A Nagyúr oly régóta tervezgette egy a támadást és most végre beteljesedni látszott hőn áhított vágya. Bizony nem egyszerű küldetés uralma alá hajtani az egész Roxfortot, de Cassidy szentül hitte, hogy egy ily ördögi terv sikere szinte biztos! Mi jöhet közbe ugyan? Minden a tervek szerint haladt, egyelőre!
A vérfarkas az egyik Volt-Nincs szekrényen keresztül bejutott az őrzött falak közé, s a Nagyterem felé vette útját. Szerencsére senkibe sem botlott bele az út során… persze ez a diákoknak mázli hisz esélyük sincs elbánni vele. Túl erős, túl tehetséges, túl elszánt, túl hű, egyszerűen labdába sem rúghatnak mellette…

~ A legszebb az egészben, hogy szabad kezet kaptam! Kedvemre öldökölhetek és még csak következménnyel sem fog járni! Komolyan, mint a karácsony! Ez az én ajándékom a Nagyúrtól: vér, sikolyok, szenvedés, halálhörgés, a nyitott íriszek utolsó tánca… Már ha rá gondolok is izgulok, akár egy kisgyerek ki készül megtudni milyen traktort kapott a homokozójáték szettjéhez! ~

Lassít léptein, ki kell élvezni minden egyes pillanatot, hisz hamarosan vörös foltok lepik el az egész termet. Hamarosan… Cassyt is sok stressz érte mostanában, ezenkívül pasiügyek, így levezetésképp jó néhány diák fogja bánni, hogy anno valami idióta felhúzta a hölgyeményt, s most kívánja kiadni magából a felgyülemlett dühöt. Kellemetlen lesz a bent lévőknek, nem lenne a helyükben, de hát az már az ő problémájuk. Neki csak az a feladata, hogy hajtsa uralma alá a Nagytermet és ebben pár poronty segédkezik majd neki. Elvileg hárman várják majd odabent, mind Mardekáros csemete.

~ Sosem fogom megérteni mi a francért kell ennyi újonc kis taknyost beszervezni a „nagy seregbe”! Hisz tapasztalatuk sincs etéren, és mi a garancia arra hogy megbízhatóak? Végelmében ide járnak, akár hármas ügynökök is lehetnek. Szóval azt mondják kettős kémek, mert elárulják az iskolájukat, de talán közben az a terv hogy mi ezt bevegyük… Nem tudom! Bármi megeshet! Én nem bíznám a sikert… gyerekekre! Pf… A Nagyúr viszont biztos tudja mit csinál, az ő dolga, én végzem a sajátom! ~

Ezzel oda meg is érkezett az hatalmas ajtó elé, mely a Nagyterembe vezetett. Ekkor hallotta a harsány robbanást, mely szerint a többiek bejutottak a másik oldalon. Remek! Ekkor egy Bombardát küldött az ajtóra, melytől elég távolt állt ahhoz, hogy neki ne essen baja! Miután a nem kívánatos bútordarab eltűnt a képből már szabad volt az útja és várta hogy kis ’segítői’ csatlakozzanak hozza, mert azért még jópár diák tartózkodott odabent…

- Meglepetés! – kiáltotta gúnyosan, majd megragadta pálcáját mellyel kész volt támadni és védekezni egyaránt, ha valaki lenne olyan ostoba és ellenszegülne neki.

Harapós kedvemben vagyok. Áh, nem, nem úgy! Nincs telihold és nem is kívánnék átváltozni azonban a nemrég lezajló incidens után képtelen vagyok felhúzni az álcát. A bájmosoly, a lábak keresztbetétele és ezáltal egy kis meztelenül maradt rész kimutatása… máskor örömömet lelném abban, hogy így kábítsam el a velem szembe ülő férfit és aztán másnap egyedül ébredjen fel… HA felébred…
Mindig is ilyen voltam, senki kedvéért nem változnék meg. Angelus pedig a lehető legjobb hangulatban talált rám, hisz megejtek néhány csipkelődő megjegyzést azonban álszent módon bájologni, majd csúnyán elbánni vele… most nem!
Talán erőm sincs hozzá ma, viszont a gondolataim vadul cikáznak fejemben etéren, mert mi van ha… nem is akarnám bántani őt? Áh, én? Dehogynem, csak… Furcsa hatást gyakorol rám, ilyennel még nem volt dolgom. Számomra a férfiak mindig is egy darab húst szimbolizáltak, de ez alkalommal… Tanácstalan vagyok! És ennek semmi köze sincs az esetleges halálfaló kilétéhez! Sosem zavarna, ha Voldemort egyik szolgájával hozna össze a sors, hisz az is csak egy férfi volna a sok közül. Angelus… ki vagy te…?

- Áh hízelgő, hogy nem jómagam kaptam a vasorrú bába jelzőt. Lekötelez… - szájszegleti mosoly. Nem is hittem volna, hogy ilyen csípős szavak is kiszállhatnak ilyen édes ajkak közül. Hmm… kezd érdekesebbé válni a dolog. Nem csoda, az érzékeim mindig is kifinomultak voltak, de ezúttal végképp megtalálták a lehető legmegfelelőbb embert erre az estére… számomra – Azonban, mint említettem én csupán kicsit kiereszteni a gőzt jöttem el erre a füstfelhőkkel övezett kocsmába. Ahogy látom, maga viszont valóban azért tántorgott el idáig, hogy némi „zsákmányt” gyűjtsön be. Ha gondolja elmegyek, mert nem vagyok a legjobb kedvemben és sosem szerettem az az egyéjszakás céda lenni más szemében.

