 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 5
|
|
1
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2025. 01. 24. - 22:33:27
|
disznók elé gyöngyöt... kétezernégy tele
♪♯♭♩
robe Nagyon jól esik a megerősítése afelől, hogy nem árulja el a titkomat. Valóban, az utolsó dolog amire most szükségem lenne, az egy minisztériumi ellenőrzés, vagy egy másik csempészbáró rajtaütése.
- Merci Aubrey - köszönöm meg lágy hangsúllyal az ígéretét. Bizony, apám mindig mondta, hogy egy ember éppen annyit ér, amennyit a szava. Sok hibát elkövettem életemben, de arra büszke vagyok, hogy a szavamat mindig álltam. Amit ígértem, azt vér, könnyek és kínok ellenére betartottam. Ha esett, ha fújt. Még akkor is, amikor félhalottan kóvályogtam az életben Daniel árulása után.
Egy kis csalódást érzek talán a válasza miatt, hogy nem bólint rá az ajánlatra első zsigerből, de közben tisztelem is azért, amiért megfontolja azt. Elvégre ezzel nem csak egy munkára bólint rá, hanem a törvénytelenségre is... Márpedig ő talán nem ilyen utat képzelt el magának. Az élet útjai ugyan kifürkészhetetlenek, de sokkal jobb, ha magunk diktáljuk a feltételeket, és nem mások. Hiába pottyan hát elé egy kivételes lehetőség, ez csak egy lehetőség... ami talán mégsem neki való. Bérhogy is lesz, azért abban bízom, hogy rendszeresen látom majd Abreyt, akár milyen minőségben is.
- Ez tökéletesen érthető. Gondold át nyugodtan, van időd. A válasszal pedig megtalálsz személyesen itt, vagy írhatsz baglyot is, ha úgy kényelmesebb - vonok vállat laza pillantással. Bizony benne van a pakliban, hogyha elutasítás lesz a döntés, azt nem érzi majd komfortosnak személyesen közölni, bár engem nem zavarna az sem, de jobbnak érzem felajánlani a levél lehetőségét. Úgy érzem, ezt a kérdést egyelőre végig tárgyaltuk, így lassú mozdulattal felállok és a bárpulhoz sétálok. A boríték ott van, ahol hagytam, a rejtett kis rekeszben a whiskyk alatt. Mosolyogva adom át neki a borítékot, majd megszorítom a vállát, csak úgy kedvességből és hálából.
- Köszönöm a ma estét! Várunk máskor is. A hangod felér egy eufória elixírrel... - biccentem oldalra a fejem, majd ha nincs más kérdése vagy mondandója, úgy búcsút intek és megyek a dolgomra. Abból bizony van bőven. De ezt én mindig inkább áldásnak tekintettem, mintsem átoknak.
Köszönöm a játékot! |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2025. 01. 18. - 12:32:17
|
disznók elé gyöngyöt...kétezernégy tele
♪♯♭♩
robe Egy pillanatra átfut a gondolatiam között, hogy talán nem kéne ilyen hamar beavatnom a titkos üzletem rejtelmeibe, hisz csak nemrég ismertem meg, de aztán elhessegetem ezt a baljós gondolatot. Világéletemben a megérzéseimet követtem, és ez most sem lesz másként. Lazán leülök Aubrey mellé a színpad szélére. Így rögtön bizalmasabb lesz a légkör, és elég ha nagyon halkan beszélek, mert úgy is meg fog hallani.
- A helyzet az, Ma Chérie, hogy a bevételünk nagyobb részét nemzetközi csempészüzletek adják, nem a kuncsaftok - tárom szét a kezem nyugodt mozdulattal. Ha ez után az információ után elmenekülnek, nyugodtan megteheti, érezheti ezt abból is, hogy tartok egy kis gondolkodásnyi időre elegendő szünetet, mielőtt folytatnám.
- És ami azt iletti, az ilyen üzletek lebonyolításánál elkél nekem a segítség... mind tárgyalásban, mind ügyintézésben, mind... a különböző konfliktusok elsajátításánál. Tudod, engem a származás vagy a roxforti jegyek kevéssé érdekelnek, a rátermettség, ész és lélekjelenlét számomra nem olyasmi, amit egy eredményt jelző betűvel vagy egy családfával ki lehetne fejezni. Amit eddig láttam belőled, az alapján pedig szerintem neked remekül menne ez a munka... ami különben kiemelten jól fizet, természetesen emellett mindenképp fontos tudnod, hogy igen veszélyes is - fektetem le a tudnivalókat a szőke lánynak.
- Nem muszáj most rögtön válaszolnod, ha időre van szükséged átgondolni, teljesen érthető. Akárhogy is, énekesnőként mindig lesz számodra hely nálunk - teszem még hozzá, hisz egy ilyen döntéshez van akinek szükséges több idő, hogy leülepedjenek benne a dolgok. Mint mondta, a Szirén ajtaja Aubrey előtt mindig nyitva áll majd, akármilyen pozíciót is választ. Röpke pillanatra visszaemlékezem arra az időre, amikor annyi idős voltam, mint most Aubrey. Apám még élt, a jobbkezének nevelt ki Szófiában, és én lubickoltam ebben a szerepben. Azok voltak a legjobb éveim, mielőtt még Daniel belerondított volna az egészbe álnok árulásával... és a szívem darabokra szaggatásával. Bárcsak visszamehetnék, bárcsak szerezhetnék egy időnyerőt, és mindent megváltoztathatnék... De jól tudom, hogy a világ nem így működik. Ami elmúlt, elmúlt, ami elromlott, elveszett, nem megmenthető. Épp ezért tanultam a saját hibámból, és többé soha nem keverem össze az üzletet és a magánéletet. Elég volt egyszer csúnyán megégetnem magam ahhoz, hogy ne lépjek még egyszer ilyen gödörbe. Ha Aubrey velem tart ezen az úton, ezt a tapasztalatot majd neki is feltétlen át szeretném adni. |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 12. 30. - 12:17:08
|
disznók elé gyöngyöt...kétezernégy tele
♪♯♭♩
robe Más esetben talán lenézném a társaságot, amiért megfutamodnak, de most inkább egy megnyugvó sóhajjal díjazom. Semmi kedvem ezzel a cirkusszal tovább foglalkozni. Így is épp eléggé elrontották az estémet és a hangulatomat. A csilingelő galleonok most nem tudják kellőképpen megnyugtatni eltépázott idegrendszeremet, annyira irritál, hogy elvették tőlünk és a közönségtől ezt az emelkedett pillanatot. De mégsem büntetem őket tovább, mert nem vágyom a társaságukra a továbbiakban.
