 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3
|
|
1
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: letters from the sky
|
Dátum: 2020. 09. 07. - 17:24:40
|
|
Kedves Sage!
Alig várom, hogy becsempészhessem a kacsát a Roxfortba... akarom mondani haza... haza csempészem. Köhöm. Biztos nagyon édes bolyhos és körte illatú lesz, remélem jól fogja magát érezni kacsaként. A kakutuszok mellett,amiket tőled kaptam. Az egyiken volt még egy bimbó, ami kinyílt, nagyon szép lángvörös színe van.
Egyébként megettem a körtéket, nagyon finomak voltak. A gyümölcsök nálam nem maradnak életben sokáig. Kivéve a hápogó körtét. Vissza is küldöm neked, hátha a Roxfort előtt még ki tudom kacsázni magam. Egészen biztos vagyok benne, hogy menő lesz, ahogy kacsává változik.
Akkoraz tök jó, hogy megkerültetek, a kastélyok veszélyesek szoktak lenni. Egyszer, amikor még a szüleimmel elmentünk egy kastélyba teljesen leszakadtam róluk és eltévedtem. Valami katakombákhoz keveredtem le, minden tele volt csonttal és koponyával. Állítólag három napig kerestek, én pedig közben kimásztam a szellőzőnyíláson és hazautaztam. Anyáék pedig amikor otthon megtaláltak teljesen kiakadtak. Szóval a kastélyokkal vigyázni kell.
Már lassan én s beszereztem mindent, az a morgó, szőrös LLG könyv pedig nagyon menő.
Megmarad, szegény teljesen sokkban van, de ma reggel már énekelt nekem. Megpróbálom pár nap múlva kiengedni a szabadba.
Elég fura lehet beköltözni a diákmentes Roxfortba... Nem fogsz ott unatkozni? Vagy találsz valami menő elfoglaltságot, például kiengeded az állatokat Arabellaprofesszor bőröndjéből?
Sally
2001. 08. 25.
|
|
|
|
|
3
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: letters from the sky
|
Dátum: 2020. 08. 26. - 20:13:14
|
Kedves Sage!
Komolyan?!?! Tényleg nem hittem volna, hogy van ilyen varázslat. És az alma milyen állat lett? Valami piros, duci egér? vagy hörcsög? Azok aranyosak. Biztosan nagyon jó varázsló lehetsz, én annyira nem tartom magam annak. Kicsit még fura, hogy én is valami boszorkányszerűség vagyok.
Imádom a kacsákat, na jó, igazából minden állatot. Néha elgondolkodom, hogy lehet Lénygondozó szakra megyek, és lényorvos leszek. Vagy hogy hívják ezt a varázslók. Mugliknál állatorvos. De talán megpróbálkozom olyan RAVASZ-t felvenni. Na jó, még masnival minden olyan édes. Sose vallanám be, de szeretem az aranyos dolgokat. Főleg ha aranyos állatokról van szó.
Tényleg?! Azért remélem jól vagy. Kicsit megijesztettél ezzel, de gondolom te is megijedtél. Bár ha már írni tudsz nagy baj úgysem lehet. Lehet a házimanód is azért tűnt el, mert elnyelte valami random lyuk? Nem baj, jövőre is mehetek, de téged se nyeljen el addig a ház. Vagy kastély, vagy mi ez. Unalmas lenne a nyár többi része a leveleid nélkül. Ezek legalább kicsit feldobnak.
Én szerintem az utolsó pillanatra hagyok mindent megint. Lusta vagyok beutazni Londonba ilyen esős, szeles nyálkás időben. Remélem feléd jobb az időjárás. Itt olyan keserű, mint minden.
Egyébként képzeld, most egy sárgarigót ápolok. Beleragadt egy nagy ragacsos bogárfogó izébe, és úgy kellett leszednem a bolt mellett. Kiszakadt egy csomó tolla, és még most is tiszta ragacs. De már legalább eszik. A végén kész állatkert lesz itthon.
Te hogy állsz az állatokkal? Remélem nem viszolyogsz tőlük vagy ilyesmi.
Sally
2001. 08. 18
|
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: letters from the sky
|
Dátum: 2020. 08. 22. - 19:35:09
|
|
Kedves Sage!
Rendben akkor, marad a lazaság, azt hiszem. legalább is igyekszem normális módon laza lenni. A kettesben levés valahol remélem nem olyasmi, hogy mondjuk ketten vagyunk egy eldugott sufniban, vagy egy sötét szobában. Azok tényleg elég gázos helynek hangzanak. De ez a k ö r t e szó tetszik.
Tudod, néha jobb, ha az a segítség nem túl nyomulós. Úgy értem vannak dolgok, amik jobb, ha nem kerülnek kimondásra, sokkal fájdalmasabbak olyankor. És taszítóak is. De nagyon kedves volt tőled, ahogy viselkedtél velem. MÉg ha végül mégis csak bepánikoltam. Nem akartam elrontani semmit azon az estén. De igazából a hülyeségemig tényleg jól éreztem magam veled. Remélem azért te is. Ciki egy tanárnál beégni a hülye kattanások miatt.
