 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 5
|
|
2
|
Karakterek / Blaire Montrego / Re: Dragonstone
|
Dátum: 2024. 10. 15. - 08:58:26
|
every creature has its weak points Csak remélni mertem, hogy az empátiámat nem érzékeli - tévesen szánalomnak, mert az igen távol állt tőlem. Az, hogy együtt éreztem vele, nem jelentette azt, hogy sajnáltam... Blaire nem volt az a fajta ember a szememben, akihez bármennyire is illett volna az elesett mártírszerep.
Mivel a boszorkány nem kommentelte a megjegyzésemet, tovább siklottunk az én itt létem okaira. Ez egyébként egy olyan téma, amiről bármennyit és bármekkora lelkesedéssel képes lettem volna beszélni, de nem akartam Blairet untatni, még véletlenül sem, ezért is örültem, hogy hamarosan már az ő hivatásáról ejtettünk szót. Ilyen öntudatos, eszes boszorkányt, aki ennyire szemtelenül fiatal... talán még nem is ismertem. Kicsit elszégyelltem magam, amikor azon kaptam magam, hogy miközben a divatszakmáról és a lovakról beszélt, alig bírtam levenni a szemem meggypiros ajkainak különösen bájos ívéről, no meg a csillogó, ezüstös szemeiről. Hirtelen zavarba jöttem az egész helyzettől... elvégre mégis milyen gáz az, ha egy magamfajta, negyvenhét éves sárkányidomár vonzónak talál egy huszonéves boszorkányt? Reméltem, hogy nem vette észre a tekintetemet. Nem volt rám jellemző, hogy ilyen fiatal boszorkányokat vizslatok, és nem akartam, hogy creepynek vagy perverznek tartson. Gyorsan a poharam felé irányítottam hát a pillantásomat, és igyekeztem visszaidézni az utolsó mondatát, hogy érdemben tudjak reagálni, ne csak hümmögjek itt, mint valami vadbarom.
- Khm... emiatt nem kell aggódnia, Blaire. A lovakra nagyon vigyázunk... a sárkányok bárányokat és kecskéket esznek, vagy amit vadon levadásznak... persze egy-egy rókával és nyúllal nem laknak jól, de szórakozásból azért lecsúszik nekik abból is egy- egy - rántottam meg a vállam mosolyogva. Belekortyoltam az italba, ami igazán erős és testes volt.
- Kifejezetten a kedvemre való. Nem túl erős...Bár azt hiszem még soha nem mondtam azt egyetlen italra sem, hogy túl erős. Köszönöm... - biccentettem Blaire felé, majd ismét belekortyoltam az italba. Hát igen, számos előnye volt annak, hogy ilyen nagydarab vagyok, az egyik példának okáért pont az, hogy pia nem egykönnyen döntött le a lábamról akaratom ellenére.
- Na és milyen volt itt felnőni? Gondolom, nem egy kalandban volt részük Mathiasszal ilyen vadregényes környezetben... - pedzegettem a múltat ismét, remélve, hogy ezúttal valami kellemesebb emlék jut majd Blaire eszébe, amiről van kedve mesélni.
- Nem hiányzik ez a nyers környezet néha a divatbemutatók elegáns világában?
Magam is meglepődtem ezen az elvont kérdésen, de már kiszaladt, nem lehetett visszaszívni. |
|
|
|
|
3
|
Karakterek / Blaire Montrego / Re: Dragonstone
|
Dátum: 2024. 09. 29. - 09:50:53
|
every creature has its weak points Kissé meglepett, hogy Blaire engedte, hogy elkaroljam, de ez mindenképpen a kellemes meglepetés kategóriába tartozott. Ez az eddigi benyomásaim szerint, minden pillanatban öntudatos, határozott, büszke boszorkány... most valahogy olyan törékenynek, védelemre szorulónak tűnt a számomra. Persze ezt a gondolatomat a világ minden kincséért sem vallottam volna be neki, de elmondhatatlanul jól esett, hogy bizalmat szavazott nekem. Még ha csak erre a kis időre is. Ahogy beértünk az impozáns épületbe, nem tudtam nem észrevenni, mennyire átszellemültté vált a Montrego lány. Talán ezért is próbáltam kicsit oldani a hangulatot ezzel a csipkelődő kérdéssel, úgy éreztem, Blairenek mosz szüksége van egy kis figyelem-elterelésre. A válasza aztán erre csak ráerősített. Bár semmit nem tudtam a Montrego házaspár halálának körülményeiről, egy apát és egy anyát elveszíteni sosem lehet könnyű... Az hogy Mathias és Blaire ilyen fiatalon kénytelenek voltak a saját lábukra állni, nos... egyrészt iszonyatosan nehéz és fájdalmas. Másrészről viszont olyan rátermettséget, erőt tud adni, amit semmi más. Persze véletlenül sem kívánnám azt senkinek, hogy ilyen áron erősödjön meg, avagy nőjön fel túl korán. Ami engem illett, elképesztő szerencsém volt a családommal. Bár mugli származású voltam, mindig támogattka, mindig mellettem álltak, és olyan szerető buborékban nőhettem fel, amit nagyon kevesen tudhattak a magukénak. A szüleim szerelme a mai napig olyan erős, mint a kezdetekkor, és Merlinnek hála az egészségükkel is minden rendben, amióta anyám leküzdte azt a szörnyen aggasztó betegséget néhány éve. Bele sem tudtam gondolni, mi lett volna, ha a betegség győzi le őt.
- Hmmm.... nagyon sajnálom a szüleit... Biztosan nehéz lehetett ilyen fiatalon teljesen önállóvá válni... - jegyeztem meg őszintén. Benne volt a pakliban, hogy ez a közvetlenség sok lesz Blairenek, de nem igazán aggasztott a dolog. Nem olyannak tűnt, mint aki nem tudja meghúzni a határait, ha nem akar velem beszélgetni, nyilván könnyedén megtalálja a módját, hogy lerázzon. Akkor legfeljebb megkeresem Mathiast, és átbeszélek vele pár dolgot. Nem voltam az a típus, aki magára veszi az elutasítást. Mindig is úgy voltam vele, hogy az élet túl rövid és értékes ahhoz, hogy felszínes dolgokkal pazaroljuk el, legyen az akár egy felszínesen végzett munka, vagy valódi értelem nélküli beszélgetés. Nem voltam a köntörfalazás embere, ellenben szerettem a valódi emberi kapcsolódásokat. Nyitottan vártam hát Blaire reakcióját, ha szeretett volna egy megértő vállat, szívesen lettem volna az a számára. Ha nem, azzal sem volt semmi gond. Most viszont rajtam volt a sor, hogy magamról meséljek.
- Pár hete vagyok itt, Mathiasnak segítek a sárkányok ide szoktatásában, idomításában. Hogy őszinte legyek, ez életem legjobb munkája, elképesztően gyönyörű ez a sziget... kész csoda, hogy a mi időnkben ilyen környezetben, szabadon élhetnek sárkányok. A bátyja egy igazi zseni, hogy kitalálta ezt a koncepciót. Ezek után talán nem meglepő, hogy egyáltalán nem érzem magam a rabszolgájának. Persze minden csak nézőpont kérdése - kuncogtam fel.
