Az alosztályvezetői iroda falára függesztett portrék többsége békésen szunyókált, a dolgozószobában tett első, és egyben egyetlen látogatásom alkalmán, ahová a Hamis Védővarázslatok és Védett Tárgyak Kimutatásának és Elkobzásának Hivatalát jelenleg vezető, Mr. Marvelowls személyes kérésére jelentem meg, a munkaidőm lejártát követően. A varázsfestmények méltán nagyra tartott boszorkányokat és varázslókat ábrázoltak, elsősorban az osztály korábbi vezetőit, vagy a Wizengamot megbecsült tagjait, de akadtak köztük kimagasló államtitkárok, legendás aurorok, páratlan legilimentorok és briliáns amneziátorok  is. Az éber képmások zöme nem tanúsított különösebb érdeklődést a beszélgetésünket illetően, leszámítva egy rövid hajú, portrétársaitól jóval fiatalabb boszorkányt, aki feszült figyelemmel járatta tekintetét köztem és a közvetlen felettesem között.  
   Gedeon Marvelowls, aki immáron másfél évtizede irányította az alosztály hatáskörébe tartozó vizsgálati folyamatok lefolyását, kérlelhetetlen szigoráról volt ismert, valamint arról, hogy csak akkor hajlandó megjegyezni egy beosztottja nevét, ha a belátása szerint kiérdemelte az illető. Megfejthetetlennek bizonyult, hogy mikor és mi alapján válhat alkalmassá valaki, hogy megjegyzésre kerüljön, mivel van olyan alkalmazottja, aki közel tíz éve dolgozik az irányításában, mégis “kollégának” van szólítva, ellentétben a bizalmába fogadott személyekkel, köztük az újonc, Jacob Morton, aki az osztályra kerülését követően néhány hónappal máris “Mr. Morton”-ná vált, számomra érthetetlen módon. A robosztus, antik tölgy dolgozószoba-berendezés erős kontrasztot nyújtott Mr. Marvelowls hórihorgas alkatának, groteszké is téve az amúgy sem kevésbé félelmetes kisugárzását.  Párbeszédnek nem is igazán írhatom le, ami akkor és ott köztünk zajlott, mivel az érkezésem óta gyakorlatilag csak némán hallgattam Mr. Marvelowls szavait, mígnem kibukott belőlem egy ügyetlenül megfogalmazott kérdés, a számomra kényelmetlenné vált helyzet következtében.
   - Kérem ne értsen félre uram, igazán nagyra értékelem az elismerését, de valóban úgy gondolja, hogy nincs megfelelőbb jelöltje az új pozíció betöltésére? - tettem fel a kérdést a tőlem telhető maximális naivitással, a velem szemben helyet foglaló Mr. Marvelowlstól, aki némán fürkészett néhány másodpercen keresztül, majd válasz helyett inkább hátradőlt bőr karosszékében, és egy hosszú, mély levegőt vett. Tudtam, hogy szemtelennek tartja majd a kérdésemet, tekintettel a körülményekre, mégis muszáj volt feltennem, mert cseppet sem tetszett a gondolat, hogy akkor kell elkezdnem egy új osztályvezető bizalmát kiérdemelni, amikor a jelenlegiét alighogy elnyertem. Számtalan túlóra és a kevésnél is csekélyebb mennyiségű magánélet gyümölcse, hogy végül sikerült megjegyeztetnem a nevem a felettesemmel.  
   Az eredményesen lezárt eseteim statisztikáját figyelembe véve, valamint a rejtélyes ezüst ékszerdoboz ügyében felmutatott eredményem okán, bevallom, hogy számítottam a közel jövőben történő előmenetelre. Utóbbi hozta meg számomra azt a fajta megbecsülést, amelyért a Minisztériumba lépésem óta dolgozom. Egyetlen átvirrasztott éjszakát sem bánok azonban, mert végül sikerült bizonyítanom, hogy megértem jelentősebb feladatok ellátására attól, minthogy lopott, éppen ezért trükkös bűbájokkal védett, ugyanakkor ártalmatlan ócskaságok mibenlétére derítsek fényt.