Talán egyszer megleplek és váratlanul betoppanok.
Valahol? Lehet felvett magára egy mini láthatatlanná tévő köpenyt vagy megivott valami fura mágikus löttyöt. De lehet csak tőled bujkál, és végül mégis csak valami pszichopata vagy.
Csak viccelek.
Ó, a bárányok nagyon édesek tudnak lenni, főleg a picik. Itthon mindig én ápoltam őket, ha betegek voltak, vagy besegítettem a szülésnél. Gondolom ezek a lényegtelen infók nagyon érdekelhetnek.
Komolyan? Ha átvarázsolod kacsává az lenne életem legszebb napja. Vagy perce. Bármije.
Akkor örülök neki. Remélem másnap is életben leszel.
Hát errefelé vidéken eléggé csendesen telik, de megvagyok. Lelovagoltam a tengerpartra, mert nem tudtam egyedül anya mellett gubbasztani. Ő bent van én pedig kint. Ott pedig találtam egy sérült sirályt, most ápolom. Csináltam neki gyógypakolást a gyógynövényekből. Ha nem lennék boszorkány biztos állatorvos lennék.
És te hogy vagy? Hányszor tévedtél el a kastélyban?
Sally
|
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: letters from the sky
|
Dátum: 2020. 08. 05. - 17:29:20
|
|
Kedves Sage!
Nagyon furcsa igy megszólitani téged. Es biztos mire szeptember lesz, addigra pont megszokom, hogy aztán megint formaias legyen. Na mindegy. Végtére is a jelen számít nem? Az a fontos. Azt hiszem.
Biztos fura lehet a majdnem korosztalyod tanítani. De egyben vicces is, nem? Lehet egy két alsóbb éves meg ismerhet is arcról. Bár a tanárok között lenni így kicsit furcsa lehet. Azért remélem nem néznék gyereknek. Az idegesítő tud lenni.
Tudod... Veled kevésbé éreztem magam veszélyben. Ma jó, ez így kínos leirva... De szóban meg zavarba ejtőbb az ilyeneket kimondani. Írásban minden annyira könnyű. Csak a szavak vannak es a távolság. Minden estre annak örülök, hogy legalább így képes vagyok veled kommunikálni.
Viszont ez nagyon kedves tőled, Sage. Mármint hogy ilyenre is gondolsz. Azt hiszem a körte tényleg kedves szó. A hapogos körtét elneveztem Gyömbérnek. Merthogy miért ne?
Néha eljátszom a gondolattal, hogy valahogy kacsává varázslom... Biztos tetszene neki itt. Minden zöld legelő es virág.
Izgalmas lehet a vár. Vannak titkos ajtók es alagutak? Mondjuk ha már mindenki tud róla annyira nem is titkos. De klasszul hangzik. Nagyon szívesen megneznem az üvegházat. A növények kellemes társaság, mert nem bántanak, csak szépek.
A kaktusz gyönyörű köszönöm. Gyömbér mellett van, moat már egyikük sem magányos. Egyébként ez nem fair, hogy csak te küldesz nekem en meg semmit. Szóval remélem ízlik az vörös bor. Apa csinálta régen.
A nyaram elég csendes és lassú erre. Régen a birkák feldobták, de ok már nincsenek. Néha mondjuk kilovagolok Felhővel. Szeretnélek ide hívni, de errefelé tul nyomasztó. Biztos sok mágikus izé lehet a várban amúgy. Remélem a lépcsők nem mozognak mint a Roxfortban.
Remélem nem öl meg a bor.
Sally
08. 02.
|
|
|
|
|
6
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: letters from the sky
|
Dátum: 2020. 07. 28. - 12:39:22
|
Tisztelt Bolton Professzor Úr! Tisztelt Sage Bolton
Kedves Boldton profeszor!
Őszintén gondban vagyok a megszólítással, meg a levél formájával, de inkább a legegyszerűbb megoldást választom ehhez a papír alapú kommunikációhoz. Meg amúgy is nyári szünet van, a tanárok is lazábbak, nem? Igazából nem tudom.
Szóval borasztóan meglepett ez a levél. De tényleg, nem hittem volna, hogy még eszébe jutok, vagy ilyesmi. Nagyon nem akartam tönkre tenni azt a Rúnatornyos estét mégjobban, ezért mentem inkább el, nem akartam még jobban elszúrni.
Nem csinált semmi rosszat, az egész az én hibám. És ha... ha az a lány lennék, aki egykor... Akkor ő nagyon is értékelte volna azt a vicces oldalát. De mindegy is, ne foglalkozzon vele, hogy miket írok magamról.
