Egyáltalán nem így terveztem ezt a napot, nem is számítottam rá, hogy ennyi inger fog érni egyszerre. Arra gondoltam, hogy leülök majd az egyik asztalhoz, aztán egy finom vajsör társaságában olvasgatom a gyógynövénytan könyvemet. Ha pedig kiolvasgattam magam és elfogyott az itókám, akkor egy kis séta keretében visszatérek majd a hálókörletembe lepihenni. Ezt a napot kizárólag pihenésre szántam, ezért nem is terveztem bele semmiféle összejövetelt másokkal vagy éppen bulizást, kellett már egy kis nyugodt kikapcsolódás is. Azonban semmi sem úgy lett, ahogyan azt kiötlöttem, sőt, teljesen más irányt vettek a történések. Mikor hirtelen megtörténtek egymás után az események, nem győztem kapkodni a fejem, annyira gyorsan lezajlott minden.
- Semmi gond... - akartam válaszolni a srácnak, aki helyet foglalt az asztalomnál, azonban végig sem tudtam mondani a mondatot, mert közénk repült egy tar férfi, aki szélsebesen becsapódott az asztalunkba. Miután feltápászkodott, rögtön ronda szavak hagyták el a száját, én pedig köpni-nyelni nem tudtam a csodálkozástól. Legszívesebben lehordtam volna mindenfélének, meg megmondtam volna neki, hogy mégis mit képzel magáról. Egyébként is, mi az, hogy csak úgy köszönés nélkül idesuhan? Hol az udvariasság?  Miért nem másnak az asztalába csapódott bele? Miért nem megy haza? Miért nem ment rögtön vissza a pulthoz, hogy igyon valami erőset? Az valóban ráférne. Meg amúgy is, azt hiszi, hogy ő sza*ta a spanyol viaszt? Ezek a gondolatok cirkáltak a fejemben, bármit megadtam volna, ha tovább áll és békén hagy engem, meg mondjuk azt az udvarias srácot is, aki leült hozzám. Ő már sokkal szimpatikusabb volt, rendesnek tűnt és nem kiabált. Neki még volt gyerekszobája, úgy látszik.
- Hupsz, ez bizony célba ért - mosolyogtam elégedetten a srácra, mikor kiborította a vajsörét a szitkozódó férfira. Egyáltalán nem tudtam sajnálni, főleg azok után nem, ahogyan viselkedett és amiket mondott, nagyon is megérdemelte, amit kapott. Azért reméltem, hogy a felbőszült férfi nem akar majd bosszút állni rajtunk, pontosabban a fiún emiatt a "kis malőr" miatt, úgyhogy a biztonság kedvéért egyik kezemet a zsebembe dugtam, ahol a pálcám lapult. Nyilvánvaló volt, hogy az idősebb férfi jóval tapasztaltabb lehet varázslatok terén, mint én, de azt is tudtam, hogy sokszor a gyors reakcióin múlik minden. Meg egyébként is ketten voltunk egy ellen, szóval támadás esetén egyikünk elvonná a figyelmét, a másik pedig cselekedne. Igaz, mindez csupán az én fejemben játszódott le, de bíztam benne, hogy a fiú se most jött le a falvédőről, és benne is felmerültek az esetleges opciók, történések.  Azon is agyaltam, hogy talán túlgondoltam a dolgot, de elég ijesztő volt a fószer, nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok vele kapcsolatban. Mindenesetre reméltem a legjobbakat, és lélekben próbáltam felkészülni minden eshetőségre, hiszen nem tudhattam, hogy milyen fordulatot vesznek még itt az események.

- A lényeg, hogy végig egyenesen kell haladnunk ezen az úton, majd elfordulunk jobbra, aztán balra, és ott is vagyunk - kacsintottam a lányra mosolygós arccal. Volt némi haszna a prefektusságnak ne meg persze annak, hogy korábban én is sokat bolyongtam a kastély falai között, még ha nem is mindig akkor, amikor szabadott volna.
