//Nagyon-nagyon bocsi a reag késéséért, és jó az új avatárod!//



Iszapbírkózás? Hát nem tudom, néha hógolyózás helyett sárgolyózás nagyon jó tud lenni a haverokkal London egy-két eldugott parkjában, de ilyenkor szokták drága jó anyáink kicsinálni minket, meg befogni némi rendrakásra, hamár összemocskoltuk drága ruháinkat. Amy tuti nem venné jó néven, ha arcon dobnám egy marék sárral, úgyhogy a témán inkább ugrok is, de azt meg kell hagyni, hogy csúnyán eszembe jutott minden dolog.

- Egy ilyen mondatra más barátomat már rég belöktem, volna a sárba, ugye tudod? - Kérdezem tőle a teljes gyermeteg ártatlanságomban, majd gyorsan témát váltok. - Pitonnal szívesen pogóznék, az egyszer biztos, Dumbledore meg van olyan hibbant, hogy tényleg headbangeljen egy jó zúzós riffre. De persze pozitívan hibbant. Viszont sajnálom, hogy ilyen varázsrádión nem adnak mást, csak varázszenét, mert a jó kis AC/DC-t semmi nem pótolhatja, és egy Born to be Wild is mágikusabb bármely Walpurgis Leányainál, meg amit akarsz. Ilyenkor szoktam hülyét kapni, hogy van rádiós koncertközvetítés, oszt nemt'om hallgatni, mer' nem lehet, mer' a Roxi blokkol mindent. Mindent, ami nem mágikus. Hülyeség az egész...

Miért váltottam hangulatot? Az egyik pillanatban fájt a szám a röhögéstől, most meg megint dühös vagyok a mágiára, nem lesz ez így jó. Megint vihogni, akarok és... nem is kell erőlködnöm. Amy nekiáll zúzni, és úgy csinálja, mint valami ősrocker, már csak rá kéne adni valami bőrkabátot. Még a végén tényleg megteszem. Rockkoncertem tomboló McGalagony... szerintem ő akkor se tudna feloldódni, és mosolyogva ugrálni, ha közölnék vele, hogy tizenöt perc múlva itt a megváltás. Bőrig ázva ugrálok egy lánnyal az esőben rockzenére, akit még épphogy rövid időnél is kevesebb ideje ismerek. Ez nem valami főnyeremény este?

Meg kell hogy mondjam, elég jófelé halad a Jay féle példabeszédek könyve, de alig ejtettem ki azt, hogy csoki, máris mugliismeret. Most mondanám hogy nagy hülyeség az a tantárgy, de ez is amolyan relatív cucc: mugli születésűeknek hülyeség, amúgy meg biztos hasznos dolog, de hogy Hermione mi hasznosat láthat benne, azt valahogy nem sikerült kiderítenem. Mindenesetre a csokoládés téma letért az általam kijelölt pályáról, úgyhogy kénytelen vagyok visszaterelni.

- Nem a mugliismeret miatt kérdeztem, meg egyáltalán nem a saját kevéske összekapargatott tudásomat akarom bővíteni, mert egyébként tudom, hogy hogy működik a csokoládé, mégha ez váratlan is tőlem.

Ami a szívemen, az a számon. Pontosan tudom, hogy Mio nem néz ki belőlem sokat, meghogy zsigerből elitéli mindazt, amire én mondjuk egy egész életet tettem fel halványan. Hát igen, a szabályok, könyvek, lexikális tudás, és törvények közé bezárt Hermione Granger bizonyára nem értékeli a túlzott individualizmust, a tömegből szántszándékkal kilógó öltözködést, a mindenki által tiltott füves cigiről nem is beszélve, pedig egyébként én mondom, az egész egy délibáb. Kamu. Félreértés és kultúrális különbségek az egész, csak sajna kevesen értik meg.

- Bár nem voltam jó bioszból, de azért annyit tudok a csokiról, hogy az emésztése már az ember szájában megkezdődik, és a nyálkabizén... hártyán felszívódik ilyen cuccos, ami endorfinokat csinál az agyban, és ezért jó. Megkerüli a gyomrot, meg az egész emésztést, gyakorlatilag még le se nyelted a csokit, már boldogabb vagy az ilyen hormonos bármik miatt. Szóval amolyan mesterséges jókedv az egész, tejbe és kakaóporba csomagolva.

Jó, a definícióm húsz helyen sántít, pedig csak három tényt közöltem. Ki leszek javítva meg minden, biztos erre is van valami komoly szakirodalom vállról indítható könyv formájában, vagy ki tudja. De nem is ez a lényeg, egy minimális igazságtartalma tuti van annak, amit mondtam, és ez nekem épp elég. Jól érzem magam, de árnyékolja a helyzetet a tény, hogy az iskola meg még ki tudja minek a legokosabbja nem érti a helyzetemet. De semmi gond, én hajlandó vagyok megvédeni magamat.

