Heves dühömet csak még erősebb ütlegelésbe váltom át. Igazából mérges vagyok magamra és minden egyes férfi egyedre, aki olyan jól néz ki. Magamra pedig azért, mert nem tudok ellenállni az ilyen típusú férfiaknak. Az olyanoknak, akik számomra eszeveszettül jól néznek ki. Nem gondolok semmire csak püfölöm és püfölöm a mellkasát, mindenféle dolgot vágva a fejéhez. Pedig valójában nem ezt szeretném igazából hanem teljesen mást. De mérges is vagyok. Igazából kavarognak bennem az érzések harag, boldogság, vágy, gyűlölet, minden.
Hirtelen elkapja csuklómat én pedig egyenesen neki esek, így pedig már ketten zuhanunk a kanapéra. Én egyenesen rá. Mielőtt még észbe kapnék, hogy leszálljak róla szorosan megragadja derekamat, hogy moccanni se bírjak. Másik kezével fülem mögé simít egy hajtincset. Én olyan zavarban érzem magam, hogy megszólalni se bírok csak bámulok hirtelen nagyon közel került arcába. Anyám miért érzem ennyire furcsán magamat ha közel kerül hozzám. Most is csak vágyakozva nézek előbb szemébe aztán finom ajkára. Szinte minden porcikám beleremeg közelségébe.
Mire mondanék valamit ajkamról tett megjegyzésére, már azon kapom magam, hogy szájában vagyok. Úgy csókolom vissza, mintha ez volna az utolsó alkalom erre. Hitelen elfelejtem minden haragomat és vele való kapcsolatos negatívizmusomat. Egy határozott mozdulattal fordít a felálláson, hogy ő kerülhessen felülre. Ellenkezni sem tudom. Egész testével hozzám feszül, én pedig megérzem nadrágjában feszülő férfiasságát is. Egyenesen a szemembe néz én pedig őzike szemeimet szintén az övébe irányítom. 
Már majdnem kimondtam, hogy miért te nem azt akarod, mikor újra ajkamra tapadnak ajkai, aminek ismételten nem tudok ellenállni. Miért ilyen nehéz ez? Aztán ajkai egyre lentebb és lentebb vándorolnak, sóhajom pedig egyre erősödni kezdenek. Egyik kezemet fejemhez kapom, hogy miért nem tudok uralkodni magamon. Miközben Morgan csókjaitól testem egyre jobban remegni kezd, sóhajaim hangosabbak és mélyebbek lesznek. Érzem lassan már annyira se fogok tudni uralkodni magamon, mint most. Aztán hatalmas erőt véve magamon felemelem Morgan fejét magamról és a a testét is kissé el tolom.
- Nem ezt nem szabad. - mondom szinte csak magamnak. Kicsusszanok alóla és felülök az ágyon, térdeimet magam elé húzva. Nem tudom mi tört most rám, igazából azt sem tudom, hogy mit akarok. Olyan furcsa ez az egész. Akarom is meg nem is Morgant. Olyan mintha az eszem viaskodna a szívemmel. Összekucorodva ülök az ágyon, feléje nézek egy hatalmasat sóhajtva.
- Te biztosan ezt akarod? -  kérdezek rá végül halkan. 

