 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
3
|
Karakterek / Irene Liu / Re: a múlt kísértete
|
Dátum: 2020. 07. 20. - 15:23:22
|
A MÚLT KÍSÉRTETE
Miss Liu
Vakegér, Zsebpiszok köz
2001. 06. 29.
Wade kellemetlenül érezte magát határozottan, ezért ivott még egyet inkább. Nem akart a nő szemébe nézni s nem azért, mert az ő kezén száradt a szerettei vére. Ehhez már hozzá volt szokva annyira, hogy kellően érzelemmentesen kezelje a dolgokat. Egyszerűen csak zavarta, hogy nem tud többet mondani a kártékony nőszemélyről, aki felbérelte. Őt nem érdekelte mi lesz vele, az a munka már ki volt fizetve, de azt még bérgyilkosként is belátta, hogyha valaki az ő szolgáltatásait kéri az vagy nagyon kegyetlen, vagy veszélyesen kétségbeesett. A maszkos nőre talán mindkettő igaz volt.
– Ezt nem tudom elhinni… ez még csak nem is rendes indíték arra, hogy megöljenek valakit. A gyerekek… ők mit tehettek arról, hogy ez a bolond beleszeretett a férjembe? – kérdezte. Valószínűleg az ő helyében Wade-nek is ez lett volna az első kérdése. Erre azonban nem volt válasz. Az emberi elme elég érdekes dolgoktól tudott megborulni, de a szerelem volt az egyik elsődleges indíték. Ezután már csak a pénz jöhetett volna, mert azért is rendszerint imádtak gyilkotatni.
– Tudja, a legtöbben szerelemből ölnek – válaszolta Wade kimérten és elkortyolta az újabb adag alkohol végét. Már nem akart többet inni, sem pedig itt maradni, kellően kellemtelen helyzetbe sodorta már így is magát. Megköszörülte hát a torkát és hozzá tette: – Ahogy most magácska is, úgy a legtöbb ember érzelmi alapokon hoz meg döntéseket. Az érzelmek azok, amik irányítanak. Ezen kívül csak a pénz tud hatalmas mozgatórugó lenni és a leggyarlóbb dolgokat is kihozni az emberekből. – Tette hozzá és visszatette az asztalra a poharat, éppen csak egy pillantást vetve rá, majd tekintete visszavándorolt Irene arcára. Sajnálta, pedig ő ritkán érzett bármit is. Nem volt soha senkivel gyengéd, nem volt szerelmes, nem érzet szeretet sem, mióta a szülei meghaltak. Kiképezte magát, szó szerint saját magát arra, hogy úgy élje az életét, ahogyan teszi.
– Mennyi pénzt kér azért, hogy felkutassa ezt a nőt? – kérdezte aztán és Wade megkönnyebbült, hogy végre az üzletről beszélhetnek. Nem akart többet halott gyerekről és férjekről cseverészni, pont eleget látott már ilyesmit.
– Egyelőre semmit. Tekintse ezt szívességnek, amit talán máskor megadhat. Ha az magának megfelel, biztonsági okokból O’Marán keresztül érintkezzünk mostantól. – Magyarázta, hiszen a tolvaj most is rendesen becsapta, hiszen arról volt szó, hogy ők ketten találkoznak. – Azt hiszem, ért a titkos találkozók megszervezéséhez.
Wade felállt, némi galleont tett le az asztal szélére, majd biccentve a nő felé egész egyszerűen távozott. Csak odakint, mocskos kis utcában pillantotta meg a tolvaj, amint egyenesen a bejárat felé közeledik. Elliot O’Mara egy egoista törpe volt s ma sem tűnt többnek annál, hiába bújtatta magát a legmárkásabb ruhákba. Feltűnő volt, idegesítő, hangos. Wade el sem tudta képzelni, hogy ilyen tulajdonságok mellett milyen módon válhatott éppen ő London legjobb tolvajává.
– Odabent vár a barátod – köpte oda a szavakat Wade, mikor egymás mellé értek, de nem állt meg. Egyetlen lépést sem lassítva, haladt tovább.
|
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Irene Liu / Re: a múlt kísértete
|
Dátum: 2020. 07. 13. - 14:27:48
|
A MÚLT KÍSÉRTETE
Miss Liu
Vakegér, Zsebpiszok köz
2001. 06. 29.
