna kedved… Ez akár lehetne egy biztosabb jövő, nem csak egy sunyi törött tükör mutatta bizonytalan jóslat képe…
Rávillantom kissé tanácstalannak álcázott félmosolyom, amolyan: “Nekem mindegy, de nem lenne rossz” üzenettel.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a pálcámat is magam választottam ki, köszönöm szépen!
Ez már nem életveszély okozta adrenalin-függést okozó állapot, ez már az a csendes füstölgés, amire úgy vigyorgok, mint egy rossz gyerek.
- Amúgy… nem a pálca választja a varázslót? - kérdezem ártatlanul, aztán jobb, ha azt már elhallgatom, hogy nálam is van egy pálca, amit bizony vagy ő választott, vagy nem, de mindenesetre most már az övé, akár a bosszantóan hülyét adom neki, akár nem. Mert azért, persze van mentőtervem a törött tükörajándék esetére.
- Komolyan mondod? Tényleg lenne?
Csendben bólogatok. Azért mondtam. Azt inkább elhallgatom, hogy ez valószínűleg némi sunnyogással fog járni, no meg el kell tüntetnem pár papírt a jelraktárból, de ez egyrészt nem nagy ügy, másrészt nem ez lesz az első. Khm… Csak nehogy balszerencsém legyen.
- Még jó hogy nem vagy túlzottan babonás...
- Kicsit sem - vágom rá. Neeeem… Én a kézzel fogható, tapasztalható, racionális dolgokat szeretem, meg a földi dolgokat. A babonák, horoszkópok, csillag meg teadzsuva olvasás, meg a többi csajos izé maradjon csak jóslástanra járok roxfortos kislányoknak.
ELkezdem elakolászni a most már szemétnek minősülő szakadt csomagot, mert azt nem akarom, hogy ő, vagy más esetleg a lábát is elvágja velük.
- Akár a múltadból, hisz neked sem volt felhőtlen gyerekkorod, bár sosem mesélsz róla.
Megáll a kezem a szavak hallatán, de csak egy másodpercre. Ez az elakadás a fejemben szerencsére olyan, amit szépen ki tudok kerülni. De azért félelmetes, milyen igaza van. Nem volt felhőtlen, biztos a női megérzése vagy mije vezette rá. Vagy esetleg a Nottoknál töltött bál, ahol kinyírtak egy embert. Vagy a tény, hogy sose vittem haza, nem mintha én gyakran látogatnék vissza a gyökereimhez, mert valószínűleg ki is tépném őket tövestül. Inkább pakolok tovább csendben, de csak üti tovább a vasat.
- ...vagy meglehet a jövődből. Jövőnkből. Lehet így is működik darabjaira hullottan…
Az utolsó szónál megint megtorpanok. Pont egy nagyobb darab van a kezemben, tükröződő felével lefelé, s hajítanám a kukába azt is, de ez a szó megállít. Jövőnk… Közös jövő, igen, elvégre már elég régen tart a viccesen indult házasságunk. Valahogy mintha azt fojtattam volna, kellemes részegségben, csak a jelenben gondolkodtam rólunk. De hogy ez a dolog örökre szól… Hogy szólhat örökre egy ilyen ködös emlékű szertartásnak csúfolt poén.
- Hm.
Mordultam egyet, aztán a szilánk felett rásandítottam.
- Te kísértesz engem, asszony… - morogtam játékos bosszússággal, aztán a képemen megint elterjedt a csibészes vigyor.
- És mint mindig, nem bírok ellenállni.
Nagyot sóhajtottam, aztán elegáns mozdulattal megforgattam ujjaim közt a törött darabot, és belebámultam, hogy meglássam, milyen titkot tartogat számomra.
Melák arcommal bámultam szembe először, és azt hittem, a tükör nem működik. Már épp elhajítottam volna, mikor mellettem Melanie tűnt fel. Ahogy Vegasban voltunk. Az a ruha, a kaszinó háttere. És a kép változott, ott volt az olcsó és agyonra csicsázott kápolna a poros művirágokkal telebaszott műanyag oltárral, rózsaablaknak álcázott nagy, világító panelekkel, egy enyhén szipus homelessznek kinéző szertartásvezető faszival. Talán nem a tükör erejéből, csak a felszabadulü elékekből következően még a gagyi, dobozhangzású nászindulót is hallani véltem, s annak forrása is ott volt a tükörben, egy régi mugli hifi formájában.