Egyébként jól vagyok, azt hiszem. Bilburyben csendes az élet. Olyan vidékiesen csendes és állott, de így szeretem.
A körték nagyon finomak. Már csak 6 maradt belőlük. Az egyik hápog, amikor hozzá érek, az vajon normális? Minden esetre őt nincs szívem megenni. Szeretem a kacsákat.
Azt hiszem így is túl sok felesleges dolgot írtam le. Remélem a nyara izgalmasabban telik, mint az enyém. Biztos jó lehet diákmentesen eltülteni ezt a pár hónapot.
Remélem nem utattam túlságosan...
Sally Sykes
2001. 07. 26. |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Gyengélkedő
|
Dátum: 2020. 07. 28. - 12:17:50
|
Lup január;2001 .~.~.one more light .~.~.Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket. a félelem most kék színű
Végre megérkezünk a gyengélkedőre, minden beégés nélkül. Az a macska nemigazán számít, egyáltalán tényleg hány éves lehet? Biztos örök életű, vagy nem tudom. De amint berobbanok a háztársammal az oldalamon, már meg is jelenik Madame Pomfrey, aki csak fejcsóválva nyugtázza a tényt, hogy a lány mellettem kék. Teljesen kék, mint egy óriási Törpilla. Még jó, hogy a haja nem lett kék színű, úgy teljesen úgy nézne ki, mintha valami űrlény lenne.
- Egek, mi történt magával?! - kérdezi a nő, miközben maga előtt terelgeti Lupot, én pedig magyarázkodhatok.
- A kaktusz tüskéket akartam eltávolítani belőle egy bájitallal, de attól csak bekékült... Azt hiszem valami növényvédő szerrel keverhettem össze... - magyarázom miközen mélységesen szégyellem magam.
Madame Pomfrey csak leülteti az ágy szélére Lupot, majd a nő csípőre tett kézzel végigméri, majd sóhajt egyet.
- Ez bizony allergiás reakció, drágám. Javaslom kerülje az olyan bájitalokat, amikben kékikra van - magyarázza, majd el is illan, hogy a gyógyszereket meg az akármiket visszahozza. Annyira pörög, hogy megszólalni se nagyon tudok, csak áldogálok a gyengélkedőben. Lupnak készít valami fura bájialt és akezébe nyomja.
- 2-3 nap és elmúlik, addig itt töltheti az idejét, ha nem akar nevetés tárgya lenni. Igya meg ezt reggel és este - magyarázza, majd otthagy minket. Én még álldogálok ott egy kicsit, majd lassan sóhajtok és indulni készülök.
- Még egyszer ne haragudj, majd holnap is beugrok - vetek felé egy kis mosolyt, majd lassan távozni készülök, hogy visszaosonjak a hálókörletünkbe.
köszönöm a játékot!
A HELYSZÍN SZABAD |
|
|
|
|
8
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: A félelem kávé illatú
|
Dátum: 2020. 07. 28. - 12:02:14
|
akitől a legjobban félek január;2001 .~.~. Look into my eyes, it's where my demons hide .~.~.Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra. a félelemnek kávé illata van
Ahogy a javasasszony elhgy, és ott maradok kettesben a tanárral,megint csak elkezdek félni, de közben nagyon-nagyon igyekszem azon, hogy páni félelembe nem dobáljak felé semmit ami a kezem ügyébe akad. Azért az igazgató nő elé nem akarok kerülni, így is biztos el fog terjedni az a pletyka, hogy tanárokat bántalmazok, pedig ők sokkal jobban veszélyesek rám, mint én rájuk.
Nagyon, erősebbek és ráadásul még férfiak is. Erre megint csak végighullámzik rajtam az undor, miközben érzem őket magamon, ahogy megint tt fekszem a koszos parkettán, miközben azok erőszakolnak meg, akik nem sokkal azelőtt ölték meg az apámat. Erre agondolatra pedig olyan keserű melankólia telepedig rám, ami mindjárt bőgésre késztet. De beleharapok belül aszámba, és megállom. Nem akarok még jobban gyengébbnek tűnni Fawcett előtt, az csak felbátorítaná őt. Összehúzott szemöldökkel figyelem, ahogy leül a másik ágyra, én pedig görcsösen kapaszkodom a takarómba.
- Nem veszem személyesnek, mivel fogalmam sincs, hogy mi történt. Egy ideje már sejtem, hogy van valamilyen probléma, de nem tudom micsoda. Be tudna avatni abba, hogy mi történt? Közöttünk a folyosón vagy korábban, ami ezt váltotta ki magából.
A szemem lehunyom egy rövid pillanatra, igazából jól tudom, hogy beszélnem kellene erről, de nem megy. Képtelen vagyok bármit is elmondani bárkinek az az estéveé kapcsolatban. Mert a tényeken nem fog változtatni, azon nem fog, hogy minden alkalommal hányingerem van, hogy szédülök, és úgy érzem elszáll a szó a torkomból.
