 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 7
|
|
1
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 05. 04. - 20:08:44
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
Imdátam, ahogy összebújtunk és az illata megtöltötte az orromat. Serena olyan volt, mint a legjobb vágykeltő, de nem csak testi értelemben, hanem lelkileg is. Nagyon akartam őt, nagyon akartam érezni a melegét, hallani, ahogy beszél s ölelkezés közben érezni a szívverését. Ez volt a tökéletes pillanat.
Az ágyra fekve csak még meghittebb lett a pillanat. Szerettem, hogy beszélhetek vele magamról… bár egy részem nagyon is szégyellte mindazt, amin gyerekként átmentem. Nem magam miatt, én ártatlan voltam és tehetetlen, de a szüleim nem voltak elég figyelmesek, hogy észre vegyék. Túlságosan lefoglalta őket a házasságuk megmentése, mert az sem volt éppen fényes.
– Sajnálom, hogy nem tudtál segítséget kérni ebben. Egy gyereknek nem szabadna ennyire egyedül maradnia a bajban. Miért nem szóltál a szüleidnek, féltél, hogy ők nem tudnának segíteni? – Sóhajtott fel. Nem tudtam válaszolni, mert még hozzá tette: – El sem tudom képzelni, milyen lehetett neked.
Nem tudtam, hogy mit mondjak. Mégis hogyan mondjam el valakinek, hogy a szüleim sosem voltak olyan jók hozzám, mint egy gyerek megérdemelné? Anyám kedves nő volt, de őt is lefoglalta a saját élete tragédiája, ami az apámmal való házasság volt. Az apám túl merev egy olyan romantikus, szenvedélyes nő mellé, mint amilyen ő volt. Így hát képtelenek voltak boldoggá tenni egymást.
– Hát tudod… – nyeltem egyet. Nem akartam igazán belemenni ebbe, de Serena fontos volt nekem, komolyan terveztem a vele való kapcsolatomat. Tudnia kellett volna, mint mentem át. – A szüleim házassága sosem volt rendben, de nagyon küzdöttek, hogy megmentsék. Nem csak miattam, maguk miatt is. Emiatt sokszor észre sem vették, hogy velem mi történik.
Nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, csak hallgattam, ahogy veszekedtek és veszekedtek, majd hirtelen minden jó volt, elugrottak Párizsba, meg Európa szerte éttermekbe mentek. Romantikus körutakat tettek, engem meg otthon hagytak valami dadussal vagy egy morcos rokonnal. Egyszóval elég magányos gyerekkorom volt és sosem tanultam meg igazán szeretni, ami a tönkrement kapcsolataimon is meglátszott. Serena is… imádtam, de mindennél jobban féltem, hogy elveszítem.
– Hogy sikerült feldolgoznod azt, ami kiskorodban történt? Tudtál beszélni végül erről valakivel?
Csak megráztam a fejemet. Erről nem volt mit beszélni, nem dolgoztam fel, sosem fogom. Állandóan feszült voltam, mindig a hátam mögé néztem, mintha támadástól félnék. Egy ideig az idegenek érintése is zavart, de azt szép lassan el tudtam engedni.
– Neked beszéltem erről először ennyire nyíltan. – Feleltem őszintén, mert hát Deliah is csak részben tudta ezeket a történéseket. Nem akartam beavatni, mert féltem, hogy gyengének talál. Ő az olyan erős férfiakat szerette, mint Leonard. Csakhogy én nem olyan voltam. Sebezhető voltam és törékeny, hiába mentem fejjel a falnak is, ha arról volt szó.
– De nem akartam elrontani az estét. – Tettem hozzá, mikor észbe kaptam, hogy már legalább negyedórája a szar gyerekkorom a téma. – Ezen már nem lehet változtatni. Kár rá szót fecsérelni. – válaszoltam és odahúztam magamhoz egy csókra, hogy ledőlve az ágyon kicsit élvezzem azt a kis pillanatot vele. Ez kellemesebb volt, jól esőbb.
– Mit szólnál, ha mondjuk más felé terelnénk az estét? – kérdeztem és lendülettel felhúztam az ágyról, hogy megint ott álljunk egymással szemben. Nyilván azt hitte, nem akarok vele lenni, de nagyon is akartam. Ahogy közelebb húztam magamhoz, érezhette is, mennyire kívánom. – Jól esne egy közös fürdő a barátnőmmel.
|
|
|
|
|
2
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 04. 17. - 12:04:26
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
- Mondd csak, mik a griffendéles jellemzőid? - kérdezte, én pedig elvigyorodtam. Megfogtam a karját és odahúztam egy hosszú, szenvedélyes, egészen vad csókra.
