 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3
|
|
1
|
Múlt / 2001/2002-es tanév / Re: A Griffendél öltözője
|
Dátum: 2020. 12. 13. - 17:58:45
|
 Megrendít, hogy ennyire fél tőlem. Sosem tapasztaltam még ezt. Persze, látszik, hogy jóval magasabb és izmosabb vagyok nála, így akár a köztünk lévő méretkülönbség is okozhatná ezt. De tudom, hogy a fiatalabbak valamiféle furcsa tisztelettel néznek rám, hiszen nem egyikük életét mentettem meg, vagy ha ők nem is tartoztak ebbe a csoportba hallották, hogy mi mindent tettem a nagyobbakért. A kinézetem és ez a kultusz pedig elhiteti velük, hogy különleges vagyok, és ezért úgy is kell velem bánni. Holott igazából egy vagyok közülük. Persze, bátor, vagy inkább vakmerő volt részemről, hogy egy csapat felnőtt halálfalóval álltam neki párbajozni a többiek védelmében, de nem is gondolkodtam, csak tettem amit helyesnek láttam. Ettől ugyanaz a kétségbeesett, céltalan fiú maradtam, aki azelőtt is voltam. Nem lettem más. Ugyanolyan érző és emberi vagyok, akármennyire is nem látszik arcomon, ha szomorú vagyok vagy dühös.
Olyan, mint egy rettegő kisfiú. Életbe lép a bennem lobogó családi ösztön, szeretném megvédeni és megvigasztalni, hogy nem lesz semmi baj. Már nem. Csendesen egy zsebkendőt nyújtok felé. Látom a könnyeket a szemében, és szeretném ha tudná, hogy sírni nem szégyen. Jobb, ha kiadja az érzelmeit, mintha magában tartja. Tudom milyen az, mikor negatív érzések nyomják a szívedet és nem tudsz tőlük szabadulni. Ezzel telt a negyedévem, hogy megpróbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne, holott semmi sem volt. Aztán megtanultam a saját káromon, hogy muszáj erről beszélni, és dolgozni rajta, hogy ne alakuljon át valami sokkal többé és nagyobbá.
- Megoldjuk, rendben? – Kicsit macerás lesz, de ennyit megér. Beszélnem kell Madame Pomfrey-val, hogy ő mit tanácsol, hogyan lehetne a legjobb. Biztos vagyok benne, hogy tud valami bájitalt, ami segít, hogy kicsit energikusabb legyen és jobban viselje a holdtöltéket. – És ne szégyelld magad emiatt, megértetted? Rendkívül bátor vagy, és erről nem kívánok vitát nyitni. – Nem vagyok fenyegető, sokkal inkább szeretettel fordulok felé. – Én megértem min mész át. Vagyis nem teljesen, de egy részét értem – pontosítok kicsit. Mert persze, el sem tudom képzelni milyen lehet egy életen át küzdeni a kórsággal, de tudom milyen egy ilyen heget és történetet cipelni magunkkal.
|
|
|
|
|
2
|
Múlt / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2020. 12. 13. - 17:56:39
|
 Egyetlen szemforgatással pontot teszek a beszélgetés végére, nem vagyok hajlandó válaszolni. Tudja, hogy ezzel megfogott, és nem kell állandóan emlékeztetnie, hogy hogyan járt túl az eszemen. És különben is, én nme próbálok meg erősködni vagymi.
Kezeink néha össze-összeérnek, ahogy mindketten a macskát szeretgetjük. Furcsa, zavarteli pillanatokat okoznak bennem már ezek az apró véletlen érintések is. Komolyan, megőrjít ez a nőszemély. – Örülök, hogy legalább egyedi ha nem is túl kreatív – mosolyodom el. Most komolyan, ki érti a nőket. Az egyik pillanatban még nem tetszik valami, a másikban meg már tök jó. Mondja valaki, hogy ebben van valami logika, amit idővel mi pasik is megérthetünk… Mert ha nincs, akkor én szerintem inkább többet nem nézek nőre, hanem átmegyek önmegtartóztatóba és életem végéig szingli leszek öt macskával. Cicával is, milyen jól meg vagyunk már. És mennyivel egyszerűbb vele az élet, mint mondjuk Everfennel. Mert Merel különösen az olyan megérthetetlen példányok közé tartozik, akiket ha akarok se tudok hova tenni.
Jó, nem hisz nekem. Hát ez remek. Inkább hagyom is ezt a témát, mert már így is rosszul jöttem ki belőle, nem hiányzik, hogy még mélyebbre süllyedjek. Bár mondjuk lehet ennél már nincsen lejjebb.
