Egyszerűen átadom magam a gyönyörnek és Reginaldnak. Nem akarok gondolkodni, vagy azon agyalni, hogy ennek vajon jó vége lesz-e. Mondjuk, ahogy alakulnak a dolgot, határozottan jó irányba haladunk.
Reginald határozottan gyakorlott a szexualitásban. Nem kapkod, odafigyel minden rezdülésemre. A legtöbbre kellemes visszajelzés is érkezik, egész egyszerűen összehangolódtunk és reagálunk a másikra. Élvezem a helyzetet, hogy ő irányít.
Amit a nyelvével tesz, az isteni, teljesen kész vagyok tőle, ennek pedig hangot is adok. Csak ketten vagyunk, nem kell szégyellősködnöm, elengedhetem magam. Hiszen, mi másért is jöttünk volna ide, ha nem ezért?
- Valóban finom vagy Serena! - kacsint rám, én pedig biztosan belepirulok. Nem mondhatnám, hogy túl sok, ennyire intenzív kalandban volt részem, muszáj ezt kiélveznem. Megcsókolom a férfit, és már érzem is, hogy férfiassága további folytatást kíván. Széttárom a lábam, Reginald köré fonom, és elengedem magam, hogy minél jobban érezhessem, ahogy belém hatol.
Azonban kivár, még ingerel, én pedig megőrülök ettől az érzéstől.
- Kíváncsi lennék, hogy milyen vágyak rejlenek a csinos kis buksidban, mit próbálnál ki, mi az, ami csak vad álmaidban jelent meg? - kérdezi, én meg lányos zavaromban azt sem tudom, hogy mit mondjak. Nem biztos, hogy a legvadabb álmaimról kellene most beszélgetnek vele. És különben is, hogy tud az ember így gondolkodni.
-Most csak egyre tudok gondolni. - suttogom, és közelebb nyomom a csípőmet az övéhez, jelezve, hogy én már több, mint készen állok arra, hogy egybe forrjunk. Közben csókolgat, harapdál, én meg egy-egy szó között felnyögök, jelezve, hogy igazán szeretném már érezni őt.
Nem is várat sokáig, belém hatol, és folytatódik az elnyújtott, de varázslatos aktusunk. Teljesen kikészít, fáradtan zuhanunk egymás mellé, és ha végeztünk, hozzábújok, és az arcát, a tekintetét figyelem. Most olyan dolgokat éltem át, mint eddig soha, és rendkívüli élmény volt.
Reginald határozottan beleadott apait-anyait, és mindent megtett azért, hogy én legalább annyira élvezzem, mint ő. Reméltem ez kölcsönös.
-Azt hiszem, ezt a Valentin napot nem fogom soha elfelejteni. - mosolyog rá csillogó szemekkel.

Ezen a helyen valahogy mindig történik valami furcsaság. Múltkor az a lebegős attrakció, most meg nagy bámulásomban belefutottam egy lányba. Aki egyébként ismerős volt, de nem tudtam összerakni, melyik órán találkozhattunk.
Totálisan végigöntöttem gon tonickal, ő pedig bevallottan nem volt olyan állapotban, hogy tisztára varázsolja magát. Azt hiszem, határozottan kijelenthetem, hogy a varázsvilágban a gyors tisztítóbűbáj a legfontosabb varázslat. Megszámolni sem tudom, hányszor vettem már hasznát.
-Oké. - motyogom. - Jól figyelj, ebben profi vagyok. Meglepően sokszor kellett használnom már ezt a varázsigét.
Előkaptam a pálcámat, egy gyors mozdulattal elvégeztem volna a varázslatot, de hátulról megint meglöktek. Mi a fene van itt?
-Bocs. - néztem rá bűnbánóan.
- Figyu, rendezzük le máshol - meglepetten néztem rá, aztán meg abba az irányba, amerre nézett, és végül összeraktam, hogy valaki olyat vett észre, akivel nem szeretne találkozni.