- Nos, ez az egyik… - dünnyögtem az ajkai közé. - A többihez fel kell keltened az oroszlánt.
Lehet, hogy még korai volt még a gyerekkorom sötétebb részéről beszélni. A legtöbb embert úgyis csak az foglalkoztatta, mekkora hatással volt rám az, hogy apám tehetséges tudós volt. Vagy éppen, milyen érzés volt, hogy a nyomdokaiba léphetek - bár sosem tettem, mert én elméleti tudománnyal foglalkoztam. Sokkal jobb lett volna, ha a szenvedélyes csókoknál maradunk és nem sodródunk tovább az árral a gyerekkorról való csevegésben. Az enyém aligha volt kellemes.
- De...de csak akartak, vagy meg is támadtak? És egyáltalán hogy kerültek a közeledbe?
Egyelőre nem tudtam válaszolni a kérdésre. Csak pislogtam Serenára nagy szemekkel. Be kellett volna jelentenem, hogy bántottak apám kísérleti alanyai? Hogy Karom gyerekkoromtól kezdve zsarolt, kínzott, aztán tőlem követelte az ingyen bájitalokat, amiket apám már nem adott meg neki? Nem. Ezt még nem kellett tudnia Serenának, ahogyan azt sem,hogy exem minden bizonnyal megölte azt a szörnyeteget, mikor a tiltott rengetegbe keveredetünk.
- Nem muszáj erről beszélgetnünk, ha nem akarsz. - A tenyere a mellkasomon pihent finoman, melegen. - De tudnod kell, hogy én itt vagyok neked, ha erről szeretnél beszélni.
Csak bólintottam.
- Nem akarok titkolózni… csak… - Nyeltem egyet. - Ez egy nagyon nehéz téma. Ezzel rontsuk el ezt az estét? - Kérdeztem. A tenyerem az övére siklott. Kicsit megszorítottam az ujjait, így éreztem a saját szívverésem vad ritmusát az ő ujjainak simítása alatt.
- Nagyon sokszor bántottak azok a… férfiak. - Nyeltem egyet. Nem maradt rajtam sérülés nyom, csak az egyik lábujjam hiányzott, de Karom azt is tavaly nyáron szakította le rólam. Azzal akarta zsarolni Delt. - Mindegyik bűnöző volt, olyan reménytelen eset, akiket a minisztérium alkalmasnak talált arra, hogy a farkaskór kezelésére szánt bájital kísérletére használjanak. Egyszóval úgy gondolták, nem volt kár értük.
Végül belekezdtem. Nem tudom miért, talán, hogy letépjem a ragtapaszt vagy, hogy tudja a lány, honnan is jöttem igazából. Nem volt rossz családom, sem rossz életem, de ahogy mindenki múltjában, az enyémben is voltak sötét pontok.
- Szabadon mászkáltak apám laborjában, ami lényegében a házunk része volt. Hozzám fértek… szórakoztatónak találták, hogy egy kisfiút bánthatnak. Nagyrészt persze csak fenyegetettek, hogy megölnek vagy megmarnak… de néhány fojtogatás és ütés is volt. A szüleimnek meg sosem mertem szólni, mert velük is zsaroltak. - Vállat vontam. - A menedékem volt a Roxfort. |
|
|
|
|
3
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 04. 07. - 08:33:59
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
– Uh, én örülök, hogy nem kellett ennyit költöznünk. Nálam az volt a furcsa, hogy időről időre jöttek új asztronómusok, és el is mentek jópáran. Sajnos néhány idősebb kutató meg is halt, olyankor még csendesebbé vált az egész ház. Az tényleg szomorú volt.
El tudtam volna mosolyodni Serena szavain. Nem azért, mert vicces volt, egyszerűen csak bájosnak találtam, ahogyan beszélt és megosztotta velem azokat a dolgokat, amiken keresztül ment, ahogyan élt. Az én múltam nem volt ilyen izgalmas, ráadásul kifejezetten jó ember sem voltam, hogy azzal büszkélkedni kelljen. Mellettem ő csak egy átlagos lány volt, átlagos élettel, amit egy igazán különleges környezetben élt meg. Talán ezért is tetszett annyira.
Serena merőben más volt, mint amihez szoktam. Nem volt érzelmileg szélsőséges, nem csinált nagy hűhót apróságokból… és a legfontosabb: sosem hisztizett. Ez valahol érdekes változás volt, hiszen engem is lenyugtatott. A szobájába érve megint csak mosolyognom kellett, ám eddigre már képtelen voltam visszatartani. Az a sok borzos relikvia a falon egészen édesen kislányos volt.
