henry
the hills
outfit

A levegő hideg, a síri csendet pedig melyet csak az én zakatoló szívem és légzésem tört meg most valaki más is megbontja. Nincs azzal bajom hogy az irattár papírdohos levegőjét más is szívja rajtam kívül, sokkal inkább az hogy az illetőnek ott van dolga ahol én magam is tartózkodom. Kicsi a világ hogy épp ebben a sorban találom szembe, vagy méginkább háttal, magam valakivel, jellemzőbb lenne hogy jó pár sorral odébbról kandikál ki egy aktakukac fej a nem túl kedves se nem túl baráti káromkodásomra. Az lenne a normális hogy az illető készségesen jönne segíteni a hatmilliomodik varázskulcsával amiből egy se lenne megfelelő és elnyargalna hogy valamilyen főosztálybeli muksót kerítsen, aki megoldja a problémámat.
De nem, nem ez a forgatókönyv zajlik le, és ezt egész biztosan onnan tudom hogy hátrapillantva a vállam felett Henry Mirol kedves arcát pillantom meg. Még most is, ennyi idő után is elakad a lélegzetem a közelségétől, esküvő ide vagy oda, Edward Nott ide vagy oda. Olyan ez a férfi mint gyertya kanócának a gyufa, szó szerint be tudok gyulladni csak a látványától. Ám ez a hajó már… mondjuk úgy elúszott.
Fura mosolyszerű valami ül arcán, ami meglepő. Kerüljük egymást mint tűz a vizet. Voltak afférok, parázs viták. Láttam ezt az angyali arcot szenvedni, tajtékozva haragudni, utálkozni, de láttam hogy úgy néz rám ahogy mindig is akartam volna, hogy elolvadok tőle mint egy szelet pirítóson a hideg vaj.
Zavarba jövök, de nem a közelsége miatt jobbára hanem mert nem tudom hogyan kellene viselkednem. Meglepő, de néha még ilyen is előfordul.
- Úgy látom, van egy kis szorulásod
Nevetnem kellene, talán valami ahhoz hasonló hang elő is buggyan ajkaim közül, de visszanyelem és csak nagy kerek szemekkel bámulok rám míg ő kedvesen mögém lép… mögém… közvetlen mögém…és kisegít.
Érzem hogy elvörösödöm, ugyanakkor érzem a teste melegét, azt ahogy levegőt vesz, mellkasa emelkedését és süllyedését. Mennyiszer álmodoztam hogy ott pihen a fejem és csak élvezem. Hát most ugyanezt mással élvezem ha néhanapján eszébe jut a sok munka mellett hogy van egy felesége.
- Mint kés a vajban
A zár kattanása olyan ebben a hideg csendben mint egy vészjósló harang, ahogy megkondul az idilli pillanat elmúlik és már csak a feszengés marad.
- Öhm, köszönöm…
Mocorgok a keze alatt. Mi jön most? Mit kellene mondanom? Mit kellene kérdeznem, tennem vagy igazából semmit se? Hálát vár vajon? Mindig is hős lovagnak képzeltem de bevallása szerint sose volt az. Akkor most miért? Mért épp velem?
Millió kérdés cikázik a fejemben, megállíthatatlan örvényként de egyet sem sikerül megválaszolnom. És valószínű tekintetemben ott kavarog mindegyik, válaszra várva.

henry
the hills
outfit

A napok hetekké, a hetek hónapokká duzzadtak. Az esküvőnk amilyen üstökösként jött és világított olyan hirtelen tűnt tova és immár csak egy távoli ködös emlék a múltban. Furcsa hogy mindenki Mrs. Nott-ként szólít meg, kivéve az irodában az itt dolgozókat, mert a szakmai előmenetelemben meg akartam tartani a saját identitásom. Elvégre több évet húztam le Hopkirk-ként mint Nott-ként és anyám jóvoltából a vezetéknevemre mindenki felkapja a fejét.
Az archivált anyagokhoz bejárást a minisztériumi belső átszervezések miatt kellően megnehezítették. Értem én az okot, ne lehessen ilyen zavaros időkben sem kicsenni semmilyen belső bizalmas titkot na de az azért kissé nonszensz hogy már bájologva bűbájkodni kell szabály szerűen Polly-nak, az irattárosnak hogy engedélyezzen némi kutatómunkára szánt időt vagy kikérhessem a korábban általan lezárt anyagok egyikét. Igyekszem nem olyan fejet vágni mint aki sárkánytojást reggelizett, bár az üres konyha és Edward hanyagsága no meg a kávé hiánya együttesen ezt eredményezi. Franc essen belé elmehetne néha bevásárolni!
Míg eldörmögöm magam hogy a mugli mód bevásárlás még akár szórakoztató is lehet addigra átvágok három sornyi iratosszekrényekkel teletűzdelt folyosón hogy elérjem azt, melyben feltehetően az általam óhajtott papírosok pihennek. Egy egyszerű kutatóbűbáj elég lenne vagy ha pontosan emlékeznék meglehet egy laza invito is, de sajnos a legtöbb szekrény védőbűbájjal van lezárva. Alaposság, alaposság, alaposság.
Az egyik szekrény elé lépek, szürkesége felettébb ocsmány, tele ujjlenyomatokkal és ki tudja honnan származó egyéb foltokkal. Nem célom puszta kézzel megfogni, ám lehet nem lesz más esélyem. Előkapom varázspálcámat és lazán ejtem ki a varázsigét.
- Alohomora!
Na igen, kezdjük szépen az alapoktól, bár sejtésem rögvest beigazolódik hogy nem egy roxforti első tanévben vett tananyagi varázslattal fogják lezárni bombabiztosra az iratozót. Elmormogok még két három komolyan védőbűbáj oldást de egyik sem enged.
- Hogy a ruxgyökér rágja meg!
Káromkodom harsányan, végtére is teljesen egyedül vagyok úgyhogy így szabad. Fel sem tűnik hogy egy árnyék közeledik felém, és hogy annak az árnyéknak bizony tulajdonosa is akad. Mégpedig egy kolléga személyében.