- Jó döntés Uraim. A soha viszont nem látásra... - köszönök el a primitív alakoktól, amint az összetört pálca és Trumpow romjait magukkal viszik. Tibald nem szívesen ereszti el zsákmányát, de a szemem villanására nincs kérdés, odadobja nekik. Látom, ahogy Trumpow a bajsza alatt némán elmormol egy káromkodást, de szerencséjére kellően megalázkodik ahhoz, hogy a szavak ne jussanak el a fülemig. Ezután végre ismét Aubreynak szentelhetem becses figyelmemet.
- Merci Ma cherie, te nemkülönben - biccentek elismerően az énekesnő felé, akinek egészen megváltozott a tekintete az elmúlt percekben. Elégtétek, büszkeség és harci vágy tükröződik rajta. És ez felettébb imponáló.
- Ne viccelj, te egyáltalán nem voltál hibás. Én sajnálom, hogy nem válogattam meg jobban a közönséget. Viszont... öröm az ürömben, hogy értékes, rejtett kvalitásaidra is fény derült most, varázslatos énekhangod mellett - mely utóbbiról természetesen már tudtam - mosolyodok el lágyan. Bizony, a legjobb embereimet mindig éles helyzetben 'találtam', és ez úgy látszik, Aubrey-val sem történt másként.
- Ha van kedved, a jövőben más feladatokat is szívesen bíznék rád, ahol a diplomáciai érzékedet, a hidegvéredet, és a küzdőszellemedet is tudod kamatoztatni. Persze csak ha van kedved hozzá - nézek rá izgatottan. Elvégre rég volt már, hogy magam mellett tudhattam egy ilyen sokszínű segítséget. Legutóbb Chloé volt így mellettem, és hiányzott az érzés, hogy egy erős, tehetséges nőre bízhassam ügyes-bajos dolgaimat. Ez azonban csak egy lehetőség volt, ha Aubrey nem akarta átlépni az énekesi kereteket, úgy azt is tiszteletben tartottam. Csak rajta állt. Eddig még nem beszéltem neki arról a nemzetközi csempész-birodalomról, aminek központja a Szirénben kapott helyet, de ha most rábólint a lehetőségre, úgy készen állok szélesre tárni előtte ezt az ajtót is. Büszkr vagyok arra, amit az elmúlt években saját erőmből felépítettem, és mivel ebben az üzletben minden a bizalmon múlt, kevesekkel osztottam meg működésünk titkait. Mindeddig csak egyszer csalódtam az ösztöneimben, és reméltem, hogy sosem kell újra átélnem azt az érzést, amit Daniel árulása végett. |
|
|
|
|
4
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 12. 10. - 18:08:43
|
disznók elé gyöngyöt...kétezernégy tele
♪♯♭♩
robe Aubrey merészsége a végtelenségig lenyűgöz. Nem véletlenül éreztem hát rögtön, miután megismertem, hogy különleges. Hogy idetartozik. Hogy inspirálónak tartom. Persze a hangja az első perctől elvarázsolt, de a személyiségének ez a része, ami csak ilyen kaotikus, borzalmas helyzetben úszhat a felszínre, mint ez a mostani... mos... egészen más szintekre emeli őt. Bár sokat nem tudtam a múltjáról eddig, most egészen kíváncsivá váltam, szeretném jobban megismerni. Remélhetőleg nem kedvetleníti el ez a mostani fiaskó, és lesz rá lehetőségem. Kárörvendú mosollyal figyelem Trumpow megrökönyödését, és belül hangtalanul tapsolok a frappáns visszavágásért, de azért nem hagyom, hogy a dac túlontúl önelégültté tegyen, és mennyire jól teszem... Mert egy pillanattal az után, hogy a pitiáner alak pálcája ketté törik, és sebzett vadként felüvölt, ösztönösen az asztaltársaságára nézek. Bajt szimatolok. Megérzésem nem csal... egyik társa, egy izmos, kopasz alak pálcát ránt és már látom is, ahogy ajkai a Stupor varázsigét formázzák. Aubreyra céloz, de szerencsére helyette a zongorát találja el, valószínűleg nem egy párbajmester, nagyobb benne az indulat, mint a precizitás.
Ez a lépés viszont ahhoz, hogy teljesen elszabaduljanak az indulatok.
- Fogjátok el őket! - adom ki az utasítást a többi testőrnek, akik határozottan megindulnak az asztaltársaság felé, majd lefegyverző bűbűjjal magam hatástalanítom tar társukat.
- Capitulatus - utasítom a cseresznyepálcát higgadtan, majd egy pillanat múlva már ki is repül a varázsló kezéből a pálca. Egyszerre pattannak fel a helyükről a vendégek, vannak, akik sikítoznak, mások a kijárat irányába rohannak.
Felesleges lenne maradásra bírni őket, elvégre a koncertnek vége, és ahogy a helyzetet elnézem, jobb is, ha távoznak. Aki marad, láthatóan harcolni fog. Aki nem akar részt venni ebben, jobb, ha elhagyja a helyszínt. Trumpow ugyan nem tud szabadulni Tibald szorításából, a többi varázslót még el kell kapnunk. Hárman vannak, és mindegyiküknél pálca van. Megvárom, amíg a közönség nagy része elhagyja a bárt, aztán emelt hangon így szólok.
