Végre szánhatok egy kis időt magamra is, vagyis hát arra, hogy sétálgassak egyet Roxmortsban. Az elmúlt időszakban az egyetemi teendői mellett nem sok időm volt erre, azt se tudtam ez idáig, hogy hol áll a fejem. Néha azért nagyon hiányzik a Roxfort meg az ottani élet. Nem volt annyi dolgom mint itt. De érdekes, hogy amikor a Roxfortba jártam azt kívántam, hogy már jöjjön el az az idő, hogy végezzek és egyetemre járhassak. Hjj. Most meg... Szerintem minden ott tanuló diák így van ezzel. Kevés az olyan, aki ne várná az iskola végét. Hát én azok közé tartozom, akik nagyon várták, ám most mit nem adnék azért ha újra Roxfortos diák lehetnék. Roxmorts utcáin sétálva bámulom a mellettem elhaladó diákseregeket. Épp abban az időben jöttem amikor a Roxfortosoknak kirándulásuk van a falúba. De vártam én anno azokat a napokat, mikor lejöhettünk ide. Mennyit gürcöltem azért, hogy lejöhessek és éppen ne az legyen a büntim, hogy ki kell hagynom ezt. Régi szép idők, milyen jók is voltak. Azért most mégis jobb, mert akkor jövök le ide amikor csak akarok. Legalább is majdnem, már ha az egyetemi programjaim megengedik. Ahogy látom semmi se változott. Minden bolt, minden ház és minden kávézó ugyanúgy és ugyanott van. Miért is változott volna, hisz azért még a varázsló világban sem mozognak a házak maguktól. Szép is volna. Bár sose lehet tudni miféle újabb varázslatokat fejlesztenek ki. Még akár a Roxfortos diákokból is kitelne ilyesmi. Ha jól belegondolok az azért mégis túl nagy teljesítmény volna. Hallom amint pár diák mellettem elhaladva valamiféle Mérges Fogadóról vagy miről sustorognak, amit a tavaly nyitottak. Kissé jobban hegyezve a füleimet hallgatom beszédjüket. Aztán eszembe jut, hogy hallottam róla az egyetemen. Mérges Banya fogadójának nevezik ha jól emlékszem. Én még nem jártam benne, pedig már rég megnyílt, nem volt szerencsém tiszteletemet tenni benne. Hát éppen itt az ideje. Odaballagok a diákokhoz és kedvesen rákérdezek, hogy hol is találhatom meg ezt a helyet. Útbaigazítás után rögtön a fogadó felé veszem az irányt. Túl sokat nem kell gyalogolnom Merlinek hála. Elég közel volt ahhoz a helyhez ahonnan elindultam. Egy pillanatra megállok a hely előtt, hogy jól szemügyre vehessem. Hmmm. Kívülről olyan mint a többii. Én szerintem semmiben sem különbözik a Három Seprűtől vagy a Szárnyas vadkantól, de lehet csak én látom így. Lássuk milyen belülről. Erős és határozott mozdulattal ragadom meg a kilincset, hogy beléphessek a fogadó küszöbén. Kellemes kis hely. Elég tágas és világos. Az egyik táblácskán, rögtön ahogy belépek, kiadó szobát hirdetnek. Ááá. Szóval még szállásnak is megfelelő hely lehet. Erről nem is tudtam. Érdekes. Körbe-körbe forgatva fejemet megyek beljebb a fogadóban, mindent alaposan szemügyre véve. Aztán betérek arra a helyre ahol azt írja PUB. Teljes nyugalommal, ábrándozva vonulok a fal mellett a pult felé, mikor hirtelen valaki rám kiállt. Én meg úgy pattanok félre, mint egy pattanó gumilabda. A szívemhez kapok rémülten. - Azt a jó bű...- harapom el a szót, mikor körbenézve észbe kapok, hogy nem vagyok ám egyedül. - Bocsánat - mosolygok kényszeresen - Ez mindig így kiabál? - kérdezek az emberekre a képre nézve. Mert ugye közben kiderült, hogy az ijesztőm egy átkozott festmény, akit időközben elhallgattattak megdobálva. Erőre kapva a rémületből a pultoshoz sétálok, hogy rendeljek tőle valami inni valót. Igazából nem tudom mi található itt, de nem is érdekes csak valamit ihassak. Mikor megkapom az italomat kezembe veszem és megfordulok az asztalok felé, hogy egy üres helyet keressek. Gyorsan rá is találok és teli pohárral, óvatosan elindulok a hely felé. Már majdnem ott vagyok, mikor valaki szó szerint belém rohan. Az itóka pedig egynegyede pedig egyenesen az én felsőmön a többi pedig bizonyosan az ő ruházatán köt ki. Ennél mérgesebb már nem is lehetnék. Nagyot fújtatva, rá se nézve fakadok ki. - Nem látsz a szemedtől te idióta?! Nem tanították meg neked, hogy nézz a lábad elé! - rivallok rá kissé hangosabban.