- Na és maga mivel foglalkozik, amikor nem sárkányokat hergel? Csak nem lovakat idomít? - kérdeztem mosolyogva. |
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Blaire Montrego / Re: Dragonstone
|
Dátum: 2024. 09. 18. - 16:51:23
|
every creature has its weak points Halvány poénom nem talált meleg fogadtatásra, de ezt egyáltalán nem bántam. Blaire Montrego akkor is üdítő jelenség volt, ha csak puffogott, szélvészként ment, és rám sem nézett. Hogy miért szórakoztam annyira jól, az őt cseppet sem foglalkoztatta, gondolom inkább azzal volt elfoglalva, hogy kitekerje a bátyja nyakát, amiért teljesen felkészületlenül érték a sárkányok. Alap esetben engem felvillanyozott a szárnyas fenevadak jelenléte, de maximálisan megértettem, milyen frusztráló tud lenni egy a semmiből előtűnő, lángcsúvát hányó, éles karmú, halálos varázslény felbukkanása. Hogy mindehhez még egy faragatlan sárkányidomár is társult, a hülye poénjaival, nos... ez úgy tűnik már végképp kiütötte a biztosítékot a Montrego kisasszonynál. Nem szívtam mellre, hogy láthatóan levegőnek nézett, inkább híven követtem őt a ház felé, megkockáztatva még egy gyenge poént, amire végül csak reagált a boszorkány. Ez azonban még nem volt minden... abban a pillanatban, ahogy Blaire kiejtette cseresznyeszín ajkain, hogy nem szándékozik újabb sárkánnyal találkozni, egy újabb példány tűnt fel a láthatáron, megrengetve a fákat és minket is.
- Azt hiszem ezt elkiabálta... - mosolyodtam el a helyzet iróniáján, ahogy Lilac suhanását figyeltem felettünk.
- Nagy érzékük van az időzítéshez - biccentettem a norvég tarajossárkány felé, ami egy fokkal nyugodtabb volt, mint Rubin, ugyanakkor Blairenek láthatóan mára már elege volt a sárkányok váratlan megjelenéséből, behúzta a nyakát, és ösztönösen belém kapaszkodott, ezért ha engedte, gyorsan átkaroltam, hogy érezze, velem biztonságban van. Ha nem volt kifogása ez ellen a néma gesztus ellen, úgy érezhette füsttel kevert erdőre emlékeztető illatomat, és a testemből áradó melegséget. Szándékom szerint egészen addig így mentem, míg elértük az ajtót, és csak akkor eresztettem el. Persze, jó dolog a pálca meg minden, de néha egy kis fizikai jelenlét többet ér, hogy megnyugodjon az ember. A házban egyébként olyan sokat még nem jártam, nem volt rá szükség, Mathiasszal inkább a birtokot jártuk, vagy a vendégházban iszogattunk, ha valamit át akartunk beszélni. Blaire után léptem be a házba, és miután ő ment a dolga után, be is zártam azt, nehogy újabb váratlan társaságunk akadjon. Errefelé nem a sárkányok voltak az egyetlen veszélyes varázslények, szóval nem ártott az óvatosság.
Mikor sikerült beérnem Blairet, érdeklődve kérdeztem rá:
- Na és hogyhogy csak így, megbeszélés nélkül hazarepült? Hirtelen sugallat? Sürgető honvágy? - biccentettem oldalra a fejem, remélve, hogy ezúttal válaszra méltat. De ha nem így történt, az is rendben volt, annyira bájos volt ilyen pokróc hangulatban is. A whisky ígérete csak hab volt a tortán. |
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Blaire Montrego / Re: Dragonstone
|
Dátum: 2024. 09. 11. - 09:47:41
|
every creature has its weak points Rendkívül mulattatott, ahogy felidegesítette magát a most már nem is olyan ismeretlen Montrego lány.
- Hohó, nahát! Ezek szerint maga Claire...ugye? - tettem rá még egy lapáttal, majd mielőtt még válaszolhatott volna, gyorsan elárultam az igazat.
- Csak vicceltem, nehogy lángra kapjon itt dühében! Tudom, hogy Blaire-nek hívják - nevettem öblösen, jóízűen. Gondoltam, hogy nem lesz túl mókás kedvében a leányzó egy sárkánnyal való találkozás után, de nem tehettem róla, muszáj volt ugratnom őt. Olyan magas gurkó volt ez, amit nem lehetett nem elütni. Mathias sokat ugyan nem mesélt még a húgáról, csak a nevét, és hogy a Roxfort után majdhogynem beutazta a világot. Ehhez mondjuk én is tudtam kapcsolódni, elvégre én sem végeztem egyetemet, hanem tapasztalat útján tanultam ki a lényidomárkodást, vándorcirkuszokban. Az utazó, nomád életmód mindig is kedvemre volt, az igazat megvallva, még hiányzott is. Talán ezért lehet, hogy erre a lehetőségre is azonnal igent mondtam. Már szomjaztam egy nagyobb utazásra... új kalandokra... új emberekkel, na és persze új sárkányokkal.
A boszorkány morcossága a kis poénom után sem illant el, úgyhogy nem lepett meg, hogy elutasította a felé nyújtott kezet. Ha a segítségem nem is kellett neki, azért a nevemre úgy látszik, kíváncsi volt, így hát rajtam volt a sor, hogy információval szolgáljak.
- Davis... Joshua Davis. De elég, ha Joshnak szólít, vagy igazából hívhat akárhogy, bármire hallgatok - kacsintottam rá melegen. - Lepjen csak meg! - ugrattam tovább, majd amikor közölte, hogy nem a vendégházba tart, kicsit meglepődtem. Felvont szemöldököm ellenére gyorsan követtem a lendületesen meginduló kisasszonyt.
- Öhm, szóval annyi magyarázattal azt hiszem még tartozom, hogy a bátyja, Mathias kért fel, hogy segítsek neki a rezervátumban. Mint azt az előbb talán láthatta, sárkányidomár vagyok - vontam meg a vállam séta közben. - De kérésre bármi vagy bárki mást is szívesen idomítok... A lángnyelv megszelídítése példának okáért épp az egyik specialitásom -jegyeztem meg derűsen, a sárban caplatva. Bár jóval magasabb voltam Blaire-nél, így is szednem kellett a sátorfámat, hogy tartani tudjam a lépést vele.
