A hazsnálati utasításon az áll, hogy ne engedd ki a szellemet a palackból... Na hogy is kell lecsavarni a tetejét?..
☰ profil menü
Üzenetek megtekintése
Dátum: 2023. 07. 13. - 11:07:06
szelídíts meg egyet
bárcsak mehetnék vadászni
bárcsak mehetnék vadászni
Dátum: 2023. 07. 13. - 11:05:55
Dátum: 2023. 07. 07. - 13:15:31
Dátum: 2023. 07. 07. - 13:13:51
☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽
E l l i o t O ' M a r a
2-0-0-4-m-á-j-u-s-1-4
Szörnyen nézett ki a bolt, így egy pálcaintéssel inkább elfordítottam a táblát, hogy csukva legyen. Még a végén még több hülyét kéne elviselni, és nem volt kedvem magyarázkodni. Az emberekhez amúgy sem értettem olyan jól, elvoltam azzal, hogy hátul rendben tartottam a leltárat, és Elliot kibontakozhatott a vevőkkel. Szepi akkor nem is szokott itt lenni, hogy ha vele voltam az üzletben, gondolták, leszek én a helyi testőr meg az őrző-védő. Ez ment is, egészen eddig, úgy éreztem, csorba esett a büszkeségemen, hogy valaki így be tudott törni. Büszke voltam én ahhoz, hogy ezt csak úgy a szőnyeg alá tudjam seperni.
Még jó, hogy Aiden nem volt itt vagy most éppen nagyon elfoglalt volt Sorennel, és nem szembesült a helyi látvánnyal. Se a szilánkkal, a kupis törmelékes helyiséggel.. Se azzal, hogy volt valami olyan köztünk Elliottal. El is akartam húzódni, de akkor Elliot az ölembe pottyant nekem meg meg kellett tartanom. Aztán óvatosan odébb oldalaztam vele a szilánkoktól. Megint megállapíthattam, hogy milyen könnyű volt amúgy. Szemforgatva sóhajtottam, mert az a cipő amúgy is szörnyű volt és ahányszor az volt rajta, mindig eltaknyolt benne. Persze így is közel volt az arca hozzám, éreztem az illatát és a leheletét is, ahogyan lélegzett. A farkasom bennem kellemetlenül rágta a belsőmet, hogy milyen könnyű is megállítani valakinek a légzését. Csak egy kicsit meg kell szorongatni a nyakát, én pedig érezhettem annak a lánynak a vérét a számban megint. Igyekeztem ezt nem kimutatni, és a bennem lévő szörnyeteget mélyebbre temetni magamban. Meghalni könnyű volt valóban, de élni annál nehezebb. És mégsem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a farkas, erősebb voltam nála.
- Jó az a cipő. Kényelmes - válaszolta ahogyan átkarolta a nyakamat, én meg csak nagy szemekkel visszapislogtam rá. Már nem is hallottam a bennem morgó vadállatot, csak éreztem Elliot kellemes illatát. Nem akartam semmi rosszat csinálni, de úgy éreztem valamilyen láthatatlan csapdába sétáltam bele.
- Engem nem győzöl meg ezzel - válaszoltam makacskodva, és megforgattam a szemet.
De persze még mindig tartottam a karjaimban, pedig nagyon nem kellett volna. Nem akartam sem Safinak sem pedig Aidennek fájdalmat, de Elliot sem engedett el, én meg kezdtem összezavarodni. És a bennem lévő szörny sem tette ezt könnyebbé.
- Igen... nagyon közel... - sóhajtotta és közelebb dugta az arcát az enyémhez. Az érintésébe megborzongtam, de nem engedhettem el magamat. Ellépett tőlem, és ő is körbenézett a boltban. A lemenő nap fénye kicsit aranyszínűre festette a helyiséget is, egészen festményszerű volt. Aiden biztosan elbámészkodott volna, ismertem. Szerette az ilyen szép, festményszerű pillanatokat. És pont ezért se akartam elárulni, a legjobb barátom volt, nem csinálhattam semmit Elliottal. De megsimította a melkasomat és a szemembe nézett, én meg csak sóhajtottam egyet.