Oly annyira elmerülök gondolataimban, hogy ha megkérdeznék milyen színű ruhák voltak, amiket megnéztem nem tudnék helyesen válaszolni a kérdésre. Egyszerűen kiborít Elliot jelenléte. Semmire sem tudok figyelni. De nem is akarok legfőképpen rá nem. Mi a csudát véthettem én a fenn valónak, hogy folyamatosan ebbe az alakba kell futnom. Nem tudom elképzelni. Mikor meghallom a kővetkező mondatát olyan hevesen fordulok feléje, hogy majdnem sikerül leborítanom az egész ruhás állványt. – Ha mindenkivel így beszélsz, nem csoda, hogy nem dug meg senki… - Hogy mit mondtál? - nézek rá hüledezve, de ugyanakkor dühösen. Nem akarok ismét jelenetet rendezni itt, bár nagyon fáj rá a kezem, hogy jól orrba vágjam. Főleg azután, hogy felém tartja azt a hülye rózsaszín ruhát, amit se perc alatt kikapok a kezéből és hozzá vágom. – Ez egész jól mutatna rajtad. Mindenképpen fel kell próbálnod! - Vedd fel te ha annyira akarod! - mondom kicsit halkabban, hogy azért ne hallja meg az egész bolt. Bár szerintem már régóta mindenki csak ránk figyel. - Az előbbi mondatodat meg jobb ha vissza szívod, mielőtt olyat teszek, amit megbánok. - vagy mégse. Inkább ő bánná meg nem én. Szerintem én csupán egy szívességet tennék a varázsló társadalomnak. Nem hiszem, hogy volna bárki is, aki kedveli ezt a macsó alakot. Csak nem ért a jó szóból. Egy következő ruhadarabot nyom az orrom alá. Ennyire felakar idegesíteni? Mért nem tud végre békén hagyni. – Egész csinos lány vagy, kár hogy állandóan elrontod ezzel a felesleges morgással… - Nem dőlök be még egyszer a hülye bájolgásaidnak. Te csak kihasználni tudod az embereket. Nincsenek érzéseid. - Vágom az arcába gúnyosan. Ha velem képes volt azt tenni a múltkor, akkor biztosan más lányokkal is csupán játszadozni szeret. Ezek az alakok nem változnak. Nincsenek érzéseik. Kihasználni és játszadozni szeretnek az emberekkel és azok érzéseivel. Olyanok, mint a hidegvérű gyilkosok. – Csakhogy lásd, én kedves is tudok lenni, megveszem neked azt, amiben jól érezed magad. De szeretném előtte látni rajtad őket.Azt hiszem, ideje pontot tenni erre az ellenségeskedésre. - Oh. Te és a kedvesség szerinte olyan messze álltok egymástól, mint ....mint... Ahhh - morgom mérgesen. Már gondolkozni se tudok tőle annyira az agyamra megy. Nem kértem a segítségét, szóval ne kontárkodjon bele a dolgomba. Keressen más játékszert magának ne engemet. – Látom befutott a barátja is, kisasszony – Hogy mi van? Olyan szemeket meresztek az elárusítóra, hogy azzal ölni tudnék. Remélem nem mondta komolyan. Már csak az ő érdekében is. – A fiatalember ízlése kiváló, ezek a színek tökéletesen illenek magácskához. Ezek a ruhadarabok mind az ember alakjára igazodnak a felvétel után, így nincs szükség méretbeli átalakításra. A próbafülkék ott vannak hátul. Ha bármiben segíthetek, csak szóljanak! –szinte fortyog bennem az indulat, ami készül kitörni és lecsapni erre az ártatlan elárusítónőre. Természetesen nem csupán miatta vagyok ilyen, hanem már előtte kihozott a sodromból ez a beképzelt alak. - Ő nem a....- kezdenék bele a magyarázkodásba egy nagy levegőt véve, hogy lenyugtassam magamat. Ám Elliot megelőz. – Köszönjük, de elboldogulunk, az asszonykával. – olyan képet vágok kijelentésére, mint aki éppen most ült le a fogászati székbe. - Te élvezed ezt az egészet ugye? - próbálok nyugalmat erőltetni magamra. Kérdésem arrogánsan hangzik inkább. mint kedvesen. Majd meg sem várva a válaszát kimegyek a bolt elé. Reményeim szerint ide már nem követ a drága. Ha meg igen, akkor majd itt látom el a baját.
Számomra sokkal kedvesebb hely, mint a Foltozott üst. Oda sokszor furcsa alakok járnak szerintem. A Három Seprűben finomabbak az italok, legalább is én jobban szeretem őket.