Wade Riverst ritkán lepték meg. A legtöbb ember, aki megvádolta volna gyilkossággal, minden bizonnyal azonnal neki támadt volna… mert az érzelmi dolgoknál gyakran az sem számít, ha egy seregnyi részeg tolvaj, gyilkos és csempész a szemtanú. Az pedig csak a ráadás volt, hogy ebben a helyzetben bizonyára Miss Liu formás hátsófelét támogatták volna, semmint a Cartwright által ellenségként kezelte kétméteres óriást.
– Én sem bíznám meg magát egynél több alkalommal, ha így lenne, úgyhogy köszönöm, de az ajánlatával inkább nem élnék – mondta kimérten aztán a nő. Cseppet sem úgy reagált, ahogy Wade elvárta volna. Érzelmi kitörésekre és hasonlókra számított, nem csevegésre arról, hogy mégis miképpen történt meg az a bizonyos eset. A férfi nem sokra emlékezett, de tény, ami tény, nem sokszor járt Angliában a háború alatt. Ha tehette meghúzta magát Amerikában, csak egyszer-egyszer látogatott ide, hogy gyorsan elintézze a munkát. Egyszer egy finnyás halálfaló bízott rá egy mugli családod, egy második alkalommal pedig valami nőcske akart féltékenységből gyilkoltatni. Gyanította, ez az utóbbi eset lehetett az, aminek köze volt Irene Liuhoz. – A falu neve, ahol meggyilkolta a családomat Burton-on-the-Water, a háború alatt történt.
Wade csettintett a nyelvével, jelezve, hogy valami igazából rémlik neki. Megpiszkálta maga előtt a poharat, mert hirtelen felötlött benne annak a képe, ahogy a kisgyerekek riadtan meredtek rá… s a nő aki soha nem mutatkozott be neki igazán, csak szánakozva ráförmedt és elkábította a két kislányt és a szüleiket. Aztán felemelte a hangját: Nem ezért hoztam ide! Rivers! Szedje már össze magát! Wade persze megremegett, azelőtt nem ölt gyereket. Legalábbis közvetlenül nem. Gyújtott fel házakat, robbantott fel búvóhelyeket, de nem nézett a szemükbe. Mindenesetre megtette. Aztán pedig azért is megtett mindent, hogy elfelejtse.
– Nos… emlékszik rá, hogy ki bízhatta meg? És esetleg van valamilyen tippje, hogy hol találhatnám meg?
Megköszörülte a torkát, majd intette Arianénak, hogy hozz a következő italt. Az előtte lévő maradékot gyorsan felhörpintette, hogy legyűrje a bűntudatát. Tudta nagyon jól, hogy azok a gyerekek nem voltak rosszak, nem érdemelték ezt. De jó pénzt kapott értük, neki pedig arra mindennél nagyobb szüksége volt.
– Miss Liu… a maga ügye sokkal bonyolultabb, mint most hiszi – válaszolta, de most inkább emberként szólalt meg, semmint bérgyilkosként. – Ha tudnám a nevét, gond nélkül kiadnám. Találkoztam a hölggyel, ott volt a házukban, mikor dolgoztam, mert végig akarta nézni, ami történt.
Közben megjött az újabb ital. Ariane arcán látszott, hogy érzi, olyan történik, aminek nem kellett volna éppen itt. Még távolról is a nőt és Wade-et méregette. Nem úgy, mint a fickók, akik a nyálukat csorgatták rá. Neki rossz érzése volt a helyettel kapcsolatban.