- Pedig szívesen igy hagynám, hogy másnap meglássa és kirúgjon - dünnyögtem szarkazmussal a hangomban. Visszanéztem egy pillanatra Elliot szemébe, aztán csak megfogtam a pálcámat és intettem a tárgyak felé, hogy ami sérült megjavuljon, és a szilánkok is a helyükre kerüljenek.
- Tádám. Meg is éheztem - mutattam körbe teátrálisan, aztán a hasam is megkordult. Sokat ettem, Safi mindig kiégett ezen, de mostanában igyekeztem kevésbé nyers húsos dolgokon rágódni. De ez egy ösztön volt, olyan dolog ami hozzám nőtt, akár csak a belső farkasom.
Még jó, hogy Aiden nem volt itt vagy most éppen nagyon elfoglalt volt Sorennel, és nem szembesült a helyi látvánnyal. Se a szilánkkal, a kupis törmelékes helyiséggel.. Se azzal, hogy volt valami olyan köztünk Elliottal. El is akartam húzódni, de akkor Elliot az ölembe pottyant nekem meg meg kellett tartanom. Aztán óvatosan odébb oldalaztam vele a szilánkoktól. Megint megállapíthattam, hogy milyen könnyű volt amúgy. Szemforgatva sóhajtottam, mert az a cipő amúgy is szörnyű volt és ahányszor az volt rajta, mindig eltaknyolt benne. Persze így is közel volt az arca hozzám, éreztem az illatát és a leheletét is, ahogyan lélegzett. A farkasom bennem kellemetlenül rágta a belsőmet, hogy milyen könnyű is megállítani valakinek a légzését. Csak egy kicsit meg kell szorongatni a nyakát, én pedig érezhettem annak a lánynak a vérét a számban megint. Igyekeztem ezt nem kimutatni, és a bennem lévő szörnyeteget mélyebbre temetni magamban. Meghalni könnyű volt valóban, de élni annál nehezebb. És mégsem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a farkas, erősebb voltam nála.
- Jó az a cipő. Kényelmes - válaszolta ahogyan átkarolta a nyakamat, én meg csak nagy szemekkel visszapislogtam rá. Már nem is hallottam a bennem morgó vadállatot, csak éreztem Elliot kellemes illatát. Nem akartam semmi rosszat csinálni, de úgy éreztem valamilyen láthatatlan csapdába sétáltam bele.
- Engem nem győzöl meg ezzel - válaszoltam makacskodva, és megforgattam a szemet.
De persze még mindig tartottam a karjaimban, pedig nagyon nem kellett volna. Nem akartam sem Safinak sem pedig Aidennek fájdalmat, de Elliot sem engedett el, én meg kezdtem összezavarodni. És a bennem lévő szörny sem tette ezt könnyebbé.
- Igen... nagyon közel... - sóhajtotta és közelebb dugta az arcát az enyémhez. Az érintésébe megborzongtam, de nem engedhettem el magamat. Ellépett tőlem, és ő is körbenézett a boltban. A lemenő nap fénye kicsit aranyszínűre festette a helyiséget is, egészen festményszerű volt. Aiden biztosan elbámészkodott volna, ismertem. Szerette az ilyen szép, festményszerű pillanatokat. És pont ezért se akartam elárulni, a legjobb barátom volt, nem csinálhattam semmit Elliottal. De megsimította a melkasomat és a szemembe nézett, én meg csak sóhajtottam egyet.
- Pedig szívesen igy hagynám, hogy másnap meglássa és kirúgjon - dünnyögtem szarkazmussal a hangomban. Visszanéztem egy pillanatra Elliot szemébe, aztán csak megfogtam a pálcámat és intettem a tárgyak felé, hogy ami sérült megjavuljon, és a szilánkok is a helyükre kerüljenek.