Ha igazán felkeltettem bármivel is az érdeklődését maradni fog! Tudom. A kérdés leginkább az, hogy felkeltettem-e? Ezt már neki kell lerendeznie magában, én csak élvezem a szemeiből áradó tüzet amíg dönt és válaszol. Közben belekortyolok újból a nyelvem bizsergető italba, s lábaim kényelmesen kereszthelyzetbe helyezem.

Mindketten rágyújtunk a cigarettánkra, s a dohányfüst szép lassan felfelé száll, érdekes formákat öltve. Szinte egy másodperc ereéig úgy érzem magam akár egy kislány, aki a felhőket szemléli a puha fűben háton fekve. Meglepő érzés, de tényleg ellazít egy csöppet. Már oldódik bennem az imént felgyülemlett feszültség, s végre ki tudom adni a gőzt. Nem tudom ki találta fel a cigarettát avagy a nikotint és jótékony hatását az idegekre… de áldom…

A sápadtságom pillanatok alatt elpárolog, s feleszmélek a körülöttem forgó világra, ismét. Azonban valami különös oknál fogva Angelus szemei is kikerekednek. Nem értem, de rá sem merek kérdezni. Hisz akkor jöhet a visszavágás reflexből, hogy: és te?
És már jön is… magától…

- Öhm… persze, csak egy röpke gondolat futott át az agyamon hirtelen. Semmi komoly! – mentegetőztem, s egész hitelesre sikerült. Ha tovább puhatolózik… nem ajánlom… a saját érdekében, hisz véleményem szerint sejti mi járhatott a fejemben az imént. Vagy ő valami egészen máson töprengett?

- Mondja… nem bánod ha tegeződünk? – a nyájas hangnem szórakoztató egy ideig, de utána pont ellenkező irányba fordul és egyre idegesítőbb. Legjobb ha nyíltan és magázás nélkül tudnak beszélni, s akkor talán még a viszonyuk is meghittebbé válik.

Fel fog dobni egy témát, még szép. Már ki is rajzolódott fejében s ezzel talán halálfaló kiléte igazolásához is közelebb jut egy lépcsőfoknyival. A Roxfort… de most még hanyagolja annak az ostoba iskolának az említését, ahol mára már minden a kedvességről, odaadásról szól… Lassan olyan, mint valami személyiségfejlesztő szekta! Az asztalnál ülő férfinak adja át a megszólalás jogát, hagy kezdjen bele ő abba, mi érdekli…

*aktívkodik*

Szerintem is a telihold az az állapot amikor a Hold 100%-os.
Valószínűleg ha a telő Holdra is vonatkozna akkor úgy is lenne használva valamikor...
Nem tudom...

Lényegében én a teljesen telire szavazok! ^^

         


Kopp…
Kopp…
Kopp…
A csendes londoni utcácskán most efféle érdes hangok törik meg a teljes nyugalmat. A zűrzavar Cassidy legkedveltebb műfaja, bárhol s bármikor. Azonban ezúttal nem szándékosan irányítja magára a figyelmet. Bár talán ez a tűsarkú fekete topánka nélkül is menne. Hullámokkal teli hajába enyhén belekap a szél s ide-oda sodorja a szőke frizurát. A gesztenyebarna szempárt nem lehet nem felfedezni a szürke hétköznapok átlagosságában. Egy kis smink, sötétkék szemhéjpúder, vérvörös rúzs… Melyik férfit ne hódítaná meg, aki épp szembe jön vele a járdán… de nem… neki nem ez a célja, még hogy komoly kapcsolat… inkább felhőtlen játszadozás melynek végén az egyik fél biztosan nem jár jól… és nem nehéz kitalálni, hogy aki a végén felülkerekedik az a csábító hölgyemény lesz… lenne…
És ekkor, ezekben a pillanatokban ér a híres talárszabászat ablakához. A letisztított kirakati üvegen betekint, s mit látnak szemei…

~ Nah ő aztán biztos nem egy jól nevelt kis varázsló… sokkal inkább mondanám hal… bár még sosem láttam. Vagy csak elkerülhette a figyelmemet...? Bárhogy is… ideje a talárt szabatni… ~

S egy határozott mozdulattal kinyitja a tölgyfaajtót, s belép a helységbe. Megpillantja az öreget, aki minden bizonnyal a szabász, de elég vacakul végzi munkáját. Cassidy megjelenése megzavarta így is csapnivaló munkálataiban, s elvétette a célzást, melyből kifolyólag a másik úr kezén ejtett egy – újabb – apró sebet.

- Elnézést… - köszönt egy csepp gúnnyal – Azután érdeklődnék, hogy elkészült-e a talár amit rendeltem? Pear… Pearsey névre szól! – utasította keresgélésre a vénembert.

Persze az említett megrendelés nem létezett, így a szabó hiába is szenvedett, kutatott eszeveszetten, kínlódásai feleslegesnek bizonyultak. Mikor rájött, hogy nincs értelme, mert elgondolása szerint elhagyta a cédulát egy sóhajjal jelezte és szánakozva mondta meg Cassidynek.

- Hmm… micsoda munkát végeznek… felháborító… eddig siettem, hogy időben ideérjek, de a jelek szerint teljesen hiába… Ha megengedi legalább leülnék kicsit megpihenni a fárasztó hazaút előtt… - majd az engedélyt meg sem várva helyet foglalt a másik férfitól nem túl messze fekvő fotelban.