– Sosem mutatkozott be nekem, így a nevét nem tudom. Ráadásul az arcát állandóan egy csipkemaszkkal fedte el. – Magyarázta Wade a lehető legőszintébben. – Annyi bizonyos, hogy nagyon gazdag lehetett és a férjébe szerelmes volt. Azt mondta, azért kell megbüntetnünk magát, mert elvette tőle Adamet… ez volt a férje neve igaz? – kérdezte. Valamiért ösztönösen segíteni akart ennek a nőnek. Talán azért, mert érezte rajta azt a fajta kétségbeesést, amit magán is a tükörben, mikor holtan találta szüleid odahaza.
|
|
|
|
|
9
|
Karakterek / Irene Liu / Re: a múlt kísértete
|
Dátum: 2020. 06. 30. - 10:43:03
|
A MÚLT KÍSÉRTETE
Miss Liu
Vakegér, Zsebpiszok köz
2001. 06. 29.
Mr. Rivers mindent megtette, hogy emlékei összes bugyrát átkutatva rájöjjön, ki ez a nő. Nem volt neki cseppet sem ismerős, leszámítva, hogy Elliot O’Mara mozdulatait ismerte fel az övéiben. Az ő mozdulataiban is látta a kecsességet, csak sokkal, de sokkal nőiesebb formában. Ebben pedig volt valami furcsa, amitől a hátán végig futott a hideg. O’Mara ugyanis nem nagyon tetszett neki, ezt az Irene Liut viszont hosszú percekig el tudta volna nézegetni magának.
– Nem kérek semmit sem – válaszolta a nő, mikor felajánlotta, hogy meghívja egy italra. Nem, mintha reménykedett volna benne, hogy majd elfogadja. Az ugyanis egyértelmű volt, hogy Miss Liu leginkább mérges rá és nem azért sétált oda az asztalához, mert lenyűgözte a maga két méterével vagy a vonzó, férfias külsejével. Szóval várta, hogy a nő rámondja az áldást. Éppen csak intett egyet Ariane felé, hogy ő még azért szívesen ledöntene egy lángnyelvet.
– Ezt őszintén sajnálom – bökte oda csak úgy mellesleg, aztán elővette a komolyabb hangnemét. Már szinte biztos volt benne, hogy a nő az egyik munkája során került vele kapcsolatban. A szemében látta a megtört csillogást, ami a megsebzett emberekre jellemző. Talán hibázott? Nem lepte volna meg. Mint minden emberrel, vele is előfordult. Számított rá, hogy előbb-utóbb fel fog bukkanni egy csalódott rokon, akinek nem tudja majd megmagyarázni, hogy neki ez csak egy munka volt. A bérgyilkosok élete ilyen. A bosszú rajtuk csattan, még ha nem is ők akarták igazából elvenni azt a bizonyos életet.
Wade általában nem gondolkodott munka közben. Megpróbálta nem magába szívni a környezetet, sem pedig a jajveszékelést. Neki egy dolga volt: véghezvinni azt, amihez mások túl gyávák és ezért elegendő pénzt kapott. Wade maga volt a bosszú megtestesülése. Mindenhol és mindenki levezette azt, ami vele történt.
– Azt akarom, hogy emlékezzen, mert maga ölte meg a férjemet és a gyerekeimet – válaszolta a nő.
Nagyot sóhajtott. Közben megérkezett a következő adag ital és csakhogy húzza az időt egy picit, aztán ahogy lenyelte a kortyot, megint Irene szemeibe nézett. Az a kis fény, mintha még erőteljesebben csillogott volna.
– Biztosíthatom róla, hogyha meg is öltem őket, akkor nem magam terveltem el. Engem csak megfizettek érte – mondta kimérten és már azon gondolkodott, hogyan törölhetné a nő emlékeit, anélkül, hogy a feléjük bámuló, kiéhezett fickók neki esnének. Persze nem Irene-ra haragudott, hanem O’Marára, aki minden bizonnyal többet tud már róla, mint az addig sejtette. Elliot nem tudott ugyanis róla, hogy bérgyilkos. Előtte csak egy új összekötő szerepében tetszelgett, miközben Phillip Rowle-nak tett jelentéseket a kicsi fiacskájáról.