...minden vagy...
 

h o p p

edward

texas hold'em
outfit

Nem volt hozzászokva, hogy vadásznak rá. Sem ő sem én. És most meglehet épp a férjem volt a célpont. Edward úgy kerüli a tekintetem, mintha tüzes piszkafával kínoznám de valójában már megszoktam hogy a dühét palástolt lezser undokoskodásba bújtatja. Persze hogy nincs ínyére a jelenlétem, de ez az oldalába karolva csöppet sem izgat. Még vacsoraidő előtt közölte, hogy  csokornyakkendős pingvinként „munkába” megy… hát ilyen beépülős munkákra én is tökéletes erősítés vagyok, ráadásul hiszem ha látom hogy ez munka nem pedig… egy kis mellékes.
Nem, alapvetően nem vagyok a féltékenykedő típus, elvégre ha válunk nem visel meg a nevem visszavétele, sőt… és akkor van esélyem amilyen népszerű vagyok egy Hamox félét megkóstolni de nehezen bevallva szeretem annyira ezt a tuskó medvét hogy azért biztosan megviselne a dolog. Mert ő mégis csak Edward Nott.
- Szerinted ma is szerencsét hozol, Mrs. Nott?
Az első kedves szava ma hozzám, aminek köszönhetően felszaladnak szépen kihangsúlyozott szemöldökeim. Gondolom elkapta őt is a nosztalgia vegas-i íze vagy inkább bűze… de remélem ez a buli nem lesz annyira kontrollálatlan, mert… akkor nagy bajban vagyunk.
- Attól függ… esküvő már volt, lehet ma válás lesz. – szúrok oda negédes mosoly kíséretében, és megigazítom fekete selyemruhám felett a féloldalas Tiffany ékszert. Még nagyanyámé volt, értékes ritka darab most is azért vettem fel mert kifejezetten illett ehhez a mély dekoltázsú ruhához. Ha beépülünk csináljuk rendesen, ugye?
- Biztos valami pucér péntek van, vagy ilyesmi… Ezt nem tudtam
Nem túl hihető a férjem mély baritonja de van benne valami szexi ahogy zavarba jön a sok félmeztelen nőcskétől. Tudom hogy kemény dolog ez a monogámia pláne annak, aki soha életében nem volt az és éles váltással megnősült ráadásul teljesen önszántából. Kuncogok a megnyilvánuláson, mert erről nem tehet a hely atmoszféráját inkább lebujjá avanzsálja de mégis van benne egy sajátos kifinomultság. Tudom, hogy a dúsgazdag Cartwrighté, a lapok alapján jóképű csóka ravaszan szép kék szemekkel, de valahogy jobb az az égkék ami Edward pillantásából árad felém. Kellemes biztonságérzetet nyújt.
Nem engedem el bent sem izmos felkarját sőt, ha lehet még jobban belecsimpaszkodom olyan úrinős formán mint egy dekoratív kistáska, hogy lássák csak, nem keres ő más partnert van neki egy épp eléggé ideális.
- Viszont, ha játszani akarsz ma, azt óvatosan
- Rád bízom ezt a részt. – hunyorgok fel rá sejtelmesen. – Elvégre ez a te fedett akciód, én csak… erősítés vagyok.
Ha már elvonok pár tekintetet és rossz lapjárása lesz az ellenfélnek jól járt velem. Nem gondolnám hogy az oroszok, akikkel köztudottan hadban áll a gazdag varázsló az ő helyén tanyáznának de lehet nem is ez a cél csak infót gyűjteni. Sodródom hát Nott mellett az asztalig, majd az ara járó pincértől rendelek italt magunknak. Hagyom kibontakozni miközben az ellefelek méregetnek. Mind külföldi, mind rossz arcú, mind veszélyes és mind tutira az Azkabanba való. A kártyák pörögnek a szerencse nem nekünk kedvez. A csalás egyértelmű a kérdés a hogyan, erre azonban nem jövök rá mivel profi módon leplezik, basszus!
- Tartom, és ráteszem azt.
Nem tudom mi sértő, ahogy Edward felém bök vagy ahogy a tapló benyögi hogy „megteszi”. Méltatlanul ciccegek fel még a szemem is megforgatom mire megnyalja a szája szélét. Aztán jöttek a lapok és nem akarok hinni a szememnek. Hogy lehettek jobb lapjai? Lehetetlen.. mert… hisz…
- Mel, sajnálom, kérlek, vedd le a medált.
Ajkaim halk lemondóan beleegyező sóhajt hallatnak miközben ujjaim már el is indulnak a nyakamnál lévő csat felé. Tudom ha leveszem az ékszert csupasznak érzem majd magam de mit számít?
- Micsoda sóher… A láncot azért megtartod?
A kezem megáll a levegőbe fagyva, mint egy elcseszett sóbálvány átok esetében. Úgy jár a tekintetem értetlenük az ember és a férjem közt mint a teniszlabda a muglik térfelein fel és alá. Láthatóan Edward sem érti csak elfogja a balsejtelem, engem meg… a hányinger a kéjenc pillantást kiállva.
- A nyakék volt a tét. – közlöm miközben ujjaim rátalálnak a kapocsra és az ékszer a tenyerembe csúszik. Hideg a külseje, de meleg belül ahol a bőrömet érte. Az asztalra dobom látványosan széles mozdulattal.
- Ha lenne egy kis intelligánciája, tudná, én nem vagyok eladó.
Olyan fensőbbséges stílusban mondom hogy mindenki csak pislogni tud feltételezem még maga Edward is. Hát igen, ő sem szerzett meg egykönnyen és ha sokáig játszik a toleranciaszintem tologatásával gyorsan el is veszíthet. Pár ilyen remekre szabott értelmetlen beépülés és pisloghat farkasszemet a kutyájával édeskettesben.

