 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2
|
|
1
|
Karakterek / Summer Feryll / Re: Tabu
|
Dátum: 2021. 01. 21. - 17:38:19
|
Aiden  s k i n____________
MMII-II-XI
elfojtott suttogások ____________
A tömeg lüktet, erősen pulzál, fejembe beszűrődik a zaj, a zene, a hangok, a képek villanak, ahogy játszik a fény a sziluettekkel, a falakon és a padlón. Józan vagyok, nagyon is józan, mégis a sűrű, fülledt atmoszfére részeggé teszi a lelkem, miközben szűntelen hallom a lövések fojtott zaját és érzem anya vérét az arcomon. Megrázom a fejem, tűnj el, tűnj el. De nem mozdul a kép belemerevedik az emlékbe, mintha csak egy groteszk plakát lenne, amin vérrel festett jelenet feszít. El akarom űzni, a bennem lévő méreggel, és mégis minden egyes korty után a tűz bennem egyre hevesebben lobog.
Képtelen vagyok összefűzni a dolgokat logikát és értelmet találni apám vagy anyám halálában. A méreg felgyűrűzik a torkomba, fojtogat a szívemet rágó kígyó fekete mérge, és én belezuhanok a fekete hullámokba. Oda, ahova apám is belezuhant, amikor bosszút akart állni az egész világon.
Anyád terhes volt.
Két életet vettek el aznap, apám pedig százét akarta kioltani. A dühe féktelen volt és vad, de én nem hittem el. Nem, képtelen voltam elhinni, hogy minden egyes rágalom, amit a Winzengamot ráolvasott, igaz. Nem, nem lehetett. Ő ember maradt. Embernek kellett maradnia, hiszen ő egy jó ember volt... Egy értékes jó ember, akit úgy öltek meg, mintha csak egy patkány, egy féreg lett volna. Lehunyom egy pillanatra a szemem és elképzelem én hogy fogok végezni azzal, aki megtette vele. Nyugalom Summer, türelem. Csak annyi a dolgod, hogy megtaláld, és élvezd ahogy az élet elhagyja a testét. Utána jobb lesz, nem? Utána már nem lesznek kísértetek. Utána végre élhetsz.
Az alkohol felmar belül, de nem élvezhetem sokáig, mert kiömlik, én pedig egy ismerős, révedt szempárba tekintek bele. Úgy néz rám, mintha csak egy kísértet lennék, valaki, aki mintha egyenesen a rémálmából lépett volna elő, mire én összehúzom a tekintetemet, úgy nézem az ő zavaros pillantását.
- Ez csak valami faszság, ugye? Mit akarsz még, hm?
Egy újabb üveg jägert mondjuk - jegyzem meg, de mintha meg sem hallana. Nem, ő valaki máshoz beszél. Az agyam pedig lassan, nagyon lassan kattogni kezd.
- Te nem... te... te kibaszottul ott vagy. Mindenhol. Ugye?
- Oké, ez vagy egy nagyon furcsa bók, vagy valami másról van szó... - vonom össze a szemöldökömet. - Na jól van, Aiden, gyere, ki kell szellőztetned a fejed! - ragadom csuklón, de a barátságosabb pult helyett hátrébb vezetem, az egyik ütött-kopott hátsóajtó felé. Furcsa veészjósló érzés kerít hatalmába. Ahogy elengedem ott a kezét, abban a kis félreeső lyukban, ami minden zajtól és részegtől távol esik, összefonom magam előtt a kezem.
- Ki van ott mindenhol, Aiden? Kit látsz most magad előtt? - bukik ki a kérdés belőlem, és magam sem tudom hallani akarom-e a választ vagy nem.
