 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Varázslény okozta sérülések - Első Emelet
|
Dátum: 2017. 05. 23. - 01:05:57
|
fogaskerekek a sárvérben
Nem fogom letagadni magam előtt, mennyire gyűlöltem az egész helyzetet, amelybe kényszerültem a túlélés érdekében - még a bujkálás sem lenne ilyen megalázó, mint játszani az ártatlant ennek a szellemi kútmérgezésnek, ennek a pokol mélyére kívánt istencsapásának.. Voltak elképzeléseim arról, milyen következményei lehetnek a döntésemnek, amikor átvettem Summer helyét a társadalomban, de most szinte üvölteni tudtam volna a rám vasmarokkal erőszakolt korlátok, bilincsek között, és mosolyognom kell, bután tekergetnem a fejem a nyakamon, mintha a napsütés, a hazug, liberálfasiszta propaganda lenne minden, amire vágytam volna! Gyűlölöm a keserű poharat, amit nemhogy lenyelnem, de egyenesen a gyomromig nyomnom kell, hogy magamban tudjam tartani, és gyűlölöm a vak, lángoló hevületet, amely nem volt jellemző rám.. nem voltam ilyen. A háború előtt minden egészen más volt, és akkor ezek a suta kis kezek nem akarták volna puszta akarattal megfojtani ezt a bájgúnárt, ezt a pokolból kimászott feketelyukat, amely elnyeli minden ősi tudásunk a gyógyításról, és úgy sugározza vissza azt, mintha ilyen hatalommal bírni emberséges lehetne, mintha semmi felelősséggel nem járna azon túl, hogy mindig kedvesek vagyunk a betegeinkkel szemben. Magamban a test csontjait számolom, mielőtt előhúzom a pálcám, és rajta vezetem le az egész rendszer minden hányingerkeltő fekélyes pestisét, ezt az emberarcú fasizmust, ami kaparja a torkom, és ami most ebben a kolerában ölt testet itt előttem! Carpus.. metacarpus..phalanx...
-Egy teát szívesen elfogadok! Ön hogyan issza? És öhm.. szerintem nincs semmi baj ezzel a helyiséggel, legalább olyan vidám hely, mint egy temető. - kuncogok vidáman, és a kihúzott székre huppanok, az apró hajszálak megtáncoltatják a fényt az arcom körül.. míg a szélesre húzott ajkaim alatt a fogak gyűlölködve préselődnek egymásnak. Pollex.. index...! - Nahát, köszönöm! Így mindjárt könnyebb lesz mindkettőnknek, ígérem, nem foglak megzavarni a munkádban.
Abban biztosan nem, de azt már nem merném hozzátenni, hogy a létezésben sem: talán a személye egy jelentéktelen kis spanyolnátha lenne a történelem nagy lexikonjában, de most ő minden okádék átok a fejemen, ami csak az én démonaim kedvéért öltött testi alakot magára. Nem voltam soha klasszikus halálfaló, nem kínoztam és öltem embereket, nem vettem részt az üldözésükben és nem leltem élvezetet abban, ha fájt nekik - de most egy erős késztetés mégis hatalmába kerít, hogy ezen a szokásomon változtassak. Van valami kifejezetten ironikus abban, hogy mint a legtöbb gyógymód: ez is későn érkezett.
Önkéntelenül is pánikreakciót észlelek magamon, mikor az elmém egy idegesítő asszociációval a Rowle-söpredékhez kapcsolja az arcát, holott legjobb tudomásom szerint semmi közük egymáshoz. Ez már kizárólag az agy nem logikus következtetése, afféle platformteremtés azon dolgok között, melyekre így reagálok, mintha racionalizálni akarnám, pedig ebben semmi racionális nincs. Elbújok a poharam mögött, újra a csontokra koncentrálok, és pont úgy teszek, ahogy Summer tenne ebben a helyzetben - zavarban vagyok.
-Hát, ha nem szeretne engem.. mármint mint gyakornokot, szólhatok neki, hogy így gondolja.