- Az ég szerelmére kisasszony, ha így folytatja, még nekirepül egy sárkánynak.. - bukott ki belőlem a csodálkozás, ahogy a kastély felé tartottunk, olyan sebességgel, akár a körülöttünk susogó szél. |
|
|
|
|
6
|
Karakterek / Blaire Montrego / Re: Dragonstone
|
Dátum: 2024. 08. 23. - 09:12:22
|
every creature has its weak points Tudatosan az erdő felé csalogattam Rubint, aki egyre közelebb jött hozzám, szinte már éreztem forró lehelletét az arcomon. Vagy az is lehet, hogy csak az agyam járatta a bolondját velem, hisz számtalanszor esett már meg, hogy majdnem felperzselt egy sárkány, így az emlékek automatikusan bekapcsolhattak az éles helyzetben. Bérhogyan is, az adrenalin végigszáguldott a testemen, amint Rubin vörös pikkelyes teste, és az orrát körül vevő arany tüskék majdhogynem elérhető távolságban értek tőlem. Ez most egy fontos pillanat volt, és én a legtöbbet akartam kihozni belőle. A sárkányok ritkán engednek fizikai kontaktust emberekkel anélkül, hogy utóbbiak húznák a rövidebbet, de a didzseridu dallamos varázslata lenyugtatta, és szinte 'kezes báránnyá' varázsolta most ezt a fenevadat. Narancsszín szemei elrévedtek, nem direktben rám néztek, mégis felém közeledett a vad, ahogy csalogattam el az ismeretlen lánytól. Vagy tíz percbe beletelt a mutatvány, mire teljesen átvettem az uralmat a sárkány öntudata felett, és ahogy közeledett hozzám, szép lassan az orra felé nyújtottam szabad kezemet, hogy megszagolhasson.
- Csak nyugalom, kislány - susogtam neki halkan.
A szagvétel nagyon fontos volt a későbbi együttműködéshez, ahogyan az is, hogy a hátára engedjen, de éreztem, hogy most még nem tartunk itt, na meg egy ilyen akcióhoz Mathias jelenléte sem ártott volna, hogyha valami balul sül el, tudjunk egymásnak segíteni. Így hát nem tettem mást, csak szép türelmesen zenéltem neki, és engedtem, hogy magába szívja a szagomat. Amikor sikerrel jártam, már nem volt nehéz dolgom, egyszerűen csak tovább sétáltam az erdő irányába, a fenevad pedig követett, mikor kellő távolságba kerültünk a boszorkánytól, megvártam, hogy megjelenljen egy másik állat a közelünkben... errefelé sok votl a vadon élő állat, s hamarosan halk zizegésre lettem figyelmes. Egy nyúl rontott ki a bokrok közül, nagy eséllyel őt is vonzotta a didzseridu hangja, mert egyenesen felém tartott. Ez volt az a pillanat, amikor letettem a didzseridut, és hagytam, hogy a természet tegye a dolgát. Ahogy a zene elhallgatott, Rubin magához tért az elbűvölt állapotból, figyelmét a nyúl zaja és szaga vonta magára, én pedig a lehető legóvatosabban és legangolosabban távoztam, amíg Rubin belakmározta a nyulat. Ezután mintha mi sem történt volna, a didzseridut magam mellett lóbálva, teljes nyugalommal ballagtam vissza a bajba jutott hölgyhöz, hogy aztán kezemet felé nyújtva felsegítsem a sárból.
- Ugyan már, semmiség... Miss... - vártam kíváncsian a nevét. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, aki csak úgy ide téved, bejelentés nélkül. Bárhogy is, piszok szerencséje volt, hogy nem esett komoly baja. A sárkányok ritkán hagyják futni a prédájukat.
- Azért legközelebb, ha sárkányok közé merészkedik, nem árt egy tapasztalt kísérő - mondtam kissé ugrató hangsúllyal.
- De ha őszinte akarok lenni egészen kapóra jött a belépője... Így legalább sikerült kicsit előrébb jutnom Rubinnal - vontam lazán vállat.
- Megkínálhatom egy teával? Vagy egy kicsit erősebb is jöhet? - kérdeztem vigyorogva, majd a kunyhó felé pillantottam, hogy lássa, hova is invitálom. |
|
|
|
|
7
|
Karakterek / Blaire Montrego / Re: Dragonstone
|
Dátum: 2024. 08. 05. - 18:20:24
|
every creature has its weak points Nem telt bele sok időbe a legénybúcsú után, hogy megérkezett a bagoly a várva-várt levéllel a csőrében újdonsült cimborámtól, Mathiastól. Lehet, hogy nyálasan hangzik, de megdobbant a szívem az izgalomtól, ahogy a sorait olvastam.
Tényleg megcsinálja... Büszkeség fogott el, igazából ez is indokolatlan, hiszen semmi közöm nem volt ehhez a fiatal sráchoz, mégis az első találkozó óta úgy éreztem, hogy egyívásúak vagyunk. A sárkányokhoz nem sok ember, avagy varázsló vonzódott olyan lelkesedéssel, ahogy mi. A magunkfajták valahogy máshogy lettek bekötve, a rettegés helyett a csodálat uralkodott felül rajtunk, ha az ég vezéreivel hozott össze minket a sors. Igaz, hogy Mathias az egyetemen, én meg az élet iskolájában tanult róluk, de ez a különbség valahogy most eltörpült amellett, hogy mindketten a sárkányoknak szenteltük az életünket. Gyorsan visszaírtam hát, hogy benne vagyok a kalandban, összeszedtem a cuccaimat, és útnak indultam a megjelölt úticél felé. Az időzítés is tökéletes volt, lévén, hogy a szabadságomat már korábban kivettem erre a két hónapra. Augusztusban és Szeptemberben tehát szabad voltam, hogy utána hogyan tovább, az egyelőre nem érdekelt... Sosem voltam az a típus, aki túlbonyolította a dolgokat. Egyszerre egy nap. Ez volt az egyik kedvenc mottóm. Nem szaladtam most sem előre a tervekkel, egyszerűen csak megéltem azt a különleges lehetőséget, amit Mathiasnak köszönhettem. Ahogy megérkeztem, barátjaként fogadott, körbevezetett a birtokon, megmutatta egyedülálló sárkányállományát, aminek láttán úgy éreztem magam, mint kissrác koromban, amikor először pillantottam meg a Roxfort sziluettjét. Olyan volt, mintha ismét az a 'mugli' kisfiú lennék, akit megcsapott a mágia szele... Hamar berendezkedtem és beleszerettem ebbe a vadregényes világba. Már kicsit sem bántam, hogy nem Új-Zéland vidékét jártam, hisz azok a hegyek és folyók megvárnak... Ezek a sárkányok és Skye szigete teljesen lebilincseltek, nem tudtam betelni azzal a szépséggel és ildillel, ami ebből a rezervátumból áradt. Alig vártam, hogy hivatalosan is megnyissuk a kapukat, persze ehhez még szükség volt jónéhány komolyabb előkészületre. A sárkányok ugyanis sosem arról voltak híresek, hogy szeretik, ha idegenek bámulják őket... még akkor sem, ha tisztes távolságot tartottak tőlük. Hozzá kellett hát őket szoktatni az emberi jelenléthez, és kialakítani egy metódust, amivel kordában tudjuk őket tartani. Én az összes létező repertoárt megosztottam Mathiasszal, aki hálásan vette a tanácsaimat, noha volt, amivel már ő is tisztában volt természetesen. Azért eszközök és varázslatok terén is tudtam újat hozni, aminek örültem. A mai napon épp azon voltam, hogy az egyik szelídítő trükkömet kipróbáljam egy különösen dacos kínai gömblángsárkányon, aki a Rubin névre hallgatott. Bár voltak olyan példányok, akikkel szemben valóban csak az erőszakos betörés működött, a nagytöbbséggel lehetett más módon is kommunikálni. Egy ausztrál sárkányidomártól kaptam még évekkel ezelőtt egy különleges varázshangszert, amitől egész kezessé váltak azok a sárkányok, akikkel eddig dolgom volt. Már épp előszedtem a mágikus didzseridut a táskámból, amikor velőtrázó kiáltás ütötte meg a fülemet. Tudtam, hogy Rubin a közelben repdes, így hát az, hogy egy ismeretlen nő Merlint emlegeti kétségbeesetten... nos... nem volt jó jel. Azonnal kirontottam a vendégházból, majd amikor észrevettem egy fiatal nőt, csupa feketében, miközben próbál valahogy felállni a sárból. Nem hallottam, hogy mit mormol pontosan, de ez most mellékes is volt. Rubin ugyanis teljes idegszálával figyelte őt úgy kétszáz méterrel arrébb... ami nagyon nem volt jó helyzet. Gyorsan odaszóltam hát az ismeretlennek, még mielőtt valami meggondolatlan dolgot művelne.