|
|
|
|
|
2
|
Karakterek / Summer Feryll / Re: Tabu
|
Dátum: 2021. 01. 20. - 20:30:59
|
Aiden s k i n____________
MMII-II-XI
elfojtott suttogások ____________
A lövés zaja keltet fel, úgy riadtam fel a fekete álmomból, mintha egyenesen mellettem dörrent volna el a pisztoly. gyűlöltem. Annyira gyűlöltem ezt a hangot, egyszerűen megőrültem tőle. A kezembe temetem az arcom, és érzem a halovány szellőt az előszoba nyitott ablakából befelé áramlani a szobámba. A tél hidege észhez térít, és én újra emlékeztetem magam arra, hogy ne essek szét. Nem eshetek szét, addig nem, míg meg nem bosszulom apámat. Az ajkamba harapok, és egy ideig csak bámulom a sötézségba borult szobám falát, miközben az ágyam alatt alvó Orange szuszogását hallgatom. Félek visszaaludni, félek, annyira félek, hogy elszorul a torkom, a kígyó pedig a szívem mélyén még több fekete mérget fecdkendez belém. Gyűlölnöm kellene az embereket, úgy ahogy apám tette, de ellenállok. Muszáj ellenállnom. Ő jó ember volt, de a méreg letérítette az útról. Én erősebb leszek. Miatta. Mert engem csak az érdekel, hogy megbosszuljam. És tisztázzam a nevét. Mert nem tudom elhinni, hogy ő képes lett volna ártatlan embereket megölni... megöletni csak ezért... Megrázom a fejem. Késő éjjel van, biztos ez a baj, hogy nem tiszták a gondolataim. De képtelen vagyok visszaaludni.
Halkan felsóhajtok, és kimászom az ágyból. Ki kell szellőztetnem a fejemet, egyszerűen muszáj, mert megfulladok. Megfulladok a méregtől, és megfulladok a bennem lappangó fertőző fekete sötétségtől. Kirángatom a szobám szekrényéből valami ruhát, és magamra kapva kilépek az utcára. A kis lakás, amit bérelek közrel fekszik a szórakozónegyedhez, éppen csak kilépek az utcára, és máris a fülembe jut a közeli helyek lüktető zenéje. Fiatal kölykök, kiábrándulét felnőttek lézengenek bandákban vagy egyedül a gyér lámpafények alatt. A sziluettjük akár az árnyékuk is lehetne. Halkan sóhajtok, és nézem ahogy a lehelletem kis gomolyfellegként tovakúszik a fénylő sarlóalakú hold felé. Összehúzom magamon a szövetkabátom, és én is beleolvadok az éjszakába. Egyre jobban kívánom az alkohol maró ízét, miközben a gondolataim szüntelenül ideges görcsba rándulnak.
Mert nem találom. Pedig tudom, hogy a közelében kell, hogy járjak. Annyira közel vagyok és mégis nem lelem sehol az apám gyilkosát, ez pedig egyre inkább belekerget valami tébolyodott elmeállapotba, ami az egyetemi teljesítményemen is erősen meglátszik. De nem adhatom fel most nem.
Beletúrok a hajamba, majd találomra belépek az egyik szórakozóhelyre. Neonfényekkel kivilágított frappáns neve az arcomba visít. A Tabu az egyik legforgalmasabb hely volt a környéken. A zene pocsék volt, a pia erős, ez pedig mindig elkeserítően kellemes kombó a kiábrándult társadalom tagjainak. A pultnál rendelek magamnak jägert, majd minden mindegy alapon belibbenek a táncparkettre. Egy pillanatra szeretnék csak egy átéagos egyetemista lenni, aki vizsgák után kiengedi a gőzt, nem pedig egy mániákus nő, aki az apja gyilkosa után kajtat. A zene harspg, én az ütemre mozdulok, egészen addig míg belém nem jön valami tagbaszakadt néger pasi, én pedig beleüttközöm valakibe, miközben az alkohol maradéka kiplaccsan a villogó padlóra.
- Remek, a következő kört te állod - mondom mérgesen, a címzettnek, majd megfordulok és a csávóra bámulok. Elsőre nem ismerem fel, valahogy eléggé szétcsúszottak a vonásai, de aztán hűvös kis mosolyra húzódik a szám. - Óó, nahát, Aiden? Most már tidom hol keresselek, ha megint eltűnsz a beszélgetésünk közepéről - jegyzem meg szórakozottan.
|
|
|
|
|
3
|
Karakterek / Summer Feryll / Tabu
|
Dátum: 2021. 01. 20. - 19:55:20
|
  ____________
I'm Undead, u n f e d
Been sleeping on b u n k I'm gonna l o s e it
____________
|
|
|
|
|
6
|
Múlt / London mugli része / Re: Hyde Park
|
Dátum: 2020. 10. 20. - 18:49:43
|
Daniel  s k i n____________
MMI-IX-XXIX
____________
hull az e l s á r g u l t levél
sír a f á r a d t őszi s z é l
m o n d d, hogy nem múlt m i n d e n el
m o n d d, hogy néha k ö n n y e z e l
____________
Az őszi levelek susogó körkörös táncot lejtenek a cipőm orra előtt. Eg ideig csak azt nézem, gondolataim pedig sötétebb helyekre vezetnek, én úgy érzem egyre tép és szaggat is engem egy megnevezhetetlen, anyagtalan örvénylő spirál,ami csak húz és húz lefelé, én pedig csak fuldoklom, miközben a torkomat markolja a gyűlölet és egyre csak préseli ki belőlem a levegőt.