- Úgy nézel rám, mint akit legszívesebben kihajítanál az ablakon, pedig a Roxfort legeldugottabb pontján élek az egyik hobbimnak. Egyébként meg a füves cigi is egy olyan dolog, hogy a füst nagy része felszívódik a tüdő falán, így majdnem olyan gyorsan jut el az agyba, mint a csoki cuccai. Ez is endorfint csinál, vagy hogy a francba kell ezt szépen mondani. A számmisztikára meg nem jelentkeztem, de már sajnálom, mer' a hollósok mondják, hogy a tanár arc, meg az egész nem akkora becsapás, mint mondjuk a jóslástan. Múltkor olvastam is egy rövidebb könyvet az egészről, és egész jól működik az egész szemben a kristálygömbös baromságokkal. Nemt'om, a kristálygömb az ilyen szelektíven kevés hülyeséget sugároz. Harry-t mindíg meg akarja ölni, engem meg mindig ki akar csapni a suliból, de már hatodik éve itt rontom a levegőt, teljes sikerrel, és nem tervezek ezen változtatni.

Hú, tényleg örülök, hogy a lánynak semmi baja sem. Jó, tudom, túlreagálom egy kicsit az eseményeket, de miért ne? Az ilyen véletlenekből lesznek a "hoppá"-k. Rizikó nélkül nincs kockázat, vagy mifene. Ugrik egyet, és huszonhét foga kiesik landoláskor, akkor mit csinálok? Szent Mungó, mert hülyültünk az esőben! JAY! Mostmár igazán leállhatnál a szörnyű képzelgéseiddel! No, oké, lenyugodtunk. Nincs baja senkinek sem, miért legyen lelkiismeret furdalásom olyasmi miatt, ami nem következett be? Egy zsák guánóért. Nos, akkor foglalkozzunk valami kellemesebbel.

Mit kérdez Amy? Hogy tanítsam meg pogózni. Ezen mit kell tanítani? Ez rendszertelen és káosszal teli ugrálás meg lökdösődés. Most akkor beszélhetek a pogóról, hát rendben. Ha Amy a pogózásról akar elmélkedést hallgatni, akkor a pogózásról fog. Nos, Jay féle példabeszédek könyve 16:12:

- Sohase voltál még egy rockkoncerten sem? No, a pogózásnak hívjuk összefoglalóan a koncerten való tombolást, vagy hogy mondjam ezt. Ugrálás, lökdösődés. Ezt elmondani nem lehet, hogy miért jó, pláne, hogy kellenénk még kétszázan ahhoz, hogy csak úgy önmagában jó legyen. Kétszázan általában némi alkohol vagy drogéria hatása alatt lévő emberből akaratlanul is előtör a benne lévő összes chi, energia, csakra, meg mittudomén, és ugrál meg lökdösődik össze-vissza. Ez amolyan anti-tánc is egyben, fricska a diszkópatkányoknak, tudod. Egyébként is, a pogó remek alkalom arra, hogy te mint rajongó közel kerülj a többi rajongóhoz, és eltörd a lábukat! Najó, csak vicceltem. Pogózáshoz már egyfajta szellemi állapotban kell lenni, erre mondják azt a legtöbben, hogy "be vagyok állva". Szóval valami ilyesmi.  Szóval kevesen vagyunk a pogóhoz... talán ha lehívnánk az összes diákot a Roxfortból ide, akkor...

Kacsintok egy olyan huncutszerűt, hogy milyen faja lenne lehívni az összes diákot ide, és zúzni. Csak nem tudok lepörögni a zenére, tényleg megjött a pogóhangulatom, azonban egy kislányt nem fogok lökdösni az esőben, pláne, hogy segítettem fel a sárból szegény párát. Azonban ütemre csinálok valamit. Rángok, leginkább, meg megint dúdolom a számot, hát sebaj. Be vagyok állva. Lehet, ma este egy füves cigi is elő fog kerülni, kérdés hogy Amy hogy viszonyul az ilyen dolgokhoz, bár szó mi szó, kinéznék belőle egy ilyen hülyeséget. Hát akármennyire is, rég szórakoztam ilyen jól, az egyszer biztos.

Kicsi zsebrádió recsegő hanggal, szinte nem is létező basszussal, a gitárszóló meg inkább nyekergés, mintsemhogy gitár meg szóló lenne, de ennek ellenére engem már is elkapott az egész dolog hangulata. Szól a zene, én meg pogózok egyedül az esőben, miközben egy lány röhög rajtam. Hát igen, ez a szerencsés-szerencsétlen is csak én lehetek, de legalább együtt nevetek a lánnyal magamon.
És akkor történik meg a katasztrófa. Nyílik az ajtó, esik a táska, és Amy több, mint vizes-saras lesz. Hasa, mellkasa, meg amit még odafantáziáltam, az mind vizes-saras lett szegény lányon, na most jött el az ideje a hősies beavatkozásomnak. Először is egy többfrontos háborút vívok, egyrészt az arcommal, másrészt a tüdőmmel, hogy ne röhögjek olyan hangosan, hogy egész Roxmorts felébredjen, de még csak ne is vigyorogjak a lány saras-hasasán. Sőt, kifejezetten el is dobom a rádiómat az esőbe, és odarohanok felsegíteni a lányt. Nem is hagyom, hogy ellenkezzem, megfogom a két hóna alatt, és egyszerűen álló helyzetig emelem fel. Láttam már csúnya hasast, aminek csúnya vége volt, ezzel nem szabad poénkodni. Szerencsére most a jobbik eset történt, mert egy kis sáron meg egy kis megijedésen túl nem volt semmi. Előveszem a varázspálcámat, és éljen a nonverbális varázslás...