– A sárgát hagyd csak meg nekem. – Nyugtatott, ahogy elváltunk a finom csókból. – Nekem jól áll. De a férfiakat sápasztja. De a vörös-arany, az igazi férfias szín. Majd egyszer lehet, hogy kapsz te is egy kis helyet a Griffendéles relikviáknak a falon.
– Nem kell a falra semmi. Én magam vagyok a kétlábon járó griffendéles relikvia, drágám. – Simítottam végig a hátán, ahogy kicsit magamhoz öleltem. Aztán persze elengedtem és odaléptem az ablakhoz, hogy egészen magamba szívhassam ennek a tájnak minden szépségét. Tényleg gyönyörű volt, még így is, hogy egészen belehajoltunk a még a tél sápadt fényébe.
– Látod azt a kis patakot? – A tekintettem követte azt, amerre az ujja mutatott. Aztán lassan bólintottam, ahogy a még éledező tájban megláttam a csörgedező vízfolyást. – Oda este bele, amikor először seprűn ültem. Négy vagy öt éves lehettem. Karácsonyra kaptam egy kis játék seprűt a csapattól, és nem bírtam ki, ki kellett menni játszani. És hát leestem. Utána egy hétig totál beteg voltam.
Ere felnevettem. Az ujjaimmal végig simítottam a borostás arcomon.
– Mindig is sejtettem, hogy a játékseprűk veszélyesek. – Bólogattam nagy lelkesen. Gyerekként eléggé féltem az ilyesmitől, valójában semennyire sem vonzott a repülés, így kamaszkoromtól kezdve a hoppanálási vizsgáról álmodoztam. Az már egy másik kérdés volt, hogy anyám egy korábbi balesete miatt rendkívül óvott is a repüléstől.
– Neked mi a legkínosabb gyerekkori történeted?
A kérdésére lefagytam. A gyerekkorom nagyrészt abból állt, hogy Karom terrorizált és félelemben tartott csak úgy heccből, ha pedig éppen nem volt a környéken a szüleim veszekedtek. Anyám megcsalta apámat és csak miattam maradtak együtt. Nem egy ilyen beszélgetést hallgattam végig, mikor ők azt hitték, hogy már régen alszom.
– Hát… vicces nem nagyon van. – Sóhajtottam és belefúrtam az ujjaimat a hajamba. – Apám vérfarkasokkal dolgozott mindig is, nagyrészt rajtuk kísérletezte ki a főzeteket. Volt egy-két agresszívabb, akik rám akartak támadni… – A hangom dünnyögéssé változott. Nem mondtam ki Karom nevét, jobb volt az magamnak megtartani.
– Szóval igazából… ilyesmik voltak a gyerekkoromban… – vontam kicsit vállat.
|
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 03. 20. - 15:16:10
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
– És hogy állnak a terepmunka előkészületei? – kérdezte Serena, nem mintha a pihenést a munkáról való csevegéssel szerettem volna megtölteni. Nem is tudom, ez a hétvége inkább kettőnkről szólt, az ismerkedésről, hiszen a családja nem loholt erőszakosan a nyakunkba. Ezen a helyen képtelenség is lett volna, olyan hatalmas volt, hogy még bőven el is tudtuk volna kerülni egymást.
– A szokásos, rengeteg papírmunka van. Bejelentések, kutatási engedélyek mindkét ország részéről. Szóval most még bőven az adminisztráció foglal le. – Magyaráztam és a kezembe fogva a talpaspoharamat követtem őt végig a kastélyon. Inkább a múltjáról érdeklődtem az úgyis izgalmasabb téma volt. Ebben a pillanatban pedig egyenesen a legfontosabb.
– Igen, én itt nőttem fel. A szüleim viszonylag hamar itt kötöttek ki, mint csillagászok, én már itt születtem. De igazából jó volt, egy csomó nagypapám és nagybácsim volt. Az itteni asztronómusoktól nagyon sokat tanultam. Anyáék pedig mindent megtettek, hogy normális gyerekkorom legyen. A legtöbb varázslócsaládban pedig úgyis csak a Roxfortig kell megoldani a gyerekfelügyeletet, nem? – mesélte. Ez pedig egész bájosan hangzott. Tényleg amolyan csillagászkolónia élt a Skye-szigeten, persze néhány aranyvérű család főbb rezidenciája is itt kapott helyet. – Mondjuk ezzel anyáék megszívták, mert az öcsém pont akkor született, amikor én elkezdtem az iskolát.
Erre már felnevettem.
– És te hol nőttél fel? Merrefelé éltetek korábban?