- Huhh, hát ez igazán nagy megkönnyebbülés. Jó, akkor így ebben megegyezhetünk – játszom a megkönnyebbültet a Szombati Boszorkány hallatán. Ha ő így, akkor én is így. Ez egy ilyen játék, kérlek. Értékelem, hogy vevő az ilyen szurkálódásra, mert biztos nem ülnénk itt, ha valami besavanyodott picsa lenne, akármennyire jó nő is. Külső megfog, belső megtart, tartja az ősi mondás.
- Annyi még belefér – bólint beleegyezően. Végül is az ő szájából talán még szexi is lehet hallani, hogy mi történt köztünk akkor. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy elnyúlik, mint Cica. Most rá akar hasonlítani, vagy mi? Ehhez szerintem már nincs elég jó idő, de nem akarok beleszólni, elvégre az ő élete, az ő döntései. – Ez nem kihívás, drágám. – Ugyan már, ha szerinte ez kihívás akkor nem ismer még engem eléggé.
|
|
|
|
|
3
|
Múlt / 2001/2002-es tanév / Re: A Griffendél öltözője
|
Dátum: 2020. 11. 23. - 22:28:19
|
Ez a fiú fél tőlem. szinte tapintható a feszültség, ahogy rémül tekintetét ide-oda kapja. De vajon miért tart tőlem ennyire? Ilyen rossz hírem lenne? Az egy dolog, hogy nm bánok kesztyűs kézzel a csapatommal, de a legtöbben szeretnek, vagy nagyon jól tudnak nyalizni. Mindenesetre nem tetszik nekem, hogy ilyen bizonytalanul áll hozzám. A legfontosabb az őszinte és tiszta bizalom.
Fürkésző tekintetem nem kerüli el az oldalán lévő hatalmas karmolásnyom. Hogy is lehetne nem észrevenni? Nem egy apró karcolás, amit csak úgy kikerülne az ember tekintete. Ebből és az értelmetlen dadogásából már kezdem sejteni, hogy mit szeretne, vagyis inkább nem szeretne velem megosztani. Nem nehéz kitalálni, ha valakinek van egy kis sütnivalója és képes az orránál tovább látni.
- Sebastian – szólítom meg kedvesen és közelebb lépek hozzá. Minden fenyegetés vagy düh elszállni látszik arcomról, mostmár maximum a magasságom lehet ijesztő, de ezen hamar segítünk. – Ülj le – kérem meg, miközben én is leteszem a fenekem a nem éppen kényelmes padra. Persze, ezek nem arra lettek tervezve, hogy hosszú órákig ücsörögjön rajtuk az ember, de ha hosszú órákig kell ücsörögni rajtuk akkor addig fogunk. Mert addig nem engedem el, míg nem beszélt. Szembe kell néznie vele, hogy nem titkolhatja örökké a világ elől, és fontos tudnom erről, már csak az edzések és a meccsek időpontjai miatt is. Ha tényleg az a helyzet áll fent, amire gondolok akkor szükséges lesz egy megbízható csereőrzőre, illetve egy naptárra. Mert nem hagyhatom veszni a tehetségeket egy ilyen miatt. Ha képes játszani, akkor játszani fog, és nem fogom csak azért kitenni a szűrét. De ehhez szükségem van bizonyos információkra, amiket nem fogok tudni csak úgy kitalálni. Beszélnünk kell róla.
|
|
|
|
|
4
|
Múlt / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2020. 11. 22. - 23:17:03
|
- Még emlékszem, nem kell hogy emlékeztess – húzom el számat, mintha csak nem tetszett volna amit Olaszországban művelt. Mondjuk az tény, hogy nem voltam éppen elragadtatva attól, hogy beleborított a tengerbe minden gond nélkül. Az már annál inkább tetszett ami utána következett, de ez már tökre mellékes igazából.
- Tizenkét éves voltam na, nem lehet mindenki olyan zseni, mint te Lány – vágok vissza, hogy megmentsem egy kicsit a becsületem. Szerintem tökre meg van a bája annak, hogy nem gondoltam túl ezt a névadás dolgot és nem is tudok elképzelni semmilyen tipikus macskanevet ennek a primadonnának. Valahogy nem illik rá a Cirmi, Mici nem is tudom én hogy micsoda.
Leül a lány, Cica közénk fekszik és ujjaim szinte azonnal eltűnnek a szőrében. Tudom én, hogy imádja ha a hasát vakargatom, és elégedett dorombolással adja tudtomra, hogy valóban ínyére van a dolog.
- Az hogy nem vettél észre már nem az én hibám. Én mindent ugyanúgy csináltam, mint eddig – vonom meg vállaimat lustán. Nem hazudok én senkinek, se neki se magamnak, meg ha hazudnék se fogadnám meg csodás tanácsát. Mert bizony lehet, hogy szemétláda vagyok, de néha szoktam hazudni, hogy megkönnyítsem az életem. Ez egy ilyen műfaj.