-Jó, menjünk a mosdóba. - a lány pedig már indult is arrafelé.
Amikor beérkeztünk, rögtön a zajok is lecsendesedtek, és nem kellett kiabálni.
-Jó, minden rendben? - kérdeztem még egyszer, most már normális hangon. Közben elvégeztem a varázslatot, és a lány újra tiszta volt.
-Egyébként Serena vagyok. Nem találkoztunk valamelyik órán?
Vagy egy másik buliban? De mivel annyira ritkán járok buliba, inkább az óra maradt.
-Melyik szakra jársz? - érdeklődtem, hátha összerakjuk, ismerhetjük-e egymást.

Először nem akartam eljönni erre a bulira. Sosem voltam az a nagy parti-arc, az egyetemi éveim sem erről szóltak igazán, még akkor sem, ha egy-két durva bulin én is ott voltam. A legutóbbi Tabus élményemről meg ne is beszéljünk, ami után nem is tudom, hogyan kerültem ágyba.
Viszont ez volt az utolsó lehetőségek egyike. Nem terveztem mesterképzésre visszajönni az Akadémiára, a szüleim nagy bánatára. De nekem elegem volt a tanulásból, ki akartam próbálni magam a való életben, még ha ez a keresztapám kis londoni boltja is lesz. Ő legalább támogatott, még akkor is, ha csak azért, hogy ne legyen annyira egyedül.
Úgyhogy fogtam magam, felöltöztem csinosan, kisminkeltem magam, és elindultam a Tabuba, ahol "Az év partiját" készültek megtartani. Egész nagy tömeg gyűlt össze már, amire odaértem, de szerencsére a pultnál még akadt szabad hely.
Utáltam egyedül érkezni a bulikba, mert egyedül éreztem magam. Mindenki vagy a pasijával vagy a barátnőjével jött, esetleg egész baráti társaságok. Én persze mindig egyedül. Végignéztem a pult mellett ülőkön, általában ők voltak az olyanok, mint én - akik csak unalmukba vagy a magány okozta kínok elől menekültek ide.
A zene persze hangosan szólt, nem is nagyon lehetett érteni a másikat, mégis voltak olyanok, akik próbálkoztak. Azon gondolkoztam, hogy maradjak-e a pultnál, vagy nézzek el a tánctér felé, esetleg keressek ismerősöket, amikor végre megjelent a pultos srác, és kérdezte, mit kérek.
-Egy gin tonicot kérek. - mondtam gyorsan, majd magamban hozzátettem, hogy csak ne olyat, mint amitől múltkor lebegtem. Akkor vicces volt, utólag nem próbálkoznék újra. Elég gyorsan megkaptam az italomat, és ahogy fordultam el a pulttól, beleütköztem valakibe.
-Ó a fenébe. Ne haragudj. - néztem a nagyjából velem egykorú lányra. Persze mindketten tiszta gin tonicosok lettünk, bűzlöttünk az alkoholtól, és hamarosan ragadni is fogunk.
-Te jól vagy? - kérdeztem és végignéztem rajta, hogy egyben van-e.

Elgondolkodtam, mi lehet annyira sokkolóan muglis, hogy nagyon kiakadok rajta. Szerintem annyira durva dolgot Reginald nem tudna csinálni, bár egyszer érdemes lenne kipróbálni, tud-e olyat mutatni, amitől boszorkány létemre kiakadok.
Amikor rákérdez, volt-e valami kínos helyzetem, bólogatok:
-Egy barátnőmmel voltunk Houstonban, egy nagy mugli csillagász helyen. De te biztos hallottál már róla. Onnan küldik fel az embereket az űrbe azokkal a nagy rakétákkal. És ott voltak ezek a kis... minotorok vagy micsodák? Tudod, amik olyanok, mint a képek, csak mozognak benne az emberek. De nem úgy, mint a mi képeinken, nem mennek át egymáshoz! Hanem eltűnnek a kép szélén! Még mindig ledöbbent, ha rágondolok. Ott ültem, és tátott szájjal bámultam ezeket a képeket.