- Nos Uraim - nyomom meg gúnyos hangsúllyal a megszólítást - úgy látom, innentől két választásuk van. Az első, hogy elnézést kérnek tőlem és Miss Chaistytől, amiért sáros lábbal beletiportak ebbe a gyönyörű estébe. Természetesen a megbánásukat pengő galleonok formájában is kifejezik. A másik lehetőség pedig... ha nem hajlandóak bűnbánatot gyakorolni... hogy.... szenvedni fognak - tárom szét kezeim látványosan, várakozón pillantva a szemüveges cingár, a kopasz izmos, és a jól öltözött, szőke ficsúr alakra. A választás ezúttal rajtuk áll. Mi láthatóan túlerőben vagyunk, de kinézem belőlük, hogy az egójuk elég rossz tanácsadó lesz ahhoz, hogy botor módon megadás helyett küzdeni akarjanak. Amennyiben ez bekövetkezik... a megvadult tulkokat minden esetben le kell lőni. Megszelídíteni ugyanis képtelenség őket.
- Meg ne adjátok magatokat, barmok! - kiált rájuk idegbeteg hangon Trumpow, de a hangja hallatásán kívül ő már nem tud mivel hozzájárulni a küzdelemhez, tekintve, hogy Tibald épp most bilincselte össze a csuklóit laza pálcaintéssel. A bilincset olyan szorosra húzza, hogy Trumpow immár nyöszörögni kezd fájdalmában, ezzel erősen elbizonytalanítva társait. |
|
|
|
|
5
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 12. 02. - 10:57:56
|
disznók elé gyöngyöt...kétezernégy tele
♪♯♭♩
robe Ahogy elönt a düh, egyszerre apám szavai rémlenek fel bennem.
- Soha ne dühből harcolj. A hidegvér és kiszámított döntés lebegjenek a szemed előtt. Így biztosan győzni fogsz, és ráérsz utólag megélni a haragodat - mondta Apám, aki mestere volt a játszmáknak és a kivégzéseknek. Szófia maffiafőnökeként rettegett tőle az alvilág, és soha nem mert vele újat húzni úgy igazán senki... Senki... kivéve... Danielt. Exférjemre azóta sem bukkantam rá, de az utóbbi pár évben már nem is kerestem. Akadt nekem jobb dolgom is. Mint például most rendet vágni ebben a kócerájban.
A terem végén Tibald felé biccentek, aki a legjobb biztonsági őrünk jóideje. Az öltönyös alak határozottan megindul a taplók társasága felé, majd mikor eléri Trumpowot, az italát kiveszi a kezéből, leteszi az asztalra, majd egy pálcaintéssel felhúzza őt a grabancánál fogva, akár egy engedetlen kiscicát és így tartja fogva. A társai erre felmordulnak, de egyelőre nem mozdulnak a helyükről, gondolom fel akarják mérni az erőviszonyokat, hogy érdemes-e belefogniuk egy komolyabb bunyóba, vagy eleve halálra ítélt ötlet lenne. Természetesen az utóbbi a helyes válasz. Ugyanis ezt a mai estét még véletlenül sem bíztam a véletlenre. Elég nagy hirdetési munkálatok előzték meg a mai koncertet, ezért is volt teltház, és egy ilyen kaliberű eseménynél a vendégeim és a lányok biztonsága az első. Összesen hét biztonsági őr dolgozott ma beépülve a közönség soraiba, így kizárt volt, hogy ez a troll és a többiek kifogjanak rajtunk. Talán kicsit túl teátrális alkat vagyok, de nem elégedem meg annyival, hogy kipenderítsem az ünneprontót a hátsó ajtón. Nem... Meg akarom alázni. Móresre tanítani. Itt mindenki előtt, főként, hogy Aubrey és a saját becsületemet védjem. A Szirén talán nem a legelitebb hely Londonban, de a kultúrát nagyon is tisztelem. Amennyire lehet, igyekeztem utána nézni a közönségnek is, hogy ne történhessen meg hasonló fiaskó. Sajnos a szűrőmön ezúttal átcsusszant ez az idióta, aki nem érdemli meg, hogy ilyen szintű művészet befogadója legyen. Ez az én hibám. Legközelebb alaposabban válogatom meg a vendégeinket. Ugyanis nagyon felhúz, hogy elrontották ezt a mesebeli estét. Tibald a parancsomra várva tartja a férfit, majd mikor a mutatóujjammal invitáló mozdulatot teszek, felrángatja őt a pódiumra. Közben nem mozdul mögüle a pálcájával.
- Igencsak tévedésben van, Monsieur. Hogy mi eladó, és mi nem, azt csakis mi döntjük el... - biccentek Aubrey felé. - Ahogy azt is, hogy hogyan alázzuk porig a hangulatgyilkost... - mosolygok az énekesnő felé. - Aubrey, ma cherie, tiéd a lehetőség, hogy megtanítsd Trumpownak, hol a helye... Persze csak ha akarod... különben rá sem kell pillantanod, ha nincs ínyedre - pillantok rá kíváncsian. Nem ismerem még annyira a szőke szirént, hogy előre tippelni tudnék, mit fog lépni, de van egy olyan érzésem, hogy akkor is meg tudna lepni, ha már jó ideje tartana az együttműködésünk. Amennyiben nem kíván élni előjogával, úgy természetesen nekem is van ötletem mindenki előtt szétalázni az "urat", az tehát biztos, hogy elbizakodottsága és ostobasága nem marad megtorlás nélkül.
- Hahaha... maga nagyon vicces Madame Tiebon. Mégis mit tudna ártani nekem ez a kislány? Még csak meg sem izzasztana, három ilyen véznával is elbírok az ágyban - szájal tovább az ostoba fráter, de a tekintete már nem olyan magabiztos. Ahogy elnézem, Tibald igencsak megszorongatja a torkát a gallérjánál, már egész vöröslik a feje az erőlködéstől. |
|
|
|
|
6
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 11. 26. - 10:29:45
|
disznók elé gyöngyöt...kétezernégy tele
♪♯♭♩
robe Ártatlan szőke lány, kék szemmel. Fiatal, hamvas teremtés. Alacsony és kecses. Olyasfajta, akiért itt A Szirénben akármennyi pénzt hajlandóak lennének kifizetni a kliensek. Nos... ezt meg is tehetik, csak ezúttal nem azt kapják, amit igazából szeretnének. Vagyis... ez egy érdekes kérdés. Egyeseknek ugyanis elég a látomás, az idea, a remény, hogy akár az övék is lehetne ez a szirén, akinek hangja libabőrrel tölti be a teret. A bárban ma este teltház van, talán ilyen sokan soha nem voltak még itt egyszerre, sőt, most, hogy belegondolok, egészen biztosan nem.