- Nem ezt mondtam! Én csak arra kértelek, hogyha lehet holnap reggel ne ez köszönjön vissza a Próféta címlapjáról. – Persze, látom rajta, hogy megint csak azzal a híresen csodás humorérzékével van dolgom, de ez most elég komoly téma ahhoz, hogy ne forgassa ki a szavaimat ha nem muszáj. Mert én tényleg szeretném ezt most tök komolyan megbeszélni. Mindenesetre úgy látom, hogy azért vevő az ötletre, szóval látom a reményt. – Igazából gondoltam meghívlak egy vajsörre, vagy sétálhatunk egyet valamelyik délután. – különösebben nem gondoltam bele ebbe az elégbe, nem voltam biztos benne, hogy támogatni fogja az ötletet.
|
|
|
|
|
5
|
Múlt / 2001/2002-es tanév / Re: A Griffendél öltözője
|
Dátum: 2020. 11. 15. - 00:13:44
|
Az edzés remekül ment, ha nem számoljuk bele Bates öngyilkos merényleteit. Totális szét volt csúszva a srác, holott tudom, hogy a válogatón ettől sokkal jobbat repült. Edzés után amúgyis mindig én maradok itt utoljára, hiszen az én feladatom hogy bezárjam az öltözőt és rendet hagyjak a srácok után. Kifejezetten kapóra jön, hogy tudjak beszélni a sráccal. Vagy csak szerencséke volt a válogatón – amit kétlek, mert amúgy zseniálisan védett ma is, olyanokat hogy csak pislogtam – vagy valami szar van, amiről nem szólt nekem. Márpedig nekem előbb kell tudnom minden hülyeségéről, mint az anyjának, mert nem engedhetem, hogy a csapatom szétcsússzon egy ilyen apróság miatt. Én olyan kapitány vagyok aki odafigyel a csapatára, elvárja a kölcsönös tiszteletet és rendet tart, és ebbe nem fér bele az, hogy Sebastien ilyeneket csináljon az edzésen.
Nem kérdezem, meg hogy miért nem öltözik, úgy látom mondani szeretne valamit. Kíváncsian fürkészem, tekintetemmel bátorítom, hogy mondja csak bátran, mit akar. De aztán csalódnom kell, mert a simán a szemembe hazudik. Sokkal jobban értékelném, ha az igazságot mondaná, tekintetem megkeményedik és elhidegül.
- Ne hazudj nekem. Mondd meg, ha valami problémád van, mert tudnom kell róla. Számíthatsz a diszkréciómra, mindegy milyen gáz a szitu. De még egy ilyen orbitális kamuzás és kiraklak. – Nem, természetesen nem raknám ki, mert ha egy kicsit koncentráltabban dolgozik számtalan lehetőség van benne, és szüksége van a csapatunknak rá. Nem akarok nagyon ráijeszteni, hiszen annyira kisfiú még, de azért érezze csak, hogy hol a helye. Időközben én is elkezdek átöltözni, a talár és a póló fázisok között előbukkannak a hátamat borító hegek. Ezzel azt hiszem, csak rákontrázok kicsit a parájára.
- Nem akarom a szívbajt hozni rád, még a végén itt esel össze – válaszolok a terelésre, miközben magamra kapom a pólóm – de nem szeretem ezt a kerülgetést. Legyél egyenes és őszinte, és akkor talán meghívlak egy körre – nézek rá megenyhülten, mielőtt a pulcsimat is magamra kapnám. |
|
|
|
|
6
|
Múlt / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2020. 11. 15. - 00:02:49
|
- Hát hogyne – válaszolok érzékelhetően gúnyosan. Na jó, talán van valami kis igazság abban, hogy szívesebben csókolnám meg én, minthogy hagyjam egy dementor karjaiba rohanni, de azért nem kell így átesni a ló túloldalára. A féltékenység talán egy kicsit erős szó.
- Nem vagy te ahhoz elég erős, Everfen – vágok vissza élből. Persze tudom, hogy ahogy esik a lendület sokat segíthet abban, hogy én is repüljek vele együtt a tóba, azért a kviddics tanított nekem néhány dolgot, még ha nem is értek igazán jól a tudományokhoz. Cica közben hagyja, hogy a hugrabugos lány a füle tövét vakarássza, ezt bezzeg élvezi a kis szemétláda. Ilyenkor bújik, dorombol, hogy simizze még az ember aztán egy óvatlan pillanatban lecsap. De hagyom, hogy ezt Merel esetleg a saját kárán tanulja meg. Ha megijed attól, ha a macskám esetlegesen megkarmolja akkor többet nekünk nincs dolgunk egymással. Aki Cicát nem fogadja el, az rám se számítson.
- Ha már te itt vagy, akkor végre Cica is visszajöhetne – vigyorgom rá egy pillanatra, hogy érezze a törődést, majd ismét az állatra nézek, aki végre méltóztatik visszatérni hozzánk. Befurakszik kettőnk közé, mintha ott lenne a helye. Mint egy igazi primadonna, szörnyű.