Megvontam a vállamat. Az én családom nem volt olyan izgalmas igazából. Talán csak az, hogy fültanúja voltam a szüleim legkomolyabb drámájának… a megcsalásnak, a kibékülésnek és fogadalmaknak. Sok nehézség volt, de anyám és apám mindig kitartottak egymás mellett, így pedig erős család állhatott mögöttem. Szégyelltem, hogy csalódást okozok nekik, mégha ők nem is tudnak róla.
– A családom nagyrésze mindig is Canterburyben élt, én is ott születtem egyébként. Csak a szüleim költözgettek apám kutatómunkája miatt, amikor még nagyon fiatalok voltak, én pedig egészen kisfiú. Csak annyi rémlik igazából, hogy mindig más volt a gyerekszobám. – Mosolyogtam Serenára. – Londonban is éltünk, meg Hertfordshire-ben, sőt egy rövid ideig Roxmortsban is, aztán visszamentünk és a Canerburybe is egy időre. – Tettem hozzá. – Végül pedig Goodriche-ben kötöttünk ki, ahol most is élnek a szüleim. Szerencsére a gyerekkorom nagyobb részét már ott töltöttük.
Talán Serena nem értette, hogy miért mondom szerencsére. Ő itt élt mindig, volt egy fajta állandóság az életében, ami amúgy nagy biztonságot jelent. Hát én is így voltam vele.
A lépcsőn közben felértünk a nappaliba, ami nagyobb volt, mint a Roxfortba költözésem előtti bérelt lakásom egészen. A kanapék, az impozáns festmény és az újságok valahogy olyan nagyon intellektuálisan éreztették az egész helyzetet. A könyvespolcok pedig roskadoztak az öreg kötetektől, amikbe szinte kedve lett volna azonnal belelapozni az embernek. Mégsem tettem. Csak csendesen követtem Serenát a szobájáig. Egy kisebb példány lehetett, bár nekem ez még a normál méretnek felelt meg.
– Megjöttünk.
Megnéztem Serena dicsőség falát, ami a borzokat dicsőitette.
– Ugye nem kizáró ok, hogy én griffendéles voltam? – Vigyorodtam rá és végig simítottam a borostás arcomon, olyan játékos kis mozdulat volt ez tőlem. – A sárga nem az én színem. – Tettem hozzá, majd megfogtam a kezét és odavontam egy csókra. Imádtam, hogy megismerhetek minden kis apróságot róla, ahogy ő is rólam. Végre nem Karomról kellett beszélni, vagy az elvesztett lábujjamról, amit éppen az az őrült vérfarkas vágott le dühében. Egyszerűen csak rólunk. Hirtelen olyan furcsán normálisnak tűnt ez az egész.
– Hű. Jó a kilátás. – Húztam kicsit közelebb magammal az ablakhoz.
|
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 03. 12. - 10:37:19
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
Persze, hogy kellemetlen volt az a fecni. Nem a barátnőm előtt akartam azt mutogatni, hogy a hormon túltengésben szenvedő kamaszlányok odavannak értem. Ezért egy kicsit feszengve, de örömmel álltam neki a vacsorának. Rég nem ettem, mert a Roxfortban sem volt nagyon időm rá. Csak összecsomagoltam és már indultam is ide hozzá… igazából minél előbb látni akartam őt.
– Nem ez a célom. Nekem teljesen tökéletes vagy.
Elmosolyodtam. Tudtam, hogy van rajtam egy kis plusz súly. Sosem voltam sportos alkat, de a korral azért felcsúszott egy-két kiló és kellemes úszógumiként ült meg a hasamon. A szerencse persze az volt, hogy anyám elég sovány nő volt, apám sem volt nagydarab, így hát egy kis pocaknál nem szenvedtem többet el. A magasságommal voltak egyedül problémáim, de azt még el tudtam viselni. Serenánál egy leheletnyit magasabb voltam, de ha már felvett egy olyan cipőt, ami kicsit dobott rajta, kisebb lettem. Az még nem zavart, mert iszonyatosan jól nézett ki azokban a darabokban.
Evés közben a kviddics lett a téma. Nem mozogtam benne túl otthonosan, de éreztem, hogy Serena szerette, ezért szívesen csevegtem róla. Érdekelt, mi az, ami lázba hozza, amit őszintén tud szeretni. Én őslakos törzsekkel éreztem így magamat, ahogy olvastam róluk, vagy éppen megfigyeltem terepen a tevékenységüket.