~Avis!~

Mutatok a pálcámmal a lány pulóverére, és ekkor a lehető legváratlanabb dolog történik: a pálcám vége gyakorlatilag felrobban, és egy rahedli madár tör elő belőle. Nem ezt a varázslatot akartam! Melyik volt a vízhatlanná tévő varázsige?

- Bocsi, bocsi, mindjárt... - ~Tergeo!~

Adom ki az újabb néma parancsot, de ez sem a vízhatlanná tévő bűbáj... de legalább a koszt sikerült elszívnom vele a lány pulóveréről. Na, három a varázsló igazság, próbáljuk meg. Ezt tizenöt esőben vijjogó madár, a saját röhögni vágyó egészem, és a teljes varázslási inkompetencia mellett nehéz. De eszembe jut a varázsige végre...

- Leperex!

Üvöltöm rá a pálcára és a lányra a varázslatomat. Annyira büszke vagyok magamra, hogy eszembe jutott a helyes varázsige, hogy elfelejtettem nonverbálisan csinálni az egészet, sebaj. Nonverbálisan elvégzem a táskáján is, hogy megvédjük valamennyire azt a sok cukrot, amit így összevásárolgatott. A lány meg... bemutatkozik. Hihetetlen, azért tíz perc hülyéskedés után végre idáig is eljutottunk.

- Amy? Szép név. Én meg örülök, hogy nem esett bajod. Jay vagyok.

Nos, akkor most mi van? Buli! Há' komolyan kapja be az összes fülemet a mézesfalás eladója, de hát könyörgöm, még ő sem tudja elrontani a mai napi instant bulit. Nézzük a helyzetet: itt állunk kétszáz elázható bármivel, és mit csinálunk? Az esőben álldogálunk. Én imádok az esőben álldogálni, ez is egy amolyan fricska a társadalom felé. Menekülni az eső elől? Na de kérem! Az ázható holmi meg nem elfogadható kifogás senki számára sem.
Mindenesetre a lány hamar feltalálja magát, esővédett helyre menekíti a holmijait, és legnagyobb meglepetésemre megrázza a haját, és ha az eső nem lenne elég, mostmár alulról is vízcseppek bombázzák az arcomat. Olyan széles mosollyal jutalmazom a lányt tettéért, hogy már fájni kezd a szám, de istenem, ez velejárója a dolgoknak. Eső ide vagy oda, van még egy utolsó bónusz hangulatfokozó elemem is, aztán én már kifogytam az idióta ötletekből... egyenlőre. Az ihlet még sohase hagyott cserben. Szóval előveszek a zsebemből egy kicsi zsebrádiót. Nem olyan muglifélét, hanem mágikus rádiót, az működik errefelé, mégha kicsit furcsa és szokatlan is nekem. Pár pálcpöckölés, és két perc szerencsétlen próbálkozás arra, hogy bármiféle adást lehessen fogni az eszközzel, majd maga az ISTEN beavatkozása az egészbe, mert pont az a szám megy pont akkor, amikor annak pont kell mennie.

- De hisz ez a Do the Hippogriff a Walpurgis Leányaitól! Kiscsaj, erre jó ritmusra fejrázni! Megjött a koncerthangulatom...[/b]

Elkezdem én is rázni a nem túl rövid tincseimet a zene ütemére, és rájövök, hogy most kéne kétszáz fő, aki ugyanezt csinálja, mert nálam a koncert egyenlő a pogózással, szegény Nevét Elárulni Nem Akaró Lánnyal mégsem állhatok le lökdösődni, hacsak... najó, majd legközelebb.

- Flying off from a cliff, ma ma maaaaaa, ma ma maaaaa, ma ma MAAAAAAAAAAAAAA!

Lehet, hogy rossz dolog volt hozzászólnom? Hát, ki tudja. Mindenesetre nem úgy viselkedik, mint aki nagyon össze-vissza akar szidni engem, bár előbb-utóbb úgyis megkapom a magamét, legfeljebb nem ma. No, nézzük csak mit is csinál Miss Granger itt az óratoronyban: tanul. Na, álljunk csak meg egy pillanatra? Ki az, aki feljön az óratoronyba tanulni? Kikérem magamnak, ez a sunyidohányosok helye! Na meg azoké, akik menekülnek valami vagy valaki elől. Bingó! Hogy lehettem ilyen hülye? Hisz teljesen nyílvánvaló! Hermione menekül valami elől, nézz csak rá az arcára. És a változatosság kedvéért hozott magával némi könyvet, hogy ezzel terelje el a gondolatait, de nem megy neki. Te jó ég, ha lenne nálam fényképezőgép! Utoljára akkor láttam Hermionén ilyen elvetemült arcot, amikor a manók jogaiért küzdött, és senki nem figyelt rá. Pedig a szabadság mindenkinek kijár, csakhát rosszul kampányolt, mert az ingyenszolgánál az emberek szívére próbált hatni, ez meg sz'tem nem járható út.