Azt hiszem kissé félreértette, Füzével kapcsolatos arckifejezésemet. Nem azért néztem olyan furcsán, mert félnék egy macskától. Csak a neve lepett meg.
- Nem vagyok allergiás rá. - nyugtatom meg én is őt, miközben az állatot az ágyára helyeztem. - Hát mondhatjuk úgyis, hogy bagoly párti vagyok. Van egy Zulu nevű baglyom és egy Toby nevezetű kutyusom. - osztom meg vele. De amúgy mielőtt még megkérdezném megjegyzem neki, hogy a kutyusom szereti a macskákat. Szóval nem hiszem, hogy rátámadna a macskájára.
Mikor a pakolásról beszél valahogyan átérzem a helyzetét. Én sem szeretem az ilyesféle dolgokat. Nagy szerencsénk van, hisz mi egy pálcaintéssel megtudjuk ezt oldani. Nem mint a muglik akiknek ez egy hatalmas erőfeszítés. Mégis mi még azt a pálcaintést is fárasztónak találjuk. Hát igen. A lustaság nagy betegség. Lehuppanok az ágyra és úgy figyelem a tevékenységét. 
 - Na ez zsír, te is ilyen művészlélek vagy? Mi a szakmád amúgy? Várj kitalálom. Valami táncos vagy színész? - egymás utáni kérdéseire elmosolyodom. Olyan gyorsan teszi fel őket, hogy csak azután tudok válaszolni rájuk, mikor már időt hagy erre.
- Az utóbbi lennék. - helyeselek kedvesen neki. - És igen ezt is nevezhetjük valamiféle művész léleknek. - teszem hozzá magyarázóan. Végül is szeretem a prózákat, a verseket, a zenét és a festészetet is. Ez pedig tulajdonképpen művészet, ahogyan a színészet is az, valamilyen szinten. Majd én kérdezek. Én is kíváncsi vagyok arra, hogy mire jár és mit szeret.
 - A Godrikra fogok járni, Mugli-ismereti tanulmányokra. Imádom a muglikat. Mások szerint ez egészen beteges már ez a rajongás, de mivel aranyvérű családból jöttem, így tökre izgisek, meg minden - ahogy erről beszél szinte csillog a szeme. Ezt még én is nagyon jól látom. Tulajdonképpen teljesen megértem őt. Egy aranyvérűnek érdekesek lehetnek a muglik, meg mindenféle dolgok amiket használnak és csinálnak. Nekem ez annyira nem érdekes hisz én sokszor voltam muglik közt és sok tárgyukat én is használom és sok dolgot úgy csinálok ahogyan ők is szokták. Emiatt nekem nem tűnnek olyan érdekesnek. De persze megértem őt és a rajongását.
 - Ezek nagyjából itt mugli irodalmak - körbenézek a könyvekre, amelyekre rámutatott. Így jobban szemügyre véve ezekből jó néhányat ismerek és olvastam is őket.
- Megértem ezt a fajta rajongásodat. -  jegyzem meg kedvesen - Ugyan nekem nem annyira izgalmasak a muglik, mivel én sokszor jártam közöttük és velük nőttem fel. -  teszem hozzá magyarázatképpen, hogy lássa egy kicsit sem gondolok negatívan rá, meg arra amit mond. - Akár mesélhetek neked róluk és a dolgaikról. - ajánlom fel neki az ágyon ülve. - Persze ha nincs ellenedre. - nem akarom én rá erőszakolni magamat.- Honnan jöttél amúgy?  