rendetlenkedő 

felkelő

Ny ú l ü r e g

4 5 4

dalton

right here, right now
outfit

Elönt egyfajta izgalom. De nem a jóleső fajtából való, ó de mennyire nem. Az a tudod, hogy rosszban sántikálsz féle kíváncsiság kerít hatalmába, mikor egy titokra derülhet fény. A kattanás hangja bármi lehet, de nem fémes nem érdes, inkább olyan mint mikor fa a fán súrlódik. Olajozottan de mégis nyikorgóan tompán. És egyszer csak ott az egyik oldalsó alul lévő szépen kifaragott fanipanelen egy rejtekfiók, amelyet nem szándékolt sikerrel fedeztem fel.
A szívem egy ütemnyit félrever hogy utána újabb, másabb, hevesebb tempót diktáljon. Elpillantok az ajtó irányába, amerre a házigazda mellett a szolgáló is távozott de olybá tűnik egyik sem tervez még visszajönni. Én meg hosszú néma pillanatokig csak állok ott tétován. Illetlenség lenne belenézni, elvenni azt bármi is van ott. De… és itt a baj, mindig is lázadó, szófogadatlan gyerek voltam. A tűz. Taiden meg a víz, aki lecsillapított és nyugtatott. A nehezebb gyerek voltam mindig is. És valahol a bennem lévő gyerek nem akar szót fogadni a józan felnőtt észnek, s mint máskor a régmúlt tovatűnt karácsonyainak idején, most is tudni akarja, mit kap vagy mire lelt.
Halkan, szinte nesztelenül lépek a titkos rekeszhez, nem fáradok bezárni azt miután a barna bőr kötéses könyvet kiemelem belőle. Lehet egy napló, egy drága, talán felbecsülhetetlen értékű könyv vagy akár családi ereklye… de ehelyett csalódás fut át rajtam a fotók láttán. Minek rejtenek egy fotóalbumot ilyen helyekre?
Belemerülök a képek fakó színvilágába, a mosolygó többnyire vidám arcokba. Mr. Hamox vonásait inkább édesanyjától örökölte, ez egyértelműen lerí, de van benne valami, talán a tartása vagy a kimértsége, ami biztosan az apjától ered. Pufók kisgyerekes fotók következnek ahogy lapozok, az öreg pergamen halkan sercegve hasítja a levegőt. Többnyire mind aranyos talán csak egy két illetlennek mondható van a fotók között, de ezen meg se akadna a pillantásom, ha…. nem zavarna meg egy éles, erős, hangos tiltakozó kiáltás.
- Neee!
A negédes mosolyom egy másodperc alatt tűnik tova és kap helyet a rémület vonásaimon. Mióta áll ott a férfi? Percek vagy talán órák?
- Na de kérem! Ezek privát fényképek....Mégis hogy találta meg őket?
Ujjaim megfagynak és rideg merevségbe maradnak egy hosszú percig, ahogy a férfi kikapja riadtan kezemből a könyvet. Nem tudom eldönteni melyikünk van nagyobb zavarban, ő vagy éppenséggel én? Ahogy azt sem, hogy erre a kérdésére ténylegesen választ vár-e vagy csak költői volt-e?
- É… Én… elnézést kérek. Véletlenül leemeltem egy.. azt a könyvet és… a fiók… Mégis miért dugdossa?
Semmi közöm hozzá, ennek ellenére is kibukik a kérdés. Valószínű szégyelli, pedig… felesleges. Egy négyéves kisgyermek volt, akkor most azért már persze más a helyzet.
- Öhm... Inkább koncentráljunk a lényegre, ha lehet! Örömmel jelentem, hogy sikerült megtalálnom az emléket. Kívánja megtekinteni, vagy majd a kollégáira bízza a dolgot?
- Oh, persze…természetesen. Menjünk a dolg… – biccentek és ahogy a felém nyújtott fiolához kapok a kezem az övéhez ér. Ujjaimmal ráfogok az üveg nyakára de vagy én vagyok ügyetlen vagy ő engedi el túl gyorsan meglehet az album miatt. Az üvegcse vészesen közeledni kezd a föld felé, én meg rémülten kapok utána hogy még épp a padlóra érkezés utolsó előtti pillanatában elkapjam.
- Ahh, megvan! – közlöm diadalmasan feszülten cicongó hangnemben, és rohadtul nagy zavarban, mert rájövök hogy félig térdelve guggolva, pont abba a magasságba kerülök aminek húsz évvel ezelőtti mását bőszen védelmezi tulajdonosa. Vörös arccal állok hát fel - ha segítő jobbot kapok ki is használom azt – és ezt a pírt betudom az emlék majdhogynem megsemmisülésének.
- Szóval a merengő. Igazából, ha kitölti nekem ezt a papírt Mr. Hamox, amiben vállalja hogy az emlék az, amelyet kerestünk és kezeskedik érte, akkor nem szükséges és ez esetben… jobb is ha távozom.
A nagy barna szemekbe nézek tétován. Nem akaródzik mennem, de illetlenség maradnom. Ugyanolyan pillanat ez mint a titkos rekesz feletti dilemmázás. Merjem vagy sem?