Tehát Hermione idemenekült a csillagvizsgálóba... vagy ez az óratorony? Tökmindegy. Szóval ide menekült rejtélyes üldözője elől, és mindkettőnk meglepetésére és az ő bánatára én is itt vagyok. Hű, de kellemetlen helyzet ez, és igen, akárhogy is próbálok barátságosan hozzászólni, ő máris lecsap engem szavakkal. Oké, én elhiszem, hogy minden kezdet nehéz, de miért kell az embereknek minden idegent ellenségként kezelniük? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha minden ember úgy viszonyulna alapszinten a többi emberhez, mint barát. Egy csomó háborút meg ilyesmit meg lehetne oldani ezzel. Meg ez a T'odki ügy se lenne most, például. Mindenesetre csak kikötünk oda, ahová ki kellett kötnünk: vidám cigi. Najó, akkor most Jay féle példabeszédek könyve, 27;14:

- Persze, hogy tudom, ezért vagyok a kastély egyik legeldugottabb tornyában. Egyébként lehet egy látszólag teljesen idióta kérdésem, ami előbb-utóbb visszakanyarodik a témához? Te járatos meg olvasott vagy mindenféle témában. Tudod, hogy hogy működik a csokoládé? Vagyis, hogy miért szeretik annyira az emberek, mitől finom?

A kedvenc marihuána támogató szövegem felütését meg is kezdtem. Ha mázlim van, nem átkoz ki az óratoronyból az ablakon, rosszabb esetben a falon keresztül, hogy kilencven méter zuhanás alatt átgondoljam, hogy vajon megérte-e. Mindenesetre én örülök a társaságnak, és szerintem Hermionéra is ráférne, csak az ő barátai máshol vannak. De hogy miért kell ettől utálni a többi embert? Azt nem értem még mindig.

Ki lettünk taszítva. A fűtött, kivilágított cukrászdából a sötét, hideg, fagyos esőbe. És akárhogy is, én vigyorgok mint a vadalma a vad körülmények ellenére is. Azt hiszem, ez a nap már csak ilyen: meglepetésekkel teli, változatos, és megmosolyogtató. És igen, majdnem egymás vállát támasztjuk a sírva röhögéstől a cukrászdából kifelé. A lány nem engedi, hogy felsegítsem, de hát a lovagias hősi énem villogtatása ráér máskor: most a szóviccek, félrepárosítások, kecskerímek, és klasszikus humorgörcs ciklusok a téma.
Szóval kinn vagyunk az esőben. Az eső olyan arcsimogató jó meleg júniusi eső, nem az a késő őszi fajta, aminek minden egyes cseppjét egy döfésként érzékeled. Viszont esőnek eső, tehát ez után is majd hajat kell mosni. De heti három hajmosás mellé ez simán befér, egyébként ha heti hétszer mosnék hajat, az sem lenne elég. Most viszont kinn vagyunk a cukrászdából, hallgatjuk az eső elől menekülő madarak csicsergését, az eső melankolikus dobolását a cseréptetőkön, illetve a sok röhögéstől én már a saját szívverésemet is hallom.
Esik az eső. Vizes a hajam, de valamilyen teljesen érthetetlen okokból a lány nem az esőben áll, hanem menekül az eső elől. Hogy mit csinál? Szinte meg sem hallom, hogy valami esőtől védett helyre vágyik.

- Mi van, félsz az esőtől? De hát mi mindannyian a természet gyermekei vagyunk, nem kéne félnünk az esőtől. Egyébként is, aki igazán bátor, az kiröhögi az esőt, és megy tovább. Ha bőrig ázol, akkor meg légy büszke rá, csak mások fognak ostobának hinni. Meg legalább ha megfelelően öntözzük, a mosoly sem hervad a szánkról. Mi a haverjainkkal ilyenkor ki szoktuk bontani a hajunkat, rázni a fejünket, és ezzel fröcskölni egymást... de az sajnos nem szokott a Roxfortban lenni. Hajj, a régi szép idők...

Rózsaszín az ég, és a felhők, mint kis bárányok mászkálgatnak rajta. Egyik-másik néha megrázogatja a bundáját, hogy harmatos víz csorogjon le belőle a kviddicspályára, a tiltott rengetegre, meg arra a fenenagy tóra, már elfelejtettem a nevét. Vajon melyiknek tisztább a vize? De mindegy is. Sellők élnek benne, azoknak meg víz az víz. A kviddicsezők meg láttak már ennél nagyobb felhőket is, de azért csúnyán meg lehet ázni egy seprűn, bármilyen bűbáj ide vagy oda. Repülnek egy seprűn. Nemt'om, én ezt az utazásformát valahogy rém kényelmetlennek találom, meg repülni? Minden repülő cuccot szétlőnek, aláaknáznak, megterrorizálnak, és hasonlók, akkor már inkább vonat, még ha olyan hülye fajta is, mint a Roxfort express.