A férfira pillantok, hogy mégis mennyire gondol bénának, de teljesen más látok rajta. Azt látom rajta, hogy ég a vágytól, hogy hozzám érhessen, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Mi tagadás, ez engem is eléggé felizgat, hiszen, ki ne vágyna arra, hogy egy jóképű férfin azt lássa, hogy bejön neki. Én sem tétlenkedek, egyik csókból elterülünk a kanapén, úgy folytatjuk tovább, és élvezem, ahogy Reginald kezei felfedezik a comjaimat.
Aztán egyszer csak felpattan rólam, én pedig vágyakozó tekintettel figyelem, ahogy kiszabadítja a felsőtestét az ingjáből, előttem pedig feltárul szinte tökéletes felsőteste. Látom, hogy több helyen is sebesülések találhatóak rajta, de nincs sok időm ezen elgondolkodni. Reginald felhúz kanapéról, a kandalló felé fordít, így háttal állok neki, esélyem sincs bármit is kezdeményezni. De megteszi ezt ő maga. A nyakamra ejtett csókok között fel sem tűnik, hogy a ruhám cipzárja már lent van, aztán a melltartóm is hipp-hopp leesik a ruhám mellé. Meg akarok fordulni, hogy láthassam, de a kisugárzása, és az erős karjai egyszerre tartanak a helyemen. Érzem a kellemes, izgatott bizsergést odalenn, és amikor már minden ruha lekerül rólam, tudom, hogy elvesztem. Elvesztem Reginald karjaiban, az érintésében. Egyszerűen tökéletes minden.
Megfordít, ő még továbbra is a nadrágjában van, de sejtem, hogy már nem sokáig. Kinyújtom felé a karomat, hogy segítsek megszabadulni a ruháitól, de a segítségemet nem fogadja el, inkább óvatosan a kanapéra lök, így premier planban nézhetem, ahogy megszabadul alsó ruházatától, és felbukkan legnemesebb szerve, ami erőteljesen jelzi, hogy készen áll a feladatra.
-A cipőd maradhat, kifejezetten szexi, hogy nincs más rajtad, csak az! - kacsint rám, én meg bólintok, jelezve, hogy nem zavar. Azt hiszem, hogy most már beteljesedik az este, de helyette Reginald még tovább kényeztet. Valami csodálatos, amit odalenn művel, főleg, mert ilyet még soha nem tapasztaltam. És mégsem kellemetlen vagy kínos, teljesen természetesen jön. Hagyom, kiélvezem minden pillanatát, de egy idő után nem tudom türtőztetni magam.
A hátam meghajlik, muszáj mozognom, hogy én is beletegyek valamit, hogy minél hamarabb jussak el a csúcspontig, és egész egyszerűen hagyom, hogy kitörjön belőlem. Sóhajtozok, talán még egy kicsit fel is kiáltok. Tudom, hogy kettesben vagyunk, nem kell visszafognom magam.
Miután véget ért, egy pillanatra kidőlök, veszek pár mély levegőt, aztán felkönyökölök, és vigyorogva nézek Reginaldra. Akar-e valamit mondani? Vagy most már tényleg rám mászik?
Ha mond valamit, hallgatom, ha nem, akkor magamhoz húzom, jelezve neki, hogy most már igazán eljött az ő ideje.

Nem kellene már meglepődnöm és elámulnom azon, ha valaki a mugli világban is otthonosan mozog. Mégis furcsa számomra, amikor valami a metrót használja hoppanálás helyett vagy mozdulatlan képeket nézeget egy múzeumban. Annyira más az a világ, a varázslat nélküli. Mégis mennyi mindent megoldanak varázslat nélkül.
Én viszont szívesebben maradnék a magam kis megszokott világában, ahol történhetnek meglepő dolgok, de mégis tudom rá a magyarázatot: a varázslat.