A nap fénye derengően átszűrődik a felettünk elvonuló felhőkön, és árnyékot vésnek a mellettem ülő férfi arcára, és azt hiszem az enyémre is. De az én arcomon már anyi árny van, hogy beleolvad ez is a sötétségbe, mely egyfolytában mérgezi a belsőmet. ugyan úgy, ahogy az aámét is mérgezte. Úgy tűnik a családom már csak ilyen. Valahogy megmérgez bennünket a bosszú. Valahogy elsodor minket a józanságtól. Pedig én még egy picit. Egy nagyon picit szeretnék ezen a talajon maradni. Egy nagyon kicsit szeretnék még józan lenni. Mielőtt még minden mást elborít teljesen a sötétség.
Oldalról lopva végigpillantok Daniel érett vonásain, és eljátszom azzal a gondolattal, hogy egy kicsit belesodródhanék egy egészen picit jobban ebbe az egész randevús dologba. Szeretek játszani, és azt hiszem kissé kegyetlen is vagyok, hogy most pont egy férfi érzéseivel akarok szórakozni. De kétségbeesetten kapaszkodom valamibe. Valamibe ami még egyben tart. Ami miatt azt érzem még ember vagyok.
Arcomra felveszem a laza, bájos mosolyt, és ránézek, csak élvezve azokat a nyugodt pillanatokat, és élvezem a kellemesen hangját.
– Azt hiszem, azért hogy kicsit visszarázódjak ebbe az egészbe. Mármint nem akarok most olyan szöveggel jönni, ami nyilvánvalóan minden épeszű lányt elriasztana… de a háború alatt elveszítettem a feleségemet. Azóta nem igazán ismerkedtem, csak egy-két rövidebb kapcsolatom volt. Most már eltelt jó pár év. Szeretnék is kicsit boldog lenni.
A válasza kissé meglep, de az arcomra csak egy megértő mosolyt engedek ki, és... nem tehetek róla, de eszembe jut. Egyszerűen mindig eszembe jut. Vajon az apám tette? Nem... Nem, az apám nem lehetett gyilkos. Egészen biztosan nem. Ő nem mészárolt le családokat csak úgy... Ő jó ember volt. Ő nem tehette. Egy pillanatra lehunyom a szemem, amint a kétségbeesett gondolataimat lenyugtassam.
- Ezt őszintén sajnálom. A háború sok mindenkit tönkre tett - mondom, és még meg is simítom a felkarját. Habár ez nem igazán nyomulás, egyszerűen csak nem veszett ki még belőlem a részvét. Valahogy mindig tudtam hogyan kommunikáljak az emberekkel, és még élveztem is. A Roxfortban pedig egyenesen imádtam ezt és a társaság központjában lubickoltam. Elhittem magamról, hogy menő és sebezhetetlen vagyok. Hogy én vagyok a királynő. De mire megyek vele? Semmire. Kibaszottul semmire. - A boldogságot meg mindenki megérdemli - húzom széles mosolyra a számat. Persze egy elhunyt feleség. Ha csak apámra gondolok mit érezhetett anya halála után. Csoda, hogy ő nem lett teljesen őrült. Bár ki tudja. Rólam se mondhatja meg senki ezt első látásra.
– Szóval azt hiszem, egyelőre csak én is szeretném mások társaságát élvezni és ez a vakrandi elég izgalmasan hangzik.
- Én azt mondom, élvezzük is ki egymás társaságát - válaszolom élénken és játékosan rákacsintok, majd azzal a lendülettel fel is kászálódom vele, és miután kiigazgattam a redőket meg a gyűrődéseket a ruhámon - az elegancia fontos -, bele is karolok.
– Gyere, sétáljunk egyet. Talán nem szakad ránk az ég. – Egyetértően bólogatok. De ahogy elindulunk, kellően kihaltnak tűnik a park ezen része. Ami kissé baljóslatú.