– A Pride of Portree csapata itt játszik a közeli városban. Szóval adott volt a választás. Mivel az Obszervatórium az egyik nagy varázsló közösség a környéken, ezért a játékosok elég sokat járnak ide. Én már kevesebbet vagyok itthon, de a nagyobb eseményeken mindig itt vannak. Szóval a Pride of Portree-nek szurkolok. – magyarázta. A hangján éreztem, hogy ez nagyon fontos neki és mivel lenyeltem az utolsó falatot, tökéletesen rá tudtam figyelni. – Idén egész jól játszanak. A bajnokság megnyerésére sok esélyük nincs, de benn vannak a top ötben. Az elmúlt idők legjobb eredményét érhetik el. Viszont a Holyheadi Hárpiák a bajnoki címért mennek idén, úgyhogy elég nagy meccsnek ígérkezik. Hogy áll a roxforti bajnokság? – kérdezte aztán. Közben a tányérok a mosogatóba landoltak egy kecses pálcamozdulatot követően.
– Mikor utoljára voltam meccsen a Griffendél vezetett. De azóta már sok minden történhetett… – nevettem fel. – Sajnos mostanában annyi munkám van, hogy még a meccsekre sem tudtam kimenni. – Tettem hozzá. Serena persze tudhatta, hogy kutatómunkában vagyok. Egy könyvet akarok írni az átváltozás kezdeti szakaszairól, amit az afrikai törzsek még a mai napig alkalmaznak. – Készülök az afrikai terepmunkámra. Ez eléggé lefoglalja a nem tanítással töltött időt.
– Mit szeretnél inni? Esetleg bort vagy sört? Vagy inkább maradjunk az alkoholmentes italoknál?
– Egy kis bort, ha van. Most jól esne ezután a finomság után. – Feleltem. – Nem vagyok egy nagy sörös. – Folytattam és megvártam, míg megkaptam az italt, aztán felkeltem az asztaltól és hagytam, hogy végig vezessen az épületen.
A szüleim is egy hatalmas házban laktak, de meg sem közelítette ennek a méreteit. Nem számoltam hány ajtó előtt mentünk el, mielőtt megérkeztünk volna Serena szobájába, gyanítom több volt, mint amennyit ép ésszel számon lehet tartani.
– Itt nőttél fel? – kérdeztem, ahogy beléptünk a szobába. – Az én családom elég sokszor költözött.
|
|
|
|
|
11
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 02. 23. - 19:50:40
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
A zsebkendővel a kezemben bámultam a papírt, ami a földre hullott. Egy pillanatig nem tudtam, mi az, de ahogy szétnyílt a zuhanástól és kissé hunyorogva vettem szemügyre, el tudtam olvasni a sorokat. Nehéz a kamaszlányokkal. Kifejezhettem volna másképp is, ám ez a rövid mondatocska annyira jól összefoglalta az iskolai mindennapokat.
A lányokkal egész másképp volt nehéz, mint a fiúkkal. Egy-kettő egyenesen az ember sarkában loholt, hogy felhívja a figyelmet magára… mások éltanulók lettek, hogy kedves mosolyt kapjanak. A fiúkkal nem így kellett megküzdeni. Ők egész egyszerűen csak neveltlenek voltak vagy éppen annyira teszetoszák, hogy egy szót is nehéz volt kihúzni belőlük.
– Ó, csak nem egy rajongó! – vigyorodott el Serena. Éreztem, hogy neki aztán tetszeni fog az a fecni… valahol tényleg vicces volt, de a lány szemszögéből nyilván komoly próbálkozás akart lenni. – Remélem nem fogod büntetőmunkára küldeni ezért. – Mutatott a papírra, amit zavartan felkaptam és a zsebembe gyűrtem. Valahogy nem előtte akartam ezt az egészet kiteregetni és nem azért, mert kinevette a dolgot… valahogy zavarba jöttem előtte… mintha ez azt jelentené, hogy megcsalom. Mr. Boltonnal ellentétben nekem sosem voltak gyanús eseteim diáklányokkal, még csak nem is érdekelt az a korosztály.
– Még nem döntöttem el. – Jegyeztem meg komolyan, bár nem volt a papírdarabon még egy monogram vagy becenév sem, az írásból könnyen lehetett azonosítani, melyik lehet az. Szerencsére elég sok kézzel írt dolgozatot javítottam ki az elmúlt időszakban.
– Csak nem akartam, hogy lásd. – Vontam meg a vállamat.