- Nem bujkálok előled, te kerültél engem folyamatosan. – Komolyan Edward, ennél rosszabb visszavágást. – Szóval az egyik, hogy nem kell megtudnia senkinek, hogy mi történt a nyáron. A másik pedig hogy mikor vihetlek el randizni. – Tudom, más srácok virágt visznek, meg letérdelnek meg megkérdezik, hogy mikor, hol, hogy, van-e kedve, én viszont konkrét tényként közlöm, hogy megyünk randizni, már csak a mikor a kérdés. Merel esetében muszáj ilyen rendhagyóan fogalmazni, mert máshogy tutira kikosarazna. Bár még így is van rá esély, de kevesebb.
|
|
|
|
|
7
|
Múlt / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2020. 11. 02. - 22:52:05
|
Már esküszöm, hogy azt hittem, hogy nem is jön el. Miért is ne merült volna fel bennem? Végülis lehet, hogy csak egy kis nyári kaland voltam számára, akire nem kíváncsi többet. Ejtett és kész. Aztán Cica megfeszül az ölemben, Everfen meg megszólal a hátam mögött.
- Hogy a dementor csókolna meg, frászt hoztál rám – morgok morcosan. De komolyan, miért kellett a szívbajt hoznia rám? Mondjuk az a jobb kérdés, hogy miért nem hallottam vagy éppen vettem észre legalább a macskámon, hogy valaki közelít hozzánk. Úgy elmerülök az önsajnálatban, hogy az már kikapcsolja az érzékszerveimet. Szörnyű. A kérdését meg inkább ignorálom, mert nem, valóban nem tudom kiverni a fejemből, de erről neki nem kell tudnia.
- Téged szívesen beledoblak, de ha nem haragszol, akkor én nem ugranék utánad – vigyorgok rá pimaszul. Kicsit talán hideg van és a víz sem éppen harminc fok, szóval azt hiszem, most kihagynám. Nem akarok a gyengélkedőn kikötni megfázás miatt.
- Nem ülsz le? – érdeklődöm meg. Cica közben kiugrik az ölemből és óvatosan közelebb oldalog a lány lábához. Körbejárja, megszaglássza, láthatóan egy kicsit bizalmatlan vele szemben, amit valahol megértek. Alapvetően sem valami szociális alkat a szentem, kevés embert kedvel, azokat meg, akikkel érzi hogy valami fezsültség van közöttünk különösen nem kedveli. – Cica, gyere ide! – parancsolok rá a bundásra, mielőtt valami meggondolatlan hülyeséget csinálna. Az hiányozna még, hogy végig karmolja, megharapja, vagy ilyesmi. – Két dologról szeretnék beszélni veled – kezdek bele, de nem vázolom fel egyelőre, hogy mi is az a két dolog. Legyen csak türelemmel egy kicsit.
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Birtok / Re: A móló és a csónakház
|
Dátum: 2020. 10. 15. - 19:57:59
|
Egészen eddig tök jól sikerült kerülnöm Everfent. Nem azért, ami a nyáron történt, de azért, ami a nyáron történt. Fájt beismerni, hogy ennyire könnyen beadtam a derekam, és hogy olyan meggondolatlanul nekilódultam. Az meg persze még jobban fájt, mikor megálljt parancsolt nekem, de bele kellett törődnöm, hogy egy napra elég egy szüzességet elveszíteni. Komolyan, baromi romantikusnak tűnik így visszagondolva, hogy ez volt az első nekem, a kérdés már csak az, hogy ő vajon mit gondol erről. Mert azóta bizony valami nem ahogy nyugodni ott mélyen legbelül. Közel másfél hónap alatt egyetlen egy lányt sem hívtam el, mert egyikükben sem éreztem azt, hogy olyat tudna adni, amire vágyom. Fáj beismernem, de pokolian tetszik nekem ez a lány.
