 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 7
|
|
2
|
Általános / Játékkuckó / Re: Kívánsággömb.
|
Dátum: 2021. 01. 11. - 21:29:55
|
Egyszer biztosan megeszi, ha más nem, fogd be az orrát és tuti kinyitja a száját!
Bárcsak a tanulás mellett lenne időm élni is. |
|
|
|
|
5
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Csillagvizsgáló
|
Dátum: 2021. 01. 06. - 16:44:42
|
koccintsunk a…
to: Sophie
2001. december 31 – 2002. január 1.
Úgy vártam már, hogy végre kettesben lehessünk. Az elmúlt hetek valószínűleg mindkettőnknek túl sűrűk voltak, hogy a kapcsolatunkat normálisan megélhessük. Az állandó tanulás mellett Teddy is állandóan rám talált, hol levélben fenyegetett meg, hol csomagokat küldött mindenféle furcsa tárgyakkal. Mivel megvolt a gyanú, hogy ezek átkozottak, leadtam őket McGalagonynál. Már nagyjából tisztában volt a helyzetemmel a félév eleje óta, így nem is kellett olyan sokat magyarázkodnom a dologgal kapcsolatban… sőt biztosított, hogy ezekről az esetekről beszélni fog az iskolában dolgozó aurorokkal.
Nem bíztam a minisztériumban, így az embereiben sem különösen, mégis kapóra jött, hogy minden sarkon van egy-egy auror. Roxmortsban nagyjából esélye sem lett volna Teddynek, hogy feltűnés nélkül nekem essen. Tudtam nagyon jól, mit akar, visszarángatni a régi életembe, hogy lopjak, betörjek és minden hasonló. Talán néha-néha elemeltem pár apróságot, de nem volt tervbe véve, hogy ez hosszútávon így maradjon. Én készen álltam megváltozni Sophie mellett. Ezt pedig csak tovább erősítette, mikor szó szerint a karjaimba vetette magát. Az ő energiája rám is jó hatással volt, olyan örömmel vontam magamhoz.
– Véégree – bólogatott ő is. Éreztem a leheletét a nyakamon, amibe egészen beleborzongtam. Tényleg alig vártam, hogy kettesben legyünk végre. – Már megint nagyon menőn nézel ki Teddy. – Újabb puszi érkezett, így esélyem sem volt lényegében elpirulni a bóktól. Nem, mintha szokásom lett volna, de Sophie-tól hallani egészen más volt. Jó ideje tudtam, hogy meg sem érdemlem őt, ilyenkor pedig, mikor az a meleg érzés rám talált, amit a szavai, az apró kis kedvességei váltottak ki, még inkább erősítették ezt. Nem véletlenül akartam érte jobb ember lenni. Elengedni nem akartam, így hát nekem kellett változnom a kettőnk jövőjéért.
– Közel sem olyan menőn, mint te, vöröske – simítottam végig a tincsein még egyszer, majd éppen csak annyira léptem távolra, hogy láthassa a kilátást. A felhőtlen égbolt és a növekvő hold látni engedett megannyi csillagképet. Egy-két olyat, amit én magam is felismerhettem, aki nem éppen szakértő a témában. Többek között az Asztronómia sem volt az erősségem.
– Aanyira szép ez a hely – bújt közelebb, én pedig csak végig simítottam a hátán.– Nagyon hiányoztál ám, Teddy Jones, úgyhogy jövőig el se engedlek – vigyorodott el. Ez is olyan bájos, Sophie-s arckifejezés volt.
– Akkor ülj le! – Mutattam a korábban leterített pokrócra. A pezsgőspoharakban ott volt a cukorpálca, de még bőven volt annyi ital, hogy ezt bármikor újra tölthessük. Állítólag a nyalókától kicsit édesebb lesz, ami talán egy lánynak jobban ízlik. Na meg ott voltak a csillagszórók is, amiket majd együtt meggyújthatunk.
Megvártam míg helyet foglal, majd közvetlenül mellé huppantam le én is, hogy aztán felé nyújtsam a poharat. A sajátomat meg is kevertem a cukorpálcával, mintha csak egy kávé lenne.