dalton

right here, right now
outfit

Meglepően rafinált ez a beszélgetés. Kissé úgy érzem, egy igazi szociális aknamező. Tulajdonképpen egy késpenge élén táncolunk a flört és az illem kettősén. De merre billen? Merre billenhet?
- Rendben, hölgyem. Azért remélem, hogy nem jönnek utánunk egyhamar
Hát azt én is! Suhan át agyamon a gondolat, mert ha a férjem úgy dönt mégiscsak meglátogat és hűlt helyemet találja joggal kezdhet majd el keresni. Persze ez közel sem teszi biztossá hogy meg is talál pláne egyhamar, de ismerve Nott-ot… hát, akadhat a nyomkövető nélküli gyémántgyűrűmön kívül egyéb meglepetés, amit nem kötött az orromra. Hangot nem adok a véleményemnek. Egyszer már kifejtettem hogy nem aggódom e miatt, nem ismétlen magam mint egy ostoba papagáj.
A férfi engedelmesen követ s így hamarjában lent is találjuk magunkat a varázslóktól forgalmas zöld előcsarnokban.
- Kapaszkodjon csak belém, nehogy véletlen még elsodorja a hopp-hálózat
Lányos zavaromat a csipkelődésének köszönhetően rögtön levetem magamról, mert ez olyasmi, mint annak a bizonyos bikának a vörös posztó. Ha csali volt, kiélvezheti a férfi mert bizony horogra akadok mint egy gyanútlan, csinos kis aranyhalacska.
- Nem kell annyira félteni engem, Mr. Hamox! Nagylány vagyok, a pálcám is magam választottam!
Elmosolyodom, mert eszembe jut mi volt erre a mondásra Edwardnak a válasza, s akár hiheti azt a másik, hogy ez neki szól… pedig nem. Azonban időm nincs a férfi arcában elmerülni, mert beránt minket a sötét örvény és bár lazítottam csipkelődése miatt az érintésen, most újra kénytelen vagyok belé kapaszkodni, talán jobban is mint illene, ha nem akarok totálisan másik kandallóban kikötni.
Mikor megérkezünk a rövid gyomorforgató út után egy kúria meghitt kis nappalijában találjuk magunkat. Nem nagy de egy pár fős családnak tökéletesen elég. Kisebb mint Edward kastélya, talán kevésbé modern, de van egy fajta sajátos bája. Hagyom hogy Dalton kikecmeregjen a kandallóból és a felém nyújtott kezét elfogadom. Ez az első hogy kezem nem kézfogásként emelem az övébe és talán kissé tovább is kapaszkodom bele semmint annak értelme lenne, de a megjelenő személyzet megoldja ezt az illemtani kérdést is. A diskurzus közben udvarias mosoly ül ki arcomra, de az a közömbös illedelmes fajta. Csak a nevemre kapom fel igazán a fejem.
- Nos, kedves Miss Hopkirk, mit enne szívesebben?  
- Oh, miattam igazán nem kell fáradni! A tea tökéletesen megteszi, köszönöm.
Biccentek a korosodó boszorkának, aki már tova is siet hogy elkészítse Dalton úrfi kéréseit. Hmmm….
- Kérem foglaljon helyet, amíg megyek és megkeresem az emléket. Nem tart soká, megígérem, de addig is érezze otthon magát, olvasgasson kedvére...
Bólintok, beleegyezően a szavaira. Gondolom nem most tervez lelépni a hátsó ajtón vagy ablakon, ha már hazáig hozott. Nem vagyok különösebben kíváncsi honnan bányássza elő a bizonyítékot, így meghagyom ezt a privát dolgot intézze csak a kísérőm egymaga. Mikor végleg magam maradok és csak léptei távolodó hangja szüremlik be, halk sóhajjal teszem le a kabátomat az egyik szék karfájára. Pillantásom a figyelmembe ajánlott könyvespolcok felé vetül és közelebb lépve mustrálni kezdem a felhozatalt. Van itt minden, mágikus szépirodalom, krimi, még egy két mugli ponyaregény is feltűnik. Nem tudom mennyi idő telik el míg egy két három de lehet öt polcot is átböngészek, mire megakad a tekintetem egy köteten. Kevésbé poros, mint a többi de eleinte csak az ötlik fel bennem, gyakran forgatják, valaki nagy kedvence lehet. Ám ahogy kihúzom a helyéről halk kattanó hangot hallok és eleinte nem is tudom eldönteni mi lehet ennek a forrása. A teáskanna koppanása az üvegasztalon, Mr. Hamox visszatérte a fiolányi emlékkel vagy egy titkos alagút esetleg széf felfedezése egyetlen kósza rossz mozdulattal?

dalton

right here, right now
