Kezdetét veszi a "móka". Rezzenéstelen arccal hallgatom a kellemes hangot és vele a nem is oly kellemes mondanivalót. Sokan vesznek körül... igen a diákok, jelenleg ez a "munkám", ami azért be kell vallani, egyáltalán nem rossz. Bukásomat akarják? Még szép, ki ne akarná a Halálfalók és a NagyÚr bukását, aki nem érzi azt, hogy vele kell tartania, akit nem itatott át az elkötelezettség. Pillanatra ökölbe szorul a kezem, de csak egy aprócska pillanatra, szinte észrevehetetlen. Szóval, bukásomat... És a szerencse forgandó? Na nem, az sosem, ne legyen a nevem Angelus Mirol, ha tőlem elpártol a szerencse... A véleményem? Hm ez érdekes... Kezdek már kételkedni egy kicsit az egészben, mikor a következő mondat szinte tőrként hasít belém. Hogy tudja e? Kétlem, hogy sejti, biztosan... de mit tehetne? Az élete a kezemben van. És egy újabb mondat... Félárva... Nem kétséges, hogy kiét veszíti el a fiam. Egy pillanatra sötét árny fut át az arcomon, majd a továbbiakat is rezzenéstelen arccal figyelem. Újabb érme... Aztán megszólalok: - Tehát félárván. Lát valamit a kártyákban, hogy ez megakadályozható e? Vagy egy szükséges velejárója lesz a jelenlegi eseményeknek? - bukik ki végül belőlem a szó. Nem tudom mi történt, de egy pillanatra érdekel is Vesta sorsa és nem is... De egy valakié biztosan... Az övé sokkal jobban. - És a fiatal szépség, ahogy említette. Vele mi lesz a helyzet? - túl mély nyomot hagyott bennem... túl mélyet. - Róla, rólunk... mit mutatnak a kártyák? - ezt nem kellett volna... ezt nem, pedig... - És még egy utolsó...Akiért hűséget fogadtam, annak kegyelmét megtarthatom e? - ez volt az, ami legjobban foglalkoztatott... Kellett valami olyan mód, ahogyan valamilyen biztosítékot szerezhetek arra, hogy a kegyeltje maradok... Elhallgatok, s várom a választ.
Fesztivál... vagy mi a szösz ez az izé, amin most épp vagyok. Nem, nem felügyelek... Mire felügyeljek??? Csak nézelődök. Járatom a tekintetem a magukba bele feledkező diáklányokon. Hallgatom a kacagásukat. Néha vissza visz ez a légkör az időben... akkorra, mikor még én is diák voltam... Érdekes... Ahogy lábaimat egymás után teszem, mintha furcsa kísértés lenne... egyre a jós sátor felé haladok. Megtorpanok előtte... Körbenézek. Senki nem lát.. Bemenjek??? Merlinre... miért ne??? - Kezeit csókolom. - köszöntöm a jósnőt, majd helyet foglalok. Az asztalra helyezek egy érmét... majd megszólalok. Nem akarok túl egyértelműnek tűnni... még is... hogy kezdjek bele - Mondja meg nekem, hogy mi lesz velem az elkövetkező hónapokban, években? Mi fog történni itt körülöttünk? Tudja mi lesz a Háború kimenetele?? - ez szakad ki belőlem elsőnek. Nem kételkedem a sikerben, hogy tehetném, hiszen a Nagy Úr mindenkinél hatalmasabb. Ő nem bukhat el, Ő... De valahogy még is ez a kérdés foglalkoztatott hetek óta... túl sokat vagyok a Roxfort falain belül.... majd még egy kérdés. - Mi lesz a fiammal? - és még ez az, ami most foglalkoztat. Túl sokat töltöttem a diákok között. Túl sok időt... A régmúlt vissza köszön és mindig eszembe jut a fiam. Kezdek érzelmes lenni... Elég! Tekintetemet rá szegezem... és hallgatom a választ...
Pontlevonás: a Sötét Varázslatok Kivédése óra elmulasztása miatt Diák(ok) neve:Nyjah Porter, Norina Mortal, Raquel I. Palmer,Francesca Keenan, Sydney Hathaway, A. Mirabella Litwin,Drew Conolly, Laura Sanderson, Mitch Grosiean, Briana-Dawn la Morrini, Katharina Aliessa Stilton Ház:Griffendél, Mardekár
Griffendél +10 pont Mardekár +30 pont
Pontosztás: a Sötét Varázslatok Kivédése órán való részvétel miatt Diák(ok) neve:Jennifer E. Swift, Josey Butler, Zane Worthington, Brookelle des Pres Ház:Griffendél, Mardekár
Mivel nem kívántak részt venni az órán, ezért az alábbi Pontlevonásokkal sújtom a Házakat:
Griffendél: - 5
Hugrabug: 0 Mardekár: -15
Hollóhát: 0
A jegelt karaktereknek természetesen nem jár mínusz pont... bár vissza nézném, hogy mióta jegeltek, de ez most lényegtelen... Illetőleg volt aki megfelelő magyarázattal állt elő, ami miatt nem tudott megjelenni az órán.