A nyitott ablakon, ami a megfulladásomat akadályozza meg, sajnos bejáratként szolgál egy-egy esőcseppnek, így egy kicsit vizes is vagyok már az egész hercehurcától. De ebben a fülledt toronyban nagyon jül esik pár hűvös esőcsepp simogatása, sajnálatos tény, hogy az eső nemcsak az arcomat simogatja, hanem a hajamat is. Megint vizes a hajam... hetente kétszer-háromszor mosok hajat, de ha napi kétszer mosnék hajat, az sem lenne elég, de ez már csak az én életmódom sajátossága. Kicsit tágabbra nyitom az ablakot, hogy a sűrű zöld füst könnyebben távozhasson, ezáltal nő a beérkező esőcseppek száma is, de én csak hálás vagyok ezért... a bárányok bundájukból kirázogatják az esőcseppeket, hogy ezzel nekem segítsenek. Kedves bárányok.

Ilyenkor mindenki az épületben tanul, majmol valamit, vagy kviddicsezik, vagy a kviddicsezőket nézi, csak én vagyok szabad ebben a kastélyban. Mindenki össze-vissza kötve van valamihez, valakihez. Megint mindenki románcozik össze-vissza, meg féltékenykednek egymásra az emberek, és hasonlók. Szinte már majdnem elegem van az összesből, mert sikket csinálnak abból, hogy ki kivel jár, az őszinte érzéseknek ebben a világban már nincs helye, és ez fáj nekem. Nekem marad a rózsaszín ég, a kedves bárányfelhők, és az a tudat, hogy valaki odafenn törődik velem, mert ebben a nagy fülledt hőségben hideg esőcseppeket küld az arcomra, enyhítésül. Arcom mossa eső és szárítja a szél...

És akkor történik valami. Ütemes dobogás a lépcsőházból, egészen fel az óratoronyba. Zene? Dobgép? Léptek? Léptek. Valaki jön felfele az óratoronyba. Ha megint megjelenik egy elsős egy vödör vízzel, és pár locsolóbűbájjal, hogy kigyulladt az óratorony, és jött eloltani, akkor én ma megölök valakit. De nem, a valóság ennél sokkal rosszabb és jobb is egyszerre. Mert megérkezik a vendégünk, aki:

Középmagas, csinos, velem egykorú, egy házban vagyunk, és... PREFEKTUS?! Óhogyazannya... Úgy hőkölök hátra, mintha legalább szellemet láttam volna. Ráadásul Hermione az. Nem akármelyik prefektus, hanem Hermione Granger. Bozontos haj, tizenöt kiló "könnyű esti olvasmány", a Roxfort házirendje a bőr alá kódolva, és még ki tudja micsoda. Meghaltam. Vajon ha most azonnal kiugranék az ablakon, megúsznám a helyzetet? Kötve hiszem, meghalni majdnem olyan rossz, mintha kicsapnának az iskolából, igaz Mio? Végem van. Szól McGalagonynak, Ezer pont a Griffendéltől, a teljes nyár büntetőmunka, és mágikus detoxikáló a biztonság kedvéért. Talán ha gyorsan futok, vagy ha nem látta az arcomat a füsttől... á, a bőrkabát úgyis elárul. És...

Elmegy mellettem. Mi van!? Hermione Granger füvezésen rajta kapta Johnathan Anderson 'Jay' Walker griffendéles, tizenhat éves nebulót, többszörös visszaesőt, és elmegy mellettem egy rövid "A fenébe!" pillantással. Itt bizonyára valami félreértés történhetett... talán ha gyorsan kereket oldanék, akkor... nem. Nem vagyok gyáva. Najó... cigi elnyom. Ablak teljesen tágra nyit, hogy a füst elmenjen... de mi a fenét csináljak? Ha most kereket oldok, akkor megalázom saját magamat, ráadásul szívességet teszek neki, és milyen punk az, aki behódol más akaratának? Nem, én ügyesen kezelem a helyzetet.

- Szia Hermione! Mi a pálya?

Szólítom meg évfolyamtársnőmet, mert miért ne? Köszönni csak szabad...

Úgy tűnik, a lány, aki már majdnem kész nő agya maximum fordulatszámon termeli az ostobaságot, mert már nem meri hangosan kimondani, viszont a feje egyre jobban felveszi a griffendélesek színét, légzése meg egyre jobban akadozik, rendben, nem kell sok neki, hogy kipukkadjon ez a humor lufi. Akkor csapjunk le még egy-két poént a szemérmetlenség fegyverarzenáljának teljes felhasználásával. És már meg is van...