- Én a helyében nem bíznék a munkájukban… - vetette oda a talárt készíttető úrnak, ezzel kezdeményezve valamiféle kommunikációt. Ha elég okos volt rájöhetett, hogy a nőszemély csupán ördögi játékot kívánt űzni az öreggel, majd ott ragadni…

Miután felvertem ezt az egész kócerájt a tüsszentésemmel… nos már mindegy mit teszek és tettem. Esetleg kissé rámenősség benyomását kelthettem az iménti „bókommal” de hát istenem… Nem az a típus vagyok aki várja, hogy megaludjon a szájában a tej. Ez a pasi pedig hmm… meg kell hagyni… átlagon felüli sármmal van megáldva. Mintha csak azt sugallná minden mellette elhaladó nőnek, hogy telepedjen le mellé az asztalához, aztán a többi… már csak a bevállalósságukon múlik… Áh kicsit már túlfantáziálom a dolgot… De abból még nem sült ki semmi rossz, hogy csatlakoztam egy jóképű férfihez egy kocsmában… És amúgy is… Vérfarkas vagyok… De ha nem lennék az akkor is bármikor képes lennék megvédeni magam…!!!

- Nos ha ez egy bók kívánt lenni akkor köszönöm! – ekkor pedig a férfi szemébe nézett mielőtt még azon kapta volna a friss társaságot, hogy nyaktól lefelé jobban érdeklődik iránta… - Whiskey? Hm? Talán valami családi gond? Vagy ön afféle magányos farkas inkább? Csak azért gondolom, mert ha a férfiak alkohollal kívánnak kikapcsolódni, azt legtöbbször csoportosan teszik. Vagy így egyedül jobban lehet nőkre vadászni? – tette fel a kissé pimasz kérdést, de nem visszafogottságáról volt híres.

- Én? Afféle sziesztát tartok. Mostanában zajlott körülöttem az élet és… egy kis kikapcsolódás mindig jót tesz… igaz ez nem a legcsodásabb hely, de ez volt a legközelebb… és eléggé kimerült vagyok… - szájszegleti mosoly – De persze egy részeg elhallgattatása még most sem jelent gondot. Nem vagyok híve a diplomatikus eszközöknek… - egy elbűvölő mosolyt intéz a férfi felé, mintha csak egy angyalbőrbe bújt kisördög volna.

Leülésre invitál. Ez kedves. Nos ellent nem mondhatok, így a helyfoglalás mellett döntök. Eközben még italt is tölt nekem. Most már úgy érzem nem csak én vagyok ilyen nyílt. Örülök, hogy nem csalt az emberismerő érzékem és ez a sármos pasi valóban nem hoz szégyent a kinézetére és nem amolyan tutyimutyi szerencsétlenség…

- A megismerkedésünkre! – mondta, majd koccintás után belekortyolt az italba, s az asztalra helyezte , mint a vele szemben ülő társa – Cassidy. Cassidy Pearline. Van a nevemnek hosszabb változata is, de úgy hiszem ennyivel is megelégszik – mondta kedvesen mosolyogva.

Kézcsók? Hm… micsoda úriember. Igaz, hogy engem még nem sok férfi vett le a lábamról, de félek, hogy kezd megtörni a hűvös kisugárzásom és be fogok dőlni… Bár honnan veszem hogy átverne? Áh az ilyen szívdöglesztő pasik mindig olyanok…

- Köszönöm – felelte, majd kihúzott egy szimpatikus szál cigarettát az elegáns tárcából, majd a gyújtót is elfogadva beleszívott az immáron füstölgő rúdba.

- Hm… Még az is lehet… Most hogy jobban belegondolok, mintha… - egy kissé elsápad az arca – Nem, az más volt. Szerintem mi még nem láthattuk egymást…

Most már kezd rémleni valami. NEM! Ő csak nem… egy halálfaló… szinte biztos… miért?? Istenkém… Viszont azt nem tudhatja meg, hogy én ki vagyok… kizárt! Lehűtöm a fejem, mély levegő és gyorsan továbblépünk a témán… remélem…

*belopózik és egy gyászfekete borítékot helyez az asztalra, gondolja: egy próbát megér... *

Még a levél elején leszögezném Malfoy, hogy aranyvérű, Mardekáros és idősebb is vagyok nálad. Szóval ha erre irányuló lenéző szavakat hallatsz akkor nem ajánlom, hogy többet egyedül elhagyd a Roxfort területét, főleg szürkület után...
A tárgyra térve pedig... Még sosem voltam úgy igazán szerelmes, mindig volt aki tetszett, nyomban meg is szereztem magamnak, majd eldobtam akárcsak egy elhasznált zsebkendőt a porba, ahol ezután feledésbe merül... De ez az eset más, a férfi titokzatos, jóképű és tudja mi kell a NŐNEK! (ha érted mire gondolok...)
Eddig nem is lenne probléma, az most következik. Miután ezt tette velem, hogy teljesen megbabonázott, tovább szédít és hiteget és én bolond képtelen vagyok nemet mondani neki, vagy haragudni rá... Azonban egyszerre több vasat tart a tűzben és én csak azt szeretném akarom, hogy én legyek neki az EGYETLEN!
Mit tegyek ez érdekében? (ha tudsz egyáltalán a segítségemre lenni kis zöldfülű )

Animációk...


Baj van...


Ez fájhatott...