– Hmmm, hát ha tovább szeretnél ütlegelni, akkor lehet jobb lesz, ha kiveszek egy szobát a közelben. – természetesen tudom mit akar mondani ezzel. De inkább nem is akarok rá gondolni sem, hogy tényleg arra gondolhat. Mérgesen összehúzom a szemöldökömet és rá meredek. - Nagyszerű. - válaszolom komolyan - Legalább nem lesznek szemtanúk arra amikor péppé verlek. - förmedek rá összeszorított öklökkel. Tyű de utálom ezt az alakot. komolyan mondom legszívesebben megfolyatnám egy kanál vízben. – Vagy csak te próbálkoztál rosszul, amikor bepiálva az ölembe ugrottál. Nincs baj a könnyűvérű nőcskékkel, csak nem jobbak egy éjszakánál többre. – Mi Van? mit hadar itt össze ez az idióta. Ha nem tudnám, hogy most annyian bámulnak tutira behúznék neki egyet, de most hasba. Jó istenesen ököllel. Tanulja csak meg, hogy velem nem packázhat, az az idő lejárt. - Próbálkozott a fene! - vágom rá dühösen. - Te használtad ki gonoszul a helyzetet. - mondom hangosabban, hogy mindenki hallja az egészet és elhiggyék, hogy Elliot csúnyán elbánt velem. - Akkor sem kellenék ha az utolsó férfi volnál a Földön. - rezzenéstelen arccal köpöm szinte szemébe. Aztán hozzá teszem - Ja bocs te nem is vagy férfi, csak egy kisfiú. De szívesen eltüntetném ezt az Elliotot a föld színéről, hogy még csak véletlenül se kelljen összefutnom vele. Én nem tudom mit akar művelni a sors, de nagyon rosszul teszi az egészet. Eszem ágában sincs egy levegőt szívni ezzel az alakkal soha többet. Hányingert kapok tőle. – Nem áll neked jól a gúnyolódás, Olivia. – oh, hogy a vized menjen oda. Semmi köze nincs ahhoz, hogy nekem mi áll jól. De legalább azt észrevette, hogy egy picit sem örülök annak, hogy éppen vele hozott össze a sors. Idióta, barom. Tyű de érik már az a következő pofon nála. Kár, hogy ilyen sokan vannak ebben az üzletben. Mi a francért nem lehet egy kicsit ki üríteni a helyiséget. - Te csak ne mond meg nekem, hogy mi áll jól! - mordulok rá kicsit sem kedvesen. De ennél tovább nem is húzom ezt a témát inkább, mert érzem, hogy rögvest megfojtom. – Nem követtelek. Azt sem tudtam, hogy itt vagy.– Odakint nagyon hideg van, muszáj volt bejönnöm felmelegedni. Te mit keresel itt? Csini ruhát veszel, hogy valaki más ölébe dobd magad? – Persze mást etessen azzal, hogy csak a hideg elől jött ide be. Egy árva szava sem igaz ennek barom alaknak. Tuti, hogy most is hazudik mint a vízfolyás. Egy szavát sem lehet elhinni. - Képzeld semmi közöd nincs hozzá, hogy én miért akarok ruhát venni, vagy miért jöttem ide be. - mordulok rá dühösen. Nem fogom az orrára kötni. Különben is szerintem nem érdekli pusztán csak hergelni akar vele. Na de éppen ezért le kéne nyugtatnom magam egy kicsit. Ezzel nem teszek jót magamnak. Ő pedig kifejezetten élvezheti ezt és szerintem ezt is akarta elérni, hogy felbosszantson. Nem kéne megadnom neki ezt az élvezetet. Valami másra kezdek el gondolni, hogy kiverjem a fejemből az összes gondolatot vele kapcsolatban. Rá se nézek csak tovább kezdek el keresgélni a ruhák között. Lehet sokkal jobb ha levegőnek nézem. Inkább elkezdek magamban dudorászni, ha mond is valamit nem figyelek rá.
Már azt hittem, hogy a kezem lendülete nem éri el azt a csinos kis pofikáját. Ám mégiscsak célba ért, és eléggé hangosan landolt az arcán. Ő viszont szinte meg se rezzent. Olyan szemekkel nézett rám, mintha azt se tudná miért kapta ezt. A kis ártatlanka. A pofon csattanása után hirtelen hatalmas csend vett körül a boltban, mindenki úgy bámult rám, mintha valami nagyon rosszat tettem volna. Körbenéztem és láttam azokat a döbbent tekinteteket. Én meg szinte megszégyellve éreztem magamat. Na jó, ezzel azért nem számoltam. Ösztönből cselekedtem. - Mit bámulnak? Megérdemelte! - szólok a bámészkodókra ingerülten. Azt hiszem vették a lapot, mert gyorsan mindenki a maga dolgával kezdett el foglalkozni. Biztosan azt gondolták, csak valami ostoba szerelmi civakodás valami tiniktől. Vagy mit tudom én. Nem is érdekel. Csak ne vessék rám azokat a tekinteteket. Jobban foglalkoztat az, hogy mit keres itt ez az idióta alak. Figyelem amint tenyerét az arcára helyezi. Azért mégiscsak fájhatott neki valamennyire ha oda teszi a kezét. Egy apró elégedett mosoly jelenik meg az arcomon. Remélem jókora piros folt is fog maradni a helyén. Az lenne ám csak az elégtétel. - Haha. Marha vicces - mordulok rá gúnyosan - Inkább már régen készültem erre. És még többre is. Itt kéred vagy majd inkább odakint? - nézek rá szikrákat szóró tekintettel. Nem akarom, hogy megint rám bámuljanak ezek az alakok idebenn. Bár olyan mérges vagyok, hogy legszívesebben itt cafatokra szedném. Nem akarok varázsaltot használni, most azt hiszem erre a legjobb megoldás ha puszta kézzel ütöm agyon. Úgy legalább egy életre megtanulja, hogy többet ne húzzon ujjat velem. A blúzt, amit éppen az orromhoz nyomott idegesen elkaptam kezéből és az egyik polcra hajítottam, ami a közelemben volt. Egyáltalán nincs kedvem bájcsevegni itt. Főleg nem vele. De azt hiszem ő ezt egyáltalán nem így gondolja. Sőt még jó pofizni is próbál. Legszívesebben még egy hatalmasat ütnék arra a nem is mondom milyen pofikájára, csak most ököllel, hogy jobban fájjon. - Ne jó pofizz itt nekem - szóltam rá harapósan - Még, hogy neked barátnőd? - nevettem hangosan - Nincs az a nőszemély, aki elviselne egy ilyen alakot - tettem hozzá morogva. Na ne nevettessen már. Kötve hiszem, hogy ennek a ficsúrnak bármikor is szerelme legyen. Maximum egy újabb áldozata, mint amilyen én voltam. Különben is ha jól olvastam valahol, vagyis hát ha a drágalátos barátnőim jól közölték velem, akkor ez az Elliot gyerek nem egy nővel van, hanem Nathaniel Forestel íróval, vagy micsodával. Az meg ha jobban megnézem se egy nő. Habár ki tudja. A mai világban minden lehetséges. Na meg az se tutira igaz, hogy ezzel az alakkal van együtt. No de mindegy. Ez engem igazán nem érdekel. Meg sem említem neki. Jobb ha azt hiszi nem tudok róla. - Egyszóval jobb ha nem etetsz ezzel a marhássággal - jegyzem meg mérgesen. Még egyszer nem fog engem tőbe csalni. Ne is várja ezt tőlem ez a kis pióca. - Egyébként is mit keresel itt? Engem követtél vagy mi? - kérdezek rá. Olyan szemekkel nézve rá, amiből kiveheti, hogy egyáltalán nem örülök annak, hogy találkoztunk. Sőt a legrosszabb rémálmom vált valóra ezzel. - Egy ilyen boltban nem szoktak férfiak vagyis bocsánat kisfiúk bejönni. - teszem hozzá gúnyosan.