Köszönöm azon diákoknak, akik megtiszteltek a jelenlétükkel. Miattuk a házak az alábbi Plusz Pontokkal gyarapondak:
Griffendél: +10
Mardekár: +30
Így összesítve +15 pont a Mardekárnak és + 5 pont a Griffendélnek
Kellemesen indult ez a szeptember. Végre a Roxfort falain belül voltam, fiatal varázsló tanoncokkal körülvéve, akiknek a lelke, a gondolatai még igen csak alakíthatóak. És nem beszélve természetesen arról, hogy gyönyörű hölgyemények is körül vesznek. De persze, mindent csak módjával. Szeptember 18-a van. Gyönyörű őszi nap. A mai napon lesz az első sötét varázslatok óra. Illetve sötét varázslatok kivédése. Na de, miért is tanítanám a kivédést? Ezzel egyenes utat adnék 1-2 diáknak, hogy egy aprócska esélyt kapjanak arra, hogy túl éljék ezt az évet. Vajon szeretném én ezt? Áh, még nem tudom. Azt viszont igen, hogy elég érdekes óra elé néznek ma azok a diákok, akik megjelennek az órámon. Nagyon remélem, hogy a listán szereplő összes diák tiszteletét teszi. Illetve akik maradtak. Ketten már jelezték, hogy nem tudnak részt venni az órán. Az egyik valami Conolly már nem is emlékszem milyen kifogást talált, a másik... Ja igen miss Sydney Hathaway. Szegény lányka. Kellemetlen kiütéseket kapott. Még most is a gyengélkedőn nyomja az ágyat. Aztán még két hölgyemény... már az Ő kifogásukra sem emlékszem... De biztos valami meggyőző volt. Vagy más volt meggyőző?
Egy mosoly fut végig az arcomon. Összeszedem a pergamen lapokat, amik szanaszét hevernek az asztalomon, mellé csapok egy aprócska, fekete noteszt, majd feltápászkodom az asztalomtól. Irány a terem. Lassú, kimért léptekkel haladok a megnevezett terem felé. Ódon, sötét falak ölelnek körül, itt-ott kisebb-nagyobb repedésekkel, melyeken keresztül néhol utat tör magának a természet. Egy-két borostyán ág, avagy vadszőlő. Bármelyik is, csodálatos kontrasztot tud adni ezeknek az öreg, sokat látott falaknak. Milyen rég is volt, hogy még én is órára igyekeztem a macskaköves padlón. Milyen régen is volt. És most, határozott, kemény lépésekkel haladok a kitűzött cél felé, hogy néhány diákot megtanítsak egy-két igazán hatásos varázslatra. Kíváncsi leszek, mit tanultak az elmúlt 4. évben. Vajon sikerül e túl élniük az órát. Meg is érkeztem. Megtorpanok a terem előtt. Hallgatózom. Csend. Egy szó annyi sem hallatszik ki a teremből. Hát akkor lássuk a Manticort. A terem ajtaja kicsapódik ki nem mondott bűbájom nyomán, s belépek a terembe. Minden bizonnyal az összes diák összerezzent, s meglepődött a belépőmön. Hát csak lepődjenek. Tőlem másra nem számíthatnak, mint meglepetésekre. Tekintetemet végig hordozom a termen, s meglepve tapasztalom, hogy igen csak kevesen jelentek meg. Hát jó. Ha ők így, akkor én is így.
- Üdvözlöm önöket hölgyeim és uram. Köszönöm, hogy tiszteletüket tették az órámon - köhintek egyet.
Majd az összes kezemben levő dolgot leteszem a tanári asztalra.
- Amint látom igen kevesen jelentek meg a mai órán. No de sebaj, legalább kellemesen és családias légkörben telik el ez a dupla Sötét varázslatok – kis szünet után direkt nyomatékkal ejtem ki – Kivédése óra.
- Lássunk is először egy névsort. Áh, Mr. Worthington, - pipa – Miss Butler – újabb pipa - , Miss des Pres és ki ne hagyjam Swift kisasszonyt. - akaratlagosan a Swift nevet kicsit furcsán ejtettem ki a számon. Végül is egy sárvérűről van szó. A másik két ember, Worthington és Butler félvérek, de ők még motiválhatóak. És nem utolsó sorban Mardekár házát képviselik. Kellemes kis délután lesz. Igen kellemes.