Biztosan nem kényszerítené, ha tudna erről.. és én nem akarok a terhére lenni. - vajon mennyire palástolom jól a kínálkozó lehetőség miatti örömöt ezzel a hebegéssel? Olyanok vagyunk itt, mint a beszélni tanuló kis taknyosok, bár ez cseppet sem lep meg ismerve az ő és az én jelenlegi kompetenciámat.. Pár hónappal korábban valószínűleg valaki más foglalt volna itt helyet, és ő a legkevésbé sem tolerálta volna így a határozatlanságot. Valahol őszinte tisztelettel kell adóznom hát ennek a degenerált türelem-kannibálnak, és persze Summernek, hogy túlélték azt, amit nem lett volna szabad. De végül is, a csótányok sem véletlenül örvendenek olyan megvetésnek, és tudományos körökben néha érdeklődésnek. Tartok tőle azonban, hogy még egy példányukkal is könnyebb lenne szót értenem, mint a leendő mentorommal - őt látva azért nem lenne nehéz érvelni amellett, miért is félünk mind besározni a kezünket. |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Elmeosztály - Hatodik emelet
|
Dátum: 2017. 05. 19. - 01:52:43
|
trust ME, i am a DOCTOR
Nem követ bennünket senki - többször ellenőrzöm a szemem sarkából, de szerencsére Sunny annyira jelentéktelen és annyira megalapozottan bolond, hogy biztosan nem kérdeznék meg tőle, miért sétálgat itt egy beteggel. A legrosszabb esetben még azt is ráfoghatom, hogy egyszerűen szimpatikus volt, igyekszem majd a tőlem telhető legnagyobb pupillával pislogó tekintetet produkálni, és akkor a szerintük nem létező értelmi képességeim miatt a kérdezgetés rögtön meg is szakad majd - de ettől függetlenül ez az egy lehetőségem van arra, hogy beszéljek az unokabátyámmal. Természetesen visszatér az iskolába, természetesen itt kezelik majd tovább, de túl komoly kockázat lenne máskor megközelítenem, és már ennek is van egy erős érzelmi fedezete. Minden szempontból éppen magam ellen dolgozom, de az én amygdalám is éppúgy felelőtlen ostobaságok elkövetésére van tervezve, ahogy mindenki másé.
-Na és tetszik önnek a dekoráció? A múlt héten készítették az osztály ápoltjai, de én is segítettem nekik. - míg a rendelő melletti ajtóra szegezem a pálcám és a lehető legkisebb feltűnéssel elmormolom az ajtónyitót, derűsen a plafon felé intek a fejemmel, amit sikeresen telekaristoltunk azokkal a külön pszichológiai elemzést érdemlő ábrákkal néhány beteg nagy örömére - Az ön kezelésének is része az alkotás? Erre tessék, mindjárt csinálok több fényt.. izé, jöjjön csak, mindjárt megérkezik a medimágusa.
Emlékszem, minden ilyen alkalommal én magam tudtam volna leharapni Summer folyton pörgő nyelvét, ezzel némi nyugalmat biztosítva a dobhártyáink és az ő ínyvitorlái számára.. de a többiek valamiért kedvelték a közvetlenségét, meg hogy néha a saját lábában is megbotlott. Gyakori látvány volt az iskola füvén üldögélve, vagy amint mugli módra sárkányokat eregetett a szélben, esetleg esős időben ugrált a pocsolyákban. Érzékelem a helyzet iróniáját, mert bár logikus volt, hogy kissé magába szálljon a háború miatt, azért egy teljes személyiségváltás azt eredményezte volna, hogy őt is kezelni kezdjék, úgyhogy kénytelen voltam kényszerű engedményeket tenni.
Szűk kis helyiségbe préselődünk, de rögtön be is zárom magunk mögött az ajtót - a folyosón épp nem tartózkodott senki, nagyjából a számításaim szerint öt percem lehet, mielőtt gyanússá válna a hiánya. Végül is ettől a testtől kitelik, hogy merő szimpátiából elraboljon embereket, de nem csinálhatok mintázatot magamról.
-Figyelj rám, Mathias, és próbálj arra koncentrálni, amit mondani fogok, bármilyen bizarr is. - közben meggyújtom a falon függő fáklyákat, melyek most otthonosan zöld lánggal borítanak el bennünket, és felkészülök arra, amit sosem hittem volna, hogy épp itt fogok megtenni: visszaveszem a saját arcom. Hónapok óta nem is láttam, mert nem kifejezetten fűznek hozzá dopamint ébresztő emlékek, de számára ismerős lesz, egy egyértelmű bizonyíték a kilétemre. És ha mégsem...? A saját érdekében remélem, hogy nem történik meg. - Az unokanővéred, Octavia.. nem halt meg az ostromban. Tudom, hogy halottnak nyilvánították, de őszintén remélem, hogy sosem hitted, hogy ennyire könnyen megadom magam.
|
|
|
|
|
3
|
Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Varázslény okozta sérülések - Első Emelet
|
Dátum: 2017. 04. 08. - 21:10:46
|
fogaskerekek a sárvérben
A medimágusok között mindig volt hierarchia, de nincs ez másként a jogászok, aurorok és egyéb állatfajták között sem: szükségünk van a kategorizálásra, elönti az agyunkat a dopamin a rendszerezés lehetőségére. Számos pszichológiai tanulmány szól erről, és számos üres órám volt ezeket olvasgatni, még ha nem is a szakterületem, és egyébként annyira értek az emberi viselkedés mibenlétéhez, mint a kakaókészítéshez. Bár mindkettő része az életemnek és bizonyos érdeklődést is tanúsítok feléjük, azért nem akarom azt mondani, hogy teljesen át is látom...