ILyent se csináltam még, elmenni a barátnőimmel egy ruhaboltba. Nem vagyok egy nagy ruhavásárló, mint ők. Igen szeretem a szép dolgokat és szeretem megmutatni másoknak is a bájaimat egy- egy szép ruhában. De nem vagyok az a fajta, aki órákat tudna bámészkodni egy ruhás üzletben. Ma mégis megteszem. Csupán a két barátnőm kedvéért. Tudom, hogy halálra fogom unni magamat, de hát na. Hátha én is találok magamnak valami szép darabot. Unottan ballagok a többiek mellett és csak hallgatom miről fecsegnek. Még azt se veszem észre, hogy hozzám szólnak. - Hm? - nézek rájuk kérdezőn. Igazából fogalmam sincs mit kérdezhettek vagy mit mondhattak. - Olivia te nem is figyelsz ránk. - szól hozzám Anne mérgesen és kissé meg is bök a vállával. Oké felfogtam, inkább figyeljek rájuk.- Arról beszéltünk, hogy elmegyünk Mademoiselle Mimi talárboltjába. - Felőlem. - vonom meg a vállamat nem valami nagy kedvel. Vihongva lohol előre két barátném én meg kissé unottabb képpel vonulok utánuk. Lehet, hogy mégsem kellett volna bele mennem abba, hogy eljövők velük. Egy cseppet sem változott a kedvem. Pedig azt gondoltam majd csak helyre jön ez, amint meglátom pár szép ruhát. De nem így lett. Most még rosszabb kedvel megyek be, akármilyen üzletbe is. Pár kanyar után hamar megérkezünk a Mágus térre ahol ez a bizonyos üzlet is felelhető. Szemet végigjáratom a kirakatok között. Már amennyire időm van, mert Anna hirtelen karon ragad és futásnak eredve magával ráncigál a tallár boltba. Itt meg szinte faképnél hagynak. Úgy rohannak a tallárok felé, mintha életükben nem láttak volna még olyanokat. Nagyot sóhajtva állok meg a terem közepén. Tekintettemmel a különböző darabok közt járkálok. Egyik se fogott meg annyira, hogy most rögtön neki ugorjak. Egy percnyi várakozás után aztán mégis elindulok valami felé. Hogy melyik felé? Még én magam se tudom. Csak megyek amerre visz a lábam. Amikor odaérek az egyik vállfás izé felé úgy teszek, mintha nagyon is érdekelnének a tallárok, amik ki vannak akasztva rá. Kezemmel arrébb tolok egyet egyet, míg a másikat jobban szemügyre veszem. Hirtelen valaki mellettem terem. Rá se nézek csak amikor hozzám szól. Ilyen nincs. Ez nem lehet igaz. Majdnem elképedek ettől, amit látok. Ez az az Elliot alak, aki becsapott és játszadozott velem. Hogy kerül ide? Már megint mit akar? Biztosan ismét rosszban sántikál. Ő csak abban tud. Olyan mérges leszek, már csak a jelenlététől is, hogy szinte szét robbanok. - Te? - nézek rá én is olyan elképedt arccal akárcsak ő rám. - Bájgúnár - jegyzem meg szövegére, amit előad. Hirtelen olyan dühös leszek, hogy egy hirtelen ötlet jut azt eszembe. Elégtételt veszek rajta. Emelem is a kezemet és egy hatalmasat lendítek rajta, hogy jól pofon csapjam. Remélem ütésem célba ér és jókorát csattan azon a szép arcocskáján. Az volna ám a nagyszerű dolog, itt mindenki szeme láttára.