Rájöttem, hogy egy perce mélán vigyorgok magamban, és talán magyarázkodnom kéne Melnek.
- Ja semmi, csak Te vagy benne ruha nélkül - füllentettem, de hogy egyértelmű volt a lódításom, intettem neki, hogy jöjjön ide mellém, mert ezt látni érdemes neki is, nézzük együtt.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a cipőmet is magam kötöm be, köszönöm szépen!
Nagyot sóhajtok, helyette is, mert szerintem a szidalomáradat közben nem vesz levegőt. Ha venne, talán már láng jönne a torkából, lévén az oxigén táplálja az égést. De hát nevezhetjük ezt az egészet munkahelyi ártalomnak nálam, a fenyegetésre azonnal válaszolok. Melanie többet ér, mint egy vacak tükör, még akkor is, ha most úgy tűnik, ez volt a rosszabb hózás. Nehogy nekem ő, vagy az anyja is belefejeljen ebbe a tükörbe… Épp elég baj, hogy a kezét elvágja.
Ahogy dünnyögök neki, szép lassan elhallgat, mint ahogy a tűz ropogása is néma füstölgéssé szelídül idővel. Nem is volt nagy vágás, nyoma sem marad, ahogy szépen összehegesztem.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert… mert bántott engem.
Nagy bólintással, szemtelenül őszintén adok igazat mondanivalójának, s ezt még meg is pecsételjük egy csókkal, mint egy ponttal a mondat végén. Hangsúlyozzuk akár kétféleképp is azt a mondatot, de mindenhogy igaz.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem.
És mivel elég közelről, elég nyíltan nézünk egymás szemébe, pontosan tudhatja, hogy egy szavam se igaz. De attól még jó nézni, és látni, ahogy olvas bennem, és igazából mindegy is, mit mondok.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt…
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem - kuncogom gonoszan, és újra kap egy gyors szájrapuszit, és azért gyorsat, mert ha esetleg megint pofozkodna, legyen időm elmenekülni.
- Szóval, szerinted én mit láttam volna a tükörben, ami olyan félelmetes? - kérdezem aztán, és felsegítem a földről, magam is talpra emelkedve.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Olyan ez, mint valami szerencsejték. Mondok valamit, és fogalmam sincs, jól vagy rosszul sül-e el. Én meg szerencsére a megszállottja vagyok.
Ahog Melanie szeme elkerekedik a csörömpölés hallatán, még azt gondolom, van esélyem nyerni. Hát most mondta el a családi drámát, meg hogy milyen szarágokat mutatott neki. Mocsok, sötét varázstárgy. Akkor most sikerült valamit jól csináljak?
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Most én is szemeket meresztek, meg félrehúzott szájjal vágok olyan képet, mint egy hároméves, aki nem érti, miért szidják. A szemem sarkából gúvadok Melaniera, és lassan, nagyon lassan és óvatosan én is felállok, mintha sárkányt látnék, aki elől jobb nem azonnal elfutni. Csak szép, lassan… De talán még van esély. Még nem mondott semmilyen jelzőt.
Csak lekever egy sallert. Jó, hát nem egy gyenéd simogatás, de amilyen fafejem van, karatemesternek kellene lennie ahhoz, hogy érdemi kárt okozzon benne. Azért kicsit elfordítom a fejem, és tovább pislogok értetlenül, a pirosodásnak induló tenyérnyom felett.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
- Picsába…
Halkan dörmögök, közben nézem, ahogy letérdel, és a rommá tett csomaggal babrál. De hát most mondta… És az előbb még úgy ki volt borulva…
Végülis, ha másra nem, ez a “dobásom” arra biztosan jó, hogy szívem hölgye többet nem kesereg a jeleneteken, amiket látia kellett. Legalább adtam neki sokkal nyomósabb okot arra, hogy kiakadjon. Hiába, igazi tehetségem van.
Ahogy felveszi azt a nagyobb darabot, esküszöm, érzem, ahogy a nyakamba vágja a hegyét, mint valami fura késlő eszközt.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted azösszes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
Persze, meg is vágja.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Nagyot sóhajtok, mondjuk lehet, beszéd közben nem kellene mellé guggolnom, mert fordíthatom oda mindjárt a másik orcám egy véresebb pofonra is. De csak meg kell nézzem, nem-e vágott ütőeret.