- Tádám. Meg is éheztem - mutattam körbe teátrálisan, aztán a hasam is megkordult. Sokat ettem, Safi mindig kiégett ezen, de mostanában igyekeztem kevésbé nyers húsos dolgokon rágódni. De ez egy ösztön volt, olyan dolog ami hozzám nőtt, akár csak a belső farkasom.
Dátum: 2023. 07. 01. - 11:36:24
☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽
E l l i o t O ' M a r a
2-0-0-4-m-á-j-u-s-1-4
Már annyir ahozzám nőtt a farkasom, hogy nem is lehetett volna kivájni belőle. Akkor üresnek éreztem volna magam, annak ellenére, hogy éreztem felőle a rothadás és a halál bűzét. Gyűlöltem ezt az érzést, hogy így voltam teljes ember. Safi is ezt mondta, hogy ember voltam, ez pedig egy részemet megnyugtatta. Azt amelyik hitt benne, hogy nem voltam szörnyeteg. Azt a kölyköt aki még bennem maradt a múltamból. A másik részem felnőtt, és tisztában volt a a tetteivel, amit hiába a farkas tett, mégis, az is én voltam. Most meg örülhettem, hogy bennem volt, és megkeseríthettem az életét azzal, hogy nyers húst fog majd zabálni, mert megharaptam. Még jó, hogy nem telihold volt, nem akartam még egy beteg vérfarkast a világra. Bár akkor valószínűleg életben se hagytam volna.
Visszavettem az emberi alakomat, és örültem, hogy ha animágus voltam, megmaradtak a ruháim. Olyan körülményes volt minden teloihold után pucéran felkeresni egy várost, ahol kúrázhattam, vagy lophattam magamnak valami ruhát. Utáltam azt, főleg télen, amikor még animégus sem voltam, és kurva hideg volt.
- Mert egy büdös fasz... - válaszolt Ellion én meg ráhagytam ezt és bólogattam. Reméltem Aiden páva szarja nem tört el, annyira, hogy ne lehessen helyrehozni. A legjobb barátom volt, de nem szerettem amikor mérges lett. Olyankor azt éreztem képes lenne megölni, benne volt a levegőben. Kíváncsi voltam ezt vajon Ben hogyan érzékeli.
- Az volt, büdös - helyeseltem, sóhajva egyet, majd visszanéztem Elliot barna tekintetébe, ahogyan összeért az orrunk. Megszoktam már a harcot és magam miatt sosem izgultam. Az életemet nem féltettem igazából, csak a helyet és Elliotot, mert Aiden rám bízta mind a kettőt. Nem akartam neki csalódást okozni. Egy picit lehunytam a szememet, miután Elliot összedörzsölte az orrunkat, és én is hátrébb húzódva ültem a padlón, hátamat az egyik könyvespolcnak vetve, úgy fürkésztem őt, aztán felegyenesedtem, csak nem ücsöröghettem ott egész nap.
- Csak egy-két karcolás - mondta, majd persze ahogy megpróbált felállni, megcsúszott, és az ölembe landolt. Éreztem, hogy rám esett, én meg időben megtartottam, hogy ne törje össze jobban magát. Csak morogva sóhajtottam egyet, miközben éreztem, hogy a lábával a sportcipőm orrán taposott. Jellemző volt, hogy ki fog belőle megint zuhanni, nem értettem azt a cuccot. Egy cipőnek kényelmesnek és praktikusnak kellett lennie, nem olyannak, amiből folyton kilép az ember.
- Az a cipő most is borzalmas - dünnyögtem, miközben a karajimban tartottam és megint közel volt az arcunk egymáshoz. Kicsit arrébb akartam vele oldalazni, hogy a szilánkmentes részre érjünk, meg utána fel is kellett takarítani. Csoda, hogy valami átkozott szar nem tört itt össze, akkor lehet meg is haltunk volna. Én ezekhez hozzászoktam, Elliot meg Aident védve nem akarta hogy piszkálja őket. De voltak dolgok azért, amik ránk nézve halálosak voltak így is. Kicsit arrébb érve már nem volt olyan veszélyes a talaj, de még nem engedtem el Elliotot.