- Én... Én... - kezdem, de akárhogy próbálkozok csak ostoba dadogásra futtja. - Nem... Nem történt semmi említésre méltó... Ezek a stresszes diák évek, tudja... - makogom, de persze tdom, hogy úgyse hiszi el, viszont az igazat képtelen vagyok elmodnani. Főleg egy férfinek, főleg jelenleg. A tekintetemmel kerülöm az övét, így magam elé bámulok.
- Javaslom, hogy keresse fel Murphy professzort is, ha szüksége van efféle segítségre.
Erre aztán még kétségbeesettebben rázom a fejem, és inkább visszafekszem a párnára, becsukva a szememet. Összezárva egy pszichológus féffival. Biztosan meg akar majd erőszakolni. A gondolatra kiráz a hideg.
- Köszönöm, de megvagyok - suttogom még, aztán inkább csendesen befordulok a másik oldalra. Tudom, hogy mondanom kéne még valamit de nem megy. Most nem megy. Ma nem megy.
Inkább hagyom, hadd nyomjon el az álom, és már meg sem várom, hogy esetleg Fawcett kimenjen innen.
Köszönöm a játékot! |
|
|
|
|
10
|
Múlt / Déli szárny / Re: Rúnatorony
|
Dátum: 2020. 07. 16. - 10:47:11
|
Sage Bolton és a többiek június;20 Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Igyekszem nem segélykérően Lup felé nézni, ahogy ebben a ciki és kellemetlen szituációban ott ácsorgunk hárman tök némán ágymást bámulva. De valahogy mégis oda-oda lesek, csak mert nem tudom... Jól esik, hogy itt van mellettem, mert azt hiszem ha egyedül lennék vele megbolondulnék. Mindazok ellenére, hogy különösen fura hatással van rám, egyszerően csak kirobbanhat belőlem az, amit vissza akarok tartani. Mert a józan eszem ezt mondja, hogy tartsam vissza, de néha minden felbomlik és elfoszlik bennem. Elszakad a zsinór. És azt hiszem valamiért most is kezd elszakadni.
Egy rövid időre behunyom a szememet, és elképzelem, ahogy a birkák legelésznek, köztük ott fürdik a homokos fűben a lovam is. A vidéki otthonom... "otthonom" atmoszférája kicsit megnynugtat, megcsap a fű illata, és minden másé is. De nem időzök itt túl sokat, mert tudom, hogy pillanatok alatt képes minden vörössé válni. Inkább kinyitom a szememet.
Nem, nem nyugodtam meg, de egyfajta ilyemsit próbálok magamra erőltetni. Nem akarok kiakadni, pláne nem mondjuk egy tanár előtt megint, hogy aztán újra egy csomó vallatásnak legyek kitéve, amire nyilván semmit nem fogok mondani. A felnőttek mikor tanulják meg, hogy vannak dolgok, amiket puszta kérdésekkel nem tudhatnak meg? Vannak olyan dolgok, amiket szavakkal kimondva lehetetlen lenne kifejezni. Vannak dolgok, amiket ha elmondunk, újra valósággá fog válni. És komolyan, az én helyzetemen nem lehet segíteni. Maximum felírni nekem valami hülye gyógyszert vagy akármit. Halkan sóhajtok egyet magamban. Kinyitom és rábámulok az előttem álló tanára, miközben úgy szorongatom a poharamat, mintha az életem múlna rajta.
– Egyetek csak nyugodtan… lehet nekem sem ártana lefoglalnom magam valami mással, vagy legalábbis azt a marha nagy számat.
Erre egyszerűen már tényleg nem tudok magamon semmit irányítani. Elfog valami remegés, és elveszítem a józan eszemet, mert annyira, de annyira csak olyanra tudok gondolni. Minden egyes szavukkal csak olyanokat tudnak mondani, ami gusztustalan. Elborul az agyam és a következő pillanatban már azt látom, hogy a poharam üres és minden tartalmas Sagen landol. Sőt, talán Lup is kaphatott belőle. A köd visszahúzódik, és én csak állok ott, és nézek, mint bárány az új kapura. Erősen beleharapok a számba, ahogy a végeredményt nézem.
- Én... nem úgy... - kezdek el habogni, és legszívesebben elsüllyednék. Remek megint ülhetek órákig majd McGalagony irodájában, és halgathatom, hogy ő mennyire próbál nekem segíteni. - Sajnálom! - mondom aztán és hevesen hátrálni kezdek.
|
|
|
|
|
11
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Gyengélkedő
|
Dátum: 2020. 07. 08. - 13:50:00
|
előzmény
Lup január;2001 .~.~.one more light .~.~.Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket. a félelem most kék színű
Ahogy leereszkedünk a kötélen át egy szerencsére nyitott ablakba, és kiérünk afolyosóra megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy egyelőre nincsen itt senki. Most van a nyugis időszak, amikor mindenki vagy fürdik, vagy a klubbhelyiségben henyél, a vacsi után már csak a vonuló prefektusokkal, a tanárokkal és Friccsel kell számolnunk. Az egyész így úgy néz ki, mintha egy videójáték lenne, ahol ki kell kerülni a csapdákat és az ellenséget, mert ha észrevesznek akkor game over.