- Olyan sejtelmes ez a csend, nem? De valahogy hozzád a csend tökéletesen illik - mondom üdén, ahogy mellette lépkedem.
Aztán valami reccsenés, vagy matatás üti meg a fülemet. Nem is tudom mennyi idő elteltével, és mire megfordulnék, puffanást hallok. Nem, nem egyszerű puffanást, mint amikor ez ember leejt egy üveget, és szétpukkan. Ez lövésnek a hangja. Ami pisztolyból jött.
|
|
|
|
|
7
|
Múlt / Soho / Re: Red Lion Pub
|
Dátum: 2020. 10. 05. - 09:20:24
|
Aiden  s k i n____________
MMI-IX-VI
játszunk a sötétben ____________
A dolgot lepecsételtnek tekintem, amint ujjai közzé fogja a láncot. Igazából éreznem kellene valami féle bűntudatot, bánatot, vagy keserűséget, de nem. Nem érzek semmit, mert már úgysincsen semmi, ami visszatartana. Ami visszatartana attól, amibe belevágtam pár hónappal ezelőtt. Semmi se ránt vissza a valóság ködös, áporodott szagába, mert én is pontosan úgy abban az őrült örvénybe keveredtem, amibe apám is. És tudom, hogy egyre lejjebb és lejjebb kerülök. Tudom, hogy innen én sem fogok tudni kimászni, és hogy minél lejjebb vagyok, annál hamarabb fogok én is elbukni. Odalent a mélységben már nincsen kontroll. Csak az őrület hullámai vannak, amik egyelőre csak a bokámat nyaldossák, és a bőrömbe vájnak hideg fogukkal.
Mit szeretnél Summer? Megölni, vagy megöletni? Aiden előző kérdése jár a fejemben, hogy mégis neki mit is kellene vele csinálni. Érezni szeretném ahogy a drót az én ujjaimnak és apám gyilkosának a húsába váj. De mégis valahogy ez annyira nem én voltam. Egy részem még nem akart gyilkos lenni.
- Gondolom bosszút akarsz szolgáltatni... Nekem csupán elő kell kerítenem?
Eljátszom a borral és megiszom a maradékot az alján, ami már kesernyés ízt hagy a számban. Oldalra billentem a fejem és Aidenre pillantok, majd visszavezetem a tekintetemet a riszáló tömeg felé. Szánalmasan ringó tömeg látványára elfintorodom, majd felé fordulva válaszolok.
- Előkerítheted. De ha olyan kedvem lesz, meg is ölheted előttem. Ugyan úgy, ahogy apámmal is végeztek - mondom aztán fanyar mosollyal az ajkamon. Közben a srác pókerarcátfigyelem, és elgondolkodom, hogy mégis miért erőlteti ezt a fajta teljes lelki nyugalmat magára. Talán furcsa is lehetne, de nem igazán akarom megfejtegetni mostanában az embereket. Egyszerűen nem érdekelnek, mert csak az az egy valaki lebeg a szemem előtt, akivel mindenképpen végezni akarok. Az anyám egészen biztosan szomorú lenne, ha látná, hogy a szeretett férje és az egyetlen lánya mivé lett. De az apám génjeiben lévő sötétség túl erős volt ahhoz, hogy anyám józanságát elnyomja.
- Szóval James... valóban elég gyakori név. Lehet, hogy nem ez az igazi neve?
- Talán. Talán igen, talán nem. Ha okosabb volt, mint atöbbiek, akkor az igai neve más. Ravasz kölyök lehetett - vonom meg a vállamat, és a pultnak támaszkodom. - Remélem szeretsz játszani, Aiden. Mert ez egy nagyon jó macska egér játék lesz. Még élvezném is, ha nem kívánnám a halálát - húzom ravasz mosolyra a számat.
Egy ideig csend van köztünk furcsán nyugtalan pulzáló csend, aztán ahogy elfogy az alkohol a poharakból, Aiden rám pillant.
- Hogy hívták? Apádat.