Ah. Tudtam, hogy ebből az egész Holnemvolt partiból nem sül ki semmi jó. Nem elég, hogy csúnyán megjártuk és még kissé meg is sebesültem, most még ez a drágalátos büntető munka is. Mért nem tudott egy kicsit kedvesebb lenni az igazgatónő velünk. Eleget szenvedtünk odalent, elnézhette volna ezt a kis apróságot. De nem. Nincs olyan szerencsém, hogy megússzak egy bünti munkát. Fawcett tanár úr lesz az aki kiszabja nekünk a büntit, nem tudom, hogy ennek örüljek vagy inkább sírjak. El sem tudom képzelni mit találhat ki. Sőt inkább bele sem akarok gondolni ebbe az egészbe. A bagolyban azt írta, hogy jelenjünk meg Fawcett tanár úr szobájában. Nagy sóhajok közepette indulok meg a szoba felé. Valahogy nagyon nincsen kedvem ehhez a büntető munkához.Nem akarom, hogy a háztársaim rám haragudjanak a mínusz pont miatt így ezért inkább engedelmeskedek és elmegyek megcsinálni ezt az átkozott büntetőmunkát. Kaptunk egy mugli tollat és egy mugli jegyzetfüzetet. Hogy mire kell ez? El sem tudom képzelni egészen addig, míg ki nem ugrik a szög a zsákból. Tárgyakat kell keresnünk a Talált tárgyak szobájában. Elképedek. Hogy micsoda? Abban a rumliban. Na ne ez lehetetlen. Még az a szerencse, hogy az nincs megmondva, hogy pontosan mit is kell keresnünk. Az volna aztán maga a katasztrófa. Olyan lenne, mint tűt keresni a szénakazalban. Lehetetlen. - Ha nem végeznek a mai napon vacsoráig, akkor holnap szeretettel várom önöket a folytatásra. Értelemszerűen ellenőrizni most nem tudom a munkájukat, de minél több tárgy van a listájukon, annál biztosabb, hogy mindent felmértek. A becslések szerint több száz vagy több ezer lehet benn. -Isteni. Én tuti nem jövők vissza másnap ide. Ahogy körbenézek, mintha más diákok arcán is ugyanezt a félháborodást és meglepődöttségest látom, mint ahogyan érzek én is most. Megállok a szoba egyik sarkában és körbenézek. Huha. Mennyi kacat és por. Hogy fogok én itt bármi különlegeset is találni? A legjobb, hogy semmiféle varázslatot nem használhatunk. Pedig azzal sokkal könnyebb rátalálnék valami érdekes dologra. - Szerintem osszuk fel. - teszek egy javaslatot a többiek felé, akik eljöttek. Igazából jó formán át se gondolom, csak kimondom, ami elsőre jön. - Úgy értem, hogy osszuk fel részekre a helyiséget és mindenki válaszon magának egyet. - fogalmam sincs ez miben segíthetne nekünk, de más nem jut az eszembe és nekem nincs kedvem az egész helyiséget átfürkészni. Nem tudom, hogy a többiek egyetértenek-e velem, de ha igen akkor én kiválasztok magamnak egy helyet ahol majd kutakodni fogok érdekes dolgok után ha pedig nem akkor csak simán elindulok abba az irányba, amit kinéztem. Egy könyv, egy régi ruhadarab, egy táska, valamiféle gyertyatartó és hasonlókba ütközöm, amint keresgélni kezdek a poros kissé kopott tárgyak között. Nem olyan könnyű bármi érdemlegeset is találni ezek között a kacatok között, néhol bele is botlok egy egy dologba, majdnem földhöz vágva magamat. Egyik kezemben tartom a jegyzetet és a tollat, a másikkal meg meg ragadok egy tárgyat, hogy hátha érzek rajta valamit. Miközben így keresgélek szemeim odatapadnak valami fényesre. A fantáziám egyből beindul, vajon egy régi ékszer, arany vagy esetleg valami nem mugli tárgy? Zsebre helyezem a jegyzetet és a tollat, hogy kitudjam bányászni a halomból azt a valamit. Megvan! Inkább nem is gondolkodom rajta, belevésem a jegyzetbe a kinézetét és tovább keresek. Kezemet megpróbálom bekötni valami rongydarabbal, ami a kezembe akad keresgélés közben. Nem hiányzik, hogy még jobban felsértsem. Á. Az Istenit! Káromkodok magamba, amikor jól belerúgok valamibe. Kinek jutott eszébe ez a hülye büntető munka. Mérgelődök és szitkozódok mindenfélét. Olyan dühös vagyok, hogy az nem igaz. Egyszer megyek el egy bálba és az akkor sem sül el jól. Most meg itt vagyok ezen a hülye helyen, holmi tárgyak után kutatva. Lenézek, hogy legalább szemügyre vegyem azt a dolgot amibe beleakadtam. Hm. Ez meg mi? Olyan alakja van, mint egy kehelynek. Lehajolok, hogy felvegyem. Hm. Érdekes. Szépen ennek a tárgynak a leírását is belevésem a jegyzetfüzetbe. Kettő. Ha jól emlékszem a Fawcett tanár minimum három tárgyról beszélt. Akkor mindjárt megvagyok ezzel a feladattal és visszamehetek a klubhelyiségbe. Köhögni kezdek a porlepte tárgyaktól, amikhez hozzá érek. Ez nagyon fojtogató. Többet bizonyosan nem fogok elmenni olyan buliba, amit tudom, hogy nem a tanárok szerveztek vagy engedélyeztek. Na jó hajrá. Találjunk még valami érdekeset. Kezemmel a tárgyak között kutatok félre rakva mindazokat, amiket nem találok érdekesnek. Ez nem tetszik. Ez sem jó. Uncsi. Még unalmasabb. Hm. Mindez addig megy, amíg a kezembe nem akad egy számomra nagyon szép mintájú evőeszköz. Egy kanál. Kezdem egyre jobban élvezni ezt a megtalálás dolgot. Annyi érdekes és különös kacat van itt, amit biztos vagyok benne, hogy azok is sajnálnak akik elvesztettek. Lehet, hogy itt megtalálom én is azokat a dolgokat, amiket talán én hagytam el valamikor? Várjunk csak. megvan a három dolog. Azt hiszem végeztem. széles mosollyal az arcomon tűröm össze a jegyzetet és fogom kezeimbe a tollat. Nagyon remélem, hogy Fawcett tanár úr is meglesz elégedve velem. Mint aki jól végezte a dolgát vonulok ki az ajtón, hogy megmutassam a Tanár úrnak az elvégzett feladatot.Ezek után vár rám egy jó kis, megérdemelt pihenés azt hiszem.