- Fésülködés? Ja, persze... én eskü' próbáltam fésülködni, de azok a műanyag fésűk, amiket most gyártanak, túl könnyen olvadnak. Fésülködés közben, mikor a fésű belép a Föld légkörébe, akkor lángra kap, és atomjaira olvad, aztán persze moshatom ki a hajamból, a francba! Pedig jó lenne némi segítség rendbe rakni a hajam, dehát azért mégse' lehet minden boltban szkafandert kapni. Szerintem ez ne is legyen probléma, úgyhogy inkább hagyjuk. Egyébként is, most mondd, hogy rossz a hajam... még a végén megsértődök! Nem illik az idősebbek haját cikizni

Kapom az orrom alá a cukorpennát, és mit lehet tenni? Hát, nem harapok rá azonnal, hanem kiveszem a kezéből. Szép, aranyos, kicsi kacsója van a lánynak, meg kell hagyni. Meg cukorpennával kínál. Meg röhög a vicceimen. Ez azért tök furcsa, de meg bírnám szokni, mindenesetre. A tekintetemet keresi, én is az övét, bele is nézek a szemébe... majd elröhögjük magunkat, mindketten. Hű de rég kellett már nekem ez a röhögés. A pultos csávó persze nagyon rondán néz ránk, szóval szerintem előbb-utóbb ki kell lépnünk az esőbe... pedig majdnem megszáradt a hajam. Na mindegy, felállok, és felsegítem Amy-t is, ha kéri...

- Jóvan, jóvanna... megyünk már!

Mondom neki, és szerintem kijáratot kell keresni. De leszarom egyébként a helyzetet, ha kell a Mézesfalás bejárata előtt fogom üvölteni a hülyeségeimet, hogy benn is lehessen hallani, velem nem fog kicseszni ez a pultos! Meg amúgy sem hagyom, hogy ez a nap itt véget érjen, ahhoz túl jó. Esővel együtt is.

- Már pedig a bitófa nem annyira újkeletű találmány. Na jó, akkor még az volt.

Ötvenkettes topánka, meg írtó magasan vagyok. Nem csak öreg vagyok, de még óriási is? Ezt még visszaa fogod kapni, ártatlan mosolykirálylány, remélem tudod. Most megint frappánsan kéne válaszolnom azokra az idiótaságokra, amit felvetett. Hiába, eső van, meg minden más hatás tompítja az agyat, például... megvan!

- Tuggya kisasszonka, ezek a topánkák igazi ritkaságszámba mentek a XVIII. században. Krisztus előtt. De inkább nem is beszélek tovább, mert úgyis hülyeségeket mondanék. Tudja hogy van itt ebben az oxigénszegény magaslati levegőben. Az elgáncsolást meg tiltja az illem. De minek is beszélek magának erről, hiszen egy boltban ül a földön. A földön! Ezért régen halálbüntetés jár. Még azért is tíz évet kapott egy ember, ha jogtalanul borbélynak adta ki magát. De változnak az idők...

Ez a lány rám mosolyog, és hülyül. Ilyenkor mondanák a kedves barátaim, hogy ne aggódjak, úgy is el fog múlni előbb vagy utóbb. De ez az egész hülyülősdi nem is jöhetett volna jobbkor: unalmas, esős délután, abban a tudatban, hogy holnap itt a világ vége, meg Tudjukki, meg minden. Én meg itt hülyülök egy boltban egy kiscsajjal, akit ugyan ismernem kéne, de nem ismerek. Normális vagyok? Azt hiszem, a legteljesebb mértékben, mert kihasználom azon ritka alkalmak egyikét, amikor tudok nevetni...

Úgy tűnik, a lány... lány? Kész nő, na mindegy... attól még zavarban van. Nem kicsit, nagyon.  Mindenesetre legalább nem vagyok tök egyedül ebben az eső áztatta kisváros esőtől védett boltjában, ami azért már jó. Főleg, ha egy lány/kész nő az illető, akivel így összezárt a sors. Meg ráadásul rám is mosolyog, és egyszer sem küld el a jó édes anyámba. De griffis, ezt legalább eltaláltam, viszont fogalmam sincs, hogy jó nevet mondtam-e. Én sem mutatkoztam be, így legalább vicces is az egész. De ő legalább telibe trafálja a nevemet elsőre... Jay. Na igen, ügyes trükk, de ennyire könnyen nem adom meg magam. A hátam mögé nézek, mintha ott lenne az a Jay nevű illető, aki ugye nem én vagyok, ezért keresem a hátam mögött, vagy mi a szösz. Aztán kérdően nézek a kislányra, aki már kész nő, hogy csüccsenjek le mellé a földre. Igaz, itt az eladó, de kit érdekel? Majd szól, ha van valami baja.

- Az én koromban?

Kérdezem tőle, mert egy kicsit hirtelen oldalról jött ez a beszólás. A koromra. Akár egy évvel is idősebb lehetek nála, de ki tudja, van az másfél is, vagy akármennyi. Jóvan, legalább ő tudja rólam, hogy én ki vagyok, én meg csak azt tudom, hogy kivagyok attól, hogy nem tudok semmit. Na sebaj, ha korozik, akkor korozik, de nem fogom hagyni magam ezen a téren sem.