   Mi sem igazolja ezt jobban annál, minthogy sikerült - minden várakozást felülmúlva -, új szálon elindítanom egy megrekedt nyomozást, nevezetesen az Ezüst Ékszerdoboz-ügyben, amely a főosztály történetének legrejtélyesebb esetei között érdemelne helyet, ha éppen nem állna titkosítás alatt a nyomozás. Bizonyítékot találtam ugyanis, hogy egy már-már feledésbe merülő, tiltott és veszélyes rontást helyeztek a dobozba, roppant agyafúrt módon. Maga a rontás egy darab pergamenre íródott, amelyet utána egy aprócska csavarrá transzformáltak, és a nyitógomb foglalatba helyeztek, majd további leleményes védő -és álcázóbűbájokkal igyekeztek a legkisebb nyomát is eltűntetni a beavatkozásnak. Az általános kimutató bűbájok így nem is szolgálhattak egyértelmű magyarázattal a tárgy mágikus tevékenységére vonatkozóan. Az eset akkor került hozzám, amikor az elsődleges vizsgálatok nem bizonyultak elegendőnek a rontás behatároláshoz, ezért megbíztak a mugli áldozat beszámolójának újra tanulmányozásával. A hölgyet sajnos nem sikerült személyesen kihallgatnom, mivel az eset részleteivel kapcsolatban az összes emléke törlésre került a meghallgatást követően (a minisztériumi előírásoknak megfelelően), így az élményeire támaszkodva kellett új és használható információt nyújtanom a vizsgálatvezető számára. Az áldozat jó néhány olyan élményről számolt be, amely felfoghatatlannak bizonyult számára, és szintén érthetetlen módon, de valamiért az újonnan vásárolt ládika felbukkanásával hozta összefüggésbe ezeket a jelenségeket. Magát a dobozt egy héttel később vizsgálhattam meg először, a vizsgálatot vezető Mr. Sprouse külön engedélyével, mivel bővebb ismeretek hiányában ismeretlen mágikus tulajdonságokkal rendelkezőnek minősítették, és a Rejtélyügyre szállították, az Azonosítatlan Varázstárgyak Gyűjtőjébe. A szerencsémnek és egy tökéletesen pozícionált mágialenyomat-kereső varázslatnak köszönhetően sikerült az álcsavar, vagyis a pergamen nyomára bukkanom, amelyen egy számomra ismeretlen sigillum, azaz varázspecsét volt látható. Az ábra vizsgálatakor kiderült, hogy a jel emberi vérrel íródott, és a potenciális tettes, egy rontások terén mélyreható ismeretekkel rendelkező, vélhetően sötét varázsló vagy boszorkány lehet.  
   Ez az utolsó fejlemény az esettel kapcsolatban, amelyet sikerült megtudnom, mivel a jelentésemet követően azonnal mentesítettek a további vizsgálatok alól, és az ügy átkerült a Varázsbűnüldözésre. A nyomozás a továbbiakban titkossá vált, ami arra enged következtetni - tekintettel a rontás kiszórásának módjára -, hogy kiemelt fontosságú ügyben indított nyomozást az VVH, vagyis a Varázsvilági Vizsgálatok Hatósága...
   - Ha nem lennék mindent kétséget kizáróan megbizonyosodva a képességeit illetően... - törte meg a kínosan hosszúra nyújtott hatásszünetet Mr. Marvelowls, amely úgy hatott, akár a vihar előtti csend, amelyben egy röpke pillanatra sikerült elkalandoznom - …, akkor valószínűleg nem gondolnám, hogy megfelelő az új pozíció betöltésére. - Újra szünetet tartott, valamivel rövidebbet, mint korábban, majd folytatta. - Mr. Goldstein, miért nem tekinti az áthelyezését annak, ami? Lehetőség, a szakmai fejlődésére, amelyre oly nagyon vágyott. - Erre hirtelen nem tudtam mit felelni, így be is csuktam a szájam; igaza volt, másra se tudtam gondolni az elmúlt napokban, minthogy az irodájában ülhessek, és az előléptetésem részleteiről beszéljünk, azonban úgy képzeltem, hogy legalább vizsgálat vezetőnek nevez ki az osztályon, ha az ügyön már nem is dolgozhatom a továbbiakban. Ehelyett kénytelen vagyok beletörődni, hogy a jövő héttől Sebastian Monstronak felelek jelenteni a Mágikus Szeszélyügyön. A rengeteg bejelentés a különös jelenségek miatt, a már-már pánikhangulatban, rengeteg adminisztrációval jár, így borzasztóan unalmas hónapoknak, hanem éveknek, nézhetek elébe az osztály újoncaként. A főosztályvezető hajthatatlannak tűnt a döntését illetően, én pedig csalódottságot éreztem, amiért hagytam magam ennyire könnyen megfogni.