Morgan Williamson 1999 május egy nappal a bál után
- Kedves, hogy azt feltételezed, több dalt ismerek, mint lányt. És végül is van benne igazság, mert tényleg több dalt ismerek, mint ahány lánynak eddig játszottam. - tudtam én. Csak szerénykedik. megértem én sme szeretek annyira szerepelni. De az én kedvemért igazán megtehetné. Bármit játszhat tényleg én annyira nem vagyok válogatós az ilyesmikben. Csupán szeretném hallani a hangját, ami biztosan nagyon szép. Egy ilyen srácnak csakis szép hangja lehet. - De nem lesz ingyen. -zavartan lehajtom a fejemet kissé. Aztán egy mosollyal az arcomon szemébe nézek. - És mit vársz fizetségként? - kérdezek rá kedvesen. Úgy festhetek, mint egy naiv kislány, mint aki nem tudja, mit szeretne tőle a partner. Bár való igaz tényleg nem tudom. Olyan édes ez a srác. Annyira aranyosan viselkedik velem, amit sok mindenkiről nem mondhatok el. Mindenki csak különc lánynak hív és inkább kerülnek az emberek a suliban is. Fogalmam sincs miért, nem vagyok én olyan rossz lány és szeretek barátkozni. - Szóval tessék szépen helyet foglalni. - kérésére helyet foglalok mellette. Csendben és figyelmesen hallgatom a gitár játékát. Ahogy sejtettem nagyon jól játszik és milyen romantikus hangja van. Egy ilyet egész életemben eltudnék hallgatni. Furcsán érzem magam. Zavartan és idegesen. A fiú közelsége, az, hogy ilyen közel ülünk egymáshoz érdekesen hat rám. A szívem, mintha hevesebben kezdene el verni, mintha ki akarna jönni a helyéről. A pulzusom is látható az alkaromon, nem is kell kitapintatni. Még sohasem hatott rám ilyen mértékben egyetlen srác sem. Ha most látna valamelyik Roxforti társam, biztosan egész nap bámulnának és pletyka szerint futna végig az iskolán, hogy én itt vagyok egy fiú társaságában. Pedig én igazán nem tudom, mi furcsa van ebben. Mindegy is. Annyira nem érdekelnek a többiek. - Nagyon szép hangod van - mosolygok aranyosan rá. - És nagyon ügyesen is játszol, akár egész nap hallgatnálak - nevetek. Nem értem miért nem foglalkozik ezzel, igazán. Szerintem nagyon hamar sztár válna belőle. A lányok szívét hamar meghódítaná, hisz az enyémet is hamar megvette. - Mért nem foglalkozol ezzel úgy igazán? - kérdezek rá és remélem nem léptem át a határt.
Morgan Williamson 1999 május egy nappal a bál után
- Köszönöm az invitációt, de félek, hogy az eredmény nem érné meg az elpazarolt anyagot. Rettenetes vagyok képzőművészetek terén - akaratom ellenére is elmosolyodom kissé ezen a mondatán. Szerintem nem lehet annyira rossz, csupán alábecsüli magát. De hát ő tudja mire képes és mire nem. - Á dehogy- mondom kedvesen. - Annyira rossz azért nem lehetsz, de ha nem akarod, hát nem. Én nem erőltetek semmit. -Jobbnak látom inkább átérni az ő kedvéért egy másik témára. Sokaktól hallottam, hogy nagyon szépen gitározik, ugyan én magam még nem hallottam egyetlen egyszer sem. Szívesen meghallgatnék tőle pár számot, szeretem a zenét, legfőképpen a gitár hangját. De ahogy látom nem hiszem, hogy magával hozta a gitárját. Akkor ez az opció is lefújva. Kissé lehajtom a fejemet és magam elé meredek, annyira zavarban vagyok, olyan furcsa ez az egész. Fogalmam sincs miről tudnánk még csevegni, avagy mit csinálhatnánk még. Nem akarok valami hülyeséget mondani,vagy csinálni és lejáratni magamat. Biztosan így is hallott már nagyon sok furcsa dolgot rólam a többiektől, azokat már úgysem tudom lemosni magamról akármennyire is próbálkoznék vele. - Honnan veszed, hogy nem hoztam el? - értetlenkedve meredek rá. De hisz nincs nála, hát akkor persze, hogy nem hozta el. Egy akkora gitárt csak nem tud eldugni a zsebében. Egy amolyan, most viccelsz velem képet vágok, majd megvillantom a szép fehér fogaimat egy mosoly