- Közel vagy - állapítottam meg halkan.
Visszavettem az emberi alakomat, és örültem, hogy ha animágus voltam, megmaradtak a ruháim. Olyan körülményes volt minden teloihold után pucéran felkeresni egy várost, ahol kúrázhattam, vagy lophattam magamnak valami ruhát. Utáltam azt, főleg télen, amikor még animégus sem voltam, és kurva hideg volt.
- Mert egy büdös fasz... - válaszolt Ellion én meg ráhagytam ezt és bólogattam. Reméltem Aiden páva szarja nem tört el, annyira, hogy ne lehessen helyrehozni. A legjobb barátom volt, de nem szerettem amikor mérges lett. Olyankor azt éreztem képes lenne megölni, benne volt a levegőben. Kíváncsi voltam ezt vajon Ben hogyan érzékeli.
- Az volt, büdös - helyeseltem, sóhajva egyet, majd visszanéztem Elliot barna tekintetébe, ahogyan összeért az orrunk. Megszoktam már a harcot és magam miatt sosem izgultam. Az életemet nem féltettem igazából, csak a helyet és Elliotot, mert Aiden rám bízta mind a kettőt. Nem akartam neki csalódást okozni. Egy picit lehunytam a szememet, miután Elliot összedörzsölte az orrunkat, és én is hátrébb húzódva ültem a padlón, hátamat az egyik könyvespolcnak vetve, úgy fürkésztem őt, aztán felegyenesedtem, csak nem ücsöröghettem ott egész nap.
- Csak egy-két karcolás - mondta, majd persze ahogy megpróbált felállni, megcsúszott, és az ölembe landolt. Éreztem, hogy rám esett, én meg időben megtartottam, hogy ne törje össze jobban magát. Csak morogva sóhajtottam egyet, miközben éreztem, hogy a lábával a sportcipőm orrán taposott. Jellemző volt, hogy ki fog belőle megint zuhanni, nem értettem azt a cuccot. Egy cipőnek kényelmesnek és praktikusnak kellett lennie, nem olyannak, amiből folyton kilép az ember.
- Az a cipő most is borzalmas - dünnyögtem, miközben a karajimban tartottam és megint közel volt az arcunk egymáshoz. Kicsit arrébb akartam vele oldalazni, hogy a szilánkmentes részre érjünk, meg utána fel is kellett takarítani. Csoda, hogy valami átkozott szar nem tört itt össze, akkor lehet meg is haltunk volna. Én ezekhez hozzászoktam, Elliot meg Aident védve nem akarta hogy piszkálja őket. De voltak dolgok azért, amik ránk nézve halálosak voltak így is. Kicsit arrébb érve már nem volt olyan veszélyes a talaj, de még nem engedtem el Elliotot.
- Közel vagy - állapítottam meg halkan.
Dátum: 2023. 07. 01. - 11:09:03
Dátum: 2023. 06. 25. - 10:13:20
Ezek a mai fiatalok azt hiszik, tudnak is fejni, bezzeg a mi időnkben! Már akkor is tudtunk!
Dátum: 2023. 06. 25. - 10:06:37
Dátum: 2023. 06. 22. - 17:22:12
☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽
E l l i o t O ' M a r a
2-0-0-3-o-k-t-ó-b-e-r-1-0
Kissé állatias voltam, talán ezt még nem sikerült kivetkőznöm magamból, hiába próbáltam, egy kicsit Safi miatt változni, de a farkas bennem volt, talán tizenkét-tizenhárom éves korom óta. Vad lettem miatta, talán túlságosan is, és csak a régi gyerekkori énemből megmaradt gondolatok és érzések tartottak össze emberként. Talán az a morális érték volt, amit a családomtól tanultam, és ha ez volt az egyetlen dolog, ami tőlük rám maradt, akkor azt tehettem, hogy legalább ezt megőrizzem.