És ez is...


És ez lehetett a legfájdalmasabb...


Egyem a zúzádat *-*

Sweet Charming Angelus

Bár a fényviszonyok nem voltak a legtökéletesebbek a kocsmában, mégis Cassidy olyan tisztán látta a titokzatos idegen minden egyes vonását, hogy az már-már ijesztőnek tűnt számára. Pár másodpercig még a szemét sem tudta levenni róla, s mikor végre az eszének sikerült átvennie az irányítást?
Elkapta a fejét?
Az asztalára pillantott?
Tekintetét a dohos hamutálra szegezte?
Még lejjebb hajolt, hogy ne legyen oly nagy a kísértés?
Aztán meg meglett az eredménye?

- Ha?ha?ha?hapczsz? - egy hatalmas tüsszentés, melybe belezengett az egész kóceráj, s a legtöbb férfi fel is kapta rá a fejét.

~ Tessék Cassidy? ennyit a meghúzódásról, s arról, hogy ne kelts feltűnést! De ha nincs az a fura idegen, akinek a tekintete olyan? Áh már megint álmodozom? Miért? Azelőtt soha sem tettem ilyet, max kislánykoromban? De ez nagyon durva? Mintha nem is én lennék? És tessék már magamban beszélek, elértem a teljes becsavarodást? Hurrá! Gratulálok magamnak a teljesítményért? ~

Sóhajtás?
Még több szivarfüst?
Ma valahogy ingerli az orrát?
Pedig máskor maga is elszív egyet-kettőt?
Micsoda különös nap ez a mai, ez a pár perc máshogy telt el?

~ És most hová tűnt? Óh, most elvesztettem? Mindegy legalább már nem rágódom ezen az ügyön, nem jó ha hagyom magam elcsábulni... Áh, nincs ilyen szerencsém, ott áll a pultnál? hm? talán whiskeyt tart a kezében? és most visszaül? idenézett? nos ha ennyire feltűnően szemez velem akkor talán illene odamásznom, ha másért nem is, hogy lekoptassam! De azt nem akarom? ~

Cassidy elméje már teljesen összezavarodott, de azért még két lábbal áll a Földön és még mindig nem könnyű eset, s nem hagyja magát olyan egyszerűen levenni a lábáról. Sem most, sem máskor.
Feláll, odasétál a szépszemű idegen asztalához, majd felteszi a kissé közhelyes kérdést.

- Szabad ez a hely? ? mondta olyan tudatlan kiscserkész módjára.

Ha a válasz igen volt, vagy bármi más ami arra utalt, hogy helyet foglalhat akkor folytatta a beszédet.

- És mit keres egy ilyen jóképű fiatal férfi egy ilyen közönséges kis kocsmában éjszaka? ? kérdezte kis gúnnyal a hangjában ? Nem a legjobb hely a ? kikapcsolódásra?

Angelus

~ Egy sötét este? Ideális és jellemző rám. Ilyenkor valahogy jobban érzem magam, s jobban előtérbe kerülnek vérfarkas ösztöneim. Nem bánom, hogy az vagyok aki? Miért is tenném? Elvégre azokat sem sajnálom, akiket néhány unalmas estén a sötét erdőségek felé csábítok egy kis ?sétára? majd kíméletlen játékot űzök velük, s a vége pedig mindig ugyanaz. Mitagadás, nem vagyok túl kegyelmes vagy lágyszívű. Sosem voltam és nem is leszek. Engem nem a szív alakú gumicukorral lehet lekenyerezni, sem hasonló ódivatú ?lányos? ajándékkal. Talán ég sosem volt olyan, hogy valakiben megbíztam volna teljes mértékben, de talán azért mert én is mindig mindenkit becsapok, átverek, és megkeserítem az életét? ha egyáltalán meghagyom neki? Talán nem vagyok az az egyszerű eset, de hát nem is tűnök annak, hisz ha valaki? EZ MEG MI VOLT? ~

Cassidy hátrapillant, s meglátja hogy egy részeg vénember ütközött neki. Persze ilyenkor rögtön lángra kapnak szemei, s ha pillantással ölni lehetne? nos nem sok ember maradt volna még ezen a világon?
Felpattan a székről?
Tekintetét arra az esetlenre szegezi?
És vár egy kicsit?

- Mi a baj cicuskám? ? mondta az öreg, majd csuklott egyet s folytatta ? Hát nem harap a bácsii? hukk?

A pokol fortyogó bugyrai fel sem érhettek azzal a dühvel, amit Cassidy érzett ebben a percben. Legszívesebben eltörte volna a nyakát annak a vén szatírnak, de szerencsére mindig jelen volt a józan esze, bármilyen komoly helyzetről is lett volna szó. Most is így történt és próbálta kissé visszafogni magát és indulatait, de nem volt túl egyszerű. Tudta, hogy még egy ilyen megjegyzés és a pasi a pulton landol?

- Na idefigyelj öreg! Ha nem szeretnél komoly zúzódásokkal visszabicegni az útmenti kis kunyhódba akkor sürgősen kotródj el innen, mert talán veled ellentétben és harapok! ? mondta ezt semmiféle vérfarkaslétre utaló hangsúly nélkül.