keretében. - De ha már ilyen szépen jelezted, hogy meghallgatnál, akkor miért is ne? - miközben a táskájában kezd kotorászni és elöhúz belőle két vajsört, amelyből az egyiket nekem adja, eszembe jut... HAHA! ..., Ja Persze! hisz varázsvilágban élünk itt minden lehetséges. Előkerül végre az áhított gitár is. Milyen szép darab. - Oh. Köszönöm a vajsört - térek magamhoz és zavarodottan, elpirulva, hogy elfelejtettem megköszönni a vajsört mikor ideadta, gyorsan javítok rajta. Olivia mi a franc ütött beléd, már megint úgy viselkedsz mint egy kisgyerek. Szidom le magamat. Néha bejön segít újra magamhoz térni bizonyos szituációkban. Na igen, és ezek után próbáljam meg bemagyarázni bárkinek is, hogy nem vagyok fura lány. Igen tudom láttam már mugli gitárt életemben, sejtettem, hogy ez aféle. Ennek ellenére is igencsak szép darab. Nagyon remélem, hogy szépen is tud játszani rajta ez a kedves fiú. Nem szeretném, hogy elrontsa azt az idilli képet, amit eddig alkottam róla. - Szóval szép hölgy, mit szeretne hallani? - Na jó, azt hiszem most fogok vérvörösre változni, ezektől a szép szavaktól. Annyira azért nem vagyok én szép, de jól esik hallani. Közelebb megyek és helyet foglalok mellette. - Hát... nem is tudom... - kezdek gondolkodni, ám hirtelen nem jut eszembe semmi jó darab. - Mondjuk - gondolkodóba esem - egy olyan dalt amit még nem énekeltél más lánynak. - biztos vagyok benne, hogy nem jut eszébe semmi olyan. Egy ilyen szépfiú nagyon sok lánynak énekelhetett már. Elmosolyodom. - Tudsz olyat? Túl furcsa kérés tudom. Szóval énekelj bármit, ha nem jut eszedbe ilyen dal. Én szívesen meghallgatok akármit.
Kétségbeesetten mutogatok neki meg hümmögtetek és csak azt tudom remélni, hogy ebből az idióta mutogatásból legalább annyit megért, hogy nem tudok beszélni, mert összeragadt a szám. Mi miket fecseg ez itt? Ne már, olyan erősen és minél jobban próbálom elmutogatni, hogy mi van, hogy majd beledöglöm és ő azt veszi le ebből, hogy valami madár félét mutogatok. Na ne már. Egy pillanatra megállok a mutogatásban, élesen és csípőre tett kézzel meredek rá. Ekkora hülye azért nem lehetek, hogy mutogatni se tudjak. Hhhhhh. Kár, hogy még a sóhajtás sem jön ki a számon. Szóval csak viccelt. Megnyugodtam. De azért többet ilyen viccet ne csináljon belőlem, mert nem állok jót magamért. Inkább találja ki gyorsan, hogyan tudna segíteni nekem, már kezd elegem lenni ebből az összeragadásból. Maradjak nyugodtan? Mi? Hogy is tudnék nyugton maradni mikor össze van ragadva a szám és egy árva beszéd féle hang sem jön ki rajtam. Hirtelen úrrá lesz rajtam a félelem, amikor előveszi a pálcáját. remélem tudja mit csinál. Nem szeretnék még egy plusz bajt magamnak. Már csak az hiányozna. Inkább becsukom a szemem és kissé összébb húzódom, amikor kimondja a Finite! varázsigét. Egy apró bizsergést érzek csupán az ajkamon. Meghaltam? Fut végig az agyamon. Kinyitom óvatosan a szememet. Megnyugodva látom áh nem. Itt áll a lány előttem, szóval biztos nem haltam meg. Hirtelen az arcomhoz kapom a kezeimet és fürkészve elkezdem tapogatni azt. Meg van még mindenem, a szemeim, a fülem is, és az ajkam is. Megpróbálom kinyitni a szám de nem igen megy, habér egyik felől mintha megmozdulna. Isteni! Most már csak a félajkam van leragadva. Vettek a lány felé egy pillantást, hogy észrevette-e. Még mindig nem jutottam előrébb, csupán egy fokkal lett jobb a helyzetem. Amolyan: Jobbat nem tudsz pillantással nézek rá, ami tele van kétségbeeséssel. De azért elhümmögök egy köszt, ha érti. Ez is jobb mint a semmi. Legalább már enni meg inni valamit biztosan tudok majd. Még mindig a lány arcát figyelem és arra várok, hogy előálljon valami okosabbal, ami biztosan segítene rajtam.