Szeretek játszani, a kisvárosban volt is egy játékterem ahol különféle arcade játékok és egyéb dolgok voltak. Ott játszottam a barátaimmal, vagy néha apával. A gondolatra elkámficsorodom. Apa halálára igyekeztem eddig a lehető legkevesebbet gondolni, valahogy mélyen eltuszkolni magamba, mert ha szembenéznék vele csak még több vöröset látnék, még erősebb lenne a fájdalom, még rosszabb lenne minden egyes emlék, amik elfognak kísérni egész életemben. Lehunyom a szememet és megvárom, míg Lup is mellém ér. Próbálok megnyugodni, és legyűrni magamban a rosszat. Halkan sóhajtok, majd a kék lány felé fordulok suttogva.
- Már nincsen sok hátra, a következő kanyarban van a Gyengélkedő... Remélem minden fekvő diák kellően ki van ütve, a Madame nyugtató nagyon erősek... Szóval kevesen fognak majd...kéken látni - mondom letört hangon. Még mindig nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van a dolgot illetően, mert az egész az én ostoba hibám és az én buta pánikrohamom miatt van.
- Egyébként... - kezdem suttogva, hogy azért ne némán vonuljunk egymás mellett - legalább történt valami izgalmas... mostanában minden olyan semmilyen... - Leszámítva persze azt a halott Hollóhátas lány esetet, Halloweenkor.
Éppen elértük volna a forduló, amikor megjelent előttem Mrs. Norris, és rákezdett valami szirénázó hangra. Hogy mennyire utálom ezt a macskát. Biztos van 100 éves, mivel eteti Frics? múgy is miért nyávog, még nincsen takarodó. Rámordulok a macskára, majd megragadom Lup kezét hogy sietősebb léptekkel menjünk a Gyengélkedő felé. Remélem ez a nyávogás nem kinevetés féle volt.
|
|
|
|
|
12
|
Múlt / Déli szárny / Re: Rúnatorony
|
Dátum: 2020. 07. 07. - 10:04:16
|
Sage Bolton és a többiek június;20 Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Fogalmam sincsen mi történik velem. És hiába várnám a válazsokat mondjuk Luptól, vagy Merlinre, Bolton professzortól, úgy tűnik ők is éppen azon vannak, hogy nem tudják eldönteni: tudat hasadásom van, és két személyiségem lett, vagy csak szimplán megőrültem. Pedig még nem is ittam semmilyen alkoholosat. Szóval bocsi, a válaszokat én magam sem tudom. De azért valami kis bizonytalan mosolyt kierőszakolok magamból, hogy igazából semmi baj nincsen. Mert végül is az, hogy megőrültem tény. De legalább nem olyan őrült vagyok, mint mondjuk bármelyik halálfaló, vagy valami kattant.
Tavaly nyár óta azt hiszem határozottan elvesztettem önmagamat, de valami egészen pici józanul maradt részem már ki szeretett volna törni ebből. Úgy értem az olyanból, hogy minden férfinak pánikolva neki esek, vagy rosszabb esetben lánynak, és a végén ő is kék lesz, mint Lup. De persze nyilván nem vertem Lupot kékre, csak egy rossz bájital a kaktusztüsék ellen...Mindegy, mindegy. Muszáj kierőszakolnom magamból azt, hogy ne tépjek meg senkit. Pláne nem megint professzorokat. De persze tudom, hogy ez nem fog menni varázsütésre. Gondolom azért vannak dolgok, amiket se az agyam, se a testem nem tud helyén kezelni, abból meg gondolom megint valami katasztrofális sülne ki.
De akkor is fura volt pont őt magam után cibálni, de inkább feladom a miérteket, és csak cselekszem úgy, ahogy az eszembe jut, olyan nagy vehemenciával, mint ahogy régen is csináltam.
– És gondolom a körte a kedvenced – jegyzi meg Sage, mire hevesen bólogatok, miközben benyomom a féket az egyik összecsokizott asztalnál. Egy picit fintorgok,ami nem a koszos terítőnek szól, hanem a csokinak. Nem kedvelem az édes dolgokat.