De ez hirtelen szinte semmivé foszlott, ahogy hirtelen eluralkodott rajtam a düh. Megzavarták a helyet, amire vigyáztam, az embert, akire vigyáztam, és ha Aiden is itt lett volna még jobban mérges lettem volna. Nem akartam, hogy kudarcot valljak, mert talán a kutya ösztönök miatt, de territoriális voltam. Ahol pihentem, azt a helyet védtem. Akár Ben házát, akár Aidenékét, akár az Aranyfogat. Szinte éreztem a bennem lévő farkast, ahogyan ki akart belőlem robbanni, és meg is tehette volna. Tudtam, hogy az a részem szerette az emberi vérnek az ízét. Hiszen hányat ölhettem már meg a telihold hatása alatt. Hányszor keltem a halál szagára, ami fémes ízkén fojtogatta a torkomat. És minden egyes alkalommal Kate vérét éreztem magamban, attól pedig folyton hányom kellett.
Most is ez volt, ahogy Szepi testvérét megharaptam, és elterült a földön, de kitartóan szorítottam a fogaim között, hiába rúgkapált, ha egyszer valakit megharaptam nem engedtem el. Éreztem, hogy tombolt bennem a farkasom, hogy éhezett az ölésre, de nem engedtem neki. Makacsságból sem, és büszkeségből se. Nem akartam, hogy az a részem győzzön, amit mindennél jobban gyűlöltem magamban.
CSak akkor engedtem el, amikor Elliot megvakarta a fülem, és elégedetten megcsóváltam a farkamat. Nem azt, a másikat. A varázslata az előbb segített, hogy leterítsem, de így is olyan elégedett voltam, mintha egyedül tepertem volna le egy jávorszarvast. És szarvast vadászni egyedül kemény menet volt.
- Ha még egyszer idetolod a büdös képedet nem csak a hátadra fog ugrani, hanem kiharapja a kibaszott torkodat. Világos? - mondta a fószernek, aki már csak fájdalmasan nyögdécselt és vergődött, véresen és részegen. Körbeszaglásztam, hogy hátha el tudom tőle venni azt, amit ellopott tőlünk, ő meg ordított a fájdalomtól, ahogy ráléptek a kezére, persze a mancsaimmal még javában a hátán ácsorogtam. Egy kicsit hátracsaptam a füleimet a hangtól, érzékeny volt, na. Néha túlságosan is, de persze biztos T-nek köszönhettem ezt, mert kurvára szeretett kísérletezgetni. A gondolattól még a bundám szőre is felborzolódott egy pillanatra.
CSak akkor szálltam le róla, amikor Elliot jelzett, és ő pedig kirakhatta az üzletből. A pálcája repült utána, én meg ösztönösen ugrottam utána, hogy visszahozzam neki, csak persze eszembe jutott, hogy amúgy most nem is játszottunk. Folytattam a szimatolást, amíg Elliot felém nem fordult, és az egyik szekrény alá dugtam be az orromat, és a mancsommal kezdtem kipiszkálni azt a büdös szarságot...
- Jól vagy? - guggolt le elém, én meg épp akkor csapkodtam ki az eltűnt bikatököt, vagy mit. Biztos kiesett a zsebéből, a nagy harc közben, de az üveget azt megfújta.
- Jah - váltottam vissza az emberi alakomba, és megráztam magam, majd a bika testrészére böktem. - Mondhatnám, hogy örülj, de ez úgy tűnik hamis. Biztos ki akarta cserélni teljesen, csak túl részeg volt - borzoltam meg a hajam és megszimatoltam Elliotot.
- Te is jól vagy? - méregettem végig, de félig kifelé hegyeztem a fülemet.