outfit

Várom, hogy összerezzen, vagy hogy kimozdítom eddigi stabilitásából a férfit. Lelki szemeim előtt látom, de sajnos csak ott. A valóságban meg se rezzen az ölébe kapott mappától, mindössze csak… magához veszi hanyag eleganciával. Ahogy birtokába kerül, mint valami csecse-becsét kezdi dédelgetni. Kissé talán jobban is szorítja magához semmint értelme lenne, amitől enyhén zavarba jövök. Nem tudom pajzsként akarja használni ellenem? Meglehet ostoba ötlet, semmitől nem véd. Túszként kezeli talán inkább? Márpedig vissza kell szolgáltatnia, csak kölcsönbe adtam, nem örökbe. Esetleg metaforikus lenne? Van egy olyan izgalmas de rossz érzésem, hogy nagyon is ez az utóbbi áll fenn. Hát… erről már lekésett.
- Ne aggódjon Miss Hopkirk! Az emlék már ma a birtokában lesz. Utána meg jöhet a kiérdemelt desszert.
Az a kacsintás… szemtelenül pajkos és most kifejezetten örülök hogy Edwardot mégse eszi ide a furkász. Talán a helyzet adta kényelmetlenség elkerülése miatt válok türelmetlenül kapkodóvá, parancsolgatóvá és már kabátommal a kezemben várakozom, mire Hamox is felpattan székéből vicceskedve természetesen. Aprócska felfele ívelést váltanak csak ki szavai ajkaim szegeltében, jelezve azért értem a humorát. A felém nyújtott jobbját azonban nem fogadom el. Nem kell nekem játszania itt az angol gentleman-t, van egy otthon aki bőven fárasztó, sem a kedélyes úriembereskedés nem hiányzik, nagylány vagyok köszöntem. Bár azért érdekelne mennyire kidolgozott az a kar és milyen érzés lenne tenyerem között fogni. Hogy a doxy rágná meg…!
- Úgy vélem, a legegyszerűbb az volna, ha a minisztériumi kandallókat használnánk, hisz a mi kandallónk is rajta van a hopp hálózaton. Persze csak akkor, ha nem akarja, hogy utólag lekövessék az utazásunkat... Bár lehet, hogy Önnek errre is van kiskapuja
Kopogó lépteim visszhangot vernek a folyosón. Nem fáradok az irodám lezárásával, megbízom a kollégáimban az olyan titkos aktákat meg úgysem ott őrizzük pláne nem a Misztériumügyi főosztály esetében, így hagyom hogy Dalton tegye be az ajtót és zárkózzon fel utánam. Lépteim a liftekhez vezetnek és onnan majd a kandallókhoz. A hop-hálózat a legkézenfekvőbb és kényelmesebb. Kivéve persze Nott esetében, aki mindig inkább a brummogó kétkerekűjét üli meg.
- Nincs szükség semmilyen kiskapura, Mr. Hamox. Én pontosan ugyanerre a közlekedési módra gondoltam. Nem kell aggódnia, nem félek hogy kormos lesz a szoknyám széle.
Cukkolom szándékosan felhunyorítva, mivel nem jut más eszembe miért is ajánlgat mást.
- Természetesen a hoppanálás is megfelel, bár ha jól tudom, ahhoz el kell hagynunk a Minisztérium területét.
- Ez így van és sajnos felettébb nagy az esély a mugli turistacsoportok kerülgetésének. Nem szívesen ázom el úgyhogy maradjunk csak az eredeti tervnél.
Ujjaim megnyomják a lift hívógombját, és bent néma csendben maradok leszámítva persze a köszönést pár kollégának. Mikor leérünk az előcsarnokba velünk együtt vagy öt kis bűvös cetli repül útjára, de mit sem törődök velük ütemesen megyek a kandallók irányába.
- Maradjunk csak az eredeti tervnél. És ne aggódjon, nem tartok attól bárki lekövetne. Vagy ha mégis, hát tegye csak!  – közlöm dacosan kihúzva magam mikor az egyik szabad kandalló mellé érünk. Figyelemmel kísérem ahogy a férfi merít a zöld port tartó dobozkából és hagyom hogy előbb belépjen, majd mellé állok én is. Itt már kénytelen vagyok belekarolni tekintve hogy a célt ő határozza meg.
A szívem egy ritmust kihagy, de ezt annak tudom be mennyire érdekel hova megyünk és mi az emlék nem pedig… hogy kívánságom hamarabb teljesül, mint azt gondoltam volna. Ujjaim alatt érzem a puha sárga ing anyagán át szelíden megfeszülő erős karját és felsandítva a férfi profilját fixírozva várom, mikor vesz újra kereszttüzébe az a két nagy barna szempár mielőtt a zöld lángok felcsapnak körülöttünk.