- Aham. Bár nem szeretem azt ha valami édes, körtében tűrhető - veszek kezembe egy poharat és összevont szemekkel pislogok Sage és Lup felé. Régen annyival lazább és közvetlenebb voltam minden fiúval, de most hirtelen azt se tudom még mit kéne mondanom. Vagy kérdeznem. Vagy bármi. - Öööö. Egész érdekes ez a buli - pislogok körbe aztán a tömegen, miközben megint valami Sagnek présel. Nem, még nem pánikolhatok be, nem ő ráncigált magához, nem ő erőszakolja a testem az övéhez. Szóval nyugalom, nyugalom.
- Nos, meg is van, amit annyira kerestünk. Na, milyen? Ha finom, kérek egy kóstolót valakitől - erre csak eltávolodom tőle és nagyokat pislogva meredek fel rá, miközben Lupra is rápislogok, aztán csak sikerül valamit kinyögnöm.
- Nem rossz... De milyen kóstoló? - bukik ki a kérdés, de aztán nagy nehezen rájövök, hogy nem olynféle kóstolóra gondol, mint ami azon az éjszaka történt velem. Erre azért egy picit megnyugszom és az ujjaimmal sem kapaszkodom görcsösen a poharamba. Jesszusom, hogy nem tört szét a markomban? - Ó. Ööö. Tessék? - nyújtom felé a poharamat kissé vonakodva, miközben a kijelentésem is inkább kérdés felé hajlik. Csak nem fog beleköpni valami party dogot vagy ilyeneket. De azért igyekszem nem ellenségesen pislogni felé, úgyhogy inkább lesütöm a szemem, és a tornacipőm orrát kezdem vizsgálgatni.
|
|
|
|
|
13
|
Múlt / Déli szárny / Re: Rúnatorony
|
Dátum: 2020. 06. 25. - 11:24:41
|
Sage Bolton és a többiek június;20 Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Tisztában vagyok vele, hogy az ember nem változhat vissza ugyan azzá, aki eddig volt.Bizonyos dolgok örök repedést hagynak benne, amiből időről időre kibuggyan a vér, és elönt és minden megint vörös és fekete lesz. Félek attól, hogy nem tudom tartani magam, hogy egyszer csak ennyi és csak belehullok a téboly sötét örvényébe, amiből felfelé nem vezet az út, csak gyre jobban aláhullok. És nem segít ezen semmilyen mugli orvos, vagy gyógyszer, és semmilyen varázslat vay bájital. Akkor nem lenne ennyi őrült itt sem. Én pedig minden porcikámmal ellenezek, hogy őrült legyek. Meg akarom magam tartani, azt a kis halovány darabkát, ami belőlem marad. És talán egy nap. Egy nap megint meglátom azt a lányt a tükörben, aki voltam.
De a gyomrom csak összezsugordoik, ahogy Sage közelebb lép hozzám, én meg akartalanul is hátrálok, de képtelen vagyok elrohanni, mert valami hülye dolog megragad benne. Pedig nem kéne hagynom, hogy pont benne ragadjon meg valami, hogy belekeveredjek valami elképesztően nagy hibába. De a kíváncsiságom most erősebb, mint a félelem, ami megint vörös kezekkel szorítja a torkomat, így egyelőre nem rohanok el sikítva előle.
– Egy kis körtés pohárkrém akad valahol – erre hümmögök egyet és összefonom magam előtt a kezemet. Rendkívül kellemetlen amúgy ez, mert bármit teszek, bárhogy is cselekedem az úgyis neki esne rosszul. De nem mintha nekem nem esne rosszul itt minden, a taposó tömeg, a tülekedés, és eleve maga a tény, hogy csak besodródtam, mint egy darab falevél.
- hát ha csak az van... jó az is - pislogok fel rá,és elkapom véletlenül a tekintetét, ahogy tanácstalanul pislog rám. Valahogy én is ugyan ilyen szemekkel pislogok rá, és még mindig nem tudom mi az ami annyira más, hogy nem szaladtam el az előbb rikácsolva. Talán a hangja? Eddig mindenkinek a hangja olyan erőszakos és durva volt, de az övé nem.
Aztán egyszer csak valami nyurga szőke paraszt nekemjön én meg úgy érzem repülök, zuhanok le a földre, hogy aztán ott megint szétszedjen valamelyik vörös kéz, és a rémkép olyan eleven, hogy mint valami kőbálány úgy dermedek meg Sage mellkasának zuhanva. Észre sem veszem mennyire görcsösen kapaszkodok valakibe, vagy valamibe, lehet pont a tanáromba, és már megint ott van az a reszketést ami egyre csak erősödik, miközbe igyekszem nem kitrni teljes pánikba.
– Jól vagy Sally? – hallom meg Lup hangját, és közben igyekezek összekaparni magam annyira, hogy valami lassú bólogatásfélét sikerüljön produkálnom, de a válasz nem jön csak Sage felől.
- Persze, hogy jól van, hiszen elkaptam még éppen időben.