- És akik nincsenek itt... hmhm – gyorsan feljegyzem a neveket, akik eddig nem jelentek meg az órán. - Laura Sanderson, Mitch Grosiean, Timothy McFadden, Raquel I. Palmer, Norina Mortal, Nyjah Porter. Az óra végéig kapnak haladékot a megjelenésre, akkor nem éri őket oly komoly büntetés, mint egyébként fogja. De természetesen nem tekinthetek el a házak pontjainak levonásától még így sem. Tehát -10 pont a Mardekártól, ami nagyon fájó, hiszen csak jómagam vagyok a házvezetőjük. Illetőleg -20pont a Griffendéltől. Ej, ej. Egyelőre maradjunk ennyinél. Az óra végéig még nagyon sok minden változhat. - Mondtam sokat sejtetően, majd az asztalra tettem a kis noteszt, ahová feljegyeztem a névsort és a pontokat. Eddig. Leülök és végig járatom a tekintetemet a teremben levőkön. Vajon ki az aki állja ezt a sötét szempárt. Kíváncsi vagyok. Pár perc alatt ki is derül, hogy kik azok akik képesek a szemembe nézni. Úgy érzem ideje elkezdeni. Vágjunk is bele.
- Első körben kíváncsi lennék arra, mit is tanultak az elmúlt négy évben. 5 percük van arra, hogy összeszedjék a gondolataikat és papírra vessék azokat a támadó és védő varázslatokat, amiket eddig tanultak, illetve képesek is véghez vinni. Jól gondolják végig, mert ez lesz a mai nap utolsó lehetősége, hogy a másodperc törtrészénél több időt kapnak a gondolkodásra.
Tekintetemet végig hordozom ismételten a társaságon. Meglepett arcok. Szinte meg vannak merevedve. Pergamenek az asztalukon, tollak a kézben. Írnak... Írnak. Szinte hallani vélem, ahogy az apró kerekek csak úgy nyikorognak a fejükben. Ahogy a poros fogaskerekek egymásba marnak és tovább viszik a forgató erőt. Ahogy az apró porszemek még mikroszkópikusabbá morzsolódnak a két fog között. Hát csak forogjanak azok a kerekek. Lehet, hogy sok múlik most ezen, a mai órát figyelembe véve. Karomat összefonva várom, hogy végezzenek az írással... Illetve azt, hogy vajon befut e még valaki még mielőtt kezdetét veszi a móka... Gonosz mosoly fut végig az arcomon, majd tekintetem a távolba réved. Na mi lesz?
Egy titok…egy álom… vagy valóság? Nem tudom…képzelet szülte kép? Netán csupán érzék csalódás? De nem, valóságnak kell lennie… Annak kell, ez nem lehet más? Ez a lány? Ez a … lány… lány… lány…
Hirtelen ülök fel az ágyamon. A bordó falak körül vesznek… szinte magukba szippantanak. Felkelek… szememet körbe járatom a megszokott falakon, függönyön bútorokon… Valami hiányzik… És újra belém hasít az emlékkép, az álom kép… Róla…
Furcsa álom volt, épp Roxmorts utcáit róttam, hogy megtaláljam azt az utálatos öregembert, aki a levelet hozta, s ekkor pillantottam meg. Hollószín haj, hószín bőr… Pont mint abban a mugli mesében, a címét már nem tudom, mert csak egyszer halottam, még régen… Felém fordult, s furcsa szomorúság ült a csoda íriszekben. Először éreztem, hogy képtelen vagyok megfejteni…azt a tekintetet. De abban a mínutumban rabul is ejtette érzékeimet. Szépvolt, és fiatal. Ekkor eszméltem, hiszen ő egy Roxfortos diák. Végig tekintettem talárján de első pillantásra nem vált láthatóvá számomra, hogy melyik ház diákja. Először furcsáltam, hogy egyedül van, de mikor jobban szemügyre vettem már megértettem. Ekkor értettem meg a tekintetet. Ahogy azzal a gyönyörű szempárral nézett. Közelebb léptem… már-már olyan közel, hogy meg is érinthettem volna, s épp szólásra nyitottam számat, mikor a kép szertefoszlott és a bordó szoba nyomasztó falai között találtam magam… Ismét.
Nem ez volt az első eset, hogy vele álmodtam. Nem, ezen a héten már 4-edszer történt meg, és ebben a hónapban… már meg sem tudom mondani hanyadszor.
Mondhatni kísértett… a kép, az utca, a lány.
Elléptem az ágytól és a nappali felé veszem az irányt, az italos asztalka felé. Kitöltök egy kortyni Whiskey-t amikor koppanást hallok az ablakon. A poharat az asztalkára teszem, majd az ablakhoz lépek. Egy fekete UHU ül a párkányon, Ranger baglya… Megbíztam egy kis feladattal… remélem a válasz a papíroson lesz… Kiszabadítom a pergament a zsinór szorításából, majd lassú mozdulatokkal széthajtom és olvasni kezdem.
Angelus!
Sikerrel jártam, leírásod alapján kiderítettem, hogy a lány nem lehet más, mint Anwen Rastole a Roxfort egyik diákja.
UI: Holnap Roxmortsi hétvége… most vagy soha…
R.