Serena közben a tűzhelyhez lépett. Figyeltem, ahogy a valamit melegíteni kezdi. Nem voltam annyira otthon a vidékies konyhában, a skótban meg még annyira sem, de mintha már láttam volna ilyesmit képen. Az anyám nagyrészt reformkonyha szerint főzött, azért volt olyan sovány és gyönyörű, ráadásul állandóan azt hangsúlyozta, hogy vigyáznia kell az egészségünkre. A Roxfortban viszont ízlettek a raguk és pörköltek, egyszóval a nehezebb kaja, ami egy kicsit meg is látszott rajtam. De hát Serena is tudta, hogy nem sportolóval jár. Ezért nem szégyelltem magam előtte.
Elvettem a tányérokat, hogy megterítsek, aztán vágyakozva bámultam, ahogy Serena kiszolgál az ételből. Nem is tudom, volt valami szép abban, hogy így gondoskodik rólam. Mármint Serena persze mindig gyönyörű volt, de az intimitás az ilyen apróságoktól egészen meg tudta olvasztani a szívem.
– Minden istenien néz ki. – Mosolyodtam el és átnyúlva az asztalon, megérintettem a kezét. – Ezt mind te csináltad? – kérdeztem, aztán finoman belekóstoltam az ételbe. Egészen más volt, mint amit valaha ettem, állagra is, ízre is. Hümmögve bólintottam, jelezve, hogy ízlik.
– Fel fogsz hízlalni… még jobban… – Vigyorodtam el, majd tovább tömtem a fejemet, nem is figyelve, hogy legalább ne legyek gusztustalan. Az igazat megvallva már elég éhes voltam, a melegítés közben, pedig az illatoktól többször hangosan meg is kordult a gyomrom. Serena nyilván hallhatta is ezt.
– Követed az országos kviddics bajnokságot? Kinek szurkolsz? – kérdezte Serena.
Csak megráztam a fejemet.
– Nem igazán értek a sportokhoz. – Ismertem el és egy újabb falatot küzdöttem le a torkomon közben. – Te kiknek szurkolsz? – Érdeklődtem, mert gondoltam ő azért jobban képben van ezen a téren. Közben az asztal alatt odasimítottam a bokámat az övéhez, hogy érezzem azt a kedves melegséget, ami belőle áradt. Meg tudtam volna szokni ezt az egészet közöttünk. Meghitt volt és nyugodt, mégis olyan élvezetes. |
|
|
|
|
12
|
Karakterek / Serena Fawley / Re: Skye-szigeti Obszervatórium
|
Dátum: 2022. 02. 12. - 09:54:01
|
CSALÁDI HÉTVÉGE
Serena
2003. 02. 10.
Ahogy a bőröndön kattant a csat és úgy tűnt, hogy mindent elpakoltam, még egyszer végig néztem a szobámon. Az előre összehajtogatott ruhadarabokat gondosan bepakoltam és már csak az éjjeli szekrényen pihent az üres bögre, amiből a délutáni kávét kortyolgattam. Mellette még nyitva volt az ausztrália őslakosokról szóló kötet, amit a minap kaptam ajándék gyanánt egy amerikai kutatótól. Az utazásai során ezeknek a népeknek a lakhelyét térképezte fel és foglalkozott az átváltozásokhoz fűződő élményeikkel is. Érdekes barlangokat térképezett fel mindenféle totemekkel.
Nyugtáztam, hogy semmit sem felejtettem ki a csomagolásból. Belebújtam hát a fekete szövetkabátomba, gondosan elrendezgettem a nyakamban a sálat és már fogtam is a bőrborítású csomagomat, hogy meginduljak kifelé, fel az igazgatói irodába, ahonnan kandallón keresztül mehettem Skye szigetére. A folyosón végig sietve még volt egy kis gyomorgörcsöm. Bár találkoztam már Serena szüleivel és látszólag el is fogadtak engem… azért voltak kétségeim, hogy ez örökre így marad-e. Tudtam, hogy milyen kegyetlen és szívtelen tudok lenni, mert ott volt bennem az a ridegség, amit már Serena előtt évekkel pajzsként viseltem. Könnyen elő is vettem, hogy félni kezdtem… és miért is ne félnék, hogy elveszítemi? Többet találkoztunk, összemelegedtünk, komolyodtunk együtt, de akkor is közöttünk volt egy egész kastély és egy fél ország. De akkor is, féléve lassan annak, hogy összejöttünk.
Ezekkel a gondolatokkal léptem be a kandallóba, hogy aztán a zöld lángcsóvák között tova tűnjek és már csak Skye-on lépjek ki onnan. Szinte azonnal a nyakamba borult Serena, vékony karjai finoman öleltek át, én pedig beleszagoltam a hajába, hogy érezzem a jelenlétét.
– Szia, de örülök, hogy megjöttél. Már nagyon vártalak. – Mondta, én pedig csak finoman végig simítottam a derekán a szabad kezemmel, megpaskoltam a fenekét. Hazugság lett volna azt állítani, hogy nem esett jól bújni kicsit, hiszen munkanap után érkeztem ide.