Még időben. Valahogy eddig ez a valaki épp időben érkezik és ment meg dolog kicsit elkésett. Talán ha a vezetékes telefont nem vágják el aznap, ki tudtam volna hívni a rendőröket. Talán ha időben kiértek volna a mentősök még meg lehetett volna menteni apát. Igazábl nem akarok hazamenni, mert bár mind a ketten börtönben rohadnak, az árnyékukat ott hagyták a házban. Mindenhol ott hagyták az árnyékokat. És nem csak én láttam őket, hanem anya is.
- Tökéletesen jól vagyok, Lup. Tényleg. Remélem te is megvagy... Örülök, hogy nem vagy már kék - teszem hozzá, pár napja még itt-ott még voltak rajta kék foltok, kicsit nehézkes volt eltűntetni róla a mellékhatást. De azt hiszem azóta nem hajigálok mindenkire kaktuszt... olyan gyakran.
Aztán csak összeszedem magam és kisimítok valami nem létező rámcot a farmeremen.
- Épp valami körtéset keresünk, kérsz te is? - nézek Lup felé, majd észre se veszem, hogy közben húzni kezdem magam után Sage-t. - Otthon van gyümölcsösünk, tele volt egy időben minden fa mindenféle gyümölcsökkel - magyarázom csak úgy, hogy eltereljem a saját figyelmem is attól, hogy émelygek, és a tanárét is.
|
|
|
|
|
14
|
Múlt / Déli szárny / Re: Rúnatorony
|
Dátum: 2020. 06. 17. - 17:21:19
|
Sage Bolton és a többiek június;20 Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Amikor a tél folyamán pofán gyűrtem Fawcett professzort, azt hittem mindennek vége. Úgy értem kicsapnak, meg nem tudom. Igazábólborzasztóan kellemetlen és kínos volt az egész, hogy ennyire el tudtam veszíteni az önuralmamat a pániktól. Régen nem ilyen voltam, régen nem féltem, régen tudtam bátor leni, tudtam győzni. De most nem tudok,minden nap úgy érzem elveszítem a meccset, és ez egyre jobban fáj. Pedig tudom, hogy össze kéne szednem magam. Apa sem örülne, hogy ha így látna. Lehet még össze is szidna, hogy szedjem össze magamat. De már nincs hangja, se teste, se szelleme. És néha úgy érzem nekem sincs azóta az éjszaka óta, amikor minden annyira vörös lett és vérszagú. De nem akarok többet félelemben élni, nem akarok minden alkalommal hányni, vagy sikítani. Ezt határoztam el magamban, és minden porcikám és elmém őrült visítása ellenére én megpróbáltm nem megkattani ebben a félévben. De mint mondtam minidg veszítek, de mostanra van anyi erőm, hogy ne csapjak káoszt az iskola közepén. Hogy aztán elrohanva remegve keressek egy csendes zugot és angedjem, hogy beborítson megint a vörös köd. És talán eljutok odág, hogy azt mondjam. Már annyira nem fáj. Már annyira nem vagyok rosszul. Talán egyszer megint győzhetek, győzhetek önmagam felett.
Csak a szokásos céltalan lődörgésemet töltöm el, magam sem tudva, hogy hová tartok és milyen célból. De nem is igazán érdekel. Szeretnék volna csellón játszani, hogy a hangok elvigyenek messze innen, egy erdőbe, mezőre, de elszakadt az egyik húr, és újat kell vennem. Legalább nemsokára vége ennek az évnek is, hogy aztán hazamenjek és anyámmal undorodva nézzük egymást egész nyáron, a birkák nélküli üres csendben, ahol nem szöszmötöl apa a távolban valamit. Aztán valahogy egyre nagyobb lesz a tömeg én meg mindenféle diákok közzé szorulva besodródom a Rúnatoronyba. Szinte diákok vannak mindenhol, a tornyot belengi a szendvicsek és a puncs édes illata, és akkor meghallom azt a hangot.
– Köszönöm mindenkinek, aki ma este eljött. Most nyilván nem fogok egy órás beszédet tartani. Csak annyit mondok, hogy érezzétek jól magatokat, mindenből vegyetek. Egyetek és igyatok! Jó szórakoást!
Jó, szóval ez az a hely, ahova nem akartam keveredni. Rendben, ksözönöm, viszlát, agyő, már itt sem vagyok. Nem akarok semmiféle bulit, semmilyen embertömegben, semmilyen szoknyapecérfejű tanárral. Amúgy is az összes ilyen buli úgy végén mindig megerőszakolnak valakit.
Hol az ajtóó, ajtó, ajtóóó...
Nehezen tányomakodom magam a tömegen, közben valami lötty a farmernadrágomra cseppen, meg valakibe beleakadt a hajam, de csak megyek tovább, és már majdnem el is érem az ajtót, amikor természetesen Bolon elémtoppan. Remek. Nyugalom, ne hányd le. Minden esetre hátráltam egy lépést.