Ugyanakkor a kíváncsiság ott mozog bennem, és szívesen megismerném a mugli világot is. Ez az egész kimaradt számomra, és elveszettként bolyonganék például a mugli Londonban.
-Olyan furcsa, hogy azok a gyerekek, akik tizenegy évesen bekerülnek a Roxfortba, valahogy mégis meg tudják őrizni a kapcsolatukat a mugli világgal úgy, hogy szinte az egész évüket a varázslók között töltik. Bezzeg nekünk mugliismeretre kellene járni ahhoz, hogy megértsük azt a világot. - ráztam a fejem hitetlenkedve.
-Történt veled már olyan, hogy megfeledkeztél magadról a mugli világban? - érdeklődtem vigyorogva. Ebből akár egy vicces történet is kisülhetett.
A beszélgetés aztán hamar átváltott valami teljesen mássá. Néma kommunikációvá, amelyben a csókok és az ölelések játszották a főszerepet. Hamarosan Reginald ölében találtam magam, csókokkal halmoztuk el egymást, és a férfi keze kalandozásra indult a combomon. Én sem maradtam el, találtam egy kis rést az ingje és a nadrágja között, és ott kezdtem el simogatni.
Szerettem volna, ha jól alakul az este, és felettéb kielégítő lesz mindkettőnk számára. Úgy tűnt, jó úton járunk.
- Az étvágyat pedig muszáj csillapítani, főleg, ha elég torkos az ember! - morogta a férfi, én meg kacérul rávigyorogtam.
-A vacsora utáni desszert előállt, uram. - csókoltam meg újra, aztán egy hirtelen jött gondolat után eldőltem a kanapén úgy, hogy magammal tudjam húzni Reginaldot is. A ruhám szoknya része szinte teljesen alám gyűrődött, így szabadon kilátszott a lábam, de ez engem nem zavart. Csak Reginaldra figyeltem, a csókjaira, az érintéseire, és próbáltam minél többet visszaadni neki ebből a kellemes érzésből.
Ahogy közelebb jött, végigsimítottam a hátán, a haján, a kezem az arcán állt meg, odahúztam magamhoz, és némán jeleztem neki, hogy készen állok többre is.

Vagyon, kapcsolatok, hírnév. Ezek a csillagászatban nem számítanak. Legalább is nem úgy, mint ahogy sokan gondolják. Talán a hírnév az, amivel ki lehet törni. De semmiképp sem a név. Fawley-nak lenni nem jelenti azt, hogy a legmagasabb asztronómiai körökbe kerülhet az ember. Ki kell érdemelni.
-Szerencsére a szüleim sosem tolták a szekeremet. Persze volt némi elvárás, hogy a csillagászattal foglalkozzak, de remélem nem tagadtak volna ki, ha máshol kötök ki. Nekem kicsit szélesebb az érdeklődési köröm, mint nekik, és néha elgondolkozom azon, hogy nem kellett-e volna mégis a gyógyítói pálya felé indulnom, és ott alkalmaznom a csillagászatot, és nem fordítva. Bezzeg az öcsém, teljesen egyértelmű, hogy csillagász lesz belőle.
Elmélyülten hallgatom Reginald értekezését a középkori varázsló-mugli kapcsolatokról. Annyira több rálátása lehet a világra annak, aki muglik közül érkezett. Annyival nagyobb előny, hogy mindkét világot ismeri valaki. Én a mugli világgal való kapcsolatot teljesen leminimalizáltam, és gyerekként élek meg minden élményt velük.
-Az az igazság, hogy a mugli történelemmel annyira nem vagyok képben. Valahogy nekem ez az egész kimaradt, kiskoromban szinte egy varázstalan emberrel sem találkoztam. Eléggé elszigetelten éltünk. Nagyobb koromra meg annyira lekötött a tanulás, hogy belefeledkeztem. Szóval a mugli dologokkal eléggé hadilábon állok. Látnod kellene, milyen vagyok, amikor belépek egy múzeumba. - nevetek, visszagondolva a houstoni űrközpontba tett látogatásomra.