Igen tudom. Néha eléggé túlvágyok pörögve és ezzel ráijesztek másokra, mint ahogyan ez most is sikerül. Szegény lány eléggé hátrahökkent, amikor kinyitottam az ajtót neki. Egyáltalán nem állt szándékomban megijeszteni, csupán üdvözölni szerettem volna az új szobatársamat. Meg se várom, hogy belépjen az ajtón, már nyújtom is a kezem bemutatkozás képpen. Nem csodálkoznék rajta, ha teljesen idiótának nézne. Szerintem én is annak gondolnám magamat. Aztán körbenézek a dolgokra amiket magával hozott. lehet, hogy segítenem kéne neki. Szegény elég nehéz lehet ez a sok cucc. De mégis miket hozott magával?
- Hellóóbellóó, Tessana vagyok. Én is örülök. Hmm, hát ha Füzét bedobnád az ágyamra, akkor annak nagyon örülnék. -  Füze? Milyen furcsa név. Még sose hallottam ehhez hasonlót. Mindenesetre az biztos, hogy nagyon különleges. Eleinte azt hittem, hogy azt fogja mondani, hogy hozzam be neki a nagy bőröndöt. Akkor tutira összerogyottam volna itt, mint egy málhás szamár, akit túlpakoltak. De nem így lett.
Megragadom Füzét és elhelyezem a lány ágyán. Majd visszafordulok feléje. Most van alkalmam kicsit jobban megfigyelni őt. Körülbelül hasonló magasságú lehet, mint én, egészem csinos alkata van és milyen érdekesek a szemei.  Barna haja mellett nagyon kitűnnek, szinte hívogatják az emberi tekinteteket.
- Ejha, nagyon cukker egy hely - eszmélek fel mondatára.
- Igen valóban az. - én igazából meg sem figyeltem rendesen. Csak gyorsan átfuttattam a szememet mindenen aztán belehuppantam a kényelmes ágyba. - Az ágy az meg valami csodálatos. - ujjongok. - Nagyon kényelmes és annyira pihe-puha. Szerintem még otthon sem aludtam ilyenben- nevetek.
- Te már kicuccoltál? Nekem ehhez most semmi kedvem, majd holnap. Ebbe remélem nem fogunk belefulladni. 
 - Hát reméljük nem. - nevetek vele én is. Már csak az kéne, hogy egy ágyba leljük halálunkat.  Mondjuk jól hangzana ágyban párnák között. Na de nem. Hessegetem el az efféle gondlatokat. Még fiatalok vagyunk előttünk az élet. - Kipakolni? Hát nagyjából. De azért még nem teljesen - vallom be. Igazából se kedvem se energiám nem volt most mindent kipakolni.  - Csak a legszükségesebbeket vettem ki, a többit pedig bőröndöstől betoltam az ágyam alá. -  jegyzem meg  kissé bűnbánóan. Mentségemre váljon én tényleg megpróbáltam, de annyira hívogatott az az ágy. Gyorsan le is huppanok rá török üllő helyzetben a lány felé fordulva.
- Te mit tanulsz? -  érdeklődve figyelem ahogyan lehuppan a bőröndje főlé és elkezdi kipakolni belőle a különféle mugli tárgyakat. Engem csak egynéhány lep meg, hisz én is láttam már hasonlókat. Sokat jártam muglik között, ott pedig megtanultam mit mire használnak pontosan.
- Hát igazából, most elsőéves Énekesmágusművész szakra járok. - mondom kedvesen. - Erre is szükségem van a szakmámban. Így muszáj lesz ezt is megtanulnom. - vallom be. persze nem azért mert felvágni szeretnék vele. Csak kiszaladt a számon. Néha előbb fecsegek minthogy gondolkodnék. erről valamikor le kell szoknom.
- És te mire fogsz járni? - érdeklődőm most felőle. Biztosan nagyon okos lány lehet, hisz annyi könyve van. De valahogy ezekből mégse jövök rá mire is mehetett. Így meghallgatom az ő válaszát.   

SZERELEM

Egyszerűen odavagyok a szerelemért
Romantika, csókok, ölelések és minden más
Meg ha őszintén szereted az illetőt akkor
meg pláne jó a dolog.
Egyszerűen: AH

HERMIONE vagy LUNA?