- Idefigyeljen, fiatal hölgy, aki majdnem kész... mindegy. Lehet bántani az idős társadalmat az ízléstelen viccekkel, de ha én mondtam volna hasonlót egy idős embernek, amikor én voltam olyan korú, mint magácska, akkor nyílvános bitófázás lett volna, úgy ám! Meg amúgyis, mi az, hogy csak úgy üljek le? És a reumám, meg az egyensúlyzavarom? Nem megy ez olyan egyszerűen! Édeském, ha te is három világháborúval ezelőtt lettél volna gyerek, mint én, és fekete-fehér TV-n bámultad volna a Tom és Jerry-t, akkor beléd is több tisztelet szorult volna!

Próbálom az egészet halálosan komoly arccal előadni, de sajnos nem megy. A végefelé már úgy vigyorgok, mint egy vadalma. Fel is adom az egész játékot, és leülök.

- Na, csusszanj odébb Ismeretlen Nevű Hölgy, Jay bácsi le akar ülni...

Csócsálom a kovászos uborka ízű drazsét, és közben valami leányzóféleség libben be a boltba. Szóval nem csak én vagyok az egyetlen idióta, aki esős időben, esernyő nélkül cukrot akar vásárolni egy felhőszakadásban? Nem egyedül vagyok hülye, ez jó. Máris szimpatikus a kiscsaj. Várjunk csak! Ismerem is, azt hiszem. Mintha a klubhelységben láttam volna egyszer-kétszer, de ez azért nehéz ügy, mert körülbelül soha nem vagyok a klubhelységben. Az a leckeíró hely, én meg nem írok leckét. Talán reggeli közben láttam már, vagy valami. Szerintem griffis a csaj, bár ki tudja, ez most nem foglalkoztat annyira. De a drazsé!
Szívassam meg a többieket? Ne szívassam meg a többieket? Szívassam. Most nem keresem a hülye ízeket, hanem a normálisakat megeszem, hogy mire eljutok a haverokig, már csak a furcsa-szívatós ízűek maradjanak. Mentolos, csokis, vaníliás drazsék, rettegjetek! Mindenesetre ilyenkor szeretem a mézesfalást. Senki nincs, csak én, és a drazsék, meg egy velem nagyjából egyidős kislány brillírozik egy rahedli dobozzal. Segítsek neki, ne segítsek... á, megcsinálja a pultig, és egyébként sem köszön, pedig világít rólam, hogy én vagyok Jay, aki miatt mindig bukik a Griffendél egy rahedli pontot, hogy aztán úgy nyerjük meg a házkupát, hogy az a Potter gyerek megváltja a világot, és ez instant beváltható 500 pontra a dirinél. Na mindegy, enném az újabb drazsét, amikor... megkönyökölnek. Felnézek a drazséhalomból, amiben már tényleg csak a gonosz darabok maradtak, és látom, hogy a csaj tényleg megoldotta a rahedli dobozzal a pultig, csak engem használt fékezőeszköznek.

- Semmi gond, ööö... Amanda? Vagy Amily? Ha jól tudom, te is griffis vagy. - Próbálom behatárolni, hogy most hülyeséget mondtam-e, vagy nagyon nagy hülyeséget, miközben észreveszem, hogy máris pakolja el a szerzett holmijait.
- Te biztos ki akarsz menni ezzel a sok cuccal az esőbe, csak így, bármilyen cumó nélkül? Inkább ülj le, és csócsálj el valami cukrot, az esőben úgyis szétmálna az egész...

//Chasing Amy//

A mézesfalás a világ egyik legjobb helye. Ide állítok be én vizesen, kissé szakadtan, és teljesen mugli kinézettel, és egy bárgyú vigyorral elhárítom az eladó döbbent tekintetét: Jay a mézesfalásban van! Mit mondjak? Mentolos dohány illatú bőrkabátom, amit a nagyapámtól örököltem, úgy feszít rajtam, mintha rám öntötték volna. Helyenként megkopott, néhol már foszlik is egy kissé, és hasonlók, de legalább üt mindent, amit a Mézesfalásban el lehet képzelni. Szeretem az esős júniusi délutánokat. Senki nincs szinte egész Roxmorstban mindenki visszahúzódott a kastélyba tanulni. Sokan ugye most készülnek fel az utolsó RBF vagy épp RAVASZ vizsgákra, csak én egyedül menekültem az eső elől a kocsma vagy a kastély helyett a cukrászdába. Egyébként ez jellemző az itteni emberekre. Füstös helységekben isznak vajsört, vagy épp a könyvtárban senyvednek, miriádnyi betű súlya alatt. Vagy a cigarettafüst és az alkohol együttes homályosító hatása veszejti el az agyukat. Én mondom, vagy én kergültem meg így év végére a Roxfortban, vagy rajtam kívül mindenki. Vagy ők is, és én is. De üssük el magunkat, mármint az időt, ezen az alkoholozós-tanulós-esős júniusi délutánon, a cukrászdában.

- Egy jó nagy zacskónyi Bogoly Berti félét kérnék alássan!