- Kérem, maradjon, ahol van. Ne mozduljon és ne nézzen a sárkányra! Majd én elterelem a figyelmét! - ígértem neki, és közben elindultam Rubin felé, ám kissé kerülőúton, a nőtől erősen balra indulva, hogy valamelyest el kelljen majd fordulnia a varázslénynek, és levegye róla gyilkos szemeit. A szemkontaktus nagyon nagy hiba lett volna a nő részéről, magamban imádkoztam hát, hogy tegye, amit mondok. Határozott, gyors léptekkel közelítettem hozzá, közben rázendítettem a dizseridura. Először úgy tűnt, a váratlan megjelenésem csak felbosszantotta Rubint, és hangosan morogni kezdett, de amikor emeltem a hangerőn, szépen lassan hatni kezdett az ausztrál varázslat... Rubin légzése szépen lassult, ezt a ki-be domborodó mellkasáról állapítottam meg, és amikor félúton jártam felé, egyszer csak felém fordult, és onnantól enyém lett a teljes figyelme, lassan ingatni kezdte a fejét a zene dallamára.
Oké... csak még egy kicsit tarts ki, kislány... - pillantottam közben laposan oldalra a váratlan vendégre, bízva abban, hogy nem mozdul addig, amíg tisztes távolságba nem csalogatom tőle Rubint. |
|
|
|
|
8
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Tabu
|
Dátum: 2024. 07. 07. - 11:36:45
|
Biztos voltam abban, hogy számomra nem maradt ki semmi fontos azzal, hogy nem jártam egyetemre. Amikor a lénycirkusszal jártam a világot, bőven elég gyakorlati tapasztalat ért ahhoz, hogy bárhol megálljam a helyem lénygondozóként. Persze kezdetben volt olyan helyzet, hogy azért nem kaptam meg egy munkát, mert nem volt a kezemben megfelelő papír, de ahogy telt az idő és bővült a kapcsolatrendszerem, gyakorlatilag nem léteztek zárt ajtók a számomra. A Gringottsban azért kötöttem ki, mert itt volt a legizgalmasabb számomra a munka a jelenlévő opciók közül. Igaz, Hagrid is csalogatott egy időben, hogy jelentkezzek tanárnak a Roxfortba, de az igazat megvallva, éreztem, hogy az nem az én világom. Kedveltem a srácokat, de azt hiszem, untam volna azt a munkát, így maradt a sárkányidomárság, és ezt sosem bántam meg.
- Kívánom, hogy megtaláljanak azok a lehetőségek, amikre vágysz! - kacsintottam Mathiasra, aki nagyon reálisan látta a helyzetét ahhoz képest, hogy ilyen fiatal volt. Egy pár pillanattal később pedig azt is megtudtam, hogy ennél jóval több rejlett benne... olyasmire készült, amit eddig senki nem vitt véghez a szigeteken, és én alig vártam, hogy a részese lehessek ennek a különleges kalandnak.
- Azt a magyar mennydörgőjét! Ez aztán a terv! Igazán hiánypótló lesz, az biztos - esett le az állam még mindig, és be kell vallanom, hogy rendesen kirázott a hideg. Elképzeltem, ahogy szabadon, kedvükre-kényükre élhetnek a sárkányok egy vadregényes területen, és majdhogynem könnyekre fakadtam, hogy ez egyáltalán lehetséges. Nem semmi birtokkal és lehetőségekkel rendelkezett a fiatal Montrego, és felettébb csodálatra adott okot, hogy volt mersze ebbe belevágni. Ha a helyében lettem volna, azt hiszem, én is megléptem volna ezt, persze ez csak elméleti sík volt, hisz mezei mugli születésű varázslóként sosem rendelkeztem hasonló háttérrel. Ahogy visszatértünk a többiekhez, letettem a söröm és a többiekét is az asztalra, majd beálltam a csapathoz, hogy magasra dobáljuk Ralfyt. Amikor kellőképpen összeráztuk és kinevettük magunkat, engedtük, hogy levegőt kapjon, és miután Mathias ellátta őt sörrel, gyorsan én is koccintottam egyet a vőlegénnyel. Aztán meghatódva ölelgettem meg:
- Nahát, eljött ez a nap is, alig hiszem el... Gratuálok Öregem! - vigyorogram rá szeretetteljesen, aztán odébb léptem, és hagytam, hogy a többiek is kiörömködjék magukat az est hősével. Visszafordultam Mathias felé, hogy folytathassuk a beszélgetést.
- Azt hiszem, tökkelütött kerti törpe lennék, ha nem élnék ezzel az ajánlattal! - nyújtottam felé a mancsom, ezúttal rendes kézrázásra. - Részemről áll a dolog, ígérem nem zavarok majd sok vizet a családi berkekben. Küldj egy baglyot, amint jöhetek - mosolyogtam leendő megbízómra, majd jó nagyot kortyoltam a sörömből. Egy kis ideig nyugodtan iszogattunk, aztán eléggé beindult az este, egyszerre csak három gyönyörű öltáncos jelent meg előttünk, akiket valamelyik srác bérelt fel az estére. Határozottan leültették Ralfyt egy székre, majd olyan akrobatikával és hajlékonysággal átitatott táncot lejtettek neki, amilyet még életemben nem láttam. A jelmezük is igen izgalmas volt, az egyik kentaurnak, a másik sárkánynak, a harmadik pedig sellőnek öltözött lényegében, persze csakis vonzó kiadásban.