– Mi történt veled, mióta ilyen furcsán nincs időnk egymásra? – kérdeztem, igazából örültem volna, ha valamit mesél. Érdekelt, mi történik vele, hiszen egyre kevesebb a közös óránk, a közös tanulási időnk., a közös tanulási időnk.
|
|
|
|
|
6
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Csillagvizsgáló
|
Dátum: 2020. 12. 29. - 17:48:31
|
koccintsunk a…
to: Sophie
2001. december 31 – 2002. január 1.
Nem reménykedtem olyasmiben, hogy a karácsonyt együtt tudjuk tölteni Sophie-val. Már csak azért sem, mert neki volt családja, nekem pedig nem… ahhoz pedig nem éreztem magam elég felkészültnek, hogy feldúljam az ünnepét, ráadásul bevállaltam némi munkát is. A Godrik egyik professzorának készítettem el néhány jegyzetet egy munka alatt álló könyvéhez. Tíz galleont adott, ami egy tizenhét éves kölyöknek már-már egy kisebb vagyon volt. Ezeket a pénzeket mind félretettem a jövendőbeli életünkre, amit Sophie-val közösen terveztem.
Éppen csak annyit költöttem, hogy a mai napra egy kis pezsgőt be tudjak csempészni a kastély falai közé, de még az ünnepekre is csupán édességet adtam neki. Ez van, erre telik, ha komolyan gondoljuk azt a Hertfordshire-ben való összeköltözést, én pedig nagyon is úgy gondoltam. Elkezdtem rendesen tanulni, be kellett jutnom az akadémiára, ha Sophie-val akartam tartani a tempót… így pedig a teljesíteményem is javulni látszott. Fredericet is igyekeztem elkerülni, amennyire lehetett, hogy ne legyen verekedés, meg bűntetőmunka.
A pezsgő durranással nyílt ki, ahogy a csillagvizsgáló hatalmas ablakánál leterítettem egy kockás plédet, és a ráhelyezett poharakat készültem megtölteni. Egy-két ötletet persze adtak a haverok, hogy „hogyan cserkésszem be Sophie-nak azt,” mert szerintük mekkora menő dolog magunkat átszexelni az új évre. Ezt egyelőre elvetettem, inkább csak örültem volna, ha végre rendesen beszélgethetünk… nem sok alkalmunk volt rá az elmúlt időszakban.
Már korábban becsempésztettem az egyik hugrabugos csajjal Sophie ágyára a pergament, amiben meghívtam ide ma este tízre. Mégis csak prefektus, nem tűnt volna fel senkinek, ha mondjuk meglép, én pedig könnyen megoldottam, hogy láthatatlanul elslisszoljak az aurorok mellett… bár egy részem reménykedett, hogy ma éjszakára egy kicsit azért ők is felengednek. Minőségi időt akartam a barátnőmmel tölteni így jó néhány hét elteltével.
A pezsgő aranyszíne megtöltötte a poharat, ellepte a beledobott cukorpálcát a háromnegyedéig. Tökéletesen ünnepinek tűnt, akár csak azok a csillagszórók, amiket Zonkónál vettem. Semmi extra, a legolcsóbb darabok voltak, az egyik lilán, a másik zölden fénylett. Megigazítottam a poharakat, nem akartam, hogy nyálas legyen vagy ilyesmi… mondjuk valószínűleg pont addig lesz az, míg kellően be nem rúgok a pezsgőtől. Az én testemnek ennyi aztán bőven elég is lett volna, ha italozásról van szó. Nem reménykedtem olyasmiben, hogy Sophie esetleg elnéző lenne, ha berúgnék a közösen töltött esténken.
Beletúrtam a hajamba, hogy kicsit helyre rázzam a fekete tincseket. Aztán persze rájöttem, hogy az is túl nyálas, ha kirittyentem magam, szóval áttúrva a szálakat, inkább kócosra varázsoltam a frizurámat… mint aki szó szerint nem is készült. Lazának akartam tűnni, pedig nagyon-nagyon hiányzott. Már régen öleltem meg, régen éreztem az illatát és a tincseket az ujjaim alatt.
Ahogy meghallottam a felfelé vezető, meredek lépcsőkön a lépései visszhangját, felemeltem a pálcámat és egészen elhalványítottam a torony fényeit, hogy jobban látszódjanak a csillagok. December ellenére ma egészen tiszta volt az égbolt, szép látványt nyújtottak az apró, ragyogó pöttyök és a hold halovány fénye. Alig, hogy felért és megpillantottam a vörös tincseket, közelebb léptem, hogy megfogva a kezét vonjam magamhoz.