dalton

right here, right now
outfit

Bizony bizony mosolyogtató hogy önként és dalolva tálalja fel magát a másik zöldborsmártással. Legalább van humora és ez nagyon nem elhanyagolandó szempont én már csak tudom.
- Hmmm… vicces figura maga.
Közlöm negédesen elbillentve a fejem és ha eddig nem tetszett hát most már még inkább. Ajj-ajj Nott, még a végén konkurenciád akad.
Csakhogy a jó kezdet siralmas véget ígér, már ami a kis találkánkat illeti. Hát azért nem fogom miatta a kispárnám telesírni, de jobban örültem volna nem a keménykötésű bagázs kezére adni őt. Bár izmokban ő sem marad túl sokkal le, azért nem biztos hogy rá fogadnék pláne ha többen vannak ellene. Meglehet ennek súlyát érzi igazán ki a hanglejtésemből, mert érdekes mód visszakozásba csap át dacos határozottsága.
- Khm... tökéletesen megértem a kegyed álláspontját... De azt hiszem, nem kell ennyire előre sietni... Talán van egy köztes megoldás is.
- Mmmmm, valóban? És ugyan mégis mi lenne az?
Nekidőlök az asztalnak és kecsesen keresztbe vetem a lábaim amolyan felettébb unottan várakozó pózt felvéve, de bosszantva is ezzel. Edwardot legalábbis mindig bosszantja és ingerli mert szerinte ez felhívás egy keringőre. Hát rajtam nem múlik a tánc, Hamox.
- Előfordulhat, hogy apám eltárolta az emléket otthon, mint más szakmai interjúkat is... Ugyan a hitelesítésben akkor sem tudok segíteni, mivel nem az én emlékemről van szó, de ha úgy látja, hogy van értelme így is megtekinteni az emléket, akkor két út létezik ahhoz, hogy minél hamarabb magánál legyen. Vagy megvár itt, és amilyen hamar tudom, megkeresem az emléket, majd idehozom magának, avagy... el is kísérhet engem apám házába, amennyiben van kedve...
Hát kedvem az épp lenne… de hogy magyarázom ki a nem várt terepmunkát? Áh, picsába is! A lelkem egy vad, zabolázatlan, lázongó része főleg az arany névtábla miatt dühöngve veri a ketrecét és szabadulni akar. És hajlok rá, hogy kiengedjem tombolni.
- Ha úgy könnyebb elszabadulnia, üzleti ebédnek is betudhatja a távollétet. Mégis csak élvezetesebb, mint a száraz aktákat bújni.
Ajkaim szelíden megrándulnak az elhangzottakra, és ha nem venne fel a férfi ilyen pökkhendien magabiztos pózt gondolkodás nélkül igent is vágnék rá. De… így nem. Csak fogom és kimért, lassú mozdulattal zárom be az aktát majd dobom felé hogy lepődjön csak meg mit pottyantok az ölébe.
- Nos, Mr. Hamox, ez igazán csábító ajánlat. Jobb ha előbb tisztába kerül az ügyük súlyosságával mielőtt elhív itt… ebédelgetni. Ha az emlék nem lesz egy héten belül a kezembe a kedves papa az Azkabanba kerülhet, és óvadékként az egész vagyonuk lefoglalásra kerül. Szóval, ma még tehetős, ma még elmegyek Önnel és mindenki annak tudja ezt be aminek akarja. Teszek rá. Ajánlom hogy valóban igaza legyen ami az emléket illeti.
A többi meg majd alakul(hatna ha nem lennék férjnél. Na mindegy). Azzal megragadom a fogasra akasztott kabátomat és kérdőn pillantok a másikra.
- Nos akkor mehetünk...?