Mellékletként egy fotó hullik a földre. Őt ábrázolja… Hát létezel?! Már nem sokáig kísértesz álmaimban…
Visszalépkedem az asztalhoz, a kitöltött italt egy hajtásra kiiszom, majd a háló felé veszem az utam… Utazó ruhát öltök, kilépek a házból és hoppanálok… úti célom Roxmorts… Egy kopott szállóban kerestem helyet és vártam a másnapot… Korán reggel már az utakat róttam… és megelevenedett az álom… elindultam és megszólítottam… furcsa mód nem foszlott szerte a kép… ott volt… ott voltál…
Szememet ráemeltem, mert eddig merengőn néztem magam elé…
- Felkészültél?? – kérdeztem, de választ nem várva fogtam meg az apró kezet, s hoppanáltunk el a Rejtekig… Ide… - Meg is érkeztünk. – mondtam majd kitártam az ajtót és előre engedtem kecses vendégemet. - Érezd magad otthon. – tettem hozzá. – Mit innál Wenny? – kérdeztem, majd lesegítettem utazó köpenyét, italt kerítettem neki és hellyel kínáltam a heverőn, ami a nappaliban állt.
Ha a későbbiekben érdeklődést mutat természetesen körbevezetem, de jelen pillanatban még nekem is furcsa és bizsergető volt a szituáció, hiszen ő volt a harmadik, akit ide hoztam.
- Minden rendben? – szegeztem neki a kérdést, miközben magamnak is italt kerítettem, s tüzet varázsoltam a kandallóba… de nem akármilyen tüzet… Szivárvány színű volt, s a parázson Wenny neve látszódott. Tekintetemet ráemeltem, s vártam, hogy mondjon valamit…
Már az elején sem tudtam mit is akarok tőle... s ez egy cseppet sem változott... Vajon mentora akarok lenni eme ifjú boszorkánynak? Netán több...
A pohárköszöntőn túl és persze azon is, hogy kellőképp szemügyre vegyem igen kellemes asztaltársamat a tünemény, mert valahogy így lehetne jellemezni tökéletesen ezt a nőt, aki itt helyet foglal velem szemben. Majd mintha égető parazsat éreztem volna magamon, úgy sütött a kisasszony tekintete. Ráemeltem a szemem és mélyen a szemébe néztem. Már nem is tudom, hogy én emeltem e el róla a tekintetem, vagy ő maga volt, aki váltott, de arra lettem figyelmes, hogy csak arra figyelek mit mond. A nevét… Evolet, Evolet Leroy… Leroy?! Hát ezért volt olyan ismerős… Leroy… Így már minden teljesen világos számomra. S ezek után én sem vagyok rest és rögvest megosztom vele a sajátomat. Arcán apró árny fut át, tehát ő is tud engem hová tenni. Ez gyors kör volt. De milyen furcsa is a sors… a véletlen, hogy pont egy ilyen nőbe botlottam… Vagy ő belém… Huncut mosoly.
- Örvendek Ms Leroy. És már cseppet sem bánom, hogy önbe botlottam. – teszem hozzá egy kacér mosoly kíséretében.
A következőkben előhúzom a cigarettatárcámat és megkínálom vele Evoletet. Elhárítja a gesztust, de én ettől függetlenül rágyújtok, s magasan a plafon felé fújom az első pár karikát, amit sikerül kisajtolnom az első slukk cigaretta füstből… Ez a nő olyannyira megbabonázott, hogy még a cigarettámba sem szívok bele rendesen… S még ezt fokozni lehet… Evolet elkezdi kigombolni azt a szép fekete bőrkabátot, ami eddig is oly tökéletes kontrasztot adott a vonalainak. Lassan, egyenként, mint akinek komoly tapasztalatai vannak e téren. Ezzel koránt sem azt akarom mondani, hogy valamilyen illetlen foglalkozása lenne a hölgyeménynek, csupán azt, hogy igen is tisztában van azzal, hogy mi módon vonhatja magára egy magamfajta férfiember figyelmét… Hát sikerrel járt, mert igen csak a kezei mozgását követem, egészen addig míg ismételten meg nem szólal… Hangja élénk, kellemes téli csengőt idéz emlékeimben…
- Hogy mi szél fújt erre? – ismétlem meg ravaszul a kérdését, mert egyelőre nem játszom nyílt lapokkal, fiatal még az éjszaka. – Igen, ez is egy elképzelésem volt, hogy egy gyönyörű nőbe botoljak, de meg sem fordult botor fejemben, hogy felül múlom önmagam és egy valóságos tündérbe botlom. – kacér mosol kíséretében dicsérem szépségét, majd folytatom. – De természetesen néhány személyes ügyem is ide szólított, amik végeztével úgy ítéltem meg jól esne egy kis lélek melegítő, s hogy ezt nem magányosan teszem, csak emeli estém fényét.
Mélyet szippantottam cigarettámba, majd a füstöt kecses kis karikák képében az egyik plafonon lógó gyertya felé fújtam. A kis karikák körtáncba kezdtek, majd teljesen körbefonták a fényforrást…és szétoszlottak a levegőben.
- De ha már itt tartunk kegyed mit keres ezen a korántsem jó hírű környéken? – szegeztem neki a kérdést, és áhitattal vártam a választ.