– Végre… – súgtam és úgy öleltem, hogy az arcomat a hajába tudjam fúrni. Mélyet szippantottam az imádott illatból s egy pillanatig el sem engedtem. Most voltak a helyén a dolgok, vele a karjaimban.
|
|
|
|
|
14
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Jóslástan terem
|
Dátum: 2020. 10. 16. - 10:48:02
|
ez meg mi ez?
to: Issa, Sophie és mindenki más
2001. október 1.
11 óra
Issa pontosan annyi reményt fűzött a jósláshoz, mint én. Nem volt semmiféle látóképességem és ez bizonyára hamarosan Indiának is fel fog tünni… vagyis Miss Zayathrinak. Azt hiszem ez volt a neve, de elég nehezen tudtam komolyan venni, miután számomra leginkább az a nőci volt, aki megjósolt Florean Fortescue Fagylaltszalonjának teraszán ülve, hogy bizony van egy nővérem. Az információról egyelőre nem tudtam persze eldönteni, hogy igaz-e… de, hogy pont egy ismerős arcba botlok a suliban, az azért meglepő volt. Jobban kellett volna figyelnem az évnyitón, így akkor most nem ért volna ekkora meglepetés.
– Szia Teddy… Igen, emlékszem én is Rád… utólag is szeretném elnézésedet kérni az eset miatt… ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét és nem jósoltam volna neked kéretlenül – mondta, bár számomra teljes mértékig felesleges volt a bocsánatkérés. Nem nehezteltem érte, nem ő volt az oka, hogy felzaklattak azok a dolgok, amik a családommal kapcsolatosak. Már csak rájuk gondolni is elég nehezemre esett, ezért is próbáltam meg mindent megtenni, hogy ne jussanak eszembe. Ha kellett verekedtem, ha kellett a tilosban dohányoztam, ha pedig ez sem volt elég, akkor visszabeszéltem a tanároknak.
– Nem kell bocsánatot kérned… kérnie… – köszörültem meg a torkomat és próbáltam elnyomni elmém legmélyebb bugyrába, hogy akkor eléggé megnéztem Indiát, megállapítva, milyen jó nő. Azt hiszem, ezen a helyen ez már nem helyén való, főleg, hogy talán most már csak Sophie-t kéne nézegetnem. Így egyetlen fürkésző pillantás után, inkább a vörös tincseket kezdtem el fürkészni.
Sajnáltam kicsit, hogy nem Sophie-val kerültem egy párba, de Issa mellett valamivel amúgy is könnyebb volt kevésbé komolyan venni a feladatot. Így hát, elszakítottam a tekintetem az imádott szeplőktől és inkább kiittam a saját csészém tartalmát, megígérve, hogy nem jósolom meg Issa halálát a teafűből. A sajátomat áttoltam neki az asztalon.
– Kérlek benneteket, hogy csak azután keressétek meg az ábra jelentését a listában, amikor azt biztosan láttátok. Nem szeretném, hogy az értelmezés bezavarjon benneteket a jóslás folyamatában. Bármilyen kérdéssel forduljatok hozzám bizalommal. Például ha olyasmit láttok, ami nincs a listán. Vagy ha egyszerre több ábrát is felfedeztek, melyek jelentését nehezen tudnátok együtt értelmezni – magyarázta India, miután egy pálcaintéssel kiosztotta a pergament. Nekem lényegében remek ötletet adott ezzel a megoldásra. Nem gondoltam, hogy bármit bele tudnék látni ilyesmibe. Főleg, hogy amúgy teljesen máshol járt az eszem, hol Sophie-n, hol a tanárnőn… hol meg azon, hogy óra után meg kell vernem Fredericket, ami még egy hatalmas hisztériához is vezethet a tanári kar részéről. Oké… talán nem most kéne kirúgatnom magamat, hogy végre van valami jövőképem és nem, ezt nem a jóslásra értettem.