A Szirén fennállása óta most először szerveztem énekest ide, nem mintha rászorulnánk külön attrakciókra, hogy idecsalogassuk a vendégeket, de mégis... azt hiszem, ráfért a helyre egy kis újítás. Egy kis külcsín, díszítés, fűszerezés, ha úgy tetszik. Elvégre lassan öt éve koptatjuk már ezt a helyet szebbnél szebb lányokkal. Eljött az ideje, hogy egy igazi szirénünk is legyen. Aubrey személyisége első perctől elbűvölt, volt benne valami hideg báj, ami Chloéra, egykori jobbkezemre emlékeztetett. Mindenképpen hosszútávú együttműködést terveztem vele, a közönséget elnézve ez pedig nem csak zenére szomjazó lelkemnek, hanem a kasszának is jót fog tenni. Már a harmadik számnál tartottunk, ami azt jelentette, hogy hamarosan nekem is jelenésem lesz. Mivel anyám révén profin megtanultam zongorázni, és nagyon szerettem is, adódott az ötlet, hogy beszállok Aubrey mellé egy-egy dal erejéig, és zongorán fogom kísérni. Ahogy máskor is, msot is megadtam a módját a megjelenésnek, hófehér, hátul mélyen dekoltált, uszályos estélyit vettem fel az alkalomra, kecsesen lebegtem be a gyönyörű énekesnő mellé a kis pódiumra, amin különleges, éjkékre színezett, holdmintás zongoránk kapott helyet. Ezt a hangszert egy árverésen pillantottam meg pár hónappal a bordély indulása után, és bár szemenszedett drága volt, muszáj volt megvennem. Inkább összehúztam a nadrágszíjat egy pár hónapig a költségvetésben, de nem hagyhattam ott. Azóta is a hely lelke ez a varázslatos bútordarab, aminek hangja felért a legprofibb zongorákéval is. Hiába, pálcával csodálatosan lehet hangolni.
Mikor elfoglalom a helyem Aubrey mellett, mosolyogva biccentek neki, majd leütöm az első hangot, és belefeledkezem a zenébe.
Hamarosan felcsendül mellettem Aubrey hangja, és egyszerre elfog a hála... az érzés, hogy a helyemen vagyok, és sehol máshol nem lennék szívesebben. Ez a kegyelmi állapot az egész dal alatt tart, majd rázendítünk a másodikra. Ekkor viszont úgy lesz kámforrá a pillanat, ahogy a szeszélyes őszi szél megszabadul az utolsó reszketeg falevelektől. Az egyik asztalnál egy részeg disznó hangosan óbégatni kezd a társainak, húsos mutatóujját Aubreyra szegezve:
- Húsz galleonban fogadok, hogy az ágyban is énekelve nyögdécsel... - harsan fel undorító nevetése. Ebben a pillanatban abbahagyom a játékot, felállok és ráförmedek.
- Monsieur Trumpow azt hiszem, itt az ideje, hogy távozzon. Aki nem képes civilizáltan viselkedni, annak kívül tágasabb - nézek komoly arccal a férfira, de ő láthatóan nem szándékozik csak úgy elszivárogni.
- Ugyan már Anelia... egy vagon pénzt fizettünk ezért a cirkuszért... a minimum, hogy belekóstoljunk abba, amiért perkáltunk! - kiált vissza a tiszteletlen troll, és én készen állok, hogy most azonnal rászabadítsam a poklot.
- Ne haragudj... Azt hiszem, a mai koncertnek vége... Móresre kell tanítanunk ezt a disznót - suttogom Aubrey felé csalódottan, miközben a szoknyám alá erősített pálca után nyúlok.
|
|
|
|
|
7
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 04. 22. - 15:22:53
|
cheers to a new acquaintance kétezernégy tavasza
♪♯♭♩
szett Nem lepett meg, hogy nem vette be teljes mértékben a kis mesémet, hisz érezhetően eszes férfi volt, akinek megvolt a maga koncepciója a világ dolgairól. Attól még, hogy jómódú, aranyvérű sarj volt, cseppet sem gondoltam róla, hogy naiv vagy szűklátókörű volna. Én magam sem voltam az, holott arisztokrata körökben is megfordultam gyermekkoromban. Apám mindig arra tanított, hogy a világot a maga teljességében szemléljem, az emberek és a dolgok fényes és rothadt oldalát egyaránt vegyem számításba, ne feledkezzem meg egyikről sem. Mathias diszkrét intelligenciáját tükrözte hát, hogy egy velős szóba tudta sűríteni a véleményét a sárkánykoponyák hozzám kerülésével kapcsolatosan.
Több kommentárra nem is volt szüksége akkor sem, amikor a licit ötletét osztottam meg vele, ami láthatóan ínyére volt. Elismerése valahogy finom elixírként bújt be a bőröm alá és kúszott fel az ujjaim tövétől egészen a vállamig, végigmelengetve a karomat. Nem tudtam volna megmondani miért, de talán épp ez sarkallt arra, hogy én már ténylegesen hozzáérjek és megsimítsam a karját. Többet akartam ebből az érintésből, de nem ragadtattam el magam. Ahogy a barna szemekbe pillantottam, mélyen magamba szívtam a pillanatot. Rég volt már, hogy úgy őszintén, tényleg vágytam valakire. Olyan jó volt most megállítani ezt az érzést a elvegőben, megdermeszteni a kettőnk között feszülő vágyat, és magammal vinni... Azt szerettem volna, hogy ez az érzés elkísérjen a mindennapjaimban. Akkor, amikor épp egy nehéz felfogású beszerzővel kell tárgyalnom, vagy amikor egy ittas vendéget kell kipenderíttetnem a szalonból. A nehéz, fárasztó pillanatokban ebbe a könnyed érzésbe akartam kapaszkodni. Abba, ahogy elképzelem, hogy közelebb hajolok ehhez a férfihoz, és puhán az ajkaiba csókolok. Ahogy édeskés, meleg ízét szívom magamba, és hirtelen megszűnnek a körvonalaink, hogy aztán eggyé olvadjanak. Számomra ez most épp attól volt ennyire fájdalmasan szép, hogy csak elképzeltem, milyen is lenne az a csók.