Eközben kortyoltam italomból, s a keletkezett hamut levertem a dohányáru végérő… Tekintetemet ráemeltem…s már nem a Whiskeyt, hanem asztaltársam szavait ittam…
Maszk. Pálca. Sehol egy kósza gondolat. Cselekvés. Bombarda. Romok. Mordon figyelmét sajnos nem kerülte el, hogy kitől is jött az iménti átok. Nem feltétlenül az volt a célom, hgoy magunkra vonjam a tekinteteket, hanem az, hogy kicsit összezavarjam őket. Pár nagyobb kő, törmelék, füst, por... Mind-mind olyan tényező, ami egy "békésen" párbajozgató kis csoportosulást összezavarhat. Csak elszámítottam magam kicsit, mivel Mordon ügyesebb volt mint számoltam. Sose becsüld le ellen feled. Na de, most már mindegy, jöhet a többi. Illetve csak jönne, mert a kis zöldfülű jómadár nekem ugrik. Milyen jogon? Hogy meri?
- Mit merészelsz te alantas féreg?! - csattanok fel, majd pálcámból egy jól irányzott nonverbális Flagellii* csap ki, ami elsőkörben arcon kapja a suttyót, majd ha a földre rogy, még rámérek hármat a hátára.
Ennyi, itt be is fejeztem. James, azért egy Protegot közénk passzíroz, és még egy kellemes két szavas letolást is kapok, de ezzel most nem törődöm, hiszen kezemben teljesen felforrósodott a pálcám. Elejtem a varázs eszközt, hiszen még a fekete sárkánybőr kesztyűmön keresztül is igen nagy hőt adott le a fránya mágikus tárgy. S hogy kitől is kaptam ezt a kedvességet? Hát persze, hogy Alastor Mordontól. Pálcám után nyúlok, s nem érdekel, hogy az említett tárgy mennyire meleg, netán időközben tövises, Mordon felé szegezem, és jöhet a tánc. Kezdjük az elején kedvesen.
- STUPOR. - majd ha ez célba talál esetleg, akkor. - CRUCIO. - kínzom kicsit az öreget, ne legyen olyan kényelmes ez a harc.
Ha a stupor mégsem talál be, akkor a falábra irányítom a pálcát.
- PIROINITO. - ha már ő megakarta sütögetni a kezem, akkor lássuk mit tesz, ha nem lesz meg a fél lába...
Lássuk, így hogy megy a tánc??
*Flagellii: Egy olyan varázslat, amikor a varázsló pálcájából egy ostor csapódik ki, és azzal ütheti áldozatát. Nyomot hagy, pont mint a kézzel fogható. Sőt, nyoma nem távolítható el, hiszen átok okozta seb.
Döbbent arckifejezéssel állok, és nézem, hogy mit is művelt az a kis fruska a Nagyúrral. Amint az első döbbeneten túl vagyok, félmosolyra húzódik a szám, de eléggé úriember vagyok, hogy a nagyobb nevetést sikerül magamba zárni. A félmosoly enyhény gúnyossá változik, hogy na tessék, mi re is képesek a nők. Szememet a nőre emelem, és már épp a következő éjszakám alanyának helyezem el a képzeletemben... A mosoly már másmilyen, nem is foglalkozom a Lorddal
Egyetértően bólintok, majd James mellé lépve, pálcámat előre tartva megindulok kuzinommal a folyosón. Feleslegesen nem gyújtok fényt a pálcámon, bőven elég az a kis iránymutató, amit James produkált. Miután Eric félrebeszélt, s én mondtam meg a helyes útirányt, határozott léptekkel indultunk meg a kijelölt cél felé. Miközben haladunk zöldfülű koloncunk folyamatosan motyog magában. Az, hogy mit mondott igazából nem érdekelt, James el is intézte a dolgot. Ezután ismét csendben folytathattuk tovább utunkat. Az előző kis közjáték hatására James ki is mondta azokat a dolgokat, amelyekre én is gondoltam. Beleegyező pillantást küldtem felé, s ezzel rövidre is zártuk a véleménynyilvánítást. Nem kis meglepetésünkre egy fiatal lányka szaladt szembe velünk a folyosón. Nem adtam rá lehetőséget, hogy bárkinek is elújságolja jöttünket, s egy gyors nonverbális STUPORral a falhoz vágtam. Majd mit sem törődve az ájultan heverő lánnyal, tovább folytattuk utunkat. Kisvártatva meg is érkeztünk a megfelelő ajtó elé melyet Macnair James parancsára ki is nyitott, előre engedve minket. A látvány ami fogadott sajnos nem a terveink szerint volt, mivel a feltáruló téren diákok tartózkodtak, akik nagy valószínűséggel fel is figyeltek ránk. Habár ki tudja… Először három diákot láttam meg, melyből kettő épp egy kis kakaskodás közepette volt. Enyhe mosoly futott át az arcomon, s hirtelen arra gondoltam: nem érdemes egy nőért párbajozni. Tovább nem is érleltem eme gondolatot, hanem a tettek mezejére léptem. Arcomra maszkot öltöttem, majd felkészültem a harcra. - Lássuk mit is tudnak! Majd, hogy összezavarjam a társaságot az egyik oszlopot ami mellettük volt egy BOMBARDAval felrobbantottam. Egyelőre minket és a diákokat jótékony porfüggöny választott el egymástól. - Akkor most játsszunk egy kicsit!