Természetesen a vénember tovább fecsegett, hisz az alkohol okozta önkívületi állapotában nem igazán volt képes felfogni a külvilágban történő eseményeket, ahogyan Cassidy figyelmeztetését sem. Ez volt az ő nagy pechje, csak még nem tudott róla. A lány nem szeretett volna ennél is nagyon feltűnést kelteni, így a kabátjánál fogva kiráncigálta a részeget a kocsma mellé és jól ellátta a baját, persze csak úgy, hogy senki ne lássa. Mikor pár perc múlva visszatért, úgy tűnt nem történt semmi komoly és megértette azzal az emberrel, amit mondott békés eszközök keretében, de korántsem erről volt szó. A leghatékonyabb módszer viszont az volt, hogy a többi vendég ezt gondolja, s így nem történhet fennakadás a további üldögélésben és merengésben Cassidynél.

~ Erről ennyit, nekem aztán senki se szólogat be büntetlenül? Most pedig folytatom amit elkezdtem? Nah meg inni is kéne valamit. Majd ha veszem a fáradtságot akkor kivánszorgok a pultig. Bár most várok egy kicsit vele, mert a fél kocsma engem bámul. Nincs jobb dolguk? ~

Ahogy így figyelte a vele szemező férfiakat, akiknek talán kedvére tett az iménti kis incidens, észrevett a tömegben egy férfit. Ruhája fekete, mint az éj, tekintete hűvös, mint a jeges szél. Igazán a hölgyemény ideáljának számított az ilyen, bár eddig egy napnál soha nem bírta tovább senkivel sem. Mindig vagy halál, vagy faképnél hagyás lett a vége. Ez az illető viszont másképp hatott Cassidyre, mint a többi szoknyapecér odabent. Még a szíve is kissé hevesebben kezdett verni, már kezdett félni, hogy valami komoly gond lehet vele, mert nem nagyon érzett eddig még sohasem ilyet. Ez a férfi eddig az összes többinél jobban bejött neki és remélte, hogy ezt valahogy majd a tudatára is lesz képes adni? De persze nem úgy hogy a szemébe mondja. Ha odalép hozzá akkor eljátszadozik vele, aztán lesz ami lesz. Másnap pedig már rég messze jár, mire az a titokzatos alak kinyitná a szemét. Eddig ez bevált taktika volt, nem gondolta volna a lány, hogy valaha is végződhet másképp?

Persze, persze... én Cassidy vagyok, Fenrir hű szolgája, akinek minden parancsát teljesíteni kell. Tudom. TUDOM! Na, de most komolyan, az a legnagyobb és legbecsesebb feladat számomra, hogy elcsábítsak két másik csajjal egy kölyköt? Előszöris én nem vagyok pedofil, másodszor is szerény személyemnek sohasem jelentett nagy kihívást, hogy bármilyen férfiút is elkábítsak.
Elég volt mindig mélyen a szemébe néznem azzal az "Akarlak" nézéssel, s beletúrnom szőke hajamba. A pasik beetetése az egyik kedvenc szórakozásom, mégis akkor miért kellünk ehhez hárman? És mi értelme ennek az egésznek? Ha egyszerűen csak fognánk és a pálcánk használatával kényszerítenénk az ugyanolyan hatásos lenne, csak nem emésztene föl ennyi időt.
Természetesen sejtem, hogy mi ezzel a cél. Elvégre a ragadozó is először becserkészi áldozatát, majd kivárja a megfelelő pillanatot mikor a zsákmány védtelen és akkor HAMM! No de mégis, most muszáj ezt? Fáradt vagyok, semmi kedvem ilyesmihez. De persze nekem teljesítenem kell a felettem állók óhaját. Francba is! Nah mindegy, nem emésztem magam ezen tovább. Csak mégjobban felhergelem magam.
Viszont ha már úgyis ilyen egyszerű feladatot kaptunk, akkor csináljuk jól. Megpróbálok "alkalmazkodni" kicsit a két ideiglenes társamhoz, de csakis a küldetés idejére! Amint vége én elhúzok és remélem többet egyikőjüket sem látom!
A terv készen állt, és mikor végighallgattam részleteiben is, bevallom egészen tetszetősnek bizonyult. Mások érzelmeivel játszadozni az én műfajom volt, s ahogy elnéztem Destinyt és Cathrinát, úgy tűnt ez nekik sem fog nagy gondot okozni. Tehát már minden készenállt, minden... márcsak a prédánk hiányzott...
Mivel a kellő információk birtokosainak tudhattuk magunkat már csak "álca" hiányzott, mely még élvezetesebbé tette ezt az egészet. Kíváncsi voltam, hogy tényleg a végén mi fog kisülni az egészből... nos VALAMI BORZALOM! Francia kis csitrik legyünk? Te jó Isten!!! Ez ugye nem komoly? Mikor először megláttam a felvevésre váró ruhát menten rámjött a hányinger. A legrosszabb rémálmomnak kellett ezúttal valóra válnia, s mikor felküzdöttem magamra azt a förmedvényt, inkább magamra sem néztem. Nem az én stílusom, pont az ellentéte. De talán... TALÁN ezt az egy alkalmat még elviselhetem benne. De csakis a feladat kedvéért és sikerének érdekében. Ó jajj!
A hajamba az összhang kedvéért még egy szalagot is kötöttem, csakhogy élethűbb legyen a dolog. Így kellett odasétálnunk áldozatunkhoz, s eltévedt kis külföldiekként a segítségét kérni, majd a társaságát... majd pedig... lecsapni rá! Minden tényező a kezünkre játszott, reméltük, hogy sikerrel járunk. Bár valójában mind a legjobbnak tartottuk önmagunkat, tehát hiba nem eshetett. Elvileg...
Már megláttuk azt a bizonyos Keith-t, bár köd volt, így nem a legjobbak voltak a látásviszonyok, de persze egy vérfarkas szeme sosem hagyja cserben a testét. Leglábbis az enyém NEM!
Cathrina már túl is esett a köszönéssel, persze akcentussal, hogy minél megtévesztőbbek legyünk. Gondoltam én is beszállok a játékba, elővettem színészi tudásomat, s hasonlóképp kezdtem beszélni, mint őnagysága.