- Charles Feryll - ejtem ki a nevet. Azt a nevet, amit elég sokan ismernek. Azt a nevet, ami a halálfalók miatt mocskolódott be. Amire annyira büszke volt egész életében, és amire én még most is büszke vagyok. Mert tudom, hogy apám ártatlan volt. Ő nem... ő sosem lett volna arra képes, hogy kiírtasson családokat. Őt csak becsapták és kihasználták. Kihasználták azt a sötétséget ami benne volt. - Ő jó ember volt. És valahogy mégis úgy gondolom, az ahogyan meghalt... Ahogy megfojtották lenyomata annak, amit másokkal tett. De én tudom, hogy nem volt rossz ember. Aki megölte nem varrta el rendesen a szálakat. Én pedig nem elvarrni akarom, hanem elégetni azokat.
|
|
|
|
|
9
|
Múlt / London mugli része / Re: Hyde Park
|
Dátum: 2020. 10. 02. - 09:24:19
|
Daniel s k i n____________
MMI-IX-XXIX
____________
hull az e l s á r g u l t levél
sír a f á r a d t őszi s z é l
m o n d d, hogy nem múlt m i n d e n el
m o n d d, hogy néha k ö n n y e z e l
____________
Furcsán viszonyulok az állatokhoz. Nem félek tőlük, csupár nem tudok velük mit kezdeni. Mármint bizonyos esetekben nem. Nem kezdek el visongatni és olvadozni, hogy ha valami aranyos állatot látok, én csupán konstatálom, hogy ők is léteznek, részei ennek a hatalmas világnak, és kitöltik benne ők a sötét foltokat. De ahogy a férfit megpillantom azzal a mókussal kifejezetten érdekes, már-már aranyos látványt nyújtanak. Egy apró mosoly is átsuhan az ajkaimon, amire még nem festett fekete vonalakat a bennem rejlő sötétség, majd egy makkal a kezemben közelebb lépek.
A férfi kellemes, frissítő illata belekeveredik az őszi táj összehasonlíthatatlan illatába, ami kellemes és békés elegyet kölcsönöz ennek a nyugodt, talán gyanúsan is nyugodt őszi délutánnak. Persze lehet, hogy már üldözési mániám is van. Ezzel nem is vetekednék, csak néha rám tör valami furcsa érzés, ami gátat szab annak, hogy teljesen ki tudjam élvezni ezt a jelenetet. De aztán csak magamra erőszakolom a szokásos kissé keserédes hangulatomat, és lehuppanok mellé, óvatosan, hogy még ne riasszam el a férfin ücsörgő mókust.
Jóval idősebb nálam, bár a legtöbbjüket a szakáll némileg öregebbé teszi. Rövid pillantással végigmérem a vöröses hajzuhatagát, a szakállát, és az enyémnél sokkal élénkebben csillogó szempárt. Még ha valami melankólia is csillog bennük. Furcsa látványnak tűnhettünk így mi ketten, de még megmaradt belőlem az a régi lány, aki szerette a furcsa ellentétes dolgokat. Végül is egészen jó barátnők voltunk Serena Fawleyal is.
– Ó, köszönöm… de azt hiszem ez csak beleragadna a szakállamba – hümmögve pillantok ismét rá, és mepróbálom elképzelni, hogy karamellás lesz a szakálla. Erre ismét megeresztek egy mosolyt, nem azért mert kinevetem, csupán maga a kép ad valami különösen bájos hangulatot. keresztbe teszem a lábamat és a számba veszem a karamellát, miközben félrebillentett fejjel hallgatom tovább, ahogy mesél. – Egyszer az apám szakállába ragadt egy karamella, nem kockáztatnék inkább… bár igazából elég vicces volt, hat éves fejjel, ahogy anyám mindenféle varázslattal próbálta helyrehozni a bátyám által elkövetett szörnyűséget
Az emlékének a képére elmosolyodom. Nekem nincsen testvérem, és a szüleim halála után teljesen maga vagyok a torkomig tekergő méregfogú kígyóval, ami egyre jobban csepegteti belém azt a bosszúvágyat, ami addig hajt, míg el nem kapom apám gyilkosát. Elvégre még fel is béreltem valakit, hogy segítsen, bár gyanúsan kerüli velem egy ideje a kontaktust.
- Jó lehet, ha az embernek van testvére. Ezek alapján nem unatkozhattál mellette - jegyzem meg a történetre elgondolkozva, aztán követem én is az elszaladó mókust a tekintetemmel. Régóta nem randiztam így, pedig amikor még egyben voltak a darabjaim szórakoztató volt. Most valahogy kiestem a ritmusból kihullottam mindenből, ami egykor stabilitást adott nekem, és csak támasz nélkül keringek egy fekete örvényben. Szét vagyok csúszva apró fekete részekre.