- Hmmm... lényekre sem gondoltam még így korábban... - somolyogtam a söröm mögött, ahogy Ralfy zavarán és a szürreális jeleneten mulattam Mathias társaságában.
- Neked volt már részed ilyesmiben? - sandítottam poénkodva újdonsült cimborám felé. |
|
|
|
|
9
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Tabu
|
Dátum: 2024. 07. 01. - 09:14:22
|
- A Soho kevésbé puccos részén van az Elvarázsolt nyúlüreg tetoválószalon. Ott keresd Chloé Bonest - biccentettem Mathiasnak válaszul, és előre örültem, hogy talán sikerült egy új vendéget irányítanom hozzá. Bár valószínűleg nem szűkölködik vendégekben, azért ebben a szakmában mindig jól jöhet egy új kuncsaft.
Mikor Mathias arról mesélt, hogy ő is sárkányidomárnak készül, széles vigyorra húzódott a szám.
- Na, ez aztán a véletlen egybeesés - kacagtam fel öblös hangon. - Azért ez nem valami gyakran választott szakma... De megértelek, hogy hívást érzel. A sárkányok különleges lények... sokkal többre képesek, mint azt sokan gondolnák. Nem ormótlan, veszélyes behemótok, hanem nagyon intelligens lények, akikkel ha az ember megtalálja a módját, csodásan lehet együttműködni. Persze ezt te is biztosan tudod - legyintettem a mondat végén, mert nem akartam itt okoskodni. Egyszerűen csak könnyen belelkesedtem, ha a munkám került szóba. Álló nap tudtam volna róla beszélni, na de egy legénybúcsún erre persze nem volt lehetőség.
Ahogy megkaptuk az italainkat, azért annyit még megengedtem magamnak, hogy a Godrikot ért kritikára reagáljak.
- Sajnálom, hogy az egyetem nem ad annyit, amennyire számítottál. Még hány éved van a képzésből? Hátha később felpörögnek a dolgok...
Nem tudtam sokat a lénygondozói képzésről, az igazat megvallva sosem dolgoztam még olyanokkal, akik kijárták volna az egyetemet, így nem hallottam hiteles visszajelzést róla.
- Örülök a szerencsének Mathias - vigyorogtam rá kedélyesen. Mugli származású varázslóként nem igen voltam tisztában az aranyvérű elit tagjaival. Bár ismerősen csengett a Montrego név, nem ugrott be róla semmi konkrét. Ami azt illeti, én mindig inkább a lényekkel foglalkoztam, semmint a varázslókkal, és ez így volt jó. Attól viszont, amit ezután osztott meg velem pulttársam, jelentősen felcsillant a szemem.
- Wow, egy sárkányrezervátum?! Ennél frankóbb dolgot még sosem hallottam - egészen átjárt a libabőr, ahogy belegondoltam a lehetőségbe. Kicsit olyan volt, mintha valaki kihangosította volna az én álmomat, amit sosem mertem igazán megfogalmazni magamnak.
- Hol lenne, és hogy tervezed megvalósítani? Ha esetleg valamikor szükséged lesz plusz egy segítő pálcára, akkor bátran szólj. Egy ilyen király dolog miatt még a Gringottsot is ott hagynám egy időre - vallottam be őszintén, és már alig vártam, hogy többet meséljen a tervéről. Erre sajnos viszont most csak kevés idő állt lehetőségre, mert Ralfy végre befutott. A fiúk meg nem vesztegették az idejüket, azonnal a vállukra kapták, és mint a vadak, úgy kezdtek vele körbeszaladni a táncparketten.
- Khm... úgy látom, a mai este sem a visszafogottságról fog szólni - röhögtem fel, majd belekortyoltam a sörömbe, a többi korsót meg rápakoltam egy üres tálcára, hogy szervírozni tudjam a többieknek, ha egy kicsit lehiggadtak a kedélyek, de egyelőre ez még váratott magára. A srácok úgy őrültködtek Ralfyval a vállukon, mint megvadult hippogriff a kezdő lovasával; magasra dobálták és közben hangosan kurjantgattak.
- Merlinre! És még nem is ittak... |
|
|
|
|
10
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Tabu
|
Dátum: 2024. 06. 18. - 09:13:34
|
Ahogy itt álltam, a neonfényben úszó táncparkett és a pult között, a színpadon játszó country zenekart hallgatva, azon gondolkodtam, hogy lassan én is olyan oldschool leszek, mint ez a zene ebben a közegben. Régivágású... egy lassan letűnő kor maradványa, ami egyre jobban kitűnik a környezetéből. Akaratlanul is számot vetettem magammal; vajon nem maradt-e ki valami az életemből... Immár középkorú férfiként rengeteg jóban és vadban volt részem, de mégis, ahogy ujjaimmal doboltam a pult ezer színben úszó lapján, valahogy... elfogott az érzés, hogy valami lehet kimaradt. Sosem voltam házas. Sosem volt gyerekem. És még csak a közelében sem voltam a dolognak, soha. Volt pár rövidebb-hosszabb kapcsolatom, de egyik sem volt igazán komoly, egyikben sem éreztem azt, hogy na igen, öregedjünk meg együtt! Ez akkor egyáltalán nem zavart, a munkám miatt lényegében időm sem volt rendesen belemerülni valamibe, hisz folyamatosan jártam a világot a lénycirkusszal, később meg gyakorlatilag a Gringotts lett az életem. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy vannak bizonyos emberek, akiknek való az elköteleződés és a család, míg másoknak jobb egyedül. Magamat az utóbbi táborba soroltam. Most biztosan azért kérdőjeleztem meg magam, mert eddig Ralfyra is úgy tekintettem, mint magányos farkasra, aki maximum a barátai alkotta falkához csatlakozik, ha kedve tartja. És most... itt álltam, ennek a hihetetlen fazonnak a legénybúcsúján, és furcsa mód összeszorult a gyomrom. Lehet, hogy nem vettem észre, hogy ezzel az élet-területtel is foglalkozni kellett volna? Talán elsiklott a tekintetem valaki felett, aki az életem része lehetett volna, vagy egyszerűen még sosem találkoztam olyannal, aki zsigeri szinten megmozgatott volna? Ha az előbbi igaz, akkor menthetetlen vagyok, ha viszont az utóbbi, akkor talán van még esélyem. Ennél a gondolatnál jártam épp, amikor az asztaltársaságból egy fiatalabb fazon odalépett mellém a pulthoz és megszólított. Nem ismertem korábban, de így első blikkre szimpatikusnak tűnt, és még a tetoválásomat is megdicsérte.