edward

heart of darkness
outfit

- De ott én laktam. Most meg kell egy hely, ahol MI lakunk. Azt gondoltam, a Suttogó talán megfelelőbb lenne, hiszen azt együtt újítottuk fel. De mi… Mi az, hogy ha majd?
Kinyitom a szám, majd be is zárom. A meghökkenésem az arcomra van írva, mert közel sem ilyen választ vártam. Pláne nem a “MI” szót kihangsúlyozva. Nem mintha kételkedtem volna Edward szavainak komolyságában, igazából nem adott sosem okot erre ténylegesen, csak hát a piszkos kis előélete azért mint egy rossz ómen ott lebegett mindig is körülötte. Körülöttem. Körülöttünk. Furcsa hallani tőle, ráadásul teljes mértékben önszántából hogy nem tervez későbbiekben egy személyes csapatot alkotni, hanem mindent velem akar megosztani. És a meglepettséget a meghatottság veszi át a szívemben.
- Semmi…
Rebegem el olyan halkan, mintha csak egy pillangó neszezne egy nyiladozó virágon az utolsó kérdésre, mert a válasznak nem érzem a helyét ha ő nem érti ki mire utaltam. Kezemmel végigsimítok arcán, ujjaimmal csendre intem ajkait is de arcomon mosoly ül ki végig, ami a tekintetemben is visszatükröződik. Mindig meg tud lepni ez a férfi, és pont ezt imádom benne, minden bosszantó tulajdonsága ellenére.
És ha már meglepetés… semmi gyanús nincs abban hogy somolyogva hátrébb lép picit tőlem a megszokott sármjával, bár ritkaság hogy elhúzódik tőlem csak úgy. Abba sem, hogy a zsebébe nyúl a kabátja szövetében. Ám amikor hirtelen féltérdre ereszkedve felém emeli a dobozkát, melyben egy parányi kis ékszer pihen nem pedig a Suttogó kulcsa, nos akkor a szívem kihagy egy talán két ritmust is. A gyomromba millió pillangó akar saját életet élve kiszabadulni, a kezem pedig megremeg az ujjai melegében.
Bár biztosan feltette a kérdést korábban is, csak olyan részeg voltam hogy fogalmam sincs mit válaszoltam de a jelek szerint csakis igen lehetett ugyebár, és biztos karikagyűrűt is szerzett, mert az azóta is rajtuk van ez most mégis más. Egyrészt, nyílt utcán mindenki szeme láttára vállalja fel, másrészt erre emlékezni fogok. És Ő is. És biztos akarom ezt? Biztos akarja ezt? Biztos jó ötlet ez? Hiába adtunk magunknak annyira sok esélyt, valahogy a matek a papíron nem egyezik össze személyeinkben de mégis mindennek dacára a valóságban valahogy működik. Érthetetlen. Millió meg egy kérdés cikázik a fejemben, és még jó hogy a kezemet fogja, mert lehet leszédülnék a padról. Másik kezem a szám elé kapom, megpróbálva visszafojtani meghatottságomat és könnyeimet, mert a tekintetem máris opálos.
- Mrs. Melanie Hopkirk Nott! Van kedved egy igazi esküvő keretében összeereszteni a rokonságunkat, és figyelni, ahogy megtépik egymást?
A nagy kék szemeibe nézve megszűnik a külvilág, eloszlik minden kérdés és csak az önfeledt nevetésem csengése visszhangzik a fülemben. Nem pont erre a kérdésre számítottam a teljes nevem hallatán, de végtére is Edward meglep újta meg újra.
- Hát lehet erre nemet mondani?
Tárom szét a karom megadóan, mert nyert. Mindig eléri, hogy a piszkos kis játszmákban, bármennyire is szeretem ezeket, a végén ő kerüljön ki győztesként. Na nem mintha panaszkodnom kellene, lássuk be, nekem sem olyan rossz.
Lelibbenek a padról légies eleganciával, egy kósza legördülő kis pimasz cseppet közben elkenek az arcomon és a karjaiba vetem magam.
- Igen, igen, igen! - búgom a fülébe, bár a végét lehet hangosan kiáltom, nem is tudom. - Bár mi mindent fordítva csinálunk, de mit számít!
Kuncogok az ölelésében saját magunk komplett iróniáján aztán egy hosszú csókkal pecsételem le kérésére adott válaszom. Hát szó ami szó, nem vagyunk egy átlagos sem unalmas páros. Elég csak azt venni hol ismerkedtünk meg vagy épp hol jöttünk ténylegesen össze vagy hogy a kamu férj már nem is kamu többé…
- De várj! - vonom össze a szemöldököm két levegővételnyi szünet között félúton. - …nem is lehetek Mrs. Nott!... Mert már az vagyok… !!! Ejjj… most így mi lesz? Csak el kellene válnunk… mégis?
Fricska itt, szerva ott.