– Egyébként Daniel O’Mara vagyok - nyújtja felém a kezét én meg kecses mozdulattal megfogom és rámosolygok. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy használjam-e apám nevét, de igazából ő csak a halálfalók között volt teljesen ismert, és a Minisztárium is nagyon igyekezett eltitkolni a nevét a nyilvánosság elől. Még akkor is, ha a bűneire hivatkozva elvették a családi vagyont és a kastélyt minden tárgyával együtt. De én tudom... Tudom, hogy apa jó ember volt.
- Summer Feryll - mutatkozom be én is, majd a bókra elmosolyodom, majd kiszúrom az ölében lévő könyvet. Az olvasott és intelligens férfiak mindig is szexik voltak. - Köszönöm. Látom szeretsz olvasni - csúszok kicsit közelebb hozzá, hogy elolvassam a könyv címét. - Edmund Spenser igazi klasszikus, kevesen ismerik - mondom elismerően. Szeretem a verseket. Megragadja azt, amit képtelenek kifejezni az emberek. Megragadja a bennünk rejlő bánatot, keserűséget és a mélységesen mély sötétséget is.
– Hogyhogy belementél egy ilyen vakrandiba? - kérdezi aztán mire elgondolkodva hümmögök egyet. Igazából én magam sem tudom, miért jöttem el. Kellett valami ami felráz, ami kicsit még visszajelez nekem, hogy ember vagyok, és élnem is kellene. Hogy ne temetkezzek bele az őrületbe, ami egyfolytában a hatalmába kerít, akárhányszor eszembe jut apa és anya holtteste? Azért ezeket a válaszokat igen kellemetlen lenne elsütni.
- Hiányzott a társaság, és a vakrandi mindig olyan mint egy zsákbamacska. Sosem tudhatod mit tartogat ez pedig egészen izgalmas - adom meg a választ. - És te? - kérdezek vissza, miközben felpillantok a fák lombkoronája fölé és a gomolygó felhőkre pillantok. Közben pedig mintha valami ág reccsenne, amire összevonom a szemöldökömet. Talán tényleg nem ártana egy kis nyugtatót szednem.
|
|
|
|
|
10
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Púder pub és panzió
|
Dátum: 2020. 10. 02. - 08:31:28
|
Serena  s k i n____________
MMI-IX-III
Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér. ____________
Az egyetem csak egy eszköz. Igazából nem is nagyon tartottam szükségesnek rá jelentkezni, hiszen abból, amink volt könnyedén megélhettem volna. Ezt gondoltam egészen a háborúig, és az azt követő néma fekete évekig. Mert a háború után eltűnt az apám is, én pedig egyedül maradtam a családom maradékán ülve abban az elhagyatott, egyre hűvösebb villában. Fogalmam sincsen, mikor kezdett betemetni engem is az a sötét, melyet a falai rejtettek magába. Talán mindig is bennem volt, vagy mindez akkor kezdődött, amikor egy fémgolyó szétloccsantotta anyám koponyáját a bevásárlóközpont közepén. Nem tudom, de azt hiszem egészen a részemmé vált már.
Megváltoztam. Tudom, hogy megváltoztam. Habár régebben is eléggé visszafogott lány voltam, azért a Roxfortos évek alatt igazán feltűnő jelenség voltam, mert imádtam a középpontban lenni, az emberekkel, a többi diákkal beszélgetni. A társaság volt az én szenvedélyem, hiszen apám és anyám mellett már régen megtanultam könnyen alkalmazkodni úgy, hogy mindenkivel gond nélkül elbeszélgessek. És szerettem is, ahogy váltogatom a játékmódokat, a stílusokat, ahogyan a többiekkel beszélek. Szerettem a kapcsolati hálók közepén ülni, mint valami királynő, de persze nem voltam beképzelt sem.
És most mi vagyok én? Egy fekete folt az őszi színkavalkádban, és egyre kevésbé élvezem a beszélgetést, egyre kevésbé érdekelnek az emberek, és tudom, hogy egyre hűvösebb vagyok másokkal is. Elvesztettem az irányítást magam felett, úgy ahogy az apám kezéből is kicsúszott, én pedig egyfolytában csak kapálózom, hátha újra magamhoz ragadom a gyeplőt. Mert én nem akarom úgy végezni, ahogy ő.