- Hmmm... rég nem jártam már vidéken, de azt hiszem jót tenne egy kis levegőváltozás. Köszönöm a meghívást - bólintottam hát az invitálásra ködös tekintettel és meleg mosollyal. Valóban kíváncsi voltam, milyen is a Montrego família nagyhírű birtoka, no és az előbbi fantáziálást is szívesen folytattam volna, talán a valóság talajára terelve, talán a vágyakozásnak meghagyva azt. Ki tudja, mi történik még addig... Lehet Montrego már egy jól fésült, gyönyörű, aranyvérű menyasszony oldalán vár majd Skyeban, s mindez, amit itt elképzeltem, a hideg, nyirkos pince öröksége marad. Ha így történik, akkor sem lettem volna csalódott, már így is megérte vele találkozni... s az alku ráeső részében valóban sokat segített nekem, így nem volt más hátra, mint hogy én is teljesítsem az általam ígérteket. A sötét szemektől és a szépen metszett arctól mindazonáltal nehéz eltávolodnom, főként, amikor ilyen közel hajol hozzám. Mély hangja megrészegített, ahogy a fülembe búgott, jótékonyan rezgett végig hallójárataimon át a lelkembe, hogy ott helyet követeljen magának. Közelsége olyan jól esett, így hát még egyszer utoljára lelassítottam az időt, ahogy pilláimat finoman rebegtetve feleltem:
- Bien sur, Monsieur - majd hidegvéremet összeszedve elszakítottam magam tőle, s megindultam a kijárat felé... a fény, a meleg és a valóság felé, készen arra, hogy szabadon eresszem újdonsült kedvenc ismerősömet.
Köszönöm a játékot! ^^ A helyszín szabad!
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 04. 16. - 10:03:27
|
cheers to a new acquaintancekétezernégy tavasza
♪♯♭♩
szett Ahogy a nyakam körül babrált a lánccal, belebizseregtem a finom légáramlatba. A bőrömhöz ugyan nem ért hozzá, lévén a fekete finom anyag ezt lehetetlenné is tette, mégis valahol megérintett a közelsége.
- Merci beaucoup - siklott ajkaim közül a köszönet felé, ahogy átvettem tőle a láncon csüngő kulcsot , majd a zárba illesztettem azt. Mathias nyilvánvalóan fiatalabb volt nálam, teljesen más kasztból valók voltunk. Legalábbis jelenleg. Ha Szófiában, apám regnálásának aranykorában találkoztunk volna, úgy talán közelebbinek tűnhetett volna a hátterünk. Azóta viszont rengeteg víz lefolyt már a Szajnán... én nem egy dúsgazdag (maffia) üzletember és egy arisztokrata zongorista leánya voltam a legfelsőbb körökben, hanem sokkal inkább a társadalom szemében egy stabil anyagi helyzetben lévő, ugyanakkor sokak által megvetett nőszemély, akivel fényes jövő előtt álló fiatal aranyvérű úriembereknek nem volt tanácsos együtt mutatkoznia. Nem csoda, hogy Mathias láthatóan vívódva követett engem le a pincébe, s emiatt koránt sem nehezteltem rá. Miért is kellett volna megbíznia bennem? Se erkölcsös, se jóhírű, se társadalmilag előnyös ismeretség nem voltam a szememben. És ő mégis követett... ami valahol engem is meglepett. Talán... lehet, hogy unatkozott valahol, és most pont azt a keresetlen izgalmat kapta meg ebben a rövidke alkuban, ami nem volt meg az életében? Je ne sais pas... mindazonáltal jól esett, hogy követett a mélybe és a sötétbe, ahol hezitálás nélkül pillantott be az alku egyik felét jelentő ládába.
Bár láttam némi csalódást átsiklani szépen metszett arcán, amit afelett érezhetett, hogy nem eleven bestiával kapcsolatban kértem ki tanácsát, amint elfogadta a fennálló helyzetet, láthatóan talált némi örömet a koponyák diagnosztizálásában.
Amíg beszélt, síri csendben hallgattam, úgy ízlelgettem a kapott információkat, akár méh a nehezen kinyert, édes virágport...
Épp amiben reménykedtem!
Minden amit elmondott, kiváló hír volt a számomra. Ezek szerint jó eséllyel adhatom majd el olyan áron a koponyákat, amely profit a segítségemre lesz a következő, nagyszabású vállalkozás elindításában. Kéjörömöm a barna szemek mohó csillogásában tükröződött vissza, amit leplezni képtelenség lett volna, nem is próbáltam meg inkább. Szavaimmat azonban már jóval diszkrétebben árultam el magam.
- Köszönöm, Monsieur Montrego, tudtam, hogy csak jól járhatok, ha Önt kérem fel erre a nemes feladatra - búgtam hálával telt hangon, majd a következő szavaira néhány lélegzetnyi szünet után válaszoltam csak.
- Nos, ami azt illeti, egy üzletfelemtől kaptam őket fizetség gyanánt, aki régi csodálója és gyűjtője a különböző, válogatott bestiáknak - feleltem a szemébe nézve. Nem hazudtam, mindössze egy csöppet ferdítette a beszerzés körülményein.
- Jó kérdés... tudja, még nem döntöttem biztosan, de fontolgatom, hogy egy igen privát, zárt körű aukción bocsájtom őket az érdeklődő szemek elé.