Megkaptuk a parancsot Tőle. Megtisztelve éreztem magam, hogy egy ily fontos feladatot bízott ránk a Nagyúr. Hiszen, ha megszerezzük az emléket, akkor meglesz minden, amire Ő vágyik. És mi is megkapjuk méltó jutalmunkat, vagy is az elismerést Tőle, és persze a további nekünk való feladatokat. S hogy ne harcoljunk? Azt kissé elképzelhetetlennek tartottam, hiszen nem kihalt ez az iskola még ilyen idő tájt sem. Jamessel és Erickel indultunk utunkra, a feladatot végrehajtani. Kezem hanyag ozdulatával felöltöttem a maszkot, s James nyomában betértem a Borgin & Burke’s-be, majd beléptem a szekrénybe, s meg is érkeztünk a Roxfortba, ahol már nem jártam 10éve. Furcsa ismeretlen ismerős hely volt. Hiszen hallottam már eleget egy bizonyos hölgytől… Hogy milyen is az iskola… És hogy mit és hol… Kósza mosoly futott végig az arcomon, majd kiléptem óvatosan a folyosóra, s meglepve tapasztaltam, hogy tiszta a levegő.
-Mehetünk, tiszta a folyosó.
Pálcámat előre szegezvén kiléptem a fényre, mögöttem két társam. Déli szárny… Remek. James megtette azt, amit jó magam is megtettem volna. Csendes szitkot küldött az ódon falak felé. Egyet kellett értsek vele, de egyelőre hallgattam. Kérdés, merre is induljunk. Eric veszi át a szót, de csak habog össze-vissza… Unalmas. Ideges vagyok, a feladatra kell koncentrálnunk. Tenni kell valamit, nem állhatunk itt egész este… Lássuk csak mit is mondott a lányka… Hogy is, merre is? Fel elevenítettem az általa mondottakat, s lassan teljesen kirajzolódott előttem az út, hogy merre is kéne mennünk Dumbledore irodája felé. Átveszem a szót.
- Na majd máskor fiam. –vetem oda. Most első a feladat. – Ezen a folyosón előre, majd jobbra és fel. Ha minden igaz keresztezi az utunkat két híd. Ott kelet felé kell tartanunk, át a hídon. Ha azon túl jutunk a végén felkell menjünk lépcsőkön, s ott aztán ki egy udvarra... valami giccses kút van rajta. Van valahol egy átkozott beugró, azon be. S máris az iroda szobrait látjuk. Legalábbis ajánlom, hogy jó útvonalat mondott nekem az a fruska. – az utolsó mondatot nem feltétlenül gondoltam komolyan, mert nem volt ő fruska, és… de ez most mindegy is. Első a feladat.
Ha James beleegyezett a dologba el is indulok előre. Pálcám a kezembe, mindenre felkészülök. Hátha egy kóbor diákba botlunk… Kipróbálhatnék rajta pár finom kis átkot. Vagy egyebeket. Gondolataim egy pillanatra elkalandozta e felé, majd visszarántottam magam a jelenbe és tovább lépdeltem határozottan a folyosón. Hirtelen eszembe jutott Letitia… majdnem megtorpantam, de ezt az emlék felhőt is hirtelen elhessegettem magamtól, s teljes szívemmel a Nagyúr parancsa szerint cselekedtem.
No nézzenek csak oda. Nyertem, a kisasszony csatlakozott hozzám, majd kissé pimasz mód fogadta bókomat, és még rá is kontrázott egyet. Gondolkoztam, hogy vissza vágjak e, vagy hagyjam figyelmen kívül csípős megjegyzését, de úgy döntöttem bele megyek a játékba. Ha ő így, akkor én is. Aztán majd kiderül, hogy díjazza e ezt az oldalamat is, vagy netalántán megfutamodik, és faképnél hagy. Bár ez utóbbi variációt elképzelhetetlennek tartottam. Engem még senki sem hagyott faképnél... Eddig.
- Mondhatjuk, hogy magányos farkas vagyok, aki nem szeret már férfiak társaságában inni, ha csak nincsenek elcsúfítva, vagy eleve hasonlítanak a vasorrú bábához. Hiszen, akkor hogyan lenne esélyem ilyen csínos és kívánatos hölgyikéket leszólítanom. Akik természetesen szintén maguk látogatják e nemes intézményt. - azt hiszem a visszavágás tökéletesre sikerült. Nem túl keményre, de nem is túl lágyra. Láthatja a hölgy, hogy nem egy tutyimutyi keljfeljancsival hozta össze a sors, hanem egy Mirollal.