– Általában nem figyelem meg, hogy kiket ölök meg. – Magyarázta kissé teszetoszán, amitől most még inkább láthatóak lettek azok a bizonyos óriásgének. – De szerencséjére csak kevés munkám volt Angliában. Így, ha megmondja, pontosan mikor és melyik városban történt, talán szolgálhatok információval… na meg azt is megígérhetem, ha engem bérelne fel, segítek a kis bosszújába. Nem vagyok lojális az egyszeri megbízókhoz, így nem jelent gondot. – Tette hozzá, hátha egy kis pénzt kereshet megint.
|
|
|
|
|
10
|
Karakterek / Irene Liu / Re: a múlt kísértete
|
Dátum: 2020. 06. 21. - 09:52:49
|
A MÚLT KÍSÉRTETE
Miss Liu
Vakegér, Zsebpiszok köz
2001. 06. 29.
Wade még mindig döbbenten figyelte, hogy egy látszólag teljesen átlagos nő sétált oda az asztalához. Persze O’Mara szépfiús külseje után már nem kellett volna meglepődnie azon, hogy bűnözőből mindenféle akad. Voltak, akik egész egyszerűen átlagosak voltak, mások pedig túl csinosak… de akadtak egyenesen feltűnő alakok is. Ilyen volt Elliot O’Mara és a formás nőcske is, akit egyébként a legtöbb fogatlan kocsmatöltelék alaposan meg is nézett magának, mikor belépett. Wade Rivers pedig úgy érezte, asztala máris túlságosan az érdeklődés középpontjába került. Így hát úgy gondolta, jó lesz megszabadulni a nőcskétől.
Amint feltette a kérdést, ajkaihoz emelte az italos poharat, hogy aprót kortyoljon belőle. Jól esett neki most az alkohol meleg, égető érzése a torkában.
– Maga Wade Rivers? – kérdezte, majd szinte habozás nélkül kihúzta a szemközti széket, hogy leüljön. Nos emberünkben éppen ezen a ponton tudatosult, hogy asztala még jó ideig a veszélyes arcok figyelmének középpontjában maradt. Termete miatt sokan megbámulták őt magát is, de azért mindig megtalálta a módját, hogy beolvadjon a környezetébe. Így volt ez a Vakegérben is, ahol a Londonban töltött idő alatt rendszerint meghúzta magát.
– Ki kérdezi? – kérdezett vissza és letette a poharát az asztalára, hogy a száját piszkálgassa. Kezdett az az érzése lenni, hogy nem Elliot O’Mara álcázott arca pillant rá vissza, de azért mégis csak köze van hozzá. Vagyis a férfi egészen egyszerűen csőbe húzta éppen őt, a világ legjobb bérgyilkosát, kifutóemberét… egy olyan valakit, akire panasz még nem sok volt az elmúlt időszakban, ha munkáról volt szó.
– Biztosan nem emlékszik rám, Irene Liu vagyok. Nemrég vettem vissza a lánykori nevemet, azelőtt Mrs. Pye voltam.
Nem mondott neki semmit a név. Wade nem sok arcot vagy nevet jegyzett meg, egyszerűen azért, mert úgy érezte nem akart emlékezni azokra, akiknek elveszi az életét. Rideg maradt, hogy ne rázza meg, rideg maradt, mert ez volt az egyetlen járható út egy ilyen szakmában. Nem akart beleőrülni, nem akarta élvezni mások bántalmazását. Egyszerűen csak végezte a dolgát, hogy ő maga is életben maradjon ebben a kegyetlen világban.
– Nem ismerem magát. – közölte nyugodtan, majd a pult felé mutatott, ahol a feketehajú, sovány csaposlány éppen poharakat törölgetett. – Kér esetleg egy italt? Ha hosszan akar cseverészni, akkor talán szükség lesz rá – tette hozzá.
A nő szemében olyan érzések ültek, amit már látott párszor. Ilyen esetekben az Exmemoriam segített a legtöbbet, csakhogy itt egy kocsma kellős közepén nem lett volna helyénvaló előrántania a pálcáját. Talán, ha valamelyik kiéhezett alak veszélybe érezné a legjobb nőt a környéken, neki esne. Az pedig nem megfelelő következményekkel járna.
– Mit akar?
|
|
|
|
|
11
|
Karakterek / Irene Liu / Re: a múlt kísértete
|
Dátum: 2020. 06. 17. - 11:02:51
|
A MÚLT KÍSÉRTETE
Miss Liu
Vakegér, Zsebpiszok köz
2001. 06. 29.