Megint csak igaz volt, amit mondtam. Azt az aprócska részletet felesleges is lett volna hozzátennem, hogy mindezt illegálisan, a fekete piacon készülök megtenni.
Reméltem, hogy ezzel kielégítettem Mathias kíváncsiságát, így ha nem volt ellenvetése, kecses mozdulattal bezártam a ládát, majd ismét lágyan végigsimítottam a férfi jobbján. Talán a nyirkos közeg miatti kontraszt okozta, de fűszeres, férfias illatát egyre erősebben éreztem, és akaratlanul is mélyen belélegeztem.
- Még egyszer nagyon köszönöm, hogy rám szánta az idejét... És amint ígértem, cserébe a lehető leggyorsabban és diszkrétebben értesítem majd Monsieur Lestrange hollétéről. Bagolyban megfelel, vagy inkább a kandallójában keressem fel? - érdeklődtem oldalra biccentett fejjel. Egyrészt szerettem volna elterelni a témát az előbbiekről, másrészt valóban tudnom kellett, melyik kapcsolattartási módot preferálja.
- Nos hát, ha nincs más hátra, úgy vélem, vissza is indulhatunk... - pillantottam futólag arra, amerről jöttünk. |
|
|
|
|
9
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 04. 12. - 10:02:36
|
cheers to a new acquaintancekétezernégy tavasza
♪♯♭♩
szett Felcsattanásai felettébb mulattattak, olyan bájos volt morcosan ez a férfi. Minden alkalommal hangosan felkacagtam volna, amikor cinikusan visszaszólt, de nem akartam ennyire komolytalannak tűnni, elvégre mégis csak egy rövidke, de gyümölcsöző alkut készítettem kötni vele. Egy somolygó félmosolyból azért láthatta, hogy mennyire tetszenek a kis beszólásai, és az utolsónál hiába akartam lenyelni, nem sikerült, így csak kiszaladt a számon:
- Én aztán nem vagyok semmi bonnak elrontója - nyomtam el a mondat végén a cigarettát a kis dohányzóasztalon lévő hamutartóba, majd megindultam az ajtó felé határozott léptekkel. A pálcámat kecses mozdulattal halásztam elő a combomra erősített tartóból, majd bonyolult pálcaintéssel zártam az ajtót. Alapvetően minden használatban lévő ajtót zártunk, érthető okokból, de a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy amit az irodámban tartok, ne kerüljön illetéktelen szemek elé. Amennyiben Mathias követett úgy egy keskeny folyosón haladtunk végig, úgy intéztem a sebességet, hogy egy fél lépéssel mindig előtte legyek, elvégre ő nem tudta a járást. Pár perc utàn egy nehéz, fekete vasajtó várt minket. Ez az út lényegében zsákutca volt, innen sehová máshová nem vezetett út, csak lefelé. Ezúttal nem a pálcámat használtam, hanem a nyakamban viselt láncot húztam elő a ruhám alól, majd őzike szemeimet megrebegtetve kértem meg kísérőmet.
- Lenne olyan kedves és kikapcsolná ezt a láncot? Egyedül mindig hosszan elbajlódom vele... - fordítottam a csatos végét Mathias felé, s ha hajlandó volt segíteni rajtam, úgy hamarosan a kezemben tarthattam a láncon lógó bűvös kulcsot. Egyedül csak ezzel lehetett nyitni ezt a mágikus zárat, s az elővigyázatosság bizony nem ok nélkül való volt. Három fordítás után nyikorogva nyílt az ajtó, ami igen nehéz volt, de törékenynek tűnő karjaimban volt akkora erő, hogy egyedül is ki tudtam nyitni. Ha Mathias nem ijedt meg a sötét, dohos pince látványától, úgy ezúttal magam elé engedtem, hogy be tudjam csukni mögöttünk az ajtót. Bár nem feltételeztem egyik vendégünkről sem, hogy itt akarna ólálkodni, soha nem bíztam meg maradéktalanul senkiben, idegenekben pedig pláne nem, nem csoda, hogy be kellett zárnom az ajtót. Mathiasban lehet némi aggodalmat kelthetett ez a helyzet, a hideg, sötét, néma tér, amit igyekeztem annyival oldani, hogy elmormolva egy lumost, fényt csaltam a pálcám hegyére. Úgy nyolc-tíz lépcsőn mentünk le hangosan kongó léptekkel, mikor először keskeny folyosón haladtunk tovább jobb kéz felé, ami aztán egy kisebbfajta teremmé szélesedett ki. Itt álltunk meg, noha jócskán mehettünk volna még tovább is, ez a a pincehelyiség ugyanis gyakorlatilag végignyúlt az egész Szirén alatt, ha keskeny utakkal is.
A lumos arra ugyan jó volt, hogy ne bukjunk orra a sötétben, ahhoz viszont kevés, hogy valóban lássunk, így pálcaintéssel meggyújtottam a terem két végében lévő, falra erősített fáklyát. Így már jóval melegebb és világosabb volt.
- Mégis csak otthonosabb így - mosolyogtam Mathiasra ironikusan, majd nem húztam az időt sokáig, a terem bal végében elhelyezkedő, fekete köpennyel letakart ládához siettem. Egy határozott mozdulattal lehúztam az anyagot a hatalmas ládáról, majd pálcaintéssel felnyitottam azt. Sem a pálca, sem a köpeny nem volt még poros, a teremben lévő többi tárggyal ellentétben, amik a legkülönfélébb látványt keltettek, voltak ott antik bútorok, ketrecek, kalitkák, további ládák, tükrök és megannyi érdekes tárgy, amelyekkel most azonban nem kellett foglalkoznunk. Helyette ez az egy kívánta meg a figyelmünket.