Ezért is döntöttem úgy, hogy ideje végre az ügy végére járni, és vele is megbeszélni, hogy mi legyen a továbbiakban. Mármint azt semmiképpen sem szeretném, ha esetlegesen kikotyogná, hogy mi minden történt köztünk ott a messzi távolban. Ami Olaszországban történt, az maradjon is szépen ott. Ugyanakkor én szívesen nyitnék vele egy angliai fejezetet is. Ezért is írom meg végre azt a levelet, hogy mikor és hol szeretném látni, és csak bízom benne, hogy el is jön. Bár az idő hűvös, sőt, kifejezetten hideg van én egyenruhámat egy póló-pulcsi összeállításra cserélem, nem húzok kabátot. Pedig lehet hogy jobba tenném, mert ahogy helyetfoglalok a mólón megcsap az az igazi metsző őszi szél. Nem fázok, még nem, de tudom, hogyha sokáig ülök itt, akkor hamar a gyengélkedőn közhetek ki. De igazából nekem már úgyis mindegy, nem? Cicát nem tudtam levakarni magamról, képtelenség volt visszazárni a szobába, így hát ő, mint a váratlan harmadik fél csatlakozik hozzánk. Összegömbölyödik az ölemben, majd néhány perc múlva már alszik is. Annyira szeretnék én olyan lenni, mint ez a dög. Gondol egyet, és már alszik is, ebből és evésből áll a napja. Semmi gondja nincsen. Imádnék így élni. |
|
|
|
|
9
|
Karakterek / Merel Everfen / Re: Irtó kreatívan Olaszország
|
Dátum: 2020. 08. 18. - 13:09:15
|
 Vigyorogva csóválom a fejem. Még hogy tüskék... Hát az biztos, hogy szeret szurkálódni, de szerintem ez nagyon vagány. Én meg csípem a vagány csajokat. De azt azért nem gondolnám, hogy tüskés lenne a szíve. Bár ezt értelmezhetjük olyan metaforaként, hogy védi magát mások elől, ezért növeszt tüskéket a szíve köré. Túl erős a költői vénám azt hiszem, ami nem feltétlenül baj, csak na.
- Szerintem olyat nem tudok - fejezem kis szomorúságomat a téma irányába. Mert gondolom tényleg nem tudok neki újat mondani, ha tényleg annyira magabiztos, mint amennyire mutatja akkor tökéletesen tisztában van a saját értékeivel, amik vannak neki bőven.
Kicsivel lehet szórakoztatóbb lenne, ha nem adná magát ennyire könnyen. Ha meg kéne küzdenem érte. Vagyis azért, hogy kicsit szekálhassam na, nem kell rosszra gondolni egyből. De végülis így sem rossz ám, mosolyt csal az arcomra, hogy ilyen vidáman nevet. Az egész partszakasz ettől zeng, de szerintem nem zavarunk senkit. Ha mégis maximum elküldöm majd melegebb éghajlatra, hogy ugyan hagyjon már minket kibontakozni és szórakozni. Bár nem tudom kit zavar, hogy két fiatal jól érzi egymást, akarom mondani magát egy szép nyári estén.
Fogalmam sincs mit miért teszek, már csak azon kapom magam, hogy magamhoz vonom és ellenkezést nem várva lekapom. Csak úgy, lazán, mintha minden nap vizes ruhás félig idegen lányokat csókolgatnék Olaszországban. Semmi feszkó, semmi stressz, ahhoz képest, ahogy elképzeltem az elsőt meglepően könnyedén csinálok mindent, mintha már rutinos lennék.
Nem tart sokáig az egész,utána csak könnyedé vigyorogva vonom meg a vállam, amolyan "bocs hogy hülye vagyok, nem így terveztem, de ha már megtörtént nem bánom" módon, aztán remélem, hogy megérti. Meg hogy nem akar felpofozni, vagy vízbefojtani. Kicsit kínos lenne itt feldobni a bakancsot.
|
|
|
|
|
10
|
Karakterek / Merel Everfen / Re: Irtó kreatívan Olaszország
|
Dátum: 2020. 08. 10. - 19:35:35
|
Bírom Everfent. A legtöbb lány nem tudja így elengedni magát, mint ő és ez kifejezetten üdítő a hat réteg mázhoz szokott lelkemnek. Itt nincsenek felesleges körök és kínos pillanatok, egyszerűen csak jól érezzük magunkat és kész. Nincs ebben szerintem semmi rossz.
- Sejtem én, hogy mennyire aranyszíved van. - Kicsit talán több a gúny ebben a mondatban, mint amúgy illendő lenne, de hát látszik rajta, hogy mennyire mond igazat. Meg hát azért hallottam már ezt-azt róla is, persze, semmi olyat, ami miatt elmenne a kedvem a tőle. Ahhoz túl jól néz ki vizesen. Esküszöm, még az is édes, ahogy nevet. Biztosan napszúrást kaptam, megfőtt az agyvelőm a túlzott melegben, más magyarázat egyszerűen nem létezik ezen gondolataimra. Komolyan beteges.