– Én is nagyon vártam, hogy itt lehessek… – suttogtam.
– Éhes vagy? – kérdezte, ahogy elhúzódott és végig simított a mellkasomon. – Mivel mindenki elég elfoglalt, arra gondoltam, hogy kettesben vacsorázhatnánk.
Hagytam, hogy a konyha felé vezessen. Nem voltam annyira éhes, de jól esett volna leülni és csak hallgatni, ahogy beszél. Nem is tudom, valahogy kikapcsolt ezután a hét után, amikor három dolgozatot javítottam ki – három osztályét, nem három darabot ám –, és folyamatosan neveltem az éjjeli ügyeletben. Így hát nem sok alvás jutott és már éppen eléggé fáradt voltam.
– Arra gondoltam, hogy holnap, ha jó idő lesz, elmehetnénk egyet kirándulni a környéken. Egy késői ebédre hazaérnénk, és este... – magyarázta, ahogy megérkeztünk a konyhába. – ... elmehetnénk a Pride of Portree meccsére. A Holyheadi Hárpiákkal játszanak most, az mindig nagy derbi, főleg, hogy idén a csajoknak nagyon megy a játék. Lenne kedved kviddicset nézni?
Bólintottam egyet.
– Benne vagyok… – tettem le a bőröndömet, majd benyúltam a kabát zsebembe, hogy kivegyem a zsebkendőmet, ám azzal a mozdulattal valami papírost is kirántottam onnan, ami kettőnk közé esett a kőre. Elég kis darab volt, azonnal szét is pattant és ahogy leguggoltam, hogy felvegyem, csak ez állt benne:
Belby professor! Órákig el tudnám nézegetni a fenekét, ahogy a tábla előtt áll és vési fel az órai anyagot. Ha van kedve, jöjjön el velünk Valentin-napon Madam Puddifoot kávézójába.
Megköszörültem a torkomat és azonnal nyúltam, hogy felvegyem és összegyűrjem. Nem voltam naiv. Sejtettem, hogy látta Serena is.
– Nehéz a kamaszlányokkal. – köszörültem meg a torkomat, ahogy felálltam.
|
|
|
|
|
13
|
Múlt / 2002/2003-as tanév / Re: Házak pontjai
|
Dátum: 2022. 02. 05. - 18:57:18
|
Griffendél: -14
Hollóhát: -10
Hugrabug: -12
Mardekár: - 20
Pontszerzés oka:Átváltoztatástan óra - hiányzás, órai munka mínuszpontok Pontszerzők nevei: Jack Starling, Sebastian Bates, Trystan M. O'Callaghan Hugo Theron Jason Bright, Sandy Bailey, Lola Miller, Dominic R. Monstro. Griffendél Hollóhát Hugrabug Mardekár +727 pont +677 pont +623 pont +760 pont |
|
|
|
|
14
|
Múlt / 2002/2003-as tanév / Re: Házak pontjai
|
Dátum: 2022. 02. 05. - 18:54:34
|
Griffendél: +15
Hugrabug: +10
Mardekár: +10
Pontszerzés oka: Átváltoztatástan óra - részvétel és órai munka pluszpontok Pontszerzők nevei: Jack Starling, Sebastian Bates, Mirabella Harpell, Jason Bright, Merel Everfen, Lola Miller, Alfonz Baldron. Griffendél Hollóhát Hugrabug Mardekár +741 pont +687 pont +635 pont +780 pont |
|
|
|
|
15
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Átváltoztatástan terem
|
Dátum: 2022. 02. 05. - 18:51:47
|
ÁTVÁLTOZTATÁSTAN DOLGOZAT
Minden megjelenő diák
2003. 01. 23.
Végig néztem a diákokon, ahogy szép lassan befejezték a jegyzetelést és végre áttérhettünk a dolgozat javítására. Elő kellett venni a piros tintát is, ezt még kivártam, aztán a hátuk mögé sétálva elkezdtem felolvasni egyesével a kérdéseket, hátha eltalálták a válaszokat. Szándékosan tettem fel könnyű kérdéseket, mégis olyanokat, amiken kicsit el lehet időzni és gondolkodni. Így minden évfolyamnak lehetett kedvezni annyira, hogy hozzá tudjon szólni.
Az első kérdés helyes válasza tehát a b volt, tehát hogy Thaddeus Thurkell a 17. században élt. A kérdésre Mr. Baldron adta meg a választ, aki jelentkezés helyett inkább bekiabálta a tényeket. Csak bólintottam.