Válaszol a korábbi kérdésemre... Megmosolyogtat a válasz... Nem híve a diplomatikus eszközöknek... Hát akkor vajon minek a híve? Gyanús kicsit a hozzáállása, és az is, hogy azóta sem láttam feltűnni a részeg fazont. Nem kispályás ez a csaj, az egyszer fix. Azt hiszem, jobb ha nyitva tartom a szemem, nehogy valami olyanba kerüljek, amire jelenleg nem vágyom... Vagy.. áh...
Leül, koccintunk... Egészségünkre.... Bemutatkozik... Cassidy... Cassidy Pearline... Óh... hát akkor ezért volt ilyen simerős... a kis Pearline lányka... Nahát, nahát... Azért természetesen nem fedem fel magam azonnal, hogy rájöttem ismerem. És nem is máshonnan mint a jó öreg Roxfortból. Hiszen... egy iskolába jártunk.. És ugyan azon nagy hírű ház hírnevét öregbítettük... Csupán ő... Hm, hogy is. Már nem is emlékszem hány évvel járt alattam... talán... ha jól emlékszem, akkor két évvel... Na, majd meglátjuk... ki bújik e a szög a zsákból.
Megkínálom cigarettával, amit el is fogad, majd mindketten kecses kis karikákat, és füst gomolyokat eregetünk a kocsma mennyezete felé. Majd felteszem a nagy kérdést, hogy ismerhetem e... valahonnan.
Furcsa árny fut át Cassidy arcán, majd mintha kissé el is sápadt volna. Csak nem rájött, hogy ismer... vagy talán másra jött rá? Hm, azt mondja talán... lehet... Most az én arcom borul egy pillanatra el. Rájött volna, hogy ki vagyok? Hogy Angelus Mirol egy halálfaló... Gyors árny után ismét megpróbáltam kedélyesre váltani, mi több az ő meglepettségét kipuhatolni.
- Minden rendben van Miss. Pearline? Mintha valami nagyon elkomorította volna? - kérdezek nyájasan, hátha kiderül valami is a válaszból. De... egyébként rá kell jöjjek, hogy semmi okom aggódni. Hiszen láttam már őt Chamberpot utcáin, ilyen botor meg nem lehet... De, valahogy nem rémlik nekem, hogy HF lenne... vagy csak nagyon a külső kör embere?
Na, azért ezt jelenleg kihagyom a társalgásból... Ha válaszolt, egészen más vizekre terelem a témát, és iszogatunk... aztán... Ismét kortyolok az italomból, és röviden a lehetőségeket futtatom le a fejemben.
Reményeim szerint hamarosan felajánlja a tegeződést, mert általában sokkal könnyebben folyik úgy egy társalgás... mint magázódva. Kacér mosoly jelenik meg a szám szegletében, majd, ha lezártuk az ismeretség témát, akkor belevágok a kis hölgy totális „leigázásába”. Bár, ahogy az első arckifejezését láttam, nagyon erőlködnöm sem kell, hogy meghódítsam a szívét... meg mást...
Válaszom megnevetteti... Még hogy nevet? Ilyen hihetetlen kacagást még életemben nem hallottam. Csodálatos, felszabadult... és gonosz... Tetszik... nagyon is tetszik. És a válasz. Hát igen, magától értetődő. Tisztában is voltam ezzel, de... az illem... az illem.
- Áh, értem... Akkor nem is ámítom olyanokkal, hogy azt hittem véletlenül került ide, eme sötét helyre, és netántán féltenem kéne a csinos pofikáját. - replikázom... Kicsit a nevetésének is szól a válasz, mert bár milyen veszélyes ez a nő, azért nem díjazom, ha kedves szavaimra, egy gúnyos kacaj a válasz.
Nem hiszem, hogy megsérthetném... De természetesen nem is áll szándékomban. S hogy mi az, ami szándékomban áll... ohohóó.. azért nem eszik ilyen forrón a kását... Ezt még nem kötöm senki orrára.
- Remélem azért megbocsájtja óvó szavaimat. - teszem még hozzá.
Úgy tűnik, semmi kárt nem okoztam megismerkedésünkben. S ez a nő... percről percre vonzóbb. Én nem tudom milyen trükkjei vannak, de határozottan állíthatom, hogy megbűvölt. Természetesen a fejem nem veszítem el, nem volt még nő e földön, aki miatt bármikor is elveszítettem volna a józanságomat, és figyelmemet, de ő azért jó úton halad. Majd szóra nyitja száját. Meglepődök egy pillanatra. Hogy most szántam rá magam? Hm, nem is hittem volna, hogy tényleg a cél egyenes felé vehetem az irányt. S mi sem bizonyítja jobban, minthogy közelebb lép... Mozdulatai merő báj, és finomság... kegyetlenség és gonoszság tökéletes összhangja. És természetesen csábító. Hozzám ér... Az apró ujjak, mint lágy, puha érintések szaladnak fel mellkasomon... Kíváncsian vártam, hol állapodik meg. De nem jött tovább... Elgondolkodtam, várjak még... netán lépjek valami hasonló húzást. Áh, nem egyelőre az túl merész lenne ennél a csodálatos nőnél. Nem, nem tartottam tőle. Attól tartottam, hogy elszalasztom ezt a kihagyhatatlan lehetőséget, hogy megszerezzem. Látszott rajra, hogy nem egyszerű préda, de már hajlik felé... Hát lássuk.