- Arra nincs idő, hogy mind felsoroljam! - mondja nevetve. Gyorsan előkapok egy tükröt és a rúzsomat, hogy bekenjem vele ajkaimat. Idegességembe, mert még mindig nem térek magamhoz. Hogyan érezhetek ilyesmit iránta, hiszen még csak nem is ismerem. Alig találkoztunk. Csak véletlen összefutások voltak jóformán. Mit akarhat tőlem? Egyáltalán mért jött ide? Kezdem azt hinni direkt találta ki ezt az egész helyzetet. Oh s ez a válasz milyen pökhendi. Nem is tudtam, hogy ennyire beképzelt alak tud lenni. pedig elsőre azt hittem kedves, aranyos és jós srác. Hát nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem. Mégsem tudom gyűlölni őt, de miért nem?
A pofonom ismét célba talál de erre csak felnevet, ami engem csak még jobban idegesít. Nem az idegesít, hogy nevet a pofonomon hanem, hogy ennyire nem tisztel. Ennyire nem veszi a lapot, amit ezzel akarok tulajdonképpen mondani. Na jó. Igazából csak az eszme mondatja ezt és nem a szívem. Az teljesen másfele fordítana most. Na de mindegy. Az nem számít.
Hirtelen észreveszem, hogy elő kapja a pálcáját. Mi a fenét akar azzal? Összeráncolom a szemöldökömet, miközben azon gondolkodom mire kell az. Aztán ugyanezzel a tekintettel bámulok feléje.
- Mi jár a fejedben? Mit akarsz azzal? - vetődnek fel bennem a kérdések sorjában. Igazából éppen csak kitudom ejteni ajkaimon a kérdéseket érzem, amint karja elkapja derekamat. Gyors mozdulattal megpördít és az ajtóhoz nyom arccal. - Ah. - szisszenek fel erőteljes mozdulatától. Hozzám simul, pontosabban oda szorít az ajtóhoz befogva számat.
Annyi lélek jelenlétem sincs, hogy befogott szájjal próbáljak meg kiáltani. Teljesen elveszi az eszem domborulata, amint megérzem fenekemnél. A lenge lepel alatt, teste minden egyes vonalát tisztán érezhetem. Ha nem szorítana ennyire az ajtóhoz talán tennék egy fordulatot, hogy ismét ajkába lehessek és vadul megcsókolhassam. Így viszont csak gondolataimat engedem szabadjára: nem is tudnék parancsolni most nekik. Érzem szívem kissé hevesebben kalimpál, bőröm kissé libabőrös lesz. Lottie türtőztesd magad! Ezt nem szabad! Próbálok parancsolni szívemnek, agyamnak és testemnek is, nem sok sikerrel.
- Confundo... - térít magamhoz varázsszava. Elképzelni sem tudom, hogy kinek vagy minek mondta ezt. Pálcája irányát figyeli. Úgy tűnik az pedig az ajtó kilincs felé mutat. Bár ez engem kevésbé érdekel. Nagyon ajánlom, hogy most már elengedjen. Különben nem tudom, hogy mit csinálok vele.
- Egyébként a fenyegetőzésed hatásosabb lett volna, ha nem bújsz hozzám az imént már-már dorombolva és nem csókolsz úgy vissza... - mielőtt megint mondanék valamit, leordítanám a fejét finom csókokat érzek meg nyakam vonalán. Megrezzenek érintésébe. Ilyen nincs. Miért nem tudom parancsolni magamnak? Olyan szenvedélyesen csókol végig, hogy szinte megörülök tőle. Mikor fülembe harap összerezzenek. Amint ajka az ajkamhoz ér, olyan hevesen csókolom vissza, mintha ő volna az utolsó férfi a földkerekségen.
Rögtön ahogy szabadon enged olyan lendülettel rohanok neki, hogy szinte ledöntöm őt a kanapéra.
- Te idióta! Te disznó! Te macsó! Te..te..te - ütlegelem a mellkasát mérgesen, haragosan. Pedig valójában talán újra megcsókolnám.  

Név: A név választás ment a legkönnyebben ennél a karakteremnél. Lottie nevet nagyon kedveltem mindig is. Tudtam, hogy egyszer a gyerekemet így fogják majd hívni. Ám ez sajnos nem lehetséges. A kedves férjecském sem igen támogatja. Szóval így maradt az, hogy valamelyik karakteremnek legyen majd a neve, amit ugyebár nevezhetünk a gyerekemnek is hiszen én alkottam Tehát a Charlotte megvolt mint keresztnév. Ezután következett a vezetéknév választás, ami már sokkal nehezebben ment. Találni egy olyant, ami még hangzásban is remekül talál a keresztnévvel. Na ez sokkal nehezebb volt. De hosszú szülés közepette ez is meglett.  Így megszületett: Charlotte Arianne Lowell.
Avatar: Igazából az avatar alanya egy másik oldalról tetszett meg még nagyon régen. Úgy gondoltam majd egy másik oldalon én fogom felhasználni ezt az arcot a karakteremhez. Valamiért megfogott az arca és a kinézete. Már ekkor megfogalmazódott bennem egy történet, ami úgy gondoltam pontosan illik majd erre az arcra. Így már csak arra várt ez az egész, hogy valahova leíródjon és kijátszódjon. Aztán alig vártam, hogy Oliviával meglegyen az a bizonyos 15 darabnyi reag, hogy végre őt is feltehessem az oldalra. 
Elötöri: Mint fentebb írtam, már az arc megtalálásakor megfogalmazódott bennem a történet. A lányé, akinek bájos a kinézete, de mégsem egy naiv kislány, aki mindenkinek mindent elhisz. Szörnyű és sajnálatos élete volt éppen ezért néha különösen néznek rá az emberek. Önbizalomhiányos, néha eszénél hamarabb beszélő lány, aki mégis remek színésznő. Valahogyan külön tudja választani az életét az alkotástól. 
HASONLÓSÁGOK-KÜLÖNBSÉGEK: Huha. Na ez egy nehéz kérdés. Olyan sok hasonlóság nincs bennünk. De talán mégis több van, mint Olivia és user között. Szóval elég szókimondó vagyok én is. Nagyon sokszor előbb beszélek, mint gondolkodnék akárcsak Lottie. Persze aztán rögtön meg is bánom a dolgokat. Lottie talán túlságosan elhamarkodottan dönt , én viszont megfontolom a dolgokat és rágom egy pár napig magam rajtuk.
Az életünk az viszont nagyban különbözik. Még csak egy aprócska hasonlóság sincs benne. Én normális családban nevelkedtem, rendes körülmények között. Lottiet viszont nagynénje nevelte fel. Lottie szeret a figyelem központjában lenni, főleg férfiak társaságában. Én viszont nem mondhatom el ugyanezt magamról. Mindenesetre én imádom Lottie karakteremet