Még nincs vérfürdő, szóval az egyik kezembe pálcát veszek, a másikkal meg az ő sérült tenyere után kapok. Vágott tenyérrel nem lehet pofozkodni. Akár hagyja meggyógyítani magát, akár orrbaver vele, én most megfogom a kezét, és úriemberes csókot nyomok rá.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez - vigyorgom a keze felett csibészesen, aztán ha már úgy is olyan közel van, csókot lopok a keze mellé. Lehet, hogy most azt mondja, törhetem magamat, de én még azt se bánom…

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Hm. Nem haltam bele, hogy kiszedte belőlem ezt a nyálasan komoly szösszenetet, de tartogat nekem még valamit, jelesül például azt, a tükörben amit látott.  De! Aztán megemlíti Mirol nevét. Fintorogva vigyorgok, hogy a patvarba ne emlékeznék arra a pedig emlékezetes alakra, akit imádtam utálni. Szinte már hiányozna, ha nem mondaná el Melanie közvetlen egy pillanat múlva, hogy keféltek. Most meg már hiányzik, hogy nem öltem meg őt, amíg még megtehettem.
- …De... terhes lettem.Valamelyikőtöktől.
Láthatja, hogy úgy kerekednek ki a szemgolyóim, mintha valahol máshol, másik golyóimat megszorongatnák, és ott jönne ki a túlnyomás. Gúvadó szemem előtt valahogy azonnal megjelenik a képtelen kép, Melanie kislabda formájában. Mintha egy kvaffot dugott volna csinos felsője alá, pedig oda nem való más, csak az én kezem.
- Úgy gondoltam tőle és nem tőled.
- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
Sértetten morogtam, akár hagyott szünetet, akár nem. Én se tudom, hogy arra értem, nem tud védekezni, vagy arra, hogy biztos nem az ő úszói értek célba az enyémek ellenében.
- De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Ahogy kijelenti, hogy nem akart gyereket, gépiesen bólogatok. Megértem őt. A miénk a jobbik rész, nem igaz? megcsinálni bárki megtudja. Fizetni a gyerektartást bárki tudja. De beáldozni a tested, az ép elméd,  jelentős mennyiségű időd az életed nem végtelen hosszából… Anyának lenni muszáj. De én… Apa képtelen lennék lenni. Nem az én terepem. Persze, egy utód, az jól jönne, de nem is tudom, a lízingelt verzió a hozzám való. Ki tudja, nem-e nézek bele és látom meg egy balul elsült éjszakám eredményét, aki talán nem fordult vissza az úton a felhő szélétől lefelé. Simán lehet, csak még nem tudok róla.
- Nem vagy hibás benne. Biztos az enyém volt, Mirolénak nem lett volna ennyi esze, hogy időben elmeneküljön.
Szerencsétlenül lapogatom meg vékonyka vállát, amit úgy igyekszik nem remegtetni, pedig látom, hogy kiborult. Kellett nekem az előbb őszintének lenni. Mégis inkább eltrollkodhattam volna azt a választ…
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált. Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
- Picsába…
Nagyot sóhajtok, megértőn. Köcsög tükör.
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Ez egyszerre egy újabb súlyos titok, amit megoszt velem, én pedig megfogom a kezét, és megszorítom. Érezheti, hogy rám teheti a terheit, segítek velük.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz volt a válasz - dörmögöm félszegen, aztán tekintetem a tükörre siklik. Becsomagolt, ártalmatlannak tűnő tárgy. Ő viszont olyan ellenségesen néz rá, mint a macskája a porszívóra. Hiába hasznos, ha felzaklatja…
Azért én odanyúlok érte, és elveszem. Bocsánatkérőn nézek Melanie-ra, de hát esendő ember vagyok, és ez az átkozott tükör rengeteget mutathatna nekem a múltam és a jövőm azon részeiből, amit hasznos lenne tudnom. Aztán egy öles mozdulattal elhajítom a picsába. Jól hallható, ahogy a csomagoláson belül apró szilánkokra robban. És mivel ez erősen mágikus kacat, varázslattal nem megjavítható.