– Sally, ugye nem akarsz máris lelépni? - De pont ez a célom, csak a tanár úr éppen megakadályoz. Ezt azonban nem mondom ki, csak megvonom a vállam inkább, majd a sportcipőmet kezdem el bámulni. – Van puncs, meg süti, szerintem találnál egy csomó mindent, ami kedvedre való. Ugye maradsz? - Fellesek az arcára, majd vissza a földre. Oké, eddg nagyon jó vagy Sally, nem hánytál. Vajon ha kinyotom a számat fogok? Megköszürölöm a torkom, majd összekulcsolom a hátam mögött a kezemet.
- Na jól van. De csak akkor ha van monjduk körte. Vagy valami gyümölcs - dünnyögöm.
– Ez nem egy olyan tombolós buli, szerintem élveznéd… és ha akarod végig melletted leszek, nem kell mással beszélned…
Nem is tudom melyik eshetőseég a rosszabb. Vele maradni, vagy csak elvegyülni, hogy aztán tényleg minden random srác megpróbáljon megdönteni. Tudom, hogy nem reális, de ez annyira bele van gyökerezve a bőröm alá, hogy ha csak rájuk nézek is azt látom, mit akarnának velem tenni. És ettől annyira undorodom.
- Ha önt nem zavarja a társaságom, akkor felőlem - vonom meg a vállamat ismét. Igazából gőzöm sincsen mit lehet egy tanárral beszélgetni, főleg vele, mert még az óráját sem vettem fel. Aztán megindulok a kajás asztal felé, hátha van legalább valami gyömölcs. De alig teszek pár lépést, valami nálam jóval magasabb diák valahogy nekem jön és én egyenesen belezuhanok Sagebe.
|
|
|
|
|
15
|
Karakterek / Sally Sykes / Re: A félelem kávé illatú
|
Dátum: 2020. 06. 01. - 16:19:14
|
előzmény
akitől a legjobban félek január;2001 .~.~. Look into my eyes, it's where my demons hide .~.~.Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra. a félelemnek kávé illata van
Fogalmam sincs mi történik, csak minden vörös, és ez megfojt. Belekúszik az elmémbe, és nem látok semmit, csak érzem a vörös szín szagát. És nem látom apát. Nem látom a házat, ahol felnőttem, a falut.
De helyette érzem, ahogy minden kéz,ami hozzám ér megnyomorít. Érzem az ő testük melegét bennem, érzem az undort és a hányást. És mégis a vörös ellenére a tudatom a sötétségbe süpped, bele az álmatlanságba, hogy aztán amikor kinyitom a szemem, rettegve nézzek közbe, és csak az az egy kérdés lüktet bennem:
Mi történt velem? Mit tettek velem?
De ahogy lassan kitisztul a kép, csak a Gyengélkedőt látom, ahogy Madam Pomfrey aggódva felém magasodik, miközben engem tanulmányoz. És érzem, ahogy a mellkasom a pániktól és az idegességtől fel-le mozog. Észreveszem a professzort is, aki messzebb áll tőle, és kiszúrom a sebét a száját, mire kétségbe esek. Mert tudom, hogy én okoztam. És ez borzasztóan nyomaszt.
- Jól, van minden rendben van, Miss Sykes - próbál megnyugtatni a javasasszony, de a szavak most csak lecsillapítják a hullámokat, de tudom, hogy a vihart nem kergette el. És tudom, hogy nincsen minden rendben velem.
Inkább csak megfogom a takarót és alaposan elém húzom, hogy csak az orrom és szemem látszódjon ki alóla, miközben összehúzom magam ültemben.
- Nagyon... sajnálom... Fawcett professzor úr - motyogom szinte alig hallhatóan. Igazából nem izgat, hogy levon pontot. Vagy bármit. Csak az, hogy fog-e valamit csinálni velem, ha egyedül leszek. Mondjuk megbüntet. Ettől még jobban megijedek és reszketni kezdek.
- AZt hiszem hozok egy kis idegnyugtatót - sóhajt fel a Madam, majd ellép mellőlem, így legnagyobb rémületemre egyedül maradok már megint a professzorral.
Egy ideig csendben gyűrögetem a takarót az orrom előtt, majd megszólalok.
- Ezt... kérem ne vegye... személyesnek... - motyogom, majd leszorítom a szemem.
Igyekszem elüldözni a rémképeket, amik egyfolytában marnak, és tépnek belül, igyekszem elképzelni, hogy már vége van. Hogy már nem bánthatnak, mert a börtönbe ül mind a három, de ebben sem találok vigaszt. Mert megölték az apámat. És meggyötörték az anyám. és képtelen vagyok azt a helyet otthonnak hívni. Mert az már csak egy ház. Két emberrel, aki a saját és a másik testétől is undorodnak.
Újra ránézek, ésa számat rágcsálom. Most már elmehet, nem? el fog menni ugye?
Ugye nem támad rám?
|
|
|
|
|