Hogy, miért nem tudok rendesebben és erősebben célozni, akkor már egy jókora piros folt éktelenkednek ennek a fiúnak az arcán. Tőlem gyorsan megtanulná, hogy mi az a tisztelet. Na meg, hogy nem szabad másokra csak úgy rátörni. Akármi van is. Szemtelenség.
De mégis miért nem tudok haragudni rá. Nem értem. Mi a fenéért nem érzek hatalmas gyűlöletet és haragot iránta. Megmagyarázhatatlan. pedig én nagyon is mérges akarok lenni rá, sőt fel szeretném pofozni nagyon.
Hirtelen azon kapom magam, hogy a karjában vagyok és az ajkát közelíti felém. Már kezemet mellkasára helyezem, mintegy védekezőn. Másik kezemmel természetesen még mindig a kis köntöst fogom. Az előbb is majdnem Morgan szeme elé tárult ami alatta van. Azt pedig nem engedhetem meg neki.
Mire észbe kapnék már ajkában vagyok. Mellkasán lévő kezemmel próbálom eltolni őt magamtól. Közben ő viszont nyelvét is bele veti a csókba, ami kezdi elvenni az eszem. Olyan észvesztően csókol ez a srác, hogy minden porcikám beleremeg. Még mindig van bennem egy nagyon kis erő, hogy küzdjek ez ellen a vágy ellen vagy micsoda ellen. Nem akarom, hogy ilyen könnyen megkaparintson. Csak hát olyan jól csókol. Ahh. Azon kapom magam, hogy hevesen és szenvedélyesen csókolom vissza őt. Másik kezemmel is elengedem köntösömet és nyaka köré fonom karjaimat. Többet akarok belőle. Csak még egy kicsit többet.
Azon kapom magam, hogy a gondolataimba is teljesen beleférkőzött. Aztán mintha észhez térnék olyan erővel lököm el magamtól, hogy azon már én is meglepődőm.
- Mégis mit képzelsz magadról? - rivallok rá, mikor sikerül megszabadulnom karjaiból. Gyorsan összefogom magam előtt a köpenyemet és mérgesen nézek rá. Vagyis hát próbálok mérgesen nézni rá, de az előbbi csókot valahogy nem tudom feledni. Pár pillanat múlva meg már ismét lendül a kezem, hogy egy újabb az előbbinél hatalmasabb és erősebb pofon sújtson le az arcára. Ez most célt fog találni garantálom. Még azt is megbánja, hogy megérintett az előbb
- Soha ne merészeld még egyszer megpróbálni!- emelem fel mutató ujjamat fenyegetően. Bár igazából valamennyire remélem, hogy újra a szájába lehetek. Mi a franc vonz ennyire ebben a srácban? Sokkal fiatalabb, mint én. Ezt nem szabadna. Ezt nem lehet. Nem érezhetek ilyent. Ráadásul még alig ismerem. Pontosan ezért is remélem, hogy célba talál a pofonom és többé nem merészeli újra megtenni, amit az előbb csinált.