- Szevasz! Köszönöm, képzeld ez a varrat egy valódi példányról lett mintázva. Ha érdekel, hol készült szívesen adok kontaktot. - mosolyogtam rá, miközben Chloéra gondoltam. Az utóbbi időben kizárólag nála varrattam, nagyon megtetszett a stílusa. - Amúgy nem jártam egyetemre, de lényekkel foglalkozom, amióta csak kijártam a Roxfortot. Sárkányidomár és gondozó vagyok - foglaltam össze a munkámat, ami azért ennél jóval kiterjedtebb volt, dolgoztam én már más lényekkel is bőven életem során, de mégis csak a sárkányok voltak a fő profilom, úgyhogy nyilván nem álltam neki felsorolni az összes varázslényt, amivel valaha dolgom volt.
- Na és te minek készülsz? - kérdeztem, miközben a csinos csaposlány letette elénk az első pár söröskorsót. Rögtön ráraboltam az egyikre, a másikat meg a fiatal srác felé toltam.
- Tessék, ha már mi szervírozzuk a kört, megérdemeljük, hogy levámoljuk az első etapot - vigyorogtam a srácra. - Mellesleg Joshua Davis vagyok, de szólíts csak Joshnak - nyújtottam szimpla ökölpacsira a kezem. Elég fura lett volna egy ilyen helyen hivataloskodni. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Tabu
|
Dátum: 2024. 06. 05. - 09:10:45
|
Hogy miért épp egy zajos, neonfényű klubban kellett megtartani Ralfy legénybúcsúját, az jó kérdés. A leendőbeli sógora és az öccse szervezték a haccacárét, így mi, a legjobb barátai nem szóltunk bele a dologba, nem akartunk akadékoskodni, de az hamar leesett, hogy a szervezők fikarcnyit sem ismerik a vőlegényt. Aki egy negyvennégy éves, kopasz, megtermett forma, és szabadidejében leginkább hippogriffen szokott repülni. Az egyértelműen rossz helyszínválasztástól eltekintve pozitívan vágtam bele azért ebbe a mai napba, elvégre még simán kisülhet belőle valami jó. Ahogy beléptem a klubba, idegesítő, harsány zenére számítottam, de kellemesen csalódnom kellett. Egy általam is ismert country zenekar állt a színpadon. Talán a srácok lefizették a helyet, hogy Ralfy zenéjét játsszák? Lehetséges.
Szemeimmel a fiúk után kutattam, de viszonylag hamar megtaláltam őket, egy jó hosszú, neonfénnyel világító asztalnál.
- Helló mindenki - köszöntem oda az eddigi egybegyűlteknek, akik egyelőre ital nélkül várakoztak.
- Ahogy Ralfyt ismerem, várhatunk még egy darabig, mire megérkezik. Hozzak addig egy kör piát? - néztem rájuk kérdn, mire páran lelkesen bólogattak. Összeszámoltam a csapatot, a székem vállfájára kanyarítottam a bőrdzsekimet, majd a pult felé ballagtam.
- Hat sört kérnék - adtam le a rendelést, majd lazán megtámaszkodtam a pulton, és körbenéztem a helyiségen. A magyar mennydörgő sárkányt ábrázoló mágikus tetoválásom közben nyugodtan eregette szárnyait a felkaromon. Ahogy elnéztem, sokakat megzavart a hely atmoszférája és a nyugodtan csengő county zene közti disszonancia. Erre elmosolyodtam. Ha valami, Ralfy legalább a fiatal, gazdag ficsúrok csalódott arckifejezésén jót fog röhögni. Önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogy a cimborámra gondoltam, aki soha nem tűnt számomra nősülős fajtának, de amióta megismerte Rebeccát, teljesen kicserélték. Jövő héten már házas ember lesz belőle, aztán meg már a gyerekvállalást tervezik. Ralfyt roxfortos korom óta ismertem, kettvővel alattam járt, és mindig is olyanok voltunk egymásnak, mint a fivérek. Lévén mindketten egykének születtünk, érthető, hogy nagy becsben tartottuk a barátságunkat. Habár soha nem tartottam annak a klasszikus apatípusnak Ralfyt, most már simán kinéztem belőle, hogy elboldogul egy pujával a karján. Bár én ettől elég messze álltam továbbra is, azért fogadott nagybácsiként azt terveztem, hogy kiveszem majd a részem a melóból, ha épp bébicsőszre lesz szükségük. Mondjuk a Gringottsból elég nehéz elszabadulni, de nyáron kicsit lazább az iram, júliusra ki is tdudtam venni egy pár hét szabit, ami elég jól jön majd. Beterveztem egy nagyobb túrát is Új-Zélandra, már régóta vágytam arra a vidékre. Aztán majd persze meglátjuk, hogy a tervezgetés menyire jön össze. Ember tervez, sárkány végez ugyanis, ahogy mi, sárkányidomárok azt jól tudjuk...Ahogy a sörökre vártam, a pulton doboltam ujjaimmal, és elmerültem a kellemes country zene hullámaiban.
|
|
|
|
|
12
|
Karakterek / Joshua Davis / Re: A Jó, a Rossz, és a Szaffi...
|
Dátum: 2021. 04. 07. - 20:51:35
|
Elkapunk, te szarházi... 
2001. december
To; Seosaphine alias "Szaffi"language!leathermood
Rápillantva Baradwysre meg kellett állapítanom magamban, hogy jól állt neki a bőrdzseki, ami amúgy meglepett, hisz jóóóval nagyobb voltam nála. Aztán eszembe jutott, hogy van a nőknek valami különleges képessége, amitől a férfiak ruhadarabjai kifejezetten jól állnak rajtuk, elég ha csak a kockás boxer-fehér póló, vagy a férfi ing-bugyi kombinációra gondolunk, egy szép napsütéses reggelen, az ágyban kávézva.
- Köszi - köszönte meg egyszerűen a gesztust Seosaphine, majd nem csak hogy áldását adta, hogy rágyújtsak a szivarra, hanem még azt is megkérdezte, mit szívok.
- Szimpla kubait. Kérsz te is egy szálat? - kérdeztem meglepetten, elvégre ritkán fordult elő velem, hogy korabeli fiatal nők a szivarom eredetével kapcsolatban faggatnak. Sőt, így belegondolva, ez még sosem fordult elő. Élvezettel pöfékeltem a szivaromat, miközben érdeklődve hallgattam Baradwys válaszát a kérdésemre.
- Persze… Thomsonnak annyi tétel van a bűnlistáján, hogy bőven akad mivel alkudoznia a Parancsnoksággal. Ezért van rá körözés: fontos a Minisztériumnak, mert még ha nem is ő a legnagyobb hal az orvkereskedők között, ő tutira a saját seggét fogja menteni elsősorban. Azt remélik, hogy feldob pár igazi nagykutyát, annak fejébe, hogy életében még láthasson napfényt - fejtette ki a magyarázatot a boszorkány, mire hümmögve bólogattam.