Még megrántom a vállam, aztán rá se nézek többet, visszafordulok Melanie felé.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Vajon kikapok most? Lehet, mérges lesz a sok pénzér… Nem baj, majd megmondom neki, hogy elfenekelhet. Ma már több komoly mondatot ki nem szed belőlem, az előzővel is hogy jártam…

munkaruházat   II folyosóról szóló zene

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr…
Auror úr… Fintorgok a megnevezésen, de nem tudom, miért. Korábban mindig kihúztam magam tőle, de most nem volt kedvem hozzá, mert most inkább lettem volna csak egy egyszerű varázsló, aki ki akarja deríteni, mi titkosat látott a kedvese egy bűvös tükörben. Remélem, nem egy disznó jelenetet a múltamból… Khöm.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Ott van az a tűz, ami megolvaszt a mellkasomtól, a keze érintésétől indulva még akkor is, ha acélból van az ember. Megpuhul tőle a vasakarat is, én meg nagy, türelmetlen sóhajjal, bosszósan, de azért rámosolygok. Az a mosoly pedig egyenes arányossággal lesz egyre szélesebb azzal, ahogy a keze halad lefelé. Oké, telerakom a hálószobát tükörrel, bevállalom még a rossz feng-shui veszélyeit is, ha ennek ez a mellékhatása… De az övnél megáll. Pech, hogy Melanie egy úrinő. Vagy szerencse, mert a tükrös pasas visszatér. Még jó, hogy Melanie kézbe veszi legalább e téren az irányítást, mert az egyikünknek se hiányzik, hogy belenézvén a tükörbe, eltorzuljon a képünk valami rettenetté.
- Van nálam, ühüm.
Hagyom, hadd sodorjon magával a lendülete, remélve, hogy a folyam végén ott lesz a válasz, ami annyira hergeli a kíváncsiságom. A fickó kezébe nyomom a papírt, amivel majd jelentkezhet a tükréért, aztán hamar az utcán találjuk magunkat a bolt előtt, kezünkben a két becsomagolt tükörrel.
Melanie menekülőre fogja, de talán nem előlem siet annyira, csak a boltban látottak emléke űzi előre. De azok elől pont annyira nem fog tudni elfutni, mint amennyire előlem sem, ez már most világos. Talán rajta is segít, ha kibeszéli. Vagy segíthetek rajta. Vagy… Csak nem hagyom magam lerázni, és ott leszek mellette, akármi is a helyzet.
Lehuppanok mellé a padra. Mel olyan könnyű, légies és törékeny, hogy vigyáznom kell, fel ne borítsam a padot nem csekély súlyommal, kikatapultálva őt a levegőbe. Kár lenne, mert akkor nem kezdene beszélni.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Pókerarcot próbálok vágni, és általában jó is vagyok benne, de ahogy farkasszemet nézek az asszonnyal, és egymás vonásaiban próbálunk olvasni, a szemem csibészesen kikerekedik, a szám sarkával meg harcolnom kell, hogy ne induljon el felfelé. Inkább nem is mondok semmit, ami ígéretnek hangozhatna, emrt az nagy eséllyel nem volna hihető, inkább csak aprón félrebiccentem a fejem, hogy folytassa.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
Ez egy csapda? Most meg a másik oldara billen a fejem, meglepetésemben, meg azért, mert ezen aztán gondolkodnom kell. Mintha egy verbális aknamezőre tévedtem volna. Látom, mennyire ideges, élesített bomba, egy rossz húzás, és robban. Finoman nagy lapátkezembe veszem remegő, karcsú kezeit, addig is időt nyerek - nyernék, de ezzel a bombát nem hatástalanítom.
-.. ... miért? Miért én, Edward?
Az én fejemben is az zeng: “Miééért ééén?!” Mondhatnám, hogy nem is tudom szavakba önteni a választ. De hát kérte, hogy ne baromkodjam el, és érzem, hogy nem is kéne, mert ez neki fontos. Akkor meg nekem is az, és nem csak azért, mert tudni akarom, mit látott a tükörben, amitől esetleg meg kellene majd védnem. Mert hát ezért akarom annyira tudni. De hogy mi az elvárása a válaszomat illetően… fogalmam sincs, mi lesz itt s jó válasz, de csak belefogok valamibe, hátha értelmeset tudok kerekíteni abból, ami a fejemben kavarog.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő. Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is. De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Széttárom a kezeim,  jelezvén higy nem tudok ennél többet vagy okosabbak mondani, be kell érnie ezzel. És most én jövök.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Nem mondok többet csak a tükör felé bökök, kicsit utálkozva, mert hát bántotta A Nőmet,  kevesebbért is öltek már embert , és nem átallok tükröt is törni, meg az a sokévnyi balszerencse se fog érdekelni…

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Kihúzom magam, és elégedetten vigyorgok, hogy támaszthatom a kedvesem. Elmerülök kicsit a meglepett pillantásában. Van abban valami, hogy a szem a lélek tükre. Az ő íriszéből én mindenképp látom a tüzet, ami néha melegít, néha éget. Nincs itt körülöttünk sem ennél érdekesebb tükör, és keményebb sem. Mégis… Most valami kis híján összetörte, látom a nyomát, érzem a karjaim közt az utóremegéseit.