- Nos, Monsieur Montrego, emiatt lenne szükségem a szaktudására - mutattam a ládában elhelyezkedő két sárkánykoponyára, amiket fizetség gyanánt hajtottam be az egyik üzlettársamtól nemrégiben. Ritka helyzet volt mostanában, hogy valaki megbízhatatlannak bizonyult az üzleti kapcsolataim között, de sosem ártott résen lenni, és ha kell lecsapni, hogy az alvilág szereplői világosan lássák, nem érdemes szórakozni velem. Az árulókat és az ellenszegülőket meg kell büntetni, ezt már kamaszként megtanította apám. Másképp egy - a miénkhez hasonló - vállalkozás sem lesz működőképes. Erről a kis történetről természetesen Mathiasnak nem szándékoztam beszámolni, mindössze ennyit tettem hozzá.
- Azt bárki láthatja, hogy az egyik koponya tökéletesen ép, míg a másik fogazata kissé hiányos. Azt viszont már csak egy olyan szakavatott szem tud megmondani, mint a magáé, hogy milyen sárkányfajhoz tartoznak, és megközelítőleg hány évesek lehettek sajnálatos utolsó órájuk idején - pillantottam érdeklődve az ifjú Montregóra, remélve, hogy további felmerülő kérdések helyett inkább az enyémre adott válaszokkal fog törődni. |
|
|
|
|
10
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 04. 08. - 10:16:07
|
cheers to a new acquaintancekétezernégy tavasza
♪♯♭♩
szett Mókás volt ilyen feszültnek látni ezt az egyébként makulátlan és fess fiatal férfit... Csak sejteni mertem, hogy más esetben a higgadtság szobra szokott lenni, de ez csak egy kósza benyomás volt, öt perc alatt nyilván nem lehet kiismerni valakit. Én mégis szívesen játszottam ilyen gondolatokkal, hogy vajh egyik másik vendégünk milyen ember is lehet valójában. Persze ez nem újkeletű érdeklődés volt a részemről, amikor a szófiai kocsmában voltam összekötő, akkor is különösen érdekelt, milyen jellem húzódik meg egy-egy szempár mögött. Épp ezért volt tragikus, hogy azt az egyet, az igazán fontosat, hogy ismerhettem ennyire félre...
Mathias csípős válaszára csak egy szórakozott mosollyal reagáltam, nem éreztem úgy, hogy tovább kéne feszíteni a húrt, sőt, hamarosan még az általa oly áhított információt is ezüst tálcán nyújtottam át a számára. Bár megkapta amit akart, ez nem okozott számára kielégülést, inkább lett úrrá rajta a bosszankodás. Ezek szerint sehogy sem tudom őt boldoggá tenni, ha együtt működöm, ha nem...
Halk kacajt hallattam, ahogy a kifakadását hallottam, nem tehettem róla, olyan szórakoztató volt, mint egy dacos gyerek, akitől az utolsó pillanatban elcsaklizzák az ebéd előtti nyalókát. Azért annyira nem mulathattam jól, sürgősen gondolkodnom kellett a következő lépésen, hisz Montrego láthatóan távozni készült. Azonnal. Kortyoltam még egyet a naplemente színű italból, majd a mahagóni asztallapra tettem a poharat megpihenni.
- Csak ne olyan sietősen... - léptem a füstfelhőből közelebb hozzá ismét a szipkával a kezemben, amint felállt.
- Kérem... - tettem hozzá finom hangsúllyal, spontán a vállára téve jobb kezem.
- Lenne egy ajánlatom... - döntöttem kissé oldalra a fejemet, s ha hajlandó volt meghallgatni, úgy elé tártam a fejemben - az érkezése pillanatakor - megfogant koncepciót.
- Segíthetnék, hogy a lehető leggyorsabban és legkevesebb gonddal megtalálja a tékozló urat, elég megbízható informátoraim vannak Párizsban... - simítottam végig a vállától a könyökéig lassan a karján.
- Mindössze egy aprócska szívességet kérnék cserébe... - bocsátottam előre az alku második részét. - Ahhoz kérem kövessen a pincébe. Ne vous inquiétez, vagyis ne aggódjon... mindössze a szakértelmére volna szükségem - ha láttam rajta a hajlandóságot, úgy megindultam az ajtó felé, ha viszont elutasított, készen álltam arra is, hogy eleresszem. Elvégre én is meg tudtam volna másképp is oldani ezt a kis feladatot, igaz, ez a spontán kínálkozó alkalom azért jócskán leegyszerűsíthette volna azt. Ahogy Mathias számára is. Kérdés, mennyire akart alkut kötni olyasvalakivel, mint én... azok után, hogy eddig oly hevesen menekült volna. A barna szemekbe pillantva nagyon reméltem, hogy valamennyi bizalmat azért tudok benne kelteni. Hogy miért vált fontossá ez számomra, azt egyelőre nem tudtam volna megmagyarázni, de nem esett volna jól most még csak így elengedni. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 04. 03. - 10:04:19
|
cheers to a new acquaintancekétezernégy tavasza
♪♯♭♩
szett Láttam rajta, hogy nem szívesen időzne itt, a testtartása és az arckifejezése ezt tisztán tükrözte. Hezitált azon is, hogy leüljön a kanapéra, de végül úgy tűnik, meggyőzte magát, hogy muszáj belemennie a játékba, ha információt akar szerezni. Merthogy azért jött, ez elég hamar egyértelművé vált számomra is, de ettől még szívesen eljátszadoztam vele.
- Türelem.... Monsieur Montrego... türelem - dúdoltam szórakozottan, miközben italt töltöttem neki. A lángnyelv gyönyörű meleg narancsos árnyalata üdítően sejllett át az átlátszó üvegen, ahogy helyet foglalt a pohár alján. Kellett most ide ez a friss, üdítő narancsárnyalat, a mélyzöld és sötétkék színhangsúlyos szobába. Magamnak is lángnyelvet töltöttem, majd lassan odaléptem Montregóhoz és felé nyújtottam az italt.