Aztán mesélünk egy kicsit a gyerekkorunkról, a szüleinkről, kik neveltek fel minket. Reginald annyira más életet élhetett, mint én. Furcsa lehetett úgy felnőni, hogy inkább a személyzet és a nagyapja nevelte, mint a szülei. Nekem olyan furcsa lett volna, bizonyára neki is az volt.
Ezek után lenyomtam azt a rettenetet a tűzről, de Reginaldot ez csak feltüzelte. Szinte a szemében láttam a lángokat, amik a kandallóban lobogtak, ahogy egyre csak közeledett hozzám.
Atyaég, és a szöveg, amit lenyomott. Még bennem is fellobbant a tűz. És az arca csak közeledett és közeledett, és nem tudtam volna megmondani, ki csókolt először, mert nagyjából egyszerre csókoltuk meg egymást. Kellemes csókja volt, puha, lágy, és ahogy közben a tarkómat simogatta, kellemesen kirázott a hideg. Én is közelebb húzódtam hozzá, és megmutattam neki, hogy bennem is milyen tűz lobog.
A csók végén széles mosollyal néztem rá. Azt hiszem, egyértelműen fellobbant közöttünk valami láng. Nem akartam megtörni a csendet, úgyhogy vártam, mi lesz a folytatás. Én mindenesetre mindenre készen álltam, és ezt próbáltam jelezni is a férfi felé.

Reginaldot őszintén meglepte az ősi vérvonalam. De valójában a legtöbb (közel) aranyvérű varázslócsalád vissza tudta vezetni néhány rokonát egészen régre, így nem meglepő ez a családi kötelék. Igazából sosem örültem, ha a rokonaim alapján ítéltek meg, vagy akár az alapján, hogy melyik házba soroltak. Még a Hugrabugban is annyira különböző személyiségek voltak, hogy egyszerűen nem lehetett volna ráhúzni egy tulajdonságot egy házra sem.
-Az ősi vérvonal semmit nem számít, ha nem tehetséges az ember. - vontam meg a vállam, de azért magabiztosan rámosolyogtam a férfira. - Még jó, hogy már letettem valamit az asztalra asztronómiából.
Rátértünk Reginald családjára, és meglepetten hallgattam, mennyire belemélyült a családja történelmébe. Természetesen talált egy-egy varázsló vagy boszorkány leszármazottat.
-Hihetetlen, mennyire izgalmasak lehetnek ezek az ősi mugli családok is. Szerintem a varázslók és a varázstalanok élete annyira összefonódik, hogy szinte minden családban lehetne találni egy-egy boszorkányt vagy varázslót. Csak hát - főleg a középkorban - a legtöbben titkolták a kilétüket. Vagy éppen hasznot húztak belőle. Érdekes dolog ez a történelem.
A férfi rögtön lecsapott a gyerkőcök tervére. Vajon ő is szeretne előbb-utóbb gyereket? Bizonyára elvárják tőle, hogy a család nevét tovább vigye valaki, így minden bizonnyal szüksége lenne egy utódra.
-Igazából a család a fő, nem a létszáma. A mi családunk igazán furcsa, mert alapvetően csak négyen vagyunk: a szüleim, az öcsém és én. De valójában meg, mivel egy obszervatóriumban nőttünk fel, ahol állandóan 4-5, esetenként akár tíz csillagász is dolgozott egyszerre, valójában volt egy csomó fogadott nagybácsink és nagynénink. Vagy fogadott nagyszüleink, attól függ, mennyi idősek az ott dolgozók. Szóval így meg nagy a családunk. De azt hiszem, kettőnél, háromnál több gyereket nem igazán szeretnék.