- Bonsoir mon seigneur! Serait-il capable de nous aider? - mondtam, bár nem túl sokat tudtam franciául, de talán egy ilyen küldetéshez pont eleget - Úgyéhhtem, thudna nhekünk shegitheni? Oui? - ekkor elhalkultam, várta a választ, s nem is szerettem volna túljátszani a szerepem. Ott álltam tovább, Cathrina mellett, s végigmértem az elrablásra szánt kölyköt.

Javítottam! ^^ 

A jelszót pedig be akartam írni, de aztán valahogy elkerülte a figyelmemet és kimaradt... 

A Fenrirrel való tárgyalás megtörtént, szerintem nagyjából midnent lebeszéltünk... *megerősít*

          alapok

jelszó || Esküszöm, hogy nem leszek VP! *keresztbe tett ujjak*  
teljes név || Cassidy Diamond Kennedy Pearline
becenév || Cas, Cassie
nem || nő
születési hely, idő || London; 1972. 09. 27.
kor || 25
faj || vérfarkas
vér || arany
évfolyam || ***kijárta mind***


          a múlt

1972 szeptembere… sötét, esős nap volt… Egy zaklatott nő a fák lombjai között rohan. Nem áll meg. Nem néz hátra. Nem pihen. Csak sír. De ezt az egyet nagyon… Kezében egy icike picike babát tart, pár napos lehet… Mikor végre kiér az erdőből, az egyik London melletti falucskában találja magát. Abbahagyja a bőgést, mert ez felizgatta a kicsit, küzd a könnyeivel. Még megtesz pár lépést, majd a cél előtt találja magát, mely a helyi árvaház. Ez a névtelen kis hely úgy élt a köztudatban, hogy árvaház nem működik más ilyen kicsiny településen. Bizony az anya azért is ide hozta a csöppséget, mert itt nem úgy bánnak szegénykékkel mint kis rabszolgákkal, hanem szeretettel és gondoskodással. Nem is hoznak ide túl sok gyereket, így nyugodtabb körülmények között is élhetnek, mint máshol. Itt talán biztonságban lesz a kisleány. A rémült nő a lépcsőre helyezi a gyermeket, egy csókot lehel orcájára, majd kopogtat az ajtón. Az pedig nyílik… Egy fiatal hölgy lép ki rajta. A friss anya odalép hozzá, valamit a fülébe súg, majd a leányához fordul. Motyog valamit, talán senki sem érti… Ez most nem számít… Még egy búcsúpuszi, ölelés, majd a nő úgy tűnik el az éjszakában, ahogyan odaérkezett. Az ott dolgozó hölgy karjába veszi a kicsit, megsimogatja forró homlokát, besiet a házba, gyógyszer után kutat…

1976 augusztusa… majdnem négy teljes év telt el… A helyszín még mindig ez a kicsiny falu, melynek csak az ott élők tudják a nevét. Ugyanaz az asszony lépked oda az árvaház kapujához, mint azon a sötét szeptemberi napon… Most viszont valahogy olyan más… Gazdag ruhákban díszeleg, fején szalmakalap, lábán díszes cipő. Mintha nem is az a hányatott sorsú, szerencsétlen nő lenne, mint négy éve… Talán épp emiatt jött volna vissza? Újból kopogtat, majd ugyanaz a hölgyemény nyit ajtót… kicsit már idősebb… talán magasabb is… de ez most nem fontos… A keze a lényeg, a két védelmező kar, melyben egy születésnapjához közelítő tipegőt láthatunk. Gyönyörű kislány, szőke fürtjeire rávilágít a Nap, fénylenek akárcsak a csillagok. Két gesztenyebarna szemét tágra nyitja, szemléli a külvilágot. Az ismeretlen asszonyra nézve furcsa érzése támad, megborzong. Az arcát egy nagyon kicsit ismerősnek véli, pedig hát négy éve látta utoljára. Mégis kissé fél az „idegentől”, de mikor a „dadusa” megcirógatja kis arcát, sejti hogy nincs mitől félnie, így lehunyja a szemét, s ásít egyet…
A nő megörül egyetlen csöppségének, örömkönnyeket hullat, átveszi a gyermeket. Elindul a kocsi felé, melyben egy férfi ül. Félúton megtorpan. Hátrafordul. Odalök egy köszönömöt a gyermekére vigyázó asszonynak, ki mostanra már zokog… bánatában… Az anya, Penelope megsimogatja lánya fejét, majd beszáll vele az autóba. Nem tekint ki az ablakon, csak előre figyel… A jármű nekiiramodik… már nem látni az árvaház lépcsőjéről. Az ott ácsorgó hölgy pedig csak bőg, hullatja könnyeit, s nem moccan… Kollégái próbálják beinvitálni, de hiába. Csak áll mint egy szobor és zokog… Legalább egy órán át, mígnem összeesik, s a közelben tartózkodók be nem segítik az ájult nőt… Ez a kisgyermek valahogy a szíve csücskévé vált, eddig egy idehozott árvát sem zárt így szívébe. Talán már ő is öregszik... vagy talán csak volt valamibe ebben a csöppségben... ez már örök rejtélí marad...