- Na igen... simán kinézem abból a senkiháziból, hogy köpni fog. Szerintem még az anyját is eladná, hogy a bőrét mentse... - morogtam az orrom alatt, majd egy hosszú pillanatra magam elé bambulva elmerengtem ezen az egész helyzeten. Itt álltunk ezzel a szemtelenül fiatal boszorkánnyal, aki első ránézésre nem tűnt másnak, mint bármelyik korabeli nő, na de nem is tévedhetett volna nagyobbat, aki mezei egyetemistának nézte például. Merthogy ez a nő ha nem is vérprofi, de minimum félprofi fejvadász volt... Bár tudtam, hogy semmi közöm nincs hozzá, és alapjáraton nem volt rám jellemző a kíváncsiskodás, mégis meg kellett kérdeznem.
- Miért csinálod ezt? Mármint a fejvadászkodást? Hivatástudatod van, adrenalinfüggő vagy, vagy valami tök más oka van? - kérdeztem már-már játékos hangsúllyal, majd szórakozottan az éterbe eresztettem néhány füstkarikát, amik szép lassan tovaszálltak a szürke éjszakában. Benne volt a pakliban, hogy indiszkrétnek találja a kérdést és elüti valami sablonos válasszal, vagy netán nem is válaszol rá, de erre is fel voltam készülve, és simán jogosnak tartottam volna. Elvégre semmi közöm nem volt hozzá, alig ismertük egymást, és eddig nem hogy kedves nem, de egyenesen ellenséges voltam vele. Mindezek ellenére, valami mégis arra sarkallt, hogy feltegyem a kérdést, és ha ez nem volt ínyére, részemről az is rendben, de ha jól emlékszem, ő mondta nem is olyan rég, hogy beszélgetni szeretne... |
|
|
|
|
13
|
Múlt / New York / Re: Central Park
|
Dátum: 2021. 04. 03. - 15:56:58
|
A sötétség markában  
2001. január 10.
To; Serena
- Tudtam, hát! Vérbeli hugrabugos volt, mindig is - nevettem fel Serena kérdésére, majd érdeklődve hallgattam a válaszát azzal kapcsolatban, őt hogyan ragadták magukkal a sárkányok ennyire.
- Hát igen. Nem is teljesen asztronómusként érdekelnek a sárkányok. Eléggé beleástam magam a bájitalok tudományába is, és ott már sokkal érdekesebb és fontosabb lények a sárkányok. Viszont én odafigyelek, hogy ha sárkányoktól származó hozzávalókat veszek, akkor mindig lekövethető helyről származzon, ahol nem kínozzák és zsigerelik ki a sárkányokat.
Válaszát hallgatva még egyértelműbbé vált számomra az, amit eddig is sejtettem, hogy egy igazán jó emberrel állok szemben. Szerény véleményem szerint nincs jobb iránytű annak megítélésében, milyen szíve van az embernek, mint hogy megnézzük, hogyan bánik az állatokkal vagy legendás lényekkel. Serena minden kétséget kizáróan nem csak emberségesen bánt velük, de tudatosan figyelt arra is, hogy ne vegyen részt olyan kereskedelmi folyamatban sem, amely méltatlanul kihasználja szegény prédákat.
- Nahát! Ezt nagyon jó hallani! Örülök, hogy így gondolod - feleltem elismerően, és már éppen mélyebben is belementem volna a témába, amikor egyszer csak visszatért a világosság, és a szervezők bejelentették, hogy elhárították a problémát.
Az emberek erre felbátorodva határozottan megindultak a kijárat felé. Én nem éreztem sürgetőnek a távozást, bár sejtettem, hogy eléggé elment az idő emiatt a kis közjáték miatt. Mindenesetre azt azért megvártam, hogy a tömeg nagyja lelépjen, és közben hàlásan mosolyogva reagâltam a boszorkàny bókjàra, majd élvezettel hallgattam beszámolóját a barkochba megfejtésével kapcsolatban.
- Áháá! Hát akkor eléggé mellélőttem - nevettem fel öblös hangon, majd érdeklődve szemléltem meg az említett csillagképet.
- Őszintén szólva nem ismerem túl jól a csillagképeket, bár ezen a hiányosságomon nem ártana változtatnom! De egyszer egy asztronómus ismerősöm megmutatta nekem a nagymedve csillagképet, ami nagyon tetszett, szóval mondhatni az a kedvencem. Na és neked melyik a kedvenced? - kérdeztem vissza kíváncsian, s aztán lelkesen hallgattam Serena szavait a többi csillagképpel kapcsolatban. Igazán jól esett hallgatni, ahogy lelkesen, nagy szakértelemmel mesélt.
- Nagyon köszönöm ezt a rögtönzött előadást, máris jókora lukat tömtél be a műveltségem ezen hiányon részén! - néztem rá elismerően. - Viszont most sajnos igyekeznem kell, hogy meg tudjak nézni még néhány kiszemelt sátrat, mert nemsokára megbeszélt találkozóm lesz egy barátommal - magyaráztam Serena égkék szemeibe pillantva. - Ha felmerülne esetleg valamikor kérdésem asztronómiai témában, küldhetek neked baglyot? - kérdeztem tőle, bízva abban, hogy nem veszi majd tolakodásnak a felvetést. Elvégre olyan jól elbeszélgettünk, és van közös érdeklődési területünk, miért ne folytathatnánk az ismeretséget levél útján?
- Vigyázz magadra! - intettem búcsút, majd elsiettem, hogy a dolgom végére érjek.
Köszönöm a játékot!:) |
|
|
|
|
14
|
Múlt / New York / Re: Central Park
|
Dátum: 2021. 03. 29. - 21:08:35
|
A sötétség markában
2001. január 10.
To; Serena
- Nem hiszem... az ukrán vashasúaktól valahogy kevésbé félnek így elmondásra... Pedig, ha egyszerre találnák magukat szembe egy magyarral meg egy ukránnal, hát Merlin legyen a talpán, aki megmondja, melyik a fenyegetőbb - rántottam vállat finoman nevetve.
Igyekeztem nem nevetni azokon, akik kevésbé értettek a sárkányokhoz nálam, de az igazság azért az volt, hogy számos tévhit és előítélet terjengett ezekkel a fenevadakkal kapcsolatban, amikre egyszerűen képtelenség volt részemről másként reagálni.
- Ben Hartwood, apa egyik barátja a kanadai rezervátumban. Ő ott vizsgálja Észak-Amerika sárkányait. Ismeri esetleg? - érdeklődött Serena, mire rögtön elmosolyodtam.
- Ben? Valóban? Persze, hogy ismerem, régi cimborám - feleltem lelkesen, s bár nem láthatta a mosolyomat, a hangomból talán kihallotta, mennyire megörültem barátom említésére. Nem kevésbé annak, amikor a boszorkány megosztotta velem csodás élményét, nevezetesen, hogy látott egy mennydörgőt kikelni a tojásából.
- Hát ez tényleg életreszóló élmény lehetett - jegyeztem meg most már szélesen vigyorogva. Tetszett nekem ez a Serena Fawley, na persze nem úgy... nem külsőre, hisz még nem is láttam. Mint ember, mint személyiség volt nagyon szimpatikus.