Mondom az eladónak miután rájövök, hogy másfél perce semmit sem csinálok, csak azt nézem, ahogy a vízcseppek a gravitációt használva katapultálnak a kabátomról, és keresik az utat a jó öreg anyaföld felé. Kifizetem a furcsa érmékkel a mégfurcsább nasit. Úgy tűnik, most, hogy nincs sok vásárló, most becsusszant egy csomó tényleg érdekes, és vicces izű is a csomagba. A tényleg szivatós izűeket mindig elszokták vinni. Múltkor állítólag talált valaki Kóbor Grimbusz ízűt is, persze ki hisz már az ilyeneknek? De akkor is, egy pacalos ízű cukorka kedélynövelő szokott lenni. Ezért kell mindig társaságban enni ezt a vackot, mert egy durvára darált feketebors ízű cukorkára mindenki olyan arcot vág, amin még plusz tudsz röhögni azon a tényen felül, hogy volt olyan hülye az illető, és megevett ebből egy szemet. Na, azért bekapok egyet, csakhogy tudjam, mire számítsak. Próba szerencse...

Kovászos uborka? Kezdetnek nem rossz!

Tik-tak-tik-tak... megy az óra. Istenem, az idő... végeláthatatlan, végtelen dolog. Állítólag az idő minden pillanata egyszerre zajlik. Meg az emberi agyban a kapcsolatok száma nagyságrendekkel nagyobb, mint az atomok száma az univerzumban. Csak nézd az eget, komolyan. Kék. Tudod te, hogy az ég kékje hány színből áll? Azok a számítógépes kis surmók odahaza Londonban tizenhatos számrendszert használnak, hogy leképezzék a színeket, és betűk a számok a tizenhatos számrendszerben. Érted? Betűkkel számolnak! Na még egy slukkot szívok ebből az izéből. Égeti a torkom, kaparja, bennem meg már olyan szintű a tüdőrák, hogy már nemhogy "Apának" hív, hanem egyenesen "Apcinak", mert olyan szinten keresztüljutott az evolúció tizenhatos számrendszerben kódolt szitáján, hogy már én kérek elnézést. Fejlődik. A tüdőrákom, meg a mágia, meg a világ is csak egyre bonyolultabb. Amikor ide kerültem a Roxfortba, akkor a számomra létező dolgok egyetlenegyje egy gitár volt. Az volt az örömöm, bánatom, meg amit akarsz. És most gondolj bele. Most már tizen...hat, igen, tizenhat éves vagyok. Azóta már miből áll a világ? Tanulás, felsőfokú mágia, mi leszel ha nagy leszel játék, tervezzem meg a jövőmet, találjam ki, hogy milyen színű politikában fogok hinni, abból is van egy csomó szín. És csak beszélnek, és beszélnek, és beszélnek. És én higyjek valamelyiknek, pedig mindegyik a világmegváltást ígéri. Egyszer azt mondta a pápa, az a Pál-János kettő, hogy szavazzunk azokra, akik a családot, a boldogságot, és az életet hirdetik. Kitaláltam, hogy keresek valakit, aki a halált, a magányt, meg a nyomort hirdeti... de nem találtam. Ilyen kevés szín mellett, ecsém. Na meg a csajok. Gondolj bele, hogy kis töpszli csupasz elsősként életem legnagyobb problémája az volt, hogy hány heti zsebpénzből jönnek ki azok a frankó ezüstös gitárhúrok, amiknek olyan faja hangja van, meg hogy megtanuljam MekkGalszinak azt a szöges-gyufás átalakítós humbugot. Mert én mondom, kamu az egész. Az egész Roxfort kamu. Annyira hülyeség, hogy a világ tele van mágikus lényekkel, mégis az ember ural mindent, amikor abból csak minden csilliárdadikban van meg a képesség, hogy abrakázzon, meg dabrakázzon. Persze mi olyan jól tudjuk írtani egymást, biztos másokat is. Az a lebegő türkiz izé, Miszter Binns mesélt mindenféle kétszáznegyvenhetedik mágus-kobold háborúkról, és még én vagyok a hülye? Könyörgöm, én a békét hirdetem! Illetve... most nem. Most éppen gondolkodni próbálok az életről, meg egyéb felesleges dolgokról. És dohányzok az óratoronyban. Mert három kivételével mindenféle ártó mágiákat lehet tanulni, de ha egyet trombitálni akarok a folyosón, az persze tilos, mégha szellőztetek is. Meg az az uniformis! Könyörgöm! Úgyhogy most mondjuk ki finoman, én most kifejezem a véleményemet a világ számára. Bőrkabátban ülök az óratoronyban, és ha már nem látom a kezemben lévő trombitát a sok zöld füsttől, akkor egy kicsit félrehessegetem. Nem is büdös, csak nem szokják a szagát azok a hiperfelvilágosult akárkik, akik odalent a háborúra készülnek. Vagy már háborúznak is. És én vagyok a rossz, mert rágyújtottam egy viccre az óratoronyban! Múlt héten is két másodikos hipernagymenőt kellet úgy haza küldenem az óratoronyból, hogy sírás volt a vége, és nem én sírtam. És a beköpnek? Pontlevonás, és büntetőmunka. Vagy kényszersorozás a hadseregbe, márha itt van olyan. Márpedig én nem fogok feladni az elveimet, és seregbe vonulni, én csendben, békésen, senkit sem zavaró módon füvezek az óratoronyban, egyedül. Legalább nem zavar senki.