- Te sem panaszkodhatsz - dobom vissza a bókot, mert való igaz, hogy elég dögös így. Mármint alapvetően is, de a vizes cucc mindenkire rátesz egy lapáttal. Így már nem lehet takargatni semmit. Hiába is hátrál, jól tudja, hogy utol fogom érni. Hosszú lábbal megállathatatlan vagyok, magamhoz húzva kezdem bökdösni az oldalát. A húgom révén tudom, hogy hova kell nyúlni ahhoz, hogy elérjem a biztos halált. Márpedig a bordák közé bökdösés elég hatékony módszer a csajok kiidegelésére. Hopsz, észre sem veszem, hogy hirtelen milyen közel kerültünk egymáshoz. Ebből baj lesz. Vagyis nem egészen baj, de lehet, hogy nem egészen úgy alakul majd az este, mint képzeltük volna. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: A Szükség Szobája
|
Dátum: 2020. 07. 29. - 12:07:39
|
 Lazán vonom mg a vállamat, amolyan lehet hogy igen, de az is lehet, hogy nem stílusban. De valóban, lehet, hogy a csajokra gondoltam, az is lehet, hogy úgy általában az életre. Mindkettő megeshet és ő nem tudhatja. Hacsak nem turkál a fejemben. De azt azért csak éreznem, ha a gondolataim közt trappolna, nem? Meg hát a legilimencia nem egy olyan egyszerű tudományág, akármennyire is okos csajnak tűnik, azért ezt nagyjából senkiből sem nézem ki.
Észreveszem, hogy a mosolya már nem egészen őszinte, lehet érzékeny pontra tapintottam a családi témával. Megeshet, hogy náluk nem olyan harmonikus a helyzet, mint náluk és ezért nem akarja ennyire, hogy eljöjjön a nyár és kiruccanjanak Norvégiába. Persze, lehet csak a nagynéni a szörnyű a családban és csak őt nem akarja látni, én ugye nem tudhatom biztosra, hogy mi mögött mi áll.
- Én is ott leszek azon a fesztiválon egy barátnőmmel, vagyis inkább ismerősömmel, még nem sokat beszélgettem vele, de szerintem épp ott lesz az ideje a barátkozásnak. - Azt hiszem, kicsit meglepetten pisloghatok rá. Miért menne el egy olyan csajjal, akit még csak nem is ismer valami jól? Persze tudom, vannak olyan emberek, akiknek nem okoz gondot az ismerkedés - jó, lássuk be, én is ilyen vagyok - de csak így hopp, leszólítani valakit, hogy menjenek együtt valahová nekem kicsit furcsa. Én mindig megadom a módját, ha épp nem vakrandira megyek előtte legalább beszélgetek a lányokkal egy kicsit, vagy legalább olyan személyeket választok, akiket már több éve ismerek - mint mondjuk jelen esetben Amelia. De hát az ő dolguk, remélem jól érzik majd magukat.
– Szeretem Olaszországot, szép emlékeim fűződnek oda, talán az az első olyan nyaralásunk, ahol többet voltunk 3 napnál, de sajnos az ilyen utakat annyira nem szoktuk gyakorolni. Te amúgy máskor is voltál már ott? - Megrázom a fejem, hogy nem, még nem jártam arra. Nem is igazán járunk külföldre sem, szóval ez most egy igazán nagy élmény lesz. reményeim szerint legalábbis. - Amúgy úgy látom tök közeli kapcsolatban állsz a húgoddal, irigylésre méltó, de tényleg. - Egészen más kifejezés ül ki arcomra, ahogy a húgom szóba kerül. Valami féltő-óvó szeretet jelenik meg a mosolyomban, amiből egyértelmű, hogy mindennél fontosabb nekem.
- Igen, nagyon szerencsés vagyok vele. - És valóban. Remek a kapcsolatunk, amiért hálás vagyok mind neki, mind a szüleinknek. Kellett azért, hogy támogassanak minket néhány nehéz pillanatban.
|
|
|
|
|
12
|
Karakterek / Merel Everfen / Re: Irtó kreatívan Olaszország
|
Dátum: 2020. 07. 28. - 20:01:36
|
Drámai mozdulattal kapom el a felém dobott csókot, és először az arcomra, majd a szívemre tapasztom tenyerem, miközben nagyon szépen pislogok a fekete démon felé. Hát ez valami rettenet nyálasan nézhet ki kívülről, ha valaki nem látja azt a gúnyos vigyort az arcomon.
- Köszönöm csajszi - affektálok, mint valami rossz plázamacska. Nem tudom, hogy hogy vagyok képes ilyen hangokat kiadni magamból, de esküszöm, még magamat is megijesztem vele. Komolyan rémisztő, én mondom.
Fel sem tűnik, hogy elismerően pillant-e rám, jobban foglalkoztat, hogy megszabaduljak tornacipőmtől, meg a gondolat, hogy nem sokára térdig állok majd a vízben. Nem akartam eláztatni a a farmerom, de majd megszárad. Mégsem mondhattam nemet ugye.
- Gondolom a szíved - tolok egy újabb szörnyű bók félét. Mondjuk azt nem mondhatom, hogy magas, vagy hogy nagy a lába, a feneke vagy a mellei. Úgy igazából tényleg elég picinek tűik hozzám képest, de ha már megkérdezte nem hagyom válasz nélkül. Plusz jól jön a gesztusa ördögi tervem végrehajtásához. Örülök, hogy sikítás helyett nevet, először is sokkal kellemesebb a fülemnek, másodszor örülök, ha jól szórakozik közben. Remek, hogy hagyja magát a vízbe dobni, az már kevésbé, hogy nem sokkal utána én is hanyatt vágódok, mert elkapja a lábam. Ez bosszúért kiált!