1983 ősze… A kis Cassidy élete teljesen rendbejött. Nem emlékszik a kiskorában történt, szörnyű eseményekre, csak arra, hogy az IGAZI szerető szülei gondoskodnak róla bármi is történjék. Épp idén kezdte meg tanulmányait a Roxfortban. Házának természetesen a Mardekárt kapta… ugyanis… nos az kimaradt a történetből, hogy a kislány nem olyan ártatlan mint amilyennek tűnik. Igazi talpraesett kölyök, állja a sarat, nem hagyja magát bántani. Őszintén cselekszik és beszél, így már az elején összeszedett pár griffendéles ellenséget… de hát melyik Mardisnak nincs…?
Tanulmányi eredményei kiválóak, bár nem tesz értük valami sokat…

1984 júliusa… A leányzó otthon tengeti életét, élvezvén a nyári szünetet. Most az lenne a dolga, hogy 7 éves kishúgát elvigye sétálni… Nem szereti, ha pesztrálnia kell, csak ha az a feladat, hogy szórakoztassa. Imádja ő azt a csöppséget, de a hurcolászásához nem érez kedvet sosem… Most viszont muszáj. Erőt vesz magán. Feláll. Megfogja a testvérke kezét, majd elindulnak. Az erdőn vágnak át, a szomszédban elterülő mező a célpont, de útközben meglátják, hogy egy vándorcirkusz tanyázik az erdő mellett. A kis Adelaide nagyon szerette az effajta előadóművészeket és az állatokat, így Cassidyvel arra vették az irányt. Emberek épp nem voltak a közelben, így be tudtak lopózni az állatok sátrába, megnézni mi is a „kínálat”. Miután mindent végignéztek a nővérke már indulni készült, de Adelának egy ritka dél-amerikai mérges kígyón akadt meg a szeme. Cas is közelebb ment, s egy ideig bámulták… Egyik pillanatról a másikra azonban a kishúg megkocogtatta az üveget a nála lévő pénzérmével olyan erősen ahogy csak tudta, s az berepedt egy kicsit. Valószínűleg már korábban is próbálkozhatott kiszabadulással az állat, ezért volt ilyen hatással a „börtönére” az ütések folyamata. A kígyó kiszabadult, s a két leány nagyon megrémült. A Cassidyben felgyülemlett düh hatására pedig furcsa dolog történt, párszaszóul kezdett beszélni, s elérte hogy a lény megmarja húgát, ki nyomban össze is esett, s elhalálozott. Ekkor döbbent rá, hogy milyen különleges adottsággal van megáldva, s mikor feleszmélt, hogy mit is tett az imént olyan hangosan sírt, ahogyan csak bírt…
Hazatértekor szülei szinte depresszióba estek… sok időbe telt mire kilábaltak belőle…

1990 júniusa… Most fejeződtek be a varázslóiskolában eltöltött évek Cassidy számára… Nem tudja igazán mit kezdjen magával ezek után, későn ért el a tudatáig, hogy jövőjével már sokkal hamarabb el kellett volna kezdeni foglalkozni… De mindegy… Egy ideig még ráér, legalább a nyáron…
Esténként sok időt tölt a jövőjén való gondolkozással… későn szokott hazaérni, szülei eléggé aggódnak érte… Egyik este azonban máshogy mentek a történések, mint eddig… Hajnali négy körül járhatott mikor Cassidy úgy döntött hazatér végre, ráfért már egy kiadós alvás… A temető melletti úton vágott át, mint mindig mikor kicsit siet. Valamiért ő nem riadt vissza attól a tájtól, amely ott várta őt… Léptei zavarták csak a tökéletes csöndet, amikor is egy másik neszre lett figyelmes, melyet nem ő hallatott. A semmiből egy pillanat alatt előbukkant egy termetes lény, a sötétség miatt arcát homály fedte. A lány rettentően megijedt, sikoltott egyet, majd úgy érezte az a valami megharapta… Életében másodszor kapott ilyen sokkot, nem tudta mit tehetne, már-már azt hitte megölik. De nem így történt… a dolgok érdekes fordulatot vettek… Aki ezen tettel a falka tagjává tette, nem volt más mint a hírhedt Fenrir Greyback. Cassidy úgysem tudott mesterséget választani, így nem érdekelték a minisztériumi posztok, úgyhogy beállt a „seregbe”.
Hamar a falkavezér bizalmasává vált, s segített neki a vezetésben miután kellő időt ott töltött, s Fenrir megbizonyosodhatott hűségéről…

Miután elhagyta az óvó szülői házat, már nem volt kisgyerek többé. Szüleivel azóta nem is találkozott személyesen, bár párszor megnézte a régi kis házat messziről, s azt hogy családja hogy tölti hétköznapjait, de nem szeretett volna velük beszélni, társalogni, tudta hogy faggatták volna... így eldöntötte, hogy többet nem érintkezik velük...