edward

heart of darkness
outfit

Madarat kellene fogatni hogy egy férfi ennyire lelkesen tervez egy szertartást, és valahol legbelül legmélyen örülök is. Lelkem sóváran áhítozik az elképzelt virágkoszorúkkal tűzdelt nyári napsütéses illúzióba, ahol fehér fátyollal fejemen hosszú uszályos ruhában végiglejtek. Csupa mosolygó arc, csupa öröm és csupa bűbáj. Az a tipikus boldogan, amíg meg nem… de a realitás talaján állva messzemenőkig más felhozatalt kínál a családjaink hozzáállása.
- Nem tudom jól, pont ez zavar. Szóval amíg nem győztél meg… Nem leszek egy álmod sírásója!
Szívem beleremeg a mély öblös hangjába, ami nem hangos mégis oly őszinte. Nem is gondolkodom sokat, a pad felé lépek, lepakolom a kezemben lévő csomagolt bizonyítékot, majd kecsesen mellé lépek a padra és a férjem felé fordulok. A vállára támaszkodom, nem aggódom azon elbír-e, mert simán kivitelezi tudom jól és a hajába túrva hálásan megcsókolom. Hiába bosszant olyan sokszor, hiába a rosszfiús hozzáállás, bizsergetően érezhető hogy mennyire szeretne mindent is megadni nekem, pedig magam sem tudom szükségem van-e ilyenekre. Én pedig hálás vagyok hogy rá találtam. Vagy inkább ő rám. Na és persze azért mert nem menekült el minden adandó alkalommal amit biztosítottam neki. Mert hát lássuk be jó pár volt.
- Ugyanakkor mondd, hogy nem szórakoznál jól az, ahogy a násznép összeverekedik. Lenne ott mit helyszínelni!
Halkan kuncogni kezdek, mert igaza van, valóban jól szórakoznék, sőt… lehet én lennék az aki a menyasszonyi tortával megdobálná Edward kedvenc unokatestvérét vagy a mamlasz nagynénjét. Van értelme erre egy valagnyi pénzt elkölteni? Nos, elég csak Nott arcába nézni hogy tudjam, igen.
Így hát inkább taktikát váltok és a fúria énem előkapva felhozom a pletykaszinten is sértő tényállást, miszerint a hátam mögött bizniszel a tulajdonaink egyikével.
- Miről beszélsz? Hát ezt hol hallottad? Mármint… Én nem is adtam el a Suttogót. A kastélyra lenne vevő, de még nem mondtam neki semmit, veled akartam előbb beszélni.
- Mi?
Hűlök el, mert tudom jól hogy a kastély a szíve csücske, ráadásul elég sokat költött a berendezésre és az átalalkításra. Nem gondolnám hogy képes lenne lemondani a szaunáról, a medencéről pláne amilyen emlékek fűzik hozzá őt akár velem, akár hát sajnos vélhetően mással is.
- De hát miért?
- De ez mindegy is. A második részt jobban nem értem, azt MINDENKÉPPEN fejtsd ki RÉSZLETESEN.
Fancsali arcot vágok hogy a mosolyom elrejtsem és inkább a tenyerem nyomom az arcába eltolva magamtól ezzel jelezve, hogy kizárt hogy nyílt utcán ilyen témát vitassak meg. Inkább visszakanyarodom az előzőre.
- Azt hittem szeretsz ott lakni mégis csak a családodtól van és gondolom ott jobban elférnénk ha majd..
Nyitva hagyom a mondatot, mert ki tudja mit hoz a jövő. Több ráció lenne abban, hogy eladjuk az én bevárosi lakásomat, vagy legalább kiadni valami kedves megbízható boszorkának, aki nem lakja le és bírja a muglilakta környéket…