Prüszkölve állok fel ismét, a csobbanás hatására kicsit túl sok víz ment a fülembe és az orromba. Még nem tudom, hogy bosszulhatnám meg, szóval egyelőre csak fenyegetően közelítek felé. Mármint arcomon széles vigyor ül, de testtartásomon látszik, hogy ezután semmi jóra nem számíthat. Pólóm és farmerem rám tapad, szerencse, hogy a kényes részeket épp eltakarja a víz. Különben kezdhetnék magyarázkodni, hogy a hideg víz, vagy a vizes ruhába csomagolt lány váltotta ki belőlem azt, amit. Franc egye meg! |
|
|
|
|
13
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: A Szükség Szobája
|
Dátum: 2020. 07. 24. - 21:44:17
|
Túl bájosnak látszik ahhoz, hogy elhiggyem, hogy tényleg szeret szurkálódni. Persze, ha ezt szeretné én is tudok ám, csak lehet annak durca lenne a vége és tudom, hogy hisztiző, durcás lánnyal nagyon nehéz bármit is kezdeni. Elvégre van egy kamaszodó húgom, legalább ennyiben segít nekem.
- Miles, olyan jól mented ki magad mindig, hogy kezdem kicsit lemaradva érezni magamat. – bájosan rámosolygok, tekintetemmel amolyan bocsánatkérően keresem kékjeit. Na nem mintha bánnám, hogy állandóan ilyen jól kimentem magam, de tudom, hogy ettől jobban fogja érezni magát és most épp az a lényeg. Néha az ember fiának muszáj ilyen aljas cselekhez folyamodnia na. - Ne haragudj, csak a megszokás - szabadkozok kissé megszeppent hangon. Nem játszom túl a szerepem, épp csak annyira tűnök bűnbánónak mint kellene. Egy kész zseni vagyok. Ha nem jön össze a kviddics karrier vagy az aurorság akkor még mindig lehetek színész, nemde? Legalábbis egyelőre remekül megy. Szerencsére el kezd faggatni a nyári programokról, úgy tűnik, neki jobban megy ez a kérdezősdi, mint nekem.
- Hűű, hát szerveztem egy nyaralást Olaszba a családnak, mert már ránk fér. Meg ott leszek azon a csillaghullásos fesztivál izén, ha te is jössz talán összefuthatnk, bár én egy haverommal megyek majd. Szerintem nagyjából ennyi, sok időt töltök majd a húgommal meg a mugli barátaimmal - sorolom szépen, hogy egyelőre mik vannak tervben. Nálam nem anyámék tervezik a programom, hanem én szervezem az övéket is. Mert maguktól ugye eszükbe sem jutna, hogy néha talán ilyen is kell. - Norvégia is jól hangzik, s bár hozzánk London nincs valami közel, de ha arra járok mindenképp dobok egy baglyot - kacsintok rá.Mert tényleg, ha véletlenül esetleg mégis a fővárosban járnék szívesen megiszok vele egy kávét. Bár akkor tutira én hívom meg őt, de erről egyelőre nem kell tudnia.
|
|
|
|
|
14
|
Karakterek / Merel Everfen / Re: Irtó kreatívan Olaszország
|
Dátum: 2020. 07. 24. - 21:27:12
|
- Te vagy a hugrás, mondd meg te. - Így kell leszerelni valakit, egy pont nekem. Jó, visszavághattam volna valami szellemesebbel is, de az örök klasszikust kár lenne sutba dobni valami olyanért, ami lehet, hogy nem is jön be végül. Így legalább nem kell belemennem egy értelmetlen vitába arról, hogy hány szeme van a Hugrabugosoknak. Mert látom én, hogy ez következne.
Hohó, kicsi lány, ebbe épp beletrafáltál. Valóban nem lenne szívesem egy nálam sokkal kisebb, alapjáraton alanyos lánykát csak úgy fejbe kólintani egy baromi nehéz vasgolyóval, mert csak úgy. Miért is akarnám én leütni? Már nem is emlékszem. Na mindegy. - Várom szeretettel - rebegtetem meg én is hasonlóképpen pilláimat, mint ő az előbb. Valószínű neki ez sokkal jobban áll, de igyekszem olyan magabiztosnak tűnni, hogy ne nézzek ki totál homokosnak. Nem azért, mert bajom van velük, tőlem aztán mindenki azt csinál amit akar, de kikérem magamnak, én csak a lányokat szeretem. Vagyis gondolom, mert eddig még egyiket sem szerettem igazán. Azért az para lenne, ha kiderülne hogy azért, mert tiszta buzi vagyok. Nem is gondolok inkább ilyenekre, még a végén bebeszélek valamit magamnak.