De ez hirtelen szinte semmivé foszlott, ahogy hirtelen eluralkodott rajtam a düh. Megzavarták a helyet, amire vigyáztam, az embert, akire vigyáztam, és ha Aiden is itt lett volna még jobban mérges lettem volna. Nem akartam, hogy kudarcot valljak, mert talán a kutya ösztönök miatt, de territoriális voltam. Ahol pihentem, azt a helyet védtem. Akár Ben házát, akár Aidenékét, akár az Aranyfogat. Szinte éreztem a bennem lévő farkast, ahogyan ki akart belőlem robbanni, és meg is tehette volna. Tudtam, hogy az a részem szerette az emberi vérnek az ízét. Hiszen hányat ölhettem már meg a telihold hatása alatt. Hányszor keltem a halál szagára, ami fémes ízkén fojtogatta a torkomat. És minden egyes alkalommal Kate vérét éreztem magamban, attól pedig folyton hányom kellett.
Most is ez volt, ahogy Szepi testvérét megharaptam, és elterült a földön, de kitartóan szorítottam a fogaim között, hiába rúgkapált, ha egyszer valakit megharaptam nem engedtem el. Éreztem, hogy tombolt bennem a farkasom, hogy éhezett az ölésre, de nem engedtem neki. Makacsságból sem, és büszkeségből se. Nem akartam, hogy az a részem győzzön, amit mindennél jobban gyűlöltem magamban.
CSak akkor engedtem el, amikor Elliot megvakarta a fülem, és elégedetten megcsóváltam a farkamat. Nem azt, a másikat. A varázslata az előbb segített, hogy leterítsem, de így is olyan elégedett voltam, mintha egyedül tepertem volna le egy jávorszarvast. És szarvast vadászni egyedül kemény menet volt.
- Ha még egyszer idetolod a büdös képedet nem csak a hátadra fog ugrani, hanem kiharapja a kibaszott torkodat. Világos? - mondta a fószernek, aki már csak fájdalmasan nyögdécselt és vergődött, véresen és részegen. Körbeszaglásztam, hogy hátha el tudom tőle venni azt, amit ellopott tőlünk, ő meg ordított a fájdalomtól, ahogy ráléptek a kezére, persze a mancsaimmal még javában a hátán ácsorogtam. Egy kicsit hátracsaptam a füleimet a hangtól, érzékeny volt, na. Néha túlságosan is, de persze biztos T-nek köszönhettem ezt, mert kurvára szeretett kísérletezgetni. A gondolattól még a bundám szőre is felborzolódott egy pillanatra.
CSak akkor szálltam le róla, amikor Elliot jelzett, és ő pedig kirakhatta az üzletből. A pálcája repült utána, én meg ösztönösen ugrottam utána, hogy visszahozzam neki, csak persze eszembe jutott, hogy amúgy most nem is játszottunk. Folytattam a szimatolást, amíg Elliot felém nem fordult, és az egyik szekrény alá dugtam be az orromat, és a mancsommal kezdtem kipiszkálni azt a büdös szarságot...
- Jól vagy? - guggolt le elém, én meg épp akkor csapkodtam ki az eltűnt bikatököt, vagy mit. Biztos kiesett a zsebéből, a nagy harc közben, de az üveget azt megfújta.
- Jah - váltottam vissza az emberi alakomba, és megráztam magam, majd a bika testrészére böktem. - Mondhatnám, hogy örülj, de ez úgy tűnik hamis. Biztos ki akarta cserélni teljesen, csak túl részeg volt - borzoltam meg a hajam és megszimatoltam Elliotot.
- Te is jól vagy? - méregettem végig, de félig kifelé hegyeztem a fülemet.
Dátum: 2023. 06. 22. - 16:49:57
Dátum: 2023. 06. 20. - 21:22:08
őőő vattacukorfánk
milyen csillagkép lennék?
milyen csillagkép lennék?
Dátum: 2023. 06. 20. - 21:21:22
cukorka
mert az savanyú
kutya vagy macska?
mert az savanyú
kutya vagy macska?