– Miért szerinted hogyan működik ez? – Kérdeztem vissza és az ázott levélkupacra pillantottam. Hát az én elmém pont annyira volt, tiszta, hogy semennyire. De azért szuggeráltam a formát. Hümmögve pillantottam a listára, elolvasva annak a tartalmát, hátha valamelyikről beugrik valami. – Hm… remélem van báli ruhád, öregem… – mondtam, ahogy megpróbáltam egy arcot belelátni a teafűbe. – Ott az orra… nem… nem az a szeme! – Mondtam kicsit idétlenkedve.
|
|
|
|
|
15
|
Múlt / Északi szárny / Re: Konyha
|
Dátum: 2020. 10. 14. - 11:59:55
|
kérlek ne utálj
to: Sophie
2001. szeptember 2.
outfit
El akartam mondani Sophie-nak a terveimet, a dolgokat, amiket el akartam küldeni neki levélben a nyáron… és amiket nem mertem. Nem csak azért, mert féltem, hogy eljön és bajba kerül. Egyszerűen csak attól tartottam, hogyha levelezni kezdenénk, csak még jobban hiányozna és felrúgnék mindent, hogy vele legyek. Csakhogy kellett a pénz, hogy együtt legyünk majd a Roxfort után Hertfordshire-ben.
– Úúúú, építészet. Az olyan menőn hangzik. Szerintem nagyon illik hozzád – mondta lelkesen. A hangja egészen meghatott, annyira hogy éreztem, kissé megremegek. Le akartam nyűgözni azzal, hogy nekem is vannak jövendőbeli terveim s nem akarok arra a sorsra jutni, mint Teddy. Nem akartam elcseszni az életemet, amit Sophie-val is tölthetnék. Talán nagyszavak ezek tizenhét évesen, de mindennél jobban ragaszkodtam hozzá. Úgy simultam bele a tenyerébe, hogy ezt akár észre is vehette. – És nem vagy olyan mint az a goromba bácsi. Már most is normális kamasz vagy.
Elmosolyodtam. Tudtam, hogy nincs így. Sok mindenen mentem át, sok embernek vettem el a pénzét, sokakat vertem meg és mindenkinek keresztbe tettem csak azért, mert Teddy rám parancsolt. Olyan voltam, mint ő… engedelmeskedtem a névnek, amit viseltem. Inkább nem is mondtam rá semmit, csak tovább tereltem a szót a Roxfort után időszakra.
– Úúúhh az annyira jó lenneee. – Meglepett, hogy ilyen gyorsan és ilyen egyértelműen reagált le. Nem bírtam ki, kicsit magamhoz húztam örömömben. – Majd keresek valami munkát Roxmortsban, hogy gyűjtsünk rá. Már most várom, hogy egyetemisták legyünk. Meg kéne tanulnom főzni, azt hiszem nem kéne az első héten éhen halnunk... Remélem Tarzan nem fogja megenni a te ruháidat is mondjuk...
Na jó. Ebből a szórengetegből azért elég egyértelmű volt, hogy Sophie rápörgött a témára és őszintén örültem neki. Aztán persze zavarba is jött, mint az szokása. Finom puszit nyomtam az arcára, majd az órámra pillantottam. Nekem bizony már a hálókörletben lett volna a helyem, különben a barátnőm… akarom mondani a komoly prefektus megbüntet.
– Szerintem a házimanók szívesen segítenének neked – válaszoltam és felálltam a székről, egy ideig a karomban tartva Sophie-t, majd őt is szépen a lábára állítottam. Olyan finom voltam vele, mintha törékeny lenne… de azért érezhette, hogy a nyáron sokat erősödtem, még ha a magasságom meg is rekedt ezen a törpe méreten.
– Mennem kell, hogy ne büntess meg… – mondtam és odahúztam egy hosszú csókra. Óvatosan túrtam a hajába, hogy még jobban érezzem. Hihetetlen volt egy ilyen nyár után újra a karjaim között érezni őt. Hosszan szívtam be az illatát, majd nagyot sóhajtottam, hogy el tudjam engedni. Nehéz volt, de tettem hátrébb egy lépést.
– Vigyázz magadra a folyosókon – kacsintottam rá, majd nagy lépésekkel, elindultam kifelé. Nem szerettem volna visszafordulni és agyára menni azzal, hogy szívem szerint még háromszázszor megcsókoltam volna… vagy még többször. A lényeg csak volt, hogy érezzem az érintését a testemen.
KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT! |
|
|
|
|