Wade Rivers csendes ücsörgött egy korsónyi sör felett a Vakegér legsötétebb sarkában. Már egészen megszokta ezt a kocsmát az alvilági arcokkal és az őrültebbnél őrültebb figurákkal, akik… vagyis aki leginkább Elliot O’Mara volt. A férfit már hosszú ideje megfigyelte, munkára bírta, lényegében azért, hogy Phillip Rowle-nak jelentéseket tegyen róla s hogy szemelőtt legyen. Ez volt Mr. Rowle legfontosabb kívánsága. Azonban ez a munka a végéhez közeledett, most hogy a megbízója megkapta, amit akart s nem sok minden maradt Wade-nek Londonban. Ezért hát beült még egyszer a kocsmába, azonban tanakodni, hogy ideje lenne-e tovább állni, visszatérni New Yorkba.
Egyelőre nem jutott tovább a kérdésfelvetésnél, hiszen szerette ezt a helyet. Ide nem nagyon tévedtek aurorok, nem kellemetlenkedtek az emberrel, ha az csendesen iszogatott csupán a sarokban, éppen a kandalló mellett, ahol most ő is ült. Az egyetlen bökkenő csupán annyi volt, hogy bár szívesebben gondolt volna arra, hogy ma van itt utoljára, igazából megint csak O’Mara akart vele találkozni. Az a kis törpe, ha valamit a fejébe vett, hát végig is vitte, így Wade nem tudott ellenkezni, belenyugodott, hogy ma este bizony itt ül és ha belerángatják valamibe, nem hagyhatja el Londont.
– Kérsz valamit? – lépett oda hozzá szinte azonnal a csapos lány, ahogy kiürítette a korsó sört. Ariane macskaszerű alkata egészen tetszett neki, de volt mégis benne valami, ami taszította. Maga sem tudta, hogy pontosan mi az, talán éppen O’Mara, aki rendszeresen felvágott neki, hogy ezt a „hegyet” – igen, magát Ariane-t – jó párszor megmászta már. Wade mindig beleborzongott, ha így fogalmazott… nem azért, mert ő olyan tisztességes férfi lett volna, egyszerűen csak képtelen volt elhinni, hogy egy ilyen szarházi kis tolvaj ennyire jó nőt kapott meg, pláne azok után, amiket tudott róla és arról a nyálgép Forestről.
– Még egy sört… és mivel O’Mara egy órán belül bármikor beeshet… – tartott egy kis hatásszünetet – egy lángnyelvet is hozz kérlek, jég nélkül. Arra valamiért mocskosul allergiás mostanában.
A lány kacsintott egyet, majd sarkon fordulva egész egyszerűen elindult a pult felé. Wade egy kicsit megbámulta, majd az üres asztallapra bámult. Valóban hiányzott onnan egy pohár… de nem is ez zavarta meg igazán, hanem az ajtónyílás és az azt követő illat, amit már biztosan tudott, hogy érzett valahol. Sok féle emberrel találkozott a munkája során, ezért nem tudta archoz kötni. Talán egy régi megbízója volna? Ki tudja… mert ő biztosan nem. Így hát felpillantott és meglátta az ázsiai nőt, aki minden egzotikus vonása ellenére rendkívül emlékeztette O’Marára. Egy része reménykedett benne, hogy ez nem a férfi legújabb álcája, mert amikor megjelent Ariane az italokkal az egyenesen felé indult meg.
Úgy sejtette valami tévedés lesz itt. Nem emlékezett erre a nőre, csak az illatára. De az egyre erőteljesebben hatolt felé, mintha csak egy pofon lenne újra és újra, hogy észhez térítse. Ő mégsem tudta, hogy ki ez. Elliot O’Mara álcájának túl jól sikerült volt az alak. A kacsesség persze benne is megvolt, lévén, hogy tolvaj. De a mozdulatai nem voltak ennyire finomak, ennyire nőiesek.
– Segíthetek, Miss? – érdeklődött mély, kissé dörmögős hangján. |
|
|
|
|