Az aurorképzőről szóló elmélkedése nem lepett meg, mindenki tudta, hogy az aurorok kiképzése a legkeményebb szakma a világon. Az viszont jól esett, hogy magához ölelt, és oda húzott magához.
Kellemes illata volt, ami a tea illatával. Én is közelebb bújtam, és egy kicsit elhallgattam, és belenéztem a tűzbe. Aztán csak úgy magától elkezdtem beszélni:
-Néha szeretem nézni csak így a lobogó tüzet. Egyszerre vad és megnyugtató. Meleg, de mégis rémisztő. Mert tudom, ha belenyúlok, akkor rosszul járok. De ekkora távolságból mégis biztonságot nyújt, és kellemes érzést.
Rápillantok, aztán kínosan megrázom a fejem.
-Elkalandoztam, ne haragudj. Nem is tudom, ezt miért mondtam.

Reginald háza óriási volt. Ehhez azért hozzá kellett szokni. Mert hát az Obszervatórium is óriási volt, de a családi részünk egészen otthonos és kicsi volt az épület többi részéhez képest, és akármennyire is szerettem volna a nagy kastélyban bóklászni, a szüleim nem engedték, hogy a komoly tudósokat zavarjam. Szóval azért az időm nagy részét a saját kis lakosztályunkban töltöttem. A másik dolog meg az volt, hogy abban a nagy épületben sokan voltunk. Legalább is a mostani két főhöz képest sokan. Szóval még hozzá kellett szoknom az ősi hangulathoz és a csendességhez.
Az ilyen feszültséget pedig hogyan is lehetne másképp oldani, mint beszélgetéssel. Tényleg lenyűgözött a kúria, és érdekelt a története.
Hétszáz év, lenyűgöző. Az még egy igazán ősi varázsló családnál is komoly időnek számított. Teljesen értettem, mire céloz Reginald, amikor azt mondta, hogy van ennél cifrább is.
-Talán pont az én családomra gondolsz. - vigyorogtam rá. - Anyai részről egészen Hugrabug Helgáig vezetjük vissza a családfánkat. Persze sok-sok leágazással, és kanyarral, de valahol nagyon mélyen az egyik házalapító vére az ereimben csörgedez.
Átsétáltunk a szalonba, Reginaldnak pedig volt ideje megemészteni, hogy varázslókörökben én is olyan ősi családból származom, mint ő a muglik között. Talán valamikor a történelemben a családjaink útjai keresztezték is egymást.
-És semmi nyoma a családodban a varázslásra való hajlamnak? Te vagy az első vagy korábban lehettek varázsló felmenőid?
Kíváncsi voltam, mennyire járt utána a családfájának eme ritka ágának. Mindig is érdekes volt, hogyan lesz valakiből varázsló vagy boszorkány, ha a családjában soha nem volt varázstudó előtte. Erre a kérdésre a mai napig nem találtak választ.
Amíg a teára vártam, jobban körülnéztem a szalonban. Ez már kevésbé robosztus helyiség volt, mint az előtér. És sokkal kényelmesebb és barátságosabb is. Főleg, miután Reginald begyújtotta a kandallót. Végül a férfi egy tálcával érkezett, rajta a forró vízzel, és minden kiegészítővel. Igazán figyelmes volt tőle, hogy hagyta, úgy készítsem el, ahogy én akarom az italomat.
Végül rákérdezett arra, hova is osztottak be. Tetszett, hogy nem volt számára nyilvánvaló, hogy Hugrabug-leszármazottként a Hugrabugba kerültem.
-A vér nem válik vízzé - mondtam mosolyogva -, az egész családom hugrabugos volt. És most az öcsém is az. Azt hiszem, a gyerekeimnek nem lesz sok választása. De én szerettem abban a házban, azt hiszem, pont nekem való volt. Te hova jártál? - érdeklődtem. - Szeretted a Roxfortos éveidet? És milyen volt az auror képzés? Azt mondják, az a legkeményebb az összes szakma közül. Habár azért a gyógyítóknak sem lehet egyszerű.