Pázsit szőnyegen
Egy meleg márciusi szombat.
Arian
Arian
A nap visszatér a felhők mögül és épp a mi kis helyünket világítja meg, felemelem a fejem a meleg sugarak felé és hagyom, hogy a kávém már-már égető melegséggel tapadjon a kezemhez. Ahhoz képest, hogy egy idegen ember volt hozzám tapadva, tudtam élvezni nyugodtan a nap melegét. Visszagondolva elég hisztérikusra sikerült a bemutatkozásom, amit már most bánok, magam sem tudom ilyenkor mi üt belém. Talán a lelkem már így próbálja velem tudatni, hogy fáradt, minden apró kis frusztrációra kiakadok a napokban, rám férne egy jó kis utazás, vagy mondjuk a nyár. Szerintem a tanév ezen szakaszában már mindenki fáradt valamennyire, én első évesként duplán kimerültnek érzem magam, mint tavaly amikor a vizsgák előtt álltam a Roxfortban, pedig aztán az is megleckézteti az embert alaposan, de én élveztem a kihívásokat és a tanulást is. Itt meg azt hiszem az új emberek megismerése, az új helyszín és az új helyzetbe való beleszokás merített ki ennyire, mivel a fél évi vizsgáim nem voltak nehezek, ezért csak ezekre tudok tippelni.
– Arian Bahri. Filozófiát és diplomáciát tanítok. Az utóbbi a fő szakterületem… bár nem értem miért érdekel ez az unalmas vacak annyira, hogy még rá is kérdezz. Nem számít mi a szakterületem, nem az határoz meg. – a számhoz emelem a kávémat belekortyolok és a műanyag pohár szélén hagyom egy kicsit a számat, hagyom, hogy a kávéillat lepje el az egész testemet és élvezem a melegséget ami a kis pohárból jön, onnan pislogok a professzorra. - A hét elején voltam beteg, mostanra már jobban vagyok. Egészségügyi sétára jöttem ide. Azt hallottam, csendes hely… kár, hogy tévedtem… - mint aki valami rövidet iszik, úgy húzta le a szinte forró kávét - Hadd tippeljek, valami színésznőféle vagy. Van benned egy olyan primadonnás beütés. – elemelem a számtól a poharat és leteszem magam mellé a fűre. Jót mosolyogtam a feltételezésén. Én színésznő? Talán az előző rikácsolásom miatt feltételezi a primadonnaságomat, de ugyan, hol vagyok én annyira bátor, hogy ilyen mesterséget tanuljak? A színészet az egyik legszebb művészet számomra, de ott ki kell vetkőzz minden gátlást magadból, a saját érzelmeidet bátran kell tudni használni és mindenki elé kitárni. Ezért választottam én inkább a táncot, ez is az érzelmek művészete, bármelyik táncba bele lehet pakolni nagyon sok érzelmet, de valahogy te magad kicsit mégis eltudsz rejtőzni, különösen ha páros táncról van szó, a partnered megfelelő menedékhely.
- Távol állok én a színészettől – mondom kicsit nevetve, - nincs elég bátorságom hozzá és kicsit azért szégyenlős is vagyok, bár tudom, nem épp olyannak ismertél meg, de azért a színpad más, mint egy eldugott kis rejtekhely. – mondandóm közben beletúrok a hajamban és észreveszem magamon, hogy máris zavarba jöttem. Mindig ez van ha magamról kezdek el beszélni. Másról bármikor meghallgatok bármit, csak magamról ne kelljen mondani semmit, ezért a témát rögtön visszavezetem rá. – Látom nem a munkád a kedvenc tevékenységed az életedben. De mond csak, akkor szerinted mi határoz meg? – kérdezem figyelmesen, bár eldöntheti, hogy válaszol vagy sem. – Nem ez határoz meg szerintem sem, de ez is hozzád tartozik, ez is te vagy, te választottad ezt az utat és a döntéseid viszont meghatároznak téged, szerintem. Aztán ha jobban belegondolunk, a munkahely és az, hogy milyen szerepet töltesz be a társadalomban elég sokat hozzátesz az emberek első benyomásához. Mert valljuk be, sok ember a külsőségek és a titulus által ítél. Általában hamarabb kezdeményezünk beszélgetést egy rendezett kinézetű professzorral akár, - mutatok rá - mint egy földön ülő, nincstelen emberrel. Aztán lehet kiderül, hogy előző hiába tanult ember, attól még egy tahó, utóbbi meg hiába nincstelen, mégis szebb a belseje mint bármilyen képzett professzornak. – hirtelen észbe kapok, hogy már megint csak sértegetem és próbálom menteni a menthetőt - De basszus, ne értsd félre, nem feltétlen rád értettem most, vagyis, egyáltalán nem rád értettem, szóval, mindegy is – gyorsan felkapom a kávémat a földről és jó hosszasan belekortyolok, közbe fülig elpirulok a tapintatlanságom miatt.