Az ilyen osztályharcnak megvannak a vesztesei, és nem maradt kimondatlan az előítélet annak idején az óráinkon, hogy bizonyos területek tudorai mélyen lenézik a balesetekkel foglalkozókat. Ezt hajlamos voltam eleinte osztani, de a háború megváltoztatta a véleményemet, mert a gyakorlati tudás egész egyszerűen figyelmet követelt magának a pusztán szellemiekkel szemben, így felülbírálom az ilyen jellegű megállapításokat. Ami azonban a vérelméletet illeti.. Lehetséges, hogy ha tudom, mi vár rám, a reggeli mellé adagoltam volna némi nyugtatót. Semmi olyat, ami elhomályosítja az agyam, de olyat, ami lenyeleti velem, hogy éppen egy ilyen alakot választanak a mentoromnak. Korábban ez nem fordulhatott volna elő, de persze egy ilyen fizimiskával, ilyen szakmai előmenetellel mit is várhattam.. A kis Sunny ugyebár mindenkivel csodálatosan kijön, egy valóságos napsugár. Remélem, legalább olyan kellemesen érzi magát az általam el sem ismert pokolban, mint amennyire én fogom most magam.
Úgy akartam odamenni, mint a vert sereg, mert az némiképp enyhítette volna a dühöngő pulzusomat, de ez a mostani személyiségem miatt természetesen lehetetlen - Sunny sosem mérges, legfeljebb kicsit értetlen, úgyhogy még az ajtó becsapásával sem engedhettem szabadon az elégedetlenségem. Mélyeket lélegeztem, igyekeztem izgalmas dolgokra fókuszálni: például egy nagyon csábító kísérletre, amin mostanában dolgoztam, és amiben a kúpcsiga mérge kapott szerepet. Ebből a legkisebb mennyiség is halálos lehet, és ugyan utólag kimutatható, mugli szernek minősül, a szálak kellően összegabalyodnak egy esetleges menekülés időtartamára - már csak az a kérdéses, miben lenne célszerű tárolni a leghatékonyabb bevethetőségért. Számolni kezdtem, az arcomra rögtön kiült Sunny vigyora, amit ő Merlin tudja, hogyan csalt elő a vonásaiból, de engem megint elrejtett a gyanú elől. Menni fog ez, ennél sokkal rosszabb alakokkal is összehozott már a sors, Pye - milyen nevetséges név, Merlin! - nem árthat nekem, az esetleges szociális kötelezőségeken túl.
Az ékszerek ehhez túl labilisak, és a klasszikus, rugóval megtámogatott tűk lassítják a bevetésének lehetőségét - mérlegelem, teszek néhány kört az irodájában. Ha esetleg benyitna, nem találna mást, mint egy kócos, a kelleténél talán lelkesebb leendő mentoráltat, aki majd udvariasan nem fog vele kezet - kerüljük a felesleges testi érintkezést reményeim szerint - és aki majd nem okoz neki túl sok gondot, sőt, aki valóságos szellem lesz. Kényelmes és hatékony megoldás ez, bizonyára nem hiányzom majd neki túlságosan..
- Szép jó napot, Mr. Pye! - derült fel az arcom, mikor belépett. Tudtam a családjáról, egy időben különös részletességgel tártuk fel az itt dolgozók életét, mert minden segítséget meg akartunk ragadni - azt nem állítom, hogy őt magát is ismerném, de nem vakon tapogatózom, és ez egy kis előnyt biztosít. A túléléshez mindenre szükségem van.. - Ó hogyne, persze, hogy emlékszem! Nagyon örülök...! De mondja, miért éppen ön? Mármint nem mintha ellenemre lenne, csak tudtommal nem is azonos a területünk.