– Így van Mr. Baldron. – Bólintottam. – Aki eltalálta írjon fel magának két pontot a lap szélére. – Tettem hozzá, majd feltettem a következő kérdést Mirabella Plunkettről. Először Miss Miller szólalt fel.
– A csaj belezúgott egy hablegénybe, de a szülei letiltották róla, hogy összejöjjön vele, megfúrták a lagzit és ezért a csaj hallá változtatta magát. Emlékszem, mert hogy lehet valaki ilyen lúzer, sokkal menőbb lett volna, ha hableánnyá változik. Gondolom, a sellő csávó utánaazt se tudta, melyik az a sok tök egyorma hal közül, és sok hal van a tengerben. Nívótlan – jegyezte meg éppen abban a stílusban, amit gyűlöltem az órámon hallani. Elsőre csak megköszörültem a torkomat és kivártam, hogy szóvá tegyem a hangnemet. Néma csendben bámultam rá, ahogy az egész osztálynyi gyerek elhallgatott.
– Tíz pont a Mardekártól és hogy megtanuljon viselkedni, Miss Miller, este nyolckor várom büntetőmunkára az irodámban. – Közöltem szigorúan, majd ismét a táblára néztem, hogy a feladattal foglalkozzak. – A helyes válasz egyébként az a. Tőkehallá változott a sellő szerelme kedvéért, ha valakinek nem lett volna egyértelmű, Miss Miller felszólalásából.
A harmadik kérdésre nem jelentkezett senki, bár ahogy végig sétáltam közöttük láttam, hogy többen jó választ írtak a lapra: – Nos, Thaddus Thurkell volt az, aki sündisznóvá változtatta a fiát. – Folytattam aztán a negyedik kérdéssel: – És persze Kirké esetében kézen fekvő lenne, hogy teknőssé változtassa a szegény matrózokat, ám valójában disznókká alakultak át a szerencsétlenek.
Az igaz hamis kérdések következtek. Szép sorba véve őket olvastam fel. A metamorfmágiával kapcsolatosan Mr. Baldron szólalt meg elsőnek: – Bár a metamorfmágia veleszületett képesség, mégis a használója dönt arról, hogyan változtatja meg a külsejét. – A mondandó végére persze Miss Miller megint valamit dünnyögött. Erre megköszörültem a torkomat és fenyegetően ránéztem.
Miss Everfen jelentkezett a b kérdés megválaszolására.
– Az ellentettjének vehető megidézéssel együtt, határesetet képez átváltoztatástan és bűbájtan között. A konkrét használt definíción múlik melyikbe tartozik inkább bele, de széles körben elfogadott vélemény mindkettőbe belevenni, ami esetben az igaz a jó válasz.
– Köszönöm a válasz, Miss Everfen. Ez valóban egy olyan kérdés, amit érdemes részletesebben is átbeszélni és egy egész órát szánni rá. A későbbiekben egyébként fogunk is foglalkozni az eltűntetéssel. – Magyaráztam. – Öt pont a Hugrabugnak.
A c állításra Miss Harpell szólalt fel: – Én ezt az állítást hamisnak írtam, mert Gamp öt törvénye közül az egyik az, hogy ételt egyrészt nem lehet puszta levegőből elővarázsolni, másrészt vitatható, hogy ha valamilyen más anyagból próbálunk-e meg ételt varázsolni, akkor annak az ételnek milyen lesz a minősége és a tápértéke. Mondjuk egy darab kőből sokkal nehezebb kalácsot bűvölni, mint például egy kifliből. És még ha sikerül is valami kevésbé ehetőből valami fogyasztásra alkalmasabbat létrehozni, ez bonyolult, körülményes és nehezen elsajátítható varázslat. Egy kevés ételből elvileg lehet többet csinálni, de ugyanúgy kérdéses a dolog sikeressége, úgyhogy szerintem nem igaz az az állítás, hogy könnyedén.
Bólintottam.
– Pontosan, Miss Harpell. Öt pont a griffendélnek a kiváló kifejtésért. – Mondtam, majd végig néztem a csoporton. Az egyik fele nem is figyelt rendesen. – Mr. Bright, Mr. Starling és Mr. Bates, jó lenne, ha következő órán jobban figyelnének. – Közöltem. – Motivációnak levonok két-két pontot mindegyiküktől. A pontokat össze lehet adni és megkapják az eredményüket. – Aztán megköszörültem a torkomat és végig néztem még egyszer az osztályon: – Házi feladat a tankönyv 250 – 255 oldalán található fejezetet elolvasni és kijegyzetelni.
KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
|
|
|
|
|