Mert kísértett a képe, a halott testének a képe, ahogy ott fekszik a sötét, poros, elhagyatott ház padlóján, bűzös bomló testtel, és dróthuzallal a nyaka körül. Ez a kép kísértett akkor is, amikor beleütköztem Serenába, a Godrik épületében. Az ő életéből is eltűntem, kisodort a fekete ár, ami magával rántott, és már a leveleket sem küldözgettem neki azt hiszem lassan egy éve. Akkor még egészen szokatlan Griffendéles-Mardekáros párosunkat sokat kiszúrták a ház tagjai között, de szerencsére nem igazán szálltak ránk, mert sokkal jobban lefoglalt mindenkit a Potter-Melfoy téma.
Szóval amikor belerohantam a lányba, tényleg megörültem, bár néha úgy érzem az őszinte boldog mosolyom is elnyelte a sötét, ahogy a lelkem darabjait is apránkét elnyeli. Viszont a forrócsokizásnak kifejezetten örülök, így most a zuhogó, hideg esőben a megbeszélt helyhez készülök. Néha meg kell állnod egy kicsit, Summer. A hideg eső úgy érzem egyenesen belemélyed a húsomba, de nem igazán erőltetem meg magam, hogy beszaladjak a fedett helyre az eső elől. Valahogy ez a szomorú zuhogás kifejezi a hangulatomat.
A pubba belépve kellemes meleg és barátságos fények fogadnak, én pedig egy rövid időre még ki is élvezem ezt a békés varázst, amit az épület ad. De csak egy ideig. A varázsművészeti alkotások egésze szépek. Apámék annak a tiszteletére tanítottak, noha bennem nem igazán rejlett kifejezetten nagy tehetség e téren. Megpillantom Serenát, amint az egyik ablak melletti asztalnál ül, én pedig egy halvány mosoly kíséretében, elegánsan levetem magam mellé.
- Szia Serena. Milyen régen találkoztunk - jegyzem meg, aztán rendelek magamnak egy rumos forrócsokit. Csak elegánsan. - Mondd, mi jó történt veled az elmúlt időszakban? - érdeklődöm kíváncsian.
|
|
|
|
|
11
|
Karakterek / Summer Feryll / Re: ♠ i feel numb ♠
|
Dátum: 2020. 10. 01. - 22:40:14
|
  ____________
you b e t t e r, you b e t t e r, you b e t t e r,
you better m a k e me
me b e t t e r, me b e t t e r
you b e t t e r make me b e t t e r
|
|
|
|
|
13
|
Múlt / Soho / Re: Red Lion Pub
|
Dátum: 2020. 09. 28. - 17:45:08
|
Aiden s k i n____________
MMI-IX-VI
játszunk a sötétben ____________
A reményt megmérgezi a kétség, a kétséget pedig újraszínezi a remény. Na persze. A remény csak azoknak való, akik gyengék, akik nem a saját erejükben hisznek, és csak felesleges ábrándokat kergetnek. Bennem nincsen remény, minden olyan istentelenül fekete, hogy az már szinte félelmetes. Vajon ez a sötétség mikor telepedett rám? Talán nem is vettem észre, hiszen az apám is olyan könnyedén elnyelte, hogy szinte észrevehetetlen volt. Láthetetlen lepelkén borult rá, én pedig csak azt gondoltam, anyám gyásza fojtogatja olyan erősen, hogy megfullad és haldoklik tőle. De nem. Apám már egy idő után a gyászt is elhagyta, mert mindent elborított a feketeség éjjfekete masszája.
Az a sötétség, ami benne volt más, mint ami a többi emberben lapul. Más, mert nem egyszerűen terjed benned, hanem egyszerűen elborítja az agyad. Dühöt szül, kétségbeesett gyűlöletes dühöt, aminek lehetetlen ellenállni, mert csak sodor magával. A világ pedig amiben él egyszerre olyan, mint a pokol. Ahol mindenki ellenség, még a saját lánya is, ahol nem tud bízni senkiben sem. És ahol azt látja az egész emberiség az oka annak, hogy anyám meghalt. Az a fekete bosszú kegyetlen, olyan mint a forró lavina, a forró hömpölygő tűzörvény, ami elszívja a színeket és nincs más csak a felperzselt föld.