          jellem

Kedves teremtés-e? Cöh… már amennyire egy exMardis az lehet… Nem túl érzelgős, a könyörgések nem hatják meg. Legtöbbször kíméletlen, s rideg. Annyi szörnyűség történt már vele életében, hogy nem tud megsajnálni valakit gondjai miatt, ő is elég traumán ment már keresztül.
Hűség… azt hiszem ezt a szót lehet nála használni… Persze az engedelmessége csak Fenrir irányában él, de legalább egy jó tulajdonsága mégiscsak van.
Ezenkívül kitartó, s ha belekezd valamibe azt véghez is viszi. A siker érdekében sokszor csavaros észjárására hagyatkozik, mely gyakran kisegíti őt, ha gond van.
Voldemort eszméivel kapcsolatban nincs igazán ellenvetése, s így az ő  és a Fenrir parancsait is követi. Persze azért nem úgy mint egy robot, mindig megvan a saját véleménye, melyet csak akkor oszt meg másokkal ha szükségesnek érzi.


          apróságok

mindig ||
- falka
- telihold
- bosszú
- Fenrir ^^
- Adelaide
soha ||
- elítélő emberek
- árulás
- megfutamodás
- erőfitoktatás
- mérgeskígyók (egy baleset miatt)
dementorok || Az ötlik eszébe, mikor a kishúgát megmarta egy mérgeskígyó, s látta ahogyan elájul, majd nem is lélegzik tovább, s ő nem tett semmit, csak állt ott tétlenül…
mumus || mérgeskígyó
titkok ||
- hogy vérfarkas (ezt általában nem tudják)
- ő uszította rá véletlenül a kígyót húgára, ami miatt meg is halt
- szinte nem is volt olyan rábízott titok amit nem mondott el senkinek
rossz szokás ||
- ha sokáig egy helyben kell ülnie, ficeregni kezd és türelmetlen lesz
- ha nagyon ideges mindig beletúr a hajába

          a család

apa || Patrick Pearline; 57; aranyvér
anya || Penelope Kelly Frost; 55; aranyvér
testvérek ||  Adelaide „Adela” Caroline Pearline; 7; elhunyt
családi állapot || egyedülálló
állatok || Samantha, a hermelin



          külsőségek

magasság || 173 cm
tömeg || 57 kg
rassz || európai
szemszín || sötétbarna
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Hosszú szőke haját legtöbbször kiengedve hordja, s úgy néz ki, mint aki nem fésülködött egy ideje. Sosem öltözik úgy, mint egy jókislány, sötét színű ruhákban jár. Ha meglátják általában kissé tartanak tőle, nincs kedves kisugárzása. A szívében lévő sötétség valahogyan kihat az emberekre, s megérzik, hogy vele nem okos dolog szóba elegyedni csak úgy.
egészségi állapot || egészséges… leszámítva hogy vérfarkas ^^

          a tudás

varázslói ismeretek || Fiatalon a Roxfortban tanult, a Mardekár házban, s a hét év alatt szerzett ismereteket mester szinten műveli. Azért is veszélyes főleg, mert varázslóként és vérfarkasként is nehéz ellenfél. A mugliismeretet mindig is utálta, ahogy a muglikat is, viszont a Sötét Varázslatok Kivédése tantárggyal szimpatizált.
mugli képzettségek || -
pálca típusa || 10 és fél hüvelykes borostyán pálca, sárkányszívizomhúr maggal

különlegesség || párszaszájú

          egy darabka belőled

Egy forró, augusztusi napon történt az, amikor Cassidy elég naggyá vált ahhoz, hogy saját háziállata lehessen. A szülei úgy vélték egy macska vagy egy kutya megteszi, de a kislány elhatározta, hogy nem választ ilyen könnyedén, valami különlegeset szeretne…

- Nah és mit szólnál egy bagolyhoz, drágám? Az a legkelendőbb a rofortos diákok körében… nos? – győzködte anyja a makacs gyermeket, ki nem hallgatott effajta noszogatásra.

- Ugyan már… a bagoly olyan unalmas… és egyáltalán nem különleges. Pontosan azért, mert mindenkinek olyanja van. Nem kaphatnék valami egyedit egyszer, nem mindig olyat amilyen másnak van…? – vágott vissza Cassidy.

- No de mégis mire gondoltál, te lány? Már nincs több ötletem… Semmi se jó neked… Ha most rögtön mondasz egy élőlényt, amely megfelel az igényeidnek, hát én megveszem! – ajánlotta Penelope.

A kisleány erre a javaslatra kész volt beadni a derekát. Végre olyat kaphat, amit ő akar, nem a családja. Viszont mikor komolyabban törni kezdte a fejét a tökéletes háziállaton, hirtelen rádöbbent, hogy csak azért nem volt jó neki a kutya vagy a macska, mert az ellenkezés nála reflexből jön, de valójában egyetlen ötlete sem volt. Nagyon megijedt, hogy ezt anyja látni fogja rajta és azt hiszi majd, hogy így az lesz amit ő szeretne, de Cas gyors észjárása segítségével kész volt a válaszadásra. Eléggé művelt gyerek volt, tehát sok ritkábban vett állatfajt ismert, így kis elmélkedés után ki is tudott bökni valamit…

- Egy hermelint… - motyogta – Egy hermelint akarok! – mondta mostmár határozottabban.

- Egy micsodát? Ezt nem mondod komolyan, kicsikém? – lánya bólogatását elnézve már tudta is a választ – Na jó… ha tényleg ezt szeretnéd… De ígérd meg, ha megdöglik akkor kutyát veszünk!

- Okééé! – felelte boldogan, s örömteli arckifejezéssel az akaratos kishölgy, s már a leendő állatkája nevén törte buksiját…




          egyéb

A vérfarkas dolog le van beszélve Fenrirrel! ^^