- Megmondom őszintén, meglep, hogy ennyire rajong a sárkányokért... Soha egyetlen asztronómussal sem találkoztam még, aki így lett volna velük. Pedig tényleg lenyűgöző vadak - magyaráztam lelkesen, aztán visszaterelődött a szó a csillagos égboltra. Izgatottság fogott el, amikor belekezdtünk a barkochbába, s kíváncsian vártam, mit is felel majd a nő az első kérdésre.
- De még mennyire - válaszolta kuncogva, majd miután kissé késve ismertettem a pontos szabályokat, illedelmesen hozzátette: - Bocsánat. Igen.
Ezúttal kapóra jött nekem a másik akaratlan elszólása, ami abból fakadt, hogy még nem tudta, csak igennel, vagy nemmel lehet felelni a kérdésre. Bár számos más dolog is lehetett volna a megfejtés a kérdésre, erős gyanúm támadt a megoldásra, és mivel általában hallgattam a megérzéseimre, most sem finomkodtam sokáig, hanem egyből rávágtam a tippemet:
- Csak nem... a Hold? - kérdeztem kíváncsian. Ahhoz képest, hogy tök véletlenül botlottam bele ebbe a boszorkányba, egészen élveztem a társaságát, és már-már megfeledkeztem arról, mi hozott össze minket egy játék erejéig, de ebben a pillanatban derült égből villámcsapásként visszatért a fény a sátorba, és én meglepetten hunyorogtam a velem szemben állóra. Bár nem volt annyira erős a fény, azért a vaksötétség után így is beletelt egy kis időbe, mire hozzászokott a szemem. Mikor rendesen visszanyertem a szemem világát, láttam, hogy egy bájos, fiatal nő állt előttem, csillogóan kék szemmel.
- Öhm... azt hiszem, legjobb, ha így világosban is bemutatkozok - nyújtottam felé a kezemet. - Joshua vagyok, tegeződhetünk? - tettem hozzá játékos vigyorral az arcomon, bízva abban, hogy nem gondol majd indiszkrétnek. De az alapján, ahogy eddig megismertem, nem igazán tartottam ettől, hiszen nagyon közvetlenül viselkedett az első perctől. Na és hát kettőnk között egyértelműen én voltam a rangidős, így nekem illett felajánlanom a tegeződést.
|
|
|
|
|
15
|
Múlt / New York / Re: Central Park
|
Dátum: 2021. 03. 24. - 22:23:49
|
A sötétség markában
2001. január 10.
To; Serena
- Ez egy mugli eszköz, amivel világítani lehet. Elemmel működik, mint sok más mugli használati tárgy - magyaráztam türelmesen, remélve, hogy nem tart majd muglibolondnak. Egyáltalán nem voltam az ugyanis, éppen csak mugli családból származtam, és mint ilyen, mindent tudtam a varázstalanok szokásairól és kütyüjeiről.
Ezután Serenán volt a sor, hogy értékes információval lásson el a sátor működésével kapcsolatban. Érdeklődve hallgattam a magyarázatot, majd hangosan hümmögni kezdtem.
- Hmmm... Na így már érthető, hogy miért tart ilyen sokáig újra világosságot csiholni a sötétségbe - feleltem megenyhülten. - Ami azt illeti, elég érdekesnek tűnik ez a sátor, ha újra működik, mindenképpen meg is nézem - tettem hozzá. Ezután Hagridra terelődött a szó, és a vidám hangszínből ítélve, ahogyan Serena barátom említésére reagált, gyanítottam, hogy Serena jó emlékeket táplálhat drága cimborámról.
- Én is a Roxfortba jártam. Tavaly végeztem. Kicsit hiányzik az iskola. Ön is Roxfortos volt? Onnan ismeri Hagridot? - kérdezte aztán, mire rögvest arra gondoltam, milyen érdekes, hogy valahányszor visszatérek a varázslóképző birtokára, meleg, nosztalgikus érzés fog el... Meg tudtam érteni Serenát, hogy visszavágyik, én már lassan 30 éve végeztem, de azt hiszem, sosem tudtam teljesen elszakadni lelkiekben az iskolától.
- Meg tudom érteni az érzést... Igen, én is roxfortos diák voltam, és Hagriddal iskolai éveim alatt kötöttem mély barátságot... Azon kevesek közé tartoztam ugyanis, akik őszintén lelkesedtek az óráiért, és a szabadidejükben is szívesen segédkeztek a legendás lények körül - meséltem mosolyogva. Bizony, én tényleg élveztem, ha a Hippogriffeket etethettem, vagy más mágikus lényeket gondozhattam Hagrid mellett, s az évek során mély barátság szövődött közöttünk. Azután is tartottuk a kapcsolatot, hogy végeztem a Roxfortban és egy vándor varázscirkusszal a világot járva sárkányidomárnak tanultam. Rendszeresen leveleztünk, és Hagrid mindig őszintén lelkesedett az izgalmas történeteimért, míg én nagyon értékeltem hasznos tanácsait, nem csak a sárkányokról, hanem más, a társulatban fellelhető lényekről is, melyekkel kapcsolatba kerültem az évek során.
- Nahát. A szüleimnek van egy barátjuk, aki egy kanadai sárkányrezervátumban dolgozik. Néhányszor jártunk ott. Kedvelem a sárkányokat. Mondja, milyen sárkányokkal dolgoznak a Gringottsban? - érdeklődött élénken Serena. Melengette a lelkemet, hogy így kedvelte a sárkányokat, és kicsit meg is lepett, mert általánosságban az volt a tapasztalatom, hogy a boszorkányok nem lelkesedtek irántuk.
- Nocsak, tényleg? Hogy hívják az illetőt? Hátha ismerem... - kérdeztem vissza lelkesen, majd megfeleltem a kérdésére.
- A Gringottsban kizárólag ukrán vashasúakkal dolgozunk együtt, főként azért, mert ez a legnagyobb testű sárkányfajta, így a lehető legnagyobb területet képes megvédeni, na és ránézésre a legijesztőbb is. Aki megpillant egy vashasút, kétszer is meggondolja, hogy el akar-e lopni valamit. Hatalmas, ijesztő körmeivel tényleg borzasztó veszedelmes... Tömegéből fakadóan pedig nagyon lassan repül, így ha akarna, sem egykönnyen tudna megszökni a bankból, bár mint tudjuk négy évvel ezelőtt az egyik példánynak sikerült kiszabadulnia egy rövid időre... - utaltam Harry Potter és társai bravúros betöréses szökésére, amitől jó ideig volt hangos a Reggeli Próféta. A sárkányok után aztán ismét az asztronómiára tereltem a szót, felvetve a barkochba ötletét. Szerencsére Serenának volt kedve a játékhoz, így rövid gondolkodási idő után fel is tettem első kérdésemet.
- A Földről szabad szemmel látható esetleg, amire gondolt? - kérdeztem kíváncsian, majd gyorsan hozzátettem. - Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy csak eldöntendő kérdéseket tehetek fel, amikre értelemszerűen csak igennel, vagy nemmel szabad felelnie. |
|
|
|
|