- Hogy hamarabb? Megtettem volna, de nem volt alkalmam hamarabb találkozni önnel. Így is köszönhetem a sorsnak, és szerencsémnek, hogy ön felé fújt a szél... Bizonyos okokból kifolyólag. De, ha már így alakult, azt hiszem... Hiba lenne elengedni, e remek alkalmat. - lágy, kellemes hangvétel, egy... amolyan Mirol mosoly... reményem szerint... tényleg itt az az egyenes...
Kezemet felemelem, és a mellkasomon nyugvó apró, fehér kacsóra csókot lehellek. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Ha pozitív... egyenes út... na igen, oda... Ha nem? Áh, erre nem is gondolok... Fiatal vagyok, gazdag.... és Halálfaló... Persze, nem túl önhitt, de azért az önbizalom nem árt. Kellemetlen véget el sem tudtam képzelni a mai estének... Hát rajta... További csókokkal halmozom a kacsót... várom a stoppot... ha nincs...
A hölgyemény úgy tűnik nem is jár igazából a földön. Egészen el van varázsolva. Felém nyújtja hamvas kacsóját, de oda sem figyelt a a kézcsókomra. Majd a meghívásomra sem, mert olyan üveges tekintettel bámult a levegőbe, mint akiben eltörött valami. Én rendeltem, majd egy asztalhoz kísértem újdonsült partneremet. Mivel nem kötötte az orromra, hogy mit inna, egy lágy Cherrys koktélt kértem neki, magamnak pedig egy jófajta Lángnyelv Whiskey-t. Asztalhoz kísértem a nőt, kihúztam neki a széket, majd megvártam míg leül, ezek után magam is helyet foglaltam. Ráemeltem a tekintetemet, kezembe vettem a poharat.
- Egészségünkre. - nyitottam szóra a számat.
Vártam, h felvegye az asztalról a színes löttyöt tartalmazó üvegedényt, majd koccintottam vele.
- Megkérdezhetem csodálatos kisasszony, hogy mi a becses neve? - tettem fel nyájasan a kérdést, s reméltem, hogy választ kapok reá.
Kutató tekintetem végig futott a nő hollószín haján, gyermeki arcán, s tökéletes testén. A ruhája tökéletesen kiemeli az igen csak figyelemre méltó domborulatait, egészen mély dekoltázsával, még vonzóbbá teszi őket. Nem beszélve a bőrkabátjának tökéletes kontrasztjáról. Ahogy lejjebb tekintek – bár széken ül – de a ruha vonala ismételten csak csodáról árulkodnak. Áldom a jó szerencsémet, hogy egy ilyen tökéletes nőbe botlottam. A szemét veszem szemügyre. Csodálatos kékeszöld szempár. Mintha egy mély tengerszem alját kerestem volna. Szinte elvesztem ebbe a szempárba. Hihetetlen tekintete volt. Még jó, hogy az vagyok, aki... Mert lehetséges, hogy ha más valaki ült volna itt a helyemen, teljesen elvarázsolta volna a nő szeme. S amit kiolvastam belőle, az sok embernek nem jelentett volna túl sok jót... Úgy tűnt, hogy igen sötét titkai lehetnek. De vajon miért? És főleg mik? Persze ezek azok a kérdések, amelyekre valószínűleg nem kapnék választ, illetve nem kapok választ, ha csak nem avatom be egy kis titkomba... De hát, hol van még az este vége... Messze, messze... Messze... Leteszem a poharamat, s reménykedem, hogy közben megtudhattam a csodálatos teremtmény nevét. Ha megkérdi, ha nem... szóra nyitom a számat.
- A nevem Mirol, Angelus Mirol. - fejbiccentés. - Örülök, hogy megismerhetem Ms. És még egyszer elnézését kell kérjem, hogy úgy elsodortam önt. Igen figyelmetlen voltam.
Kíváncsian vártam, vajon reagál e valamit a nevemre... Mert, ha tényleg olyan körökben forog, akkor kell, hogy mondjon neki valamit a nevem. Ha nem, az csak nekem jó. Apró, leheletnyi gonosz mosoly fut végig az arcomon, oly láthatatlan módon, hogy a velem szembe ülő hölgyemény észre sem vehette. Majd, ha szóra nyitja a száját, végre megkezdhetjük a társalgást, az esténk első lépcsőfokára léphetünk. Közben bele kortyolok a whiskeymbe, majd előveszem a cigaretta tárcámat, s felpattintom.
- Megbocsátja? - teszem fel neki a kérdést, s ha nem zavarja,akkor feléje nyújtom a tárcát.
Ha vesz, tüzet is adok neki, ha esetleg nem kér, jó magam rágyújtok, és úgy hallgatom tovább.
Üzenetek megtekintése