- Hová, hová ez a nagy sietség? Csak nem az egyik mademoisellehez igyekszik ennyire? - kérdeztem, még mindig szinte dúdolva, s közben szinte vártam, mikor támad le majd idegességében. Nem várt módon szórakoztatott most ez a helyzet, talán azért jött elő ez a csintalan oldalam, mert jól indult a napom, vagy egyszerűen csak így álltak a csillagok, tudom is én. De most minden olyan jól esett, a lángnyelv hűvös érintése is az ajkamon. Bár utóbbi nem csoda, hisz ez egy különleges ital volt, ami felerősítette az érzékeket, és a különleges hozzávaló miatt nyugalommal és lelkesedéssel töltötte el ízlelőjét. Ahogy végig csurgott a torkomon az ital, úgy jártam át a testemet az a fajta melegség, amit egy csillogó szemű gyermek váratlan, őszinte ölelése vált ki az emberből. Ez a sztoikus állapot fogott most hát el Montrego ugratása után, s hirtelen arra gondoltam, miért is ne árulhatnám el neki, amit tudok... Elvégre nem ártanék ezzel senkinek, tudtommal ők tényleg barátok, mintsem ellenségek lennének. Bár ezutóbbi akármikor megváltozhat, ezzel is tisztában voltam. Sarkon fordultam és az asztalom pereméhez támaszkodva ittam még egy kortyot, majd kerek-perec így szóltam.
- Legutóbbi információim szerint Monsieur Lestrange jelenleg nem tartózkodik Londonban... - nyúltam a mondat végén cigarettatárcám és a szipkám után, hogy aztán ráérősen kivegyek egy szálat, elhelyezzem a szipkában, majd meggyújtsam azt egy szál gyufával. Én így szerettem, kellett a rituáléhoz a sercegő gyufa hangja és illata. Átszellemülten szívtam bele a dohányba, majd hosszan, lassan eresztettem ki a füstöt.
- És ezt onnan tudom, hogy mindössze néhány nappal ezelőtt a párizsi Szirén vendégszeretetét élvezte.
Újabb szívás, majd újabb füstpamacs kerül az éterbe, szürkés kuszaságával megfűszerezve azt. |
|
|
|
|
12
|
Múlt / Zsebpiszok köz / Re: A Szirén
|
Dátum: 2024. 03. 26. - 10:39:25
|
cheers to a new acquaintancekétezernégy tavasza
♪♯♭♩
szett Jól mentek a dolgaim az utóbbi időben. A csempészüzlet virágzott, a bordélyok nemkülönben. Élveztem, hogy a korábbinál többet kell utaznom, kizökkentett a mindennapos mókuskerékből, hogy több fronton is szükség volt rám. A párizsi Szirén kialakítása, majd a feladatok átadása választott jobbkezemnek, Odette-nek, beleteltek ugyan pár hónapba, de a projektbe forgatott energia és pénz elég hamar megtérült. Az újdonsült örömök elé néző férfiak és nők csak úgy özönlettek a helyre, s az élvezetért cserébe csöpögtetett csilingelő érmék szépen lassan gyarapodtak... olyan biztos stabilitást adva nekem, a brit és a francia lányoknak egyaránt, hogy immár fél éve azt érezhettem, nincs mitől tartanom. Rám fért ez a nyugalmi időszak, nagyon is. Végre volt miből tervezgetnem a jövőt. Nagyszabású terveket dédelgettem, egy vidéki birtok megvételét fontolgattam, ahol majd titokban illegális gyógynövényeket termesztene egy bizalmasom. Immáron nem csak összekötő csempész akartam lenni, hanem én szándékoztam megtermelni az árut. Ez egy újabb szint volt, amihez nagy adag pénzre és bátorságra volt szükségem. Az első szépen gyarapodott, a másodiknak sosem voltam híján. Cartwrightot egyelőre nem avattam be a tervembe, csakis magamnak akartam a hasznot, bár sejtettem, hogy a végtelenségig nem hagyhatom ki belőle. Ám amíg csak az álmodozás édes fázisában volt a projekt, megtehettem, hogy megtartom magamnak. Épp a szóba jövő birtokok listáját tekintettem végig az íróasztalomnál ülve, amikor kopogtattak. Már nyílt is az ajtó, amikor sietve eltettem a papírokat a felső fiókba. Még véletlen sem akartam, hogy illetéktelen szemek elé kerüljön ez az információ. Ahogy a magas, fiatal férfi belépett, intettem Jaqueline-nak, hogy elmehet. Vékony, gyönyörű lány volt, ám valahogy mégsem lengte körbe az a megmagyarázhatatlan éra, ami Chloéra volt jellemző. Hiányzott innen, de már elfogadtam, hogy a saját útját járja. Lustán felsóhajtottam.
- Áhh, Monsieur Montrego. Végül önt is ide sodorta a szél?
Beszéd közben aprócska félmosoly jelent meg ajkam szegletében.
- Sejtettem, hogy előbb-utóbb benéz majd... - szőttem tovább a szavak láthatatlan fonalát, majd ünnepélyesen a kanapé felé intettem, ami a sötétzöld tapétás falakba szinte tökéletesen beleolvadt, lévén ugyanaz a méregzöld színárnyalat volt.
- Kérem foglaljon helyet! Megkínálhatom egy itallal? Aztán majd a barátjára is rátérhetünk hamarosan... - bocsátottam előre a választ, amin már most jól szórakoztam. Bizony a keresett úriember viselt dolgai igen nagy érdeklődésre tettek számon a Szirénben, s a Zsebpiszok közben nem kevésbé. Lassan, ráérősen álltam fel az asztaltól, a fekete, teshez simuló ruha alja finoman simított végig a padlón, ahogy a sarokban helyet kapó bárszekrényhez léptem.
- Nos, mit inna szívesen? - faggattam előzékenyen az aranyvérű ifjat. Bizony eljutott hozzám a Montrego família híre már, hiába nem voltam tősgyökeres londoni, Azt is tudtam, hogy a látogatóként érkezett Montrego sarj sárkánykutatónak tanult, s ez a fejlemény most kivételesen jól jött nekem. Igaz, nem akartam ajtóstul rontani a házba, de mielőtt Mathias távozni készült, feltétlenül ki akartam használni a sors által felajánlott páratlan lehetőséget. |
|
|
|
|