Ez apám sötétsége.
És most már az enyém is.
Észrevehetetlenül kebelez be engem is, én pedig még csak nem is ellenkezem.
A vibráló fényeken túl is ott gomolyog bennem, mögöttem, minden irányból, én pedig engedek neki, és engedem, hogy a bosszúm sodorjon, hogy az vigyen előre. Kígyóként tekeredig rám, és mérget csepegtet a számba. Én pedig hagyom, hadd mérgezzen úgy, ahogy apámat is megmérgezte.
Ujjaim a nyakamban lógó láncra csúsznak, aztán hagyom, hadd szemlélje meg a srác is. Jól kell kevernem a lapokat, olyan jól kell játszanom, mint még soha. Jobban, mint amikor apám ellen sakkoztam. Jobban, mint amikor teszem a szépen játékból a fiúknak az egyetemen.
Kezemmel hátra nyúlok és kikapcsolom a láncomat, majd egy rövid pillanatra még a tenyerem között tartom. Anyámtól megmaradt utolsó tárgyi emlékem ez. Amikor az aurorok a minisztériumból beözönlöttek a házunkba még a holt anyám emlékét is meggyalázták. A szalont, amiben annyira szeretett lenni, a letakart bútorait... mindent felborogattak és elvittek. Ha nem foglalna le az, hogy apa gyilkosát előássam, biztos nekimennék a minisztériumnak.
Végül aztán - ahogy ígérem - felé tartom a láncot, mert olyan érzésem van, biztosan érdekli a munka, amit felajánlok neki.
- Szóval, mit tudunk róla? Gondolom bosszút akarsz szolgáltatni... Nekem csupán elő kell kerítenem?
Viszonozom Aiden pillantsát, majd tekintetem a vörösen csillogó borra réved. Egy kis időre eljátszok a gondolattal, hogy milyen jó is lenne... Pont ugyan úgy megfojtani azzal a huzallal a gyilkost, aki apával is ezt tette. De valljuk be, az egy erős alkatra lenne szükségem, hiszen mégsem akarnám elkábítani. Látni akarom. Látni ahogy ő is vergődik, ahogy ő is fuldoklik, ahogy ő is minden idegszálával gyűlöl. De ehhez egyedül kevés vagyok.
- Nem sokat - dobom hátra a hajamat, miközben megtámasztom én is a pultot. - Elvileg James a neve. De minden harmadik gyereket így hívtak egy időben. - vonom meg finoman a vállamat, és a másik pohár boromat is megiszom. Viszont hiába. Nem mossa ki ez se belőlem azt, ami sötétebb, mint a fekete. - Halálfaló volt ő is. Akár csak az apám. Onnan tudom, mert az apám aktájában még pár másik név is említve van. Ami igazán érdekes, hogy rajta kívül mindegyik halott... Én szerintem. Mert nem akadtam egyik nyomára sem - vonom fel a szemöldököm. Azért a keresésben elég alapos voltam. Csakis ezért ülök a Kriminálpszicho-mágus szakon. - Odaadnám az aktáját, de hát ez a hely kissé túl zsúfolt ehhez.
|
|
|
|
|
15
|
Karakterek / Summer Feryll / Re: ♠ magamnak válaszolok ♠
|
Dátum: 2020. 09. 28. - 10:32:06
|
____________
Tudom, hogy elhitted,
de fel soha nem foghatod,
egy percig nem érezheted át
én mindig egymagam maradok.
Látod, a halhatatlan részem elpárolgott
és szabad akaratot kérek a karmától.
Lelket vennék, de nincs már eladó,
használható, hozzám való.
Lelket vennék, mert minden más csak kellék, eldobható,
és nélküle többé nem lehetek jó.
A blokkot nem találom,
pedig visszaadnám a sajátom.
Lecserélném működőképesre,
hogy eltűnjön a magányom.
Látod, leszoktam már régen az álmokról,
de így a szemem fáj a valóságtól.
Lehet, valahol bennem él,
csak előtörni fél,
mert átalakultam lélek nélküli emberré.
Lelket vennék, de nincs már eladó,
használható, hozzám való.
Lelket vennék, de készpénzért nincs érték
Csak romlandó, de nélküle többé nem lehetek jó. ____________ |
|
|
|
|