- Mit keresel te itt?.
- Dolgozom.
Visszadörmögöm halkan, nem mintha akkora titok lenne mondjuk a tulaj előtt is akár. Aki korpa közé keveredik ugye… Nem kell fekete mágiával bíró dolgokkal üzletelgetni. De vékony is a határ egy különlegesen erős és egy különlegesen gonosz bűverő között! Én nem félnék kideríteni, itt mivel állunk szemben, de Melanie féltőn csitít.
- Ne…! Nem... lenne szerencsés. Hidd el. .
Értetlenül, és kicsit nagyképűen nézek vissza rá. Hangosan szavakba öntenem nem is kell, hogy engem ugyan ne félts! Tudja ő szerintem, hogy ezt mondanám. Tisztában vagyok magammal, ha megmutatja a múltam egy borzasztó részét, azt elviselem. Láttam is már sokmindent, egy mumus-szerű, lélekbelátóan riasztó kép se rettent meg. De ahogy az árus és Mel beszélgetnek, kezdem azt hinni, hogy itt másról van szó.
- Kisasszony, amit látott az igaz. Ez egy…
- Ez egy.. tértükör, ugye?.
Tértükör… Na ez biztos azok közt a tanulmányok közt volt a Godrikon, amiket legfeljebb fél szóval elejtettek, hogy ilyennel úgysem találkozunk majd a munkánk során. Próbálok annyira értelmesen nézni, hogy ne tűnjek hülyének, de nem annyira értelmesen, hogy túl tudálékosnak látszódjak, így hála az égnek elkezdenek magyarázni. A magyarázat végére már az van a képemen, hogy: “Persze, tudtam én…”
- Uram, nem foglalhatja le, mivel hivatalos papírral tudom bizonyítani hogy az én tulajdonomat képezi, tehát eladhatom ha óhajtom.
Na most fut csak fel a fülemig a szám sarka, Melanie-t meg közben kedélyesen ölelem magamhoz, még a vállát is meglapogatom, mintha valami kolléga lenne, akivel jót mulatunk a most elhangzottakon.
- Hogyne. És ha mondjuk egy magyar menydörgője lenne ugyanilyen hivatalos papírral, akkor azt is elnézegetném, és talán megkérdezném, mi a neve.
Tartok egy kis hatásszünetet, ami arra is jó, hogy a pasi észreveheti, kicsit kevésbé kedélyesen mosolygok már.
- A Minisztériumtól jöttem, mert bejelentés érkezett, hogy magánál van egy elátkozott tükör, ami befolyásolja a tárgy használójának józan tudatát. Mivel ez technikailag az Imperio főbenjáró átok egy tárgyba bűvölt változata, ezt köteles átnyújtani nekem, hogy beviygem a parancsnokságra, ahol megvizsgálják. Az eljárásról kap egy hivatalos papírt - mer’ látom, ezeket nagyon szereti lobogtatni - és ha mindent rendben találunk, a tárgyat visszakaphatja.
Melanie-val találkozik a tekintetünk. vajon nekem is ugyanazt mutatná a tükör? Vajon közös  jövőnk van, aminek egy-egy szeglete ugyanúgy mindkettőnké? És ha így van, mi borzalom lehetett, amit ott látott?
Látom, hogy forral valamit, hogy távol tartson ettől a másik tükörtől, de én meg éppen csak azért is látni akarom, amit mutatna.
- Amíg megkeresi azt a másik tükröt, erre szívesen vigyázok. Megnézem közelebbről, hátha van az a pénz, amiért megvenném.
Az eladóra kacsintok, mert ha valami, hát a pénz csak megfogja. Egy ilyen tükör… Drága. Nem csak hétévnyi balszerencse lenne összetörni, de hetvenhét évnyi adósság is. Úgyhogy kikerüli kezem Melanie-t, és kíváncsian várom, átadja-e végre az árus ezt az érdekes bűvös tárgyat.

A nagyobb kérdés inkább az, hogy neked hogyan van???

Értetlenkedik: Mr. Henry Cavill