Látom a fiú arcán, hogy egyre idegesebb, már apró kis izzadság cseppek is megjelentek a homlokán. Elmosolyodom és próbálok nyugalmat sugározni, hátha attól kissé jobban lesz. Közben agyam folyamatosan kattog. Ha véletlenül elrontja és nagy bajt csinál akkor mivel tudnám helyrehozni esetleg a dolgokat meg a zűrzavart. Biztos vagyok benne, hogy arra hirtelen mindenki itt lenne és az egy cseppet sem vetne jó fényt ránk. - Nem kell izgulni csak csináld úgy ahogy mondtam. Koncentrálj egyenesen a pohárra! - mondom kedvesen neki, de ugyanakkor határozottan is. Amúgy egyáltalán nem értem, miért nem tanítanak meg a kicsiknek is pár védelmező bűbájt, az igazán hasznosabb dolog volna, mint jó pár fölösleges tantárgy amit jelen pillanatban tanulnak. Meg amúgy is, sohasem lehet tudni miféle sötét varázslatokkal találkozik az ember, avagy milyen rossz alakokkal és akkor ezek a bűbájak nagyon is hasznosak lehetnek a számunkra. Nem mellesleg a mardekáros gyerekek ellen is nagyon jó volna pár ártalmatlan bűbáj. Mostanában kicsit nagyot képzelnek maguk körül ezek a mardekáros diákok, azt hiszik az övek az egész Roxfort területe és mindenki úgy táncol ahogy ők akarják. Ha megengednék elintézhetnénk egy kevéske varázslattal meg bűbájjal őket, hogy aztán többet még csak eszükbe se jusson más diákokkal kikezdeni, főleg kisebbekkel ne. Közben figyelem ahogy Patrick élesen a pohárra néz, azt hiszem felkészült arra, hogy végre hajtsa a varázslatot amit gyakoroltunk. Minden mozdulatát ellenőrzőm és készen állok ha véletlenül valami rosszul sülne el. De bízom benne, ügyes fiúnak látszik aki gyorsan tanul, nem hiszem, hogy bármi probléma is lenne. A pohár lassan felemelkedik. Ez igen! Nagyon szuper! Elégedetten és büszkén nézek rá. Jó tanár lenne belőlem... Na jó azért az mégse lennék. Még a varázsigét is tökéletesen ejtette ki, pont úgy ahogyan megtanítottam neki. Szép! Nagyon szép! A pohár hirtelen a földre esik és pattog néhányat a padlón. Patrick elégedetten néz rám, azt hiszem kicsit nőtt az önbizalma azután, hogy ez sikerült neki. - Biztos voltam benne, hogy sikerülni fog - jelentem ki, bár némi kétség azért volt bennem. - Ügyes és gyorsan tanuló diák vagy. Máris egy varázslatot tökéletesre fejlesztettél - mosolygom rá. - Szeretnél még mást is megtanulni? - kérdezek rá, mert ha neki mára ennyi elég volt akkor nem akarom túl stresszelni szegénykét.
Úgy kínlódok a hümmögéssel és az integetéssel, hogy már fáj a szám és a kezem is tőle. De a lány mégsem akar felnézni, csak az a hülye könyvet bámulja. Megpróbálok egyre hangosabban kiabálni, hogy hátha úgy hamarabb észrevesz. Hé! Nézz már ide fel! Ilyenkor fordul meg a fejembe, hogy mi a francért nem működik, a varázsló világban a telepátiás izé. Akkor nekem se kéne így kínlódnom. Végre! Végre felnéz! Ez az. Igen ide néz. Ne bámulj hanem gyere ide. Megpróbálom súgalni neki, hogy segítségre lenne szükségem. Azt hiszem értette. Felszökdécsel, mint egy kisgyerek a köveken. -Hát te?- Hát én. Ez jó kérdés. Ha tudnék beszélni, akkor hangosabban kiabálatam volna, hogy segítség. De mint ahogy az látszik ez sajnos nem működik valamiért. Egy árva hang sem hagyja el a torkomat, nem jön ki egyszerűen. Még ha akarnám se. Gyorsan ki kéne találjak valamit, amivel megtudnám értetni, hogy mi a gond. Egyszerűen katasztrofális az az érzés, hogy még el sem tudod mondani, hogy mi bánt. Sőt még magadon sem tudsz segíteni. Nme kívánok senkinek sem hasonló helyzetet, mint amiben most én vagyok. Olivia hamar találj ki valamit, mielőtt ez a lány azt hinné örült vagy, és csak szórakozol vele. Megvan! Hogy nem jutott ez hamarabb eszembe. Keresgélni kezdek a földön, ide dobtam le a cukorka papírját. Azt megtudnám mutatni a lánynak és akkor rájönne, hogy mi is a problémám és miért integettem úgy neki. De hol a francba van. Nem lehet, hogy szőrén szálán eltűnjön. Sehol nem találom. Ilyen nincs. Ez kész átverés. Aj ne már. Rá nézek a lányra, aki szerintem már tök bolondnak tart. Hirtelen ötlettől fogva elkezdek mutogatni, mint egy idióta. Ha eddig nem is gondolt bolondnak, most már biztosan annak fog tartani. Előbb a számra mutogatok, majd pedig a kezemmel nyalóka formát próbálok kreálni, nem sok sikerrel. Jaj anyám csak ne hagyjon itt. Magamban imádkozom közben, hogy segítsen rajtam. Vagy legalább tudja, hogy mit kell csinálni ilyen esetekben. Hogy mekkora hír lesz ebből a Roxforthban, mindenki rajtam fog röhögni. Jogosan. Csak én lehetek ennyire balfék, hogy ilyen helyzetbe kerüljek. Az egyszer biztos, hogy megfogom írni a féltalálónak és a forgalmazóknak is, hogy ez a nyalóka egy cseppet sem jó. Sőt. Mindened összeragad tőle, nem csak a nyelved, mint ahogyan a papírja írja. De ahhoz előbb kikén-e ragasztani a számat. A lányra nézek, abbahagyom a mutogatást és megpróbálom összeragasztott szájjal eldúdolni, hogy mi a franc bajom is van. Remélem megérti.
Üzenetek megtekintése