- Hogyne, elég sokat járkáltam errefelé meg másfelé is, szóval egész jól ismerem a terepet. Ha bármikor kérdésed van vagy útbaigazítás kéne, csak szólj, segítek - feleltem Sophie-nak vidáman. A témáról anyum ugrott be rögtön, ő aztán tényleg képes volt bárhol bármikor eltévedni, még a saját utcánkban is, ahol laktunk. Igaz, elég kacskaringós volt, azt meg kellett hagyni, na, de akkor is. Szerencsére a tájékozódási képességemet apumtól örököltem, ő pedig egész jó radarérzékkel bírt. Az volt az egyik különleges képessége, hogy bárhol bármikor bármilyen különleges helyzetben feltalálta magát. Például, ha egy tök idegen helyre tévedtünk, akkor is iszonyú gyorsan képes volt megtalálni a kiutat vagy az adott célterületet. Mondjuk a reakcióimat tekintve én nem voltam olyan gyors, mint ő, de azért legalább azt sikerült megörökölnöm tőle, hogy jó legyen a tájékozódási készségem.  Jelen helyzetben minden ment, mint a karikacsapás, azonban utunk során a festménnyel sikerült belefutnunk az ellenségbe.
- Én se kedvelem azt a macskát, olyan kis ficsúr. Nagyon nagy mellénye van, azt hiszi, hogy ő a kastély ura, pedig ha tudná, mennyire el van tévedve - válaszoltam komor tekintettel a lánynak. Egyébként szerettem a cicákat, nagyon kis édesek voltak, de ez a példány maga volt a megtestesült gonoszság.... egyedül a gazdájával volt képes normálisan viselkedni, mindenki mással csak fölényeskedett, szemtelenkedett. Megkérdőjeleződött bennem az is, hogy vajon valóban szerette a gazdit vagy csupán érdekből volt vele? Na, meg ugye tőle kapta az ellátmányt is, bár biztos voltam benne, hogyha az öreggel bármi történt volna, akkor a cicusról ugyanúgy gondoskodott volna az intézmény népe. Közben gyorsan kitaláltam egy ötletet, amivel kimenthetnénk magunkat, hiszen nem szerettem volna, hogy lebukjunk, illetve füstbe menjen a tervünk emiatt a két galád személy miatt. Úgy tűnt, hogy a lány érti a dörgést, megbeszéltük gyorsan egymással, hogy ki mit és hogyan fog reagálni, ha összeakadunk Friccsel, aztán a többi már csakis azon múlott, hogy Fortuna mellénk állt-e vagy sem. Úgy tűnt, hogy egyelőre nyert ügyünk van, mert simán előre tudtunk haladni, egy kis idő után a társam felém fordult, úgy tűnt, mint aki kérdezni akart volna valamit, ám ehelyett lehapcizott.
- Öhmmmm..... semmi gond - emeltem fel a szemöldököm rá nézve, majd elővettem a zsebemből a zsebkendőmet, majd megtöröltem az arcom a biztonság kedvéért. Hát nem volt épp egy kellemes történés, na, de bárkivel megeshet ez.  Idővel beért minket a gonosz duó, majd rögtön kérdőre is vont minket Frics, hogy mit keresünk itt ilyenkor... rögtön meg is játszottam magam, hogy hú, de iszonyat rosszul vagyok, szerintem az izgalomtól sikerült kissé elsápadnom. Így elég volt rám nézni, máris látszott rajtam, hogy nem vagyok a topon, a szövegelést pedig Sophie-ra bíztam már, nekem bőven elég volt a beteget tettetni. A lány remekül előadta a hamis szitut, én pedig kínlódó, szenvedő arccal néztem végig a gondnokra, így gyanút sem foghatott, hogy csupán lódítottunk. Meg se kellett szólalnom, meg is indultunk a gyengélkedő felé a duó kíséretében.
- Előadok egy kis gyomorrontást, aztán folytathatjuk is a küldetésünket, ha minden jól megy. Addigra Fricsék is felszívódnak - suttogtam a lány fülébe, közben pedig reménykedtem benne, hogy minden a terveink szerint fog alakulni a továbbiakban.