   - Az ön helyében kihasználnám a hirtelen jött szabadnapokat a feltöltődésre, mielőtt munkára jelentkeznék Mr. Monstro osztályán. - Mr. Marvelowls felállt a székéből és határozottan kezet nyújtott, minden kétséget kizáróan azt jelezve, hogy befejezettnek tekinti a beszélgetésünket.    - Úgy lesz uram... és még egyszer hálásan köszönöm a megtisztelő bizalmát az előmenetelt illetően, igyekezni fogok a legjobb tudásom szerint teljesíteni Mr. Monstro irányítása alatt is - daráltam gépies udvariassággal a székből felállva, majd kevésbé erélyesen megszorítottam az immáron csak volt felettesem felém nyújtott jobbját, az ajtóhoz léptem, és elhagytam az irodáját.
   Dühösen fújtattam, ahogy megindultam a felvonóhoz vezető, hosszú és kihalt folyosón. Kényszerszabadság és Sebastian Montsro; mégis mi jöhet még!? Ez minden, csak nem az eredményeim elismerése. Olyan, mintha Mr. Marvelowls igyekezne a lehető legtávolabb tartani az ügytől. De mégis miért, mi oka lenne rá? Vajon milyen rontás lehet a pergamenen? Összefüggésben állhat mindez a Mágikus Szeszéllyel? Vagy az eseményektől független ügy kezd kirajzolódni? Miért nem maradhatok a Varázshasználaton? Lehetséges, hogy olyan dologra bukkantam, amelyről nem lenne szabad tudnom? Ha igen, akkor miért nem amneziáltak eddig? Vagy ez akár még most is megtörténhet? Merlin szakállára, a fáradtságtól válószínűleg már üldözési mániában szenvedek! Muszáj kiderítenem, hogy mit ábrázol a varázspecsét, és mi folyik ennek az egész ügynek a hátterében!?  
   - Mr. Goldstein... Mr. Goldstein! - hirtelen felkaptam a fejem, az ezernyi kérdés, amely megfogalmazódott bennem, vakká tett, mivel fel sem tűnt, hogy már nem egyedül várok a felvonóra. Azonban a lift és környéke is néptelen volt, nem állt mellettem senki, hátranéztem, de mögöttem sem várakoztak.  
   - Itt a falon, kérem jól figyeljen rám, mert nincs sok időm! - Balra, a hang irányába fordítottam a fejem, és egy meglehetősen mogorva és öreg varázsló mellett megpillantottam a fiatal boszorkányt, aki Mr. Marvelowls irodájában figyelt bennünket. Közelebb léptem a festményhez, ebből a távolságból még fiatalabbnak tűnt, nagyjából velem egy idős lehetett, és valószínűleg okkal hagyhatta hátra a magáról készült varázsportrét, amelyről valamiért az a benyomásom támadt, hogy nem minisztériumi megrendelésre készült, mivel már az irodában feltűnt a keret dísztelensége és az ábrázolásmód. Nem ismertem fel a hölgyet, de az arcvonásai ismerőssé tették. Mikor már csak centiméterekre volt az arcom az övétől, határozottan és lényegre törően ennyit mondott:
   - Vigyázzon magára! - Majd egy pillanattal később, mielőtt bármit is szólhattam volna, tovább állt. Megdermedtem; a szívem vadul kalapált, mintha kilométereket futottam volna, a szám kiszáradt, miközben éreztem, hogy végig fut a hideg a hátamon. Azon tűnődtem, hogy jó tanácsnak vagy épp figyelmeztetésnek szánta-e azt, amit mondott. Mindenesetre sokkal jobban felzaklatott az üzenete, mint aznap bármi más.
   - Magának nincs jobb dolga, minthogy engem mustráljon? Ha nem hagy magamra, teszek róla, hogy ne zavarjon a szabad kilátásban! - Fenyegetőzött a vén mágus, majd előhalászta festett pálcáját, és harcias mozdulatokat tett vele, hogy nyomatékot adjon a szavainak.  
   Zavarodottan a lifthez léptem, majd újra megnyomtam a hívógombot. Az aranyrács pillanatokkal később zörögve kinyílt, én pedig beléptem a fülkébe, hogy az Átriumon keresztül minél hamarabb a hátam mögött tudhassam a minisztériumot, és az otthon melegében, hideg fejjel magyarázatot találjak a történésekre.

Széles körű ismeretséggel rendelkezem, köszönhetően a szociális beállítottságomnak, azonban kevés emberrel tartok közeli kapcsolatot. Ettől függetlenül könnyen találom meg a közös hangot bárkivel. Éles gondolkodásúnak és lojálisnak tartom magam, képes vagyok az érzelmeimet függetleníteni a munkától, amit hűvös távolságtartásként értelmeznek mindazok, akik kevésbé ismernek. Szeretek mozgalmasan élni, a munkámban is a változatosságot keresem, továbbá nem eltűnni a tömegben és elismerést kivívni magamnak. Tanácsot vagy kritikát csak azoktól fogadok el, akiket tisztelek valamiért.