Remélem, nem keltettem fel az érdeklődését, a barátkozás nem szerepelt a terveim között. Sunny életében ez állandó tényező volt, de akármilyen jól játszhattam a személyiségét - néha a hibáimat az ostromban átéltekkel palástolva - az emlékeinek csak egy részét rekonstruáltam. Naplóbejegyzések, képek, levelek.. de a köztük lévő hézagok számomra nem elérhetőek. Tudom ugyan, hogy ezzel a férfival nem volt közeli viszonya, de előfordulhatott akár egy látszólag érdektelen beszélgetés, egy buta kis szokás, mondjuk egy szokásos egymásra kacsintás a lépcsőn, egy közös vicc, bármi. És ott van még az a bizonyos fóbia.. nem akarom megérinteni. Bármi is történik ebben az irodában, nem akarom megérinteni. |
|
|
|
|
4
|
Múlt / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Elmeosztály - Hatodik emelet
|
Dátum: 2017. 04. 08. - 20:38:44
|
trust ME, i am a DOCTOR
Egyetlen hatalmas szerencsém van, és ez eleinte pont annyira tűnt annak, mint amikor elhangzik egy fojtott műtét közben: 'aurorok!' - de a tények ismerete tisztázza az egyenletet. Ha akkor nem bízom a gondjaikra és nem hagyom magam velük rángatni az egyik búvóhelyükre, sosem ismerem meg a munkájuk módszereit, nem tanulom meg a szereik nevét.. és ők nem sajnálták tőlem a kegyetlenkedést, de amikor a társaim értem jöttek, csak mosolyogtam az átkok okozta sérülések alatt. Nem, nem háborodtam meg, bár szükség volt egy erős adag fájdalomcsillapítóra utána: de realizáltam, hogy olyan előnyhöz jutottam, amihez talán előtte soha. Az egész rezsimünk ellenezte a varázstalanok létét, így az eszközeiket is - de pont emiatt soha nem gondoltak volna rá, hogy milyen versenyképes lehet ennek ténye. Később, ha gyógyszereket találtak a pácienseim szervezetében, soha nem gyanakodtak rám - ugyan, éppen rám?
Majdnem elejtettem a lebegtetett fiolákat, amikor megláttam őt. Éppen olyan volt, mintha egy lázálomból lépett volna ki egyenesen, ellenőriztem is azonnal a pulzusomat, és mivel képes voltam rá, elkönyveltem, hogy ébren vagyok. Nem mintha azt hittem volna, hogy Mathias halott, direkt utánaolvastam a családtagjaimnak, mert nem akartam ILYEN eseteket, még ha ők nem is ismerték fel Sunny arcát, egy volt a névtelen tömegben. Azt hittem, hogy mindenre gondoltam, vagy csak hinni akartam, hogy mindenre gondoltam? Szerencsére ennek a testnek velejárója volt az ügyetlenkedés, senkinek nem tűnik majd fel, ha egy kis balesetre kerülne a sor - de nem fog, ahhoz ezek a vegyületek túl veszélyesek. Nem éppen etikus, de gondoltam, egy-két itt szenvedő biztosan nem bánná, ha a testét a kísérlet céljára használnám, tulajdonképpen öntudatuk sincs..
De Mathiasra nem számítottam. Sunny talán nem is ismerheti személyesen, kínos lenne megszólítanom, bár érzem, a heves szívdobogásom betölti az egész mellkasomat. Mélyen lélegzem, elszámolok tízig, az segít visszanyerni az önuralmam: ez mentette meg az életem, a kontroll. A közhiedelem szerint a metamorfok mindig feltűnő alakok, és üvölt a devianciájuk, de ez rám nem igaz, soha nem szórakoztattam másokat a képességemmel, és soha nem éreztem úgy, hogy kérkednem kellene vele. Racionális lenne egyszerűen elsétálnom, láthatatlanná válnom, esetleg a biztonság kedvéért átlapozni az aktáit, hogy tudjam, hogyan kerüljem el a közeljövőben, mert potenciális veszélyforrás, felesleges kockázat lenne mindkettőnk számára. De... már tudom, hogy nem leszek rá képes, amikor automatikusan elindulok felé, Sunny kicsit félszeg mosolya mögül remélem, hogy nem most követtem el életünk legnagyobb hibáját.
- Ó hagyd csak, elkísérem majd én a medimágus úrhoz a fiatalembert! - szólalok meg szükségtelenül vidáman, de ez illik ehhez a testhez, ő mindig ilyen értelmetlenül lelkes volt, és most segít elfedni, mennyire ideges vagyok - Úgyis arra indultam, igazán nem fáradtság! Na jöjjön, Mr... ? Jöjjön csak, nem harapunk!
Ellentmondásra időt nem hagyva el is indulok a folyosón, kopognak a lépteim, a dobhártyám kellemetlenül feszül Sunny bolond tincsei alatt. Az előző életemben annyira könnyű volt eligazodnom a reakciókon, aztán ott volt a medimágia, mint további útmutató a testhez, és most itt találtam magam egy őrült Csodaországban, és épp mikor a józannál is józanabbnak kellene lennem, én kockáztatok. De talán ez annak a jele, hogy még életben vagyok.. |
|
|
|
|