Még így sem esik nehezemre felkaparni, hogy direkt cseszekedik velem. Elég jó kondiban vagyok, hogy azt a harminc kilót amivel rendelkezik gond nélkül fel tudjam szedni. Lazán lerúgom a cipőmet, minden aggodalom nélkül hagyom ott, ahol az előbb ültem. Nincs itt senki, aki lenyúlhatná, ha meg mégis úgyis megtalálom valahogy. A homok még kellemesen meleg, bár már most érzem, hogy az idgeesítő szemcsék befurakodnak a legapróbb helyekre is.
- Mibe, hogy neked is csak a szád nagy? - Bemerek én menni, csak állítsa bárki, hogy nem. De az, hogy ő a partról a lábát áztatva végignézi, hogy én szarrá ázok nem buli. Már meg is van az ördögi terv. Ha hagyja magát egy gyors mozdulattal ölbe kapom nem foglalkozva a kezében tartott cipőkkel és begázolok a vízbe, majd egy elegáns mozdulattal dobom be a tenger hullámai közé. Ez talán drámai túlzás, tekintve, hogy nekem nagyjából derékig ér a víz. Épp csak annyira mély, hogy csobbanáskor ne üsse meg magát. Így végül is megnyertem a meg sem kötött fogadásunkat, amit egy elégedett vigyorral nyugtázok. Amennyiben esetleg mégsem így sülne el az eset ugyanilyen ördögi vigyorral várom, hogy mivel torolja meg félresikerült próbálkozásom. |
|
|
|
|
15
|
Karakterek / Merel Everfen / Re: Irtó kreatívan Olaszország
|
Dátum: 2020. 07. 17. - 20:09:53
|
Látom tetszik neki, hogy a szívbajt hozta rám. Nem kommentálom tovább, egy bosszú szemforgatással elengedem. Örülhet, hogy nem esett baja a csinos kis pofijának amiért ilyen hülyeségeket csinál. Komolyan, ki az az állat aki így lopózik oda mások mögé? Jó, rajtam kívül. De hát az más.
- Hugrabugos létedre elég szemtelen vagy - pillantok rá felvont szemöldökkel, majd elvigyorodom. Bírom ezt a lázadó magatartást, nem véletlenül gyarapítottam a piros arany házat zseniális személyiségemmel és minden tudásom legjavával. Nem is értem, ekkora pofával hogy kerülhetett az édes ártatlan szende Hugrások közé. Vagy a penészedő Mardekárosok között lenne a helye - kár lenne érte - vagy közöttünk, a Griffendélben. A süveg néha azt hiszem be van szívva a beosztás alatt, így csak vaktában lövöldöz, hogy kit hova osszon be. Ahová tavaly kevesebb gyerek került, oda idén mehet több is. Aztán minden kis lurkó igyekszik felnőni a háza eszméihez, így tök mindegy, milyen volt mikor odakerült az esetek igen nagy százalékában mire elballag épp olyan sztereotipikus lesz, mint amit elvárnak tőle. Igen mély gondolataim vannak ma, még magamat is lenyűgözőm csodálatos eszmefuttatásaimmal. Valahol mélyen, igen nagyon mélyen elveszett bennem egy zseni. Nem elég, hogy jó sportoló vagyok, de még főzni is tudok, meg értek a versíráshoz. Jó, a tanulás nem megy a legjobban, de nem az eszemmel, csak a szorgalmammal van baj. Hát lehetnék ennél tökéletesebb? Aligha.
- Befoghatod Everfen, mert jövőre be találom törni a csinos kis pofid egy gurkóval. - Mindezt olyan bájos és édes hangnemben adom elő, mintha azt ecsetelném, hogy elvinném randizni. Az a tény, hogy én magam hajtó vagyok nem akadályoz meg abban, hogy ilyen kedvesen fenyegetőzzek - persze csak játékból. Amúgy nem lennék képes senkit szánt szándékkal bántani, csak mert valami olyat mondott, ami nekem esetleg nem tetszik. Ez nem az én asztalom. De azért jobb ha tudja, hogy csak aranyos akartam lenni, és nem vagyok ám annyira elájulva tőle. Jó, talán egy kicsit mégis.
- Imádom. Egyszerűen imádom. De gyere, nézzük csak meg közelebbről is - nyújtom a kezem miután felpattanok. Udvarias fiúnak nevelt anyám, olyannak, aki felsegíti a többieket ha épp a homokban támad kedvük fetrengeni. Meg olyannak, aki előre köszön, és mindig kedves és rendes és aranyos. Na igen, anyám kicsit más elképzeléseket vall arról, hogy milyen az ideális fiú. |
|
|
|
|