Most az egyszer idén beköltözöm az egyetem bentlakásába. Egyszer ezt is ki kell próbálni. Csak azt tudnám, hogyan fogok én elférni egy szobában valaki mással. Azt már megtudtam, hogy szerencsére két személyes szobát kaptam egy lánnyal. Ennek pedig nagyon örülök.
Az viszont nagyon feszélyez, hogy száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy ne fogok elférni egy szekrényben. Csak nézetek ide? Már most olyan hatalmas a bőröndöm, mint egy dupla Roxforti utazó láda. Ráadásul ez csak az egyik és még nem pakoltam be mindent, amire majd szükségem lesz.
Huha. Ezt, hogyan fogom elvinni? Körbenézek magam körül, hogy még véletlenül se lássa senki mit csinálok. Előkapom varázspálcámat és egy legyintéssel magasba emelem a négy darab bőröndöt. Így fogom eljuttatni legalább az autóig. Este van így szerintem sokan nem járnak az utcán szóval nem fogja még véletlenül sem meglátni egy mugli sem mit csinálok.
Gyorsan így is teszek, mielőtt még tényleg észrevennének. Se perc alatt az Akadémia bentlakása előtt állok meg. Aztán egy pálca suhintással eltüntetem az autót, majd pedig felrendelem a bőröndjeimet a szobába. Ha jól látom kedves szobatársnőm még nem érkezett meg. Na nem baj. Így lesz időm rendesen kipakolni az ismerkedés előtt. Először is körbenézek mikor felérek. Oh. micsoda szuper nagy ágy. Úgy huppanok bele, mint egy hópihe. De kényelmes. Rég aludtam már ilyen kellemes kis ágyban és ilyen nagyban. Kicsit még kiélvezem ezt, majd felpattanok, hogy megvizsgáljam a szoba többi darabját is. Hm. Ez a szekrény túl kicsi. Ne már, ebbe hogyan férnek bele a cuccaim? Még kinyitva is kicsi nem hogy ránézésre. Ez nem lehet igaz. Rá pillantok a bőröndjeimre és szinte rosszul leszek. Sokkal több cuccom van, mint amennyi hely van itt. Most mit csináljak? Ebből minden dolog fontos nekem és kell.
Néhány félóra gondolkodás után végül bepakol a szekrénybe és a kis tanuló szekrényre a fontosabb dolgaimat. A többit pedig a bőröndben hagyom és azzal együtt betolom az ágy alá. Ez így jó lesz. Elfáradtam. Nagyon is el. Ez a ki meg bepakolás sokkal fárasztóbb varázslat nélkül, mint varázslattal. De most az egyszer magam szerettem volna eltenni a dolgaimat a saját két kis kezemmel. Így biztosra tudom, hogy mi hol van és idegen jelenlétében nem kell majd izgulnom, hogy hogyan találom meg Invito bűbáj nélkül. Igen nekem ez egy fontos szempont, hisz lesznek olyan napok, amikor muglik látogatnak meg. Lehuppanok az ágyamba, hogy kipihenjem ezt a dolgot.
Már majdnem sikerül elaludnom, mikor neszekre leszek figyelmes. Mi vagy ki lehet az? Az is lehet, hogy most érkezett meg a szobatársam. Gyorsan kiugrom az ágyból kissé megigazítom a hajamat és eléje megyek. Nem akarok ráijeszteni csak üdvözölni szeretném.
- Szia Lottie vagyok. - mutatkozom be azt hiszem az új szobatársamnak kezet nyújtva feléje. - Örülök, hogy megismerhetlek. Szobatársak leszünk. - mosolygok rá kedvesen. - Segíthetek? - kérdezek rá, hisz ő is épp most cuccol fel. Biztosan el kell a segítség. 

Kviddics

Ez magától értetődő.
Ki az az örült aki, kedvelne egy olyan sakkot
amibe szó szerint lefejezik egymást a bábuk.
Máskülönben is dög unalmas üldögélni
egy asztalnál és bámulni a bábukat.
A kviddicsben van élvezet, kaland,
adrenalin és  még nézni is szuper.

Én kérdésem:

Piton vagy Umbridge?

Haliho!

Ideje, hogy én is színt valljak. Na szóval...
Itt van a kis különc lánykám Olivia Stane, a pasifaló (vagy mindig porul járt) Lottie Lowell és a kis amnéziás Roxforti Stella  Campbell.